One day baby we'll be old - Ryder & LiVi

karakterinformáció Hozzászólások száma : 41

Fura dolog ez az élet nevű játék, olyan idegen szituációkat dob néha az ember elé. Most is, jött egy lehetőég, hogy elvállaljak egy gengszter-fotózást. Sosem csináltam ilyet, mindig csak törékenydevadtekintetű képekre kértek, de ez most igazán bejött. Tényleg nagyon tetszett a fotózás, és a képek is jók lettek.
Légies könnyedséggel libbenek be egy kávézó-szerűségbe, gengzter-képekhez gengszter környezet dukál, szóval nem a gazdagnegyedben jutott eszembe megjutalmazni magam a mai napért, na. Odatipegek egy szimpatikus asztalhoz, és leülök, a telefonomat előveszem, azon keresgélek, de a pincérlány csak nem jön. Felpillantok, köhintek kettőt, rám néz rezignáltan, és nem csinál semmit. Hihetetlen, hogy itt a pulthoz kell mennem nekem, ha inni akarok valamit, azért csak nem adom meg neki az örömet, és mivel nincsenek sokan, az asztaltól szólok neki.
-Egy diétás kólát kérek!-
Ma jó napom volt, dukál a diétás egészségtelen-de-finom üdítő. Amíg várom, hogy kihozza, ismét a telefonomat nyomkodom.

Az éjszaka elég hosszúnak bizonyult, mivel éjnek éjjelén, hajnal egy tájékán betoppant apám, mert fontos dolga akadt idefelé. Elbeszélgettünk, aztán ahogy elaludtam és felébredtem, már nem láttam sehol. Hát mit ne mondjak, elég gyors az öreg. Ha tudnám, hogy nem ember, azt hinném, hogy valami vámpír: egyik pillanatban még előttem áll, a másik pillanatban meg a hátam mögött, vagy már ki tudja, kilométerekkel arrébb valamelyik elhagyott városban, vagy ott, ahol újabb pénzes embereket zsebelhet le. Na jó, ez már nem szokása... mostani hobbija, hogy újonnan olyan embereket kap el, akik az útjában állnak, vagy a nagyfőnök útjában. Hm, de szép a családi perpatvar!
Még jó, hogy engem csak bizonyos időközönként kever bele, bár jobb lenne arról leszoknom, hogy segítek neki... még ha a fia is vagyok.
Kómásan ültem be az autóba, amit talán nem kellett volna, mert majdnem egy karambol okozója lettem, mindenesetre mindig van nálam energiaital ilyen esetekre, szóval a volán mögött azt iszogattam, amikor betévedtem egyik kedvenc helyemre a sok közül. Az energiaitalos dobozt a bár előtti szemetesbe dobtam, aztán beléptem.
- Csá! - ezzel a hivatalos köszönéssel gyakorlatilag mindenkit köszöntöttem, aki bent ücsörgött, még egy intést is megengedtem magamnak. Leültem a már megszokott helyemre, valahol a fal mellett a sarokban, amikor megjelent a pincér hölgyike is.
- Helló, Ryder! Mit hozhatok? - mosolygott a képembe, én pedig viszonoztam ezt a mosolyt kissé bohókás képpel. Na, ez vagyok én, az über-komolytalan-Ryder, de ha kell, akkor odateszem magam.
- Valami kis szíverősítőt, lelkem, mert itt alszok el. Tudod mit? Biztosan van nálatok is abból a Rockstar energiaitalból, hozhatnál abból egyet. Ha kell még valami, akkor majd odamegyek és jelzem szomjhalálom - kacsintok egyet egy vigyor kíséretében, ő pedig bevonul a pult mögé, hogy kihozza az italomat. Bólintok, ezzel megköszönve.
A nagy csendet - ami tulajdonképpen nem nevezhető csendnek, mert egy-két ember jókedvűen beszélgetett és kacagott-, az zavarta meg, hogy belépett egy szőke leányzó. Valahonnan ismerősnek tűnt... bár lehet, hogy álmomban láttam... már nagyon régen jártam itt, két hete költözhettem haza. Apám vett nekem egy lakást, jól élek, szóval nem szorulok segítségre, még inkább nekem kell segítenem.
De tényleg olyan ismerős volt... aztán leesett, hogy honnan ismerem! Körülbelül úgy néztem rá, mint amikor valakit jól hátbaütnek. De hiszen valamikor ő volt a barátnőm, LiVi!
Felállok és odasétálok hozzá, összeszedve magam, hogy ne tűnjek annyira fáradtnak - bár az energiaital már segített ezen valamennyit.
- Hellóóó, kislány! Hogy kigömbölyödtél azóta, mióta nem láttalak! - ööö, na jó, talán ezt nem így kellett volna, nem is emlékszem, hogy hogy tudtam én őt annak idején felszedni az ilyen ökör dumámmal... de nem mindig vagyok én ilyen, csak mióta nem láttam, azért valamelyest megváltoztam. De jó csapatot alkottunk, bizony.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 41

Hátratűrök a fülem mögé egy hajtincset, ami mindig előre hullik, ilyen a fazonja most a frizumnak, de ettől még zavar. Szóval most, hogy összetett mondatban -már a másodikban- egy egyszerű cselekvésről beszélek, rövidre zárom. Hátratűrtem. Pont.
És végre megkapom a diétás kólát, bár ahogy a lányra nézek, nem lepne meg, ha beleköpött volna, de ez már nem is érdekel, amikor felpillantok, és meglátok egy nagyon-nagyon ismerős illetőt.
-Ryder!-
Kiáltok rá, a hangom megemelkedik, mintha mutálnék (igen, a tinilányok is mutálnak, bár nem olyan hallhatóan - de megjegyezném, már NEM vagyok tinilány, így teljesen indokolatlan ez a reakció) és ráadásul még fel is pattanok, hogy a nyakába ugorjak.
-Kigömbölyödtem, mi?! Majd adok én neked!-
Csapok a karjára. Pont, mint egy rajongó tinilány, szóval amint elengedem (vagy cinikusan mondhatnám, hogy képes vagyok levenni róla a kezem) próbálom magam kicsit moderálni, és visszavedleni abba a leheletérzéki valómba, akivé váltam, és akit szeretek is így. A székre mutatok neki kecses eleganciával, és leülök én is.
-Ezer éve!-
Rázom meg mosolyogva a fejemet finoman, hiszen olyan régen nem láttam, és akkor, amikor utoljára, hát, na az érdekes volt. De inkább nem akarom most részletesen felidézni, mert... mert nem. Ennyi.
-Mi van veled, hogy kerültél ide?-
Kérdezem inkább tőle, és könyökömet az asztalra támasztva a tenyerembe hajtom az arcomat, hogy így hallgassam a mesét. Már ha lesz...

Szépen meglepődött, hogy ilyen hirtelen jelenek meg előtte... mondhatnám, mint egy angyal az égből, de nem túlzok, nem vagyok angyal. Szélesen elmosolyodok, amikor a karomra csap, látszik, hogy nem változott sokat, de a hangja más lett. Nem mintha nem tetszene, mert még mindig olyan gyönyörű, bár nem hiába volt a barátnőm... össze is illettünk, azért megvolt a majdnem közös háttér, no meg apáink is spanoltak.
Amint maga mellé mutat, leülök, s rámosolygok. Persze addig nem hagyom "kiszáradni" az energiaitalomat, így szinte minden második percben iszok belőle egy kortyot: bár szokásom, hogyha elfogy és még van egy kis hiány az életemből, akkor veszek még egyet.
- Tényleg! - vágom rá, amikor azt mondja, hogy ezer éve nem láttuk egymást. Hát az két éve volt, vagy nem? Már nem is emlékszem, olyan hamar eltelt az a hosszú idő. Amikor megkér, hogy meséljek, összeszedem a gondolataimat, majd veszek egy nagy levegőt.
- Hát, amikor elmentem, akkor faternak segítettem többek között... munkálkodni, tudod, a szokásos hacker-tevékenységek. Végül kellett egy kis elvonó kúra, hogy leszokjak minden káros szenvedélyemről. Szerencsémre már ezek nincsenek meg. Aztán hiányzott valami az életemből, visszatértem, beiratkoztam a Frances-re... apám vett nekem egy flancos házat, így van hol laknom is, meg közben pénzel, mert folytatja a... tudod mit - most nem mondhatom itt mindenki előtt, hogy apám maffia. De Liv erről már régóta tudott, ezért is voltunk még mindig barátok.
- Mikor idejöttem, alig hogy kimozdultam, meghallottam valami zenészt és beálltam mellé egy dal erejéig, és egy srác megjegyezte, hogy összejöhetnénk egy fellépésre is akár. Hát nem tudom... de ne beszéljünk ennyit rólam. Te hogy vagy? Mi történt, míg nem voltam melletted, aranyvirág? - megcsípem az arcát, még mindig mosolyogva.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 41

Örülök, hogy nem rohan, hanem van ideje leülni hozzám. Tuti megsértődtem volna, ha nem így tesz, elvégre olyan rég láttam utoljára. Talán neki csak két évnek tűnt, de nekem... nos, nem volt könnyű kiheverni Ryder Salisburyt. Ez az igazság. Szépíthetném itt, hogy ugyan már, a franszoá jégszívemnek meg se kottyant, de amikor kiderítettem, mivel is foglalkozik az apám, és próbált érvelni, miért nem hazudott nekem előtte, akkor fogadtam meg, hogy magamnak sosem fogok hazudni. Mert a magyarázata közben azt láttam, hogy ő tényleg elhiszi, hogy nem vert át... félelmetes. Nem akarom ezt magamnak. Így bevallom, hogy rossz volt, hogy felszívódott szó nélkül, minden nélkül. Ám attól, hogy magamban ezt bevallottam az első pillanattól, a külvilágnak igyekeztem mit sem mutatni. Nincs túl sok barátom, vagyis, akit annak tartanék, így nem is láttam értelmét, hogy tudjanak róla.
-Igen, sejtettem, hogy apád rángatott bele valamibe.-
Bólintok, leheletnyit visszafogottabban, mint ahogy az előbb még lelkendeztem az érkezésének. Tudtam, hogy ő volt, de sosem jártam utána, magam sem tudom, miért. Talán a büszkeségem tartott vissza, hogy egy olyan fiú után iramodjak, aki faképnél hagyott se szó, se beszéd.
-Apád mindig is nagyon nagy vonalú tudott lenni!-
Mosolygok a ház hallatán, naná, hogy vett neki egy házat, ez a minimum, tekintve, hogy a saját fiát rángatja bele az illegális ügyeibe! Ha elkapnák Ryt, miatta csuknák le...
-Gondolom, hogy óriási, és fényűző.-
Csevegek bájosan, majd egy gyors mozdulattal odanyúlok az energiaitalért, és kacér pillantással nézve rá kortyolok bele a fémdobozba. Nem, mintha sok lenne benne, elég alapos, le se teszi! Ennyit a káros szenvedélyekről való leszokásról.
-Úgy látom, nem végeztek elég alapos munkát a fejedben.-
Meglötyögtetem a dobozt, leteszem, az alján maradhatott pár csepp, aztán a fejéhez nyúlok, és megkocogtatom, mintha csak hallani akarnám, kong-e vagy sem, s ezzel rájöhetnék, átment-e kellő agymosáson.
-Én is a Francesre járok. Mellette meg dolgozom, most is épp fotózásról jöttem ide, hogy igyak egy kis mérget.-
Vállam fölött a pultos lányra nézek, s ezzel egyértelműsítem Rydernek is, hogy vele van a gondom. Majd megrázom az italt, hogy meglegyen a megfelelő összefüggés - szerintem tényleg beletett valami undorítót.
Ebből az ránt ki, hogy megcsipkedi az arcomat. Megütközve, és némiképp döbbentem meresztem rá nagy szemeimet, na most ezt mégis hogy gondolta?! Aztán elnevetem magam, elég vicces képet vághattam, majd átfuttatom az agyamon, mi a publikus abból a bizonyos két évből. Próbálok olyat keresni, ami már azután van, amikor túltettem magam rajta, mert hát... mégse vághatom az arcába, hogy megbántott! Na nem, azt már nem... sosem fogja megtudni.
-Lényegében dolgoztam, és elkezdtem a sulit. Azt hiszem, az életem merő unalom.-

Nem is kell mondania, sőt, mutatnia sem, mert anélkül is tudom, hogy megbántottam azzal, hogy szó nélkül eltűntem, még csak egy levelet sem hagytam rá. Bár ami azt illeti, néhanapján, amikor időmből kitellett, írtam neki egy-két sms-t, amire vagy kaptam vissza üzenetet, vagy nem. Azt mondják, a férfiak könnyebben túlteszik magukat egy párkapcsolaton, s csak a nők annyira érzékenyek, hogy hónapokig üljenek egy szeretett férfi képe fölött, de nyugtázom, hogy ez nem így van. A keménynek tűnő Ryder Salisbury külseje mögött igen gyengéd lélek lakozik, olykor még én is tudok ilyen... hogy is mondják? Igen, érzelgős lenni. Az ottani haverjaim tanúskodhatnak erről, hogy sokszor emlegettem Livit, hogy mennyire szerettem őt, s valószínűleg ő az egyetlen nő, akit el tudnék képzelni magam mellett, mint hitvesemet. Na, most úgy beszélek, mint egy svejk, vagy szultán, aki egy egész háremet tart maga mellett... lehet, hogy tényleg nem kúráltak ki teljesen.
Livi fejmosására bólogatok, elvégre egyértelmű, hogy apám rángatott bele ilyen dolgokba, ami talán ellenemre is volt egy ideig, de aztán csak nem mondhatam nemet a saját apámnak! Neki köszönhetek mindent.
- Ugyan már! Mit ér egy óriási és fényűző lakás, ha nincs benne egy olyasvalaki, akit még most is úgy nézek, hogy le nem tudom venni róla a tekintetemet. Hm? - tulajdonképpen ő az a valaki, s hogy tudjon erről, tényleg le nem veszem róla a tekintetem, csak rövid időkre, ha újra az eszembe jut a pulton heverésző energiaital, amit ő meghúzott és csak pár cseppett hagyott az alján. Kapcsoltam.
- Hát ha így állunk, akkor BETTY, légy oly' kedves és hozz egy diétás kólát hitvesemnek! - a régi jó Ryder. Mindig is ilyen poénos kedvemben voltam. A hölgy a pult mögül kissé döbbenten nézett, egyrészt a 'hitvesem' szó hallatán, amiért lehet, hogy Livtől kapok még egy pofont, másrészt a Betty miatt, amit hangsúlyoztam, de különben nem is így hívják. De hallgat a szép szóra, és máris hozza, amit Liv az imént rendelt.
- Ha azt mondod, hogy nem végeztek alapos munkát, akkor nem. Már csak ez maradt - meglötyögtetem azt a pár cseppet a fémdoboz alján, miközben megeresztek egy sármos mosolyt.
- Azt mondod, unalom az életed? Akkor pörgessük fel! Lógj velem és minden olyan lesz, mint régen - na persze, nem minden lesz olyan, mint régen. Nem is mondhattam ezt, ugye?
- Te jó ég, Liv! - most döbbentem rá - Még bocsánatot sem kértem! Mivel tehetném jóvá, hogy eltűntem szó nélkül, bogaram? - még mindig úgy beszélek hozzá, mintha a barátnőm lenne. Bár mindig is megadtam neki ezt a bánásmódot, s sosem nyúlnék hozzá egy ujjal sem úgy, hogy azzal ártsak neki, sosem bántanám.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 41

Ahogy rám néz, az elég árulkodó, szerintem sejti, hogy nem olyan könnyen sikerült továbblépnem rajta. Persze akkor azt gondoltam, azért, mert olyan hirtelen, és szó nélkül távozott, de most? Talán át kéne ezt értékelnem, mert ez, valljuk be, a könnyebbik megközelítése az okoknak.
Sosem tudtam, hogy szeretett. Soha nem mondta, és ha mutatta is, ugyan hogyan tudnám megítélni ezt? Az amerikaiak kultúrája, és habitusa más, mint a miénk, és bennem ok maradt a francia hevületből, főleg, hogy anyám azért a neveltetésembe bele-bele csempészte. Így a közvetlenséget nehezen különböztetem meg a "több"-től.
A következő szavaitól félrenyelek, és köhögni kezdek. Nem hiszem el, hogy ezt mondta, és nem hiszem el, hogy engem bámul! Ez valami... nagyon rossz vicc. És a legrosszabb az egészben, hogy attól riadok meg igazán, amit kivált belőlem a szavaival. Persze nem a fulladásos halál, hanem a heves szívritmus zavar. Mert az én ketyegőm a szavainak hallatán úgy döntött, hogy versenylovat-megszégyenítően kezd loholni, ezzel némileg meglepve tetem többi szervét, akik nem bírják követni a tempót.
Végre sikerül jó helyre nyelnem azt a kortyot, és inkább úgy teszek, mint aki semmit nem hallott az előbbiből, vagy, hogy úgy mondjam, semmi furcsát nem tapasztalt a szavaiban. Csak nevetgélek a bénaságomon, mert nem tudom, hogyan reagáljak, mert megbénított a saját reakcióm kiváltotta félelem.
Azt hiszem, Ryder Salisbury mai napja valahogy így nézhetett ki: felkelt, agyalt kicsit, majd eldöntötte, hogy valami hiperszuperkütyüt rám küld, hogy találjon meg. Kitalálta, eljátssza, hogy véletlenül találkoztunk, majd azon gondolkozott, mivel is dobhatná fel a mai találkát? Végül rájött, azzal, hogyha halálba kerget, igazán termékeny napot tudhat magáénak, kapta-fogta hát magát, és el is indult, hogy tervét megvalósítsa.
Betty? Hitvesem? Nagyjából ezek azok, amik a következő pillanatban meglepnek, de nem adom ám olyan könnyen az életemet és véremet!
-Majd ha itt a gyűrű, nyuszómuszó!-
Gagyogok neki, és a gyűrűsujjamra mutatok, pont, amikor a lány kiér a kólával. Azt hiszem, Rydernek ez után biztos nem lesz esélye meghúzni, bár nem tudom, akarta volna-e, mindenesetre én hátradőlök a székemen, mint aki jól végezte dolgát, hogy azután megint egy formaautó versenyfokozaton pörgő motorjának fordulatszámát kezdje hazudtolni a szívverésem. "Mint régen..."
-Hogy lógjunk együtt? Tudod, nem áll jól nekem a halál, pláne az akasztásos.-
Ismét elviccelem, mert megint nem tudom, mit mondhatnék, hogyan kezeljem a dolgot. És úgy látom, megunja, hogy folyton terelem a témát, mert vicceskedő felhanggal tér a lényegre, és mondja el szavakkal, amire eddig utalgatott. Agyalok, hogyan kerülhetném ki teljesen a témát, de nem járok sok sikerrel, így inkább belemegyek.
-Ház a Bahamákon, Ferrari a garázsba, Gucci a karomra, Manolo a lábaimra.-
Sorolom a drágábbnál drágább márkákat és vágyakat, amivel látszólag kiengesztelheti álpöffeszkedő álfeleségét. Azt hiszem, ügyesen lavírozok a nevetségesség és a szókimondás közötti vékony mezsgyén.
Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, jelenleg azt hiszem, ez túl váratlan, és túl gyors nekem, és nem tudom átgondolni, komolyan beszél-e, hogy az utalásai tényleg azok-e, amiknek értékelem, mert itt van, és elvonja a figyelmemet. Az egész valóm menekülést diktál.

Amikor elkezd köhögni, megütögetem gyengéden a hátát, majd meg is simogatom, hogy jobban legyen, elvégre ez az etikett. Még egy idegen mellett is ezt tenném meg, nem nézhetem csak úgy tétlenül és kacagva. Most egyébként is elővettem a komoly énem, mert tényleg mindent komolyan gondoltam, amit mondtam.
Amikor a gyűrűt mondogatja, elmosolyodok. Nehogy aztán úgy végződjön, hogy mégiscsak ott lesz az a gyűrű, ki tudja. Ryder Salisbury nem olyan, hogyha elkerül Chicagoba, akkor végigcsajozza az egész negyedet addig, amíg meg nem találja az igazit, egyébként is Livit már gyerekkorom óta ismerem, szóval ha úgy döntenék, hogy ő álmaim asszonya, akkor az úgy is van, okból.
Nem áll neki jól az akasztásos halál. Hát persze, hogy nem! Ha választhatnék egy halálnemet, leginkább úgy halnék meg, hogy halálra röhögöm magam. Annál nem is kell szebb halál, elvégre úgy mondják az emberek, hogy azon a napon, amikor megszületünk, mi sírunk, s rajtunk kívül mindenki más nevet, de annál már csak az a szebb, ha a halálunk napján fordítva történik: mi nevetünk és mások sírnak. Tudom, hogy kissé furcsa egy felfogás, de én ezt így kívánom... nem is valami autóbalesetben. Azt is apámnak köszönhetem, hogy kihozott másnap a sittről, mivel gyorshajtásért ültem, de mára már próbálom betartani a sebességhatárokat, kivéve, ha olyan közösségbe kerülök, ahol a nagybarmok Need for Speed-et akarnak játszadozni. Na, ezek most már maradhatnak inkább a PC előtt ülve, a 120-at való meghaladás pedig még csak álmomban se jöjjön elő, maximum akkor, ha valaki üldöz, de nagy valószínűséggel erre nem lesz alkalom.
Ház a Bahamákon, Ferrari a garázsba, Gucci a karra, Manolo a lábára. Azta! Nem rakta alacsonyra a lécet a leányzó, erre tök komolyan nézek rá, majd elmosolyodok.
- Rendben, megkapod. Mindet. Azt hiszem, kezdhetjük is a Guccival és a Manolóval - felállok, ott hagyom a pénzt a pulton, majd intek Livinek.
- Gyere! Megadom, ami jár! - igen, most akárhogy is nézne rám, máris viszem a plázába, aztán vegye azt a márkát, amit annyira szeretne. Ej, Ryder Salisbury... te is magasra tetted a lécet.

//Innen mehet is már simába a játék, egy hónappal később. PM-ben egyeztetünk, hogy mi történt az alatt. Very Happy

//

karakterinformáció

» Házibuli Ryder~Lana
» Hacker time ~ Ryder & Kimberly
» Falling away from me - LiVi & Ry
» She's made of candy - LiVi & Ed
» Would you love a monsterman? - LiVi, Ed, Ry

One day baby we'll be old - Ryder & LiVi

One day baby we'll be old - Ryder & LiVi

Similar topics

Similar topics