A szülinapjára tervezem a randit, nem titkolva el előtte tervemet. Egy régi napunkat akarom vele végig játszani, hasonló eseményekkel (ugyan azokkal nem lehet) és kíváncsi vagyok, ez a nap hogy zárul. A meghívó levélkében leírtam mindent, rábízva sorsomat, egyáltalán eljön-e, akar-e nosztalgiázni... és...És. Ott a lényeg. Hogy hogyan zárul majd az este.

Egy csokor virággal megyek elé... Most a munkahelyére, és nem a suliba, mint annak idején. Csak a kezébe nyomom a csokrot, túl gyáva vagyok bármit is mondani, hiszen túl gyönyörű, és még most sem hiszem el, hogy igent mondott. Bár most lenne mit mondanom, hű akarok lenni az egykori eseményekhez, így csak elindulok, odamorogva neki valami kedvességet, hogy:
-Na, gyere már!
Sétálni hívom, és a park felé veszem az irányt, hogy ott majd meghívhassam egy hot-dogra vagy wimpire, általában e kettő közül választott mindig, és fogalmam sincs, legelőször melyiket ette. Szótlanul sétálgatunk egymás mellett, mindaddig, amíg meg nem töröm a csendet, valami hasonló baromsággal, mint hogy:
-És milyen napod volt?
Figyelem Gwent, vajon belebújik-e az iskoláslány szerepébe, vagy a jelenkornak megfelelően válaszol. Tulajdonképpen mindegy. Már ez is örömmel tölt el, hogy itt van, hogy láthatom, hogy kettesben lehetek vele... Annyi idő után.
A padon ülve eszünk, és azon nevetgélek, vajon tudja-e, hogy a fiunkkal hogy szoktuk enni a szendvicset. Kizárt.
- Mozi? - évekkel ezelőtt meg volt tervezve minden, majdnem minden, tudtam, melyik filmre akarom elvinni, mégis egy másikra ültünk be, mert nem egyezett az ízlésünk. Akkor azt hittem, ez volt az első és utolsó randink, hiszen majdnem ölre mentünk, aztán olyan szép szemekkel nézett rám, hogy nem tudtam neki nemet mondani, és nem az akcióra ültünk be, hanem valami marhaságra. Az egészre nem is emlékszem, mert nem a filmet néztem, hanem Gwent, ahogy a poénokon nevet, vagy ahogy tömi magába a pattogatott kukoricát.
Emlékszem, akkor már nagyon erős volt bennem a vágy, hogy megcsókoljam. Annyira vágytam az édes ajkaira, ölni tudtam volna érte, de eddig sosem merészkedtem tovább az arcára adott puszinál. De még a moziban is gyáva voltam. Néha ugyan átvetettem a karom a válla fölött, azzal a célzattal, hogy majd a megfelelő pillanatban magamhoz húzom, megvédem, bármitől, ami megijesztheti, de a filmben semmi erre alkalmas jelenet nem volt, így szinte végig az ülése hátlapját szorongattam.
A virágja a melegben erősen meghervadt, így mérgemben kitéptem a kezéből és egy kukába dobtam. Nem foglalkoztam vele, hogy tiltakozik, leszereltem valami olyasvalamivel, hogy majd kap másikat. Megragadtam a kezét, és a part felé húztam, szótlanul, sietős léptekkel, mintha kergetne valaki.
Ki akartam törni a tömegből, az esti nyüzsgésből, a zsivajból... Egy csendes helyre vágytam, ahol kettesben lehetünk, csak ő meg én... Egy csendes padot kerestem, egy fa árnyékában, és hamarosan rátaláltam a megfelelőre. Hanyagul dobtam le magam rá, arra várva, hogy majd ő is mellém ül, de ő egyszerűen csak megállt előttem.

Daryl különleges szülinapi ajándékkal készült, melyet nem volt rest megosztani velem. Talán mert emlékszik, hogy nem rajongok a hirtelen meglepetéseket vagy azért, mert biztosra akart menni és ha nemet mondok, nem ölt volna bele energiát se annyit, értelemszerűen.

Nem jólneveltségemben jelentem meg a találkozó helyszínén, hanem mert tényleg kedveltem a társaságát mostanában és hát... nem nagyon hívott más semerre szülinapozni, az az igazság. A kávézó mögötti parkoló szinte már üres. Egyszerű zöld felsőt viselek - a kedvenc színem - farmerral, vállamon lazacszínű táskám... és ahogy felém lépdel, kénytelen-kelletlen, mégis őszinte mosoly szalad fáradt képemre.
- Köszönöm. - Súgom csak a virágot átvéve, megtörve a kínos csendet, mikor nem szól és bizony, kissé feljebb szalad a szemöldököm a morcogásra. Ha ennyire teher, miért erőlteti? Felnőttek vagyunk, igazán lemondhatta volna. De az is lehet, hogy nem jött össze neki valami, esetleg nem úgy alakult a napja... Én igazán nem várom el tőle ezt az egészet... egy csokor is bőven sok, de tényleg.
Ennek ellenére követem és a hotdogosnál már fel kell, hogy nevessek. Szóval nem felejtette el! Azt sem, hogy szimplán ketchuppal eszem, mustár nélkül a wimpit...
Magunk mögött hagyva a standot jóízűen falatozok és közben beszámolok a napomról. Arról, hogy reggel megint nem tudtam elvinni Domit az oviba és Bethnek kellett, arról, hogy a sulis próbák és vizsgák mennyire erőltetett menetben folynak és éjjelente készülök rá, és hogy mennyire fárasztó volt a meló. A sok rossz mellé akad persze jó is: elmondom, mennyire meglepett és mennyire jól esett az, hogy elhívott erre a... "randira".
- De csak ha most én kardoskodhatok az akciófilm mellett! - Nevetek fel akaratlanul is. - Igaz, Domi mellett visszafejlődtem kicsit az animációs filmek szintjére... - Manapság már azokból is egész jókat csinálnak, amit felnőtt is tud élvezni, igazából.

// A reagot ez a dal támogatta. //

Egy múltidéző szülinapi meglepetés. Ez az, amivel Gwennek készülök, és valamiképp be kellett avassam, hogy az egész ne fulladjon kudarcba. Leírtam neki, hogy a legelső randikat akarom vele újra játszani, lehetőségekhez képest...
Hogy honnan vettem a bátorságot? Annyi kihagyott év után, Domi miatt és általa. Totál bele vagyok esve a fiamba. Olyan sok időt töltök vele, amennyit csak tudok, és legnagyobb örömömre Gwen sem ellenzi a dolgot. Sőt, legutóbb Domi szülinapját is ketten készítettük elő, és fergeteges bulit csaptunk a gyerekeknek. Nagyon jól működtünk együtt, jól szórakoztunk és szórakoztattunk, és amikor a bulinak vége lett, és Domit lefektettük (közösen), kedvem lett volna vele maradni.
Régen éreztem már így. Nem csak vele, egyáltalán nővel... Én sosem akartam mást, 17 éves korom óta csak őt. Olyan hülye voltam! Százszor átkozom azt a napot, amikor felelőtlen voltam. Egészen másképp alakulhatott volna az életünk, ha...
Fáradtnak tűnt, és hiába éreztem azt, nem lenne ellenére, ha közelednék, nem akartam, hogy azt érezze, kötelessége megtenni viszonzásképpen Domi bulija miatt. Bár elég karakán csaj, van benne egy kis szentimentalizmus... És éppen ezt akarom most "kihasználni"...
Nem tudom előre, minden olyan lesz-e, mint akkor, közel 8 éve, de igyekszem ugyanolyan lenni. Ez valóban múltidézés, azzal a Dével, aki akkor voltam, a forró fejű, meggondolatlan, sértődékeny és érzékeny fiú.

Bár előre felkészítettem, talán nem számít rá, hogy ennyire aprólékos leszek. Én emlékszem, hogy virágot vittem neki, és örömmel vittem, hiszen fél óráig válogattam, melyik csokor illene hozzá legjobban. És amikor ott voltam, a közelében, a suli előtt, olyan cikinek és égőnek tűnt, hogy ilyen nyálas vagyok...  Csak a kezébe nyomtam a csokrot, és már indultam onnan el, hogy ne tegyem ki magam közröhej tárgyának. Így is éppen eléggé égett a fejem. Már eleve Gwen miatt. Olyan régóta bámultam és ácsingóztam utána. És sosem hittem, hogy randizni fog velem. Velem!
Akkor nem húzta fel a szemöldökét (vagy csak én nem vettem észre)... Szerencsére jön utánam, hamarosan engedem, hogy beérjen, lassítok a lépteimen, de nem fogom meg a kezét, ilyesmi...Á, az túl nagy merészség volna!
A bódénál megállunk, és amikor wimpit kér, már tudom, hogy mustár nélkül eszi, sok ketchuppal, de engedem, hogy ő mondja, mert akkor is így volt. Mosolyog és mosolyognom kell nekem is, bár nekem most más emlék is szembe jut. Domi és ahogy nyalja a majonézt... Félelmetes az a kiskölyök. És a miénk.
A napjáról kérdezem, éppen úgy, ahogy régen, miközben tömjük magunkba a kaját. Ő a jelenkornak megfelelően válaszok, én meg ugyanolyan sült hal vagyok, mint akkor. Csak akkor vonom fel a szemöldököm, amikor megköszöni a randit. Úgy emlékszem, ezt akkor nem tette.
A mozinál már képben van, és nevetve közli, hogy most ő akar akciófilmet  nézni. Én meg valami romantikus vígjáték mellett erősködök. (Oké, kisebb szerepcsere, de ez belefér. Ez is egy játék, ugye?)
Naná, hogy ő nyer, győz az akciófilm... Bemegyünk a moziba, megveszem a pattogatott kukoricát, a kezébe nyomom, és rámorgok, hogy várjon meg, amíg megveszem a jegyeket. Enyhítésként rá kacsintok, hogy ő is tisztában legyen vele, ez csak játék, igazából most nem haragszom. ahogy akkor sem haragudtam, csak éppen ott volt egy haver, és nem akartam égni előtte. Basszus, az első randim a LÁNNYAL, akibe hónapok óta bele vagyok esve! Lio is körberöhögött, hogy ennyire bátortalan vagyok.
A moziban aztán elhelyezkedünk, és magamhoz ragadom a kukoricás zacskómat, hogy éppen olyan mohón tömjem magamba, mint akkor... A film egyébként egészen jó, és elképedek, mennyit fejlődött a technika, mióta én utoljára moziban voltam. Persze, mindezt mélyen titkolom. Furán jönne ki, hogy Gwen után szinte megállt az élet. Nem is kell ezt feltétlenül tudnia.
A virág most nem hervadt el (hála a klímának), így fogalmam sincs, mit is csináljak. ha kidobom, Gwen mérge lesz, ha nem dobom ki, nem leszek történethű. Rá bízom a döntést.
- Azt tudod, hogy ezt most ki kéne dobnom?- mutatok a csokorra. Halkan beszélek, mintha összeesküvők volnánk. Kérdőn nézek rá. Engem nem zavar, ha megtartja, akkor is neki szántam, de a meleg miatt úgy összeaszottak azok a virágok, hogy fájó volt rájuk nézni. Pipa voltam, hogy elhervadtak, és egy meglepetésemnek annyi volt.
Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy dönt, az utunk megint a part felé vezet. Lehet, hogy jelen esetben nem olyan sietős létekkel haladok, mint egy űzött vad, de konkrét célom, hogy csendesebb helyen lehessünk. Például azon a padon... Vajon emlékszik? Ó, majdnem elfelejtettem.... Természetesen most is megfogom a kezét...

A film jó. A popcorn jó. Daryl közelsége kiábrándító, de nem a kellemes módon. Egyszerűen nem tudom hova tenni a film elején... de a végére már számomra is lezuhan, hogy mi is ez az egész kérem szépen. Szóval tényleg szó szerint komolyan vette ezt a múltidézés dolgot.
Ez valahol mosolyt csal az arcomra, ugyan akkor elszomorít kicsit. Elbizonytalanít, de állom a dolgot - kifelé menet a filmről fecsegek szórakozottan, mint egykoron.
A parkba érve kérdésére lepillantok a kezemben tartott gyönyörű, mégis egyszerű kis csokorra.
- Semmit sem 'kell' Daryl és ezt te is tudod! - Tekintek eztán fel rá, apró sóhaj keretében. Tekintetemben ott ül az egész nap feletti értetlen szomorkás fény, mely mellé némi bizakozás is társul. Bízom benne, hogy sikerül megértetnem vele azt, amit most mondani szeretnék.
Ahogy a kezemre fog, felé fordulok, nem foglalva végül helyet és úgy tekintek rá.
- Közhelynek hangzik, de ha az ember anya lesz, már teljesen máshogy látja a világot. Mintha csak egy új életet kapott volna, benne egy kis szereplővel, akit óvni és vigyáznia kell, nevelnie, gondoznia. Tudod, én csak azt mondom... azt szeretném mondani, hogy ha kapsz egy második esélyt valamiben, akkor miért akarnád ugyan azokat a dolgokat elkövetni, Daryl? Sosem gondolkoztál rajta utólag, mi mindent csináltál volna másként? Mondjuk ezen a randin. - Firtatom, egyre csak halkuló hangon, szinte suttogva, fürkészően szemlélve közben egykori páromat.

Ez a születésnapi múltidézés egy eszköz a kezemben. Meglepetést szeretnék vele Gwennek szerezni (még azok ellenére is, hogy beavattam), mert az a nap volt az, amikor először megcsókoltam, olyan nagyon bénán, és mégis... Vízválasztó volt a kapcsolatunkban. Nekem az volt.
Sosem felejtem el, hogy akkor is majdnem elszúrtam. Számtalan alkalmam és lehetőségem lett volna a nap folyamán megtenni, én mégis halogattam, mert akkor még olyan kislánynak tűnt (csak 15 éves volt), és egyszerre akartam őt óvni és szeretni, és... jaj.
Ott volt a mozi, a park, a séta, és a ház előtt csak néztem rá, és volt a szemében az a fény, én meg csak annyit mondtam: "Hát hazaértünk, szia...", és ő majdnem már a kapuban volt, amikor utána rohantam, és kérdés nélkül a szájára tapasztottam a szám. Nem lehetett kellemes élmény, most már tudom. Kemény volt és száraz, de aztán a második már sokkal puhább volt (és elég nedves is). Totál bele voltam esve.
Amikor kijövünk a moziból, már nem játszom azt az őrültet, mint egykoron, de hasonlóképpen terelgetem a kiszemelt cél felé. Kizökkent a szerepemből, amikor beszélni kezd hozzám, és jócskán lehűt, amit mond. Ráébredek, már nem vagyunk gyerekek, ő legalábbis sokkal többet komolyodott, mint én, és ez a játék neki... talán nem is élvezetes.
- Igen, így van- bólintok az első szavaira, és igyekszem lenyelni a gombócot, ami a torkomba csúszott.
Figyelmesen hallgatom, és engem egyre inkább szomorúság tölt el. Talán mégsem az van, amire gondoltam. Talán tényleg csak Domi az, aki miatt ilyen kedves volt velem. Most elbizonytalanodva hallgatom. Mindenesetre komolyan akarok neki válaszolni. Lehet, hogy több esélyt már nem is adnék magamnak.
- Gwen, azt hiszem, félreértettél. - Próbálom magam tisztázni- Nem akartam az elmúlt 8 évet újra lejátszani. Főleg nem akartam a hibáimat újra elkövetni. - Rázom a fejem, egy pillanatra elhallgatok, de csak remélni tudom, hogy nem szól közbe, míg összeszedem magam- Számomra minden azon a randin kezdődött el. Azaz sokkal korábban, de akkor teljesedett ki, hiszen... Ott csókoltalak meg először- Elmosolyodom az emlékre, mert akármilyen béna is voltam, azért szép emlék.- És az elmúlt hetekben, hónapokban úgy éreztem... Talán nincs minden veszve. Talán van esélyem rá, hogy mi... Hogy mi újra kezdjük- nyögöm ki szánalmasan. Nem engedem, most nem engedem, hogy szóljon, bár látom, hogy lenne mit mondania. A szájára teszem puhán az ujjam, jelezve, hogy hagyjon még beszélni- Az volt a tervem, hogy ma, amikor hazakísérlek, ismét megcsókollak. Már tudom, hogy nem volt jó ötlet. Így, ahogy mondtad, hogy te anya vagy, és felelősséggel tartozol valakiért, mintha csak kizárnál a "ti" életetekből. - Kezd a hangom keserű lenni, de nem tehetek róla, így érzem magam- Helyem van, a peremen, mint apuka. Köszönöm! Tényleg hálás vagyok érte, mert szeretem a fiamat... Nagyon szeretem. De úgy tűnik, minden nehézséged ellenére a te életedbe én már nem férek bele, és ..., jobb hogy ezt tudom. Talán ennyi kellett csak, hogy tovább tudjak lépni.
Lehajtom a fejem. Leszállok a pad támlájáról, és inkább rendesen ülök le. Sosem szoktam egyvégtében ennyit beszélni, és ez most ki is fárasztott. Nem fizikailag, inkább érzelmileg. Zavar, hogy Lionak mindvégig igaza volt, én egy lúzer vagyok, aki a múlt árnyaiban él. Fel kell nőnöm, és tovább kell lépnem. Amit Gwen iránt érezni véltem, az még csak a gyerekkori (első) szerelem árnya volt. És akármennyire bájos és aranyos és gyönyörű most is, már közel sem az a védelemre szoruló kislány, mint aki akkor volt. Nincs szüksége rám.

Kissé felvonom a szemöldökömet. Félreértettem volna? Meglehet, viszont akkor azt hiszem, a legkevesebb, hogy kisegít ebben.
- Ennek azért örülök. - Jegyzem meg közbeszúrva halovány, őszinte mosollyal, mikor közli, hogy nem szeretné a régmúlt hibáit újra elkövetni. Ami azt illeti, én sem.
Hallgatom és bár nem szólok közbe, egyre inkább látom, hogy ez a félreértés eléggé kétoldalú. Vagy csak remekül forgatja ki saját szájíze szerint a szavaimat, nem tudom. Ez valahol keserű érzést kelt bennem, mégis felbátorít, arra sarkall, hogy őszintén kiadjam magamból azt, amit gondolok. Amit érzek.
- Úgy forgatod ki a szavaimat, ahogy szeretnéd magadnak, de a saját lelki békémért akkor elismétlem még egyszer. Az anyaságot példaként hoztam fel arra, hogy az életem az elmúlt időszakban megváltozott. Én változtam meg! - tártam szét a karjaimat - És nyilván te is más lettél, ez már csak így megy.  Én... azért fogadtam el a randimeghívást, mert szerettem volna neked egy második esélyt adni. Szerettem volna megismerni a felnőtt Darylt és... talán még azt a csókot is szerettem volna a kapualjban viszonozni, de te... Oké, múltidézésről volt szó, de én a mostani Daryllel szerettem volna nosztalgiázni és nem azzal a régről ismert sráccal, aki egykor voltál. - engedem le a vállaimat kissé, kezemben a csokorra pillantok, majd fel a néhai kedvesre.
- Én... csak gondold át kérlek és ha te is szeretnéd megismerni a mostani Gwen-t, akkor majd visszatérünk erre a randizós témára. - Húzódik halovány mosolyra ajkam, ezzel együtt a tekintetem megint a csokorra vándorol. Haza kellene menni lassacskán, Izzie-nek is dolga van hattól.
- Hazaviszel? - teszem is fel  csendesen, békítően a kérdést.

Olyan nagyon készültem erre a napra! A legapróbb részletekig fel akartam idézni, mi minden történt, hogyan beszélgettünk, hogyan vettem magamon bátorságot, hogy aztán -majdnem elszúrva a lehetőséget- megcsókoljam, mint akkor...
Beavattam. Tudta, mit akarok: múltat idézni. Talán éppen ezért forráz le olyan nagyon, amikor már a parkban kilép a szerepéből. Én még játszottam volna. Talán nem teljesen úgy, hiszen eltelt azóta 8 év, és akaratlanul is komolyodtunk, változtunk, de a hangulatában... El akartam jutni arra a pontra, hogy vágyjam megcsókolni. Hogy ne tudjam elengedni anélkül, hogy ne zárnám a karjaimba, hiszen ezek a képek megfordultak a fejemben az elmúlt hetekben többször is. És Domi bulija óta csak ezen járt a fejem.
Ő meg azt vágja a fejemhez, hogy megváltozott. Ezzel kurvára tisztában voltam! Mérges vagyok, és csalódott. Végtelenül szomorú. Becsapottnak érzem magam. És talán sértve is érzem magam. Ezért csinálok hátraarcot. Elfogadom, hogy megváltozott. Megértek én mindent! Daryl Brooke az a pasi, akire nagybetűkkel ki van írva, hogy LÚZER, lehet szívatni.
Annyira elborít a vörös köd, hogy szavai alig jutnak el hozzám. Csak az visszhangzik a fejemben: "megváltoztam". Aztán az, hogy "visszatérünk a témára". Keserű íz a számban, markoló érzet a mellkasomban. Hát persze, sohanapján.
Nézi azt az átkozott csokrot, legszívesebben most is kitépném a kezéből és bevágnám egy kukába, de nem teszek semmit.
-Rendben- mondom neki kurtán, de nem tudnék most vele beszélgetni. Sebzett vagyok és könyörtelen. Nem túl sietősen, de nem is andalogva indulok el a főút felé, ahol leintek egy taxit. Készségesen nyitom ki előtte az ajtót, segítem be, majd az anyósülés felől kinyitom az ajtót, és leboltolom a sofőrrel a fuvart. Bemondom Gwen címét, és bőséges jattot adok neki.
Nem nagyon nézek rá a lányra, akibe valamikor szerelmes voltam. Nem bírnék. Megalázó lenne, ha most elbőgném magam. Kell most nekem egy kis idő, hogy megemésszem, ami történt. Le kell ülepednie, akkor talán majd beszélni is tudok róla, vele. De erre most nem vagyok képes. A monológom teljesen kiszívott. Hétfőn úgyis suli, megyek Domiért, reggel talán majd összefutok Gwennel.
Becsukom a taxi ajtaját, aztán hátat fordítok, is ismét a part felé veszem az irányt. Ha nem akarok szétcsúszni, mint Lio balesete után, most nem nyúlhatok alkoholhoz. Szét akarom rúgni valaki seggét... Valakiét.... Sajátomét.