Soha nem mondok nemet, ha Gwen segítséget kér. Nem kérdem, mi dolga, ha Domira hivatkozik, ugrok, mint egy nyúl. Vagy papucs. Kinek hogy tetszik. Csak néhány ember van a világon, akikért mindenem odaadnám, és ezek közül kettő éppen Gwen és Dominic. Lio a harmadik, hiszen szinte testvérem. A lényeg, hogy Gwen szólt, menjek én Domiért a suliba, és maradjak vele, bár hosszú műszakot fog lenyomni és tíz előtt nemigen ér majd haza.
Domival elrohant az idő. A suliból beugrottunk az étterembe, ettünk pizzát és csomagoltattunk be néhány pitét, aztán kint a parkban sétáltunk egy nagyot, megetetve a kacsákat is, akik bátran úsztak közelebb a parthoz, amikor meglátták Domi kezében az ételmaradékot (a teljes pizzáját nem tudta megenni). Szóval, megetettük a kacsákat, és közben megtárgyaltuk, mi volt a suliban. Otthon aztán a szobájában játszunk, láthatatlan ellenfeleket cserkészünk be bújócskázás közben. Nem tudom, melyikünk fáradtabb, ő vagy én, de amikor a fogmosásnál tartunk, szeretné már elnagyolni a dolgokat, rá kell szólnom.
- Hé, kisember, az ágyad két perc múlva is a helyén lesz. A fogaidnak is adj esélyt!- Bár a fogváltás már elkezdődött, nagyon büszke vagyok rá, hogy egyetlen lyukas foga sincsen. Szeretném, ha ez így is maradna.
***
Valamennyi idő múlva (addig egy regénybe bújok bele, amit a polcon találtam) meghallom a kulcsot a zárban. Kimegyek Gwen elé. Mosolyogva köszön.
- Szia!- suttogom én is, pedig Domi úgy alszik, mint a tej. Közelebb lépek, elveszem tőle a bevásárlótáskát, és kimegyek vele a konyhába.
- Minden rendben volt. A tanárnő üzeni, hogy pénteken szülői értekezlet, de Domi azt mondta, már tudsz róla... Veled minden rendben? Éhes vagy? Hoztunk pitét a pizzázóból.

Nem kérhetne olyat, amit ne teljesítenék azonnal. Bár a kapcsolatunk baráti, jobb a helyzet, mint bármikor ezelőtt, a Miaimi nyaralás óta. Pár nap volt, de össze voltunk zárva, s csak a fellépései alatt voltunk külön. A hangulat közöttünk akkor és azóta is könnyed és laza. Sokat beszélgettünk, bohóckodtunk (mint régen). Gyorsan eltelt az a néhány nap, szinte sajnáltam, hogy olyan gyorsan vége lett. Azóta, ha lehet, még többet vagyok Domival, tekintve, hogy sem Izabella, sem a vendéglő nem kívánja már állandó jelenlétemet. Előbbi egyáltalán nem, hisz szakított velem. Utóbbi pedig megvan magában is, én már csak ritkán vagyok műszakban, és hátulról intézem a dolgokat.
Örülök, amikor megérkezik, de nem azért, mintha menni lenne kedvem. Vágyom rá, hogy beszélgessünk, hogy lássam, hogy halljam a hangját. Elé megyek, amikor hallom a kulcsot a zárban, és segítek neki, amikor meglátom nála a csomagot. Mintha naponta így csinálnánk, jut eszembe, de nem hoz zavarba a dolog, hisz gyakran vagyok itt.
Elsőként a Domi kérdést járjuk körbe, pedig tudhatná, soha semmi gondom nincsen vele. Bár néha szeles és és szeretné elnagyolni a feladatait, megbízható, okos gyerek. A szülői értekezletre -úgy látszik- el tud menni, pedig szívesen mennék én is..., de inkább hallgatok.
A napjáról kérdezem, és az is kiderül, miért kellett tovább bent maradnia. Egy randi. Mosolyognom kell.
-Ülj csak le, egyél- szólok rá, és elé teszem a pitéket, ahogy ismerem, mindenre volt ideje, éppen csak magára nem- Majd elpakolok én...- Ha nem is tudom mindennek a helyét, majd segít. De nagyjából kiismerem már magam.
Megmosolyogtat, hogy azt mondja, imád. Nem veszem szó szerint, de jól esik. És a meglepetése...
- Jack, közös cimboránk? - Miamiban is ittunk egyet-egyet. Összemosolygunk. Le se tudna beszélni, hogy igyak vele megint. Nem az ital miatt, viszonylag gyorsan hat, hülye leszek tőle.
- De ha leitatsz, te vállald a felelősséget értem...- figyelmeztetem nevetve.
Jeget veszek elő, két poharat. Ki is nyitom az üveget, ha még nem tette volna. S ha még nem ül, szépen kézen fogom, és egy székre húzom, elé tolva a tányért.
- És most mire iszunk, Álmok asszonya? - emelem felé a poharam, mikor csillog benne az aranyló ital.

Első utunk a konyhába vezet, és alig várom, hogy kezet mosson, hogy leültessem. Ne már, hogy ő pakolgasson, amikor egész nap dolgozott!
- Jól van, jól van, mindenki kezdi valahol...- nevetgélek- ... de ez már hanyadik randi, és főleg hanyadik pasi a hónapban? - Nem mintha sok közöm volna hozzá, de feltűnt, hogy már nem először cserélt műszakot a leányzó Gwennel a magánélete miatt. Mondjuk, nekem nem baj, ha Domival kell lennem, csak Gwennek lehet fárasztó, ha valaki más helyett kell húzni állandóan a szekeret.
A pultra pakolt holmikat szortírozom szét serényen, amikor előveszi a bevásárlótáska utolsó tartalmát. Meglepetésként ér, hogy piával készült ma estére. Összemosolygunk, a dolog nincs ellenemre, biztos jót fog tenni egy kis lazulás. A Jack Daniels amúgy is "közös ital".
- Jaj, ne is mondd!- nyúlok nevetve a fejemhez. Sosem toleráltam valami jól az alkoholt. Azóta már belőttem, mit bírok el. Két üveg Jack Danielssel nem. Gwen is nevet, pedig ... Egy ilyen dorbézolós éjszakának köszönhető Domi is.
- Oké, kösz szépen, szóval padlóra akarsz küldeni- ugratom. Ha csak egy-egy pohárnyit akarna velem inni, simán haza tudnék menni. No, nem saját kocsival, de hívhatok taxit.
Elrakom a pultról az utolsó konzervet is, közben Gwen a pulthoz ül, és maga elé veszi a tányért. Falatozni kezd, én meg poharakat készítek elő és jeget. Csak ezután nyitom ki az üveget. Töltök mindkettőnknek egy-egy adagnyit.
- Ó, bocsánat, igaz is...- Nem asszony. Sosem volt az, legalábbis szó szerint értve, mert nem volt feleség. De anya, és az majdnem ugyanolyan. Ilyen apróságokon nem fogok azonban fennakadni. Értem, hogy mit akar kifejezni: örül a függetlenségének. Nevetése viszont arról árulkodik, nem neheztel rám. A kérése is ehhez igazodik. Felém fordul, és még mindig fel kell néznie rám, én ugyanis állok.
- Jól van...- egyezek bele könnyedén- Ránk... Egészségünkre!
Összekoccintom vele a poharam, aztán az italba kortyolok. Egyszerre hűs és forró, megelégedett sóhaj hagyja el a számat, ahogy a gyomromba ér.
Vigyázni kell ezzel az itallal. Szereti itatni magát, és az embe vígan el van vele, egyszer aztán csak beüt, mint a ménykő, és aztán filmszakadás. Szerencsére, nem üres a gyomrom, Domival rendesen vacsoráztunk, de vigyázni kell. Nem üthetem ki magam kajakra.
Megvárom, hogy Gwen megegye azt a néhány pitét, amit hoztunk neki. Leülök én is, a Gwenhez legközelebbi székre. Mint mindig, most is el tudnék merülni a szépségében, de megtanultam már, hogy ne nézzem olyan feltűnően. Még fáradtan is gyönyörű.

Annabeth magánélete nem igazán érdekel, csupán csak annyiból, mennyire kavar be Gwennwk. Igazából ennek sem szabadna érdekelnie, mert Gwen elég határozott, és el tudja dönteni, mit tud bevállalni, és mit nem, illetve - jól tudom- vannak alkalmak, amikor ő kér szívességet a lánytól. Szóval, egy szavam sem lehet a cserék miatt. Olajozottan működik ez.
Meglep a JD-sel, nem gondoltam, hogy ma inni fogunk, de nincs ellenemre. Tulajdonképpen idejét sem tudom, mikor ittam utoljára. Még valamikor Lioval, a nyár elején. Az sem most volt. Az évek alatt azonban, túlnőve az ifjúságomon, talán a fejem lágy is benőtt végre, és megtanultam, nem mindig tanácsos elveszíteni a józan ítélőképességemet. Régen ezt sosem gondoltam át, egy-egy buli alatt féktelenné váltam, és aztán jött a macskajaj, meg a gyomorfájás, egyéb szövődmények... Csak ennek emlékei miatt fogom meg a fejem, nem gondolok másra.
Szándékosan érti el a szóviccemet, de jót derülök rajta. Tetszik, hogy ilyen fesztelen velem. Bár már régóta tudom, hogy nem haragszik rám, sosem árt a pozitív megerősítés.
- Szó se róla, biztosan kényelmesebb a kanapé...- mondom, minden hátsó szándék és értelem nélkül. Nem hagy hidegen Gwen közelsége, de ahogy Miamiban is, most is tudom fegyelmezni magam.
Ő kipakol, én el, ügyesen dolgozunk össze. Romantikus képzelgésemben megint egy család vagyunk, igazi család... Meg tudnám szokni. Igazából mindig is erre vágytam. Ha belegondolok, hogy az enyém lehetne!
Koccintunk, a mosolya ragadós, a borús gondolataim is elhessegetem. A múlt a múltté. Most jó barátok vagyunk. Szeretem Gwent, ő is szeret a maga módján, Domi meg... Ah, szóval, nincs is rá szó, mennyire szeretem azt a kisfiút. Bár kikérné magának, hogy kisfiúnak nevezem.
Iszunk, Gwen grimaszol, írtó vicces képet vág, ahogy az alkohol összehúzza a száját, homlokát, szemét. De aztán rám mosolyog. Én meg rá. Gyönyörű a szeme. Vetekedik az alkohol barna csillogásával.
- Nosztalgiázni akarsz, kedvesem?- kérdezem.  
Emlékszem egy estére, amikor tüzet gyújtottunk a parton. Az egyik srác hozott gitárt, énekeltünk. Gwen a lábaim közé ült, hátát a mellkasomnak vetette. Egyetlen plédbe burkoltuk magunkat és úgy néztük az ég felé táncoló lángokat. Osztoztunk a szendvicsen, osztoztunk az üvegen, apró csókokat váltottunk, szüntelenül érintettük egymásta pléd védelme alatt. Szép idők... Milyen gondtalanok voltunk akkor!
Mellé ülök, közel hozzá. A tányérja felé fordul, enni kezd. Kicsit komolyabb a hangja, de nem szomorú, amikor újra beszélni kezd. A pite közben bele-beleiszik még a poharába.
- Gwen...- elindul a kezem, hogy megsimítsa a haját. Elgyengülök az érintésétől. - Ha tudnád, én hányszor gondolkodtam ezen... - vallom neki. Őrülten szerelmes voltam belé, és nem csak akkor, sokkal később is, már akkor is, amikor túl voltunk veszekedéseken, szakításon is.
- Nem tudom, hogyan lett volna- folytatom- De kár azon merengeni, mi lett volna, ha... A múltat nem tudjuk meg nem történtté tenni, a jövő kulcsa viszont a mi kezünkben van...
Furcsa. Idejét sem tudom, mikor beszéltünk erről utoljára. Talán akkor, amikor ismét felvettem Gwennel a kapcsolatot, néhány évvel ezelőtt. Akkor elmondtam neki, menniyre bánom már, hogy rosszul döntöttem. És való igaz, fogalmam sincs, hogyan éltük volna túl, hogy egyszerre vagyok apa és diák az egyetemen. Egyedül is nehéz volt végigcsinálni, mert dolgoznom kellett az iskola mellett, és félő, alig-alig lehettem volna velük. Ez nem lett volna vajon viták forrása? Ő vajon nem vágta volna fejemhez, hogy keveset vagyok otthon? Én vajon nem vágtam volna a fejéhez, hogy mindezt elkerülhettük volna, ha nem ragaszkodik annyira ahhoz a gyerekhez? Annyira biztos voltam kettőnkben, az érzelmeinkben, hogy mi egyszer majd házasok leszünk, és -ahogy Gwen mondja- a teraszon kézen fogva maximum azon vitázunk majd fiút akarunk vagy kislányt...
- Én még álmodom ilyesmiről...- és szerintem tudja, hogy a közös gyerekekre gondolok. Hirtelen nagyon érdekes lett az olvadó jég a poharamban.

//Köszi, százados! Ezredessé is én szeretnélek tenni... <3 //