Hálás vagyok, amiért nem faggat. Igaz nem fogom neki elmondani, de attól még az vagyok. Mások ezt tennék. Sőt, volt idő, amikor ő is megtette volna. Vajon mikor ismert meg ennyire? Mikor kezdtek el a dolgok így megváltozni?
Szeretnék több időt tölteni a pakolászással, de értelmetlen lenne. Inkább tőle várok megoldást, ami egyébként ritka, de most mégis egyszerűbb. Nem értem miért fogja meg a kezem, és a csók is váratlanul ér. Hiszen pont ő mondta, hogy semmi szex, meg ilyesmi, mert a hónapnak pont az a szakasza van, meg hogy a libidó...
Mégis visszacsókolok, és a derekára teszem a kezemet. Felgyorsul a szívverésem, de nem kívánom meg úgy mint máskor, ami meglep. Sokáig kényezteti az ajkaimat a sajátjával, gyengéden, becézve, és ettől sokkal nyugodtabb leszek. Lehet ez valami pszichológiai dolog, mert tudom, hogy nem lesz semmi, és épp ezért nem úgy reagál a testem mint máskor.
Lassan megszakítja ezt a kedveskedést, aztán megölel, a fejét a mellkasomnak dönti. Ki érti ezt? És miért ver még mindig ilyen gyorsan a szívem? Nem fogom kideríteni. Elenged, csak a kezemet fogja még mindig, és a kanapéhoz megyünk. Masszírozni kezd, ami nagyon jól esik, nem is csoda, hogy nagyot sóhajtok, aztán fel is nyögök. Ha megmasszíroz máskor is, akkor lehet tényleg főzök neki. De ezt inkább nem mondom ki hangosan.
A fülembe suttog, és a nyakamon érzem a lehelletét. Beleborzongok, mert ez is, annyira más most.
- Jó ötlet. Amúgy 7 órát...
Ezért imádom. Meg mert az enyém. Fent van az emeleten, de egyelőre nem mozdulok. Hátradöntöm a fejemet a vállára és becsukom a szemem. Csak egy percre, egy percre hagy maradjak így.

Nem mondok semmit, mert ez ízlés dolga, én nem lennék hajlandó mást használni. Egyébként sem érdekel, mert ennél sokkal kellemesebb, az amit az arcommal csinál. Olyan mint valami masszázs, mégis gyengéd, és igazán elviselném ezt máskor is. Lehet legközeleb is megkérem, hogy csinálja majd, hátha nem fog ellenkezni.
Szerintem órákig tudnám ezt élvezni, de persze az túl nagy kérés lenne. Valószínűleg így is több mint egy perc eltelik, úgyhogy nem panaszkodom, mert a kérésem teljesült. Amint befejezi és ismét megszólal, már állok is fel, hogy hozzam a Macbookomat. A testápolót egyelőre hagyom. Esetleg később majd hozok, de film közben felesleges.
Az asztalra teszem a gépet, a gyertyákat is áthelyezem, hogy ne legyenek túl közel hozzá, és ne zavarjanak be a képbe. Bekapcsolom, imádom, hogy ilyen gyors, szitne rögtön be is lépek, aztán megnyitom a mappát, ahol a filmek vannak.
- Mit szeretnél nézni?
Fordulok Izzie felé, és úgy fordítom a Mac-et, hogy lássa a listát. Jó hosszú, mindenféle filmmel, a romantikustól kezdve, az akción át a horrorig minden van. Előbbit anyám miatt szedtem le, utóbbit a haverok miatt. Választhat, amit csak akar. Van még egy sorozatok mappa is, ebben van például Jóbarátok is, meg House... ritkán nézek bármit is, nem is értem, miért van ennyi mindenem. Csak a helyet foglalja...

Érdekes techinkája van a filmválasztáshoz. Én biztos jó alaposan megnézném milyen filmek vannak, aztán választanék, de végülis így sem rossz. Rábök a Pillangóhatásra. Hmm... Érdekes. Tényleg az ilyen filmeket szereti? Kellemes csalódás, nem tudom, hogy bírtam volna valami nagyon romantikus nagyon csöpögős dolgot. Habár... ezzel is vannak fenntartásaim. Mármint a sztorival. Nem nem néztem meg, csak elolvastam az ismertetőjét, de ha ő erre vágyik ám legyen. Ha nem tetszik majd nem nézek oda.
Rákattintok a kis ikonra, teljesképernyőre állítom és már pörögnek is az első filmkockák.
Beállítom, hogy mindketten jól lássuk majd, aztán felülök a kanapéra Izzie mellé, és várom, hogy mi lesz ebből...

Közelebb húzódik én meg valamiért úgy érzem ez az a pillanat, amikor a férfi főhős átöleli a nőt, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez pedig annyira szánalmas, hogy elhatározom, hogy még véletlenül sem fogok semmi ilyesmit csinálni.
Egyébként velem nem jó filmet nézni. Állítólag. Anyám szerint, nincs bennem semmi együttérzés, és nem tudom beleélni magam a szereplők helyzetébe. Próbáltam vele már számtalanszor megértetni, hogy a filmek többsége kitaláció - amiket vele nézek, azok mind - és épp ezért nem is szeretném magam beleképzelni. Vagy bármi ilyesmi. Mivel nem történik meg, nem is kell együttéreznem velük. Nem? Mellesleg nincs is igaza, mert a jó filmeknél a poénokon én is szoktam nevetni, és néha még el is gondolkozom, hogy mi lenne ha. Néha.
Ez a film, nagyon nem tetszik. Ebből kifolyólag úgy nézem, hogy még véletlenül sem értékelek benne semmilyen gondoaltot sem. A múlt a múlt, felesleges vele foglalkozni, megváltoztatni úgy sem lehet. NEMLEHET. Mindegy.
Izzienek láthatóan-érezhetően-hallhatóan tetszik. Én meg pókerarccal meredek a kijelzőmre, és próbálom megérteni a rendezőt, az írót, meg a többi barmot, aki ezt készítette. Annyira lefoglal, hogy ne a filmmel, meg az esetleges üzenetével foglalkozzak, hogy meg is feledkezem arról, hogy nem vagyok egyedül.
Persze Izzie időnként emlékeztet a megnyilvánulásaival. Most épp összerezzent, nem értem miért. Egy pillanatra kérdőn nézek rá, de aztán az a benyomásom támad, hogy minden oké, így visszafordulok, hogy a filmet nézzem tovább. Nem mintha érdekelne, de mást, nem nagyon tudok tenni.

Hozzám ér, úgyhogy ránézek. Aztán Honey-nak szólít. Tekintve, mennyire jó jelenleg a kedvem, nem tudok elsiklani a dolog felett.
- Tudtommal, még nem járunk.
Mondjuk csinálunk valami olyat, ami a járáson bőven túl mutat, de kicsi vagyok én ahhoz, hogy megértsem azt a logikát, ami mostanában a tetteink mögött van. Azt észre sem veszem, hogy a mondatba egy "még" is kerül. Azt már inkább, hogy mennyire hidegen mondom mindezt. Gyorsan hozzáfűzöm, ami még kell.
- Majd ha végignéztem, eldöntöm tetszik-e.
Mert bár, eddig egyáltalán nem tetszett, ki tudja nem tartogat-e valami meglepetést, ami miatt majd megváltozik a véleményem. Igaz ennek az esélye egyenlő a 0-val, de igyekszem nem az első benyomás alapján ítélni.
Valamiért a karomat a vállai köré fonom, közelebb húzom, és úgy nézem tovább a filmet. Talán mert nincs kedvem vitatkozni, kiabálni vagy kitudja mit csinálni, amiért nem kedvesen, és nem túl őszintén válaszoltam.

Tipikus, hogy már megint fogalmam sincs, hogy mit is mondtam egy perce, amivel nyilván megbántottam és épp ezért a válaszát sem igazán értem. Min változtathatunk? A filmen? Azon nem hiszem. Mindegy. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna, felesleges lenne ezen agyalnom. Talán mégsem bántottam meg annyira, mert nem húzódik el, és még csak nem is veszekszik, úgyhogy nyugodtan szenvedem végig a még hátralévő perceket...
Szinte egy időben azzal, ahogy megjelenik a stáblista, világos lesz. Hurrá visszajött az áram. A vihar is alábbhagyott már jó ideje. Már épp kérdezném, hogy akkor most mit csináljunk, de Izzie már pattan is fel, és közli, hogy most hazamegy. Olyan gyorsan szedi össze a holmijait, hogy megszólalni sincs időm. Csak annyit nyögök ki nagy nehezen, hogy a ruháimat majd legközelebb visszaadja, hiszen az ővé még nem száradt meg.
Kifelé menet nem csókol meg, és még csak nem is válaszol, hogy mikor találkozunk legközelebb. Vajon a film volt rá ilyen hatással, vagy én mondtam mégis valamit?