- A szüleidre, a tesódra...- bár utóbbi megoldódott, de senkinek nem kívánom azokat a napokat, heteket, amit Sebymnek kellett átélnie. Nem is tudom, mérgezett egér volt olykor, és nehéz volt rá hatni, megnyugtatni, minden rendben lesz, csak Henrynek is idő kell. (Mindenkinek az kell. Nekünk is kellett, erre mindig emlékeztetni kell!)
Amúgy a másik fele igaz. Tudom, miről mondott le, és ő közelebb járt hozzá, mint én. Suzytól tudom, hogy Lia már a gyerekekről beszélt neki, tehát tervezgette...
Apró félreértés van közöttünk, de amíg a lehetőségek tárháza átfut az agyamon, az egész már nem is tűnik apróságnak. Szerencsére Sebastian ráérez a feszengésemre, és tisztázza a dolgokat. Utóbb csak magamat szidhatom, milyen hülyeségek jutottak eszembe.
- Egyáltalán, szükséged van rá?- kérdezek vissza, mert én igyekszem mindig a kedvében járni, de ha maszturbál, az azt jelenti, nem vagyok mindig kielégítő (vagy éppen kéznél).
Olyan huncut a szeme, nevetni támad kedvem, ahogy ránézek.
- Minden érdekel, ami veled történik. Ez ilyen egyszerű. Ha magadnak csinálod, és látom, abból is tanulok. De tanulhatsz velem... Mondhatod, mi esik jól, és mi nem; hát eddig is beszélgettünk dolgokról... Változott volna valami? - figyelmesen nézek rá. Tudom, időnként meredeken estünk bele helyzetekbe (mondjuk az első nap, mikor szakított Liával), de többnyire megfontoltabbak vagyunk. Akarod-e, kívánod-e kérdések előzik meg a kísérletezgetéseket. Ettől a részétől nem félek: olyasmit tenni, amit egyikünk nem akar, kizárt.
-Nem vagy te eszement, csak élénk a fantáziád...- nevetem el magam. Ugyan, mi a fene jelenthet eszementségnek közöttünk? Még sosem akasztott ki, mióta együtt élünk.
- Wow! Imádom hallani, milyen hatással vagyok rád!- nevetek megint, jóízűen- Te vagy a katalizátorom, csodálkozol?- kacsintok. Igazából minden az ő érdeme, de ezt sosem ismerné be.
- Remélem, sosem jutok el odáig, hogy a neved felejtsem el... - vagy hogy ki vagy nekem... Az Alzheimer kerüljön el messzire; belehalok, ha őt elveszítem, elfelejtem!

- Nem is felejtettem el. Csak... Tudod, nekünk így nehezebb, mintha...- nyökögök egy kicsit, mert nem akartam már most (ma) a házasságról beszélni. De ha már így esett- Las Vegas-t útba ejthetjük hazafelé. Igaz, nem Hawai, de azt bepótolhatjuk. Mert én elveszlek akár ma is, holnap vagy holnapután; boldoggá tennél vele- nézek rá nagyra nyílt szemekkel. Ő az, aki kevésbé híve a házasságnak, azért is nem beszélek erről folyton, pedig bennem az elhatározás megszületett. Lényegében már akkor, amikor azt mondta, hazajött hozzám.
- A házasságnak is eljön az ideje. Épp ezért, nem bántasz vele, ha azt mondod, várjunk még- bólogatok, mennyire igaz minden szava. De azt hiszem, a nehezén már túl vagyunk. Minden, ami ezután következik, csak formalitás.
- Te, édes, városi férfi, szeretlek!- búgok neki. Hát persze, hogy nem bírná hosszú távon a nyüzsgés nélkül. Tudom én...

Már visszafelé botorkálunk a sátorunkhoz, amikor felveti a gyerektémát, s közben kezét az enyémbe kulcsolja, mintha attól tartana, megszökök. Pedig a téma egyáltalán nem riaszt. Ha korábban csak játszottunk is vele, van abban némi igazság, milyen álmokat fogalmaztunk meg. Most az újrafogalmazás miatt vannak kétségeim, ugyanarra gondolunk-e. De a téma miatt nem vagyok zavarban.
- Nem furcsa, amin gondolkodsz, nagyon is ésszerű. Én is olvasgattam már a neten, mi módja van az örökbefogadásnak...- bólogatok, hogy igen, nekem is úgy tűnt, eléggé bonyodalmas és főleg hosszadalmas- Még a szabályozásban is van némi eltérés az államok között, de gondolom, csak emiatt költözni nem akarsz. Amúgy California állam még viszonylag segítőkész is. De... alternatívákon nem gondolkodtam hosszasan. Meglehet, van olyan nő, aki le tud mondani a gyerekéről, de én nem ismerek ilyet, gondolom, nem is olyan egyszerű ez, hogy meghirdetem...- felvonom kicsit a vállam, jelezve, tanácstalan vagyok, az ilyesmit hogyan lehet elintézni, és gondolom, ennek is számos szabályozása van...
- Te már körbejártad a kérdést? Tudod, hogyan kell eljárni? - gondolom, mindent előre le kell írni, belevonni orvosokat, ügyvédeket, hogy mindenki azt kapja, amit akart. Számomra fontos, hogy a gyerekem biológiai szülei is egészségesek legyenek. Ha az egyikük én vagyok... Várjunk csak!
- Seby, te most tulajdonképpen a lombik-programról beszélsz?- azaz külső megtermékenyítésről; a kérdés erre vonatkozik. Akkor megoldható lenne, hogy egy leszbikus pár (akár) velünk együtt vállaljon gyereket: ők nekünk segítve, mi nekik. (Hiszen lombikprogrammal általában több petesejtet termékenyítenek meg egyszerre). Érdekes gondolat. Némiképp reménykeltő is. Nem beszélve arról, végig követhetnénk leendő csemeté(i)nk fejlődését.

- A szüleid meglehetősen furcsák... számomra...- lesütöm a szemem. Nem szokásom bírálni másokat, és nekem Sebastian szülei, hogyismondjam, eléggé ellentmondásosak. Bevallom, nem értem őket. Hogyan viselkedhetnek így a saját fiaikkal? Engem utálhatnak; nem kell, hogy szeressenek, de kitagadni valakit... mert szeret valakit... Ohm. Henrynek amúgy nagyon örülök. Amióta rendeződött az élete, Seby sem aggódik miatta olyan sokat. Más kérdés, neki éppen olyan meglepő volt Seby választása. De mivel a kapcsolatuk meglehetősen szoros, azt hiszem, Henry szemében hamarosan én sem leszek vörös posztó. A szüleikkel kapcsolatban kétségeim vannak; Seby biztosan maszatol, hogy engem meg ne bántson, de azt hiszem, nekik könnyebb, hogy hibáztathatnak valakit, aki nem az ő vérük.
- Stresszes, édes?- simítok végig az arcán. Előttem sokszor tagadja, bár néha azért mászok a nyakába, hogy eltereljem a figyelmét valamiről, amiről nem is tudom, micsoda, csak azt látom, zavarja.
- Zavarna, ha néznélek... közben?-kérdem, kíváncsian. Szeretem a testét, kedvem lelem benne: nézni, érinteni. Különös érzés, ahogy reagál rám, az érintéseimre, a csókjaimra. Nem lenne taszító számomra (sőt, izgalmas lenne), ha azzal a céllal nyúlna előttem magához, hogy örömöt szerezzen magának. Különös hozadéka lenne a dolognak, ha hagyná, hogy nézzem.
Megnevettet és megdobogtatja a szívem. Még nevetek, amikor megcsókol, megharapja az ajkam. Beleremegek, ahogy csinálja, számomra ez a fajta vadság nagyon érzéki.
- Ah, szóval az az ellenszere!- füttyentek; lám, erre én nem is gondoltam.

A házasság...
- Wow!- megint sikerült meglepnie. Nyilvánosság, vendégek? Komolyan gondolja...
- Seby- nézek rá melegen, túlfűtötten- Akkor... Legyen úgy, ahogy megálmodtuk. Nem számít az idő, azt mondod. Szervezzük meg úgy, hogy mindenkinek életre szóló élmény legyen, ne csak nekünk. Hawai, bambuszszoknyás fiúk, pálmafák, fehér homokos tengerpart, gyémántgyűrű...- nevetek. Mindent megtennék, hogy valóra válthassam az "álmait".
- Írjunk mindenkit össze, akivel szeretnénk megosztani azt a napot... Kezdjünk gondolkodni, hogyan szervezhetnénk meg!- újabb katalizátor. Újabb csoda, Sebymmel. Egyszerűen.. imádom!
- Kérned sem kell. Szeretlek és szeretni foglak míg világ a világ, itt vagy egy lakatlan szigeten... - hozzá hajolok, hosszasan elnyújtom a csókot, ha hagyja.

A gyerek(ek)...
Mosolyogva nézek rá, ahogy kifejti a véleményét, magyaráz... Szavait megint áthatja az a fura aggodalom... Nem tudom megmagyarázni, miért, de ettől most inkább jókedv tölt el, mint hogy átvenném a félelmeit.
- Miért ellenezném?- kérdem, meghökkenve, nevetve. Mindig is akartunk gyreket, én csak örülök, ha találunk olyan megoldást, amivel nem kell éveket várni.
Átölelem, fél kézzel (hisz a másik tele van faágakkal, amelyek arra várnak, hogy felaprítsam és feltüzeljem őket)
- Nagyon előreszaladtál... Még alig tudunk valamit a dologról, te máris aggódsz... Ne tedd! Szinte semmit nem tudok a lombikprogramról, de múltkor volt egy riport a tévében...- elmesélem neki, mit szűrtem le belőle. Innen volt az ötlet, hogy leszbikus párt keressünk, akik maguk is gyereket akarnak.
- Én támogatnám az ötletet, hogy olyan leszbikus párt keressünk, akik maguk is akarnak gyereket...- még a kapcsolattartás is kedvemre való volna. Nem csak magunk, hanem a gyerekeink miatt is. Elvégre tesók lennének...Gondolataimba Sebyt is beavatom- Így lehetne gyorsan, nagy családunk. Nem lenne szép?

Visszatérve a táborhelyhez, ledobom a fát, és mielőtt összeraknám, megölelem az én Sebymet.
- Szeretlek. Ne aggódj a gyerekek miatt, meg fogjuk oldani. Max lopok egyet!- kacsintok nevetve. Tényleg megtenék mindent, hogy gyerekünk legyen.
Bár ötletem eddig nem volt, hogyan keressek "anyát", Seby mondott valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet. A mai világban a számítógép sokkal több lehetőséget ad, mint azt korábban képzeltem. Talán könnyebben találunk megoldást, mint képzeljük. Talán Isten is látja, a szándékunk komoly, és ha eddig nem görgetett követ az utunkba, ezután sem fog.
Ha ezt a kérdést sikeresen (megnyugtatóan) lezártuk, összerakom a tűzrevalót, és meggyújtom, aztán segítek Sebynek lakályossá tenni a sátrat, elpakolni... Mire végzünk, a tűz is éppen jó, hogy sütögessünk. Seby mellé ülök, segítek neki, hogy a húsa ne legyen szenes, aztán, ha már profi a nyársforgatásban, több figyelmet szentelek neki. Simogatom és becézgetem, szavakkal és érintésekkel, körbeudvarolva; mintha ez lenne az az este, amikor meg kellene őt szereznem. Bár magaménak érzem, nem szeretném, ha ebben a hitben elkényelmesednék. Minden nap tudatni szeretném vele, hogy fontos nekem, hogy megküzddenék a szerelméért.

- Nem vagyok elég ambiciózus? Oh, ezzel a lelkembe tiportak!- nevetem el magam. Éreztetni akarom, hogy Seby szüleinek véleménye nem töri meg a szerelmemet.
- Akkor semmi probléma. Ha éppen nincs kedved velem kísérletezgetni, majd nézlek...- beszívom az alsó ajkam, szememben huncut fény csillog. Mindig őt bámulom, ha tehetem, akkor is, ha dolgozatot javít, ha olvas vagy alszik. Muszáj megcsókolnom, ah!

- Nem-e? - viccelek. Ezt a részét sosem vettem teljesen komolyan; bár igaz, hogy megtenném, megszerezném, ha valóban ezt és így akarná.
- Nem nehéz erre rábeszélned...- igazából bármire. Nekem az fontos, hogy boldog legyen velem, minden más másodlagos.
- A kérdés már csak az... Mikor? Mikor?- suttogom, nyöszörgöm a fülébe, noha az előbb épp azt mondtam, ráérünk. Mégis, a tudat, hogy az enyém, egészen különleges érzéseket gerjeszt bennem.
- Szívemből szólsz- nekem sem a cicoma kell vagy a külsőségek, hanem maga a gesztus. Hűséget esküdni egymásnak. Arra azonban törekednék, hogy emlékezetes maradjon az a nap. A legboldogabbak egyike, ha ez lehetséges- Amúgy se hagylak ki belőle...- szervezés, készülődés..., elvégre az a mi napunk lesz, nem mások miatt csináljuk. Nem kívánom túlbonyolítani.

- Akármi, például?- mégis mire gondolt? Mi ijesztette meg?Sosem beszéltem gyerek ellen, hiszen imádnám, ha lenne, mindig is vágytam rájuk!
A gyerekekről elbeszélgetünk. Mindketten azon a véleményen vagyunk, szívesebben vennénk részt benne aktívan, mint egyszerűen örökbe fogadni. Seby túlbecsül engem; önmagában a kék szemeim nem lehetnek elégségesek, hogy én legyek a biológiai apa, de nem szállok vitába vele, ez a kérdés most másodlagos. Fontosabb a kérdés másik "oldala", azaz a nő, aki majd kihordja a magzatot.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, jobb szeretném személyesen ismerni... Szimpatikus az ötlet, hogy már kezdettől fogva ismerjük egymást, hogy részünk legyen abból a korszakból is...- mosolygok.
//Itt csak arra céloztam, amit nem emeltem ki kékkel: azazhogy tarthatnánk velük a kapcsolatot, akár egy család.//
- Azt hiszem, így egyikőnk sem venne zsákbamacskát: ők megismerhetnének minket, mi őket, csak abban az esetben indítanánk el a procedúrát, ha mindannyian elégedettek vagyunk. Persze, biztos, hogy ez sem megy gyorsan, az sem biztos, egy próbálkozás eredményes lesz; ez attól is függ, milyen egészségi állapotban vagyunk- fontos az egészség. Inkább erre törekednék, mint arra, kék legyen az utód szeme.
- Kedves vagy, tényleg, hogy a gyerekeinkben is engem látnál szívesen, de ennél fontosabb dolgok is vannak, nem? Bizonyára erre is vannak tesztek, kinek milyen a géntérképe, milyen betegségeket hordoz. Vagy ne bonyolítsuk ennyire túl? - kérdem. Kivételesen én aggódom túl a dolgokat.

Nevetek, hogy komolyan vette, lopnék neki egy gyereket (vagy a kedvéért), jelenleg nem látom olyan borúsnak a helyzet. Több lehetőségünk is van, és még körbe sem jártuk mindegyiket; szerintem lesz gyerekünk. Egy vagy kettő (vagy három). Elnevetjük az egészet, és ettől még közelibb az egész. biztos vagyok benne, hogy közösen ezt is meg tudjuk oldani.
Megoldjuk a tűzrakást, bepakolunk a sátorba, kipakoljuk, amit kell, aztán lustulunk a tűz mellett a vacsorát sütögetve. Már az én gyomrom is korog, eszegetek valamit, Seby szájába is pakolok zöldséget, gyümölcsöt (olyan húst, ami nyersen is ehető). Letelepedünk, incselkedünk, pihenünk, "szerelmeskedünk". Seby kapható az ilyen játékokra, ő is kezdeményez, nevetünk is, komolykodunk is, míg etetjük egymást.
- Tele a hasam...-nyöszörgöm neki úgy egy óra múlva.
A nap a hegyek mögött, de néhány csillag már kivehető az égen. Seby mellett ülök, átölelem a derekát, a kezem bedugtam már a pólója alá, és meztelen hasát cirógatom, miközben a vállához fúrom a fejem, a puha anyagon át csókolgatom. Ledőlünk, ha úgy szeretné, a pokróc, amit előzőleg odatett, jó szolgálatot tesz. Hozzá nyomakodok, de (még) nem szexuális célzattal.
- Aludtál már valaha csillagok alatt?- az égre nézek, Seby illatát szívom magamba. Az ég egyre sötétebb, egyre több csillag fényét látni percről-percre. Gyönyörű látvány. Csodás érzések kavarognak bennem, fűtenek. Noha érezhetően hűlt a levegő, mióta eltűnt a Nap a hegyek mögött, jelenleg még nem fázok.

Elmosolyodok. Sebastian talán csak kedves akar lenni velem, és "menteni" a helyzetet. De tök mindegy, a szülei mi miatt utasítanak el. Gyanítom, hogy azért, azért elsősorban, mert én is pasi vagyok. Az csak mind hab a tortán, amit felsorolt.
Rákacsintok Sebyre.
- Oh, pont ezek a kivételek keltették fel most az érdeklődésemet...- nevetem el, a számba harapva. Hihetetlen, hogyan tudja előnyére fordítani mindazt, amit az imént még nehezményeztem.

- Oly sokszor emlegetted, hogy már arra gyűjtöttem az utóbbi hónapokban- ugratom, de a hangom komoly.
- Úgy érted, idén ősszel vagy jövő tavasszal? - kérdem komolyan. Nekem nem lenne nagy vendéglistám. Két ember van, aki saját részről jönne: Jo és Matt, a többiek közös ismerősök, többnyire.
- Kösz, a papot kihagynám...- húzom el a szám. Nem keverem ebbe a vallást, nem is lehetne templomi esküvőm, lévén nem vagyok megkeresztelve. És ezért sem fogok. Egy gonddal kevesebb. Szerintem. És úgy tűnik, Seby sem ragaszkodna hozzá.

Meglepő számomra, milyen körülmények között hozza fel a gyerektémát, de egy pillanatra sem zárkózom el előle, hiszen engem is nagyon foglalkoztat. Jobban is belemerülünk, bevallom, nem is vagyok annyira naprakész, mint ahogy Sebym tűnik, bár néhány információ neki is új, amit én vázolok neki. De alapvetően jó érzés, hogy az elképzeléseink sokban hasonlítanak. Szimpi például, hogy saját gyereket szeretne, hogy részese akar lenni az élménynek a fogantatás pillananatától... Uh, nagyon remélem, hogy valóra válnak az álmaink.
- Örülök, hogy így állsz ehhez a kérdéshez, számomra ez nagyon sokat jelent- ismerem el neki, és megszorítom a kezét. Tényleg társam; kedvesem, szeremem. Hálát adok az Istennek, hogy így alakult.
- Ha gondolod, hazaérve komolyabban belemerülhetünk a keresésbe; feltérképezhetjük, mik a lehetőségeink, és aztán...- lényegében ez határozza meg azt is, hogyan gazdálkodhatunk az idővel. Belemelegszem a gondolatba, hogy minden vágyam valóra válik valahogy.
Nevetek, ahogy a "félelmeiről" beszél.
- Ettől nem kéne tartanod. De ha nem akarod, természetesen nem ragaszkodom hozzá. És mi legyen a keresztneve? Ezen már gondolkodtál? - billentem előre az állam. Na, ki vele, jelzem mosolyogva. Ha már itt tartunk, megbeszélhetjük ezt is.

Jól sikerül a tűzrakás, hamar leég, de elég parazsat hagy maga után, így könnyen elkészül a vacsoránk, amit gyorsan el is fogyasztunk. Aztán nem marad más, mint ő meg én, meg (újra) az a gyönyörű, csillagos ég, mely a milliárdnyi fénypont ellenére egyre sötétebb. Épp azon agyalok, csak a sarki fény hiányzik róla, amikor szóba hozza Alaszkát.
- Ó, nagyon remélem, hogy sikerül majd túlszárnyalni azt az élményt- noha az én életemben legalább olyan mehatározó volt az az éjszaka. Bár a vallomás szó hallatán bársony gyengédséggel nézek rá. Meglehet, hiú ábránd azt hinni, van annál nagyobb öröm, mint rájönni, hogy a szerelem-érzés kölcsönös.
Most is össze bújok vele, szorosan belé kapaszkodom, ezerszer súgom gyors egymásután a fülébe, hogy szeretem, míg bele nem fárad a szám; de akkor az ajkaiból lopok energiát, és csókkal vallok tovább, miközben ledőlünk a plédre, s bújunk egymáshoz közelebb, még közelebb.
Vágyja a közelségemet, érzem ölelő, hívó karjait. Bekéredzkedek egyik lábammal a lábai közé, jobbára azzal támasztom magam és a másik kezemmel, hogy egyensúlyban legyek, és folyamatosan csókolgatom Hm... Nem érdekel már a Nagygöncöl, sem az, milyen fázisban van a Hold, van-e bármilyen más fényjelenség vagy felhő az égen...
- Nem értem, miről beszélsz. Miféle vallomás?- kérdem, csókolgatás közben, "ártatlanul". A francia csók a menedékem, el ne nevessem magam. Ollyan boldog vagyok! Nem csak őt, az egész világot átölelném... Mert ha csak rá koncentrálok, összeroppantom a szeretetemmel...