Menjünk kirándulni! (Josh és Seby)

Nem is tudja mekkora dolog, hogy elfogad, hogy nem akarja hogy "okosabb" legyek, hogy jobban vigyázzak magamra. Persze tudom, hogy szeretetből tenné sőt, ha megkérne rá, próbálnám is betartani amit kér, de így nagyobb a szabadságom. Sokat jelent, hogy elnézi ezt a rossz szokásom is. Hálásan meg is csókolom, nagyon szeretem őt.

-Lehet csak a pia teszi... szerintem akkor is ittunk... - Mosolygok rá. Vagy berúgtam, vagy ő, vagy mindketten, hm, régi szép idők. Lehet ma is innunk kéne kicsit? Habár hujjuj, ki tudja most mi lenne a vége.
-Matt... ugyan, ne féltsd. Valószínű fél kicsit, hogy le lesz cserélve, de ezt hiába magyarázod el, érezni fogja maga is idővel, hogy nincs így. Ne féltsd, már nem tizenéves, hanem felnőtt férfi akárcsak te. - Mosolygok, elhiszem, hogy Mattnak is nehéz, ha az apja jelenleg csak a másik fiáról faggatja, de szerintem nem lesz baj.
-Tudom. Remélem apukád ízlését örökölted, mert akkor nem csak a főztöm fogja megenni, de talán kedvelni is fog. - Kuncogok, nem titok, hogy tartok tőle, nem fog kedvelni. A lányok anyukái és apukái imádtak, mert illedelmes, mosolygós és közvetlen udvarló voltam mindig is. Na de most nem egy lánynak udvarolok, hanem életem párjának, aki férfi. Remélem az apja nem azzal fog jönni, hogy esélyem sincs...

Sokat vezet az én drágám, meg sem lepődöm, hogy szusszanni akar. Én vezettem már egyben többet is anno, sokat bírok, bár így hogy nem tudom szünet nélkül csókolni és ölelni, nos... hamar belemegyek a pihenőbe, de valami magányosabbra vágyom, valami zöldebbre. Mikor félreáll megörülök, tetszik ez a rész nagyon is.
Tudhatná, hogy féltem a kocsim, nem csoda ha bezárom, mielőtt sétálni vinném az én hercegem, szóval buzgón rángatom magammal az erdőbe, nézzünk szét, sétáljunk kicsit.
Mikor szusszanunk mögé lépek és szorosan ölelem, nagyon imádom őt, muszáj ölelgetnem, én ezzel töltődöm fel elsődlegesen, nekem emiatt kellett a szünet a kocsikázás miatt. Annyira jó puszilgatni őt, főleg így a semmi közepén, hogy eszembe jut egy vers, amit el is szavalok. Irtó régen nem szavaltam már el, de annyira átérzem most a sorokat mint még soha, olyan könnyen jönnek a számra a szavak, mintha anno csak ezért tanulta volna meg, nem holmi versenyzés miatt.
Imádom, hogy visszaölel, hagyom fordulni, míg halkan magyarázom, hogy annyira szeretem őt, nem is értem miért szavaltam, de csak úgy jött. Persze franciául, kétnyelvű hátrány, ha teljesen otthonosan érzem magam, franciául beszélek. Sosem értettem miért, mert a szüleim nem tudnak, a dadáimat nem szerettem, de mégis a nyelv és a dallama, ahogy hallom számomra sokkal többet jelent, mint az angol, eképpen én is így fejezem ki hogy túlfűtött vagyok jelenleg.
A csókjai hallgattatnak el, de olyan érzékien ízlelgetem azokat az édes ajkait, mintha még mindig tiltott lenne, mintha nem szabadna, de most mégis megtehetem. Mondanom sem kell, mikor franciául mondja ki, hogy szeret, nah ott vagyok paff teljesen.
-Geothe... nem szeretem a német irodalmat de... a kedves közelléte belém ivódott általad... - Lehelem a szavakat, mint aki beszívott, de nem tudom igazából milyen, csúnya gondolat, de Henry tudná. Minden esetre elveszek a csókjába, az ölelésében, még a lélegzetem is beleremeg. -Elvesznék veled az erdőben örökre... ha sosem mozdulnál mellőlem... nagyon szeretlek... - Nem veszem észre hogy váltok, már megint... meg kéne őt tanítanom franciául, bár jelenleg máshogy franciázom vele, mert belefúrom az ujjaim a hajába én is, kicsit szenvedélyesebben csókolom, kiéheztem a csókjára.

- Lehet... Többet ittunk volna régebben, mint mostanában, vagy jobban tűrjük?- nevetek. Abban az időben, amikor még csak kéthetente egyszer aludt nálam, általában mindig előkerült egy-egy üveg jófajta (és erős) pia, hogy az eseményeket, örömeinket, bánatainkat amellett beszéljük meg, aztán annak segítségével (?) oldjuk fel a feszültségeinket és hülyültünk világnak, hol valami film kiparodizálásával, hol egymás hülyítésével. Nosztalgiával gondolok most erre az időszakra, hiszen - így utólag- minden egyes alkalom egy-egy lépés volt a barátságunkban. De néha túllőttünk a célon, és félájultan estünk be az ágyba, és gyanítom, fel se tudnék mindent idézni, miről beszélgettünk, miről nem (csak akartam?). Ilyenlehet ez a Jackson téma is.
- Ha nem is attól fél, le lesz cserélve, igen, valami hasonló gondolat motoszkált a fejében. De azt hiszem, érzi már, hogy nagyon kedvelem őt, és azt is tudja, ártalmatlan vagyok rá nézve...- mosolygok Sebastianra- És igaz, már nem tizenéves, de neki is szüksége van megerősítésre. Éppen úgy, mint neked, vagy nekem- ellágyulva pillantok rá. Nem is tudom pontosan megmagyarázni, mintha mindannyian nehezebben hinnénk el a pozitív történéseket. Miért félünk folyton valami rossztól?
Aztán megbeszéljük, hogy apának összedobunk valami könnyű vacsorát, és az ízlés dolgában kissé elgondolkodtat.
- Sokat meséltem már neki rólad; nagyon kíváncsi rád! - nem telik el úgy találkozó, telefonbeszélgetés, hogy meg ne kérdezné, mi van a barátommal. Nekem szemernyi kétségem sincs, hogy kedvelni fogják egymást. Bár értem Seby félelmeit, úgy érzem, ok nélkül fél, ami az apámat illeti (bár nem tudom elfelejteni, az ő szülei hogyan viszonyulnak hozzánk)

Több energiámat szívja le a vezetés, mint számítottam, így korábban iktatok be pihenőt, mint eredetileg terveztem. Az erdőben parkolunk, onnan sétálunk, majd állunk meg kicsit, bújunk össze. Seby szaval nekem; s bár fogalmam sincs, mit mond, érzéseket gerjeszt benem, és úgy vélem, nem lehet más, mint egyfajta szerelmi vallomás, amit franciául suttog a fülembe. Vallok neki én is, mintha eddig csak tiltott gyümölcs lett volna, és csókot is lopok, nem is keveset, miközben átölelem és becézgetem puha fürtjeit. Imádom a haját.
- A kedves közelléte belém ivódott általad- ismétlem a szavait, ízlelgetve azokat, aztán az ajkait megint. Ó, bakker, már azt hittem, tudom, mennyire szeret Sebastian, de mindig meg tud lepni vele, mennyivel jobban... Vagy örökké fokozza; a végtelenségig tudja fokozni?
- Hogy csinálod? - kérdezem, de nem akarom hallani. Érezni akarom. Nem csak hagyom, hogy csinálja, aktív részese vagyok a z ölelésének, a csókjának. Hevesen dobog a szívem, úgy érzem, nem is a mellkasomban van, hiszen az pillangókkal van tele, (akárcsak a gyomrom), elfúló lélegzettel, mégis szenvedéllyel tapadok az ajkaira; az egész testéhez. Őrülten-őrülten szerelmes vagyok. Nem akarom ezt az érzést elvesztegetni.
Egymásba kapaszkodva, öllkezve, topogva jutunk el egy fáig, annak dőnteném neki, hogy legyen támasztékunk, legalább addig, amíg nem találunk egy megfelelő helyet leülni vagy megállni kicsit, hacsak nem akar valóban járni, sétálni kicsit, mert akkor belé karolva andalgunk egy kicsit...

-Többet ittunk mert nagyobb volt a bánat édesem, én mindig is jól tűrtem, te pedig sosem! - Öltök rá nyelvet játékosan, majd nevetek és megcsókolom.
-Senkinek sem tudnál ártani édesem, de szerintem ő sem. Tényleg testvérek vagytok, hm? - Mosolygok, annyira szeretem, hogy Josh ilyen.
-Tudom, ez nem kor függő. De nem lesz gond. - Csókolgatom, ahm, annyira szeretem őt, emiatt az öccse is szívügyem, de vele még közel sem vagyok olyan jóban mint Reevennel. Ahogy sejtem nem is leszek, vagy ha igen, teljesen másképp.
-Tényleg? Húha, nagyok lehetnek az elvárások, mégiscsak az ő kicsi fia párja vagyok! - Vigyorgok, de ha van is bennem félsz, elnyomom, őszintén mosolygok Joshomra. Amíg neki megfelelek, nem lehet nagy baj.

Az erdőben pihenünk, szusszanunk, de elkap engem valami szerelmetes hév, szavalni akarok és teszem is, vallani, hiába csak ő meg az erdő fái hallják. Imádom a szemét és a nyílt tekintetét, amivel néz, a csókjait...
-Oui... - De még mennyire belém ivódott, tényleg mindenben őt érzem csak Őt, gondolom, hallom, látom, érzem... A kérdést nem értem, már kérdeznék, de a csókja elfeledteti velem, elég hamar, amilyen szenvedélyes, nehéz elszakadni tőle, húzom a derekánál magamhoz, ah, kikészít. Nekidönt egy fának, elvigyorodom, gonoszan, mert hirtelen csikizem meg, de annyira hogy a földre kényszerüljön, a puha avarba, ahol rámászhassak és összecsókolhassam az arcát, a nyakát és nevethessek vele. Ah, de imádom mikor nevet! El is fekszem mellette míg szuszog, hogy gyönyörködhessem benne.
-Imádlak Joshua McBridge... míg világ a világ... és halálra csikizlek az édes kacajodért! - Csikizem meg megint, de csókolom is közben és simogatom, én csak pár helyen vagyok csikis, vajon emlékszik hol? Különben sakkban tartom az én édesem.
-Ne vezessek el a végéig? Hamar ott leszünk és előkészülhetnénk az estéhez meg a sétához. Ne merülj ki teljesen életem érelme. - Simogatom az arcát gyöngéden, mosolyogva, szerintem soha senkit nem láttam még ennyire szépnek mint őt.

- Szóval jobban ...- nevetek, és úgy csinálok, mintha be akarnám kapni a nyelvét- Na jó, valóban jobban. Sokkal jobban, nyílt titok...- hagyom rá. Nem egyszer támogatott ő be a szobába, pedig egyformán emelgettük a poharat. Megcsókol (veszélyes manőver, ha épp vezetek), nem is tart túl soká.
- Folyton mérlegeli, mennyire hasonlítunk- mosolygok. Már túl vagyunk azon, ki hasonlít jobban apára; mostanában azzal szórakozunk, belső tulajdonságainkat és jellemvonásainkat hasonlítjuk össze. Már olyat is találtunk, ami apára nem jellemző. Például imádjuk a zombikat ölni. (hehehe)
- Szerintem se. Csak idő kell neki, míg ő is elhiszi- a téma miatt jó kedvem van (alapból is); Matt semmiféle feszültséget nem szolgál. Kedvelem, és örülök, ha átjön. Sokat dumálunk, játszunk, a kerttel bíbelődünk vagy csak sörözünk az árnyékban- és időnk van, bőven!
- Na, Seby, ne már...- "apuci kicsi fiacskája", rosszul hangzik. Nagyon rosszul. (Még akkor is, ha nem ennyire túlcukizva adja elő)- Majd az engedélyét is kérem, kivel barátkozok, mi?- kérdem, kissé komolyabban, bár nem akarom a hangulatotmegölni- Éppen olyan szelíd, mint Matt. Határozottabb, de nem harap!
Ki sem mondja, de tudom, tart egy kicsit a találkozótól. Saját szülei kitagadták, mert velem él, mert engem szeret. De ha abból indulok ki, Jonathan hogyan viszonyult hozzám, a másságomhoz, inkább úgy vélem, Sebyt majd harmadik fiaként fogja fogadni. Hiszen az én választottam, és én imádom. Tudja is, látja is. Kíváncsi, természetes. És ő is tart egy kicsit Sebytől: mert ő kétkezi ember, Seby pedig egyetemi oktató. Mintha ő (apa) hozna rám szégyent... Buta férfiak.

Az erdőben aztán van alkalmunk teljes szívvel és lélekkel figyelni egymásra. Seby ki is használja a lehetőséget, franciául hablatyol nekem (bocsi, de érthetetlen számomra a nyelv), és csak a metakommunikációjából jövök rá, mit is mondhat. Szeretném tudni, részletesen, de ehhez nem szavak kellenek, vagy elsősorban nem azok, és a teste meg a nyelve igencsak azt a nyelvet beszélni, amit értek. Amire válaszolni is tudok, nem csak olyan bénán, ahogy franciául próbálkozom. De ez is csak azt mutatja, kedves nekem, szeretnék mindennel a kedvébe járni, akkor is, ha ezzel nevetségessé válok a szemében, hiszen pocsék a kiejtésem (és csak utánzásra alapszik).
A csókja... egyértelmű nyelv. Váratlan, ahogy megcsiklandoz, és azonnal földre kényszerít, esik-dől velem, nevet velem, noha ő az elkövető.
- Ah... gonosz.... vagy...- nevetek, de ölelem is magamhoz, össze-vissza csókolgat, én meg "bosszúból" forgatom az arcom, mintha nem akarnám hagyni, hogy ezt csinálja. De csak levegő kell, a nevetéstől kész vagyok. S míg erőtlenül szuszogok, mellém fekszik. Nem engedem el, kezem a testét érinti, simogatom a felkarját vagy ahol elérem, aztán ahogy higgad a zihálásom, rá nyitom a szemeimet. Engem néz, ártatlanul, csillogó, ábrándos szemekkel, és elakad a lélegzetem, olyan jól esik a tekintete. Árulkodó.
És aztán vall megint, de mielőtt bármit mondhatnék, megint nekem esik, és csókol, csikiz, nevet, csókol...Nevetek. Jár az agyam, száguldanak a gondolataim, ezer vers jut eszembe és felejtem el rögtön, majd nyúlok a póloja alá, a hasához, hogy valamit visszaadjak abból is, amit így kapok.
Elvagyunk az avarban, meg is forgatom, magam alá, hogy láthassa, erővel is tartom vele a lépést, de én nem tudom kínozni, inkább csak csókolgatom, amíg le nem higgadok teljesen (ha ezt annak lehet nevezni, hiszen a testem egyre gyorsabban gerjed be rá)
- Gonosz, gonosz fiú vagy, Sebastian- morcogom neki megint és fészkelődök fölötte, kihasználva, hogy most én élvezkedhetek. Dörgölődöm, izgatva egy kicsit, mintha csak véletlen lenne, de sosem csinálom elég sokáig.
- Vezetés? Eszembe sem jutott most a vezetés... Akár itt is tábort verhetünk; nekem mindegy a hol, ha velem vagy!- bújok hozzá, ujjai közé kulcsolom ujjaim, kezét a feje mellé vezetem. Simogató kezéhez odadörgölöm az arcom, rá hajolok, gyengéden csókolom.
- Bírom még. Nem vagyok cukorból, Édes...- kacsintok, piszézek vele, aztán mellé fekszem, a vállára hajtva a fejem, így nézve felfelé, a fák koronája, majd azon is túl, az ég felé.
Ah, vele akarok lenni örrökké. Nem is kell más. Mindent otthagynék, egyedül őérte.
- Gyönyörű itt. Nem szökhetnénk el? Sose menjünk vissza...

-Ahaaa! - Vigyorgok, beszívom a nyelvem, pedig a testem ég érte, hogy odaadjam neki. -Majd megedzelek édesem! - Nevetek, én sem bírtam mindig. Persze remélem sosem edződik úgy, mint én. Azt senkinek sem kívánom. Nem csókolom soká, éppen csak bekapom az ízletes ajkát és már a vállát csókolgatom. Az csak nem zavarja míg vezet!
-Keresi a hasonlóságot, nem rossz dolog az. Ezáltal is jobban megismer. - Mosolygok, szerintem ez kedves dolog. Akkor is az lenne, ha az apjukban keresnék és egymásban, de így jobb.
-Van bizony! Minél többet vagytok együtt, annál jobb lesz. - Mosolyodom el fogvillantósan.
-Miéééért? Jó is az! - Nevetek, mert nekem Henry mindig a kicsi öcsikém marad. Ez a szeretet jele. -Nem kell... felnőtt férfi vagy már, erről lecsúszott sajnos. - Mármint, hogy beleszólhasson kivel barátkozik az én édesem. -Remélem is, mondd meg neki, hogy rágós vagyok! - Nevetgélek, remélve tényleg nem fog pikkelni rám az apja. Megviselne...

Nem zavar, ha nem tökéletes a francia kiejtése, tudhatja, hogy imádom ha meglep egy egy francia szóval, mindig oda meg vissza leszek tőle. Inkább aztán csókol, heves is lesz az egész, aminek az élét a csiklandozással ütöm el, az édes kacajával, rogyok utána a földre és gyönyörködöm ziháló mosolyában. A kis pimasz nem hagyta hogy megcsókolja, helyette az arcát pusziltam tele, de csak vigyorgok.
-És szerelmes. - Nevetek, ha gonosz is vagyok szerelmes jobban.
Megint kedveskedem neki pár szóval hogy aztán megint élét vegyem egy kis nevetéssel, kell az egyensúly, nem de? De nem a hasamat csikizi? Arra én is felnevetek, rögtön odakapok, hogy ne tovább, maga alá is tu gyűrni így. Imádom mikor fölében kerekedik.
-Fiúúúú? Inkább férfi... - De elhal a mondat egy nyögésben, mert mocorog, ah, gyorsan megkívántam és lettem fiúból férfi máshogy is.
-Nekem itt is jó... étel van... sátor van... te itt vagy... velem... nekem... - Remegve sóhajtok, hogy feltolja a kezembe kulcsolt kezét, a másikat pedig ajka érinti.
-Akkor miért olvadozol? - Harapom be az ajkam, pimasz a hangom, na nem mintha én nem olvadoznék egyetlen pillantásától. lopok csókot is míg piszézik, majd mellém fekszik, puszilgatom a fejét.
-Nem lenne rossz... csak mi ketten... sosem unnám meg. Csak félő halálra szeretgetnélek... - Hajolok fölé finoman, hogy csókolhassam a nyakát és a kulcscsontját, ah, ahogy itt fekszik a fűben... még fel is tüzelt, szívem szerint itt és most megostromolnám... bár... ami azt illeti el is kezdtem, kezem a hasát simogatja. Ő kezdte, túl szexi és túl rosszcsont volt... és ő maga mondta, hogy bírja még. Hajjaj, hehe.

- Ej, még a végén olyan leszek, mint te!- nyújtok nyelvet, de ezzel nem cikizni és nem ironizálni akartam. Ha nem lennék meleg, azt mondanám, vérbeli férfit nevel belőlem, de a férfiak többnyire a nőkre buknak, nekem meg már csak Seby kell. Szóval, ezt is buktam. Bár sokkal inkább tartom magam férfinak most, mint egy évvel ezelőtt. Nézzük csak, mennyi mindenben edzett már ő engem: kosárlabda, hócsata, csókcsata... khm... Nevetek.
- Mindig jobban is jobban. Nekem tetszik az ötlet, ha nem ő csinálja, akkor én. Meg hülye kérdéseket teszek fel...- vigyoorgok. Kinőttünk már abból, mi a kedvenc ételed-italod-együttesed. Matt amúgy is a bizalmamat élvezi, és úgy érzem, ő sem titkolózik előttem. Matt kérdései egyébként többnyire komolyabbak, de szeretném leszoktatni erről. Kell, hogy tudjon velünk hülyülni, edzem a srácot!
- Na igen. Már kevesebbszer jön zavarba, ha a szexről fecsegek...- kacsintok. Nos, hogy ennek mennyi a valóságalapja... Matt nem nagyon szokott a szexről beszélni. Valószínűleg, mert nincs miről, (a miénk meg nem érdekli) de remélem, ez hamarosan változni fog. Mármint a saját nemi élete.
- Ah, ne már. Persze, a fia vagyok, de ez nem jelenti, hogy joga lenne bármibe beleszólni. Elmondhatja a véleményét, meg is hallgatom. De a "jogom van hozzá, mert az apád vagyok" stílus nem gyere be számomra- sóhajtok egyet- Jo nem ilyen. Legalábbis eddig nem mutatta jelét. Komolyan, úgy gondolom, az számít neki, hogy boldog legyek. Azért is várta meg, hogy én döntsem el, akarok-e egyáltalán... a fia lenni- mondom csendesebben, mert mások számára talán furcsa, hogy ezen egyáltalán vacilláltam.
- Veled kapcsolatban pedig... - megsimítom Seby lábát, most azt a végtagját érintem- nem fog keresztbe lenyelni. De hogy zabálni fog, az biztos- a szimpátia biztos jele. Csakhogy stílusosan a gasztronómiával párosítsam.

Mosolyban elolvadó nevetésem új színt kap, amikor azt mondja, szerelmes.
- És ki az a szerencsés, aki iránt így érzel?- mintha nem tudnám. De azért tetszik az egómnak, amikor körbeudvarol. Sosem hittem, hogy igénylem ezt, de nem csak adni, kapni is jó.
Szeretgetjük egymást ésjátszunk, pengeélen egyensúlyozva a különböző érzések között. Nem tudom, mi vagyok jobban: boldog vagy vidám, esetleg önfeledt-e. Egyszerre mind. Ezt jelenti számomra Ő.
Csiklandozással kényszerítemmagam alá, és más módszerrel "kínzom" kicsit, mindig adva és visszatartva valamit. Nem csak őt, magamat is hergelem, de a visszatartott vágy erősen fokozhatja a későbi örömöt; nem csak fizikai értelemben (bár abban is lesz része, részünk, ez nem is kérdés)
- Igen, határozottan érzem, hogy érett férfi vagy- nevetek és megcsókolom, és egyenlőre békén hagyom a nemesebbik szervét.
Szívesen vagyok vele. Igazából mindegy, hogy hol, egy híd alatt is csak őt venném észre, és az sem érdekelne, ha egy kartondoboz lenne az ágyunk. Ahogy most az avar a legkényelmesebb fekvőhelynek, az ég pedig a legideálisabb mennyezetnek bizonyul.
- Nem miért, kitől...- a vezetést még bírnám, de neki ellenállni lehetetlen. Mint valami erős mágnes húz és húz, és olyan mélyre nyúl belém, ahol még senki nem járt, és amely hely még számomra is ismeretlen. Félelmetes és eszelős, de egyben izgalmas is. Mint mikor tiszta a tenger, és oly közelinek látod a tengerfeneket, mintha kézközelben lenne.
Nem érzem, hogy cikizne a megjegyzéseivel vagy a kérdéseivel, noha beharapja az ajkát, mint amikor tudja, hogy rosszat szólt. Korábban sokkal durvábban húztuk egymást; mióta egy pár vagyunk, talán érzékenyebben. Most is csókol rögtön (vagy csókolom én), majd amikor mellé fekszem, puszilgat tovább.
- Én attól nem félek... A haláltól se, ha mellettem vagy. Még kedves is lenne nekem, hogy így..., hogy ez az utolsó, amire emlékezhetek- sóhajtom, nyögdécselem, mert valamibe belekezdett. Érzem, hogy most más, mint eddig. A csókjai céltudatosabbak, a keze a hasamra simít (és most nem azért, hogy megcsiklandozzon.
Lankadó merevedésem most pápát int, a szívem elegendő vért pumpál hasi szerveimbe, az agyamat lila köd (vagy némi homály) lepi el és csak az érzés meg az érintés marad, minden más kicsúszik a tudatomból. Csak Sebastian létezik, az ő bőre, az ő haja, az ő illata. Nem érzem az erdőt, a fákat, a napsugarat. Kitörlődik minden. Magamhoz húzom, a hajába csúsztatom a kezem, hevesen ölelem a derekát, húzom magamhoz, magamra, ahogy neki jó, hogy kényeztethessem az ajkát, az arcát, bármit, amit ad nekem, amit érinthetek... Szeretem, szeretgetem.

-Szegény te, remélem nem! - Nevetek, de puszilgatom a nyakát.
-Hülye kérdéseket? Hogy lehet egy kérdés hülyeség? mondj már egy példát! Hogy Ő is lekvárral eszi a mogyoróvajat? Fura amcsi szokás... - Nevetek, de tényleg nem tudom mi hülyeséget kérdezhet.
-Ó, ilyen témátok is van? Kibeszélsz? Ejj, ejj, te kis hamis! Amúgy ő ilyen szégyellős? Mint te vagy? Mert akkor vele is visszafogom magam. - Mosolygok, Josh már halad a szókimondás útján, de én emlékszem kezdeti zavaraira is.
-Gondolod beleakarna? Miért, Mattnek talán megmondja, kivel mit tegyen vagy tehet? Erősen kétlem, ne szívd fel magad édes mint egy szivacs.
-Igazán kedves tőle, hogy türelmes volt és adott időt elfogadni a változást. - Komolyan gondolom, ez idő. Ez nem alakul ki egyik percről a másikra.
-Gondolod kedvelni fog? - Sejlik ki talán a beszélgetés alatt először némi aggodalom, vajon tényleg kedvelni fog-e az apja. De mivel simogat, próbálok nem izgulni ezen előre. Szeretnék megfelelni az apjának. Nagyon.

-Óóóó, nem meséltem még Van Gogh-ról? Én balga! - Nevetek, de dorgálóan nézek rá, hogy nana, tudja jól, le is kapom szenvedéllyel, hogy bizony barátocskám, te vagy a kiválasztott.
Csikizéssel a földre küldöm, de megyek vele, bújok és csókolom, jó így a puha avarban henyélni, nyújtózni.
-Igazááán? Helyes! - Nevetek, hogy érzi férfias mivoltom, magának köszönheti!
Azon is vigyorgok, hogy kitől olvadozik, kölcsönös, bár én nem magamtól, hanem tőle, persze.
-Ne mondj ilyen dolgokat... még vagy milliószor akarom ezt veled... sose hagyj el... üres lennék... - csókolgatom puhán, de simogatom is, igen, az élettel teli Joshua jobban tetszik mint a letargikus, aki örök álomba merülne. Húz, hát megyek, egyik lábam a lábai közé fektetem, kezem a hasán időz tovább, cirógatva, enyelegve, míg másik kezemmel a nyaka alatt átbújtatva húzom magamhoz és csókolom szenvedéllyel. Hosszan akarom csókolni és simogatni, mocorogni rajta néha, ahogy ő tette az előbb, néha csak az alsó ajkát szopogatva és szemezve vele, néha az állát puszilgatva, míg játszadozom a köldökével, hogy halljam a sóhajait. De főleg csókolom, imádom, hogy közben mindent betölt Josh illata az avarral keveredve, hogy csönd van és kellemesen hűs. Nem akarok elszakadni tőle, nagyon hiányzott nekem, hogy összeforrhassak vele.

- Szegény én? - forgatom a szemem, nevetek vele. Nem lehet túl jó véleménye magáról, ha nem akarja, hogy olyan legyek, mint ő. Amúgy nem a konkrét mása akarok lenni. Most amúgy sem tulajdonságokról beszélgettünk, hanem a teherbírásról, konkrétan az ivásról. Vajon mi juthatott az eszébe?
- Mindenféle... Állva pisil-e vagy ülve, kiskanállal issza-e a teát, hol nyomja meg a fogpaszta tubusát, ilyesmi...- kacsintok. A hülyeség azt jelenti, amellyeket naponta csinál, és amikből egyesek óriási vitát tudnak szítani. Szerintem meg nevetséges apróságok.
- Nem, nem beszéllek ki. Matt különben sem mutat érdeklődést a téma iránt- nyújtok megint nyelvet, nevetve- Szerinte ez magánügy, és szerintem is az. Szóval... csak felszínesen érintettük a témát
Nincs mitől tartanom, ebből a szempontból Seby is félénkebb; ha bizonyos dolgokat meg is teszünk mások előtt, ezek nem adnak okot a megbotránkoztatásra (nagy százalékban).
- Csak légy, aki vagy...- nem kell különösebben visszafognia magát; nincs abban semmi kivetnivaló, ahogy beszél, vagy ahogy viselkedik velem mások előtt.
- Nem, nem hiszem....- rázom a fejem. Bár beszélgettünk a döntésem okairól (beszéltem neki Suzyról és Eleeről is), Jo sosem akart meggyőzni arról, hogy egy nő mellett lenne a helyem- Úgy hiszem, neki az a fontos, hogy boldog legyek. Ami nekem jó, az neki is. Vagy valami ehhez hasonló- vállat vonok. Nem látok Jo fejébe és szívébe; nem ismerem a valódi érzéseit ezzel kapcsolatban. Úgy hiszem, akkor fog igazán megnyugodni, ha megismeri Sebastiant.
- Így volt a legjobb. Tudod, lassan érő tipus vagyok... De ha eldöntöttem valamit, szeretem végigcsinálni...- igen, ez azt jelent, sosem fogom megtagadni őt.
- Meggyőződésem, igen. Nincs miért aggódnod- simogatom megint. Sebastian tulajdonságait egekig magasztalom; hibát is csak keresve lelni benne. De ha nem is tökéletes, Jonathan nem is várja el, hogy tökéletes legyen. Ő sem az, én se.

Az erdőben aztán kiéljük a vágyaink egy részét, ahogy csókolózva leheveredünk a földre, és egymást becézgetjük szavakkal, érintésekkel. Mint általában, harmadik társunk a humor.
- Szerencséje, hogy halott!- nem, nem adnám senkinek, senkiért az én szerelmemet.
Ah, igazán érzem, tudom, hogy neki is én kellek, így, ahogy vagyok, olyannak, amilyen vagyok, az összes hülyeségemmel. Nagyon igyekszem, hogy testileg is ki tudjam őt szolgálni (elégíteni). Nagy félelmem volt, hogy sosem leszek elég, hogy az érzelem nem elég... (Én magam is féltem attól, hiányozni fog a szex). De milyen furcsa a szerelem; olyan dolgok is örömet okoznak, melyek fölött korábban elsiklottam, vagy természetes dolognak vettem. Szóval okom nincs panaszra, és Seby sem panaszkodott soha.
- Sosem halok bele abba, ahogyan szeretsz...- fordulok felé, válok kissé komolyabbá- Kívánom, vágyom, hogy szeress, és jól esik, tetszik, akarom, ahogy teszed! Ne fogd vissza, engedd el, had szárnyaljon... Repülni akarok veled!- elfúl a lélegzetem, szavaim nincsenek rá, mennyire kívánom őt; betölt az érzés, és máris könnyű vagyok, lebegek... és ő ott van velem, szorosan, selymesen, szerelmesen. Egynek érzem magam vele.

Csak nevetek, nem megyek bele, hogy nem dobok egy hátast magamtól, meg amúgy se edződjön úgy mint én, inkább csak nevetve csókolgatom.
//Csak a poén kedvéért: ülve pisil, kiskanállal issza, mert cukrozza, a tubust ott nyomja ahol jön, nem az a full spórolós gondos valaki XD //
-Áh, hát ezek fontos kérdések! - Nevetek, mert vicces apróságok. - Kérdezd meg elzárja-e a vizet míg mosogat meg fürdik vagy sem! - Kacsintok Joshomra, vigyorogva, az is egy megosztó kérdés szokott lenni, hiába apróság.
-Nem zavarna... úgy se hallanám vissza úgy hiszem. - Legyintek, hogy ha úgy alakul, csak tessék, engedély megadva. Matt pont nem az az ember, aki visszaélne ilyesmivel vagy akármi. -Például hogy folyton betámadlak és nem hagylak aludni? - Nevetek, lenne benne igazság, de azért békén szoktam hagyni ha valóban kimerült, akkor csak puszilgatom míg összebújunk, nem kell félni.
-Hát... oké. - Végül is... ez lenne a lényeg nem? Ünnepekkor meg hasonló látni fogjuk egymást, gondolom. Milyen fura is lesz újra nagy családdal lenni!
-Helyes, akkor kedvelni fogom az öreged! - Vigyorgok, szeresse Joshom, több sem kell.
-Tudom, bár szerencsére van hogy meggondolod magad, ha butaságon makacsolod meg magad. De Apukáddal kapcsolatban ne gondold meg magad, már csak Matt miatt sem. Szerintem jó kis család lesztek. - Mosolygok, remélem összeszoknak.
-Akkor jó... - Igyekszem tényleg megnyugodni, hogy én sem fogok kilógni.

-Mert kicsinálnád? Ujjuj! Én vérmes szerelmem! - Nevetek, megcsókolom szenvedéllyel, érezze csak a ragaszkodásom iránta!
-Akkor jó... - Ízlelgetem az ajkait, titkon Lia miatt még van bennem félsz, egyszer csak közli ez már sok, vagy épp nem elég vagy akármi, de napról napra haloványabb ez az érzés, kikopik és megfesti az érzés, hogy jó minden így, Joshomnak jó így.
Jó darabig elpuszilkodom vele, simogatom, nem tudnám megunni, meg ismer, tudja, hogy csókolózni akármeddig tudnék. De sajnos a testem gyarló, megkordul a gyomrom. Kénytelen vagyok realizálni, megéheztem. Hűvösebb a levegő, el is telt pár óra mióta elindultunk, szóval enni kéne valamit.
-Uhh, protestál a gyomrom... pedig igazán finom vagy! Mit szólnál ha itt keresnénk táborhelyet? Vagy van kijelölt ahova tervezted? Mert ha nem, akkor felállíthatnánk a sátrat és elmehetnénk tűzifát meg nyársnak valót gyűjteni. Mit gondolsz? Van kedved, vagy maradjunk még? - Piszézek vele, érezhetően még nem vagyok nagyon éhes, csak kicsit, kibírom.

Nem igazán válaszol, csak nevetgélve csókol, én meg szerelmesebb vagyok annál, hogy most kezdjem feszegetni a témát.
//Wow, milyen előnyökhöz juttatsz! Smile

Köszi//
- Igaz, igaz, további roppant fontos kérdések... - nevetek jóízűen. //Ezekre is válaszolhatsz//
- El tudja képzelni, hogy mit csinálunk egymással...- Édesem, Mattnek is megvan a magához való esze. Fantáziája is... meséli tovább a szemem.
- Nos, igen, sarkallatos pont: az alvás! Neeeem, nem szoktam panaszkodni...- nevetek.
Az igazság az, hogy szinte csak az éjszakáinkat töltjük együtt, szóval nem csoda, ha nem elsősorban akkor alszom ki magam, amikor együtt lehetek vele... Néha ő kimerültebb, és nekem kell visszafogni magam, de persze, ez visszafelé is igaz. Ha nekem volt sűrű napon, előfordul, hogy én dőlök ki hamarabb.
Nem értem, Sebastian mitől tart... Kell egy kis idő, míg elhiszi, hogy apám nem a mumus maga. De ahogy minden máson aggódni szokott, igazából nem kéne meglepjen, hogy ezen is... Én pedig csak erősen reménykedem benne, hogy az én apám nem úgy fog viselkedni, mint Sebyé. Az előjelek egyenlőre biztatóak.

- Na hallod, ha belé vagy szerelmes, okot adsz a féltékenykedésre, miért is ne harcolnék meg érted?- ah, ki tudja, mire vagyok képes, még én magam sem tudom; nem voltam még hasonló cipőben!
A szerelemre azonban nem mondok nemet, ahogy a szeretgetésére sem: szeretek így lenni vele, elfeledve minden mást. Úgy érzem, ő sem csak azért csinálja, hogy az én kedvemre tegyen; talán éppen ezért esik annyira jól. Magától teszi, ösztönösen, szívből, őszintén. Csak a gyomra korgása szakít minket félbe.
- Jól van, bocsánat... Tudod, hogy képes vagyok mindenről megfeledkezni, amikor ilyen finom vagy...- puszilgatom még párszor, aztán sóhajtozva belenyugszom, hogy a "desszertből" most ennyi jutott.
- Nem, itt nem rakhatunk tüzet. Vannak erre kijelölt helyek...- ennek pontosan utánanéztem. Volt itt mostanában tűz (ennek nyomát is láttuk), ebben a melegben nagyobb is a veszélye, hogy lángra kap valami, ha nem vagyunk elővigyázatosak, szóval... Vigyázzni kell, és mindent úgy csinálni, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A tüzet is minden alkalommal el kell majd oltani. Az utolsó parázs sem szökhet meg előlünk, bármilyen romantikus lenne is tábortűznél aludni. Érezheti, kedvem lenne, de a tűzrakás miatt nem dönthetünk random. Így hát felkarolom, és visszasétálok vele az autóhoz.
- Számításaim szerint nincs már nagyon messze. Max másfél -két óra, de akkor nagyon közel leszünk a tengerszemhez. Jó így neked? - kérdem, mert kötött program nincs, csupán ajánlat. Hiszen az elmúlt órában is tökéletesen elvoltunk a fák alatt, ki tudja, pontosan hol...

-Most miért? Ezek tényleg tudnak fontosak lenni! - Nevetek, nálunk, mivel együtt élünk valóban nem hátrány tisztában lenni ezekkel, bár ha nem kérdezzük, akkor is kitapasztaljuk őket.
//Nem, nem zárja el, max nem engedi meg annyira xD//
-A kis hamis... - Vigyorgok, hogy Matt gazdag fantáziával rendelkezik.
-Nem? Akkor jól van, amúgy is nekem panaszkodj előbb! - Csókolom meg, majd mosolygok, ha rám van a panasz azért, ha nem akkor azért. Szeretnék első lenni!

Nevetek, szerelemnek nem mondanám könnyed rajongásom Van Gogh iránt, de tetszik, hogy megküzdene értem.
-Neked drukkolnék! - Kacsintok és lekapom, nem is kérdés!
-Igen, kölcsönös... ennem kellett volna valamit a kocsiban még... - Dorgálom magam finoman, de nem sietek kimászni az öleléséből.
-Ahh, mert látja valaki? De jó, legyen, kocsikázzunk még. - Adom be a derekam, ha nem szabad, akkor nem szabad. Emiatt fel is kelünk és lustán visszasétálunk kézen fogja, andalogva a kocsihoz.
-Olyan sok? Hm, hát jó... de akkor lehet tényleg eszek pár falatot... - Húzom a szám, azt hittem fél óra és ott vagyunk, de a szomorú igazság mást takar. De nem nyafogok, ha nincs kedve vezetni vezetek is, én tudok közben enni is, ha mondja az utat, ha meg ő vezet pláne. Szóval még a maradék út alatt elfecserészem vele hogy meséljen az eddigi túrázós élményeiről kicsit, mi tetszett neki a legjobban és legkevésbé.

- De most komolyan, ki az a hülye, aki azért szakít, mert ülve pisál a barátja?- ragadom ki az egyik dolgot, de mondhatnám az édes teát is. Ezekben a dolgokban Mattel vagyunk egyformák, mégse őbelé vagyok szerelmes. Nem ezek a dolgok határozzák meg az érzéseinket.
//Hehe. ebből gondolom, inkább tusol, mint nagy mennyiségű vízben fürdik. Igaz?//
- Nincs benne semmi hamisság. Fiatal, normális, egészséges férfi. Szerintem mindenki el tudja képzelni, mi folyik két pasas között... Nem?- billentem oldalra a fejem. Ebből szokott lenni a probléma is. Egyeseknek élénkebb a fantáziája, mint amennyi meg is történik. Mondjuk, esetünkben. Egyenlőre...
- Akkor is olvasol bennem, ha egy szót sem szólok...- nézek rá, kicsit döbbenten. Néha hamarabb tudja, mi a bajom, mint én magam. De egyébként túláradó figyelme mellett nem is szokott előfordulni, hogy rosszul érezném magam vagy kényelmetlenül.

- Ah, egy kis előny!- nevetek. Adott esetben biztos spanolna, hogy nekem szurkol valaki. Ő.
- Hiszen nemrég reggeliztünk...- morcogom egy kicsit, hiszen később is indultunk a bőséges reggeli miatt. Nem gondoltam volna, hogy azok után ilyen kevéssé fogja bírni.
- Semmi baj, felbontjuk valamelyik rágcsát, vagy eszel gyümölcsöt? - annyi mindent vettünk, hogy lesz lehetősége válogatni.
Ha éhes is, nem kapkodjuk el az indulást, továbbra is egymásba kapaszkodva andalgunk, mint akik nagyon ráérnek. És így is van, nem igaz?
A táborozás ötlete nem lenne rossz, ha lenne itt is erre alkalmas hely. És nem azért nem megyek bele, mert félek a lebukástól. Sokkal inkább az erdőt féltem, hiszen hosszú napok óta hőség van és nem esett eső. Amúgy a kinézett táborhely több szempontból is alkalmasabb lesz, mint ez. Seby szerencsére most is hajlik a véleményemre.
- Jó. Egyél nyugodtan, majd én vezetek. Tökéletesen érzem magam- mosolygok rá. Feltöltődtem, tényleg. Úgy érzem, el tudom érni a Napot. Mit nekem még 100 km?
Elhiszem, hogy teli szájjal nehezebb mesélni, de nekem csak vele vannak túrázós élményeim, nagyon más nincsen. Azt, milyen hétvégém volt Suzyval pedig már töviről hegyire ismeri. Szóval, ha szórakoztatásra vágyik, inkább dúdolok neki valamit (halkan), vagy elővezetem, hova menjünk nyáron. Hisz a kenutúrát meg kellene csinálni!
- Van ötleted, hova lenne érdemes? - bevallom, ennek még nem nagyon jártam utána.

-Ki beszélt szakításról?! De radikálisak vagyunk szívemnek csücske! - Szakadok a nevetéstől, mert elég abszurd kijelentés volt ez a részéről. -Ha azt mondtad volna, nem mosogatsz el, aaaaaaz indok, de a pisálás... - Röhögök tovább, de csak cukkolom.
//Inkább azért zuhanyozik, mert sokszor koszolja úgy össze magát, amiben nem ázna órákat XD Pl motorolaj, korom, por és sár. Vagy előtte akkor lezuhanyozik xD//
-Csak ha el akarja, amúgy nem. Bár állítólag a férfiak java legalább egyszer elképzeli milyen lehet másik férfival lenni, csak tagadja. Talán csak a homofóbok nem képzelik el, bár ki tudja! - Nevetek, mert valahogy Mattből nem nézném ki azt, hogy 'pontosan tudná hogy is van ez, de lehet csak a vallása miatt gondolom maradinak.
-Nagyon igyekszem, de hacsak az öcsémből vagy Liából indulok ki, nem megy ez nekem, így inkább szólj, ha valami nem jó, megígéred? - Nekem ez fontos, kicsit meg is komolyodom, megesketem megint, hogy szóljon, ha valami nem teljesen jó.

Vigyorgok, mint egy fogkrémreklám, bár nem kis előny, ha őt akarom nem? Mindegy is, úgy sem kell versenyeznie senkivel, borotvával sem lehet lemetszeni róla.
-Nemrég? Több órája is van már... meg ha utazom éhesebb vagyok. - Alaszkába menet csak azért nem tapasztalta, mert egy merő csomó volt a gyomrom.
-Hmmm, gyümölcsöt! - Mosolygok, mint egy gyerek, szeretem ha van miből válogatni.
-De csak mert összepuszilgattalak! - Nevetek és keresek egy almát az egyik szatyorból, ha már ő vezet.
Ahogy hallgatom a nagyszüleivel nem kirándulgatott, szóval inkább arra tereli a beszélgetést, mi hova menjünk.
-Jó kérdés. De akár simán evezhetünk a város folyóján, hát hosszú és átszeli a várost, úgy tudom szép. Nem kéne messzire menni és jobban megismernénk a várost is, mit szólsz? - Vetem fel, mert szerintem nem kell feltétlen nagyon sokat utazni.

- Barátocskám, épp te mondtad az imént, hogy ezek fontos kérdések. Szerintem mind vicces!- dörgölöm meg az orrát finoman. Sose jutna eszembe ilyenen veszekedni, inkább nevetnék egy jót. Mint ahogy nevetek is, bár a mosogatás miatt egy kicsit abbahagyom.
- Már bánom, hogy vettünk mosogatógépet! Sokkal jobban szerettem, ahogy közben a nyakamba lihegsz!- cukkolom, mert komolyan, most egy gombnyomás az egész, korábban meg ott álltam, miközben ő hátulról átölelt. Az sokkal jobb mosogatás volt!
- Nem tudom... Nekem addig nem járt ilyesmi a fejemben, amíg te...- meg nem környékeztél
Fátyolosan nézek rá, nem szándékosan így... Míg régen el sem tudtam képzelni, hogyan működne ez kettőnk között, most nélküle nem tudom elképzelni. Seby nélkül üres lenne és értelmetlen minden. Nem a szex és a testi dolgok tesznek teljessé vele, hanem ahogy érez. De a testével annyi mindent ki tud fejezni, amit szavakkal nem lehet, hogy tudom, még mindig van tovább és előre, hiszen tartogatunk egymásnak még dolgokat...
-... szóval nekem te vagy az első, akivel elképzeltem, és akivel meg is akarom tapasztalni...- elhalkulok. Talán előre szaladtam, mert mindig én vagyok, aki inkább fékez, aki kevesebbet enged. Bár már így is melegnek tartom magam, nem azért akarom megtenni azt, mert már úgyis mindegy. Akkor és azért fogom megtenni, mert akarom, és mert ő is akarja, és egyikőnkben sincs már félelem- Te gondolkodtál ilyesmiken?
- Hiszen mindig szóltam, nem?- inkább régebben kellett; amikor még nem tudtuk egymásról, hogyan is vagyunk; azóta viszont megszűntek az effajta ellentétek. Megsimítom, mert jól esik, hogy figyel rám figyelni akar rám- Megígérem, szólok. Kérlek, szólj te is, jó?- megcsókolom, puhán, kedvesen. Sosem éreztem magam még ennyire védve; és minden védelmet meg akarok adni Sebymnek is.

- Aham, már értem!- oké, fogjuk az utazásra!
Nevetek, ahogy rávágja, mit enne (kitaláltam, tudtam előre), de választani jó; ha tudom is, mit enne, miért ne adnám meg a lehetőségét?
- Attól, főleg attól!- nevetek, de valóban. Mintha energiabombával tömött volna tele.
A kocsinál egy almát túr magának, én vezetek; s miközben rágcsál, a múltamról kérdez. Ne túl színes és gazdag, ami a kirándulásokat illeti; a javát ismeri is, némelyiknek ő is aktív részese volt. (Vagy inkább a legtöbbnek?)
- Oh, remek ötlet!- bár elsőre meglepő; miért ne? Saját lakóhelyemet is alig ismerem, még mindig van olyan kerület, ahova be sem tettem a lábam, pedig Suzyval rengeteg helyen jártunk.

Felérünk közben a hegygerincre, és a kijelölt pihenőhely neve is fel van már tüntetve. Mindössze 5 km és elérjük.
- Nos, mindjárt ott vagyunk. A túristaközpontnál be kell jelentkezni, ott kapunk pontos térképet is, hova mehetünk sátrazni, hol rakhatunk tüzet, stb... Ha nagyon éhes vagy, ehetünk ott valami meleget, míg összedobjuk a magunk ebédjét, majdnem este lesz...- mondom nevetgélve, hiszen jócskán elhúztuk az időt a megállással. De egy percét sem bánom, jelét is adom, ahogy megsimítom megint, közelebb hajolok egy puszira.

-Fontosnak fontos, de fontos és fontos között is van különbség Életem! - Nevetek tovább, hogy dörgöli az orrom.
-Hááát, nem csak lihegnék a nyakadba, akkor meg már kényelmesebb, ha rögtön az ágyban vagyunk nem? - Simlis vigyor a jussa, de komolyan, nincs unalmasabb dolog a mosogatásnál! Na jó... a mosás vagy a vasalás... de sosem hagytam békén, volt hogy mondtam hagyja a fenébe a mosogatást és túl rossz voltam. Persze volt hogy ő nyert, mert 'csakazértis elmosogatott, de hát szíve joga. Én örülök az új Brünhildának, minél többet lehetek Joshommal szabadon, annál jobb.
Lesütöm a szemem mosolyogva, majd visszaemelem a tekintetem rá, hát igen, előttem azt hiszem nem gondolkodott férfiakban. Nekem is ő volt komolyabban az első, mert Johannával átvert. A szavaira elnyílnak kicsit az ajkaim, úgy nézek rá.
-Ami azt illeti... nekem is te vagy. - Mosolygok rá, nem gondolom, hogy előreszaladt, jól esik amit mond. Ezzel csak azt érezteti, amit eddig is: ha megtörténik egyszer valamikor, velem fog, ami jó érzés, mert én is így vagyok vele. Amúgy is mikor összejöttünk pont neki volt baja a szexel és ha nem is konkrétan, de megfogadtuk hogy kipróbáljuk, hogy ne mondhassa, nem működik és emiatt ne bánja meg. Persze ha nem működik az más, akkor még mindig szakíthat, de én remélem akkor sem lesz tragédia a dolog. Annyira szeretem, hogy szerintem ember így nem tudja, de csak mert nálam jobban kétlem, hogy tudnák szeretni, nekem minden apró porcikám sír az övéiért. Nagyon szeretem.
-Nem, nem mondanám. De azon elgondolkodtam párszor, hogy vajon csupán egy csókból meglehet-e mondani, nővel vagy férfival csókolózol-e, vagy hogy mennyiben lehet más... hogy őszinte legyek, lányoknál sem érdekelt soha a fenék téma így, nem hogy férfiaknál, de... miattad ez megváltozott, ami nem baj kicsit sem. No meg... jobban megismertem a saját testem is, sosem hátrány nem? - Vigyorgok, vállat vonok. Hazudnék, ha azt mondanám, régen nem a nőkön és a szétnyíló combjaikon járt az eszem, de ártatlanabb kérdéseken párszor elgondolkodtam. Hogy azért mert biszex vagyok vagy azért mert ez a természetes kíváncsiság, azt nem tudom. Sosem fogom megtudni.
-Remélem. - Mosolygok rá aztán, de kedvesen nézek rá és lágyan mondom, remélve, tényleg megtette. Nekem ez fontos. -Hm, jó. Még tanulom, hogy rögtön szóljak, de nem várok sokat... ígérem. - Hazudni sem akarok neki, érezhetően nekem ez egyik problémám, rögtön szólni. Mert szólok én, de van hogy nagy sokára, mint Lia esetében. De pont miatta megtanultam, ez így nagyon nem jó, és Henry is sokára szólt nekem, ő miatta is tudnom kéne, hogy nem jó, szóval Joshommal okosabb akarok lenni. Főleg, mert tudom meghallgat és figyelni is fog. Ez nagyon sokat számít.

-Alig utaztál még velem, de majd tapasztalod! - Nevetek, mert érzem a kétséget a hangjában éhenkórász mivoltom illetően.
-Ugye? A többi az ölelés meg a simogatás volt. Egy része meg a vers! Angolul nem tudom fejből, kikeressem? Érdekel? Most hogy tisztább a fejem, rájöttem, nem is értetted... bocsi. - Vigyorgok bűnbánóan, meg kell tanítanom franciául.
-Úgy tudom ott szoktak is csónakázni, azaz evezni, majd nézünk valami helyet ahol lehet bérelni! Jó lesz! - Várom, remélem nem kapunk majd napszúrást, könnyen lehet, ha figyelmetlenek vagyunk a vízen.

-Hmmm, nem, most elég volt ez a két alma. - Mert elvettem közben egy másikat is. Egy nem volt elég. -Szóval este mi? Nem baj, tök hangulatos lesz, meg elpepecselünk vele, de közben is lehet majd eszegetni, alig várom! Szeretem a tábortüzeket amúgy, hozni kellett volna a gitárt is, amúgy is tanulgatnod kéne folyamatosan, a zenetanulás kulcsa, mint oly sok mindené a folyamatosság! Na nem baj. - És ha már közelebb hajol összecsókolom, ahh, de imádom őt!
-Olyan rablóhús szerűen csináljuk vagy máshogy akarod? Hogy akarod? Amúgy mennyire vagy jó sátorverésben? Ha ránk omlik éjszaka necces lesz! - Nevetgélek, de alig várom hogy megérkezzünk és ölelgethessem megint... úgy érzem megkergülök ha nem tehetem meg, mon dieu! Ha megérkezünk ráhagyom magam, ő szervezte, hagyom érvényesülni és élvezem hogy csak sodródom az árral és vele.

- Aha!- mondom "sokat sejtetően", mint akinek leesett a tantusz, de csak nevetek tovább. Továbbra is tartom magam ahoz, hogy mindez hülyeség, móka, és nem lehet komoly vita tárgya. Ha valakit zavar a dolog, egyszer elég beszélni róla, a másik úgyis megpróbál a kedvére tenni.
- Kis szadista, már az előjáték örömétől is megfosztanál?- nevetek tovább. Szeretem, amikor a nyakamba szuszog, egyszerre csikiz és izgat a forró lélegzete.Elég csaj erre gondolni, és máris végigfut a gerincemen az édes bizsergés.
Aztán komolyabb téma kerül felszínre, és ennek megfelelően kezeljük komolyabban is.
- Oh, valóban? Azt hittem, veled korábban is előfordult már...- pillantok kérdőn rá, aztán vissza az útra.
Nos, vagy kötélből vannak az idegei vagy szépíti a valóságot. Mindazok után, amiket elmesélt magáról (a kalandjairól Fhoenix-szel és Reevennel), azt gondoltam volna, megfordult a fejében ez már korábban is. Nem mintha baj lenne, ha tévedek. De amikor mi kettőnk között kezdődtek ezek a dolgok, nos... Nekem beindította a fantáziám, akármennyire próbáltam kisöpörni a fejemből. Végül nem is sikerült, és az érzéseim iránta erősebbnek bizonyultak még az elveimnél is.
- Nem tudom. A csók is sokféle lehet, meg az is, aki adja. A te csókod sem mindig egyforma...- ha be is hunyom a szemem, tudom, hogy Seby csókol, de a csókjából nem biztos, hogy tudnám, az egy férfi ajka.
- Valakinek meg tök természetes az is...- teszem hozzá halkan. A neten számtalan film hozzáférhető. Bele kellett néznem, hogy megtudjam, mire is "készülünk". Ez is egy indok, miért nem történt meg még kettőnk között. Nagyon féltem Sebastiant. És bevallom, félek én is. Mi van, ha sérülést okozunk egymásnak?
- A saját tested? Ezáltal? Hogyan?- kérdem, ártatlanul. Úgy vélem, a hüvely és a végbél között könyebb különbséget tenni, mint a csókok között.
Talán jobb is, hogy megbeszéljük, nyugodtan szólhatunk, ha valami nem tetszik. Nem szeretném, ha pont emiatt lennének súrlódások közöttünk; most, ezen a hétvégén, vagy bármikor. De ha nem is nagyon beszélünk róla, valami van a levegőben... Ki nem mondott vágyak, kívánságok kúsznak be a tudatomba, és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
- Semmit se várj. Szólj azonnal! Vagy ha nem is szólsz... Jelezz!- annyi féle módja van a kommunikációnak. Anyiszor fordult már elő, hogy egy tekintettel elárulta, másra vágyik, mint amit csinálok: néha többet, néha kevesebbet akart... És tudja jól, alkalmazkodok. Az utolsó porcikám is az ő boldogságát szolgálja, hát hogy a rákba ne figyelnék minden rezdülésére? Meg szeretném tartani a bizalmát, a szerelmét. Szükségem van rá. Vigyázok rá.

- Alaszkában kicsit étvágytalan voltál...- szűkül össze a szemem. Tudom, alig lehetett belé erőltetni néhány falatot. Főleg eleinte. Várjunk csak...! A manóba, ennek is én voltam az oka!
- Igen, igen..., most lebuktam?- nevetek, ahogy sorolja, mivel és hogyan töltött fel. Ne is beképzelt, ugye?
- Hát..., valóban nem értettem. De ahogy öleltél és puszilgattál közben... Az jutott eszembe, milyen jó helyen vagyunk, milyen jó ez a csend, kiszakadás a nagyvárosból... És elöntött a békesség érzete; meg a boldogságé, hogy te vagy velem...- ellágyul a hangom; kb olyasmi lesz, mint amikor ő szavalt verset, és ebből biztosan tudom, bármit mondott is, az is arról szólt, szeret.
- Ha el szeretnéd úgy is mondani, hogy szó szerint értsem, akkor szívesen meghallgatom- egy vallomás akkor igazi, ha minden szó a helyén van, ha valódi, ha saját, ha sajátnak érezzük. Ez a vers még talány nekem, de ha az értelme fedi a valóságot, az érzéseit, nem fog többet jelenteni nekem, mint amennyit most. És arról tudja, mit jelent, hiszen épp az előbb mondtam el.
Tetszik, amikor Seby lelkes, így amikor a nyári programunk kerül szóba, és a városi evezés, nem érzek csalódást, mert nem utazunk. A társasága a lényeg. Szerintem a szmoggal telített város is tetszeni fog és a bűzölgő (?) folyó is, ha ő van velem... Ez már csak ilyen!

Közeledünk, de Seby már eszeget; a gyomra jelezte, hogy éhes, ő nem szólt volna ezért se. Beéri két almával, és inkább türelmesen vár a vacsira, amit majd közösen készítünk el...
- Hát, ez nem tűnik túl bonyolultnak, de nem is nagy sátor. Kétszemélyes, de tényleg csak arra jó, hogy aludjunk benne...- valami könnyűvázas izé. Még csak nem is túraboltban vettem, hanem a nagyáruházban.
- Ah, húsokban te vagy otthon életem. Majd megmondod, hogyan csináljuk, vagy odaállsz és segítesz!- teszem a hülyét, hogy nem tudom még, mi a fogára való, de azt szeretném, ha velem maradna, és együtt sütögetnénk. Hát ha csellel kell ezt elérni, kitalálok fűt-fát, hogy velem maradjon!

Megérkezünk a túristaházhoz, és leparkolok előtte. Mindent a kocsiban hagyok, csak az iratainkat veszem magamhoz a bejelentkezéshez, meg némi pénzt, amivel majd kifizetem a sátorhelyet.
- Akarsz te is bejönni? Vagy inkább szétnéznél itt addig?- ölelem magamhoz egy rövid puszivel, amikor megállunk.
Szakadhatunk kétfelé, és akkor gyorsabban haladnánk. Igaz, hogy nem kell sietősre venni, de időben csúsztunk egy kicsit azzal a megnyújtott megállóval, és bevallom, azzal nem számoltam.

-Ki mondta hogy megfosztalak? Csak épp puha párnák közé csallak míg megteszem. - Vigyorgok rá, ah, szeretem az előjátékot, tudja jól, nem marad ki semmiből az én édesem.
-Nem mondanám. Henryvel hülyéskedtünk néha, hogy meleg párnak adtuk ki magunkat, aztán elcsábítottuk a bunkó és nagyképű srácok barátnőit mivel nem féltek, hogy két meleg tudja mit kell kezdeni a lányokkal. Erősen tévedtek, mert mi nagyon tudtuk mit kell csinálni a lányokkal és mit kell mondani nekik. Emiatt férfiakban nem gondolkodtam. Az első te voltál, miután Johannának öltöztél és megnéztem a csinos ajkaid, amik kívánatosak. A szép szemed... akkor kicsit megborult a fejem, már a férfiak száját is megnéztem, ez tény. De előtte nem tettem ilyet. - Nem volt rá okom, mert bizony a nők körében népszerű voltam, szerénység nélkül állíthatom, ő is tudja. Az, hogy a végén őt, egy férfit választottam csakis az ő érdeme.
-Ez így van. A kérdés az, éppen mit akarok mesélni és éreztetni veled. Éppen ezért érdekelt, egy vad és heves csókból vajon rájöttem volna-e, hogy nem egy tüzes lány adja, hanem egy begerjedt pasi? Fogalmam sincs. - Mosolygok, mai napig nem tudom, mert mindig tudom ki csókol meg. Na meg... már csak két ember élvezi a csókjaimat de igazán ebből is csak Joshom az.
-Tudom, sok férfit izgat. Nőket is. Engem is kértek már rá de... mondtam maradnék a sikamlós részeknél. - Na igen, nem is hívtak többet, nem voltam megfelelő tovább.
-Hah, viccelsz? - Nevetek, hogy erre visszakérdez. -Azt hiszed beengedlek olyan helyre, amit nem ismerek én se? Legalább nagyjából tudjam milyen... a lányok is felnyúlnak maguknak, hát... a saját testem, szóval... khm. Érted. - Remélem érti. Tudni akartam hova engedem be, milyen az, vagy ha épp én csinálom neki milyen. Egy lány hüvelye más, azt nem tudom tesztelni, de azt elég lányon teszteltem, milyen és mit kell csinálni. Ezért nem fogok száz férfival lefeküdni...
-Ígérem megpróbálom. De úgy nőttem fel, hogy mindent magam oldjak meg... ha nem megy rögtön, ne ítélj el érte. - Kérlelem, mert érezhetően kínos nekem, hogy nem bírok rögtön segítséget kérni, de egyszerűen nem megy. De azért próbálkozom.

-Nem véletlenül... nem a szendvicseket vagy a halat kívántam a számba venni, hanem az ajkaid... úristen mintha ezer éve lett volna, de mégis bennem van az az érzés, hogy tilos. - Sütöm le a szemem, nem hiába nem ettem, koncentrálni is nehéz volt, ne sóvárogva nézzek rá mint kutya a csirkehúsra.
De jobb kedvem lesz, hogy kifújom a rossz emlékeket és szerethetem, már szabadon.
-Le bizony! - Nevetek, bármit megtennék érte, csak hogy velem maradhasson.
-Mert én is ezt érzem és rossz ha nem vagy velem életem. - Simogatom a lábát, jó, hogy velem van. Ketesben vagyunk.
-Legalább mutass némi buzgóságot, hogy értsd. Meg kell tanítsalak franciául, ugye tudod nem úszod meg? A gyerekeink is tudni fognak franciául, mit csinálsz ha franciául beszél majd hozzád az egyikük? - Vigyorgok, de elszavalom neki a verset angolul is, miután a telefonon megkerestem a neten.
-Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?! - Mosolygok, nem olyan szép így olvasva, mint mikor mondtam, de legalább tudja mit szavaltam neki. Szerintem nem hátrány.
Ha tudnám, hogy bűzösnek ítéli a folyót nevetnék, ha szóvá teszi elmagyarázom nem bűzös az és sok zöld területen átfolyik, jó móka lesz, szép.

-Csak arra? Szóval ha meg akarom lovagolni a derekad, inkább még kinn a szabad ég alatt tegyem? - Vigyorgok, nyílt szándékom szeretkezni vele és előszeretettel csavarom el így a fejét, nem kevés derékmozgással, így hogy belejöttem mostanra. Nem kis idő volt, de megérte.
-Hát jó, csak oda ne égessem... égetten nem finom! - Nevetek, mert enni szeretem a húst, abban vagyok szakértő, elkészíteni csak az otthoni tűzhelyen tudom jól. Most már Joshomén is, mert megszoktam és kitapasztaltam.

-Megyek, aztán szétnézünk együtt. - Lehelem, de nem lesz rövid az a puszi, elkapom az édes ajkát és becsalogatom a nyelvét a számba egy hosszabb francia csókra. Úgy is kötetlen a program, nem rohanunk sehova. Ha nem ellenkezik, akkor letudjuk a bejelentkezést, majd invitálom menjünk és verjünk tábort már most, legyen meg a tűzrakó, de ha lehet valami eldugottabb zugot keressünk, szeretném azt az illúziót, hogy csak mi vagyunk itt. A tengerszem meg nincs messze, holnap megjárjuk azt is. De addig táborozzunk, annyit vezettünk, már csak enni és pihenni szeretnék, meg annyit sétálni ami a tűzhöz kell. De azért megnézem hogyan állít sátrat, somolyogva figyelem a nagy fiút, mennyire megy neki. Én is ritkán állítottam, de attól még jó mókának ígérkezik.

- Ó, te mindig az ágyban akarod végezni?- kacsintok rá. Megfelelő körülmények között akár a konyhában is szeretkeznék vele (ha nem kell az ikrektől tartani, akik gyakran látogatnak Nora miatt).
Belemelegszünk egy témába, és olyan kérdések vetődnek fel, amik eddig valahogy nem kerültek szóba. Nagyra meresztem a szemem, amikor Johannáról beszél, és annak következményeiről, ami akkor történt.
- Oh, basszus...- hirtelen rossz érzés tölt el. Sosem gondoltam arra, az egésznek én vagyok az oka. Johanna csak egy szerep; nem lenne jó azzal a tudattal élni, ő indította be Seby vágyait. Nem tudom időben behatárolni Phoenixet. Úgy emlékszem, már túl voltunk Johannán, amikor Phoenixszel volt az a "kalandja". Vagy az korábban volt? Összemosódnak már az emlékeim ezzel kapcsolatban, akkor nem tűnt fontosnak.
- Valószínűleg nem jössz rá, ki csókol, férfi vagy nő- ha minden más érzékét is kikapcsolja, persze. Mert ott van az illat, pl. Az is lehet egészen jellegzetesen női vagy férfi. Az agy képes összekapcsolni az élményeket az emlékekkel.
- Szóval... korábban sosem érdekelt? - és Reev? Mintha azt mondta volna, nem én voltam az első, aki benyúlt a fenekébe. Kicsit össze vagyok zavarodva. Tényleg ilyen rossz lenne a memóriám? Szednem kéne valamit. Nem vagyok fiatal ehhez?
- De hiszen mi is megoldjuk, hogy sikamlós legyen...- mondom, kissé szégyenlősen. Leforrázva érzem magam. Nem a téma miatt, hanem hogy megcsalnak az emlékeim.
- Nem, nem értem...- rázom a fejem. Most mire akar kilyukadni? Magát nem tudja megd*gni. Hamarabb akar ő engem, vagy mi van? Hogy érti a tapasztalást? Egy kevésbé méretes fa*okkal? Tudom, az enyém... Hát, nem tehetek róla, ilyen... Nagy.
- De van egy nagy különbség a régmúlt és a most között. Nem vagy már egyedül! Tekints a társadnak, ha barátként nem mered elmondani, ami foglalkoztat- nézek rá jelentőségteljesen. Azt hittem, január óta nincsenek titkaink, félelmeink egymás előtt. Nem akarom, hogy feszengjen mellettem!

- Örülök, hogy jól végződött... Tudod, bennem is mennyi feszültséget okozott, hogy távolságot tartasz? - még most is görcsbe ugrik a gyomrom azoktól az érzésektől. Meg kell érintenem, simogatnom, nem érdekel, hogy az út éppen kanyarodik, Romeo már kezes bárány alattam.
- Nem volt tilos a csók, ezt akkor is mondtam; csak nem akartam, hogy elragadtasd magad; mert annak nem tudtam volna megfelelni...- nincs annál rosszabb, amikor az embert felizgatják, és ott marad kielégítetlenül. Ezt akartam elkerülni.
- De mostmár nem tilos, pótólunk is ezerrel, nem?- nevetem el magam, hogy oldjam a rossz emlékeket. Imádok vele csókolózni, tudhatja! Inkább mondom is- Imádom a csókjaidat!
Szóba hozza a verset, amit szavalt nekem; arról beszélgetünk. nevetek, hogy meg akar tanítani franciául.
- Szerelmem, értékelem a buzgalmadat, de reménytelen eset vagyok...-magolni nem nehéz, szövegkönyveket gyorsan képes vagyok magamévá tenni, mert értem, érzem, és élem a sztorit, amit leír... De egy idegen nyelv igazi kihívás nekem. Meg az a kiejtés! Nehezemre esik raccsolni.
- A gyerekeink majd veled beszélgetnek franciául, édes, tőlem csak hibásan tanulnának, nem lenne jó, igaz?- elviccelem a dolgot. Nem tiltanám, hogy a gyerekeink franciául tanuljanak; előny az idegen nyelv ismerete. Csak én vagyok béna ebben.
Aztán birizgálja a telefonját, és kis idő múlva újra verselni kezd.
- Igazán szép gondolatok...- nézek Sebyre, szerelmesen. Egyszerű srác vagyok, nagyon póriasan fejezem ki magam sokszor; a költészet magas nekem, de ezeket a szavakat mintha látnám, szinte megjelenik előttem..., és ami érdekes, éppolyan jóleső borzongással tölt el, amikor csak a ritmusát hallottam, és Seby karjait éreztem magam körül.
- Mindig veled vagyok, akkor is, ha nem látsz!- lelkem egy darabja mindig vele van, bárhova is menjen ő, vagy menjek én. Nélküle töredéke vagyok magamnak.
A nyaralást gyorsan megbeszéljük; legalábbis egyenlőre nem vesztegetünk rá több szót.

- Hát, van némi belmagassága; felülni biztosan lehet benne, szóval van esélyed...- nevetek, na, nézd már, miken jár máris az a szép kis feje! Nevetek- Nincs kifogásom az ellen, hogy a csillagok alatt akciózz!- nyújtom rá a nyelvem, cinkosan. eddig úgy véltem, ennél szemérmesebb, de úgy látszik, csalatkoznom kell ismét a megérzéseimben.
- Nem égetjük oda! De akkor sütés közben fékezned kell magad, kis mohó!- el tudja csavarni a fejem, szó se róla. Izgalmasabb nekem ő bármilyen (más) husikánál!

Leparkolunk, gyors tervet készítünk, de nem szakadunk el egymástól, sőt... Kihasználva, hogy állunk, össze is ölelkezünk, csókot is váltunk, majd együtt megyünk be a központba elintézni a papírokat. Mivel előzőleg már jeleztem, hogy érkezünk, gyorsan megy minden, és klassz térképeket illetve útbaigazítást kapunk arról, mit merre találunk, hogyan használhatunk. Aztán szétnézünk; találunk éttermet, élelmiszer boltot, zöldségest, túrista-felszelés kölcsönzőt, ruházati boltot, még egy cukrászda is van.
- Remek! Nem is gondoltam, hogy ennyire fel vannak szerelve...- bólogatok elismerően.
Aztán, ha kinézelődtük magunkat, megcélozzuk a táborhelyet. Csak 1-2 km-t kell autóznunk, ezt a távolságot akár gyalog is megtehetnénk, de túl sok cuccunk van, hogy cipekedjünk. Különben is van a tábornak parkolója.
Megcélozzuk a sátorhelyünket; szerencsénkre nincs is más rajtunk kívül, kényelmesen leparkolunk. Kiszállva az autóból hatalmasat nyújtózom; beszívom az erdő illatát. A közelben patak csordogál, valószínűleg a közeli hegyekből leolvadt hóból alakult ki.
Odalépek Sebymhez, szorosan átölelem.
- Ha tudnád, mennyire vágytam erre!- piszézek vele, aztán megcsókolom. Várhat még az a sátorállítás egy kicsit.

-Neeeem, a karjaidban akarom végezni mindig! - Nevetek, ez a pontos megfogalmazás.
-Mi a baj? Akkor eléggé haragudtam magamra, hogy nem vettem észre, hogy a saját barátom száját kívánom csókra, milyen beteg már... de tudod, legalább kevésbé ért váratlanul, mikor Phoenix megkörnyékezett. Fura volt, de mivel már akkor járt férfi az eszemben, nem voltam teljes sokkban tőle. Ezáltal tudtam teljes lenni, elfogadni magam, megérti dolgokat. Örülök, hogy így alakult. - Mondom őszintén mosolyogva, sok mindent így értettem meg.
-Igazad lehet. - Bólogatok, a vágy hevében minden összemosódik, nem igaz?
-Nem egészen. Miután rájöttem biszex vagyok már nyitottam a téma felé, de addig nem tudtam teljesen bátran azt mondani, nem fog zavarni, amíg magamnak nem tapasztaltam meg milyen. Miután rájöttem, nem olyan más ez mint egy női hüvely akár, pár alap dologtól eltekintve persze, megnyugodtam. - Mert hát alap hogy tudjam mire hogy reagálok, hogy ismerjem a testem.
-Persze, szerinted miért vettem majd' minden helyiségbe egy flakonnal? Hogy bárhol megkívánjuk egymást, ne legyen gond, ha olyasmit is akarunk. Ne pironkodj életem, velem beszélsz, tudod. - Emlékeztetem, hogy velem gyakorolhatná, hogy nevén nevezi a gyereket. -Amúgy én a lányokra értettem... miért a fenekét izgassam, ha a hüvelyét is tudom? Az sokkal természetesebb volt nekem. Itt más, nekem nincs, nyitottam emiatt a téma felé. - Nem értem mit nem ért rajta. Lehet ezután a nők fenekét is kívánhatnám, de Joshomét sem kívánom, egyelőre nem. Persze, ha egyszer úgy adódik ki tudja, de ahhoz erőteljesen kéne ő is, hogy engedje. Análkül én soha nem nyúlnék úgy hozzá.
-Mit nem értesz életem? - Aztán ráncolom a homlokom, majd elmosolyodom. -Te kis aggódós! Nem is én aggódom, hanem te! Foglalkoztat, tudod te nagyon jól, hogy foglalkoztat, mert nem egyszer elmondtam, veled szeretkezni is akarok majd. De nem akartam, hogy neked keljen mindenre rájönni, nekem hogyan esik jól, sokkal könnyebb, nekem is, ha tudom, mi a jó nekem. Hogy milyen ez, hogy ha egyszer én csinálom neked a kezemmel, legalább sejtsem mit jó és mit nem csinálni. Én azt szeretném, ha minden percét élveznéd és nem azon kéne feszengened, amit én sem ismerek. Jó... a szx ilyen lesz, de az már ha neked is olyan lesz, kipróbálnád, akkor nem lesz benned semmi félelem vagy ellenérzés. Örülnék ha így éreznél, de ehhez az kell, ne csak te ismerj meg engem, hanem én is magam. Hogy bennem se legyen kétség, valami rosszba viszlek. Hogy bajod lehet... mi van ha szűk leszek neked? MI van ha nem fogod élvezni, mert nem olyan mint egy lány öle? Mi van ha rosszul mozdulok és neked fáj, nem nekem? Tudod hogy vigyázni akarok rád... jó mindent nem tudok magamnak kitapasztalni, de pár apróságot igen, hogy a kezdettel ne legyen baj... én meg szeretnék felelni neked... nem akarom hogy... emiatt hagyj el. - Motyogom a végét, bennem az emlék, a szex miatt mondott először nemet. MI lesz ha nem fogja élvezni, mert nem vagyok elég laza vagy bármi? Úgy sejtem egy esélyem van, ami... nem sok.

-Nem tudom, te nem tűntél feszültnek... - Jegyzem meg halkan és bocsánatkérően, de úgy tűnt, őt alig viseli meg. Ezt szégyellem, de ő olyan könnyen tudott felülkerekedni a közelségemen, a meztelenségemen, ahogy én az övén sosem.
-De nem lehet nem elragadtatnom magam, ha csókolsz, annyira kívántalak érinteni, megízlelni. Én nem bírtam volna visszafogni magam. Csak ha semmi nincs. - Ezért is maradtam annál, nem akartam, hogy megint megkapjam a "megváltoztatsz" lelki fröccsöt. Amiatt még mindig van némi bűntudatom.
-Hát még én a tieidet. Egy élet is kevés lenne, hogy valaha beteljek velük. - Közlöm ellágyulva, de ez tény.
-Senki sem az. Ha eleget hallod, egy idő után rád ragad. Hidd el. Majd többet beszélek hozzád franciául. Meglásd, egyre jobban fogsz érteni. - Viccen kívül, halál komolyan.
-Hallani fogják a különbséget ne aggódj, majd ők is tanítanak téged életem. - Ó, én ilyenek miatt nem félek.
-Fogalmam sincs hogy Goethe ennyire szerelmes volt-e mikor írta, mint én, de ha igen, szerencsés fickó volt és én is, hogy ez fennmaradt. - Mosolygok, Joshom még egy csokorral megérdemelne ilyen versekből.
-"Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom..." - Vigyorgok rá. - Egy napig tudnék neked szavalni, még költenék is, de az rém pocsék lenne, sebaj. - Nevetek.
-Tudom szívem, de jobb ha látlak is! - Simogatom, csak legyen velem mindig, fizikailag is!

-Nah, látod, előre kell gondolkodni. A szabad ég alatt még nem is szeretkeztünk! Ideje elkezdeni! - Vigyorgok, de a szeretkezés alatt már tudja, hogy azt értem, ami amúgy csinálni szoktunk, nem mást. Amúgy valóban szemérmes vagyok, csak akkor nem, ha tudom, kihalt a környék. Ez elvileg az lesz...
-Hidd el, olyan éhes leszek, hogy ha nem akarsz harapdálós szexet, előbb eszünk kicsit. - Nevetek, elbohóckodom, de egy keveset biztos akarok enni mielőtt... jön a desszert.

-Ha elég sok a turista miért ne? Jó megálló a tengerszemig. - Én nem lepődöm meg, ha jó a reklámja a helynek. Meg lehet szezonális is a dolog.
-Gondolod így marad? - Nézek körbe gyanakvóan, vajon a szomszédos részen jönnek-e kempingezni, de ha minden jól megy ez a rész nem annyira kelendő, mint ami előrébb van, a faházakkal.
Az ölelése jól esik, tolom a testem finoman az övének, bújok és olvadok a karjaiba.
-És még én vagyok a mohó... grr... - Kapom el az ajkát, hogy megszívogassam, boldogan ölelve a derekát és odabújok az ölelésébe, hogy öleljen kicsit, annyira jó. Szeretem mikor megölel.
-Nah, állítsuk fel az alvó helyet, mert sötétben macera életem értelme. Meg a gallyak gyűjtése is. Bár van elemlámpa, láttam hogy hoztál, de nah. A csermely mentén is sétálhatnánk, hátha látjuk honnan ered, hm? De a tüzet te rakod meg, nekem nem erősségem. - Vallom be, mindig elfojtom a lángot, hamar kialszik és csak felbosszant.

- Ha tehetném, mindig ott tartanálak...- ha csak rajtam múlna!
Őszintének tűnik velem, mégis elszomorít valamiképpen. Ha az egésznek én vagyok az oka, mégpedig így... utólag mégsem jó vicc, hogy Johanna miatt biszex lett a legjobb barátom, és elhagyta a barátnőjét miattam; a férfi mivoltomért.
- Ne haragudj, ez most váratlanul ért...- mondom őszintén, és az ajkamba harapok, kissé tanácstalanul. Más kérdés, hogy amikor Johannáztam, még ez az egész kettőnk között csak vicc volt, a valóságot annyiban súrolta, hogy kedveltük egymást és a bohóckodásba ez is belefért.
Nem is tudok többet foglalkozni ezzel a kérdéssel, kinek milyen a csókja.
//Na, akkor itt vesztettem el a fonalat. Mikor jöttél rá, hogy biszex vagy? És mit tapasztaltál, kivel? (Szörnyű vagyok, mi?)//
Szavaiból azt szűröm le, már mással is próbálkozott előttem, amin nem is csodálkoznék, két pasiról is tudok, de amikor egyenesen kérdezem, tagadja. Vagy nem akar érteni, vagy én vagyok hülye.
- Bocs, szerelmem. Nem a téma miatt van...- mintha elvesződtem volna a labirintusban. De hogy kerültem bele?
Olyan édesen beszél kettőnkről, a lehetőségeinkről, a sikosítóról, a női fenekekről... Megint egy nagy katyavasz lesz az egész, én azt sem tudom, hol tartunk. Inkább az útra figyelek. Nem, nem érdekel, mit csinált régen. Igen, felfogom, a női hüvely természetesebb számára. Jó vicc, nekem is természetsebb lenne, ha nem egy férfi lenne a szerelmem. De ahogy ő ódzkodik a fenékbe való hatolástól, hát én is. Olyan bőségesen bontja ki a félelmeimet, hogy rájövök, ezeken ő is átment, átmegy, nap mint nap (?) Mindegy, gondolkodik rajta.
- De a tapasztalatok... Kivel vagy hogyan akarod szerezni, ha nem velem?- kérdem, és erősebben szorítom a kormányt. Úgy nyilatkozik, mintha már tapasztalatokkal akarna velem valamit kezdeni. Sikítani szeretnék, mint egy eszelős. Amiatt való félelmében, hogy velem csalódás éri, mással próbálkozik? - Esküszöm, szeretnélek érteni, de most nem értelek...- nyögöm, és érzem, ahogy kiszalad az arcomból a vér. Vajon tettem valamit, ami rossz volt neki?
- Tudod mit, hagyjuk ezt a témát a jégen egy kicsit. Te is be vagy rezelve, én is. Nekem ilyen módon nem kell a szex, enélkül is boldognak érzem magam. Azt hittem, hiányozni fog, hogy kell majd az az érzés... De nem az kell. Te kellesz, a bizalmad, a szerelmed, a nevetésed. Még a félelmeid is, ez teszi valóságossá az egészet. Különben azt hinném, álmodok!- fakad ki belőlem. És én még azt hittem, Seby kívánja, hogy megtegyem!

Nem sokkal később már Alaszka a téma.
- Nem? - az már csak a jéghegy csúcsa volt- Azért a két esemény között eltelt fél év. Gondolod, nem rágtam azon magam, elrontottam valamit?
Még a nyáron történt, hogy megbeszéltük, csókot sem váltunk, nem is alszunk együtt, nehogy feleslegesen izgassuk egymást, ha már én nem akarok "többet". De annyit akartam, és nagyon hiányzott, hogy a mi kis rutinjaink a szokásos mderben follyanak. Viszont csak Alaszkában,és ott is az utolsó napokban tettük helyére a dolgokat; akkor viszont már biztos voltam benne, hogy szeretem.
Akkor is kettesben voltunk, messze Liától. A problémáik miatt nem is éreztem hibásnak magam (vagy nem annyira), a barátságunk ezerszer többet ért minden csóknál is, ezért erőltettem újra és újra, hogy beszéljük meg újra. Csak akkor fújtam visszavonulót, amikor a régi lemezt tette fel. De aztán... máshogy, másról kezdtünk beszélgetni, és én is érzelmi alapon közelítettem meg (vagy ő engem), de... Így kellett lennie.
- Igen, elhiszem. Mert így érzek én is- akkor ezt szégyelltem, hiszen mindketten srácok vagyunk, bakker, milyen már, hogy beindulok a barátomra? Csak önuralmat próbáltam gyakorolni, és határokat szabni, mi az, ami még "belefér".
Felszabadultan beszélgetünk arról, milyen akadályokat küzdöttünk le (főként önmagunkban), és a jelen örömeiben fürdőzünk. A szerelmes versek kapcsán elmerengünk. Újabb versből idéz, ezt én is jól ismerem; és ha nem is az elejétől, elmondok neki én is egy részletet, mert én hozzá ezt a részét kötöm:
-"Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok."
Költenél nekem? Kíváncsivá tettél!- biztatom, írjon nekem (hozzám) verset.
A francia nyelvoktatáshoz nem fűzök nagy sikert, persze, próbálkozhat, de a zsötemen kívül nem tudtam megjegyezni még mást.
Nevetek, hogy nem elég, amit kap tőlem, fizikailag is igényel.
- Hát akkor költözzünk egy lakatlan szigetre, és teljesül a kívánságod!- nevetem el magam.

- Akkor mit is szeretnél jobban?- kérdem, mert mindig képes elültetni a fülembe a bogarat. Én bárhol szívesen kényeztetem a testét... Olyan nekem, mintha az enyém lenne (kivéve azt a nyílást, ugye), és nem félek érinteni őt, bárhol is vagyunk, bár alkalmazkodva a körülményekhez. De ha kettesben vagyunk, mindent szabad, lehetnénk egész nap ruhátlanul is, ha az idő megengedi.
- Igenis, értettem, méltóságod hasa lesz megtömve hamarabb- viccelek vele. Persze, a vacsi. Olyan vacsit rittyentek neki, nem csak a saját tíz ujját fogja megnyalni utána.

- Ezek szerint erre vannak berendezkedve. Hogy sok turista van....- elmélkedek. Úgy vélekedtem, ez csendesebb hely. Főleg ilyenkor, nyár elején. Mondjuk, nem baj. Ha hiányt szenvednénk valamiben, nem kell visszaautózni valamelyik nagyobb városba, hogy beszerezzük.
Leautózunk a sátorhelyhez (kempingszerúség, üresen tátong). Idefelé azért láttuk turisták nyomát; a faházak mellett álltak autók.
- Nem tudom. Ideális lenne...- A szabadtéri szex jutott eszembe- Sötétben itt nem világít más, csak a Hold meg a csillagok...- elmosolyodok. Nem hiszem, hogy bárki meglátna, ha éjjel jönnénk ki.
Az ölelésembe belebújik, dörgölődik, mint egy cica, féltőn ölelem őt körbe. Szeretem ölelgetni, szeretem az illatát, még szt is szeretem, ahogy a haja csiklandozza az arcomat.
- Ha rólad van szó, elgurul a gyógyszerem...- ah, naná, mohó vagyok és fékezhetetlen. Minden szabályt felrúgtam, ami ellene volt, mindnek hátat fordítottam, és később már csak azt láttam, ami épít minket, semmi mást. Elfogult vagyok, tudom. A szabályok nem változtak, csak én.
Rátapasztom a szám az ajkaira, megszűnik a külvilág, elég két másodperc. El sem engedném, ha nem bújik ki az ölelésből.
- Oké. A sátrat bal kéz felé pakoltam, viszonylag kívül van. Segítesz kivenni? Addig megnézem, nehogy hangyaboly tetejére feküdjünk...- körbesétálok egy kisebb területet, szemmértékkel alig nagyobbat, mint a sátor maga, amit aztán könnyedén szerelünk össze, lévén csak négy ponton kell a földhöz rögzíteni és magának a sátornak az összeállítása is pofon egyszerű.
- Azt hiszem, megfelel az elvárásaidnak, egész magas, nem? - oké, túlzás, táncolni nem tudnánk benne, de felülni kényelmesen.
- Azt javaslom, hagyjunk egyenlőre mindent az autóban. Menjünk el fáért, nyársnak valóért, rakjuk meg a tüzet, és míg készül a vacsi, bepakolunk. Mit szólsz?- ölelem meg és adok neki egy puszit. Ügyes segédem volt, megérdemli.

-Ha tehetném mindig ott pihennék… - Mosolygok rá, mert tudja jól mennyire élvezem, ha vele lehetek, ha ölel.
Nem értem miért szomorodik el. Talán hibáztatja magát?
-Szívem, ugye tudod, hogy mindig is ilyen voltam, nem egyik napról a másikra váltam biszexuálissá? Valaki vagy az vagy nem. Én régebben is az voltam, csak nem vettem észre. Hála neked és ennek a véletlennek észrevettem. Mindig is szépnek találtam a férfiakat, az más kérdés, azt hittem, ez csak amolyan… mûvészi hajlam, hogy meglátom a szépet, nem fogtam fel, ez tetszés, ez kívánás… Ne légy buta, olyan mintha rávezettél volna, hogy nem csak a citromot szeretem, hanem a narancsot is. Ez jó dolog, én hálás vagyok. Akkor is, ha akkor és ott fájt a fejem, baj van velem. Pont te miattad jöttem rá arra is, nincs baj velem, szerelmes is tudok lenni, nem vagyok én megátkozva vele! – Nevetek picit, mert Callie és Lia miatt úgy hittem, ha meg is adatott, mégsem. Hogy engem nem lehet szeretni. De Josh erõsen rácáfolt, imádom is érte míg élek. Vagy tovább.
Aztán próbálom megnyugtatni, az én félelmeim elmúltak magammal kapcsolatban, már csak neki akarok megfelelni, de mintha tök máshogy értene. Látom mennyire feszült lesz. Valamit nagyon félreértett…
-Na jó, állj félre fél percre. Most.- Megvárom míg megáll, akkor magam felé fordítom amennyire tudom és kezeim közé veszem az arcát. -Szívecském. Nem értesz engem. Pont azt ecsetelem neked már percek óta, hogy veled akarok mindent megtapasztalni már, csak veled, mert az érdekel, neked mi okoz örömet. Nem nyúlok máshoz úgy. Minek is tenném? Magamon kísérletezgettem, hogy tudatosabban érhessek hozzád életem. Ez zavar? Élvezem bármit teszel velem, ezt vitatni is nehéz lenne, de… könyörgöm, kíváncsi természet vagyok. Néztem más síkosítót, síkosító nélkül, tudni akartam milyen. Már amit tudtam magamnak persze. Hát… sejtheted mire jutottam, ha mindenhova vettem a házba! Ne légy már buta. Ezek apróságok, tudom, de nekem fontosak. Boldoggá akarlak tenni, nem is akárhogy, a világ összes csaját le akarom pipálni, mert egyetlened akarok lenni míg világ a világ… csak te vagy nekem. Veled akarok tapasztalni mindent, és tudom én hamari vagyok… már hónapok óta kívánlak, akarlak, de félek annyit mondom kötelességnek veszed, hogy megtedd, de én azt akarom, hogy olyan kívánatos tudjak lenni neked, hogy magadtól kívánj meg, akard velem a szexet.. ezért ismerkedem a saját testemmel, mert úgy könnyebb vonzónak lennem neked. A tied akarok lenni… magamban akarlak érezni, azt akarom, magad körül érezz mindenhogy… Nem akarom jegelni a témát, mert rád fogok mászni egyszer csak… Mit értettél félre egyetlenem? Hogy nem bírom kivárni míg úgy is megkívánsz? Ne légy buta, ezer évet is várnék rá, RÁD akármennyit. Egyetlen félelmem van, hogy nem leszek elég jó… emiatt mindent meg akarok tenni, hogy ne okozzak csalódást neked. Sehogy és semmiben, mert majd megkattanok, úgy szeretlek. Az elmúlt 28 évet azt hiszem egyszerre pótlom be hallod, ne légy buta, hogy azt hiszed nem kívánlak, mindenhogyan, ezer módon, testileg és lelkileg, akkor a rövid eszedért is imádni foglak, lévén mindenhogy imádlak. – Mosolygok rá, ha hagyja puhán ízlelgetem az ajkait, hogy megnyugodjon, csak õ kell, mindig, örökre. Legalább is egyelõre nagyon így érzem, elképzelni nem tudnám, hogy ne akarjam õt. - Kérdezz, mit nem értesz szívem csücske, ne feszeng és magyarázz be magadnak olyan butaságokat, amik nem is igazak. Azzal csak azt éred el, hogy rád mászom itt helyben a kocsiban és bebizonyítom, hogy mennyire akarlak… hmm? – Vigyorgok rá, majd piszézek vele, simogatom a mellkasát. Olyan kis édes, nem lehet nem szeretni és nem kívánni, hova gondol?!

-Nem tudom… de ugyan mit rontottál volna el? Pont te mondtad, én vagyok az aki ezáltal megváltoztatlak és nem akarod, ne tegyem. Nem is tettem, mert olyannak imádtalak mindig is, amilyen vagy, nekem pont így kellesz. – simogatom a lábát, én édesem, akármit megtettem volna neki már akkor is.
De szerencsére minden ilyen elmúlt, már megbékéltünk magunkkal így felhõtlen lehet az öröm.
Meglep, hogy õ is szaval, de igazából nem is… színész életem értelme, mi meglepõ akkor benne, ha szaval nekem? Az ajkamra is harapok, mert szeretem ezt a részét is a szonettnek.
-Annyira szeretlek! – Kap egy csókot az arcára, bújok amennyire lehet, én is csak õt akarom!
-Hát… rengeteg verset olvastam… sokat fordítottam… de amiket én írok azok… giccsesek vagy nem jók! Félek csöpögõs lesz, de ha akarod írok, egy feltétellel: nem nevethetsz ki, hm? – Nevetek, a kedvéért és az öröméért akármit, még költõnek is felcsapok!
-Ah, csak pár hónapra… milyen jó lenne már! Csak mi, kettecskén… hm. – komolyan tetszene, pedig én szociális alkat vagyok, de… Joshom a világ közepe!

-Ahogy alakul… de ahogy ismerem magam és úgy érzem nincs senki a környéken… nem jutsz el a sátorig édesem. – Vigyorgok rá, végigmérve õt. Túlságosan kívánom! Már most is, állandóan…
-A gyomrom is kell kényeztetni szívem, ne feledd! – Bohóckodom, simogattatom a hasam a kezével, imádom ha csinálja! Ha fájni szokott is megkérem mindig mert segít.

-Talán. De lehet csak bizonyos idõszakokban. – Vonok vállat. Ha nem lennének vendégek, nem lenne ennyi minden, logikusan.
-Igen, kettecskén minden jobb. – Somolygok rá, összebújni is jobb, nevetni és énekelni, akármi. -Az jó, azt szeretem… amilyen közel akarok lenni hozzád amúgy is, lencse sem kell, nem hogy több fény, mint a Hold! – csókolgatom, le sem lehet vakarni róla majd, csüngeni akarok rajta! Hmm, jó is az.
Aztán bújok az ölelésébe, annyira jó megpihenni a karjaiban, ölelve lenni. Ki is élvezem, a csókját nem különben, de ismerve magam, míg össze nem esem így maradnék, pedig sok dolgunk van még..
-Ez kölcsönös… de mindegy ha el is gurul, erõsebb függõséget okozol mint a drogok, csak ez édesebb és még csak nem is káros, maga a mámor! – Vigyorgok, imádom imádom imádom!,
-Persze, kipakolok, keress valami sík, kavicsmentes parcellát! – Mosolygok, kiemelem a sátrat a kocsiból és elõszedem a cuccokat. Nincs sok minden hozzá, nem is annyira alacsony szerencsére.
-Ahaaam, de azért lehet a derekadra nem a sátorban ülök rá, hmmm? Nem lenne elég helyem rosszalkodni. – Vigyorgok rá hamisan.
-Tökély, gyere menjünk! – Ragadom meg a kezét izgatottan, kap rá egy csókot is ha hagyja.
Az erdõben örömmel bóklászom vele, szedegetem a gallyakat, néha finoman „megvesszõzöm”, de csak hogy este „okom legyen” összecsókolni a formás fenekét. Szóvá is teszem ha kérdezné, nevetve.
-Édesem… kérdezhetek valamit? – Hülye kérdés tudom, de valahogy foglalkoztat a dolog egy ideje és nagyon tudni szeretném, õ hogyan vélekedik. Érezhetõen komolyabb témát akarok felvetni, de baj nincs, csak kíváncsi vagyok, ez kihallatszik a hangomból.

Még ki sem tudom mondani, mi aggaszt, ő csak rámnéz, és olvas bennem. Talán ez a szerelem, hogy érez, így érez, még a gondolataimra is rá hangolódik, mert arról kezd el beszélni, ami az én fejemben jár.
- Én ezt értem, csak... - vállat vonok- Belegondoltál már abba, mennyi hátrányod származott már belőle, hogy velem vagy és nem Liával?
Igaz, a serpenyő egyik oldalán ott vagyok én (és a szerelem), és mindig, ha valami rossz dolog történt, arra biztattam, erre gondoljon, ebből merítsen erőt, mert sosincs egyedül. De olykor elfog a kétség, vajon nem vagyok-e én az önző, mert azzal, hogy igent mondtam neki, sokan eltaszították maguktól. Vajon azzal a veszteséggel felérek én? Nekem könnyű dolgom volt; nem volt vesztenivalóm. Szeretettel nézek rá, ahogy felnevet. Ugyan már, átok! Buta minden lány, aki nem vette észre, mit veszít.
Beszélgetésünk intimebb irányt vesz... Úgy érzem, feszíti valami a mellkasom, amikor arra kér, álljak meg. Megteszem; amúgy is kihalt a környék, fél órája egyetlen járművel sem találkoztunk. Maga felé fordít, kezébe veszi az arcomat. Már az érintésétől is lehiggadok. Félelmeimre ad választ, és nagy szemekkel nézek rá, miféle dolgokat csinál "egyedül". Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Becsukom a szemem, és a kezére tapasztom a kezem, odafordítom a szám, a tenyerébe puszilok. Gyengéden ingatom a fejem.
- Istenem, te nem vagy normális...- suttogom neki, Neki, mert honnan jött ez az ötlet?
- Nem, nem érzem úgy, hogy kötelesség, de azt igen, egy helyben toporgunk, és én vagyok beszari továbblépni...- ezzel mindig problémám volt, nem egyszer szembesültem vele.
Mindaz, amit elmond, egyúttal meg is nyugtat. Szó sincs róla, hogy valaki mástól tanulná a fortélyokat (mint anno Reevetől), és azóta soha nem is kérdeztem, mi van közöttük. Ez az ő dolguk. És mondandójának másik fele, hogy akármennyit várna rám, gombócot varázsol a torkomba.
- Sebym... Hiszen itt vagyok...- bújok hozzá, bele a nyakába- Amúgy kösz a bókot; mondd csak, hogy hülye vagyok!- viccelem el, muszáj nevetni, hogy ne sírjam el magam. Tényleg nem vagyok normális!
Megpuszilgat, és az ajkaink mohón keresik egymást, ebben is sok vigasz van, úgyhogy amikor újra nekiindulunk, már minden kerek.

- Bizonyára ez is a tagadás egy formája volt részemről. Akkor az elveimre fogtam és Liára; most arra, nem voltam képes belátni, te érdekelsz...- Nem mondhatnám, hogy a férfiak, mert más férfi nem érdekel. Én nem nézem meg őket, egyik után sem fordulok meg az utcán, meg sem kívánom egyiket se.
- Változtam pedig...- nézek rá. Hiszen nem lehetnénk itt, együtt, ha nem így volna. De a különbség az, nem ő erőszakolta ki, hogy alkalmazkodjak hozzá, hanem bennem alakult ki a vágy, hogy ez megtörténjen.
Utólag már könnyebb beszélni a nehézségeinkről, hiszen szerencsésen megoldottuk őket, de bizony a gyomorgörcsöt sem felejtem el soha, ami ezzel járt.
Aztán már romantikusabb a hangulat, újfent előkerül a vers, majd egy másik is, és még azt is megígéri, hogy ő fog írni valamit nekem. Természetesen megígérem, hogy nem nevetem ki, bármilyen "csöpögős" is lesz a költeménye.
- Szóval pár hónapra?- nevetek- Ennyit jelent a soha nem tudnék betelni veled?- ugratom.
Én se bírnám sokáig elzárva a civilizációtól, bármennyire sokszor érzem úgy, elmenekülnék.

- Egy kis előétel a desszertig?- kacsintok. Ha a főétel a vacsi, és a desszert én vagyok, az előétel lehetne ő. Elkapom a derekát, magamhoz húzom, hátulról simulok hozzá. Félrehúzom a haját, megcsókolom a tarkóját- Mire vágysz, édesem?
De a hasa az első, el is nevetem magam, amikor simogattatja velem a pociját. Lehűtöm magam, de nincs bennem rossz érzés, amúgy sem alkalmas még a hely, hogy egymást igazán kényeztessük. De azért felállítok egyfajta sorrendet, amit majd tartani kell (lenne érdemes).

- Lencse?- nézek rá értetlenül. De azt vágom, semmi mű nem kell, csak a Hold. Fogalmam sincs,a Hold most milyen állásban van. Jó lenne az nekünk, ha újhold lenne, és csak a csillagokat látnánk az éjszaka?
A sátorhelyen egyedül vagyunk, össze is ölelgetem, csókolom, úgy csicsergünk, mint a szerelmesek. Hoppá, hisz azok vagyunk! Nevetgélek vele, feszültségnek nyoma sincs bennünk.
Kézenfogva megyünk gyűjtögetni; képes ott is játszani. Én is rácsapok a seggére, ha szalad, futok utána. Időnként megállunk, összeölelkezünk megint, mintha nem öt perce tettük volna meg ugyanezt. Már jó adag fát összegyűjtöttünk, és találtam nyársnak való ágakat is, amikor kissé komolyabb hangon kérdez.
- Persze, bármit!- megállok, felé fordulok. Úgy érzem, komoly lehet a dolog, ha így fog neki.

-Nem Lia ellen beszélek, de én eddig csak az előnyöket látom... - Nézek rá nyíltan, őszintén. Szeretem Liát, de nem működött. Működhetett volna, de soha sem ennyire, mint Joshommal.
Aztán hosszasan magyarázok neki, mert befeszült itt nekem a semmire. És még én aggódok!
-Most miért? És ha nekem akarsz esni a konyhában mikor már... érted, akkor jó tudni, hogy sírva könyörögjek a fiókban lévő üvegért! - Nevetek, de csak viccelek, ha félig komoly is. Elvégre a középkorban nem volt ez, ott valószínű másképp oldották meg, ha megoldották. De lehet csak nekem nyújt biztonságot, ha csúszós minden, mint egy lány esetében.
-Miért, időre kell szexelni? Ha nyár végéig nincs meg, akkor leesik a himbilimbid? Vagy mi? Tökre ráérünk, majd ha úgy érzed, tovább lépünk. Így is sok mindent csináltunk, te egészen sok mindent szoktál velem. Bár a számmal én is veled, ahm, fincsi falatom! - Nevetek, simogatom az arcát, hogy ne legyen buta, nem kell rohanni és nem toporgunk.
-Legyél is... - A hülyét nem pontosan értem, vagy a rövid ész miatt? Ehehe. -Az én hülyém, az nem akármilyen hülye! - Nevetek, ölelgetem, nyugodjon csak meg, szeretem őt, minden jó így. A csók aztán talán kicsit szenvedélyesebbre is sikeredik nálam, de érezze csak, hogy megveszek érte!

-Utóbbi nekem is nehéz volt. De mikor szerelmet vallottál Solange-nak... elfelejtettem, hogy épp "nő" vagyok és... khm. Ott erősen elgondolkodtam, mit is akarok. - Simogatom a combját szüntelen.
-De azt te akartad, nem... szuszakoltam ki, vagy nem olyan hévvel, érted. - Fogalmazok esetlenül a változására.
-Veled sosem tudnék betelni, de a kietlen tájat csak pár hónapig bírnám életem értelme, ne forgasd ki a szavaim! - Harapok finoman a fülére, mikor ugratni próbál.

-Hmmm... - Kéretem magam, előétel... mindig ő mondja, hogy folyton betámadom, de mikor ő teszi uhh... beleborzong a testem, hogy az ajka a tarkóm érinti és érzem ahogy átkarol. -Hmmm... ahhoz még világos van és túl látványos lenne... - Mondom buján, de a fenekem mozgatom a lágyékánál, ne csak én gerjedjek már be! Kis pimasz! Tudja hogy ezzel kicsinál, akkor sem ellenkeznék, ha letépné a gatyám és imitálnánk a szexet ahogy szoktuk kéjes örömmel.
Inkább a hasamra húzom a kezét, simogasson, etessen! Persze előbb kell a sátor, gallyak miegyéb.

-A kontaktlencsém. - Soha sem fogja megszokni, hogy nem mondom végig, de hosszú... Aztán mászkálunk, nevetgélünk, mint a tinifiúk, de nem zavar, pótlom az andalgós éveket. Csak jó idő múlva, mikor már indulunk vissza kezdek bele egy új témába.
-Hát... csak tudod... sokat gondolkodtam a gyerektémán és... esetleg nem gondoltál még rá, hogy legyen saját gyerekünk? Mondjuk neked szívem, lenne apukádnak unokája, biztos örülne. Imádnám, ha rád hasonlítana... - Kezdek bele, mert hosszú téma lesz, sok ötletem van, de egyspárat elég... meredeknek gondolok, pedig nem kéne, hogy az legyen. Jó lenne tudni, Josh gondolkodott már-e ilyeneken. Persze ha nem most akarja megbeszélni sem gond, akkor terelhet.

-Nem is Liára gondoltam, hiszen ti barátok maradtatok- harapok a számra. Nála nagyobb veszteségeket kellett elkönyvelnie.
- Ah, teljesen félreértesz- mosolygok rá- Imádom, hogy ilyen felkészült vagy- nevetgélek. Sosem árt, ha van kéznél egy ki segítség.
- Nem a sikosító mennyiségével van problémám. Hanem azzal, hogy ... kihagysz ezekből a ... tapasztalásokból- nézek rá szelíden. Úgy hiszi, nem érdekel, mire, hogy reagál a teste? Azt is szívom magamba, ahogy mosakodik, hogy elégedett legyen velem, amikor én csinálom.
Kicsit elpirulok a szavai miatt.
- Te is mindig arra törekedsz, hogy többet és többet adj... - jobban nem tudom kifejezni, hogy ez a vágy éppen úgy ott ég bennem is. Csak éppen azt hittem, sokkal inkább vevő rá. De mintha ő sem igazán szorgalmazná ezt.Kifújok némi visszatartott levegőt. Azt hiszem, kicsit megkönnyebbültem, hogy ilyen szempontból sincsenek elvárásai.
Nem tudom, más meleg kapcsolatokban ez hogyan működik, de megmondom őszintén, nem is érdekel. Még mindig úgy érzem, a szex csak kiegészítője és nem a része a kapcsolatunknak. Ha nem lenne se éreznék Seby iránt másképp. Elégedetté tesz, ahogy viszonyul hozzám, ahogy elfogad, és elfogadja, amit adni tudok neki.
- Időnként átok, de igyekszem...- néha apróságok csúsznak ki a fejemből, máskor fontosabb dolgok.
A csókja, mint mindig, selymes kenyér nekem, táplálék; nem is tudom, hogy léteztem nélküle.

- Nos, igen... Solange...- előttem van az arca, sminkelve, "nőcisen". Én akkoriban jöttem rá, hogy amit kerestem, ott van Sebastianban. Épp csak nem női teste van, hanem férfi.
- Ez most nem vicc, te is tudod, ha nő lennél, már feleségül kértelek volna...- ezt nem tudom másképp mondani. Más kérdés, hogy elvenném így is, hogy férfi. Én biztos vagyok benne, hogy őt akarom. Azt azonban még körbe kell járnom, mennyire ragaszkodik Hawaihoz, meg a "szoknyás" fiúkhoz, mert azt nehezebben tudnám leszervezni, mint a gyémántköves gyűrűt.
- Igen, pont ez a lényeg. Mindaz, ami történik, nem csak egyikőnk akarata. Megérett a helyzet hozzá, összeértünk, nevezd, ahogy jól esik...- kissé elfordulok. Nyáron még erősen kötődött Liához, én Suzyhoz vonzódtam, aztán Elee is képbe került. Kicsit zavaros volt az a nyár, de mert vonzottak a lányok, biztos voltam benne, hogy nem vagyok meleg, és amit Sebastian iránt érzek, az ... más. Bármilyen erős volt a vonzalmam iránta, meg tudtammagyarázni, miért nem lehet Ő kizárólagos a számomra.
- Ah, szóval a kietlen puszta nyomasztana- ha már választanék egy lakatlan szigetet, nem lehet unalmas.

Buján simul-feszül nekem, a testem kellemesen borzong az ismerős mozdulatokra; közös fürdőzéseink jutnak eszembe. Mielőtt magával ragadna a fantáziám, a hasára húzza a kezem, és figyelmeztet, van még más szükséglete is, amit illene kielégítenem. Egyetértek vele.

Nevetve rázom meg a fejem, megint milyen hülye vagyok, hogy elfelejtettem a "lencséjét".
Felállítjuk a sátrat, alig valamennyivel több időt vesz nekünk igénybe, mint amia papíron szerepel; mentségünkre legyen mondva, először csináljuk, aztán elmegyünk gyűjtögetni.
Jól érzem magam,Seby is jókedvűnek látszik, húzzuk is egymást, bohóckodunk, szeretgetjük egymást, amikor és ahogyan csak lehet. A komoly téma kicsit váratlan, de hazudnék, ha azt mondanám, engem ez nem fogllalkoztatott. Csak előbb ugye, törvényesíteni kellen a kapcsolatunkat (nem csak a gyerekvállalásmiatt, tesze hozzá).
- De, gondolkodtam. Kislányunk lesz, emlékszel?- kacsintok; ezt már akkor "megbeszéltük", amikor még csak bolondoztunk. De aztán abbahagyom a hülyülést, mert nem úgy beszél, mintaki örökbe akarna fogadni. Jo-ból nagyapát csinálni csak egy módon lehet. A rám hasonlítson a gyerekünk is ezt támasztja alá- Mi jutott eszedbe, Életem?- kérdőn nézek rá. Ha valamelyik kezem szabad, meg is érintem őt: kezét, arcát, bármit. Én vele akarok gyereket, nem "magamnak".

-Akkor? Sosem voltam ilyen boldog mint most. - Én azt hittem, arra érti, hogy lemondtam a nőről, akivel kapcsolatban voltam, aki szült volna nekem gyereket, akivel minden a társadalom által elvárt mederben folyt volna csendes békésségben. Nem kizárt, Liával is boldog lehettem volna. Nem ennyire, de azért boldog, főleg ha gyerekünk születik. De én okkal választottam Josht.
-Akkor hogyan értselek édesem? - Nevetek, mert úgy fest most nem értem mi is jár a csinos fejében. - Teljesen nem vagyok, de igyekszem az lenni, hogy csak az élvezet maradjon neked életem. - Hát én mindenhogy a legjobbat akarom neki, főleg ha velem van, főleg mert velem van.
-Óh... érdekel ahogy maszturbálok? - Vigyorgok rá, bár nem teljesen vagyok őszinte, van hogy köze nincs a maszturbáláshoz, csak úgy mégis, ismerkedem a fenekemmel vagy a síkosítókkal, de mindegy is, poén. -De tudod mit? Akkor együtt tapasztalunk, de ne vedd sürgetésnek majd, meg eszementnek a dolgokat, jó? - Mosolygok és megcsókolom, érte akármit! Aztán elpirul ááá, imádom ilyenkor! Széles is lesz a vigyorom.
-Naná hogy arra törekedem... változatosan sokat adni... gyönyörködtetni... imádok veled lenni mindenhogy. Imádom amit csinálsz, nálad gyorsabban senki sem tud levenni a lábamról, ez is tény. - Csókolgatom a nyakát, de édes. De tény, ő akkor is bármikor bármire rá tud venni, ha semmi kedvem. Annyira gyorsan tesz vagy mond valamit, amivel ellágyít és megenyhít, hogy azon kapom magam, még kedvet is hozott. De nem csak a szexben, bármiben, ami tehetség vagy csak figyelmesség, nem tudom.
-Sosem az, így szeretlek, nem is kicsit! - Bújok, csókolom, örülök, hogy megbékélt. Végre már az ujjai sem fehérek a kormány fojtogatásától.

A beszélgetés Solange-ra terelődik aztán.
-De hisz férfiként is megkértél férjedül. Picit tovább tartott de megtetted nem? - Mosolygok, ha lány lett volna, te jó ég. Olyan ostromot még világ nem látott volna, hogy elnyerjem magamnak.
-Sok minden idő volt, noha a szeretet állandó volt. Nem bánok semmit, mert ez lett a vége, boldog vagyok így. - De tényleg. Igaz, még vannak dolgok amit csiszolásra várnak a környezetünkben: a barátaink, a családtagok, a lakás, miegyéb. Legalább Nora örül, hogy két gazdija lett, még akkor is ha ez azzal járt, kinn kell aludnia.
-Nos... igen. De nem rögtön, mint mondtam pár hónapig bírnám, aztán kellene hogy pezsegjen körülöttem egy város. Én városi férfi vagyok életem értelme. - csókolgatom, bocsánatkérően nézek, nekem ez.. kell.

A sátorállítás után aztán jókedvűen sétálunk és gyűjtögetünk, mikor eszembe jut valami és fel is vetem. Most ketten vagyunk, ráérünk, jól esne beszélgetni a gyerekekről. A mi gyerekeinkről.
-Ahh, imádni való lenne... - Az ő szemeivel és vonásaival, jellemével egy kislány... hetente legalább egy fiót meg kéne vernem, mert stírölnék a kislányom. Ah. Aztán vállat vonok, nincs semmi kőbe vésve, de több módon is lehet az embernek gyereke. Közben belekulcsolom a kezem az övébe, vezetem vissza a sátorhoz.
-Hát... tudod, ha örökbe fogadunk, akkor csak egyikünk lehet a szülője. Nonszensz... meg minimum négy év, egyetlen gyermek és nem is biztos, hogy csecsemőt kapunk. Jó, nem fontos annyira, de szerintem nem árt, ha kezdetektől mi nevelhetjük. De ha az egyikünk biológiai apa, a másik lehet nevelőszülő. Akkor jogilag is két apja lenne meg... szerintem nem kéne négy öt évet várni. Nem mintha nem tudnék annyit várni, mert megérné csak... sok minden eszembe jutott. Még azt is megnéztem van-e petesejt bank, ha már sperma van, de... természetesen az is nőknek van és természetesen petesejtet adni fájdalmas és csak olyan adhat, akinek már volt gyereke... katasztrófa. De nem tudom, egy béranya kihordaná-e a.... félig saját gyerekét esetleg. Vagy ha találnánk olyan leszbikus párt, akivel meg lehetne beszélni, hogy... esetleg lehessen gyerekünk. Meg nekik is persze, valahogy, hogy... hát... engem boldoggá tenne a tudat, hogy a te gyereked nevelhetem, sajátomként. Istenem de szeretném. Annyira mint téged édesem. Valami mód, hogy... ne lehessen elvenni a gyereket, ne járjanak ide félévente, hogy ellenőrizzenek... olyan megterhelő. - Önző vagyok tudom, de az örökbefogadás baromi körülményes és a melegeket diszkriminálják is... -Nagyon... furcsállod, miken gondolkodom? - Félek igen, pedig nem akarom elijeszteni a dologtól. Komolyan nem.

karakterinformáció

» "Hamarosan" ~ Josh&Seby
» Mindennapok ~ Josh&Seby
» Meglepetés! (Josh és Seby)
» A randi után... (Josh és Seby)
» Ha kell egy jóbarát ~ Josh és Seby

Menjünk kirándulni! (Josh és Seby)

Menjünk kirándulni! (Josh és Seby)

Similar topics

Similar topics