Örülök, hogy egy ilyen rendes embert ismerhettem meg Usui személyében, még ha elég sok kellemetlenséget okoztam is neki akaratlanul. De legalább úgy tűnik, sikerült valamelyest segítenem rajta és most egész kellemesen elbeszélgetek vele a büfében egy pohár hideg üdítő mellett. Nem is árt majd emlékeztetnem magam hamarosan, hogy visszatérjek a munkához. Végül is nem ücsöröghetek itt az egész munkaidőmben! De egyelőre nem szeretném még félbeszakítani a társalgást vele, még ha ezt rövidesen kénytelen leszek is megtenni.
- Köszönöm - csak ennyit fűzök hozzá, jól esnek a szavai így félig-meddig ismeretlenül. Tényleg az a célom, hogy a lelkemet is beleadjam a gyógyításba. Én nem a pénzért, vagy karriervágyból, a társadalmi megbecsüléséért vagy egyéb ilyesmi okból csinálom, amit csinálok, hanem mert tényleg ezt szeretném. Senki sem kényszerített, beszélt rá, ez az én döntésem volt, amiben hála Istennek a szüleim is mindig támogattak. Nélkülük nem is sikerült volna elvégeznem az egyetemet. Értve ez alatt az anyagi és a lelki támogatást is, amit nyújtottak és amiért sosem lehetek elég hálás és csak remélni tudom, hogy egy nap tudom majd valahogyan törleszteni feléjük az "adósságomat".
- Ez is nagyon nemes cél. És épp ugyanolyan fontos. Hiszen maga a biztonságunkra vigyáz. És a riporteri végzettségre is a munkájához van szüksége? - tényleg nemes dolognak tartom. Veszélyes, kockázatos hivatás, de mindenki azzal járuljon hozzá a közjóhoz, az emberiség felemelkedéséhez, amivel a leginkább tud. Ha ő ebben találta meg önmagát, akkor bizonyos, hogy ez az útja. Bár a riporteri tanulmányokat nem igazán tudom beilleszteni a képbe a fejemben, ezért is kérdezek rá. Remélem, nem sértem meg ezzel vagy tart majd miatta butának.
- Higgye el pedig, nem szégyen, ha az ember néha segítségre szorul. Esendőek vagyunk mindannyian. És néha fontos magunkra is gondolni - kedvesen, mosolyogva beszélek, de komolyan gondolom, amit mondok. Eddig is az volt a benyomásom, hogy bizonyos szempontból "rossz beteg", mert nem hajlandó pihenni és a végtelenségig hajszolja, tartja magát. Csak ezt támasztja alá a most mondottakkal is. Sokan vannak ezzel így, főleg fiatal férfiak és dolgozó családanyák, akik úgy érzik, "nem engedhetik meg maguknak, hogy betegek legyenek". Pedig ha valaki ellátásra szorul, akkor azt tudomásul kell venni. Az egészség nem játék. Ezt fontos lenne bennük is tudatosítani valahogyan. Még ha sejtem is, hogy ez nem olyan egyszerű.