// Nálad nem lehet tudni! Biztosra megyek! :DDD//

Reeven teljesen becsípett, és viccessé válik minden. akár egy vígjátékban, húzzuk-vonjuk egymást, mégis nekünk van mákunk, nem az üldözőinknek. pedig ellenünk szól minden: többen vannak, akár meg is láthattak minket, jobban ismerik a környéket, mint mi. Hisz idefelé is eltévedtünk! Reeven lesekedik és csuklik. egyiknek sem örülök éppen, de még csak rá se tudok szólni. Éppen azon vagyok, hogy a saját röhögésemet elnémítsam.
- Nincsenek már Columbok, édes öregem. Kihalt az a fajta. Tudod, miért járnak hármasban?- kérdezem, és közben emelem az ujjaim, ennyien, ni. Ez a három- Az egyik írni tud, a másik olvasni. a harmadik..., a harmadik a két zsenire vigyáz!- bólogatok.- Ilyen világot élünk, öregem. Szóval nyugi,ha szerencséd van, valamelyik éppen szabadnapos, és akkor megússzuk...-Vigyorgok, ne aggódjon, a mai rendőrök hülyék! (Usuit nem ismerem, ő kivétel lenne, hihi)
Bólogatok, visszajövünk, naná, még éjjel, vagy kicsit holnap... Csak lépjünk már innen le, mert azok, ki tudja hányan, négyen vagy nyolcan, szét tudnak oszlani. Nem olyan nagy ez a tömb...
A sikátorban a kuka mást jelent nekem, mint Reevennek.
- Bemászni? Neeem. Ki is okádnám a belem- fintorgok. Így is búzlik, nemhogy benne!
Reevennel aztán bebújunk a kukék mögé. Onnan leskelődünk. Fel nem ismerem az idegeneket. Az olasz is csak azért olasz, mert nagyon pörgött a nyelve; azért fogtam rá, hogy az.
- Reev, a kuka rossz ötlet! Hangosan hányok, megtalálnak!
Rájön, hogy komolyan gondolom, most is öklendezek a bűztől. Mutat a kocsi alá. Rázom a fejem. Mutatom neki a tűzlétrát.
- Menjünk inkább fel... Majd megdobáljuk őket... valamivel...- biztos találunk kavicsot, üres üveget, papírzacskót vagy más hasznos holmit a tetőn. A filmekben mindig van valami!
Ha beleegyezett, felugrok a lépcsőért. Nem jön könnyen, ezért csimpaszkodok rajta egy kicsit, de ha Reev belém kapaszkodik és lefelé húz, remélem, nem csak a nadrágot húzza le rólam.
Ha feljutunk a tetőre, elfekszem, mint a nagyalföld. A beton még mindig ontja magából a meleget. Felfelé nézek, a csillagokra. Kár, hogy alig látszik valamennyi. Ennél sokkal többről tanultunk...
Mintha elfelejteném, menekülőben vagyunk, megkérdezem Reevent (főleg, ha lefeküdt mellém, vagy a közelemben):
- Nagy csillagászom, meg tudod mondani, melyik ez a csillagkép felettünk?- valaki a társaságból említette, hogy Reeven csillagászatot tanul.

// Eljön még az idő, hogy a vesztedre török, de ez nem az az óra XD//

Nézek rá értetlenül, hogyhogy nincsenek, részeg madáraggyal nem fogom föl. Röhögök a viccen, mert nem ismerem, most minden sokkal poénosabb, lazább, könnyedebb, még sokkal kevésbé komoly, vagy fontos, mint egyébként.
- Igazis, mit aggódok, tisztára hülye vagyok, egy kocsi alapján nem fognak leleplezni, sőt egy pár pénztárcalopásért lecsukni sem, amíg nálam van az adu ááááász
Vigyorgok immár és hülyének gondolom magam, amiért egy percre is aggodalom fogott el a kocsi miatt. 
Kilessük a Don Juanokat és a kukás ötlet nem jön be neki, nézem is feltátott szájjal.
- Igaz bazzeg, te ilyen hányós vagy.
Nézek rá homlok ráncolva, amikor először találkoztunk, mintha akkor is csinálta volna. Vagy én csináltam? Vagy mindketten csináltuk? 
//Tényleg olasz, leírtam a hszbe, hogy olasz, még akkor, amikor felbukkant. Számít, mert én találtam ki XD enyim njk XD//
- Tényleg? Már nem emlékszem. Hányni rossz
Bár a kocsival nemtom mi baja, az lenne a legjobb ötlet, mert oda tuti nem néznek be, csak akkor szívunk, ha véletlenül pont azt indítják el. De miért lenne akkora pehhünk?
- Nekem mindegy. Hm...szarral kéne.
Gondolkodom hangosan, de nemtom hogyan szereznénk, nekem most nem kell.
- Szólj, ha kakilnod kell és akkor megoldjuk, csinálod egy zacskóba mondjuk, vagyis az nincs nálam, csak papírzsebkendő.
De ha az ő szara, akkor ő dobja. Kuncogok magamban, mint egy veszett fakutya. Megvárom, amíg felmászik, nekem könnyebben megy, mert már egy ideje parkourt gyakorolok Sebastiannal és (magamban is) plusz mínusz gátlások, felugrom én, csak menet közben meg ne lássanak. Felmászunk, lefekszünk és ő a csillagokról kérdez, amik kissé mozognak.
- Az a Herkules, asszem. Játszunk! Mit szólsz? Szeretsz játszani Josh? Mondok egy fogalmat, vagy főnevet, például: kórház és te megmondod volt-e már közöd hozzá, jártál-e már ott, csináltad-e, egyszóval valami hozzád fűződő dolgot. Az én szavam a: kert.
Mondom és várom, mi köze a kerthez. Kicsit talán kijózanodunk, ha gondolkodni kell, de ha nem akar, kitalálok mást, vagy simán röhögünk, amíg egyikünknek szarnia, vagy hánynia nem kell, de az is lehet meglepnek minket a hódítók.

Szerencsére, az aggodalmait gyorsan el tudom oszlatni. Még meg is nevettetem, ez amolyan bónusz. Vele nevetek, noha a viccem olyan szakállas, hogy Télapó is megirigyelhetné.
- Nocsak, Reeven, a kártya is megy?- ha nála van az adu ász, az nyerő. Bármely játékban, ami nem a fekete macska. Akkor is csak akkor gáz, ha a pikk ásszal zsonglőrködik rosszul. Kedvelem a fickót. Tele van kellemes meglepetéssel.
Menekülünk, mert a bárból néhányan utánunk nyomultak (az okokban nem vagyok teljesen biztos). Egy sikátorszerű, szűk utcában bújunk el, de hiába jó ötlet a kuka, nálam tuti lebukés.
- Azt azért nem mondanám- nem vagyok hányós fajta, de az irritáló szagokat pl. nem csípem. És a bűz... hát eléggé irritáló. Azt meg tényleg nem tudom szabályozni, hogy az az egy hang (ööö), mekkora zajjal csapódik a földnek.
- Én is utálok hányni- Na, érti végre, miért akarom elkerülni.
//Oké, a tijed njk. Az olasz :DD//
Ketten nehezen férnénk be a kocsi alá, amúgy is gyanús lenne, ha árnyékot vetünk alatta, de a tűzlétra ötlete végülis Reevennek is bejön. Azt is csak levadászni nehéz, felmászni rá már nem. Reeven is jó erőben van, gyorsabban halad, mint reméltem. Jót tesz neki az erősítés (vagy bármi más, amit csinál.)
Azt hiszem, poénkodik ezzel a szardobálással.
- Te, azért annyira nem vagyok beszarva. Egy bogyónyi mennyiségtől meg ők nem riadnak el- nevetem el magam. Ez mekkora! Saját félelmünk végtermékével riasztani el a minket üldözőket, besz*rok... hahhahahaha. Legalább lesz mit dobálni... hahahahahaha (Jól elkuncogok magamban; de ha Reeven rákérdez, elmesélem neki, mire jutottam)
Azon is nevetek, hogy papírzsebkendőkbe gyűjtenénk a municiót. Reeven meg van huzatva, de nagyon bírom.

Fent a tetőn elnyúlunk, mintha egy lakatlan szigetre jutottunk volna. Kb úgy is viselkedünk, mint a hajótöröttek, akik annak is örülnek, hogy élnek, és rácsodálkoznak, hova is jutottak. A szabad ég alatt a csillagokat bámuljuk; nekem a régi, Santa Barbarai éjszakák jutnak eszembe. Na, azt az eget kéne Reevennek megmutatni. Jelenleg azonban nem köti le az ég. Talán mert pontosan tudja, milyen a városon kívül. Viszont játékra invitál.
- Oké, játsszunk!- nevetek, és az egyik kezem beteszem a fejem alá, a másikat meg elfektetem a hasamon.
- Kert... Nos, volt kertünk Santa Barbarában, és a háznak is van, ahol most élek. De nem vagyok kertész, nem is értek hozzá. Nyírom a füvet, meg a tuját, ennyi, ami vele összeköt- mesélem kissé közömbösen. Nincsenek izgalmas sztorijaim a kerttel kapcsolatban.
- És ha neked mondom, kert?- talán pikánsabb vagy viccesebb sztorival fog elkápráztatni.

//Ha valami konkrét sztorira gondoltál, bocs. User nem vette a lapot. De javíthatom...//

Röhögve a vállának dőlök, tudom, hogy az ő reszortja a kártya.
- Csak a fekete péter, barátom! Amúgy nem tudok, de az a nyerő, akinél az adu ász van és hidd el én mindig úgy csinálom, hogy legyen egy ászom
Vigyorgok rá, menekülünk közben, pislogok rá, azt hittem hányós fajta.
- Ha nem hát nem, annál jobb, de persze, ha csandázol szívesen lecsutakollak, fogom a fejed, vagy bármi
Kacsintok rá dülöngélve, abban egyetértünk, hogy nem szeretjük csinálni, tehát kuka kilőve. Az autó alatt csövezés se jó, én nem nagyon gondolok a következményekre, lássuk mi van még? Felfelé? Hát jó, én szeretem a magaslati levegőt és mászással sincsenek gondjaim, sőt nem kell segítség, akaraterő, kis energia és a sok gyakorlás, erősítés az edzőteremben vele, Sebastinnal és egyedül a falramászások. 
A szaron nevetek én is, nem is tudom honnan szedtem, de tény, se a híg nem túl jó, de a bogyó
- Ahá, nekem is a végtermékről jutott eszembe, biztosan! Az nem is rossz ötlet, ha sokáig lennénk itt és lenne sok kaja és folyadék, simán! Kapnának zacskóban pisit, papírban kakit, szerintem egy életre kiábrándítanánk őket
Kacagom, nagyon kész, mert elképzelem a szaros olaszt.

Fekszünk a csillagok alatt, de most homályosak, mozognak is, nem vagyok ráhangolódva, túlságosan be vagyok állva, mindig elmásznak a látóteremből. Inkább kitalálok egy játékot, hátha Josh szereti az ilyesmit és jobban megismerhessük egymást általa.
- Mikor is jöttél el Santa Barbaráról? Szerettél ott lakni? Miért?
Hogy nyírja a füvet és a tuját, azon halálra röhögöm magam, olyan parasztos! 
- Hát...öhm, neked mást kéne mondanod, hogy minél több szóra tudjunk asszociálni, kivéve, ha nagyon érdekel, hogy a másik mit gondol, pl a... földrengésekről. Szóval kert... Sokszor másztam be idegen kertekbe, a sajátunk unalmas volt, kínosan rövid gyeppel és begóniákkal. Általában szétrúgtam a virágokat, hogy bosszantsam anyám. De egyébként ma már a kertről a fotózás jut eszembe, sok lehetőség és az kellemes, régen se volt rossz, inkább rosszaságok színtere! Sokszor engedték rám a locsolócsövet! Azt nagyon szerettem! Néha megkergetett egy kutya, az is tök jó volt! Kert egyenlő móka!
Jelentem ki végül, aztán rávigyorgom.
- Álom! Izgalmas helyiszínek, álmok, hm?
Az aztán a terület, öcsééééém! Végtelen!

- Na, majd kitanítjuk egymást néhány trükkre- kacsintok. Szívesen megtanítom kártyázni, és megtaníthat a trükkjeire. Nem mintha használni szeretném. De hátha észreveszem, ha más használja. Az is jó, nem?
(Többnyire lelki dolgok okozzák. És a nagyon erős szagok. Utóbbi ritkább) Fura, tényleg a hányásról beszélgetünk? Most még vicces. A kukában nem lett volna az. Mellette is elég szörnyű volt.
- Rendes tőled, kösz- nevetek. Barát a bajban! Juhéj!
Menekülési útvonalnak tűnik a tető, felmászunk a tűzlétrán, egész jól megy, ahhoz képest, hogy nem vgyunk beszámíthatók. Aztán másfajta emberi termékekről beszélgetünk; komolyan, soha nem jutott eszembe, hogy ez a téma egyszer majd ennyire megnevettet. Még jó, hogy ki tudunk dőlni, már fáj a hasam a sok nevetéstől (még a végén a röhögés miatt bukunk le).

"Forró betonon hasalok,  távoli hang csak a gyász..".- jut eszembe valahonnan, de nem tudom folytatni, nem is hason fekszünk, hanem háton, úgyhogy valami csillagos nóta kéne az eszembe jusson: "Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem, hol lakik, merre jár az én kedvesem". Hehe, megy ez!
Csillagászat helyett játékba kezdünk.
(A játék 2015 őszén játszódhat, igaz? de még mindenképpen 2015-ben)
- Két éve októberben. Szerettem ott lakni, amíg... éltek a nagyszüleim. Aztán már semmi sem kötött oda, legalábbis érzelmileg. LA sokkal nagyobb város, több a lehetőség, eljöttem szerencsét próbálni. Megálltam a lábamon, így nem költöztem tovább...- vonok vállat. Most már nem is nagyon mennék: vannak barátaim, van munkám, lehetőségeim száma végtelen. Jól érzem itt magam.
- Te New Yorki vagy, ugye? Hol szeretsz jobban? Melyik város szebb?
Aztán (vagy közben) a játék...
- Jól van már!- kinevet, hogy füvet nyírok- ha nem csinálom, nagy a dzsumbuj, a macskám is eltéved benne!
Amúgy ne olyan rossz kifeküdni a fűre egy ilyen éjszaka, pl. Vagy leülni egy sörrel és egy jó könyvvel, amikor ezerágra süt a nap- (és rágcsálni egy fűszálat, ahogy Suzy mutatta)
- Aha, értem. Na, lökjed, kert!
Na jó, én is kinevetem, mert úgy állítja be magát, mint egy komisz gyereket. Locsolócsővel fenyítették, de annál rosszabb volt, mert azt szerette. Komédia! Bárcsak nekem lett volna a szomszédom! Mondjuk, a mi kertünkbe nem jöhetett volna be.
- Ah, kutya már engem is, újságkihordás közben.- vetem oda, amikor említi, volt ilyen kalandja. Ezt is csak mellékesen, semmi izgalmas nem volt benne.
- Hehehe, vicces, de már tavaly karácsony óta készülünk Alaszkába Sebastiannal. Tudod, én még nem láttam a havat, és a fejébe vette, hogy megmutatja. De majd idén, a téli szünetben... -(akkor még nem tudtam pontos dátumot)
- Titok? - egy pici titkába beavathatna. Holnapra úgysem emlékszem rá!- (és tényleg! Szóval mondhatsz bármit)

- Jó, ami a kártyát illeti, rád bízom magam
Kacsintok Joshra, már amennyire ez totál részegen lehetséges. Biutos félreértette, én másféle trükköket tudok...
Biztosítom, meghánytatom, ha arra kerül sor, csináltam már ilyet, minden vicces most, még a mászás is, közben azon szakadok, ahogy Josh segge, vánszorog előttem. Hihetetlen bazzeg, többet kéne innom!

A tetőn kidőlök, eleve a röhögéstől, borzalmasan szédülök, még a csillagoknak is hasmenésük van, egymásba folynak!
(szerintem inkább a vége felé, karácsony és alaszka előtt XD ennyi biztos)
- Hm...értem. Na és sok barátot hagytál hátra?
Próbálom nem a halálon tartani a hangsúlyt, de szerintem már mondtam neki, hogy részvétem. Mondom megint, legfeljebb.
- Ahá, ha színész akarsz lenni, naná! Jobb helyet nem találhattál volna, ha meg postás, azt lehet itt is.
Dőlök a vállának játékosan, tudja, hogy nem ítélem el a postásosdiért, attól, hogy nekem nem ment még lehet klassz munka.
- Eredetileg igen, először fura volt, hogy ez kisebb, de jobban tetszik ez a környék, sokkal több a zöld, fotózásra több a lehetőség, mégsem egy tanya, ideális.
Mosolygom rá, szeretek itt lakni, sosem vágytam vissza New Yorkba, semmiféle pozitív élmény nem köt oda.
Abbahagyom a röhögést azon, hogy már farmer ruhában, fűrésszel a kezében képzeltem el. Megtörlöm a szemem, viszont ő is kikacag, hogy engem meg locsolócsővel fenyítettek
- Az a legjobb része az egész postáskodásnak, hogy lehet csesztetni a sok elkényeztetett, agyontenyésztett dögöt! Hogy fel tudják húzni magukat!
Röhögök, én csak odáig jutottam, hogy hergeltem őket.
- A hó és Sebastian mi? De elhiszem, jó lesz nektek, irigykedem, én se láttam még
Forgatok szemet, hogy mindegy is, picikét bassza a csőröm, hogy én nem mehetek, de hamar túllépek igazából, hisz ez már nem egy mai terv.
- Titok? Tudod nekem rengeteg titkom van...
Fordulok felé ravaszkás mosollyal, aztán hirtelen fölé hajolok és a fülébe súgom:
- Belezúgtam egy férfiba... nem vagyok meleg, csak...nyitott.
Közlöm amúgy, hátha elfelejti. Nem bírok nem állandóan Felixre gondolni....

- Azt jól teszed, barátom. Néminemű tapasztalatom van a kártyával kapcsolatban- kicsit nehezebben forog a nyelvem, nem is tudom, miért használo ilyen bonyolult szavakat, mint a néminemű.
Meghányatna, csodás barát! De hogy a ványadt seggem is képes elviselni a képében?! Hehe, miért nem ő ment előre?

//Oké. December. Nekem jó!//
A tetőn aztán már kidőlünk. Nem a mászás miatt. Túl sok hülyeséget hordtunk össze, csoda, hogy nem buktattunk le magunkat a nevetéssel (bár a javát igyekeztünk visszatartani). Na, azok jönnek most ki belőlünk, hasfájósan, visszatarthatatlanul.
- Nem mondhatnám... - hűvös leszek, mint a zsilettpenge. Santa Barbara nem csak szép emlékek nyomait hagyta bennem. De olyan égő azt mondani, hogy nem voltak barátaim!
- Igen, így gondoltam én is. Színészkedésre jóval több lehetőség van, mint SB-ban...- aztán nevetek, ahogy nekem dönti a vállát. Postáskodni bárhol lehet, ez így igaz. És mégse mindenkinek megy, de én lennék az utolsó, aki ezt felhánytorgatja neki. Bírom a srácot és nem való postásnak, ennyi.
- Voltál már igazi tanyán? - mert tény, hogy LA kisebb, mint NY, de nekem álmomban sem jutott volna tanyához hasonlítani. Abszolút összeférhetetlen asszociáció!
- Ezek szerint a természetben szeretsz jobban fotózni? Vagy a természetet fotózod szívesebben?- ha jól tudom, van műterme is. Seby említette, hogy Lia átalakította neki a volt lakását. Vagy ez még meglepi? Inkább nem szólok róla, hogy tudom... (karácsonyi ajándék, ha jól emlékszem)
Egyértelműnek látszik, hogy benne sincs honvágy, jól érzi magát itt.
A játéka kapcsán rögtön megnevettetjük egymást. Ha ez volt a célja, sikerült. Pedig azt hittem, uncsi leszek neki. Sokáig nem történt velem semmi.
- Az elkényeztetett állatokat ki sem engedik; de igazat adok neked, némelyik tényleg úgy viselkedik, mintha bizony aranyat szarna!- nevetek. Az a pofa, amit tudnak vágni! Az embernek vagy leesik az álla, vagy úgy röhög, hogy elgurul alóla a bicikli.
Nem szoktam csesztetni a kutyákat, én mindennap arra járok, kutyák meg nem felejtenek, azt mondják. Jobb vigyázni.
Nagy szemekkel nézek rá.
- Viccelsz?! - NY fent van északkkeleten. Elvileg ott kéne esnie a hónak. De miért ne mondana igazat? - Ha érdemes megnézni, majd elmegyünk veled együtt is! Ne izgulj, nem hagyunk ki semmiből- most én dőlök neki a vállának. Na, ne legyen már úgy elkenődve! Ha Seby tudta volna ezt korábban, őt is beszervezi, biztos vagyok benne.
Ha megenyhült -márpedig megenyhül; mert szent fogadalmat teszek, hogy vele együtt is gyönyörködünkmajd a hóban-, tovább játszunk.
- Oh, Reev. Mindig is tudtam, hogy tele vagy meglepetéssel!- elég csak arra gondolni, mit művelt a bárban.
Aztán odahajol fölém, hirtelen meg is szeppenek, hogy majd újra szájon csókol, bár most senki sincs, akitől meg kéne védenie. Aztán csak mosolyog, és a fülembe súg.
- Té... tényleg? - Nem tudom, mit érzek először: megkönnyebbülést vagy örömöt. - Ő az..., akire a bárban célozgattál? -kérdem, kicsit félénkebben. Én nem mernék ilyen nyíltan beszélni az érzelmeimről.
- Honnan vagy biztos benne, hogy szerelem?- kérdezem.
És közben ismétlődnek a szavai a fejemben: "Nem vagyok meleg, csak nyitott. Belezúgtam egy férfiba. Nem vagyok mekeg... belezúgtam egy férfiba..."- mint valami mantra. Mentőövet jelent ez nekem? Nem tudhatom. Mindenesetre örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel ez előfordulhatott.

Röhögök a megfogalmazásmódon.
- Tudom, mesélted már, nem emlékszel?
Én emlékszem, igaz akkor se voltunk józanok, nevezzük a memóriám fotósnak, hehehehe

Jó egy kicsit vízszintes helyzetbe lenni, röhögcsélni felhőtlen baromságokon. Előveszem a tárcákat, mert törnek, kiveszem a kp-t, nekem csak az kell, a mindenféle buzi irat nem.
- Ezeket majd valahogy visszacsempészem, rendes tolvaj vagyok, tudom mekkora szívás, ha az összes iratod újra kell csináltatni.
Persze ez is viccesnek tűnik, úgyhogy röhögve adom elő. Valahogy hűvösebb lesz, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget.
- Akkor tök jó, hogy eljöttél ide! Több legyet is ütöttél, barátokat, postáskodást és még színészetet is!
Éreztetem én milyen kurva jól járt.
//nem hasonlította tanyához, azt mondta: mégsem egy tanya, tehát pont, hogy nem hasonlította//
- Neeem, nem voltam, miért te már igen? Állati vicces lehet! Tehenek!
Belemúgok a fülébe, aztán elfordulok röhögni. Te jó ég, mennyi minden kimaradt az életemből, nem is láttam még igazi disznót! Esküszöm el kell mennem egy tanyára! Ez a komplikált kérdés elgondolkodtat. Nézek rá birkaarccal.
- Ő, hát a kettő együtt jár. A természetben jó fotózni a természetet. Érted?
Bólogatva nézek rá, hogy értenie kell, de az én fejemben valahogy nagyon bonyolult.
- Komolyan nem engedik ki őket? Anyám...akkor azok tényleg kis selyempuffokon alszanak egész álló nap, mint a Garfildban? Tök jó lehet egy ilyen kutyának! Még fésülgetik is, lefogadom.
Micsoda filozófiai kérdést csinálok belőle, józanon nem nagyon gondolnék bele a helyzetükbe. Meglepődik, hogy nem láttam havat.
- Valamikor egész kis koromban, de már nem nagyon emlékszem, aztán lucskos telek voltak, láttam, hogy hullik, de mire kiértem, elolvadt.
Emlékszem, egyszer nagyon be voltam állva, akkor meg nem tudtam értékelni, talán kórházba is vittek, mert nagyon megfáztam, az megint nem túl jó emlék.
- Komoly? Nem baj, nem fontos, talán majd legközelebb.
Bénán kezelem a helyzetet, de rohadt hálás vagyok, el is vörösödöm, de azt rá lehet fogni a piára! Most mindent, még azt is, hogy bevallok egy titkot a száz közül. Elég megrázó, hogy még ehhhez a legkevésbé necces.
A legtöbb meglepetésről fogalmad sincs, de biztos vagyok benne...neked is van.
Először, mintha félénkebb lenne, aztán eléggé belelendül a témába, én meg lehanyatlok a mellkasára. Majd lemászom, később.
- Hát igen... tudod nem reklámozom...de az egész nagyon különleges! Sokáig nem jöttem rá, hogy az, csak éreztem, hogy cikik a reakcióim, hogy folyton zavarba jövök, hülyeségeket mondok, vagy úgy nézek rá, mint a világ nyolcadik csodájára...vagy rágondolok, például Sebastiannak csak róla voltam képes beszélni, ez...feltűnt. Tudod vannak a gondolatok és Felix...
Sóhajtok, mutatok egy jó nagy pacát, mintha az egész fejem kitöltené.
- Szerinte nem is vagyok... de nem érdekel, hogy férfi, vagy micsoda, csak érzem, hogy őt akarom, még akkor is, ha igazán soha nem kaphatom meg, hogy belepusztulnék, ha valahogy nem lehetnék vele
Ráncolom az orrom.
- Most mondj te! Te is egy titkot.
Igyekszem lekászálódni róla, még a végén megcsap Kale hiánya. Az őszinteség részegen mindig könnyebben megy, főleg ha titokról kérdeznek, ő mégsem egy gyilkosság, egy szülő, aki a halálod kívánta, vagy az unokanővéred fiúja, akit szintén akarsz... Mintha túl sok titkom lenne, bár ezt sem olyan egyszerű kitálalni, de kimondtam már, magának Felixnek is, szóval...max. Josh elítél.

- Ismétlés a tudás anyja, tudod...- hehehe, valahogy leplezni kell, hogy ezt bizony elfelejtettem. Foghatnánk az alkoholra is, de az olyan snassz!


Fent a tetőn ellazulunk. Reeven fészkelődik. Több tárca is van nála, mindegykből kiszedi a pénzt.
- Na igen, az is valami- ettől még nem biztos, hogy rendes tolvajnak fogják tartani. Elvégre elemelt egy csomó pénzt. - Hogy szándékozod visszaadni? - kérdem, ez érdekel. Abba a bárba nem kéne már visszamenni.
Dumálunk mindenféléről, hogy elüssük az időt vagy a csendet, nem is tudom. Bírom az optimizmusát, most is megnevettet, miféle hármast emel ki előnyként, hogy elhagytam Santa Barbarát.
//Ha azt mondod, valami nem olyan mint valami, akkor is hasonlítod. Csak nem olyan..., na.//
Belemúg a fülembe, de szerencsére nem oda röhög. Képes vagyok válaszolni is.
- Nem, én se voltam. Gondolod, hogy a tehenek viccesek? - az idióta Milka tehén jut eszembe, aki szerencsétlenségére még lila is, hogy alaposan félrevezesse a városi gyerekeket.
- Akkor kösd ehhez a harmadikhoz. A tanyához. Mindjárt három az egyben...- a tanya is kint van a természetben, nem? Merthogy fotózni bárhol lehet, de szabad ég alatt a legjobb. Legalábbis Reeven szerint. Én meg csak a stúdiófotózásról tudnék beszámolni, de az lehet, nem olyan izgalmas.
- Hát, vannak tipikusan szobakutyák. Tudod, agyon vannak púderezve, rendszeresen járatják őket kutyakozmetikába, és még a végtermékük is le van mérce, mintha arany volna!- főleg idősebb hölgyek kedvencei ezek. - Úgy hordják a kutyáikat, mint valami ritikült, még csak nem is sétálhatnak azok az állatok a saját lábaikon. És milyen gönceik vannak! Némelyik többe kerül, mint a havi keresetem, állítom!
- a puff és a fésülgetés, ahogy Reeven fogalmaz, csak a jéghegy csúcsa.
- Ah, értem. Sokat hallani a globális felmelegedésről. Nem hittem, hogy ez ennyire komoly- már NY-ban sincs igazi hó? Remélem, Alaszkában azért még lesz.
Mindenesetre biztosítom róla, hogy legközelebb visszük őt is. Nem vagyok irigy, de erre az alkalomra én is egy évig vártam, azért nem vetem fel, jöjjön velünk ő is januárban. Egy kicsit ki akarom sajátítatni Sebastiant, megbeszélni vele..., amit kell. Szóval csak bólintok.
- Legközelebb biztosan, számíthatsz rám!- bírom a srácot, és kedvelem a társaságát. Szóval biztos, hogy egyszer megejtjük azt a kiruccanást. Nem értem, miért pirul, semmi rosszat nem mondtam.
Játszani kezdünk, ismerkedünk. Amikor rám kerül a sor, egy titokról kérdezem.
//Itt volt egy mondat, ami akár beszéd is lehetne, de nem húztad ki. Ezért nem reagálok rá.//
Mielőtt nekifogna, a fejét a mellkasomra ejti, és ettől bensőségesebbnek tűnik minden. Mire a mondandója végére ér, azt is megértem, miért. A szerelméről beszél.
- Ühüm, ez tényleg úgy hangzik, minden gondolatod az övé- mondom együttérzőn. Azt hiszem, tudom, miről beszél. És tényleg. A mondandója második fele engem is jellemez. Én se viselném jól, ha nem találkozhanék Sebyvel. Vagy Suzyval. És ez nem a nemi vágyról szól, mint Elee esetében.
Megsimítom a fejét, ne érezze magát ettől "furán". Én nem ítélem el.
Jópofa fintort vág, ahogy felhúzza az orrát. Ő is egy titkomat akarja tudni. Közben fészkelődik.
- Hagyhatod itt a fejed, engem nem zavar. Legalább melegítesz- nevetek, mert hűvösebb van, való igaz, de Reeven teste kellemesen melegít.
Aztán elgondolkodok. Gondolkodom, beszéljek-e neki a magánéleti "titkaimról", de Sebyvel kapcsolatban elfogult, ráadásul Lia unokaöccse, rosszul venné ki magát, ha róla áradoznék. A két lányról már tud, ha korábban nem beszéltem volna róluk, talán most azzal rukkolnék elő. Igazi titkom nincs..., azaz csak egy... Mert még senkinek se beszéltem róla.
- Még magam se tudom, mit kezdjek az információval, de...- megakadok egy pillanatra. Ha kimondom, az olyan, mintha el is fogadnám ezt az egészet- azt hiszem, tudom, ki az apám.
Meséltem már neki róla, hogy a nagyszüleim neveltek fel, és feltehetően egy egyéjszakás kalandnak köszönhetem az életem, de a szüleimről, anyámról és az apámról nem szoktam beszélni.
- Na, legyen most valami vidámabb. Mi a legjobb vicc, amit ismersz?- jobb nevetni, mint bőgni, az tuti.

Elnevetem vele a dolgot, nem esik le, hogy csak azért mondja...
Úgy érzem Josh nem tart valami rendesnek, pedig tiszta jó fej vagyok.
- Azt még meg kell szülnöm. Eredetileg el akartam rejteni a klotyóban, de aztán nem úgy jött ki a lépés, talán otthagyhatnám a parkolóban, valamelyik kocsi motorháztetőjén.
Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, az, hogy visszajut-e az áldozatokhoz a cucc, már nem gondom, én megpróbáltam és többé gondolom úgyse jövünk ide. Kp-t amúgy sokat max. a gazdagok hordanak magukkal, kifizetés előtt csak nincs senki akkora idióta, hogy melegbárba vigye szórakozni a vagyonát. Bárhogy is nézem...nekem nagyobb szükségem van a pénzre és hát senki,soha nem mondta, hogy szent vagyok.
Asszem azt se nagyon értékeli, hogy állathangokkal szórakoztatom, nyihogni már nem fogok.
- Marha viccesek, gondolj csak a tyúkra. Nincs röhejesebb a tyúknál!
Kacarászom.
- És a tehénnek ráadásul tőgyei vannak! Annyira vicces a tőgy! De nehhem?
Kész vagyok, a hasamat fogom a röhögéstől, el is gurulok kicsit, aztán visszamászom. Hát ő hogyhogy nincs totál elázva?
- Jó, csak azért kimegyek majd tanyára, hogy lefotózzak néhány tőgyet! Meg megnézzem milyenek a disznók! Csak ma már nehéz igazi paraszt tanyát találni, ahol fejik őket, mármint emberek és nem gépek.
Arra az állatkínzásra igazából nem vagyok kíváncsi, inkább lehangoló lenni és érezném magam valami elvakult aktivistának, neeem, nem illene a személyiségemhez.
Mesél az ellényeztetett ölebekről, ezen is röhögök.
- Ja igeeen, ilyen van, csak olyan hihetetlen! Nem is tudom melyik a táska és melyik a kutya.
El tudom képzelni, nagyon kész. Kicsit csillapodik a kacagásom a hó kapcsán, biccentek, nincsenek jelentőségteljes, vagy boldog élményeim a hóval, bár igazából nem meglepő, visszagondolva a gyerekkoromra. Kis fáziskéséssel mondom:
- Ahá, kösz, kösz szépen.
És próbálok nem gondolni a hátrányokra, vagy a jelentéktelen szerepemre az életükben. Inkább próbálom értékelni, hogy legközelebb esetleg hívnak, vagy ilyesmi, bár nem tudom mennyire gondolja komolyan Josh. Nehezen hiszem el az ilyesmit, túl sokszor, sokan sulykolták belém, hogy az egész lényem valami elcseszett paródia. Viszont Felixre gondolva nem érzem ezt, ő volt az első olyan ember, aki úgy érzem, tényleg értékel. Aki megmutatta, hogy lehet, nem is kellett hozzá sokat beszélnie, pont ez a lényeg. Kicsit elmerülök az érzésben, ki is nyögöm, hogy szeretem, Josh először meglepődik, aztán olyan, mintha sajnálkozna. Talán mert azt mondtam, sosem lehet teljesen az enyém, talán nem kellett volna ennyire nyíltan kimondani, mire gondolok.
- Ahm, mindegy is, felejtsd el, holnap már nem fogsz emlékezni, részeges delírium...
Hehegek, beszélek össze-vissza, de egyáltalán nem kell sajnálni miatta, Felix a legjobb dolog az életemben. Megsimogatja a fejem, ez biztos nem jelent rosszat, lelkesen pillantok rá fel, kicsit jobban megszorítom, vigyorgok. Lehet, hogy érzi, hogy örülök neki.
- Oké, engem se zavar, engem még melegít az alkohol
Röhögök, különben fázós vagyok, úgyhogy nemtom meddig maradok kényelmes neki, ha kijózanodom, úgy fogok remegni, mint egy kocsonya. Ha már titok, halljuk az övét, biztoos van valami azzal a két lánnyal, talán egy harmadik?
Felemelem a fejem, igen, emlékszem, hogy mondta, nem tudja kik a szülei. De akkor megkerült az apja? Nézem elgondolkodva, aztán én is megsimogatom a fejét.
- Hát ez szuper hír! Nem az? Úgy tűnik nem örülsz neki, de milyen jó! Vagy valami hülye?
Mert akkor elhiszem, hogy lehangolja. Mindenesetre simogatom a fejét vidáman, mondja is, hogy meséljek viccet, mintha egy hirtelen előbukkanó ős nem lenne jópofa.
- A legjobb? Őő Két rendőr beszélget:
- Képzeld, vettem egy WC kefét.
- Na, és milyen?
- Hát, a papír jobb volt.
Én nevetek, de nemtom neki tetszik-e.
- És neked van kedvenc idézeted? Olyan, ami közel áll hozzád?
Kérdezem, lehet vicces is.

Igyekszem közömbös maradni a tolvajlását illetően. Én se vagyok szent, maradjunk annyiban. Az meg pláne nem látszik rajtam, hogy meg lennék botránkozva, mivel nem vagyok. Így ítélkezni sem fogok.
//Ne legyél Liás, mert megharaplak! //
- Vagy leadjuk a rendőrségen, hogy az utcán találtuk... Ők majd eljuttatják az érintetteknek, hm?- Nem elképzelhető?
Belemúg a fülembe. Nevetgélek, talán csak azért nem veszi észre, mert ő is elfordulva röhög. Összeszedem magam, és válaszolok a kérdésére, de ő csak tovább borzolja a fantáziám.
- Miért épp a tyúkok, mondd?- kíváncsivá tett.
Aztán épp azon nevetek, ahogy ő nevet. Szinte gurgulázik. És nevet, nem bírja abbahagyni. A tehenek tőgyeit el tudom képzelni.
- Na igen, olyan, mint a vízzel teletöltött gumikesztyű...- egyszer kipróbáltam. Sosem tudom majd megfejteni, hogyan kell fejni. Ez azért mégis más, mint... a saját bőröm huzogatni. Bakker, asszociáció. Még jó, hogy Reev nem lát a fejembe.
- Ha ennyire izgalmas számodra a téma, hát menj! Én nem vágyom disznókkal lenni- disznók, moslék, bűz... őőőőőő (hányás). Nekem ennyi elég is, hogy elvegye a kedvem. Elég rágondolni, máris forog a gyomrom. Igazából a fejés sem hoz lázba. Nekem nem menne, fixen tudom.
Beszélgetünk a kutyákról. Néhány elkényeztetett darabot már láttam; noha csak ritkán helyettesítem a körzeti postást, aki a leveleket kézbesíti. Manapság nem is divatos a levél, mindenki Emailen vagy telefonon tartja a kapcsolatot az ismerőseivel.
- Akkor csak vigyázz, melyikbe akarsz belenyúlni- felnevetek. Bocs, ezt nem bírtam kihagyni alapon azonban megütögetem Reev karját. Remélem, nem veszi zokon.
Ahogy beszélgetünk, elszólja magát, hogy nincs élménye a hóval 8pláne, nem jó). Amilyen lelkes vagyok, felajánlom, hogy legközelebb menjünk majd együtt hónézőbe, hótapasztalásra. Valahogy az az érzésem, jó lesz. Nem csak az a lucskos, koszos, fázós kép van előttem, amit most reeven lefest. A nagy fehérség... Szép lehet!
- Na, akkor kezet rá. És szólj rám holnap is, most megbízhatatlan vagyok...- nem akarom elfelejteni, mit ígértem neki.
Aztán a titkát mondja el, Felixet szereti. Bizonyára azért ilyen nyílt, mert részegek vagyunk, s mert az előbb is azt mondtam, ily formában feledékeny is. A mellkasomon van a feje, megsimogatom. Azt hiszem, tudom milyen érzés vágyakozni valakire, aki nem lehet az övé teljesen. Nem is csak egy ember van az életemben, aki ilyen. Ráadásul az egyik férfi. Hát hogy a csudába ne éreznék együtt Reevennel? Ő meg nagyon hálásnak tűnik, amiért nem képedek el.
Mamár nem először utal rá, jobb is lenne, ha elfelejtenék mindent. Mindent nem akarok. Azt se, hogy elhúzodjon tőlem, mert nem zavar, hogy a mellkasomra tette a fejét, az sem, ahogy az imént megölelt.
Marad, nevetgél, azt mondja, fűti az alkohol. Engem is több minden fűt, és tudom, jobban fűtene, ha hagynák..., de nem a csajos dolgaimról beszélek, és pláne nem Sebyről, hanem egy olyan titokról, ami valóban titok. Amit most neki mondok majd el először.
Nagyon kedves, ahogy lereagálja. Vígasz és öröm, meg némi tanácstalaság van a hangjában.
- Nem, nem hülye... Csak... olyan furcsa. Tudod, sokáig kínzott a tudat, hogy apámnak soha nem kellettem. Anyámtól nem kérdezhettem meg, mert ... szóval, ő is elhagyott. Amikor azonban úgy tűnt, nyomára lelhetek, lemondtam róla. Amúgy az rossz nyom volt, valami Jacksonhoz vezetett...- legyintek- És most kiderült... Még cska nem is tudta, hogy létezem. Anyám egy szót se szólt... Bár esélye sem volt...- elhalkul a hangom.
Jonathan jut eszembe, ahogy anyámról beszélt. Úgy éreztem, szerette őt. De ha szerette, miért hagyta el? Miért nem írt neki legalább? És hogy tudott összejönni egy másik lánnyal...? Ah, a fenébe, ezt a részét nagyon is értem. A testi vágy olykor megbolondítja az embert. Elee is képes volt elcsavarni a fejem.
Inkább nevetnék megint, mielőtt azon keseregnék, hogyan cseszem el a saját életem.
- Hehe, ez jó- mondom, amikor már képes vagyok a nevetés után beszélni- Szegény rendőrök... Mondd, tényleg ilyen hülyék? Miért van ennyi rendőr-vicc? - elmélázok. Minden viccnek van valóságalapja.
Aztán egy idézetet kér tőlem. El kell gondolkodnom, van egy csomó, ami tetszik, és némelyik közel áll hozzám. Fogalmam sincs, melyiket mondjam hirtelen. Aztán eszembe jut valami, ami magyarázhatná azt is, miért vagyok olyan, amilyen. Remélem, jól emlékszem rá:
- " Végy erőt magadon és ne ítélkezz. Fogadd el úgy a dolgokat, ahogy vannak."- mondom, és eszembe jut a gyerekkorom, a papa halála, a mama betegsége, Elee, Seby, Suzy... Néha utálok megfelelni az elvárásoknak. Néha kitörnék. Nem tudok mindig fejet hajtani, nem tudok szürke lenni. Nem akarok az lenni. Nekem a boldogság kell!
- Kérlek, ajánlj valami jobbat... Ez a szemlélet tönkretesz!- kérem Reeventől, kínosan nevetve.

// Liásnak lenni lehetetlen XD Légyszi ne sértegess XDXD//
Nézek rá, amolyan hülye vagy? tekintettel Ellopok egy pár tárcát és leadom a rendőrségen? Mondjuk jah, van benne valami, senki nem lehet akkora idióta, hogy ilyet csináljon, minden gyanú terelődne rólam, hacsak...meg nem néznék az okmányaim, de akkor is.
- Nem mondtam, hogy tökölni akarok velük, lerakom valahol és kész, hálásak lehetnek.
Naná, mert amúgy 1: óvatlanok, hagyták magukat meglopni, 2: ha nem lenne ilyen kibaszott vajszívem, csináltathatnák meg újra az összes iratukat!
- Hát...olyan hülyén mennek. Jó, minden madár hülyén megy, tudod
Mutatom a nyakmozgást röhögve, kiakadva
- De a tyúk hülye hangot is ad hozzá. Popopopop
Utánozom gurulva a röhögéstől. Bólogatok a tőgy-gumikesztyű hasonlatra, igyekszem nem szétröhögni az agyam, már a szemem törölgetem, így részegen egy tőgy maga a húsvéti nyuszi bohócnak öltözve! Kevesebben is kiakadnék, de egy tőgyön!
- Milyen finnyás vagy! Jó, akkor nem veled megyek, van nekem sok barátom! Vagyis haverom
Tegyük hozzá, barátnak nem tartok mindenkit, de Sebastian talán...lenne olyan hülye eljönni velem tanyázni egyszer.
- Fuj, egyikbe se, nem is tudom melyik lenne rosszabb. A kutya, vagy a gazdája táskája
Röhögök, ki a franc sértődik meg? Általában kevés dolog tud kiakasztani, aki mást gondol, nem ismer eléggé.
A havas dologra meghív, de nem tudom mennyire vegyem készpénznek, most minden képlékeny. Vigyorogva ütögetem a vállát, azt se tudom minek.
- Szerinted én megbízható vagyok? Azt se tudom ülök-e vagy állok...baszki, fekszem
Röhögöm bele a vállába, aztán elfekszem rajta és test, érintés, közelség, a rettegett dolgok, egyszeriben megint nagyon megnyugtatóan, hiányzóak, jólesőek. Itt olyan, mint bebújni a takaró alá, ha villámlik... - egy normális embernek, mert én kimegyek és nézem. Valahogy biztonságos, kellemes, emberi, közelség. Beszívom a közelség levegőjét és elégedetten gondolok Felixre. Nagyon boldognak érzem most magam, még a világ is forog, mint egy hintamesében!
Ölelgetem, elmondja a titkát, hát hm, gondolom, hogy fura neki, bár azt én sem tudom milyen lehet kelleni egy apának.
- Talán most minden megváltozik! Gondolj bele, milyen szerencsés vagy, hogy megtapasztalhatod, hogy kellhetsz valakinek! Az élet talán kárpótolni akar. Van neki felesége? Lehet, hogy lesz egy új családod! Akkor nem ő hagyott el, ez is jó jel. Sajnálom anyukádat...
Ebből azt szűröm le, halott, megsimogatom a haját, hátha az segít rajta. Bár neki nem egy vidám téma, viccet kér, semmi jobb nem jut az eszembe.
- Azok öcsém, totál zoknik! Eddig még mindig átvágtam őket! Még beszívva is!
Röhögök, igaz, sokszor a mázli és a veszélyérzettelenség mentett meg, de psszt, hagy menőzzek egy kicsit, lényeg, hogy megúsztam, gyorsabb voltam, csúfot űztem belőlük, ha pedig ne adj isten utolértek, hivatkozhattam arra, hogy bolond vagyok, egy őrültet senki sem vesz komolyan, rögtön megbocsátóak az emberrel, ha azt hiszik nem százas. Akkora adu ász az az okmány! Én pedig kihasználok minden kezem ügyébe kerülő lehetőséget.
Az idézeten mosolygom, hogy tök jó, nem is értem miért teszi tönkre.
- Már hogy tenne tönkre az elfogadás? "Az elfogadás annak felismerése, hogy a dolgok megváltoztak, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Így találjuk meg magunkban az erőt, hogy továbbmenjünk." "Az életünk körülményeit nem mindig irányíthatjuk, de azt igen, hogy mihez kezdünk velük." Jaj basszus egy csomó ilyet tudok, szóval Josh, az jó, ha elégedett vagy, az elégedettség jó érzésekkel tölt el és miért akarnád rosszul érezni magad? Még a legdurvább helyzetekkel is ki tud az ember békülni, csak sosem érzi elég erősnek magát hozzá. Mindez csak illúzió, mert az.
Simogatom meg megint a fejét.
- Meglátod minden helyrejön, ha tartani fogod magad ehhez a felfogáshoz!
Röhögve megsimogatom a szakállát, kurva bizarr.

//Akkor ne érezz olyat, amit nem gondolok, nem mutatok, nem mondok ki. //

Észreveszem a megdöbbenést. Lehet, hogy priusza van? Talán már máskor is volt hasonló ügye?
- Akkor majd leadom én. Vagy elviszem hajnalban a benne lévő címre, amikor még mindenki alszik...- Ha már az a cél, hogy az iratok visszajussanak a gazdájukhoz, csináljuk rendesen.

Valamivel később a tanyáról beszélünk, és az állatokról, akik ott élnek. Akik viccesek.
- Aha, a fejmozgásra gondolsz - kicsit feltámasztom magam, én is előre-hátra mozgatom a nyakam- Ha zene szólna, azt gondolnád, táncolnak.
Röhög, röhögök is, amikor a tyúkot utánozza. Én úgy mondtam volna: "kot-kot-kot", de lehet, hogy úgy a kakas csinál, nem tudom biztosan, pszt.
Mindenesetre Reeven remekül szórakozik. A nevetése magával ragadó; már nem is azon röhögök, amin ő, hanem ahogy ő. Egyszerűen ragadós. Haláli. A tőgy csak hab a tortán, újabb röhögőrörcs, vagy roham, meg nem tudnám mondani, melyik melyik.
- Sok sikert, jó szórakozást! Én inkább kihagyom- legyek finnyás, nem érdekel, az a bűz elűz, elég csak arra gondolni, mi van a nyilvános wc-ben.
Ott lóg a kérdés a levegőben, de az olyan izé, megkérdezni, neked hány barátod van? Én az vagyok-e? Revennel kapcsolatban nem lennék olyan határozott, ahogy Sebastiannal. Mert jól elvagyunk, nem vitás, de ... mégsem ugyanolyan. Talán egyetlen barátság sem egyforma. Talán ez is mélyebb lesz... Nem tudom.
Szóval inkább csak fecsegünk a felszínes dolgokról, mert részegen amúgy is ez a legviccesebb.
- Egyetlen táskában több zsét találnál, mint amennyit ma összelopkodtál, már bocs- nocsak, mióta taszítja a gyors pénzkereset ilyen módja? - Kutyába nyúlni viszont tényleg szar ügy. Bármelyik oldalról is vizsgáljuk az ügyet...- röhögök. Sőt...
Nem ad kezet, akaratlanul elárulva, nem bízik benne, hogy mi valaha is közösen látunk havat. Rá hagyom. Talán nem is akarja annyira, különben inkább azon törné a fejét, hogyan és mikor oldjuk meg.
- Jaja, én is...- fekszem. Ettől a szavam még áll.
Megbánom, hogy rosszat feltételeztem róla, mert a következő pillanatban hozzám és rám dől. Ha nem kedvelne, ha nem gondolná komolyan, akár a havat is megnézhetjük együtt, ezt sem lenne képes megcsinálni, ez sokkal inkább személyesebb. Felixről beszél, az érzelmeiről iránta. sajnálom őt, ebben a pillanatban még magamat is, hiszen mindketten valami lehetetlenben reménykedünk.
A titkom... Elgondolkodom, ő hogyan látja kívülről. Nem úgy, mint Matt, aki maga is jócskán érintett az ügyben, hanem valaki, akit eltaszított a családja. Rájövök, nagyon igaza van. Kívülről én se hinnék, mondanék, javasolnék mást. Számomra érték a család... Értékelnem kéne azt is, hogy az apám ennyi idő után is ismerni akar. Számára nem késő? Nekem miért tűnik úgy?
- Nincs felesége. Volt... Van egy kb velem egykorú fia. Őt legalább úgy felkavarták a dolgok, ahogy engem. Nem tudott semmit az apja korábbi dolgairól...- próbálom gyorsan összefoglalni, hogy nem tudtunk egymásról.
- Jah, én is. Sajnálom, hogy nem ismerhettem. Nem is emlékszem rá...- sóhajtom anyámmal kapcsolatban, és aztán szembesülök vele, milyen hülye vagyok, hogy apámtól elzárkózok, amikor itt lenne a lehetőség, hogy anyámról is többet tudjak. Apám szemével, az ő szívével... Reeven simogat, ismét gyereknek érzem magam, akit vígasztalni kell.
Fel akarok nőni. Nem a legjobb mód, de jobb a kesergésnél... Nevetni.
Reev vevő az ötletre, máris röhögünk megint, a vicce zseniális. Rövid és találó. Zsarukat fikázó. Reevnek bizonyára számos története van róluk, talán el is mesél néhányat, nem csak gondol rájuk. Ha így van, vele nevetek, mekkora seggfejek azok, és milyen találékony Reeven; mert hát sokszor épp a humora menti ki a sz*rból.
Az idézet kapcsán kissé zavarba kerülök, mert hát olyat kér, ami engem jellemez, mégis úgy nyilatkozom, ez nem jól van így.
- Ha mindenbe belenyugodnék, semmin se akarnék változtatni. Megállnék a fejlődésben, miközben minden lehetőség kicsúszik a kezemből- magyarázom- Pontosan arról van szó, tovább kell menni, alkalmazkodva a körülményekhez. De más sodródni és tenni azért, hogy oda jussak, ahova menni szeretnék! Ha viszont erőfeszítéseket teszek, az nem az elfogadásról szól. Értesz?
Igyekeztem neki -még azt is felhasználva, amit ő mondott- elmondani, hgyan érzek. Ha valaki, én elfogadó vagyok, de ezen túl kell lépnem, ha érvényt akarok szerezni önmagam számára. Nem lehetek mindig alárendelt, második, sokadik... //Látod, nagyon hasonlítunk //
- Elégedett? Ha azt nézem, milyen lehetne, elégedettlen vagyok. De ha azt, lehetne rosszabb is, hálás vagyok. Szóval, akkor legyek elfogadó vagy törekedjek megvalósítani a jobbat? - kérdem, és zaklatottnak érzem magam.
Reeven azonban nem látja ilyen tragikusan a helyzetet, ő egyszerűen közelít meg, és arra sarkall engem is, tegyem ugyanezt. Előbb a hajamat simítja meg, aztán a borostámon húzza végig a tenyerét. Csupa mosoly, bizakodás.
- Oké, mutass te is példát, könnyebb lesz nekem is!- szóval, semmi kesergés. Van, ami van, élvezzük ki azt, és majd lesz valahogy. Vagy nem tudom. Ez így mégis kevésnek tűnik. Az álmok nem múlnak el nyomtalanul.

Nem tudom, mennyi idő telik el a tetőn. Alattunk elhalkulnak a zajok, lecsendesedik az utca, bezárnak üzletek. Kikémlelek a ház peremén, a fő utca felé. Bezárt a bazár. Legalábbis a klub, ahol énekeltünk. Nincs mozgás, nincsenek várakozó alakok.
- Mit gondolsz, lelépjünk? - kérdem, mert kezd hideg lenni a tetőn. Éjjel csak lehűl a város. Már a pia sem fűt.

//Ő ezt szűri le, lejjebb te is baromságokat szűrsz le Joshsal, juuuj nem gondolja komolyan a havat XD Ne már -.-//

- Nem kell annyit szarozni, túlkomplikálni, majd megtalálják. De el is égethetjük. Az szimbolikus lenne! vesszenek a személyiségek!
Kacagok fel harciasan, nekem vonzó gondolat identitásokat hamuvá égetni, még akkor is, ha "csak" papíron. Ez teátrális tőlem, de szeretem a szimbólumokat és a metaforákat. 
Röhögünk a tyúkon bazdmeg, hihetetlen a részeg elme mi mindent képes viccesnek találni.
- Igen, de a lábukkal is hülyén kaprigálnak hozzá, az egész tyúkmozgás egy dupstap
Vigyorgom bólogatva.
- Lehet a tyúkoknál mindig szól a belső muzsika, amit csak ők hallanak. Te, belegondoltál már milyen lehet tyúknak lenni? Szerintem elég szar, mert csak egy kakas van. Milyen lehet már? Egyik se érezheti magát valami különlegesnek. De a tehén lehet rossz, kérődzni, öcsém! Képzeld csak el!
Röhögök nyomva a hülyeséget, ha felpörgök szoktam, Josh legeljebb elküld a picsába és lemászik a tetőtől. Nem tudom eldönteni nála hányadán állunk. Talán mert először is be voltunk baszva. Úgy emlékszem elég sok mindent elmondtam neki, de lehet csak álom volt és valójában nem tud semmit. Mint a drogos korszakban Jacknél, néha nem tudom mennyit tudhat.
- Mimóza!
Csúfolom, hogy ő kihagyja a farmot, pedig disznókat látni önmagában is kihívás. Mint tudjuk, képtelen vagyok visszariadni, még a tehénszartól se fosom össze magam, max, ha belelépek...keresek utána egy tavat és kiáztatom. Persze egyedül ez is rossz lenne és ahogy Felixet ismerem, nem fog velem eljönni. Sebastian kell nekem! Miért érzem, hogy akkor Josh velünk tartana? Hülyeség...
- Hm...kutyás picsáktól kéne lopni, milyen jó ötlet
Erre nem gondoltam, én iróniából mondtam, amit, de nem is rossz, nem rossz.
Túl fáradt és kótyagos vagyok gondolkodni, úgyhogy csak akkor térek vissza a bambulásból, amikor az apjáról beszél. Mintha nem dobná fel, pedig...nem mondta, hogy rossz fej, gonosz, vagy ki akarná nyírni. Persze nekem aztán fingom nincs a szülői szeretetről, ebben nem tudok segíteni és valahol, mélyen és titokban dühös vagyok azokra, akik megkapták, mert lefogadom tizedannyit se gürcöltek a teljes elutasításért, mint jómagam.
- Az milyen király! Én mit nem adnék egy tesóért
Bukik ki belőlem. Sebastian az, de összetett és még mindig tartok attól meggondolja magát, vagy nem-e csak szánalomból, mert látja, hogy szükségem van rá. Neki nem pótolom Henryt. Viszont Joshnak fogalma sincs milyen szerencsés helyzetben van.
- Hát...jó neked. Még csak egyedül sem maradtál ezzel a problémával, meg tudjátok oldani ketten. Piszok nagy szerencse! Az öreget meg faggassátok ki! Elfogadó? 
Az is fontos, lehet fújolgott rá, mert akkor megértem, ha fanyalog. Talán nekem is fura lenne, ha kiderülne mondjuk mások a szüleim... Fogalmam sincs, de ez nem tűnik rossznak.
De jó lenne,ha én sem emlékeznék!
- Talán az apád tudna mesélni, vagy vannak felvételei. Talán megrázó lenne, de mégis látnád...
Akkor is volt technika, mielőtt Josh született. Fényképek, videó, hangfelvétel.
Elmesélek egy zsarus sztorit, amikor becsaptam őket egy gyors ruhacserével az egyik bevásárlóközpontban, még neki is hajtottam üdítővel egy gördeszkával, annyira lesokkolt a szerencsétlen, hogy nem nézte meg rendesen az arcomat. Egy zsarut nem elég egyszer átvágni.
- Miért akarnál változtatni azon, ami jó? Ráadásul nem a rosszat kell elfogadni, arról senki nem szólt. Az optimálist kell keresni, nem a végeteket, elvileg. Szerintem túlkomplikálod. Te erre...hajlamos vagy.
Nézek rá elgondolkodva.
- Bármit mondasz, elfogadni, vagy küzdeni, neked nem jó, mert az sem tetszik, ha beletörődsz a kevésbé jóba, de ha küzdesz akkor hol a megelégedés? Ez ellentmondásos, próbálj a kompromisszumra törekedni, saját magaddal szemben is. Ha valami kellemetlen, nem kell elfogadnod, viszont vannak dolgok, amiken nem változtathatsz és jobb, ha beletörődsz, de ez helyzetfüggő, nem lehet róla általánosságban beszélni. 
Hülyeségeken zaklatja fel magát.
- Először is nyugodj meg, úgy csinálsz, mintha valaki folyton döntésekbe kényszerítene, miközben te magad kényszeríted saját magad.
Megfogom a vállát erősen, nem fájdalmasan, csak a szilárdságot akarom prezentálni.
- Túlpörgöd. Nem kell. Meg kell találni számodra mi az elég. Lehet, hogy valami nem üti meg a mércéd, akkor engedd el. Ha meg érzed, hogy ez túl magas, engedj belőle. Próbáld automata módra állítani magad, megtalálni, ami számodra optimális.
Ez minden embernél már, túlságosan egyénfüggő minden és én annyira nem vágom Josht, hogy konkrét példát tudjak. Sőt, semmi konkrétat nem tudnék mondani az életéből, ahogy hasonló helyzetben ő sem az enyémről.
- Háááát például, ha találkozol a nagy ő-vel. Tegyük fel, hogy valamelyik lány az, vagy egy harmadik, tök mindegy. De... nem lehet gyereke. És ahelyett, hogy kompromisszumos megoldást találtok, mondjuk adoptációt, te elhagyod. Aztán meghalsz és a halálos ágyadon rájössz, hogy hoppá, ő volt az igazi, de neked nagy elvárásod volt a gyerek, ebből a vágyadból képtelen voltál leadni és elbasztad az egész életed és emiatt boldogtalan voltál.
Magyarázom simogatva, hogy értse, aztán elengedem és rámosolygom. Talán felfogja, mit akarok mondani ezzel.

Eltelik egy kis idő és iszonyatosan fázni kezdem. Érzem, hogy a hideg a csontomig hatol és a fogaim reszketve koccannak össze.
- Igen, menjünk, most már menni fog a vezetés
Nyögöm, annyira átfagytam, hogy biztos vagyok benne, hogy ez a kisebb hibernáció kiolvasztotta az agyam.
Ha leértünk reszketve az ajtóhoz nyomakodunk és ha minden igaz, sikerül beszállni a kocsiba.

//Mit szűrhetünk le ebből? Mindanyian elkövetjük ezeket a "hibákat"//


Egyre jobban eltér a véleményünk abban, mi legyen az iratok sorsa. Reeven vérszemet kap (bizonyára alkohol hatás), és képtelen dolgokat állít. Hangosan nevet, ámulva nézek rá. Úgy vélem, tökéletesen alakítana egy forradalmárt. Benne van karizma.
Más téren is dolgozik az alkohol, olyan dolgokon is képesek vagyunk röhögni, amin korábban sosem gondolkodtam.
- Nem tudom, lehet...- elhiszem, ha mondja.
- Nem, még egyiknek a helyébe sem képzeltem magam...- elfekszem, bámulva a csillagokat. Na, talán most. Tyúk vagyok, tyúk vagyok... Jesszus, nem tudom, mit csinál egy tyúk, azon kívül, hogy tojást tojik.
- Hehe, tehénnek lenni könnyebb. Csak rágózok egész nap...- nevetek. Nem nehéz imitálni a kérődzést. Mondjuk, a fülemet ne tudom olyan hatékonyan mozgatni, ahogy a farkam sem leng olyan veszettül. Na és a tőgyek? Hol lennének rajtam? A mellkasomon? Uh... Na nem. Ittasan még csak-csak, józanul látni se akarom.
Nyelvet öltök. Mimóza vagyok. Na és? Nem fáj, mint a hülyeség.
- Állítom, jobban járnál. Amilyen hülyék, a kutyájukat jobban féltenék, mint a táskájukat. Futni sem tudnak, csak sipákolni, de az meg már milyen ciki? - ah, előttem van egy-két gazdag nő. Botrányosak.

Valamivel később már komolyabb a téma. A titok kapcsán kettőt is kap: nemcsak apám van, hanem tesóm is.
- Neked ott van Lia, nem? - ha nem is édestestvér, szerintem Lia legalább olyan komolyan veszi ezt a rokoni kapcsolatot, ahogy Reev.
Némi szomorúság csendül ki Reev hangjából, ezért vígasztalón fordulok felé:
- Hé, te sem vagy egyedül. Vannak barátaid is: Sebastian, Felix és... itt vagyok én is. Mindent meg tudunk oldani, hát nem? Hát nem?- mndom jókedvűen, szinte nevetve. mert nem tudok olyan dolgot mondani, amit valamelyikőnkkel ne tudna megbeszélni.
- Az, nagyon is- rögtön azzal kezdte, szeretné összekovácsolni a családot. Fura is, honnan benne ez a nagy vágy, holott eddig azt sem tudta, létezek.
- Néhány képe van az anyámról, az bizonyos. Már mutatott is. Érdekes volt. Mintha kinyitott volna egy emlékkönyvet, ami rám tartozik, de még sosem volt lehetőségem belepillantani.- máris többet tudok tőle, mint reméltem, hogy megtudhatok valaha róla.
Aztán megint filozofálunk, úgy látszik, Reeven erre kapható, és bevallom, tetszik, ahogy megközelíti a dolgokat. Olyan pozitív!
- Hm..., nos, én csak azt mondtam, semmit sem jó szélsőségesen értelmezni. Tényleg túlkomplikálom?- kérdem nevetgélve. Pedig éppen igyekszem egyszerűbben gondolkodni. Erre törekszem.
- Nem erről van szó. Én arra céloztam, nem lehet maradéktaléanul megfelelni ennek a mondásank, ha többet akarok. Ha viszont beletörödő vagyok, le kell mondanom olyan álmokról, amik most még fűtenek...- nem feltétlenül az elégedetlenség a bajom. Inkább az, vagy a közegnek nem tudok megfelelni, vagy magamnak. Egyetértek vele abban, nem lehet erről általánosságokban beszélni. Ezért komplikáltam túl? A fene se tudja.
- Hát persze, minden lépésem egy döntés, mindegyiknek következménye van!- felelősséget érzek a döntéseimért, nem csak úgy vagyok, mint sokan (legalábbis úgy tűnik nekem)
Ahogy megragadja a vállam, nagyot sóhajtok.
- Lehet, igazad van. Ez jól hangzik... - mosolygok rá. Nem mondom, talán sejti, erre törekszem, csak nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Talán, mert másokhoz is igyekszem idomulni, alkalmazkodni.
- Nem, ilyet nem tennék. Nálam az érzelmi tényező az első, szóval... a gyerek... megoldható, ha ő is hajlandó rá- jó példát talált. A gyerek nagyon fontos az életemben, de nem a legfontosabb. Sosem hagynám el azt, akit szeretek, mert nem lehet közös gyerekünk. Ebben halál biztos vagyok. Rázom a fejem, a példa ilyen szempontból már nem jellemez, mert nem fogom elb*szni az életem egy gyerek miatt. - Oké, értem a példát, bár ilyen nem fordulhat elő- nézek rá, mosolyogva. Nagyon közvetlen srác. Úgy simogat, mint valami gyereket. Hagyom. Nem kellemetlen. Amikor abbahagyja, összemosolygunk. Értjük egymást.

Hiába bújik közelebb, hiába fűt az alkohol... az éjszaka hűl, mi is fázni kezdünk. reeven szabályosan didereg már, mire kapcsolok. Azonnal igent mond, lépjünk le. Lemászunk a tetőről, nem is óvatoskodunk, már rég nincs itt senki azok közül, akik benn lehettek a bárban.
Megállok a kocsija mellett.
- Képes vagy vezetni? Nem lesz baj?- kérdem- Vár otthon valaki?
Ha egyedül lenne otthon, ha azt mondaná, nem várja most senki, hozzáteszem:
- Átjöhetsz, ha szeretnél. A vendégváró kanapém elég kényelmes, és Nora is szereti a kedves embereket!- mosolygok rá.

Úgy tűnik Jost nem az a bulis, kövessünk el őrültségeket fajta, én vagyok az egyedüli bolond, aki túlzásokba esik... A rágózós tehénen én is nevetek.
- Szarsz és rágózol, az tényleg jó lehet.
Szeretek rágózni. Talán leszoknék a cigiről, ha többet csinálnám, de Felix is dohányzik és olyan szexi olyankor, mindig elkívánom tőle, esélytelen.
Hagyjuk is a gazdag nőket, csak biccentek, próbálok nem pikáns, heves véleményt nyilvánítani ki, szerintem Josh már sokat kapott ma belőle és egyáltalán nem hiszem, hogy ínyére van.

- Nem
Közlöm kurtán, elboruló tekintettel. Nem, nincs ott Lia és ebbe a gondolatmenetbe nem is akarok jobban belemenni, hosszú, összetett és átbillenete ebben a részeg állapotban a bipoláris depresszióm másik végletébe.
Valahogy ráérez, hogy kissé irigylem ezért, kapott egy családot én pedig...elveszítettem kettőt. Nem mintha valaha is lett volna bármi az igazival, de sosem gondoltam arra, hogy a végletekig gyűlölt, rettegett démonsarjként tekintenek rám az ostoba szektájuk miatt, sőt amikor Egyetemre mentem, hagyjuk is... megint a sötét oldalon lyukadnék ki. A másik, pedig Lia, ugyan az, Seby és Felix, rájuk nem lehet nemet mondani, Josh viszont...nem ismer és amit lát, szerintem az se jön be neki annyira, ráadásul nem viszonozza a közeledésem. Persze én vagyok a hülye, minek kell nyúlkálni, hozzáérni, miért is akarna megérinteni bárki, aki nem megdugni akar, vagy végtelenül naiv és fogdosódó - (Seby) éppen engem? Elhúzódom, megértem, hogy megint elragadtattam magam, visszaépítem a vasfalakat, amik mögé egész életemben elbújtam. Amikor még szinte fájt minden érintés, idegen volt a világ és én teljesen egyedül voltam benne.
- Szerencse, hogy rád talált, még ha először fura is, sok hasznos és régi szép emléket feleleveníthet.
Mondok valami klisés szarságot.
- Én is pont ezt mondtam, de te értelmezed szélsőségesen és jah, túl sokat agyalsz. Próbáld megtalálni a középutat, ha frusztrálnak a szélsőségek, de nem árt mindent megélni a jót és a rosszat is, az egyik oldalt és a másikat is, hogy tudd, mit akarsz. Na aztán, ha megélted, gondolkodhatsz.
De szerintem Joshnak nincs sok tapasztalata, bizonyos értelemben fiatalabb, mint én, bizonyos értelemben meg kb 10 éves vagyok hozzá képest.
- Helyes, ezek a kompromisszumok sajnos úgy tűnik elengedhetetlenek.
Vonok vállat, de már nem fogdosom, hiba volt.

Már fázom és mennék, sőt egyre jobban reszketek, csak akkor lesz jobb, ha beültem a kocsiba. A pénzt elveszem és a tárcákat rárakom egy másik motorháztetőjére, ezzel részemről el van intézve és még jó fej voltam. Viszlát, buzik!
Josh játssza az aggódót, de már jól vagyok, már bánom azt a forró gondtalanságot, ami elpárolgott a józansággal.
- Persze, nem lesz semmi gond, Felix már otthon van. Nem, kösz, jobb, ha hazamegyek, igazából nem vagyok kedves és a macskák ezt megérzik.
Vonok vállat kissé mosolyogva, őt elviszem, aztán hazavezetek, viszonylag normálisan.

// köszi//

Ha nem is vonz a gondolat, hogy tyúk legyek, Sebastian tudna mesélni arról, milyen őrült tudok lenni. Talán csak a téma nem vonz eléggé, vagy túlságosan tompa vagyok az alkoholtól, nem tudom.
- Milyen egyszerű lenne e kettővel az élet!- nevetek. Különösen annak fényében, hogy mire használnánk fel a szart.
Ha tudnám, mi jár a fejében, talán faggatnám egy kicsit; de bevallom, nem tűnik fel, hogy visszafogná magát. Bizonyára álmosodok. El is tudnék aludni, de hűl a levegő, és fázni kezdünk. A legértelmesebb megoldás, hogy lelépünk. Míg azonban idáig eljutunk, néhány lényeges dolog felszínre kerül.
- Nem? Hogyhogy nem?- Lia kapcsán nem értem, miért tagadja, hogy ott van neki, hiszen Lia láthatóan ragaszkodik hozzá. //Hülyeség zárás után kérdést feltenni. De így vagy úgy megtudom, hogy összevesztetek//
Az "új" családom kapcsán inkább nyitásra buzdít, és azt hiszem, igaza van. Csak én ennél sokkal megfontoltabb vagyok. Semmit sem tudok máról holnapra eldönteni. Az érzelmeimet is hónapok (évek óta) folytom vissza, mert soha nem vezetett eredményre, ha kimutattam, amit érzek. Sebastian, Elee, Suzy... de akár ő is jó példa rá. Mivel többségükkel már egégettem magam, sokkal óvatosabb vagyok. Nem vagyok ellenséges és nem vagyok merev, de való igaz, az öleléseit nem viszonzom hevesen (félek, félreértené), és amikor Felixről beszél, csak a haját soimogatom. Úgy érzem, tudom, mit érez. És azt nem érzem, tőlem várna csodát, engem akarna elsőnek az életében.
- Volt már épp elég rossz az életemben, jöhetne valami jó is. Aztán beszélhetünk középútról- Most valahol a senkiföldén leledzek, nem tudom, hol, közelebb-e a jóhoz, mint a rosszhoz, mert hiányzik a pozitív pólus. Utoljára a nyáron mondta valaki, hgy szeret, és fontos vagyok neki, de az a valaki most valaki mással él. Talán nem másokkal van baj, hanem velem, mert én nem tudok senkit és semmit első helyre tenni. Nem akarok, vagy nem lehet... ez most mindegy.
- Hát jah, fontosabb, mint csökönyösen ragaszkodni valamihez, ami elérhetetlen...- értem így, amit mond.
Én azt hiszem, csak azért távolodik el tőlem, mert indulni akar. Hideg van, fázunk. Hiba lenne sokáig itt maradni még, tuti megfáznánk. Utálok beteg lenni.

Az autónál megszabadul a tárcáktól. Vállat vonok, hogy ezt a megoldást választotta, de már nem szólok bele.
- Ah, hát az jó, ha már otthon van- nézek rá, kissé értetlenül, mert most úgy viselkdik, mintha ő akarna lerázni. Ez a macskás dolog...
- Nehogymár egy macska döntse el...- mondom félhangosan, de megint az jut eszembe, ha erőlködöm, csak makacsabb lesz, az meg még inkább elsodor bennünket egymástól.
- Na jó, de ígérd meg, legközelebb bejössz. Még Norát is lepasszolom, ha tartasz tőle. Bár ilyen kicsike, és nagyon barátságos...- mutatom a kezemmel, mekkora, amikor leáll a ház előtt.
- Köszi, hogy elhoztál. Akkor jövő héten találkozunk, a szokott időben...- mondom búcsúzásképp, de nem fordítok hátat. Nézem, ahogy megfordul a kocsival, és visszahajt a belváros felé. Miért lett olyan fura?

//Köszi//