Hónapok teltek el, hogy Reevennel először találkoztam, és összebarátkoztunk. Akkor még kisfiúsnak tűnt, mint aki védelemre szorul, bár azt már az első alkalommal megmutatta, hogy a látszat csal. Akkor egy castingon futottunk össze, amiből sörözés lett, egy elcseszett szerepválogatás, majd egy jó karaokee-zés. Akkor megbeszéltük, hogy lejárunk majd edzőterembe (elsősorban azért, hogy erősödjön a lába, nekem pár kilót kellett leadni és szálkásodni kicsit)
Közben kiderült, hogy vannak közös ismerőseink is (vagy lettek), mert a közös ebédig Liát csak hírből ismertem, személyesen nem. Ígéretet tettem neki, hogy vigyázni fogok az unokatestvérére, és be is tartottam. Hetente kétszer jártunk edzeni, és sosem hagytam, hogy túlvállalja magát. Még Seth-nek is szóltam, figyeljen a srácra, ha véletlenül nem vagyok ott.
Megtörtént a csoda, Reeven testi fejlődése rohamosan megindult. És ami még izgalmasabb, mintha önbizalmat is nyert volna azáltal, hogy eldobhatta a botot. Munkát kapott a postánál, terveket kovácsolt magának, mit is kezdjen magával. Mondhatni, kivirult. Épp terveztem, hogy az egyik edzés után majd elcsalom, hogy megint beszélgessünk egy kicsit, hátha szerencsém van, és nem rohan sehová.
Már törölközünk, amikor felvetem neki, menjünk el valahova.
- Volna kedved? Rég lazultunk, dumáltunk... Meg akarom tudni a titkodat!- nevetem el. Tök jó, hogy jól van, nem olyan sápadt már. Tuti, hogy van megoldás, remélem, nem drog. Az biztos, hogy jól hat!

Edzeni járok! Fuha, gyúrós fazon leszek? Néha megfordulnak a fejemben ilyen ökörségek, aztán rájövök, jót tesz ez, szálkásodom, egyre izmosabb leszek és ez naná, hogy Felixnek is be fog jönni, ha látható lesz. Hamarosan...
Persze azonnal akarnék mindent, de Josh általában visszafog, én meg nem akarok ciki lenni és beájulni előtte, úgyhogy legtöbbször hallgatok rá. Ez az idióta is itt van //játsszuk azt, hogy azóta ismerem, sokat volt róla szó// és a világ tényleg ennyire, rohadtul kicsike. Tökre idegesít a jelenléte Sethnek, de természetesen erről Josh nem tud semmit. Különben is mindig a benga, néger haverjaival van, nem is értem hogy nem kenték még fel a falra, nekem is külön önuralom kell nem pofán vágni néha. Különben is, mit bámulja a seggem? Tudom, hogy csinálja!
Sebaj, ez is a jedi kiképzésem része - legalábbis próbálom ilyen játékosan felfogni, sajna jó a terem és árban is, úgyhogy nemtom Joshnak hogy kéne felhozni, hogy esetleg válthatnánk; habár azt biztos észleli, hogy Seth nem a szívem csücske úgy alapból.
Sokat sétálok a futópadon és már a súlyzókkal is kacérkodom, bár én nem akarok olyan hülye hangokat kiadni, mint a kemény, kopasz ipsék, akik majd összeszarják magukat a padon. Mindig kiröhögöm őket, úgyhogy ez a dolog valahol még mókás is. Persze a legtöbb igazából puhapöcsű lehet, mert még mindig nem rontott nekem egyik sem. Állnék elébe! Egyébként ma feltűnően keveset edzek, tulajdonképp csak a lábam lógatom, úgy teszek, mintha és öltözés közben is úgy csinálok, hogy Josh ne lássa a sérüléseim. Igazából nem kellene edzenem, megtehetném, de nincs kedvem bevonulni a kórházba.
Épp úgy teszek, mintha izzadnék, törölgetem a száraz hajam és arra gondolok, Sebastian szerint Josh jó pasi, amikor felhozza, menjünk el valahová. Bólogatok, már úgyis régen voltunk, miért ne? Legalább a gondolatmenet is elszáll.
-Persze, menjünk! Titkomat?
Hökkenek meg egy kissé lemerevedve, sápadtan meredve rá. Ami azt illeti rengeteg titkom van, ami érdekelhetné.
-A hosszú élet titkára, vagy az élet értelmére gondolsz? Vigyázz, csak egyet árulhatok el, fiam
Hülyéskedek és játszom el a komoly, vén mestert. Közben összepakolok, útra készen. Mindig kocsival jövök edzeni és hozom-viszem Josht is, majd menet közben kinézünk egy jó kis helyet

Hazudnék, ha azt mondanám, az utóbbi időben túl sok időm lett volna barátkozni. Így azon kívül, hogy az edzőteremben találkoztunk, nem nagyon jártunk össze Reevennel, és oda sem tudtam minden alakalommal elmenni. Most viszont lecsengett az iskolai előadás, a másikra meg majd csak decemberben kerül sor, szóval... Tekintve, hogy a szövegemet már hátulróül előre is tudom, nincs sok programom. Ahelyett, hogy ma újabb meló után kajtatnék, Reevennel szeretnék lenni. Olyan sokat változott, erősödött, kicsit ki is ruccanhatnánk. Miért is ne?
Ma ugyan épp nem volt ereje teljében, csak a futópadon sétált, nem is olyan elánnal, mint szokott. Fura, de mintha Seth lenne rá depresszív hatással. Ha itt van, mindig kedvetlenebb és csöndesebb kicsit. Seth stílusa elég nyers, meglehet egyszer beszólt neki? Éppen törölgetjük magunkat zuhany után, amikor felemlítem, menjünk el együtt valahova beszélgetni kicsit.
A viccesre szánt kérdésemen azonban először láthatóan lesápad, még levegőt is elfelejt venni. Ennek ellenére beleegyezik. Ráncolom a szemöldököm, mi lelte, amikor végre hülyességgel válaszol.
- Ú, de kis gonosz valaki, hát mindre tudod a választ? - na, valamibe belenyúltam, de oké.
Felöltözünk. Picit feltűnik, hogy elfordul tőlem. Ahogy a táskájáért hajol, és emeli meg, mintha fájdalom rántaná a testét.
- Hé, Reev, baj van? Meghúztad valamelyik izmodat? - kérdezem így, bár gyanítom, másféle sérülés érte. Legutóbb épp nem voltam itt, nem tudom, akkor történt-e valami.
Nem hiszem, hogy hagyná, de a táskájáért nyúlok, nem gond, ha én viszem. Nem olyan nehéz.

Remélem nem veszi észre, hogy ma lagymatag vagyok és nem nagyon erőltetek semmit. Seth beszólásait is leszarom, mert ha most kéne megverni, az nekem fájna jobban, akármilyen gyenge kis féreg is.
Josh rohadtul ráhibáz, ha azt veszem milliónyi titkom van előtte, sőt belegondolva...szinte csak az van, de ugyanez érvényes rá. Én sem tudok róla sok mindent, amit igen,azt is Sebastiantól...
A kis gonosszal is ráhibáz igazából, mifene, ez az igazság napja?
-Csak a világ legfontosabb kérdéseire,de a választ ki kell érdemelni
Nevetek, tovább menve a hülyeség vonalon, ez tök biztonságos és mindig kiválóan tudtam rajta egyensúlyozni. Természetesen öltözésnél elfordulok, elvégre igen ronda lett az utolsó ajándékom, Josh jóban van Sebastiannal, na nem mintha ő nem tudna erről, de azóta nem látta, onnan már csak egy lépés, hogy egy aggódó rohamhullám-apokalipszist indítsak és miért is? Mert sajog egy kicsit? Jobb, ha nem veszi észre senki. S akkor itt le is bukom kb. Franc!
Mosolyogva és oly hirtelen fordulok felé, hogy megrándul az arcizmom. Au
-Ugyan, dehogy. Nem, csak beütöttem és fáj az oldalam
Mondom és hazudom természetesen, minthacsak visszatért volna a szabadságról régi, pofátlan énem? Jah, hogy el sem ment! Nos...nem nagyon. Ez egy elég hosszú és traumatikus történet lenne Joshnak, amit ott kellene kezdenem, hogy egy fiúval járok. Azt viszont még észreveheti, hogy a szám körül is sárgás kicsit, sebesülésesen sárgás. Nem kenek magamra make-upot, hogy ne látszódjon az ilyesmi és kitűnik, mert elég fehér a bőröm. Dehát istenem, az ember tele van sésülésekkel! Felveszi a táskám mielőtt utánahajolnék, pedig semmi nehéz nincs benne.
-Jaj, ne már! Ennyire nem fáj, de tényleg. Persze rendes vagy
Próbálom út közben visszavenni tőle, nemtom sikerül-e, ha nagyon nem hagyja, nem erőltetem, a kocsi úgysincs messze.

Egy közös, de lazább edzés után indítványozom, hogy maradjunk együtt, csináljunk valami közös programot, mert már rég beszélgettünk felszínes dolgoknál lényegesebbről. Pedig kíváncsi vagyok rá: látványosan változott, és -eltekintve a mai, kicsit komorabb képétől- szeretnék tőle és róla többet tudni.
Az egész felvetésemet azonban elhülyüli, amit lényegében nem bánok, mert legalább látom ma is nevetni.
- Hű, de felvitte az Isten a dolgod, tán újabban jóba vagy vele?- a világ legfontosabb kérdéseire senki sem tudja a választ. Mindenki csak keresi. Kicsit húzzuk egymást.
Aztán feltűnik, hogy felszisszen, amikor hajol. Nem izomrándulás, mondja, hanem egy ütés.
- Ú, te szegény!- szisszenek fel én is. Ha a bordáját érte, az kellemetlen lehetett. De elhiszem minden szavát, nincs okom kételkedni. Felkapom a táskáját, kiviszem a parkolóba a kocsijához, hiába próbál tiltakozni. Az anyós ülésre pattanok, próbálom kitalálni, mit csináljunk ezután.
- Esküszöm, nagyon látványos, ahogy épül az izmod!- beszélgetek vele addig is, amíg ki nem találunk valamit- Nem jársz többször, mint ahogy megállapodtunk?- ugratom; nem hiszem, hogy volna rá ideje.
Közben jár az agyam, mivel lehetne feldobni egy kicsit, mert a mosolya mögött bizony most is ott rejtőzik a bús lépű lovag. Pia, nagy mennyiségben szóba sem jöhet, nem részegedhet le (megint) velem.
- Mostanában nem jársz meghallgatásokra. Legalábbis nem láttam a neved sehol, felhagytál azokkal a tervekkel, hogy megmutasd magad a világnak?

Nevetek, jó Joshsal hülyéskedni, nekem is az jár a fejemben (nekem is XD nem tudok róla, h neked is) kéne mélyebben is dumálni, dehát nem olyan egyszerű az ugye. Legalábbis elkezdeni.
- Húúúh nemtom jóban lennénk-e, ha létezne. Attól függ mennyire lenne humorérzéke
Dehát isten léte egyértelműen illogikus, oh igen, mintha Sebastian említette volna, hogy JOsh vallásos, sunyin nézek rá, szeretek az ilyesmiről vitatkozni, Mattel is elvoltam, bár annyira nem lehet súlyos Josh, mint ő.
-Deh ezekre a kérdésekre nem is ő adja a választ, az ember magától jön rá, ugyanakkor mivel saját tapasztalat, nem biztos, hogy mindenkire érvényes.
Merthogy viccen kívül tényleg vannak elméleteim ezekre.
Csak mosolygom, hogy én szegény, visszafogottan és próbálom elvenni tőle a cuccot, kevés sikerrel. Megcsóválok a fejem sóhajtva. Beülök a volán mögé, nevetve nézek rá.
-A mim? Nem hiszem, csak többet eszem. Azt hiszik, hogy nem tudom, de elég nyilvánvaló, hogy apró trükkökkel próbálnak rászedni a kajálásra.
Lia és Sebastian, na meg Felix... Begyújtom a gázt, közben pörgetek néhány helyszínt, hová mehetnénk.
-Hm, pedig lehet, hogy kéne és komolyabban kéne vennem. Egen, egy időre fel, tudod én valójában nem annyira szeretek szerepelni, mint ahogy az első látásra tűnik, de megváltozott a helyzetem, az anyagi.
Igaz, hogy nagyjából minden más helyzetem is.
-Szóval ha továbbra is ilyen szépen akarok hízni, valamiből kaját kell majd vennem.
Rágom meg a szám elgondolkodva.
- Szerinted? Te jársz mostanában? Talán csak zenélni kéne, vagy nemtom, ahhoz értek.
Sandítok rá, mert most őszintén nekem a színészkedés annyira jól szerintem nem megy. Vagy legalábbis nincs rutinom, akkor menne, ha igazán akarnám, de nemtom, csak gyorsan és sok pénzt akarok keresni, kevés fáradtsággal.

- Naná, hogy van neki. Csak jól titkolja!- nevetek. Istenről beszélünk! Azért voltak érdekes húzásai, nem? - A humorérzék elengedhetetlen!- nevetek tovább, jóízűen. Kedvelem Reevent, sajátságos szemlélete nem irritálja az enyémet. Nem fogok vele vitát nyitni arról, mibe vesse a hitét és mibe ne, nem vagyok amúgy se hittérítő. A téma is materializálódik. Ésszerű, amit mond.
- Ez így van. Mindenkinek magának kell rájönnie, hogy működik a legjobban- kérdés van a szememben. Hova akar kilyukadni? - Te már ráakadtál a "nagy válaszokra"? - Ránézésre azt mondanám, igen is, nem is.
A mai visszafogottságára megyarázatot kapok: megütötte magát. Titkolni akarta, bár amikor rákérdeztem, leplezetlenül felelt. Hogy őszintén-e? Kétségbe nem vonom. Fogalmam sincs, hogy bárkinek szándékában állna fizikálisan bántani. (Ez a lehetőség eszembe sem jut)
A kocsiban már ismét felszabadultabb. Kinevet, hogy az izmairól kérdezem.
- Vicces vagy, komolyan. Sokkal erősebbnek látszol. És nem kövérebbnek. Ez lényeges különbség, barátom, bár az evés is fontos tényező, nem tagadom- nevetek, ahogy előadja magát, cselekkel veszik rá az evésre. Ha így teszik, jól teszik, Reevennek jót tesznek vele.
Elpanaszolom neki, hogy nem látom már mostanában a meghallgatásokon. Bár ő főiskolára jár, és más tervei is voltak (egyszóval tudom, hogy kevés ideje van), kíváncsi vagyok, vajon számíthatok-e még rá, vagy végleg feladta a terveit.
- Ah, szóval le vagy égve...- húzom el a szám- Nos, ha ezzel tudok segíteni, egy ideig meghúzhatod nálam magad...- Gondolom, Sebyékhez nem menne szívesen, bár abban biztos vagyok, hogy hívják ők is- Kajám is mindig van, bőségesen...- kacsintok rá.
Állást ajánlani jelenleg nem tudok, én sem találok magamnak. Néha fáraszt már a korán kelés. Főleg mostanában, hogy elkezdtem élni.
- Én járok, hátha egyszer rám kacsint a szerencse. Itt-ott leesik egy-egy szerepecske- rántom meg a vállam. Nos, semmi komoly, ez csak azt jelenti.
Felcsillan a szemem, ahogy a zenélést említi.
- Igen, emlékszem, tapasztalatod is van, volt már zenekarod, jól énekelsz... Miért is ne? Nem adtál még fel hírdetést, hogy új zenekart csinálnál? - biztos próbálkozott már, de nem árt ismételgetni.
Aztán elmosolyodom...
- Múltkor jót énekeltünk, emlékszel? Ne menjünk el most is abba a bárba?- nevetek. Jó muri volt. Már csak azért is, mert akkor jól éreztük magunkat, miért ne ismételhetnénk meg újra?

Nem mintha hinnék a mindenhatóban, de ezen vigyorgom egyet, ha felteszem, hogy létezik, biztos van neki, ha nagyon van, talán még a lelkemért is küzdene, bár... nem nyerne sajnos. Viszont úgy tűnik Josh nem lenne benne az istentagadó, frissítő vitában, legalábbis nem reagálja le, hogy én nyilatkoztam, biztosan nincs.
-Sajnos elég hülye a világ, unalmas lenne ép ésszel elviselni, vagy talán nem is lehet.
Sok a bolond, csak általában nem jó értelemben. Biccentek, aztán megkérdezi ráakadtam-e már a nagy válaszokra, mélán nézek előre.
-Nem tudom végső válaszok-e, az embernek mindig vannak kérdései, de a legfontosabbakra már régen. Pl, amikor felébredtem a kómából és rájöttem, hogy nem az a legyőzhetetlenség, ha nem érzel soha semmit....de azt még mindig úgy gondolom az élet értelme a pillanatnyi örömökben rejlik, mármint, hogy az akkorban élj át mindent, lehetőleg pozitívan és hogy így is fogd fel, mindenben meg lehet találni és sokkal jobb örömben élni, egyszerűen jobb érzés boldognak lenni.
Mondom leegyszerűsítve, hogy szerintem miért fontos ez, mert egyszerűen csak jó, jobb, és ha logikailag kéne levezetnem: jobban megéri.
-Elárulom, sosem lehetnék kövér, mert a gyomrom az orvosok szerint eléggé gyatra már és nem bír feldolgozni túl sok kaját, hiába tágítgatom, vannak határai. Lehet, hogy azért látszom erősebbnek, mert... szóval ilyen lelkibb dolgok miatt.
Kicsit összepréselem a szám, erről nehéz beszélni.
-Mármint nem úgy mondják, hogy ha boldogabb vagy, akkor egészségesebb leszel?
Pislantok rá, mintha mondás is lenne rá. Rávigyorgok, ő is felajánlja,hát örülök, hogy most már nem kéne az utcán csöveznem. Hm...tényleg szép szeme van. Megölelem hirtelen és gyorsan, utóbbi azért mert vezetés közben amúgy necces, de épp a lámpára várunk és addig...hát igen azóta kicsit közvetlenebb lettem, szerintem még ő is azt a részem ismeri, aki nem mert hozzáérni az emberekhez...viszont azóta rájöttem, hogy szeretethiány forever és nagyon, úgyhogy ha nem tiltakozik, kaphat ízelítőt.
-Kösz, irtó rendes tőled, egyelőre megvagyok, mert nem eszem sokat, de hamarosan elfogynak a tartalékaim. Viszont addigra kitalálok valamit.
Biccentek, talán valami drogos tinit én is el tudnék játszani, majd nézem az ilyen szerepeket.
-Jaa igen, te nagyon jó voltál abban is, amit láttunk közösen! Szóval ez tényleg neked való.
Jelentkeztem valamibe, de az elég amatőr volt, nem hozna pénzt, nehéz jó csapattagokat szerezni... Deh valamit meg kell próbálnom, mert ez a fotózás dolog sem azonnal ont anyagi bevételt. Tudod ez elég nehéz...mármint tényleg nagyon furfangosnak kell lenni, szerencsésnek, meg ilyesmi.
Bólogatok aztán.
- Bezony, te is jól énekelsz, ha lenne bandám, téged hívnálak először! Jü, valami karaoke bár volt, bár a város egy más részén, lehet találunk előbb is valamit, az nem jó? Ugyanabba szeretnél?
Igazából én már nem emlékszem a nevére, de valahol megállhatok megkeresni telefonon.
-Josh, mesélj, mi történt azóta? Suzyval mi a helyzet?
Nézek rá hamiskásan, meséljen ő is, amíg találunk valamit...

Számomra egyértelmű, ha valakiről azt mondom, van humorérzéke, az létezik is. Úgy látszik, Reevent se bántja a dolog, hogy én pedig hiszek a létezésében, mert nem kezd ostromolni, soroltassam fel a bizonyítékaimat. (Hehehe). S mint mondtam, nem vagyok fanatikus vallásos, legalábbis nem az én dolgom, hogy térítsek másokat a hitre. Amúhy is egyre inkább bebizonyosodik, a mai viláégban mindent törvényt szigorúan betartani felér az öngyilkossággal. Pedig Isten nem a halálunkat kívánja, inkább, hogy boldogan éljünk... Éppen csak az egészséges egyensúlyt kell megtalálni a két oldal között.
- Vagy nekünk se árt a humorérzék- kacsintok Reevenre. A hülyeségeket vagy fel kell venni és hülyülni tovább, vagy el kell fordulni tőle, mintha nem is létezne. Olyanokba nem szabad belemenni, amikről tudnivaló, hogy bosszantanak, dühítenek, felháborítanak, sértenek...stb. Nagyon egyéni. Már megtanultam.
- Nekem mindig vannak kérdéseim... Mindig foglalkoztat valami. És amire megtaláltam a választ, hiretelen nem is tűnik fontosnak, noha lehet, hogy hosszú éveket kutattam...- rántom fel a vállam. Milyen hülye dolog ez? Egy dolog elveszti az értékeét, a jelentőségét, ha már nem marja nap mint nap az elmém. Ez nem megnyugtató... ez... nem is tudom. Valahol kiábrándító. Mintha lényegtelen dolgokba ölném az energiám.
- Nagyon hasonló, amit mondasz, ahhoz, amit újabban több embertől is hallok: Sebastiantól, Suzytól. Korábban nehezebben fogadtam ezt el; arra törekedtem, hogy tartósan legyek boldog..., de ez... majdhogynem lehetetlen küldetés...- ismerem be neki kicsit feszengve. Aztán rámosolygok.
- Ha már felhoztad... Tényleg igaz, boldogabbnak látszol. Ezek szerint jól alakulnak a dolgaid?- suli, fényképezés, csajok... Csak amiről utóbb beszélgettünk (kíváncsian nézek rá, vajon mond-e valami konkrétumot?) Az unokanővére miatt legalábbis már nem kell aggódnia. Seby jó ember, Liát boldoggá tudja tenni (és akarja is).
- Én ebben nem vagyok otthon, de Lia biztos tudna erre felelni. Ő az ápolónő, nem? - fogalmam sincs, mennyit bír egy gyomor. Meghökkenek, hogy a lelki dolgok miatt nézzen ki valaki erősebbnek, de nem tagadom, hisz nem tudhatom. Elképzelhető, nem? - Meglehet, de akkor a lelked a hasfaladba költözött- nevetek (nem rosszindulatúan)
- A boldogság fél egészség...- azt hiszem, valójában így szól az a mondás. Mosolyogva nézek rá- Bárhogy is van: jobban nézel ki. Erősebb vagy, vidámabb... Vonzóbb- vonok vállat nevetve, hiszen ez suta bók; mégis, úgy hiszem, az utóbbi időben inkább sikere van a csajokkal, mint korábban lehetett.
Átérzem a nehéz helyzetét, és amikor mondom, lakjon nálam, hirtelen megölel. Ösztönösen ölelem vissza, és lapogatom meg finoman a hátát (nem megfeledkezve róla, hogy fájhat neki, hiszen megütötte). Némán tárgyaljuk le, hogy ez nem a levegőbe szóló ajánlat, és azt is, ő mennyire hálás érte. Mégsem él vele.
- Nos, akkor ne felejtsd el, mindig ott leszek, mint B-terv- egy idegenért is megtettem volna. A barátom (majdnem) rokona viszont elsőbbséget élvez!
Beszélünk a színészi karrierjéről is (még kevésbé tartja fontosnak, mint én), bár engem jónak talál. Nevetgélek, legyintek.
- Lesz, ahogy lesz, nem fogom magam összetörni!- nevetek. Sokkal több dologra van időm, ha nem aprózom fel magam.
- Vagy ismerni kell a megfelelő embereket vagy módszereket, amikkel el lehet hozzájuk jutni- ó, hogy ki lettem okítva ezzel kapcsolatban! Biztosan Elee se, Felix se sajnálja majd, ha tovább adom a tudásuk javát.
- Tudod, ha bandád lesz, szeretném, ha meghallgatnál. Énekelni jó!- kurjantok jókedvűen, mert eszembe jut, milyen jót zúztunk közösen a színpadon. Nevetek.
Megegyezünk, hogy most is elmegyünk egyet "mulatni". Nekem aztán édesmindegy, hol ontjuk ki a hangunkat, úgyhogy ezt Reevenre bízom. És közben Suzyról kérdez. Elmosolyodok. Minden mást csak felszínesen érintek, hiszen említettem már, hogy meghallgatásokra járok. A festés most mellékes, egy alakalomból még nem lesz rendszer, bármit is mondott Felix. A fő téma úgyis Suzy.
- Köszi, megvagyunk. Szinte naponta találkozunk, együtt eszünk, csatangolunk, beszélgetünk, ilyesmi. Igazából szeretném...- ah, épp olyan téma, amiről nehéz beszélni, mert más vagyok, mint az átlag- , ha több lenne közöttünk, de néha úgy érzem, ő még nincs felkészülve arra, hogy a pasija legyek, érted, hogy értem... - féloldalasan nézek rá, vajon mit mond most ő, aki néhány hónapja még maga is kesergett, milyen kiszámíthatatlanok a nők (de azóta becsajozott, legalábbis nagyon úgy néz ki).
És hogy tisztázzam a helyzetet, hozzáteszem:
- Tudod, arra törekszem, hogy minden percben jól érezze magát, amikor velem van. Bohóckodunk, nevetgélünk, vagy éppen komoly dolgokról bszélgetünk, mindegy. De mintha éppen csak a ma számítana, és csak búcsúzáskor említjük a másnapot. Ez így nem terhes neki sem.
Út közben kibeszéljük ezt a kérdést. Aztán amikor bemegyünk a bárba, már nem a csajokról dumálunk, hanem arról, mit akarunk ma elénekelni. Van néhány ötletem...

Egyetértően bólogatok, hogy a humorérzék nekünk se árt. Kiderül, hogy Joshnak mindig vannak kérdései, ezen először magam is kérdőn vonom fel a szemöldököm, aztán oldalt pillantva rá, mosolygom.
-Ez nagyon jó és nagyon érdekes. Kételkedő típus vagy? Mármint mindent megkérdőjelezel?Ááááh
Bólintok, ahogy több magyarázatot fűz hozzá.
-Szerintem egy nagyszerű tulajdonság, sosem fásulsz bele a dolgokba, olyan...célirányos, ha mindig találsz újat.
Milyen érdekes, igen az ember általában úgy van vele, ha megtalálja a megoldást, már kevésbé tűnik érdekesnek, misztikusnak, ismeretlennek.
- Szerintem ez azzal van összefüggésben, hogy ha az ember megkapja, amit akar, az valahol később elveszti jelentőségét, de ezek szerint te mindig motiválva vagy, hogy ez milyen jó!
Lelkendezem, érdekes és új.
-Érdekelnek a kérdéseid
Vajon mik lehetnek? És mindig felteszi őket? Másoknak elmondja őket? Amit éppen Sebastian és Suzy is...
-Tartósan boldog... Alapvetően mit jelent boldognak lenni? Egy állapot szerintem. Az nem baj, ha mindig erre az állapotra törekedsz, de sajnos néha kizökkentenek pl a társadalmi elvárások, vagy történik valami rosszabb, vagy egyszerűen csak esik az eső, szar, nehéz napod van, de azzal, hogy a pillanatokat keresed, minél többet próbálsz találni, valahol tartósan boldoggá válsz.
Állandóan nem lehet, viszont amit ő mond, az szerintem összefügg a mi véleményünkkel. Boldogabbnak? Rávigyorgok, aztán egy percre elkomorodom, amióta hosszasabban beszélgettem Joshssal, nos sok minden történt. Pl kiderült, hogy gyilkos vagyok, ezt Felix segített háttérbe szorítani, noha teljesen nemtom leküzdeni, összevesztem Liával, aztán kibékültem... elcsábítottam Sebastiant, magamhoz kötöttem őket, ami megint arra enged következtetni égetnivaló pokolfajzat vagyok és még ki is dobtak.
-Tudod...az én életem elég végletes, vagy nagyon jó, vagy iszonyúan rossz, sosem tudok valahogy a nyugodt középen maradni, úgyhogy nehéz kérdés, a jó dolgok miatt nagyon boldog, próbálok erre figyelni, mert a negatív oldalon már nem áll senki.
Már a szüleim sem, vagy a halottak... elpusztítottam őket. Valahol még a saját lelkiismeretem is. Úgyhogy ez nehéz kérdés, bizonyos szempontból nagyon jól és nagyon rosszul.
-Persze, az, Liát nem akarom ilyen hülyeségekkel terhelni, végülis tökmindegy, érzem, ha már elég és nem eszem, ennyi az egész.
Csak Sebastian hiszi, hogy újra normális lesz, de egy életet nem lehet visszacsinálni, mindig úgy éreztem túlságosan intenzíven csinálom az egészet, ezért nem lesz hosszú... Nem hiszem, hogy hosszú lesz és nem is bánom ezt. Van hasfalam? Nevetek kicsit én is, tényleg lenne változás? Hm, nem vettem észre.
-Ha te mondod...
A mondásra biccentek és ő is nagyon jó változásokat lát rajtam. Több lett az önbizalmam, az biztos, bár eddig is volt, csak a gyilkosság tönkre vágta egy időre. Vonzóbb? Ezen mosolygok, tényleg igaz lehet, ha egyszer Felix is annak lát... és Sebastian se utálja a testem... Najah, imádhatnák a lányok is!
-Köszi és az ajánlatot is, igazából nem szívesen laknék megint az utcán
Vallom be a férfias váll-lapogatás után, talán azért tűnik annak, mert Sebastianhoz mindig bújok, mint valami szerencsétlen menyét, de ő is, egyébként.
- Ne is törd, csak lazán, a saját tempódban és elképzeléseid szerint. Nem árt kapcsolatokat építeni, az is igaz, de megnyerő vagy, nem aggódom
Kacsintok rá, a zenélésen mosolygom, meghallgatnám, hogyne.
-Oké, ha ráveszem magam ilyesmire, neked szólok először.
Úgy tűnik tényleg nagyon szeret énekelni, majd kihozom belőle a magas hangokat, hahá!
Suzy aranyos lány, bár néha, nekem kicsit túl szeles, fura, hogy nem akar úgy kapcsolatba lépni Joshssal, olyan Lizzy-féle.
-A programok jók, hát... nem kérdezted tőle? Ha sokat találkoztok már biztosan vagytok olyan kapcsolatban, hogy válaszol. A lányok néha elég érdekesen gondolkodnak, én nem tudnám megmondani mi jár a fejükben.
Feldob a kapcsolata, ez olyan ideálisan hangzik, bár ha nincs benne szex, tényleg hiányzik az a valami.
-Tudod Josh ez irtó jól hangzik! De többet szeretnél, igaz? Mármint...csókolóztatok már és egyebek? Mert ha nem, meg kellene próbálni, ha tiltakozik, megbeszélni és együtt felfejteni a gondot, mert túl szép ez, hogy ne legyen folytatása, nagyon jól csinálod, ha jól érzi magát, te is és csak a ma számít, akkor ez kvázi tökéletes! De beszéljetek, ez sok mindennek a kulcsa lehet.
Ezt mondtam Sebastianéknak is, ki tudja, talán ő megfogadja. Találok egy bárnegyedet, bár nem pont azt, ahol a múltkor is voltunk, ez egy másik és egyelőre szét sem nézek (vesztemre) hanem hallgatom Joshnak milyen dalötletei vannak.
-Mit szólnál, ha megpróbálnánk józanon? Veheted elő-meghallgatásnak! Aztán persze ihatunk is valamit
Mondom, közben érzem valami fura ebben a bárban, valahogy közel vannak egymáshoz a férfiak, de először nem tűnik fel, hogy a kezüket fogják, ölelkeznek (Felix miatt)

Az élet nagy kérdéseiről kezdünk általánosságban beszélgetni, és noha érintőlegesen szóba kerül Isten és a hit (léte vagy nemléte), inkább arra tesszük a hangsúlyt, ahogyan mi gondolkodunk. Ahogy a véleményem kifejtem neki (a nagy mindenttudónak, hihihi), azt hiszi, kételkedő típus vagyok.
- Nem, nem mondhatnám. Inkább úgy fogalmaznék, a való életem, a tapasztalataim felülírják azt, amit eddig tanultam, amiben eddig hittem. Mintha nem működne úgy, ahogy kellene, viszont nem vagyok boldogtalan attól, ha alternatívákat próbálok ki.
Félek, nem teljesen ért, bár ha belegondolok, minden dolognak több oldala van. Akár így is nézhetjük.
- Nem tagadom, hogy a kérdéseimnek köze van az életemhez, a jövőmhöz, de legtöbbször nem ennyire céltudatosak. Tudod, csak úgy jönnek... - valószínűleg mások fejében is megszületnek ezek ezek a kérdések, csak nem biztos, hogy mindenki ennyit foglalkozik velük.
Bólintok, hogy jól látja, amit megszerzünk, már kevésbé tűnik érdekesnek; legalábbis általában. Én ebbe nem szívesen törődök bele, sosem lehetnék boldog, bármilyen álmom válna valóra.
- Nem az újdonság számít, hanem megtartani a lelkesedést valami iránt, amit már megszereztem. Megpróbálni... a lehető legjobban megismerni, kielemezni, érted?- próbálom elmagyarázni, mire gondolok. A lelkesedése azonban engem is pörget, vitathatatlan.
- Ah, hát jó...- sóhajtok, no, majd biztos most néz hülyének: - Mi értelme az életnek? Van-e sorsszerűség? Meddig tart az önuralom?
Mosolyogva bólintok.
- Nos, ez is egy kérdés: mi a boldogság? - amúgy egészen közel áll az álláspontunk- Tudod, korábban úgy tűnt, van egy módszer, amivel boldog lehetek. De úgy tűnik, ez nem ilyen egyszerű. És egyre biztosabb vagyok benne, ha el is érem, amire vágyok, az sem lesz fenékig tejfel, épp a hétköznapok terhei miatt. De ahogy mondod, sokat számít, hogyan viszonyulok ezekhez a körülményekhez: hagyom, hogy nyomot hagyjanak rajtam vagy lerázom őket? - kevésbé kéne hagyni, hogy befolyásolhassanak, noha akad olyan, ami elkerülhetetlenül lelomboz.
Érdeklődöm felőle. Külsőre úgy tűnik, valamiképp rendeződik az élete. Úgy látszik, azt a benyomást kelti. Ahogy azonban bevallja, ez sem ennyire egyértelmű.
- Mindannyiunknak megvannak a maga démonai, nem igaz?- kérdezem, együttérzőn. Noha nem tudom, Reevent mely dolgok húzzák lefelé, úgy hiszem, ennek nincs is jelentősége.
- Belejössz te is, mint kiskutya az ugatásba- ütöm el viccesen.
Kétkedve nézek rá, amikor Liáról beszél.
- Már megbocsáss, ez szerintem butaság. Ha ért hozzá, ha jól ismer téged, miért ne tőle kérnél tanácsot, hanem valami idegentől? Nem gondolod, hogy ő lenne a legjobb választás? - kétség nem fér hozzá, én hozzá fordulnék, ha egészségügyi problémáim lennének. (Igaz, ő az egyetlen, akit ismerek)
Kétkedik a szavaimban. Vállat vonok. Önbizalmat nem lehet ajándékba adni. Bár bizonyos tekintetben mintha sokkal több önbizalma lenne. Ki érti ezt?
- Nem is kell. Mondom szépen. Csak el ne felejtsd!- nálam annyi hely van, simán lakhatna ott még egy egész család.
A színészetet nem veszi komolyan, és azt mondom neki, én sem; végülis ez az igazság. Merthogy a szándék önmagában kevés. Én pedig lehetetlennek tartom, hogy valaha is olyan módszerekhez nyúlnék, amit Felix vagy Elee javasolt. Megnyerőnek tart, ezen mosolygok egy jót, legalább ő ilyennek lát!
Suzyról beszélek neki aztán, kicsit félénken, mert ami a nőket illeti, még mindig kisgyereknek érzem magam. Nevetek, hogy ő sem érti a lányokat; legalább ebben is hasonlítunk.
- Nos, nem mindig kell beszélni. Egyszer már elszúrtam, sokat dumáltam, gyorsan, most inkább nyitva tartom a szemem, jobban figyelek, és hát...- megvakarom a fejem, igazából inkább csak óvatos vagyok- Nézd, nem hiszem, hogy elrontanám, ha óvatosabb vagyok. Nem kapkodok, ráérünk. A vonzalom kölcsönös, nem jönne velem mindenfelé, ha ne érezné jól magát velem, nem igaz? - mosolyogva nézek rá. Csak azért, mert kivárok, nem jelenti, hogy feladtam.
Aztán tovább beszél, biztat, és tele van lelkesedéssel, mintha csak az ő kapcsolatáról lenne szó. Nagyon bírom, amikor ilyen.
- Gondolod, egyszerűen csak meg kéne csókolnom? - harapok a számba, aztán elnevetem magam. Miért is ne? Bár... én másképp terveztem. Lehet, nem kéne túlbonyolítanom.
Megállunk valahol, aztán azt mondja, énekeljünk józanon (múltkor volt már bennünk egy-két sör). Beszéltünk róla, hogy talán együttest alapítana. Nos, ha így van, mennék hozzá énekesnek, a hangunk legalábbis illeszkedik egymáshoz (bár két énekes sok lenne egy együttesben)Mindegy, ma énekelni fogunk.
A bár, ahova betérünk, főleg férfiakkal van tele. Annyira nem figyelem őket, bár mémelyik furcsán van öltözve, mondjuk úgy, lengén. A pulthoz lépek, rögtön kérek két sört, aztán kilesem, hol a karaoke-gép. Az első nótát legalább sörmentesen kellene énekelni (ha már meghallgatás)
- Milyen sítlusban nyomod? Rock? - akkor valami olyasmit választok.

Próbálom megérteni Josht, a tapasztalatoknál koncentrált szemöldökkel bólogatok.
-Áháá, hát az megesik, mondhatnám elcsépelten: ilyen az élet. Ami elméletben úgy működik, nem biztos, hogy a gyakorlatban is ugyan úgy fog. Persze, ez így érdekesebb, kísérletezhetsz. Szerintem jobb, mintha minden megfelelne a várakozásaidnak
Fejtem ki a véleményem. Kérdések, őőő aha.
-Igen, de vannak ilyenek, nálad is gondolom, pl a színészet.
Nézek rá kicsit kérdőn, jól mondom-e.
-Asszem jah, van valamilyen filozófiai probléma, azt kielemzed, megtapasztalod?
Találgatok, aztán majd útbaigazít legfeljebb. Figyelem a kérdéseit, bátorítóan mosolygok, aztán biccentek.
-Nahát! Ilyeneken én is gondolkodom. Az elsőn is, hogy mi értelme az életnek, bár én úgy érzem, azt a magam számára már megválaszoltam, a sorsszerűségben viszont nem hiszek. Vagy nemtom...Szerinted van? Az önuralommal foglalkozom talán a legtöbbet, de az nagyon összetett nálam.
Szóval kérdések, amik aktuálisan foglalkoztatják. Örülök, hogy ez közös bennünk, ez is azt mutatja Josh értelmes, gondolkodó ember.
-Milyen módszer? Nekem is volt ilyen módszerem, de hosszútávon nekem se vált be, és nekem is tapasztalat kellett ahhoz, hogy erre rájöjjek. Hát figyelj, fenékig tejfelen is attól függ mit értesz. Sok minden csak attól függ, hogyan fogod fel. Le kell rázni, de tudom, hogy nem mindig egyszerű, mert...óhatatlanul is beléd ragadnak, mint a kaja a fogadba
Ah a hülye hasonlataim
-De nem is lennénk emberek, ha néha nem lombozódnánk le, ez természetes és a világ is szar. Viszont a dolog egyszerű. Tőled függ, mennyire hagyod ezeket magadba beágyazódni és tartósan szenvedni tőlük. Szerintem nem érdemes a múlttal elrontani a jelen pillanatokat. Ki kell szomorkodni magad, bőgsz egyet, aztán jól van, kész, tovább mész.
Nézek rá biztatóan. Mondjuk Felixet pl semmi sem hatja meg annyira, de mivel abban a helyzetben nőtt fel, ez nem akkora csoda, a rossz dolgok inkább az én abszurd életembe siklanak néha be, deh...akkor sem akarom elrontani velük a jelenem. Ha van pokol különben is szenvedek majd értük eleget akkor. A démonokra biccentek, a kiskutyán nevetek, tetszik ez a megfogalmazás.
-Hát persze, én is így gondoltam...
Sóhajtok, meredek magam elé kicsit.
-De igazából ezt a kóma után mondták, annyira meg nem érdekel, hogy utána járjak. Ha érzem, a következő falattól kidobnám a taccsot, leállok és ennyi. Liával...veszekedtünk, persze kibékültünk, deh...
Sóhaj
-A lényeg az volt, hogy ő nem mond el nekem dolgokat kíméletből és nem érti, hogy ez hülyeség és én nemtok hogy állni ehhez. Egyelőre arra jutottam, hogy jóóó, ha ő se mond el, én se. Csak félek, hogy ebből az lesz, hogy soha nem mondunk többet egymásnak semmit... Viszont nem ér, ha mindig én nyílok meg, ehhez szükségem van a másik emberre... megpróbálom nem terhelni, pedig lennének dolgok, amik őt is érintenék, de kiakadna és az a legszebb...megértem! Viszont Lia nagyon érzékeny és tudom, hogy kiakadna... én viszont bírnám, akármit, bármit....
Nagyon erősnek képzelem magam.
-Köszönöm
Azt, hogy befogadna. Most már nem lenne jó az utcán élni, a szervezetem se bírná. Tuti belőném magam a kilátástalanságba és még egyszer nem élném túl, nem vagyok én macska.
Áh, szóval Joshnak rossz tapasztalatai vannak! Mármint...túl sokat, túl gyorsan.
-Viszont minden ember más és gondolom minden nő más, szóval az egyik sémát nem kehet ráhúzni a másikra. Lehet az egyik esetben nem volt jó a sok és lelkesen gyors lépés, de egy másinál már működne, vagy ez működne jól, ez emberfüggő. De ebből a szempontból nem tudok segíteni, csak egyszer beszélgettem Suzyval a suliban, összekevert egy régi ismerősével és akkor még a kómám miatt azt hittem régen is ismertem.
Vallom be.
-De, igaz, ha így érzed jól csinálod, legyél óvatos!
Beletúrok a hajamba kissé hátul, ravaszkássá válik mosolyom.
-csókold, igen
Bemegyünk és elsőre nem tűnik fel (annyira megszoktam basszus) megyek vele a pulthoz, dobol rajta a kezem, miközben gondolkodom a számon, amit énekelni kéne.
-Egen, én egy rap számot nem tudnék neked lenyomni, vagy egy reggiet, de hogy legyen? Először ketten? Vagy szeretnéd kezdeni? Mert akkor választhatsz, amit szeretnél
Nem akarom én bekorlátozni. Közben egy pasi a derekamnál fogva félretaszít óvatosan, hogy odaférjen tőlem a pulthoz rendelni, először tökre átsiklok felette, aztán...elkerekednek szemeim.

Könnyebb dolgom van, mint hittem. Nem kapok kérdéseket az arcomba: ezt mégis hogy érted?. hanem bólogat, mint akinek magának is hasonló tapasztalatai vannak.
- Ebben az a vicc, hogy azt tanították, a próbálkozások mindig kudarcra vannak ítélve- mondom, s nem hivatkozom nyíltan a Bibliára, de ha rákérdez, úgyis elmondom neki.
- Mondjuk, az is- mosolygok. Elsősorban nem a munka foglalkoztat, de valóban az is- Meg a jövő, úgy mint család, nő, gyerekek- nem szégyenlem, hogy ilyesmiken jár a fejemben, azt hiszem, ez normális.
- Sokkal egyszerűbb dolgokra gondolok. Legyen az az új lakás, a kocsi, egy barát vagy barátnő...- sorolok neki sokkal hétköznapibb dolgokat- tudod, úgy látom, az ember hajlamos ráunni arra, ami már az övé; de én nem akarok úgy élni, hogy mindig újabb és újabb dolgokat akarok megszerezni magamnak...
Aztán azokról a kérdésekről beszélgetünk, amik foglalkoztatnak, lényegében nagyon is közel áll azokhoz, amikről eddig is beszéltünk.
- Oh, szerencsés vagy! Én sokszor érzem magam nagyon feleslegesnek!- nevetek; nem annyira tragikus ez a gondolat, sokakkal megesik- Nem hiszem, hogy létezne előre megírt sors. Különben nem lenne értelme a szabad akaratnak: te döntöd el, mit akarsz megtenni és mit nem; nem befolyásol semmi- Nagyon durva lenne, ha ki lennénk téve a kísértéseknek, és akárhogy szeretnénk, nem tudunk ellenállni, példának okáért!- Erről mesélhetnél kicsit, ha szabad- kapom fel a fejem, hogy az önuralom kérdése miért összetett nála.
Hamarabb eljutunk a vallásig, mint gondoltam; de elég nyílt ember vagyok, hogy őszintén válaszoljak a kérdésére.
- Mondjuk úgy, vallásos közegben nevelkedtem, noha nem vagyok megkeresztelve...- fogok bele. Zabi gyerek vagyok, nem lett volna olyan pap, aki ezt bevállalja- Biztosan ismered a Bibliát; tudod, úgy tanultam, abban vannak az életem legfontosabb szabályai. Úgymond útjelző táblák a boldog életemhez...- vállat vonok. Hogy működjön, minimum minden embernek vallásosnak kéne lennie. Aztán bólogatok:
- Szemléletes hasonlat, igen!- így érzem én is.
Aztán elnevetem magam, mert azt mondja, csak bőgni kell, és menni tovább.
- Ritkán hallani ilyet egy srác szájából, de igen, így van. Sírni nem szégyen. Én megkönnyebbülök, ha kibőgtem magam, noha el is fáradok belé, mintha elveszteném az energiám is...- teszem hozzá halkabban; ez olyan, mint valami titok. Sírás után érzem magam a leggyengébbnek. Akkor is jól esik időnként!
Megnevettetem; vidáman beszélgetünk tovább, egymásba erőt csepegtetve.
Szóba kerül a kajálás is, csodálkozom, hogy nem a kedvenc unokanővérétől kér tanácsot, amikor ő ért is hozzá.
- Hát ha megérzed a taccs előtt, hogy elég, akkor jó. De nincs erre valami praktika? Komolyan, biztosan van, a tévében is láttam, hogyan "hizlalnak" fel sovány embereket- mutatom a macskakörmöket, hogy ne gondoljon szélsőséges dolgokra. De a megjegyzése nem hagy nyugodni:
- Veszekedtetek? - felvonom a szemöldökeim, el sem tudom képzelni a helyzetet. Aztán kibontja. Gyerekes dolognak tűnik, de aztán rájövök, ez nem ilyen egyszerű.
- Khm, lehet, hogy ezt nem szabadna elmondanom, de erre Sebastian is célzott. Lia úgy látszik, befelé forduló típus. Bár barátságos és közvetlen, ahogy én tapasztaltam, de én nem vagyok vele állandóan, érted... - csak udvarias volt? Aztán gondolkodok, mi okosat mondhatnék, de nem igazán tudom- Próbáljátok megosztani egymással először a pozitív dolgokat, ki tudja, ez megoldja-e a nyelvét? - Amúgy el tudom képzelni, hogy Lia nem akar megterhelni másokat a problémáival.
- Szóval.. tudsz valamit, ami kiakasztaná? - félrefordítom a fejem. Ez érdekes. - Gondolod, jobb, ha nem tudja? - Vannak helyzetek, amikor a hallgatással megkímélünk valakit valami rossztól. A kérdés csak az, hosszú távon mivel ártunk jobban? Reev ezerszer jobban ismeri Liát, mint én, és valószínűleg Sebastiannál is jobban, hisz rokonok. Mi lehet az, ami kiakasztaná?- Sebastian tudja? Neki elmondtad? - eszembe sem jut, hogy lehet az oka Seby is.
- Nagyon magabiztos vagy. De hidd el, jöhetnek váratlan dolgok az életedben. Bárki életében. Én is azt hittem, erős vagyok, és párszor már darabokra estem...- lassan felemelem a vállam, sóhajtva, hogy aztán leejtsem.
Mondom neki, szívesen befogadom, ha megszorul. Úgy érzem, kijönnénk egymással, amúgy sem hagynám, hogy az utcán tengődjön. Liának is megígértem, a fél szemem rajta tartom, hogy ne essen baja.
Tovább beszélgetünk, őszintén megvallva neki, milyen kudarcok értek...
- Az biztos! - bólogatok hevesen, aztán csak mosolygok, ahogy elbeszéli, milyen kalandja volt Suzyval. (Amúgy az előadásom után simán beszélgethettek; Josh nem tudja, hogy milyen kapcsolatban voltatok korábban)- Suzy... komoly lány. Nem lehetek vele szemben meggondolatlan vagy következetlen- fejtem ki a véleményem a lányról, és majdnem biztos vagyok benne, hogy eltérő véleményen vagyunk, mert Suzy másnak látszik, mint amilyen valójában. Ezzel én is tisztában vagyok. Maradok óvatos vele; az idő nekünk dolgozik, mindig így gondolom. És az nekem már jó jel, hogy nem rázott le azóta se, hogy együtt voltunk SB-ban.
- Oké..., majd ...- kifogásokat hoznék. De ígérni nem ígérhetem, legközelebb megcsókolom. Ha már megteszem, úgy szeretném, ne felejtsük el soha. Se ő, se én.
Mire idáig jutunk, betérünk arra a helyre, amit Reeven kiszemelt. Az első dolgunk, hogy rendeljünk valamit (nem feltétlenül sört, bár valószínűleg az lesz belőle). Felmérem a terepet, hol a zenegép, de ekkor váratlan incidens történik. Még azt sem tudom elmondani, hogy énekeljünk elsőre együtt, ez klassz ötlet, mert valaki oldalba taszítja az én kedves barátomat.
- Hé, jóember, kicsit óvatosabban- szólítom meg udvariasnak szánt hangon, bár némi neheztelés érződhet belőle.
Reevenre pislantok, nem esett-e baja, illetve hogy van az oldala (hiszen fájlalta korábban), de rajta csak a meglepődés jeleit látom. Ki lehet a fickó, aki így meglepte?

-Micsoda ostobaság, pont, hogy nem, próbálkozni kell
Hümmögök, bár nem esik le, hogy a bibliáról beszél, én azt igyekeztem hamar elfelejteni, de az egész oktatási és nevelési rendszerre sajnos nagyon is jellemző, amit Josh mond.
-Áh értem. Szóval szeretnél új lakást, barátnőt és majd gyerekeket.
Foglalom össze, szerencsére nekem gondolkodnom sem szabad, lehet ilyesmiket, de egy percig se gondolom, hogy kellenének.
-Hát igen, elég felszínes, vagy nem is tudom, mintha egy elkényeztetett hülyegyerek unná meg a drága játékait. Sajnos a társadalom elég nagy részére jellemző. A világ egy elkényeztetett óvodás
Teszem hozzá szájelhúzva.
-Feleslegesnek? Már hogy érted? Nem értem ez hogy és miért jutott eszedbe. Hogy sok ember van a Földön és nem érzed kiemelkedőnek magad? Mert szerintem, már az vagy, ha ezen egyáltalán elgondolkodsz.
Nem, én tényleg nem érzem magam feleslegesnek, én egyértelműen ártalmas vagyok a világra nézve.
-Szerintem is
Értek egyet a sorskérdéssel, aztán rákérdez az önuralomra, kifújok egy kis levegőt. Hát ez nekem nem egyszerű.
-Tudod alapvetően elég jól működik az akaraterőm. Vagyis, ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon jól, már-már ijesztően jól, egész egyszerűen, mert én ebben hiszek. Ugyanakkor az önuralom néha más kérdés. Hiába baromi erős az akaratom, nagyon hirtelen és markánsan bele tudok ugrani a dolgokba, ha...már akkor is, ha csak egy szemernyi kétely, vagy más lehetőség is megfordul bennem, mintha...mindent, a világon mindent ki akarnék próbálni.
Bizonytalanul nézek rá, nemtom mennyire sikerült érthetően elmagyarázni. Nem...őrültem bele, hogy gyilkos vagyok, de nagyon nehéz volt és tudom, hogy csak az akaraterőnek köszönhetem, de ugyanakkor elmondtam Liának, hiába fogadtam meg, mert volt egy pillanat, olyan, mint a hiba a Mátrixban. Vagy Sebastiannál... hogy megcsókoltam. A vallásosra bólintok, hamiskás mosollyal.
-Sosem hinnéd el, de én is. Sőt, engem meg is kereszteltek, szerintem sisteregtem
Teszem hozzá kajánul.
-Egen, gyorsan el is égettem, amint lett saját példányom. Tudod ugye, hogy a biblia egy nagy hazugság? Húúúú, ezzel megtaláltál. Ne aggódj, van egy haverom, akivel imádok vitatkozni erről. Az egész egy nagy baromság. Bár nem, az igaz, hogy boldogok a lelki szegények
Nevetek, nem szégyellem a véleményem. Remélem már letett erről, elég meredek kijelentés. Úúúristen, méghogy útjelzőtáblák.
A síráson zavarba jövök, el is vörösödöm, sűrűbben pislogok.
-Igen.... Mondjuk én nem szoktam sírni Csak ha valami nagy gebasz történik. Magamtól nehezen, deh pl volt valamikor...amikor nem jött rosszul.
Remélem neki nincsenek nagy gebaszai és szimplán érzékeny. Ühümmögök a hízásra, szerintem nincs gond.
-Igen, de az én gyomrom tönkretette a drogozás
Mondom könnyedén, méltó büntetés num.01 ha már biblia meg miegymás. Nem bánom, sosem jutottam jó kajákhoz, ha valami eleve nincs, nem szoksz rá, ennyi. Veszekedtünk Liával, komorabban biccentek.
-Igen, tudom, eléggé az. Hát hm... úgy érzem ő mindent nehezen oszt meg, pl nem mesél a jó randijairól Sebastiannal, mesélhetne, vagy akármi.
Úgy érzem Felixről sem tudtam emiatt annyira megnyílni neki, mint Sebynek. A dolog, amire gondolok nem Sebastian, mivel vele csak kinyilvánítjuk vértestvéri szeretetünket //XD, hülye szegény// bebeszélem magamnak, hogy ez jó, hogy ez nem baj és már fel sem merül, hogy probléma lehet.
-Igen, ez olyasmi, ami miatt feleslegesen aggódna, viszont...kicsit őt is érinti. Hát...Sebastian velem volt akkor, de nem mondaná el neki, mert tudod elég ciki...
Nézem a kormányt komoran, nemtom Josh...Joshnak mennyire számít.
-A sérülésemről van szó...az az igazság, hogy nem baleset volt...
Húzom el a szám.
-Tudom, megszegtem pár bibliai szabályt
Konkrétan az összeset
-De ez nem olyasmi, amiről könnyen cseverészik az ember és Lia tud arról, ami érinti csak...épp a sebről nem tud, deh az nem számít, csak...az ember azt gondolná, meg hát elég ciki
Rágom a szám.
-Hisz már 20 vagyok...aztán apám mégis odacsapott
Vigyorodom el kínosan.
-Váratlan dolgok? Az én életemben csak azok vannak! Amikor azt hinném már megközelíti a normálist, mindig történik valami egészen abszurd, hiába vagyok tiszta.
Hú, de rágyújtanék most, apámtól ideges lettem.
-Tényleg? Mert akkor baromi jól összeraktad magad! Hm, sajnálom, neked igazán nem kellett volna. Hát én is kezdtem már párszor elölről a dolgokat, de szerintem sosem voltam egyben.
Húzom el a szám, viszont ezt tényleg hagynunk kéne. Itt ez a Suzy téma például. HOgy komoly lenne?
-Tényleg? Pedig teljesen szertelen, mármint velem.
Lehet, hogy ez csak a felszín, de én a komoly jelzőt használnám rá utoljára.
Az ő dolga, mikor teszi meg azt a bizonyos lépést, ezek szerint nem ismerem az igazi Suzyt.
Inkább bemegyünk és azon tanakodunk milyen zene kellene, amit elénekel. Vagy csak ő? vagy ketten? A meghökkenés akkor történik, mikor kicsit belém jönnek, de nem azt az oldalam találják el, ami fáj, különben annyira hozzászoktam már, lehet még ha azt találták volna is, nem annyira tűnne fel, mint hogy az illető Úgy ért hozzám - és észre sem vettem, hogy ez Olyan érintés, legalábbis először. Aztán leesik, szép lassan és Josh csak a döbbenetet láthatja, hirtelen azt veszem észre beszól a meleg férfinak.
Döbbenten nézek fel, magasabb, izmos és testhez simulós fekete pólóban van. Végignéz rajtunk, ajkát erotikusan beharapva.
-Bocs haver, látom tiéd a kicsike, nem nyúlok hozzá
A kicsike? Úúúúristen, a kicsike én vagyok? Tátott szájjal fordulok Joshoz.
-Basszus....basszus ez nem az a bár!

Tudom, hogy igaza van, de ha kimondanám, megszégyeníteném mindazt, amit tanítottak nekem. Nehéz megtagadni valamit, amit két évtizeden keresztül láttam és tapasztaltam, pedig azóta, hogy eljöttem SB-ból, mintha mindez ellenem fordult volna.
- Elmondom, én hogy értem ezt. Például, hasonlítsuk az autóvezetéshez, oké? Mindenkinek van saját stílusa, de vannak dolgok, amit mindenki egyformán csinál. Például hátrafelé beparkolni két autó közé, azt csak egyféleképpen lehet, nem? Valamikor valaki megtanította, te pedig lemásolod. És csak a másolat működik, ha másképp akarod csinálni, valami gikszer csúszik be: túl messze maradsz a padkától, vagy ferdén állsz be, ráhajtasz valamelyik kocsira... sorolhatnám. Lényeg, hogy másolod, ai működik, mert rájössz, nincs másik jó megoldás, csak az, amit tanítottak neked. Nos..., az én életemben rengeteg ilyen "parkolás" példa van...- felhúzom a vállaim, lássa, ez ellen nem sokat tudtam eddig tenni. Belém ivódott, bennem él, ezt tartom természetesnek.
- Lakásom már van, amit bővíthetek majd, ha lesz családom. És igen, álmodozom feleségről, gyerekekről, de egyáltalán nem akarom elkapkodni...
- Találó hasonlat- értek egyet vele. Bár arra tanítottak, vigyázzak a dolgaimra, észrevettem már, hogy a társadalom nagy része nem ilyen. Használd, dobd el, szerezz másikat- ez az elv irányadó, legyen szó emberről, tárgyról, bármiről. Reeven nem közéjük tartozik.
- Nem, nem arról beszélek, kiemelkedek-e a többi közül. Ez engem nem érdekel, nem izgat. Arra gondolok, vajon miért kellett megszületnem? Van-e feladatom, célom, küldetésem? - figyelmesen nézek Reevenre. Vajon az ő fejében nem járnak ilyen dolgok?- A szürkeségnek vannak előnyei, de ugyanúgy hátrányai is. Sodródni vagy sodortatni; avagy úttörőnek lenni valamiben anélkül, hogy valódi egyéniség lennék... Mi tesz boldoggá? Te sosem éreztél így?- kérdezem, mert nem vagyok benne biztos, hogy magától mondaná.
A sorsszerűségben egyikőnk sem hisz (noha a kérdések egy része most is pirosan villog). Az akaraterővel kapcsolatban azonban kérdéseim merülnek fel. Ki is fejti az álláspontját, noha elég zavarosnak érzem a magyarázatát.
- Ha jól értem, azt mondod, vannak helyzetek, amikor nagyon lazán kezeled ezt a dolgot, úgy értem, könnyen, máskor pedig a kételkedés miatt fordítasz neki hátat? A kételkedés miatt veszíted el az önuralmad? Vagy éppen csak ki akarsz próbálni mindent, ami új és ismeretlen?- nem kötekedni szeretnék vele, csak megérteni, mikor engedi el a gyeplőt.
A vallásosság kapcsán megnevettet.
- Wuw, képzelem, hogy aztán átestél az ördögüzési macerán is!- nevetek.
- Ó, azt talán nem kellett volna- elégetni a Bibliát- Miért tetted?
Elkomolyodom, amikor a Bibliáról beszél. Bár nem vagyok fanatikus (sem hívő a szó szoros értelmében), az a könyv számomra fontos, nem esik jól, hogy valaki így beszél róla. Másokkal is szokott bezsélni ilyesmiről, ami azt jelenti (bevallja vagy sem) foglalkoztatja a téma.
- Ez a te meggyőződésed. Az enyém meg más, ennyi. De ha már szóba hoztad; szerinted mit és kiket takar a kifejezés: lelki szegények?- tudja egyáltalán, miről beszél? Vagy csak átvette valaki filozófiáját meggyőződés nélkül.
A sírás kapcsán mintha visszakozna. Gyengéden nézek rá.
- Reeven, még azt sem mondom el senkinek, hogy ilyesmiről beszélgettünk! Ne stresszelj!- megérintem a vállát. Bízhat bennem, ha azt mondja titok, én megőrzöm. Sírtunk már mind a ketten. Na és?
Az evés azért kerül szóba, mert azt találom mondani neki, mintha hízott volna. Elmondja, hogy ez nála nem olyan egyszerű. A drogozás kikészítette a gyomrát, talán sosem lesz képes normálisan enni.
- Biztos igazad van, nem akartam vitatkozni. Csupán azt mondtam, ne hagyatkozz idegenekre, ha első kézből is kapnál segítséget- Lia szakmai hozzáértésére gondolok.
Kiderül, veszekedtek mostanában, és sérelmezi, miért hallgatag a nővére. Sajnos, ebben nem tudok segíteni neki. Amúgy az is kiderül, Reeven is elhallgat dolgokat Lia elől.
Előttem sem mer teljesen nyílt lenni, vagy csak nagyon távolról közelíti meg a dolgot, mert először fogalmam sincs, mit akar közölni: hogy jön ehhez Sebastian? És milyen sérülésről beszél?
- Ja, az, amire ma kérdeztem rá? Az oldaladon?- közben észrevettem, hogy az arcán is sárgállik valami, de inkább nem szóltam, nehogy úgy vélje, molesztálom ezzel- Az apád okozta? Miért?- meg vagyok döbbenve. Miért bántja valaki a fiát? A Bibliai szabályok megszegése most kevésbé érdekel. Szerintem Reeven maga sem tudja, miről beszél. Abban viszont igaza lehet, hogy Liát ez a hír kiakasztaná.
- Megbocsáss, az ember lehet egész életében színjózan, akkor sem tudja, mit hoz a holnap- vonok vállat, nem csak az anyag okozhatja a váratlan fordulatokat.
- Dehogynem. Például a kóma után. Vajon nem kellett mindent újra kezdened? Te magad mondtad, hogy új életet kezdtél, új lehetőségként kezeled, és formálod magad, tudatosabban igyekszel élni...- rosszul értelmeztem?
Suzyról eltérő véleményen vagyunk, de arra biztat, merjek közeledni, ha szeretném. Ezen már gondolkodtam, és nagyon odafigyeltem a jelekre, amikből leszűrhetem, közeledhetek-e vagy sem. Hallgatok a megérzéseimre, és inkább óvatos vagyok. Különben is, úgy szeretném megcsókolni, hogy az felejthetetlen legyen.
- Hidd el, csak mi nem tudjuk követni, amúgy teljesen értelmes dolgokról beszél!- bizonygatom nevetve. Noha nekem még olyan tapasztalatom nem volt vele, hogy kevert volna valakivel.

Betérünk egy bárba, de hamarosan incidensbe keveredünk. Utóbb számomra is kiderül, miféle ember kötött bele Reevenbe. Eszembe jut, hányszor szólt rám már Sebastian, hogy ne harapdáljam a szám. Ez az ember itt meg...
- Rossz nyomon jársz, barátom- rázom a fejem, hogy a "valódi" barátomat lekicsikézte.
Reeven aggódni látszik, azt üzeni, rossz helyre jöttünk, de én nem vagyok ideges. Nem először találkozok meleg férfiakkal.
- Igyál egy sört a számlámra és kérd meg a haverokat is, ne zargassanak minket. Csak betértünk egy sörre, mindjárt elpárolgunk...- ha szúrjuk a szemüket, el is megyünk. Úgy érzem, Reeven se maradna szívesen. Van még karakoke bár LA-ben! Biztos, ami biztos, kissé Reeven és az idegen közé lépek. Inkább engem találjon el először, mint az amúgy is sérült Reevent.

Próbálom megérteni mit mond, az autóvezetés jó példa, igen, kb mindenki ugyan úgy parkol.
-Úgy érted... nem jó, amit tanítottak neked és te külön utakon akarnál járni, amik nem válnak be?
Próbálom az ő életére vonatkoztatni. Hát én nem küszködöm ilyesfajta problémákkal az biztos, mindig megszegtem, amit tanítottak, akkor is, ha az nem működött, de legtöbbször csak másképp működött.
-És ez rossz neked? Mármint bosszantó, hogy nem tudod a saját utad járni, csak, amit mindenki más is, vagy csendes beletörődéssel viseltetsz iránta, azt gondolván úgysincs más megoldás?
Kérdem, attól függ minden, ő minek fogja fel, hogy látja jól.
Biccentek, Josh álmai egyáltalán nem elrugaszkodottak, bár nem értem miért teszi hozzá, hogy nem akarja elkapkodni, mintha mindig inkább magának akarná ezt bizonygatni, hisz én aztán nem biztatom kapkodásra, most hozzá is teszem megértően:
-Jól teszed
Hm, tovább beszél, szóval nem kiemelkedni akar, igen, ezt már megfigyeltem nála az első találkozásunkkor is. Nem akart leénekelni, pedig lehet megtehette volna.
-Ja, hát igen, erről sok mindenki gondolkodik. Például én is szoktam.
Szerintem a legtöbb értelmes ember felteszi ezt a kérdést, azt már megbeszéltük, hogy nem jó halmozni.
-Hm... Szerintem ez egyénfüggő. Attól függ, kit mi tesz boldoggá. Lehet, hogy olyan típus vagy, aki szeret megbújni a tömegben és takargatni, hogy ő valójában nem szürke, vagy szereti megmutatni mennyire nem az. Én általában nem gondolkodom ezen, pont ezen nem, az, hogy mondjuk felléptem adott volt, csak úgy jött, de nem amiatt, mert szürkének gondoltam volna magam, bár az igaz, hogy...mindig szerettem felhívni magamra a figyelmet, de megintcsak más oka van, hogy miért.
Reszketős sóhajt veszek, igen, ez mostanában derült ki. Bár valahol megnyugtató, hogy nem csak beképzeltem...
-Mert nem kaptam meg
Mondom előre, magamnak, neki, ha érdekli, talán nem is gondolja, hogy nehéz ezt nekem kimondani, vagy szembenézni vele.
Megintcsak elég nehéz téma az akaraterő.
-Igen alapvetően még mindig ki akarok próbálni minden újat. Igen, azt hiszem nevezhetjük kételkedésnek, hogy nem tudom mi a jó megoldás, talán éppen azért, amit te mondtál. Az embereknek vannak sémáik, vagy tanították őket, vagy maguknak alakították ki, az mindegy. Nem mindig vagyok biztos benne, melyik séma működik és ha jön hirtelen valami, hiába az akaraterő, ki kell próbálnom az újat, mondjuk, ha a régi nem vált be, vagy nem biztos, hogy jó volt, vagy látok egy ismeretlen, új lehetőséget.
Biccentek, valami ilyesmi, nem voltam boldog tőle, hogy Lia nem tudja, nem vált be... Úgyhogy képes voltam minden addigi, szigorú szabályom áthágni. Talán ezt hívják őrültségnek.
-Hát...ami azt illeti
A szüleimnek elég sok izé korszaka volt és én tényleg elégettem a bibliát, ami kisebb sokkhatásként éri Josht.
Mit is mondhatnék? Piromániából? Bár talán pontosabb azt mondani:
-Lázadásból, gyerekként. Nézd, mindig azzal jöttek, megbüntet az Isten, gonosz vagyok, pokolra kerülök, stb, idegesített.
Most is idegesít, megint elégetném, egy nagy baromság az egész, de megtartom ezt magamnak, neki mintha számítana. Hát igen, az emberek szeretnek hazugságban élni... Sóhajtok, ahhh nem hiszem el, hogy a lelki szegényekről fogunk beszélni, olyan komor lesz, pedig egy igazi hitetlennel beszél!
-Persze, gondolatszabadság van. A lelki szegények azok, akik lélekben szegények, de ez nem azt jelenti, hogy nyomorultak, hanem rászorulnak Isten kegyelmére. Vagy egy másik értelmezés szerint, akik olyanok, mint a gyerekek, a gyerekek lelkét még nem rontotta meg a világ és a szegényeket tartja a biblia sokkal jobbra valónak. A gyerekes dologban még van is valami, de ez a baromság a szegénységgel, mikor épp a katolikus egyházak a leggazdagabbak? Ráadásul, ha valaki szegény, mondjuk nagyon, nincs mit ennie, beleőrül, vagy belehal, ez nem jelenti azt, hogy hűűű majd az Isten oldalán jó dolga lesz, mert ez a világ csupa keserűséget adott neki. Ez mese habbal. Ráadásul egy szegény ember se jött vissza erről mesélni.
Rohadt átlátszó és ostoba és még mindig képes vagyok kifakadni rajta, mert egyszerűen hülyeség. Remélem Josh nem személyes sértésnek veszi, de túl jól ismerem a bibliát ahhoz, hogy hinni tudjak benne.
A sírásnál azt hisz stresszelek, kicsit meglepődve nézek rá, aztán esetlenebbül morrantom:
-Jó, jó, hát köszi.
Bár ciki volt, azért...elég rossz érzés gyilkosnak lenni. Még akkor is, ha nem hiszek a bibliában. Sokkal könnyebb lett volna, ha gonosz embereket nyírok ki, de még ha Dereket annak is számítom, ott van a három ártatlan... Persze megpróbálok most nem erre gondolni. A sérülést nem mondanám el Liának, legalábbis a súlyosabbat. Minek aggódjon? Felix is feleslegesen tette.
-Igen, tudom ez lenne a logikus.
De nem mindig vagyok az. Pl most se, hogy bevallom, hazudtam neki a sérüléssel kapcsolatban. Az egyik bibliai parancsolatot használtam, hogy megszegtem, mert hazudtam. Na mindegy... Mit is mondhatnék, miért?
-Ahm. Hát...kiderült, hogy végig eléggé gyűlöltek, betelt a pohár és kiderültek dolgok.
Kerülöm meg a meleg témát, mint utolsó cseppet abban a bizonyos pohárban, hisz a lényeg, tudom jól, nem Felix volt és kicsit jobban utáltak, mint azt valaha képzelni mertem volna... Komor leszek ettől, vagyis szomorú, de majd megpróbálok másra gondolni, elvégre az akaraterőt pozitív dolgokra is fel lehet használni.
-Igazad van...végülis akkor sem tudja
Nyögöm, ki gondolta volna, hogy ott lesznek és meglátnak? Vagy, hogy összeveszek Liával? Viszont az, hogy valaha is egész lettem volna...
-Igen, igen
Hagyom rá, elvégre elég bajos lenne megmagyarázni, hogy ezt az iróniát megint hogy értettem. Sokkal kellemesebb téma Suzy és a kibontakozó kapcsolatuk, ebbe tök jó most kapaszkodni. Pl nekem nagyon szétszórtnak tűnt, még nekem is túl meredek volt.
-Tényleg? Lehet, mi földi halandók nem értjük, bár te már erősen fejtegeted
Kacsintok rá Suzy kapcsán, ez majd biztosan eltereli a figyelmem.

Le se esik hol vagyunk és ez valahol ijesztő. Persze, mikor érkezik Kojack és fel akar szedni (mit ad isten?) mindjárt világossá válik. Persze annyira megdöbbenek, hogy köpni nyelni nem tudok, fülig vörösnek érzem magam, attól a borzasztó gondolattól mi ez a hely. Miért nem olyan helyre tévedtünk, ahol nőket lehet felszedni?
Kómásan nézek Joshra, aki...nem vállalja. Francba! Futó pillantást vetek a másikra, fogalmam nincs hogy működnek a melegek abból a szempontból, hogy mi...hogy mi nem vagyunk teljesen azok, de gondolom, ha azt mondta volna, vele vagyok, elhúzza a csíkot, így csak jobban mérget. Most már nem csak engem, őt is.
-Azt mondod?
Hogy a helyzet még inkább fokozódjon Josh meg akarja hívni, mielőtt annyit mondhatnék "baz*eg" ez sosem fog lekopni, ha itatjuk.
-A világért se utasítanék vissza ilyen ajánlatot. Csak betértetek, mi? Ugyan... nem kell szégyenlősködni szép szemű. Azt szeretnéd, hogy kisajátítsalak?
Lép közelebb hozzá, merthogy Josh közénk állt, nah itt már közbe kell szólnom, megragadom a kezét, ha hagyja és kicsit magamra húzom.
-Azt mondta, nem kér belőled. Ő az enyém, takarodj! Nem kapsz semmit, csak egy nagy seggbe rúgást, seggbe k*ás helyett, ha nem párologsz el 5 másodpercen belül.
Ölelem magamhoz Josht (bár lehet magasabb XD írd le hány cm.) és kezdek el hangosan számolni.

- Erre nehéz válaszolni- harapom be a számat- Úgy hiszem, jóra tanítottak, de türelmetlen vagyok így kivárni a boldogságomat- nézek rá, s tudom, ez mennyire hülyén hangzik, de így van- De a módszerek, amikkel eddig próbálkoztam, nem bizonyultak igazinak. Egyik sem hozott tartós örömöt. Szóval... meglehet, mégis az a módszer jó, amit tanultam. Lehet, hogy éppen a türelem a kulcs...- most, hogy így összeraktam, nem is lehetetlen.
- Épp ez az. Nekem az se válik be, ami másoknak igen. Fura bogár vagyok, mi? - nevetem el- Igen, tulajdonképpen bosszant, hogy másoknak milyen egyszerű az élete- Nem az az életút vonz, amin sokan járnak, hanem a szemlélet: milyen könnyű boldognak lenni. (Vagy ez csak látszat?)
Megosztom vele terveimet, hozzá téve, nem akarom elkapkodni a családalapítást, bármennyire is erős bennem a vágy, hogy tartozzak valakihez. Úgy tűnik, egy pillanatra meglepődik, de aztán igazat ad nekem, és el tudom képzelni, hogy bele tudja élni magát a helyzetembe, hiszen már elég sokat tud rólam. (Igaz, hogy nem vagyunk egyformák; az empatikus készség Reevenben is benne van)
- Oké, ez megnyugtató- mondom felsóhajtva-nevetve. A kérdéseim nem egy elmebajos agyszüleményei.
Bólogatok, ahogy arról beszél, kinek mit jelent boldognak lenni: megbújni a tömegben, vagy kiemelkedni, megmutatni magunkat; bár ahogy erről beszél, leginkább a hivatás jut eszembe, és nem a magánélet. Nem élhetünk csak a hivatásunknak, nem szabad, hogy ez legyen a fő érték, vagy mégis?
Aztán csak bámulok rá, leesett állal.
- Úgy érted, nem kaptál elég figyelmet? - ha jobban belegondolok, azt mondja, nem szerették eléggé. Hozzá is teszem- Lia nagyon gondoskodónak tűnik, engem is megkért... - ah, khm- vigyázzak rád, nehogy túlterheld magad. Tudod, az edzések miatt- az a kérés több mindennek szólt, de ezt csak éreztem, nem hallottam Lia szájából. Ez még így is ciki lehet Reevennek. Vajon most azt hiszi, csak emiatt töltöm vele az időt? Hogy Lia helyett legyek a "dadus"?
Ahogy aztán az akaraterőn merengünk, megint egyetértésemet fejezem ki neki.
- Igen, ez az. Tanultál valamit, nem működik. Látsz valamit, kipróbálod, nem működik. Én is gyakran érzek késztetést rá, hagyjam a csudába a begyöpösödött módszereimet, és kísérletezgessek, de minden kudarc után úgy érzem, hibát követtem el!- ismerem be elpirulva.
- Neked be szoktak jönni ezek a dolgok? A kísérletezgetések? - kíváncsiskodok.
Jön a hit, keresztelkedés és ördögűzés. Ráncolom a homlokom, és felsóhajtok:
- Ó, te szegény!- elképzelve, hogy egy csomó olyan dolgot kényszerítettek rá, amit nem csinált szívesen.
Már azt is jobban értem, miért égette el a Bibliát.
- Ezek után el is hiszem. Nem is a szüleidre haragudtál, hanem Istenre, és az egész hit-dologra, mert az volt minden "bajod" forrása- próbálom összefoglalni, amit mondott. De ha a szülei vallásosak, hogyhogy nem figyeltek rá kellőképpen (nem szerették igazán)?
Fura, mennyire utálja azt a könyvet, mégis olyanokkal hozakodik elő, ami abban van. Ha a véleményemre kíváncsi, én is az övére; félek, az egész ellenszegülésnek a rossz tanítás az oka. A szavai hallatán be is bizonyosodik, hogy igazam van.
- Ezt tanították neked? - de ez csak költői kérdés. A katolikus egyház tanítási módszereiről nekem is megvan a magam lesújtó véleménye. - Mit mondasz erre? Azok a lelki szegények, akik nem tartják jobbnak magukat a többieknél. Nem gondolják, hogy valamit csak ők tudnak. Képesek reálisan látni magukat, a bűneiket, és képesek alázatosak lenni. Büszke ember nem lehet lelki szegény, gondolj csak bele, eszébe sem jut, hogy ő könyörögjön bocsánatért!- érvelek neki. Aztán nevetve hozzáteszem:- Gondolod, ha ilyen példák léteznének, több lenne a hívő? - megrázom a fejem.- Éppen a büszkeség nem engedné...
Amúgy vallásról ennyit. Nem akartam jobban belemenni (ha ő sem), csupán érdekelt a véleménye.
Túlreagálom azt a dolgot, hogy szokott sírni, talán tartani kellett volna a pofám és bólogatni, így jobban zavarba hoztam. Így inkább meg sem kérdezem, milyen dolgok ríkatják meg.
Aztán Liát és a szüleit hozza szóba, első előtt titkolózik, utóbbiakról úgy véli, sosem szerették.
- Ezt meg honnan veszed?- tévút lehet, mint a lelki szegénység; bár ha úgy nézem, hogy a szülei rá akarták erőltetni a vallásosságot, ami Reevennek nem tetszett és ellenállt, lázadt, el tudom képzelni, hogy bőven voltak konfliktusaik. Ez önmagában még nem jelenti, hogy nem szerették...
Ha azonban nem akar beszélni róla, nem feszegetem a kérdést, így is lógatja az orrát. Témát váltunk. Többször is. Most valahogy mindig rossz irányba tévedünk. Csak Suzyról beszélgetve mosolyodik el újra, őszintébben, mint korábban. Nem vagyunk teljesen egy véleményen.
- Ha jobban megismered, majd megszokod a sítlusát. Érteni fogod!- Nem akkora ördöngősség, nekem majdnem mindig sikerül. Majdnem... Vigyorgok. Szeretem azt a lányt, akármilyen zizi!

A bárban aztán egy ember köt belénk, bár először nem értem a szándékát. Naívan válaszolok, reagálom le, még azt is bevállalom, hogy meghívom egy körre, csak hagyjon minket békén. Lassan leesik, mi ő és mit akar. Érzem a feszültséget, a pasas izzik, Reeven meg van rémülve. Közéjük állok, hogy ne legyen könnyű célpont, bár amekkora termet, én is az vagyok.
A pofa azonban ahelyett, hogy békésen visszavonulna, nyíltan tesz ajánlatot. Mielőtt elröhögném magam, hol hagyta a szemüvegét, Reeven kezd akciózni, amivel váratlan helyzetbe hoz. Gyorsan kell alkalmazkodnom, különben bukta a vége.
- Most kellemesen megleptél- pillogok rá, és ahogy hátra nézek, rá kacsintok, cinkosul. Lenne helye a színjátszásban, őrült lazán nyomja! Közben pedig az idegen mellkasának nyomom a tenyerem, közelebb ne jöjjön. Ahogy Reeven megölel, fura képet nyújtunk, de én csak mosolyogva nézek a betolakodóra.
- Őszintén mondom, ismerem a stílusát. Nem csak a segged lenne veszélyben- és Reeven felé fordulva odabénázok egy puszit az arcára. (Ez a slusszpoén)- Én Hősöm!- piilogok rá megint, mint egy szűz lány.

-Hm, hát melyiket érzed helyesnek? Szerintem ki kell próbálgatni őket, talán nem minden esetben hoznák meg késve a boldogságot. Deh ha úgy érzed a türelmet kell megtanulnod, biztos azt kell.
Az öhm...nekem se megy. Vetek rá egy kutató-féle pillantást.
-Az a jó, egyedi vagy. Ezek szerint nagyon jó alapokat kaptál, ha bevállnak. Valami jedi-képzős kolostorban nőttél fel?
Kérdem elviccelve, mégis komolyan.
-Szerintem sokaknak nem az, csak nem fogják fel, vagy másképp fogják fel. A felfogástól nagyon sok minden függ.
Pl az én életembe már tíz éve is simán bele lehetett volna nyomorodni, de esküszöm, én akkor baromira élveztem a független, céltalan, kötődések nélküli...csöves életet. A család olyan Joshos, szóval kívánom neki, meglegyen minden, amit szeretne. Hát persze, nekem is gyakran járnak ilyesmik a fejemben, visszamosolygom, nincs egyedül. Kicsit elkomorodok aztán, amikor érintjük az épp számomra neccessé váló témát. Igaz, sosem volt a kedvencem, de amióta... jártam ott... Kiráz a hideg, sőt elég látványosan.
-Nem...sajnos nem csak ennyi volt. Ha egyszerűen csak nem figyelnek rám, az jobb lett volna.
Suttogom magam elé, belegondolva lehettem volna tök ép pszichikailag, ha csak nem figyelnek. De sokkal rosszabb volt a helyzet, mint gondoltam, vagy akkor fel tudtam fogni. Persze ezt most JOsh nem érti és sokkal jobban kellene ismernie, hogy értse.
Felkapom a fejem Liára, nem fordul meg a fejemben semmi olyasmi (amire gondol) vele kapcsolatban.
-Igen, persze! Lia nagyon törődő és Sebastian is. De Liát csak a kómám előtt ismertem meg nem sokkal, Sebastiant csak a kóma után.
Magyarázom, most nincs gond, semmi gond, még Felix is itt van, erre kell koncentrálnom, nem a múltra.
-Tovább kell próbálgatni, nem feladni. Nemtom konkrétan mire gondolsz, mert minden annyira szituációfüggő, de ne hibáztasd magad. Teljesen felesleges, ha valamit elszúrsz, meg lehet próbálni többször, ne aggódj. Tudod, mint amikor a baba járni tanul. Jó, oké, leesik az elején, próbálja így is, úgy is, aztán végül egy bizonyos módszerrel célt ér. Az ember csak ember, követ el hibákat, ebből tanul, de emiatt nem kell kárhoztatni magad.
Elpirult!
-Hááát... volt, ami nem jött be soha. Volt, ami igen
Nekem se jött be minden, egy egész gyerekkort csesztem el, sőt kamaszéveket, sőt...najó, a háromnegyed életem. Sőt...lehet kilencven százalék. Ajj
Vicc nélkül, anyámék mindent kipróbáltak... Hát az ördögűzés nem jött be, kiderült nem vagyok megszállva, azóta már én lettem az Antikrisztus.
-Gyerekként, hát persze, sokszor haragudtam Istenre. De most már tudom, hogy nem létezik és hogy én magam vagyok felelős a saját tetteimért.
Jelentem ki egyszerűen, ezt nehéz megváltoztatni bennem.
-Különben nem a hit volt... Az egy dolog, hogy ők rosszul értelmezték a hitet, de inkább több dolog egyszerre...
Szerintem anyámék maguk voltak a pszichopaták, csak azt nem értem miért én feküdtem akkor? Hogyhogy nem vette észre senki? Egyik pszichiáter sem? Vagy...de? Nem emlékszem...
Ez a lelki szegények fura téma...
-Deh attól miért lenne valaki lelki szegény, ha nem egy felfuvalkodott hólyag? Ezt te találtad ki?
Kérdem, nemtom honnan van a példa.
-Nem tudom és nem is akarom megérteni az embereket, de nekem erről a más a véleményem. Én azt hiszem, ha létezett Jézus, akkor egészen máshogy tanított és a dolgait elferdítették. Szerintem a vallás egy torzítás, egy emberek által létrehozott manipulálási mód nagy-nagy hagyománnyal. A hit az más persze, de a hitnek nem a vallásból kellene gyökereznie, hanem saját meggyőződésből és tapasztalatból.
Mondom el a véleményem, hát szerintem ez van. Még jó, hogy megérkezünk és ennél a kérdésnél leállítom a kocsit. Még a végén nekimennék valakinek. Honnan veszem?
-Megmondták. Elég nyíltan igazából, most utoljára még csak nem is szépítve...Tudod engem is meglepett...mert azt hittem simán nem figyelnek. De elég csúnya dolgokat mondtak.
Préselem össze a szám, nem most kéne depizni, igaz? Pedig olyan közel van, hiába értettem meg, vagy fogadtam el, olyan, mintha belémvágtak volna valami mérgező fegyvert.
Ráadásul...mióta vagyok én ilyen őszinte?
Suzy! Bár nemtom megismerem-e jobban valaha.
-Áh értem, ez a nyitja
Próbálok vidámnak tűnni, bár nagy frusztrációmban elnézem a bejáratot.

Miért is ne akarnának felszedni egy ilyen helyen? Így első körben, azonnal? Ráadásul Josh eleinte adja alá a lovat. Rámkacsint, mintha észrevenné, hogy érdekel, nem véletlenül színész, még én is elhiszem, elhiszi, hogy  érdekel. A pasi furán néz rá, ahogy nekinyomja a tenyerét, míg én Joshra akaszkodom. Közben a tag elneveti magát a szövegemtől és hogy Josh is irtó veszélyesnek állít be. Tényleg le tudnám szedni a golyóit!
- Jól van drágáim, de szóljatok, ha kell egy hármas. Te meg fékezd meg a kiskakast, a sértegetés itt nem bejövős
Kacsint Joshra, azzal elfordul tőlünk, hogy mással beszélgessen. Közben kapok tőle egy puszit és sokkal jobban zavarba kellene jönnöm, de csak átölelem vigyorogva.
-Még a végén felszedett volna téged! Nem szabad itatni az ilyeneket. Vigyázok rád
Engedem el aztán, tudom, Lia neki mondta, de rám nem kell. A pultnál közben kiadják a sörünket. Belebámulok a piába.
-Sajnálom, ezt marhára benéztem... Azért ezt megisszuk? Vagy téged zavar? Mennyire zavar?

- Csak azt tudom, hogy egyikőnk sem tökéletes, mindannyian követünk el hibákat. Engem úgy neveltek, hogy igyekezzem elkerülni erzeket a csapdákat, de némelyik... átverős.
Bibliai szavakkal éve, nagyon is tudja az ördög, mi a gyenge pontunk, és ott támad állandóan.
- Ha nem is jedi-képzés volt- nevetek jóízűen- az erő velem van!Na, félre a hülyeséggel, a nagyszüleim neveltek fel, mondhatni az alapelvek szerint, de ők sem ették olyan forrón a kását. Templomban például csak látogatóban voltam. Megnézni, hogy milyen, érted...
- Ez biztos így van. Mindenki kesereghetene valamiért, senkinek nincs tökéletes élete. Ez a világ alkalmatlan is rá, ugye?- remélem, egyetért velem. Valakit betegség gyötör, másokat anyagi gondok, stb. A mama mindig arra figyelmeztetett, ha nyafogtam valamiért, nézzek csak körül, mindig látok majd magamnál nyomorúságosabb életeket, azok mégsem nyafognak. Gyorsan le is szoktam róla.
Reevennek, úgy látszik a családja a legnagyobb nyomora (problémája). Nos, a valódi szüleimmel én sem büszkélkedhetek. Anyámra sem emlékszem, mert elhagyott, amikor néhány hónapos voltam. Apámról azt sem tudjuk, kicsoda.
- Ezt mondd el nekem, ha... De nem kell, ha nem akarod- teszem hozzá gyorsan. Nem akarok a múltjában vájkálni, régen én se tűrtem, ha szóba hozták a szüleimet (anyámat). Mindenféle jelzőt aggatták rá, holott mamáék megesküdtek, hogy jó gyerek volt. Inkább nagyon csöndes. Ezért is voltak annyira meglepődve...
Gyorsan vigasztalom is, hogy hát van családja; Lia nagyon szereti és odafigyel rá, és ahogy észrevettem, Sebastiannak éppúgy szívügye a srác jólléte, mint Liának.
- Nézd, ismerem egy ideje Sebastiant, megbízhatsz benne, jó fej, rendes, ragaszkodó. És itt vagyok én is, egyedül, mint az ujjam, csak egy macska az állandó társam, időm, mint a tenger; rám is számíthatsz, ne kelljen mindig ismételgetnem...- veregetem meg egy kicsit a vállát (óvatosan, mert vezet)
- Persze, persze, folyamatosan próbálkozom- ha nem így tennék, már halott volnék. Életképtelen. Hiszem, hogy sokan így is annak tartanak.
- Hűha, most aztán okosabb lettem!- nevetem el. Nem mond semmi konkrétumot, így nem tudom, az élet melyik területén próbálkozott sikerrel.
Mesél a családjáról, a gyerekkoráról (nem lehetett könnyű). Kijelenti, hogy nem hisz Istenben, és tudja, hogy saját maga felelős a tetteiért.
- Tiszteletben tartom a meggyőződésedet, bár az elsővel nem feltétlenül értek egyet- mondom őszintén, vállat vonva. Nem én leszek az, aki megtéríti, nem is az én dolgom, nem is akarom.
- Valószínű nekem már ennyi is elég lett volna- emlékszem, milyen lobbanékonyan reagáltam, ha anyámról mondtak valamit, vagy különféle beceneveket aggattak rám, ami kifejezte származásomat.
A lelki szegényekről megint eltérő nézeteket vallunk. Rákérdez, honnan való az okoskodásom.
- Nem a sajátom. Nekem így magyarázták. Gondolod, erre én nem voltam kíváncsi? Sokszor olvastam el, és próbáltam értelmezni, mert úgy éreztem, fontos, hogy értsem. Számomra megnyugtató, ez a magyarázat. Biztonságot ad. És erre való a hit, nem?- bár jótól kérdezem, akinek nincs olyanja. Bár utóbb kiderül, ebben is tévedtem.
- Ezt jól látod. Az embereket szándékosan kavarták össze. Biztosan te is tanultál róla, volt olyan időszak, amikor csak a papok tudtak olvasni, írni. El is szállt az agyuk, pfm- fújtatok. Éppen csak fel nem robbantak nagy begépzeltségükben- Nos, lehet abban valami, hogy kivágtak részeket az eredeti Írásokból, és a maguk kedve szerint formáltak át ezt-azt, főleg nyereségvágyból... De nem is ez a lényeges. Hanem, hogy mi a hit. Ez is le van írva, mégpedig így: "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Te azt mondod, tapasztalat kell. Én azt mondom, amikor LA-ban esik az eső, mindenki azt mondja: "remélem, egy óra múlva már újra sütni fog a Nap!" Ha éppen leszakad az ég, miért hiszed, hogy ez nem tart napokig? - egyszerűsítem le az idézetet.
Később kiderül, Lia elől titkol valamit, és ezt a témát valahogy ejtjük is, nekem túl zavaros, amitt erről mond. Seby úgyis képben van, azt hiszem, majd megoldja a dolgot, ha közbe kell avatkoznia. A szüleihez csatol vissza; elmondja, miért jutott arra a következtetésre, hogy nem szeretik.
- Ha feldúlt voltál, félre is érthetted. Ez mindenkivel megesik: rémeket lát, a kis dolgokat is felnagyítja...- próbálom finomítani a helyzetet, mert még most is nehéz befogadni, hogy a szülő így viselkedhet a saját gyerekével. (Mondom én, akit pár hónaposan elhagytak.)
Még éppen Suzy esik szóba, mielőtt leparkolnánk. Megnyugtatom Reevent, hogy minden rendben van a lánnyal; csak idő kell, hogy megismerje és megszokja a stílusát.
- Tanít téged?- kérdezem. Suzy nem emlékezett pontosan. De neki több diákja van, mint ahány tanára Reevnek! (mentegetem)

A bárban aztán belénk kötnek. Nagy behemót, de Reeven csak egy pillanatra döbben le. Én meg... késve fogom fel, mi a szitu, de igyekszem gyorsan alkalmazkodni az új helyzethez. Melegek vagyunk. Játszottunk már hasonlót Sebastiannal is. Még az őskorban, hehehe...
Szívesen mondanám a pasasnak, ő volt, aki a sértegetést elkezdte, de örülök, hogy lelép, nem kívánok olajat önteni a tűzre. Félig még Reeven ölelésében vagyok, és most összenevetünk, miféle helyzettel bírkóztunk meg mi ketten, ejha!
- Inkább téged. Megbocsáss, babásabb vagy, mint én!- nevetek. Én sem nézek ki saját öregapámnak, de Reeventől akár igazolványt is kérhetnének, hogy bizonyítsa, nagykorú.
Elenged, nevetünk, aztán bűnbánó arccal néz rám.
- Semmi gond. Szerintem már békén hagynak minket. Igyál csak, nyugodtan. De azért... ne itt énekelgessünk!- röhögök a poharamba.
- Messze van az a másik hely? Vagy csak a szomszédban?- mintha ott is villogott volna a kirakat, de én csak mentem Reev után.
Nem olyan tragikus a helyzet. Bár ahogy jobban szétnézek, észrevehettem volna, miféle hely ez. Inkább a sörömet bámulom, mint a férfiakat, akik itt lődörögnek partner után kutatva.

Biccentek, félreteszem a gondolatot: milyen jó neki! Milyen lehet mintákat kapni, nevelve lenni, vagy ha egyszerűen csak figyelned rád a felnőttek, ha gyerek vagy...
-Hát persze, az élet ilyen átverős, ebben áll a nehézsége és a szépsége
Fogalmam sincs honnan szopom ezt az optimizmust, de jön...és félre tudja állítani azokat a borzalmakat. Nagyszülők...akkor már elég öregek. Vajon jobban érezném magam, ha azt mondaná, már nem élnek?
-Jó, hogy van eszük és nem ültettek be hosszú, véget nem érő misékre, sokszor latinul. Akkor már nem velük élsz? Egyébként hogyhogy?
Sebastian nem mesélt arról élnek-e, csak hogy Josh egyedül van. Mondjuk nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ezek szerint nem és tapintatlan vagyok... Borzalmas, deh örülök, hogy nem csak nekem nincsenek már (Liát kivéve) gyökereim, bármennyire is próbálom elnyomni, érzem, amiről Callagherék beszéltek, a gonosz kárörömöt magamban, pedig még ki sem mondta, még nem is tűnik szánalmasnak.
-Igen...teljesen alkalmatlan
Sóhajtok és megnyomom a fejem, fél kézzel vezetés közben, hogy elűzzem ezt a szörnyű varázslatot, borzasztó gondolatokat, nem akarhatom, hogy Joshnak rossz legyen, hogy még valaki annyira... kivetett legyen. Magányos? Nem mondanám, hogy azok vagyunk egy Sebastiannal a jelenünkben.
-Nézd Josh, az elég durva lenne. Inkább hagyjuk.
Mindkettőnk lelki békéjének érdekében. Mégis hozzáteszek valamit. Valamit, amit most már biztosan tudok.
-A szüleim betegek... Pszichológiailag. Nem tudom pontosan a kórképüket, de amennyi háttértudással rendelkezem pszichopaták hatalommal a kezükben, deh... eléggé ki is voltak téve a megpróbáltatásoknak, ehhez adj hozzá vallási fanatizmust és rengeteg elfojtást. Szerintem nem akarod tudni...
Lehet túlzok, talán csak sima emberi dolog volt tőlük, hogy meg akartak ölni? Illetve nem is, hogy elvégezzem én, magamnak.
Nehéz erről beszélni, de már nem jutok el arra a szintre, hogy kiakadjak. Viszont azt nem garantálom, hogy így maradna, ha belemennék a részletekbe. Ott van Sebastian, aki akkor is ott volt.
-Tudom. Oh, kösz...kösz, tudom
Mondja, hogy ő is itt van... Szegény Josh, hogy is kívánhatnám, hogy ne éljenek a nagyszülei?
Biccentek helyeslőn, hogy próbálkozik, aztán kérdez és én telibeszarom, kicsit felnevetek, jah, nem mondtam semmi konkrétumot.
-Például volt egy nagyon durva dolgom és...azt hittem, ha elmondom Liának, elveszítem, de hirtelen rájöttem, hogy nem akarok egész életemben ettől rettegni, elmondtam és Lia még megvan.
Hogy mondjak valami pozitívat is. Oké, ő hisz, én nem, ezt is tisztáztuk, ha nem akar vallási kérdésekbe bonyolódni, nem kell törődnie az én tagadásommal.
-Értem és ez egy elég korrekt magyarázat. De, pontosan erre. Az emberek gyengék és szeretnének hinni valamiben, ezért meséket találnak ki...egy oltalmazó Istenről, de szerintem, ha van Isten, akkor az egy energia és pont leszarja kivel mi van, mert nincs emberi jellege. Közel akkor kerülhetsz hozzá,ha neked is energia jelleged lesz
Tudom, mondták már, hogy ez inkább arra a természetvallásra hajaz, a filozófiában rokonítható a keleti meggyőződésekkel, nekem hihetőbb, tudom, hogy van valami, csak rohadtul nem emberi, vagy nevezhetném Univerzumnak is.
-Nah! Te sem dugod homokba a fejed a témával kapcsolatban! Úgy van! A papok manipulatív senkik, a hit lenne a lényeg, de ez szerintem csak lélekdajkálgatás, bár nagyon szép ez így, amit mondasz és egyetértek vele, miért ne süthetne sokáig. Ebből is látszik, hogy az ember a saját meggyőződéseire támaszkodik, nem azt mondja, felkopogtatok a mennybe és megkérem a bácsit, csináljon fényt, hanem elhiszi a jót, ami még mindig jobb, mint elhinni a rosszat. Csak az energia kétféle. Az egyik árt, a másik segít. Olyan értelemben nem hiszek az Istenben, minthogy ő egy személy, azt mondom rá Ő, de úgy, hogy jó akarat, vagy belőled fakad, energia, létrehozó erő, úgy igen.
Magyarázom, hogy hogyan értem.
A szüleimre legyintek.
-Aha... Szerintem a gyűlölünk Reeven, neked is jobb lenne, ha meghalnálban nem volt semmi félreérthető
Hadarom fájdalmas dühvel, mielőtt utánagondolnék mit mondok, egyre sötétülő tekintettel. MÉg jó, hogy megérkezünk, nem lenne jó vezetni így. Ki is hagy a lélegzetem, ahogy meredek előre a kocsiban.
-Üm, hagyjuk, Suzy? Ő volt a téma, ugye?
Kapkodva próbálok menekülni a szituációból.
-Nem, nem tanít, ő asszem a programozóknak tart ilyen digitális rajzfélét, nem? Én sima klassz.komon vagyok, azon belül is a fotózáson
Nem is tudnám megcsinálni a tárgyát, mert nem értek annyira az informatikához.

A kinti témához képest még ez a meleg szitu sem olyan forró... Ráadásul a helyzet annyira furán ismerős, hogy tök nehezen veszem észre. Áahh...s már benne ülünk a lében. Még jó, hogy Josh vevő az ilyesmire és nem ráz mondjuk le, ha kissé átölelem, persze óvatosnak kell lennem, nehogy elijesszem, tudom nagyon izé tudok lenni...Liát is elijesztettem. Azt mondom, őt akarták felszedni, az arcomra fagy a vigyor. Babásabb? Komolyan azt mondta baba?
-Mi? Baba? Baba?
Hüledezem, oké, Felix cukkolt már a korommal, előfordul, de hogy baba?! Babás...babás-abb. Mih? Baba? Most az komolyan az a beszarós baba? Az arcomhoz nyúlok, felpuffadt? Megcsípett valami?
-Babás? Babás vagyok?
Nézek rá úgy, mintha lenácizott volna. A sörömbe temetkezem, mintha az férfiasabb lenne, úristen baba...
-Oké
Nyögöm, bár nekem nem lenne gond igazából. Belekortyolok a sörbe, mielőtt felfognám, vezetek basszus. A telefonomért nyúlok, hogy megnézzem hol is volt az a meghallgatás, a bár annak a közelében volt.
-Hát egy kicsit
Sóhajtom az eredményt.

Egyetértek vele, hogy az élet ettől szép, nem megy minden simán. Persze, könnyű akkor így nyilatkozni, amikor éppen nem vagyok "helyzetben". Akkor ugyancsak jár az agyam, mit csináljak, hogy jó legyen.
- A miséket manapság már nem latinul tartják. Nem mondom, hogy nem használnak néha idegen kifejezéseket, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy az mind latin- mondom Reevennek.
- Nem élnek már, Reev- hajtom félre a fejem. Úgy emlékeztem, ezt már mondtam neki. Bár lehet, hogy csak akartam...
A világot mindketten alkalmatlannak találjuk abból a szempontból, hogy az ember tartósan boldog lehessen benne. Ha már a legszűkebb környezetében is probléma van, még nehezebb. A szüleiről nem szívesen beszél. Annyit azonban elárul, hogy nincsenek jó viszonyban. (Később többet is). Olyan nyomasztólag hat rá még az emlékezés is, hogy belesajdul a feje. Legalábbis erre következtetek a mozdulatából, ahogy a fejéhez nyúl.
- Oké, ne haragudj!- képes vagyok elképzelni, mi mindenen mehetett át; már az eddig elmondottak alapján van egyfajta képem a szüleiről. Amiket hozzátesz, csak tovább rontja a képet, ami eddig sem volt túl hízelgő- Nem lehet könnyű neked. Még szerencse, hogy Lia mentes az effajta pszichozisoktól, vagy mi...- nevetek. Lia legalább normális a rokonai közül. Persze, nem lehetek tudatában, hogy nem ismerem a teljes igazságot, és fenét se tudok Reeven nehézségeiről. Mindenesetre nem nehéz felajánlani neki a segítségemet. Így vagy úgy, akár lakásról van szó, akár társaságról.
- Ez is csak azt bizonyítja, szigorúbb vagy magaddal, mint ahogy mások megítélnek. Erős a lelkiismereted, vagy a bűntudatod, nézőpont kérdése. Amúgy egyik nélkül nincs másik...- Reevenből ragadt valami a szülei fanatizmusából. Ha jól gondolom, élete végéig cipelni fogja a maga keresztjét, képtelen letenni. Talán a módját sem tudja, hogyan kell. A szülei vajon mire tanították?
- Ez is egy vélemény. Amúgy én is úgy hiszem, Isten energia, teremtő erő, és nem emberi jellegű valami- erősítem meg, hogy a látszat ellenére azért vannak közös meggyőződéseink is. Bár mesének túl átfogó a Biblia. Nem lehet mese az, amiben minden téma a másikkal összefügg és az utalások nem mondanak ellent egymásnak.
Bólogatok, amikor magyaráz a napsütéssel kapcsolatos hozzáfűzésemhez. Értem, hogyan gondolkodik, és elfogadom, hiszen nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogy én hiszek, ahogy én gondolkodok.
Nem gondoltam volna, tekintve az előzményeket, hogy a szülei majd megint szóba jönnek, de amikor azt állítja, hogy gyűlölik őt, megkérdőjelezem, nem értette-e félre. A szülő nem gyűlölheti a saját vérét! (És nem csak azért, mert vallásosak!)
- Hm.. - még jó, hogy semmi sincs a számban. Félrenyeltem volna.- Szó szerint?- forgatom a szemeim. Te jó ég! Válaszolnia sem kell, az arca minden szónál beszédesebb. Ó, szegény srác!
Suzyra tereli a szót. Szívesen beszélek róla, nagyon kedvelem azt a lányt (szeretem, mit tagadjam). Bár már találkoztak, nem tudom, a suliban milyen kapcsolatban állnak (állnak-e); Suzyt hiába kérdeztem, nem emlékezett Reevenre. Reeven meg azt mondja, összekeverte valakivel. Hát... megeshet.


Bent aztán kisebb meglepetés ér bennünket. A bár, hogy is mondjam, nem a magunkfajta fiatalembereknek lett kitalálva. Bár Reeven azt a hatást kelteti, mintha belém lenne esve. Én meg vevő vagyok rá, mert inkább vele vagyok, mint azzal a tahóval, aki leszólított minket.
- Csak azt ne mondd, hogy még senki nem mondta!- nevetek. Az arca sima és hibátlan, ha nem tudnám, hogy egyetemre jár, azt mondanám, most halad a kamaszkor felé. Hát hol a szőrzete, ami a férfiakra vall?
- Babás, a jelző nemesebb értelmében. Nem szellemi szinten, hanem megjelenésben- elhúzom a szám, remélem, ez nem borzasztó számára. Ha vigasztalja, én is babás vagyok, amikor frissen vagyok borotválkozva. De csak akkor. Á, a fenébe! Nem igazán tetszik ez neki.
- Hé, vedd bóknak! Jobban tetszel, mint az a szőrös medve!- csak a fejemmel biccentek arrafelé, amerre elhúzott a kíváncsiskodó.
Megegyezünk, hogy a sör után lelépünk. Bár kis közösségben minden hír úgy terjed, mint a futótűz, még egy atrocitást egyikőnk sem akar átélni. Az a hely, ahova eredetileg vinni akart, messzebb van, mondja, és úgy sóhajt, mintha ez problémát jelenthetne.
- Ha gondolod, vezetek én. Egy sörrel még nem veszik el a jogsit, meg sem ártott; de inkább ne te kockáztass- emlékszem, milyen gyenge a gyomra. Mi van, ha az alkoholt gyorsan felszívja? Hamarabb megárt neki, mint nekem, legalábbis múltkor ez volt a benyomásom, pedig én se bírom túl jól. De ez csak egy sör...
Szóval lelépünk, miután megittuk a sört, és ha engedi, én ülök a volán mögé.
- És akkor most hova? Ahol múltkor voltunk?- azt hiszem, innen odatalálok.

-Tudom. De az egyházközösségben, ahová ők jártak, tartottak latin miséket, elintézték, a papuk tudott
Hangomból elég erőteljesen kihallatszik a megvetés, s valami téma iránti negatívum...nem a kedvencem. Szarul érzem magam, hogy ezt vártam, JOshnak se legyen jobb. Ennyi még van bennem, na meg a háttérgondolat, tényleg egy romlott g*ci vagyok. Sajnálom Josht és rohadtul nem kívántam neki, csak... Á, nem vagyok normális!
-Sajnálom
Bár az enyémek se élnének! Lehet, hogy már említette. Ugorjunk át ezen, ne most lelkizzek, különben is hit vitázni akartunk, vagy csak én?
Ahh a fejem fájdul csak bele és a hangulatom lesz még rosszabb. Szórakozni akartunk, erre kell koncentrálnunk.
-Igen, ő normális. Komolyan, mintha nem is lenne a rokonom
Ironizálok. Persze vannak hülyeségei, de nem kattant, rosszindulatú, hülye. Lia más, Lia áldás. HOgy nem könnyű nekem, eleresztem a fülem mellett. Mikor volt az? Már rég bele kellett volna pusztulnom, ahogy ők mondták, akartam is, van benne valami.
-Ez? Nem, ez azt bizonyítja, hogy hülye vagyok
Hogy betegesen szeretek kockáztatni, deh épp ellenkezőleg, néha olyan, mintha lenne is lelkiismeretem, meg nem is.
-Lelkiismeret és bűntudat, azt mondod? Nem, nálam ez a rész teljesen el van b*va
Elnézést a kifejezésért, nincs jó kedvem, persze élőszóban bocsánatot kérni már cseszek. Josh rosszul lát, néha azt érzem senki nem lát jól, oké...kivéve Felixet. Nem véletlenül szerettem bele.
-Tényleg? Akkor egyetértünk. Még a végén kiderül, hívő vagyok. De a legtöbb ember nem így fogja fel, azt hiszik személy és nekem a vallásos nevelés negatív sztereotípiaként él a fejemben.
Biccentek, tudtam, hogy Josh nem hülye, kár volt kételkednem. Tényleg kedvelem és sajnálom...hogy neki sincs senkije, még kevesebb, mint nekem. Nekem ott van Lia, Sebastian és Felix is.
Minek hozom szóba megint, nem tudom. Talán mert igaz, amit felix mondott, nem szabad elmenekülni, fel kell fogni, dolgozni. Szó szerint?
-Igen, de...a szó szerint még a legkevesebb volt, még a gyűlölet is elég kevés volt, ahhoz képest, amit mondtak még. De a legszebb mégis az, hogy...
Éles kanyar, francba, pedig nem akarom kinyírni magunkat
-Hogy még erre is van logikus magyarázat
És majd Josh nem fogja érteni és majd hisz, amit akar...

Nah ez fantasztikus. Babaaaa?! Eltátom a szám esküszöm, hogyne mondák volna. Szaros, pisis, csak a korom a mentség mindenre és a fejem és a testem még csak ki sem néz 21-nek. Mogorván nézek magam elé
-Említették már és hidd el, szar. Nehéz így csajozni
Még mindig meggyőződésem, hogy Trinnek, aki a Thor féle tesztoszteronbombákat és a néger izomagyakat kedveli, ez volt a baja velem.
Bóknak... Oldalt nézek a szőrös medvére, aztán kissé elmosolyodom ezen a jobban tetszem neki dolgon. Josh szeret játszani... Oldalba bököm finoman.
-Igen? Mégis bejön a baba arc? Majdnem olyan, mint egy lányé, mi?
Logikus lenne, ha jobban bejönnék neki, mint a nagydarab fazon, mivel hetero. Hát a söt kint van már és nekem nem lehet még egyszer priuszom, de akkora állat még én sem vagyok, hogy ilyesmivel sodornék veszélybe egy barátot.
-Szó sem lehet róla, Josh jó kisfiú, nem kockáztat, majd a baba megoldja.
Tőlem elvennék, mert más is van, de hagyjuk, nem kapnak el, ha normálisan megyek miért kapnának?
Szóval nem hagyom és mielőtt kilépnénk
-Igazából...tudod ez nagyobb kihívás lenne. A kiscsajok odavannak érted, a hetero lányok, naná! Emlékszel mekkora rajongó táborunk volt? Nade ezek... Ezeket kéne meggyőzni. Hm? Nem próbálod meg?
Megállok az ajtóban, tudom, én vetettem fel, hogy menjünk és veszélyes, hogy ellentmondásos vagyok, deh...lebabázott, eljátszom most már Joshssal. Belekulcsolom ujjaim az övébe, kihívó mosollyal nézek rá. Vajon le tudna nyűgözni egy ilyen társaságot?

- És ennek mi értelme? Hogy senki se értse?- vonom fel a szemöldököm. Sosem értettem, miért járnak templomba az emberek. Nem kell ahhoz semmilyen külsőség, cicoma, pláne nem "közvetítő", hogy kapcsolatba lehessen lépni Istennel. Egyedüli feltétele a hit. És ahhoz nem kell sem pap, sem a latin nyelv ismerete.
Reeven hangja is megvető. Nem ellenem szól, inkább a szülei ellen, a hülyeségeik ellen.
Rázom a fejem, ne sajnálja, nem történt semmi baj. Lehet, én emlékszem rosszul, és az információ új volt neki, hogy egyedül vagyok, nem élnek a felmenőim (azokról tudok nyilatkozni, akiket ismerek)
- Akkor Lia sem hasonlít senkire, mi? - kacsintok. Szóval Lia szüleit éppen olyan hülyének tartja, mint a saját szüleit. (Bocs, Josh leegyszerűsíti a dolgokat, hisz maga is az.) Az iróniája nem jut el a tudatomig, akár igaz is lehet.
- Ha hülye vagy, elismered, hogy hasonlítasz a felmenőidre- nézek rá, de csak ugratom. Olyan jó lenne, ha nevetne már!
- Tedd helyre! Rajtad múlik, más nem tud befolyásolni!- nem értem egészen, most sajnáltatja magát vagy büszke erre?
A vallásról osztjuk meg egymással nézeteinket. Van, amiben egyetértek vele, van amiben nem.
- Nézd, mindig azt gondoltam, a vallás a szükségletek miatt jött létre. Egy olyan korban, olyan környezetben, ahol kilátástalan volt a jobb és szebb élet lehetősége, szükségszerű, hogy kialakul a hit egy olyan eszmében, amivel ez elérhető. Gondolj csak bele: a kor vallási vezetőivel ellentétben Jézus a saját nyelvükön szólt hozzájuk, tanította őket. Közéjük tartozott, azokat a hagyományokat követte, amit a kultúra megkövetelt: azt a foglalkozást választotta, mint az apja, az anyját szentként szerette...- sorolhatnám- Manapság azok a körülmények gyökeresen megváltoztak. Ha voltak is törekvések, hogy a hitet mindig a kor kívánalmaihoz igazítsák, az eredeti elképzelés mindig csak sérült, torzult. És naná, hogy az egyház, a papok úgy forgatták az egészet, hogy ők jöjjenek ki belőle jól...- fejtem ki a véleményem, miért ellenszenves sokak számára az egyház, vagy maga a vallás, vallásosság.
Ahogy a szüleiről beszél, újabb pillanatokat felidézve, amivel bizonyítja, mennyire nagy szakadék van közöttük, majdnem elvét egy kanyart. Felkapom a fejem, mert félbehagy egy mondatot. Noha már így is ráz a hideg a részletektől, megkérdezem:
- És mi az?- nem tartom lehetségesnek, hogy van logikus magyarázat. A szülők feladata, hogy védelmezzék a gyermeküket, minden körülmények között.

Reeven annyira magára veszi, amit mondtam neki, hogy kikerekedik a szeme. A csajozással jön, milyen sz*r, hogy a lányok is ezt gondolják róla.
- Hosszú távon te vagy a nyerő. Te mindig fiatal maradsz, nem fog ráncosodni az arcod, nem hízol el, a tekinteted mindig sugárzó lesz és megnyerő...- próbálom ecsetelni, mennyi előnye van a "babyface"-nek. Vannak ilyen tipusú emberek. Kétségem sincs, hogy Reeven is ebbe a kategóriába tartozik.
Ahogy tovább ecsetelem, mennyivel jobb így, mintha medve tipus lenne, elmosolyodik.
- Naná, szeretem a szépet, kerülöm, ami taszít...- veszem a lapot. Nos, ha a medve és közötte kellene választanom, egyszerű dolgom lenne. Aztán felnevetek- Túlzásokba ne essünk. Nem vagy lányos!
Nem akarom elárulni neki, hogy Sebastiant már láttam nőnek beöltözve, és az milyen hatással volt rám. Reevent el sem tudom képzelni női cuccokban, és nem csak a rövid(ebb) haja miatt. Igaz, hogy finom a bőre, és babás a kisugárzása, de inkjább fiús, mint lányos. És inkább fiús, mint férfias, de akkor is...
Nevetek, ahogy lebabázza magát. Le nem mosom magamról már soha, hogy ezt találtam rá mondani. Én kisfiú leszek. (Hihi) Annak ellenére, hogy söröztünk, elhatározzuk, hogy lelépünk, de hogy én vezessek, Reeven vétózza. Aztán az ajtóban mglepő javaslattal áll elő. Ráadásul a kezét is belefűzi az enyémbe.
- Hát...- elgondolkodom, mi sülhet ki ebből. Jobb lenne nem feszíteni a húrt, de Reevennek igaza van. A kiscsajok minden srácnak csápolnak, hacsak nem visszataszító az illető. (Lehet, hogy még akkor is)- Na jól van, legyen! De milyenre vegyük a figurát? -Az összekulcsolt kezünkre nézek- Romantikusra?

Vállat vonok
-Gondolom a feeling, bár lett volna mindegyik latin
Akkor nem értették volna azt a sok baromságot, amit összehordtak nekik.
- Nem, de Liáék normálisabbak. Mármint az anyját és a nővérét nem ismerem, az apját csak, de vele nincsenek akkora problémák.
Nem akarja Liát kinyírni. Értem én, hogy Josh csak viccelődni akar, de ez a dolog még elég új és meredek ahhoz, hogy túl könnyedén vegyem. Megrázom a fejem, aztán végülis megáll a mozdulat közben. Én is agybeteg vagyok, ők is, van, amiben hasonlítunk, de fura lenne bevallani és magyarázatot követelne, inkább csak összeszűkítem a szemeim és próbálok másra gondolni, tudom, hogy a kiakadás most nem lenne célszerű. Vállat vonok, szerintem ezt nem lehet helyretenni, nem tudom hogyan, fogalmam sincs hogy működne. Jobb, ha erről nem is beszélünk tovább, így is túl sokat mondtam és Josh miért ne hihetné, mint mindenki más, aki nem ismer igazán? Hogy valami lökött, őrült és minden bizonnyal legyőzhetetlen figura vagyok?! Nem kéne ezt a képet tönkretenni a fejében.
-Lehet...
Ha létezett egyáltalán Jézus. Ki tudja nem csak mese-e, valami akkori kultfigura, egy reklámfogás?
-Igen, bármi is volt régen, ezek a tanítások ma már torzak, talán teljesen mást jelentenek és olyan régiek, hogy nem is lehet rekonstruálni. Melyik pap hogyan adja elő...
Közlöm komoran, aztán sóhajtok egyet, hogy mi az, elég egyértelmű, keserűen nevetek fel, amikor megállítom a kocsit.
-Hogy tényleg szörnyű vagyok
Legyintek, nem is kell rá válaszolni, mert amúgy biztosan tagadná. De ahhoz nem ismer eléggé. Talán senki, talán még Felix sem, bár ő pont ezt kedvelné bennem, azt mondta. Az ember sötét oldala, nem mindenki fogadja el a másikét. Mindegy, nem depressziózni jöttünk.

Hosszú távon? Főleg, hogy én nem akarok semmit a nőktől hosszú távon.
-Én nem akarok komoly kapcsolatot, vagy feleséget, jah úgy érted? Egen, mondjuk negyven évesen is hajthatok fiatal pipiket
Prüszkölök fel, nem hiszem, hogy ez így működik. És hogy lehetek sugárzó, ha nyomi baba fejem van? A babák nyomik és nagyon ostobán tudnak nézni.
Inkább húzom kicsit, mintha szép lennék...nemtom Felix is minek ismételgeti mindig. Oké, a vonásaim rendben vannak, de b*meg baba fejjel sokra megyek.
-Pedig én már azt hittem barátkozni akarsz, hogy meghívod a tagot inni, soha nem ráztuk volna le és a végén még elvesztetted volna a szüzességed
Ugratom, bár ezt a témát is inkább skippelném, mert még a végén kikiált hermafroditának és lehet akkor itt hagyom a buzikkal.
-Szerintem a férfiasságnak semmi köze a korhoz vagy a kinézethez.
Jegyzem meg vállvonva, úgyis hiába magyarázom, ezt a többség nem érzi át valahogy. Bár megnyugtató, hogy azért lányos nem vagyok. Tudná, hogy kivel vagyok, lehet másképp gondolná.
Kifelé menet gondolok egyet, s ez így túl egyszerű. Megint egy laza, haveros este? Ha Josh szeret játszani (Sebastian szerint) én miért ne szórakozzak? Nem látom, hogy megilletődne, mikor kezeink összekulcsolom egy pillanatra.
-Hm...nem tudom mi lenne nyerő egy ilyen társaságban, de legyen benne tűz, ne legyen túl nyálas.
Paskolom meg a fenekét és óvatosan odahúzom a karaokeis részhez, hogy bejelentsem magunkat.

Elnevetem magam. Ez a srác haláli!
- Igen, talán az lett volna jó. Édes tudatlanság!- ábrándozok.
Sokat gondolkodtam erről. Talán az én életem is telkesen más mederben folyna, ha sose hallok az Írásról, Jézusról, a hitről, meg egyéb... dolgokról, hogy ne legyek vulgáris.
- Én egyetlen rokonát se ismerem rajtad kívül. Tényleg, van nővére? Olyan szép, mint ő?- hűha! Én erről miért nem tudok? Felcsillannak a szemeim.
Igyekszem hülyéskedni, de úgy tűnik, nem jön be. Reeven kissé zavartan reagál, mintha olyat mondtam volna, ami elemébe talált volna. Összeszűkítem a szemem, úgy figyelem, próbálok rájönni, mi lehet, amivel megsebeztem, de ő csak megrázza magát, mintha csak vízcsepp lett volna vagy por... Nem beszél, és én úgy érzem, ez tabu. Ez a hülyeség dolog... nem volt hülyeség?
Vigyorgok megint, oldva a téma komolyságát.
- Na igen, kinek a pap, kinek a paplan...- nevetek. Gyűlölöm a papokat! Hazug mind (tisztelet a kivételnek)
A szülei kerülnek megint képbe. Mindazok után, amit mesélt róluk, nem hittem, hogy majd szomorúságot hallok a hangjából. (Rég közönyösnek kellene lennie, mint Sebastiannak)
- Szörnyű, te? - rázom a fejem.- Idefigyelj: minden emberben ott lakozik valami ... rossz. Valaki csak azt képes látni, valaki pedig csak a rózsaszín ködön át lát. Ismerős ez, ugye? Én azt mondom, én sem látlak olyannak, amilyennek te tartod magad, és te sem láthatsz engem olyannak, amilyen valójában vagyok. Az ember mindig mutat valamit magáról, és próbál titkolózni is. Ennek ellenére olyan is van, amit csak mások tudnak rólunk, és mi magunk nem vagyunk tisztában vele. Tudsz követni? - belemásztam mostanában egy kicsit az önismeretbe... Nem az én fejemből pattant ki a Johari féle személyiségismeret. Bár olyan jól nem tudom visszaadni, ahgy olvastam, a lényegét értem. Remélem, Reeven is.

A bárban már más hangulatban vagyunk, és amikor az idegen beszól nekünk, egy kicsit összekovácsolódunk. Reevenből sokmindent kinézek: azt is, hogy belemászik a mamlaszok pofájába, de hogy melegnek állít be minket, csak azért, hogy lerázza az idegent, nem gondoltam volna.
- Szingli tipus vagy? Szabad és független? - mosolygok- Bizonyára ennek is megvannak az előnyei...
Aztán nevetek, hogy majd 40 évesen is a fiatalokra hajt.
- Na látod, máris találtál valamit, amit előnyödre fordíthatsz! - ha saját tapasztalatom lenne, kontráznék, mennyire könnyebb az érettebb nőkkel, de mindezt hallomásból tudom, nem saját tapasztalat, így nem adom tovább.
- Gondolod, ha meghívom egy sörre, azt hiszi, többet akarok?- csapok a számra, majdnem ijedten. Ha ez valami kód volt, hogy felszedhető vagyok, nagy gáz van. (Csak részben ugratom)
- Nos... ebben is van valami. De mondjuk... van olyan nő, aki csak megszólalásig szép, akkor van olyan pasas is, aki csak a megnyilvánulásig férfias. És ellenkezőleg. Belőled pl. ki nem néztem volna, hogy egy segédeszközzel a hónod alatt is nekimész a srácoknak, akik cukkoltak, és lám, hogy elintézted őket!- elismerően nyilatkozom arról a jelenetről; még akkor is, ha be kellett avatkozni.
Már majdnem elhagyjuk a bárt, amikor Reevennek merész ötlete támad. Bizonyos szempontból mégis tűzbe hozná ezt a népséget. Először nagyon meredeknek tűnik az ötlete, de mintha erőt sugározna a keze... Azt mondom, legyen!
Míg startégiákat egyeztetünk, a fenekemre csap. Elröhögöm magam. Reeven remekül alakít, kár, hogy nem veszi komolyan a színészkedést. Teljes lelki nyugalommal vonulunk a zenegéphez, és olyan számot kezdek keresni, amit két pasas énekel. Némi keresgélés után találok is valamit.
- Hé, Babyface, mit szólsz ehhez? - és rámutatok a listában az egyik dalra. Jónak tűnik. Dögösnek. Egyértelmű a szereposztás: én leszek Jagger és ő Bowie, ha beleegyezik, hogy ezt énekeljük el.