A pontosságról beszélünk, mint kiderül, Suzynak ez nem az erőssége. Megtisztelve érzem magam, hogy engem még nem hagyott a szószban. Az a kis késé betudható akár szándékosnak is, azt olvastam, a csajoknak illik is késni (néhány percet, nem többet).
- Nem hoztam pizsomát, alsónadrágban fogok aludni- ijesztgetem Suzyt, nehogy azt gondolja, ilyen könnyen megúszta a látványomat. Jól mulatok magamban rajta, igazából fogalmam sincs, tényleg elrettenti-e a gondolat. De valószínűleg nem.
- Olyanom még nincs, de csak a zavarod miatt, eskü, veszek egyet!- ölelem meg a vállát egy pillanatra, el ne ugorjon, különben is csak hülyülök. De szó, mi szó, tetszik, amikor pír lepi el az arcát, olyan élénk lesz tőle és a szeme...! A szeme megérne egy tanulmányt.
Százszorszépemnek hívom, mert illik rá, minden nap valami újat fedezek fel benne, és öröm látni, hogy sosem fogy ki a bájaiból. De hogy honnan a név, még nem jött rá. Megígérem neki, hogy majd felfedem ennek is a titkát (és nem csak azért, mert veszélynek tenné ki a füleim).
- Nocsak, képes lennél kárt tenni bennem? - nézek rá huncut  mosollyal. Képesnek képes volna belekapaszkodni a füleimbe, de le is tudná őket tépni? Vagy harapna? Rötyögök a feltételezéseimen.
- Veled kapcsolatban mindig csecsemőnek érzem magam...- nézek rá "bambán"- Tudod, akinek minden infó új...
Nyitva tartom a fülem, de időnként a gondolatmenetét is nehéz követni, nemhogy mindent megjegyezni. Azért abban reménykedem, semmi fontosat nem felejtettem el.
- Ismersz olyat, aki még nem tévedett soha?- kérdem, engesztelve. Nem hinném, hogy rossz emberismerő lenne, valahogy azt feltételezem, aki emberekkel dolgozik (tanárok, egészségügyi dolgozók), sokkal jobban ismerik az embereket, mint az átlagemberek.
Aztán már az ebédről beszélünk. A rákról.
- Az egy dolog, hogy ahhoz szokták hasonlítani, ha valaki felég, de hogy a rák mitől vörös? Az alma mitől zöld? Egyáltalán, valósak-e a színek, vagy csak a fények tévesztenek meg minket? - ő, aki annyira érti a színeket, biztos tudja erre a választ.
beszélgetünk tovább, kicsit ugratva egymást, előre vetítve a délutáni eseményeket.
- És ha nem a krém izgalmas benne?- kacsintok rá. Meg kell hagyni, izgalmasnak tűnik bekenni őt tetőtől talpig. Biztosan alapos leszek... Hehehe.
- Ah, remek válasz!- nevetek, megint hogy kivágta magát. - Szóval napi háromszor eszel? Vagy mára ezt tervezted? - Nem mintha nem gondoltam volna arra, vacsorázni is kell. Erre is van ötletem, Suzy úgyis kapható az utcai kajálásra...
- Nos, valóban..., így is lehet nézni a dolgot- hagyom jóvá az érveit. Egy kevésbé részletes leírásban jobban a fantáziámra vagyok bízva, viszont ha minden részletesen van leírva, biztos, hogy hasonló képet alkotok magamban, mint aki valóban "látott".
- Akkor nagyon sok múlik a mesélőn- hagyom nyitva a mondat végét, hátha van egy érdekes sztorija.
Suzy most sem hazudtolja meg magát, megint tesz fel érdekes kérdéseket. Most éppen az utazással kapcsolatban. Nem nehéz belőlem kiszedni, miféle helyre vágyom (készülök), de az is igaz, mehetnénk máshova, éppen így örülnék.
- New Yorkba... Miért éppen oda?-  Iszonyatos tömeg lehet, főleg ünnepek alatt. Gondolom, rengetegen szaladgálnak ajándékért még az utolsó pillanatban is.
Mesél, megint elábrándozik, az eget kémleli, mintha most is látná azokat a csillagokat.
- És nem félsz a hidegtől? - Északon hideg van, ezt tanultuk.- Biztosan szép, csak képet láttam róla
Kihoznak nekünk egy üveg bort. A felszolgáló tölt egy keveset, arra biztat, kóstoljam meg. Nem vagyok szakértő, de a bor különösen jó ízű, elismerően cuppantok. Ahogy kettesben maradunk, felemelem a poharam Suzy felé, hogy koccantani tudjak vele.
- A szép időre, a finom ebédre, a mai napra...?!- ha egyetért velem, koccintunk és iszunk. Megéheztem. Remélem, hamarosan kész lesz az ebéd is!

- Hát... - nem is tudom, hogy vágjam ki magam. Ha azt mondom, nem akarok 5 percenként átöltözni, még véletlenül megsérteném- Valóban nem hoztam sok holmit. Úgy terveztem, sokat leszünk a vízben. Vagy legalábbis a közelében- nézek rá szelíd mosollyal. Ha csak egyetlen fürdőruhát hozott volna magával, akkor sem okozott volna csalódást.
- Hát, ahogy akarod...- nevetem el magam. Nem túl határozott, hogy mit is szeretne, ami azt illeti. De cseppet sem bánom, hogy nem kell tangát húznom.
- Várj csak várj... Milyen módszerekkel?- mert ha harapdál, hát... még hajlamos is lennék, odakínálni a fülem, de ha valami kínzóeszközt vetne be: felejtse el!
Látom, hogy nem teljesen érti, mire gondoltam, ezért kimagyarázom, nehogy azt gondolja, nem tudom követni:
- Úgy értem, neked lényegesebben nagyobb a lexikális tudásod, mint az enyém; mindenhez hozzá tudsz szólni, érdekes témákat dobsz fel, mindenről saját véleményed van nem csak önmagában, hanem más dolgokkal összehasonlítva, komplexebben... Érted? Noha nem mindent ismerek, amiről beszélsz, sokkal könnyebb elképzelnem, mert általában kötsz hozzá másik dolgot is, hétköznapibbat, megfoghatóbbat, így úgy mutatsz meg új dolgokat nekem, hogy rögtön másikhoz tudjam kapcsolni. Ez nagyon tetszik, komolyan!
- Na és ki az? - hú, szeretném én is megismerni azt az embert, és megtudakolni a nagy titkot: hogyan csinálja?
Bólogatok, ahogy a színekről magyaráz, nagyon édes (megint), ahogy bevonja az illatokat és hangokat is. Észre sem veszi, hogy ezt csinálja. vagy tudatos?
- Egyszer láttam egy tesztet. Egy szinte monoton piros lapról kellett elmondani, hány árnyalatot tudunk rajta megkülönböztetni. A legtöbben 24-ig jutottak. Közben 100-on felül volt az árnyalatok száma...- mesélem a sztorit a színekkel.
- Szerintem ez izgalmas!- időnként szeretnék jobban látni, jobban hallani és jobban érezni. Bár valószínűleg nagyon fárasztó is lenne az a sok plusz információ.
A napvédő krémről nyitunk vitát.
- Aj, engedd el a fantáziád! Vajon miért lehet izgalmas számomra a naptej, ha veled összefüggésben beszélünk róla? - és enyhén el is pirulok, noha nem célom, hogy olyan helyen tapogassam, amivel esetleg zavarba hoznám.
Az ebédről, az evésről dumálunk, és hát kiderül, megfordult a fejében néhány gondolat.
- Hát..., ezen könnyen lehet segíteni- vonok vállat, rajtam ne múljék, bár megfordul a fejemben az is, nem csak az evés kedvéért szeretne velem napi háromszor találkozni. Aztán hozzáteszem- De aztán törekedjünk arra is, el ne hízzunk hirtelen!- azaz mozogni kell mellé, vagy okosabban enni. Jelenleg össze-vissza mindent eszünk/zabálunk, épp, ahogy kedvünk tartja, rendszer nélkül.
- Ah, rabja vagy a leíró részeknek, mi? Akkor igaz az, hogy jobban tetszik a természetfilm mint a kalandfilm? - ha bele tud menni a részletekbe, és inkább azt szereti, akkor a pörgősebb jelenetek esetleg el is siklanak a tudatában. Nem tudja úgy megfogni őket, hiszen minden gyorsan változik, nem hagy nyomot. Ez is rávilágít bizonyos személyiségjegyére!
- Ah, jogos, jogos!- nevetek a Nagy Almán- Biztosan szép. És nagy, meg forgalmas, ezáltal koszos és szürke...Ezáltal csúnya...- fintorgok egy kicsit- Most, hogy a város peremén élek, sokkal kevésbé szeretem a forgatagot. Nem mondom, megvan annak is a helye az életemben, amikor pörögni kell, és jólesik, ha zajlanak az események, de ugyanakkor, amikor hazamegyek, jól esik a csend, a friss levegő, a békesség. Szóval jó hazamenni- foglalom gyorsan össze, hogy el ne szaladjon velem a ló.
- Nem, azaz... nem tudom. Biztos szokatlan, hogy mínuszok röpködnek a levegőben. Engem néha attól is kiráz a hideg, ha fagyasztott terméket tartok sokáig a kezemben. Elképzelni, hogy az egész testem fázik, nem kellemes!- mondom őszintén.
...
Az asztalnál a közelében ülök, bort iszunk, és hamarosan megjön az ebéd is, csupa gusztusos dolog, és aztán kiderül, minden nagyon ízletes is. Ráérősen eszünk, sztorizgatunk, és egyre inkább ráhangolódom Suzyra és a családjára, akikről mesél. Néha ott érzem magam közöttük, mintha én is ott lettem volna, olyan ízletesen tudja előadni a dolgokat, hogy gyakran felnevetek, elképzelve a helyzetet, amibe a testvérével keveredtek. Nem szakítom félbe, maximum, ha elvesztem a fonalat; néha említ valakit, akiről nem tudom, kicsoda, ilyesmi, de egyre könnyebben váltok, amikor vált, és fel sem tűnik, hogy csapongana. Jól érzem magam a társaságában, és tetszik, hogy ennyire felszabadult.
- Ez az utolsó falat...- szúrom a villámra az apró húsdarabot- legyen a tiéd!-emelem a szájához a villámat. Teli a hasam, és Suzy sem maradt le sokkal mögöttem. A borból is éppen csak annyi maradt, hogy majd le tudjuk öblíteni az utolsó falatokat.
- Desszertet kívánsz-e? - van itt palacsinta, poharas krém és torta, gyümölcssaláta és talán fagyi is.

A dumám simán beveszi, hogy csak fürdőnacit hoztam. Pedig dehogy! Csak jó a hajtogatási technikám, ennyi. Amúgy nem hoztam sok gúnyát, de azért készültem erre is, arra is, mert nappal jó idő lesz, este meg eső lesz (vagy nem), és nem tudom, kint leszünk vagy bent, szóval ebben hasonlítunk Suzyval: mindenre fel kell készülni.
Elárulja magát, hogy szívesen lenne kint a napon, de lényegében erre készültünk is, nem véletlenül vagyunk itt.
A fülem megtépázásának új lehetőségeit vázolja fel előttem, én meg csak nevetgélek, mint egy hülyegyerek.
- Ah, téged tényleg többször kell etetni, mert kannibalizmusra vagy hajlamos!- kifejezetten vicces az ötlete a házimanóval. Rá is kérdezek:
- Kék ruhácskája van és be van fonva a haja? - a manócska lehet nőnemű, ugye?
Aztán kicsit félre értjük egymást, és kifejtem neki, hogyan értem, amit mondtam. Először mintha nem értene egyet, aztán mégis, nevetgél.
- Nagyon bírom, bár először szokatlan volt!- vallom be neki, mert kezdetben csak kapkodtam a fejem, miről beszél egyáltalán?!
- Kitalálhattam volna!- mosolygok rá, hogy az anyukáját említi, mint aki keveset téved. Jó lenne ismerni, tudni a véleményét; talán ő már most látja, hogy az esetünk reménytelen, én lúzer vagyok, és nem az a pasas, aki a lányához való. Vagy ideális vagyok arra, hogy naponta megetessem, és jókat hülyüljek vele, azaz különlegesen jó barátja lehetek, és nem több. Vagy pont ilyen vejet képzelt magának, férjet a lányának, sógort Rachelnek... Hehe, kész arzenál, ami a fejemben most végbemegy. Suzy hatás, nem vitás. Különben csak egy alternatíva körül járna a fejem!
- Ez piros volt. Tényleg. Nem bordó és nem vörös... Bár vörös talán igen- bólintok kényszeredetten. Régen volt, nem emlékszem pontosan. De az tuti, hogy bordó nem volt. - Nem figyelsz- korholom egy kicsit- 100 féle piros volt, legalább, nem csak huszonnégy!- emlékeztetem. Ha a 24-nek így örül, mit szólt volna a 100-féléhez?
- Ha új képesség lenne, mondjuk máról holnapra... Észrevenném és megütköznék rajta, kezdetben furcsa, és talán megterhelő lenne. De aztán örülnék, azt hiszem, hogy több mindent látok, veszek észre, talán olyan dolgokat is, ami most fel sem tűnik... Az ég kékje, a tenger zöldje, a tűz színei... - kissé elábrándozom, tetszik a gondolat, szívesen élem bele magam.
- Na és a hangok? Hallom a zenekart, ahogy egységet alkotva játszanak valamit. Ha élesebb lenne a hallásom, hallanám az összes hangszert, külön-külön, mégis egyszerre. Nem lehetséges, hogy a nagy zeneszerzők mindegyike képes erre, aki komponál? Talán nem is tudják, hogy képességük nem átlagos, hogy ez csak számukra természetes!- lendülök bele a magyarázkodásba.
Aztán más témára térünk át, mégsem nagyon messze az élvezetektől. Látom, lassan leesik neki, hogy milyen előnyei vannak, ha én kenhetem be őt. Láthatóan nem jön annyira zavarba, mint én, bár elgondolkodik.
- Gondolod, hogy kevésbé utálod majd, ha én csinálom? - azt hittem, a naptejjel magával is gondja van, nem csak akkor, ha a kezéhez ér.
- Ne feledd, most még csak napi egyszer eszünk együtt...- ezt még könnyű lesétálni, ugrálni, bármi... De mi lesz, ha napi háromszor kajálunk együtt felelőtlenül?- Sebastian célzatos megjegyzése jut eszembe, és kissé elnevetem magam (nem hangosan)
Annyira megkönnyebbülök, hogy Suzy nem ragaszkodik egyetlen stílushoz sem, ami a filmeket illeti, hogy el is felejtem meghívni moziba. Pedig mehetnénk oda is, s közben ehetnénk pattogatott kukoricát vagy burgonya szirmot.
Később már tervekről beszélgetünk, ki hova menne és fog menni, mit néznénk meg szívesen, stb. Kitalálom, hogyan lehet valami egyszerre szép és csúnya, ezáltal meg is nevettetem Suzyt.
- Nem is tudom. Nekem sokszor LA is nagyon nagynak és zsúfoltnak tűnik... - És NY csak még nagyobb!
Aztán Alaszka, a tél a hideg kerül szóba.
- Fogalmam sincs, amíg ki nem próbálom- mert valamit meg kell tapasztalni, ugye?

Megebédelünk, szokás szerint elpusztítunk mindent, és már a desszertnek sem marad hely. Én sem eszek, tele vagyok, Suzynak sem erőltetem, nem örülnék, ha belebetegedne a sok evésbe. Fizetek, nem hagyva, hogy rendezze a részét, és titokban már is vétózom, hogy este majd ő fizessen, de látszólag beleegyezésem adom.
- Gyere, most akkor kihajózunk, kidobjuk a hálót, lesz, ami lesz!
Felsegítem az asztaltól, és kezembe fogom a kezét, úgy megyünk el először a szállásra (fürdőruci, naptej, törölköző), majd le a kiskikötőbe, ahol a régi csónak is áll. Kikölcsönzöm, egész napra, úgy adom meg, este tízig érünk vissza, addig enyém a hajó. (Merthogy már nem az enyém)
Suzyt besegítem a hajóba, megmutatom, mi merre van rajta, hol tud átöltözni, pihenni, majd szélsebesen kihajózunk a nyílt tenger felé, ahol már csak a sirályok repkednek elvétve, apró halra vadászva. A hálót kilököm a vízbe, nem várom meg vele a lányt, hisz ezt a folyamatot még megcsináljuk egy párszor, nem késik le semmiről.
- Na, kész vagy? - kérdezem, amikor felbukkan a feljárón. Míg átöltözöm, neki kell tartania a kormányt...

//Színezés később, bocsi. Elfáradtam//

- Le se tagadhatod, erre hajtasz!- kacsintok rá. Már nem csak a fülem kell neki?
A manócskával rá céloztam, ahogy most van öltözve, de nem veszi észre a poént.
- Naná, hosszú, barna, két felé fonva...- nézek rá elgondolkodva- Éppen, ahogy a tiéd, most- Hisz ő a manó, a fület rágcsáló!
- Fogalmazzunk úgy, mostmár kevésbé kell koncentrálnom...- sóhajtok aprót, de mosolygok. Először  fel sem fogtam, és minden nappal csak könnyebb lett. Mostmár élvezem, hogy ennyire színesen beszél, csapong. Kihívás követni, de egyben öröm is.
- Külön róla nem, de a családodról igen... Valahogy észszerűnek tűnt- magyarázom, miért nem meglepő, hogy az anyukájára gondolt.
- Hát persze..., szerintem ez nem különös képesség- mondom szerényen. Tényleg nem tartom annak.
- Ugye-ugye?- bólogatok, mosolyogva. Úgy vélem, Suzynak sem okozna nehézséget megkülömböztetni a száz árnyalatot. Hisz olyan élénk a fantáziája!
Bólogatok lelkesen, hogy én is éppen így képzelem. Lélegzetelállító lehet(ne) az az élmény.
- Bevallom, fogalmam sincs...- rázom a fejem tagadólag. A zenét egyben hallom, nagyon kell koncentrálnom, hogy egy nagyzenekarban külön halljam a hangszereket, és meglehet, észrevenném, ha nem stimmel valami, de fogalmam se lenne, ki hibázott.
- Lehet, a naptejjel volt valami probléma, Suzy- mondom szomorkásabban- nekem nincs ilyen tapasztalatom a naptejjel. Csiszamlós, könnyen felszívódik, nem ragad!- nevetgélek. Ha ellenérzéseim lennének vele, én se használnám, és nem is erőltetném rá.
- Ez igaz, de két nap még nem csinál rendszert...- forgatom a szemem. Sarkosíthatunk, de minek?
Nevetek, hogy azt feltételezi, félek a hízástól.
- Ehetünk, amit csak akarsz. Majd több időt fordítunk arra is, hogy mozogjunk. Elhízni nem akarok, és azt sem szeretném, ha te híznál el. Csinos vagy, egészséges, maradj ilyen!
Beszélgetünk még mindenféléről, Suzy stílusban, olykor felszínesen.

Evés után visszasétálunk a szállásra, és összerakunk néhány dolgot, amire szükségünk lehet még délután. Eszembe jut, hogy a szálláson öltözzünk át, de aztán mégse szólok. A hajónak vannak erre alkalmas helyiségei, nem egy csupasz bárkával hajózunk ki.
- Amit fogunk, az a miénk, azt csinálunk vele, amit akarunk. Megfőzhetjük, megehetjük, eladhatjuk, visszadobhatjuk...- nézek Suzyra. Erős a gyanúm, hogy vissza fogja engedni a halakat és a rákokat a vízbe.
Aztán elfoglaljuk a hajót, lényegében alig változott benne valami. Furcsa érzés fog el, ahogy a fát érintem, amit nagyapa csiszolgatott, pácolt, festett... Évek óta nem használtam már. Meg se néztem. Szerencsére, jó kezekbe került, vigyáznak rá. Míf Suzy elvonul felmérni a terepet és átöltözik, én kikormányzom a hajót a nyílt vízre, és amikor elérjük a kellő mélységet, a hálót is kidobom. Mire Suzy megérkezik, már minden a helyén van, én is otthonosan mozgok.
- Gyere ide...- hívom magamhoz, és a sebességet minimálisra csökkentem- Egyenesben kell tartanod a kormányt. Itt látod, hogy milyen sebességgel haladunk- mutatok egy kijelzőre- és ez egy radar- mutatok egy másikra- Megmutatja, ha valami megközelít bennünket. - A többi kütyü jelenleg nem érdekes.
Óvatos vagyok, olyan helyet választottam, ami nem tűnik forgalmasnak, elvileg nem szabadna kereszteznünk senki útját.
- Tudsz kiabálni?- kérdezem Suzyt, és vigyorogva nézek rá. Még túl van öltözve ahhoz képest, hogy majd úszni és napozni akar, de én se javasolnám neki, hogy teli gyomorral tegye ezeket. A fejét azonban nem óvja semmi. Még jó, hogy most árnyékban van, de gondoskodni kell róla, nehogy napszúrást kapjon.

- Majdnem elfelejtettem, hogy édesszájú vagy!- ha én vagyok a desszert, nem csodálom, hogy ebéd után kihagyta. Nyomok vagy 70 kg-t.
- Suzy...- ciccentek. Nem vártam volna, hogy nem tud követni. A fülrágcsálást ő akarja a manóra fogni, de mivel ő rágja a fülem, ezért hasonlítom a manót rá. Nem fordítva!- Az a manó hasonlít rád, aki megrágcsálja (majd) a fülem! - magyarázom kedvesen, és közben megigazítom a hajfonatát.
- Ha nem figyelnék minden szavadra, nem is tudnék mit mondani!- tiltakozom. Méghogy nem figyelek!
- Ez igaz: a nagyi!- csapok a homlokomra és aztán nevetek. Hiába, a családban is a nők tartanak össze, ismerik egymást legjobban.
Aztán csak bólogatok, igazat adva neki, hiszen beismerem, mi férfiak kevésbé vagyunk oda a színek árnyalataiért, mint a nők általában. A lányok hamarabb meg tudják mondani, a kék milyen árnyalátát hordják, mi csak azt mondjuk: kék.
- Akkor túl sokat kentek a bőrödre, vagy rossz a krém. Majd meglátod, túl fogod élni! Ha mégis zavar, lemossuk, itt ez a rengeteg víz..- mutatok körbe.
- Hát igen...- mondhatnék mást is, mint pl. ha összeköltözünk; de ilyesmin egyenlőre nem jár a fejem, és nem akarom, hogy félreértsen. Nem mintha bánnám, ha együtt kéne élnem vele, de az ok és a cél nem lehet mindegy.
- Biztos csinos leszel így is, úgy is. Egy kiló amúgy sem számít. Én már többet felszedtem, mióta ismerlek- vallom be neki férfiasan- Én csak azt mondom, így most szívdöglesztő vagy..., vagy valami hasonló- pirulok el, mert nem így akartam bókolni.

- Honnan veszed, hogy kevés lesz? - kérdezem és nevetek. Fogalmam sincs, milyen lesz a kapás. Lehet, hogy egyetlen halat sem fogunk fogni, lehet, hogy tele lesz vele az - erre szolgáló- "medence". Titokban vállon veregetem magam, hogy kitaláltam, mit tenne Suzy a zsákmánnyal.
Amikor az öltözésből visszaér (még mindig fel van öltözve), odahívom a kormányhoz, elmondva neki, mit várok tőle.
- Jéghegynek kevés az esélye, és azt hiszem, bálnának is... - nevetgélek, milyen megszeppent képet tud vágni, miközben nevetgél is- Ne izgulj, nem jön erre semmi és senki... Már látnánk!- hacsak nem jön rettenetes sebességgel, de ez kizárt.
- Jó, akkor sikíts! Bármilyen hangot adsz ki, meg fogom hallani!- nyugtatom meg. Ő az egyetlen élőlény jelenleg a környezetemben, nem fogom azt hinni "téves" a riasztás, ha sikít vagy kiabál.
Még mindig tele van vibrálással, feszülten figyel rám, hova akarok elmenni. Mögé állok, úgy teszem a tenyereim a kézfejére. Halkan beszélek, közvetlenül a fülébe, egy hajtincse birizgálja az arcomat.
- Csak lazán, semmi para. Ha mozgatod a kezeid, változik az irány, és az autóhoz képest pl. sokkal finomabb az irányzék. Szóval, ha kicsit mozdítasz, már azzal is viszonylag nagy mozgást tudsz elérni, de most nem tudsz igazán mihez viszonyítani, előttünk csak a végtelen óceán van- magyarázom neki nyugodtan- Próbáld így tartani a kezed, 2 perc és itt vagyok, csak leveszem a felesleges holmijaimat- vigyorgok rá, és arcon csókolom, majd el is tűnök a fedélzetről.
Két percet mondtam neki, de nem kapkodok. Az öltözéssel 1 perc alatt megvagyok: mennyi idő levenni egy nadrágot és felvenni egy másikat? De aztán csinálok egy-egy limonádét. Jól fog esni ebben a nagy melegben.

Nem mondtam komolyan, hogy elfelejtettem, éppen csak appan az összefüggésben nem gondoltam rá, ahgy az imént beszéltünk róla(m). De csak vigyorgok, ha én vagyok a desszert, van esélyem.
Nevetek, ahogy ecseteli, mennyivel mohóbb a fülnyűvő manónál.
- Tudod, ha te akarnál megrágcsálni, hagynám is magam...- kacsintok rá.
- Ezt a pozitív hozzáállást!- inkább nevez elvontnak, mind idiótának, hű! Kezd az önbizalmam a helyére billenni.
- Éppen olyan szókimondó, mint te vagy?- kérdem, s ezzel neki akarok bókolni. Nekem tetszik a stílusa, hogy kimondja, ami az eszébe jut, és nem kell agyalnom rajta, vajon célozni akart-e vele valamire. A nagyival meg renélem, összehoz majd a sors (vagy Suzy), kiváncsi vagyok, ő hogyan lát engem. Vajon hasonló szemmel mér, mint a mama?
- Csak akkor mossuk le, ha kényelmetlen érzésed lesz tőle. De hidd el, jó a krémezős technikám, eddig még senki se panaszkodott- magyarázom, hogy értettem. Nem feltétlenül kell lemosni azt a krémet. Mosolygok, mosolyogjon ő is, szebb az arca, mint amikor ilyen elkeseredett képet vág- Hé, egy kis bizalmat, please!
Zavarba jövök (és ő is zavarba jön), amikor szívdöglesztőnek nevezem. Igaz, véletlenül csúszik ki a számon, de talán azért, mert így gondolom. Aztán vörös képpel bámulunk újra egymásra, amikor ő vallja meg egy "vágyát" , vagy valami hasonlót.
- Hát, ez a kívánságod hamar valóra válik- nevetek, remélem, beéri majd a félmeztelen testemmel, mert a hajón csak fürdőgatya lesz rajtam, más semmi.

- Ez semmit sem számít- mondom komolyabban- Biztos, hogy vannak olyan halászok, akik ki tudják szagolni, éppen hol cirkálnak a halak, és hol a rákok, de néha ez csak szerencse dolga. Én csak kidobom a hálót, aztán vagy lesz kapás, vagy nem...- Olyan helyre hoztam, ahol általában nagyapával hajóztunk, talán csak nem égek be...
- Lenne néhány kívánságod? - döntöm oldalra a fejem. Érdekelné az aranyhal? - Ha csak egy lehetne, mi lenne az?- kérdem, hátha elárulja. Ki tudja, talán valóra tudom váltani?!- A cápa ritka errefelé, de megeshet, igen. Ha látsz egyet, ne ess pánikba, nem szokása megtámadni a hajót. Azzal nem lakik jól!
- Mint a villám!- nevetek. De tényleg, ha jelezne, hogy gáz van, azonnal ugornék.
Aztán csak csóválom a fejem, nevetgélve, hogy miket nem mond.
- Próbára akarsz tenni, már látom!- mondom jókedvűen, és nem reagálom le az egércincogást.
Mögé állok, és megmutatom, hogyan tartsa a kormányt. Kirögzíthetném, vagy megállíthatnám a hajót, de abban nincs semmi izgalom. Azt akarom, hogy Suzy érezze a személye súlyát. Ő a kormányos. Ő a kapitány. Nyugodtan és halkan magayarázok neki, a füle közel van a számhoz, olyan közel hajoltam, akátr el is kezdhetném cakkozni..., de csak az arcára adok egy puszit, mielőtt magára hagyom.
Éppen csak megjelenek a fedélzeten, Suzy már mondja is, mennyire vigyázott az irányra. Ahogy terveztem, csak egy fürdőnadrág van rajtam, és most két limonádéval a kezemben jöttem fel. Közelebb megyek Suzyhoz, egy pillantást veszek a műszerfalra, és látom, minden oké.
- Hű, nagyon komolyan vetted a feladatot, megdícsérlek!- remélem, a keze valójában nem gémberedett el. Direkt kértem, hogy ne görcsösen fogja a kormányt. De hogy közben nézelődni se mert?
- Leállhatunk, ha tetszik neked itt...- mondom. A parttól elég messze vagyunk, hajózási útvonalat nem érintünk, és itt nem zavarunk senkit. Ami azt illeti, minket sem zavar senki.
Néhány korty után leteszem a poharam, és megteszem a szükséges lépéseket. Leállítom a motort. A horgonyt ki se vetem, elhanyagolható a víz sodrása, különben is hazatalálok a világítótorony segítségével.
- Mit szeretnél előbb? Megmártózni vagy napozni? - a hálót kis ideig hagynám még...

- Egy kicsit...- mutatom az ujjaim között, hogy mennyire. Nevetek. Valószínűleg nem tiltakoznék, ha Suzy harapdálna. Sőt, most hogy említette...
Együtt nevetgélünk.
- Szóval igazi provokatőr?- nevetek tovább. Jó fej lehet a nagyija.
- Hát, még ezt se mondta senki, de mit lehet tudni? Majd te felfedezel!- vigyorgok jóízűen. Szívesen kenem be, akárhányszor csak akarja (vagy szükséges). Máris beképzelem magamnak, mennyire fogja élvezni, amikor kenegetem (mert rutinom nincs. Honnan is lenne?)
- Örömmel...- mondom én is kissé zavarban, hiszen szeretem, ha örül, ha jól érzi magát. Még jó, hogy a fejébe nem látok bele, azt hiszem, ez lenne az a pillanat, amikor törlöm a délutáni programot, és elcsábítanám.

- Hidd el, nem működik másképp. Nincsenek biztos helyek. Egyik nap jó a fogás, máskor pedig semmi sem akad a hálóba, pedig ugyanazon a helyen dobtad ki a csalit. Szerintem vakszerencse az egész...
- Ha belegondolsz, ez elég összetett kívánság- nézek rá, félrebillentett fejjel- Feladnád a leckét az aranyhalnak!- Vidámnak és boldognak lenni nem könnyű manapság. Annyi sz*r nyomasztja az embert!
- Egyik cápa sem eszik fémet. Sem fát. Biztonságban vagy, hidd csak el! Nem hozzuk izgalomba a cápát- a zsákmányunk talán, de vajon van-e?
Suzyban már megszoktam, hogy szeret ugratni és provokálni. Édesen teszi, sosem bántó, mindig nevetés a vége.
Hajót kormányozni azonban még akkor is odafigyelést igényel, ha a nyílt vízen vagyunk, szóval ennek tudatában magyarázok neki. És mert annyira összpontosít, hogy szinte beledermed, egy puszit is kap, hogy oldódjon. Aztán magára hagyom, amíg átöltözöm és keverek két limonádét, ezzel térek vissza a fedélzetre.
Az irányzék, amivel hagytam, éppen úgy áll, még egy centit sem tért el tőle, elég görcsös is, de alaposan megdicsérem. Aztán átveszem a kormányt, és leállítom a motort. (És mert Suzyt érdekli, a horgonyt is leeresztem). Iszogatja a limonádéját, és én is megiszom a sajátom, miután elintéztem a biztonságos horgonyozással kapcsolatos teendőket.
- A hajó jobb oldalán van kivetve a háló. Bal oldalon mindent szabad, akár ugrálhatsz is, ha szereted...- válaszolom neki, így érti-e a csobbanást, vagy csak hogy úszunk/fürdőzünk egyet.
A kezét nyújtja nekem, miután levetkőzik. Most látom először ruhátlanul, és noha nem meztelen, izgalom szalad rajtam végig. Szép alakja van, feszes hasa, formás feneke, melle.
- Szép... a fürdőruhád- mondom, de kissé elfordulok. Nem értem magam. Miért vagyok megint ennyire zavarban?
Fogom a kezét, így megyünk a hajó orrához. A kötelet, amivel ki szoktuk kötni a hajót a stéghez, bedobom a vízbe. Alkalmas lesz arra, hogy ezen visszakapaszkodjunk.
- Bevállalod, rögtön beugrasz? - kacsintok rá. Akkor ugorhatunk együtt. De ha előbb belemártogatná a kezét, levizezné magát, vagy lassan ereszkedne a vízbe, alkalmazkodok hozzá.

- Magamat is meglepem, időnként- nyújtom ki kicsit a nyelvem, kis fricska, hogy hát amíg harapdálásról nem volt szó, nem is tudtam, hogy vágynék rá.
- Szépen fogalmaztad meg a korát- nevetek. A nők mindig titkolják, hány évesek!
- Bármi lehet még belőlem! Fiatal vagyok, előttem az élet! - emelgetem a szemöldököm. Miért is ne lehetnék naptejező? És ha ahhoz értek a legjobban? Nevetek.

- Uppsz, én azt hittem, csak a tavakban él a hínár...- húzom be a nyakam- Itt, Santa Barbarán még sosem találkoztam vele, de ez nem jelenti azt, hogy nincs...- a halaknak is kell bújócskázni valahol. És valamelyik táplálkozhat is vele, miért ne?
- Igaz, igaz!- nevetgélek, elvégre klasszul megvédi a kívánságát- Bár Aladdinnak nem az aranyhalhoz volt szerencséje. De leszek én a Dzsined, tégy próbára!- kacsintok.
- Csak légy egészen nyugodt! Ha megjelenik ez a mutáns cápa, a pofájába vágom a vasmacskát, aztán megnézheti magát!- mutatom a bicepszeimet, milyen erős legény vagyok. Nem ilyedek ám meg holmi cápáktól!
Suzy elszabadult fantáziája előhozza belőlem a gyereket. Én is egyre nagyobb bolondságokat mondok, csak hogy nevessen a leányzó. Mert hogy én jól szórakozom, az biztos.

- Igen, van kötél!- és később be is dobom a vízbe, hogy majd azon másszunk vissza a hajóra.
- Így igaz! És remek formája van!- bólogatok a fürdőruhájára, ezzel persze ügyetlenül bókolok neki, hogy jó az alakja. Mármint neki. Hehe.
Nem sértődik meg. Kézen fog, és a hajó oldalához húz, mint aki be van sózva. Most dobom be a kötelet, amin majd visszamászunk, és Suzy már fel is szólít, kapjam el. Merészebb, mint gondoltam, rögtön a vízbe veti magát, bár úgy sikkant előtte, mint aki tisztában van vele, bizony, hideg a víz! Ugrok utána, lazán tempózok, nem célom elrontani a játékát, inkább teszem, hogy nehezemre esik utolérni. (Azért nem szenvedősen). Beérem, és hozzá érek, de akkor szembefordul velem és csapkodni kezd, a szám és a szemem mindjárt telemegy a sós vízzel.
- A limonádé finomabb volt!- figyelmeztetem játékosan és lebukok a víz alá. Fröcskölhet ugyan, de itt már nem árthat nekem. A szemem nyitva van, megszokta már a sós vizet az évek során, nem marja úgy, mint kezdetben. Szétnézek a víz alatt, olyan tiszta a közeg, hogy messzire ellátni: nem csak a hajót, a hálót, a zsákmányt (!!!) látom, és persze, nem csak Suzyt, hanem a kisebb-nagyobb halakjat is, akik kevésbé ijedtek meg a két bolondos felnőttől.
Biztos vagyok benne, hogy Suzy is lát engem, ha lefelé néz, ezért bátran közelítem meg, és simítok végig a lábán, mintha csak hal lennék, aki véletlenül ért hozzá. Felvet a víz, nem tudok sokáig a víz alatt maradni.
- A búvárszemüveg ugyan fent maradt a hajón, de érdemes szétnézni a víz alatt!- javasolom neki, de ha érzékenykedne, felmegyek a szemüvegért a hajóra. Nem tart semeddig.

- Magamnak, másnak, ne szűkítsd be a lehetőségeket!- nevetek, kész vagyok.
A nagymamája korának eltitkolásán nevetek. Valószínűleg nem tudja pontosan, de szépen vágta ki magát belőle, megérdemli, hogy ne dörgöljem az orra alá!
- A naptejezés szabályai, aham. Kőbe vannak vésve? - Nem félek a feladattól. Nem zavarna a gatya sem, elvégre a munka az munka, nem is valószínű, hogy örömömre szolgálna, ha munka közben méricskélnének (kíváncsi női szemek)- A tél errefelé csak névleges, mi ebben a kihívás? - ezt nem értem.

Látom, a hínárok miatt zavarba jött. Nem piszkálom érte, nekem is vannak bőven hiányosságaim.
- Ott a pont! A halak biztos tudják!- nevetek. Imádom ezt a csajt.
- Kívánhatsz... Bár tudnám teljesíteni az eredetit is!- szívesen tenném boldoggá őt. Ha az valóra válna, a többi jönne magától, hisz Suzy ragyogása jótékonyan fertőző. Ha nevet, nem is lehet komolynak maradni mellette. Ha boldog, elmúlik minden gond és fájdalom...
A cápa leszerelésének terve nem győzi meg, hatalmasat nevet, még a hasát is fogja.
- Nem etetni akartam. Kiütni. Őt vagy a fogait, nem tudom, de elmenne a kedve tőlünk, ha meglepjük, az tuti! Hm? Hm?- nem hallott még a meglepetés erejéről? Milyen lenne már, ha a hamika ütné ki? Na, csak kicsit bízzon bennem! Az izmaimat lecsekkolja. Ez jó? Elnevetem magam.
- Mit gondolsz, van esélyem?- nála vagy a cápa ellen, én sem tudom.

Megdícsérem az alakját, ahogy fürdőruhára vetkőzik, de nem csinálom túl direkt. A válasza ezért lep meg, úgy, ahogy van, konkretizál.
- Hm, hm, ha jobban szemügyre veszem, valóban...- szemtelenkedek nevetve. Adja alám a lovat!
Perceken belül a vízben vagyunk, Suzy próbál leúszni, csapkod is, hátha emiatt hártányba kerülök. Teszem, hogy le tud győzni, hogy izgalmasabb legyen a játék. Kárpótlásul, hogy sós víz ment a számba, limonádé ígéretével engesztel. Bólintok, hogy oké, és már bukok is a víz alá. Szétnézek, barátkozom a halakkal, Suzy lábával. Invitálom őt is a víz alá, olcsó kifogásokat keres.
- Ne már...- rötyögök, bízom benne, csak kéreti magát- itt vagy a vízben, bátran ugrottál bele, most is csak ennyi... nagy levegő, uppsz... Segít a víz felhajtó ereje is, esélye sincs, hogy ne kapj levegőt, és...- mintha csak most jönne az adu ász- ráadásul nem is vagy egyedül. A kezed is fogom, ha az megnyugtat!- nyújtom is felé, csak kapaszkodjon belém, nem lesz semmi baj.
Ha arra panaszkodna, csípni a szemét a víz, lehozom neki a hajóról a búvárszemüveget (pipa is van hozzá, azzal úszhatna a víz tetején, lefelé szemlélődve) Mindezt a tudomására hozom, döntsön ő, mit szeretne. (Istenem, add, hogy engem! Bár ez még korai kívánság...)

- Megint szűkítesz!- nevetek egyre felszabadultabban. Kész vagyok a csajtól.
- A kisgatya biztos íratlan, még sehol nem hallottam róla!- ugratom.
- Ha hideg is van, kinek kell majd a naptej? - nem értem.

- Neked mindig jó a kedved, ne tőlem függ, vagy igen?- kételkedek. Első naptól kezdve mosolygós volt. De azért, valljuk be, jól esik, hogy nekem tulajdonítja saját jókedvét. - Nekem is jó kedvem támad miattad, tőled- teszem hozzá, némileg komolyabban. Bók is, vallomás is, nem lehet elbohóckodni. Ezt nem.
- De ha a könyörgéssel nem megyek semmire...- nevetek- meg kell félemlíteni, hogy tudja, itt én vagyok a Jani!- Suzy biztos lelkes állatvédő, és még azt sem bánná, ha a mutáns cápánk leenné rólunk a csónakot, csak neki (a cápának) ne essen semmi baja.
- Viccelsz? Popeye, a tengerész volt a példaképem még pelenkás koromban!- na persze, spenót! A tejjel nem lenne bajom!

Szeretek hülyéskedni vele. Jó, hogy nem vesz mindent halálosan komolyan, így lényegesen lazábban tudok vele viselkedni, mindaddig amíg ő nem kezd el - mintegy- flörtölni velem. Vezsem a lapot, válaszolok úgy is, ahogy hallani szeretné, legyen a cicije szép és ne a melltartója. És csak mosolyog tovább, mintha elérte volna a célját, mégis oly ártatlanul, szerintem bele se gondol, hogy ő nő és én férfi vagyok.
A vízben jól elvagyunk, csak akkor akadok le egy kicsit, amikor bevallja, nem mer lemenni a víz alá.
- Ugratsz, hehe, be is vettem, de most már komolyan mondom, gyere, merüljünk le, nézz ott körül- értetlenkedek még egy kicsit, de aztán a félénk pillantása elárulja, komolyan beszél- Ó, Suzy, ha nem lennél, ki kéne téged találni!- nevetve húzódom hozzá még közelebb, olyan közel, hogy belém tudjon kapaszkodni akár két kézzel is, ha akar.
- Beszélgettünk a programról, mondtam, hogy mit tervezek, benne voltál, lelkesedtél, egy szóval se mondtad, hogy: "ácsi, Joshi bácsi, ezt ne tessék csinálni!"- korholom finoman, csipkelődve, nevetgélve. A fene se gondolta, hogy fél, alig várta, hogy beugorhasson!
- Próbáld meg velem együtt, oké? Mefogod a vállam, én a derekad, háromra nagy levegőt veszünk, lemerülünk, csak három másodpercre... megnézzük milyen, ok? - magyarázom türelmesen.
Ha beleegyezik, számolok, és közeben látványosan cserélek levegőt. Mire a hármat mondom, erőteljes légvételt mímelek, és ha leutánzott, és keze a vállamon van, lebukok vele. A víz alatt - ha eljutunk odáig- figyelem, nyitja-e a száját vagy a szemét. Figyelem a kezét is: elenged-e vagy jobban szorít. Mondhatni, minden rezdülésére figyelek. Nem szeretném, hogy baja essen, de meg akarom mutatni neki, milyen csodálatos odelent.

- Bocs, lemaradtam... Miért is kínzom magam? - nevetek, elvesztettem a fonalat.
- Biztos nagyon vonzó lennék térdig érő klottgatyában, hehehe...- ha ez lenne a munkám, biztos az is számítana, hány nőnek tudom úgymond felkelteni az érdeklődését, hogy bekenessék velem a hátukat (vagy mást). Elvégre ebből kéne élnem, jaj!- Jó, akkor majd rajtad tesztelem a hatást...- nevetek.
- Valóban? Látod, ez eszembe sem jutott- de akkor most síelés alatt is fürdőruhában vannak? Komoly? Látszik, hogy a dolog elgondolkodtat, mert még sosem láttam ilyet.

Boldoggá tesz a kicsiny kis vallomás, hogy miattam nevetgél.
- Gondold csak végig, esélyem sincs szomorkodni, nem is teszem, mert tudom, hogy nap mint nap találkozunk...- de komolyan, erőt ad, hogy tudom, találkozunk majd. Elég csak rá gondolni és mosolyt csal az arcomra.
- Neki csak zavaró tényezők vagyunk a kajáján... vagy épp feltétek, mint borsószemek a pizzán... - a cápának aztán mindegy, van-e rangom, amíg szájba nem csapom.
- A pipára nem veszel rá. Tetkó...  ? Alkuképes!- kacsintok rá.

A vízben akad egy kis galiba. Közelebb úszom hozzá, finoman győzködöm, hogy nem kell mindenre áment mondani, amit kiejtek a számon, de ha már itt van, akár meg is próbálhatná. Vigyázok rá. Kicsit elhűlök attól, amit a csókról mond. Nem ilyen áron akartam elérni, hogy megtegye, de ezek szerint még nincs is rá felkészülve. A "Százszorszépem" akciót most fújom le magamban.
- Hé , Suzy, hát mikor nem voltam úriember melletted?- korholom, de pajkosan, érezze, nincs harag.
Figyelem, ahogy veszi a levegőket, és ha felkészült, lebújok vele a víz alá, óvatosan lapátolva a vizet, hogy ne jussunk túl mélyre, de ne is dobjon fel bennünket azonnal a víz.
A víz alatt az egyik kezével engem karol, a másikkal az orrát fogja be, és látom, lassan ereszt ki, majd ahogy ellazulna, már ki is szalad a száján a levegő. Mielőtt rúgkapálna, delfinezek és felfelé lököm magunk. Nem prüszköl, csak majdnem, kapkodja kicsit a levegőt, a szemét törölgeti.
- Jobb lesz, ha kiviszlek, már így is sok só van a tengerben...- ha engedi, a hátamra húzom; vakon nehéz úszni, és a só valóban marhatja a szemét. Buta voltam, hogy egyáltalán rá akartam venni. Jobb lett volna visszajönni a búvárszemüvegért.
- Gyere, kapaszkodj a kötélbe, mindjárt felhúzlak, oké? - kérdem gyengéden. Magam két-három mozdulattal húzom fel magam, és már a hajóban is vagyok. Lenyúlok Suzyért.
Ha feljutott, bekísérem a fürdőszobába.
- Picit mosd ki a szemed, tudod, könnyebb lesz utána. Készítek valamit inni is, oké?- Kicsit aggodalmasabb vagyok. Nem csak a szeme miatt.

- Ideje elkezdenünk ginzenget szedni, nyanya- bököm finoman oldalba. Hgy én elfelejtettem oké, de hogy ő is?
- Szóval még csak nem is bánnád?- kerekedik el a szemem. Azt gondoltam, majd sikítva tiltakozik vagy küld el a francba.
- Ha te mondod...- leégni biztos bárhol lehet. Csak napfény kell hozzá. Egyeseknek az sem.

- Nem állt szándékomban...- rázom a fejem. A szomorúság nem az én asztalom, rosszul is viselem.
- Ah, dehogy! Nem, nem! Semmi fém nincs bennem. Te talán android vagy? Csuda szép és élethű példány!- tapogatom meg kicsit a karját.
- Hű, ebben benne lennék, de akkor nem érem ám be holmi miniatűrrel!- nevetek. Rajzoljon rám, miért is ne?

Nem értem, mi ijesztette meg, mivel ijesztettem meg. Annyira igyekszem jó fiú lenni, semmi olyat nem tenni, ami miatt megorrolhatna rám! Igaz, hajlamos vagyok hallgatni a megérzéseimre, amik most is azt súgják, hogy hogy Suzy kedvel és örül, ha vele vagyok, ezért lehetek bátrabb, kö9zvetlenebb. Tévedtem. Ijesztő vagyok és rámenősnek tűnhetek, ezt pedig nem akarom.
Lebukik velem a víz alá, de nem bírja sokáig. Kereshetném ennek az okait, de inkább nem akarom. Már így is többet tudok, mint akartam.
- Maradjunk annyiban, elég só van már benne...- nézek rá, legalább egy kis mosolyt szeretnék kipréselni belőle, de mintha csak azt venné észre, a könnyeivel cukkolom.
Visszamászunk a hajóra, elvezetem a fürdőbe, hogy meg tudjon mosakodni (legalábbis a szeméből kimosni a sót, ne marja tovább). A fürdőben aztán tapogatózni kezd (az arcom után), és belém szorul a levegő, ahogy a számat érinti. Felgyorsul a szívverésem, de az ajka nem követi az ujjait; éppen hoyg elfordítja magától az arcom, hogy csak oldalról érje, bennem meg mintha összetörne egy álom. Milyen buta voltam! Hogyan képzelhettem, hogy a kapcsolatunk megérett egy csókra? Hogy vallhatok neki egy verssel, ráadásul egy olyan műből, amit ő ajánlott nekem? A szavai örömmel töltenek el mégis. Amit mond, melengeti a lelkem.
- Nem kell félned semmitől. Pláne tőlem nem...- most már tudom, mennyit szabad nekem. Olyan ismerős ez a helyzet! Megpaskolom egy kicsit a vállát, és arra buzdítom, mossa csak ki a szemét, higgye el, jobb lesz utána.
- Legközelebb majd szemüveggel kukucskálsz lefelé: többet is látsz, nem is megy szemedbe a víz, meglátod, az még jobb lesz!- mondom vidáman. A közös programunknak még közel sincs vége. Egy szép hétvégét terveztem Suzyval. Nem lesz más, csak ennyi: egy szép hétvége Suzyval. Mondhatni, minden jó úton halad.
- Oké, de ez most más helyzet. Majd csinálod a következőt, hosszú még a nap!- vigyorgok, majd magára hagyom, készüljön csak el, addig én is hasznossá teszem magam.
Megcsinálom a limonádét, felviszem a fedélzetre. Kiterítem a strandtörölközőket, előkészítem a naptejet is. Lefekszem a fedélzeten, behunyom a szemem, hagyom, hogy átmelegítsen a Nap.

- Mán' megin' elfelejtetted betenni a hallókészüléked?!- Jaj ne, túl jól csinálja, elnevetem magam.
- Asszony, hát hol jár ma az eszed? Azt mondtam, rajtad fogom tesztelni- magyarázom neki "Maaargit!" stílusban. Ha szándékosan csinálja, hogy nem érti, miről beszélek, nagyon jól csinálja.
A vicces gatyáról az jut eszembe, amiben idefelé vezettem. Miért is gondoltam, hogy jó ötlet?

- Tiszteletbeli tökfedő lengetés a terveződnek!- Igazán remek munka.
- Ahova csak akarod... Várj... megmarad? Meddig? - Ha így van, át kell gondolnom, nem lehet kipingálva a színpadon! Amúgy, pingálhat rám, amit és ahova csak akar. Biztos az is jó buli!

Suzy becsalogat a vízbe, de nem maradunk túl sokáig ott. Nem haragszom én semmiért, ha az én szemem marná a só, én se szívesen maradnék benne. Különben is, hosszú még a délután, majd legközelebb elővigyázatosabbak leszünk.
Pillanatnyi csalódottságomat Suzy maga töri darabokra. Csak egy apró jelzés volt (az is lehet, hogy akaratlan), mégis tudom, hogy tovább menni, közeledni butaság lenne (vagy korai). Akárhogy is, élvezem Suzy bizalmát, nem akarom eljátszani.
- Mindig itt vagyok...- megszorítom a kezét. Ha így akarja, így támogatom, öntök bátorságot belé. Őszintén gondolom. Nem csak most számíthat rám, a kirándulás alatt, hanem bármikor. Persze, ezt talán még nem tudja, nem érti, de majd idővel rájön.
Megelőzöm a limonádékészítésben, és még arra is van időm, hogy felpakoljak a fedélzetre egy pár dolgot, amire szükség lehet
a napozáskor. Nem sok idő telik el, amikor megjelenik ő is (kevésbé könnyesnek tűnő szemekkel)
- Látod, ez nekem nem megy igazán egyedül...- mosolygok rá- Ehhez te kellesz, ebben te vagy a profi!- azt remélem, a szokásos módon tart majd szóval, csacsogunk semmiségekről vagy az élet nagy kérdéseiről. Ha lefekszik mellém, a kezembe öntök egy kis naptejet, és meg sem próbálva titkolni a szándékomat, a közelébe settenkedek.
- Nos, hol kezdjem, kisasszony?- milyen vicces lenne ezzel a tevékenységgel pénzt keresni.