- Akkor kívánok én...- el ne szalasszuk már a lehetőséget! Becsukom a szemem, kívánok valamit. Nem túl konkrét kívánság, és kissé önző is, de ez legyen az én titkom.
Már nem maradunk kint sokáig a nyílt vízen, bár azt se mondanám, rohanunk visszafelé. Hagyom, hogy próbálgassa magát, vezessen egy kicsit, érezze, ahogy engedelmeskedik neki a hajó. Ügyes, nem is tudom, mit stresszel a vezetés miatt. Talán legközelebb már nem fog. Holnap talán majd ő kéri, hogy menjünk ki egy körre...
Aztán sétálunk a városban, megmutatom neki a szülői házat is, aminek udvara (is) el van hanyagolva, nem csak a ház. Kissé csalódott vagyok, de aztán eszembe jut a közeli hamburgeres, és oda térünk be Suzyval. Mint az első találkáink egyikén, itt is hasonlóképpen lehet salátákat szedni a húshoz. Ahogy látom, kedvet csináltam hozzá, és a felvázolt adagok sem riasztják el.
Ahogy sétálunk, belémkarol. Feloldódom. Beszélek neki a házról, és a gyerekkoromról:
- Szerettem kisgyerek lenni ott. Állandóan a kertben lógtam. Hátul, ezt nem láthattad, volt néhány gyümölcsfa is, zöldséges-veteményes, a mama sok mindent megtermelt magunknak. Felmásztam valamelyik fára, ott játszottam, olvastam, szövögettem terveket a jövőre nézve: tudod, mi leszek, ha nagy leszek?- nevetgélek.
A festékesboltba is betérünk, hisz felajánlottam magam, fessen rám.
- Egy hét múlva bemutató, addigra le kell kopnia- figyelmeztetem Suzyt. A rendezőnk kitérne a hitéből, ha valamelyik szereplőjén látszana testfestés vagy tetkó- Na jó, a virágos rétnek addig sem örülnék a bőrömön, az igaz!
A hamburgeresnél, akárcsak én, Suzy is megrakja a maga szendvicsét (bár ő uborkát nem tesz bele), én szinte mindent. Legjobban a majonézes- vegyes-káposztás salátát szeretem. Egyszerűen ... fenomenális! De kerül bele uborka, paradicsom és salátalevél is. Meg sajt. Hát sajtimádó vagyok!
- Látom ám, mit csinálsz, kis cseles! - Méghogy megbirkózik a férfias adaggal! Az adagja felét én eszem meg. Kipukkanok. De mindent elpusztítunk, nem lehet panasz ránk!
Annak ellenére, hogy jóllakva, és pár kilóval nehezebben lépünk ki a hamburgerestől, elcsábulunk a cukrászdánál is. Valamilyen tejszínhabos nyalánkságot veszünk, ráfogva, hogy az könnyű... Hehe, hát persze.
Suzy aztán teljesen bezsong, és vetkőzésre szólít fel.
- Hűha, máris? - cuppogok a levegőbe, mintha félreértettem volna, mire gondol. Pedig világosan mondta, kipingál. Na de ennyi hülyeség belefér, remélem. Amikor a szappanos cuccal bajlódik, félbeszakítom.
- Inkább letusolok teljesen, ha nem bánod. Gondolom, utána egy darabig nem érheti víz...a mit is? Hova fogsz festeni? - logikus gondolat. Neki se ártana, a bőre meleg és a sótól feszülhet is, talán felfrissülne egy kicsit- Te nem akarsz..?
Ha megengedi, kimegyünk a teraszra. Igaz, lemenőben a Nap, de találtam mécsest, meggyújtom és az asztalra teszem, ahogy azokat a holmikat is, amiket vásároltunk. És viszek ki innivalót, hogy ne kelljen lehetőleg mászkálni munka közben.
Suzy megjelenik. Gondolom, őt nem zavarja, hogy csak egy rövidnadrág van rajtam. A felsőtestem teljesen szabad, azt tehet vele, amit csak akar.
Leül velem szemben a kanapéra, aztán nem sokkal később munkához is lát (gondolom, azért majd örül az italnak). Látom, ahogy átváltozik az arca, miközben belelendül. Nehéz elhinni, hogy hallja, amit mesélek neki, mert csak néha pillant rám, mond egy aha-t vagy ühüm-t.
- Nálunk, ha úgy tetszik, minden nap ünnep volt. Örültünk egymásnak. A vacsora volt a nap fénypontja, akkor körbeültük az asztalt, mindenki elmesélte, mit csinált aznap, milyen élményekkel gazdagodott....- időnként kuncogok, mert csiklandoz, ahogy fest rám, de próbálok nem elmozdulni- Tudod, világi ünnepeket nem tartottunk, és ezért sokan kinéztek bennünket, de ez sosem zavart. Sokkal több szeretetet kaptam tőlük, mint a legtöbb gyerek a szüleitől, ebben biztos vagyok...
Anekdotának is beillő sztorikat mesélek neki, hogyan éltem a nagyszüleimmel, és aztán elmesélem neki a papa majd a mama halálát. Hogyan kerültem LA-ba, ilyesmi... Telik az idő. Halad a munka. Fekete festékkel dolgozik, főként a mellkasomon, vállamon, karomon. Geometriai alakzat vagy absztrakt, nem látom át teljesen, de tetszik, ahogy csinálja.
Amikor áttér a másik karomra, felhívom a figyelmét, nézzen egy kicsit az óceán felé.
- Látod ezeket a színeket? Mindig szerettem nézni a naplementét. Olyan érzés, mintha közel lenne ... Isten országa...- sóhajtok, mosolygok.- Olyan békés minden, ugye?
Nem sokkal később aztán befejezi, és máris szabadkozik. Ismerős a stílus, bár nem jut eszembe honnan... Lia ilyen?
- Köszi. Minden valószínűség szerint örököltem- kuncogok. Nem kenegetem semmivel, ezt jelenti.
Aztán óvatosan felállok, visszamegyek a fürdőszobába, mert ott van nagy tükör.
- Hű..., ez nagyon klassz! Nagyon tetszik, köszi! Holnap nem is veszek csak egy trikót, hogy mindenki lássa...- nem merem nagyon tapogatni magam, fogalmam sincs, mennyi idő alatt szárad meg rajtam a festék. Meg is kérdezem:
- Meddig kell vigyáznom rá, ne kenődjön el?
Aztán kicsábítom a teraszra még egy kicsit. ha fázna, plédet is viszek ki. Figyeljük, hogyan csillagosodik be az ég. (Én azokat is nagyon szeretem nézni)

- Már gyermekkorodban tudtad, mit akarsz csinálni?- kérdezem. Rachel olyan lehetett, mint én.
Nevetve rázom a fejem.
- Nem, az nem volt. Csak néhány deszka, meg egy játéksátor, tudod, amit mások a partra visznek ki magukkal, árnyékolónak.  
- Nem is tudom..., mindig más- annyi minden voltam már életemben, és hittem, ez lesz az utolsó. Csak aztán beleszólt a sors. Hogy mi volt gyerekkoromban? Már nem emlékszem.
Betérünk a festékboltba, én csak kísérő vagyok, mit se értek ehhez. Aztán hamburgerezünk. Mielőtt visszatérnénk a szállásra, veszünk édességet is, később még jól jöhet.
Cukkolom, de majdnem ő hoz zavarba, hogy milyen könnyedén reagálja le a helyzetet (amit ő teremtett) azzal a vetkőzéssel. Csodálkozva nézem. Időnként nagyon bátortalan, de most nagyon magabiztosnak tűnik. A festés lenne az oka? Ilyen erős hatással lenne rá? Saját bevallása szerint is be van zsongva. Jól áll neki!
Nem sokkal később a teraszon találkozunk, én egy sportos alsóban megyek ki, ő egy fehér... nemtudommicsodában vár. Gondolom, ebben fog aludni majd. Írtó helyes, jobb, mint a törölköző. (Bár nem kevésbé indítja be a fantáziám.) Viszont a bőrén most látszik igazán, hogy piros. Nem hozom szóba, talán nem fáj neki, minek is hívnám fel rá a figyelmét?
Míg alkot, mesélünk egymásnak. Néha úgy érzem, úgy elmélyül, nem is figyel, de aztán mindig kapcsol valamit, ami vele történt, és ezt örömmel hallgatom. Akaratlanul belevon ebbe engem is (pl. anyukája tortájának ürügyén). Nem tudom, mással is ezt csinálja?
Nem tudom, miért, úgy érzem, könnyű beszélgetni vele. Olyan dolgokról is, amikről másokkal nem szoktam, vagy csak nehezen. Peregnek belőlem a szavak, és akkor is odaadással figyel, amikor a nagyszüleim haláláról mesélek (nem csak érintőlegesen). Ő viszont megérint, puhán siklik keze az arcomra, noha nem szól semmit, érzékelteti, együtt érez velem. Odahajtom a fejem a keze felé, ha elérem, tenyerébe csókolok.
(Bocsi, félreértettem. A "másik" szó vezetett félre.)
Ahogy a vállam felé halad, megkérem, nézzen kicsit szét; vegye észre, ami körülötte zajlik, a naplemente gyönyörű színeit. Biztos ezerszer látta már, bár azt hiszem, mindig másmilyen. Nézi egy darabig, de mintha csak emlékezetbe vésné, máris tér vissza a munkához... hozzám.
- Jöhetünk gyakrabban, ha tetszik...- ajánlom sután, mert attól félek, ez majd megint nagy lépésnek számít neki.
Mire végzünk, majdnem lemegy a Nap (de nem Suzy volt lassú), meg is nézem teljességében, milyen munkát végzett. Őszintén mondom, hogy tetszik, büszke is vagyok. Mondom is, hogy másnap mutogatni fogom. Addig meg is kéne tartani...
- Gyere, menjünk ki addig még, szagolj bele az éjszakai levegőbe...- hívom ki a teraszra.
Mivel hozza a vázlatfüzetét, az egyik székre ülök, hogy ő kényelmesen el tudjon helyezkedni a kanapén. Rajzol... Még elcsípi a naplementét. Valami esti sztorit mesélek épp, hogyan feküdtem ki a homokba nyári éjszakákon hullócsillagokat számlálni, amikor észreveszem, hogy nem mozog a keze, a feje is lóg egy picit.
Elnevetem magam. Olyan unalmas lennék, hogy bealudt? Nem, nem, tudom én, nem erről van szó. Hosszú volt a nap, elfáradt. Beosonok a szobába, felhajtom az ágytakarót, a párnát felrázom kicsit. Atán kimegyek érte. Óvatosan veszem ki ujjai közül a ceruzát és a vázlatfüzetet, ezeket most csak félreteszem. A térde és a válla alá bújtatom a kezeim, gyengéden emelem fel, megállok a mozgásban, amikor (és ha) nyöszörög egy kicsit. Lassú, puha léptekkel viszem be a szobába, teszem az ágyra, takarom be őt.
- Szép álmokat, Százszorszép- simítok ki egy tincset a homlokából.
Magára hagyom. Kimegyek a teraszra, összeszedem a holmijait és beviszem a szobába. Nem lenne jó, ha egy kósza zápor tönkretenné a füzetét... Leülök az előbbi helyére. Még érzem a bőre melegét. Szemeimet az égre szegezem, az ismerős csillagokat bámulom. Óvatosan érintem meg a rajzot a testemen... vajon kenődik-e még? Ha már száraz, fogat mosok, és én is lefekszem aludni. Természetesen a másik ágyba.

- Ó, igen, már mondtad is- még az első nap... Csak akkor annyira szétszórtnak tűnt még! Nem rögzült be az infó, de így hogy mondja, ismerősnek tűnik, hallottam már.
- Ha esett, úgy képzeltem, az őserdőben vagyok és én vagyok Tarzan...- imádtam a képregényeket és a rajzfilmeket. Jaj, ez utólag olyan gyerekes!
Vidáman telik a napunk. Nevetgélünk, mesélünk, eszünk. Begyűjtünk festéket és édességet, aztán "otthon" újra éled minden. Tusolunk, rajzolni kezd, folytatódik a mesedélután... Barátkozunk. Szavak nélkül is közelebb kerül hozzám, percről-percre, pillanatról-pillanatra.
- És még szinte semmit se láttál.... Csak Los Angeleshez képest kicsi ez a város, amúgy nem is! - látnivalók, épületek, még alig mutattam valamit. Nem vagyok nyugtalan, nem fog unatkozni akkor se, ha tucatszor jövünk el.
A testfestés után visszamegyünk még a teraszra. Én száradok, ő rajzol, én mesélek... ő elalszik. Beviszem, ágyba teszem. Nagy a kísértés, hogy mellette maradja, hozzá bújjak, átkaroljam puszilgassam, de...
Hagyom, hogy a logika győzzön a vágyaim felett, és teszem, amiről úgy érzem, helyes.
Szerencsére, megszáradt a bőröm, így hamarosan én is lefekszem. Sokáig azonban nem tudok aludni, és ennek nem a feszülő hátam az oka. Suzyt nézem, ahogy megvilágítja a beszűrődő holdfény. Arra gondolok, mennyi minden tetszik benne, mennyi minden közös bennünk. Nincs okom hazudni magamnak, beleszerettem, de mert érzelmekről nem szabad beszélni, és úgy tűnik, Suzy is kínosan kerüli a témát, egyenlőre ez az én titkom marad.
Éjjel aztán nyöszörgésre ébredek. Suzy alszik, de forgolódik, és a takarója is lecsúszott róla. Felkelek. Megigazítanám rajta a takarót, de akkor megcsap a teste hője... nagyon magas. Lázas? Az arcához érintem a kézfejem. Nem annyira, de az is melegnek tűnik.
- Suzy...- keltegetem gyengéden. Most alszunk először együtt; remélem, nem zavarja meg, hogy idegen helyen ébred.

- Naná!- és bemutatom neki azt a makogást, amit Reevennel is levágtunk. Még a fülem tövét is vakarom, ahogy a gorillák szokták.
- Oké, akkor így lesz!- bólintok rá gyorsan, mielőtt azt hinné, én nem akarom.
Nem tudom, mi jár a fejében, de egyre kevésbé érdekel, mikor kivel találkozom össze. Régebben itt laktam, lehet, hogy ismerősökbe botlok, és akkor mi van? Csak az fájna, ha állandóan a részvétükkel bombáznának.

Miután megrajzolja a mellkasom, beszélgetünk még egy kicsit a teraszon. Lement a Nap, késő van, sokáig voltunk fent. A karjaimban viszem be a szobába, fektetem le, állok ellen a kísértésnek, hogy mellé dőljek (pedig az ágy elbírná). Elpakolok, aztán egy ideig éberen fekszem, agyalok, vívódok. Elnyom az álom, ő ébreszt, bár nincs tudatában. Szándékosan ébresztem én. Hűteni kell a testét, különben belázasodik, hacsak nem lázas máris.
- Nincs még reggel, de nyugtalanul aludtál és felébredtem...
Ahogy mozdul, megrándul az ajka. Érzi a fájdalmat.
- Igen, leégtél. Hűteni kell a hátad, nagyon forró vagy... Fel tudsz kelni? Vagy hozzak be vizes törölközőt?
Nem számít, én hogy vagyok. Lázas biztos nem. Viszont Suzy...
Megondolom magam.
- Tudod mit? Maradj csak itt, hozok be törölközőket. Lehűtelek...
Kiviharzok a fürdőszobába, egy lavórba hideg vizet engedek. Vagy három törölközőt kapok a hónom alá. Beviszek mindent a szobába. Viszek be egy kancsó vizet is.
- Igyál... kérlek- szólok rá, aztán finomítok, az én hibám, hogy leégtünk, nem az övé.
Leterítek egy törölközőt az ágyra.
- Hasalj rá, oké? - aztán elpirulok. Jó, hogy a sötétben nem látja. - Ki kéne bújnod a felsődből... Elfordulok, oké? Ismételgetem a szavakat, oké, oké, zavart vagyok és aggodalmas. Ahogy Suzy elhelyezkedik, munkába lendülök. Beáztatom az egyik törölközőt, aztán kicsavarom, felületesen.
- Hideg lesz, ne haragudj!- a számba harapok, ahogy ráterítem a türcsit. S közben beáztatom a harmadikat is. Aztán a kezéért nyúlok, simogatom a kézfejét.

- Wow! Ez olyan volt, mint amikor Jane utánozta a kölyköket!- nevetek. Kicsit őrült a csaj, épp annyira, mint én.
Az is biztos, hogy máskor is ellátogatunk Santa Barbarába. Csak épp a napozást felejtjük el!

Éjjel ugyanis Suzy forgolódásaira és nyöszörgésére ébredek. Nem aludhattam túl régóta, túl mélyen, nem érzem, hogy fejbe lennék verve. A hátam ég egy kicsit, de nem vészes. Meleg és érzékeny a bőröm, de Suzy körül szinte perzsel a levegő. Felébresztem, és javaslom, hogy hűtsük le egy kicsit (talán fájdalom csillapító se ártana, de az nálam nincs)
- Hé, ne legyen bűntudatod, nem aludtam mélyen...- legalábbis remlem, Suzy nem régóta szenved már. Mondja, hogy jól szokott aludni- Tudom, semmi baj, ccssss...
Hajlanék rá, hogy zuhanyozzon, de félek, összerogyna vagy elájulna. Valahonnan az a fixa ideám, ha engedném felkelni, összeesne. Inkább behordok mindent, és én ápolom.
- Biológia... Veszted a vizet, pótolni kell. Igyál, légyszives, ne vitatkozz- az elsősegélytanárunk nagyon jó fej volt. Nem csak leadta az anyagot, el is magyarázta, mi miért van.
Aztán először, mióta felébredtünk, elnevetem magam a " Ne less..." kezdetű mondatán. Nem nézek rá, amíg le nem vetkőzik, pedig valószínűleg akkor se látnék sokat, ha skubiznám. Nem gyújtottam villanyt, nem szeretem az erős fényt az éjszaka közepén.
- Ah...- sóhajtok, mert nem tudom, hogyan fejezi be a mondatot. Haragszik.
- Hideg, tudom, de meglátod, jó lesz...- ismételgetem.
Megborzong, ahogy betakarom a hideg vizes ruhával. Megfogom a kezét, szorítson csak, álljon bosszút, vagy legyek támasztéka neki.
- Elnyomott a bőséges ebéd, a meleg, a ringó csónak... Én ugyanúgy elaludtam, ahogy te, ne hibáztasd magad!- gügyögöm csendesen. Szeretném, ha visszaaludna.
- Semmi baj, aludj csak, én bírom az éjszakázást- hétköznapokon kb ilyenkor kelek.
ahogy átmelegszik a törölköző, cserélem frissre, hidegre. Csak az első néhány csere borzongatja meg, aztán elszenderedik. Kb fél óra múlva a teste is hűlni kezd, egyre lassabban melegedik át rajta a törölköző. Gondban vagyok, pontosan nem tudom, meddig kéne ezt csinálni... Hívjam fel Liát? Ilyenkor? Ő biztos tudná. De aztán a seggemen maradok, és csak szorgosan cserélgetem a vizet, amíg az is el nem langyosodik. Már csiripelnek a madarak az ablak előtt, amikor leveszem róla az utolsó törölközöt. Szinte nem is melegedett. azt hiszem, jó munkát végezetem.
Suzy újra alszik. Amióta a hasán fekszik, csak nyöszörgött egy kicsit, de nem forgolódott. Ráhúzom a takarót. Lehúzom az ágyamról a sajátomat, bele tekerem magam, ahogy a földön ülök. A fejem az ágynak döntöm, az egyik kezem Suzy karját érinti. Így alszom el. Úgyis mindjárt itt a reggel.

- Mindjárt gondoltam, u-u-á-á...- nevetek, majd hozzáteszem- én is szeretem. Nagyon jó kis rajzfilm!

Éjjel aztán szükség lesz egy kis ápolásra. Mintha bizony nagy gyakorlatom lenne benne, borogatom szorgalmasan a hátát, az ágyban tartva őt, attól tartva, hogy ha felállna, össze is csuklana. Leveszi a felsőjét (amit nem nézhetek végig), és folyamatosan borogatom, míg le nem hűl a teste és el nem alszik. Mielőtt elaludna, ötletet ad, mivel lehetne kezelni a bőrét. Kár, hogy nem voltam elég előrelátó, és nem vettem ilyesmit. Felérhettem volna józan paraszti ésszel, hogy előfordulhat az ilyesmi.
- Oké, ez jó ötlet!- remélem, utólag is hasznos lesz.
Elalszom az ágya mellett. A kezem és a fejem az ágyát érinti, saját takarómat csavarom magam köré... Aztán valamikor maga mellé húz. Át vagyok hűlve és el vagyok gémberedve, Jól esik a meleg, amivel körbeölel. Talán álmodok épp... és az álomban az ember fia mindig csak sodródik...
Már besüt a nap, amikor felébredek, Suzy haja csiklandozza az arcom. Eligazítom az arcomból, az arcából, meglepetten pislogok, mert először nem tudom, hogy kerültem fel oda. Suzy alszik még, halkan és egyenletesen szuszog és már nem nyöszörög. Meleg a teste, de nem forró. Eszembe jut, hogy fél éjszaka hűtőborogatást tettem rá. Óvatosan fészkelődök, bújok ki mellőle. A takarómat saját ágyamra hajtogatom.
A fürdőszoba után a konyhába megyek, nagy pohár vizet döntök magamba. Visszalesek a szobába, de Suzy még alszik, nem mocorog. Hangtalanul felöltözök, majd írok neki egy cetlit és hagyom a párnáján: "Ne aggódj, visszajövök érted!" Kiosonok az ajtón. Még egy óra sem telik el, és már nyitok is be megint: friss pékáru van nálam és leégésre való habspray, remélem, ez jó lesz.

Elraktározom, hogy majd nézzük meg közösen a Tarzant. Remélem, nem fogom elfelejteni.

Az éjjel egy részét éberen töltjük, lehűtve közben lángoló testét. Aztán elalszunk: először külön, majd együtt. Mellette ébredek, bár arra nem emlékszem tisztán, hogy kerültem oda. Korábban ébredek, mint ő, és elszaladok reggeliért, bőrápoló cuccért, mielőtt felébredne. Egyszer azt mondta, képes elaludni, hajlamos a késésre. Kivételesen remélem, hogy nem ébred fel túl korán (vagy mielőtt visszatérek.)
Bevásárlószatyorral térek vissza. Csendes vagyok, úgy surranok be a lakásba, mint valami macska, de ő mégis meghhalja. A fürdőszobából lép ki elém, éppen csak nem hozza rám a frászt. (Ő sem csapott zajt). Friss illata van, lezuhanyzott, de a haja nem vizes. Biztosan a hátát is lehűtötte, úgy tűnik, nem fáj most neki.
Sűrítő program bekapcsolt, máris információk és kérdések özönét zúdítja rám csupán néhány szóban.
- Hagytam neked üzenetet. Csendes vagy. Csak egy kevéskét...- válaszolok neki távirati stílusban, de érti, biztos, hogy érti.
- Teát vagy kávét? - kérdezem, mit kér, aztán kinézek a teraszra. Nyugati fekvésű, a naplementéről pedig régen lemaradtunk, de az idő szép; hajlok rá, hogy ott reggelizzünk, ha nem bánja.
- Hoztam leégésre való spayt is... Hogy van most a hátad?
Miközben készítjük a reggelit (valahogy természetesnek tűnik, hogy közösen csináljuk), beszélgetek vele.

Mire visszaérek, már ő is ébren van. Meh is lep, ahogy kilibben a fürdőszobából.
- Eleget aludtam... - aztán kissé értetlenkedve- Éjjel itt voltam. Úgy értettem, nem horkoltál- Lám, ha összemossa, amit mondani akar, és úgy válaszolok, néha ő is lemarad. Aha, megfogtam!
Kimegyünk a picike konyhába (főzésre nem igazán alkalmas vagy nagy ebédre), de arra jó, hogy kávét főzzek és kipakoluk, amit hoztam, a friss péksüteményt (apró pogácsák: túrós, tepertős, magvas, sós)
Suzy kérés nélkül vesz elő tányérokat és bögréket, tesz ki mindent szépen, ízlésesen.
- Volna kedved a teraszon reggelizni? Nagyon szép az idő!- Bár láttam néhány felhőt, nem ijedtem meg tőlük.
- Mondtad, és aludtam is. De téged le kellett hűteni, forróbb voltál, mint egy kemence...- Inkább nem beszélek róla, féltettem, hogy be fog lázasodni, ha napszúrást is kapott, mert láthatóan most jól van. Csak azt hinné, aggodalmas vagyok. Hogy hogyan kerültem mellé, azt meg nem tudom, és úgy tűnik, ő sem emlékszik rá. Talán arra sem, hogy ott aludtam...
Míg lefőJóízűen megreggelizünk, megisszuk a kávét. Aztán lekezelem a hátát és ő az enyémet. Hogy legyen hatása is, nem veszem vissza a felsőm. És látom, ő is készült már, mert bikinifelső van rajta. A háta piros és meleg, de legalább nem tüzel úgy, mint éjszaka.
- A vízpart este is szép, de a kagylógyűjtéshez valóban ez az időszak a legalkalmasabb- mosolygok rá- Induljunk máris?
Azon gondolkodtam, mi változott meg tegnap óta. Nehezen veszem le róla a szemem, pedig nem lehet azt mondani, nem látom keveset. Aztán rájövök, nem csak a háta pirult le, hanem az arca is kapott némi színt.. és kedves kis szeplőket is. A szem viszont még kékebbnek tűnik, a haja világosabbnak. Pedig ez lehetetlen...

Kicsit belezavarodik, mit miért mondtam, de hamar tisztázzuk.
- Éppen annyit aludtam, amennyire szükségem volt. Magamtól ébredtem, később, mint szoktam. Ne aggódj!- simítom meg az arcát. - Ha álmos leszek, majd szólok, kicsit punnyadok a hűvösben, ki tudja? - És mi van, ha elálmosodunk? Ki szabja meg, mit szabad csinálnunk és mit nem? Vagy talán őt bántaná, ha nem használnánk ki minden percet? Ah, nem kell rémeket látni, inkább csak húzza az agyam-Na és ha te alszol be? Hazahozzalak vagy csak az árnyékba?
- Nem akartam, hogy felkelj. Így menet közben tudtál aludni is, ez ugyanolyan fontos, mint a folyadékbevitel és a bőr hűtése...- hogy attól féltem, összeesik, nem árulom el.
- Na látod, így legalább ki tudtad pihenni magad- ezek szerint csak nagyon álmos volt. Mindegy, így is-úgy is megtettem volna érte, az ok teljesen mindegy. Elég nekem az, hogy látom, most jól érzi magát.
Reggelizés közben beszélgetünk. Reggelizős szokások:
- Nem igazán szoktam hajnalban enni. És inkább alszok, amikor hazaérek. Általában az ebédem bőségesebb, akkor beviszem a reggeli adagot is- lehet, hogy egészségtelen, de egészen hozzászoktam, hogy nem reggelizek. Max egy kiflit út közben...
Túlesünk az ápoláson is, aztán Suzy szorgoskodik a konyhában (elmosogat, elpakol). A maradék pogit és leégés elleni szert elcsomagolom a táskámba, és mikor megszárad a hátam (beszívta a gyógyító cuccost), felveszek egy pólót. Én is fogat mosok Suzy után, aztán kézenfogva indulunk sétálni.
A móló túloldalára viszem, ahol a víz szél esetén vadul csapkodja a gátfalat. Itt van a legnagyobb esélye kagylókat találni, illetve azon a partszakaszon, ami ettől fut északnak.
Figyelem, ahogy szaladgál, miközben én mezítláb mászkálok a víz sekélyesében. Nevetek rajta, ahogy minden alkalommal odaszalad hozzám, megmutatva, mit talált. Egy zacskóba gyűjtöm neki a kagylókat (a pogácsáé volt), azt viszont a kezemben tartogatom. Talán majd halakat etetni jó lesz (vagy sirályokat)
Egyszer aztán különösen szép kagylót hoz  oda nekem, és erről eszembe jut valami, amit korábban láttam.
- Várj, előbb megint befújlak, észre sem veszed, de megint tűz a Nap!
Bár pólóban van ő is, a karjai és lábai szabadon vannak, és a hőmérséklet -noha még délelőtt van- elérte már a 30 fokot.

Nevetgélve csóválom a fejem. Most tisztára olyan, mint Sebastian, tiszta aggodalom, ziziség.
- Édes vagy!- puszilom meg most az arcát is, hát ennivaló!
Tovább fokozza jókedvemet, amikor azt mondja, majd rajzol rám, ha bealudnék.
- Akkor vigyük a festéket, ecsetet is, biztos, ami biztos!- nos, ha olyasmit fest rám, mint tegnap este, nem kell szégyenkeznem.
- De ha te alszol el, én festek rád!- kacsintok én is. És nem viccelek!
Csak nem akar napirendre térni felette, hogy mennyit aludtam, de ahogy duzzog, inkább vicces, mint komoly, el is nevetem.
-Ó, pedig jó volt, nagyon..- Rájöttem, mennyire jó érzés aludni (feküdni) valaki mellett. Jobban alszom, ha Seby ott van nálam, és boldog voltam, amikor Eleet tartottam a karjaim között, szunyókálva (azon az estén, amit velem töltött). Igaz, nem emlékszem, hogy kerültem fel az ágyra, de mélyen aludtam és jól... Amikor felébredtem, éreztem Suzy testét a testemhez simulni, hallottam, ahogy szuszog, csiklandozott a haja... Ha minden reggel így ébrednék...
- Iszok én mindent, amit találok: kávét, kakaót, tejet, teát, gyümölcslevet, kólát...- nincsenek berögzült szokásaim, éppen, ami jól esik.

A parton aztán bemutatja, micsoda energiabomba ő: ide-oda szaladgál, mindig hoz, mutat valamit. Az egyik körnél elkapom, megállítom egy szóra, de ennyivel nem ússza meg: kap egy kis leégés elleni szert. Tűri. Segítkezik. Közben a kagylókat nézegeti, amit eddig összegyűjtött, és meglep azzal, amit mond, nekem készítene belőle valamit.
- Nagyon köszönöm, előre is, aranyos vagy!- zavartan reagálom le; nem szoktam még hozzá, hogy lányoktól kapjak ajándékot.
Aztán szaladgál megint, én pedig pogácsadarabokat szórok a vízbe, mert apró halakra lettem figyelmes a part közelében. Kíváncsian közelebb is merészkednek, lakmároznak a vízbe szórt ételből. Egy két sirály is megjelenik, lassan köröz a fejem fölött, majd az egyik, nem messze tőlem, a homokon landol. Nem tűnik úgy, mintha félne. Inkább érdekli, mi van a kezemben: arrafelé pislog. A pogácsa kell neki.

Végre megérti, nem kell féltenie, ami az alvást illeti. Megnevettet, ötletet ad, pakolok tovább...
- Kipingálhatsz, ha éppen nem leszek előadás előtt. Képes lennél ugyanezt a mintát végigrajzolni az egész testemen?- Bakker, Sebastian hogy kiakadna! Ki kéne próbálni- Na, majd egyszer...- mosolygok Suzyra. Ha azt hitte, meg tud ijeszteni, hatalmasat tévedett!
De ő sem ijedős. Inkább kíváncsi!
- Kitalálnék valamit, nem vitás- de jelenleg lövésem sincs. Olyan helyre festenék, amit biztos eltakarna. Ha elbénázom, senki ne láthassa rajta kívül.
- Igen, értem is. Amúgy egyszerűbb inni; hajnalban még nincs kedvem enni se, készítgetni se későbbre- amúgy igaz, almát, banánt simán vihetnék magammal, azt tudom enni a bicajon is.

A parton jól elvagyunk, és többnyire külön. Míg ő kagylót gyűjtöget, én a halakkal barátkozom, majd egy sirállyal. A pogácsámra ácsingózik. Biztos kileste a magasból, hogy osztogatom. Megbecsülöm a bátorságát, és apró falatot dobok neki. Utána kap, le is nyeli. Suzy ekkor ér a hátam mögé, onnan leskelődik.
- Bizony, halat szeretne. Szerintem erre is azt gondolja, hogy hal- mutatok a falatra a kezemben- Majd ha rájön, hogy tévedett, tovább áll, remélem.
A szárnyas azonban nem mutat sértettséget. Nyitogatja inkább a csőrét, mintha kérne még.
- Szerinted adjak neki? Még a végén hozzánk szokik, és le se tudjuk rázni!- túlzom el. Egy falattól még seni nem lesz házikedvenc. Ő meg nem is tetszik. Hiába simogatnám, nem dorombolna.
- Akarod te etetni? - nyomok a kezébe egy kis pogit, hiszen érdeklődést mutat. Legyen aktív ő is!

Nevetve tárgyaljuk ki, hogy ő befestené az egész bőrfelületemet, és persze, én se lennék adósa. Bár azt, hogy mit alkotnék rá, még nem tudom. Talán előbb szétnéznék a neten... bár az is lehet, csak az ihlet hajtana...

A parton kagylókat gyűjt, ide-oda szaladgálva, egy kislányra emlékeztetve. Én komótosan sétálok a parton, élvezem, ahogy a bokámnak csapódik a víz. Élvezem a napfényt is, ahogy a halakon megcsillan a vízben. Aztán azokat figyelem egy darabig, majd egy sirály köti le a figyelmem (noha fél szemem mindig Suzyn tartom). Hozzámcsapódik ő is, nézi a sirályt, aztán bátorítom, etesse ő is. Dob is neki egy apró falatot. A sirály véti el; először a fején koppen puhán, de elég ügyes hozzá, hogy másodjára ne vétse el.
- Nem hinném, hogy haragszik. Inkább azért szemez veled, mert sajnálja, hogy nem lehet férfi!- ölelem át a derekát, jelezve a sirálynak is: erről a lányról most bizony le kell mondania!
Ha elfogyott a pogácsa, sétálgatunk is tovább, most kéz a kézben, együtt keresve újabb kagylóhéjakat. Bódék tünnek fel a közelben: üdítős, fagyis, hamburgeres, kukoricás... Kint vagyunk már egy ideje a parton, jól jönne egy kis hűsölés.
- Tudom, hogy még nem ebédeltünk, de mit szólnál egy fagyihoz?

Sétálunk a parton, kagylót gyűjt, sirályt etetünk. Átölelem, bókolok neki, de vagy nem érti, vagy nem akarja érteni. Úgy tippelek, utóbbi, és nem adok magyarázatot. Tetszik, hogy jókedvű és nevetgél, nem akarom a hülyeségeimmel elrontani. Inkább felhívom a figyelmét egy kagylóra, aztán egy másikra...
Aztán meglátom a bódékat, Suzy a fagyira lelkesen helyesel, aztán már ott is vagyunk, hogy vegyünk egy-egy adagot (még ebéd előtt). De amíg esszük, megint sétálunk, a part egy olyan részén, ahova nem merészkedik le bárki. Megmutatom neki azokat a helyet, ahova gyerekként sokszor jártam el.
Eszembe jut a régi kirakodó vásár, és arra vezetem Suzyt. Néhány árus most is kint van. Mintha megállt volna az idő: árus és portéka semmit sem változott, bár névről egyiket sem ismerem. Odasétálunk Suzyval, ahol kagylókból és gyöngyökből készült minden ékszer és ajándék. A másik standnál fából készült áruk, a harmadiknál mázas edények, a negyediknél Santa Barbarára emlékeztető tárgyak: poharak, tányérok, tollak, csecsebecsék. Suzy mellett állok, és lopva figyelem az arca rezdüléseit. Úgy kínálgatom neki a portékát, mintha én lennék az eladó. Arra vagyok kíváncsi, vajon mire csillan fel a szeme, mi tetszik neki igazán...
A közelben van egy étterem, ahova behívom. Míg a rendelésünk érkezik, kimegyek a mosdóba (legalábbis Suzynak azt mondom). Gyors vagyok, távolmaradásom nem hosszabb, mint ami feltűnő.
Megebédelünk, aztán egy másik sétányon csavargunk be a városba. Figyelmeztetem, hogy van még a hűtőben édesség (amit tegnap vettünk), ennek ellenére vásárolunk még (péksütit, az útra). Visszamegyünk a szállásra, lassan összepakolunk, a teraszon megesszük a süteményt, aztán elbúcsúzunk a helytől és hazaindulunk.
Nem kell félteni bennünket, elvagyunk az úton. Házig viszem Suzannát, és a csomagját az ajtóig viszem.
- Itthagyom neked a leégés elleni krémet. Kérlek, ma is kezeld le vele magad, jó?
S míg a zárral foglalatoskodik, valami mást is a kezembe rejtek.
- Suzy...- hívom egy pillanatra vissza, mielőtt végleg bemenne- ezt fogadd el, kérlek. Emlékeztetőül...- elpirulok. Ez az első ékszer, amit neki adok, de remélem, nem az utolsó.
//Bármit "választottál" is, tuti, hogy megveszi neked. De mivel nem tudom, mi az, csak ékszerként célzok rá.//
- Akkor holnap, délidőben? - már lefelé tartok a lépcsőn. Hazafelé megbeszéltük, a héten mely kerületet fedezzük fel.