- Igen, annyi, ha havonta egyszer eszel. De ha hetente, akkor kettő. Mi ezzel a baj? Tésztát enni mindig időszerű. Nem mindegy, melyiket mikor próbálod ki? -látszik, hogy bele sem gondolt, annyira meglepődött!
- Ha minden nap náluk ennél, nem törzsvendég  lennél, hanem maga az Isten(nő)!- kuncogok. Biztosan tenyéren hordoznák, minden kívánságát lesnék. Imádnák, hisz úgy örül mindennek! Biztos minden tésztáról csodákat zengene.
(S közben egymást tartjuk aranyosnak..., hehehe)
- És mégis megesszük, nem szomorú? - Emberi butaság, Kényelem? Lustaság? Folyamatosan mérgezzük magunkat.
- Próbáld ki. Eszel valamit, és adsz belőle a macskádnak is. Minden valószínűség szerint megeszi ő is...- ez csak az én tapasztalatom, nem biztos, hogy igazam is van! Lehet velem vitatkozni!
- Á, szóval ez a titkod!? Irány a casino!- kacsintok rá. Viccelt, de akkor is!
Ahogy a szeplőiről beszél, valami eszembe jut.
- Éppen olyan tüzesek, mint a januárok, akik elrejtőznek az ágak közt, és hirtelen rád ugranak, mialatt elmész a fa alatt?- s ha nem nevetne fel azonnal, hozzáteszem- Róbert Gidától hallottam. -Felemelem az orrom, hogy még ezt se tudja, nahát!
Szívet melengető, hogy a holnapi találkánkat nem felejtette el (ellenben a fagyival, ami sokkal kézzel foghatóbb!), így elindulunk fagyizni, sztorizgatva. Suzy újra és újra megnevettet, nagyon aranyos, ahogy mesél. Nincs zavarban akkor se, ha saját "cikis" történeteit meséli. És milyen igaza van! Haláli csajszi.
Elhatározom, nem leszek olyan földhöz ragadt, mint az a Pete. Lássa Suzy, hogy bevállalós vagyok, ha fagyiról van szó, akkor sem riaszt vissza semmi! A kihívását elfogadom. A szemem csak forgatom, amikor végigolvasom az ajánlatot. Kézműves fagyizóba hoztam, azt gondoltam, a legextrémebb fagyi a lúdlábtorta lesz vagy valami hasonló, de itt...
Suzy szinte pattog mellettem, nagyon lelkes.
- Ó mamám! Polip ízű? Krumpli kolbásszal? - nem köszönöm, majdnem teli a hasam. Szeretném, ha úgy is maradna- Hát... legyen a sárgarépás, curryvel.
Megvesszük a fagyit, nevetve lódulunk ki az utcára.
- Nos, milyen? Akarod megkóstolni ezt is?  - még nem nyaltam bele a sajátomba, hátha Suzy kérne belőle. (Ne utánam nyaljon. És nem gyávaságból.)

- Milyen kis türelmetlen valaki!- nevetek. Na, majd úgyis eldönti az idő..., lehet, nem is jön majd be a hely Suzy-nak.
Azon is jót derülök, hogy érdekelné az Istennő cím. Csoda ez a lány! Nagyon vicces!
Az egészségtelen étkezés kapcsán kicsit elkomorulok. Nem vagyok benne biztos, hogy nem tudatos az emberiség effajta mérgezése. Igaz, hogy a papa órákat javított, de sajátos elméletei voltak ezzel kapcsolatban... és nagyon logikusak. Ezzel kapcsolatban azonban nem terhelem Suzyt.
- Meglehet. Jobb bele se gondolni...- talán mást szót is említhetnénk.
- Az állatok éppen úgy személyiségek, mint mi. Némelyik hisztis, némelyik válogatós, a másik tiszta őrült... Az én macskám, úgy tűnik, abszolút bizalommal van irántam, mert mindent megeszik, amit elé rakok- mondjuk megválogatom, mit adok neki.
- Ú, de komoly! Megyünk a következőbe!- garantált a siker? Naná, hogy kipróbálnám! Megvenném Suzynak azt a galériát!
A szeplői hirtelen megjelenéséről Tigris jut eszembe. Suzy rájön, hogy a Micimackóval hoztam kapcsolatba, de nem tudja, miről beszélek.
- Az a rész, amikor a Tigrisekről kiderül, hogy nem is tudnak fára mászni...- gondolok egyet, és mesélni kezdek neki... (Két hangon mesélek neked, Malacka magasabb, Micimackó kissé orrhangon beszél)
"- Nézd csak, Micimackó. Az egyik Fenyőfán van valami.
- Úgy van, valami Állatféle.
- Olyan... olyan Tüzes Állat?
- Azt hiszem, Január.
- Az egy hónap.
- De állat is.
- Mit csinálnak a Januárok?
- Elrejtőznek az ágak közt, és hirtelen rád ugranak, mialatt elmész a fa alatt. Róbert Gidától hallottam.
- Talán menjünk el a fa alól. Tudod, csak azért mondom, mert esetleg... izé... nagyon megütné magát az a Január, mikor ránk akarna ugrani.
- Sohase ütik meg magukat. Nagyon jól ugranak.
- Segítség! -Ja, ez Tigris, kissé kétségbeesett.
- Mindig így szokták a Januárok. Azt kiabálják: "Segítség!" és ha felnézel a fára, a fejedre ugranak.
- Én nem néztem fel!"
Előadásomat az zavarja meg, hogy megkérdezik, milyen fagyit óhajtunk.
Választunk, és nevetgélve botladozunk ki az utcára.
- Remélem, egyszer majd örömömben is sírok...- mondom, csak úgy, nehogy ciki legyen már minden alkalom!
Az orrom alá dugja a fagyiját, és arra gondolok, milyen pancser vagyok. Így is-úgy is belenyalok a fagyijába, Suzy nem finnyás, miért kerítettem ekkora feneket a dolognak? Megkóstolom a fagyiját (tényleg édeskés), és csak aztán eszem a sajátom. Csípős, de nem erős.
- Hm, nekem bejön. Csípi a nyelvem, de ez ... izgalmas érzés, nem kellemetlen!- nevetgélek.
Elsétálunk az egyetemhez, és Suzy megint villámgyorsan ráz le. Arcon csókol, s már ott sincs, én meg ott állok, mint akit leforráztak. Még akkor is ott álok, amikor eltűnik az épületben.
- Holnap, oké, holnap. De mikor? Fel kell hívnom... - gondolkodom hangosan, majd elindulok haza.

- Azért csak légy óvatos, bízz az ösztöneidben!- koppintok az orrára finoman.
- Ha már így a fejedbe vetted...- nevetgélek. Részemről nincs akadálya, hogy lerajzoljon. Majd kevesebbet nézek rá, nehogy kiutáljanak bennünket a szerencse-sorozat miatt.
A szeplőktől egészen Micimackóig jutunk el, abból adok elő egy részletet, amit anno nagyon viccesnek tartottam.
- Néhányszor, nem tudom...- vonok vállat. Nem is biztos, hogy szöveghű, de a lényeg benne van.
- Majd behajtogatok egy lepedőt a belső zsebembe. Kevésbé feltűnő és elég nagy...- ugratom kedves kis barátnőmet, aki naponta megbőget.
- Hát jó..., megeszem egyedül!- mintha duzzognék, hogy nem osztozkodhatok vele, de nem állt szándékomban belé tömni az én adagomat (is). Az övét minduntalan az orrom elé tartja, időnként el is fogadom.
A búcsúzás megint rövidre sikerül, szívesen dörgölném még hozzá az arcom, mert tetszik, ahogy kuncog. De oly sebesen szalad el, hogy igazi puszit sem adhatok neki. Vigyorgok, mert én legalább kaptam... Sokáig nézek utána. Aztán, mielőtt hazamennék, útba ejtem még a könyvtárat. Vízkereszt...

//Én is köszönöm. Akkor ugrunk az időben? //