Nem céloztam arra, hogy tehén lenne; csak hogy a Föld őt nem nyelné el, mert viszontszereti. De mert nevet, nem magyarázkodom, nem is tudom, mi jár a fejében.
Kezdetben talán azt hiszem elfogult most Tybalttal kapcsolatban, tudva, hogy én játszom, de egyre inkább kiderül, komolyan ő tetszik neki és Benvolio.
- Érdekes, amit mondasz...- érzek rá a lényegre, legalábbis azt hiszem, értem, mire gondol. A főszereplő karaktere ugyanis többnyire részletesen ki van dolgozva, és nehéz tévedni, amikor meg kell formálni. - Úgy érzed, nagyobb szabadságod van megszemélyesíteni a mellékszereplőket? - rájuk lehet aggatni egy csomó olyan tulajdonságot is, ami ugyan nincs leírva, de a helyzetből adódóan elképzelhető. Ez az olvasó dolga. (Ha már nézem, az valaki más fantáziája!) - Mondanál még példákat? - érdekel, kiket említ.
- Ú, akkor csak a fiúk nagyon éretlenek- kapok a szám elé. Nem sértegetni akartam, de ez a saját tapasztalatom. A gimiben a legtöbb osztálytársam gyakorta cserélte a kapcsolatait, és ez is megerősített abban, amire a nagyszüleim tanítottak: nem kell elsietni semmit. Az udvarlásnak, a szerelemnek más formái is léteznek. Látszik, nem haragos a véleményem miatt. Nem veszi magára, mert rá nem volt jellemző. Csodálom érte.
Kifejtem neki, miért lehet építő egy "rossz" élmény, vagy mitől lehet észrevenni a jót. Elgondolkodik, miközben beszélek, látom, komolyan vesz, és nem néz miatta sült bolondnak. Megjegyzésére aprót rándul a vállam. Nem első eset, hogy meglepjük egymást. De az nagyon tetszetős, hogy nem ragaszkodik soha a saját véleményéhez. Nem mondja, hogy nekem volna igazam (nem is biztos, hogy úgy van), de meghagy abban a tudatban, hogy nem baj, ha úgy gondolom.

- Mindenre, természetesen nem lehet felkészülni. Éppen ezért veszek számba néhány negatív kimenetelt is, a sok-sok pozitív mellett- mosolygok rá. Alapjában véve még mindig optimistának vallanám magam. Amúgy a pesszimizmusnak is vannak előnyei: sosem lehet csalódást okozni. Maximum pozitív értelemben, ami viszont jó!
- Engedd, hogy azt higgyem, te voltál...- kérem tőle szelíden, holott szinte biztos vagyok a dolgomban. Az a tekintet... Nem létezik, hogy van két ugyanolyan szempár. És Suzyét egyre jobban ismerem, gyakran néz rám.
- Ó, te jó ég, ha ezek a könnyebben megvalósíthatóak, milyen babérokra törsz, Kicsi lány?- nevetek fel, és akkorát ugrik a szívem, majd kiugrik. Nekem a legnagyobb álmom egyike, hogy feleségem és gyerekem lesz, de pszt! Irigylem, hogy ezek a dolgok könnyen megvalósíthatónak tűnnek a szemében. Bár én éreznék így!

A pókháló, mint figyelemelterelés, viccesen hangzik. Jóízűen nevetek. Suzy keze a kezemben van, a mellkasomhoz szorítom, majd a számhoz emelem, könnyed puszit adok rá. Nem beszélünk többet a pókokról. Ha nevetve fejeztük be a témát, talán ő is így fog rá legközelebb emlékezni. Talán nem is lesz olyan félelmetes...
És a hinta is remek figyelemelterelés, percek múltán már én sem emlékszem a pókra, csak arra figyelek, milyen repkedni a magasban. Utánozhatatlan az érzés, ahogy a gyomrom ide-oda zuttyan, mintha liftezne, de nem okoz hányingert. Szeretem ezt az érzést, más dolgokat juttat eszembe, olyan élményeket is, amiket nem mondanék ki hangosan.
A passziv ejtőzés olyannyira feldob, javaslom Suzynak is, hogy próbálja ki, de nem tudja, mire gondolok.
- Hát amit az előbb csináltam... Nem láttad?- ha ingatja a fejét, elmagyarázom. - Fellököd magad, aztán hátra dőlsz, nyújtott testtel, lábakkal előre. Mintha feküdnél a hintában, nem ülnél. Nézzd meg úgy a világot!
Ha közben megállt Suzy is, elé állok, és úgy kérdezem:
- Akarod, hogy lökjelek? - És újra figyelmeztetem:- Kapaszkodj!

Nem céloztam arra, hogy tehén lenne; csak hogy a Föld őt nem nyelné el, mert viszontszereti. De mert nevet, nem magyarázkodom, nem is tudom, mi jár a fejében.
Kezdetben talán azt hiszem elfogult most Tybalttal kapcsolatban, tudva, hogy én játszom, de egyre inkább kiderül, komolyan ő tetszik neki és Benvolio.
- Érdekes, amit mondasz...- érzek rá a lényegre, legalábbis azt hiszem, értem, mire gondol. A főszereplő karaktere ugyanis többnyire részletesen ki van dolgozva, és nehéz tévedni, amikor meg kell formálni. - Úgy érzed, nagyobb szabadságod van megszemélyesíteni a mellékszereplőket? - rájuk lehet aggatni egy csomó olyan tulajdonságot is, ami ugyan nincs leírva, de a helyzetből adódóan elképzelhető. Ez az olvasó dolga. (Ha már nézem, az valaki más fantáziája!) - Mondanál még példákat? - érdekel, kiket említ.
- Ú, akkor csak a fiúk nagyon éretlenek- kapok a szám elé. Nem sértegetni akartam, de ez a saját tapasztalatom. A gimiben a legtöbb osztálytársam gyakorta cserélte a kapcsolatait, és ez is megerősített abban, amire a nagyszüleim tanítottak: nem kell elsietni semmit. Az udvarlásnak, a szerelemnek más formái is léteznek. Látszik, nem haragos a véleményem miatt. Nem veszi magára, mert rá nem volt jellemző. Csodálom érte.
Kifejtem neki, miért lehet építő egy "rossz" élmény, vagy mitől lehet észrevenni a jót. Elgondolkodik, miközben beszélek, látom, komolyan vesz, és nem néz miatta sült bolondnak. Megjegyzésére aprót rándul a vállam. Nem első eset, hogy meglepjük egymást. De az nagyon tetszetős, hogy nem ragaszkodik soha a saját véleményéhez. Nem mondja, hogy nekem volna igazam (nem is biztos, hogy úgy van), de meghagy abban a tudatban, hogy nem baj, ha úgy gondolom.

- Mindenre, természetesen nem lehet felkészülni. Éppen ezért veszek számba néhány negatív kimenetelt is, a sok-sok pozitív mellett- mosolygok rá. Alapjában véve még mindig optimistának vallanám magam. Amúgy a pesszimizmusnak is vannak előnyei: sosem lehet csalódást okozni. Maximum pozitív értelemben, ami viszont jó!
- Engedd, hogy azt higgyem, te voltál...- kérem tőle szelíden, holott szinte biztos vagyok a dolgomban. Az a tekintet... Nem létezik, hogy van két ugyanolyan szempár. És Suzyét egyre jobban ismerem, gyakran néz rám.
- Ó, te jó ég, ha ezek a könnyebben megvalósíthatóak, milyen babérokra törsz, Kicsi lány?- nevetek fel, és akkorát ugrik a szívem, majd kiugrik. Nekem a legnagyobb álmom egyike, hogy feleségem és gyerekem lesz, de pszt! Irigylem, hogy ezek a dolgok könnyen megvalósíthatónak tűnnek a szemében. Bár én éreznék így!

A pókháló, mint figyelemelterelés, viccesen hangzik. Jóízűen nevetek. Suzy keze a kezemben van, a mellkasomhoz szorítom, majd a számhoz emelem, könnyed puszit adok rá. Nem beszélünk többet a pókokról. Ha nevetve fejeztük be a témát, talán ő is így fog rá legközelebb emlékezni. Talán nem is lesz olyan félelmetes...
És a hinta is remek figyelemelterelés, percek múltán már én sem emlékszem a pókra, csak arra figyelek, milyen repkedni a magasban. Utánozhatatlan az érzés, ahogy a gyomrom ide-oda zuttyan, mintha liftezne, de nem okoz hányingert. Szeretem ezt az érzést, más dolgokat juttat eszembe, olyan élményeket is, amiket nem mondanék ki hangosan.
A passziv ejtőzés olyannyira feldob, javaslom Suzynak is, hogy próbálja ki, de nem tudja, mire gondolok.
- Hát amit az előbb csináltam... Nem láttad?- ha ingatja a fejét, elmagyarázom. - Fellököd magad, aztán hátra dőlsz, nyújtott testtel, lábakkal előre. Mintha feküdnél a hintában, nem ülnél. Nézzd meg úgy a világot!
Ha közben megállt Suzy is, elé állok, és úgy kérdezem:
- Akarod, hogy lökjelek? - És újra figyelmeztetem:- Kapaszkodj!

//Bocsi. Nem ment másképp.//

Bólogatok. Örülök, hogy értem, mire gondolt az előbb.
- Igen, így gondoltam én is- mosolygok. Aztán hallgatok, mert fogalmam sincs, kirőkről beszél, pedig a HP-t tényleg olvastam.
- Öhm, nem ugrik be, ki volt Oliver..., a vámpíros-szerelmes filmeket pedig nem szeretem. Olyan... röhejesek, már bocsánat!- valamelyikbe belenéztem, de fél óra elég volt, és kijöttem a moziból. - És mások?- kérdezném tovább. Érdekelnek, milyen karakterek érdeklik őt.
- Meglehet, csak én vagyok túl szigorú...- mondom halkabban, és lenézek a lábaimra. Ha mindenki normális... akkor én nem vagyok az. Ez egy kicsit szomorú, de van benne igazság. Nos, Sebastian úgyis arra hajt, hogy becsajoztat, majd nyitottabb leszek. (Bevallom, az nem jut eszembe, hogy az attitűdjének köze van ahhoz, hogy mennyire művészetpárti.)

- Á, nem hiszem! Én állandóan nevetek valamin; ha meg nem, kitalálok valamit, hogy legalább más nevessen!- mondom könnyedén. Nem hiába voltam egész életemben mókamester, vagy valami hasonló.
Elmosolyodom. Lehet, hogy csak engem akar megnyugtatni, akkor is jól esik, hogy nem negálja hevesen, hogy őt láttam akkor este... Hogy ő hozott nekem szerencsét.
Nevetek, amikor a tervekről kérdezem.
- Oké, oké, de konkrétan?! Titok? - jut eszembe. Meglátom, ahogy egy kicsit az arcára fagy a mosoly, rögtön hozzáteszem- Nem baj, ha titok. Biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá! - Most csak mosollyal simogatom. Emlékszem, attól nem volt túlságosan oda, hogy az arcát érintettem.
- Ez igaz. Hétmilliárdból egy valahol csak rám vár. Éppen csak meg kell találnom!- bólogatok. Remélem, az illető sem passzívkodik.

A póktéma után hintázunk, először együtt, aztán rábeszélem, "ejtőzzön", és ez lehetőséget ad rá, hogy lökjem. Míg ezt teszem, maga alá húzza a lábát, hogy véletlenül se rúgjon meg. Amikor úgy látom, elég magason van, kilépek előle.
- Most! Hajolj hátra, és nyújtsd előre a lábad! Kapaszkodj!
Mellé állok, figyelem, ahogy csinálja. Mosolygok. Őrületes, mennyi gyermeki dolog van még benne, mégsem infantilis. Nem sokkal később véleményt alkot, és azt mondja, vízen lebegni jobb.
- Szeretek úszni és lebegni, igen. De a vízben nincsen ez a hullámzó érzés a gyomrodban, csak ha nagyok a hullámok. Vagy te akkor is bátran bemész? Feldobatod magad a hullámok tetejére?- csodálkozom. Nekem úgy tűnt, Suzy inkább olyan alkat, aki a biztonságra törekszik. a szárazföldi őrültködés (játszóterezés) nem sorolható a veszélyes kategóriába.
- Tudod, lesz alkalmunk lebegni... Nekem ígértél egy hétvégét csónakázással, rákászással. Strandolhatunk is...!
Ha kiegyenesedik, a tekintetét fürkészem, és mellette maradok.
- Nem szédülsz?- ki ne essen a hintából!

- Ah, lehet... - sajnos, így sem emlékszem Oliverre. Miért lehetett számára olyan különleges?- Miért éppen ők? - A HP-ban annyi szereplő van, hogy fel se tudnám mind sorolni. A másik regényt meg hagyjuk...
- Na, én odáig el se jutottam. Tényleg Edvard ilyen feltételeket kötött?- külön öröm, hogy nem pazaroltam rá több időt.
- Aludni tényleg jó! És egészséges is! Ki ne hagyd!- nevetek. Én is szeretek álmodni, bár azt mondják, ez nem akarat kérdése, mindössze agyi tevékenység. Mondjuk, a vámpírok halottak, szóval vérellátásra (mármint az agy szempontjából) nincs szükségük, de... Akkor is... Baromság!
- Hm, ez jó gondolat! - tényleg, honnan a fenéből kellene ismernem minden könyv mellékszereplőit? De ahogy ezen gondolkodom, rájövök, sok értelme sincs. Én sem vagyok élő könyvtár.
-Tudod mit? Visszamenőleg ne rágódjunk ezen. Ha benne vagy, elmegyünk majd moziba vagy színházba, és kitárgyaljuk a szereplőket. Mit szólsz? - friss élmény után könnyebb is eszmét cserélni.
- Tudod..., nem respektálom az alkalmi és futó kapcsolatokat...- mondom ki neki nyíltan, mert látom, hogy őszintén érdekli. Őszinte választ adok neki, bármennyire ciki.

- Örülök, ha így érzed!- ezek szerint nem untatom. A kedves mosolya meg különösen jól esik. Nagyon barátságosnak találom Suzyt. Örülök, hogy találkoztunk.
Sorolni kezdi a "nagy" álmait, s míg a kiállítást el tudtam képzelni, a tűzoltóságot soha nem találtam volna ki.
- Szép, hogy ilyen sokrétű álmaid vannak, de bizonyára ezek nagy részét már birtoklod most is...- nézek rá kedvesen- Nem okoz például gondot, hogy összehajtogass egy törölközőt? A gyerek meg beszél majd magától, neked csak az a dolgod, sokat mesélj neki... Előbb-utóbb utánozni kezd és a hangját próbálgatni!- nevetgélek, milyen példákat hozott.
Valószínűleg én ezért vagyok középszerű. Semmi egyedi nincs bennem, nincs asaját stílusom, nem mondható semmire, hogy ezt csak én csinálom így vagy úgy... Lényegében utánzásokból építettem fel, amit tudok, de ez... nem elég semmire. Suzynak saját egyénisége, ötletei vannak, egyedivé is akar válni, biztos, hogy képes is rá!
- És tettél már lépéseket, hogy egy napra tűzoltó lehess?- kérdezem, mert hát az apja emléke miatt tenné, és ez valószínűleg olyan dolog, hogy vagy öszejön, vagy nem. Nem is biztos, hogy rajta múlik.
- Az önálló kiállítás pedig... - rágom a szám- tudod, nem tudom megítélni, mennyire nagy álom, amíg nem látom a képeidet!
Aztán eszembe jut Daryl interaktív étterme. Meglehet, hogy rajzokat is ki lehetne állítani oda? Meg kéne kérdezni...
- Nem, nem lenne igazságtalan. Az lenne igazságtalan, ha sosem találkoznék vele. De ha ő ott él, akkor vagy nekem lesz ott dolgom, vagy neki itt... Vagy kettőnknek valami harmadik helyen...- látja? Mindig kombinálok!- De azt hiszem, legalább amerikai az illető. Vagy legalább a közelben él...- komolyodom el egy kicsit.

- Én azt hittem, a hintát is azért szereted ennyire!- ez a gyomorlebegtetős érzés mégsem a kedvence. Ah, nem igazság! Hogy fogom felültetni így a hullámvasútra? (Kicsit előre szaladtam gondolatban, hiszen egy hónap minden napjára programot kell találni. Néhány már az eszembe ötlött, de nem akarom, hogy egy percig is unatkozzon velem...)
- Megoldjuk!- standlabda. Nekem ugyan nincs, de minden starndon árulnak olyat. Legalábbis régen így volt! Nem teljesíthetetlen kérés.
- Kedves vagy, inkább ne!-nevetek egy kicsit, inkább zavaromban. Hogy nézne ki, ha ő, a kis törékeny nő lökdösne engem a hintában?
Visszakérdez Santa Barbarára, és kicsit lehűl a vérem. Megint elrontottam valamit...
- Hát, beszéltünk róla... - kezdem félénkebben, de azt hiszem, értem, mi a problémája- Természetesen bérlek apartmant, és nem kívánom, hogy velem aludj, én...- nem ismétlődhet meg, ami Eleevel történt- .. nem azért viszlek oda, hogy lefeküdj velem
Úgy látszik, jobb ezt tisztázni. Azt hiszem, könnyebb lettem. Talán Suzy is más lesz, ha érzi, nem csak úgy érdekel, mint nő? Egyáltalán, számít ez valamit? Bármit? Valószínűleg igen, mert nem lenne bennem félsz, most miként fog erre reagálni.

A miért először kicsit kifog rajta, de aztán összeszedi a gondolatait, és válaszol. Számomra egyértelművé válik, hogy Suzy olyan lány, akit érdekelnek a belső jellemvonások, és értékeli a belső szépséget, jóságot. Eszembe jut a csavargóm, és róla az, Suzy már csak azért is odament volna, hogy egy kis apróval támogassa.
- Most akkor a jó fiúkat sem kedveled, nem csak a helyeseket? - csodálkozom rá. Azt hiszem, nem tudom követni! Szívesen megnézném, miféle srác az a Mike, aki a barátja volt.
- Na, látod, ebben egyetértünk. Néha én is meghúzom a lóbőrt- az alvási szokásaim kissé kaotikusnak tűnhetnek egy idegen számára, de én már remekül alkalmazkodtam. Számomra a vasárnap az abszolút pihenőnap, és átérzem, amiről Suzy beszél.
- Jut eszembe, hétvége... - ez is fontos kérdés- azt ígértem, egy hónapon át minden nap elhívlak enni. Most hétvégén van egy ebédmeghívásom, úgyhogy azt javasolnám, szombaton a vacsorát töltsük együtt. Mit szólsz? Sebastian fogja bemutatni nekem Liát. Ez most mindennél fontosabb, mert Sebnek fontos, nekem meg ő. Az eddigi tapasztalataim alapján azonban úgy hiszem, Suzy rugalmas lelkületű, és ha ráér, alkalmazkodni fog.
A közös mozi és színház elől sem zárkózik el. Megbeszéljük, hogy majd ezek kapcsán beszéljük ki a főbb- és mellékszerepeket, mindig a friss élmény alapján. Izgalmas lesz, előre látom!
- Meglepődtél. Mire gondoltál te eddig?- kérdezek vissza.

Nevetgél tovább, amikor a tereviről beszél, és megint csacsog, nagyon édesen. Hogy a törölköző hajtogatásnak mennyi szerepe lesz (vagy van) az életében, nem tudom, de az anyukája iránti elkötelezettsége és szeretete nyilvánvaló.
-Nagyon édes vagy!- mondom felszabadultan, és nem is szándékosan bókolok, csak kicsúszik a számon.
- Értem...- bólogatok, de közben már alternatívákat keresek, hogyan intézzem el neki, hogy valóra válthassa az álmát. Úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, akinek ez eszébe jutott. Bár lehet, hogy én jobban kezelem a kifogásokat?! sajnos, nincs tűzoltó ismerősöm, de biztos vannak alternatív megoldások is. Mire nincsenek?
- Persze, vannak...- felelem megint nyíltan. Suzy ki mert előttem tárulkozni, miért ne tenném én is? - Szerintem ki is találnád... Család, gyerek, jó munkahely, Fortuna szerelme, el ne hagyjon! no meg az egészség... A sajátomé és a barátaimé, de kiterjeszthetjük ezt bárkire...- mondok mindenfélét, elvégre ilyesmire vágyom, igen. Számomra az a fontos, hogy teljes értékű életet tudjak élni.
Elmosolyodom, hogy tehetséesnek tartja magát, és minden akadályt a környezetére hárít, ami miatt még nem lett befutott művész.
- Eljön a te időd is, ne kételkedj benne, sem magadban!- igyekszem pozitívan szemlélni a dolgait. Vajon rá tudom majd venni, hogy Dének is mutassa mega képeit?
Kölcsönösen kifejezzük, hogy nekem is van párom valahol, és aztán megmagyarázom neki, nem tartom reménytelennek a helytetet, még akkor se, ha esetleg távol lakik tőlem. Bár meglehet, hogy közelebb, mint remélem.
- Köszönöm, kedves vagy!- ezek szerint kedvel. Potenciális esélyes lehet hosszú távú kapcsolatra, mert én is kedvelem őt. Bár ennyi nem elég. Szóval, ismerkedjünk...

A hintáról más véleményt vallunk, vagy csak másért szeretjük, de a lényeg, hogy élvezetes elfoglaltság. Tényleg az. Röpít..., nem csak a magasba, kicsit a gyerekkorba is, és elményeket idéz bennem, amik jók voltak.
Nem lehet olyan probléma, amire ne létezne megoldás, s mert Suzynak vannak feltételei, hogyan strandol velem, minden feltételnek eleget akarok tenni. A cél, hogy jól érezze magát!
- Ez nem bizalmi kérdés. Csak gondolj bele, hogy nézne ki, ha te lökdösnél engem!- nem szívesen menneék abba bele, hogy ő hintáztasson. Féllek, el se bírna lökni, vagy a hinta öklelné fel őt. Kell ez?
A hétvégével kapcsolatban Suzy olyan kérdést vet fel, ami nagyon lényeges. Igazából nekem kellett volna megkérdeznem, hogyan szeretné, de ezzel már elkéstem. Azt mondhatom el, hogyan képzeltem én... Mindenképpen fontos a tudomására hoznom, hogy nem várok el tőle semmit "cserébe", hogy elviszem szórakozni. Látom, hogy meglepődik, bár más miatt, és ettől én leszek zavarban megint. Túl gyors vagyok, túl őszinte, szókimondó. Miért sodor ez mindig bajba?
- Bocsánat, értem. Oké...- dadogom, szinte- Nincs róla tudomásom, hogy horkolnék. Legalábbis eddig nem panaszkodtak rám. - Ugyan kicsoda? A macskám? Sebastian? Valószínűleg egyik se szólna, ha leszakadna a plafon, akkor se.
- És te? Horkolsz? - kérdezek vissza, és érzem a könnyedséget, ami árad belőle. Én sem érzem már olyan cikinek, hogy az előbb félreértettem a kérdései miatt. A jeget akkor töri meg végképp, amikor kézen ragad, és a mászókák felé kezd húzni.
- Kipróbálod a függeszkedést? - kíváncsiskodok máris. A lógást nem javasolnám. Ruhában van. Ha a lába lenne fölül, nyakába zúgna minden...
Van egy jó magas mászóka a téren. Olyan típusú, aminek van korlátja, és van olyan "oszlopa", mint amilyen a tűzoltóknál, amin lecsúsznak.
- Nézd csak! Ezen gyakorolhatnál lecsűszni!- kacsintok rá, ugratom. Ezt sem szoknyában kéne...

- Igaz, ezt nem mondtad!- bólogatok, és hallgatom, hogyan érvel. Kuncogok magamban, hogyan védekezik. Amikor eljutok Sebastianhoz, kicsit felvonom a szemöldököm, elsőre ugyanis Drayton barátom jut eszembe, aztán eszembe jut, hogy a "Vízkeresztben" is van Sebastian. - Oké, oké, értelek!- mondom, védekezve. Nem feltételeztem róla semmi rosszat, nehogy ezt higgye!
- Azt nem tudom, de hosszú távon a kialvatlanság megbetegedéshez vezet- bólintok meggyőződéssel.
A szombati ebéd egy kicsit borítaná az eredeti tervet, hogy minden nap ebédeljünk (együnk) együtt, de Suzy nagyon rugalmasan fogadja, sőt, az sem zavarná, ha kimaradna egy-egy nap.
- Egyenlőre inkább arra hajlanék, hogy naponta lássalak, de köszönöm. Ha úgy adódik, hogy ott maradok estére is, időben értesítelek...- helyesebb lett volna azt javasolni, keressen más programot? Nem akarom, hogy ilyen könnyen lemondjon rólam.
A szigorúság kapcsán jutunk el az alkalmi kapcsolatokig, amiben - úgy tűnik- egy véleményen vagyunk. Bár az, hogy ide jutott a téma, meglepi, mégsem akar róla beszélni, mire gondolt "általánosságban".

Vállat vonok. Nem tudnék konkrét dolgot mondani, miért tartom éppen kedvesnek, édesnek. Talán most azért, mert szívügyének tekinti, hogy úgy hajtogassa a törölközőket, mint az édesanyja.
A vágyakról beszélünk, és nem elégszik meg azzal, amit elmondok neki (szerinte az túl általános), többre kíváncsi.
- Nem tudom...- vonok vállat. Mi nagyobbat kívánhatnék, hogy családom legyen? Számomra ez a legfontosabb, mert jelenleg Sebastianon kívül senkim sincs, akire számíthatnék. - Nem vagyok karrierista. Megelégszem azzal, ami van, noha többet szeretnék...- fogok bele kissé nehézkesen- Ha összejön, boldogabbá tesz, de ha nem... Úgy érzem, nem a karrieremen múlik a boldogságom, talán ezért érdekel kevésbé.
- Látod, ez rám is igaz- nem vagyok elkeseredve, mert nem minden alakul úgy, mint egy mesében.
Az igazi társ kapcsán azzal biztat, hogy biztosan könnyen tudok majd kapcsolatot teremteni, mert kedvesnek tart. Hálásan mosolygok rá. Nem szeretném kiábrándítani, hogy ez a tulajdonság kevés, hogy társat találjak.

- Nem vagyok finnyás az ilyesmire, de mégsem venné ki jól magát, ha te löknél, köszi!- próbálom elviccelni. Örülök, hogy megtenné, de az nagyon... rosszul nézne ki! Amúgy is inkább nekem kéne lökdösnöm, nem fordítva. Lehet, hogy nem érezném magam jól, ha lökdösne a hintán.
Később a közös hétvégéről is beszélünk, úgy érzem, tisztázni kell, hogy nincsenek elvárasaim vele szemben.
- A füldugó miatt a tenger morajlását se élveznéd, pedig azt érdemes hallgatni!- bólogatok, mint aki sokat tud erről.
A szuszogásra csak legyintek, engem nem zavar. Sőt. Meghitt dolognak tartom, hogy hallom valaki szuszogását, miközben alszik. Sebastiant is szívesen hallgatom. Olykor pont az segít elaludni, hogy az ő lélegzését hallgatom.
- Majd kipihened magad velem ott, Santa Barbarán- mondom neki, mintegy vigasztalásul, emiatt ne aggódjon. Ha fáradt lesz, nem fogom agyon nyüsztetni.
Megtámadjuk a mászókákat. Annak ellenére, hogy ruhában van, úgy tűnik, ki akarja próbálni a függeszkedést, lecsúszást (akármi mást). Egy feltétele van, legyek ott.
- Naná. El sem mozdulok!
Nem tudom, mi jár a fejében, mit hajlandó bevállalni (nem csak a szoknya miatt), bár azt gondolom, ez kissé korlátozza majd a kísérletezgetésben és próbálkozásokban. Amit javaslok neki abban semmi veszélyes nincs. Úgy saccolom, kb 2,2 m magas lehet a mászóka. Ha a tetejéről lóg lefelé, és elengedi onnan magát, minden nehézség nélkül el tudom kapni.
- Na, mászol, ugrasz? Csúszol? - lássuk, mennyire bevállalós!

- Mert belekötöttél a jó fiúkba is, meg a helyesekbe is!- védekezek, de nevetek.
Beszélünk a hétvégi találkozóról, merthogy nekem van más programom is, de tudtára adom, hogy nem akarom hanyagolni, amit ígértem neki.
- Ó, ezt sajnálattal hallom- válaszolom, amikor mondja, rajtam kívül nincsen más programja. Abban nem vagyok bizonyos, a hangom mennyire őszinte. Lényegében örülök, hogy van rám ideje, és nem kell más fiúkkal osztoznom rajta. Aztán, ami engem illet, hozzáteszem:
-Sebastiannal találkozom- mondom Suzynak, és nem látom értelmét, hogy elmeséljem, milyen jelentősége van ennek a hétvégének. Amúgy is azt hiszem, néhány óra első találkozásra épp elég lesz. Valószínűleg nem az ebéd alatt dől majd el, jó barátok leszünk-e Ameliával, és az első találkozást nem illendő hosszúra nyújtani. Elvégre csak ebédre hívtak meg, nem a hétvégére. - Ő kifejezetten örül, ha kimozdulok...- jobban mondva, randizok. De a mi találkozásaink még nem érik el azt a státuszt. Vagy mégis? Elvégre ismerkedünk.
Álmélkodva hallgatom, miféle vágyakat várt tőlem, és elviccelem az egészet.
- Nos, akkor ... - forgatom meg a szemem, mit is találjak ki hirtelen- szeretnék egy kis méretű repülőt, hogy amikor csak kedvem tartja, össze szedhessem a barátaimat, és elvihessem őket, ahova csak a kedvük tartja! Szeretnék kiolvasni száz könyvet, megnézni száz filmet, elmenni száz koncertre... - sorolom. Ha őrültségekről van szó, én is be tudok állni a sorba! Ráadásul nem is mondok hülyeségeket.
A szájából egyre kevésbé tűnik elfogadhatatlannak, hogy kedves lennék. Elhiszem, hogy ezt gondolja. És örülök, hogy így gondolja, mert láthatóan nem taszítja a kedvességem.

- De nem azért, mert finnyás vagyok!- hőbörgök, de lényegében igaza van. - Akkor se!- nézek a pimasz szemeibe. Provokál, de esélye sincs! (Legalábbis most még)
- Inkább el se alszok!- rázom a fejem. Ha már azt mondta, hajlandó egy szobában aludni velem, el nem riasztanám!
Örülök, hogy lelkesedést mutat a közös hétvége kapcsán, és nem riasztják el a "körülmények". Egyébként, azt is elintézném neki, hogy külön szobában/házban aludjunk, ha tudom, ez számára megnyugtatóbb.
A mászóka felé ő húz, és annak ellenére, miféle ígéretei voltak (mivel ijesztgetett), most kevésbé tűnik határozottnak. egyedül mintha semmit sem akarna csinálni.
Ígéretet teszek neki, hogy vigyázom a lépteit, mellette leszek. Máris a tetejére akar mászni. Mászunk együtt. Fokról-fokra mozdulok vele. Készen állok, hogy elkapjam, ha csúszna a keze, vagy a lába. Felmászunk. Erősen kapaszkodik a rácsba, és tőlem azt kérdi, merek-e fejjel lefelé lógni.
- Naná. Innen?- mutatok a legmagasabb keresztlécre, a csúszókorlátok között. Simán oda tornázom magam, és a térdhajlatomba fogom a keresztkorlátot. Aztán elengedem a kezeimmel a korlátokat. Lógok lefelé, mint a denevér.
- Így gondoltad?- kérdem tőle.

- Jól van, belátom, sarkosítottam!- emelem fel a kezeim, védekezve. Az egészet nem gondoltam ennyire komolyan, mégis mi lett belőle! S közben, a "vita" hevében, észre sem veszem, hogy jónak és helyesnek nevez. - De hát kötekedsz!- figyelmeztetem huncutkodva, az ujjamat billegtetve felé. Nincs teljesen igazam, jól tudom, de megint sarkosítok.
Elhallgatok egy pillanatra, amikor azt mondja, ne sajnáljam, hogy nincs programja. Talán még nincs is felkészülve, hogy másokkal randizzon. Mike biztosan fontos volt az életében.
- Nem egészen...- ingatom a fejem- Be akar mutatni a barátnőjének. Együtt készülnek ebéddel, ilyesmi...- mondok kicsit többet, de nem tisztem, hogy kitárgyaljam Sebastian magánéletét, így sem Amelia nevét nem árulom el, sem azt, hogy összeköltöztek. Ha Sebastian nem beszélt róla senkinek, oka van rá. Ha Suzyval majd jobb kapcsolatban lesz, majd ő mondja el neki. Vagy nem. Honnan tudnám?
- Persze, hogy az!- mondom lelkesen. Sebastian a legjobb fej a világon, de erre majd rájön magától- Néha kimozdulunk. De gyakran maradunk otthon. Filmet nézünk, iszunk, hülyülünk, beszélgetünk. sajátos időbeosztásunk miatt nem sok időnk van egymásra. - mondom védekezve. Ha már időnk van egymásra, tényleg egymásra fordítjuk, vagy közös tevékenységekre.
- Autóra és motorra van. De Suzy, gondolod, ha telik repülőre, pilótára nem telne? -ugyanúgy élvezni szeretném az utat, mint a vendégeim.
Vágyak kapcsán csupa vicces dolgot mond példának. Az egyikbe belekapaszkodom, és tovább spirázom. Visszakérdez.
- Mindenfélére! Nem is gondolnád, hányféle zenekar létezik a világon, akik nagyon jók, de még soha nem hallottam róluk!- a Piano Guys is ilyen volt. Nagyon szórakoztató volt a koncert.

- Ó, Suzy...- forgatom a fejem, mert nyíltan kinevet, hogy nem hagyom hintáztatni magam. - Olyan nevetséges, ha egy nő egy férfit hintáztat! Visszafelé kedves és még romantikus is lehet, de visszafelé...- húzom el a szám. Ugyan, gondolja már végig!
- Pf, akkor büszke vagyok!- húzom fel a vállam és az orrom, kicsit eltúlozva, hogy most megsértett. De nem tudom sokáig csinálni. Egyértelmű, hogy bennem van a hiba.
- Gondolod, még soha életemben nem éjszakáztam? - nevetek fel. Nagyon vicces, amit mond- - Meglehet, van már tapasztalatom benne, hogyan ápolsz. És ha tetszik a dolog?- kacsintok rá.

Aztán mászókázunk. Együtt. Mellette vagyok, talán emiatt merészebb Suzy is. De amikor lelógatom a fejem, inkább ijedt.
- Teljesen jól vagyok. Látod? Kapaszkodom a lábaimmal, nem lehet baj!- magyarázok neki. Aztán eszembe jut egy régi trükk.
-Ezt figyeld!- megragadom kétoldalról a mászókát, és ügyelve arra, Suzyt meg ne rúgjam, elrugaszkodom a lábaimmal. Így, hogy kapaszkodok, az lesz a fix pont, a lábaim meg lefelé lendülnek. Ahogy a fejem elhagyják a lábaim, a kezeimmel is elengedem a kapaszkodót, és talpra szökkenek, mint egy macska. - Olálá!- hajolok meg, mint egy artista.
Alulról nézek fel rá, és egy pillanatra Júliát látom, mint Rómeó. (Csak a perspektíva zavarja meg az agyam...)

- Nem, nem, dehogy! Sosem feltételeztem ilyesmit!- nevetek, mennyire sarkosít. Ő is nevet. Jó is így, érzem, nem orrol rám igazán.
- Elég friss a dolog. Mármint, hogy barátnője van, mert ugyan régóta ismerik egymást...- sóhajtok.- Hosszú történet. Majd elmeséli, ha akarja- nem is tudom, én miért kezdtem volna bele. Az meg nyitott kérdés marad, vajon én jóban leszek-e a csajjal (Liával), merthogy effelől vannak kétségeim. Sebastianról beszélgetni viszont nem esik nehezemre.
- Nos, nem tudom... Akármennyi idő után találkozunk, mindig ki tudjuk használni az időt..._ nem értem, hogyan függ össze a barátság a rendszerességgel, de abban igaza van, hogy nekünk is vannak már bevett szokásaink.
- Ez valahogy alap volt, ahogy betöltöttem a 16-ot..- húzom fel a vállam. A legtöbb srác leteszi a jogsit, valaki még hamarabb is, ha kap hozzá szülői engedélyt- Neked nincs jogsid?
Meglepődik, hogy a saját gépem nem akarnám vezetni.
- Tudnám vezetni, nem vitás, de ha már repülünk, közösen a barátaimmal, inkább velük lennék, nem a pilótafülkében!- teszem hozzá a véleményem.
- Na, ez az! - helyeslek, mert a festők eszembe se jutottak, pedig példaként mondhattam volna őket is- Egyre többet szeretnék tudni a avilágról, és arról, ami benne zajlik! Ez kb erről szól. - Örül a lelkem, mert úgy tűnik, Suzyban ebben is társra leltem, azaz nem csak én vagyok kíváncsi, hanem ő is.

Azonnal értem, amikor "ó, Joshuázni" kezd és halkan kuncogok, amíg azt nem mondja, illik hozzám a nevem. Az jut eszembe, ha már itt tartunk, ő lehetne Magdalena. A Suzy jobban tetszik.
- Na jó, legyen meg az örömöd!- és keresztbe fonom a karom, mint egy duzzogó kikkölyök. Kettőt-hármat lök rajtam, aztán piszkálni kezdem:- Ugye, milyen romantikus?
De mivel nem haragszom és nem duzzogok igazából, könnyedén kiugrom a hintából. Suzy aranyos lány, minden érintése jól esik, a simítás is, amire egyáltalán nem is volt szükség (vagy mégis).
- Kicsit elrejtem, hogy jobban örülj, amikor előjön!- kacsintok. A játékosság már csak ilyen. Pókerben sem szabad megmutatni azonnal a lapjaink.
- Jól van, értelek, de minket nem egy fából faragtak. Én bírm avás nélkül, ellenben elárultad magad: te nem!- megsimítom a kezét, könnyedén, nehogy azt gondolja, ez probléma. Ha aludni fog fél napon át, akkor legalább kialussza magát. Majd vigyázok rá, nehogy bárki is megzavarja a pihenésben.
- Te már ápoltál... Nem csináltad rosszul.... Megvettél kilóra- mondom zavart mosollyal. Elvégre tényleg többet tett értem, mint amennyi elvárható volt. Lekötelezett.

Felmászunk a mászóka legmagasabb fokára, Suzy arra kér, onnan kógjak le, s miután eleget lógtam, lendületből le is lököm magam. Jól sikerül, talpra esek, pedig ezt a gyakorlatot vagy tíz éve nem csináltam.
Suzy megtapsol, aztán elszántan utánozni kezd. Először azt hiszem, csak viccel, és azt gondolom, úgysem tenné, nem csak a mersze miatt, hanem mert ruhában van, és ha lefelé lóg, a szoknya anyakába fog csúszni, de azt ügyesen begyűri a combjai közé...
- Ne, ne csináld, te kisebb vagy, mint én...- mondom, de nem túl hangosan. Lenyűgöz, hogy ilyen bátorságot vesz magán, és hogy bízik bennem. Utóbbitól azt hiszem, hízik a májam.
- Itt vagyok...- állok úgy, hogy lásson, és ámulva figyelem, ahogy viaskodik magával, a szoknyájával. tapintható az izgalma, úgy gyűrűzik felém, mint valami vágy. Bennem gyúl, észrevétlenül, és csak az jelzi, hogy létezik, hogy egyre heveseben ver a szívem.
Suzy óvatosaban ereszkedik lefelé, a lába is be van akasztva. A hosszú haja hosszan lelóg, majdnem a földig ér, én pedig éppen fejmagasságban találkozom vele (igaz, ő van fejjel lefelé)
- Akkor én nem lógtam elegt- lépek közelebb, és hagyom, hogy megérintsen, mert úgy sejtem, ez biztonságot jelent neki.
- Nem szédülsz?- kérdezem halkan, nem akarom ijesztgetni.
Elbizonytalanodik, egy pillanatra még a rémületet is látom a szemében.
- Hé, itt vagyok! Leveszlek, ha nem tudod felhúzni magad- eszembe se jut, hogy hasonló módon jöhetne le, mint én (hátra szaltóval)- Mgfogjalak, lejössz? Vagy felhúzod magad?
Közelebb lépek, az arcunk szinte összeér, az egyik kezemmel máris a válla alá nyúlok, hgy tartani tudjam, ha csúszna. Egyenlőre azonban még nincs baj.
- Na, megfordult már a kép? Úgy látsz, mint rendesen vagy még fejjel lefelé?- kíváncsiskodok.

- Hogy micsoda?- értetlenkedést színlelek. Nem beszéltem teljesen komolyan, de úgy tűnt, vágja is, hiszen szerepekről beszéltünk, nem hús-vér emberekről! Cukkol, a nevetése elárulja.- Élvezed ezt a csipkelődést, valld csak be, ez a gyengéd!- kacsintok rá.
- Nem, dehogy! - Nem is valószínű, hogy Sebastian örülne, ha kitálalnám a magánéletét. Pláne, hogy semmit sem tudok róla közvetlenül.
- Ha nem is találjuk ki, van szánk, hogy megmondjuk- éppen az őszinteségét szeretem a legjobban. Van, hogy csak aludni jön át, mert hulla fáradt, és néha órákig dumálunk, mert valamelyikünknek a bögyében vannak az élet nagy dolgai.
- Nocsak, még egy félelem az életedben! Próbáltad már valaha? - kérdezem, és felé fordulok. Ha kell, ugyanúgy, mint a pók esetében, azonnal megvigasztalom, bár nem hinném, hogy maga a téma pánikot váltana ki belőle. Utazgatni szeret.
- A tömegnek is megvan a feelingje..., no, nem a buszon, belátom- nevetem el magam.
- Nos, ki tudja, mit hoz a jövő. Ha milliomos leszek, csak a te kedvedért megtanulok repülőt vezetni, de akkor téged viszlek el az első utamra!- fenyegetem meg az ujjammal. Ha már az ő ötlete, élvezze is. Azt mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy saját gépem legyen.
Már csak a szememmel jelzem, hogy megint egyet értünk. Az ismeretszerzés minden alapja. Legyen szó tárgyakról vagy élőlényekről. Róla, rólam... Az embereket kiismerni és megismerni a legnehezebb.

A hintázással kapcsolatban csak eléri, hogy lökdöshessen; bár az elképzelése szerint duzzognom kell. Nehezebb azt megjátszani, mint hagyni, hogy ő lökdösse a hintát, de hát egyértelmű, hogy a dolog mulattatja. Mégsem hagyom túl sokáig. Elbolondozunk, de otthagyjuk a hintát és megcélozzuk a mászókákat.
Elszólja magát, hogy néha kevesebbet alszik, mert inkább fest éjszaka. Ezzel az információval egyenlőre nem tudok mit kezdeni. Egyenlőre csak egy éjszakát kívánok vele tölteni, és jelenleg nem frusztrál, ha alvással kívánja tölteni.
- Miből gondolod?- csodálkozok rá, hogy azt mondja, el voltam varázsolódva tegnap, a baleset után. Nem hiszem, hogy kivetni való volt abban, ahogy ápolt. Sőt. Mindenre kiterjedt a figyelme, még a pólómra is. Kimosta azt is... Én is túléltem. Hol a probléma?

- Dehogynem! Neked magasabbról kellene ugranod!- hiába, ez fizika (vagy matek), logikus! Nem kötekedni akartam.
Közelebb állok a mászókához, hogyha valóban hátra dől, ott legyek, el tudjam kapni, ha csúszik, vagy csak megfogjam a karját vagy kezét, ha igényli.
//Te írtad korábban, hogy hosszan lelóg a hajad, én csak megismételtem.//
- Nem elég kínszenvedés a Gyűrűk ura önmagában? - kacagok. Jesszus, ugyanaz fejjel lefelé!
Közelebb állok, kezem Suzy válla alá csúsztatom, és ő is fogást keres rajtam. Nem szédül, állítja, de mintha kissé elbizonytalanodott volna. Egyenlőre nem akar lejönni, pedig szívesen le is venném, ha akarná.
- Oké, még sosem próbáltam. Ezek szerint több óra kell? - azt hittem, ez az átfordulás gyorsabban megy. Az agy mindenre képes!
Közel vagyunk egymáshoz, és ő az arcomat kémleli. Azt mondja, javítani kell a rajzán. Tegnap észrevettem, hogy leskiccelt (vagy mit csinált), de nem gondoltam, hogy a részletekre nagyon odafigyelt volna. Nagyon érdekes, hogy így látom, fejjel lefelé, akaratlanul én is elbambulok, ahogy elnézegetem az ajkát. Olyan finomnak tűnik!
- Öööö, oké- helyettem már a korlátba kapaszkodik, de vagy azokban nincs erő, vagy a hasizmában, mert nem sikerül egyedül felkapaszkodnia, és a szoknyája is csúszni kezd, szabaddá téve a combjait. Mielőtt kínossá válna a helyzet, alulról kissé megtámasztom, és a vállainál fogva megemelem kissé, hogy a kezével elérje a korlátot, amibe a lábát akasztotta.
Kuncogok rajta, ahogy lemászik. Erősebben kapaszkodik, mint felfelé, ezt még a vak is láthatja, de közben lelkendezik, hogy jó volt, és máskor is megcsinálja, ha ott vagyok.
- Vigyázz, mert szavadon foglak!- nyújtom neki a kezem, ahogy az alsó fokhoz ér, hogy onnan már én segítsem le, ha már többet nem engedett. Szélesen mosolygok rá. Bátor lány, meg kell hagyni.
- Én meg majd addig lógok, amíg fejre nem fordul a világ, azaz helyére nem zökken a látásom...- hogyan is mondjuk, "jól látni", ha lógunk éppen?
Körbenézek a téren, mi lehet még, amit ki kéne próbálnunk. Van néhány csúszda. Az egyik viszonylag meredek, egyenes, a másik viszont hosszú és kanyargós.
- Csúszda?- intek arra a fejemmel.

Nevetek egy sort, ahogy Suzyval elintézzük ezt a "vitát".
- A homlokomra van írva? Vagy az orromra?- jut eszembe hirtelen- Biztos az ajtó csinálta...- csóválom a fejem, micsoda hozadéka van a tegnapi esetünknek.
Szóba kerül Sebastian, de aztán nem beszélünk róla, csak érintőlegesen.
- Csak azt ne mondd, nehezedre esik!- nézek rá kérdőn. Nem tudom elhinni, hogy ne tudna koncentrálni. Ahogy ránézek, látom, komolyan beszél, az arca is elfelhősödik egy kicsit, mégis olyan grimaszt vágok, mint aki nem hisz neki.
Az már mosolyt csal az arcára, hogy repülőzni viszem. Hehe, nem is kell ahhoz saját repülő...

Az ápolásom kapcsán magát kritizálja, és bár sok ápolásban nem volt még részem (saját bőrömön), van némi igazság abban, amit mond. Arra emlékszem, hogy folyamatosan dumált..., de hogy mit mondott, alig emlékszem, akkor még a fájdalom kötötte le az érzékeim, és csak a mosdóban kristályosodott ki, hogy mi a szándéka.
- Pedig el se tört- nagy mázlim volt. A jegelésnek köszönhetően csak minimális duzzanat és elszíneződés van rajta, alig kétszerese az orrom a szokásosnak. (Viccelek). Újra rá mosolygok, hogy újra és újra emlékeztessem, nem neheztelek rá az eset miatt.

Mászókázunk. Vagánykodom, kérésére lógok, szaltóval ugrok le. Ő is lógni kezd, bár nehézségekbe ütközik, hogy helyén tartsa a szoknyáját, amit a combjai közé gyűrt, mert az folyamatosan megadná magát a gravitációnak.
- Nem igazán...- húzom a szám. Unalmasnak találtam, nem kötött le.
Lóg, és arról csacsog, egy idő után az agy átáll, és megfelelő irányba fordítja a képet. Az biztos, hogy én fejjel lefelé is órákig el tudnám nézni, egyáltalán nem csúnya lány. Segítek feltornázni magát, majd lejönni a mászókáról.
- Hű, bizalmat szavaztál nekem?- nevetek, mert állítása szerint csak akkor ismételné meg a történéseket, ha ott lennék.
Ki szeretném próbálni, milyen, amikor helyére zökken a világ, ő pedig kitalálja, hogy addig lefest.
- Izé..., gondolod, hogy mozdulatlan tudok maradni annyi ideig?- noha tudom, hogy sok mindenre képes vagyok, nem tudom, mennyi ideig egészséges fejjel lefelé lógni. - Lefesthetsz normális helyzetben is, ha akarod... Talán kényelmesebb volna- vonok vállat. Miért ne?
Aztán betámadjuk a csúszdát. Elengedem a kezét, amit azóta fogtam, hogy lesegítettem a mászókáról. Ő a kacskaringós csúszda felé fordul, én a meredek egyeneshez. Míg igazgatja a szoknyáját, én le is csúszok, puhán huppanva a homokba. Hm, egész jó, bár a kicsik számára veszélyes lehet. Hogyhogy nincs korlátja? Aztán Suzyra nézek, aki még mindig fent áll a csúszda tetején, nekem integet. Nem kell kétszer mondania, hogy menjek.
- Itt vagyok- súgom alig 20 másodperc múlva puhán a fülébe, aztán elnevetem magam.
- Hogy képzelted? Vonatozunk vagy az ölembe ülsz? - tényleg nem lenne szerencsés, ha felnyírná a lábát a csúszda felülete.

- Ó, jó lesz vigyáznom, nem csak tanár vagy, hanem lélekbúvár is!- kapom a kezem a szám, majd a szemem elé.
- Azt mondom, minden csak gyakorlás kérdése- ahogy írni, olvasni, számolni, vezetni is meg lehet tanulni. Igaz, kell hozzá koncentráció, de nem kételkedem, hogy rendelkezik ilyen képességgel. Maximum elhitette vele valaki, hogy nem, vagy volt egy rossz élménye. Meglátjuk.
Az orrom már csak egy egészen kicsi figyelmet kap, amit nem is bánok. Nem szeretném, ha bármi okból Suzy rosszul érezné magát miatta. Én jól vagyok. Egész jól szelel az orrom, panaszra sincs okom.
- Mondhatni, bármit, de nem szeretnék bealudni melletted!- gondolok a filmezésre, és eszembe jut, Sebastian is rá akart venni a triológiára.
A megszavazott bizalmára mosolygok. Könyörgöm, tegnap óta ismer. Oké, én tudom magamról, hogy nem vagyok gonosztevő, de okoztam már csalódást, igaz, nem szándékosan. A hozzáállása viszont kedves nekem. Elhatározom, megfontoltabb leszek, mint Elee esetében, és kerülöm az olyan témákat, ahol vékony a jég. De... Suzy egész más! A családról is egészen könnyedén beszélt, a jövőjéről is... Honnan tudhatnám, mik azok a témák, amik nála csapják a biztosítékot?
- Mármint mivel?- lepődök meg, mivel játszhatnék fejjel lefelé lógva az ágyon. Ugye, nem...? - Aktot nem vállalok- nevetem el, mert biztos hülyeség, de a fa*kam jutott eszembe. Na még mit nem! Hogy korábban arról is beszéltünk, a casinóban festene le, most nem jut eszembe.
Mászóka után aztán csúszdázni megyünk. Suzy magához hív, szaladok is, kicsit bolondozok vele, ahogy a fülébe súgok. Látszólag nincs rá különösebb hatással, bár kacarászik, és ez lehet a zavara jele, de nem állít le, hogy ne csináljam. Felmérem a csúszda kanyarulatait, ki ne billenjünk belőle, és azon agyalok, hogyan öleljem át, hogy mégse legyek tolakodó. Értem nyúl (a kezemért), így a kezébe csúsztatom a sajátom, és így eldöntheti maga, hová teszi a kezem; örülök a lehetőségnek.
- Indulhatunk? - zsupsz, elrugaszkodok, kissé hátrább hajolok, hogy Suzy kényelmesen nekem dőlhessen, hiszen érzem a szándékát. Egész jól csúszunk, igazából nem számítottam rá, hogy ne akadnánk fel valahol, de kényelmesen érünk az aljába, és Suzy, ahogy megveti a lábát, ismét nekem dől. A nevetése rám ragad, tulajdonképpen nekem is tetszett ez a játék. Ismét a kezembe kapaszkodik, ő húz fel engem, könnyedén szökkenek talpra, és bólogatok máris a javaslatára.
- Valamikor gyerekkoromban voltam utoljára ilyen helyen!- idézem fel az emlékeim. Talán ezért is csúszok néha le egy-egy csúszókán. A játszótér, csúszdapark kifejezetten nekem való. Felidézi bennem, miért szerettem gyerek lenni. Már majdnem elfelejtettem.
- Kipróbálod a másikat is? Vigyázz, meredekebb!- lépek Suzy felé, majd követem a pillantását. Csak néhány gyerek, akik sugdolóznak, nevetgélnek. Nem nagyon zavartatom magam tőlük, remélem, Suzy sem fogja.

- Mindet, remélem, nem! - kacagok. Mire lenne jó akkor, hogy beszélgessünk?
Előadom a félelmeimet a GYU kapcsán, és megint megnevettet.
- Nem elég ciki, hogy alszom egy szép lány mellett? Csak akkor vagyok ciki, ha folyik a nyálam? - legszívesebben most piszéznék vele, ahogy Sebastiannal szoktunk néha, mert ez lényegében kedves volt! Aludhatok nyugodtan, csak a nyálam ne csorogjon. Bár még azt is megoldaná. Hát nem egy angyal?
Hosszú gondolatsor vezet el odáig, hogy lefestene, míg fejjel lefelé lógok. ezen igyekszem finomítani, és most kissé elbeszélünk egymás mellett.
- Várj, a moziban akarsz lefesteni a sötétben, fejjel lefelé, kártyákkal játszva?- foglalom össze, mi jött le abból, amit ő közvetített, majd kiegészítem- Még annyira sem vagyok perverz, hogy házimozizás közben pucérkodjak, pedig csak Nora előtt buknék le- és a fogaim közé csípem a nyelvem (nem nyújtom rá, mintha Sebastian volna).
- Öööö, kösz- pirulok el egy kicsit, csak azért mert elképzelte, milyen lennék ruha nélkül. A mosolyát ő is elrejti, s mint mindennek, ennek is jelzés értéke van. Nem gondolt szexre. Eszébe se jutottam úgy, mint férfi. (Nem is baj)
Csúszdázunk, ahogy ő nevezi, vonatozunk. A kezem rásimítja a derekára. Ahogy elrugaszkodok, nekem dönti a fejét. Csúszunk, mint a szél, gyorsabban, mint számítottam, de nincs benne semmi veszély. Lehuppanunk, Suzy húz fel. Látszik, hogy lelkes, csúszna még (és nem csak itt)
- Oké, akkor ezt is beiktatjuk...- mosolyodom el. Remek terveink vannak. ha minden nap adódik hozzá egy-két újabb, egész hónapra és egész nyárra be leszek táblázva, de ezt most egyáltalán nem bánom.
Szalad a másik csúszda felé, de most nem hív magával, így a homokózóba való érkezésnél várom. A szoknyája - elővigyázatosságai ellenére- kissé felszalad, és hallom, ahogy felszisszen, amikor a bőre ér a csúszdához.
- Nem sérültél meg?- kérdem, kissé aggódva. Égetést érzett, lehet, hogy egy réteg bőrt legyalult a műanyag. Nevetgél, próbálja leplezni, ha fáj is. Próbálom meglesni, a vádlija sérült-e. A szoknyája alá nem kukucskálok be.
- Gyere, inkább tényleg menjünk...- bólintok az ötletére, hogy lépjünk le enni- legalább a srácok is olyan felszabadultan tudnak majd játszani, ahogy mi- fordulok felé és finoman megsimítom az arcát.
- Sokkal jobb volt, mint képzeltem. De legközelebb tényleg sportosabban gyere, akkor mutatok új dolgokat is!- kacsintok rá, s már automatikusan nyújtom felé a kezem.
- És akkor most merre az arra?- kérem, tereljen irányba, fogalmam sincs, merre van az a Subway étterem, amit mára kinézett... Ahogy erre gondolok, meg is kordul a gyomrom.