- A túlzott kényelemnek is megvannak a hátrányai...- nevetem el magam halkan. A fiúk kocsival járnak melóba, ezért nem vették észre a cukrászdát. Mentségükre legyen mondva, messzebb laknak az egyetemtől, mint én a kórháztól, szóval nem nagy érdem, de én gyalog járok. Joshnak viszont igaza van abban, hogy szünetek között ki lehetne ugrani. Mondjuk, lehet, nekem se jutna eszembe, Reeven is erre hivatkozik. Josh választása már önmagában a sárgarépa miatt érdekes, de a fűszerezés miatt kifejezetten pikánsnak tűnik. Azt mondja, finom volt. Talán érdemes próbálkozni...

Reeven dala után, látva a furcsa reakcióját, úgy hiszem, valamit megint félreértettem. Miért is képzeltem, hogy örül annak, amiről beszélgettünk? Két hete még felvillanyozta, hogy 80 évesen is közünk lesz egymáshoz. A hallhatatlanságot, mint a fiatalságunk megőrzését értelmeztem, azaz, hogy mindig azok maradunk, hisz 80 évesen is éppen olyan őrültek leszünk, mint most, hülye (és aranyos) ötletekkel, vágyakkal. Nem véletlen, hogy azt mondtam neki, számíthat rám! Ő meg a magányról beszél. Miért? Önelemzést tartok, mit rontottam el, de nem sokra jutok.
Josh-sal maradok kettesben az asztalnál, amikor Reeven után Sebastian is kimegy a mosdóba. Kihasználom az alkalmat, hogy beszélgessek Josh-sal, de már az első kérdésemen megbukni látszik a dolog, mert a barátságunk nem régi, nem hiszem, hogy a további kérdéseimet meg tudná válaszolni ez alapján.
- Ó, csak...- mondom kissé elkeseredetten. Most, hogy végiggondolom, nem lehet túl régi a kapcsolatuk, Reeven is csak nemrég "jött vissza". Olyan furcsa erre gondolni, szívesen törölném ki az emlékeimből azt az időszakot, amikor nem volt a közelemben. (És sose úgy gondolok rá, nem "élt"; éppen csak velem nem volt kapcsolata. Ez viszont ilyen hibákhoz vezethet, mint ez is.)- Azt hittem, régről ismered...- fogalmazok "finoman".
- Szerinted... ez a dal... szomorú? - nézek rá kérdőn, aggodalmasan. Reeven tűnt annak, a dal meghallgatása után. De hogy lehetséges, hogy ennyire mást gondoljunk róla, ő meg én, ha ... én ihlettem? S ha valóban én ihlettem..., miért szomorú?

A különös ízekre Amelia -meglepő módon- Amelia reagál a leglelkesebben, legalább kiderül, ő már próbálkozott hasoinlóval. Reeven inkább csüggedt és lahangolt, Sebastian meg csak udvariasságból kíváncsi. Nem egy édes szájú valaki, elnézem neki.
- Ugyan, Reev, a fagyi az víz meg egy kis gyümölcs, jobb estetben tej meg csoki, semmi olyan, ami árthatna neked... szerintem- teszem hozzá, hiszen zöldséget, gyümölcsöt úgy eszik, hogy öröm nézni. - Biztos találnánk olyat, ami semmilyen módon nem ártana neked...- nézek rá kedveskedőn, hát jót akarok neki, nem rosszat!
Lehet, hogy ez is csak egy lépcső volt a depijéhez... Később a dal kapcsán mélyebb pontra jut. Az a megérzésem, Amelia is érzi, nem csak szükségből ment ki a mosdóba (és Sebastian sem véletlenül megy utána). Fura egy kicsit ez a család; sokkal érzékenyebbek, mint akiket eddig ismertem.
- Nem, nem igazán jól...- hazudnék, ha azt mondanám, túl sokat tudok róla, bár néha nem az adatok beszélnek magukért, és nem a kimondott szavak, hanem az, ahogyan viselkedik és cselekszik valaki. Ha így nézzük, mondhatnám, az életének egy kis szegletét ismerem, és fogalmam sincs, mekkora lehet az egész, hisz a nagy részére ő sem emlékszik.
Megszánom ez a lányt; nagyon aggodalmasnak tűnik. Átnyúlok az asztalon, hogy megsimíthassam a kézfejét.
- Hé, kérlek, ne sírj, nem lesz semmi gáz... - Aztán a kérdésén agyalok. Ilyen helyzetben hülyeség lenne azt mondani, amit gondolok. Ő is érzékeny, Reeven is, nem célom, hogy magamra haragítsam őket egy buta gondolat miatt. Mert hát..., valóban, ez... - Iiiiigen, egy kicsit- húzom el a szót- az okát ugyan nem tudom. Talán, amit utóbb mondott, hogy halhatatlannak lenni a legszomorúbb... Nem gondolod, hogy attól fél, magányos marad?
Ha jobban belegondolok, sokat beszélt arról, hogy vágyik egy barátnőre, egy igazira, de mintha esélytelennek érezné magát. Ha nem tudnám, hogy Lia ihlette ezt a dalt, még elfogadható is lenne ez a magyarázat. De ... hogy jön ebbe a képbe ő? Úgy tűnik nekem, ők elég szoros kapcsolatban vannak, szeretik egymást, nem is lehet kérdés. Unokatestvérek, ha jól emlékszem.
- Az biztos, hogy társaságra vágyik. Jó fej, szerintem nem lesz gondja az ismerkedéssel, Sebastiannal is remekül összebarátkozott, ahogy látom...- kicsit elnevetem magam. Emlékszem rá, mennyire fel volt húzva, amikor arról beszélt, majd ő elrendezi Lia fiúügye(i)t.

Kettesben maradok Josh-sal, és Reevenről akarok vele beszélgetni. Utóbb rájövök, eleve halott dolog volt, hiszen kevésbé ismeri, mint én. De talán, mint kívülálló, jobban érti, mi történt itt az előbb, mert én komolyan nem értem.
Reeven pontosan tudja, mennyire fontos nekem, és arról egyikőnk sem tehet, hogy a közös hétvégénk óta nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervetük. Biztosan nem szándékosan akart beteg lenni. Én nem adtam fel, hogy megvalósítsuk a terveinket, és nem csak azokat, amiket még soha nem próbáltunk, és afrenalinbombát várunk tőlük, hanem azokat a "csendesebbeket" is, amik csak vannak, ami csak maga az idő, hogy közösen érjük el a nyolcvanat, és szórakoztassuk az unokáinkat (vagy a kissrácokat az utcából)
Aggódom, mert most megint szomorúnak látom; a hangulata nagyon hullámzik, és ez kiegyensúlyozottságra vagy valami lelki betegségre utal, és ezt már nehéz a vírusokra és baktériumokra fogni, bár utóbbiak súlyosbíthatják a helyzetet, ha testileg is le van merülve. Josh ráérez a hangulatomra, megérinti a kezem, próbál lelket verni belém. Biztos nem lenne jó, ha megint elbőgném magam.
- Kösz, igyekszem.
Látom, ahogy néz, kissé fürkészőn, majdnem zavarba hoz azokkal a kék szemeivel. Fontolgatja a választ, nem kapkodja el; és attól félek, nem is azt mondja ki először, amit gondol.
- Igen, ez valószínű- adok neki aztán igazat. Nem hittem volna, hogy másnak is felfedi a "gyengeségeit", de ezek szerint Josh-t kedveli. Én is elárulok neki valamit.
- Én sosem akarom magára hagyni... És ezt el is mondtam neki. Szerinted nem bízik bennem? - kérdezem, és megint a számra kell harapjak, el ne bőgjem magam.
- Igen- mosolyodom el aztán- Sebastiannal összebarátkozott. El sem tudod képzelni, milyen megkönnyebbülés ez nekem! - nehezen tudnék választani, ha erre lennék kényszerítve. De ahogy Seb mondta: a vérségi kötelék mindennél erősebb.
- Örülök, hogy ti is barátkoztok...- nézek rá kissé zavartan- Rendes srácnak tűnsz... Sebastian is nagyon szeret...- lassan bólogatok, most kéne arról beszélni, hogy nem kell tőlem tartani, én nem akarok a barátságuk útjába állni. Egy nő felbukkanása mindig parázásra készteti a pasikat, vagy nem?

Aztán visszatér Sebastian és Reeven, utóbbi szeme túl piros, hogy ne vegyem észre, sírt. Felállok, hogy megöleljem, ha hagyja, vagy félrevonuljak vele egy kicsit, ha erre van igénye. Sebastian arca nyugodtnak tűnik, de jobb szeretném.... Nem tudom, mi lenne jó. Lehet, hogy ez olyan fiús dolog, és Reeven nem is engem igényel, hanem Sebastiant.
Ő viszont Josh-sal veszi fel a kontaktot, ijesztgetve, hogy majd neki kell mindent megennie... A gitározás ötletére elmosolyodom, de Reevenhez fordulok, halkan rákérdezve:
- Te mit szeretnél? - rejtett kérdés: hogy van, mihez lenne kedve? Számíthat rám.

- Na, akkor egyre gondoltunk!- a közös fagyizásra, természetesen. Naná, hogy Reeven sem maradhat ki belőle.
Később elvonul és Sebastian követi...
Mi meg Ameliával beszélgetünk egy kicsit. Többnyire Reevenről. Bevallom, hogy nem nagyon ismerem, és magam is azt hiszem, szüksége van barátokra, és a szeretteire. Kicsit magányosnak tűnt, és amikor Lia azzal hozakodik elő, hogy netán Reeven nem bízik benne, hevesen megrázom a fejem.
- Kétlem. Nagyon szeret téged, szinte folyton rólad beszél...
Igyekszem megnyugtatni, vagy inkább megerősíteni benne, amit -gondolom- ő is érez, sejt. Most érzékenynek tűnik, és közben rólam is megjegyzést tesz. Olyan óvatosan fogalmaz, elnevetem magam.
- Tőlem nem kell féltened Reevent. Tudom, most még nem ismersz, de ezen lehet változtatni. Örülnék, ha jóban lennénk- nézek rá kedvesen. Nem hiszem, hogy bármelyik szerettét is féltenie kéne tőlem, Veheti úgy, szerzett még egy barátot. (Azt nem garantálom, hogy annyira fogom szeretni, mint Sebastian, de gondolom, erre nincs is igénye)
- Tudom, hogy én vagyok idegen közöttetek, de... szeretném, ha a későbbiekben is csinálnánk közös programokat. Átjöhetnétek valamikor hozzám is...
A két jómadár ezt a pillanatot használja ki, hogy visszatérjen. Talán még kapok választ Liától.
Lia megint Reevet kapja a szárnyai alá, Sebastian pedig hozzám ül közelebb. Elmosolyodom, amikor hozzám ér, szemeim ragyogásából leszűrheti, hogy jól vagyok, nem főzött-sütött még meg a vasorrú banya. Jelzés értékű információ megy Liának, hogy Reeven kiborult a kaja miatt, nekem meg azt a sorsot szánják, hogy én legyek a konyhamalac.
- Igazán kedves vagy, de már így is dugig vagyok, én folyamatosan ettem, míg ti... - az ujjaimmal mutogatom, mászkáltatok.
Reeven Liával sutyorog, én csak egyetlen kérdést teszek fel Sebastiannak, azt is halkan, mert szívesen maradok, ha nem zavarok, csak...:
- Ne hagyjuk őket magukra?
Sebastian hozná a gitárt, Reeven azt mondja, játszana, de nem énekel, Lia Reeventől függ, nem is kell mondania. Csak közben meghallottam valamit...
- Figyi, ha nem érzed jól magad, bepótolhatjuk ezt máskor...Az előadásra úgy is jöttök, megbeszélhetünk egy hétvégét is, amikor nálam találkozhatunk. A macskára nem vagy allergiás, ugye, Reeven?- szétnézek hármojuk között, megerősítésre várok vagy cáfolatra.
Magamról tudom, ha hányok, nagyon szarul tudom érezni magam. Jobb olyankor egyedül lenni (vagy olyannal, akit legalább kedvelek)

Josh lesz a beszélgetőpartnerem, s Reeven a közös témánk. Úgy tűnik, sok dologban hasonlít a véleményünk. Bár amikor azt mondja, Reeven állandóan rólam beszél, kissé meglepődök. Mégis mikor? Miről?
Feloldódom, mert Josh rendes srácnak tűnik, mondom is neki, mire felnevet. Azt mondja, szeretne jóban lenni velem.
- Rajtam ne múljék...- egyenlőre azonban nem tudom eldönteni, csak udvarias akar lenni vagy komolyan beszél.
Aztán meghív magához, mintha csak a gondolataimban olvasna.
- Ne hülyéskedj, nem vagy idegen. Sebastian régebb óta ismer téged, mint engem, és ha szigorúan vesszük, még csak nem is vagyunk rokonok, szóval nem vagy idegenebb számomra, mint Sebastiannak Reeven- Az ajkamba harapok, mert azt nem tudhatja, hogy a mi rokonságunk Reevennel is erősen kétségbe vonható. Vajon hogyan fogja ez befolyásolni a kapcsolatunkat? Azon gondolkodom, el sem mondom neki. Minek izgassam fel?
Éppen a meghívására válaszolnék, amikor megjelennek a fiúk, és másra terelődik a figyelmem. Egészen pontosan Reevenre, akinek ki van pirosodva a szeme. Felállok, megölelgetem, halkan tudakozódom, mire lenne szüksége, mihez volna kedve.
Sebastian és Josh közben kajáról és zenélésről beszélnek. Reeven elárulja, hogy hányt, felszisszenek, hogy minden óvatosságom ellenére ez előfordulhatott.
- Jobban éreznéd magad, ha egy kicsit lepihenhetnél? A hálóban tudnál pihenni, ott kajaszag sincs...- mondom neki, a füléhez hajolva.
Aztán meghallom Sebastian hangját, amint éppen Josh macskájáról beszél.
- Éppen az előbb hívott meg bennünket Josh..., megbeszélhetnétek egy hétvégét, amikor össze tudjuk hozni...- javaslom a fiúknak, kihasználva a lehetőséget, hogy válaszoljak Joshnak is. Elfogadom a meghívását.
- Te minden hétvégén szabad vagy, ugye, Reev?- karolok belé. Ha nem is egyértelmű, a meghívás rá is vonatkozik.
Közben Josh és Sebastian is arról győzködik Reevent, hogy pihenjen egy kicsit, dőljön le, ha akar, mert úgy könnyebben össze tudná magát szedni.
Jost nyugodtan bízom Sebastianra, aki máris a desszerttel ostromolja. Remélem, szereti az édességet, mert van az is. Ha Reeven rábólint a pihenésre, bemegyek vele a hálószobába.

Ameliával Reevenről beszélgetünk, aztán átterelődik a téma arra is, hogy akár mi is lehetünk jóban. Szerintem szerencsés a helyzet, hogy az unokatestvérét is ismerem, mert talán könnyebben elfogad így. Vagy nem tudom. A nőket nehéz kiismerni. Amúgy kedves, és hajlandóságot mutat a barátkozásra.
Visszatér Reeven és Sebastian, kissé megint megbontják a rendet, Reevent Lia karolja át, engem Seby udvarol körbe, hogy egyek még. Legalább desszertet! Azt hiszem, egész héten nem ettem annyit, mint ma Liáékkal, pedig Suzyval is rengeteg helyet jártunk végig és töltöttük tele a bendőnk.
- Senkit nem akarok megsérteni, de nem biztos, hogy az most menni fog!- minimum fél órát kell pihennem, mielőtt újabb falatot teszek a számba, különben kipukkadok.
Reeven rosszul fest, mint kiderült, hányt, így a felvetett közös zenélés-éneklés témát napolnám. Tudom, hogy Reeven képes lenne rá, és amilyen jószívű, nem is utasítané vissza a felkésérst, hogy gitározzon, de úgy tűnik, jobbat tenne vele egy kis pihenés. A gitár amúgy sem szalad el!
Aztán szóba kerül még a meghívásom, és Lia mindenki előtt ígéri meg, hogy eljönnek (szerencsére, nem a levegőbe beszélt). Reeven automatikusan mondja (szerintem), hogy szereti a macskákat, így ő is rábólint, hogy jön. Nagy nehezen beleegyezik, hogy lepihen egy kicsit, és Lia arcán mintha megkönnyebbülés szaladna át, de mielőtt elmennének, még egyszer tudatosítom Reevenben, hogy az előadásra is hivatalos.
- Reev, sajnos, nem színházban lesz, csak a suliban, de úgy fog kinézni, mint egy színpad; nagyon jó a diszlettervezőnk!- mondom neki; nehogy csalódás érje, hogy nem színházba megy. Majd oda is elhívom, ha ennyire rá van mozdulva a témára.
Reeven aztán elköszön mindenkitől (feltételezem, Lia is), mert az unokatestvérével akar maradni. Legalább, amíg elalszik... Mi meg újra kettesben maradunk Sebastiannal.
- Visszatérve a kérdésedre..- fordulok felé, és mosolygok rá- akkor jössz és annyi időre, amikor csak akarsz. Megvan még a kulcs a házhoz, nemde?- kérdezem. Hajlamos elfelejteni, hogy szabadon bejárhat(na), amikor csak akar.
- Amúgy tényleg teli vagyok, mozogni is nehezemre esik, szóval pihenjünk egy kicsit a desszert előtt... De neked is enned kéne, te lemaradtál, pedig ez a csirke tényleg mennyei!- dícsérema szakácsot, mert nem tudom, melyikük volt az elkövető... Husikban Sebastian verhetetlen!

Josh-sal barátkozunk, beszélgetünk, amikor visszajönnek a fiúk, és látszik, Reeven nincs túl jó formában. Sajnos, hiába minden igyekezetem, csak nem sikerült olyan ételt készítenem, amely Reevent ne gyötört volna meg.
- Jaj, ne haragudj...- némi bűntudatot érzek és agyalok, mit rontottam el, de aztán felülkerekedik bennem, hogy sajnálkozással nem oldok meg semmit, és legalább folytatni jól akarom. Arra kérem Reevent, pihenjen le egy kicsit, legalább, amíg a gyomra lecsillapodik. A fiúk mellém állnak, vagy hasonlóképp vélekednek, mint én.  
Josh megismétli Reevennek, hogy őt is meghívta az előadásra, mintha attól tartana, ma már nem találkoznak. Reeven kissé zavartan beszél, színházról, zenekarról, aztán azt mondja, nem akar aludni, de abba beleegyezik, hogy ledőljön egy kicsit.
Fél füllel még azt is hallom, hogy Seby mit mond Josh-nak. Egy részem nagyon nem akarja, hogy elmenjen, másrészről viszont tudom, hogy nem lenne nyugton, ott sündörögne Reeven körül, pedig rá nekem kell vigyázni. Szeretnék. Bár úgy tűnik, Sebastiant sem viselte meg, hogy Reeven hányt, nem nagyon szereti azokat a dolgokat, amiről eszébe juthat a kórház. Ha ne adj Isten Reeven rosszabbul lesz, meglehet, be kell vinni. Nem engedhetem, hogy kiszáradjon, így is olyan gyenge, mint a harmat!
Átölelem, így megyünk a hálóba, felhajtom neki az ágytakarót, azon az ágyfélen, ahol én szoktam aludni.
- Dőlj le. Nem kell, hogy aludj, csak pihenj egy kicsit. Hozzak neked valamit? Egy kis vizet? Kekszet? - ezek a legjobb dolgok hányás után. Megfogom a kezét, szerencsére nem meleg. Nincs láza, kiszáradva sincs még.
Mellé ülök, a földre vagy az ágy szélére, attól függ, Reeven hagyott-e nekem helyet maga mellett. Kopogtatnak, belép Sebastian. Furcsán nézek rá: miért kopogott? Ez az ő szobája... Talán észre sem veszi, értetlenkedésemet, mert Reevenhez beszél,  arra biztatja, aludjon egy kicsit. (Én meg pont azt mondtam, nem muszáj aludnia. Hát, így legyen okos az ember lánya.) Közelebb hajol Reevenhez, neki sugdos, most én érzem úgy magam, mintha idegen lennék ebben a szobában. Vagy legalábbis betolakodó. Miért kell sugdolózni előttem, így, ilyen nyíltan? Zavarban vagyok.
Elpirulok, amikor meghallom, hogy a képeket még meg akarják nézni indulás előtt. Tudom, hogy beleegyeztem, de... Nincs időm sokat agyalni, Sebastiannak hozzám is van néhány szava. Bólogatok, nem beszéltetem Reevent, hagyom pihenni. Nem akartam magára hagyni, nem tudja? Aztán kissé zavartan folytatja, ami szokatlan tőle.
- Aludhatnék én is a kanapén...- mondom kissé fájdalmasan, hogy nem akar hazajönni. Úgy hiszem, a mi kanapénkról beszél. Ha Reeven elalszik a helyemen, szívesen kimegyek a kanapéra. Elvégre Sebastiannal éppen olyan jól megértik egymást, mint ahogy mi. Ez ma kiderült, nem kell lángésznek lenni hozzá.
- Ja, hogy Joshnál? - esik le a tantusz. Hirtelen fel sem fogom, mire fel a kérés, hogy vele aludhasson, aztán rájövök. Én kértem tőle ezt, egy bolond pillanatomban. Úgy hiszem, nagyon féltem akkor még, hogy rosszul sül el a kapcsolatunk. Még némi bizalmatlanság is volt bennem az iránt, hogy Sebastiannak elég leszek... én. Valamiért ő is aggódik, harapdálja a száját, ami nem jellemző rá. Megsimítom az arcát, megcsókolom a száját.
- Az a fontos, hogy pihenni tudj. Itthon is aludhatnál, megoldanánk...- Reevenre gondolok- Majd beszéljünk később, jó?
Mert ha Reeven jobban lesz, és haza akar menni, én nem szeretnék egyedül maradni. Tudom, nem szép, de nekem is szükségem van Sebastianra, elég feldúlt hetem volt, és még nem volt alkalmam mindent elmesélni. Megadóan bólintok, arra az esetre, ha mégsem itthon aludna. Elvégre az ő jólléte feltétele az én boldogságomnak is. Holnapig minden rossz hír ráér.

//Bocsi, a szétválás miatt lemaradtam egy kicsit; hogy másra ne fogjam...//

Sebastian azzal "fenyeget", hogy nekem kell megennem mindent, ami bevallom, nem is lenne ellenemre, mert a csirke szinte eteti magát, olyan finom, és a többivel sincsen gondom. A gyomrom kicsi! Nevetgélve rázom a fejem, egyenlőre semmi sem fér belém, én tisztességesen ettem, míg ők mindenféle mást csináltak...
Reeven gyengélkedik; mindannyian azt javasoljuk neki, hogy feküdjön le egy kicsit, és Lia bekíséri a hálóba, miután megbeszéljük, hogy eljönnek majd a bemutatóra, és egy majdani ebédre/vacsorára is. Sebastian lelépne, de még alig evett. Amikor rávilágítok erre, nekifog enni, aztán csak eszébe jut valami, és bemegy a hálóba, Lia és Reeven után.
Bár nem akarok a háztartásukban kontárkodni, összeszedem a szennyes tányérokat, és beteszem őket a mosogató gépbe, és a maradékokat is behordom a konyhai pultra. Amit tudok, lefedek (ha edényekben vannak, akkor a fedelüket teszem rá). Mintha "otthon lennék".
Egy pendrive-vel jön vissza, először nem értem, aztán eszembe jut:
- Reeven képei? - az ebéd elején említette, hogy elhozta, amit Liáról készített. Bevallom, érdekel. Az ajtó felé bökök az állammal- Amúgy minden oké?
Semmi sem oké, tudom én; a kérdés inkább arra vonatkozik, magukra lehet-e hagyni őket, meglesznek-e. Titokban remélem, hogy majd meglépünk, és valóban lesz egy kis időnk egymásra. Szükségem van a barátomra, és most olyan helyzet adódott, amit ki lehetne használni.

//Nem nyújtottam én se. Csak ki kellene játszani, amiről beszéltünk, ha emlékszel... //

// Bocs, de ezt még ide írom, mert a te lakásodban játszódik. Aztán úgyis lelépünk, az lehet új játék, új topik... Hm? Lia meg már régen játszik Reevennel //

Míg Sebastian "elbúcsúzik" a fiataloktól, én pakolgatok. Nem érzem magam miatta zavarban, mintha otthon lennék; amúgy sem nyúlkálok a szekrényekbe, csak az asztalon próbálok rendet tenni és biztonságosan elzárni a kaját. Sebastian visszatér, és megölel.
- Tudom, de én unatkoztam, te pedig el voltál foglalva- mosolygok rá vissza. Így haladtunk egy kicsit.
Viszont még nem indulunk, Reeven képei mindkettőnket érdekelnek. Együtt nézzük végig őket, megcsodálom Liát és Reeven tehetségét, aztán Sebastian választ egy képet, amit keretben tesz a polcra. Vele tartok, megnézem a többit is, régen fordítottam már figyelmet a képeire, és úgy tűnik, vannak újabbak is.
Az egyiken Eleere ismerek. Egy kis időre ledermedek. Sebastian, Elee, Párizs... Pár dolog összeáll a mozaikokból, de nem akarok kombinálni (persze, csinálom). Sebastiant figyelem, és arra gondolok, milyen kapcsolatban vagyunk mi ketten. A barátsága őszinte, a segítő szándéka egyértelmű volt, amikor Eleevel kapcsolatban tanácsot kértem tőle. Elképzelhetetlennek tartom, hogy nekem ártani akarna, így valószínűsítem, nem tudta, hogy Elee az a lány, aki nekem is tetszik (tetszett? Nem beszélhetek múlt időben, most is vonzónak találom) Mégis együtt voltak Párizsban. Sajnos, ismerve a habitusukat, el tudom képzelni, mi történt közöttük. Erre számítani lehetett, Elee sosem fogadott hűséget, sőt... Mégis fáj.
Hátat fordítok a polcnak, mert ráébredek, lecövekeltem. Kimegyek a konyhába Sebastianhoz, aki szorgosan pakol.
- Wow, vedd figyelembe, hogy Liáék is megéhezhetnek! Ne csomagolj be mindent!- figyelmeztetem nevetgélve, amikor meglátom a kajahalmokat.
Igyekszem laza lenni, bár ha jól ismer, észreveheti, hogy titkolok valamit. Sosem tudtam jól palástolni az érzéseimet, de ebből a dologból nem akarok ügyet csinálni. Értelme sincs. Elvégre Elee szabad és független lány, mondta is, hogy szereti a kalandokat. Sebastian pedig vonzó férfi és ő is hasonló elveket vall(ott). Miért is ne találkozhattak volna? Ha jól emlékszem, Eleenek is van köze a főiskolához, ahol Sebastian tanít.
- Kész vagy, mehetünk?
Most szívesebben húznék el innen, pedig általában jól érzem magam. Úgy érzem, fojtogatnak, pedig az eszem tiltakozik az érzés ellen.

//Bocs, hogy nem tértem ki mindenre, de akkor ahogy javasoltad, kezdjünk újat. Nálam. Ha történik valami lényeges út közben, azt ott is kijátszhatjuk. És köszi //