- Kezdem azt hinni, élvezed, hogy állandóan bizonytalanságban tartasz- mondom, mintha fontolgatnám az ötletét. De tuti, hogy nem maradok zöld. Ilyen zöld legalábbis biztosan nem. Divat? Ugyan, hagyjuk már!
A masszírozás említésére összerezzen, mint kiderül, Amelia tréfálta meg egyszer, de ahogy Sebastian mondja, ki is engesztelte. Mit ne mondjak, el tudom képzelni. (Csak Sebastianra kell nézni!)
- Máglyára vele!- már ha boszorkány. De nem valószínű, hogy Sebastian bánná, különben nem engedné, hogy odaköltözzön hozzá az a lány. Elfordulok, úgy sóhajtok egyet. Remélem, nem olyan gonosz, ahogy először feltételeztem, mert akkor nekem annyi.
- Nem tudom, mit és hogyan csinált veled az a masszőz, de nekem nyugodtan szólhatsz, ha valami nem jó... - mondom neki, és amúgy nem is vagyok túl ügyes ebben; a kezeim nem elég erősek hozzá, vagy tudja fene.
Hazaérve már otthonosan és lazán vagyunk. Gyorsan kibújok a vizes gönceimből, és így iszok a konyhában a vízből, amivel Sebastian kínál (egyre otthonosabb nálam, legnagyobb örömömre). Hülyülünk tovább, és majdnem beelőz a fürdőszobával. Mindketten bent vagyunk a fürdőben. A zuhanyzás elsőbbsége nagyob kincs lesz, mint nyerni a pályán, engem még az adrenalin hajt, őt meg nem tudom micsoda, de elsőnek teszi a lábát a tálcába.
- Ah, nem is vagy már vendég ebben a házban!- mondom szinte sértődötten. Ezzel az indokkal előre kellene engednem, de nem akarom. Versenyszellem, kényelmetlenség, mittudomén, belépek mellé.
- Sok jó ember kis helyen is elfér. Mi csak ketten vagyunk, ez meg egy viszonylag nagy hely... - a vállam a vállnak döntöm, aztán csak lazulok és várom, hogy enyém legyen a zuhanyfej- Elférünk, nem?

- Az önálló döntéshozatalom az, hogy befogom a szádat, ha zöldeket beszélsz. Vagy csak zöldről...- nyomok egy fintort, hogy észrevegye magát. Az tuti, hogy soha többé nem veszek hajszínező, -fényező sampont, mondjon bárki bármit!
Megint szóba kerül Amelia, és látva, mennyire védi Sebastian, inkább vissza fogom magam, hogy bármi rosszat mondjak (és feltételezzek) róla.  Biztosan csak az irigység szól belőlem, akkor is, ha Sebastiannak nem volt kellemes az az élmény, amikor megmasszírozták. (Még akkor is, ha ki volt engesztelve. Vagy épp ezért?)
- Jól van, akkor majd kényelmesebb keretek között sort kerítünk rá...- mondom természetes hangsúllyal. Tuti, hogy nem a kosárlabda pálya szélén esik neki a hátának és a vádlijának, még csak az kéne.
Hazaérve iszunk, vetkőzünk, versenyt folytatunk az elsőbbségért a fürdésért, aztán közösen állunk a zuhany alá. Az elsőbbségre való illemkódexet azonnal megvétóztam, ugyanis.
- Ha nem lennél jó ember, nem lenne kulcsod a lakásomhoz- nyújtok rá nyelvet, ne beszéljen hülyeségeket, mert megharagszom. Amúgy nem mászok a nyakára, szépen meghúzom magam (semmi szükség nem lenne rá).
Ahhoz képest, hogy előbb még a szűkös helyre panaszkodott, készségesen ajánlja fel, hogy megmossa a hátam.
- Mossad, barátom. Ha ez neked örömet okoz!- válaszolom nevetve és csóválom a fejem. - De jól jegyezd meg, utána én mosom meg a tied!- szóval semmi szadizmus, mert visszakapja! Nevetgélek.

Leszáll a hajamról, a zöld témáról, és békében, jó kedvűen érünk haza. Bár a kedvünkre eddig sem volt panasz. Amikor jön a hülyeségeivel, hangosan felnevetek.
- Nem kell lopkodnod, kérjél csak bátran! A használtakra buksz vagy a tisztákra? - röhögöm el. Most pl. biztos nagyon bukés a bokazoknim, de majd kimossa a mosogép délután... (hacsak nem akarja eltenni emlékbe Sebastian).
- Fenyegetés? - húzom fel a szemöldököm. - Hát, ha ezt feltételezed, rossz szándékaid voltak... - okfejtek, de a következő pillanatban már a hátamra loccsan egy adag krém, amit akkurátosan kezd simogatni. Kitámasztom magam, a csempéhez nyomva a tenyereim. Játékból hörgök egy kicsit, amikor elkapja a nyakam, de nem tart olyan sokáig, hogy valódi (vagy inkább hiteles) halálhörgést tudnék prezentálni.
A hátam (és a nyakam) után a derekam jön, a lábam, combom, fenekem... Vigyorgó hangon szemtelenkedik, és amikor összevont szemmel próbálnék rá nézni, szigorúságot erőltetve magamra, az orromra nyom egy csomó habot.
- Szóval ártatlan vagy...- kezdem haláli hangon Arnold Swarzeneggert utánozva, és keményen nézek rá. Minimum a lélegzetének el kéne akadnia, olyan veszélyes vagyok!, aztán az arcához dörgölöm hirtelen a habos orromat. Rákenem mind, amit lehet.
- Na fordulj meg, jófiú...- parancsolom, és leszedem a polcról a tusfürdőt, hogy most én mossam meg az ő hátát. Talán nem leszek olyan szelíd, mint ahogy ígértem... (Nem, nem foglak bántani, ne reménykedj!)

//Kitöröltem. Nem kell ide Lia//

- Adok, adok! Azt a pöttyöset!- bólogatok hevesen. Hát ha ennyivel beéri...
- Most ijedjek meg?- kérdezem, de nevetek. Nem hiszem, hogy komolyabban tartanom kéne Sebastiantól, főleg amiatt, ami délelőtt történt. Mintha tisztáztuk volna akkor a dolgokat...
Bohóckodik, fojtogat. Én hörgök. Hülyéskedésnek veszem azt is, amikor a fenekem tisztogatja körbe. Hülyeséggel válaszolok. Rájövök, nem lehetek túl hiteles (a zöld hajam, hát persze!), mert Sebastian nemhogy megijedne a fenyegetésemtől, csak vidámság csillog a szemeiben. Na, akkor bohóckodunk. Hozzá dörgölöm a habos orrom, és arra utasítom, forduljon meg. Háhá! Most én vagyok a domina (domináns?). Mindegy is. Kuki ügyekben már nem veszünk össze.
- Mit akarsz az övemmel? - tekintek kifelé. De a farmeremben van csak öv, az meg a nappaliban hever egy széken.
Sebastian megfordul, és előre húzza a haját. Ha elvonatkoztatok tőle, hogy tudom, egy pasas van velem a fürdőben, egészen szexi látványt nyújt így, vizes hajjal, nedves bőrrel. Bár a tusfürdő a kezemben van, amikor a samponért nyúl, nem tudom kihagyni (és komoly a hangom, ahogy a kérésem is)
- Megengeded, hogy én mossam meg a hajad? - lécci-lécci szemekkel nézek rá, kezem a vállain, gyengéden masszírozgatva a csuklyás izmait.

Nevetek, hogy rávágja, kell neki a pöttyös ingem. Tuti, hogy nem fog belebújni, hiszen lehúzta, de neki adom, ha akarja. Ha meg hülyült, jó poén volt. Később tényleg hülyülünk, amikor figyelmeztet, hogy rettegnem se ártana, a számba veszem az ujjaim végét.
- Így jó?- kérdezem.
Amúgy megmutatom neki, hogyan kellene valóban ijesztgetnie, de a tervem nekem se jön be, a zöld hajamnak köszönhetően (feltételezem. Amúgy infarktust is kaphatott volna, olyan ijesztő vagyok, azám!)
Összekeni az orrom, barátocskám, erről nem volt szó, hát visszakenem rá, aztán én esek neki a hátának, de se nem szíjjal, se nem durván. A haja csurom víz, és mielőtt ő samponozná le, megkérem, hagyja ezt is rám. Teljes körű kiszolgálás, kérem...
- A fene se tudja. Lehet, hogy csak megkívántam durkálni a tiédben- saját hajam mosogatása nem hoz különösebben izgalomba.
Abba kell hagynom a masszírozását, mert a tenyerembe csapja a sampont, pedig már elkezdtem fellazítani a vállait. Nem izgatom magam rajta, erre később is lesz lehetőség, igaza van. Ellazítja magát és hátra dönti a fejét, kuncog közben, hogy rég mosta már más a haját.
- Akkor itt volt az ideje... -mondom könnyedén, és szétdörzsölöm a haján a sampont, igyekezve azokat a mozdulatokat felidézni, amikor nekem mosta az ő fodrásza a hajam. Én az enyémet kíméletlenül mosom, azaz nekiesek 10 ujjal, de Sebastian fejével és hajával sokkal gyengédebben bánok. Egy szava sem lehet. És igen, jó érzés mosni a haját, kellemesen habzik, selymes tapintása van.
- Nem is volt koszos, csak megizzadtál- leszedem a zuhanyrózsát a helyéről, és a hajára irányítom, ügyelve, nehogy a szemébe spicceljem a vizet- Kérsz még egy kört, vagy jöhet a balzsam?- bele kell harapjak az ajkamba, majdnem hozzátettem valami mást is (kisasszony).

Ejnye, nem tetszik neki igazán, ahogy ijedezek! Hát mit csináljak még? Kreatív módon én is rá hoznám a frászt. Marad a feltételes mód, mert nem jön be. (Az irdatlan szemtelenséged megváltoztathatatlan, kiírthatatlan, úgyhogy esélyem sincs...) Még ki is nevet, szépen vagyunk.
Kedvet kapok, hogy megmossam a haját, gyengéden masszírozom a fejbőrét, a haját, hagyja, könnyű dolgom van. Olyan jól habzik a sampon, nem hinném, hogy komolyabb mosásnak alá kellene még vetni a fejét, de megkérdezem, ahogy illik, mi a kívánsága.
- Ezt megértem. Én is megmosom a sajátom, hiába van frissen mosva, csupa csutak... - de közben már veszem a kezembe a balzsamot, és kenem a hajára.
- Nem is nehéz meló..., hajat mosni. De vajon mit szólnál, ha meg is nyírnálak? - öltök rá nyelvet. Én meg a fodrászat, na ne már. Nem vagyok én Surda a Forró szélből.
A balzsamot is belemasszírozom a fejbőrébe (kétszer is ellenőriztem, nem a zöldítő sampon/balzsam az), és míg a kezem öblítem, ő szopott gombócot csinál a fejéből.
- Az... aktakukac...- nevetek, mert valóban úgy néz ki, mint egy buzgómócsing. Nem nehéz odaképzelni a szemüvegét. Azt a vastag keretest,  au... Nem tetszik, amit ilyen módon a hajával művel.
- Na, csak azt ne hidd, hogy megfeledkeztem rólad, Mr Kukac. - Ha ő nem is emlékszik, én világosan, hogy még nincs megmosdatva. Bár az egész teste úszott a hajsamponban, még nem kapott vissza mindent, amit nekem adott- amúgy a kukac kapcsán nem célozgatok.

- Legközelebb pénzt kérek érte. Vagy valami mást. Ha beválik, az ajtóra is kiírom...- mélázok, komolytalanul.
- Gondolod, nem boldogulnék vele? - hajat nyírni nem nehéz, főleg, ha borotvát használ az ember. Nem feltétlenül nullásat, de könnyebb, mint ollóval hülyéskedni. De látom, ragaszkodik a hajához, nem olyan rugalmas ebben a tekintetben, mint én, és nem b*szogatom miatta.
Miután bebalzsomozom a haját, ő durva pofát varázsol magából. Eskü, ha ilyen lett volna első alkalommal, lehet, hogy elkerülöm. Nagyon durva, ahogy le van nyalva a haja. Jobban teszi, hogy beleborzol magának, ha én teszem ugyanezt, már nem biztos, hogy ugyanilyen kíméletes lettem volna (dehogynem, csak a szám jár).
- Na, egy fokkal jobb már- sóhajtom. Semmit sem szeretek jobban a természetességnél.
A haja ugyan már majdnem kész (hisz a balzsamot majd még le kell öblíteni), de a hátánál megakadtunk, és nem végeztem vele. Ahogy emlékeztetem, kifejezetten kihívóan néz rám, és meg is támaszkodik a falakban, így is nekem adva a testét.
- Hoppácska, Mr Kuki- mosolygok és követve a tekintetét, magamon is végignézek- Most azt méregeted, kié hosszabb?
Nevetek, és a kezemmel mutatom, forduljon csak meg, a hátánál hagytam abba, ott is folytatom, bármilyen szemtelenül kihívó is az ajánlata. Bakker. Nevetek, de zavarba is jövök, mert megint bizseregni kezd a hasam alja. Pár perc, vagy kevesebb és az én kukim kinövi magát...  Bazz... Nem elég hideg a víz.

- A nők, hogyne, extrákat, jah... - bólogatok. Nagyon sok nő forgolódik éppen körülöttem. Szemet forgtok, szokásosan. Pont ilyen beállítottságú vagyok!
- Ez nem varázslat, Kincsem, a haj .. az nő... meglehetősen gyorsan!- most mit van úgy oda, ha pár hétig rövidebb lenne a haja? Hordhatna sapkát. Amikor hosszú a haja, az úgyse kell.
Összeborzadok a lenyalt haja látványára, inkább kopasz legyen, vagy nem is tudom, de ez... borzasztó, még neki is, ah.
- Láttalak már vizes hajjal, szexi vagy, nem vitás!- ismerem el, hát sosem hazudtam neki.
Az aktakukac miatt büntetem még egy kicsit, de az, hogy éppen végigméregetett, nem volt szándékos. Utólag esik csak le az összefüggés. Rám fogja fogni, hogy én kezdeményeztem!
- Mert így nem egyértelmű? - (Jared Leto pénisze igencsak méretes, csak jelzem) Nevetek. Semmi értelme ennek a párbeszédnek.
Bár az ajánlata elég egyértelmű, abban egyeztünk meg, hogy a hátát mosom meg (és a haját, de azon már túl vagyunk). Megfordul, betámaszt, kissé előre dől. Mit ne mondjak, szép teste van, hátulról meg nem mondanám, hogy férfié, csak ha nagyon akarom. (Tapasztalatlanság, csak ez lehet az oka!)
Rám sandít, és úgy kérdez, én meg még a mozdulatból is kiesek, mert nem értem.
- Mi van? Mikor néztem rád csúnyán? - és elnézek a plafon felé, erősen gondolkodom, nem emlékszem ugyanis ilyesmire. A kezem persze nem áll meg, folyamatosan jár le fel Sebastian hátán, vastag habot képezve rajta.

- Kihasználnak és lelépnek... - ingatom a fejem. Nekem ez nem szimpi jövőkép. Sebastian röhög. Hehe, nagyon vicces.
- Nem eszel elég... élesztőt... - mert vitaminokkal turbózza magát. A második dolgot mondom ki, ami eszembe jut.
Hogy hogyan hordja a haját, sokat számít. Ha le lett volna nyalva a haja, amikor először találkozunk, talán nem lépek oda olyan készségesen, mert egyfajta előítéletem van az olyan pasasokkal szemben, akik így a fejükre simítják a hajukat. Ritka undorító. Bocs, jobb, ha kócos. Sebastiannak kifejezetten jól áll, ha zilált a haja, és a tincseit szabadon kuszálja a szél. (Vagy ezt a látszatot kelti)
- Gondolod, a tiéd hosszabbra nyúlik?- nevetek. Kész vagyunk.
Hátat fordít nekem, mert a hátmosással tartozom még neki, de aztán nem egészen értem, miről beszél. Nézek rá, bután (nem mérgesen), és aztán irányítani kezdi a kezem, le a derekánál, a combjáig, majd fel, a feneke felé, és amikor ott tart, a saját kezét ráteszi a fenekemre. Kicsit belé is markol.
- Fogalmam sincs, honnan veszed, hogy... - az Arnold-féle közjátékra gondol? Ó, a kis buta! De a lélegzet bennem marad, én is lefelé nézek.
- Hát jah, szerintem igen...- Amikor háttal volt nekem, egy kis időre rá kellett szorítanom a szerszámra, bár nem mondhatom, hogy sokat foglalkoztam volna vele. Tisztának tiszta... Úgy érzem, megint kacérkodik velem, csak azt nem értem, mit akar ezzel elérni. Bármit gondoljak is, nem lépek el tőle, mert nem vagyok beijedve, hogy esetleg arra gondol, amire én délelőtt... (hát amúgy most is gondolok rá. De ezt megbeszéltük, nem?) A fantáziám mégis pioszkálni kezdi, milyenlenne, ha ott simogatna...
- Szerintem már leöblíthetnénk a hajad...- kezdek terelni.

- Kihasználni valakit nem a legszebb dolog, barátom...- mondom neki komolyan. Szomorúan nézek rá, ahogy a múltat említi. Ha azt gondolja, kihasználtam Eleet, téved. Téved, ugye? Kihasználásról akkor beszélünk, ha valakit becsapunk, de nem én csaptam be őt, hanem... Nem, még azt sem mondhatnám, hogy ő csapott be engem. Nem ígért semmit. Nem mondott semmit. Szeretkeztünk..., azaz inkább szexeltünk, mert nem volt benne érzelem. Inkább rossz érzés ezzel szembesülni, nemhogy jó lenne...
- Az élesztőben sok az A-vitamin, az pedig jó hajra, körömre... - régeben töredezett a körmöm, onnan tudom, nem a saját fejemből pattant ki.
Nézegeti a szerszámainkat, elég méretes mindkettő...
- Számít? - kérdezek vissza. Változtatna bármin is?
- Nem értelek... Lemaradtam ott, hogy azt gondolod, haragudtam rád. Miről beszélünk?- rázom a fejem, fogalmam sincs, mi a téma.
Közben a keze az enyémet vezeti a saját testén, megállapodik a fenekén, és ő is az enyémbe markol. Közben meg arra kérdez, megmostam-e magam mindenhol. Megint a farkamra gondol, egyértelmű, én meg zavarba jövök, mint délelőtt.
- Szóval menjek biztosra? - Merevebben nézek rá, aztán mentő ötletem támad. Kezébe nyomom a zuhanyrózsát- Te csináld meg a hajad... én meg ALAPOSAN megtisztogatom magam.
Nem értem, miért feszélyez, miért cukkol, miért hoz szándékosan zavarba. Miért provokál? Szokatlan, hogy gonoszkodik velem, legalábbis így élem meg, pedig tudom, hogy kedvel. Keményen nyúlok magamhoz, szinte durván tisztogatom magam, így közben elpárolog belőlem az összes érzet, ami elvitt volna jó vagy rossz irányba. Se vágy, se düh. Üres vagyok.

- Hagyjuk ezt most, nem akarok róla beszélni...- térek ki a válaszadás elől. Félek, magára venné, azt hinné, elítélem, amit tesz, de ... nem így van. Másképp gondolkodom a kapcsolatokról, mint ő, ennyi. Ha neki nem fáj, ha nem okoz lelkiismeretfurdalást, ha nem érzi magát felaprózva, én mit szóljak bele? Különben is, talán Amelia miatt végre benő a feje lágya. Talán rájön, sokkal jobb érzés kötődni... Én még mindig ebben hiszek.
A hajjal és körömmel kapcsolatban van némi tapasztalatom, és népi módszerekkel orvosoltuk a bajomat. Talán ennek köszönhető, hogy az átlagosnál gyorsabban nő a hajam. (És persze, a körmöm sem töredezik). Merem ajánlani Sebastiannak is az élesztőt, ha azt akarja, gyorsabban nőjön a haja.
A nemleges válaszára csak vállat vonok, kérdőn, hogy "akkor meg"? De nem várok választ, részemről zárhatnánk a témát.
Egy kicsit lemaradunk egymástól, nem tudom követni, miket beszél, vagy ő értett félre valamit... Rá kell kérdeznem, mert én nem haragudtam rá.
- Ja..., amikor összehaboztad az orrom? Csak hülyültem, de rosszul fogtam meg a karaktert, kiröhögtél... - nevetem el magam. Nem lennék jó terminátor.
Aztán újra húzni kezd, és nem is a mosdatással van bajom, mert a seggét is megmosom, ha akarja, de mintha szándékosan cukkolna, hergelne megint, és ez nem esik jól. Vehemensebben esek magamnak, és rá bízom a haja ápolását, pedig szívesen mostam volna le én (fejeztem volna be a "művemet"), de fel vagyok húzva, és most nincs jó hangulatom. Éppen dühös vagyok.
Észreveszi, egyik kezével a kezemért nyúl, ami éppen alapos tisztogatást végez, a másikkal meg az arcom után. Ledermedek, bent tartom a levegőt, ugyan, mi a fenét akar még, nem volt elég?
- A fa*om, az a baj- mondom neki keményen, és lerázom magamról a kezét, hagyjon engem mosakodni, ALAPOSAN.  Valami most megfagyott bennem. Talán csalódott vagyok, de mivel nem sokszor volt ilyenben részem, nem akarom elhinni.

Hülyéskedünk, de aztán olyan témát érint, ami érzékenyebben érint, amiben nem vagyunk egy véleményen, és úgy érzem, a nézeteimet neveti ki. Én sosem bíráltam őt, elfogadtam olyannak, amilyen, és ha igaza is van, nekem idő kell, hogy belássam, illetve megváltoztassam a nézeteim. Mintha valaki arra kérne, mondjam a pirosra holnaptól azt, hogy az sárga. Nincs kedvem vitatkozni, vagy szembesülni vele, milyen béna férfi vagyok.
Harag azonban nincs bennem. Amikor a Terminátor adoptációmat említi, saját paródiámként élem meg azt, süllyedek, milyen hülyén nézhettem ki, de nevetek. Basszus, ez a zöld haj... Megszabadulok tőle, amint lehet. Ha nem sikerül befesteni, eskü, levágom kopaszra.
Aztán megint húzni kezdjük egymást, és mindaddig nincs is gond, amíg a merevedésnek induló fa*kamra nem tereli a szót. Éppen elég volt délelőtt bevallani, hogy fel tud(na) izgatni, és nem felejtettem el, hogy felajánlotta, kisegítene, de ez tőlem távol áll, mert... na. Ez piros. Nem sárga. Ha sárga lenne, újra a szájának esnék, hagynám, hogy csókoljon és taperoljon, akkor is, ha kielégülés a vége.
Mivel a kezem fogja meg, amiben a fa*kam fogom, egyszerűen lerázom magamról. Tudom, hogy nem ott akart érinteni, de nem fogom mozgatni a kezem, amíg ... (érted). Magamra haragszom, és rá, hogy nevet rajtam, hogy élvezi, hogy "szenvedek", zavarba jövök. ÉN nem akarom kihasználni. Ha felajánlja, akkor se, mert ... "nem tudom viszonozni". Tökéletesen értem Eleet. Ettől még feldúltabb vagyok.
Beleharapok a számba, amikor beszélni kezd, zúg a fejem, fáj a mellkasom, utálom magam. Egy kicsit őt is, hogy ilyen helyzetbe hozott, de amikor sután kimegy, már bánom, hogy nem szóltam utána. Valamit. Bármit. Hagyom, hogy zúgjon rám a víz, de nem teszek semmit, csak állok, a falnak támasztom a tenyerem. Aztán a kezem ökölbe szorul, és beleharapok. Felüvöltenék, ha nem tenném.
Pár perc, és megnyugszom, lemosok magamról mindent, ami nem oda való... és Sebastian után megyek. Remélem, nem hagyott magamra. Megkönnyebbülök, amikor meglátom a cuccait az előszobában, és bemegyek utána a hálóba. Az ágy szélén ül. Mellé ülök. Átölelem.
- Kérlek, ne haragudj- kérem tőle csendesen. Ha hagyja, mindkét kezemmel átkarolom, és oldalról megpuszilom az arcát. - Ugye, még a barátod vagyok?

Nem tartottam tőle, hogy baj lehet a zuhany alatt, ezért mentem utána, és kezdetben jól meg is vagyunk egymással, csak... Csak.
Rideggé válok, befordulok, lerázom magamról, a szavaira sem reagálok, mert kissé sértve érzem magam, kissé megbántottnak, és a történet egy másik aspektusa sem elhanyagolandó, tekintve, hogy az ... látszik is. Mikor Sebastian magamra hagy, máris önvád gyötör, úgyhogy ...
Nem az a lényeg, mi történt a zuhanyzóban, hanem hogy helyre hozzam, amit elrontott(unk). Ebben mindketten sárosak vagyunk, folyamatosan hergeltük egymást. Nem kellett volna, nekem sem kellett volna, neki sem kellett volna... Bakker.
Szerencsére, nem hagyott magamra. Kissé megtörten ül az ágyam szélén törölközőbe tekerve. Arcára és vállára a hajából csöpög a víz. Kissé megtörtnek tűnik, sejtem, mit érez: mintha kicsavarták és eldobták volna.
Mellé ülök, ölelem puszilom lazán, félve, hogy most majd ő taszít el, mi a fenét akarok most, ha nem értem a viccet. Átölelem, mert hagyja. Bocsánatot kérek, hülyének néz. Megnyugszom, hogy ő nem olyan, mint Elee. remeg a hangja, ettől én is gyengébb leszek. Na, ne már!
- Ne haragudj!- mondom megint, és nyelek egy nagyot, mert részben ismerem Sebastian gyengéit. Nem akarom, hogy azt higgye, eltaszítottam. Legalábbis...
- Azt hittem, délelőtt megbeszéltük... - kezdem, és nem fogalmazok tisztán, mert tudom, hogy érti, mire célozgatok- Nem esett jól, a mód, ahogy hergeltél..., mert a viccet értem... De ez már nem volt vicces...- mondom, és közben mégis bújok hozzá, mert azt hiszem, nem gondolta át teljesen. Nem akarom feltételezni, hogy szándékos volt. A vádaskodás már lezajlott a zuhany alatt. Ez már a megbeszélés szakasza.