A lampionfesztiválon

-A Hamupipőke. Teljesen irracionális, hogy nem ismeri meg az arcáról, a hangjáról a lányt, csak onnan hogy illik a lábára a cipő. Mikor hány olyan ember van, akiknek egyforma a lába? Egy falun belül is... Ha tényleg beleszeretett és nem csak a külső csínybe, akkor illene felismernie aki tetszik neki. - Csóválja a fejét.

-Milyen maszatot? Na meg arra vinnél kész rajzokat. - Nem érti, na meg neki tetszik a másik rajza, őszintén.
Aztán ahogy beszélgetnek Amelia egyre határozottabb azzal kapcsolatban, hogy segítséget kér, majd meg is teszi ezt a lépést.
Kicsit besegít, de inkább csak annyira, hogy lássák nem vicc, hanem komoly. Ő maga pedig úgy van vele, ha ezek a lányok nem is, de más majd igent mond.
-Megoldod. - Mondja az igen melletti voks bizonytalanságára, elvégre eléggé szeretné a másik, márpedig ha szeretné, megtesz mindent. Az onkológiára bólint. - Igen, azoknak kéne, akik sokat vagy sokáig vannak benn. - Ezzel egyetért és nem is szabadulna el a pokol, csúnya szóval élve, kevesebb hely is elég.
-Ez nem sok gyerek, szerintem könnyen megoldható. Ha a lányok nem is mondanak igent, van az egyetemen rajzszakör. Onnan biztos találunk valakit. De szerintem ezek a lányok is szívesen segítenek. - Magyarázza, neki mindig van B terve, szeret biztosra menni.

Nevetgélek, hogy a Hófehérke érdekében tett védőbeszédem után ilyen sokat beszél Hamupipőkéről. Őt már nem fogom megvédeni, nem is vagyok ügyvéd!
- Ebben igazat adok. Illene felismernie, akibe beleszeretett- bólogatok, mintha komolyan venném a kérdést- valószínűleg csak bizonyítékot akart. Lehet, a szülei voltak fafejűek? Nem engedték volna, hogy elvegyen egy szegény lányt? - elviccelem. Bár nem biztos, hogy szerencsés, ha két ember anyagilag annyira eltérő színvonalon él, és úgy költözik össze, mindent meg lehet tanulni.
...
- Amit én tudnék "rajzolni" állat helyett...- magyarázom, fenn sem akadva a kérdésen. Most nem a pandáról van szó, amit másoltam. Magamtól nem tudnék állatokat rajzolni. Vagy csak bénát.
Az ötlete tetszik, egyre jobban érik bennem, bátorságot véve magamon megkérdem, kaphatok-e segítséget, majd Usui is bekapcsolódik, és érzem, hogy egy támogatóm már biztos van. Ő.
Pontosabban fogalmazom meg az elképzeléseimet Usuinak, lényegében minden menet közben jut eszembe.
- Elhívhatnám néhány kollegámat is, akik aztán a későbbiekben meg tudnák ezt ismételni a gyerekekkel...- gondolkodom el. Teresa például remekül rajzol. És volt egy lány, Pearl, őt el lehetne hívni fotózni, emlék lehetne a szülőknek, ahogy a gyerekek jókedvűen rajzolnak... Mert biztos vagyok benne, hogy jobb lenne a kedvük...
- Köszönöm, Usui. Ez nagyon kedves tőled- mosolygok rá, amikor megemlíti a főiskolai rajzszakkört is. Lényegében nekem mindegy, hogy ki segítene. A gyerekek örülnének, ez biztos, más nem is érdekel.

-Ha tényleg szereti, bárhogy felismeri. - Legalábbis ő így fogja fel. Igaz, nem a szerelem érzéséből indul ki, hanem pusztán a szeretetéből, de szerinte az ugyan olyan jó, ha nem jobb. - Bizonyíték kell? Nem elég a szív szava? - Néz a másikra, mert érdekli a véleménye. - Igen, elvégre herceg... de az benne van, hogy az apukának mindegy csak szeressen meg egy lányt a fia. - Erre még emlékszik, ő volt a kedvence.

-Ha a panda ment, más pár vonalas állat is menne. Mi a különbség? - Ő nem lát. Ha egyszer jól vette a másik az akadályt, miért ne venné újra jól?
-Miért ne? A rajzolás mindig feldobja a gyerekeket és azon keresztül a félelmeik is ki tudják fejezni, ami jó stresszoldó. - Terápiának sem utolsó szerinte. - Na meg kell sok színes eszköz. A színes jó. - Legalábbis egy kórházban szerinte nagyon elkel.
-Semmiség. Szívesen segítek. - Neki tényleg semmiség, nem tétel. Szeret adományozni, a vagyona egy része rendszeresen erre megy, sok kórháznak ad, többek között ezért is hajlottak a vezetőségben arra hogy segítsenek neki. Na meg az anyja felé is tiszteletből, bár azt inkább a szépítés miatt mondták.
A két kínai lány visszamegy Ameliához és kérnek egy telefonszámot amin fel lehet majd hívni, mert be vannak táblázva, de amint lesz alkalmas időpont (keresnek) akkor felhívják. Sajnos most nem érnek rá megbeszélni, mert sok az ember, akivel most kell foglalkozniuk, meg nyüzsi is van. Usui mikor végeztek mondja is Ameliának, tegye el a rajzokat és menjenek tovább.
-Nincs kedved megmutatni a fonást? Ott van egy csendesebb rész. - Mutat a fesztivál pereménél egy pados részre. Kedvet kapott.

- Úgy értem, a szülei felé... Ők csak előkelő körülmények között látták a lányt...- próbálom magyarázni, és máris ott tartok, ahol Hófehérkével. Elképzelhető, hogy mesékről beszélgetünk Usuival? Fura, de így történik. Úgy néz rám, mintha választ várna.
Nem tudnék egyértelműen válaszolni. A szív fura dolgokra képes, néha egészen közelinek tűntet fel dolgokat, amiről később kiderül, csak képzet volt, vagy ... valami más. Valószínűleg a szívnek is sokkal könnyebb dolga van, ha egy érzelem nem egyirányú. Igaz, hogy a szív arra húz, ahonnan a vonzást észleli? Van ebben valami, ami elszomorít.
- Ó, lehet. Látod, erre nem emlékeztem...- lehet, hogy mindegy volt a királynak, kibe szeret bele a herceg, csak szeressen végre valakit. Miért volt ennyire kétségbeesett a király? Miért nem szeretett senkit addig a herceg? Hogy lehet, hogy ezeddig ilyen kérdések nem jutottak eszembe, most meg tudnék rágódni rajtuk?
...
- A pandát is túlizgultam....- mondom kissé meggyötörten. Hát nem látja, hogy mennyire ügyetlen vagyok? Az a kislány százszor szebbet rajzolt nálam, nekem ehhez... nincs tehetségem, be kell lássa. (Még mindig kötöm az ebet a karóhoz, hogy béna az a panda, amit én rajzoltam. Tudod, kishitűség.)
Az ötlet azonban, hogy ez másolható, és nem is túl időigényes, felvet bennem egy ötletet. Ahogy beszélni kezdek róla, Usui is lelkesnek látszik, még a támogatását is felajánlja. Hálásan nézek rá.
- Nem is gondoltam ilyen mélységekbe. Egyszerűen csak... a rajzolás, festés öröme... Nézd csak meg azt a kislányt!- intek arra, aki az előbb szaladt el. Ugrabugrálva mutogatja az alkotását a mamájának.
Usui, azon kívül, hogy eszközöket biztosítana a "projekthez", személyes varázsát is beveti a lányoknál, illetve felajánlja, hogy az iskolai rajzszakkörből is keres önkénteseket, akik segítenének a gyerekeket felvidítani egy-egy délután.
A két lány aztán odalép hozzám, és elkérik a számom, mondván, fogna keresni, hogy a részleteket megbeszéljük. Természetesen megadom, és előre is megköszönöm, hogy segítenek, majd elbúcsúzunk egymástól, hogy ők vissza tudjanak menni az asztalukhoz, ahol megint várakozik néhány érdeklődő.
Bár a vásárt még nem sétáltuk körbe, Usui azt kéri tőlem, mutassam meg neki a térfonást, és egy pados terület felé mutat, ahol jelenleg még nincsenek túl sokan. Mosolyogva nézek rá.
- Oké, miért ne?
Nem teszem el a rajzokat, elvégre hamarosan újra ki kellene nyitni a táskám, addig meg elfér a kezemben. Leülünk a padon, előszedek néhány zacskó "madzagot", és közben óvatosan elrakom a rajzokat is, nehogy meggyűrűdjenek.
- Válassz magadnak olyan színeket, amiket kedvelsz...- kérem tőle.
Úgy gondolom, majd párhuzamosan haladok vele. Megmutatom a lépést, amit majd ő leutánoz. Egyszerűbb, mint pandát rajzolni, egy idő után "beleáll" a kéz a mozdulatsorba, el sem lehet téveszteni.
- Nos, a kezdés talán a legnehezebb, de ha egy-két sort már megcsináltál, minden úgy megy, mint a karikacsapás...- kezdem neki magyarázni, ha már kezébe vette a neki tetsző szálakat.

-Az arca akkor is ugyan az, a hangja... a termete, külleme alapjaiban. - Most hirtelen nem érti mire mondta ezt a másik, de nem is fontos, látni a következő felvetés jobban érdekli bár arra választ nem kap. Úgy gondolja, ez az egyetértés jele, így bólint és áttér a királyra.
-Én igen. Szerettem a király karakterét. - Vallja be, hóbortos volt az öreg, de szerethető.

-Feleslegesen. Tetszetős lett. - Neki legalábbis tetszik, mások nevében pedig nem kíván nyilatkozni, nem szokása.
(Ez a személyes varázs fájt xDDDDDDDDDDDD <3)
-Látom, de alkotni öröm, főleg ha aranyos és gyereknek való. - Legalábbis ő így véli, de vele is rajzoltattak anno, csináltattak vele mindenfélét.
A megbeszélés sikeresen lezajlik, Usui tovább invitálja a másikat, hogy mások is kipróbálhassák magukat az ecsettel és a tussal.
Biccent, hogy Amelia elfogadja a felvetést, miszerint most mutassa meg a térfonást, nem később, megszakítva a sétát.
Kipakol a másik, ő is mellé teszi a saját darabjait, melyek mindenféle színűek, nem is olyan keveset hozott ő sem.
Félredönti a fejét, hogy milyen színeket is kedvel. Ő sosem volt olyan színkedvelő fajta, az a húga volt mindig is. Már nyúl a feketéért de eszébe jut Demetria, ő is szereti valószínű a színes dolgokat, így választ citromsárgát, narancsot, zöldet, fehéret, pirosat...
-Hányat lehet? Színeset szeretnék. - Fogalma sincs továbbra sem, hogy is kéne, mennyit és milyet.
-Ha te mondod. - Ő elhiszi, követi is a mozdulatokat, látni koncentrál és figyel, szeretné megtanulni, bár nem tűnik neki egyszerűnek, kéri is lassan ismételje meg a mozdulatot a másik, mert lemaradt, hogy is megy a szál.

Hamupipőke kapcsán szeretnék igazat adni Usuinak, hogy a szerelmes szívek vonzzák egymást, és minden álca (vagy éppen annak hiánya) ellenére is fel kéne ismerniük egymásnak a szerelmeseknek, de ez... a saját életemben valahogy eddig nem vált be. Nem tudok lelkesen egyetérteni vele, ha zavar van az okfejtésben, persze, ő semmit sem tud az életemről, és a "sérelmeimről", de nem is kéne ezt az egészet ennyire komolyan venni. A mesék általában a legjobbat feltételezik, a végén általában mindig a jó győz, és ha nem lennék magam is optimista, már egy másik országban élnék, elzárkózva (vagy inkább elmenekülve) a csalódásaim elől.
- Én alig emlékszem a királyra...- mondom, kissé szomorúan, mert úgy tűnik, Usui számára valamiért kiemelkedően fontos volt az a karakter, és ezek szerint én azon átsiklottam. Miért?
...
Usui gyengéden noszogat, hogy rajzoljak még, az elsőt alkotásomat már magáévá is tette, pedig közel sem olyan szép, hogy be kéne keretezni... Az ötlete azonban elindít valamit, és hamarosan már egy konkrét ígérettel a tarsolyomban lépünk tovább, hogy a rajzolás, mint utánzó tevékenység, majd a gyerekek lehetősége lesz az onkológián. Lehet, hogy majd a gyerekosztályon is, mert az ötlet tényleg egyszerű és nagyszerű. Usuié. Totál egyetértek vele.
//Jaj, ne már, valld csak be, hogy nem vagy érzéketlen a témával kapcsolatban, miért ne lehetne a fellépésednek meggyőző ereje? Smile

//
-A legegyszerűbb a négyszálas négyzetes, a legbonyolultabb a nyolcszálas csavart fonás, attól függ, mit szeretnél...- nézek kérdőn Usuira, és előszedem megint a próba darabokat, hogy újra meg tudja nézni őket. - Mivel a zsinórokat félbe hajtom, ha négyszálasról beszélünk, lényegében két zsineget, azaz két színt tudsz választani, míg nyolc szálasnál négyet...
Az alaplépés egyébként mindig ugyanaz, az első sort felépíteni; én a könnyebb kezelhetőség miatt mindjárt kulcskarikára vagy egyéb kampóféleségre hurkolom a madzagokat, aztán ugyanezt teszem azokkal is, amiket Usui választott ki magának.
- Lényegében arról van szó, hogy egymással szemben vezeted az egyik szál két végét, és oldalról a többit keresztfonással ráhurkolod...- mutatom neki a mozdulatot, hogyan. Az első sort a legnehezebb megcsinálni, mert akkor még össze vissza szeretnének szaladni a szálak, de ahogy az ki van alakítva, lényegében a többi már adja magát. Csak arra kell figyelni, hogy egyforma erővel húzzon meg minden szálat, hogy egyenletesek legyenek a hurkok...
- Tudsz követni?- kérdezem.

//http://www.hotdog.hu/blissstylishhiss/handmade/terfonas-technikak-kepekben-1-alapok//

-Biztos mert jobban lekötött a herceg vagy a tündérkeresztanya. - Nem érti miért mondja ezt olyan szomorúan a másik, elvégre ez csak egy mese, ő sem emlékszik minden film minden szereplőjére. Nem is várta el.

//Nem érzéketlen a téma iránt, csupán... az Usui és a személyesvarázs együtt egy mondatban xD Usui olyan semmilyen xD Max határozott XDD//
-Egyszerűtől a bonyolultig. - Magától értetődik neki, elvégre őt mind érdekli és ha nem nagyon sok idő egy, legalábbis a megtanulása, mind érdekli, sorban.
Persze erősen kell figyelnie és utánoznia a másikat, mert nem mindegy hol megy át az egyik szál a másikon, hol nem, hol felette, hol közötte...
-Eddig igen. De mennyire erősen húzzam? - Nem látszik, főleg nem érezhette Amelia, de Usuinak alapból erős keze van, csak hozzá mindig nagyon finoman nyúlt. Ellenben itt nem tudja mi a megfelelő erő, nem akarja se túl lazára, se túl szorosra, mert akkor oda a forma...
-Miért kezdtél el térfonást gyakorolni? - Nem emlékszik hogy anno a másik mondta volna, de most már egyre inkább érdekli.

//Ú banyek, nekem ehhez video kéne, én nem bírtam követni xDDDD//

- Már megint az ügyvéd szól belőled...- mosolygok rá. Amúgy, meglehet, igaza van. Egy kislányt nem az öreg király érdekli. Bár volt olyan mese is, amiben igen, de ott a sóé volt a főszerep...

//Lia alig ismer. Neki ez már érzelmi kitörésnek számított, ahhoz képest, amit eddig tapasztalt. De komolyan. Köszönöm, kedves volt, ne magyarázzuk túl!//
Nem bánom, ha szusszanunk egy kicsit. Nem a forgataggal van bajom, bár olyan sok az információ, tényleg jó kicsit mással foglalkozni, olyasmivel, amiben járatosabb vagyok. A fejem már így is zsong. És teljesen fel vagyok dobva, hogy a két lány majd jön a kórházba is, rajzolni a gyerekekkel...
Lelkes vagyok a térfonást illetően is.
- Te aztán nem aprózod el!- nevetek, bár sejtem, hogy úgy gondolja, nem mindent egyszerre, vagy kizárólagosan ma akar megtanulni.
Aztán úgy lesz, ahoogy Usui kéri, a legegyszerúbb technikával kezdünk, azaz a négy szálas négyzetessel, és két két szál színes madzagot egy-egy karikára fűzök. Usuinak feketét és almazöldet, magamnak citrom- és narancssárgát.
- Párhuzamosan egymással szemközt fordítom az első szín szálait, látod?- és mutatom, miután már rákulcsoltam a madzagokat a karikára. A mutató ujjamat a két szál és a csomó közé dugom. A hüvelykujjam átdugom a karikán, és lefogom vele a két szálat, mely a mutatú ujjamon szalad. - Most jön a második szín. A szálakat itt is párhuzamosan, egymás felé vezetem, úgy, hogy először az első szín "nyitott" szála felett, majd a másik szál "visszahajlított" szála alatt vezetem el a madzagot. Látod?
Én citrommal kezdtem, lényegében két kisebb hurok van előttem, éa a naracsokkal abba célzok bele.
- Fontos, hogy minden szálat egyenletesen húzz meg, ne túl erősen. Így- mutatom- hogy kisimuljon a felszíne, ne legyen sehol puklis.
- És most megint: kezembe veszem a két citromosat, egymás felé forítva hurkot képezek, és azkon átdugom a narancsosokat... Meghúzom... Látod?
Már két sor kész, látni, hogyan épül majd fel az egész. A két-két szemközti oldal lesz egyforma színű, és az egész olyan, mintha apró kockákból lenne kirakva.
Ha Usui elakadt valahol, segítenek neki, legalábbis az első két sort megcsinálom helyette, ha nagyon nem menne, onnan már gyerekjáték.
- Tényleg csak az a fontos, hogy szépen, egyenletesen csináld, mindig ugyanolyan erővel húzgálva meg a szálakat. Én ezt is párosan szoktam. Egyszerre az egyik színt, aztán egyszerre a másik színt...
//Remélem, valamelyest érthető, ennél jobban nem tudom leírni. Majd egyszer valóban megmutatom, ha érdekel...//

Felszalad a szemöldöke, mert nem érti most miért az ügyvéd szólna belőle. Úgy fest ő a másik szemében ilyen ügyvéd-típus lesz.

//Bocs, nem bántás volt, csak ilyen szépet még nem kapott Usui, hogy személyes varázsa lenne xDDD <3//
A rajzolást követve csendesebb zugot keresne, már amennyire csendesebb tud itt lenni bármi és megkéri a másikat tanítsa meg neki a hobbiját.
-Épp hogy elaprózom. Így könnyebb. - Na igen, szó szerint értésben Usui verhetetlen.
Jól magyaráz a másik, így hogy hallja és látja is, igazán nincs nehéz dolga. Csinálja is, figyel nagyon a mozdulataira.
-Értem. Ne túl erősen. - Azaz gyengéden, neki ezt jelenti, de valóban nem visz bele sok erőt, mégsem lesz laza. Azért a formájára nagyon próbál ügyelni, szépet szeretni csinálni, elvégre maximalista alkat.
-Hm. Érdekes. - Hümmögi és halad tovább a többi sorral. Nem bonyolult, ha rááll majd a keze még gyorsabban tudja majd csinálni. Az egyik madzagot rosszul dugja át, kicsit nehezen szerzi vissza, meg is lazul, aban kér segítséget, mert nem szeretné ha nem lenne szép egyenletes. Még nem állt rá a keze.
-Egyszerre? - Ezt most nem érti, de úgy sejti meg fogja.
//Így érthetőbb, de nem bánom majd ha megmutatod Very Happy

Amúgy az uccsó kérdésemre nem válaszoltál xDDD//

Usui talán nem érti, miért mondom, talán nincs is tudatában, hogy állandóan véd?
//Tudom, hogy nem bántás volt. Smile

//

A rajzolás után arra kér, most én mutassak neki valamit, talán kikapcsolódásként, talán csak azért, hogy teljen az idő, vagy szusszanjunk egy kicsit, mielőtt újra belevetjük magunkat az egyre terebélyesedő tömegbe. Leülünk térfonni (Scubidu-zni). Színeket választunk, megbeszéljük a kezdő lépéseket.
Elnevetem magam, amikor látszólag ellentmondásba keveredünk.
- Nagyon vicces vagy! Hiszen azt mondtad, mindent akarsz látni!- Naná, hogy akkor az alapokkal kezdünk. De annyira biztos vagyok az ügyességében, hogy biztosra veszem, a nap végére a nyolc szálas kersztezést is tudni fogja majd.
Figyelem, ahogy utánozza a mozdulataim. Lassabban csinálom, mint szoktam, hogy könnyebben tudjon követni. Mindent lépésről-lépésre csinálok és csináltatok vele. Most én lettem a "tanár" és ő a diákom. Sokkal ügyesebb, mint én a pandával, meg kell hagyni.
- Úgy, ez így szép lesz. Látod, ha szépen kisimul, egyenletes négyzet alakja lesz...- mutatom neki, mit kell figyelnie, és aztán haladunk tovább.
Csak egyszer akad el, rögtön észre is veszi, hogy hibázott, mert valahogy nem úgy áll a szál, ahogy kéne.
- Semmi baj..., véletlenül keresztezted a szálat, azért nem áll úgy, ahogy kéne... (Amúgy nem lehet igazán elrontani, ha nem a hurok alá fűzöd a madzagot, egyszerűen kiszalad alóla, mintha nem csináltál volna semmit) Visszabontom a szálat, és újra megmutatom: párhuzamos szálvezetés, hurkokba dugni a szálakat...
- Nem túl bonyolult, ugye?- Ez a fonás majdnem unalmas, de ha az ember egy kis fantáziát dob bele, ebből is lehet ötletelni. No meg, ha szaporítja a szálak számát... De az még odébb van. Ennek a mozdulatsornak kell először berögzülnie.
- Igen..., úgy talán könnyebb. De húzgálhatod egyesével is, ha neked az a módszer válik be...- Másoktól úgy is láttam, hogy a négyet egyszerre húzzák, de nekem akkor mindig deformálódik valamely oldal. Szóval én óvatosabb vagyok.
- Ah...- kapok a fejemhez- majdnem elfelejtettem...- az előbb kérdezett valamit, csak közbejött ez a kisebb malőr.- Megláttam egy karkötőt, ami ezzel a technikával volt készítve, és a fejembe vettem, hogy én is megtanulom...- Nem egy nagy sztori.- Van egy kézműves bolt Szegeden, először oda mentem be, és ott vettem az első csomag madzagomat is. Aztán rájöttem, hogy majdnem mindenhol lehet kapni ilyesmit. Papírboltokban, dekorüzletekben...

//Oké, semmi jónak nem vagyok elrontója. A nagy kérdés: mikor??? Smile

//

//Akkor jó <3//
Közlik hogy nagyon vicces, erre magára mutat, hogy rá mondja?
-Így is van. Ezért mondom, mindent apránként lépésről lépésre az egyszerűbbtől a bonyolultabbig. - Bólint is egyet rá, bár vidámabb a hangja, hogy nevet a másik szereti amikor nevet.
Egyáltalán nem zavarja a tanuló szerep, na meg mivel roppant mód figyel, így sikeresen tudja követni Ameliát, amúgy is nagyon jól magyaráz a másik.
-Hm. Szeretem ha valami szimmetrikus. - Bólogat, az olyan rend érzetet kelt benne és az jó a szemének. Kellemes látvány.
(Jah... nem baj, bénázott, megoldotta xDDD)
-Nem. Könnyű. Mi a nehezebb? - Nem feltétlen kívánja teljesen végigfonni mindet, inkább megtanulni akarja. Bár ha javasolja neki Amelia fonja csak végig, nem fog ellenkezni, engedelmes tanuló.
-Rendben. Nem zavar az aprólékosabb verzió. - Neki legalábbis az annak tűnik.
-Milyen egy kézműves bolt? Mást is szoktál ott venni? - Ha már egyenesen és egyből odament, bizonyára több dolog is van ott ami érdekli őt. Usui maga ilyen helyekre nem jár. Legalábbis eddig nem tette.

Nem tudnám neki megmagyarázni, mi vicces van abban, amit mondott. Lehet, hogy csak nekem az, és nem kívánom égetni magam vele, milyen rossz a humorom. Amikor magára mutat, hogy komolyan gondoltam-e, hogy vicces, ez is vicces, de amikor olyan komolyan kezd beszélni, igyekszem moderálni magam. Usui nagyon... érdekes. Nagyon komoly és megbízható, és közben ezer dolog érdekli, és kismillió dolgot visel a szívén.
- Képes vagy ezt a dolgot úgy beállítani, mintha olyan sokat érne, mint a karuta...- A térfonás csupán egy kicsi odafigyelés, semmi komoly, még egy kisgyerek is könnyen meg tudja tanulni. Nem igényel olyan nagy előkészületeket, ahogy Usui feltételezi.
- Hm, akkor a csavart fonás nem lesz ínyedre, pedig az nagyon jól mutat!- nevetgélek. Nem vagyunk egyformák. Én éppen a csavart mintákért vagyok oda.
Igyekszem tehát úgy bevezetni a térfonás világába, hogy a lehető legegyszerűbb technikákat sajátítsa el először. Lényegében ez az alapja mindennek. Usui szépen halad, csak egyszer ejt hibát, azt is rögtön észreveszi, könnyen orvosoljuk.
- Ha fontál már 8-10 sort, áttérhetünk a következő módozatra. Négy szálas, csavart fonás... Csinálhatod ezen, folytatólagosan, ha ezt minta- vagy tanuló darabnak szánod. De be is fejezheted, ha neked tetszik, vagy oda tudnád adni valakinek. Kezdhetünk újat is, van madzag elég...- Nézek rá kérdőn. Jelenleg kb 5 sort fontunk le, nem több, mint 6 perc alatt. Lehet, hogy még annyi se volt, csak sokat dumáltam.
A magam technikája szerint húzgálom a szálakat, de Usuinak külön megmutatom, hogyan kell egyszerre vagy egyesvel kifeszíteni a szálakat. Mindenkinek ki kell tapasztalnia, neki mi a szimpatikusabb, kényelmesebb, a végeredmény szempontjából ennek nincs jelentősége. Közben a térfonáshoz való kapcsolatom kezdetére kérdez Usui, és beszélek neki a boltról, ahol az anyagokat szoktam beszerezni (anno).
- Minden ami szövés, fonás, rajzolás, festés, batikolás, agyag, kerámia, gyöngy... és eztek kellékei. Szerintem még speciális papírok is kaphatóak origamihoz...- sorolom.- Te hol vetted a madzagokat?

Tény, Usui önmaga paródiája néha, de nincs mit tenni, ő már csak ilyen. Ellenben nem zavarja a másik jó kedve, nem érzi hogy rajta nevetnének, így nem is zavarja.
-Miért ne érne sokat? Nem tudhatod kinek csalok majd mosolyt vele az arcára és az mennyit fog jelenteni. Lehet a karuta nem is ér majd soha semmit, senkinek nem segítek vele vagy teszem szebbé a napját vele. - komolyan gondolja, érezni, és noha ő nem is mosoly, de a hangja vidám és könnyed.
-Akkor abból csinálok majd, inkább a te tetszésedre hagyatkozom. - Ezt már el is lehet könyvelni, elvégre Usui jobbnak látja nem magából kiindulni ízlés kapcsán.
Biccent, akkor még lefon még ennyit, biztos ami biztos alapon.
-Lehet ez tanuló darab. - Neki megfelel így, majd fon valamit külön majd. - Oda tudnám, de nem ezekkel a színekkel csinálnám neki. Vidámabbakkal. - Elvégre a fekete és a zöld neki így nagyon tetszik, de Demetria ízlése szerinte más. Vagy akár Nináé.
-Mik a kedvenc színeid? - Ameliának is fonhatna valamit, nem hiába kérdezi.
-Papír-írószer boltban. Az egyik kolléganőm mondta, ő szinte mindenféle boltot nézeget mikor járőrözik, meg amúgy is. És ilyen szövéses meg batikolós dolgokat is szeretsz csinálni vagy csak a térfonás fogott meg? - Kérdezi, közben lassan végez is a maga kb 8 sorával így várakozva néz Ameliára, tanítsa a többit is.
-Tudsz origamizni amúgy? - Ha már említette a másik.

- Látod, ez is egy megközelítés. Örömöt szerezni nagyon jó dolog - adok igazat neki. - A karuta viszont engem épít, tesz többé, érzékenyebbé a tanult versek által. És gyorsabbá, ha már a játékról van szó- teszem hozzá mosolyogva. Nekem szokatlan ez a kombináció, de már nem olyan idegenszerű, mint első hallásra.
- A magad örömére csináld, ne az enyémre!- lepődök meg, hogy Usui ennyire előtérbe akarja helyezni az én ízlésemet- A srácoknak általában a szögletesebb dolgok tetszenek, ebben nem vagy kivétel. Olyat fonj, ami neked tetszik!- biztatom.
Ha már a négyszálas négyzetes fonás alapjait elsajátította, bátran lépek vele tovább. Ügyesen csinálja, nincs nehéz dolgom vele. Amúgy nem vagyok valami jó tanár. Talán Usui is belátja már, miért nem szeretek "tanítani". Nem kenyerem a beszéd. Legalábbis nem úgy, ha felnőtteket kell oktatni. Az ő figyelmüket sokkal nehezebb elnyerni és megtartani. (Usuival mondjuk nincs nehéz dolgom)
Megegyezünk, hogy a kezében tartott darab amolyan tanuló drab lesz, mert ha valakinek szánná, más színeket használna.
- Ne haragudj..., azokból vettem ki kettőt, amiket te válogattál ki- szégyenlem el magam, hiszen talán illett volna megkérdeznem, melyik kettőt választja. Mentségemre legyen mondva, nem gondoltam, hogy rögtön az első darabot elajándékozná.
- Szeretem a kék árnyalatait, a világosabb zöldeket, az élénk színeket, de a feketét és a fehéret is. Azt hiszem, a hangulatomtól függ... És nem is vagyok túl válogatós. Vagy inkább... vizuális tipus vagyok. Meglátom és tetszik vagy nem- Ah, nem igazán könnyű rajtam elmenni, ugye?
Usui kérédéseinek nincsen vége. Bár nem társítok jelen pillanatban gondolatot, le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. Valószínűleg elég sok információt ki tudna belőlem szedni, amit amúgy el sem akartam mondani.
- Nem, szőni és batikolni nem próbáltam még- csóválom a fejem- de gyöngyöt szőni, kötni és horgolni tudok. Az origami nagyon érdekes, de ügyetlen vagyok hozzá.
Nem csak a szánk jár, a kezünk is, és Usui szépen halad a maga darabjával. Ideje, hogy átlépjünk a következő fázisra.
- Nos, a négyszálas csavart fonás csak annyiban tér el a négyzetes szögletestől, hogy az alapszín (esetedben a fekete) szálakat nem saját maguk felett vezeted vissza, hanem a másik felé, elhajlítva. Mutatom...
Abból indulok ki, ami a kezemben van. Én a citromszínű szálat fogom meg, és átlósan áthajtom a "szemközti sarok" felé, ugyanezt megteszem a másik szállal is. A két szál ugyanúgy párhuzamot alkot, a hurkok így is kialakulnak, csak olyan, mintha 45 fokban elforgattam volna a vezető szálakat.
- És most ugyanúgy hurkolsz. Adja magát, a távolabbi szál alá, a hurokba dugod be a segédszálat (nálad a zöld). És most a tanult technika szerint meghúzod a szálakat... így. Ezt kell ismételgetni...
Usuira nézek, figyelem a kezét, sikerült-e neki ellesni a technikát. Ezzel a módszerrel gömbölyded formát kapsz majd, a színek spirálban futnak egymás alatt...

-Egyetértek. - Mondja az örömszerzésre, a karutára bólint. - Emiatt mondom egyik sem több vagy kevesebb. Mindkettő jó. - Ő továbbra is azt mondja, egyformán jók.
-Mások örömére akarom és általában különbözik az ízlésem a többiekétől, szívesebben indulok ki belőled. - Vallja meg, mert nem titok.
-Nekem mind tetszik. - Igazából mind szórakoztatja, de nem magának akarja fonni, eddig sem magának akarta. Magának minek? Magára nem igen költ vagy tesz magáért, ha ilyenekről van szó.
Usuinak minden esetre Amelia jó tanára, Usui maga örül, hogy ő tanítja, nincs neki baja vele.
-Mind tetszett. Ezeket a színeket valóban én szeretem. Csak rájöttem, fonhatnék Demetriának és akkor neki más színeket választanék. - Nem érti miért alázkodik meg a másik, az ő hangjában nincs semmi neheztelő, olyan mint eddig.
-Szóval ha harmonikus valószínű tetszeni fog. - Jut erre, neki így jött le, de aztán ki tudja.
-Az origami pedig egyszerű. Csak követed merre hajtsd a papírt. De csak megfelelő papírral lehet szépet alkotni, ez tény. - Bólogat. - Én egyszer hajtogattam ezer darut. Négy napig alig csináltam mást... - Mondja könnyed hangod, némileg szórakozottan, na az monoton volt a végére... De megérte, abszolút megérte! - Megtanítom, ha akarod. - Teszi hozzá, mert csukott szemmel is menne neki mai napig.
Sűrűbben pislog a megfogalmazásra a következő szintet illetően, inkább nézi a másik kezét, abból hamarabb megérti.
-Hm. Majdnem ugyan az. - Állapítja meg és lassan utánozza, eleinte még sűrűn nézve a másik kezét, de aztán fokozatosan már csak a sajátját.
-Szóval ez neked jobban tetszik. - Mondja kérdőhangsúly nélkül, noha igazából érdeklődik.
-Amúgy gyakran szervezel a kórházban a gyerekeknek ilyesmi programokat?

- Oké, mindkettő jó- bólintok örömmel. Ez a megoldás nagyon tetszik.
Az ízlés egyéniség dolga. Ahogy elnézem Usuit, nem tudom elképzelni, hogy olyan dolgot alkotna, ami másoknak ne tetszene. Ízléses a megjelenése, a ruházata, nincsen benne semmi kirívó. Miért gondolja, hogy bármi gond lenne az ízlésével?
- Bízzál a magad ízlésében, válogass össze színeket, ahogy neked tetszene. Ha valami gáz lenne vele, úgyis megkérdezem, valóban úgy akarod-e? - ajánlom. Ez kompromisszum. Az ő ötleteit valósítjuk meg, én csak akkor szólnék bele, ha az én csajos szememnek nem tetszene valami. A harmonikus színválasztásra csak bólintok, egyetértően.
- Oké, akkor fonjunk később Demetriának. Ő milyen színeket kedvel? Mit társítasz hozzá? - Vidám. Ezt a jelzőt mondta. Mindenképpen világos színekre gondolok, és a feketét tényleg kihagynám. - Milyen lány Demetria, azon kívül, hogy vidám? - kérdezem mosolyogva Usuit. Ha nem is mondja, azt feltételezem, Demetria fontos szerepet tölt be az életében.
A térfonás kapcsán aztán más tevékenységekről is beszélgetünk, és így esik szó az origamiról is.
- Néhányszor próbáltam könyvből hajtogatni, de a szagattot vonalaknál elvesztem a fonalat...- harapok az ajkamba. Sosem tudom, egy hajtást előre vagy hátra kell végezni, ha nincs ott egyértelműen a jel- Látod, ezt nem tudtam. Azt hittem, a pontos méretezés a lényeg, nem a minőség. Bár, most hogy mondod, biztosan fontos, hogy legyen tartása a papírnak, mégse legyen nehéz hajtogatni...
Aztán leplezetlen ámulattal nézek rá.
- Ezer darut? - Soha meg sem próbáltam, nagyon bonyolultnak tűnt. - Nem fáradtál el a végére? - Négy nap... Nekem beszakadt volna a hátam a monotóniában. Előttem van, ahogy a papír felé görnyedek...
- Oké...- és a fejemben már ott a kérés, kérdés, vajon a gyerekeket megtanítaná-e. Ki lehetne diszíteni az egész osztályt, ha nem ezer, csak száz darut hajtogatnának...
Ráharapok a számra, hogy ne legyek telhetetlen. Inkább a térfonással lépünk tovább. Usui figyel és szorgosan másol. Nagyon jól csinálja.
- Az én kedvencem a hat szálas csavart...- árulom el Usuinak. A kérdő hangsúly miatt úgy hiszem, a kérdés valójában erre vonatkozott, nem a négyszálas verziók közül kellett volna választani. De könnyű kitalálni a választ, ha mégis.
Szépen dolgozunk egymás mellett. Látom, Usui ráérzett, hogyan kell a szálakat vezetnie, és már csavarodik is a két szín szépen egymás alatt...
- Nem. Ez lesz az első alkalom... De már van másik két ötletem, mivel lehetne őket lekötni és felvidítani kicsit...- mosolyodom el. Eddig bírtam- Az egyik az origami..., ha segítesz...

Összepréseli a száját, hogy bízzon a saját ízlésében. Ő neki nincs baja a sajátjával, inkább másoknak szokott.
-Rendben. - Elvégre most ő a diák, a másik a tanár, hát szót fogad.
-Demetriához? Világosakat. Vidámakat. Olyanokat mint a tiszta égbolt kékje, a fű zöldje, az arcpír pirosa, a nap sárgája. - Próbál hasonlítgatni mert amúgy nem bírja leírni milyen színek ezek. Csak hogy zöld meg kék... de az most nem elégséges.
-Demetria? - Hülye szokás a visszakérdezés, de valahogy hozzátartozik. - Kedves és cserfes. Közvetlen. Túl közvetlen. - Mondja némi komolytalan éllel. - Segítőkész. Félénk és bizonytalan. Családcentrikus. Barátságos. Lelkes. - Néz a másikra, hirtelen ennyi jutott eszébe, amik markánsabbak.
-Ezen könnyen lehet segíteni, ha látod, úgy könnyebb. - Mondja a szaggatott vonalas részekre már az origami kapcsán.
-Igen. Ha túl puha nincs tartása és könnyen szakad. Ha túl kemény nem bírod behajtani rendesen. De a méretezés is fontos, mert elcsúsznak az arányok és eldeformálódik. - Ad igazat a másiknak, mert az is nagyon fontos, bár neki az alap, hogy kiméri.
Az ezer darura bólint, azt ő is belátja, nem kevés.
-Dehogynem. De abszolút megérte. - Látva a Húga mosolyát, mintha elillant volna a fáradtsága.
-Rendben. - Bólint, nem nehéz, nem bonyolult, hamar meglesz. Akár ma is, ki tudja. Bár nincs papír, majd kerítenek.
-Soknak tűnik a hat szál... - Szalad össze a szemöldöke, mert néggyel nem nehéz, de hattal?
Míg fon és ivódik a kezébe a mozdulat, kérdezget rendületlen.
Meglepi hogy ez lesz az első alkalom, nem úgy tűnt neki. Elismerően biccent hogy már kettő újabb is akadt, amivel feldobhatja a másik a gyerekeket, majd bólogat.
-Természetesen. Bár fejből csak darut és macskát tudok hajtogatni. - Vallja be, mert amúgy nem nagyon origamizott.
-Mi a másik? - Már érdekli, azt nem említette a másik, mi lenne az.

Ízlés dolgában az emeberek nagy része más véleményen van. Én semmi kivetnivalót nem találtam (eddig) Usui ízlésében, mégis úgy tűnik, megbántottam azzal, amit monddtam, mert összepréseli a száját, mintha haragudna.
- De az is meglehet, hogy ami nekem tetszik, neked nem...- vonok vállat. Ennek nincs nagy jelentősége, maximum, ha egymásnak készítenénk meglepetést.
Megemlíti, hogy szívesen fűzne egy lánynak. Hogy milyen kapcsolata van vele, nem derül ki, de hogy a kapcsolatukra a harmónia jellemzi, egyértelmű azáltal, ahogy jellemzi őt.
- Kék a zölddel, piros a naranccsal... , szerintem egy nyolc szálas csavart mintában meg tudnánk ezt valósítani...- nézek rá biztatóan.- Ha belehúzunk, estére meg is tudod majd csinálni... - bólogatok, hogy aha, jól hallja, komolyan gondolom. Képesnek tartom rá, ha ilyen gyorsan tanul. És aztán reagálok arra is, amit Demetriáról mondott- Olyan fiatal lányról beszélünk, akinek még vezetésre van szüksége, valakire, aki fogja a kezét, és segít neki kiigazodni a világ dolgaiban? - És szívem szerint megkérdezném, olyasvalakire, mint amilyen te vagy? De ez nagyon direkt és illetlen kérdés lenne. Inkább eldöntöm magamban, hogy így van. Ha Demetria olyan lány, amilyennek Usui leírta, Usui jól illene hozzá. A feltételes mód azért evidens, mert ha egy pár lennének, ő volna itt, és nem én...
- Nem akartad... őt elhívni ide? - kérdem, és kissé belehajolok a fonásba. Nem járnak buta gondolatok a fejemben, csupán nem értem, ha ennyire kedveli azt a lányt, miért nem hívta őt el ide. Engem alig ismer.
...
- Biztos ennek is megvan a maga technikája, és csak egyszer kell rájönni, utána megy minden magától...- nézek rá félénkebben. Mert hát a pandarajzolás - így utólag- már tényleg nem olyan nagy valami, és a madzagokkal való hajtogatás is gyerekjáték. Mindent könnyen meg lehet tanulni, ha az ember elég elszánt, hogy megcsinálja.
Usui teljesítményére leesik az állam. Mi lehetett a cél, amiért ezt bevállalta? Őt ismerve, valaki(k) kedvében akart járni. Kíváncsi lennék a sztorira.
- És mi lett a daruk sorsa?- kérdezem, oldalra fordított fejjel, érdeklődve nézve rá.
Megegyezünk, hgy megtanít engem is hajtogatni, és megszületik az ötlet is, hogy a gyerekeknek is tanítsuk meg. Egyszerűen adja magát az ötlet, nem tehetek róla... És már csak azért hibáztatom magam, miért nem jutott eszembe ez hamarabb!
- Ó, ez nem gond.. Nekem van hajtogatós könyvem...- Jaj, lehet, hogy nem ússza meg kettővel...
És amikor visszakérdez...
- Hát ez..., a térfonás. Tudod, mennyi madzagom van még otthon???- forgatom a szemem. Amikor fejembe vettem, hogy ráállok majd, tucatjával vásároltam a csomagokat. Egy csomagban pedig legalább 50-60 madzag van...- Szerinted... ez is tetszene nekik?

-Ez így van rendjén. - Ő nem kétli hogy különbözhetnek.
Mesél Demetriáról, legalábbis válaszol a feltett kérdésekre, remélve kellőképpen informatív.
-Gondolod? Örömömre szolgálna. - Biccent egyet, hogy hálás lenne, mert akkor odaadhatná Demetriának mihamarabb.
Kicsit összeszalad a szemöldöke ahogy végiggondolja a következő kérdést.
-Demetria nem bízik a saját képességeiben és adottságaiban. Szeretne megfelelni mindenkinek, legfőképp a bátyjának és a családjának. Szerintem csak még nem jött rá, hogy ő úgy jó ahogy van és nem kell görcsösen megfelelni mindennek és mindenkinek. - Próbálja megválaszolni a másik kérdését, remélve kielégítő lesz vagy legalábbis érthető. Az meg sem fordul a fejében, hogy ő lenne ez a valaki, elvégre Demetriának mindene a bátyja például.
-Mostanában kevesebbet találkozunk és te jutottál eszembe az ünnep kapcsán. Nem kétlem, hogy Demetria élvezné a forgatagot és mindenhova elrángatna és kipróbáltatná velem, jelezve, jól érzi magát, de te nem voltál még ilyenen, nem ettél még ilyen jellegű ételt, nem voltál még ilyen ünnepségen. Szerettem volna megosztani veled, mert jól érzem magad veled. - Egy biztos, ő kimondja amit gondol és abszolút nem tartja furcsának hogy nem mindenhova Demetriát hívja el. Továbbá szeretné Ameliát megismerni, másképp pedig nem menne neki, nem de bár?

Bólint a megfogalmazásra, egyetért. Ha valaki egyszer átlát valamit, akkor utána már nem is bonyolult. Csak el kell jutni addig, hogy átlássa, ez pedig gyakorlás útján lehet csak.
A kérdésre kicsit lesüti a szemét és lehorgasztja a fejét. Emlékszik, hogy hónapok múltán hogyan állt a darvak előtt és csak nézte őket. Egyedül.
-Egy kivételével mindet elajándékoztam az egyik mentősnek, ott helyben pedig kipótoltam, hogy meglegyen újra az ezer. Reméltem, az ő kívánsága teljesül. - Mondja némileg halkabban, mert nem most volt ugyan, de nem is volt egyszerű. Az az egy darab még mindig megvan, ott pihen a polcán.
De hamar ugyan olyan lesz mint volt, a hangszínéből is elpárolog a szomorúság, mert szívesen segít, támogatja a másik ötleteit.
-Akkor semmi akadálya. - Ha van minta, könnyen lehajtogatja, elvileg. Bár ő videóból és a húgától tanulta.
-Nem, nem tudom. - Csóválja a fejét, honnan is tudná? Persze sejti hogy sok, azért ha szó szerint is vesz mindent, érti az átvitt értelmet, általában.
-Persze. Minden alkotás kellemes a léleknek. Lefoglal és leköt. Kikapcsol. Ha színesek a madzagok, nem lesz hiba. - Biccent egyet, hogy ő abszolút támogatja.
-Amúgy társasjátékot is lehetne vinni, valami egyszerűbbet és kisebbet, esetleg kártyát. Játszani jó. - Ezek kommersz ötletek, de lehet nem mindenki akar alkotni valamit, vagy hamar megunja, ellenben a játék az játék.

- Gondolod, hogy ez törvényszerű? - kérdezem csodálkozva. Mindig arra törekedtem, hogy a hasonlóságokat találjam meg két ember között (függetlenül, hogy nem voltam a kettő közül az egyik). Nem könnyebb azon az analógián elindulni, hogy kér ember mennyi dologban hasonlít, mint abban, hányban különböznek?
Demetria újabb témát ad kettőnknek. A neki választott színekből indulunk ki, de Usui sokkal többet mesél róla, mit ahogy először remélni hittem. Az az érzésem, gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, aki valahogy a családja bűvöletében (és fogságában) él. Ismerős a családmodell: egy idősebb testvér, akit mindenki imád, és akihez hasonlítani KELL. A csapda az egészben, hogy a testvér valóban követendő példa, érdemes lenne követni, csak épp az adott személyiség teljesen más, és emiatt képtelen a feladat végrehajtására. Hány szülő követi el ezt a hibát a gyerekeivel kapcsolatban!
- Ezzel a dologgal nagyon nehéz megküzdeni. - Jobb esetben csak megfelelési kényszer, rosszabb esetben kisebbségi komplexus- Meg kell találni azokat a tulajdonságait, ami csak rá jellemző a családban, senki másra. Amiben ő a követendő példa. Te tudsz ilyet?
Nekem úgy tűnik, jól ismeri Demetriát, és talán a családot is. Talán nem lesz nehéz dolga, nagyon szépen beszél a lányról, barátságos, meleg gondolatokat közvetít vele kapcsolatban. Nincs kétségem, hogy Usui úgy bánna vele, mint a hímes tojással, és képes lenne megtanítani a helyes önértékelésre azáltal, ahogyan bánik vele.
Törékeny, fiatal, és kifejezetten szép lány képe jelenik meg előttem, ahogy Demetriára gondolok. Úgy képzelem, hogy sötét a haja és hosszú. Fehér a bőre. A szeme mégsem kék vagy zöld, inkább barna. Sötétbarna, mint a haja. A képzet, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan foszlik szét.
A kérdés viszont csiklandozza a homloklebenyemet. Miért én vagyok itt és nem Demetria? Szokatlanul nyílt választ kapok. Nagyon kedveset.
- Hát... köszönöm- mondom kissé zavarban. Remélem, Demetria soha nem fog rám (vagy Usuira) neheztelni.

Az origami kapcsán egy emléket idéz fel, amikor ezer darvat hajtogatott. Elszomorodik tőle, nekem úgy tűnik, kicsit ki is lép a testéből, mert olyan, mintha nem is lenne mellettem, csupán a fizikai valója, és szellemben valahol távol járna. De ez a látomás sem kísért sokáig.
- Ha valakinek ezer darvat hajtogatsz, teljesül egy kívánsága?- kérdezem, és más jelképek után kutatok az emlékeimben. Azonban semmi ilyesmi nem jut eszembe.
Nem vagyok ilyen nagyravágyó. Én azzal is beérném, ha a kis betegeink meg tudnál örvendeztetni a szeretteiket (és egymást), azzal, ha apró meglepetéseket készítenek egymásnak. Meglehet, egyik-másik tényleg szereti annyira a másikat, hogy akár ezer darvat is falajánlana, csakhogy teljesöljön egyetlen kívánsága.
Egyre inkább belelekesülök, oyan dolgok is eszembe jutnak, amik ezelőtt sohasem. Az onkológia gyerekraja amúgy is gyenge pontja az életemnek. Az első hely, ahol nem tudtam 5 napnál tovább lenni a gyakorlaton. Az a hely, ahonnan rendszeresen sírva megyek haza. Talán tudok tenni értük valamit. Egyetlen mosolyukért...
Usui hajlandó segíteni, és tudom, a könyv segítségével bármikor képes leszek majd felidézni a tanultakat (kiváltképp, ha a kettő fedi egymást), és azt is megfontoltan adja tudtomra, hogy szerinte a gyerekeknek tetszene e térfonás, ha megfelelő színeket és formákat hoznánk létre közösen...
- Nos, menjünk tovább? Jöhet a hat szálas fonás? - Csöppet sem érzem magam fáradtnak. Ha ő bírja, én biztosan nem fogom feladni!

-Minden ember más és egyedi, hasonlóságok és különbözőségek mindig lesznek. Én könnyen szót értek veled, jól érzem magam veled, de ha másmilyen lennél már korán sem biztos hogy így lenne. De a különbözések sosem zavartak, tekintve én kevés emberhez hasonlítok gondolkodásban és... viselkedésben. - Fogalmaz finoman, mert mondhatni teljesen kilóg, nem is kedvelik sokan.
-Nem ismerem a családját. Ebből kiindulva nem tudom megítélni pontosan, de Demetria nagyon kedves személy, csak lebecsüli a tetteit és a vágyait. Szerintem sok olyan tulajdonsága van, ami remek emberré teszi őt, próbálom is neki mondani. - Tényleg próbálja, csak nem egyszerű, mert nem valami beszédes valaki ő maga, Demetria meg nagyon fecserészős.
-Nincs mit. - Feleli a köszönetre, mert ő nem titkolja, hogy kedveli Ameliát, mint ahogy azt sem titkolta, hogy Demetriát kedveli. Eleve az hogy megengedte magának ezeket a programokat, hogy ezzel a két lánnyal legyen, már eleve nagy szó, de ezt nem kell tudniuk.

-A babona így tartja. Ezer daru esetén teljesül egy kívánságod vagy annak akinek hajtogattad. - Bólint, hogy igen, ezért is hajtogatott pont ezret, se nem többet, se nem kevesebbet.
De témát váltanak, azaz módosítanak, mert a gyerekek jó téma. Amelia igencsak lelkes, ami Usui kedvét is hamar helyrehozza, próbál ő is segíteni pár ötlettel, bár Amelia jobban tudja mire lehet igény.
-Jöhet. - Bólint, ő benne van, mutassa csak, újra koncentrál a nő minden szavára, mit magyaráz és hogyan, hogyan mozog a keze, hogyan alakul a fonat.
-Más jellegű fonásokat is csinálsz? Sok karkötőt látni, ha jól tudom sok fonott most is divatos. - Kérdezget közben, kedvét leli kivételesen a beszélgetésben.

- Értem, amit mondasz...- mondom lassan, de meg kell kérdeznem:- Szerinted melyik állítás igaz: "Ellentétek vonzzák egymást" vagy "A hasonló dolgok örülnek egymásnak"?
Én arra jutok, nem lehet általánosítani. Például Usuival kapcsolatban már kiderült, számos dologban gondolkodunk másképp, és mégis nagyon jól elvagyunk egymással. Közös dolgaink is akadnak, egyformán tudunk lelkesedni dolgokért, mégha azok nem is fedik egymást. Mi köze a beállítódásnak ahhoz, ahogy két ember viszonyul egymáshoz? Én csak azt tudom, első alkalommal megijesztett Usui, és most nagyon kedvelem. Visszanézve meglepődöm, hogy egyáltalán valami megijesztett.
- Egyéniség vagy. Nem tucatból az egy- mosolygok rá. Nekem ez szimpatikus, legalábbis azon a módon, ahogy ő egyéniség. Nem feltűnősködik, nem hívja fel magára a figyelmet. Kedves és szerény. Nekem már önmagában ez is tetszik, pedig nem is soroltam fel minden jó tulajdonságát.
- Ó, ezt nem tudtam...- így nem olyan könnyű megmondani a tutit. De az mindenképpen pozitív, hogy önmagától is eszébe jut Demetria önbizalmát építeni. Szegény lány, valószínűleg el van nyomva abban a családban. Örülök, hogy olyan ember a barátja, mint Usui.
A saját kedvtelésem kapcsán kerül szóba egy másik őrület, az origami és az ezer daru.
- Miért ajándékoztad el őket? - gondolom, nem a mentős volt megjelölve, mint célszemély. Illik vajon visszautasítani egy ilyen horderejű ajándékot? (És miért épp egy mentős? Lehet ennek valami jelentősége?)
Az origami és a térfonás szintén a listára kerül a festés után, mint ötlet, hogy a kórházban majd a gyerekekkel ezt lehetne művelni, műveltetni. A képzelet boldoggá tesz, hogy olyan dolgot adhatok nekik, amivel az idejüket is lekötik és amivel egyúttal maradandó (és kézzel fogható) nyomot hagyhatnak maguk után... Még mindig elszomorít, ha arra gondolok, némelyeknek milyen nehéz sors adatott.
Usuival rátérünk aztán a hat szálas négyzetes és hat szálas csavart fonásra. Mint eddig is, csak az első sorok nehezebbek, aztán már adja magát a fonal, és könnyebben lehet haladni. Usui is egyre kevesebbet nézi a kezem, és könnyedebben kezdeményez beszélgetést (már nem kell annyira koncentrálnia)
- Tudok hajat fonni, és ismerek néhány csomózási technikát, de ahogy látod, én nem igazán viselek ékszert- se gyűrűm, se láncom, de még fülbevalóm sincs. Azaz van, csak nem hordom őket. De abban igza van, hogy sok fiatalnak van tele a keze: gyöngyös, szövött, fonott, műanyag karkötők világát éljük.

Hallgatja a kérdést, kicsit elkerekedik a szeme, de már-már kínos-mosolygós hangon közli a véleményét.
-Én nem vonzok senkit, pedig velem mindenki ellentét, de nagyon is örülök, ha van bármi közös. - Von vállat, pedig nem szokása, de ezt most könnyedén fogta fel.
-Hm. Egyéniség... - Mereng el a szón, mert ő maga üresnek érzi magát. Amelia már inkább egyéniség, vagy Demetria, Nina... még Mark is, pedig utóbbit utálja. De ő?
-De azt tudom hogy katonacsalád az övék, ez azért támpont. - Teszi hozzá még Demetriához, mert ezt lehagyta, pedig nem elhanyagolandó.
Az origami kapcsán kicsit csöndesebb, de válaszol azért, mert hát nem titkok ezek, csak sosem beszél róluk senkinek. Meg ugyan kinek mondaná?
-Mert akinek hajtogattam már nem teljesülhet a kívánsága. Fájt rájuk nézni. - Vallja meg őszintén, mert hát ahogy belépett a szobába összeszorult a gyomra. Na meg remélte valakinek még szerencsét hoznak a kis darvak, ha már ő nekik nem hozott.
A másik későbbi lelkesedése azonban átmossa őt és visszazökken a pár perccel korábbi kellemes hangulatba, ötletelget is ő is.
Koncentrál a fonásra is aztán, ez mér érdekesebb, nehezebb, de mivel az alapokat tudja, kicsit már kezd ráállni a keze is. Emiatt is adódik, hogy könnyebben figyel közben a másikra, kérdezget is.
-Miért nem viselsz? Jól állna. - Legalábbis ő így ítéli meg ahogy félredöntött fejjel megnézi kicsit magának a másikat.

Felnevetek, ahogy a válaszát hallom.
- Micsoda? - Nem értem, hogyan állíthatja, hogy nem vonz senkit, és nem értem azt se, hogy lehet mindenkivel ellentét. A mondata másik része világos, de ezt jobb szeretném érteni. Akkor most megcáfolja az első állítást? Vagy csak viccel? Egyáltalán nem gondolom, hogy komolyan beszél, hiszen épp az előbb még azt mondta, kevés emberhez, de hasonlatosnak érzi magát.
- Ez nem kritika, kedves Usui, hanem bók...- döntöm félre a fejem, mert úgy tűnik, mérlegeli a szót. - A legtöbb embert könnyű elfelejteni, éppen azért, mert semmiben nem tűnnek ki a többiek közül. Téged nem foglak elfelejteni soha. Akkor se, ha most azonnal hazamegyünk, és soha többé nem találkozunk... - mondom neki, és közben nem a kezemben tartott munkára figyelek, hanem rá.
Demetriával kapcsolatban is nagyon figyelmes, és saját tapasztalataim is megerősítenek benne, hogy nem átlagos férfival van dolgom. Úgy tűnik, foglalkoztatja, amit mondtam, mert újabb információt oszt meg velem Demetria családjával kapcsolatban, mintha számítana, én mit gondolok erről (vagy hogyan befolyásol).
- Ah. Egyetlen leányzó a családban? - Bár mindegy- Nem úgy véled, a katonák hajlamosabbak visszafojtani a kedvességet a családjukban? Mintha kevésbé lennének ettől erősek, vagy nem is tudom...- Van néhány film, amire a véleményem alapozom, mert az én családomban senki sem katona. Személyes élményem ilyenformán nincs.
A daruk kapcsán azt hiszem, nem voltam eléggé körültekintő. Usui hangulata azonban érezhetően változik, kissé mintha zárkozóttabbá válna, merevebb lesz a tartása, hűvösebb a hangja, talán más számára láthatatlan ez a változás, mégis... érezni... , még mielőtt kimondaná (célozna rá).
- Megértem...- lesütöm a szemem. Veszteség érte. Vajon én nem ugyanezt tenném a helyében? Vagy nem tettem ugyanezt? Szabadultam mindentől, ami ahhoz a személyhez kötött, aki csalódást okozott. Kidobtam az ajándékait, a leveleit, a rózsát, amit kaptam tőle, és amit lepréselve úgy őriztem, mint valami kincset, hetekig. Ameddig ki nem derült az esküvője... Liotól ugyan nem kaptam semmit, semmit, amit őrizgetni lehet holmi dobozokban, de őt a szívemből akartam kitépni örökre. Más kérdés, milyen sikerrel...
Jó, hogy más dolog fontosabb, és nem kezdünk búsulni; és közben a fonással is jól haladunk. A karkötők kapcsán kezdünk el az ékszerekről beszélgetni, és Usui kérdésére csak megvonom a vállam.
- A munkahelyen nem túl szerencsés... Tudod, ha a kezeden viseled, alá szorulhat bármiféle kosz, a nyakadban lévő beleakadhat valamibe, vagy a beteg akaszkodik bele... És az időm java odabent játszódik. Otthon meg minek is viselnék? - számomra ez egyértelmű. Nem is hiányolom az ékszereket, sosem rajongtam túlzottan értük.

Kinevetik, pedig komolyan gondolja. Valahogy úgy érzi ő már rég nem az aki volt és nem is lesz. Üresnek érzi magát, egy lyukas kancsónak, amibe ha kerül is némi víz, mindig kiapad és sérülten vár valakit aki kicsit értelmed ad az életének, aki egy ideig elhiteti vele, tárolhatja a vizet.
-Nem fontos. - Nem erőlteti a témát, szórakozni jöttek nem ilyen lehangoló dolgokat hallgatni. Bár ha noszogatják elmondja, de kétli hogy érdekelné a másikat. Mármint valóban érdekelné.
-Bah, mert annyira semmilyen és szoborszerű vagyok? - Vonja fel a szemöldökét és félredöntött fejjel néz a nőre míg fon, hangja kétkedő, de nem gúnyos vagy szomorú, mert hát mi lenne benne olyan felejthetetlen? Maximum az mennyire nem élettel teli. Nem sajnáltatja magát, csak tisztán látja a helyzetet. Ő ilyen, tudja magáról, de nem akar változni. Nem látja értelmét. Így könnyebb. Talán.
-Azt hiszem. Három bátyja van. - Bólint, mert nem tudja van-e egyéb női rokona az anyján kívül. - Egyszerűen megszokták, hogy határozottnak kell lenni és fegyelemnek. A seregben nincs kedveskedés. - Ő legalábbis így gondolja, nem lehet egyszerű katonának lenni sem.
Biccent, örül hogy nem feszegetik a témát az origami és a darvak kapcsán, jobb szeretne tovább lépni, habár nem csak most, már évek óta. Úgy fest ez az ő keresztje: nem tud felejteni.
De új témák jönnek fel, kellemesek, jövőbe mutatóak, amik könnyen feledtetik vele átmeneti bánatát.
-Hát hord akkor amikor kimozdulsz. Mint most. Mit szeretsz? Mármint milyen ékszert? - Már el is határozta vesz egyet a nőnek most majd, csak előbb még lefonja ezt, meg a következő szintet is ha majd meglépi.

karakterinformáció