"Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."

Nehéz erről beszélni... Néha nagyon lehetetlennek, őrültségnek érzem, hogy feladtam a régi hozzáállásom a dolgokhoz.
- És te miért, mitől féltél?
Kérdezek, mielőtt én válaszolnék. Nem igazán tudok dönteni, nem hiszem, hogy fájna... Kicsit lehajtom a fejem, összeráncolt szemöldökkel gondolkodom, a szüleim jutnak eszembe... Azt hiszem azért alakult ki.
- HOgy nem fogadnak el úgy, ahogy vagyok. Ez nem tudom melyik... a csalódás, vagy a visszautasítás? Azt hiszem az is benne van, hogy ha rájönnek milyen vagyok valójában, már nem fogok kelleni. Én magam nem félek attól, hogy csalódom az emberekben.
Talán ha Liában gondolkodom. Ő nem szereti, nem akarom mondani neki, hisz azt mondta, keressek másokat is. Attól félek, hogy ő egyszer csalódik bennem, bár nem tudnám megfogalmazni konkrétan miért.
Kicsit félrebiccentem a fejem, mint aki el is hiszi, meg nem is. Sajna még mindig annak érzem magam. A kézfogás jól esik, ellennék ebben a pózban vele estig. Vagy még alvás közben is.

A játéknál beszél a szerelemről, szerintem azért mondja, mert már túl van a nagy Bummon.
- Kicsit úgy hangzik, mintha csalódtál volna egy hirtelen fellángolástól.
Félmosolygom felé, de a keze után kutatok, hogy megsimogassam. Neki tutira több tapasztalata van etéren, mint nekem. Nagyon koncentrálva bólogatok és próbálom megjegyezni, amit mond, mert Lia jó tanácsokat ad.Talán majd egyszer, télig, ha lesz kapcsolatom hasznát veszem. Úgy tűnik, ő lassan szeretett bele a franciatanáromba. Szenvedély és Társ-vigyorgom, mert Liát belövöm a Társba, de a kérdésétől elkomolyodom.
- Igazából a szenvedély...
Nem voltam józan, szerintem sosem tudtam megélni.
-Te gondolom már tapasztaltad és most a Társas cucc jön be, de az biztonságosabb, én is jobban örülök neki, hogy azod van.
Nézek rá biztatóan bólogatva és mosolyogva. Közelebb húzódunk és az egész valami feldobott jóérzés lebegéssé változik, amit nem fogok elemezni, megélem, annyit érzek csak biztosan: nem akarok tágítani a közeléből, nekem jó itt, vele. Szeretném, ha ő elfogadna, ha mellette lehetnék, vigyázhatnék rá banyakorig. Megrázom a fejem, nem fogom visszaszívni.
Kicsit hihetetlenkedve nézek rá a Star Wras kapcsán és elviccelem a dolgot. Ujjam hegyével megbököm, mintha idegen lény lenne. Lesem a reakcióit.
- Csodalény vagy a javából! Olyan, akit az ember, szinte félve érint meg. De tudod, hogy nekem nincs félelemérzetem!
Vigyorodom el és a nyakába ugorva ölelem meg. Persze eleve ülő pozícióból megy a támadás, de tarolva, nagy lökettel alaposan magamhoz szorítom.
- Nem fogsz, én végigelemzem neked!
Biztosítom vigyorogva, bámulva az arcába. Jó nézni, olyan szép. A romantikán kicsit elhúzom a szám.
- Pedig ki kéne hagyni néha. Így tök olyan, mintha szerelem nélkül nem is lenne élet az élet és akkor mi van? Ássam el magam?
Van egy olyan érzésem én nehezen lennék szerelmes.
Kingre bólintok, az jöhet, közben kap egy kérdést és válaszol is. Nem emel ki külön ruhadarabot, de Lia mindenben gyönyörű, teljesen totál mindegy mi van rajta. Visszakérdez, morfondírozom.
- Van néhány ingem és mintás pólóm, amit szeretek, tudod vicces képpel, vagy számomra fontos szimbólummal és a kalap. De ahhoz már nem ragaszkodom annyira, mint régen.
Főleg nyáron elég terhes. De majd ősszel megint a fejembe teszem. Néha... Na húzok, mutatom Liának a lapot és közben olvasom is.

Sorolj fel legalább három dolgot, amit az utóbbi időben jól csináltál, és örömöd telt benne, annak ellenére is, hogy esetleg kötelezettségből vállalt tevékenység volt!

- HUh...hát jól csináltam, hogy felvételiztem a Francesra, ez nem csak kötelezettség, hanem nekem is jót tesz majd, hogy megszerveztem magunknak a mai napot, ennek nincs köze a kötelezettséghez és ő...hogy megpróbáltam elfogadni a szüleim, sőt meg is köszöntem nekik, hogy gondoskodtak rólam a kóma alatt és úgy érzem, komolyan veszem a nekik tett ígéretet, hogy megváltozom. Ez persze nem csak miattuk, hanem magam miatt is fontos. Najó, te jössz
Mondom, mielőtt megint zavarba jönnék.

Reeven kérdésétől kissé összeugrik a gyomrom. Legyek vele őszinte? Lehetek? Csak szigorúbb lenne Sebastiannal, mert azt hinné, miatta félek.
- Sokáig bizalmatlan voltam a pasikkal...- vonok vállat, de aztán elmosolyodom, jelezvén, hogy változtak az idők.
Aztán ő fogalmazza meg, mi az, ami rosszul érintené, és azt hiszem, egyetértek vele.
- Ez visszautasítás. Csalódás akkor ér, ha valaki elhiteti veled, kellesz neki, ahogy vagy, aztán úgy dob el, úgy hagy el, mint valami értéktelen... rongyot- hajtom most le én a fejem. Aztán Reevenre nézek.
- Tudod, senki sem hibátlan. Az a lényeges, hogy el tudjuk egymást fogadni hibáinkkal együtt... Vagy az egész kapcsolat életképtelenné válik- értem ezt elsősorban párkapcsolatra, hiszen ott avgyunk összezárva egy életre. A rokonság más téma, de mert nem ismerem Reeven valódi félelmeit, ezt nem is emelem ki.
Kézenfogva megyünk "haza".

- Valahogy úgy...- nézek Reevenre, aztán el tőle. Hirtelen fellángolás? Az elején az volt. Rossz alapra építkeztem, nem is kellett volna, esélytelen voltam, hiszen... (Ó, ez nagyon bonyolult) Jó lenne beszélni valakivel Lioról, aki nem Sebastian. Kiváncsi vagyok, mi az ő véleménye. Vajon rossz ember vagyok? Én adtam okot csalódásra? Vagy én is? Felment engem az a tény, ha tisztában leszek vele, nem csak én hibáztam? Jobb lesz valami? Lioval kéne beszélni, de nincs merszem felhívni. Daryl pedig... Daryl pedig biztosan az ő pártját fogná.
Anélkül, hogy konkrét személyekről beszélnék, beavatom egy véleménybe, amit közben magamévá tettem, azaz -úgy érzem- ez a válasz arra, miként szeret(t)em Liot és szeret(t)em Sebastiant. Még Lio sem múlt idő, és Sebastian sem csak a jövő. Párhuzamosan szere(t)tem őket, csak máshogy... Ez a tény engem is megijeszt. Csak vélem hogy helyesen döntök, és azzal, ahogy választottam, jó úton járok.
- Ah...- hördülök fel, kicsit csalódottan, mert nem az én elméletem erősíti, de aztán az jut eszembe, mndenkinek szüksége van erre az érzésre is. Talán reevennek is, mert nem volt még része benne; meg kell tapasztalnia, milyen a szenvedélyszerelem, hogy aztán egy olyan ember mellett köthessen ki, aki élete végéig elkíséri. Mintha a fejembe látna, olyan szavakkal vígasztal, amire vágyom.
- Úgy gondolod, jobban szükségem van biztonságra mint erre a szerelmes izére?- kínosan mosolygok. Nem volt rossz érzés szerelmesnek lenni, vágyakozni és álmodozni. A csalódás viszont rossz volt, és nem csak az utolsó, hanem mind a tucatnyi, amit Lio "mellett" megéltem. (Nagy Fehérről ne is beszéljünk)
Aztán a játék megint jó hangulathoz segít minket, öregkor és filmélmények, meg egy csomó nevetés kapcsán rájövök, az élet milyen szép. Reeven is elhülyüli a dolgot, majdhogynem UFOnak nevez, mert szeretek egy filmet, amit ő is, aztán szinte a nyakamba ugrik. Ösztönösen ölelem át, és nevetek a nyakába. Biztosít róla, hogy együtt öregszünk meg. A következő téma megint a szerelem, pontosabban a romantika.
- Szerelmi szál azért van minden regényben, hogy megnyerjék a nőket...!- nevetem el magam. Bár nem a szerelmi szál miatt tetszik a Star Wars, de lehet, hogy ez a kivétel... -Tetszeni fog a Remény rabjai. Abban nincs romantika!- dőlök Reevennek.
Kérdéskör: ruhadarabok. Hidegen hagynak; csak annyit jelentenek, hogy kényelmesen viselhessem őket, és passz. Reevennek vannak fontosabb ruhadarabjai.
- Szimbólumok? Mint például? - eszembe jut a henna-festés, valamikor tavasszal, a nyakamon. Talán Reevennel is kéne közösen magunkra pingáltatni valamit. Biztos jól esne neki!
Jön egy új kártya, elgondolkodtató, hiszen örömteli pillanatokat kell felidézni (ami rajtunk múlott).
- Örülök, hogyí örömöd leled a suliban, és abban, hogy most... velem vagy itt. Köszönöm. Ez sokat jelent nekem. A szüleiddel kapcsolatban...- beharapom a szám, de úgy vagyok vele, ha eddig őszinte voltam, ezután is az leszek- Örülöök, hogy rendezed velük a kapcsolatodat, de jó ötlet, hogy elköltözöl tőlük. anyád kicsit kattant, szerintem, és mert korábban nem ismertem, nem tudom, változott-e, mióta te... beteg voltál.
Aztán amikor kérdőn néz rám...
- Három dolog? A legnagyobb mindenképpen az, amikor Usui támogatója voltam az egyetemen. Véradásokat és felvilágosító órákat szerveztünk, és ezek jól sültek el. Aztán éppen Usui segített hozzá, hogy a kórházban a daganatos gyerekek kapjanak egy kis támogatást: vett nekik festéket, ceruzákat, színes tollakat, papírokat, és megszerveztük, hogy különböző foglalkozásokat tartsunk a gyerkeknek, amiben kreatívak lehetnek, ajándékokat készíthetnek a szüleiknek, barátaiknak... A harmadik... a lakásom, hogy te veszed ki műteremnek, és neked alakíthatom át, bár ez még a jövő, ez is számít? - a kérdés kapcsán valódi örömérzés jár át. Jó emlékezni az első két dologra, és jó arra gondolni, segíthetek valakinek, akit szeretek. Gondolatban ide sorolom azt is, amit Sebastiannal határoztunk el: új élet, tiszta lappal.
Azt kell mondjam, örülök ennek a kérdésnek. Jó emlékeztetni magam, hogy nem vagyok haszontalan, hogy van valaki, aki számít rám, és valaki, akinek fontos vagyok. Megölelem Reevent.
- Nagyon örülök neked!- nem kell, hogy értse. Ott tartom a fejem a fejénél, hozzá bújok egy kicsit, behunyom a szemem. Nincsenek véletlenek.

Liára függesztem zöldeskék tekintetem és valahogy nem lep meg, ahogy azt mondja bizalmatlan volt. Rémlik a történet a Nagy Fehérről. Ahá, meg akartam verni.
Ahogy elmagyarázza a kettő közötti különbséget tudatosul, hogy csalódás érte. Mutatóujjam az álla alá teszem és kicsit felbiccentem a fejét. Legyen büszke arra, aki! Most nagyon szuggesztíven nézek a szemébe. Fontos, mert segíteni akarok neki és ez mindegy egyebet hátrébb tol. A szemérmeskedést, hogy másokkal törődjek, vagy egyáltalán közel kerüljek a témához.
- Te nagyon értékes vagy, de disznók elé nem szabad gyöngyöt vetni. Egyszerűen túl ostobák ahhoz, hogy tudják értékelni.
Igen, ezt már mondta és igaza van és ezentúl én is erre törekszem majd. Elfogadni úgy, ahogy van és közölni, hogy úgy fogadjanak el, ahogy vagyok. //hacsak az nem egy gyilkosság lesz XD//
ÉS aztán kézen fogva sétálunk haza.

Rákérdezek, de nem kezd el mesélni.
- Szerintem ne bánd. Ez olyasmi, amit jobb, ha átélsz. Fontos, hogy tudd milyen, ez is egy tapasztalat. Szerintem, rosszabb, ha valakinek nincs lehetősége csalódni.
Most igyekszem nem magamra gondolni, hanem nagy általánosságban beszélni.
Valahogy csalódott, hogy nem a szenvedély jött az életébe, hanem egy biztos pont. Lehetséges, hogy hálás lehetek Sebastiannak?
- A szenvedély elmúlik, vagy elmúlhat, de azt mondják, bár nem értek hozzá, átalakul. A biztonságot nem lehet megfizetni, ha nő valaki. Tudod, ha lenne barátnőm, bár velem elég nehéz dolga lenne, ezt próbálnám megadni neki elsősorban én is. A védelmet. Lehet, hogy ez valami őskorból ránk maradt hülye ösztön, de hidd el egy életet csak ebben jó leélni. Nem akarom, hogy szenvedj, nem is engedném.
Közlöm aztán kicsit komorabban. Pedig nem szólhatnék bele… A pasit rugdosnám Lia helyett. Draytonnak is a körmére fogok nézi, akkor is, ha ő most biztonságosnak gondolja. Vajon nem arra akarunk kilyukadni, hogy egy ilyen kapcsolat unalmasabb?
A játék kicsit vonja el csak a figyelmünk, de közben átölelem, a nyakába ugrom és baromi jó nekem ott tartózkodni a közelében. Mintha a világ eső lenne és ő lenne a tábortüze. A szerelmi szálon lemondóan sóhajtok.
- Szörnyűek vagytok… Tényleg? Pedig nekem a Remény ragjai pont úgy hangzik, mint egy barzil szappanopera főcímdala.
Fintorgom. De előbb a bátor atlantisziak!
Nekem vannak pólóim, amiket szeretek, szimbolizálnak valamit.
- Például van Yodás is. Van Gyűrűk urás, magassági sorrendben mennek és egy véres oldalas, amire azt írták: Jól vagyok.
Vigyorgom, ez nagyon jellemző rám.
- Ha akarod majd megmutatom neked. Sőt csináltatok! Ezeket lehet.
Talán azért fontosak, mert tulajdonképpen egyediek. A válaszaimnak örül, kicsit fészkelődöm. A szülő témánál megtorpanunk.
- Ahh, persze, eléggé rám vannak szállva. Ja, anyám nagyon beteg.
Bólogatok, tudom.
- Rokonok vagyunk, a te szüleid se százasak. Vagyis anyád nem ismerem.
Az apja és a húsz éves cafkája… Kicsit meglep az ő felsorolása, mert nem is tudom, arra számítottam, hogy Drayton benne lesz. De valami Usuit emleget, én is ismerek egy ilyen nevűt, de ő japán. Nem, most nem rakom össze… //XD//
Az első kettő jótékonysági dolog.
- Sejtettem, hogy jólelkű vagy. Csak viccelek, tudtam. Simán lepipálnád Teréz anyát.
Mosolygok rá kicsit elviccelve a dolgot, de jó, hogy így tevékenykedik. Kicsit meglepő, hogy az én termem a harmadik.
- Számít, de megkérdezhetem, miért?
Talán az alkotáshoz van köze, hogy azt hiszi majd nagy dolgok születnek a műteremben.
Egyszer csak hozzám bújik, újra a tűz közelében vagyok, bújva hozzá én is karolom át és egészen hozzápaszírozódom (a jó értelemben)
- Én is…
Mondom kicsit halkabban és remegő szemhéjjal, aztán szorosabban ölelem meg, megmutatom mennyire örülök. Igyekszem lágy lenni közben, nem akarok neki fájdalmat okozni, még szeretettel sem.
A következő lapot, ha felhúzza, erre válaszolhat:

Gondolkozz el azon, vajon milyen új „első élmények” várnak még rád. Mondj legalább hármat! Képzeld el milyenek lesznek, beszélj róluk.

Nem akartam elszomorodni, az utóbbi hetek visszafojtott érzelmei most megint mardossák a torkomat. Szúrja a könny a szemem, ahogy az állam alá nyúl és felemeli a fejem, de szerencsére nem csordul ki. Álom a tekintetét. Nagyon komolynak tűnik, még a hangja is megváltozik.
- Anyám szerint minden férfi disznó- mondom ki halkan, aztán megrázom a fejem- de nem hiszem, hogy igaza van.
Ismerek egy párat, akiről nem feltételezem, hogy az, bár néhány olyat is, aki egyértelműen érdemli a titulust. A példázatot egyébként ismerem, de sosem alkalmaztam volna magamra. Nos, nem vagyok gyöngy..., de olyasmi sem, amit sárba kéne tiporni.

A csalódásairól nem szívesen beszél az ember. Emlékszem, hogy kinevetett Nagy Fehér miatt; azt mondta, lendüljek túl rajta, felejtsem el, pasizzak, éljem az életem boldogan. Hogyan is mondhatnám el neki, hogy az a férfi, akire "szemet vetettem" épp ilyen, ha nem nagyobb űrt hagyott maga után? Azt hiszem, szerencse, hogy nem emlékszik Liora. Ha kimondaná a nevét, talán azonnal kitálalnék... Így megmarad aban a hitben, hogy egyszer bántottak meg. Az is elég volt.
- Igazat adok neked- bólintok. Lényegében én is így gondolom. Meg kellett tapasztalni, hogy lássam és érezzem a különbséget, értékelni tudjam, ami valódi és nem csak lila köd. Csak hát... Még mindennek a kezdetén vagyunk, és akármilyen ígéretett tett is Sebastian, ez mégiscsak úgy indult, hogy "megpróbál szeretni". Nem erre a részére akarok gondolni. Inkább arra, mennyi időt töltött velem, hogyan ápolt és dédelgetett, támogatott, ápolt... adta a társaságát akkor is, amikor kimerült volt és fáradt én pedig nyűgös...
- A szerelem múlandó, a szeretet örök, ezt mondják a nagyok- mondom halkan, és komplett idiótának érzem most magam. Férfinak kellett volna születnem, vagy kevésbé romantikusnak. Lio is azt mondta, betegesen romantikus vagyok. Hát, sorry. - Ó, köszi!- megmosolyotat, hogy megvédene a boldogtalanságtól. Lehet azt kivédeni? Mi a recept?
- Nem is értem, miért félsz a párkapcsolattól. Tudod, hogy mire vágyik egy nő, téged nem kell megszelidíteni!- nézek rá, és megsimítom az arcát. Reeven nagyon jó fiú, és remek társ lesz belőle, ha legyőzi a félénkségét.
A játék jó, összehoz minket, újab ismereteket gyűjtünk be egymásról (és közben magunkról is).
- A Remény rabjai börtön sztori. Barátságról szó van benne, de nincs szó szerelemről. Legalábbis nem játszik szerepet... - nevetek a feltételezésen, valami romantikus maszlagot adnék a kezébe. Az atlantisz gyermekei sokkal romantikusabb, de inkább nem árulom el. Félő, akkor el sem olvasná.
Nevetek, ahogy a pólóit sorolja, mert olyan beleéléssel mesél róluk, mint a kedvenc írójáról. Sosem hittem volna, hogy lehet így szeretni egy pólót, vagy micsoda...
- Még Yoda hagyján, de egy véres oldalas? - kérdezek vissza; nem akarok hinni a fülemnek. Sose vennék fel olyat, amin vért ábrázolnak (vagy ijesztő).
- Mielőtt csináltatsz... kérlek, gondold át, miben különbözik az ízlésünk, jó? - kérem tőle finoman. Mert ha
együttesest hoz, vagy vicces feliratost, felveszem, ígérem, de ne legyen szörnyűséges...
Az egyik kérdés kapcsán szóba kerülnek a szüleink. Jobban mondva anyáink, akik éppen nem rokonok, de nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni közöttük.
- Jaj, jobb is. Hihetetlen maximalista, ami erénye is lehetne, ha nem vetítené ki másokra is... Borzalmas elvárásai voltak, és hidd el, lehetetlen neki megfelelni, egyszerűen... nem lehet!- egy csöppet se bánja, hogy nem ismeri. Neki köszönhetem (részben biztos), hogy nem sikerül elfogadni magam...
Jó dolgokról beszélni nem nehéz, többet is tudnék sorolni, mint három. És hogy Sebastiant nem sorolom ide, csak azért van, hogy ne bosszantsam fel megint, illetve ne tűnjön úgy, megint elbíztam magam. Pedig ő jó dolog, és örülök annak, megpróbáljuk együtt. Jó ember, vonzódom hozzá és szeretem, bár nem egészen úgy, ahogy Liot.
- Á, ez semmiség. Jó érzés másoknak örömöt okozni, ez a lényeg, és rájöttem, hogyan lehetek ebben aktívabb- mosolygok Reevenre. Lényegében minden motivációm ebből ered, bármit tegyek is.
- Miért, melyik? A lakással kapcsolatban? -Kérdezek vissza. Úgy érzem, sikerült megfogalmaznom az előbb, de lehet hogy magára nem tudja vonatkoztatni. Ha bólint, folytatom: - Egyrész amiatt, mert te alkalmasnak találod a helyet, hogy műtermet csináljunk belőle. Másrészről, hogy bennem megbízhatsz, valóban olyan lesz, amilyennek elképzeled, és horribilis összegeket sem kell kifizetned a munkálatokért. Harmadrészt, mert én is dolgozhatok benne, személyesebbé téve nekd... az ajándékomat. Nem lekötelezni akarlak, de remélem, sosem felejted majd el, honnan indultál...
Ha bármi kétsége van felőle, mennyire szeretem, hát most nem csak az ajándékkal mutatom meg, hanem az ölelésemmel is. Bújok hozzá, szavakkal is kifejezem, mennyire örülök neki, mert ennek most helye és ideje van. Szerencsére nem tol el. Megölelget ő is. Nagyon jól esik.
Aztán lapot húzok, most én kezdem a sort, hogy valljak az új élményekről, amik rám várnak. Nem kell sokat gondolkodnom, hogy sorolni kezdjem.
- Ez nagyon könnyű... Még sosem éltem együtt senkivel, most fogok. Egyszer majd feleség leszek és anya, bár ez odébb van még, nem tervezek rögtön teherbe esni - jelen pillanatban eszembe sem jut, hogy a lehetőség fennáll... Pedig a mensesem késik egy ideje. - Úgy képzelem, egyik szerep sem lesz könnyű, de mert egyikben sem leszek egyedül, a terhek is megoszlanak majd... Ha lehetséges, nagy családom lesz, tudod, hogy tengernyi unokám legyen és össze tudjuk nekik hozni azt a bulit, amiről korábban beszéltünk, majd 80 évesen...- nevetek és Reeven fejének koccintom a fejem. - Látod, már néhány dolgot el is sütöttünk korábban, pedig nem is ez volt a kérdés!- jóízűen nevetgélek.
És várom Reevent, berszéljen ő is, kíváncsi vagyok, ő miket szeretne átélni. Hiszen a kérdés lényegében ez...

Hiába megható most a pillanat, elvigyorodom.
- De némelyik egész aranyosan röfög, nem?
Hozzábújok egy kicsit, megsimogatom a vállát az állammal is.

Nem tudom miről van szó, talán még a régi, de itt vagyok neki, éreztetni próbálom, hogy rám számíthat, igazat is az, az élet nem mindig habostorta. Viszont nem véletlenül féltem a jelenlegi kiszemeltjétől…
- Mindenesetre, ha Drayton disznó lesz, megeszem vacsorára
Szusszanok feszültebben. Vennem kell néhány mély levegőt, hogy ne erre gondoljak és esetleg rontsak a hangulaton. Ma már eleget tettem ilyesmit.
Szerelem kérdésben elég gyenge vagyok, kicsit esetlen vállat rántok.
- Lehet.
De azért ez a szenvedély dolog jó lehet, elég dalszöveg született róla.
Ahh, ez betalált, kicsit vontatottan nevetek fel. Az arcsimogatásba szinte belesimulok, de a fejemen rázok egyet aztán.
- Nem Lia, ez nem ilyen egyszerű, meg kell. Vagy ilyen szimplának gondolsz?
Nem ismer eléggé még ő sem. Lesz egyáltalán valaha valaki, aki meg fog tudni? Még saját magamnak is problémás. Lehet úgy érti, hogy nem nagyon lépnék félre, de rengeteg bajom van ezt a dolgot érintően.
- Nem is nevezném félénkségnek, nem vagyok félénk a lányokkal, simán lesmárolnék bárkit az utcán és még jól is csinálnám.
Vetek rá egy szemtelen rosszfiús mosolyt. Félig vicc, ugyanakkor komoly, tudom, hogy valaha technikás, ügyes voltam, a gond egészen máshol keresendő. A szerelemet akarom és érzem magam rá…képtelennek.
- Az komoly, akkor Atlantisz után az lesz a következő.
Csillan fel szemem a Remény rabjaira.
A pólók jók tudnak lenni, véreset is kedvelem, bár Liának más a véleménye. Cukkolósan vigyorodom el és bököm oldalba egy kicsit.
- Ha kapnál tőlem nem az lenne rajta, nyugi. Te nem lehetsz véres, te vagy a gyógyító! Ha lehetne választani milyen szimbólumot tetetnél egy ilyen pólóra?
Elgondolkodva nézek rá, képtelen vagyok belőni mi illene hozzá, az egészségügyi keresztet elhessegetem. Felnevetek azon, mikor mondja, hogy gondoljam át a dolgokat.
- Na és a zombik?
Ugratom. Az anyja förtelmes egy perszóna lehet, fintorogva hallgatom.
- Íj, beolvashatok neki?
Necces a dolog, mert nem egy pasijáról van szó, az anyáknak megmondani…különös? Fura? Izé?
- Ne is akarj, ne foglalkozz az elismerésével.
Akinek nem lehet, annak nem lehet. Az ő anyja talán rosszabb, mint az enyém, Lia vajon megmondta neki hogy érez? Kiosztotta már valaki azt a nőt? A család fekete bárányaként nem jelentene gondot, eggyel többen akarnának kinyírni.
Lia egyre idealisztikusabbá válik a szememben, még a végén szenté avatom. Igaza van, jó érzés lehet, bólogatok. Nekem is ezt kéne. Bár azt nem tudnám elképzelni, hogy jótékonykodjak, de ha valakit bántanának, segítenék. Ilyesmit már csináltam és tényleg nem rossz érzés.
Bólintok, hogy a lakásáról van szó. Eléggé becsillog a szemem, amikor mondja, de nem jutok el addig, hogy könnyesedjen, eszembe jut, hogy nekem nem tud, mert nem sírok és tutira kiszáradtak a könnycsatornáim.
- Hú…Értem, nem felejtem, hát ez hú
Pislogok magam elé, aztán mosolygom, így jó lesz, még ha egy pillanatra meg is fordult a fejemben a meghatódás, elszállt. Közelebb húzódom, levegőt veszek és adok az arcára egy puszit. Kicsit reszketős, gondolom nem nagy dolog, hogy mások is szoktak ilyet, csak nem szokatlan, nagy lépés, egy hűha, Lia arcára a puszi. Megint egy olyan momentum, amit megjegyzek, amitől kipirulok, kicsit megszédülök és mindez megéri.
- Köszönöm, ez…hú
Lesütöm a szemem egy pillanatra, kicsit zsong a fejem, ez kell… Egy perces néma örömcsend. Az ölelgetésénél aztán folytatódik a mámor, belesóhajtok a hajába.
A kívánságai vidámak, együttélés, gyerek, felnőtt dolgok. Mosolyogva bólogatok, a 80 éves dolgon felnevetek.
- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. Egymásnak koccan a fejünk. Nekem ez nehéz kérdés, pislogva nézek rá.
- Őszintén…nem tudom. Szeretnék jóban lenni veled és úgy szeretkezni, hogy érzek valamit. És…írni egy olyan dalszöveget, ami híres lesz.
Kis gondolkodás után csak beugranak a lehetőségek. Húzok egy lapot:

Idézed fel életed három fontos első élményét! Pl első csók, első szerelem, első munkahely, első önálló lakás, első fizetés, első gyerek születése, vagy bármi más. Mi volt ezeknek a varázsa? Mesélj róluk.

- Hát…16 éves koromban döntöttem úgy, hogy beállok egy rockbandába és járni fogjuk az országot, akkor ez nagyon jó volt, viszont akkor kezdtem el ugye drogozni, sokszor nem volt kaja és lakás… De ettől függetlenül én élveztem! Hármat kell? Fenébe – mosolygom kínosan – Könnyebb lenne amnézia nélkül… Szóval az első csók valamikor kisiskolás koromban történt, megvédtem egy kiscsajt, akit bántottak. Tudod, hálapuszi. És az első…komolyabb fellépésem, amikor marha menőnek éreztem magam.
Röhögöm el a végét, ezek jutnak eszembe hirtelen.
- Neked milyen elsőid voltak?
A helyzetből származó izgalomtól elfelejtem, hogy Lia elsői a nagy fehér bálnával nem voltak valami felemelőek. Bátran, biztatóan kérdezek.

Felnevetek, hogy Reeven hogyan hozza összefüggésbe a férfiakat a disznókkal. Ennél jobb oldást én sem tudtam volna a témának, hagyom is annyiban. Nevetünk, magamhoz ölelem. Kicsivel később visszatér a téma, Sebastiannal kapcsolatban (akit még soha nem hasonlítottam disznóhoz).
- Ha disznó lesz, én sütöm meg neked!- nem akarom, hogy Reeven megint befeszüljön a témán. Nem elég, ha én izgulok?
Igazi lelki dolgokról dumálunk, meg is lepődök, hogy Reeven ennyire nyitott a kérdésben. Lio úgy rázta le magáról a kérdést, mint macska a vizet, Sebastian pedig inkább óvatosan fogalmazott. Én már nem vagyok benne biztos, akarok-e szerelmes lenni egyáltalán. Ha annak része a csalódás, akkor inkább nem. De lehet ezt irányítani, befolyásolni? Az érzés ösztönös, nem a tudatom irányítja...
- Egyáltalán nem hiszem, hogy szimpla vagy... Kitalálni, hogy mire is gondolunk, az egyik legbonyolultabb feladat, szerintem... Ez valami...- erősen gesztikulálok, mert nem találom a megfelelő szavakat- elcseszett velejárója a nőnek, nem is akaratlagos, azt hiszem. Én se akarattal csinálom!
Minden vágyam, hogy értelmesen fejezzem ki magam, de már olyan sokszor siklott félre ebbéli szándékom, hogy akkor is óvatos vagyok, amikor semmi szükség nem lenne rá.
Reeven ráérez, hogy valamiképp a félénkségről beszélek neki, és máris bizonygatni kezdi, hogy képes lenne bárkit lesmárolni.
- Wow, nagyon harcias lettél! El tudlak képzelni, ahogy végigrohansz a Sunset bld-n, és lesmárolod a neked tetsző nőket- ugratom, aztán komolyabban folytatom- Nem is erre utaltam. Inkább... Mennyire volnál nyitott ezekkel a lányokkal ismerkedni, beszélgetni, mint most velem?- nem a felületes, ismerkedős dumákra gondolok, hanem egy téma mélyebb kifejtésére, mely lehetőséget ad a ponotsabb megismerésre.
- Á, még a végén tényleg rákapsz, te is rajongó leszel!- örülök, hogy érdeklődik, és hajlandóságot mutat Kinget olvasni.

Valamivel később a kedvenc ruhadarabok kapcsán az egyéni pólókról beszélünk. Kiakaszt, milyen ötletei vannak. (Véres póló? Ennyire azért nem rajongok a szakmámért)
- Fogalmam sincs... Lehet, hogy inkább az egyik kedvenc zenekarom nevét íratnám oda. Amúgy... Valamikor tavasszal volt rám festve egy szimbólum. A reményé. Tudod, tekó helyett...- mosolygok. Sem elszánt, sem bátor nem vagyok, hogy tetoválást csináltassak. Nem tartom fontosnak. //Nem is figyeltem, neked van tetkód? Ha egy szál gatyában láttalak, gondolom, észre kellett volna vennem.//
Azt mondja, csináltatna nekem egy pólót, de a szeme sem áll jól, amikor a feliratán/mintáján töpreng.
- Zombi? Jaj, ne! Maxi Freddy Krüger- nevetem el. Remélem, nem is veszi komolyan.
Az anyám... nem könnyű téma, Reeven is érzi, hogy nem stimmel minden nála.
- Nem érnél vele el semmit. Leperegne róla. Szerintem apám is próbálkozott vele...- húzom fel a vállaim. Lényegében mindegy, jó ideje csak neten beszélünk, kevésbé személyesen, inkább levelekben, mert gyakrabban összekapnánk...
Ez a játék, amit játszunk, nagyon tetszik. Bár vannak kérdések, amik szomorú gondolatokat ébresztenek, a többségében mégis találok jót (és főként hasznosat). A lakás stúdióvá varázslása megint elérzékenyíti Reevent. Kapok egy puszit is. Abba én (is) belepirulok egy kicsit. Úgy tűnik, nagyon jó ötlet volt. Bizonyos, hogy ez is összekovácsol majd minket. Kiélvezem az ölelését, a gyengédségét, a háláját is. Jó érezni az örömét.
Oldottak vagyunk egymás mellett és egyre inkább képesek arra, hogy kitárulkozzunk egymás előtt. Ez néha nagyon vicces, és sok mókára ad okot.
- Az elsőt garantálom, a másik kettőre meg képes vagy, biztos vagyok benne!- nem nagyon merülök jobben bele, tőlem független dolgokról beszél, bár az érzelmekkel szeretkezni problémakört átérzem. Nem is bírom kikerülni, mintha a sors lenne az, aki szembesíteni akarna a dologgal, mert Reeven olyan kártyát húz, amibe akár ezt is belevehetném. Akarom?
- Oké..., ez nagyon aranyos sztori. Hány éves voltál, amikor kaptad azt a puszit? - Sebastian is mesélt valamit, ha jól emlékszem, ő 5 éves volt, amikor az első csókját kapta.
A visszakérdezés teljesen spontán, és gondolkodni sincs időm. (Elvileg nem is szabad)
- Első.... Mondjuk az első napom a munkahelyen... Tök jó volt, nem is volt idegen, mert a gyakorlatok nagy részét ott töltöttem, és úgy fogadtak, mint kedves ismerőst... Az első igazi csók... Nos, nem a kisiskoláskori élményt említeném...- megborzongok az élményhatására, mert ha nem is az első csókom volt, de sokáig az, amire szívesen emlékeztem, amit máig fel tudok idézni... az Lioé. - Ja, még egy kell? - nevetgélek, kissé zavartan...- Az első szexuális élményem katasztrófa volt, azt inkább elfelejteném!- mondom ki váratlanul.

Nevetek Sebastian disznóhoz hasonlígatásán, imádom ezt a csajt!
Megölelem, szinte fáj nem tenni, furcsa…mintha rákaptam volna, mint gyerek az átsütött pillecukorra. A szerelem kerül szóba, nekem nem okoz gondot erről beszélni, mert ezen a ponton még azt hiszem, nem érint. A szimplát lehet félreértettem, Lia arra gondol, hogy ki tudom találni mire vágynak a nők. Kihúzom magam, nevetve, eljátszva a pökhendit, meglegyintem a hajam.
- Tudom mi kell a nőknek, de nem egyszerű megszerezni egy ilyen szuperképességű valakit.
Röhögöm el a végét, kicsit megrázom a fejem.
- Nemtom, csak megérzés, azt hiszem mióta rárepültem erre…a nézzük mélyebben a világot témára, megérzem mit akarnak mások.
- Ettől vagytok nők, valamivel ki kell akasztanotok a másik nemet. Ez rejtélyessé tesz benneteket, motivál minket, hogy kikutassuk mire is gondolhattok. Nagyon idegesítő, de ha egyszerűen menne nem lennétek olyan érdekesek. Elbolondítotok minket.
Tárom szét a karom megadóan, mintha védekezni se lenne lehetőségem. Női varázslat ellen védtelen vagyok, mint minden férfi, oltást nem kapunk, kivéve a transzik, de nekik vannak stiklijeik a génjeikkel.
Szóval bárkit lesmárolnék, ezen nem múlik.
- Simán, bármikor, le is videózhatod
Kacsintok rá, amilyen őrült vagyok.
- Bár lehet előtte megkérdezném van-e barátja, mert ha van, az necces, lehet kidobná, ha megcsalná velem, a csajnak nem akarnék rosszat.
Vigyorgok mint a tejbe tök, a kérdés aztán komolyodik, igyekszem ehhez megfelelő mimikát társítani.
- Nemtom…az attól függ, ha a lány elég különleges, akkor igen. Nem is kell, hogy különleges legyen, csak bizonyos tekintetben hozzám hasonló, megmozgasson valamit, amit nálam úgy gondolom nehéz elérni.
Vonok vállat, én a fogadásnál arra voksolnék nem lesz nőm karácsonyig.
Kingre vigyorogva bólogatok, ha tetszik, akkor miért ne.
- Úgyis agyamra ment már az a sok sci-fi, nyitott vagyok.
Olvastam szépirodalmat is, szerintem nem jó, ha az ember beáll egy bizonyos műfaj mögé és aztán már csak azt hajlandó elfogadni. Nyitott szemmel kell járni, bárhol, bármi felbukkanhat, ami jó, amiből nem szabad kimaradni.

- Wúúú, mi a kedvenc zenekarod?
Erről még nem is beszéltünk, de kíváncsian hajolok hozzá közel, mintha csak a szeplőit akarnám megvizsgálni, ha egyáltalán vannak olyanjai.
Bólogatok, ez a reményes jó lehet, bár nem ismerem magát a jelet.
- Azért félsz tőle, mert végleges? Én akartam csináltatni, de végül nem jött össze, a banda jelét, a tagok neveit, de aztán pont hogy széthullott az egész, úgyhogy a terv is kútba zuhant.
//Nem, nincs rajta//
- De nem kizárt, hogy én majd csináltatok, csak még nemtom mit kéne. Nem csináltatunk egyszerre? Nem rakjuk rá a listára?
Fűzögetem hunyorogva, a pólón nevetek egy nagyot.
- Nem egy szép pasas, de ha neked Freddie kell…
Húzom, imádok vele viccelődni. A komolyság és lazaság közt egyensúlyozunk, mint kötéltáncosok, az anyja reménytelennek tűnik, végül vállat rándítok. Tőle is megvédem, bármikor.
- Inkább határolódj olyan emberek felé, akik értékelnek, önmagadért.
Ááá, ezzel a világért sem saját magamra célzok! Aztán meghat, puszit is kap tőlem, megint közel kerülhetek hozzá, olyan mint a tűznél, a világ a jégkorszak, ő a fény és valami ösztönösen odahúz, hogy túl tudjak élni. Miket szeretnék megélni, kissé elvörösödve dőlök a vele ellentétes irányba, aztán mielőtt esnék, megtartom magam tenyérrel.
- Meglátjuk…
Piszmogom, visszabillentem magam és elgondolkodom hány évesen kaptam.
- Nyolc
Hunyorgom, ahogy visszaemlékszem. Nyolc körül lehettünk.
Mikor ő sorol, akkor is vigyorgom, foglal sincs milyen volt az első csókja, kicsit neki dőlök.
- Azta! Ilyen emlékezetes volt?
A szexuális élményre lefagyok, de inkább csak a kezét veszem a kezembe.
- A lányok általában nem élvezik az elsőt, de ha ennyire borzalmas volt, biztos a pasi rontotta el, él még?
Nézek rá úgy, mintha lehetőségem lenne most azonnal bemosni neki egyet. Lassan a végére érünk a kérdéseknek, egy kártya maradt még:

Idézd fel az egyik legemlékezetesebb nyaralásodat! Mesélj róla részletesen!

- Egyelőre ennyi volt, de majd akár átvihetem az egész játékot is, csak azokban vannak kártyák, amik mélyebb, vagy neccesebb kérdéseket feszegetnek.
Nem árt előre szólni… Lehet, hogy ez a nyaralásos volt már? Az a pasi jár a fejemben, aki bántotta… Remélem nem úgy, mert bárhol lakna felkeresném…

Komolytalanabbak leszünk és bohóckodunk; a lényeg, hogy oldani kellett a feszültséget, és sikerrel jártunk. Más Sebastian sem fenyegető ellenség, hogy tudjuk, van módszer, amivel le lehet győzni.
- Jó úton jársz, le ne térj róla!- biztatom Reevent. Ha így folytatja, tényleg képes lesz a gondolatolvasásra!
- Én nem akartam ilyen lenni..., én szeretem az egyenes beszédet, de némelyik férfi meg éppen ettől van kiborulva!- nagyon is értem, miről beszél. Némelyik nő rafináltabb az ördögnél, és úgy csavargatja a férfiakat, ahogy kedve tartja. - Úgy hiszed, ez szükséges? - fintorgok.
- Ugye? Hát rögtön sejtettem!- nagy nőfaló az én unokaöcsém, mindig is sejtettem. - Ah, de akkor hol a meglepetés ereje, mi?- ez az előre kérdezek duma szokatlan formula.
- De honnan tudod ezt előre? Senkinek sincs a homlokára írva, hogy hasonszőrűek vagytok!?- vonom fel kissé a szemöldököm. Ha így volna, lényegesen könnyebb volna barátokra lelni.
- Ó, drágám, nem csak könyvekkel akarlak kirángatni az odúdból!- kacsintok Reevenre, és megint rászorítok a kezére.

- Mostanában sok U2-t hallgattam, most őket favorizálom, de sok zenekart szeretek- Ha a pólómról van szó, a U2 még vállalható is.
- Iiiigen, részben- mondom, kissé vontatottan- Mondjuk, a bandád neve örök emlék, egy konkrét név nem biztos hogy aktuális lenne 10 év múlva is...- kuncogok. Ha az első férfi nevét magamra varrattam volna, akit szerettem, gyűlölném azt a feliratot most magamon.
- Ha kitalálsz valamit...- vállalható tetkó, időtálló- miért ne? - Bakancslistára fel!
- Fúj, álmaimba ne kísértsen!- nem FK a férfi ideálom. Nevetek. Nem csak a külseje gáz, hanem hogy a lelke is éppen olyan rohadt.
Az anyám reménytelen, Reeven is belátja. A javaslata azonban kedves.
- Hidd el, azon vagyok...- nemde vele is rendre közös programokat akarunk csinálni? Nem azért, mert érzem a vonzását, a szimpátiáját, szeretetét? - Remélem, ezt a tanácsot saját magadra is alkalmazod!- nógatom én is egy kicsit. Hát ő sem bővelkedik még barátokkal, nem erről dumáltunk fél délután?
Időnként összeborulunk, csiszolgatjuk a közös terveket, és közben játszunk és rengeteget nevetünk.
Az első csókon elmerengünk.
- Nyolc? Minden fiú gyerekkorában csókolózik először? - háborgok "sértődötten". Az én emlékezetes csókom is szóba kerül (ha már azt említettem, ugye)
- Szerintem még meséltem is róla..., a reptéri mozgólépcsőn... vagy nem?- kérdezem, már nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy előtte nap adtam-kaptam, és úgy égett a számon, mintha parázs sütött volna meg. Szinte egész nap arra gondoltam. (És most is fel tudom idézni.)- Azért is első..., mert én kezdeményeztem- vonom meg a vállam. Lényegében fogadásból adott csók volt, és mégis... Ah, nem szabad erre gondolnom.
Hogy miért, nem tudom, az utolsó első élményem...
- Hát jah, elrontotta, ez igaz- ahogy a kezébe veszi a kezem, mély levegőt veszek. Oké, rég volt, én is hülye voltam, és már az egész nem számít. Az akkor szerzett gátlásaim nagy része mára már semmivé foszlott, hála Sebastiannak (és Lionak). Bebizonyították, hogy van más módja is a szeretkezésnek, mint amit akkor kaptam. Hogy él-e? Én tuti nem öltem meg. Vállat vonok. Tőlem akár fel is fordulhatna. Már nincs hatással az életemre.
- Te... voltál már szűz lánnyal, Reev? - kérdezem. Megnyugtatna, ha tudnám, nem én hibáztam.

Maradt egy kártya, felhúzom. Nyaralás.
- Nem baj, ha ezt passzolom? Kicsit elfáradtam. De játszhatunk máskor is, ez jó játék, tetszik, komolyan!- ölelem át Reeven nyakát, és kárpótlásul adok neki egy puszit.
- Öblítsük le a múltat egy kis pezsgővel, és írjunk listát a jövőről!- ajánlom neki, és feltápászkodok, hogy elővegyem a hűtőből a másik üveg pezsgőt. Felejteni, felejteni!!!

Remélem Lia is tudja, hogy hülyéskedtem, együtt nevetünk azon, hogy pont én értenék a nőkhöz és gondolatolvasok.
- Hát tudod hogy van…néha fáj az igazság.
Érdekes kérdés, úgy tűnik Lia máshogy csinálja, belenézek a szemébe, jó mélyen.
- Te is össze tudod zavarni az embereket, néha az az érzésem nem mondod ki a dolgokat. De nyugi, ettől vagy nő, tőled érdekesebbet, nőbbet keresve se talál senki
Bólogatok komolykodva, én lehet másképp látom őt, ahogy ő magát? Szerintem Lia extra lányos a lehető legkacifántosabb női logikával megáldva. Egyébként lennék akkora istenbarma, hogy az utcán csak úgy megcsókoljak bárkit.
- Á, igazad van, ha egy ártatlan csók válóok, akkor azt a kapcsolatot nagyon elszúrták. Nem kell a duma csak az akció
Kiáltom hangosan, menősködve, ezt is poénból, Lia érteni fogja és úgy számolom, velem nevet.
Megvonom a vállam, az igaz, hogy nincs, de egy idő után kiderül.
- Hát van ez a vonzódás, nem? Amikor megérzed a dolgot… Vagy pár olyan mondat, amit egyszerre mondtok ki, vagy befejezitek egymáséit, hasonló dolgaitok vannak.
Kicsit vállat rántok, nem akarok romantikusnak tűnni. Különben is csak tipp, nem találkoztam még ilyen nővel.
Ezen a kicsit incselkedő mondaton felröhögök, kérdőn nézek rá. Vajon mivel?
- Húha
Röhögöm el magam, még jó, hogy jön a zenetéma. Visszaadom a kézszorítást, de gyengéden, Lia olyan törékeny.

- Hm… minden korszakban változik a kedvenc vagy az U2 mindig fontos volt?
Nekem pl változott, bár maradtam a rocknál, a zenében nem vagyok olyan nyitott.
- Mi a másik része? A fájdalom? Gondolom nem a tűtől rettegsz
Hiszen nővérke. Bólintok, nevet nem érdemes, hacsak az nem pl a gyereked. Óvatosan próbálom rászedni erre az őrültségre is, elvigyorodom, mikor benne van, mutatom a tenyerem jelezve, adjon bele pacsit. Keresnem kell egy jó mintát, de olyat is, ami minket jellemez. Nehéz ügy, nehéz ügy, örökké rajtunk marad, meg kell fontolni.
Freddien nevetek.
- Ennyire nem szereted a horror filmeket?
Kérdezem, csak mert Kingből azt gondolná az ember, őrült a csaj. Lia az is, de a jó értelemben.
Anyás témához csak a kis megjegyzésem járul, hogy lógjon velem, ez le is esik neki, vállának koccintom az enyém.
- Redben, ezt ünnepélyesen megfogadhatjuk.
Szívemre teszem a kezem, mély levegőt teszek, mint aki épp a hazára esküszik. Nevetünk, hülyéskedünk és olyanokat idézünk fel, mint első csók. A felháborodásán megint felnevetek, kicsit nekidőlök.
- Korán kell kezdeni, hogy tizennyolcra belejöjjünk.
Ebből azt a következtetést vonom le ő már nem volt gyerek, talán kiderül, ha elmeséli.
- Hm…elég lyukas a memóriám, nem emlékszem már. Micsoda nő vagy Te, ha nem lennél az unokatesóm elhappolnálak Drayton orra elől
Nevetek fel, uh…lesmárolna egy nő! Mindig én kezdeményeztem, de ha egyszer valaki magától tenné meg! Valahogy nagyon izgató, érdekes, különös.
Kicsit komolyabb téma jön, megfogom a kezét és támogatóan ücsörgöm mellette miközben olyasmire emlékszik vissza, ami rossz volt neki. Szegény.
A kérdése meglep, nyögök is hozzá
- Öh
Úgy teszek, mintha csak torkot köszörülnék és nagyon ráncolni kezdem a homlokom.
- Hát…hogyne, igen.
Pislogok, gondolom lesz folytatás, mi miatt kérdezi ezt. Oldalt pillantok rá és várom.

- Persze, nem muszáj, ha nem akarsz már.
Kapok helyette ölelést és puszit, ez sokkal jobb, vigyoromból látszik is, elégedett vagyok.
- Jól van! Írjuk!
Tápászkodom utána, hogy majd én nyissam ki, én vagyok az erős férfi.
- Durranjon, vagy ne?
Próbálom elhappolni előle az üveget, már jobban vagyok, simán kinyitom úgy, ahogy szeretné. És bakancslistát is írunk, meg minden! Előbb a pezsgő, a lista majd részegen, hehehe!

- No igen, néha fáj!- mondom könnyedén, mert nem gondolok mögé semmi konkrétumot (bár lehetne).
- Igen?- csodálkozok arra, hogy mennyire vagyok "nő". Nos, csak akkor fogom be a szám, ha úgy érzem, vékony alattam a jég. Amúgy szeretem (szeretném) megdumálni a problémáimat. Aztán csak megkérdezem- Miben zavartalak össze?
A csók akción csak nevetek. Elveszti a tett a varázsát, ha előre be van jelentve, engedély van rá kérve; van abban valami varázslatos, ha meglepetés a dolog. Ha egy olyan helyes és vicces srác kapna csak úgy le az utcán, mint Reev, meglehet, elnevetném az egészet. Mint ahogy most is nevetünk.
- Ah, értem... Ilyesmire gondolsz! Az ilyesmi, szerintem, ritka jelenség. Vagy hosszú együttélés vonzata- az hogy olykor-olykor előfordul, az lehet véletlen is. A vonzódás más tészta, vonzódni sokkal könnyebb. Idegenek iránt is lehet vonzódni, ha van olyan tulajdonsága, ami nagyon kedves számunkra - Én hozzád is vonzódom, de nem feltétlenül jönnénk ki egymással, mint férfi és nő, egy kapcsolatban- Hiszen olyan mások vagyunk!
- Az lesz az igazi, ha utána is ezt mondod: "húha!"- kacsintok rá. Csípem, amikor nevet!

Dumálunk mindenféléről, főleg a játék kapcsán. Mellékesként jön képbe a zene, a U2.
- Régen is hallgattam, bár közel se ennyit, mint mostanában. Például remekül lehet rá takarítani, tudtad? És beindul tőle a lábam..., ha hallgatom, nem tudok feküdni, mozognom kell, csinálni valamit, mintha... felpörgetne, nem is tudom! És aztán képes ellazítani, belebújni a lelkembe, hogy megmelengessen, mint egy szerető...- ah, nem tudom ezt elmagyarázni.
- A fájdalom eszembe se jutott, de biztos az sem kellemes, hogy kismilliószór szúrnak meg... Nem, én az esztétikára gondoltam. Lehet, hogy ami ma tetszik, és esetleg jól is mutat, az néhány év múlva elcsúnyúl, nyúlik, fakul... - vállat rántok. Nem nagyon értek ehhez a dolgokhoz, csak az alapján beszélek, amiket láttam. Aztán csak lepacsizunk, valami jelet varratunk magunkra közösen.
- A vérengzős, feltámadós, zombis, darabolós horrort nem. És azt sem, ami kifejezetten a ijesztgetésben keresi a hatékonyságot. Mármint azon, hogy hirtelen ugrik ki pl. a szekrényből, ilyesmi... Van jó horror is, ami fokozatosan építi a feszültséget, és tulajdonképpen tudod, hogy meg fog történni, mégis elborzaszt... Tudod, azok, amik valós félelmekre alapoznak.
Sokadszorra is megfogadjuk, többet leszünk együtt a jövőben. Egyre kevesebb kétségem marad felőle, hogy ezek üres ígéretek. Még a gesztusát is leutánzom: "ünnepélyesen fogadom..."
Játszunk és beszélgetünk tovább, és (sajnos) nem csak vidám emlékeket idézünk.
- Ahhoz képest simán lebácsiztál a reptéren!- mennyire jöhettem be neki? Amúgy is vicc az egész, nem veszem komolyan. Talán csak vagánynak tart, hogy olyasmit tettem, amiről ő csak álmodozik.
A szex kicsit nehezebb téma, a hangom is megkeményedik kicsit, Reeven öleléssel támogat. Igyekszem már nem parázni a dolgon. Kiderült, hogy nem minden férfi ... egyforma.
A kérdés, hogy volt-e szűz lánnyal, nem véletlen. Önigazolást keresek, szólnom kellett volna-e.
- Te honnan tudtad, hogy... az? Ő mondta el? - nézek vissza rá, komolyan. Ez most nem vicc.

Bár felhúzom az utolsó kártyát, inkább kíváncsiságból. A hangulatom megzuhant egy kicsit, de tudom, mivel lehetne feldobni, ezért javaslom, hogy igyunk és írjunk bakancslistát. Csakis előre szabad nézni, sose hátra!
Reeven utánam jön, és a kezébe nyomom az üveget, bontsa ki ő, én addig kerítek papírt, írószert.
- Durranjon!- naná! Ez is kell a hangulathoz. Hülyeségből teszem hozzá: - Boldog új évet!
Felszerelkezve a papírokkal, tollal, az ágyra telepszem. Hasra fekszem, feltámaszkodom a könyökeimre.
- Mi legyen az első? - kopogtatom a fogaim a tollal. Beszámozom a papírt 1-től 20-ig.

Lehet, hog bántja, hogy azt mondtam nő? Nem értem…jobb mintha pasisnak neveztem volna. Elgondolkodom, mert nehéz kérdés.
- Néha nem pont értem mitől vagy szomorú, de ez talán csak az én érzelmi nyomorúságom. Megesik, hogy félreértjük egymást, tudod…amikor jöttünk is ez volt. És elég nehezen jöttem rá, hogy kedvelsz
Félrenézek.
- Talán ez is csak a nyomorúságom.
Bólogatok, de jobb lenne témát váltani. Párkapcsolatok… Ez sem a legjobb, de mint kedves kívülálló, tudom szemlélni a dolgokat.
- Gondolod? Lehet, nem tudom, nincs tapasztalatom. Én másmilyennek képzeltem.
De az talán túl idealisztikus.
- Szerinted…vissza kéne térnem az egyéjszakás énemhez? Mert ez a párkapcsolatosdi nekem túl összetettnek tűnik
Vallom be. Hallgatok egy kicsit, aztán kidüllednek szemeim és akaratlanul is hadonászni kezdek magam előtt.
- Hogy, hogy érted? Mint férfihez?
Elképedve meredek rá, aztán nyelek, ezt is látványosan. Ez a duma beillene egy klassz flörtnek is, de hát ő az unokanővérem, bármennyire is gyönyörű, vagy kívánatos… Hát persze, minthacsak a nővérem lenne, nem valami beteg, perverz módon, hanem… Magam elé meredek, aztán lopva rápillantok és rosszkor nevetek fel.
- Tartok tőle, hogy az hosszú húha lenne
Nyögöm.

A takarításhoz nem értek, megrázom a fejem, nem tudtam. Kis fél mosollyal sandítok rá.
- Jól hangzik, ez a dolga a jó zenének.
Igaz, hogy a szeretős részen hülyén pislogok.
Nem hiszem, hogy Lián valaha bármi is csúnyulna. Fenébe, kiszáradt a torkom.
- Rajtad még nyolcvan éves korodban is mutatós lenne, persze…csak akkor csináltassunk, ha…biztosan akarod.
Mondom a térdemnek. Nekem nem nagy ügy mi csúnyul rajtam, igaz, hogy a játékban mást mondtunk, de kizártnak tartom, hogy megéljem a nyolcvanat…
A horrorokról beszélünk és ettől nem jövök zavarba. Fél siker!
- Értelek, én is így vagyok ezzel. Mármint az ilyen gagyi, művéres hülyeségek nem valami ijesztőek, de amikor benyögik, hogy megtörtént esemény alapján…Pl a démonűzések, egy csomó bizonyíték van rájuk és az egyház is képez ördögűzőket, na az már parább – nézek rá, ő mit gondol erről, hisz –e az ilyesmiben. Elég abszurd, meg minden, de vannak élethű horrorok…
Azt lefixáltuk, hogy sokat lógunk majd együtt, bármi legyen, ehhez tartani fogom magam.
Lebácsiztam, igen, rémlik már. Oldalt pillantok rá.
- A srácok szeretnek szívózni a lányokkal, ezt az ovis szokást sose nőjük ki.
Nemtom Drayton szokott-e, Lia úgyis tudja, hogy csak poén. A szüzes téma meglep és gondolom rá vonatkozik, veszek egy levegőt és koncentrálok a pofám színére.
- Volt, aki nem, sőt azt hazudta tapasztalt. De azt érezni… Szerintem először félnek és ez látszik rajtuk, olyankor óvatosabbnak kell lenni, ennyi az egész
Kicsit kiszáradt a torkom, jól fog jönni a pezsgő!
Én akarom kinyitni, meg is kapom az üveget, rásandítok, azt mondja durranjon. Beharapom az ajkam, közelebb megyek a poharakhoz, aztán széles mosolyt villantok rá.
- Neked is BUÉK.
Tök jó, mintha bepótolnám, ami kimaradt. Ahogy kívánja, már bontom is, hangos durranással kilő a dugója, én pedig gyorsan poharakba töltöm, ki ne folyjon, értékes ital! Közben ő már írja a listát, így odasántikálok a pohárral a kezemben, lerakom elé, ha megfogja, kicsit nekikoccantom az enyém.
- Hmm… Mi lenne, ha alaposan berúgnánk együtt?
Kicsit kockázatos, de mit is vallok erről? Ja igen, emiatt érdemes élni. Van, ami sosem változik bennem, hogy imádok a tűzzel játszani.

Elgondolkodva nézek Reevenre. Éreztem, hogy többet sejt, mint amennyit elárul, de én akartam titkolózni, és igaza van, rosszul csinálom. De amit soha nem titkoltam, hogy őt mennyire kedvelem.
- Olyan csacsi tudsz lenni, Reeven! - bökdösöm meg egy kicsit. Nem értek vele egyet, hogy ez a deficit az ő nyomorúsága lenne. Én ugyanúgy hibás lehetek, nem jól adom le a jeleket, ilyesmi. Néha semmi más nem számít, csak a szó, pedig a szó már elcsépelt, és kevés hitele van. Úgy látszik, mégsem árt néha kimondani.
- Ha másmilyennek, meséld el! Érdekel!- nézek rá kíváncsian.
Aztán megrázom a fejem.
- Nem feltétlenül futó kapcsolatokban gondolkodom, ha rólad van szó...- nézek rá komolyan- Lehet, hangsúlyozom, lehet, hogy jelenleg jót tenne az egódnak, ha több csaj is lenne körülötted, de hosszú távon mindenképpen erősebbé tesz egy tartós kapcsolat. Tudod, szeretet, bizalom, támaszték, társ, barát... bármi.
A vonzalmam iránta nem titok, mégis úgy kezeli, mintha meglepné.
- Ugyan, nézz tükörbe, nézz magadba, nincs olyan tulajdonságod, amin feltétlenül változtatni kellene. Helyes vagy, okos és vicces, azt hiszem kitűnő kombináció, hogy kedvedre halászgass a tengerben!- Ha nem lennénk rokonok, én is próbát tennék megismerkedni vele, csuda szórakoztató tud lenni, és ha arról van szó, komoly és bensőséges. Éppen olyan, amilyennek kell, hogy legyen. Ha ő lett volna ott Lio helyett, valószínűleg őt is megcsókoltam volna.
- Ezt nem értem...- mire reagálna hosszú hűhá-val? Megnevettetni akartam ezzel. Mi lett belőle?

Boldogan veszem tudomásul, hogy Reeven érti, miről hadoválok a zenével kapcsolatban. A munkatársaimat rendre kiakasztom, amikor megszemélyesítem a zenét, és azt állítom, képes átölelni, elringatni, megvigasztalni. De Reeven érti, és igaza van: ez a dolga a jó zenének. Vagy a jó zene tudja ezt: adni, amire szükséged van.
- Tavasszal még nagyon hezitáltam, de nem lehet olyan szörnyű; különben is, veled csinálnám, már megéri!- spanolom fel magam. Meg kell választani a szimbólumot és a pontos helyet, de azt hiszem, Reeven miatt bevállalnám.
- Hiszel abban, vannak démonok, meg tudják szállni az embert, ilyesmi?- kérdezem józanabbul. A horror világa vékony jég a talpam alatt. Félek megtudni, mi az igazság.
- Már az oviban is ezzel hülyítetted a csajokat? - nevetgélek a tenyerem mögött. - Azóta is eszembe jut egy plakát, tudod, ilyen volt, ilyen lett...- Na és persze, apa meg én vagyunk rajta, ahogy anno Reeven elképzelte.
Aztán a játék kapcsán azt is meg merem kérdezni, ő volt-e szűz lánnyal. Tudta-e, hogy az, és ha igen, miből. Kiszorul a mellkasomból a levegő, amikor azt mondja, észre lehet venni, ha egy lány tapasztalatlan (szűz) még. Énrajtam vajon nem látszott? Konkrétan ki kellett volna mondanom, mi a helyzet? Az egész azért elfogadhatatlan számomra, mert lényegében még csókolózni is Nagy Fehér tanított meg.
- Köszi, hogy elmondtad...
S mert már nincs kedvem a nyaralásról dumálni, pezsgőt bontunk. Azaz Reeven, mert magához ragadja az üveget, és aztán kidurrantja belőle a dugót. Kiszalad belőlem, hogy BUÉK, miért is ne, fél évvel ezelőtt ez kimaradt, ki nem tojja le, hogy most tombol a nyár? Reeven mosolyogva válaszol, kitölti az italokat, koccintunk, iszunk.
- Tényleg ezt akarod?- kérdezem, de nincs ellenemre, hogy együtt rúgjunk be. Azt képzelem, Reeven aranyos részegen, ellazult lesz és nem vadállat. És még én se voltam agresszív soha. Kicsit kómás leszek, kótyagos, laza és bőbeszédű, de ennyi. Aztán elalszom, mint egy kisbaba...
- Akkor tölts még!- tartom felé a poharam, és a papír fölé hajolok- Mi lesz a második kívánságod?

Böködve leszek, pedig most nem facebookolunk. Szamár is vagyok, ezzel nem tudok vitába szállni.
- Ha te mondod
Kicsit húzom is már, viszont Liának sem kell mindent, pontosan tudnia a gondolataimról. Mennyire vagyok önbizalom hiányos, vagy mennyire nem. Most komolyan a beteg elképzeléseimről kellene mesélnem?
- Hát hm…vadnak, szenvedélyesnek, amolyan besétál az életembe, valamivel lenyűgöz, sok a közös bennünk, kicsit olyan, mint egy barát, de annál több meg más. Én azt hittem azonnal érezni fogom. De eddig bukta.
Talán nem is létezik ilyesmi, és az sem mellékes, hogy tényleg nincsenek rendbe az érzelmeim. Vanni vannak, oké, de hát…csaj legyen a talpán az illető.
Felnevetek ezen a jelenleg több csajjal kéne lógnom szövegen.
- Azt el bírnám viselni. Igen, ilyesmire gondoltam én is, de azért elég necces téma. Legalábbis valakinek, aki 20 évig nem mutatta ki az érzelmeit.
Húzom el a szám, félrenézek. A következő pillanat elhűlős. Még annál is meredekebb, mint, amikor melltartó nélkül fürdött velem. Nem merevedés szempontjából, bár ha van érzelmi erekció, akkor Lia nagyon el tud velem szórakozni. Nem, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Melyik agybetegségem nem számít súlyos problémának?
- Jól van, egy percre már azt hittem komolyan gondoltad
Fújok ki egy kis bennem rekedt levegőt. Ha elviccelem talán könnyebb lesz. A hűűűhát is félreértem, visszakérdez, elnézek valamerre, mintha elkalandoznék.
- Á semmi, semmi
Nyögöm kissé elakadva a dolgokban.

A tetoválásra felkapom a fejem.
- Igen? Az hogy jött tavasszal? Megvolt már a jelkép?
Az előbb azt mondta fél tőle, azt hittem neki ez fel sem merült. De velem csinálná…és az már jó. Nyelek. Legalább a démonok a téma, tudok véleményt mondani.
- Az Ufokban biztos vagyok, a démonokban majdnem. Szerintem igen, egy csomó bizonyíték van, az Egyház korrupt és manipulatív, de…nem is tudom…ebben hiszek nekik. És nem csak nekik.
Kicsit bekapom az ajkam, nem kéne most ezzel ijesztgetnem Liát, de érdekel ő mit gondol.
- Te nem?
Kérdem, aztán felmerül az ovi, kicsit kihúzom magam.
- Hogyne! A kiscsajok már akkor is külön bánásmódban részesültek.
Vonogatok szemöldököt játékosan. A szüzes téma szerintem rá vonatkozik, de nem akar róla beszélni, én nem firtatom, így csak biccentek. Gondolom már nem probléma, a régi sérelmet valahogy fel kell dolgozni.
Koccintunk, iszunk és én egy őrült pillanatig nem is tudom mit képzelek. Lia az unokanővérem!
Igen, felhajtom a pezsgőt, jó most ez, beszédülök, mintha centrifugába pörgetnének. Tölteni még tudok, ha neki ment, jöhet a következő kör magamnak.
- AAzt hiszem azt beszéltük, hogy elmegyünk búvárkodni. Nekem a vizes dolgok maradtak ki, a tüzet már nyeltem is
Heherészek, aztán nézek rá, ő mit szeretne.
- Neked? A vizes, a tüzes, a levegős, vagy a földes?
Milyen metaforikus kérdés, mi? Hamar be fogok csípni.

- Én is hittem ebben... szerelem első látásra. De buktam én is. A barátságban azonban hiszek, és abban is, lehet erre alapozni. Ha egy barátba leszek idővel szerelmes, kisebb az esélye, hogy csalódjak, nem gondolod? Ismerem, erényeivel, hibáival, nem okozhat meglepetést, nem bánthat meg, ha a barátjának tekint...- Sebastian nem egy véletlen találkozás eredménye.
- Azt mondom, ne add fel. A dolog egyszer csak ott lesz, vagy kialakul lassan, de te sem maradsz egyedül! Tudod, szerintem év végére már komoly csajod lesz...- ismétlem korábbi önmagam.
Olyan lazán elbeszélgetünk; még olyan ötletet is adok neki, ami rám nem jellemző, mert úőgy érzem, Reevennek segítene.
- A-a. Ha több csaj van, éppen azt használhatod ki, hogy egyikőjükhöz sem köt semmi. De csak olyan lányokkal csináld ezt, akik maguk is ilyenek. Sokan vannak, hidd el...
A "vallomásom" után, hogy vonzódom hozzá, szó szót követ. Reeven szerintem aranyos pasi, esze is van, biztosan tetszene is, mint pasi, ha nem lenne rokonom. de nem hiszi el.
- Mert komolyan gondoltam- nézek rá nyíltan. Ha akarja, meg is ismétlem, nem szoktam hazudni. Mi célból is tenném?
A hűha viszont elveszti varázsát, mert nem fejti ki, mire gondol, inkább sokféle módon kalandozik el...

- A lampionfesztiválra mentem ki egy sráccal, és ott volt tatoo. Igaz, mi csak hennával festettük magunkra a remény jelképét (tudod, horgony), de akkor beszélgettünk a tetoválásról. Azóta sokkal kevésbé tűnik idegennek. És mert te örülnél neki, azt hiszem, belemennék. - mesélem el Reevennek.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam- ámulok el, nem kicsit, hogy az unokatesómnak milyen hobbijai vannak.
- Én nem hiszem el, amit a papok mondanak, amit az egyház állít. Még Istenben sem vagyok biztos, bár valaminek lennie kell, valami oka van, hogy emberek vagyunk és itt lakunk! De ha már Isten, miért ne lehetne ő egy UFO? Talán csak a megfelelő jelre vár, hogy hadseregét azonnal verhetetlenné téve, fel tudjon lépni az ellenségeivel szemben. Hiszen évekig fizettetett tsnulópénzt.

Kicsivel később még mindig beszélgetünk, a témában benne vagyunk nyakig. Pezsgőzünk, fejünkbe vesszük, hogy lerészegedünk (de hogy miért?), aztán készül a bakancslista is.
-Ilyen sorrendben. Tudod, az élet rövid. Nem kéne elhalasztani a lehetőségeinket...
Újra iszunk, már nem is követem, ez a pohár a mumus. Kap lehetőséget, hogy azonnal megvalósuljan egy álma. Szerintem jól meg kéne fontolnia! A búvárkodást fel is veszem a listára, de hogy én mit akarnék...
- Ugrani, repülni - nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Kiiszom megint a poharam, szinte érzem, hogyan kólint fejbe az ital, de határozottan tartom oda megint a poharam neki, hogy töltse tele. Én pedig már két kézzel fogom a poharat.
- Figyeld csak!... Olyan, mintha én is buborék lennék- bámulok a pezsgőspohárba.

- Miért, Draytonnál nem első látásra volt? Aháá, szóval először a barátod volt. Hát igen, szerintem egy jó kapcsolat alapja, hogy egymás barátai is legyetek, de ne arra gondolj, hogy mennyi az esélye a csalódásnak. Szerintem negatívan állsz hozzá. Túlságosan félsz, hogy megbánthat, de a félelem éppen a szeretet ellentéte, ráadásul az nem baj, ha okoz meglepetést. Kell a tűz, az érdeklődés és izgalom a dolgokba, tudod…lángok. Máskülönben mitől lenne jobb egy megnyugtató, biztonságos, alternatív megoldásnál? Kb olyan lenne, mintha csak el akarnád felejteni a másikat, valami biztos, nyugodt helyen, de nem erről van szó, igaz?
Szereti, biztos szereti a kis köcsög franciát, hisz minden lány a bugyijába élvezett kishíján, pusztán a srác látványától.
- Meglátjuk
Feladni nem fogom (dehogynemXD) de erőltetni sem, asszen nehezebb eset vagyok, mint bárki gondolná.
- Egen, pont ezt csináltam előtte. Valahogy mindig olyan üres volt. De nem hiszem,hogy lenne olyan lány, aki más. Az olyanokból, mint te kevés van.
Vonok vállat. Lia típus. Nem kéne ilyen nőre vágyni, mi? Fura lenne, joggal gondolhatnék rá Lia pótlékként. Meredek magam elé. Lia az unokanővérem!
- Jó, persze, de hát az unokaöcséd vagyok
Horkantok magam elé és nem nézek rá. Kizáró ok. Ráadásul Lia, valahogy több, meg más, meg… Jobb, ha nem bonyolódom bele. Azt mondta, van egy nővére, hmm…

Huha, lampionfesztivál, nagyot nézek.
- Meglátjuk, de azért ne tedd, mert én örülnék, én akkor örülök, ha te is.
Vonok vállat, hogy ez ilyen egyszerű. Az ufos elgondolásomon nagyot néz, nevetek azon, amit mond,
játékosan neki dőlök, őrült csaj. Ilyen kéne nekem! Ohh basszus, megint elkalandozom, koncentráció!
- Szerintem is van valami… ami lehet egy Ufo is akár, miért ne? Olyan Isten biztos nincs, mint amilyenben a katolikusok hisznek. Ez rohadt jó szöveg volt, deőőő én annál a teóriánál maradok, ha van Isten, az egy energia és jó. Mi meg olyan fejletlen kis szarok vagyunk, hogy úgyis háborúzunk egymással.

Iszunk, mindkettőnket megüt, ez a kívánság hamar teljesülni fog. Nem nagyon ettünk, Lia szolidaritásból, ajj, pedig mondtam, hogy ne zavartassa magát. Rossz kislány.
- Nem fogjuk, kihasználunk minden lehetőséget
Kicsit hosszú szó, belegabalyodik a nyelvem, kimondom még egyszer, tagoltabban. Neki asszem a levegős dolgok maradtak ki, ugrani repülni. De a búvárkodásra nem mondott semmit.
- Nem akarsz búvárkodni, azt ne írjuk fel? Hogy akarsz repülni? Sárkányrepülőzés? És bungee jumping? Vagy tudod mit? Menjünk el a vidámparkba és üljünk bele egy madárba.
Bólogatok teljesen komoly arckifejezéssel. Töltök neki, ő is kér, hát kap, bár aztán buboráknak hiszi magát. Közelebb hajolok, megnézem magamnak.
- Jééé, ott vagy. Legyünk buborékok
Hajolok közelebb felfújt arccal, amiben sok a levegő. Így úgy nézek ki, mint egy buborék. Neki kell kipukkantania.

- Nem, dehogy!- nevetgélek a feltételezésen, hogy első látásra lettem szerelmes Sebastianba. Aztán magamba nézek, és elkomorulok. Reeven rátapintott valamire, ami nagyon fáj bennem, amitől szörnyetegnek érzem magam. A tenyerem mögé temetem az arcom. Fogalmam sincs, mi a szerelem. Ha azt mertem érezni, mindig csalódás ért. Inkább nem akarok szerelmes lenni, jobb nekem nélküle! Sebastian... Sebastian önmagában is gyógyír a lelkemnek, már akkor az volt, amikor nem ismertük egymást túlságosan. Hülye helyzet, hogy éppen ő gyógyít ki Lioból, és ezáltal kihasználom, de nem Lio miatt történik ez... Vagy ez csak mentegetőzés? Nélküle már halott lennék. És ha nem lenne Reeven!? Ezek szerint őt is kihasználom!?
- Inkább ne beszéljünk erről. Biztos velem van a baj, mást képzelek erről a dologról, mint ami valójában. Ha úgy nézem, szerelmes vagyok beléd is, Kingbe is, Bonoba is...- sorolom. Jobb azoknak, akik nem is tudnak róla.
Azzal biztatom, hogy ő sem marad magányos, túl jó fej és túl helyes, hogy ne érdeklődjenek utána a lányok, s ha már így van, ez az önbizalmán is biztos lendítene miközben olyan lányra találna akire szüksége van. Nem értem, miért kéne olyannak lennie, mint én. Elcseszett egy ember vagyok, Lio is megmondta.
- Na és? Mert a rokonod vagyok, nem mondhatom ki a véleményem? - ha az lesz a következő, hogy nem is lehetnék vele kettesben, kinyírom magam.

- Ez jó. Mert én meg akkor, amikor te...- mosolygok rá. Hülyeség, rokonság ide-oda, szeretem ezt a srácot, és kész. És ebben az a legjobb, hogy nem kell tőle tartanom, mint férfitól!
Aztán megint elhülyülünk valamin, összedőlünk, úgy nevetünk.
- Na igen. Egyetlen élőlény sem képes gyűlöletre, haragra, ész nélküli gyilkolásra, csak az ember. Ki kéne minket irtani, és új fajt teremteni- ezért a véleményemért akár be is csukhatnának, de Reeven úgysem árulna el.

Pezsgőt bontunk, iszunk, üres gyomorra gyorsan hat, egyre hülyébbek leszünk. A nyelvünk is nehezebben forog, de ezen nem szabad fennakadni. Velem is mefesik, reevennel is, hogy többször nekifutunk egy-egy sznak. Néha még mulatságos is, kuncognk egymáson, magunkon.
- Úgy is kell. Nézz csak körül, a felelőtlen emberek a legboldogabbak!- bizonygatom, noha nem értek velük egyet. Én úgy tartom, felelősséget kell vállani a tetteinkért.
- Hé, felírtam! Látod? Bú-vár-kod-ni. Jó, kicsit csúnyán írtam, de el lehet olvasni!- nem hagyom ki a listáról, amit ő szeretne.
- Repülőre ülni, kiugrani- ki se nyitni az ernyőt, de pszt! És már vésem is a papírra: sárkányrepülő, vidámpark, kötélugrás...- Próbáljuk ki mindet!
Iszunk megint, hülyéskedünk, belebámulok a buborékokba... Igen, én is az vagyok, repülök, szállok felfelé, könnyű vagyok. Reevenre nézek, nagyon bolondos fejet vág, az ujjamat az arcába dugom, a levegő úgy tör ki a száján, mintha galambot eresztett volna el. Felnevetek, aztán én is levegőt szívok a pofazacskóimba. Vissza az oviba, marha jó elengedni magam!

Azt hiszem rátapintok valamire, mert Lia nagyon tiltakozik. Ha magamba nézek, hát hm…én is így viselkednék. Közelebb húzódom, átölelem, amikor a tenyerébe rejti az arcát. Hozzá bújok, elég szorosan vagyok mögötte, az orrom kicsit a hajába fúrom és beleszuszogom
-Semmi baj
Megpuszilom a haját (az arcát nem tudom, mert a tenyerében van) amikor kibontakozik, elengedem. Kap egy aggódó pillantást
- Hm? Máshogy?
Nézek rá megrendülten, aztán azt mondja szerelmes belém, Kingbe és Bonoba. Ha nem tenné hozzá ez utóbbi kettőt szerintem agyvérzést kapnék. Így is érzem, hogy a vér az arcomba tódul. Semmi baj, Lia nem úgy érti.
- Az nem baj, ha másképp fogod fel ezt a dolgot. Az nem feltétlenül lesz rossz, csak más. Mindenki a saját szemén keresztül látja a világot… Az a fontos, hogy elégedett légy és jól érezd magád, akármit is érzel. Nem kell meghatározni, vagy minősíteni, hogy ez rossz, amíg téged…kielégít.
Mondom el a véleményem, nem, nincs semmi baj ezzel. Megpróbálok megint közelebb bújni…
- De. Én is elmondtam, hogy mennyire szép vagy.
Az már az én fogyatékosságom, hogy zavarba jövök percenként.
Visszamosolygom, hihetetlen, hogy ezt mondja, vagyis ugyan ezt gondolja. Megsimogatom a karját, igen, nekem ez is nagy lépés, hogy magamtól csinálom, de Lia miatt érdemes átugrani a határaimat. Különben is ez volt a terv, minden jó úton halad, azt hiszem.
- Támogatnám. Bár lehet, hogy elég lenne az emberiségnek csak egy részét és valami magasabb rendű lények válogatnának, akik tényleg átlátnak rajtunk, belénk.
Filózunk, hülyéskedünk ezen. Az már biztos, hogy a faj el van cseszve.

Közel ülünk egymáshoz, a pia hat, rám is, rá is, szóval az első kívánság hamarosan teljesül.
- Hááát igen, de az övék nem valami mély boldogság. Tudod én is ilyen voltam, de mindig úgy éreztem valami hiányzik.
Különben maradtam volna a kényelmes és nekem biztonságos, jó állapotban, de kerestem valamit, ami kicsit elmélyíti a dolgokat, az érzelmeket. Küzdés lesz, de máris…jobb, hát itt van Lia, akit szeretek, pedig szeretni sem tudtam. Belenézek a listába, felírta.
- Akkor jó
Mindet ki akarja próbálni, nem vagyok semminek az elrontója.
- És menjünk el barlangászni is. Ez mennyi már? Megszámolod?
Mindenhová elmegyünk, komolyan veszem, egészen addig, amíg gömbhal nem leszek és ő kipukkant. Nevetek a végén én is, Lia jön, kis édes hörcsögfeje lesz. Én erősebben csapok az arcára, hogy durranjon. Persze nem úgy, hogy fájjon neki. Aztán adok neki egy eszkimó puszit, az orrához préselem az enyém és közben bandzsítok, mert azt nézem passzolnak-e.

A kérdése miatt elszégyellem magam, nagyon bénának és dögnek érzem magam, önzőnek, aljasnak, jaj. Biztos nem ez volt a szándéka, az ölelése is jelzi, hálásan bújok hozzá, hogy érezze, nem vele van a baj. Semmi baj... Valószínűleg nem én vagyok az első és az egyetlen, aki nem tud egyedül kilábalni egy depis hangulatból. Nem nagyon távolodom el tőle, örülök, hogy a közelemben van, hogy érzem a kezét a vállamon (puha pusziját a fejemen).
- Nem tudom, el tudom-e mondani... Ez egy furcsa bizsergető érzés...itt- mutatok a szegycsontomra.- Mintha ezernyi hangya kezdene futkározni, és közben melegem lesz, és azt érzem, szabad vagyok és boldog.
Kicsit elpirul, amikor a "szerelmeim" közé sorolom, pedig nem túlzok. Vele most éppen így érzem magam: szabadnak és boldognak. Megragadnám ezt a percet és nem engedném el soha.
- Úgy látszik, ilyen típus vagyok- bólogatok, mert megnyugtató, hogy nem javít ki, mit érzek valójában. Sebastian szerint ez lehet a rajongás, és valószínűleg neki is igaza van, de úgy látszik, én a "szerelmesnek lenni" dologba vagyok szerelmes. Csak éppen mindig rosszul sül el. Jobb mindig plátói módon szerelmesnek lenni? Akkor nem érhet csalódás... Bakker, tiszta hülye vagyok!
Ha lehet, még közelebb bújunk egymáshoz, mintha ez a "titok" még inkább összeláncolna minket.
- Köszönöm- nézek rá kis mosollyal. Még mindg rosszul kezelem, ha a külsőmet dícsérik, de legalább már nem tiltakozok. Haladás?
Reeven legalább annyira zavarban van, mint én, de abban nagyon is egyetértünk, hogy egymásnak örömet okozni milyen jó érzés. Belékarolok és megpuszilom az arcát. Ez a válaszom a simogatására.
Az már megint más kérdés, hogy az emberiség nagy részét kiírtatnánk.
- Ki tudja, nekik mi az érték? Magukhoz hasonló lényeket keresnének, vagy éppen olyanokat, akik számukra különlegesek, mások?- elmélkedek tovább. - Ha UFO-kat keresnek, mi is esélyesek vagyunk, nem?- nevetem el.

- De minden lehetőséget megragadnak, hogy kihasználják az életet, ezáltal sokkal többször éreznek boldogságot, nem gondolod? - hogy a mennyiség száll hadba most a minőséggel, nem titok.- Gondolod, hogy van olyan állapot, amikor az ember már nem is képes búsulni? Amikor azt mondhatja, tökéletesen boldog? - Bár létezne!
Aztán a kívánságokat kezdjük összeírni, és pár dolgot fel is vések a papírra, kusza betűkkel, mert kicsit szédülök.
- Jaj, Reeven, ne kérd, hogy számolgassam, belőled is kettőt látok! - kuncogok- Talán hat. A barlangászással együtt hét - kuncogok tovább.
Aztán felfújja az arcát, kipukkantom, majd utánzom, mint egy kismajom, és ő a tenyerét csapja az arcomnak. Nem fájdalmas, de a levegő gyorsabban (máshogy) tör ki a számon, olyan hangja lesz, mint egy gyors pukinak, ez is mulatságos, nevetgélek.
Az eszkimó puszi közben összebandzsítunk, közben fél kezem a vállára teszem, a másikkal a haját simítom ki az arcából. Az fut át a fejemen, miért vagyunk rokonok. Jesszus, sokat ittam!
- Reeven...- döntöm a homlokom a homlokának- Súgok valamit, jó?

Oldalt pillantok Liára, koncentrálva, bizsergető érzés… Jó lenne, ha bennem is lenne ilyesmi, biztos érdekes. Amikor drogoztam vicces volt ilyeneket magamnak beképzelni.
- Érdekes lehet
Karolom át, nem hiszem, hogy ez rossz, vagy kellemetlen, ő is azt mondja rá „furcsa” kicsit értetlen vagyok, nem tudom meg kell-e védenem Liát a „furcsaságoktól”
Elmagyarázom, hogy az ő elégedettsége legyen a cél, minden más lényegtelen és én minden mást tényleg el is söprenék az útjából.
- Az nem baj, úgy is mondhatnánk lelkes típus, sok mindent mélyen átérző.
Lehet, ha az ember nagyon rajong, odavan, ilyesmit érez, biztos Draytonnak is vannak szerethető aspektusai, Kingnek, még nekem is… Közel szuszogom hozzá, érzem a bőrömön az övét, orromban az illatával elvagyok, mint a…befőtt. Megszokom, hogy ne ránduljak össze, vagy húzódjak el, megpróbálom magamévá tenni ezt a tömény szeretet-érzést, ellubickolok benne és most jön életem legszarabb hasonlata: mint a magzatvízben. De esküszöm olyan! Biztonságos, átszellemült, kiakasztóan jó, kellemes, a légzésem is lassul, a gondolataim is, csak az érzés van, a békés együttlevés.
Megköszöni a bókot, azta, fejlődött a lány, elmosolyodom és hamarosan kapok egy puszit is, melynek hatására elégedetten elfészkelem magam a karjaiban.
- Ez érdekes kérdés, lehet, hogy nekik teljesen más az értékrendjük és nem is szeretetet keresnék, hanem mondjuk….a tettrekészséget, vagy számunkra felfoghatatlan dolgokat. Te mit tartasz a legértékesebb emberi tulajdonságnak? Viszont izgalmas lenne, jó lenne megélni ilyesmit, hát az biztos, minket magukkal vinnének. Te lennél a királynőjük.
Nem is kérdés, vigyorgok rá, mint egy beszívott tejbetök.

- De ez nem olyan mély boldogság, úgyhogy kevesebbet ér, nem olyan általában a felelőtleneké, mint most a miénk, nem veszik figyelembe a másikat, nincs kölcsönösség, egositák, éppen ezért felelőtlenek. Bár az meg igaz, hogy boldogok a lelki szegények, annyiban ez igaz, hogy ők nem agyalják túl a dolgokat, csak megélik, ezt mondjuk nem ártana lenyúlni tőlük.
Pislogok rá, túl sokat agyalunk, nem csak ő, én is. Mostanában…azelőtt nem, de azelőtt üresebb is voltam.
- Búsulni? Remélem te nem búslakodsz
Koppintok az orrára játékosan a kisujjammal.
- Szerintem ilyen nincs tartósan, amíg élünk bármi elszomoríthat bennünket, amíg van ego, szerintem csak tökéletesen boldog pillanatok vannak.
Lehet ez szomorú, de hát így gondolom, viszont továbbra is a közelében vagyok, éreztetni, hogy ez egy ilyen pillanat. Megvakarom magam mellett a levegőt szédelegve, mintha lenne belőlem még egy.
- Most összetúrtam a képzeletbeli Reev haját
Vigyorgom, közben kiderül már hatnál tartunk a listában.
- Van felső határ?
És a barlangaszás is jó ötlet nem?
- És még mit szeretnél? Szereted… a kerteket? Vagy a fura múzeumokat? Én olyanba mennék szívesen, ahol bele lehet menni a dínók belsejébe, vagy valami űrmúzeumba, ahol lehet lebegni.
Beszélek már félre, de csak amíg ki nem pukkantgatjuk egymás arcát, mint az oviban. Hogy ez milyen vicces! Kap eszkimó puszit, közben biztos bandzsítok, felpislantok, amikor kitúrja a hajat a szememből, aztán sugdolózóst akar játszani. Biztos valami disznó vicc szője nőkről, hehehe
Viszont olyat súg, hogy akkora szemeim lesznek, mint egy teleszkóp lencséje. Felé fordulok, biztos, hogy ezt akarja? De hát miért akarja? Valami rokoni puszira gondol? Elnyílnak ajkaim, érzem, hogy a levegő és a gondolkodás kifolynak a fülemen, közelítek, a szempilláim már súrolják hibátlan arcát. Lia… a szívem hevesebben rákezd, ennyit a nyugodt állapotról, dübörög. Óvatosan bekapom az alsó ajkát, hogy mondhatnám, hogy nem akarom, ha én is akarom? Hiszen hogyan lehetne neki ellenállni? Ráfordulok, csókolok, óvatosan, mintha beleharapnék valami finomba – és tényleg az, fordítok rajta egyet, a nyelvem óvatosan hozzáér az övéhez, ha… Igen, ettől sok minden függ. Ha nem tapasztalok viszonzást, csak puhán megcsókolom, mint egy vattacukrot, el is hajolok, de ha igen…merészebb leszek egy kicsit. Arra gondolok, minden srác életében van ilyesmi, amikor megcsókolja az unokanővérét.

Az unokaöcsémmel beszélgetek a szerelemről, kissé ittasan, bódultan és boldogan. Egy hullámhosszon vagyunk, még az idő is megállt, a tér elvékonyodott, és csak neki létezem. Pontosan tudom, hogy ki ő, és hogy a rokonom, de ennyire jól már régen éreztem magam.
- Te még sosem éreztél ilyesmit?- hülye kérdés, ha érezte volna, már bólogatott volna, hogy "azta, én is éreztem már így", de már mindegy. Ha nem is ezt, remélem, megérzi majd egyszer, milyen érzés..., ah, leírhatatlanul jó.
- Szóval szerinted ez a lelkesedés? - akkor a szerelembe minimum belehalok.
Tovább trécselünk, boldog egyetértésben, egymáshoz nagyon közel, mintha ikrek lennénk. Sziámiak. El se tudnának szakítani tőle, azonnal a hiányát érezném, mintha a testem egy részét vágták volna le. De ilyen veszély nem fenyeget.
Dumálunk az emberiségről, a fajunk elkorcsulásáról, az UFOkról, akik "ránk" vadásznak. Azon elmélkedünk, mely tulajdonság lenne számukra a legvonzóbb.
- Az UFOknál sose lehessen tudni. Lehet, a hülyéket szeretik, mert azokat könnyebb irányítani...- vonok vállat.
- Hát..., nem is tudom... - gondolkodnom kell, mi az, ami számomra fontos tulajdonság. Csupa "hülyeség" jut eszembe, mint becsületesség, jóság, kitartás, de ezek valahogy nem illenek a képbe. Valami hiányzik...- A humor!- csillan fel a szemem, ez a legfontosabb tulajdonság. Nevetni és nevettetni a legjobb dolog a világon.
- És miért? Mert hülye vagyok, vagy mert humoros?- kuncogok, számra tett kézzel. Utóbbi biztos nem.

Aztán a boldogságról dumálunk, és ahogy rólunk beszél, furán melegem lesz, mert nem gondoltam, hogy ezt ő mondja ki, de én is érzem, most boldog vagyok, és attól még jobban, hogy Reeven is az.
- A lelki szegények nincsenek tudatában szükségleteiknek- mondom magam elé. Nem biztos, hogy irigylésre méltó állapot, de néha mégis.
- Néha szoktam, verd el a fenekem!- fintorgok. Hát na, búslakodni is szoktam. Sírni is, de ezt már ő is tapasztalta!
A ksujja felé kapok a számmal, nevetek, semmi okom most a búslakodásra.
- Boldog pillanatok... - ismétlem a szavait, kissé elvarázsolódva.
- Összetúrom én a tiéd!- nevetek, a feje után kapok, mi az, hogy egy árnyék Reeven kap hajborzolást? Hülyéskedünk egy kicsit.
- Nincs, hogy soha ne legyen vége...- kívánságok listája. Hát létezik olyan, hogy kiapad?- Egyébként miféle barlangokba mennél? - saját emlékeimből merítve szívesen mennék tavi barlangokba, vagy cseppkőbarlangokba... De az viszi a prímet, amiben ma voltunk, annál szebbet soha nem láttam még!
- Szeretem azokat a helyeket, amelyeknek hangulata van: lehet ez az őszi erdő, amikor térdig gázolsz az avarban, vagy egy befagyott tó, amikor korizol rajta és közben szállingózik a hó, vagy a tavaszi virágzásba fordult fák alatt sétálva, amikor a nap fénye melengeti D-vitamin hiányos bőrödet és közben tele az orrod ínycsiklandó illatokkal, vagy a nyári éjszaka égboltja alatt, bámulva a hullócsillagokat...- sorolom és érzem, hogy lesz egyre-egyre melegebb. Belelkesültem...
Múzeumok, dinók, lebegés... írom a papírra. Felfujjuk az arcunkat, kipukkasztjuk, nevetünk.
Egészen közel hajol, bandzsít, nevet, az orrával simogat, a szempillája is érint, érintenem kell nekem is, adni valamit... Beindul a hangyaraj, és hiába az unokaöcsém... Meglepi a kérésem, és már majdnem úgy gondolom, hiba volt, de akkor bekapja az ajkam és... Kiesik az idő, a tér, az ajkaink léteznek és semmi más és finom (szinte erotikus) csókolózásba kezdünk. Levegőt is elfelejtek venni. Hallom a vérem zuhogását, és érzem Reevenét is. Valami emlékfoszlány kúszik a fejembe arról, hogy erre a csókra már korábban is vágytam. Amikor szembeszállt miattam Lioval és az undok főnővérrel? Mennyi szeretetet lehet belesűríteni egy csókba, hogy az még ne legyen... milyen is? Amikor átdugja a nyelvét, finoman hátébb hajolok, de aztán még egy puszit kap a szájára, egészen rövidet, de lágyat, puhát és szándékosat. Aztán belebújok a nyakába.
- Köszönöm- mondom, és ha hagyja, lógok még egy kicsit a nyakában.

Szerelem, jó lenne egyszer érezni, a fájdalom sosem zavart, bár lelki még nem nagyon volt.
- Áh, dehogy.
Legyintek azonnal, ő a nagy romantika szakértő, nekem csak az elmémben léteznek elméletek. Ebben a percben még nem emlékszem Tessre, teljesen amatőrnek érzem magam.
- Rossz embert kérdezel, nem tudom, lehet, hogy ez is a szeretet érzés egy különleges formája, több, mint lelkesedés.
Gondolkodom el, a lelkesedés elég kicsinynek tűnik ahhoz képest, amit ő mesélt. Én se lelkesedem érte, annál sokkal többet érzek, most nagy egységet, flowt, mint alkotás közben, a lelkesedéshez hasonló emelkedett állapot, de sokkal mélyebb.
- Igen, az is lehet…
Megeshet, hogy az UFOK nem a kicsit nagyobb, hanem a kevesebb, irányíthatóbb intelligenciát keresik.
Nem a humorra számítok, felvont szemöldökkel meredek Liára. Drayton egyáltalán nem vicces – ez az első, dacos gondolatom. Azt hittem valami szeretetes dolgot fog mondani.
- Nahát, akkor majd igyekszem viccesebb lenni.
Ezen felnevetek, ott a pont a humornak.
- Jó értelemben vagy hülye, humorkirálylány.
Van a Herold, de felvesszük Liát is a mondásba (Humorherold)

- Az viszont elég szar lehet, nem? Azt sem tudni mire vágysz, ráadásul nincs humoruk. Csak az intelligens emberek viccesek és értik a vicceket.
Kacsintok rá, remélem ez elég meggyőző.
- Ne akard kimosni az agyad, mert megharaplak és ősasszony fejjel is felfogod majd: haragszom.
Komolyan, nemtom miért vágyik a kiüresedésre…
- Hm, az lesz, gyere ülj az ölembe és elverlek.
Furcsán borzongató gondolat, nem gondolom komolyan, de hát, hahahaha…
A boldog pillanatokon elgondolkodik, aztán felém nyúl, hogy igazából megvakarjon, nevetve elhúzódom, de ha nagyon akar, borzolhat. Direkt lassítok az amúgy jó reflexeimen. Bár most fáradtabb is vagyok és iszunk is, visszaszívva: béna vagyok.
Írjuk a listát, megbeszéljük, hogy nincsenek határok.
- Hát…nemistom, mindenfélékbe. Mondjuk cseppkő és jég, olyan, amiben lehet hajókázni.
Rásandítok mit szól hozzá, elmehetünk többe is. Amikor beszélni kezd csak figyelem bódultan, beleremeg a lelkem, akkor is, ha ez a beleremegős lélek baromi nyálasan hangzik. Az egész olyan, mint egy költemény, átszellemült mosolyfélével hallgatom, kedvem lenne írni, képzelt utazásokról vele avarban, szélben, jégen, esőben és égen.
- Hű…tudod ez nagyon szép volt…szinte láttam, ahogy őszbe fordul az idő és térdig gázolunk benne, aztán jön a tél, kimegyünk korcsolyázni a hóra, miközben egyedi formájú pehelydarabok hullnak a hajadra, aztán a tavasz, amikor fogjuk azt a cuccot, ami fehér és le lehet fújni, repked, rohanunk nagy fűben, belógunk a lucernásba és a napraforgók közé, jön a nyár és csak bámuljuk a csillagokat.
Ebből a bódulatból kiránt a kérése, Lia szeretné, ha Lia szeretné, ha nem bánja meg…
Finoman fölé hajolok, megadom azt a gyengédséget, amivel az előbb beszéltünk az élet nagyszerűségéről, ilyen egy csók, ez a finom, remegő érintés, hű, hűha, nem is tudnék leállni, a nyelvem következne, elrontanám, hülye franciák, de véget vet neki és én fülig kipirultan elhúzódom. Megint kényelmetlen a nadrágom.
- Ühm…
Nyögöm, hagyom, hogy a nyakamban lógjon, átölelem és próbálok nem összezavarodott lenni. Liát elragadta az a pillanatnyi…lelkesedés, amiről beszéltünk és ez nem jelent többet kalandnál. Én meg pasi vagyok, állok én minden szartól, ennyi az egész. Lehunyom a szemem és teljesen váratlanul, véletlenül csuklom egyet.

Az érzésekről beszélgetünk, különböző megvilágításból, szerelem és lelkesesdés, rajongás, miegyéb... Jó vele beszélgetni, megnyugtató, hogy nem néz buta libának vagy ilyesmi. Különös összhangba kerülünk, mindenhogy jó a közelében lenni, most azt sem bánom, ha titkokat fecsegek ki neki, vagy olyasmit, amiről mással még nem beszéltem.
Aztán láthatóan meglepem, a humort emelem ki, mint legértékesebb emberi tulajdonságot. Nem jön rá, hogy viccelek, és nem ábrándítom ki, mert azt mondja, szeretne viccesebb lenni (jobban szeretne tetszeni? Nagyon bírom!)
- Ideális komplex- dőlök neki, nevetve. Az UFOknak biztos tetszenék.
//Ismerem Heroldot. Régen vetítette is a TV//

- Van előnye és hátránya is, csak gondold végig. Ha nincsenek igényeid, vágyaid, megeshet, éppen elégedett vagy az életeddel, ergo, boldog vagy. De ez jelentheti a teljes igénytelenséget is, a minimalizmust, aminek vannak azért árnyoldalai... Erről lehetne vitatkozni...- legyintek, mert részemről nem annyira fontos ez a téma.
- Kimosni az agyam? Most a vallási nézetektől akarsz megvédeni? - nézek rá csodálkozva. Ősasszony? Micsoda? Nevetgélek, a feltételezett harag ellenére.
- Majd ha szomorkodom, elverhetsz!- nyújtok rá viccesen nyelvet. Most szó sincs búslakodásról!
Megborzolgatom a haját, mert az elhúzódása nem meggyőző, inkább csak incselkedés. Írjuk a listát, hülyéskedünk.
- Tényleg? Cseppkő és jég? - csodálkozom rá, bár én nem jégre gondoltam, de a csónakázás stimmel. - Ilyesmire gondoltam én is!- árulom el örömködésem okát.
Aztán beszélek neki én, évszakokhoz köthető dolgokról, amelyeket mindig évezettel csináltam és csinálnék, amiben örömöm lelem, amiért lelkesedem, (amikbe szerelmes vagyok). Tetszik az arca, mert úgy néz ki, elképzeli és ő is élvezi, és emiatt nagyon szeretem. Rám hangolódott. Amikor beszélni kezd, ragyogni kezd a szemem, az arcom, látom és érzem, amit ő, és ez eszméletlen jó érzés. Mi mással lehetne megkoronázni ezt a pillanatot? Már ha ő is akarja... ezért is súgom és nem mondom hangosan.
Ez nem szerelmes csók, és mégis valahogy az... A magam "szerelmes" módján szerelmes vagyok és nagyon hálás, hogy ő ilyen, és van nekem. A francia csók azonban férfi és nő dolga, ilyesmit nem képzeltem bele. Azonnal veszi az adást, finom puszit kap búcsúzóul, aztán a nyakában lógok, köszönetet rebegve, hogy nem rúg pi*án. Eltelik egy kis idő, amikor csuklik, megriadva elengedem, aztán nevetek.
- Várj, hozok inni, Milne szerint "a csuklaszok gyatra úszók". Bár lehet, hogy ezt csak Karinthy írta bele a Micimackóba...- kuncogok, és nyúlok az üvegért, hátha van még benne pezsgő. Jó az csuklásra? Kiderül.
- Reeven, volna kedved éjjel kimenni a tóhoz? Fürdeni, hullócsillagot lesni...- vonom fel a vállam. Biztos nyálas dolognak tartja, de bent a városban tuti nem látni csillaghullást...

Nekem dől nevetve, én vissza, megjegyzem neki ezt a humort.
//én csak a kifejezést ismerem Razz

//

- Igen, végülis azt hiszed boldog vagy és az ostobák nem érzik, hogy valami esetleg még hiányzik nekik, de az igazán jó dolgokról lemaradnak, nem ismerik, nem hiszem, hogy az ő boldogságuk mély, inkább csak elégedettek.
Az árnyoldalakra biccentek, látom nem akar vitatkozni, nem ez élete témája.
- Hát te mondtad, hogy boldogok a lelki szegények, vagy igénytelenek, ha kimosnák az agyad elérhetnéd a nirvánájukat, olyan lennél, mint egy ősasszony. Kapnál bunkósbotot, fejbe vágnád magad néha és tökéletesen boldog lennél vele.
Heherészek, Lia rendben van így, nevetgélve, intelligensen, humorérzékkel. Nem tudom mennyire boldog, ha ilyeneket mond és ez aggaszt egy kicsit, elvicceljük, ha szomorkodik elfenekelem.
- Nem úszod meg
Fenyegetem vigyorogva. Mégis kapok hajborzolást, ilyenkor a tincseimtől nem látom semmit, amíg helyre nem fújom.
A barlangötleteim meglepik, először nem értem, majd kiderül neki is hasonló elképzelései voltak.
- Ühüm, szuper, elmehetünk többe is.
A cseppkő mindkettőnknél stimmelt, szóval kezdhetnénk akár azzal is, de nem árt, ha többet megnézünk, jó lenne egy kúszó-mászó túra is. // voltam olyanon, isteni o.o//
Amit mond, lenyűgöz, szinte látom, érzem, rohannék azonnal, a papírra pillantok, miközben mondom, elkérem a tollát és alá firkantom – ősz – avarkaland
tél – korcsolya hóesésben + hóember, hóangyal, ha itt nem esik, utazunk, szánkózás , tavasz – valami virágos és fáramászás, nyár – csillagok
Így tényleg lesz egy csomó minden és egyelőre kész is, így is rengeteg idő lesz mind megvalósítani.
Elégedetten ellubickolok a Lia örömmámorban, amikor a fülembe súgja, csókot szeretne.
Megtörténik, könnyed, finom, érzékeny, feléled a kígyó, ismét izgalomba hoz, de hamar leállít, csak a sajgás van, mert a nadrág szorítja. A nyakamban lóg, kicsit forog velem a világ a pezsgőtől, Lia illatától, a kavalkádtól, amit birizgál bennem. Az egész hangulatából a csuklás zökkent ki, ijedten pislant, egy percre én is, aztán elröhögöm magam.
- A Micimackó nagyon jó, te melyik karakterrel tudsz azonosulni?
Szerintem a pezsgő jó lesz, nagyokat kortyolok.
Fürdeni? Lia meztelen teste jut eszembe, nem lenne az nekem extra kínos? Pislantok lassabban.
- Miért ne, kívánhatnánk valamit.
Ha tényleg lenne csillaghullás.
- Vigyük a pezsgőt, vagy igyuk meg inkább, hátha magunktól is látunk hullást.
Nagyokat kortyolok, így hátha elmúlik, a levegőt is visszatartom egy percig. Össze kell készülni megint, nekem nem ártana mosdóba mennem, szóval most én kérek elnézést és megyek ki. Összeszedem ott magam egy kicsit, kacsintok a szédelgő tükörképemre: azt kívánod, hogy ne legyetek rokonok, mi? Nem mintha ez régen olyan sokat számított volna.
A becsípettség egyik jele: hogy válaszolok a képmásomnak. Viszont, ha kijöttem útra készen állok.

- Igazad lehet...- gondolom végig, amit mondott.
- Egy időben lapátra vágytam...- nevetek- Azzal fejbe verni magam, amikor hülye gondolataim vannak, de a bunkósbot sokkal jobban hangzik!- már az Ősasszonyt is értem, haha!
Totálisan ellazulva érzem magam, és nem érzem magam sem búsnak, sem bánatosan. Inkább egyfajta eufória közeli állapotban lebegek, nevetgélve. Esélye sincs, hogy elverje a seggem, jól vagyok! Elverhet, ha picsogok.
Nevetgélünk és írjuk a listát. Reeven egyik ötlete egybecseng egy ötletemmel, örömködve osztom meg az élményt. Tovább fűzi, javasolja, menjünk többe is.
- Hú, jó, oké!- nekem a sorrend nem annyira fontos; ha Reeven kedveli a cseppkőbarlangokat, kezdhetünk olyannal! //Ha javaslod a kúszás-mászást, ráokézok, nekem is tetszene! Smile

//
Engem is kérdez, mit csinálnék szívesen; egyszerű dolgokhoz nyúlok, az évszakok adta lehetőségekhez, élményekhez, és Reeven átszellemülten hallgat, majd firkálja le ő a papírra a terveket.
A csókunk mintha koronája lenne a mai napnak, majdnem több is is lesz belőle, mint amennyit adni (és kapni) akartam. Ennek így kellett lennie, hisz a vágy korábban is megfogalmazódott bennem, bár nem ilyen erősen és nem is gondoltam volna, hogy valaha beteljesül. Ilyesminek képzeltem, gyengédnek és puhának, és jött vele egy érzés is, azzal a furcsa bizsergéssel, aminek éppen azért engedek teret, mert tudom, hol vannak a határai.
Egy csuklás szakít ki a nyakából, talán jobb is, így biztosan nem fogom megfojtani (semmilyen értelemben), hiszen nem csak fizikailag szakadok le róla. Pezsgő van kéznél, azzal itatom, hátha a csuklás megáll, és közben a Micimackóra hivatkozom. Reeven pedig érdekes kérdést vet fel, miután pezsgőbe fojtotta a csúnya csuklaszokat.
- Mindegyikkel- válaszolom gyorsan, elvégre hangulatfüggő az egész- Malackával- ha konkrétumra gondol. Kicsit félős, kicsit önbizalomhiányos és szeretetéhes. - És te?
Félrebillentett fejjel nézem, máris tudnék mit mondani, ha engem kérdezne, hisz vicces és bolondos, és félelemérzete nincs...
- Én már tudom is, mit kívánnék!- harapok a számra; nem bonyolult kitalálni.
Fogalmam nincs, hogy ebben a hónapban van-e csillaghullás, de csak ha az éjszakai égboltot nézzük, az is csodás lehet, hiszen távol vagyunk a város fényeitől. Ha Reeven belemegy, kimehetnénk éjjel is a tóhoz, biztos olyankor is meleg a vize. És a barlang is szép lehet. Csak valami lámpás kell...
- Szerinted van itt valahol egy elemlámpa?
Nem csak a barlang miatt; ha berúgunk, és magunktól is csillaghullást fogunk látni, nem árt, ha van egy biztos pont (fény), ami képes hazavezetni.
- Inkább vigyük. Szeretnék odatalálni!- kuncogok... Nekem már így is kicsit sok volt, vagy csak gyorsabban hatott a kevés, elvégre nem ettem valami sokat (de nem is kívánom)
Míg Reeven kimegy a mosdóba, elcsomagolom a maradék piát, és kutatok egy kicsit a fiókokban. Találok gyertyát és gyufát is, azokat is elteszem, hátha jók lesznek valamire.
- Pillanat, én is elmegyek...- cserélek vele helyet, ahogy kijön a mosdóból, és kierőltetem a folyadékot a hólyagomból, mert ingerem ugyan nincs, de nem árt óvatosnak lenni. Egy perc, s már újra zárjuk a házat, a talált elemlámpa fényénél botorkálunk vissza az ösvényre, ami visszaveztet a délutáni pihenőhelyünkhöz.
- Hű, ez nagyon izgalmas!- karolok szorosan belé, elvégre korom sötét ölelne bennünket körbe, ha nem lenne az a lámpa.

Nézek rá, mit akar a lapáttal, aztán szárazon nevetek fel. Megrázom a fejem, de nem veszem komolyan, szerintem csak poén, nem kellemetlen rokon akarok neki lenni, aki folyton kiselőadásokat tartom mennyire fontos az önértékelés. Nevetgél, kicsit lükék vagyunk, mint akik…szívtak valamit. Józanon, ha én ezt tudom akkor, lehet nem az agyagra szokom rá…
- Szuper, akkor barlang is, vannak egész izgalmas útvonalak, igaz haladóknak, de lezsírozom, hogy mi is tudjunk kúszni-mászni.
Kacsintok rá, el lehet intézni //ha nekem ment… Razz

// ha benne van és viszi-veszi az ötletet.
A csók, na igen, mintha csak képzelném, vagy álmodnám az egészet, mámorosan a pezsgőtől, szédülten az egész napos fürdéstől, röhögéstől, ebben az emelkedett állapotban. Nekem nem kell sok, hogy megint merevedjek, ha ő adja, de nem megyünk tovább és én hamar elhitetem magammal, csak valami pillanatnyi női szeszély. Egyébként tényleg az lehet… a csuklásom félretolja a keletkezett feszültséget. Vagy az csak a nadrágomban van? Hát hüm, Micimackó talán lelohaszt…
A mindegyikkelen felnevetek, na igen, mindegyik beteg állatban van valami. Egyébként Liáról nehéz megmondani, Malackára csak ráncolom a szemöldököm.
- Á, dehogy, Te bátor vagy, ő mindig Micimackó mögé bújik és hozzá nem vagyok elég sügér.
Vallom be röhögve, sajnos én az idióta Tigris vagyok, vagy Zsebibaba, de az ciki, nem mondom ki.
- Róbert Gida, mindig be van tépve, azt képzeli tudnak beszélni az állatai.
Csálén rávigyorgom.
- Tudom, Tigris, az a gyökér.
Mert az, hát nem? Ezt meg azt is a tigrisek tudják a legjobban. Szóval én nem kérkedem, csinálom.
-De Fülest szeretem a legjobban, hatalmas milyen ironikus szövegeket lenyom. Csóválom a fejem, fejből nem tudnék mondani, csak az infó maradt meg.
Lia kitalálja, hogy menjünk ki hullócsillagokra vadászni, miért ne, ha…elmegyek mosdóba, különben is ki kell már mennem. Fürkészem az arcát, miközben ezt mondja, de elképzelésem sincs.
- Hát…ne mond el, hátha nem teljesül, van ilyen babona, nem?
Kérdem és a sajátomon gondolkodom, az valami Liával kapcsolatos lesz, hm…ez fontos, meg is van. Futó pillantást vetek rá, aztán a földre.
- Nem tudom, talán, keressünk.
Ha találnánk elemlámpát vissza tudnánk találni a vízeséshez, de egyébként nem hiszem… Találunk, én végre pisilek, és Liára hagyom most a pakolást. Aztán helyet cserélünk, én nézelődöm mit lehetne még elvinni és hozok egy pokrócot. Mikor visszaért el is indulunk, szorosan belém karol, én elkérem az elemlámpát, hogy világítsam az utat. Csak az a pötty van, tényleg izgalmas így, féloldalasan rávigyorgok, nem tudom mennyit lát belőle.
- Klassz ötlet volt, hallod? Előmásznak az éjjeli állatok
Suttogom közelebb hajolva hozzá, gondolom a fény miatt nekünk nem jönnek, de ha figyelünk láthatunk pl rókaszemeket meg-megcsillanni.
- Nem fázol?
Jut eszembe, hogy pokrócot is hoztam és így estére váltva lehűlt az idő. Olyan jó vele így és hm…valahogy férfinak érzem magam mellette, hogy most én vigyázok rá, itt a sötét, ismeretlen, bizonytalan úton.

karakterinformáció

» Átlagos nap ? (Dé, SoRa, Zin... meg aki betéved, szabad!)
» Esettanulmány, miért is nem szabad exdrogos közelébe ülni előadáson. - Reev & Nath
» Heavenly Hell, avagy a szombat esti láz (Lio, Dé és Izzie)
» Péntektól vasárnap reggelig tart a szombat esti láz - Lana & David

"Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."

"Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni..."

Similar topics

Similar topics