Kéne keresnem valami jó kis partnert az éjszakára, már igen csak igényelném a törődést, már ha értitek, hogy értem. Le is megyek az egyik pubba, ott remélhetőleg találok valaki megfelelőt, ha nem, akkor irány egy másik. Kinézetem szexi, mint általában is, de most, hogy partnerkeresőbe kapcsolok, így azért még kihívóbb. Egy fekete spagettipántos fölső van rajtam, ami mélyen dekoltált, hogy mutassa a lényeget, fekete, combközépig érő szoknya, neccharisnya és szintén fekete magassarkú. Hajam egyenes, leér majdnem a hátam közepéig. Erős sminket viselek, szemeim erőteljesen ki vannak emelve feketével, ajkaimon vörös rúzs. Mivel este azért kicsit hűvösebb van, így a fölsőm fölé felveszek egy fekete bőrkabátot is, kis fekete táskámba bedobálok pár cuccot ami kell, kis parfüm, aztán irány a pub. Belépve körbenézek, felmérem a kínálatot, és átgondolom, hogy ma férfi vagy női társaságra vágyom, és végül utóbbi mellett döntök, így a lányokat nézem meg tüzetesebben. A pultnál áll egy csaj, hosszú, szőkésbarna haj, elég formás test, és mivel ő tűnik most az egyik legjobbnak itt, hát el is indulok felé.
- Szia! Meghívhatlak va… Michelle? – kezdenék bele a nyomulásba, mikor a lány mellé érve feltűnik, hogy a lány, akit kinéztem magamnak, hogy majd felszedem, az az unokatestvérem. Jesszus… évek óta nem láttam, nem gondoltam volna hogy pont itt, és pont így fogunk összefutni megint.

Kezdek unatkozni, ez pedig nem jó, valamit csinálnom kell, hogy felpörgessem a napom, és saját magam, mert ha ez így folytatódik, én beleőrülök a nagy semmittevésbe. Ezért is döntök úgy, hogy szétnézek a városban, és nem, most nem fogok eltévedni, mert van már térképem. Igen, jól hallottátok, egy térkép. Persze ezt csak akkor veszem elő, ha már végképp nem tudom, merre vagyok, és merre menjek, addig is bent lapul a fekete táskám egyik zsebében. A hűvös időre való tekintettel egy farmerkabátot is magamra húzok.
Nem sokat kóborlok kint az utcán, hamar betérek az egyik pubba, gyakorlatilag az elsőbe, ami mellett elhaladok, mert egy kicsit megszomjaztam, és én hülye nem hoztam magammal semmiféle folyadékot. Belépve azonnal a pulthoz megyek, és kérek valamit, aki nem is tudom mi, csak rábökök, hogy én azt kérem, aztán felkönyöklök a pultra, és us várom, hogy hozzák, akit kértem. Bármi is legyen az. Aztán teljesen váratlanul valaki megszólít, én pedig kíváncsi tekintettel fordulok a hang irányába, és nagyokat pislogok, mikor kimondja a nevem. Kell egy kis idő, mire a kép eljut az agyamig, és fel is tudja azt dolgozni, de aztán rájövök, hogy ki ő, s örömöm nem rejtegetve vetem magam a rég nem látott rokon nyakába.
- Kiiiiim!!! De rég láttalak! Hogy kerülsz ide? És mióta vagy itt? És jaj de jó, hogy látlak!! - örömködöm, s ölelem őt addig, míg le nem hámoz magáról. Évek teltek el azóta, hogy utoljára találkoztunk, és már szinte el is felejtettem, hogy Kim létezik, de most, hogy látom, felélénkültek az emlékek.

Már kezdenék örülni, hogy találtam egy jó csajt itt a pubban, de aztán egy kissé megdöbbenve tapasztalom, hogy őt bizony nem viszem ágyba, tekintve, hogy az unokatestvérem, és bár vannak néha betegebb fantáziálásaim, azért ez még nekem is meredek lenne. Évek óta nem találkoztunk, és a kapcsolatot se tartottuk, így érthető, hogy nem nagyon rémlik, hogy milyen is volt a viszonyom vele, de hamar eszembe juttatja, amikor a nyakamba ugrik, miután neki is leesett a szitu.
- Először is, mássz ki a nyakamból, köszi. – mondom, és lefejtem magamról a kezeit, hogy újra meglegyen közöttünk a távolság, nem szeretem, ha ölelgetnek, én nem az a fajta lány vagyok.
- Másodszor is, a nevem Kimberly. – nem szeretem, ha Kimnek hívnak. Tudom, hogy a Kimberly becézése, de én ki nem állhatom, de a családtagjaim ezzel nem nagyon szoktak törődni, sőt, van hogy rádobnak, és akkor jön a Kimike. Na attól meg már tényleg totálisan falra mászok.
- Harmadszor, ide járok suliba szeptember óta. – közlöm, hangom még mindig semleges, én nem vagyok olyan lelkes, mint Michelle. Azt az infót egyelőre nem osztom meg vele, hogy kb. egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltam bent órákon. Inkább ittam, szívtam, a bandával nyomultam, vagy igazából bármi mást csináltam, mintsem hogy iskolába menjek.
- És te, mit keresel itt? Nem Phoenixben vagy hol laktok? – kérdezek vissza, és erőltetem az agyam, hogy előkotorjak információt a családjáról, de mivel a családom nem épp a kedvencem, ezért ezeket az évek során igyekeztem elfelejteni, elinni, ilyesmi. Közben rendelek magamnak egy sört, és ledobom magam a bárszékre. Lábaimat keresztbe teszem, és úgy helyezkedem, hogy ha valaki fel akarna szedni, akkor az előnyös oldalamat lássa. Kabátomat is leveszem, hogy a dekoltázsommal is fel tudjam hívni magamra mások figyelmét, legyen az fiú vagy lány.
- Te mit iszol? – kérdezem, mikor kikapja a poharát. Sok mindent le lehet szűrni az alapján, hogy mit kér magának egy kocsmában az ember.

Viszonylag hamar rájövök, hogy kivel is hozott ismét össze a sors, s örömöm nem leplezve vetem magam a lány nyakába. Ennek persze nem igazán örül Kim, régen sem szerette, ha ölelgetem, és ahogy látom azóta semmit nem változott. És persze a neve... Szokásom becézni az embereket, és ez a Kim még egy elég normális, visszafogott forma, de Ő még ezt sem szereti. Még ilyet... Pedig most elég könnyen megúszta. Mondhattam volna azt is, hogy Kimi, Kimike, Kimicica, és egyéb szépségek, amiknek valószínűleg még inkább nem örülne.
- Jéé...! Tényleeeeg?? Eddig hogyhogy nem találkoztunk? - csodálkozom, hogy még nem futottunk össze, pedig már egy ideje én is itt vagyok. Na de mindegy, a lényeg, hogy most itt vagyunk együtt, és beszélgethetünk egész este. Olyan jó lesz.
- Deee... Ott lakunk. Vagyis anyuék ott laknak, de én már itt, mert én is itt tanulok. - vigyorgok szélesen, és az ujjaimmal a pulton dobolok. - De én kicsit később jöttem, mert az orvosok még nem engedtek szeptemberben, míg teljesen be nem bizonyosodtak arról, hogy bírni fogom az itteni életet. - ami egy kicsit bosszantott, mert akkor már nagyon el akartam jönni ide, és olyan lassan teltek a napok, míg az utolsó vizsgálat eredményét is megkaptuk. Aztán mikor a dokik rábólintottak, hogy jöhetek, egy napot sem vártam. És most itt vagyok.
Közben megkapom a kért italom, ami valami koktél, bár az igazat megvallva nem is tudom, mi az, vagy mi van egyáltalán benne. Csak ráböktem valamelyikre, mikor megjöttem, és kész. Csak nem lehet olyan rossz, ha árulják.
- Izééé... Valami koktél... Talán... - húzódik mosolyra a szám, majd belekortyolok az italba. Huuu... Alkohol... Nem sok, de tisztán érezhető. Heh...

Részemről nem kitörő az öröm, hogy újra találkozok régen látott unokatestvéremmel, nem szeretem az ilyen lelkes embereket, akik ráadásul még a nyakamba is másnak. Már az elején tisztázom a dolgokat, hogy nincs ölelgetés, és nincs becézés, mielőtt nagyon belelendülve. Ahj, hova keveredtem…
- Nem járok be túl gyakran… ez az egész iskola dolog nem épp nekem való… - mondom egy hanyag vállrándítással. Azt nem fogom az orrára kötni, hogy a javítót úszom meg így, semmi köze hozzá. Csak pár ember tudja, a szüleim, a nővérem meg a bandatagok.
- Értem. Miért mi bajod? – kérdezem talán túl flegmán, na nem mintha annyira nagyon törődnék vele, de azért kíváncsi vagyok. Sörömet kortyolgatva nézem, hogy reagál Michelle az italára. Annyira jellemző a hozzá hasonló lányokra, hogy koktélt szürcsölgetnek, mert az olyan „menő”. Borzasztó. Na majd megmutatom neki, mit kell inni. Magamhoz intem a pincért, és rendelek tőle, és nemsokára elénk is rak két felespoharat, amiben zöld a folyadék.
- Tessék. – tolom Michelle elé, de ne szokjon hozzá, hogy meghívogatom majd mindenre, ez egyszeri alkalom volt, meg kíváncsi is vagyok, hogy hogy reagál a drága az abszintra. Mert igen, bizony abszintot kértem magunknak, ami elég erős és bár én már jó sokat megittam belőle eddigi életem során, de azért elég néhány, hogy érezni kezdjem a hatását elég rendesen, hát ha még kísérőt is iszok mellé, mint pl most a sör.
- Egészségedre. – koccintásra emelem a poharamat, és ha csatlakozik hozzám a kedves rokon, ha nem, én bizony lehúzom, és hiába a rutin, azért egy enyhe grimasz megjelenik az arcomon, de Michelle arcán valószínűleg ennél jóval nagyobb lesz látható, amennyiben megissza.

Az feltűnt, hogy csak részemről ilyen kitörő az öröm a találkozásunk miatt, még csak nem is ölelgethetem, és nem is becézgethetem. Olyan kis gonoszka tud lenni néhanapján, és látom rajta, hogy amúgy sem kedvel túlságosan, ezért megpróbálom magam egy kicsit visszafogni. Nem hiányzik, hogy még inkább utáljon, Ami fura, mert engem nem szoktak nem szeretni... Vagyis én eddig még nem vettem észre, hogy valaki nagyon ne kedvelt volna, de Kimi, akarom mondani Kimberly más, mint a többi ember, akivel eddig találkoztam.
- Aaaa... Aaakkor miért jársz az egyetemre? És... Milyen szakra? - ez számomra kicsit fura. Nem értem, miért jött akkor ide, ha nem szeret tanulni, és ha - ahogy ő is mondta - ez az egész suli dolog nem neki való. De azért remélem a vizsgáit legalább  meg tudja majd csinálni. Ha kell, szívesen segítek neki én is a tanulásban, bár van egy olyan érzésem, hogy nem lenne kitörő az öröme, ha velem kéne tanulnia.
- Ööö... Izééé... Volt egy balesetem, és le kellett vágni a lábam. És most műlábbal közlekedek. Szóval semmi komoly, csak a dokik fújták fel ennyire a dolgot... Meg anyuék.  - Egy vállrántással el is intézem a dolgot, továbbra is vigyorogva. Nem is értem az embereket, hogy képesek ilyen dolgokat ennyire felfújni. Jó, persze értem én, hogy ilyen nem történik minden második emberrel, de azért valljuk be, hogy rosszabbul is járhattam volna. Sokkal rosszabbul. Például le is bénulhattam volna, vagy még mindig ott feküdhetnék a kórházban kómában, de akár még meg is hallhattam volna. Ehhez képest egy hiányzó láb semmiség, nem? Hát akkor meg?
Nagyokat pislogok arra a zöld valamire, amit hoz a pincér, majd Kimre pillantok egyfajta "ez az enyém?" tekintettel, de amikor felemeli poharát, én is ugyanúgy teszek, és a koccintás után egy kicsit habozva ugyan, de lehúzom ezt a nem túl bizalomgerjesztő löttyöt. És hát... Ez borzalmas...! Ilyet többet ne, de komolyan. Nemtetszésem kifejezve egy hatalmas grimasz is kiül az arcomra. Blehh...
- Eeez... meg... mi... volt?!? - kérdezem a rokontól még mindig grimaszolva, majd az előzőleg rendelt koktél után nyúlok, abban reménykedve, hogy az némiképp majd elűzi ezt a borzalmas ízt. Köszi Kim... kezded megutáltatni velem az alkoholt.

Nem feltétlen utálom Michelle-t, de az tény, hogy a túlzott lelkesedése idegesít, de adok neki egy patront, hátha le tud nyugodni valamelyest.
- Hosszú sztori, de lényeg, hogy kénytelen vagyok. Webszerkesztés szakra járok. – nem fogom kifejteni neki az egyetemista létem hátterét, nem kell, hogy rajtam csámcsogjon az egész Evans família. A webszerkesztés szakot eredetileg azért választottam, hogy tudjam majd szerkeszteni a banda honlapját, de tekintve, hogy nem sokat járok be, csak vizsgázni szinte, így nem sok használható tudást sajátítok el, de a minimumra azért mindig törekszem.
- És te? – dobom vissza a labdát, hogy ne tűnjek nagyon bunkónak, bár nem is tudom, egyáltalán miért foglalkozok ezzel, hisz nem érdekel se az ő, se más véleménye, de talán ha ezeket a köröket lefutjuk, akkor skippelhetjük a suli témát, nem tartozik éppenséggel a kedvenceim közé.
- Hát…részvétem a lábad miatt. – nem igazán tudok mit mondani, szóval kap egy rövid sajnálkozó pillantást, de láthatólag lazán kezeli a dolgot, szóval nem kerítek neki nagy feneket, de egyébként se terveztem sokáig lovagolni a témán, egyrészt mert azért elég szívás, ha valakinek műlába van, meg ő se veszi annyira komolyan ezt a dolgot, mármint úgy értve, hogy nem sajnáltatja magát, meg semmi ilyesmi. Na de ha már kocsma, igyunk rendesen, szóval meg is hívom a rég nem látott rokont egy felesre. Gyanúsan méregeti a poharat, benne a zöld itallal, miután megissza, akkor pedig egyszerűen kirobban belőlem a nevetés.
- Ez kérlek szépen, abszint volt. Ugyan, nem ilyen rossz. Most ittál először? – kérdezem még mindig vigyorogva, mikor látom, hogy a kis koktéljáért nyúl, hogy leöblítse az abszintot. Én is iszok sört, de csak mert szomjas vagyok, nem azért, hogy az abszint ízét eltűntessem.
- Viszont nekem így feles után jól esne egy cigi. Te dohányzol? – kérdezem, és ha igen, és nincs neki, akkor jófej leszek, és adok egyet, de ha nem cigizik, akkor egyedül megyek ki a teraszra, ahol a dohányzásra kijelölt hely van.