Hogy hazaviszem, udvarias gesztus. Nem rúgom ki a házból csak azért, mert továbbra sem zúgott belém. Nem hívatok taxit sem, és nem erőltetem rá magam, amikor azt mondja, levegőzni lenne kedve. De annyira azért ismerem, hogy tudjam, igényes a külsejére...
Ha azt hiszi, arra játszom, hogy maradásra kényszerítsem, abszolút félre ismert, sosem tettem ilyet, nem is tennék soha. Hogy éppen nem tépem le a pólót róla, bocsánat... , nem egy rossz darab. Elee sem, aki benne van, a testem reagál is a közelségére, az illatára. De ahogy az imént az ágyban, a konyhában, vagy korábban a stúdióban, ezer éve az istállóban... most sem esnék neki. A vágy csak vágy, ebben igaza volt, ennyivel sosem érném be, és erre sosem használnám fel őt, mert fura módon még mindig jobban tisztelem benne a nőt, mint magamban a férfit.
- Hát hogyne, ahogy óhajtod...- lépek hátrébb én is, aztán Elee után indulok, hogy ha majd felveszi a sajátját (foltosan, vagy ahogy neki tetszik) ki tudjam engedni az ajtón. Út közben laza mozdulattal dobom a pólómat a szennyesbe. Norának ciccegek, jöjjön ő is, búcsúzzon el, ahogy illik...
- Elee- szólok nyugodtan és barátságosan utána- Köszönöm, hogy segítettél. Sokat jelentett nekem.
Norát felkapom, hogy ki ne szaladjon az ajtón, aztán kiengedem Eleet, magam is utána lépek, hogy ki tudjam kisérni a kapuig. Így tisztességes, így tanítottak, nincs ebben semmi rossz.
- Viszlát- köszönök el tőle, és komolyan gondolom. Lehet, Marionak tényleg tetszettünk, lesz még közös meló. Vagy megkapom azt a szerepet (a lovászfiút), és akkor lesz még mit gyakorolnom a lovardában.  Ki tudja, mit hoz a jövő?
Az utca végén csikorogva fordul be egy autó. Ha Elee elindul, én is visszaindulok a házba. Már etetem Norát, amikor felnevetek.
- Nora, azt hiszem, elég volt a hülyéskedésből. Kezdjünk új életet. Mit szólsz?

//Köszi a játékot. Tanulságos volt! //