Őszintén? Ha már az élet nem olyan, amilyennek lennie kéne, legalább azt élvezem, hogy enyém a koliszoba. Rend van és tisztaság, hiszen már nincs a kezemen az a vacak és végre ki tudtam takarítani. Hogy Caleb hova lett, nem tudom, de nem is érdekel. Kilian miatt jobban aggódom, de egyelőre maradok annál, hogy élvezem a szobát. A magányt.
Nagyot sóhajtok, ahogy az ágyon átfordulok a másik oldalamra, és megbökdösöm a plüss-elefántom. Nem tudom ki akarok becsapni, de egy ideje egyáltalán nem élvezem, ha egyedül vagyok. Isabellával meg nem lóghatok folyton, mert neki pasija van, és amúgy is... Nem tudom. So Ra meg... Azt hiszem, már nem érdekel. Elvégre én sem érdeklem őt, akkor miért akarnék vele foglalkozni. Ettől függetlenül, hiányzik. Nem hoz nekem senki kávét, és most is miatta érzem magam magányosnak. Szörnyű, milyen lesz az ember, ha egyszer átesik a tűzkeresztségen és barátnője lesz, aztán elhagyják.
Kopognak, mire felülök, és felkapom a szemüvegem az éjjeliszekrényről. Takarítás után tusoltam és valahol az öltözés közben úgy döntöttem kényelmesebb az ágyon feküdni, így csak a farmerig jutottam, meg egy trikóig. Mire felállok, már köszön, és mire észbe kapok a nyakamba csüng... Egy ööö...
- Kilian? - kérdezem bizonytalanul, mert teljesen máshogy néz ki, és azt sem tudom mikor láttam utoljára, de csak ő lehet olyan hülye, hogy rám ugrik. Már épp visszaölelném, mert miért is ne, de megfogja az arcomat és megcsókol. Basszus, ez megcsókol! Nagyokat pislogok rá, most mondta fel az agyam a szolgálatot. A számra adott puszit, ez a hülye! És van képe azt mondani, hogy szeret!
Kell pár másodperc, hogy rávegyem magam, hogy eltoljam amilyen messzire csak tudom, mivel azonban én az ágyam mellett állok, nem sok lehetőségem van. Felkapom az elefántom azt tartom magam elé, aztán inkább hozzá vágom, mert rájövök, hogy teljesen idiótán festek.
- Te hülye vagy! Eszedbe ne jusson többet! - azzal ott is hagyom, mert fogat kell mosnom, és és te jó ég! Legalább 5 percig mosom a szám, meg mindenféle, de nem tudom ez elég-e. Végül azonban megtörlöm az arcom, és egy nagyot sóhajtok. Igazából nem volt rossz, csak... a tudat... megrázom a fejem és kimegyek, bízva benne, hogy Kilian nem tűnt el azóta.
Megállok tisztes távolságban, úgy mérem végig.
- Mi a franc történt veled? - kérdezem gyanakodva, és nem, nem megyek közelebb. Mi van ha az agybaj, ami rátört fertőző?

Kilian. Átmosták az agyát, vagy nem tudom. Az egyetlen, ami emlékeztet rá az a bamba képe. Ha nem lenne a szája a számon egy pillanatig, még afelől is elbizonytalanodnék, hogy meleg maradt. Nem azért mert már nem látszik annak, hanem mert nem tudom mit mostak még át az agyában. Ez azonban sokkol, és nem is gondolom végig, hogy mit csinálok, amikor Alfit - igen neve is van - magam elé emelem.
- Nem szeretem - morgom, ahogy hozzávágom, aztán irány a fürdőszoba, hogy mindent jól megmossak. Belegondolni is rossz, hogy mi lesz ha legközelebb egy lányt csókolok meg. Bár hivatalosan ez a veszély nem fenyeget, azért sohasem lehet tudni... Ott van Izzie. De Kilian!
- Eddig azt hittem kínai vagyok - vetem oda szúrósan, amikor spanyolokat említ. Nem, nem vagyok kínai, de ő többször nézett annak, és még mindig közelebb volt a valósághoz, mint most ezzel a spanyolos megjegyzéssel. Becsukom a fürdőszoba ajtót a fogkefével a számba, nekem ne nézze, ahogy fogat mosok. Ha már ilyenkor sem lehetek egyedül... Ah, arra még gondolni sem akarok, vajon hányszor fog még rám nyitni.
Amikor végzek, az ágyamon ül, és Alfit taperolja, én meg bár tartani akartam a távolságot, közelebb lépek, és kiveszem a kezéből az elefántomat. Védelmezően fogom meg, aztán hátrálok vissza a biztonságos távolságba.
- So Rától - válaszolom, de inkább köpöm a szavakat, így érezheti ő is, hogy nem szívesen beszélek arról a lányról. - De már akkor is meg volt, amikor beköltöztünk - fűzöm hozzá csak úgy mellékesen, mert fura, hogy korábban nem látta. Igaz, hogy nem raktam ki sehova se látványosan, az ágyamban volt mindig. De azt hittem mindenki tudja, hogy ott van.
- Értem... Végül is... Jó... Csak szokatlan? - nem tudom mit illik ilyenkor mondani. Na meg az ő haja, és azt csinál vele, amit akar. De ettől még lehet fura, elvégre én már megszoktam, hogy tök szőke.
- A pszichiáternek biztos igaza van, de én meg vagyok az érzelmeid nélkül - fűzöm még hozzá. Van elég gondom a sajátjaimmal is, ha másokéval is foglalkoznom kéne abba belegárgyulnék.
- Amúgy, még mindig az, a te ágyad - bökök rá az enyémtől legtávolabbi ágyra, jelezve, hogy örülnék, ha elmászna az enyémről, és visszafoglalhatnám a sajátomat. - Most már maradsz... erre a pár hétre?
Mert nincs sok hátra az évből, aztán le kell majd lépni. De nem árt tudni mihez tartsam magam. Na meg, ha vége a magánynak, az csak jó. Még akkor is, ha Kilian miatt lesz vége.

- Majomnak itt vagy nekem te! - akadok ki még jobban, most komolyan gondolkozzon már, ha azt mondom nem szeretem az ilyen izéket, akkor nem szeretem őket és kész. Tőle pedig egyáltalán nincs szükségem ilyesmire. Mellesleg én sosem kritizáltam az ork babáit, szóval leszállhatna arról, hogy nekem van EGY darab valamim. Inkább megyek és megmosom a számat, meg a fogam. Bár ahhoz nem ért hozzá, mégis csak jobb így. Aztán persze tök meglep, mert mi az, hogy tudja, hogy koreai vagyok? Mióta? Na nem mintha zavarna, de azért megakad a kezemben a fogkefe, és végül csak bólintok. Legalább valamit megtanult, ez igazán megnyugtató. Igaz, Kilian egyáltalán nem hülye, csak szeret annak látszani. Most viszont annyira más, hogy már ebben is kételkedek, és újfent megállapítom, hogy nem bírom a változásokat.
- Egyáltalán nem - mondom, és örülök, hogy mondott egy ilyen óriási baromságot is, mert így legalább visszatértem a jelenbe és be tudom csukni az ajtót, amíg rendbe rakom a számat. Egyébként nincs semmi baja. Nem is látszik, nem tudom miért gondoltam, hogy ez olyan katasztrófa. Inkább csak a tudat, hogy Kilian volt az.
Viszonylag gyorsan összeszedem magam, és kimegyek, de azért tartom a távolságot, és vigyázok vele pár napig, csakhogy tudjam, megkattant, vagy nem kattant, és ha minden rendben, akkor majd esetlegesen beljebb engedem a személyesterembe.
- Nem áll szándékomban tönkre tenni a bőrömet, úgyhogy ezt a lehetőséget kihagyom köszi - válaszolom, de nem rejtem el, hogy mennyire betegnek tartom a gondolatot. Most komolyan, tintát rakatni a bőrömbe? Ez annyira... nem tűnik egészségesnek, és ha megöregszem? Másokon persze szokott tetszeni, de el nem tudom képzelni, hogy rajtam ilyesmi legyen.
Mivel Alfit tapizza, kénytelen vagyok szóba hozni So Ra-t is és így arra is rá kell jönnöm, hogy Kilian már nem volt itt, amikor ő lelépett.
- Elment - megrántom a vállam, nem igazán van mint mesélnem rajta. Egyébként sem tudom én sem, hogy mi történt, mert ha egy szó nélkül hagynak el, akkor nem tudhatom. Részemről a téma lezárva, és mielőtt jobban belekérdezne, elzavarom a saját ágyára, így leülhetek az enyémre, de előbb ellenőrzöm, hogy nem történt-e vele valami. De rá kell jönnöm, hogy a szemüvegem már nem az igazi. Szívás, már ezzel sem látok jól! Le is veszem és ledobom az éjjeliszekrényemre, úgy dörzsölöm meg a szemeimet, aztán Kilian felé fordulok.
- Amíg nem kell éreznem is, addig oké - utalok arra, hogy nem csókolgat, nyúlkál vagy bármi hasonló. Tőlem fecseghet az érzéseiről, de nem akarom megtapasztalni őket. Még akkor sem, ha hirtelen romantikus érzelmei lettek velem kapcsolatban, bár őszintén remélem, ilyesmiről nincs szó.
- Aha... De volt fontosabb dolgod... - nem pontosan tudom hol is volt, és mi tartott ennyi ideig - te jól vagy?
Kérdezem meg, mégis csak így illik. A bocsánatkérésére meg csak intek egyet. Nem tudom miért kér bocsánatot, de ha azért mert dolga volt, akkor hülye. A csók miatt kérhetne. Bár azzal sem változik semmi, mert már megtörtént. Inkább hagyjuk a francba. Megtörlöm a szemüvegem és visszateszem az orromra.
- Képzeld... plusz egy évig itt ragadtam - mondom elhúzva a számat, célozva rá, hogy még jó darabig szobatársa leszünk, hacsak nem kér másik szobát. Na meg, ez azt is közli, hogy nem, nem diplomáztam az idén...

Örülök, hogy ekkor köztünk az egyetértés, így talán van esély rá, hogy nem csinál több hülyeséget velem szemben. A válaszát már nem hallom, mert bezárom az ajtót, de nem hiszem, hogy bármit is veszítek emiatt. Megmosom a fogamat, kiöblítem a számat, és jól meg is mosom az ajkaimat. Nem sokkal lesz jobb, de azt is megállapítom, hogy tulajdonképpen semmi rossz sem történt. Vagy legalábbis nem olyasmi, ami ekkora katasztrófa lenne. Gyorsan végzek, és kimegyek. Ha sokáig időznék annak nem lenne jó vége, ez egyszer biztos.
Tetoválást akar. Rám. Az oké, hogy rajta van, meg hogy ennyire nagyon kedvel, de ez akkor sem fekszik. Még akkor sem, ha le lehet szedni. Főleg mert, akkor minek?
- Ami azt illeti de, ha fertőzött tűt használnak, meg egyéb ilyesmik abból komoly baja lehet az embernek. De majd a kedvedért befizetek egy ilyen rágós tetkóra egy hétre... - Persze nem gondolom komolyan. Kinőttem már abból, hogy matricákat ragasszak magamra, de bízom benne, hogy ezzel a téma ejthető lesz.
Aztán So Ra kerül szóba és én róla egyáltalán nem kívánok hosszabban beszélni, így eléggé zavaró, hogy Kilian ennyi badarságot hord össze. Mint hogy "rossz lehet" - mondjuk az volt, de neki ezt nem kell tudnia - vagy hogy "szerettem" - amit megint csak igaz... de...
- Nem volt rossz, nem érdekel van-e más koreai, és utálom - válaszolok gyorsan, de talán nem elég gyorsan, mert vigasztalni akar. Kár, hogy ezzel elkésett néhány hónapot. Én anno persze próbálkoztam, csak kevés voltam... Egyikünk sem jobb a másiknál ezen a téren.
- Még mindig nem sörözöm Kilian, és nem akarok róla beszélni, szóval ne fáradj - kicsit talán durva vagyok, de az utolsó szavakat, már sokkal nyugodtabban mondom. Nem Kiliannel van bajom, csak a téma... Nem akarok So Ra-ra gondolni soha többet.
A megjegyzését, hogy kire hajt, meg kire nem, elengedem a fülem mellett. Az sem érdekel igazából ha a heterokra is hajt, csak ne én legyek az. Amit az előbbi csók után kicsit nehéz elhinni, de mivel ez a lehetőség abszolút nem tetszik, próbálok hinni neki.
- Ne is! Ez nem gagyi koleszos ágy, hanem a sajátom! - meg is simogatom, aztán elfintorodom, mert ez mégis csak nevetséges viselkedés, meg mert Kilian ezt pontosan tudja, hiszen itt volt, amikor hozattam.
- Nem voltál pocsék - vágok közbe meglepetten, mert ha nem is volt százas, a pocsék szó egyáltalán nem illik rá, mint jelző. Én sokkal pocsékabb vagyok. Sőt, mondhatni szemét... hogy egy pszichiáter mit mondana, abba meg inkább nem is gondolok bele. Viszont azzal meglep hogy piát meg drogot, meg cigit említ. Felhúzom a szemöldököm úgy nézek rá, mert bár részeg volt néha, és talán be is volt lőve egyszer... azért nem hittem, hogy ennyire komoly lett a gond.
- Ne légy hülye, kinyitjuk az ablakot a csikket meg lehúzzuk a wc-n... vagy elvisszük alkalomadtán egy kinti szemeteshez - magyarázom, és előveszem a saját cigis dobozom, hogy megmutassam neki, abba gyűjtöm a csikkeket. Mert nem, nem szemetelek. Van egy cigaretta tárcám, abba mennek a még jó cigik. Bár van amikor erre is lusta vagyok. Mindegy is.
Aztán, csakhogy én is mondjak valamit, közlöm vele a hírt, hogy maradok. A reakciójára csak pislogok. Ez... ez nem normális? Kedvem lenne megmondani neki, hogy egy idióta, és menjen innen, ha egyszerűen nincs rá szüksége, mert ez a hely borzasztó. Szerintem. De nem teszem, mert jobb ha nem szenvedek egyedül. Aztán pedig kénytelen vagyok felhorkanni. Még hogy az elnökség miatt...
- Leszarom a HÖK-öt... Kellett volna pár nap haladék a szakdogámra de nem kaptam meg, így nem ugrott a diplomám. Az online újságírást sikerült elintéznem, hogy letehessem félévkor... a grafikát viszont nem engedik. Szóval egy évig, itt leszek, és nem csinálok kb. semmit...
Sóhajtok egyet, aztán elfekszem az ágyon. Ez így annyira-de-annyira szerencsétlenül hangzik! Pedig én nem vagyok Kilian, hogy ennyire eltoljam a dolgokat.
- Neked meglett a féléved? - érdeklődöm a fejem oldalra döntve, mert hát, amilyen problémás volt... simán kinézem belőle, hogy elbukott valamit.

Gonosz vagyok, mert jó érzéssel tölt el, hogy sikerült kicsit ráijeszteni, és nem akar több tetoválást. Ebből legalább tudom, hogy vannak dolgok, amik nem változnak, és ha máshogy is néz ki, Kilian azért még mindig Kilian. Az viszont meglep, hogy a hülye matricás tetoválásomra így reagál.
- Álmodozz! - vágom rá, mert mégis csak rólam van szó, már hogy hordhatnék bármi ilyesmit feltűnő helyen. Egyáltalán komolyan venni, hogy magamra tennék egyet!
So Ráról nem igazán kívánok beszélni, de már látom, hogy ez nem annyira egyszerű, mint hittem, így veszek egy nagy levegőt, és megpróbálom elmondani. Elsőre csak egy sóhaj sikerül, aztán leülök, és megpróbálom újra.
- Nem tudsz vele beszélni Kilian, mert nincs az országban. Egy szó nélkül elment, vissza Koreába, egyik napról a másikra, és azóta sem jelentkezett. De ez már régen volt. Nem sokkal azután, hogy elmentél - hadarom el majdnem egy szuszra a földet bámulva. Nehéz erről beszélni, bárki másnak, aki nem áll közel hozzám, azt mondtam volna, hogy én dobtam a csajt, az úgy sokkal jobban hangzik, mint hogy egy év után ejtettek. Ennél többet viszont nem akarok róla beszélni, így az ötletét, hogy ez jót tenne, csak egy gyilkos pillantással jutalmazom. Mert nem, nem akarok róla beszélni. 
Hogy Kilian miért ül a földre, azt nem igazán értem, de megnyugtatom magam, hogy legalább az tiszta, tehát emiatt nem kell aggódni. Takarítottam nem rég, akár ehetnénk is a padlóról. Remélem. A helyzet az, hogy amilyen szuperül látok, nem vagyok ebben teljesen biztos. De igyekeztem.
Az újabb szavaival, majdnem zavarba hoz, így csak egy bólintást kap, kedveltem. Jah. Most is valami ilyesmi, csak utálom, mert...baaa, nem gondolok rá. Komolyan nem akarok. 
- Nem dehogy, csak néha... - mert még mindig nem vallom magam dohányosnak, és szentül hiszem, hogy bármikor abba tudom hagyni, csak nem akarom. Az meg ugye más kérdés. - Nem röhejes, azért nem lehet, mert tűzveszélyes. Van füst riasztó, és pánikot keltene, ha elkezdene sípolni... Na meg kijönnének a tűzoltók, ciki lenne, ha kiderülne, hogy csak egy szál cigi miatt...
Persze ennyire nem durva az a ketyere, ha kinyitja az ember az ablakot és szellőztet, nem történik semmi. A diplomám persze nem éppen jó téma, de elmondom, és őszintén szólva, nem dob fel, hogy dolgozhatok, hogy még egy évig itt lakhatok, sőt egyik lehetőség sem.
- Nem tudom... Végre lenne rá időm, de majd meglátom még - jelenleg mint mondtam, nem érdekel a HÖK - Masterre akartam menni... de így már nem fogok. Túl sok idő lenne. 
Felelem szomorúan, és jobb is, hogy elfekszem az ágyon. Majd felé fordítom a fejem, csak amíg kérdezek. Meglep már megint, mert mégis hogy a francba ment át, amikor itt sem volt? Ah, mindenki el tud intézni mindent, csak én nem. Annyira tipikus!
- Az jó! A szakdoga, amúgy nem nehéz. Csak idő, de ha rendesen neki fekszel, akkor nem lesz gond vele - toldom meg, aztán a plafont kezdem bámulni. Nem tudom mit kéne mondanom. Amiről eddig beszéltünk eléggé elvette a kedvem. Talán az lenne a legjobb, ha nem is beszélnénk ma többet...

Nem tetszik, ahogy néz, de inkább nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, helyette viszont remélhetőleg kielégítő válaszokat kap So Ra-t illetően. Nem igazán kívánok hosszabban beszélgetni róla.
- Persze, hogy nem az én hibám, egy tetves üzenetbe nem halt volna bele! - Leveszem a szemüvegem és azt kezdem tisztogatni, mielőtt bármit összetörök, komolyan miért kell ezt feszegetni? Nem kell, hogy megvigasztaljon. Már nem. Túl vagyok rajta nagyon régen.
- Mert pszichiáter, az a dolga, hogy ezt mondja. De ő mondott neked valaha is bármit magáról? - tudom, hogy nem az a dolga, hogy magáról beszéljen, de szerintem rájuk illik leginkább a mondás, hogy bort iszik és vizet prédikál. Pap csak pszichológus, de 8 év alatt sem sikerült kiderítenem, miért nem nősült meg, miért nincs egy Töpszli nevű dakszlija, de leginkább azt, hogy mi volt az indítéka, amikor mellém állt. Sosem fogja elmondani, így nem is erőltetem. Cserébe viszont én is kevesebbet mondok el neki. Az elején sem volt könnyű dolga velem, de kamaszként voltak dolgok, amiket meg akartam beszélni valakivel.
- Minek? - nézek rá nagyra nyílt szemekkel, mert abszolút nem értem, miért akar taperolni. És nem nem azért nem akarom, hogy megtegye, mert meleg, hanem mert számomra ez olyan idegen... Más ha a barátnőm teszi, igaz So Ra mellett néha azt is furának éreztem. Az egyetlen kivétel Isabella, ha ő hozzámér az sosem zavar. Bár nem mondom Kiliannek, hogy ne tegye remélem a kérdésem eléggé jelzés tartalmú, hogy nem vágyom az érintésére.
- Persze... - ráhagyom, nem függőség, közben meg elveszem a cigis dobozát - Mit szívsz? - nézegetem a dobozt, nekem piros marlborom van. Vissza is adom Kiliannek az övét, nem akarom elfogyasztani azt, nem olcsó manapság a cigaretta.
- Nem sokat számít. Nem vág a szakmába. Inkább azért kell, hogy felelősségteljesnek lássanak, hogy lássák, tudok csapatban dolgozni, meg ilyesmik... - utóbbira egyáltalán nem vagyok képes. Legalábbis nem úgy, ahogy azt várnák, de ez csak azután derülne ki, hogy felvesznek, szóval jó. Csak vennének fel valahova.
- Ráérsz még ezen gondolkozni! Egyébként is tök fiatal vagy... simán belefér még a master neked! - nekem nem annyira. Tiszta szívás. Öregnek érzem magam. Basszus, csak 24 vagyok! mégis, tökre öregnek érzem magam! Becsukom a szemem pár percig gondolkozom, aztán Kilianhez fordulok újra.
- Neked nem kéne kipakolnod? - enyhe célzás, örülök, hogy itt van, de nekem mára ennyi elég is volt belőle. Eléggé megszoktam, hogy egyedül vagyok, s még ha vágyom is a társaságra, bizonyos időközönként kell a magányom.

Összerezzenek, de próbálok erős maradni és komoly tekintettel nézni rá. Biccentek, hogy a tetves üzenetbe nem halt volna bele, pedig nagyon úgy tűnt rettenetesen szerelmes a lány.
- A nőket sosem bírtam, kiszámíthatatlanok. Amikor még fiatalok megvan nekik meg terhesek, aztán klimax
Jut eszembe anyám. Figyelem, ahogy tisztítgatja a szemüvegét, a gyomrom bukfencezik, annyira sajnálom érte.
Eros sosem mondott magáról semmit, nekem elég annyi, hogy gyönyörű és határozott. Megrázom a fejem, híres és segített.
- Nem tudok róla semmit.
Addig jó nekem. Nézek rá sután álló szemöldökkel, szeretném megfogni, de ő...nem akarja.
- Hogy megvigasztaljalak...
Suttogom halkan, tudom, hogy ez neki nem fog tetszeni, nem kell, hogy hallja.
- És mert...
Keresem az érveket.
- Én szeretném, hogy érzed a törődést.
Azt már mondtam neki, hogy szeretem és nem örült annyira, igyekszem magam visszafogni, jó lenne hozzáérni, de nem akarok nyomulni. Ha nem szeretné, ha ez neki nem fontos én már nem fogok kiakadni miatta, megértem, hogy a hetero pasik ilyenek, én buzi vagyok, másik dimenzió. Legalább a cigimből vehetne, mit szívok?
- Mentolos cigi... West Ice
Jut eszembe a neve, annak van valamiféle íze, vagy olyan, mintha lenne. Vehet nyugodtan, tartom felé a dobozt. Mosolygom, hogy mégiscsak jól jön neki az elnöki poszt.
- Szerintem ez tök nagy dolog, mindig dicsekszem veled.
Sebnek is azt mondtam az én legjobb barátom az elnök! Félre is értette. Fiatal, ezt nem értem.
- Úgy csinálsz, mintha te öreg lennél.
Fejcsóválva felállok és a csomagjaimhoz lépek.
- De, igazad van.
Persze attól még beszélgethetünk, de közben ténykedek.
- Ne félj már nem foglak magadra hagyni

Bólogatok, bár nem teljesen értek vele egyet, mert szerintem nem csak ez a három fázis van a nőknél. Ennél ők jóval bonyolultabbak, de nem megyek bele. Már csak azért sem, mert mindezek ellenére érdekelnek. Meg akarom fejteni őket. Vagy legalább csak egyet. Az nem lehet lehetetlen, csak... kihívás. Meg mert... nem tudom elképzelni, hogy egy pasival... Semmi bajom Kiliannel, csak nekem ne kelljen másnak lenni. Volt idő, amikor ezt nem mondtam volna ki ilyen biztosan, de az nagyon régen volt, és nem is igazán én voltam.
- Erről van szó. Csak mondják, hogy beszélj magadról, mert az jót tesz, de ha te érdeklődnél ő felőlük rögtön leráznak valami szöveggel...
Nem érdekel, hogy ez segít-e vagy sem. Egyszerűen nem akarom, hogy minden szavamat kielemezzék, majd a gyerekkori problémáim javára írjanak valamit. Olvastam eleget a témában, hallgattam eleget Paptól, tudom miért vagyok ilyen. Vagy legalábbis sejtem, és tudom, hogy lehetnék más, de nem attól leszek az, hogy többet beszélek a problémáimról. Ezt nem veszem be.
Felhúzom a szemöldököm, és úgy hallgatom. Meg akar vigasztalni? Elkésett... törődés? Még feljebb húzom a szemöldököm. Nem, arra sincs szükségem.
- Törődj magaddal! - vágom rá, és ezzel talán sikerül elérnem, hogy nem ér hozzám. Nem akarom, most valahogy tényleg nem. A cigi az más, elveszem, de a csomagolásból már sejtem a választ.
- Mentolost nem szívok, biztos csak kamu, hogy impotenssé tesz, de nem akarom tesztelni - felelem és vissza adom neki. Kezdem úgy érzeni, hogy meg volt a napi szociális tevékenységem, és igazán elég lenne ennyi, de Kilian persze többet akar beszélgetni. Nem egyszerű.
- Ne tedd, jó? A végén azt hiszik lefizetlek, hogy reklámozz... - rontja az esélyeimet, a tekintélyemet, mindent. De ezt így mégsem mondhatom neki. Ah, túl bonyolult ez, inkább pakoljon ki! Igen ez az! Addig sem engem traktál a hülyeségeivel.
- Annak érzem magam - sóhajtok egyet. Néha tényleg. Alapból is idősebbnek, mint amennyinek kéne lennem. De mindegy.
- Oké - befordulok a fal felé. Nem hagy magamra. Szuper. De azért ha alvást tettetek, akkor békén hagy, ugye?