-Nem láttál még finn férfit inni! - Kuncogok, na az vicces dolog tényleg.
-De neeeem? - Vigyorgok rá, tudom, anyukák kedvence vagyok, esélyem sincs. De van. Aztán eltátom a szám és hüledezek. Ez fájt. - Azt mondod üres fejű szépfiú vagyok? Hú Phoenix... Ez fájt. Ezt még tőled sem vártam. A világot meg már csak dacból is megváltom. Ha kell, elvállalok egy szuperhős szerepet valami filmben. - Nézek rá szúrósan, de nem haragszom. Amíg nem gondolja komolyan hogy ostoba vagyok, addig nem.
-A verekedés kimenetelét. Már látszatra. Az hogy mi tudjuk az igazat az mellékes. Ők nem tudják. - Mondom hanyagul, de vigyorgok.
-Miért, olyan hihetetlen, hogy érdekeljen neked mi felel meg és mi nem? - Lepődök meg, mert amúgy érdekel.
-Nem mindenki gondolkodik liberálisan, sajnos. - Eszembe jut Kilian, mennyi kínom volt nekem is. Na meg Lionel. Komolyan ezért nekem esett, mert azt hitte lebuziztam.
-Húúú de fellengzősen hangzik. Amúgy a trójaiak megtették. - Vigyorgok. - Mert? Annyira jó veled, hogy egy férfi sem ér a nyomodba? - Meglehet, de azért érdekel.
-Például? - Kérdezek rá, remélem nem zavarja. Érdekel mire gondol. Meg amúgy is, keveset tudok róla, mert keveset mesél.
-Háááát, nem is tudom... de azon érezni hogy mű, jobban mint a pizzán. - Nem is tudom, azt meg sem eszem, kezdjük ott. - Az olaszok viccesek és hangosak, én folyton azt hittem kiabálnak velem. - Kuncogok.
-Áh... egy kis kozmált tészta, legalább nem tészta íze van. - Kuncogok, majd nem eszem meg. Az egészet úgy sem bírom.
Vigyorgok, nézzenek oda, mintha én tehetnék róla.
-Talán ha nem mindig éjnek évadján futnál össze velem... - Somolygok rá míg eszem. - Mikor mit főzök. Szeretem a húst, általában valami ilyesmi van terítéken. Csirke, sertésborda, steak, nyúl, bárány... amúgy ott a neten egy csomó szakácskönyv, kipróbálok mindenfélét. Bár inkább sütök, az könnyebb. Gondolom te nem főzöl. Vagy szoktál? - Meglepne vele de mulattatna. Ahogy ott tüsténkedik a méreg drága konyhában és lapozza a szakácskönyvet. Egész szórakoztató lenne még nézni is. Biztos mindent precízen mérne ki.
-Amúgy sok munkaebéded meg vacsorád van? Vagy már annyira nem divat, mert mindent elektronikusan akarnak elintézni? - Ez érdekel, annyira nem láttam be soha a színfalak mögé, hogy is megy ez.

-Igen, sajnos előfordul. - Húzom el a szám, sok a kisebbség ott. Főleg náluk, de igazából mindegy is.
-Félig... Félig? - Felszívom magam, de lenyelem. Huh... - Ahh... - Inkább nem mondok erre semmit. Többre vihetném, okosabb lehetnék... Phoenix nem az apám, nem is akarom hozzá hasonlítani, még ha később ezzel piszkálom is. - Ki tudja, jó a csapatjátékunk. - Mondom dacos felhanggal, mert kicsit az lettem. Nem tartom magam ostobának és nem szeretem ha ezzel húzzák az agyam. Ennél az is jobb, ha szűznek néznek, pedig az is gáz. Jodiet mai napig nem értem, honnan szedte. Bár ahogy néha elnézem Phoenixet, ő is azt hiszi, hogy nem láttam még meztelen nőt és magamhoz is félve nyúltam... ah.
-Persze, de most amúgy is pózolásról beszéltünk. A pózolás önmagában hazugság, tehát nem értem miért lovagolsz jelen esetben az igazság fontosságán. - Nézek rá mosolyogva.
-Már miért lenne hihetetlen? Attól, hogy nem értek veled mindenben egyet, még nem jelenti azt, hogy nem adok a véleményedre, vagy nem érdekel. - Ütközöm meg ezen tovább.
-Igen? - Nem értem miben lenne képmutató. Tüntet a női elnyomás ellen meg a melegekért? Pffff, nem hiszem. - Amúgy ez igaz, kivéve aki valami kisebbség része vagy úgymond túllép attól mi az elvárt norma. - Elég szomorú dolog, de sajnos a világ már csak ilyen. Rothad, ez tény. Csak már nyíltan teszi.
-Nem kellett pozitívnak lennie, elvégre nem arra mondtam hogy okos döntés volt, csak hogy volt aki emellett döntött, hogy ez legyen a cél. - Mosolygok. - Óóh, megszólalt a sárkány. - Vigyorgok, legalább akkora az egoja. De én ezt kedvelem benne, határozottság kérdése minden manapság.
-De, de gondoltam van más mint a szex, mert az alap. Meg sem kell említeni, adja magát a kérdésben. - Vigyorgok. Főleg hogy szentléleknek hív. - Szerintem a lányok nem így nyilatkoznak rólam Európa szerte. - Kuncogok. Huhh, nem hiszem.
-Hát ha szar... - Mondom ki nyersen, unom szépíteni.
-Tudom, aztán rájöttünk. - Vonok vállat. Szeretem az olaszokat, bár vezetni nem tudnak...
-Semmi... - Sóhajtom, meg sem szólaltam.
-Ó, milyen figyelmes valaki, beleírom a listába a jó tulajdonságaid közé. Törődsz a munkanélküliséggel! - Félig viccelek, van benne realitás. - Amúgy meg mert akkor kipróbálod magad, mindent saját ízed kedvére alakíthatsz, ilyesmi. - Szerintem néha egész kikapcsoló dolog a főzés.
Érdeklődve hallgatom míg próbálom kizárni az ízvilág javát a számban.
-Az biztos hogy sokkal személyesebb és hangulatosabb. Igen, bár szabadúszóként is tevékenykedem, de akkor az ügyfél a főnök úgymond. Mi csak közvetítők vagyunk, de ez nem zavar. Szeretem ahogy a kezem alatt formálódik a szöveg szavakból, mondatokból koherens egységgé. - Mesélem mosolyogva, na ezzzzzel tuti nem váltom meg a világot, de szeretem csinálni. Alkotok valamit, olyan érzés. Vagy csak más formában teszem maradandóvá. Jó érzés.

-De én tudom, szerintem ez elég. Na nem mintha ilyen lennék. A standon amúgy is a fiatal lányok kötnek le, nem a házas asszonyok. - Mosolygok, hogy hagyjuk inkább.
-Ez nem teljesen igaz. Én például sokszor értem a te álláspontodat, el is fogadom, de nem értek vele egyet. Mert én másik oldalról közelítem meg. Tehát adok a véleményedre és a tanácsaidra, maximum nem fogadom meg őket. De ettől még érdekel nagyon is, hogy mit mondasz. Ha nem érdekelne, nem mondtam volna, hogy ebédeljünk együtt. - Mondom nemes egyszerűséggel. - De csak hogy jobban értsd: Apám mindig azt mondja, hogy valami nagy vállalathoz menjek el állandó tolmácsnak és fordítónak, vagy a politikában vegyek részt, bármi ami nagyobb karrierlehetőség. Én értem az álláspontját, el is fogadom, hogy ezt mondja, de ettől még az én életem és nem értek vele egyet. Ha többet akarok keresni, más jellegben akarok dolgozni, akkor majd váltok. Addig nem. Bár lehet te másképp fogod ezt fel, de én így, ezért mondom, számomra ezt jelenti. Sok mindenben nem értek egyet az apámmal, elég sok mindenben, de attól még érdekel a véleménye. - Szegény, megint apámmal állítom párhuzamba, de ő a legmarkánsabb példám erre a szituációra.
-Ó. Érdekes... rabszolga minden alkalmazottad? Szabadságot úgy vehet ki ha neked is jó? - Kérdezem mosolyogva, bár lehet nem erre érti. Pontosan nem tudom mire érti az az igazság.
-A szex ma is leköt bárkit, hidd el. De azért nem csak szex az élet. - Mosolygok, lehet én nem bánnám, ha minden este és reggel lenne kivel elleni, de nem lenne egy magas életcél.
-Ki tudja, lehet imába foglalják a nevem és zsoltárokat írnak mennyei szeretőjükhöz. - Vigyorgok, hagyjon már a szentlélekkel.
-Nem tudom, szerintem ezt nem a felső rétegtől várják el. Főleg hogy a középréteg a felső réteget utánozva, hozzá közeledve cselekszik néha túl markánsan képviselve vagy utánozva dolgokat, amiket a felső réteg nem csinálna. Ez megnyilvánul a beszédben, stílusban, vásárlásban, akármiben. Ezt inkább az alsó réteg gondolná, de ha engem kérdezel ők inkább azt hiszik a felső réteg bármit megtehet, tehát nem remélnek semmit. Így mivel mindenki azt gondolja , hogy nem neki kell ezt helyretenni, hanem másoknak, senki nem csinál semmit. Semmi ellen. És ez társadalmi rétegtől független. Kiállni valamiért sokkal macerásabb, mint hagyni úgy rohadni ahogy van. - Mondom el a véleményem, tömören: mindenki hibás. Kész.
-Ó, mert te nem bírod elviselni a kudarcot, igaz? Vagy nincs is a szótáradban ez a szó? - Piszkálom kicsit, de mosolygok. Én is kényelmes valaki vagyok, nem vetem meg érte.
-Igen szoktam. Voltam már városnézésen is, mindenfélén. De velem akkor nem beszélgetnek. - Mosolygok, hogy akkor én ott egy személy vagyok aki azt mondja amit ők, nem azt amit maga gondol. - De elvagyok, főleg ha humorosak az ügyfeleim, a brit humort általában nehéz átadni egy franciának, de az esetek javában megoldom, szórakoztató. - Mosolygok szórakozottan, hajam a fülem mögé igazítom, én még eszem pár falatot.
-Amúgy azt mondtad műgyűjtő is vagy, vagy legalábbis érdekel. Galériákba is jársz meg árverésekre? - Kérdezem, majd én is iszom kicsit, a tonikban nem csalódtam még. Most sem teszem.

-És miért kéne zavarjon hogy más is megbámul? Szabad országban élünk. Amíg nem zaklat, felőlem nézhet. - Mosolygok, én nem vagyok paranoiás, de miért is lennék. Nem vagyok híres, hogy minden mozdulatom paparazzik lessék. De rá elnézőn mosolygok, neki más a helyzete.
-Szeretem a paradoxont. - Mondom mosolyogva, lehet ellentmondásos, de nekem nem az. Inkább amolyan kompromisszum. Aztán kuncogok.- Szerintem nem felesleges. Egyszerűen csak éreztetem hogy nekem fontos a másik. Na meg, mindenki változik. Változhat ő is, én is, így a véleményünk is változhat. Lehet később emiatt értjük meg jobban a másikat. - Vonom meg a vállam.
-Nekem ez még ebéd idő... - Mondom ártatlan. - Amúgy úgy, hogyha hidegen hagynának a gondolataid, akkor te is hidegen hagynál és a fene akarna veled órákon át diskurálni. - Vigyorgok rá e halkan nevetek is.
-Igen, valószínű. Engem még érdekel mit mondanak a szüleink, az öcsémet szerintem már nem. És meg is értem. Sejtem te hogy értelmezed... - Sóhajtom, de ha én sem foglalkoznék velük, akkor szétesne a család. Lehet csak nekem fájna, de talán Henry sem örülne ha ki nem mondaná.
-Ó, mindenki? Én is? Ez új. - Kuncogok. - Ó, gondolom nem is tenné. - Vigyorgok, csóválom a fejem, a törtető mindenit.
-Igen? - Lepődöm meg, aztán látszik hogy annyira mégsem lepődöm meg. Elvégre jó vágású most is Phoenix, régebben is ilyen lehetett, csak fiatalabb kiszerelésben. - A modell élet nehéz, én csak negatívumot hallottam róla. Milyen modell voltál? Ruha? - Persze a szex miatt az akt jutott eszembe, de hát kétlem hogy az lett volna.
-Hajrá, ha találsz dobd át, engem is érdekel! - Vigyorgok.
-Így szokott működni. Kapcsolatba kerülsz valakivel, aki miatt hajlandó vagy átgondolni a dolgot. Addig minek tennéd. - Ó édes érdektelenség. Gyűlölöm. Mindig is gyűlöltem.
-Ez is remek tulajdonság, előrelátó vagy! - Kuncogok, feljegyzem a fejemben lévő noteszba. Készül az a könyv, készül.
-Hááát, valahogy úgy sejtem nem csak átvitt értelemben gondolod a nyelvi képességek kiaknázást. Mert amúgy ha tolmácsra szorul, nem fogja tudni megítélni ki a jobb. Mert úgy sem érti. - Vigyorgok.
Kissé oldalvást biccentek felé, hogy úgy van. Megemelem én is a poharam, iszok is egy kortyot, ahogy illik.
-Lehet nem mondtad, kissé este volt már. - Mosolygok, kétlem hogy ő beszélt félre, nem szokása. - Nem, nem untam el, csak érdekelt a dolog. Nem igazán beszélsz arról mit csinálsz szabadidődben, már a szexen kívül, hogy a kocsis élményt ne emlegessem - teszem hozzá mosolyogva, érezni, hogy már egyáltalán nem haragszom, hogy elütött - így gondoltam ez lehet az egyik elfoglaltságod. Meg a galériákat én is szeretem, főleg a festőkét, azok szerintem a legelgondolkodtatóbbak. Főleg ha olyannal beszélgetsz közben, aki maga is fest, vagy rajzol. Sok mindent elmagyaráztak már régebben, ha el tudtam menni múzeumi körbevezetésre, vagy kiállításra, érdekel. Amúgy ki az aki meg tudná unni Van Gogh-ot? - Mondom komisz mosollyal, szeretem őt, nem cserélném le.

-Értem, de ennyi erővel mindenki közveszélyes és potenciális őrült lehetne. Aki így él, rövid távon búcsút inthet a józan eszének. - Mondom száj elhúzva. Ez azért túlzás, még szerintem is.
-Értem. Ezt is csináltam, hogy ne mondja el mert nem érdekel mit és hogyan gondolja, sosem fogok úgy érezni és tenni ahogy ők, erre a válasz az volt, hogy legalább hallgassam meg, ne legyek hálátlan, a fia vagyok. - Mondom, de kiérezni valami keserű élt, mintha a tonik túlontúl keserű lenne. De nem Phoenixnek szól, a szüleimnek.
-Ó, nem akartam én meghalni a fáradtságtól, csak van egy napi rutinom. - Kuncogok. - Megszoktam hogy a rádiózás ideje alatt nem eszem, így az ebédidőm mindig délutánra esik. Vacsorázni meg korábban szoktam, de így kevesebbet eszem, hogy bőven és nem olyan rég ettem ebédet. Könnyebb elmenni futni, vagy edzeni. - Magyarázom, hátha jobban megérti miért nem veszem magamra hogy furcsáll.
-Dehogyis, egy tévé halál unalmas, veled meg nagyon is jól érzem magam! - Csóválom a fejem, miket beszél, kiérezheti nekem szentségtörés az ő társaságát egy tévéhez hasonlítani. - De maradjunk annyiban, hogy ha én barátokat keresek, akkor nem olyannal beszélgetek, akik nem is érdekelnek. - Szerintem nem lepem meg, hogy barátfélémnek tekintem. Azért a haver itt kissé furán vette volna ki magát.
-Gondolod? Mert szerintem nagyon nem ez lenne a normális. Attól hogy valaki elsőszülött vagy másodszülött nem kéne máshogy tekinteni rá... - Mondom, de intek hogy bocsánat, érzékeny téma, mint nálam az ilyesmik mindig.
-Hmmm, mint mondtam nem lennék jó házőrző. Szexrabszolgaságot meg csak nőknél vállalok, bocs! - Vigyorgok rá, nem vagyok egy rabszolga típus. Nekem kell a saját tér, papucs típus sem vagyok.
-Akt is? - Kérdezem meg reflexből, mert... kiszalad. - A családod nem... nehezményezte? - Próbálok finoman kérdezni, szerintem nincs semmi egy meztelen testben, de sokan nagyon viszolyognak ettől, hogy mennyire magamutogató és ördögi... Legalábbis egy férfinél.
-Ó, romantikus lesz, dobok majd cserébe egy csókot az ablakból... - Somolygok.
-Szerintem nem. Mindenkinek el kéne gondolkodnia, de mivel az lehetetlen, legalább a nagyja tegye meg. Már meg volt a felvilágosodás kora, ne sötétedjünk el megint.
Nah, ki hitte volna hogy így szórakoztatja ha képes vagyok kiszúrni az erényeit. Pedig nem nehéz, adja magát.
-Esetleg, ebben látok rációt. Elvégre senki sem szereti ha rontva van az összképen. - Mosolygok, a külsőségek fontosak, hiba mondják hogy nem. Frászt nem.
-Remélem... - Mosolygok. - Mert sokoldalúnak tűnsz. - Vallom meg könnyedén. - Szerintem a festészet egyike azon kreatív ágaknak, amik megunhatatlanok. Aki megunja, az kiégett vagy éppen nem találja amit keres. - Nem hiába vádoltak azzal, hogy művészlélek vagyok, bár tehetségem... az nincs. - Én láttam olyan modern festményt, ami igazán impozáns volt. Csak épp keretem nem volt rá anno. - Mosolygok, majd vállat vonok finoman.
-Nem. Jó ideje nem voltam. Itt Los Angelesbe ritkán járok el csak úgy, egymagam kiállításokra, galériákba pláne nem. Szeretem, de annyira nem vagyok szakértő, hogy releváns eszmecserét folytathassak bárkivel ismerkedés céljából. Legalábbis egy ideje kiestem belőle, nem tudom mennyire lenne sikerem vagy néznének ki. - Magyarázom el némileg csalódva magamban is, de azt annyira nem érezni ki. Inkább csak szomorú hogy magamra maradtam szenvedélyeim egyikével, mint sok mással is hogy idejöttem.

-Hát akkor remélem valami szexi szőke szúr ki magának és nimfomán lesz. A többi elől meg elfutok, megfogadom a tanácsod. - Somolygok, de csóválom a fejem, nem ennyire borzasztó a helyzet, hiába mondja. Ha mégis akkor meg mázlista vagyok nem peches, hogy még élek.
-Nem, a bájolgást magamtól tanultam. Tiszteletre neveltek, de van amikor már nincs mit tisztelni. - Mondom olyan közönnyel, amit eddig nem produkáltam. De csak fellángolás, nem kell sok és mosolygok már. Nem akarok azokra a szavakra gondolni, amik Henryt érték a háta mögött.
-Csak elfoglalom magam. - Lepődöm meg, hát pont hogy teljesen szabadon osztom be, csak vannak fix pontok. Azok nekem kellenek.
Látom a barát megjegyzésre nem reagál, nem is kell. Tudom én hogy kedvel, én is őt, ennyi. Kár túlragozni.
-A televízió egy agymosó. Nem zsarnok, hanem egy alamuszi manipulátor. És még unalmas is. Még a híradók is. - Vigyorgok, csak azért is, nem szeretem a tv-t.
-Érdekes kérdés. Szerintem van alapja. Mint annak is hogy az elvált szülők lassan a normálisak, nem a negyven éve házasok. - Vonok vállat. Az én szüleim együtt vannak, nálunk más a baj.
-Uuu, durva dolgokat mondasz. - Nevetek, hogy engem egy pasi betörjön egy nő kedvéért? Abszurd.
Mondjuk a következő téma már nem ilyen elrugaszkodott, maga a szomorú valóság. Azért elsomolyodom, úgy fest a kisebb fiúk már csak ilyen lázadók.
-Szerintem örülniük kéne, hogy olyan művész szakmában voltál sikeres, ami igazából az ő génjeiknek köszönhető. Szépséget és karizmát nem lehet magánórás tanulással vásárolni. Talán azért is olyan nehéz szakma. - Legalábbis szerintem a modellég teljesen adottság kérdése. És Phoenixnek szerintem ezek az adottságai megvannak, látni a nőkön hogy néznek rá. De talán nők nélkül is látni.
-Nem elég hosszú és amúgy is... össze vissza húznád, baromi kényelmetlen lenne... Akkor már inkább lemegyek a kapuba, örülj. - Vigyorgok rá, idióta az a mese is.
-Na látod. Mondom én! Olyan sokoldalú vagy hogy már szinte gömb? - Vigyorgok rá, kinézem belőle. Vagy az egojából? Egyre megy.
-Ez igaz. De olyat alkotni ami minden korban globálisan hordoz valami üzenetet, na azt tényleg művészet megfesteni! - Nevetek halkan.
-Depresszióóóó? - Hüledezem. - Előbb megvádolsz hogy túl sokat vigyorgok, most meg depressziós vagyok? Döntsd már el! - Nevetek. - Nem, őt ezek nem kötik le. Szerinte unalmas a sok színes kriksz-krakszot bámulni és belemagyarázni a világegyetemet. - Kuncogok. - Szóval őt nem. De majd akkor lehet elnézek, miért ne. - Vonok vállat. Amúgy sem ártana rájönni, még mindig ugyan olyan hévvel le köt-e egy egy festmény, mint hajdanán.
-Te a bátyáddal tartod a kapcsolatot? - Kérdezek rá, nem tudom nekik milyen a viszonyuk, találkoznak-e legalább néha.

-Mindenre lehet szituációt találni, tessék, találtunk egyet. - Vigyorgok.
-Eredetileg volt. Sosem vesztem velük össze, csak pár éve, de akkor nagyon. És persze én voltam az aki nem érti meg... na persze. - Utalok már nyíltan a szüleimre. De kellemetlen a téma, bosszant a dolog, inkább témát is váltok.
-Szerintem alig fogná fel valaki aki nézi... - Vágok egy kiábrándult fejet, de mosolygok.
-Az örökre akkor nyerte el értelmetlenségét a házasságban, amikor megengedett lett a válás. Semmi értelme, amúgy sem értem minek a gyűrű, meg a felhajtás... éljenek együtt és kész. Általában akkor megy tönkre a kapcsolat ha összeházasodnak a felek... - Sóhajtom, annyi értelmetlen dolog van a világban, főleg az ilyen kötelezőnek beállított dolgok a párkapcsolatokban.
-Hááát... - nevetek, szerintem az. Nem bírom elképzelni hogy én bepucsítsak egy férfinak. Nagyon nem. És szerintem ez benne lenne...
-Szerintem egy szülőnek támogatni kéne a gyerekét nem elvárásokkal bombázni, hogy újraélhesse gyermeteg vágyait. Mindenkinek más az alkata és máshoz van érzéke, nem kéne beleszólni, ki mit szeretne kezdeni az életével. Már ha nem olyanba fog, amibe nagy eséllyel belehal nagyon hamar vagy hasonló, kivételek azért akadnak. - Finomítom a véleményem.
-Lionel megtépett, akár a lányok tépik meg egymást... 'kellemetlen. - Nyomom meg az utolsó szót, de mosolygok. Főleg mert komolyan... megtépett?! Aahhaha... na az meleges húzás volt tőle, még ha fájt is.
-Itt nem azon van a lényeg akad-e akinek nem tetszik, hanem hogy akad-e olyan, akinek igen. Mindig utóbbi a kérdés.
Aztán csak nézek rá, nem érzem magam lelki betegnek, jobb is hogy kifejti, mert rákérdeznék mit takar a fogalom.
-Jó, nem vagyok az. Csak örülök hogy az öcsém megkeresett, hogy letudtam a hülye orvost és hogy jobban vagyok. Amúgy sem voltam annyira magam alatt. Voltam sokkal boldogtalanabb is. - Mondom könnyedén, mert elmúlt. Meg mindenkinek vannak lejtői, semmi újdonságot nem mondtam.
-Tudom, voltam olyanokon. Mentem én vakon végig kiállításon. De Henryt nem kínzom ilyenekkel. Akkor már inkább elmegyek vele csajozni vagy sörözni, akármi. Vagy színházba, ha kulturális szórakozásra vágyunk. - Nem vagyok olyan önző, hogy a magam kedvéért elrángassam. Ez alól csak a kórház a kivétel. De az nem is szórakozás.
Már-már azt hiszem nem is válaszol, de mégis megteszi.
-Értem. Ez... zavar téged? - Hú, gyáva vagyok, nem merek nagyon kérdezni, de nem tudom hova tenni a dolgokat. Remélem nem veszi zokon a kérdést. - Nem kell válaszolnod ha nem akarsz. - Teszem hozzá gyorsan, nem akarom elüldözni vagy hasonló. Csak szeretném megismerni, a bátyja a családja, szerintem fontos a testvér kapcsolat, szóval érdekelne. De végül is csak párszor találkoztunk, lehet van amiről csak nagy sokára lehet könnyeden beszélni. Valószínű én se beszéltem volna neki Henryről, ha nem néz utánam. Vagy legalábbis csak most tettem volna meg, hogy újra láttam.

Bosszús-makacsan nézek rá, hogy mártírnak titulál, de ez a nézés egy száj elhúzással átmegy félszeg mosolygásba.
-Lehet. Találtál egy igaz-mártír barátot, mit szólsz? Fantasztikus titulus, beleírom az önéletrajzomba... - "Morgok", mert amúgy csak vigyorgok az egészen.
-Na igen, ez a másik... nem hiszem hogy tényleg lenne olyan ember, főleg férfi, aki csak egy nőre vágyik, halála pillanatáig... - Húzom a szám, sosem voltam szerelmes se, meg amúgy is. Szeretem a nőket, egyet értek mélységesen Phoenix-szel.
-Ahhh... nem tom. Lehet, de azért a választás legyen meg. Meg a törődés. Szerintem az kéne. Amúgy tudom, hogy attól hogy én szeretném még nem lesz úgy, de... bosszant a szülői vakság és sznobság. - Sóhajtom. Sok helyen látom...
-Úúú, megleptelek! - Verem finoman vállba oldalról, de röhögök. Na igen, a hajat húzgáló Lionel képe közröhej. - Jah, durva mi? Én is meglepődtem. - Kacagok némán.
Csak mosolygok, hogy ez amolyan "egyetértünk" mondat, vagy mi a szösz akar lenni, de Phoenixtől annak veszem.
-Mondom hogy betartom az adott szavam, lassan elhiheted. - Mosolygok rá, hogy rám emeli a poharát.
-Nem mondtam hogy az vagy! - Kacagok, kacsintok, nem tudom ki mondta, biztos valami nő. - Amúgy meg mi abban a fura? Nem úgy végződik hogy hármas menet, hanem mindketten találunk csajt éjszakára. Jó esti program. Te még nem mentél a haverjaiddal nőket felszedni? - Kérdezem, bár lehet neki ez nem megoldható, tekintve hogy híres.
Bólintok, jó, nem teszem hozzá.
-Ha nem érdekelne a válasz nem kérdeznék, ha kérdezek mindig érdekel a válasz... - Aztán csak nézem, hú... nagyon szuggesztívan néz rám, de nem ijesztő, csak meglepő.
-Nem tudom. Így elvégre ki vagy szolgáltatva neki... plusz ott a szülői nyomás, hogy a saját neved viselő cégnél dolgozz, a családi vállalkozásban. Na meg... azt kérdeztem tartod-e vele a kapcsolatot és nem azt felelted, hogy néha felhívod, együtt vacsoráztok, vagy sűrűn, mivel a bátyád... Azt mondtad persze, mert ő foglalkoztat téged... ő adja a munkát. Ez inkább hangzik zavaró dolognak, mint olyannak, amitől az embert megelégedettség tölti el. - Nézek továbbra is a szemébe, de a hangom nem sértő, csupán érdeklődő. Igazából nehéz eldöntenem szereti-e a bátyját vagy neheztel rá valami miatt.

-Hmm... akkor mégsem lehetek mártír, bocs. - Mosolygok félszegen. - Nem is olyannak tűnsz. Ellenségek meg kétlem hogy leszünk, azt nehezebb elképzelnem mint hogy kövess... - Kuncogok, nem hiszem hogy olyat tenne ő vagy én ami gyűlöletet szülne. Direkt biztos nem, de ez erős véletlen lenne.
-Hah, az tuti hogy elsőre is megjegyeznék a nevem! - Csóválom a fejem mosolyogva. - Csak úgy mondtam, egyelőre nem váltok. - Kivéve ha Jodie kirúgat mikor beviszem a rádióba. Az az esély még fenn áll, bár talán azért annyira nem tenne nekem keresztbe.
-Najah... - Miért jut eszembe Joshua? Ő tuti kivétel.
-Szent... Ahhhh, Phoenix. - Nézek rá sóhajtva, de szórakozottan mosolygok rá. - Nem akarok olyan szülő lenne mint az apám vagy az anyám. De az tuti én csak akkor akarok gyereket ha 'valóban akarom, onnantól meg csak szeretnem és figyelnem kell rá, akkor kétlem hogy elszúrom. Mert ez nem olyan bonyolult dolog, mint ahogy beállítod. Mindig az apróságok a fontosak, az határozza meg az életünk. A háborúk sosem két emberről szólnak, sőt, nem is emberekről szólnak, tehát azok mindig lesznek. Azt nem venném ide. - Vonok vállat és iszok egy kicsit.
-Hmm, hát anno egy lakásra mentünk, mert együtt laktunk, csak a szoba különbözött. Most nyílván másképp lenne. De amúgy is... nem komoly kapcsolatot keresünk csak egy estére valót. Velünk is volt, hogy Henry tetszett mindkét lánynak, nem dőlt össze a világ! Csak nőtt a kihívás mértéke! - Kacagok, látszik nekem ez inkább játék és szórakozás mint komoly dolog. De én meg a komoly párkapcsolatok...
-Itt a kettő ugyan az, hidd el. Nálam ugyan az. - Mondom, ebből később se legyen gondja.
Aztán hallgatom, valóban kuszál beszél.
-Jól van. - Ettől csak kicsit lettem okosabb, de mivel mosolyog, arra következtetek, kedveli a bátyját. Aztán kicsit megfeszül az állkapcsom, hogy nyersen szólal meg, de nem emelem el a tekintetem róla. Ki hitte volna hogy ugyan az a gyengénk... a testvérünk. Néha rá kell döbbenjek, hogy semmit sem tudok arról szinte aki előttem ül, ellenben ő megért és látszólag újat nem tudnék neki mutatni, amit ne tudna vagy sejtene rólam.
-Attól hogy a felesége nem kedvel a bátyád a bátyád marad, nem tilthat el tőle... A házassággal nem lemondott rólad a javára, nem értem, miért befolyásolja ez a ti kapcsolatotokat. - Pislogok párat, ezt tényleg nem értem. Hát ha lesz feleségem és nem kedveli Henryt... kezdjük ott szerintem el sem veszem, de ha mégis, ne szóljon bele mikor látom az öcsém...

-Ez látod egy roppant érdekes filozófia és vallási kérdés, ne is menjünk bele! - Vigyorgok, Josh-sal is feszegettük ezt, amúgy sincs rá válasz.
A mosolyát félreértem, azt hiszem ő is azon mosolyog mekkora baromság a kettőnk között fellépő ellenséges viszony.
-Ez természetesen így van, szerintem a névadás is fontos dolog, például hogy te Phoenix vagy, nem véletlen. Tényleg olyannak tűnsz mint a legendás madár. - Mosolygok rá félszegen. - Ettől függetlenül ha beleírnám az önéletrajzomba hogy "mártír" biztosra vehetném hogy vagy túlórába pusztulok meg, vagy mindenki gondját és felelősségét az én nyakamba varrják, hát kell ez nekem? - Kuncogok.
-Ez nem szenteskedő magatartás, ez pusztán tervezés. Amúgy sem hiszem hogy tökéletes apa leszek, olyan nincs, de szerethető apa még lehetek. - Teszem hozzá amolyan zárásképp, nem vagyok maximalista.
-Jó, ez igaz, más körökben mozgunk, bocs. - Vettem a lapot, nála ez nem játszik, megértem. - De hidd el, alsóbb körökben működik teljesen, még élvezik is a csajok hogy tetszeleghetnek. - Somolygok. Kicsit sajnálom hogy nála minden pálya nehezített. Persze ebben nőtt fel, nem kéne sajnálni, de valahol olyan mintha a szabadságától lenne megfosztatott valahol.
Aztán kemény témába tenyerelek, de nem riaszt el. Összeszalad a szemöldököm, fáj hallani amit mond. Én is automatikusan csendesebben válaszolok, hogy ő is halkított a hangján.
-Számít. - Nyelek egyet. - És hidd el, nem a létezésed taszítja le a lejtőn, hanem a tudat, hogy esetleg cserben hagy téged. Hogy elveszít. Olaj a tűzre ha valaki kijelenti, mondj le róla, mert nem menthető, eltévelyedett és csak leránt magával téged is. Ostobaság. - Hajolok én is közelebb, elszánt a tekintetem, én tudom milyen bátynak lenni, aggódni egy jóra való öcsért. - Azon meg a felesége nem segít ha gyűlölködik, pont hogy támogatnia kéne őt, bele kéne gondolnia, milyen rossz lehet a bátyádnak, hogy ő ilyen ellenséges. Hogy olyan mintha két fele kéne szakadnia, hogy megfeleljen mint báty, férj és apa... A létezésed nem lehet probléma neki. - Mondom a végét olyan mereven, olyan rendíthetetlen meggyőződéssel hogy sóhajtanom kell. Nem látom át mi a helyzet velük, de kétlem hogy a bátyját valóban az zavarná, hogy Phoenix létezik.

-Abban is lehet igazság, de a végeredmény a lényeg, nem? - Somolygok, igen, találó rá a Phoenix név, nem is tudnék mást mondani ami illene rá, azt hiszem.
-Hát az meglehet, de lehet akkor már inkább más jelzőt választanék... A pótolhatatlan, vagy hasonló, szerintem jobb. - Mosolygok, csak szerényen.
-Nem feltétlen. Sokan szeretik a saját szülőjük, mert kapnak elég figyelmet és szeretetet. - Vonok vállat, ezzel nem értek egyet. - Meg vannak akik abszolút nem tudják mit jelent szülőnek lenni, ők senkinek sem lennének tökéletesek...
Nőzés terén különbözünk, de valljuk be, ő sokkal kifinomultabb mint én, nincs min meglepődni.
-Vettem észre... - Suttogom, ahogy leírja igencsak ellenszenves, nem is értem a bátyja miért vette el. Biztos beleszeretett... akkor az emberek annyi hülyeséget csinálnak. Vagy csak az érdek kívánta, ez esetben jobban szánnám, mint eddig bármikor a szemben ülő partnerem bátyját.
Griffin. Először mondta ki a nevet, bizonyára a bátyja, a kontextus ezt követeli meg.
-De mindig te maradsz az elsődleges családja. Legalábbis szerintem. - Sóhajtok egy aprót, kicsit elfog a félsz, mi lesz ha Henry talál valakit aki utálni fog engem? Szörnyű lenne.
-Miattad? - Döbbenek le, hát ugyan miért? - Talán kikezdtél a menyasszonnyal? - Joggal utálná, ha Griffin félreértette volna. Bár érezheti a hangomból, hogy a saját kérdésemben is erősen kételkedem. Aztán eszembe jut lehet pont akkor lőtte be magát, Griffin helyében én is lemondtam volna a nászutat.
-Persze hogy nem az, de egy család mindig is komplikált dolognak számít, csak az érti meg rendesen, aki benne él, egy kívül álló sosem fogja megérteni egészen, de talán részleteiben sem. - Mondom nyugodtan, nem voltak illúzióim, de nem is gondolok olyan vad dolgokra, ami igazából az igazság itt, szunnyadva Phoenix szavai mögött.

-Lehet, de mindenki a jelenben él és azt tapasztalja, ha csak azt nézzük mi miből ered és hasonló akkor lehet okosabbak leszünk de beljebb nem... - Mosolygok, nekem a most számít leginkább, amúgy sem szeretek azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha és hasonlók. Belerokkan az ember.
-És nem léteznek mártírok. Szóval... - Vetem oda mosolyogva, mert szerintem ez a mártírság is sántít.
-Nincs olyan hogy tökéletes. Maximum rövidebb intervallumokra érthető. De ha ebből a rövid időszakokból sok van, akkor már az emberek könnyen rámondják hogy az és mi is érthetjük úgy. Számára tökéletes, ennyi elég. - Tartok ki az igazam mellett.
-Pfff.. - Forgatok szemet, édes közhely, főleg egy férfi szájából. - Élni sem könnyű, ez nem kifogás. - Mondom halkan, engem a dolog ezen része nem hat meg. Az sem zavar hogy közelebb hajol, gondolom nem akarja hogy avatatlan fülek is hallják a beszélgetést, én is előrébb dőlök valamivel, hogy ne legyek túl halk neki.
-Akkor úgy mondom kinek mi. De megértem ha a gyerekei az elsők, mondom, szerintem az a normális. - Nem akarok vitába szállni vele, főleg mert nincs rá okom. De nekem az öcsém mindig elsőbbséget fog élvezni a feleségemmel szemben, van egy olyan gyanúm. Ha ezt nem bírja elfogadni a nő, kalap kabát köszönöm.
-Phoenix. - Jelentem ki teljesen komoly hangon, most semmi poénkodás nincs benne, és még némi erély is szorul belé. - Én nem mások bugyuta rágalmazása és tollforgató fitogtatása révén akarlak megismerni, hanem csakis rajtad keresztül, veled. Annyit megtudni amennyit akarsz hogy tudjak, és olyanokat és úgy ahogy te mondod el. K.rvára nem érdekel a google szerint milyen a világ rólad. Engem hidegen hagy. Én téged akarlak megismerni, nem valami hamis képet, amit úgy csúfolnak Phoenix d'Abo. Úgyhogy csak ne fájjon ez neked. Fájjon az hogy valakit őszintén érdekelsz, nem csak a neved vonzza. - Vetem oda kissé talán nyersen, de nem hiába nem szeretem a hírességeket. Van bennük valami ferde kép az ismerkedés fogalmáról és nem vagyok holmi tini rajongó, hogy lájkoljam a bejegyzéseit és a képeit...
De hallgatom tovább, nem haragszom én rá, el sem húzódom. Bár látszik hogy meglep amit mond, kissé el is nyílik a szám.
-Oh... - Hát igen, van amikor cserben hagynak a szavak. Inkább csak becsukom a szám és nézek rá tovább. - Pláne nincs joga utálni téged annak a nőnek. - Mondok csak ennyit, milyen ember az aki utál valakit, aki ennyire szeretne egy kis törődést? Kegyetlen. - De nem próbálkoztál meg vele, ugye? - Kérdezem meg finom hangon az öngyilkosságot. Remélem csak mondta, hangoztatta, de nem tette.