"A szökés" Phoenix és Lionel

Miután megkaptam a harmadik "kinyírunk" kezdetű üzenetet is elegem lett, fogtam a legkönnyebb utazótáskám és az ágyra dobtam. Megállás nélkül telefonáltam. Dének hagytam egy hangposta üzenetet, mely szerint sürgős teendőim elszólítottak az országból és majd írok neki emailt, mástól nem láttam értelmét elköszönni. Gwent szánt szándékkal próbálom kerülni, mióta kedves barátom kitalálta, hogy mégis össze akar vele jönni. Fene sem igazodik el ezeken az érző teremtményeken!
De más, sokkal fontosabb telefonokat is intéztem. Elsősorban átjelentkeztem levelező tagozatra a Francesen, megcsináltam a harmadikat, már csak egy évem van hátra. Másrészt utaltam Abonak, nehogy az legyen, hogy rám szálljon indulás előtt, harmadrészt eladtam a kocsimat, hogy legyen tőke az újrakezdéshez, negyedszer a lakásomat, hogy biztosan el tudjak húzni innen a francba, sokadszorra lezsíroztam Új-Zélandon egy hotelszobát és beszéltem az ottani ismerősökkel, akik felajánlottak egy tisztességes hacker munkát. Úgy érzem mindent lezsíroztam, már csak a pakolás és a menekülés van hátra. Nem törődve a lelkemnek nevezett sötét űrszerű gomolyaggal a mellkasomban hajigáltam be néhány cuccot és a legfontosabb tisztálkodási szereket a táskámba. Hamar kész lettem a pakolással, majd bézs nadrágot és kék kockás pólót húztam, szememre napszemüveget biggyesztettem, számba cigarettát. A táskámba csak egy plusz dobozzal pakoltam, hogy majd veszek ott, úgyis szoknom kell a márkákat.
Taxit hívtam, akit állandó sürgetéssel stresszeltem, mégis ütközés nélkül értem ki a reptérre.
A jegyem még tegnap elintéztem, első osztályon utazom, igaz erre költöttem, de meg kell adni a módját minden eltűnésnek. A csomagom épp leadom a megőrzőben, mikor észreveszem, hogy egyenruhás emberek, jó pár tagbaszakadtabb biztonsági őr kíséretében tartanak éppen felém. Rendőrség? Kitöröltettem az adataimat a rendszerből az is sokba került, nem lehet hogy... Lehetetlen, hogy átvágtak! Elhűlök egy pillanatra, a kompánia tagadhatatlanul felém araszol. Mi a pö*?! Oldalra nézek, hátha nem én! Hátha...

[percekkel korábban]

- Hetes kód - küldi szét az információt a rádiókon keresztül az egyik kamerákat figyelő biztonsági. Tiszta hangja nem izgatott, az ilyesmi előfordul. Hetes kóddal jelölik azokat a személyeket, akik szerepelnek a repülésbiztonsági okokból kizárt személyek listáján. Gyanús dobozos utasok, hepciás fenegyerekek, és persze majdnem minden iszlám hitűt megillet ez a megjelölés. A pánik nem tör ki, az emberek felkészültek. Az ilyen utast diszkréten el kell választani a többitől és a megadott eljárásrend szerint eljárni.
Bár jelen esetben az némiképpen eltér a protokolltól, hiszen nem a rendőrség van a rendszerben megadva.

[most]

Néhány biztonsági, ijesztő karaván, de egy reptéren nem félelmet, mint inkább megnyugvást kelt az emberekben a látvány. Ezek az emberek talán képesek megakadályozni, hogy a gépre olyanok is feljussanak, akik esetleg a halálba kormányoznák őket. Hamar kiürül Lionel körül a terület, ahogy mások is felfedezik, ki a célpont, nem hagynak lehetőséget arra, hogy közéjük rejtőzzön a bitang. Akármennyire is romlott ez a város, és romlottak az emberek, az önérdek még mindig a legerősebb.
- Uram, ellenőrzési okokból, kérem fáradjon velünk - szól az egyik egyenruhás, a többinél kisebb, intelligensebb megjelenésű, diplomatikus mosolyú. A csomagot is kiveszik a megőrzőből, jelezve, hogy azt is átvizsgálják, és csak az együttműködésre várnak.
Amíg a férfi beszélt, a többi a biztonság kedvéért nagyjából lazán körbevette Lionelt, vagy akármilyen néven is próbált meg elutazni, ha nem a sajátját használta volna az utazáshoz.

Hihetetlen. A rohadék sz*jankó emberek elmásznak a közelemből és nekem az arcomra fagy a döbbenet. Még a szám is úgy marad, egy apró o alakban, ahogy veszélyesen összeráncolt szemöldökkel meredek ellenségeim arzenáljára. Ez hihetetlen! Mintha nem csempésztem volna még drogot repülőn! De most okosabb voltam, nincsenek nálam csak a csalásaim bizonyító okiratok, de azt nem fejthetik meg ilyen marcona, ostoba kis őröcskék. Lehet régebben kiszúrtak, nem lesz baj, ha átkutatnak meg fogják látni, hogy semmi okuk az aggodalomra, max a papírok lesznek gyanúsak, ott Thomas Gibson vagyok, de hát istenem? Lehetnek azok a papírok a haverjaimé is. Egyre hangosabban zakatol a szívem. Nem lesz baj, ezeket leverem.
Még hangosabban ver, már a dobhártyám is remeg.
Mikor megszólal az a kis ürge kitör belőlem az elfojtott:
- Mi van? Csak egy utas vagyok, hagyjanak, lekésem a gépem. Nincsen nálam semmi
Mozdulnék, de látom a csomagom is előkerítik.
- B* ák meg!
Elindulok afelé, aki a csomagommal vacakol, de a lelkem mélyén (hoppá, van olyanom?) tudom, hogy felesleges. Teszek egy hirtelen mozdulatot a biztonságiak felé is, mikor körbevesznek, aztán lenyugszom, csak nagyon remegek.
- Ajánlom, hogy kifizessék az utamat, vagy perelem az egész repteret!
Köpök a földre, rá a kis nyüzüge ürge cipőjére. Azt senki sem mondta, hogy kedves leszek.

Senki nem közösködik ezzel az alakkal, Lionellel, inkább eltávolodnak tőle, főleg, amikor ki is tör belőle az indulat! Spanyolos vonásai, temperamentumos megjelenése amúgy is gyanús volt már sokaknak, amikor a biztonságiak megjelentek, de a gyanús kiteljesedik, és a csótányok eliszkolnak.
Kivéve a főcsótány az okos szemében, sanda hivatali mosolyával.
- Uram kérem. Ez a viselkedés teljesen felesleges - és nem is javítja az esélyeit, marconábbá válnak a tekintetek, ezek igazából nem is olyan buta biztonságiak, hiszen néha terroristák szabadulnak rájuk, elvégre reptér, itt az emberéletek ezreiről van szó, és ők jól igyekeznek őrizni azokat.
Két markosabb azért egészen a háta mögé nyomul, ahogy megindul a csomagja felé, amit már el is visznek az egyik kis oldalsó ajtón, és előtte összezárul a maradék kör.
- Biztosíthatom arról, hogy a társaság tévedés esetén minden kárát meg fogja téríteni - fuvolázza a fazon, de a haragtól összeszűkülnek a szemei. Neki is lenne néhány keresetlen kommentárja az ilyen paprikajancsiknak, mint amilyennek Lionel előadja magát, de a hivatali öltözék megköveteli, hogy kulturáltan adja elő a mondanivalóját. Alázatosan és bűbájosan.
- Erre parancsoljon - mutatja az utat, egy "BELÉPÉS CSAK SZEMÉLYZETNEK" feliratú ajtó nyeli el a társaságot. Egy irodába jutnak, ahol azonban nem állnak meg, kurta folyosóra mennek, ahonnan egyéb helyiségek nyílnak, többek között az is, ahova végül beterelik Lionelt. Feltéve, ha nem ellenkezik. Ha igen, akkor valószínűleg barbárabb módszerekkel bevonszolják, de mindenképpen ott köt ki.
A helyiség uncsi. A falak szürkék, az egyik fala tükörüveg. Amögül szemmel lehet tartani az embert. Van egy nagy asztal, néhány szék. Az asztalon éppen a csomagot bontják, és pakolják szét. Akad még egy függönnyel elkerített rész.
- Vetkőzöttön le, és adja ki a ruháit - mutat oda az egyik biztonsági.

Hányingert kapok az egész mogyorófejű bagázstól ( az izmos, vállas, kigyúrt fazonoknak kicsi a kopasz fejük) Gyilkos tekintettel meredek az uram kéremre.
- Mit kér? Akadályoznak az utazásban!
Ha kér kaphat a pofájára kettőt, de nem nagyon tudok hozzá férkőzni, még a csomagjaimhoz is bajos, elállják az utam. Rásziszegek a szekrényekre, a szívem dühödtem kalimpál, tehetetlenségemben az ujjaim szorítom ökölbe. Nem, ezeknek fogalmuk sincs milyen fontos ez, hogy minden hátrahagytam, eladtam és az életem próbálják darabokra szedni. Nem igaz már, hogy soha nem jön össze ez az utazás, miért nem tudom elhagyni ezt a tetves országot! Sok minden pereg az agyamban, megfordul felem a világ, mintha nyakon öntenének egy vödör forró higannyal.
- Ajánlom is! Ezt még megemlegetik
Szűröm fogaim között a szánalmas szavakat, semmire nem futja, csak ilyen olcsón fenyegetőzni, nem, ez nem történhet meg.
Megyek mert nincs más választásom, lépéseim kissé gépiesek és görbék, meglepődöm, hogy nem az irodámba megyünk. A szűk helyiség sem tetszik, egyre kisebbnek érzem magam, márpedig ÉN?! Könyörgöm,Rólam van szó! Megtorpanok, de ezek a fosok tovább taszigálnak, nem hagyják, hogy leragadjak, folyton űznek beljebb. Egyiknek nekirugaszkodok vállal, de igazából azonnal körbevesz még kettő és leszorítanak. Ritkán érzem magam ennyire tehetetlennek és oké, kaptak már el, de nem komolyabban, csak 24 órát töltöttem sitten, ez most más, az agyam sűrű hullámokban borítja el a félelem. Ahogy beérünk ebbe a megfigyelő szobába ez még növekszik, zilált pillantást vetek az ajtó felé. Megböknek, a lábaim súlyosak, nehéz az egyiket a másik elé emelni. Arcomon megtestesül a döbbenet, pislogni is elfelejtek, ezt nem hiszem el! Ezek mindent tudnak, ez nem vicc, lebuktam, kész vége, mindent rám fognak bizonyítani. Ó, bár lőnének fejbe, mielőtt elkezdődik! B*kiurálják a csomagomat, el sem nézek arra, biztos most veszik ki az iratokat, valaki elárult a rendőrségnél, nem fizettem eleget, rossz emberben bíztam meg, a rossz embert elkapták, kihallgatták, tönkretették és végül beköpött engem.
- Tessék?
Azt mondta vetkőzzek? Zavarodottan nézek körbe.
- Minek?
Ez nem smakkol, felemelem a karjaim, hogy nincsen nálam semmi, aztán látom komolyan gondolják, letolom a gatyám. Fekete/kék kockás bokszer alsó van rajtam, a gatyát, odahajítom a kis okos, okvetetlenkedő képébe. Ha eltalálom, egyébként a lábammal rúgom a feje felé és a felsőt is egy rántással húzom le magamról, közkincsé téve gondosan kidolgozott, izmos felsőtestem. Azt is elhajítom, de már nem nézem merre. Persze még fogok itt jópofizni, a f*t.
- Maguk nagyon sokat fognak fizetni nekem, hogy befogjam a számat. Ha nem, akkor az eset minden újságban szerepelni fog!
Ismerek néhány szerkesztőt, túlzok és a szavakat is mély keserűséggel és indulattal mondom, szinte semmivé foszlik az a nyugodt magabiztosság, ahogy általában a stresszhelyzeteket kezelem.

Nem is mind kopasz. Az utasokat az nyugtalanítaná, úgyhogy csak a rövidre nyírt frizura a többségé. Mindent az utasok nyugalmáért. Kivéve az olyan utasoknak, mint amilyen Lionel.
- Biztonsági okokból - ismétli meg, immár mosoly nélkül, komolyan és eltökélten. Kicsit bánja, hogy pont most van szolgálatban, jöhetett volna ez az eset másfél órával ezelőtt is, amikor még nem ért be a munkahelyére, és a másik műszakos ügyelte a rendet.
- Arra kérem, hogy nyugodjon meg. Ez egy rutineljárás - és a gép még amúgy sem indul, ha Lionel betartotta a rendes másfél órás előre-érkezési időt.
Unott mosollyal máris megemlegeti, örül, hogy végre sikerült elindítani az akadékoskodó alakot, egy kicsit meg is könnyebbül. Rossz lett volna, ha bilincsbe verve kell elvonszolni. Az ilyesmit megjegyzik az utasok, és a statisztikák kimutatják az utazási kedv csökkenését, borzasztó.
A szelíd arcú megy előre, négy markosabb körülveszi Lionelt, és tényleg nem hagyják megtorpanni, a lökdösődésre keményen megmarkolják a karját, összeszokott társaság, és nem bízzák a véletlenre, bár Lionel nem gyenge, a folyosó szűk mivolta nem kedvez az esélyeinek, főleg, hogy nem is támadták meg, amíg ő nem rakoncátlankodott és ezt az egészet amúgy is veszik a biztonsági kamerák. Mert azok mindenhol ott vannak, és nézik az egészet.
- Ez az eljárás - feleli komolyan a férfi, senki nem lép oda megmotozni, ketten az ajtó mellé állnak, ketten beljebb, az egyik a csomagot bontja, a másik Lionel mögött kicsivel, szemben a szelíd arcú. Azaz összesen Lionelen kívül öten vannak idebent. Jó a buli.
A nadrágot undorral elkapja, pedig talált volna, az asztalra teszi, ahol az ott szorgoskodó kipakolja a zsebeit. Van nála valami mappa is, alighanem gyanús tárgyakat keresnek.
- Mr. Gibson, önnek vannak jogai, de a fenyegetőzés értelmetlen, minden, ami önnel történik, felvételre kerül, az is, amit mond. Ön hetes biztonsági besorolással szerepel a rendszerünkben fényképpel együtt. Meglep, hogy ennyire nem érzi helyénvalónak az eljárást, ezért tájékoztatásul kötelességem elmondani, hogy azok kerülnek ebbe a kategóriába, akik valamilyen közbiztonsági veszélyt jelenthetnek. Ön egyáltalán nem terrorista, nem is aszerint fogunk eljárni, kérjük, hogy ne viselkedjen úgy, mintha ezzel gyanúsítanánk. Rendőrségi megfigyelés alatt áll vagy állt, ennek megfelelően mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogy nincs-e valami szabálysértő az ön csomagjaiban, önnél, vagy a szándékaiban, lehetőségünkhöz mérten.
Monológ, mert az kell, nem csak a főgonoszok szájából, de tájékoztatásul is. Egyelőre nem tesz említést a testüreg motozásról, fél, hogy a hergelékeny fickót így is felbosszantották.
- Kérem várjon itt, a további eljárásokig - mondja, miután a csomagot a kutató tisztának találta. Nem pakol vissza bele, kimennek, az ajtót ellenben bezárják.
Egy jó húsz perc várakozási idő is eltelik.

Rühellem az egész biztonsági cécót, de hiába vicsorgok vadul a körülöttem settenkedő benga állatokra egyik sem fog könnyekig hatódni. Fújtatós levegőt veszek, biztonság? Még egy szó, amitől a guta kerülget. A szívem hangosan zakatol az agyamban, a stressztől hideg ujjaim remegnek és zsibbadnak egy hatalmas pofonra. Ajkamon táncol egy b*ok a biztonságra, rutin a pö*ük, de hangos zihálásba fojtom. Ezek meglincselnek és kész vége, ennyi van. Rohadtul, tényleg k*ára rettegek.
Esküszöm ennek az ízeltlábú köcsögnek lenyomok valamit a torkán, de az nem lesz finom, van pofája azt mondani a gép MÉG nem indul? Öt perccel előtte akarnak felrakni rá.
- De ha lekésem…
Maga halott ember, ha nem tarthatna még plusz xy órát itt ezért a fenyegetésért hozzátenném, de megjegyzem az ürge pofáját. Igaz, ha nem érezném, hogy végem, akkor is plusz megerőltetés lenne valakivel kinyíratni. Hogy száradnának…au!
Markolgatnak, ezek itt engem markolgatnak! Rángatom a kezem, amikor csak tudok ellenállok, de jócskán elvesz az erőmből a tény, hogy semmi értelme. A fogam csikorgatom vadul, ádázul nézek, a kezem szorul ökölbe, de tehetetlen vagyok és szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy nem tudok bevinni senkinek egyetlen egy pofont sem. Betuszkolnak egy rohadt kihallgató fülkébe, dobol vörös füleimben a tehetetlen, elvakult, izzó gyűlölet. Mit tegyek? Mit kellene? Nem, nem bírom, hogy képtelen vagyok bármihez is kezdeni, hogy ennyire kiszolgáltatott, eljárás?
- Cse* meg az eljárásukat!
Fröcsögöm, magatehetetlenül nézem, ahogy a cuccaimat pakolják. Próbálok néhány jó mély levegőt venni, a mellkasom össze-vissza hullámzik, le kellene nyugodnom. Pakolják. A cuccom. Hát ez így gyanús. Mintha valami borzasztó porszívó akarna a végtelen reménytelenség, ú de nyálas vagyok, nem! Ezt nem gondolhatom végig! Gibson, fenébe! Az ajkaim automatikusan próbálják cáfolni, hogy Gibson lennék, mikor eszembe jutnak a papírok. Lefagynak az agysejtjeim. Eltátom a szám egy kicsit úgy nézek mereven a csiripelő tagra. Hetes kód meg tököm tudja… Ezek megint elmondják az unalmas rizsájukat arról, hogy ne fenyegetőzzem, pedig az az egyetlen, amit tenni tudok. Szánalmas és utálok mert kisszerű, de…
Mormogok az orrom alatt, néha fel-felpillantok.
- Közbiztonsági fenyegetést? Én? Ugyan mivel?
Röhej. Nagy levegőt veszek, kicsit kapkodom.
- Ugyan, gyerekkori csínyekért, már régen. Nincs nálam semmi.
Igyekszem nyugalmat erőltetni idegességtől remegő hangomra, aztán csak meredek rájuk, majd mereven bólintok, hogy oké, várok.
További eljárás? Megvárom még kimentek, ott maradok egyedül, gatyában. Jó, biztos mindjárt jönnek és elengednek, ugye? Különben mit tökölnének annyit? Habár…
Mennyi idő telhetett el? Talán öt perc… Oké, leülök egy sarokba. Magam elé meredek, hogy mi lesz most. Elfognak és felkötnek. Sóhajtok egy kicsit, gondolom vége, Mr Gibson nem Mr Anderson, rájönnek a sikkasztásokra. Ennyit a nyugodt, zélandi életről, jövőről, mindenről…
Nem jönnek! Egyre feszültebb leszek. Két kézzel a hajamba túrok, remegve tépem, ilyen nincs, ezek nem jönnek! Mennyi idő telhetett el? Már biztos felszállt a gépem. Kész, vége, becsuknak. Egész életemben ott fogok rohadni valami sötét cella mélyén, Daryl majd minden hónapban meglátogat, hogy sírjon egy kicsit mennyire el*tam. És én nem fogom ezt kibírni, a dutyit, a sok köcsögöt.

- Természetesen a társaság vállalja a kár kár megtérítését indokolatlan hátráltatás esetén - ismétli meg, amit korábban mondott. Ha lekési és fel akarta robbantani a gépet, akkor viszont kifejezetten örülni fognak, hogy lekéste.
Egyébiránt nem nagyon tűnik úgy, hogy részvétet éreznének Lionel állapota iránt. A hozzá hasonlók általában másokat szoktak megrémíteni, nagy elégtétel őt rémültnek és gyengének látni az összes jelenlevő számára, még ha direkt nem is provokálják, és ezt nem is mondják, hiszen a kamerák sajnos őket is éppen annyira felveszik, mint Lionelt.
A cuccaival is rendesen bánnak, semmiben nem tesznek kárt.
- Erről nincs információm, a rendszerünkben így szerepelt, ez egy protokoll utasvédelmi eljárás - adja a magyarázatot az eddigi hangadó kimért, kissé unott hangon. - Természetesen jelezni fogjuk a központ felé, ha nem találtunk semmit, ön pedig szintén felveheti majd a kapcsolatot a igazgatósággal, hogy lekerülhessen a listáról - rendőrségi ellenőrzés, erkölcsi bizonyítvány, pszichológusi vizsgálat, kell hozzá mindenféle dolog, majd meglátja. Addig is ők elmennek, és hagyján, hogy Lionel húsa a saját, jól megalapozott gyanakvásában puhára párolódjon.

- Adjon egy cigarettát. Valódit - fintorogva kikapcsolja az e-cigit, egyáltalán nem tetszik most az íze, miközben a reptérre kanyarodnak, és lejmol egy szálat a sofőrtől. Hova fajul ez a világ. Kiszáll, rágyújt, letüdőzi a füstöt elégedetten, a szelíd arcú biztonsági lépked elé.
- Mr. d'Abo, örvendek - kezet nyújt és bemutatkozik. - Mr. Gibson a kihallgatóban vár, de...
- Ne aggódjon, Mr. Gibson nem fog elutazni.
- Rendben van, uram, de... odabent nem lehet dohányozni.
Phoenix felnevet, aztán elindul, világosszürke zakójában eltűnik a személyzet részére fenntartott ajtó mögött. Mint aki ismeri a terepet, hamar megtalálja a megfelelő ajtót, könnyedén és jól tájékozódik, még csak félig égett le a klasszikus Marlboro, mikor nyitja a tükörablakos helyiséget, és teljes valójában megérkezik.
- Kicsit tágasabb, mint a lift - fújja ki a füstöt pontosan olyan kéjes élvezettel, amivel végignéz a gatyára vetkőztetett fiún, mielőtt nekitámaszkodna az asztalnak helyfoglaló mozdulattal. Érdeklődőn végsimít egy póló nyakán a kicsomagolt holmiban, megérint néhány szükséges vackot.- Szinte sért, hogy csak így lelépnél a városból, de hát soha nem voltál a finom modor híve Anderson.

Hiába ígérget igazán nem nyugtat meg vele, a társaság felkötheti magát, a társaságnak nyazsgem, ha egyszer kijutok tönkreteszem őket.
- Ajánlom is a társaságnak
Az utolsó szót izzó, tehetetlen gúnnyal nyomom meg. A levegőt nehezebben veszem az idegességtől, felrobbanok.
- A rendszerük rossz
Szűröm ki a fogaim között ingerülten, zihálva, nehéz az ordítást elfojtani, látszik rajtam, hogy belül apró darabokra robbanok. Kipirosodott arcomból süt a vörös gyűlölet, a körmeim mélyen a húsomba vájon, miközben szorítom ökölbe. Levegő után kapkodok, mint egy segberúgott rinocérosz még mindig fújtatva.
- Fel is fogom venni és maguk is megkeserülik
Mormogom az orrom alatt, a fenyegetést már nem hiszem, hogy hallaná bárki.
Ha kimennek lengedem a kezem, leülök a földre és a karomra hajtom fejemet, arccal lefelé. A fogamat csikorgatom egy ideig, az ujjaim ropogva hajlongnak, igyekszem normálisan venni a levegőt, nem felrobbanni, vagy teret adni a rettegésnek. De a gondolataim nagyon sötétek, tudom, hogy rólam semmi jót nem találhatnak. Igen...hiába az ellenállás, vége.
Már nagyon sok ideje nem történik semmi, már biztos lekéstem a gépem. Itt hagynak majd rohadni étel és víz nélkül órákig, levegőt veszek. Meg fogom akadályozni, hogy dutyiba kerüljek, nekem mindegy hogyan, de valahogy elérem.
Ajtónyílást hallok, rögtön odaneszelek, de magamba roskadva ülve maradok. Ez...D'Abo... Forró zihálásom torkomra forr, egy percre annyira agyon lendít a döbbenet, hogy tátott szájjal meredek az alakra. D' Abo...és csak eztán önti el agyam és arcom a vér és pattanok fel úgy, hogy nagyon megszédülök tőle, de nem törődöm a sötét foltokkal, vicsorogva meredek rá.
- Ez a maga műve?
Őt teljesen kihagytam a számításaimból, hisz a pénzt átutaltam neki. A harag lassú hullámokban árad szét bennem, de még mindig vadul kapkodok levegő után. Nem hiszem el, hogy ez csak úgy itt termedt a pokolból.
- Itt csak nem fogsz összeesni
Vetem oda éledő gyűlölettel, ha kell, hogy valakit hibáztassak, ő lesz az. Légzésem csak szaporábbá válik, amikor végignéz rajtam, a döbbenet ismét az arcomra fagyasztja ezúttal a haragot.
- Ne nyúlkáld azokat
Bökök ki csak ennyit, ennyire vagyok képes. Összefogdossa és...buzis lesz, minden, még a levegő is! Idegesen az ajtó irányába fordulok, ezt tudták küldeni? Még a tüllszoknyás halál is jobb lett volna.
- Semmi közöd hozzá, kifizettem a tartozásom, mit akarsz?
Rivallok rá hangosan, esküszöm ha még egyszer valamihez hozzáér eltöröm azt rajta.

Nem kommentál tovább a férfi, hiszen nincs miért, így is elég mocskolódást hallott, amire olyan szívesen reagálna valamit, de nem teheti, mert köti a hivatali etikett. Azért a pillantásába megpróbálja belesűríteni, hogy Lionelnek kellett volna meggondolnia, hogy milyen életet él korábban, akkor talán nem került volna fel a listára, amit most annyira kikér magának.
Ellenben Phoenix pillantásában derű, szemrehányás és tetszés sűrűsödik, ahogy megérkezik. A kamerákat kikapcsolják a jöttére, de hát Lionelnek nem kell mindent tudnia. Elnézi, ahogy magába roska, lusta tetszéssel húzódik mosoly a szájára.
- A "művem"? Mondhatni igen, bár valójában semmi jogellenes nincs abban, ha téged a hetes listára tesznek. Utcai verekedés, illegális motorversenyek, miegymás, sok nyugtalanító dolog van a rovásodon, ha az ember egy kicsit utánad kutat - középmély baritonja megnyugtató dallammal szemét szavakat szól mindenféle megbánás nélkül.
- Valóban nem, éppen ezért esélyed sem lesz arra, hogy keresztül lépj rajtam és elszaladj - van abban valami fenyegetően megalázó, ahogy ezt mondja, főleg, hogy teljesen igaz, olyan reális, mint a mennyezet alatt elszívódó füstje a cigarettának.
Elmosolyodik csak, és ráérősen tovább babrál, csak mert Lionelt idegesíti. Bosszúság a bosszúságért, de már oda sem néz, csak a fiút nézi, komolyan hűvösen.
- Nem a tartozásról szólt a szóbeli megállapodásunk. Abban egyeztünk meg, hogy alkalmazni foglak. Nehéz, ha bujkálsz - csak egyenesen és tisztán.
- Elég kevés választási lehetőséged van, innen vagy én viszlek el, vagy a rendőrség. Szóval melyiket akarod?

Felrobban bennem egy egész gyár, vörös leszek és lehet a fülemen is gőzt okádok, ahogy fújtatok egyet a levegőbe. Forró levegőt lélegzek ki, én is érzem, megszámlálhatatlan káromkodás szalad végig az agyamon. Pont ebben a kínos, durva, képtelen helyzetben jött...éppen ő a hülye b*zi és képes ilyen hangon, meg egyáltalán...beszélni! Ökölbe szorult kezeim nagyon viszketnek, a térdkalácsom szinte fáj, minden porcikája megérett egy ütésre.
- Hetes lista?! Fenébe vele, nem lenne lista, én azt elintéztem!
Kiáltom az arcába, igenis fizettem érte, hol van az a pénz? Nem tagadja, ő nyúlt bele, biztos vagyok benne.
- Hah
Szívok be forró levegőt.
- Nem szaladtam?! Vagyis hogyne már, képes lettél volna megdugni! Asszed lehet? Engem? Köcsög...
Nem érzem összefüggőnek amiket félig ordítok, félig puffogva morgok az orrom alatt, a zihálásom durva, mert nagyon intenzív én ezt a fazont megölöm, esküszöm itt szórakozik velem most is, megint!
- De azt hittem az törölve, nem jöttünk ki jól abban a liftben
Emlékeztetem, hogy majdnem agyonütöttem, mikor rosszul lett belérúgtam, bár ő ezt nem hiszem, hogy tudja, hacsak vissza nem nézett valami f*om tudja biztonsági felvételt kandi kameráról. Nagy levegőt veszek, ebből a pasasból minden kitelik.
- Chá!
Kiáltok fel keményen, ahogy előre mozdulok felé, mondjuk, hogy legalább egyet bemossak neki, mielőtt végem furcsa szakadást érzek hátul. Megtorpanok a mozdulatban. Sokat használt bokszer van rajtam, de az nem lehet, hogy... Igen, határozottan repedés volt! A fenekemhez kapok, meztelen bőröm érintem, hátul teljesen szétszakadt. Egyszerre ver le a víz és sápadok halottfehérre ez a jelent így, Phoenix előtt... Ahogy rámeredek csak az ajkam reszket.
- Vigyél
Préselem össze az ajkaim végül. Mit tegyek? Ő mégis...hát nem tudom, megerőszakolni nem tud, már nem vagyok 14 éves, amúgy meg...még üzletelne? Mi van ha csak bogaras és azért jött? Hogy fittyet hány a személyiségemre, egyszerűen szórakozik mert megteheti? Igaz itt ragadnék, de nem a sitten, viszont
- De...
Összefogom a fenekemen a maradék anyagot, remélem nem azt hiszi, hogy összefostam magam, akkor érezne szagot is.
- Itt már, mindent felégettem magam mögött
Keményedik meg tekintetem a hátul szétszakadt alsóm ellenére, nem beszélek egyértelműen, ő pedig nem fog nekem szívességet tenni, le fogja sz*rni, hogy mit veszítek én ezzel, mindent. És nincs más választásom. Félek ha elengedem a bokszert egészen meztelen leszek. Nem, nem történhet meg, erősen szorítom hátul.

Micsoda szenvedélyt! Izzik tőle a kihallgatóhelyiség levegője, mintha megrezzenne a tükörüveg ablak, ahogy Lionel indulatai körbevágtáznak a szobában. Igen, kifejezetten indulatos a fiatalúr, vagy fiatalember, vagy a kölyök, ha teljes 14 évnyi korkülönbségüket tekinti, mégis kifejezetten a kedvére való ez az övétől annyira elütő őszinte temperamentum, ami már a szavak előtt üvölt vele.
Egyszerűen hallani, ahogy roppannak a porcok az ujjaiban, ahogy összeszorítja a kezét Lionel, üvöltenek táguló erei, gyorsan verő szíve, ráordít Phoenixre a szeméből a harag, ő pedig kedvtelő derűvel dohányzik tovább, irritáló kis mosolya elegáns öltözékének szerves kiegészítő része.
- Nem hiszem, hogy létezik akármilyen ítélőszék, amelyik elítélne azért engem, hogy visszatettelek a hetes listára, miután korruptáltál néhány zsarut azért, hogy levegyenek róla. A pénzt természetesen átutalták a rendőr-árvák alapítványának - a fiú felé fújja a füstöt, aztán a fémasztal lapján a táskája kibontott rendetlensége mellett elnyomja a cigarettát, és le is ejti a földre. Majd valaki más fogja feltakarítani.
- Ugyan már, arra sem voltam képes, hogy tisztességgel arra a mocskos szádra forrasszam a szót, nem hiszem, hogy valós fenyegetést jelentenék. Amúgy sem vagyok az erőszak híve, lévén büntetendő - széles vigyor, nem egyáltalán nem ezért nem az erőszak híve, amúgy is jobban szereti a zsarolást.
Szívesen folytatná még azzal, hogy az, hogy megkívánja nem jelenti azt, hogy helyben el is kapja, ahogy tisztességes heteroszexuálisoknál se így megy, de valami egészen már vonja magára a figyelmét, ahogy felé lendül Lionel. Az első megfeszülésen túl, hogy lehet, hogy jól karban tartott izomzatát tényleg verekedésre kell használnia a döbbenet erősödik meg a szakadó hang hallatán, csodálkozó kékesszürke pillantása mélyre esik, mintha átláthatna a fiú ölén keresztül és...
Nem tud nem mosolyogni a szerfelett kínossá, mármint a fiúnak kínossá váló helyzeten, főleg, ahogy rámered a fehérré fakuló fej, a szemekben a rémült felismerés. Ó, ha csak egy kicsit is megfordulna! Kellemes bazsajgás éled az alhasában, pedig ennek se helye, se ideje.
- Te nem jöttél ki jól velem, de ez aligha az én hibám. Jól meggondoltad? Ha én húzlak ki a bajból sokkal jobban az adósom leszel, mint szeretnéd. Persze, ha a rendőrök, akkor lecsukhatnak, de hát megérdemled, nem? - micsoda választási lehetőségeket kínál, lustán elmosolyodik, a pillantásával megcirógatva a hátrafogó kar könyökhajlatát, a szétpakolt holmik közül alsót, nadrágot, inget választ, az asztaltól ellépve lassú vonulással Lionelhez meg a holmival, a kezébe adja.
- Öltözz fel. Ne aggódj, ha felrúgtad mind kapcsolatod, én akkor is tudnék hasznosítani valakit, aki olyan, mint te - szándékosan ad némi beteges élt a mondanivalójának, de a kérdést nyitva hagyja, nem tököl, úri kezeivel visszarámol Lionel bőröndjébe, jobb, ha minél kevesebbet időznek itt, persze a táskáját majd Lionel fogja vinni, cipőt hagyott elől. Persze a fél szeme rajta.

Megölöm! Megölöm! Hangosan veszem a lehetetlenségig forró levegőt, erős sebek keletkeznek a tenyeremben ott, ahol a húsomba vájom őket és legszívesebben a fogaim is ripityára törném, ha összeszorítanám erős állkapcsomat. Hangos, vad levegővételekkel igyekszem nem felrobbanni. Nagyon nehéz, minden porcikám pulzál. Az én ítélőszékem már rég a fejével futballozna. Zihálásom olyan gyors és mély lesz, hogy csaknem beleszédülök, a végletekig hergel, hogy szövegelés közben még a cigifüstöt is az arcomba fújja. Meg sem kínál engem?! Jóég, micsoda ostobaság, de mintha egy veszett kutya acsarogna rá, árváknak! Szitkozódva ismétlődnek fejemben a gúnyos szavai, árváknak.
- Te rohadék... te szemét, hülye köcsög állat
Préselem ki ajkamon a szavakat suttogva az indulattól és súrlódva a rengeteg levegőtől, amit kifújok a szavak mellé, amivel elfújom a füstjét. Annyira ideges vagyok, hogy mozdulni sem bírok, csak sokkoltan remegek egy helyben.
- Igaz...nem vagy te képes semmire
Sistergem, bugyognak számban a szavak, mintha nem sejtekből hanem lávaszemcsékből állna a testem és a vulkán épp kitörni készülne belőlem.
- Nehogy csorba essen a szent életeden te...
Nem tudom befejezni a mondatot, szó szerint szétszakad az alsónadrágom ebben, ebben a helyzetben! Abszurd, kínos, megalázó durva játéka ez annak a nyomorult istennek, akiben nem is hiszek! Phoenixre meredek, az mosolyog, esküszöm lassan elpattannak az agyamban az erek, ordítanom kell!
Összefogom a fenekem a gatyát, percekig csak rekedten krákogok, de úgy teszek, mintha az is értelmes volna.
- Hah...hah...
Zihálom fullasztóan, mintha mérges gőz lenne körülöttünk
- Nem is tudom, franc se akar az adósod lenni. Megérdemlem? Ne beszélj úgy velem mint egy rossz kisgyerekkel, a törvények szarok és ostobák, csak egy idióta fogja betartani őket és nyomorultul élni egész életében!
Én nem hajtok fejet a társadalomnak, rám nem vonatkoznak emberek által kitalált jogtalan törvények, akik megszegik őket éppen a felső vezetők és bár nem bársonnyal bélelt bölcsőbe születtem mint a d' Abo fajták nekem is jogomban áll csalni, ha nekik is. Mindegy, lényegtelen, nem fogom az elveim most itt magyarázgatni neki. Reszketve nézem mit csinál a cuccaimmal és ahogy a kezembe adja őket. A szám már biztos elfehéredett. Gyorsan és durván kikapom a kezéből a holmikat, a felét el is ejtem, de az alsó a kezemben marad.
- Igazán?
Elgondolkodom, miközben felráncigálom a szakadtra az ép alsót, hogy jó ötlet-e vele menni, nem lenne-e jobb a sitten, onnan legalább meg lehet szökni.
- És? Mi lesz velem?
Kérdezem dühtől elcsukló hangon, miközben lehajolok, illetve roskadok, hogy felvegyem a cipőm is. Meg fogom bánni, ez az egész életem legrosszabb napja és még csak most kezdődik. Nem, hoppá, eszembe jut, hogy nem a legrosszabb, akkor ez lesz a második. Pár perc és elkészülök, de felkészült erre az egészre egyáltalán nem vagyok.

Lassú keverő mozdulatot tesz a kezével, tovább-tovább-tovább, mint akinek feltett szándéka megvárni, amíg Lionel kidühöngi magát a lehető legváltozatosabb módon. A puszta szavakkal nem sokat tud ártani, és Phoenix nem mutat hajlandóságot arra, hogy felcukkolja magát rajtuk, sőt, mintha szórakoztatnák az elhangzottak.
Valójában már akkor is jól szórakozott, amikor a liftben voltak. Leszámítva az ájulós fiaskót, nagyon is kedvére való mulatság volt.
Képtelenség megsérteni, tökéletes alanya az indulatoknak, látszólag szinte akármit mondhat a másik. Látszólag. Ha most nem is torolja meg, minden szót feljegyez magában rosszindulatú türelemmel eltárolva majd egy eljövő konfliktushoz.
- Ha nem akarod, hogy úgy beszéljek veled, mint egy rossz kisgyerekkel, akkor ne viselkedj úgy, mint egy rossz kisgyerek. Többre tartod magad, mint amennyinek kezellek? Akkor mutass többet, mert ezzel a nyafogó acsargással pont olyan vagy, mint egy óvodás, akinek elvették a játékát - bár ő maga soha nem járt óvodába, valahogy ilyennek látja azokat, akik igen. A hangja nyerssé válik, karcossá és durvává, akárha magába szívta volna Lionel stílusát maradék nélkül, leszámítva, hogy felülírta annyival, hogy közel sem olyan közönséges, mint amaz.
- Minden férfi, ha férfinek vallod magad, csak annyi tekintéllyel bír, amennyit megkövetel és megteremt magának. Azt akarod, hogy komolyan vegyelek? Acsargással csak röhejessé teszed magad, és röhögni fogok rajtad - csak hogy ne legyenek a fiúnak kétségei. Attól, hogy sokkal hedonistább, mint azt a kölyök el tudná fogadni, hatalma van felette, ez pedig megkérdőjelezhetetlen, hiába szidja annyiszor buzeránsnak, amennyiszer akarja. Nem a szexuális identitása határozza meg a létét, és ezt pofátlan arroganciával képes Lionel képébe törölni, bár olyan finom eszközökkel, hogy az szinte észrevehetetlen.
- Elég nyomorult és szar életed van ahhoz képest, hogy úgy véled, a törvények be nem tartása majd jobbá teszi. Amit mondjuk én a helyedben nem hangoztatnék egy ilyen helyen. Tudod, alapvető óvatosság és diszkréció. Kénytelen leszel megtanulni, kezdjük most.
Hosszan nézi azt, ahogy elejti a holmiját, majd felszedi, aztán az alsóbb nadrágra húzza a másik alsót. Felnevet megint.
- Szánalmas vagy, lehet nem is éri meg dolgozni veled. Mivel az átnevelőben már túlkoros vagy, a hozzád hasonló söpredéknek, ha nem akar fejlődni a börtön és a kényszermunka a kézenfekvőbb - becipzározza az összepakolt táskát, aztán megfordul vele, közelebb lép Lionelhez, a lába elé ejti. Lehajolnia nem kell hozzá, de mégis kissé előredől, ahogy beszél hozzá, szuggerálva a kisebbség érzést.
- Először is, hajlandó vagy felnőtt ember módjára viselkedni, miután megbizonyosodott, hogy az eddigi életed egy szakadt alsónadrágnyit ért? Ha igen, egyezkedhetünk a feltételekről - formalitás, kezet nyújt.

Mélyet harapok az ajkamba, nem zavar, ha felsértem. Az agyamban reszketnek a dühtől az idegsejtek. Lekezel a nyomorult szarházi, teszi az istenadta barmot, gyereknek néz, hisztisnek állítja be ezt a...Hogyne lennék mérges, a repülőm most száll fel, felrobbanok, minden pénzem, mindenem oda, most hullik ripityára a nyugodt, szexfűtött, gazdag, felületes és biztonságos jövőm, minden!!! Rettenetesen remegek, mint egy időzített bomba, szinte ketyegve. Levegő után kapkodok, amit azonnal lenyelek, amint megkaparintok.
- El is vetted te szemét, most vetted el mindenem, hogy te jól szórakozzál!
Acsargok, ránézek gyűlölködve, aztán a földre, mintha lyukat akarnék égetni bele és eltűnni a pokolba. Kínlódva hallgatom, ahogy elhiteti velem bolondot csinálok magamból, becsukom a szemem, valahogy képesnek kell lennem nem nekiesni, megnyugodni, majd később szétverek valamit, majd később üvöltök fel, majd...
- Világos
Sziszegem elfojtott indulattal, érezni a hangomon, mennyire nehéz mindent visszafojtanom. Csak idő kérdése, elfojtásokban verhetetlen vagyok. Ó, hogy gyűlölöm arra nincsenek szavak, felpillantok rá, mintha legalábbis képen törölt volna, aztán gyorsan eltüntetem szememből a döbbenetet, összeszűkítem. Talán d' Abo látta, hogy képtelen vagyok magamon uralkodni, de túl sok alvilági figurával beszéltem már ahhoz, hogy ne tudjam hogyan kell, ha kivárok meglesz, meglesz minden, amit akartam. Nem tudom kivel akarom ezt elhitetni, de kell...kell a túléléshez, most még olyanabbnak kell lennem, mint amivé válni akartam.
- Ne magadból indulj ki d' Abo, mostanáig nagyon is elégedett voltam vele. Jah, rossz helyen szidtam a törvényt
Biccentek mereven és több szót erre nem is vesztegetek. Körmeim sebeket ejtenek a tenyeremen, pedig nem is olyan nagyok, de olyan erővel szorítom össze, hogy kishíján beletörik a kezem. Szét fogom szedni, amint lehetőségem lesz rá, miszlikbe aprítom...
- Ha így gondolod miért nem adsz ki?
Nézek rá démoni fejjel, forró levegőt gőzölök ki orrlyukaimon, esküszöm majdnem felrobbanok. Becsukom a szemem, kényszerítem magam, aztán újra kinyitom. Sajnos még mindig él és kötekszik. Túl szép lenne egyetlen pillantással ölni.
- Ért, többet mint hinnéd, mit tudsz róla? Talán azt hiszed mindentudó vagy, de ki kell ábrándítsalak.
Nem hajolok el tőle, akkor sem ha közel jön, szilárd és rezzenéstelen maradok, csak a levegőt amit ki és belélegzek érzem nagyon forrónak. Már tudom, hogy a börtönt kellett volna választanom. Acélos, kemény tekintetem az övébe kulcsolom, kihúzom magam szépen és hatalmasan, d' Abonak sokat kell még tanulnia a "kisfiúkról"
Kezem mechanikusan és mereven nyújtom felé, a düh felvitte ingadozó vérnyomásomat, mindent nagyon forrónak érzek, a tenyerem is. A kézfogásom is, erős, acélos, egy perc elejéig az az érzésem nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak és szétroppantom az csontjait. Gyorsan engedem el a kezét, hogy csak a sajgó acélosság maradjon utánam. Egyelőre nem bánthatom, le kell higgadnom!

- És ezt mindenkinek tudnia kell? Hogy neked mennyire fáj, mennyire kétségbeejt, mennyire nyomorulttá tesz? Nem voltál elég óvatos és okos csak és kizárólag ezért tudtam elvenni. Mert nem figyeltél arra, amit mondtam, az elvárásaimra feléd basztál megfelelni, mert ugye, nem is vagyok ember - gúnyos kis vigyor a szája sarkában, finoman félrehajtja a fejét.
- Tudod, kifejezetten szórakoztatna a tény, ha az egész város megtudná, a legutolsó koldusgyerektől a felső tízezerig, akiket hihetetlen, de érdekelnek az ilyen kis perverz történetek, hogy a te nagy szádat éppen egy buzeráns tömte be - biggyeszti le a száját, a gyűlölet lecsúszik róla, mint egy használt kondom, síkosan és már utálatosan. Olyan higgadtan forgatja a szavakat, olyan vérlázító hűvösséggel, mintha ezt az egészet eltervezte volna, ami persze képtelenség, de gyorsan alkalmazkodik a megváltozó helyzetekhez, és ez a fajta változás nincs a kedve ellenére. Forralja a vérét a saját szemtelensége, főleg, hogy megteheti. Hatalma van Lionel fölött, így acsaroghat akármennyit, akkor sem lesz számottevő tényező ebben a játékban, amíg ő Phoenix nem engedi neki. Csak idő kérdése, hogy ez a fiú kemény koponyájába is beszivárogjon, mint biztos tudat.
Valójában teszteli. A fiú kitartását, türelmét, vajon tudja-e, mikor és hogyan fogja be a száját. Mintha tudná, de a szenvedélyessége végett nem árt újabb és újabb próbáknak alávetni, a hangját hirtelen változtatja fölényesből tárgyilagossá.
- "Mostanáig". Mivel ez a helyzet volt a próbája eddigi életednek, azt kell mondjam, a bukásod csalódásra adhatna okot. Persze, ha mindenáron rózsaszín köddel akarod hitegetni magad a sikerességedről, ki vagyok én, hogy az utadba álljak - int, csak tessék.
- Mert vannak bizonyos erényeid, amiket hasznosítani akarok. Csak rajtad múlik, mennyi erőt és energiát vesztegetek ennek az előkaparására - felel hűvösen és józanul.
- Ezen akarsz lovagolni? Hogy mennyit ért? Itt és most? - emeli a szemöldökét szkeptikusan, testmeleg keze hűvösnek érződik Lionel forraló fogásában, a magabiztos kézfogásában ott a figyelmeztetés: a ropogtatást csak a gyerekek csinálják. Elégedett kifejezés váltja az arcán a közönyös gúnyt, ahogy megállja a fiú.
- Nagyszerű, mehetünk - a kijárathoz megy, kikopog, Lionel csomagját otthagyta neki, nem fogja ő cipelni. A folyosókon kivezeti lendületesen, füstszín, osztott belterű kocsi várja őket, sofőr, persze.

Ez is azt mondja teátrális vagyok? Hát én beszarok! Felháborodottan nézek rá, nem mintha eddig lágy pillantásokkal súroltam volna, nem kell mindenkinek tudnia bakker, de ő nem árt, ha tisztában van vele. Bár ostobaság jól mondja, mert nem így kéne viselkednem, ha épp nem ment volna tönkre mindenem, ha épp nem most cseszi el hátralévő napjaim minden percét és az összes vasam. A nyomorult tetű, féreg, még van képe feljebbvalózni!
- Nem az van, hogy te mindent megkapsz, amit csak akarsz? Még a végén kiderül, hogy nem is vagy olyan nagy szám, csak valóban én voltam figyelmetlen, hogy rád nem gondoltam.
Megfordult a fejemben igen, de ki hitte volna, hogy az után a liftes eset után és miután megkapta a pénzét még igényt tart rám? A fene sem hitte és ez nem ész kérdése. Az elvárásaira? Én mindenki elvárásaira baszok megfelelni, ezzel nem mond újat. Nem is ember, persze mert sokkal rosszabb bármilyen lénynél, nem, nem találok rá szavakat, a férgeket sem bántanám d ' Abo nevével. A szám eltátom, buzeráns betömte a számat?
- Kit érdekel ez a nyomorult város? És különben sem tömted be, még mindig járatom és nem félek kimondani mekkora egy mocskos féreg vagy.
Már nem kiabálok, de szavaimból kicseng a tömény iszonyat, főleg hogy így visszafojtom minden vad indulatom, akkor is ha belülről égek el elevenen. Szinte fuldoklom a haragtól, amit el kell zárnom magamban, attól a taszító véglegesség érzettől, hogy az egésznek semmi érzelme, hogy itt ez a férfi elvágta a szálakat és jobban járnék még a sittes prolikkal is.
- Jól látod, senki.
Legalább ezt hagyja meg nekem, a biztos tudatot, hogy eddig a pontig igenis jó volt nekem, akkor is, ha nem. A lopott pénz, a nők és Dé jól jött, a buziverés, a Hyunnal való verekedések, Izabella dugása, élveztem az életet, még ha vannak benne olyan foltok, amiket d' ABo nem is sejt és nem is szabad megtudnia soha.
- Alig várom, hogy hátralévő életem az ördög szolgálatában töltsem, akkor legalább játsszuk el, hogy meghaltam, hagy legyek teátrális.
A teljes megsemmisülés, hogy Abo rabszolgája leszek, akkor legalább az eddigi híremet hagy őrizzem meg, bár tekintetem megremeg egy pillanatra Dének talán nem tenne jót... De ha eltűnök az mennyiben fog?
- Nem lovagolok
Közlöm kurtán, újult energiával, tehetetlen elfojtott gyűlölettel, még a kezét sem töröm ripityára csupán gondolatban, mert ez a kislányos "jujj, de rossz vagy" pillantás a végletekig felpumpálja a vérnyomásomat. Se a hideg folyosó se a szürke autója nem hűt ki, a csomagjaim szilárd érintése sem józanít, ez egy rossz álom és én még kapálózni és ordítani sem tudok benne.
Egy ideig nem szólalok meg, ha békén hagy, de ha visszakérdeznék mire gondoltam nem tudnám megmondani.
- Hová megyünk?
Hangzik el tőlem egy lényegtelen kérdés. Most úgy érzem számomra eztán semmi sem lehet fontos.

- Senki nem kap meg mindent, amit akar, legfeljebb törekszik rá, és ezt hiteti el. És ettől lesz valaki nagy szám, mert el tud hitetni dolgokat, nem olyan ordít róla ilyen kétségbeesetten a tehetetlenség - mint Lionelről, a mondatban ugyan nem nevezi meg, de a célzás egyértelmű. És már nem is gúnyos. Igazából már a pillantása is inkább mérlegelő, öreg ő már ahhoz, hogy túl sokáig fenntartson egy kicsinyes állapotot, arra figyel már, mit tud kihozni a fiúból, a lehetőségek érdeklik, nem a sérelmeinek megtorlásai, és hirtelen megint olyan lesz, mint általában.
Sima mosolyú, a szavakat simán forgató, kellemdús, tetszelgő és jobbára mindenkinek tetsző, de azért mégis csak egy rohadék.
- Nagyra vagy, úgy különösebb alapok nélkül - mutat rá.- Mert ezt azért mondhatod, mert engem nem zavar különösebben, hogy mondod, de mit gondolsz mi lenne veled, ha megsértődnék? Valószínűleg bilincsben, beGINÁzva fotóznának egy melegbár hátsó szobájában, az arcodon maszatolt élvezettel - mutat rá higgadtan, szinte derűsen. Lehet kérkedni. Persze. Lehet férgezni. Igen. De a következményekkel biztos nem merne ilyen bátran szembenézni Lionel.
Összehunyorítja a szemét, félig mosoly, hát legyen az a rózsaszín köd a fiú szemén, nem áll az útjában.
- Mivel ebben a városban élsz, ha meg is halsz, mire észbe kapnál itt a harmadnap és a feltámadás. Tudod, hogy semmi nem marad hosszú távon titokban, a dédelgetett emberi kapcsolataid előbb-utóbb úgyis visszaszivárognak az életedbe - mutat rá kíméletlenül, ha már bírának tűnik ebben a helyzetben, aki elítéli Lionelt, és új életet szab neki, holott nem abban benne se volt a keze, ahogy Anderson megsemmisítette az eddigi életét.
A sofőr automatikusan indít, Phoenixnek szólnia sem kellett, valószínűleg előtte megbeszélték. A figyelme a szűk kocsitérben Lionelen, táplálja az egóját azzal, hogy nem becsüli alá ilyen közelségben, de nem is ideges az autókázás közben. A sötétített üvegen keresztül látni a várost, besorolnak a forgalomba, a reptér felé igyekvők mind szembejönnek velük, micsoda szimbólumot.
- Egyelőre az irodába. Ha új életet akarsz kezdeni, annak van némi papírmunka-vonzata. Mégis mit gondolsz, mit akarok kezdeni veled? - fintorog, mintha legalábbis azzal vádolták volna, hogy kisfiúkat nyalókáztat a szabadidejében.
- A látszat ellenére, értelmes munkakapcsolatra törekszem veled, amint lehiggadsz, ennek a körülményeit te is megszabhatod részben.

Gyengeség vesz erőt rajtam, nem látszik mennyire, valami monstrum-váz tartja bennem az energiát, vagy a látszatot. Hogyne lennék tehetetlen most, hogy nincs mibe kapaszkodnom? Elvett tőlem minden használhatót és az öklömmel sem megyek semmire. Kiforgatja és bemocskolja minden szavam, semmi hátterem, ki vagyok szolgáltatva neki, mit vár el? A legerősebb üzletemberek nyüszítenének, ha elvennék minden vagyonunk. Sokba került ez az egész, mindenem feltettem egy lapra, amit épp most szaggattak szét. Najah, biztos vigyorognom kéne, a tenyérbemászó képébe köpnöm, ha egyetlen szava nem a halált jelentené számomra. Ha van Isten akkor az most b*ssza meg! Az ő színe előtt sem érezném magam nyomorultabbul.
- Máskor én is el tudok hitetni, de ez elég necces helyzet nem gondolod?
Fújok mérges levegőt az arcába. Ha nem is közvetlen a pofájába, de felé, ha nem is öl, legalább forró, szinte visít belőle a megvetés. Aztán gyorsan becsukom a szám, igaz...ha én lennék d' Abo helyében már nem élnék. Még morognék is rá valami normálisabbat, amikor megint elönt a mélyvörös méreg.
- Mi van? Nagy f@szt!
Kapkodom a levegőt feldúltan, kerülöm a tekintetét idegesen, sajnos a k*va agyamba égnek a szavak, melegbár és ondóváladék, felé lendülök, hogy az arcába csapjak pusztán ezért a mondatért, de végül a tenyeremre sújtok le, mintha egy legyet préselnék halálra. Egész testemben remegek, tíz másodpercig még hörgök is mielőtt egyenes háttal és semmitmondó tekintettel felé tudnék fordulni.
- Nagyon nagyvonalú, igazán hálás vagyok, hogy hanyagolja a bárokat és ... a...azt
Csikorgatom össze a fogaim. Nem hiszek benne, hogy folytatni tudnám az emberi kapcsolataim. Eleve probléma volt minden emberi kapcsolatommal. Összeszűkítem a szemeim.
- Nem akarom folytatni
Jelentem ki és Darylre gondolok meg arra, hogy most nem hasadhatok ketté. Ő az egyetlen, aki valamit számít nem fogom sz@rba sodorni.
Az autóban visszaszedálódom az abszolút reménytelenség állapotába. Iroda...remélik.
- Ezúttal a lépcsőt fogom használni.
Ejtek félironikus megjegyzést.
- Fogalmam sincs.
Hatásszünet, meglepetten fordulok felé.
- Igazán?
Hazudik, egészen biztos.

- Mit ér a képesség, ha csak a necces helyzetben hagy cserben? - kérdezi könyörtelenül, de különösebb fölényeskedés nélkül. Ha nem élvezné annyira a helyzetet sajnálná a fiút. Őszintén, noha ő, ha hasonló helyzetbe kerülne, egy jól időzített sz*pással általában meg tudná oldani a problémáit, de Lionelnek komoly kirekesztési problémái vannak.
- Egyébiránt de, én is úgy gondolom, hogy komoly bajban vagy. Kifejezetten örülök, hogy a helyzet megítélésében egyetértünk, és csak a helyzetre adott megfelelő reakciódon kell csiszolnunk - biccent komolyan. Akármennyire is úgy tűnik, sokat beszél, ezzel mondhatni tiszteletet tanúsít a fiú felé, mert tisztán beszél, nem rejteget dolgokat, mindent megvilágosít. Csak az ő dolga, hogy miként fogadja be ezeket a dolgokat.
Nyilvánvalóan kissé nehezen. Ezért szorul rá arra, hogy némi egyértelmű fenyegetéssel tépje fel a szűzhályogot azokról a gyönyörű haraggal izzó szemekről.
- Hallottad - rezignáltan fúrja hűvös, kék pillantását a másikéba, nem ismétli meg magát, de a szája szélén még ott a frivol élvezete minden kimondott szónak. Ó, sose lehet kiöregedni az efféle mulatságból, bár a másik lendületétől hátrahőköl, a könyökét védekezőn fellendíti. Óvatos d'Abo, megtanulta már, hogy a nevének puszta fölénye még nem teszi ütésállóvá, főleg, ha valaki ennyire szeszélyesen indulatod, mint Anderson.
Ha tényleg megütötte volna, akkor mondjuk a fenyegetésből valóság lett volna, hogy az alázat és ne a szavak tanítsák puha kézzel a másikat arról, hogy hol is a helye ebben a világban.
- Remélem, hogy meg tudunk egyezni - biccent értőn az akadozó szavakba fúló engedékenységre. Igen, ez már kifejezetten jobban tetszik neki.
- A feltételezéseid érdekeltek volna, amikkel alátámasztod a viselkedésed, de mindegy is. Igazán - bólint.
- Ha nem akarnám, miért vesződnék veled itt? Szórakoztató vagy, de szórakoztatóbb is lehetnél máshogy. Próbállak meggyőzni a kooperáció előnyeiről. Milyen együttműködést tudnál elképzelni köztem és közted? Képzeld azt, hogy el kell adnod magad, legutóbb ezt akartad, nem? - bár komolyan beszél, a pillantása óhatatlanul elkalandozik a másikon, felidézve a ruhába rejtett test körvonalait, nos nem bánná, ha el akarná adni magát tényleg. Kilóra is vevő volna.

Minden szaváért herélném kifele, mocskos senkiházi buzerantja, rühellem a szavaiban rejlő igazság miatt, de csak a szemem csukom be, hogy ne lássam a tehetetlen nyomort, ami körülvesz. A körmeim mélyen a tenyerembe vájódnak, ott a nyoma, de a fájdalmat csekély kis bizsergésnek érzem és a legkevésbé sem foglalkozom vele. Nem reagálok rá, semmi olyat nem tudok, ami megvédene, amivel harcolhatnék ebben a helyzetben. Még szembe köpni sem tudom, jelenleg satuba szorítja a tökeim.
Sokszor voltam már bajban, de sosem vesztettem el minden és kevésbé érzékenyen reagáltam a dolgokra, mindig leszarom üzemmódba tudtam váltani. Viszont egy ideje, hogy apám újra belekerült nem bírom elviselni ezt a várost. Ha minden ide köt - ilyen, hogy Daryl - akkor sem, az...még mindig sokkal erősebb mindennél és Phoenix röghöz köt, ide láncol a kib*szott múltamhoz!
- Hahh
Fújtatom ki a levegőt
- Voltam már bajban...talán kicsit meguntam és meg akartam szabadulni egyes dolgoktól, de lényegtelen...nem vertem be a képed, ezzel sokat hozok ki magamból, hidd el
Hörgöm furcsa torokhangon, rekedten, kiszáradt torokkal meg a reszketős gyűlölettől eltelve.
A provokáló pillantása és a gusztustalan szavai majdnem elszakítják a cérnát, ami már mellesleg egyébként is darabokban, de ahogy védekezik, felnevetek. Szemtelen, sértően, rohadt gúnyosan. Apró örömmel tölt el a tudat még ebben a helyzetben is rá tudom hozni a frászt, amikor ő tipor sárba.
Aztán az autóban a higgadt és bágyadt agyamból próbálok dolgokat elővarázsolni. Olyan mindegynek érzem őket. Nem hiszem hogy létezik d' Abonak jó válasz.
- Azt mondtam volna, mondom hasznosítsd az informatikai ismereteimet. Gyorsak jegyzek meg dolgokat, tanulás nélkül, azzal én sosem vesződtem. Képes vagyok feltörni védett rendszereket, vagy úgy alakítani rajtuk, hogy az a megbízóimnak jó legyen. Ez az egyik terület. A másik, azt mondtam volna, mondom az erőm. Kiskorom óta utcai harcolok, olyan helyzetekben is jó vagyok, ahol tettlegességre van szükség, személyvédelem, valaminek az őrzése, akciók, ebben jó vagyok. Aztán az adrenalin. Ha befektet képes vagyok győzni autó, motorversenyeken, ez volt a legutóbbi, vagy verekedni, ha rám fogadvalaki. Ilyesmiket mondtam volna, mondok.
Támasztom a fejem a könyökömnek, ami megint csak az üvegnek támaszkodik. Fura jelen időben beszélni, még mindig nem hiszem el, hogy alkalmazna, elvégre közölte, hogy nem vagyok egyedi, van olyan még mint én, talán olyan is, aki bír az indulataival. Akkor mi baja? Most saját kezűleg győződhetett meg róla, hogy én nem bírok.

- Alábbadom, úgyhogy ezt is beleszámítom a pozitív előrelépésbe - ironizál kissé, kellemdúsan, a védekezése sem annyira riadt, mint amilyennek Lionel akarja látni, inkább egyszerűen csak felkészült arra az eshetőségre, hogy megüthetik, hiszen volt már példa arra, hogy a fiú erőszakos legyen. Kimért, józan megfontolásból védekezett, nem annyira rémületből, ahogy félelem se látszik a szemén, amikor újra beszélgetnek, és Lionel úgy dönt, megül a vonzó fenekén.
A fejét félrehajtva moderáltan tolakodó pillantással méregeti, hallgatva az elhangzóakat, nem vág közbe, nem okoskodik. Szofisztikáltan formált felelet helyett megelégszik a nyers bájjal, bár azért valahol érdekes keveréke a fiú az utcai kultúrának és a nyilvánvaló egyetemi széleslátásnak. Amilyen szavakat használni tud magasröptű, ahogy használja őket, valahogy egyszerű, sajátos. Miért is nincs még lenyomozva centiről centire egy ilyen alak múltja, és megtervezve a jövője? Ja igen, némi technikai problémákba ütközött, aztán közbejött némi felháborodott, tüntetőleges érdektelenség, az élet bonyolult, ezen a szinten már hihetetlenül az.
- Jó, egész jó - biccent komolyan, hátradől így nem olyan tolakvó mohó, előrehajoló figyelme, nem mászik a másik aurájába látványosan.
- De azért van még kérdésem. Bár a második területed nagyon ígéretes - miért pont az? a durva és erőszakos rész? A legfinomabb uraknak vannak a legbetegebb hobbijaik. - ha kiskorod óta műveled, gondolom széles körben ismert vagy, így, hogy a pánikmeneküléseddel leírtad magad mindenhol, ezt a lehetőségemet mondhatni elvesztegetted - és ennek nem örül.
- Ugyanez a helyzet a versenyzéssel is, ha jól értem - pedig legutóbb azt tervezte, hogy egy ilyenen nyer magának drága, életszagú élményt. Sóhajt, Lionel fel sem fogja, milyen kivételezett helyzetben van, hogy új lehetőséget kap, amikor az ilyen "keresztbehúzott számítások" jobbára megtorlást vonnak maguk után.
- És mihez volna kedved ebben az új, kellemetlenül megtámogatott életedben Lionel? Ne szerénykedj, feltételezem született túlélőnek tartod magad, így biztos vagyok abban, hogy elindulnak a kreatív gondolatok benned, elvégre egyetemre jársz, sokat tudsz az életről. Milyennek látod a jövőd, ha már egyszer nem ér véget egy megpattanásban? Az irodáig úgysem éri meg, hogy én beszéljek konkrétumról, beszélj bátran.

Alább adok én neki valamit! Fújtatósan követem az autóba, de lassan már nincs kedvem agyonverni a világot, sem az undorító, önelégült képét. Túl önfeledten néz rám miután ráhozom a frászt...félhetne tőlem jobban is.
A kocsiban nem tudom mi baja lesz, megszállja-e valami, de nincs kedvem és nem tudok ezen sokat agyalni. Mivel nincs más és nem látok magam előtt semmilyen jövőt válaszolgatok. Furcsa, hogy az életben maradás jelen időket vakkant a pofájába, mintha még meg lennének a képességeim, mintha még el akarnám magam adni neki. Most, hogy sarokba szorított választásom sincsen.
Kérdése, hogyne lenne. Idegesítő, zavaró, hülye kérdései. Miért kék az ég? Mert zöld a fű! Nemhogy hagyna békében rohadni a gondolataimmal.
De nem is bánom, volt időm, amíg magamra hagytak és nem jutottam sokra.
- Alig várom őket
Vicsorgok rá gúnyosan, valamiért az agresszív részem tetszik neki. Vagyis az amit azzal kapcsolatban nyújtani tudok. Igen, jelenleg semmi mást nem is tudnék elképzelni, a hackeléshez is higgadt elme kell. Durván kapom fel a fejem és meredek rá. Hát igen, ebből a szempontból ismert voltam.
- Milyen pánikmenekülés?! És ki tud róla? Senki! Asszed az ellenségeimnek az orrára kötöttem?
Egyedül Darylnek említettem, de neki köze sincs ahhoz az életemhez. Egyébként csak úgy se szó se beszéd akartam meglépni. Az életem és a döntéseim senkire nem tartozik, a bunyózást meg csinálhattam volna Zélandon is. Hülye. Ez hülye és kész!
Nézek rá kicsit értetlenül, aztán mogorván, mélyen összevont szemöldökkel. Mi ez pónilószindróma? Hogy most az álmaimról beszéljek? Egy: Ő nincs benne. Kettő: Mindent, amit el tudok képzelni a világ másik végében van.
- Luxusvilla, sportkocsi, minden héten más nők a medencémben és az ágyamban, miközben elsikkasztom az ostobák minden apró centjét egy svájci számlára. A főnökeim nem ismerem, csak az számít nekik, hogy be tudok törni olyan rendszerekbe, amik számukra megfizethetetlen információkat érnek. Minden adat az övék, enyém a pénz és a luxus, ami csak jutalomfalat. Ez várt volna Zélandon és ezt loptad éppen el tőlem.
Közlöm vele széles, veszedelmes mosollyal, szinte halkan. Tudom, hogy nem ordíthatok, de ez most hatásosabb.

Ha jobban félne, Lionel már egy biztonságos cellában lenne, és talán az őrök most választanák le róla az első heves udvarlóit. Ha egyáltalán leválasztanák. Mindenkinek addig jó, amíg Phoenix nem fél a szükségesnél jobban, csak óvatos.
Választás valóban nincs, éppen ezért okos dolog lenne a kedvében járni, hogy úgy érezze, Lionel megpróbálja eladni magát neki, hiszen vevő volt rá, amíg lehetett. Az ilyesmi hízelgő, de ha nem, hát marad a kényszer, csak sokkal kellemetlenebb valakit rángatni a pórázon, mint szépen sétáltatni.
- A menekülés mindig pánikszerű. És azt mondtad, felszámoltad a kapcsolataid, tehát mindenki tud arról, hogy nem lehetsz már jelen itt, ebben a városban, mondjuk egy versenyen. Kivéve az ellenségeid. Elég meredek, hogy ezt a gondolatot felveted, szinte már-már vonzza a játszadozás lehetősége, hogy az ellenségeid körében mutathasd meg, mit tudsz - azúrszín izzás a tetszés zavaros kékes-szürkés íriszén, ahogy elmosolyodik, féloldalasan húzva fel a szája sarkát. Az ötlet elég durva és kidolgozatlan, de végül is miért ne? Köthetne rá fogadást, és valószínűleg bundázni se kellene azt a versenyt, amivel Lionel és valamelyik random ellensége ugrik egymásnak. Mint a harci kutyák, őszinte, nyers, tiszta, keresetlen vérszomja, csak éppen őt soha nem tudta szórakoztatni az oktalan állatok egymás marcangolása.
Bezzeg két emberé. Áh. Micsoda szentségtelen gondolat. Micsoda ötlet. Miért kínálja meg az élet ennyi cukorkával, amikor az erkölcs és a közrend az ellen van, hogy használja az adott lehetőségeket? Ügyelnie kellene a jó hírére, a saját feddhetetlenségére, de őszintén szólva semmi kedve nincs hozzá.
Fanyarul elmosolyodik.
- Tusé, de nem erre voltam kíváncsi - emeli az állát arrogánsan, egy kis mosollyal.
- Nem érdekel milyennek képzelted az odaáti életed Zélandon, ami nyilván nem így működött volna, mert ez csak a filmekben van így. Zéland helyett valószínűleg Indonéziáig jutottál volna, valami drogtanyára. Azt kérdeztem, most, hogy megváltoztak a körülmények, hogyan tervezed a hasznodra fordítani a helyzetet. Milyen munkát akarsz tőlem, miben bízol, mit kaphatsz meg? - elkavarja a zavaró szivárványfüstöt a kocsibelsőből.

Valamiért azt gondoltam a kocsiban, miközben furikáztatnak a pokolba jobb lesz, de csalódnom kell.
- Tudod valamiért sokkal több ellenségem van, mintsem egészséges kapcsolatom, nem is tudom miért!
Kérdezem gúnyosan, most azoknak, akik késsel jöttek rám legutóbb nem jelentettem be, hogy adios seggfejek, sem azoknak, akiket mondjuk megloptam, vagy akiknek tartozom.
- Tény, hogy az üzlettársaimmal felszámoltattam a kapcsolataim, ó, az lenne igazén a pokolbéli kihívás!
Nézek a szeme közé elszántan, nem mindegy? Akár azt is megcsináltathatja velem, most, hogy egyáltalán nem tudok ugrálni. És még jól is esne, olyan embert verhetnék szét és alázhatnék meg, akit egyébként is utálok. Lenne kin kitölteni a dühömet. Még, ha úgy is érzem magam ettől az egésztől, mint vaddisznó, akit egy ketrecbe kergettek egy másik malaccal, hogy harapja át a torkát. Vagy gladiátor - ez már jobban hangzik, de nem kevésbé megalázó. Viszont Phoenix képes lenne harcoltatni csak, hogy szórakoztassam. Én pedig megtenném, hogy valakin levezethessem végre elfojtott és mérhetetlen haragomat. De ilyenkor legalább nem kell embernek éreznem magam.
Tusé? Legszívesebben torkonharapnám, amikor ezzel a kifejezéssel él, annyira undorító mit tusézik itten? Gyűlölöm, hogy annak megfelelően kell táncolnom, ahogy ő füttyentget.
Kihívóan mosolyogva nézek rá, tetszik az elégedetlenség, amit keltettem. Aztán persze ez a mosolyom is lerohad, tönkreteszi minden elképzelésem. Igenis Zélandon lett volna esélyem erre arra, már kaptam munkát, szállást, vártak.
- Volt ott szállásom és nem egy nyomortanya
Jegyzem meg mellesleg, aztán kibámulok az ablakon. Nincs kedvem őt nézni. Mégis hányszor ismételjem el neki ugyan azt?
- Semmiben sem bízom, de mondtam már, feltörök neked valami rendszert és kilopom belőle, ami kell, vagy még több pénzt tolok a segged alá.
Ez lenne a legjobb, őrködni nincs kedvem, a többit meg ő zárta ki mert az eddigi üzleti kapcsolataim felszámoltattam, tehát nem enged sok választási lehetőséget, csak úgy csinál mintha. Csalásban jó vagyok, azt kihasználhatná, csak az az érzésem arra meg nincs szüksége. Más nem jut eszembe, persze betolakodik egy kéretlen gondolat: modellt állni neki - végig sem tudom rágni magam rajta, mert csak a fejem rázom meg bosszúsan, hogy kiűzzem.

karakterinformáció