Top secret-Nath&Nick

Egy lépés választ el attól, hogy papír által bizonyított újságíró legyek. Egyetlen egy hosszúra rugaszkodott lépés. A diploma munkám főpillérének utolsó sorait tegnap éjjel koffeintől fűtött, euforikus állapotban begépeltem, már csak interjúztatnom kell és hivatalosan is kész vagyok, minden értelemben. Több sekélyes sztárral készítettem régebben diktafonnal rögzített beszélgetést, ahol zsibbasztó perceken keresztül hallgathattam értelmetlen önajnározásukat, idegtépő nyávogásukat és 'ööö'-zésben gazdag divatszókincsüket, de ha csak az egyetem mélyen tisztelt tantestülete nem rajong elvakultan Selena Gomezért és társaiért nem rakhatom be a szakdogámba ezeket az anyagokat. Életem legsötétebb korszaka volt az a másfél éves tömény bulvársajtó, de kétségkívül ha ott nem teszem garanciává az N.H. monogramot az oknyomozás felől sem érdeklődtek volna irántam. Mivel főket a bűnügyi része izgat a dolognak ezzel kapcsolatban kell összeollóznom valamit...valami meglepőt és újat és, mint megtudtam Nathasa Crew az FBI-nál dolgozik. Nem mondom, hogy könnyű volt kinyomoznom, bár mindig gyanús volt, hogy a suli hajdani üdvöskéje megelégszik a Frances rendszer gazdai kihívásaival. A sejtésem beigazolódott, tényleg van egy kevésbé publikus mellékállása. Nyilván nem is verheti annyira nagy dobra. Hiába, egy jó újságíró a föld alól is előkeríti azt, akivel beszélni akar. Meglepő módon, sosem kerültem vele az évek alatt kimondottan szoros kapcsolatba. Természetesen tudtam ki ő, talán ő is olvashatta egy-két Amerika gyalázó cikkemet vagy celed interjúmat, de sosem mentem oda hozzá beszélgetni. Na nem mintha ellenemre lett volna, de egész egyszerűen elkerültük egymást. Ezért is volt nehéz megtudakolnom az elérhetőségét, tekintvén, hogy nem hiszek a Facebookon lebeszélt hivatalosabb jellegű találkozókban. Ezt a kis eldugott helyet beszéltük meg, itt alig van forgalom. Általában mindenhonnan kések, de ha munkáról van szó igyekszem előbb odaérni, mint a partnerem. Kettőt kell csak kerülöm és találok egy közeli parkolót. Kiszállok, kicsit megigazítom az ingemet és határozott léptekkel bemasírozok a kávézóba, ami annak ellenére, hogy fájdalmasan ellett felejtve a jó nép által, meglepően designos belső miliővel bír. Egy fejbiccentéssel köszönök a pult mögött álló kis kötényes felszolgálónak veszek egy erős dupla kávét, áldozván ezzel koffeinfüggőségem oltárán és a viszonylag hátrébb lévő asztalhoz ülök. Előveszem a diktafont. Semmi más nem kell. Mindig elítéltem azokat a zsurnalisztákat, akik egy gyűrött fecniről olvassák fel a kérdéseiket. Legalább annyival illene megtisztelni az interjú alanyt, hogy betanulja azt a néhány sort, ha rögtönözni nem tud. Amíg nem érkezik meg Nathasa végigpörgetem magamban mit is akarok pontosan kihozni ebből a beszélgetésből...diplomát. Mindenképpen diplomát.

Könnyed, ráérős léptekkel haladok a megbeszélt találkahely felé. Nem, nem randim lesz, mégis annyi a kérdőjel bennem, hogy okosabban tettem volna, ha hallgatok az idősebbre és utánanézek a srácnak.
Nem messze, pár utcányira parkoltam le, de ez a rövidke táv éppen elég ahhoz, hogy gondolataimat elöntsék a kételyek. Mit tudok róla? Szinte semmit! Nicholas végzős újságíró, területét tekintve mintha sztárocskákkal készített volna mindig is interjúkat, de erre nem vennék azért mérget. Miért akarna hát mégis minden áron velem készíteni interjút? Aki sztárok felfedezésével és menedzselésével foglalkozik, az az apám.
Elérve a kávézó üveges kis kirakatát, be-bepillantok lépteim közepette, hátha kiszúrom a másikat, de úgy fest, olyan helyet választott, ami nem kapásból látszik, félreesőbb helyen lehet. Okos...
Belépek, a félhomály romantikája pedig menten arcon csap. Milyen jó is, hogy nem vagyok már valami ábrándos tini, aki menten megrészegül ilyesmitől! Jelenleg inkább forog a gyomrom tőle diszkréten, de annyi baj legyen. - Tekintetem Nick-et keresi, s ki is szúrom, mikor int nekem jelezve, merre is találom.
- Heló! Régóta vársz? - Firtatom udvariasan lépve az asztalához, ahol helyet is foglalok, ha megkínál vele. Egyszeriben minden zavartságom és értetlenségem tovasiklik és újra az vagyok, akinek a suliból ismerhet: a közvetlen, kedves lány, aki mégis megközelíthetetlen, ha a magánéletéről van szó.
- Szóval, miről lenne szó? - érdeklődöm kapásból ittlétem pontos okáról. Az interjún túl ugyebár, arról tudok.

Rutin szerűen kevergetem a kávémat, gondolataimba révedve, amikor cipők kopogása ránt ki a merengésemből. Egy megkönnyebbült mosollyal,amiért idetalált, jelzek neki, hogy észrevegyen. Nem változott szinte semmit külsőleg. Pontosan ugyanolyan szép, mint volt...előkelen szerepelne a listámon, ha lenne listám.
- Szia, pár perce értem ide én is. Köszönöm, hogy eljöttél. Általában nem vagyok ilyen kedves és hálálkodó, de a munka az mindig más, főleg, hogy simán rám csaphatta volna a telefont. Az üres szék felé mutatok, jelezvén, hogy foglaljon helyet. Úgy tűnik ő sem szereti sokáig kerülgetni a dolgot, egyből a tárgyra tér.
- Ugye, mint mondtam a diplomámhoz kell még egy interjú és mivel a bűnügyi ágazat felé szeretnék orientálódni, ezért bíztam benne, hogy tudok veled beszélgetni egy kicsit. Előkotrok a táskámból egy nyomtatott papírt.
- Tisztában vagyok vele, hogy neked nem túl tanácsos dolog hangoztatni, hogy hol dolgozol, ezért mindenképpen teljes anonimitást szeretnék biztosítani. Ez csak egy kis formalitás, szerződés, ha úgy tetszik, ami téged véd. A lényege az, hogy ha bármi káros utózöngése lesz ennek a kis magánakciónak, nyugodtan perelhetsz, erre hivatkozva. Elé tolom a lapot és egy tollat.
- Minden interjúalanyommal, alá szoktam íratni egy ilyet, hogy lássák már az elején, hogy tisztán játszom. Szeretem profin csinálni azt, amit éppen csinálok, hiába vagyok 'civilben' rettentően rendetlen, laza és olykor komolytalan.
- Mielőtt belevágnánk hozhatok neked egy kávét?Kétlem, hogy pár perc alatt lezavarnánk az egészet, ezért jobb ha rákészül ő is. Nekem a koffein a hajtó erő.

Aprókat bólogatok szavaira. Igen, ezt már említette, nekem meg főlt is a fejem amiatt, hogy remélhetőleg nem szólom el magamat semmi olyannal, amit nem lenne megfelelő kifejteni, és amiért a feletteseimnél komolyan megüthetem a bokámat. Kis hal vagyok én még a nálam jóvalta hatalmasabb tóban. Talán tényleg fel kellett volna inkább ajánlanom a srácnak, hogy valamelyik főnökömmel összehozom. Csak akkor diplomadolgozat nem lett volna belőle, az is tuti, amennyire ráérnek a főnik...
- Nem mindennapi választás, az egyszer biztos. De tuti mindig lesz munkád és nem fogsz éhen halni. Pláne, ha jól csinálod! - Szélesedik ki mosolyom, szavaim bár lehetnének kétértelműek, nincs bennük semmiféle él. Igen, én tényleg a mesebeli jégkirálynő vagyok ilyen téren és nem, nem vagyok leszbikus.
- Azért átolvasom. Persze, csak ha nem probléma. - Szélesedik ki mosolyom, s lám, akad is rá alkalom, mert ő meg kávét hozna. Aprót biccentek, illedelmes "köszönöm" keretében. Igen, tényleg jól esne egy latte, s amíg Nick a kávéinkra vár, bőven van lehetőségem a pöpecül összerakott szerződést aláírni - mindkét példányban, merthogy nekem is járna egy belőle. Ha épp csak egy van, max engedélyt kérek lefotózni, nem a világ vége.
Minden esetre, mikor visszatér a srác megint csak megköszönöm figyelmességét és érdeklődően tekintek rá.
- Mielőtt belevágnánk, én is kérdeznék párat. Mint egykori diáktárstól... - Na persze. Lehet úgy kérdezni, miután beleverték az emberbe az egyenes beszédet és a célirányzott kérdezést?
- Miért ezt az irányt választottad? Azon kívül, hogy érdekel, nyilván. Illetve, hogyan találtál meg? - Tudtommal a neveink nem nyilvánosak újoncként. Vagy csak a beosztásunk nem az? Mindent én sem tudhatok, tényleg érdekelne a dolog.

Esküszöm, ha végre sikerül pontot tennem ennek a diplomamunkás mizériának a végére pezsgőt bontok. Minimum hármat.
- Ettől én se félek, a Földön együttvéve nincs ennyi gyilkosság, mint imádott Amerikánkban. – mert lássuk be, nekünk már kedvenc sorozatgyilkosunk is van, aki egyébként rohadjon meg, hogy ilyen fináléval szúrta ki a szeme. Igen, Dexter hozzád beszélek. Szégyelld összevissza magad!
- Majd most eldöntheted, mennyire csinálom jól! – elé tolom a papirost, minden fontosabb momentumra kitérek benne, lévén, a szüleim ügyvédek, tudom mit kell egy ilyenbe írni.
- Csak, nyugodtan! – nem sietve sehova elindulok a pult felé, közben még egyszer végigpörgetve azt, hogy mit is akarok ebből a találkozóból kihozni. A kiszolgáló csajnak villantok egy sokvattos mosolyt, éljen a független szingli lét. Nincs is ennél jobb! Aléltan tölti ki a lattét, illetve nekem a sokadik duplapresszómat.
- Minden okés vele? Kell valamin változtatni? – lerakom a poharakat az asztalra közben a szerződés felé bökök.
- Húú, várj, hogy is szokták mondani? Nem én választottam az oknyomozást, az oknyomozás választott engem. Ja nem, az a gengszter élet…majdnem. Komolyra fordítva a szót, a családban indokolatlanul sokan dolgoznak az igazságügyben, engem viszont se a rendőregyenruha, se az ügyvédi talár nem vonzott.. Ez sokkal izgalmasabb és kötetlenebb. Persze, lehet, hogy egész eljövendő karrieremet mélységes unalom lengi majd be, de engem a keményebb ügyek érdekelnek. A maffiák és hasonlók. – és ekkor még nem is sejtem, milyen közeli kapcsolatot fogok kerülni a helyi nagykutyával.
- Mondjuk úgy, megvannak a kapcsolataim…- éljen a diplomácia soká és mindörökké. Nem kimondottan titkos infók ezek, mert nem besúgóim vannak, ott még nem tartok a ranglétrán és nem is tervezek patkányokat alkalmazni.
- De én is ezt akartam kérdezni tőled. Téged, hogy találtak vagy egyáltalán, hogyan lehet oda bekerülni? – próbálom azért nem túl sokszor hangoztatni, hogy CIA, mert arra hamar felkapják a népek a fejüket, aztán rögvest összeesküvés elméleteket gyártanak, mert vajh’ mi dolga a titkosszolgálatnak egy kopott kávézóban?

Jót mosolygok a srác reakcióján, s nincs ebben semmi lekezelő gesztus. Egyszerűen szimpatikus, hogy ennyire életre való. Ez jó, egy újságírónak ez kell. Hogy legyen bőr a képén; pofa, amit odatarthat kőkeményen a kritikusoknak, mondván: ide is üssetek! Na meg, nagy adag merészség. Erről azt hiszem, tanúbizonyságot ad, hogy felkeresett. Sőt, hogy egyáltalán megtalált. Meghallgatnám ennek a sztoriját, kétségtelenül tanulságos volna... ám úgy fest, le kell mondanom a történetről.
Azért a papirost alá firkantom, miután feleltem neki: Tökéletes így, legalábbis én nem leltem benne kivetni valót.
- Pedig biztosan jól állna mindkettő! Jó kényelmetlenek is lehetnek, ha engem kérdezel. - Húzódik ajkam szeglete mosolygós görbületre a rendőr egyenruha és a talár kapcsán. Fú, azért nyaranta egyiket se viselném! Főleg utóbbi lehet gáz. Vagy olyankor nem vesznek alá, csak egy bikinit? - Gondolataim kissé elkanyarodnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnék a srác válaszára. Nőből vagyok, egyik erőssége a nememnek, hogy megy a koncentráció több felé is.
- Nos, először is fontosnak tartom tisztázni, hogy én magam nem a titkosügynökös-beépülős vonalon dolgozom, a hivatalos megnevezésem "különleges ügynök". A számítástechnika a szakterületem, általában ott segítek be, ahol ilyen téren szükség van rám. De hogy visszakanyarodjak a kérdésedhez... - Kávémra pillantok le, s hajamat fülem mögé parancsolom egy mozdulattal, míg összeszedem a gondolataimat. Érezhetően megválogatom a szavaimat azért.
- Az újoncokat általában egyetemekről keresik meg a lehetőséggel. Sokakat már egyetemi éveik alatt is képeznek, másokat csak megfigyelnek, s még így is számos alkalmassági vizsga és vizsgálat van, amin túl kell esni ahhoz, hogy valaki egyáltalán az alapvető képzésben részt vehessen. Ami engem illet, ugyan úgy behívót kaptam... Aztán feltörtem a számítástechnikai vizsgájukat. - Szinte már gyerekes vigyor suhan át időközben komollyá vált ábrázatomon.
- Nem igazán tetszett a programozóknak, hogy megleltem a megoldókulcsot, elhiheted.

// Bocsi, ha picit kusza lett, korán van már. ^^" //

Szívbajosnak lenni a szakmában egyenlő a gyorshalállal, ezt még az egyetem előtt közölték velünk, feltörekvő zsurnalisztákkal. Mert az élet csak témát ad és nem mellékel hozzá Xanaxot, pedig megkell hagyni van, hogy egyszer kétszer jól jönne.
- A talárban volt részem. Kiskoromban apám egyszer hazahozta az övét, én megtaláltam és szentül hittem, hogy láthatatlanná tesz. Olyanokat kiabáltam, hogy elvarázsolnálak...akkor még élveztem volna a jogot. – megengedek magamnak ennyi nosztalgiát, hogy oldjam a hangulatot. Nem szeretek jégcsapos légkörben dolgozni, feszélyez és nem tudom a maxot hozni. Más helyzetben élből lecsapnék arra a megjegyzésére, hogy jól festene rajtam az uniformis, de munka van, és még tartom magam az elveimhez, noha én is megnézném őt valamelyikben. Rendőregyenruhában, bilinccsel… Hol tartottunk? Munka.
Szavaira csak helyeslően bólogatok, igen, ezeket tudtam, de azért sosem árt megbizonyosodni.
A sztorit hallva elismerően felnevetek.
- És gondolom rájöttem, hogy neked már nincs túl sok szükséged azokra az alapvető képzésekre,lévén, hogy nem a rendszer volt a gyenge – kár, hogy nincs kép a kockák arcáról, amikor észlelték a hibát majd azt, hogy mindezt egy tehetséges újonc okozta.
- Utána rögtön csatlakozhattál is vagy előtte még írattak veled egy törhetetlen programot a megoldások védésére? – tudom, tudom nincs olyan rendszert, amin át ne lehetne hatolni, egy-két bénábbat még én, majdnem hogy teljesen laikus is képes lennék talán meghekkelni, de simán kinézem belőle, hogy Ő valami brutál erős falat felhúzott a CyberCia titkai köré.

Ajkaimra az a tipikus női mosoly kerül a varázslós képre, amit kisállatoknak és bébiknek, meg úgy általában a „Jajj de aranyos!” dolgoknak tartogat a fajtám. Apró, jellegzetes kis vonás, mégis sokkal emberibbnek tetszek tőle akaratlanul is, mint eddig bármikor, mióta beléptem a kávézó ajtaján. Hiába… nem csináltak a CIA-nál robotot belőlem vagy mosták át – túlzottan – az agyamat.
- Deee… azért nem csak technológiai kiképzést kapnak az újoncok! – Szabadkozom kissé, noha sokan mondják, hogy ne legyek már ennyire szerény. Igenis legyek büszke arra, hogy számítástechnika terén úgy fog az agyam, mint aki egyidős az egésszel és kezdetektől fogva jelen volt a fejlődésében.
- Egy hollywoodi filmben talán így alakult volna. Jön a tehetség, mindjárt megkapja a belépőkártyáját, mellé a „sidekick”-eket, meg a szuperverdát… Velem sajnos csak megíratták újra, ezúttal feltörés nélkül. A program hibáinak és gyengeségeinek tesztelése és kiküszöbölése csak amolyan házi feladatként van még ma is kiadva számomra. – Magyarázom.
- Neked megvan már a hely, ahol melózni fogsz a diplomád kézhez kapása után? Vagy maradsz még pár évet a Francesen?

karakterinformáció

» Where am I? ~ Hale&Nick
» It's my secret place... or yours? - David & April a 'Stúdió' tetején
» Egy sör nem sör... ~ Nick és Seb
» HELP! - Gis&Nick
» Nick & Will -- A nagy hír

Top secret-Nath&Nick

Top secret-Nath&Nick

Similar topics

Similar topics