Amikor legutóbb látta azt az embert, akire az elmúlt órákban mind zaklatottabban gondol, hasonlóan feldúlt volt, bár inkább ingerült. Kihozták a konszolidált béketűréséből, és ehhez „csak” egy szerfelett intenzív, és pszichológiailag némileg kimerítő óra kellett.
Persze, vannak intő jelek az ellen, amire most készül, gondosan és alaposan. Ott vannak mindjárt a publikációk a doktorról, amire, Erosszal ellentétben nem sajnálja az időt, hiszen a sajtó régóta visszás barátja. Aztán ott van maga az az egy óra, amit eddig volt szerencséjük eltölteni. Van némi pszichológusjárási rutinja, tudja magáról, hogy egyszerű, normális halandó miatt így nem dobja le a láncot. Valami nagy baj lehet Mr. Skourisszal.
De igazából extravagáns nagyvonalúsággal, és egy elkényeztetett kölyök arroganciájával fütyül erre. Olyannyira fütyül, hogy a „világ végére” maga vezeti a kocsit, mellőzve a sofőrt és a hasonló mókákat, amúgy is hétvége van, ki ne örülne egy kis kimenőnek.
Alig bizonytalanodik el, ahogy becsukja maga mögött a kocsiajtót, kritikusan szemügyre veszi a házat, ahova érkezett, megigazítja a vállán az utazáshoz megfelelően kicsi, kompakt méretű táska szíját, vajon mennyire tenné magát nevetségessé azzal, ha megfutamodna? Valószínűleg sokkal jobban annál, semhogy azt az egoja elbírja, így aránylag ellazulnak a gondolatai és a tartásai is. Ha eldönti, hogy természetesen itt akar lenni, akkor ugyan mi hozhatná zavarba? Nyílt kihívás, elvégre olyan feltételekkel jött, miszerint „nem mehetnek ki a házból”, amíg a „kezelés” tart. Vagy az ő fantáziája nagyon mocskos, vagy az élet és erkölcsi ösztöne teljesen halott, hogy mégis itt van, ilyen szabályok mellett. Tudatosan derül magán, ám hiába gúnyolja és szórakoztatja ezzel önmagát, valóban megtorpan az ajtó előtt, és kopog. Mert jól nevelt és bizonytalan. Éppen annyira, amennyire a helyzet pikantériája megkívánja, de a kiállása magabiztos, mint mindig, sötét haja lazán hátrakotorva, az inge kockás, és farmerre cserélte a zakónadrágot is.
Végül is, hétvége van.
- Helo-helo? - egészíti ki a kopogást, és a tenyerét a kilincsre simítja, hogy aztán belépéssel folytassa, elvégre nagy ez a ház, ki tudja, a jó doktor hol készül arra, hogy a vérét szívja. Pontos, mint mindig.

Megfeszül a nyaka, ahogy egy kissé hátrahökken az ajtónyitás láttán, édes paranoia muzsikál a háttérben, talpalávalót húz, felkötni való nyúlcipőt, és ilyesmit. Teljesen elment a józan esze. Vagy éppen nagyon is az lenne a józan megoldás.
- Hiszen megbeszéltük - mosolyog, megcsóválja a fejét. Naná, hogy a jó doktor örül, elvégre a beteg fizet az egész zavarbaejtő helyzetért. Mintha abban reménykedne, hogy bármit is helyrehozhat benne a dolog, pedig régről tudja, hogy ez egy meddő és meglehetősen buta gondolat.
Beljebb fárad, ritmusos, könnyed léptekkel, a tekintette elidőzik Eroson, ahogy ellép mellette, puhán moccannak az orrkagylói, ó nagyon is jól ismeri ezt az ösztönökre ható illat-terápiát, a módszert magát, hiszen éveket töltött a szép Franciahonban, ahol talán feltalálták az efféle úri mulatságokat. Ám az ismeret még nem mentesít a hatás alól, gyorsan továbblép, fürgén, mielőtt egészen az elméjére telepedne a kellemesség. Mindazonáltal el kell mosolyodnia, nagyon is jó helyen ragadja meg az orvos felkészültsége a pácienset. Ennél jobb helyet keresve se találhatott volna.
Valóban előremegy, körbetekint a nappaliban.
- Váó. Egyedi tervezés, vagy valamelyik sztárocska-belsőépítésznek még lehetnek jó ötletei? - körbefordul a tágas helyiségben, aztán Erosra sandít, jelzésértékűen meglengeti a vállán a táskát, ugyan a nappaliban lesznek, de a holmijával nem tudja, hogy mit kezdjen ott, végül ha egyéb megoldás nem születik, lehelyezi a kanapé végén.
- Mintha az egész egy hatalmas orgiára kitalált bútordarab volna - méri végig aztán, megsimítja a kárpitot.
- Nem tudom, mint orvos tart-e itthon whiskeyt - pillant fel, aztán választ magának helyet, magától értetődően a centrumban, a kanapé karjai nagyjából egyforma hosszan nyújtóznak el mellette. Kényelmesen hátra is dől, onnan figyel. - Esetleg egy kávét... mit ért érdemleges alatt? - elmosolyodik - Megkaptam, amit akartam, de hát mindig megkapom - szinte dorombolva visszaemlékező hangja valami erkölcstelenséget sejtet.

- Megtehetem, hogy nem adom lejjebb - mosolyog, elhessentve a feltételes mód oda nem illő kifejezéseit, elvégre minek tagadná, kedveli a luxust, meg is fizeti, még ha a saját fészkét igazából ő maga tervezte, amatőr élvezettel, de annál nagyobb kedvvel. Így elkerülhette, hogy olyasmi történjen vele, mint ebben a nappaliban. Az ülőrész nagyon tetszik neki, de egyébiránt túl sok a nagy, tágas, kihasználatlan üres tér. Bár ha mondjuk egy orgiáról van szó, legalább van hova plusz bútorokat berendezni.
Megingatja a fejét. Elég néhány illatminta és egy vadító kékségű szempár, és máris mindenféle túlzó fantáziálásba bocsátkozik. Ha a saját pszichiátere lenne, eltanácsolná önmagát ettől.
Mindazonáltal ő is elmosolyodik, ahogy a másik nevet.
- Nyilvánvalóan igen. Fura, hogy ez kérdésként felmerül - végtelen magabiztosság, mire fel kellene egy hozzá hasonló harmincas férfinek aggodalmaskodnia a szexuális élete miatt.
- Nocsak, nem gondoltam volna - emeli a szemöldökét a whiskey-kérdésre, megrázza a fejét, nem gondolta meg magát, csak nem számított arra, hogy valóban alkohollal ihat a viszontlátás sajátos örömére. - Nem kérek jeget, köszönöm.
Csak a fejével, a pillantásával követi a másik útját, kényelmesen elhelyezkedett, nem tápászkodik fel onnan egyelőre, csak azért, hogy állva szemlélje, kellő szakértelemmel töltik-e a poharába a szeszt. Ennyire azért még nem sznob.
- Nem kellene, hogy így meglepődjön doktor, velem mindig érdemleges dolgok történnek, üzleti és magánéleti életben is, ráadásul általában sikerek. Tudja, ez táplálja a kérkedő egomat - vigyorodik el kissé, átveszi az italt, ha megkapja, belekortyol.
- Jól vagyok. Aránylag mérsékelt mennyiségben jutnak eszembe őrült dolgok - és az utcán se kódorgott már egy ideje, hogy a frászt hozza a bátyjára. Bár tervez némi őrültséget, ha egy motorverseny megfinanszírozása annak számít, de erről egyelőre nem kell tudnia a jó doktornak.
- És ön? Hány kritikusan elkényeztetett hozzám hasonlót sikerült visszakezelnie a nihilizmusból?

- Miért, kielégülten nem vágyhatom rá? - tökéletes előfeltételezés, ha csak egy lehetőséget kap rá, akkor ő azon az egy helyen fog belekötni az elhangzottakban. Méghozzá meglehetősen pimaszul.
De igazából voltaképpen ezért fizeti a jó/rossz/ki tudja doktort. Csak Skouris még lehet, hogy nem tudja, hogy tudat alatt csak arra kell az orvos, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, belekössön, és egyáltalán, mert így szokás, felírja az altatóját, nyugtatóját, egyébiránt úgysem hagyná magát meggyógyítani. Elvégre nem tartja magát betegnek.
Bár a paranoia betegségnek számít? Abból kiveszi a részét, még ha elég szelektíven is, a fél szeme mindig az isten-nevű férfin van, hiszen van valami gyanús benne, a csillanást is észreveszi, a zörrenés hallatán kulcsra tippel, ezzel nyugtatja meg magát, és fogja szoros pórázra hirtelen túlbuzduló fantáziáját. Még megpróbálja a pohár-átvétellel elcsípni a pillantásával az a valamit, de nem ad okot arra, hogy Eros lecsapjon rá, hogy milyen paranoid.
És a pohárba is belekortyol, a gyomra körül a sima izmok aggodalmas húzódással fogadják a whisky hígítatlan adományát, ha a feszültség meg is ül alattuk, nem figyel a jelekre.
- Tudja mit csinálnak a magamfajta emberek, ha sikertelenek? Felkötik magukat, az elegánsabbak pisztolyt használnak, az okosak pedig a maradék pénzükkel lelépnek valami olyan országba, ahol nincs adó, de forró a klíma - vigyorodik el szélesen. - Csak nem akarom untatni a részletekkel, amúgy sem lényegesek, csak az ördög lakik bennünk.
Vagy az ördög a poharában lakik? Megforgatja a nyelvén a whiskey kortyot, már úgyis mindegy, lenyeli.
- Pardon?

- A kielégületleneknek már mindegy, csak legyen, nem sorolnám a "jobban" vágyik kategóriába - kölyökcápa mosoly - Mindennek meg kell adni a módját, doktor - szurkál finoman és puhán, a saját fölényében egészen biztosan, kényelmesen elhelyezkedve abszolút.
Ha nem is fogadta meg tudatosan, hogy megbánatja a pofátlanul arrogáns, és elképesztően magabiztos szaktekintéllyel a meghívatását, akkor is valahol tudat alatt ég benne a motiváció. Bár holló a hollónak nem vájja ki a szemét, valami elemi versenyszellemet, szemkivájós hangulatot szít benne a másik.
Kicsit emlékezteti latinos temperamentumával egynémely francia fiújára és ez gyakorlatilag tűrhetetlen.
Kortyol újra, még gyanútlanul.
- Minden ember szánalmas és ostoba, csak aki nagyobb tétben játszik, az drámaibban éli meg a veszteséget, és nagyobbat bukik, mint a sakktáblán a parasztok - és mondhatná, hogy ezen a táblán Eros is oda tartozik, de csak megüzeni a mosolyával.
- Amikor én leléptem, akkor még nem voltam versenyszférába. Én azért mentem el, hogy bosszút álljak azokon, akiket ez kínosan érintett. Semmi köze nem volt a sikerességemhez - kemény a hangja és nem a szesztől.
Megrebbennek a szemei, magabiztos fényükbe némi óvatosság költözik, a whiskeyt körbeforgatja a poharában azzal a mozdulattal, amit az előkelő szalonokban tanítanak meg az embernek, hogy az időt tudja húzni.
- Egy szer, amit alkoholban oldunk fel? Harmincéves elmúltam már doktor, a májam nem a régi -talán figyelmeztetésnek szánja, de igazából önmaga számára húzza az időt, amíg az első ijedt görcsén úrrá lesz, ami valószínűleg teljesen természetes minden ember számára.
Mintha tényleg puhább volna a fény itt, és oldottabban bizsergetné a fülét Eros hangja, mintha nem csak a dobhártyájához, hanem egyenesen az agykérgéhez szólna.
- Micsoda csempész módszer, gondolta volna, hogy nem veszem be, ha ez is része a játéknak, és előre szól? - emeli meg a szemöldökét. - Egyébként ilyen varázsszerek nem csak a mesékben vannak? - a helyére billen, elvigyorodik.
- És hogy fog rávenni arra, hogy a kérdésre válaszoljak bőven, ne pedig bőven félrebeszéljek? Maga a szerekhez ért, én viszont... a ködösítéshez - hajol előre egy kissé, de annyira azért nem merész, hogy beleigyon újra az italába.

Könnyedén bólint, ezzel az igazsággal nem tud, és nem is akar szembeszállni. Mégsem köt bele mindenbe. Csak amibe lehet, és kedvére van, de ebben nem sok örömét látná. Hiszen szinte neki hízeleg a gondolat, hogy másokkal ellentétben meg tudja adni a dolgok módját.
- Ez nem megérés kérdése. Egyszerűen csak megtörténik, általában az embereknek nincs hatalmuk felette - elmagyarázza, miért ne tenné, nincs oka arra, hogy titokban tartsa, a saját társadalmi közegét milyennek látja. A lelki problémáikon keresztül valószínűleg Eros is láthatta elégszer, hogy ugyanolyanok, mint a többi ember.
- A drámaiság benne van az emberi alaptermészetben, csak a tömegeknek nincs rá lehetőségük. Csak a felső rétegnek, ettől persze tűnhetnek szánalmasabbnak, de ha a középrétegből töltenénk fel a magas polcokat, biztos vagyok benne, hogy a végeredmény reakció ugyanaz volna - emberismeret, rutin, keserűség. Akármelyik mondathat ilyesmit.
- Sikerült? sikerült - eltűnődik rajta, de csak egy gondolatnyit. - A sekélyességért, ami körbevett.
Még mosolyog, de kisvártatva megrontja ezt a mosolyt a doktor bejelentése, gyanakvóbbá válik, aztán tartózkodóvá.
Kissé összehúzza a szemeit, egészen elszürkülnek.
- Az irodalom nem kifejezetten az én asztalom - felel a nem félésre bíztató mondatra. Nem túl hiteles biztatás, elvégre miként is kéne reagálnia? Figyelmesen összehúzza magát egy kissé, az úrifiú viselkedésköntöst amúgy magán tartja egyelőre.
- Sajnos kémikus sem vagyok - nem is érti a keverék nevét, el se tudja képzelni, hogy mi lehet benne, ennyi erővel Veritaserumnak is nevezhették volna.
- Mik az elvárások hogyan fog hatni? - kérdezi praktikusan, és meg is kapja rá a választ rögtön.
- Van olyan ember, aki vattacukornak képzeli magát? - a szánalom áttör a riadtságon, meg egy kis kaján rosszindulat. - Már ha nem sérti meg ezzel az orvosi titoktartást, ismerhetem is esetleg?
Egy kissé lehunyorítja a szemét, a combján megfeszül egy izom, nem mintha amúgy kellemetlenül fogadná az efféle érintéseket, sőt! Ám az előzmények fényében sértetten borzolja a lelke a lángtollait.
- Nem félek a bátyámtól - fanyar kis mosoly, kitérő válasz. - Valószínűleg túlbecsül, semmi olyan különlegességem sincs, mint egy vattacukor-kar.
Felnéz, a szemeit a közelségben perzselő kékségű szemekbe fúrja.
- Gyorsul a szívverésem - jelenti incselgő hangon.

Ezzel sem száll vitában. Nagyon is egy gondolatiságban vannak az orvossal, bár gyanús, hogy az orvosnak nem lenne szabad ezt gondolnia a kezeltjeiről, de ha igazából belegondol, pont nála a legindokoltabb a kiábrándultság, aki túl sokat lát az emberi lélekből.
De mégis, ha ennyire nem hisz bennük, mi tartja az orvos pályán? Akinek annyi esze van, hogy orvos lehessen, igazából akármi más is lehet. Gyanús körülmény.
- Ki kap elég szeretetet? Közegtől függetlenül. Senki. Én se kaptam többet, mint mások, de nem is kevesebbet, csak határtalan önbizalmat és szabadságot ahhoz, hogy másokkal ellentétben én ezt kifelé fordulva tudassam a közönséggel, ne csak befelé emózzak rajta, mint az átlagember - lám, annyi haszna mégis volt annak, hogy éveken át orvoshoz járt, hogy nagyon is tudatában van a saját gyengeségeinek, még ha amúgy nem is feltétlenül kezeli őket.
Tényleg halandó anyagból gyúrták, és momentán erősen rosszallja Eros tevékenységét, hiszen ahogy kérdezte is: nem lett volna egyszerűbb megmondani neki, hogy a terápia részeként valami szert kap? Nem olyan típus, aki amúgy ódzkodik dolgokat bevenni, ha azok szükségesek.
- Élek velük, de a mechanizmusuk soha nem érdekelt. Meg a hatóanyagaik - körbefordítja a poharát, belenéz a borostyán italba mélyen, sóhajt.
- Sunyítás íze van, kérnék valamit, aminek nincs - nyújtja végül oda a poharat Erosnak, mintha legalábbis pincér volna, a mosolyát tartózkodón viszonozza.
- Az sohse baj, ha valami nem történik meg, mégis megéli az ember. A legérdekesebb élményeket így lehet összeszedni életveszély nélkül. Kár, szívesen megleptem volna az illetőt egy vattacukor-géppel - mert benne is van gonoszság.
Szándékosan mellőzi az érintést, hiszen ahogy említette, nem kielégületlen, és most minden vonzósága ellenére Eros a veszélyérzetét piszkálta meg, és feltámasztotta benne a vágyat, leginkább az ellenkezésre, holott máshol is lett volna kedve.
- Mitől fél mindenki, ha egy szeretett testvérről van szó? Az elveszítésétől, de ez nem olyasmi, amit így kellett volna kicsalni - neveti arcon a kérdést, puha, meleg nevetéssel, annak ellenére nevet, hogy a szeme hűvösebb aligha lehetne.
Ha Eros nem vette el a poharát, most annak a hideg talpával fogja le a térdénél járó kézfejet, a vastag üvegtalpat a kézfej csontjaira koppintva keményen. Dicsért ajkain gusztusosan kaján kis mosoly.
- Az én szférámban muszáj jól reagálni, és kinőttünk az édes-ajkakról szőtt mesékből - leheli halkabban, bizalmasan, még egy kissé közelebb is hajol.
- Mondja Dr. Skouris, legutóbb az önmagamról alkotott erény-képekre volt kíváncsi, hogy meggyőződjön a nárcizmusomról, ennek a kérdezésnek mi az igazi lényege?

- Miért, az elbaltázott kapcsolatok pszichiáter szempontból elégséges szeretet-pótlóknak számítanak? Mint tipikus esete a túl kevés figyelemnek, túl nagy hatalomnak karakter, ezt a leghatározottabban cáfolnám - még a végén felülír néhány pszichiáteri dogmát, elvégre ki, ha nem ő?
- Túlélni sokféleképpen lehet, nem vagyok elégedett az eredménnyel - most éppen, noha általában az önelégültség sugárzik róla, egy szakértő szemét nem kerülheti el az az örökké jelen levő elégedetlenség sem, ami ezt a kifelé sugárzott képet táplálja belülről, mint egy fekélycsatorna a tályogot.
- Így van. Inkább káros, mint hasznos, csak éppen a mértéktartásra nem tanítottak meg, ami a dolguk lett volna - biccent egyetértőn, kissé homlokráncolva.
Egyáltalán nem akarta errefelé kanyarítani a beszélgetést, nincs ínyére.
- De ne vonjon le olyan következtetést, hogy titokban sóvárgom a szüleim elismerésére. Már rég fütyülök rájuk. Vizet. Gondolom, annak elég semleges íze és színe van ahhoz, hogy a varázsszereket nehezebb legyen elrejteni benne - ironizál egy kissé gúnyosan.
- Maga még megajándékozhatja, névtelenül. Bár ha kiderül, biztos kizárnák a szakmából - szinte sajnálkozó. Ilyen nagyszerű lehetőséget kihagyni, pusztán a szakmai elismertség végett.
Most rajta a szembe nevetés sora.
- Miért ne? Egyrészt, foglalkozási ártalom, másrészt, ahogy nézem, egyáltalán nincsenek erkölcsi gátlásai a megtévesztés, félrevezetés irányába. Sőt. Kifejezetten élvezi. Ahogy engem minősített legutóbb, a mások kiszolgáltatottságában lelt örömem - emlékeztet szelíden.
((ha nem írod meg pm-ben, vagy bárhol, hogy milyen testi tüneteket kéne éreznem, hiába kérdezi meg Eros hatszor, sajnos nem fogok tudni rá válaszolni ))
Hátradől, a könyökeit a háttámlára támasztja, hanyagul lógatja az az egyik kezében a poharat, simára borotvált álla mozdulatlanságában is szinte incseleg a cirógató ujjal, de a szemei higanyszürkére haragosodtak.
- És mi az értékelés? - ez tényleg érdekli, a hatóanyagokkal ellentétben, ott inkább a rosszul feltett kérdés magára a hatásra vonatkozott. - Meséljen róla - biztat, az elméletektől nem zárkózik el, legfeljebb finom szkepticizmusban szedi őket apró darabokra, használhatatlanná.
Ellenben a fioláról egyáltalán nem feledkezett meg, megélénkül a figyelme. Most már nem kínos, a kezét nyújtja ki, számonkérő pillantással, meg akarja nézni, akkor is, ha semmi érdekes nincs amúgy egy kis tárolóban.
- Tévedés. Nem kaptam meg - feleli nyersen, egy kissé talán indulatosan. - Ha megkaptam volna, nem magánál tölteném a péntek délutánt, hagyva, hogy valami szert adjon be nekem - igazából nem szemrehányó, a mondat első fele a lényeg. - Amin nem mellesleg valószínűleg ő határozottan felháborodna. Ha megkapnám a szeretetét, nem engednék olyasmit, ami kellemetlen érzést vált ki belőle.

- Nagyon sok teljesen átlagos embernek is vannak rossz kapcsolatai, sőt, kifejezetten rosszak is, ezt az állítást egyelőre felülbírálásra félretenném. Az illúzióvilágnak helyt adok - mert ő egy nagyvonalú zsarnok.
- "Lucifer, tagadás szelleme ..."- dúdolja keserű bohémiával- Túlbecsül doktor. Egyébiránt senki sem tévedhetetlen, még én sem, így aztán milyen alapon értenék egyet bárkivel is? Pont az illúzió világ miatt. Minden állítás, gondolat lehet ugyanúgy szín és fonák is, csak aktuálisan amikor egyetértenék kevés az információm az eljövőkhöz.
Ó nem, de erre még nem készült felmérés, mert az előző orvos nem sok mindent tudott kicsalogatni a bátyjával kapcsolatban.
- Gyakorlatilag mindent megváltoztatnék rajta. Lehetnék egy helyes, elit iskolába járó jókeresztény anyuka-kedvence jelölt, aki ebben boldog. Szerintem nem lenne rossz alternatíva, ha boldoggá tenne, nem? - tágra nyitott szürke szemében hideg univerzumok fénye, van kreativitása, van képzelőereje, vannak vágyai és lehetőségei, és van egy személyisége, ami mindennek az útjában áll.
Annyira igaz rá az elégedetlenség, hogy nem is tiltakozik. Talált, süllyedt, de a következő torpedó elől hátrahúzza védtelen hajóját.
- Felismertem a hibát, de nem fogok kigyógyulni a hibáimból - mosolyodik el szinte alattomosan. - Nincs olyan változás, ami jelen állapotomban kívánatos lenne. Ezzel a tudással és tapasztalattal, undorral és haraggal, amivel én rendelkezem már nem érdemes új életet kezdeni, minden, amire vágyhatnék alapvetően az én saját élettapasztalataimat hagyja ki magából - lehet, hogy a könnyed mérgezés hozza ki belőle az ékesszólást, a vizet megszimatolja, mielőtt belekortyol, bár nem egy vadászeb, egy burgundiai bort azért meg tud különböztetni egy ócska utánzattól.
- Kikezelte? Micsoda veszteség a sors humorfaktorából - csóválja meg a fejét, aztán válik éberebbé, kissé cinikus mosoly a szája sarkán.
- Szomorú, hogy vannak, akik nem így mérlegelnek - teszi a bók tartalmát könnyedén alapvető elvárássá egy kis, kaján mosollyal.
((*aggódik, hogy valamire nem reagál, félős állat q.q *))
Nem tetszik neki a fiola, megforgatja az ujjai között, határozottan átverés-szaga van, végül a hüvelyk, a mutató és a középső ujja hármasába csippenti, úgy figyeli az elhangzóakat.
Nem vág közbe, bár pontosan az a fajta, aki nem hagyja monologizálni a partnereit, most kivételt tesz, csendes izzással figyeli a szavakat.
Őszintén szólva lenyűgözi a kísérlet egyszerű nagyszerűsége, és ahogy tudományosan is igazolja gőgös lenézését az átlagemberek felé, akik képesek vakon menni a rossz irányba, holott mehetnének oda önként, szabad elhatározásból, és akkor nem lenne képmutatóság, és utólagos fejkapkodás, hogy "de ők azt nem úgy gondolták". Az emberek buták. Egyszerűen van agyuk, de nem azért, hogy használják, hanem hogy összekoordinálják a testi funkciókat.
Egyébként megint érzi, hogy gyorsabban dobog a szíve, de ahogy korábban, ez is csak az izgalom halvány jele.
Kissé félrebiccenti a fejét, ezzel jelezve, hogy tökéletesen helytálló a tézis, miszerint simán elhitte Erosról, hogy valamit az italába tett. Ő se okosabb, mint más, hiszen nem győződött meg róla, hogy így van-e. Tudatos manipuláció áldozata lett, pedig figyelt. Igenis figyelt, de nem eléggé figyelt, nem járt utána, nem volt elég óvatos és paranoiás.
- Én is nagyon megijedtem - jelenti ki, de annyi arroganciával a hangjában, hogy attól talán még a Szent András törésvonal is rándul egyet alattuk.
- Ezt - mutatja a fiolát, ha már erről beszéltek - legszívesebben "valamennyi szeretettel" dugnám fel a seggébe Mr Skouris - és pont úgy néz, mint aki ezt szándékozik is megtenni, de hát nem barbárok, megcsóválja a fejét.
- Ebben téved doktor, mert túl magabiztos. Nem azért vagyok itt, hogy aztán a bátyám pátyolítson, amiért gonoszul bánt velem valaki, akinek megengedtem, mi több, fizetek érte. Azért vagyok itt, hogy szórakoztassam magam, ha már ő nem teszi.
((*nem aggódik tovább*))

- "Szereplő" - csóválja meg a fejét ironikus hitetlenséggel, csúnyán leírták az ördögöt csak egy szereplővé.
- Fárasztania kéne? Nem, egyáltalán nem tűnik tevékenységnek, ami fárasztó volna - nem is gondolt rá így. Sokkal többet kivesz belőle, amikor a diplomácia kedvéért kénytelen egyetérteni. Szegény doktor aligha hinné el, hogy képes rá, hiszen a nyomát sem láthatja.
- Groteszk, szélsőséges, és mint olyan, lehetetlen elérni jelen állapotomban. Egek, mennyire betegek az emberek - nyomkodja meg az orrnyergét. Ő hajlamos magát nagyon betegnek, és egyszerre nem betegnek teljesíteni, de ezek a nyalós, cukros alakok egészen jól versenyben vannak az ő bajaival.
A helyzethez illő komolysággal tekint a férfire, aki az orvosának adja ki magát, és minden szépsége ellenére néhány baromi nagy pofont is megkíván magának az arca. Szelíden válaszol, mégiscsak úriember.
- Ha régebb óta volna az orvosom tudná, hogy nincs sok szeretnivaló a jelenlegi énemben. Azt gyűlölöm, amilyennek a világot látom magam körül, és hogy látom magam körül. Az érzéketlensége, a lényegtelensége, a látszatok fontossága utálatos és megvetendő, de éppen úgy részese és fenntartója vagyok a rendszernek. Remélem, nem ilyen egyszerű, mint kérdezi - fintorog kissé. Túl egyszerű volna az érzelmi nyomorultságára lekorlátozni azt az egész arrogancia-felépítményt, amit felnevelt magában.
- Egyáltalán nem felesleges, csak nem a szokásos célkitűzésben kell látni az értelmét - a megállapításon leplezetlenül derül, de mélyebb részletekbe egyelőre nem avatja Erost. Felbosszantotta. Majd később. Talán.
- Aki most vagyok, az pedig már nem képes visszabutulni arra a szintre, amikor elérhet egyszerű, boldog célokat - bólint egyetértőn, aztán a jóslatra is, finom profilú arcán nem látszik megrendültség. - Ezt magam is tudom, és mivel tudom, még mindig úgy gondolja, hogy felesleges ilyen lelkesítő körülmények között orvoshoz járnom?
- A gyógyszer orvos nélkül csak porfogó a polcon - szerinte igenis az orvos kezel, aki adja a szereket.
Vagy éppen csak elhiteti, hogy adja őket. A feszültsége lassan olvad, de a szeme még mindig szürkén villog, hiába az elhangzók könnyedebb hangneme, puhán remeg a tarkójában a féken tartott pánik, most nem fog kiborulni, de majdnem sikerült a magabiztosságának álcája alatt addig heccelnie magát. Óvatosabbnak kell lennie.
- Ha-ha. Ne kapjon rá, ritkán hagyom magam ugyanaz az ember által átverni -ezt a mondatot szépen összerakta, nyugodtan letagadhatja, hogy majdnem elvégezte a főiskolát.
Kiscápa mosolyának az élével borotválkozni lehet.
- Így egyben nem is, de összetörve már megérezné - persze, továbbra sem barbárok, az üvegcsécskét a tenyerébe fordítja az ujjai közül, elrejti ő is, éppen csak megvillan a kezében. Gyakorol.
Félrehajtja a fejét, rápislant Erosra, amikor felkapja a fejét. Nocsak, milyen lelkes lett hirtelen. Vajon ez egy következő játék bevezetőjének színházi előadása, vagy igazi gesztus? A nagyonkék szeműnél nem nagyon lehet tudni.
- Nem mondanám ezt így kifejezetten - mivel nem illik az imázsához. Bezzeg tíz évvel ezelőtt franciahonban. De akkor még fényévekkel rugalmasabb volt (nem testi értelemben), és kevésbé bekövesedett fejben, és a létezésének nem volt igazán jelentősége azon kívül, mint hogy kivel hozza hírbe magát. Boldog idők.
- A kínzás amúgy is egy erős kifejezés, és látom, teszteli, hogy figyelek-e mert a bátyámról teljesen más miatt beszéltünk - elnéző, intellektuális hangot választ, önnön fontosságának és komolyságának teljes tudatában, ezen a szuggesztív baritonon szokott beszélni a kissé összezavarodott egyetemistákkal, akikkel kapcsolatba kerül. - Gonosz játékot játszott Mr Skouris, és gondolom, még lesznek ehhez hasonló bosszantó ötletei, amíg az összes nyulat ki nem ugrasztja a bokorból - bár nyulak helyett talán sakálokat is mondhatott volna, mert ha sokat buzerálják a titkait, akkor visszaharap - de mivel magam jöttem ide, azért, hogy ez megtörténjen, a magam elhatározásából, maga pedig azt sugallta, hogy ez csak egy lehetőséget ad arra, hogy legyen mit elpanaszolnom neki - nem az istennek, hanem Griffinnek. Fontossági sorrend is van a világon - így ezt a lehetőséget határozottan el kell vetnem, és kitörölnöm a maga fejéből is. Remélem kielégítettem az információigényét - issza ki a vizét, mintha whiskey volna. Meg is lepődik attól, hogy mi csúszik le a torkán, összerázkódik.

- Ha fárasztana, nem csinálnám, mert akkor untatna - és ritkán hagyja magát untatni. Bár csak fanyar fintor rándul dús száján. Méghogy "jó". Semmi nem jó. Momentán különösen nincs olyan hangulatban, hogy jó legyen, de ki előtt lenne őszintén boldogtalan az ember, ha nem a pszichiáter előtt?
Önmaga számára is megdöbbentő, mennyire máshogy viselkedik Eros előtt, mint mások előtt. Ezt persze maga a doktor talán nem is tudja, hiszen legfeljebb távolról ismerheti a mindennapjainak csillogó, sziporkázó kavalkádját, amikor ő a minden, ő a hatalom, ő a szépség, a gazdagság, és sugározza magából az esszenciális bájt, amire nagyon sokan irigyek. Főleg a fiatalabb generáció, elvégre Phoenix már közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz, de kirobbanó energikussága, sármja és nagyszerűsége még mindig töretlen. Mindig van a zsebében egy olyan mosoly, amit a kandiknak lőhet. Senki nem hinné el róla, hogy egy elégedetlen ember. Minden oka megvan az elégedettségre, sikeres, jóképű, és nagyjából egészséges. Simán eljátszhatná Erosnak is. Csak akkor tényleg felesleges lenne pszichiáterhez járnia.
- Magának érdekes. Gondolom egyik betege se érzi különlegesnek magát amúgy. És ha mégis... az érdekességem nem erényem, nem adózik elég jó érzéssel - szürke szeme nyílt, nem elutasító, de nem is befogadó a vájkálással szemben, sőt, haragosan összeszűkül egy kissé, ahogy Griffin neve elhangzik.
- Nem is érdekel, hogy szeretnek-e. Az a legnagyobb baj a jelen állapottal. Akár szeretnek, akár nem, hidegen hagy. Griffin - lélegzetvételnyi szünet, aztán átlépi a csapdát. - Griffin a testvérem, ő jobban nem is szerethetne - nagyvonalú hazugság.
- Nem gondolkodtam még rajta, így nem tudtam, de azért nem olyan meglepő - engedi a témát elterelni könnyedén, és úriember módjára. Főleg azért, mert ezzel nem kell vitatkoznia. Ez igaz, még ha az igazság valamilyen szinten undorító is, de azért mégiscsak igaz.
- Az érdekességről fenntartom a véleményem, szerintem ez csak magát szórakoztatja. Félre ne értsen, nem zavar, ha az én bajomon is szórakozik, én is szoktam az orvosaimon - azok a bizonyos hasonlóságok igen.
- Szerintem nincs megoldás, hiszen igazából nincs probléma. Ez egy állapot, egy kialakult dolog. Elmondta a jövőképet, biztos, és legfeljebb kis részleteiben módosítható. Megbékélni vele elég bugyuta kifejezés, de valószínűleg korrekt.
Csendes. Egy kicsit elszomorodik, ha ilyesmiről beszélnek. Figyelmesen hallgatja az orvosi paradigmát, elsimulnak a ráncolások a homlokán, ahogy figyel, nem kell külön koncentrálnia ahhoz, hogy ezt befogadja.
- A szabad akaratom eredménye a luxushisztim. Akkor én vagyok a pszichiátriailag kezelhetetlen beteg, mert a szabad akarat ellen csak illegális szerek vannak? - dobja vissza a maga költői kérdését komolyan.
- Szavak - enyhíti a saját komor hangulatát egy kis, kaján mosollyal, mintha ezzel ellegyintené a dolgot.
- Sok mindennel összefügg, igen, de nem ezen a szinten. Kutasson még doktor, mert erről a témáról túl keveset tud, ne húzzon bele egy olyan skatulyába, amibe nem férek bele - kegyes hangot választ, elnézi ezt a kis "hibát".
Szinte hitetlenkedve néz Erosra, először nem is válaszol a kérdésre, tévesen lehajtja a vizét.
- Elfeledkeztem róla, hogy kicseréltük - fintorog, egyelőre nem feltételezte, hogy megint megpróbálkozik vele, de ... most hogy felhívták rá a figyelmet lehet számolnia kellene ezzel. Whiskeyre vágyott, és vizet ivott, nem csoda, ha rosszul lesz, a dolgoknak úgy kéne történniük, ahogy vágyik rájuk.
- Egyébként maga vagy nagyon bátor, vagy kicsit hülye. A leghatározottabban nemet mondok a hipnózisra, mivel momentán nem bízom annyira magában, de... kedves próbálkozás volt - kis vigyor.

- Már mondtam, a saját lényemtől való megszabadulástól. Egyébként minden mást megpróbáltam már, amiről feltételeztem, hogy esetleg boldoggá tenne - Griffinen kívül.
Elgondolkodva maga elé néz, nem Erosra, csak úgy maga elé, kissé összerázkódik, mielőtt újra megtelne éber, feszülő figyelemmel a doktor felé.
- Milyen lehangoló konklúzió - nem tiltakozik a depresszió ellen. Tudja. Csak nem kezd vele semmit, ha jó passzban van, akkor jó, ha rossz, akkor rosszban. Erre is szedett gyógyszert, de mostanában valahogy elmaradt. Elpillant oldalra. Már-már azt mondhatnák, hogy szégyelli magát, pedig igazából nem annyira.
Ellenben a személyes hangra felkapja a fejét, szúrósan rámered a doktorra, aztán inkább hallgat. Griffin ingatag terület. Nem csak őt szolgáltatja ki, de úgy érzi, hogy magát a testvért is. Eros pedig egyelőre az óvatosságának peremterületén ólálkodik, a látszat ellenére nagyon is megválogatja a hozzá intézett szavait.
A hallgatása beleegyezés. Ezzel talán nem mond többet, mint amennyit a doktor amúgy is kikövetkeztethet.
- Felírhatod a kórlapomra - viszont a téma hozományaként a személyes hangvételt megtartja.
- Minden betegnek ezt mondod? És használ nekik? Mármint, magukba szállnak? - neki is akadnak kérdései, bár elég lényegtelenek, főleg a következők árnyékában.
Elvigyorodik, de tényleg, olyan igazi, saját magára valló sajátos vigyorral, az asszociáció gyorsan kapcsolódik össze.
- Miért? Azoknak a formájából akarsz következtetéseket levonni? - egyáltalán nem ártatlanul kihívó.
Gyorsan megváltoztatja a doktor a hangulatát, ahogy megint Griffin kerül az asztalra, bár igazából számíthatott volna rá. Főleg a dugás téma után. Sóhajt. Kiszámíthatóan logikus.
- Griffin az én világomnak a legértékesebb embere. Egy vicces kedvű néhai bulvárlap azt írta, hogy ő a félkarú idomár a ketrecem mellett. Voltaképpen igazuk volt, de végül mégis csődbe mentek - benne volt a keze, büszke félmosoly a szája sarkán. - los angelesi viszonylatokban ő egy jó ember, nem drogos, nem megalomán, felelősségteljes, magas beosztású vezető, elég talpraesett, hogy gyönyörű városunk sakálvermében is életben maradjon. Ő foglalkozik igazából a családunk cégeivel és érdekeltségeivel. Az én kapcsolatom vele túl sokrétű ahhoz doktor, hogy így hirtelenjében elregéljem - ettől a gondolattól hátrahőköl. Méltatlan is volna ahhoz a kapcsolathoz.
- Bizalomjáték? Nem mondom, hogy nem fér rá a bizalmi állapotra némi javítás, de gondolod, hogy ez... hasznos lesz? - nézi a kendőt bírálón, de a biccentéssel megköszönt italba kortyolva kíváncsinak is tűnik, a hirtelen mozdulat nem zavarja, hunyorítva biztatja a folytatásra.
- Gondolom a legtöbben teljesen hülyének érzik magukat botladozva, és hálásak, ha nem hagyod - Eros elég erős alkat ahhoz, hogy ne hagyja, de igazából Phoenix nem fél ettől a játéktól. Kifejezetten jól mozog vakon, elég óvatosan és lassan. Lenyalja a szája széléről az ital maradékát, biccentve engedélyt ad a szemkötésre.
- Egyébiránt kikérem magamnak a bátorságpróba alapú betegméltósági eldöntést -csak a miheztartás végett hozzáteszi csendesen búgó hangon. - Mielőtt azt hinnéd, hogy csak azért hagyom, hogy a beteged lehessek.