A nővérem valami hétvégi konferencián vesz részt, ezért vettem csupán a bátorságot, hogy ide hívjam Darylt. Valószínűleg ki lenne akadva, ha tudná, hogy beengedtem "AZT az embert" a házába. De amiről nem tud, az nem fáj neki, nem igaz?
Sosem voltak jóban, tőlem függetlenül sem... azt hiszem, hogy elhagyott a srác, amikor igazán szükségem lett volna rá, csak a cseresznye volt a habos kis jégrémkelyhük tetején. Utáltam közöttük állni régen és utálok most is, ami azt illeti.
Az ajtócsengő cseng, én meg sietve nyitok ajtót és tessékelem be a pasast.
- Szia! - hajam lazán összegumizva, egyszerű melegítőt és pólót viselek, cipzáros pulcsival. Átlagos otthoni viselet, de azért, amint meglátom, kissé lejjebb húzom a póló szegéjét és zavartan hátrasimítom hajam, kusza tincseimet is, mert... mert csak!
- Gyere beljebb nyugodtan, Beth nincs itthon. Ééés ami azt illeti, Domi sem, mert szeretnék megbeszélni veled valamit vele kapcsolatban... - kezdek bele nagyon komolyan tekintve rá. A konyhába vezetem egyébként, ami egyben ebédlő is. Kihúzok egy széket neki, majd tovább lépdelek, folytatva megkezdett szavaimat:
- Nemsokára születésnapja van és szeretné, ha te is itt lennél. - Legalábbis sokat hangoztatja, hogy "ugye apa is eljön felköszönteni aznap?". Daryl mindig másnap jött eddig, elkerülve a rokonokat. Nem tudom, hogy nekem akart e jót, hogy megkímél a kellemetlen tekintetektől vagy magának, nem is számít. Ötletem van és remélem, partner lesz benne!
- Mit kérsz inni? - firtatom hirtelen váltva témát közben, érdeklődőn pillantva rá.

Amikor Gwen felhívott, először azt hittem, Domival van valami baj. Nem jelemző rá, hogy ő keressen, és az ember ilyenkor a legrosszabbra gondol. A hangja azonban nem volt szomorú, talán kissé óvatos... Meglepetésemre elhívott hozzájuk, egy kis beszélgetésre. Megnyugtatott, hogy a nővére nem lesz otthon, de meg kell mondjam, bennem volt a félsz, hogy valami trükk van a dologban, és a Sárkány valamiképp mégis megvétózta az ötletemet, miszerint hétfőn, szerdán és pénteken én vigyem Domit a suliba. Nem vagyok gyáva ember, Gwen nővérétől azonban minden kitelik, így némi gyomorgörccsel indultam el hozzájuk.
Nagy levegőt veszek az ajtó előtt, így csengetek be. Zavartan simítok végig a hajamon, illtve ellenőrzöm, normálisan be vagyok-e gombolkozva, ahol kell. Szerencsére, minden rendben.
Gwen nyit ajtót. Még melegítőben is írtó csinos. A haja lazán felkötve, csak némi bébihaj és egy-egy tincs "rendetlenkedik"az arca körül. Legnagyobb bánatomra, ezeket is helyre igazítja, amikor meglát. A pólóját is lejebb huzigálja. Egy kissé távolságtartó magatartás, némi zavarral fűszerezve, de majd ehhez tartom magam.
- Szia- bólintok az invitálására és beljebb lépek. Rögtön Domi után kutat a szemem, és csalódott vagyok, amikor Gwen közli, hogy nincs otthon.
- Csak nincs valami baj?- túl komoly a hangja. Megelőzve a veszekednést, nem hozom szóba a nővérét, a vele kapcsolatos félelmeimet. Inkább hallgatok, amíg a konyhába vezet. Csak a feszültség van bennem.
Aztán végre kiböki, miről van szó, nekem meg mázsás súly esik le vállamról, hogy nem a reggeli találkáinkról van szó. A dolog azonban még most sem teljesen világos, hiszen a bevett szokás az volt, hogy én mindig a családi összejövetel másnapján jövök.
- Ha jól értem, csak Domi akarja így...- kezdem, kis kérdőjellel a mondatom végén. Most arra kér, magyarázzam meg Dominak, miért nem jöhetek el aznap? Ez a kérdés nem csak rajtam múlik!
Gwen arcáról egyenlőre nem tudok leolvasni semmit. Ő mit akar? Itt legyek, kitéve magunkat egy (vagy több) lehetséges veszekedésnek, vagy inkább a barátját hívná el és...
- Egy pohár víz most jól esne, köszönöm- szakítja meg gondolatsorom. Kiszáradt a szám. Bárcsak érteném, mire megy ki ez a játék!
Ha tudnám, hogy alaptalanok a félelmeim, talán el tudnék lazulni. Most azonban még ott van bennem a görcs. Legutóbb egész jól alakult a beszélgetésünk, mégcsk egy hangos szó sem volt közöttünk, és az nagyon jó volt... Bár fáj, hogy nem kíván velünk tartani, ha korizni megyünk... (vagy máshová). Mindenesetre nem hozom fel a témát. Azt ígértem Lionak, tovább lépek, próbálkozom, randizok más lányokkal is... Szóval, nincs kesergés...

- Baj? Nem dehogy! Gyere csak... - legyintek rá bujkáló, szinte már cinkos mosollyal ajkaim szegletében, miközben beljebb orientálódunk a lakásban.
Szavaira kissé ráncolom a szemöldökömet, majd fejcsóválva szusszanok és előre dőlök a pulton, szemközt vele - nem egészen gondolva végig, hogy ezzel miféle belátást biztosítok a felsőmbe akaratlanul is - és tekintetét keresi csokoládészín pillantásom.
- Nem Daryl, nem jól érted. - Ha eddig komolynak tűnt a hangom, akkor most lesz igazán az! - Tény, hogy Dominic nagyon szeretné a dolgot, de nem csak ő. Én is örülnék neki, ha végre tényleg szerepet vállalnál a srác életében úgy, ahogy azt eddig is kellett volna talán, attól függetlenül, hogy nekünk milyen a viszonyunk egymással. - Tényleg, hányadán is állunk most? Fogalmam sincs, de a gyerek mellett a saját magánéletemet megtanultam kissé háttérbe szorítani, így nem is igazán érdekel.
- Bármily meglepő, nem csak a gyereknek számít, hogy lássák, van neki apukája, hanem nekem is. - lököm el magam a pulttól, hogy átforduljak a szekrényhez, poharakat véve le, majd vizet töltök neki, de azért előveszem a hűtőből a narancslevet is - hátha meghozza a kedvét a látványa hozzá második körben. Merthogy magamnak azt töltök és a poharakat, az üdítőt, meg némi délről maradt aprósüteményt helyezek kettőnk közé a pultra.
- Szóval... szervezzünk titkos szülinapi partit a fiunknak! - szélesedik ki mosolyom, de nem sikerül olyan fesztelenre, őszintére, mint azt igazán szeretném.
- Én arra gondoltam, tarthatnánk itthon... - vetem fel az ötletet ezzel együtt. A dolognak egyetlen oka van: pénztárcakímélő. Persze, ezt nem fogom hangoztatni Daryl előtt. Igenis boldogulok egyedül is, ahogy azt a képébe vágtam pár éve, mikor Domi megfogant, ő pedig lelécelt.

Fura, hogy Gwen hív, ráadásul a nővére lakására, így nem habozok, csakis fontos dologról lehet szó. Kezdetben azt hiszem, a Sárkány vétózta meg közös megállapodásunkat, miszerint reggelenként, heti több alkalommal is, én vihetem Domit iskolába.
Fura, hogy Domi nincs otthon, ez megint valami rossz hír jele számomra, de Gwen végre kissé elmosolyodik, és amikor Domi szülinapját hozza szóba, egy kicsit, de valóban csak egy kicsit enyhülni kezd bennem a feszültség.
A téma azonban megint kényes, mert évek berögzött szokásai kerülnek felszínre. Most, hogy Domival szorosabb és jobb a kapcsolatom, mint eddig bármikor, a kisfiúban kívánságot szült, ami láthatóan nincs ínyére mindenkinek. Gondolataimnak hangot is adok, és Gwen kijavít... és a fejemre olvas.
Azok után, ahogy beszélgetni tudtunk a kávézóban, csendesen és viták nélkül, némi nevetéssel megspékelve, most furának hat, hogy nekem ront. Hiszen éppen most kívánok nagyobb szeletet magamnak fiunk nevelésének tortájából. Minden vágyam, hogy több időt tölthessek vele, erre most azt vágja a fejemhez, ezt kéne tennem?
Fejemet ez a gondolat tölti ki, és elnyomja az ingerületet, amit a dekoltázsa látványa váltott ki belőlem. Érzem, ahogy forrong a vérem. Már megint a régi nóta, és valamiért azt hiszem, ebben is a legfőbb ellenségemnek van köze. Most miért ne tudunk békésen beszélgetni? De ha őszinte akarok lenni, igaza van. Itt kellene lennem, elejétől fogva, minden szabad percemben. Belebámulok barna szemeibe, és tudatosan fogom vissza magam.
A korábban fogant gondolatot emésztem, és magamban keresem a hibát, minthogy neki támadjak, és fejére olvassam én is a sérelmeimet. Ha önző lennék, volna néhány. És talán valamikor valóban önző voltam. Már nem vagyok az. Csak magamban fortyogok, és tudom, majd elmúlik. De akkor most mit is akar?
- Szóval... Legyek itt, aznap, amikor az összes rokon? - kérdezem óvatosan és talán kissé nyersen.
Nézem, ahogy pakolászik. A gyönyörű keblei után most a formás fenekét is szemügyre vehetem. Egyértelmű, hogy Lio rossz hatással van rám, nála mindig ez az első. "nézzd azokat a lökhárítókat", "vazze micsoda ütköző"... meg hasonló duma... Elég volt néhány nap és én is ezeket nézem. És amit most látok, tetszik. Nagyon is.
Magának narancslevet tölt, nekem adja a vizet, amit kértem, és még süti is kerül az asztalra, kettőnk közé... Aztán leesik az állam, egy korty víz még majdnem félre is szalad. Míg a levegő után kapkodok, újabb bejelentést tesz.
-Gwen, ha ki akarsz nyírni... - krákogok, alig jön ki hang a torkomon. De aztán meglátom a mosolyát. Emlékeztet a régi Gwenére, a kislányéra, akit megismertem, és egy pillanatra elgyönyörködöm benne. Hogy jutottunk idáig? Ismét neki futok, talán sikerül uralni a hangomat:
- Meglepetésbuli. Itt. Velem. Jól átgondoltad te ezt? - Bármennyire is igaz, hogy itt kellene lennem, nem csak azon a napon, hanem az év minden egyes napján.. Nem fura és nem szokatlan, hogy éppen a fiam legszebb napját akarja botrányba fullasztani? Az egy dolog, hogy a nővére gyűlöl. Az apja legutóbb azt ordította utánam, hogy letépi és a számba gyömöszöli a tököm (mondjuk, ez már igen-igen régen volt). Az anyja csak megtépni akart és kikaparni a szemem... Nem gondolnám, hogy az érzéseik csak úgy, maguktól megváltoztak volna irányomban. És ennek ellenére kér arra, töltsem velük a napot, egy fedél alatt, összezárva?

Egy pillanatra megütközni látszik tekintetem Daryl visszakérdezésére. Jéézusmáriaszentjózsef! Ebbe aztán tényleg nem gondoltam bele...
- Hát... arra gondoltam, a kis haverjainak másnap tartanánk a bulit, akkor lehetne az meglepetés Domnak és jöhetnél te is akkor. Bár... nem tudom, hogy az anyukák vagy a családom a kiállhatatlanabb számodra. - Szusszanok némileg zavartan, hisz én őszintén szeretném, hogy itt legyen, de a helyzet sehogy sem jönne ki jól úgy fest. Engem nem zavarna... Daryl nem, csak az az állandó összesúgás az ember háta mögött. A megjegyzések, amivel illetnék engem, őt... Domit!
Hihetetlenül rosszindulatúak tudnak lenni egyesek ezen a világon.
Ahogy félrenyel, előbb megijedek, majd a szavai gyermeki nevetést csalnak elő belőlem. Őszintét, kellemesen üdét. Igyekszem nem rajta, hanem vele mulatni, de úgy fest, ő nem veszi olyan lazán a helyzetet, mint én. Az előbbiek fényében meg is értem, azt hiszem.
- Teljes mértékben. Beth nem lesz a városban. New York-ba utazik valami konferencia miatt, szóval szükségem lenne pár segítő kézre, főleg, hogy Izzie sem tudja még, hogy ráér e aznap. - Tekintek rá, ha pedig tudná, mennyire túldramatizálja és félreismeri a szüleimet... hát bizony, igencsak meglepődne.
Oké, apu szívesen akasztaná a légpuskát a hátsójába a srácnak, de anyum inkább szimplán szomorú volt a helyzet miatt. Szerintem titkon azt remélte, amit én is: hogy Darylnek benő a feje lágya és megérti, hogy habár hatalmas felelősség is volt a gyerkőc, egyben mekkora áldás is. Isten teremtményétől elvenni az életet, amit kapott, pedig hatalmas bűn lett volna.

//Ne haragudj, hogy csak most. //

A konyhába invitál, és ott beszélgetünk, a terveit ott zúdítja rám. Mert valóban úgy érint az ötlet, mintha nyakon vágtak volna. És ahogy őt figyelem, elvesztem a fonalat is. Hogy lehet még mindig ekkora hatással rám?
- Ácsi, ácsi...- lassítom le egy kicsit, amikor már túl vagyok azon, hogy a fejemre olvasott, hogy most is milyen gyönyörű, és mocorogni kezd bennem a férfi. - Most akkor két buli lesz?
Hát igen, sosem az eszemről voltam híres. Az egyetemet is azért tudtam elvégezni, mert le tudtam ülni a seggemre, és időt szántam rá, hogy beseggeljem, ami érdekelt. Nos, ami nem érdekelt... Fogjuk rá, hogy mázlista voltam.
- Szóval, ha jól értem, jöjjek a második bulira. A kölykökkel együtt. Legyek tán én a bohóc? - Tudom, hogy nem így érti, és azt sem tudom, honnan jön az ötlet. Igazából akkor kattanok rá, amikor kimondom, előtte keserűnek érzem a pirulát.
Szavai elárulják, hogy volt már része néhány kellemetlen szituban, miattam, vagy csak egyszerűen azért, mert fiatal, egyedülálló anyuka. A nők kegyetlenek. Azt hiszem, ha megjelennék, rólam beszélnének... Úgy három napig? A suliban már megszoktam, hogy furcsán néznek rám, de udvarias szoktam lenni, és kedvesen hárítom el a tapogatózó kérdéseket. Pletykás népség. Majd pont velük beszélem meg, milyen kapcsolatban állok Gwennel.
Visszatérve Gwenre... Nem tudom, mi fáj jobban. Az, hogy meghív, de mégsem az igazi bulira, vagy hogy "csak" a segítségem kell neki. De amikor kimondom ezt a szót, "bohóc", máris remek ötletem támad.
- Gwen.... Leszek én a bohóc!- és elvigyorodom. Dominak meglepetésbuli. Óriási! Még a jelmezem is megvan, valahol. Pár trükköt meg be tudok gyakorolni, ha ezen múlik a dolog. Aztán eljut az agyamig még egy információ.
- Izzie? -vonom fel a szemem. Nem tagadom, hogy ismerem. Már a parkban is összefutottunk, tudom, hogy ő vigyáz időnként Domira. - Említette, hogy ismerjük egymást? Mi lenne az ő szerepe?
Nem tudom, hogyan számít arra a lányra. Itt, a bulin, aktív segítőként, vagy a buli előtt, hogy vigyázzon Domira, amíg mi előkészítjük a terepet...

Mikor lassításra bír, aprót szusszanva huppanok le a fenekemre vele szemközt és kortyolok a magam elé kitett pohárból.
- Lényegében igen. Bár amikor anyáék jönnek, az inkább ilyen szolidan beszélgetős, felköszöntős dolog tudod... a másik az inkább bulisabb. Anyáék mellé lehetetlenség lenne bepasszírozni még nyolc gyereket! - nevetem el magam akaratlanul is a képre. Egyrészt a lakás méretei sem engednék, másrészt apám már a kora előrehaladtával nem a türelméről híres. Dom még egyedül csak-csak, de nyolc másikkal együtt tuti, hogy kiakasztanák gyorsan. Pedig szereti a kiskölyköket.
Kérdésére biccentek. Igen, mindenki jobban jár, ha a másodikra jön. Nekem lesz segítségem, mielőtt én is besokallnék az anyukáktól meg a srácok okozta kisebb-nagyobb károktól, anyáéknak nem lesz alkalmuk kikészíteni Darylt és ő még talán meg is ismer egy-két rendes nőt. Miért nem tetszik nekem ez az utolsó gondolat? Megérdemelné pedig a boldogságot, de brrr... rossz belegondolni, hogy olyannal, akit én esetleg ismerek. Őrült gondolat, hogy akkor már inkább próbálnánk meg újra együtt? Igen, az. Őrült gondolat.
- Nem erre gondoltam... - mosolyodom el zavartan a bohócosdin, hisz tényleg nem. De ő kapva kap az alkalmon, én meg kissé zavartan kapom el a karját. Mármint, előbb elkapom, aztán pedig meglepetten pislogok, hogy ezt most miért kellett. Nem tudom, csak ösztönösen jött a mozdulat.
- Nem szeretnék bohócot csinálni belőled. Mármint... úgy ténylegesen meg átvitt értelemben sem! - Tessék, kiböktem!
- De persze, ha te szeretnéd... - nem leszek semminek elrontója, mert ez a buli nem rólunk kell, hogy szóljon, hanem Dominicról. De akkor is...
- Igen? Nem említette. - Fürkésző a tekintetem, mintha csak várnám a folytatást, a "mesét", hogy honnan is ismerik egymást, mióta, meg ilyesmik. De kivételesen tényleg csak a kíváncsiság vezérel. Aztán majd elválik, milyen irányba változik a témával kapcsolatosan a hangulatom.
- Arra gondoltam, elvihetné Domit valamerre suli után, míg mi összekészülünk... Aztán felhívjuk, amikorra mindenki itt van, hogy jöhetnek haza. Az még nem biztos, hogy utána marad e segíteni, de ha ráér, azt mondta, szívesen maradna, csak még nem tudja ezt így előre.

Túl sok információt közöl egyszerre, nem veszem a lapot, nem értem pontosan, mit is akar, ezért kérem lassításra. Lehuppan, és mint egy gyengeelméjűnek, türelmesen magyaráz. Már látom a képet, amit lefest, és a nevetése elárulja, neki sem tetszene, ha a család és a kölykök együtt mulatnának.
- Oké, már világos- fújom ki a levegőt, amit visszatartottam.
Nyugodtan kezdek beszélni, de egy gonosz kis hang őrült ötlettel áll elő, és én nem tudom befogni a számat, ki is kell mondanom. Bevallom, először nem tetszik, talán mert a Sárkány hangján közli velem, hogy "te leszel a bohóc!", de aztán...
Nem tudom, ebben mennyi szerepe van Gwennek, vagy ahogy megérint. Nyugalmat áraszt, és ettől jó kedvem lesz, a bohócosdiból ötletet merítek, és ezt is elé tárom. A szavai simogatják a lelkemet.
- Szerinted Domi szeretné? - Mi lenne jobb? Ha egyszerű apukaként elvegyülnék az anyukák között, vagy hogy csináljam egy kicsit a műsort? Mert ő be lenne avatva, hiszen tudnia kell, hogy itt vagyok. Sőt, néhány meghívott kis barátjáról is be kéne gyűjtenem egy kis információt, hogy nagyobbat durranjon a meglepetés! Az én agyam már cikázik, ötletekkel teli. De semmit sem szeretnék erőltetni. Elvégre ez Domi bulija.
Izzie kerül szóba, és hiba lenne, ha tagadnám, hogy ismerem. Semmit nem utálok jobban a hazugságnál, a leplezésnél, az elkendőzésnél. különben is, előbb-utóbb minden hazugság kiderül. Ha újra akarnám kezdeni Gwennel... (ez most hogy jutott eszembe?), nem nyithatok hazugsággal. Fürkészve néz rám. Érdekli. Érdeklem (?)...
- Néhányszor beszéltünk már, mielőtt kiderült, őt fogadtad fel bébiszitternek... - a részletekbe nem megyek bele. - Jól kijönnek Domival, úgy láttam- mosolyodom el, amikor eszembe jut, hogyan ették a hot-dogot (majonézzel)- A parkban futottunk össze, nemrég...
Furcsa, hogy Domi sem említette. Vagy igen, csak próbára vagyok téve? Nem érdekes. Nincs mit titkolnom, nincs mit szégyellnem. Összességében jó délután volt, akkor is, ha rosszul indult. Gwen aztán beavat abba is, mi lenne a lány szerepe.
-Jól hangzik! - Ezek szerint ketten készítjük elő a terepet. Valamiért ennek nagyon megörülök. Az utóbbi időben egész jól kijöttem Gwennel. A korábbi veszekedések lassan elmaradnak, és a kéréseimet is igyekszik teljesíteni, amit a láthatással kapcsolatban tártam elé.
- Gwen...- most én érintem meg a karját, de túlságosan intenzív az érzés, gyorsan visszahúzom a kezem- Köszönöm, hogy itt lehetek...- A szemeit fürkészem. Talán ez is egy lehetőség, hogy beszéljek... De nem akarom elrontani. Csak Domit hozom szóba. Milyen gyáva vagyok!- Mindenem odaadnám érte... Olyan helyes kiskölyök!
Szívesen maradnék még vele, sztorizgatnék Domiról, akár másról is, de nem ezért vagyok itt, így visszafogom magam. Inkább beszéljünk a buliról.
- Mondd csak el, mit kell megvennem, mikorra hozzam, hogyan képzelted el...- most már a részletekre vagyok kíváncsi. Avasson be, legyek én is az izgalom részese, ahogy ő. Osztozkodni akarok vele. Mindenben. Vidám vagyok. És titokban bizakodó.

- Őszintén? Szerintem roppantmód élvezné, hogy ő és az apukája van a középpontban. - Szélesedik ki mosolyom nevetősen. Ebben kétségtelenül Darylre ütött a kölyök. Már előre riogatnak vele, mi lesz majd, ha úgy istenesen serdülni kezd és beindul a nagy csajozás, bandázás. De szerencsére egyelőre nem kell ez miatt aggódnom. Van más, hajajj, de mennyi minden!
Izzie említésére csak biccentek aprót. Örülök neki, hogy ezek szerint tényleg kijönnek és nem csak nekem mondja a kissrác, hogy kedveli a lányt. Azt persze nem reklámozom sem Darylnek, sem pedig a nővéremnek, hogy csupán azért vettem fel, mert nem jelentkezett nagyon senki, akik jelentkeztek, azok közül meg még mindig ő volt a legalkalmasabb, aki még a bérén sem szeretett volna felfelé alkudni. De hogy is akarhatna, mikor megvan mindene, amit csak szeretne?
Ahogy a férfi a karomhoz ér, felpillantok rá kérdő-kétkedő tekintettel, nem tudva mire vélni az érintést. Ettől függetlenül hihetetlenül jól esik és sokkal inkább hiszem el így, hogy ezúttal tényleg számíthatok rá, mintha csupán szavakkal fejezné ezt ki...
- Én is örülök, hogy itt vagy és segítesz. Sokat jelent ez neki. - És nekem is, de a világért sem mondanám ki nyíltan, mert valami belső sértettség sikoltva vágja el a szavakat bennem, mikor ajkaimra araszolnának. Azt hittem, ennyi idő után már nem fáj, már továbbléptem... de a lényem egy része úgy fest, örökre őrzi azt a sebet, figyelmeztetésül.
A továbbiakban - talán éppen ezért - igyekszünk a tervezésre, szervezésre koncentrálni, egészen addig, míg Dominic be nem robban az ajtón és apja láttán megörülve "el nem rabolja őt tőlem".

// Köszi a játékot. //