Izgatott vagyok. Egy régi barátomat várom, a legjobbat gyerekkoromból, akihez számos élmény kötött. Évek óta nem láttam, és csak levélben tartottuk a kapcsolatot. Igazából nagyon keveset tudok róla, mert a szavakkal mindig fukarkodott.
Megírtam neki, hol talál: a melóhelyem és az albérletem címét is, de eddig nem jelentkezett. Csak azt tudtam, hogy ma jön, hogy hova és mikor... Ez nála kiszámíthatatlan...
A melóhelyemen vagyok, ma enyém a zárás, csak Stephen van hátul, az irodában, valami papírmunkája van. Leoltottam már az összes villanyt, csak a mennyezeti spot lámasor ég, a munkapult felett. Még egyszer végig nézek az asztalokon, a pulton...
Minden rendben. Tiszta és fényes minden.
Fáradt vagyok, de most nem foglalkozom vele. Még mindig reménykedem, hogy egyszer csak beállít Lio. Ritkán tett ígéreteket, de azokat igyekezett megtartani. Nem egy makulátlan srác, de én tűzbe mennék érte. A legjobb barátom!
Amikor hármat csengetnek az ajtón, tudom, hogy ő az. Ez volt a jelünk régen. Mindig azon röhögtünk, hogy egyet a gyávák, kettőt a postás... (hármat mi)... Felpattanok. A szívem zakatol, mintha bizony csajt várnék, és így nyitom ki az ajtót. Az üvegen keresztül csak a sziluettjét látom, de tudom, hogy ő az. Az ember megérzi a legjobb barátját... (és ugye, a csengő is elárulja).
Ott áll, lezserül, fekete kabátban, kócos fejjel, kipirult arccal, félszeg mosollyal. Nem érdekel, hogy lát-e valaki, azonnal megölelem, ott az ajtóban. Kedvem lenne lenyomni neki egy cuppanósat is, de az olyan csajos dolog, inkább kihagyom. Amúgy sem bírta soha az érzelgős dolgokat. Az ölelést meg megbocsájtja nekem, mert ... Mert tudtommal én vagyok a legjobb barátja.
- Már nagyon vártalak, bújj beljebb!- lépek aztán hátra, és alig bírom elrejteni a könnycseppet a szememben. Hihetetlen, hogy itt van, kézzel elérhető távolságra! Bakker! Eszméletlenül oda vagyok!
Figyelem, ahogy beljebb lép, várom az első mondatát, mozdulatát, bármit! És közben azon agyalok, mikor is láttam utoljára, talán 6-7 éve? Hogy lehetséges, hogy ennyi ideig nem találkoztunk? Mindegy. Lényeg, hogy most itt van.

//Átírtam az előző reagot. Ha érdekel, azt is olvasd el!//

Már éppen arra gondolok, hogy nem várok tovább, majd otthon várom be Liot (megírtam neki, hánytól talál otthon), amikor csengetnek az üzlet ajtaján. Örülök, hogy szóltam Stephennek Lio-ról, mert így nem kell arra számítanom, hogy kiront az irodából, vajon melyik ingyenélő jött már megint kunyerálni...
Nos, egyszer lebuktam. Megfeledkeztem róla, hogy még bent van, és az egyik csöves, akinek rendszeresen viszek kaját, eljött... Amikor odaadtam neki a napi maradékot, Stephen leugatott, hogy ez máskor elő ne forduljon, meg nehogy ideszoktassam a csőcseléket.
Aztán megbeszélgettem vele a dogokat. Miért baj, hogy valakinek odaadom, ami maradt és nem a kukába dobom? Nem nagyon tetszett neki az ötlet, morgott még egy kicsit, aztán csak annyit mondott, hogy tartsam magam ahhoz, amit korábban megbeszéltünk. Utcai barátom azóta türelmesen vár rám, és az üzlet felé csak ritkán jön el.
Lio-t látni... Csak egy pillanatra mérem végig. Már nem az a fiatal kölök, ahogy utoljára láttam, de rögtön felismerem, és muszáj megölelnem, annyira örülök neki. Érzem, hogy visszaölel, meglapogat, aztán -mielőtt kínossá válna a helyzet- elengedem és beljebb invitálom.
- És mit csinálsz, ha mégis? Itt hagysz?- nevetek rá.
Hihetetlen, hogy a modora semmit sem változott. Engem is ugyanúgy csipked, mint bárki mást. Talán ezt is szeretem benne. Sosem volt képmutató. Ő olyan, amilyen, valaki vagy szereti, vagy nem, nem igazán érdekli.
A kezembe nyomja a bort, és egy kisebb csomagot, amit a fiamnak szán.
-Ezt te add majd oda neki... - mondom neki meghatottan, mert nem számítottam rá, hogy Dominic is az eszébe jut- Ugye, nálam maradsz néhány napig?
Közben lerakja a kabátját, én meg az egyik boxba vezetem, felkapcsolom az asztali lámpát, hogy lássuk egymást, és hozok két borospoharat.
-Éhes vagy?- kérdezem, mielőtt válaszolnék a kérdésére, hogy is vagyok. Legyen előttünk ital, ha kell, kaját is kerítek, aztán miénk az éjszaka...
Vigyorogva bámulok rá. Végre ő is mosolyog, és ez jó jel. Bizakodom, hogy most nincs bajban, de majd úgyis kifaggatom.

Akkor higgadok le, amikor hármat csengetnek, mert tudom, hogy Lio az. Addig nyugtalankodtam, mert egész nap vártam, és ő aztán nem arról híres, hogy óra percre megmondja, mikor érkezik. Talán most is csak a széljárásnak köszönhető, hogy betévedt. Sokkal jobban szeretem annál, hogy ezt a szemére vessem. Kölyökkorunkban a legjobb haverom volt. igaz, hogy idősebb voltam nála, mégis jó pár dolgot tőle tanultam. Gördeszkázni is. Eszméletlen trükköket tudott!
Meg kell öleljem, és nem titkolom, hogy elérzékenyülök, elvégre 6 év nagy idő (lehet, hogy volt az 7 is, nem számoltam)... Ő meg csipked. Ejnye már!
- Vígasztald az öreganyád. Biztos bánkódik, hogy ilyen unokája van- adom neki vissza. Pofázni én is tudtam, bár mostanában nem volt kivel.
A kezembe nyomja a bort, meg a kis csomagot, amit Dominicnak hozott. Utóbbit majd visszaadom neki. Jobb szeretném, ha személyesen adná át... Mert ez azt is jelentené, hogy végre láthatja. Eddig csak képeket küldtem róla, amire csak dióhéjban válaszolgatott, és meg szeretném neki mutatni, milyen remek a kissrác. Nem azért, mert az enyém. Vagy éppen azért. Nem tudom...
Oké, azt rögtön levágom, hogy nincs oda a gyerekekért, de most az enyémről van szó! Haver! Ébresztő! Nem egy nyűglődő, hisztis gyerekről beszélünk, hanem egy olyan belevaló, életrevaló kis pofáról, aki olyan, mint mi lehettünk hajdanán!
- Nem lesz szörnyű élmény, ezt garantálom! Túléled!- nevetek rá. Nem tudja, de nem igazán szoktam mutogatni a gyereket. Nem csinálok belőle vásári majmot. Még a haverok közül sem tudja mindenki, hogy apa vagyok. (Az itteni haverokról van szó. Nem sok barátom van, de még azok előtt is titkolózom.) - 6 éves lesz a jövő hónapban- mondom neki elgondolkodva. Az jár a fejemben, milyen gyorsan múlnak az évek. Néha megrökönyödöm. Korábban is ilyen gyorsan repült az idő? Nem így emlékszem!
Még mindig a bejáratnál állunk, pedig jó lenne leültetni. Látszik, hogy át van fagyva. De nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem, nálam marad-e néhány napig. Meg kell ragadnom a lehetőséget, és annyi időt tölteni vele, amennyit csak lehet.
- Néhány hónapja vettem ki egy albérletet a közelben.- közlöm röviden, a részletek ráérnek később. És félelmetes, milyen örömet tud okozni, amikor közli, hogy nálam fog lakni. - Szuper!
Megcsapom a vállát, az ölelésből biztos elég volt annyi, amit már az előbb letudtunk. Inkább egy asztalhoz vezetem, és otthonossá varázsolom a környezetet. Tiszta romantika... De nem én tehetek róla. Látnunk viszont kell egymást. Hozom a poharakat, és közben megkérdezem, éhes-e.
- A pizzasütőnk már hazament, így friss pizzával nem szolgálhatok. De akad néhány szelet még a frigóban, az előbb csomagoltam el. Melegítsem vagy jó lesz hidegen? Esetleg pite?
Amíg a konyhában összeszedek némi kaját, remélem, kinyitja a bort. És ha már kíváncsi volt a kínálatra, adok neki egy étlapot is. ha legközelebb nyitási időben hajlandó bejönni, ne legyen ismeretlen neki már a terep...
Pár perc és máris vele szemben ülök.
- Még most sem hiszem el, hogy eljöttél!- nevetek rá. Biztos elnézi nekem, hogy ilyen érzelmes vagyok. Vannak dolgok, amik nem változnak. Közben felemelem a poharam (főleg, ha már töltött bele) és koccintok vele.
-Rád. Arra, hogy itt vagy...
Aztán visszakanyarodunk a kérdésére, amit a levegőben hagytunk.
-Hol kezdjem? Kezdem a végén: kezdek egyenesbe jönni. Sokat dolgozom, de szeretem csinálni. Albérletben lakom, de a célom az, hogy saját házat vegyek. Hogy mekkorát... Nos, ez nem csak rajtam múlik. Domicot egyre gyakrabban láthatom, hála Gwen rugalmasságának. A nővérére emlékszel? Utál. De nem bánom, mert én is utálom....- abbahagyom. Na jó, ez így dara. és egyoldalú.- Most te is mondj valamit... Veled mi van? Régen írtál, akkor is zavarosan...- picit aggódom. Miatta mindig aggódni kellett, mert buta dolgokba fogott bele. És nem egy szerencsés alkat, hogy mindent megússzon...

Végre megérkezik, és naná, hogy beszól, én meg vissza... Mással nem tudnám ezt csinálni. Nem is biztos, hogy elviselném. De ő ilyen, mindig is ilyen volt, kommunikálni is alig bír normálisan, mert mindig szúr, mint egy sündisznó.
- Na látod, akkor hozzá menj, ha gyámkodni akarsz!- elnevetem magam. Mindig valami hülyeséget hordunk össze, aminek se eleje, se vége.
Az egyetlen olyan srác volt, akivel a semmiről is órákig lehetett beszélni, és ezt akkor vittük mesteri fokozatra, amikor idegenek is okos képpel bekapcsolódtak, és értettek egyet vagy tiltakoztak, miközben már magunk sem tudtuk, miről is beszélünk éppen... A lényeg, hogy jót röhögtünk.
A gyerkőc ajándékát szeretném, ha ő adná oda, és látom, hogy nem lelkesíti az ötlet, de ebből nem engedek. Amúgy biztos vagyok benne, hogy kedvelni fogják egymást.
- Nem lehet rosszabb, mint a sitt- nézek rá, komolyan. Ha azt kibírta, nehogy már a fiamtól gőzöljön be! És persze, kis rosszallás is van a hangomban. Nem kell, hogy jobban rápirítsak, elvégre nem vagyok az anyja. És én is elkövettem a magam kis bűneit... Még csak nem is volna szép, ha a szemére hánynám a dolgokat.
- Akár most is összekaparhatod a cuccod és költözhetsz hozzám. Hol vettél ki szobát?- még nem vagyok képben, hogy mennyi időre jött, meddig marad, mik a tervei... De lassan úgyis mindenre fény derül, nem? - Ha lenne barátnőm, te akkor sem aludhatnál máshol, csak nálam. Ami az enyém, az a tied is, Haverom. - kacsintok rá.
Amúgy is csak olyan barátnőt választanék, aki türelmes lenne a barátaimmal, a hóbortjaimhoz... Nem minden bokorban terem ilyen, eddig csak egyel találkoztam a 25 évem alatt, az meg most új apukát keres a fiamnak. Szuper kilátások...
Közben leülünk, ő pitét választ (és totál egyetértek, a hideg pizza nekem sem jön be), így feltálalom, amit találok. Ez volt az utolsó sütés, még langyos is egy kicsit, szóval gyenge közepes. De jobb a pizzánál, az fix.
Közben kinyitja a bort, ki is tölti, és amikor leülök vele szembe, úgy viselkedik, mint egy szende szűz.
- Mi rossz fát tettél a tűzre? Most is bujkálsz valaki elől?- kérdem halkan, nem célom, hogy lebuktassam, bár Stephen jó fej, érti a viccet is. Többnyire. De Lio csak a késés miatt kér bocsánatot. Még ez is nagy szó, tőle.
-Szóra sem érdemes. Fő, hogy ideértél. - Nem kell a rossz hangulat. Örülök, hogy itt van! Majd ki csattanok! Vagy ezt az egészségre mondják? Mindegy.
-Oké, ránk- bólintok neki, amikor kijavítja, mire emeljük poharainkat. Amúgy én lényegtelen kis porszem vagyok... Nekem ő a valaki!
Aztán beszélni kezdek, mert kérdezett, és mert tudom, hogy neki könnyebb hallgatni, mint beszélni. Az sosem volt erős oldala, még a suliban sem. Pedig nem buta gyerek, a legjobb koponya volt a kortársai között, állítom, de a rossz társaság... Sajnos őt is magával rántotta, mert próbálkozni akart, kitörni, nem a hagyományos módon.
-Örökre? - fura kérdés.- Nem rossz ez, de ha akad jobb, váltok. Tudod, milyen voltam: lásd mindenben a jót... subidú... - elröhögöm magam. Mindig cukkoltak ezért.
Megemlítem a házat, Dominicot, Gwent, és persze újra kérdez.
-Jaj, ezt a szarságot meg honnan veszed? - háborodok fel. -Gwen soha nem vert át. Egyszerűen csak nem egyezett a véleményünk... Én főiskolára akartam járni, ő meg kihordani a gyereket. Mindketten megkaptuk, amit akartunk. - Noha sarkosítok kicsit, a dolog nem volt ilyen egyszerű, de a lényege ez volt.
Túl sokat beszéltem magamról, már ideje, hogy ő is mondjon valamit, de elintéz egy mondattal. Ha abban reménykedik, hogy ennyivel megússza, akkor most rossz lóra tett.
- Ezek szerint tartósan a városban maradsz?- kerekedik el a szemem. - Akkor ezt meg kell ünnepelni!
Az egyetlen személy, akivel valaha is ünnepelni akarnék, az éppen ő. Ritkán járok el otthonról, azt is csak a látszat kedvéért, nehogy azt gondolják, valami szociopata pöcs vagyok. De Lio... Vele aztán lehetett szórakozni!
Eszi a pitét, és azon agyalok, most eljátszam-e neki a hallgatagot. Azt hiszem, csendkirályban csúnyán kikapnék, ő napokig is képes lenne szótlanul ülni velem szemben.
- Azt láttam, hogy sokfelé jártál az elmúlt években... - kezdem óvatosan kerülgetni a témát- Mik voltak a legfőbb mozzanatai ennek az időszaknak? - Hülyülök. Áltudományosan, kissé affektálva teszem fel neki a kérdést. Erre muszáj lesz valamit válaszolnia, különben a következő kérdés még rosszabb lesz...

Bár Liot nagyon régen láttam, mindig ilyen volt. Kevés barátja volt, a rokonaival sem igen tartotta a kapcsolatot. Hogy engem miért kedvel, az rejtély. Nem emlékszem pontosan, mikor jöttem rá, hogy engem másképp kezel, mint a többieket. Sosem volt bennem gyanú, hogy esetleg meleg lenne a srác, mert mindig a csajokat hajkurászta (vagy azok őt), és nem is olyan volt a kapcsolatunk... Mégis gyakran felmerült bennem a kérdés: miért éppen én? Nem mintha bánnám.
Hogy meg tudom lepni egy megjegyzéssel, ez engem lep meg. Úgy látszik, olyat mondtam, ami betalált. Vagy érzékenyen érintette. Mindenesetre átsiklunk rajta. Ő nem csinál belőle ügyet, én meg nem csinálok bolhából elefántot. Ezt a játékot nem játsszuk! Elég volt belőle, egy életre. A megjegyzésére így csak egyféleképpen tudok reagálni, és ezt igyekszem nagyon kedvesen mondani.
-Ha megismered... talán megváltozik a véleményed- óvatos mosoly van a szám sarkában. Én ismerem Dominicot. És azt hiszem, Liot is. Lehetetlen, hogy ne jöjjenek ki egymással. Amúgy meg alaptalan minden félelme. Még az is lehet, hogy a találka sem jön össze olyan gyorsan, mint szeretném... És mindennek oka Izzie, a babysitterünk.
- Tőlem akár ma is átcuccolhatsz, segítek, ha kell!- rögtön rácsapok a válaszára. Az a biztos. Bár nem hiszem, hogy -ha már erre képes volt, hogy éjjel jöjjön el- becsapna az odaköltözését illetően, jobb, ha magam is segédkezem benne. Úgymond kibiztosítom magam...
Rákérdez a csajokra. Mármint, hogy van-e.
-Nem szükséges hallgatóznod. Nincs csajom, és egyenlőre nem is lesz. Amúgy sem vinnék fel magamhoz senkit... - van néhány dolog, amiben szívesen osztozkodnék Lioval. Őszintén, a csaj még nem jutott eszembe, de... Most hogy mondja... Nem, hülyülök. Gwent nem adnám oda semmiért. Bár úgy tűnik, én nem kellek neki. Ideje volna tovább állni?
Eszünk, iszunk. Az én kis röhejes életem felől érdeklődik. Talán nem emlékszik, hogy amikor az utcán töltöttem néhány éjszakát, arról is lelkesen meséltem neki? Nem engedhetem meg magamnak, hogy depressziós legyek, vagy legyűrjenek a gondok. Mindig kell találni valamit, amibe bele kapaszkodom, és túlélem a mát, a holnapért. Mert bízok benne, hogy szebb lehet. És hogy ez megvalósulhasson, a mában én igyekszem valaki más/mások napját szebbé tenni. Honnan tudhatom, hogy holnap nem énrám ragyog a szerencse csillaga?
Amikor róla érdeklődöm, megint poénkodik.
- Már megint mi a manót követtél el? - visszavigyorgok, de csak azért, mert tudnia kell, a bajban is barátom. Nem értek egyet minden döntésével, erről régen is sokat fecsegtem neki, de nem vagyok az az ember, aki erőszakkal hat a másikra. Az észérveim lepattannak róla, megverni meg nem fogom. Nem is érnék el vele célt.
- Nem aggódom. Én csak jót tudok rólad mesélni- mondom határozottan. Mondjuk, ez nem teljesen igaz, de a gyerekkori stiklik már senkit sem érdekelnek, igaz? Amúgy meg a titkai jó helyen lennének nálam. Sosem árulnám el. Az olyan volna, mint önmagamat szemen köpni.
Iszunk, tovább témázgatunk. Beszélgetünk a munkáról, a gyerekről, Gwenről. Érdekes, mennyire más véleményen vagyunk vele kapcsolatban.
-Csak azt ne mondd, hogy nem emlékszel rá! - hitetlenkedem. Bár akkoriban már elég sok zűrje volt, kevesebbet futottunk össze, de emlékszem, milyen sokat beszéltem róla. Találkozniuk is kellett... Hol is? A memóriám most nem igazán működik. Aztán a fejemhez kapok, és előkotrok egy fényképet a tárcámból. valamelyik üzletben csináltattuk, 4 kép egy huszasért... valami ilyesmi... A kezébe nyomom.
- Ilyen volt... - az arcát lesem, és szinte olvasom róla, mire gondol. - És amióta Domi megszületett, még formásabb- jelezve, hol kerekedett ki. Ennyi belefér. Főleg, hogy Lionak mesélek róla. és el is nevetem magam. Van ebben némi fájdalom is, de ezt nem tudhatja senki.
Szóba kerül a főiskola és a szakmám, de erről nem szívesen beszélek. Kudarcnak élem meg az egészet. Csőd vagyok. Így nem kellek senkinek. Lionak mégis vallok. Egy keveset.
-Ja. Elvégeztem. Csak azt nem tudom, minek. Ott állandóan Gwen nővére baszogatott, utána meg az írásaimért a kiadók... Túl nyálas vagyok, azt mondták. Az embereknek nem a valóság kell, hanem ...- fájdalmasan legyintek. Ez az egyik téma, amitől el tudok szomorodni...
Inkább a számba tömök némi pitét, ha már elém tolta. Nem hinném, hogy ettől mi már buzik vagyunk, de jót röhögök rajta. És imádom, hogy témát vált.
- Bárhová elmegyek veled, Haverom, de bulizni már használhatatlan lennék. Túl régen volt 6 óra. - az órámra nézek- Lassan újra annyi... De akár holnap... azaz ma este... - kacsintok.
Ha már a hülyéskedésnél tartunk, kicsit elbohóckodom a kérdést, amit felteszek neki. A válaszát fapofával adja elő, én meg gondolkodom, vajon komolyan beszél, vagy csak ugrat. Nála aztán sosem lehet tudni. És valamiért mégis azt hiszem, igazat mond.
- Bakker, erről inkább nem mesélj...- nevetem el magam. Pedig mindent tudni szeretnék róla.
Pár perce beszélgetünk, de máris az az érzetem van, mintha soha el nem váltunk volna. Persze, vannak betömendő lyukak... De az érzéseim iránta semmit sem változtak. Tűzbe mennék érte, most is, ahogy régen. Mert ő a legjobb barátom.

Csak azért, mert a piteevés utánra időzíti a költözést, nem fogok megfulladni a magamba tömött ételtől.
- Igyunk még egy kis bort- mondom neki nevetve. Imádom, hogy itt van. És nem a hely számít, hol beszélgetek vele, hanem a társasága. Tőlem a híd alatt is piálhatnánk...
Még mindig nem hiszem el, hogy itt van, ennyi év után. Laza, mint mindig. Vannak emberek, akikből ez ösztönszerűen jön. Én, ha megszakadok sem tudok ilyen lenni. Talán pont ezért. Mert csak szeretnék ilyen lenni- de aztán mehetünk hozzád, majd hozzám.
Ha egy csaj lenne, ez most abszolút szexuális értelmet nyerne, de kettőnk között ez nem kérdés. Aludtunk mi már együtt, csak azt nem tudom, ő emlékszik-e, akkoriban kezdett többet inni... Rám is rossz hatással van, ha mértéktelenül vedelek, ezért is hanyagolom a nagy bulikat.
Ha már szóba jött a csajozás, hát el kell mondjak neki egy pár dolgot.
- Nem tervezek most tartós kapcsolatot. Bár...- kicsit elgondolkodom- Tudom, hogy nem helyes olyan szekér után futni, ami nem vesz fel, ezért... Randira hívtam egy lányt... - megvonom a vállam. Az egész csak egy játék miatt alakult így, Lauren játszani is készséges volt, és randira jönni is... Még mindig nem tudom, jó ötlet-e ez. De ha az ember nem próbálkozik, egyedül marad.
-Tudod, felállítottam néhány szabályt az életemben...- próbálom magyarázni, miért vagyok ilyen vaskalapos. - Eddig bevált és nem kívánok rajta változtatni a jövőben sem. Szimpla önvédelem.
Liora nézek, amikor romantikusnak ír le engem.
-Az a fiú már a múlté. A mai lányok nem vonzódnak a lúzerekhez. Nekem meg nem kell olyan csaj, aki csak dugni akar. Olyat mindennap találni.
- Most biztosan hülyének fog nézni. Régebben együtt hajtottuk a csajokat, mindaddig, amíg meg nem ismertem Gwent, de akkor megfordult velem a világ... Keserűen nevetem el magam: mit tesz a szerelem?
Lio meg olyan képet vág, mint akit gyomorszájon vágtak.
- Nyugi, nem lettem szerzetes. Volt néhány kapcsolatom ... azóta- Persze, arra gondolok, amikor Gwen terhes lett én meg leléptem. Legelőször azt hittem, ez lesz az orvosság, hogy elfelejtsem őt, aztán rájöttem, mekkora ökör vagyok. Szabályokat kezdtem hozni az életembe, és egyre kevesebb lány jutott át a szitán, és némelyik nem volt elég türelmes hozzá, mások meg... később estek ki a prixisből.
A buli ellen semmi kifogásom. Ismerkedni különösen szeretek. A főiskolások nagy része ismer, néhányan még a főiskolásként, mások pedig már "a" pizzásfiúként. Sokan járnak be ide, beszélgetünk pár szót.... Néhányan már mindig engem hívnak. Szeretem a főiskolát. A srácok nagy részét is.
Pár szót árul el magáról, nagy nehezen, de már vált is témát. Na jó..., legyek ma én kivesézve. Remélem, ha teljesül a kívánsága, és kibulizzuk magunkat, többet is hajlandó lesz elárulni. Inkább Gwenről mutatok egy régen készült fotósorozatot, még abból az időből, amikor minden rendben volt.
Beszélünk a főiskoláról és a munkáról is, már ami a végzettségemhez dukálna, de őszintén elmondom neki, hogy nem jártam túl sok sikerrel. Nos, egyszer-kétszer publikáltam már, persze, álnév alatt, érdekes módon azzal sikeresebb voltam, mind D. B-kal. Ha üldözési mániám lenne, azt gondolhatnám, ebben is a Sárkány keze van, de tudom, hogy ez lehetetlen. Nem beszélünk sokat a dologról, mert gyorsan témát vált megint.
Megint a legközelebbi tervek kerülnek előtérbe, és már én is jó ötletnek tartom. Dumálni tudunk fekve is. Csak haladjunk.
Oké. Akkor most költöztetünk, este meg elmegyünk bulizni. Vasárnap még mindig jó bulik szoktak lenni, bár azt mondják, a péntek és a szombat az igazi... Majd azokat is kipróbáljuk!- nem is rossz ötlet. Ha velem marad egy rövid ideig, minden napját ki fogom használni.
Míg megisszuk az utolsó pohár borokat, és közös erővel betömjük a pite maradékát, a zűrös ügyeiről kérdezem. Nem mintha nagyon izgatna a dolog. Nekem ez a fickó akkor is a legjobb barátom lesz, ha magát az elnököt lopja el. Lehet, jobban is járna a fél világ. mit tudom én? Sosem politizáltam...
Azt leszűröm, hogy Lio életszemlélete semmit sem változott az elmúlt évek alatt. A mának él, nem érdekli a holnap. A pénz lényegtelen. Ha van, költi, ha nincs, minden eszközt bevet, hogy legyen. Nem feltétlenül törvényes eszközökkel.
Jó lenne, ha velem maradhatna, sokáig. Most nagyon szélsőségesnek tűnhetünk egymás mellett... De ha kettőnket össze lehetne gyúrni... Lenne két vagány, helyes (nagyrészt miatta!) pasi, klassz melóval, laza életszemlélettel, mégis veszélytelenül... Majdnem veszélytelenül...
Vidáman nézek rá. Ha csaj lennék, biztosan beleszeretnék, első pillantásra, de ismerem már ezer éve, és jobban szeretem, mint az édes testvéreimet. Örülök, hogy itt van. És hogy ne lássa, menten elbőgöm magam, felállok.
-Beköszönök Stephnek. Úgy látszik, mégis ő zárja a boltot. Egy perc, és jövök- Visszanézek rá- El ne merj tűnni, mert utánad megyek és szétrúgom a formás segged!- elröhögöm magam, a következő pillanatban pedig letörlöm a kicsorduló örömkönnyimet. Bakker, bőgök, mint egy gyerek...

Nem szeretném az utcán magammal hurcolni a bort, azt indítványozom, igyuk meg. Aztán lassan indulhatunk is. Hacsak nem találunk még olyan témát, amit sürgősen meg kell beszélnünk. Valamiért azok az esték jutnak eszembe, amikor a folyóparton aludtunk, egy sátorban, csak azért mert összebalhézott valamelyikünk otthon, vagy csak egyszerűen brahiból...
A csillagok alatt dumáltunk legtöbbet, amikor csak mi ketten voltunk, meg némi cigi... Olykor valami pia is, amíg nem vitte túlzásba. Az már nem a dumálásokról szólt. Egyszer komolyan rám hozta a frászt... Meg kellett hányatnom, és nem volt kellemes élmény.
-A bor kitűnő. Választottad vagy ajánlották? - nem számít igazán. De ha ez neki örömet okoz, beszéljünk a borról.
Persze, nem csak ez kerül szóba. A lakásom, a csajok... Elkomorodik, ahogy hallgat. Bár kiesett 7 év, amióta szemtől szemben beszélgettünk, és a neten sem sírtam tele a klaviatúrát, amikor Gwenről beszéltünk, azért azzal tisztában van, hogy a kapcsolatunk nem volt túl rózsás. Igazából most sem az, de sokkal jobb, mint amilyen volt.
- Mit jelent csak bulizni? - nézek rá, biztosan "nagyon okosan". - A látásom nem vesztettem el, megnézem a szép lányokat, dumálok, táncolok, ha kell.. - elnevetem magam. - Azért nem fogadtam szüzességi fogadalmat!
Éppen emiatt mesélem el neki, hogy randizni hívtam egy lányt. A körülményeket nem kötöm az orrára, de még előtte sem akarok puha pöcsnek tűnni. Nem is erről van szó.
-Elmegyek, már le is van zsírozva. Szerdán lesz... - addig még van néhány napom. Bár először az jut eszembe, talán elhalasztom, már csak miatta is, de a reakciójából tudom, úgysem hagyná.
Én a szabályaimat hozom fel neki, ő meg a romantikus énemet emlegeti. Bár azt mondom, az a srác a múlté, nem teljesen gondolom így. Csupán osztogatni nem akarom... Lio viszont majdnem félrenyel... Meg kell ütögessem a hátát, hogy megszabaduljon a cigány útra szaladt falat vagy korty kínzó érzetétől.
- Oké, sarkosítok. Talán csak az igazira várok- nyugtatom meg. Ha tudom, hogy a dolog ennyire kiakasztja... , akkor is elmondom az igazat. A legjobb barátjának mégsem hazudhat az ember, nem igaz? - Ugyanolyan galamblelkű vagyok, mint régen.
Ezért is alkottam a szabályaimat. Néhányan csak kihasználni akartak... Ebből viszont nem kértem, köszönöm. Ezt Lionak is be kell látnia. A reakcióján viszont nevetnem kell.
-Ez hiányzott, haverom! Hogy valaki jól pofán vágjon, hogy magamhoz térjek végre! - vigyorgok rá, közben gombóc van a torkomban- Nélküled egy más világban éltem, esküszöm! Hol voltál, te szemétláda? - korholom, ugratom. Vegye magára, ha tetszik. Még túlságosan örülök neki, hogy beolvassak neki, de majd annak is eljön az ideje.
Megint osztja az észt, mint régen, és én visszaszólok, de ez már jellemző ránk. Egy kis kakaskodás a nézetkülönbségeink miatt.
-Oké, van olyan, akinek ez kell... - egy pillantást vetek rá. Valóban igaz lenne, amit írt, és neki ennyit jelent mindez? Mint egy csettintés? - De ha rólam azt mondod, vérbeli romantikus vagyok, hogyan várhatod el tőlem, hogy naponta cserélgessem a csajokat?
Néha meglep, hogy mennyire másképp látunk dolgokat, mégis mennyire kedveljük egymást. Már rég hagyhatott volna a pi...ba.
-Na most akkor legyek lúzer vagy ne?- nézek rá, és megint röhögnöm kell az arckifejezésén. Az előbb azt mondta, felejtsem el, most meg, hogy ezt akarja vissza.- Na, rajtad igazodjon el az ember!- csapkodom meg a vállát, az asztalon áthajolva.
Ő meg most mérgesnek tűnik. És még mindig túl sok mindent kell megbeszélni, bepótolni. Javaslom, hogy lépjünk le. Bár az előző percekben is érzelmi hullámvasúton száguldottunk végig (azt hiszem, főképpen én, de azt gondolom, ő sem maradt érzéketlen), rötyögve hagyom ott, hogy aztán bőgjek egyet csendesen. Bakker, senkivel, SENKIVEL nem beszélgettem már ennyit... mióta is? Nos, idejét sem tudom.
Átírom a listát a fejemben a legfontosabb dolgokról az életemben. Mert Lio megint előkelőbb helyre került, mint ... Ez legyen az én titkom.
Nem tudok arról, hogy meglátott. Nem zavarna a dolog, talán ő is értené, ha ugyanolyan romantikus lúzer lenne, mint én. De ő másmilyen. Pont azért van szükségem rá. Azt, hogy a falon megrepedt egy pontban a vakolat, nem veszem észre sem most, sem később. Valószínűleg akkor sem tulajdonítanék neki nagy jelentőséget, ha észrevenném.

A bulizásról eltérő véleménnyel vagyunk. Míg ő a csajozást érti rajta, én valóban a kikapcsolódást... És ha kedvem is van táncolni, ismerkedni, a célom nem az ágy.
De nem mindig volt ez így.
Korábban sokat buliztunk együtt. Bár akkor ez még arról szólt, hogy kiszakadjunk otthonról, piálhassunk egy kicsit, zenéljünk vagy zenét hallgassunk, és persze - nem tagadhatom- ott voltak a csajok. Tizenévesként azonban más volt az életszemléletem, mint most. Gondtalannak éreztem magam és végtelenül szabadnak. Nem nagyon foglalkoztam a világ dolgaival. Felelőtlen voltam és gyakran meggondolatlan.
Ha más hozná elő a témát, egyszerűen csak rámorognék, hogy fogja be a pofáját, de Lio szájából ez a pornó dolog sem tűnik durvának.
- Bakker, nem vagyok már tízennégy!- akkoriban számtalanszor néztem titokban ilyen filmeket. Izgatott a látvány. Ki nem élt át hasonló érzéseket?
Persze, nekem is vannak testi igényeim. Egészséges férfi vagyok. De ha nőm nincs, csak a markom marad... Jobb erről nem beszélni.
Elköpöm, hogy szerdán randim lesz, és Lionak erre felcsillan a szeme. Lám, már azt hiszi, nálam ez egyenlő a dugással. Eszembe sincs ágyba vinni Laurent. Az első randin semmi esetre sem. Ez is egy elv, amihez tartom magam, kb... 3-4 éve? Jó ez nekem így, még ha ő nem is érti. Az biztos, hogy nem osztogatom magam, és nem engedem magam kihasználni. Elég volt az a néhány év Gwen után. Nem volt jó, egyáltalán nem volt jó...
- Nézd, első randi, még nem is ismerem. De majd kiderül, hogyan tovább, ha már van némi fogalmam róla, kicsoda, micsoda, hogyan gondolkodik?- próbálok érvelni. Hogy az igazit keresem-e? Azt hiszem, már megtaláltam, csak voltam olyan agyament, hogy elhagytam. Az embernek adataik kétszer ilyen lehetősége az életben? Kötve hiszem. Nekem túl korán jött, és nem tudtam kellően vigyázni rá.
Persze, kiiskoláz, én meg örülök, hogy visszakaptam a régi cimborám. Talán a magányom számlájára írható, hogy olyan lettem, amilyen, talán csak Lio hiányának, nem tudom. Ha velem lett volna, talán másképp alakul az életem. Ő mindig nagyon laza volt, ezt csodáltam benne, még akkor is, ha fiatalabb nálam néhány évvel.
Most megint azon lovagol, hogy lefeküdni valakivel semmi...
- Lio, a francba, amíg nem panaszkodom a nemi életemre, addig ne szóljál bele...- elröhögöm. De persze tudom, hogy igaza van. Manapság a szex már nem sokat jelent két ember között. Nekem pedig még mindig nagyon sokat. Éppen ezért nem vagyok képes rá... - Ha felhozol két szőkét, tán még a kedvem is megjön...
Persze, nem beszélek komolyan. Ha Lio felhoz két nőt, akkor csak szórakoztassa őket, én majd elhúzok a pi..ba.
Dumálunk még egy kicsit, szóba kerül az ő élete is, bár rögtön érezni, hogy jegelné a témát. Oké, most még megússza. Elfogyott a bor, Steph még nem lépett le, így beköszönnék neki, hogy zárjon be utánam. Persze, nem jutok el az irodáig. Hogy az öröm indikálja, az tuti, de előtörnek belőlem a könnyek. Hülye dolog, pasiként bőgni, de Lio ezt váltja ki belőlem. Nagyon hiányzott. Nem is tudja, mennyire.
Kell néhány perc, míg összeszedem magam. Beköszönök Stephnek, aki csak int, hogy menjek, majd bezár. Reményeim szerint a sírás jelei nélkül térek vissza Liohoz, aki megint hülyül.
-Bakker, félnem kéne tőled? Tartsam magamon az alsóm? - ha már hölgynek nevez... Röhögök. A francba is, emlékét sem tudom, mikor nevettem utoljára ilyen jóízűen. Az, hogy este majd bulizunk, még a jövő zenéjének tűnik. Liotól mindent elfogadok, eltűrök, mindent elviselek. Ha két szőkével megyünk haza, azt is. Amúgy is... Lehet, hogy neki van igaza...

Á, ez fájt! Azért örömtelen felröhögök, mintha egyetértenék, ciki pornót nézni és csak a gyerekek csinálják. Nekem azért van gyakorlati tapasztalatom is, de nem vetem meg az éjfél utáni műsorokat. Mélyen hallgatok sötét titkomról.
Csak sejthetem Daryl milyen nehézségekkel küzdhet, mások vagyunk. Ő ilyen én olyan, neki ez válik be, nekem más. A csajok terén is. Talán ezért nem fogunk soha összeveszni rajtuk. Maradjon csak galamblelkű, ő megengedheti magának, a többit én elintézem. Első randi, ismerkedés, ez olyan unalmas. Mégis miről lehet csevegni olyankor? Hogy mi a kedvenc színe? Megacélozom vonásaim, kifejezéstelen vagyok és kemény, semmi nem látszik rajtam. Se helyeslés, se ellenvetés.
- Csak menj el, aztán meglátod.
Mondok valami semlegeset, rá bízom, ő tudja, ő élete. Én nem fogok nagyon beleszólni, csak épp, hogy rendbe tegyem. Beszélnem kellene Gwennel is. Nagyon nem fűlik hozzá a fogam, de mégis. Lehet, hogy erőszakosan akarok segíteni neki? Erre akkor döbbenek rá, mikor rám szól, de nevetve. Vállat vonok kifejezéstelenül, kicsit mintha vigyorognék, aztán mégsem.
- Nem vagyok az apád, azt csinálsz, amit akarsz.
Bízom rá, csak fel akartam dobni az életét, de ő már másképp él, nem úgy, ahogy én és nem úgy, ahogy régen. Azért a szőkéken elmosolyodom.
- Örülök haver, hogy nem vagy még impotens.
A gyengéi... Ha jól emlékszem Gwen is szőke. Biztosan, hisz elfelejtette szedni a tablettát.
Az én magánügyeimből kizárnám, egyrészt mert neccesek, másrészt mert neccesek és nem akarok róla beszélni. Azt hiszem utoljára 14 évesen beszéltem ilyesmikről, azóta se hiányzik. Rajtakapom a dolgon, egészen véletlenül és éktelen haragra gerjedek, mert tudom, hogy rá kellett volna vigyáznom és nem tettem. Most pedig szar munkája van, egy olyan nője, akinek nem kell és egy kölyke. Pokol lehet, talán még én is bőgnék. Bár ez nagyon meredek gondolat. A falat szinte széjjel verem, a kezem fáj, ő pedig nem vesz észre semmit, miközben én tulajdonképpen esküt teszek, hogy helyrehozom, amit elcsesztem, hogy vigyázok rá, ahogy ő régen, hogy megjavulok, már ami a barátságot illeti. Igyekszem majd jó barát lenni. Elkapom, jobbommal magamhoz húzom és férfiasan átkarolom. Magasabb vagyok egy pár fejjel, szóval így vicces.
- Még mindig ciki alsókat hordasz? Na majd lecsekkolom! Nekem meg van még a Super Marios!
Igyekszem feldobni, miközben kisétálunk az ajtón és elindulunk a lakásom felé. Meg fog lepődni, elég nagy luxusban élek. Nem baj, most már van kire költeni a pénzem.

(Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszi a játékot!!!! )

Hogy hogyan jutunk el a bulitól a pornóig, már meg sem tudnám mondani. Talán csak a bor mellékhatása, hogy hülye képzettársításokat okoz. Én ittam régen vagy Lio gondolkodik teljesen másképp, mint én?
Jesszusom, itt van ez a srác, aki a legjobb barátom (volt), és minden baromságban együtt voltunk benne, és most... Annyira másnak tűnik! Az nem lehet, hogy ez elválasszon tőle! Óvatosan figyelem, szeretném megtalálni benne azt a srácot, akit régen ismertem, de azóta nagyon rejtőzködő lett. És kiismerhetetlen.
Nevetése nem tűnik felszabadultnak, néha talán kényszeredett, és ettől elszomorodom. Ó, Istenem, kérlek, ne vedd el őt is tőlem! Igyekszem tehát mindenre rábólintani, amit mond, csak azért, hogy örömöt tudjak neki szerezni. Szeretném újra megismerni, olyannak, amilyen most. És szeretni. Mindig is szerettem, tagadhatatlan. Fura, de Gwen mellett ő áll hozzám legközelebb.
Belenyugszik a döntéseimbe, de attól tartok, ez éppen csak olyan egyetértés, amit a szeretete generál. Mást mondana a kút fejéből... Bakker, ő is szeret! Ennyi év után is, ugyanúgy, mint régen! S bár viccelődünk, egy hangyányi feszültség ott vibrál még köztünk. Nem veszünk róla tudomást.
Mehetnékem van, elköszönnék Stephentől, de megállítanak a könnyeim. Basszus, sírok. Sírok örömömben, hogy itt van, és itt vannak az érzéseink, hogy az a szétvághatatlan baráti kapocs még mindig ott van kettőnk között. És aztán siratom az elvesztegetett éveket, hogy szétsodort bennünket az élet, más mederbe terelt... Halkan fohászkodom, hogy semmi ne legyen visszafordíthatatlan, és Lio meg én újra olyan fesztelenül tudjunk beszélgetni, mint évekkel korábban, még kölyökként.
Kell egy kis idő, míg összeszedem magam, de megy ez már. Magamhoz veszem a csomagot, amit majd a harmadik sarkon csúsztatok az ismerős csövesem kezébe. Ma egy kis sonkás pizza jut neki. Jobb, mint a semmi.
Lio vidámabbnak tűnik, mint mikor itt hagytam, és bohóckodik, amit jó jelnek veszek, adom alá én is a lovat... Ugratjuk egymást. Nem veszem rossz néven, ahogy a hóna alá nyalábol. Régen én csináltam vele ugyanezt. Csak azóta lehagyott néhány centivel. Jó néhánnyal. Basszus.
- Ne is mondd... A szivecskés még mindig megvan, de már csak ritkán hordom, mert nagyon szorít...- A Super Marios gatyájáról pedig beugrik egy régi sztori...- Basszus, emlékszel....? - vigyorogva idézem fel neki a "pisiltess meg" mondatról elhíresült éjszakát. Röhögve megyünk hozzá. Az előbbi feszültségnek nyoma sincs.


(Ne viccelj! Én köszönöm! Még ezer ilyet- vagy jobbat!)