A hosszú napom után kissé megéheztem, és elkezdtem valami kajálda után nézni. Itt
Hollywoodban jó sok van. Otthon őrültem ha az az egy, ami van nyitva is van. Bár ha vissza gondolok, abban a kajáldában volt az első csókom a város legdögösebb csajával. Azok a szép idők, ami azt illet most hogy jobban belegondolok az első szakításom is ott volt szintén a város legdögösebb csajával, ciki tudom, de ez van. Rájött hogy a háta mögött egy másik csajjal is kavarok. Elgondolkodok mit is szeretnék enni, hamburgerhez nincs kedvem, botdoghoz sincsen. Ahogy járom az utcát az emberek rám néznek, ezért vetek egy pillantást magamra. Kék csőfarmer van rajtam szürke póló és és a piros kapucnis felsőm, semmi fura én legalábbis így látom. Ahogy sétálok meglátok egy pizzériát, belém hasít egy érzés ami nem más mint a pizza utáni vágy. Szaporábban veszem a lépteimet és benyitok, egyből megcsap a finom pizza illata. Annyira éhes vagyok, hogy ha csend lenne itt mindenki az én hasam korgását hallaná. Megnézem a kínálatot. Leülök és várom hogy jöjjön valaki aki felveszi a rendelésemet.
Csak hamar meg is jön egy srác személyében. Jól nevelt fiúként csak mosolygok és várom hogy megkérdezze mit szeretnék.
Nos egy sajtos sonkás pizzát kérnék hozzá pedig kólát és ha lehet akkor siess mert mindjárt éhen halok.
Mondom neki a tőlem telhető legkedvesebb hangnemben. Nem tehet róla hogy fáradt vagyok és éhes hiszen ő csak egy alkalmazott.

//Remélem jó lett //

Egy átlagosnak induló nap... Ahogy beérek, kapom a hírt, hogy beteg lett az egyik új felszolgálóm, és ma SoRa sincs bent, hogy rá bízhassam a boltot, így én állok vissza a pult mögé, még ha ez azt is jelenti, hogy zárás után maradhatok megcsinálni a papírmunkát. Hosszú nap lesz.
Egymás után jönnek a vendégek, szaladgálok közöttük, de a háttér teszi a dolgát, így nekem sincs nehéz dolgom. Néhányan sietnek, mások ráérősen üldögélnek nálam. Halk zene szól, valamelyik zenei csatorna megy a TV-ben. (Nagyokos újságok szerint az emberek szeretnek tévézni evés közben.)
Aztán beesik egy srác, és felveszem tőle a rendelést. Kedves, nincs vele bajom, de akaratlanul olyan megjegyzést tesz, amivel megbánt. Visszaadom neki az étlapot:
- Míg sül a pizza, esetleg hozzak egy salátát? Nagy a választék, és azt egy percen belül tálalni tudom- mondom lelkiismeretesen. Nem hagyhatom, hogy éhen haljon egy vendégem!
A srácot egyébként még soha nem láttam még itt, de újabban sokat vagyok a fal mögött, és nem ismerek mindenkit.
-Van valami speciális kívánság? Sajtos szél, dupla adag sonka vagy sajt, vastag tészta, nagyobb méret?- igyekszem minden igénynek megfelelni, ezért speciális kívánságokat is teljesítünk. Ha ez a fiú még nem volt itt, nem tudhatja, el kell mondanom.

A tévét  bámulom, az egyik zene csatorna megy rajta, jó számok szolnak. Látom, hogy  a felszolgáló srácnak, nem esett jól a beoszlásom a kaja sürgősségét tekintően. Viszont nem kapja fel  vizet, nem vág pofákat, csak vissza adja az étlapot és közli velem, hogy a pizzára még várni kell, de salátát azt egyből tud hozni.  Megnézem az étlapot, de fogalmam sincs melyik saláta milyen, nem szoktam én ilyeneket enni.
- Kérnék egy tök egyszerű salátát amiben nincsen répa, ha lehetséges.- mondom neki próbálva vissza tartani a bunkó énemet. Aztán megkérdezi van-e speciális kívánságom a pizzát illetően. Gondolkodok az ajánlatán, és ahogy sorolja a lehetőségeket, még jobban korog a hasam. Legszívesebben azt mondanám neki, hogy fogd már be, és hozd amit rendeltem. Vissza tartom és nem mondok neki semmit vagyis, de, mert tökjó specialitásokat mond.
- Ha lehet, akkor dupla sonkát kérnék, vastagtésztával. - közben kedvesen mosolygok.
- Köszi - teszem hozzá gyorsan. Azon tanakodok vajon megkérdezzem, tud-e munkát a környéken, kissé le vagyok égve. Anyáéknak meg nem telefonálhatok haza állandóan, hogy küldjenek pénzt. Sajnos a tanárok otthon nem keresnek valami sokat, meg egyébként is, az egyetemet ők fizetik, és most vettek nekem új kocsit. Eldöntöttem megkérdezem, lesz ami lesz legfeljebb azt mondja, bocsi, de nem tudok.
-Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nem tudsz valami munkát itt  környéken? Most költöztem ide az egyetem miatt és kéne valami munka.- Hadarom el a kérdésemet. Nem szeretek idegenektől ilyeneket kérni, mert kiszolgáltatva érzem magam tőle. Viszont a munka, most nagyon jól jönne.

Megszoktam már, hogy átjönnek a koleszból a srácok, és a legtöbbel gyorsan megtalálom a közös hangot, hiszen nemrég még én is iskolapadban ültem. Vannak néhányan, akiknek csúnya szája van, némely szavakat úgy használják, mintha kötőszók lennének, és ez nekem egyáltalán nem tetszik.
Ez a srác szépen beszél, és kedves a hangja is, mégis van benne valami sürgetés, mintha nem lenne ideje éppen elég. Biztosan nem életében először eszik pizzát, tudnia kell, hogy az elkészítés és a sütés időt vesz igénybe, mégis olyan célzást tesz, mintha mindez rajtam múlna.
Nem, nem zaklat fel. Inkább egy lehetőséget ajánlok neki, hogy addig se éhezzen, míg a pizzájára vár. Egy kikötése van, ne legyen benne répa. A pizzájával kapcsolatban még tisztázunk egy két kérdést, aztán leadom a rendelést. Máris az jut eszembe, vajon van-e (lenne-e) arra lehetőség, hogy a rendelést meggyorsítsuk? Egy kütyü, amivel a vendég kéréseit azonnal a konyhába tudnám közvetíteni... Elteszem magamnak az infót, ennek érdemes lenne utána járni...
Elkészítem a salátát, az üdítőt, és már megyek is vissza a fiúhoz. Az egész nem telt 2 percbe. Lepakolok elé, és már éppen mennék, de megállít. Állás kéne neki.
- Mihez értesz? - kérdezek vissza. Ha kocka, talán kiépíthetné nekem a számítógépes rendszert. De ne szaladjunk előre. Megvárom, mit válaszol.

Miután megbeszéltük mit egyek, amíg a pizza elkészül, majd a feltétet, illetve a tésztát is megtárgyaltuk. A felszolgáló srác elmegy. Elgondolkodok, megkérdezzem, tud e munkát a környéken. Kedves srácnak látszik akinek a vendég az első. Körülbelül két perc múlva már jön is a salátával és az üccsivel. Lepakol elém, a saláta nagyon jól néz ki. Viszont, a felszolgáló srác, már menne is amikor felteszem neki a kérdésemet. Vissza  fordul. majd az kérdezi mihez értek.
- Én nem fogom azt mondani, hogy ehhez és ehhez értek, mert akkor hazudnék. 18 éves vagyok most hagytam el, életemben először, a szülő városomat. Eddig anyámék tartottak el, de annak már vége a saját lábamra szeretnék állni. - közlöm vele.
Csak a szín tiszta igazságot, a hadovázással nem megyek semmire. Mert mi van ha azt mondom neki, hogy profi szakács vagyok, és pont tud egy szakács állást. Odamegyek és kiderül, hogy még azt sem tudom hogyan kell a tűzhelyre  tenni a lábost.
- De hamar tanulok, és ha kell, bármit megcsinálok, még takarítok is ha azt kell.-
Uh apám, ezt én mondtam?! Jobban át kéne gondolnom mit mondok. Én takarítani? Az elmúlt 18 évben, egyszer nem volt a kezemben söprű vagy lapát. Anyám sem tudott rávenni soha, a takarításra, most meg az mondom hogy ha kell takarítok? Elment az eszem.

A srác olyan, mintha száz fokon égne, sürgetés van a szavaiban, de tulajdonképpen nem bántó, amit mond, inkább gyerekes. Nem harapom le a fejét, inkább megoldást ajánlok neki, éhen ne haljon szegényke. Amíg sül a pizzája, eszegethet egy kis saláták, gyorsabban telik az idő, talán az éhsége is csökken egy kicsit, sőt, jobban fog esni neki a főfogás.
Kiviszem neki a salátát és az üdítőt, és akkor megállít, hogy tudok-e állást a közelben. Igazából tudok, én is éppen meg vagyok szorulva, de fogalmam sincs, mihez ért ez a fiú. Mert ha mondjuk számítógépguru, nem futárnak venném fel. A kérdésemre viszont nem kapok kielégítő választ. Egy szeletet kapok az életéből, amire nem voltam kíváncsi, bár az őszintesége mellbevágó. És azt mondja, gyorsan tanul, ami az önbizalmáról tesz bizonyságot. Bár a takarítást hozza fel példának, nem azt nézem ki belőle, hogy ez a szíve vágya.
- Dicséretes...- mosolyodom el szavaira, hiszen mindig értékelem, ha ilyesmivel találkozom. - Tanulsz valahol?
Szorít az idő, és nem szeretek elhamarkodott döntéseket hozni. Azon gondolkodom, mennyire komoly a fiú elhatározása, ezért megint javaslatot teszek neki.
- Ha komolyan gondolod, amit mondtál, holnap gyere vissza az önéletrajzoddal. Írd bele, mit tudsz elvégezni és mit csinálnál szívesen, térj ki arra is, mi a hobbid, és írd le, mikor tudnál dolgozni. Aztán meglátjuk, tehetek-e érted valamit- biztatóan elmosolyodom, aztán, hacsak meg nem állít, mert van még valami kérdése, jó étvágyat kívánok neki, és megyek a dolgomra. Éppen ketten intenek, hogy fizetnének.

Miután válaszolok a "mihez értesz" kérdésre. Elmosolyodik, és megkérdezi tanulok e.
- Igen tanulok, most kezdtem a Francesben.- Válaszolok neki. Látszik rajta, hogy nagyon töpreng valamin, de nem kérdezek rá. Kis idő múlva újabb ajánlatot tesz. Azt kéri írjak egy önéletrajzot, írjam bele mit tudok csinálni, és mit csinálnék szívesen, és térjek ki a hobbimra, és persze azt is írjam bele mikor tudnék kezdeni, aztán holnap hozzam is be neki. Majd biztatóan elmosolyodik. Tetszik az ajánlata, ezért amint megettem a salátát, és a pizzámat is kihozták, majd megettem, azt azért meg kell jegyeznem nagyon jó volt a pizza. Jelzem hogy fizetnék. Amint a felszolgáló srác idejött a számlával fizetek neki.
-Akkor holnap vissza jövök- és mosolygok.

//Másnap//

Egész este az önéletrajzot írtam, felírtam a nevem a címem a telefon számom, és az email címem.  Aztán jöttek az iskolák, nem kellet sokat írnom Broken Arrow általános iskola, valamint a Broken Arrowi Gimnázium, és a Frances Egyetem Filmművészet, Filmszínész.
Meg a szokásos beszélt nyelvek, angol, és egy kicsit spanyolul is beszélek. Hobbim a színészet, és a gimiben még kosaraztam is, valamint rendszeresen járok futni. Ezek még nem is voltak nehéz kérdések, de a következők már fejtörést okoztak. Mit tudsz elvégezni. Ezen nagyon gondolkodnom kell, még soha életemben nem csináltam semmit. Próbáltam gondolkodni, aztán eszembe jutott, amikor gimiben büntetésben voltam, apám az találta ki, hogy a végzősök bálján pincérkedjek . Hát beírtam pincérkedés a végzős bálon. Állítólag nagyon jó voltam benne. Aztán ide írtam még azt is, hogy tudok színészkedni, és mit szeretnék csinálni a válassz arra is, a színészkedés, de olyan munkát biztos nem tud. Úgyhogy be írtam futárkodást, a felszolgálást. Ennyi jutott eszembe, azért is írtam ezeket, mert ha ő kéri az önéletrajzot, akkor biztos náluk is van munka, így szerzek egy jó pontot, remélem. Mikor tudnál dolgozni kérdésre ezt írtam délutánokként minden képen, és hévégén bármikor.
Bemegyek a pizzéria ajtaján, és elkezdem keresni a tegnapi rácot, hamar meg is találom. Oda megyek hozzá.
- Heló, emlékszel mégy rám? Tegnap voltam itt. Azt mondtad, hogy hozzak mára önéletrajzot. Tessék itt van.-közben mosolygok.

Váratlan fordulatot hoz a nap, amikor az egyik vendégem állás után érdeklődik. Igaz, hogy meg vagyok szorulva, és szükségem lenne segítségre, de eddig nem hirdettem meg az állást, mert túl sok elintéznivalóm volt, és inkább a saját nyakamba vettem a dolgokat. Amúgy is szerettem a felszolgálást és a futárkodást, most azt csinálhatom, amihez valójában kedvem van. A beszerzés és papírmunka nem nekem való. lehet, hogy inkább arra kéne szereznem valakit?
Úgy látszik, nem csak én vagyok elfoglalt, hanem a fiatal srác is, mert azok után, hogy önéletrajzot kérek tőle, már csak a salátájával és később a pizzájával foglalkozik. Viszonylag gyorsan végez, fizet, és csak annyi megjegyzést tesz, hogy akkor majd viszontlátjuk egymást. Az igazság az, hogy amikor kilép az ajtón, már nem is gondolok rá.
...
Rögtön felismerem, amikor belép. Egyenesen hozzám jön, és egy papírlapot nyújt felém. Kicsit nyers még a stílusa, de tetszik, hogy lényegre törő. Éppen egy kávét kell feltennem, ezért a pult felé intek.
- Van néhány perced? Ülj le, és megnézem...- Nem veszem el tőle a papírt, hiszen jelenleg más dologgal foglalkozom, de hogy ne tűnjek érdektelennek sem, megkérdezem- Kérsz valamit?
Közben jár a kezem, ha kért valamit ifjú barátom, elé teszem, aztán készítem a kávét, a habba falevelet rajzolok, SoRa útmutatása szerint (ő sokkal ügyesebb, mint én, de most én vagyok itt), és tálcára téve, egy pohár vízzel, cukorral és tejjel kiviszem a vendégnek, amit kért.
Visszamegyek a pulthoz, és megállok a fiúval szemben.
- Nos, mire jutottál... Caleb? - vetek egy pillantást a papírra, hogy lelessem a nevét. Azt várom tőle, hogy saját szavaival is mondja el, amit leírt. Nekem abból elég az írásképe...

Az önéletrajzomat nyújtom neki, de nem veszi valószínűleg azért, mert nincsen szabad keze.
Megkérdezni, van-e pár percem és leültet. Persze, hogy van, időm annyi, mint a tenger. Nah jó, annyi, azért nincsen, hiszen a suli sem könnyű.
- Persze hogy van - válaszolok neki, egy barátságos mosoly közepette. Aztán meg megkérdezi kérek-e valamit.
- Köszi nem - mondom, közben beletúrok a hajamba. Amíg rá várok elgondolkodok, hogy jó választás volt-e a citromsárga csőgatya, a neonzöld pulóver, és a sötétkék baseball dzseki ide, mert ha jól veszem ki, akkor, most én, egy állás interjún vagyok, és akkor, ez nem éppen a megfelelő öltözet. Nem is marad több időm öltözetem kielemzésére, mert a srác már vissza is jött. Majd azt kérdezi, mire jutottam.
- Hát az igazság az, hogy elég nehéz volt ezt, az önéletrajzot össze hoznom, de sikerült. - elhintek egy mosolyt. - Nos  munkám, még nem volt, de tavaly a végzős bálon pincérkedtem, és néha, besegítettem anyám másodállásába, akkor fánkokat kellet kivinnem, természetesen csak a városban és az nem nagy. Egyszer, az egyik büntetésem alatt, iskolai számlákat kellett beiktatni, azt mondjuk élveztem, de nem annyira mint a színészkedést. - mondom neki kb. egy szuszra. Tudom, lassabban kéne beszélnem, de ideges vagyok, nem tudom miért, még sosem fordult elő velem ilyesmi, a tenyerem izzad, és kezd kissé melegem lenni, le is veszem a dzsekimet, talán azért van mindez, mert nagyon szeretném ezt a melót, bár semmi konkrétat nem mondott még a srác.
- Beszélek spanyolul egy kicsit, ami azt jelenti, hogy egy egyszerű csevegést le tudok bonyolítani. Értek a számítógépekhez, és majdnem minden elektronikai berendezéshez. - de még mennyire hogy értek egyszer az én jó barátommal aki kocka meghackeltük a süli csengőt, egy órával később kezdtünk.
- Tudok csapatban dolgozni, én voltam az otthoni kosárcsapat kapitánya, viszont azt, most szeretném leszögezni, hogy nem és vagyok az "igazi Troy Bolton". - szögezem le mikor megjelent a csodálatos High Shool Musical mindenki ezzel jött nekem és elegem van belőle.
- És tegnap, már mondtam is, hogy színészetet tanulok a Francesen, a munka időt illetően pedig, délutánokként minden képen tudok dolgozni, és hévégén bármikor.- Esetleg, van valami ami érdekelne, de én nem mondtam el? - Kérdezem tőle, mert igazság szerint, azt sem tudom, hol áll a fejem. Mit mondtam? Mit nem mondtam? Ismételni magam, meg nem igazán szeretném.

Megjelenik Caleb, és nagyon határozott, célra törő. Kicsit talán tapintatlan is, ahogy rögtön lerohan az önéletrajzával, hiszen láthatja, hogy el vagyok foglalva, de éppen emiatt a szimpátiámat is elnyeri, mert úgy gondolom, valóban fontos neki, hogy munkát találjon magának. Megcsinálom a kávét a vendégemnek, aztán kiviszem, és sietek vissza a fiúhoz, hiszem mindkettőnk ideje drága. Az enyém biztosan.
Újra felém nyújtja a papírlapot, és látom, hogy kissé kusza a sorvezetése, a betűk lendületessége sem teljesen egyforma. Az fogalmazódik meg bennem, hogy talán nem mindig feltétlenül volt őszinte. Vagy nem tudott kapásból válaszolni mindenre, és a válasza erőltetett, nem ösztönös.
Arra kérem, mondja el a saját szavaival, mit írt le, és mindjárt levesz a lábamról, mert bevallja, nem minden kérdésre tudott kapásból válaszolni. Tetszik, hogy ennyire egyenes, nem kerülgeti a kínos kérdéseket, bevallja a gyengeségeit. Most még az sem zavar, hogy ennyire élénk színekbe öltözött, bár ha az alkalmazásomban áll majd, kénytelen lesz ezen változtatni egy kicsit.
- Értem- bólintok, ahogy sorolja, mi mindent csinált már. Pincérkedés, kiszállítás, számlák iktatása... Hű, egész bő repertoár! ahhoz képest, hogy azt mondta, semmit sem csinált még, azért van jártassága néhány területen, amit fel tudnék használni.
Látom, hogy izgul, bár nem értem, miért, nem vagyok egy ijesztő alkat, vagy mégis? Leveszi a kabátját, én meg egy pohár vizet rakok elé, minden különösebb kérés nélkül. Egy vendéglátósnak fel kell ismernie a jeleket...
- Nyugi, senki nem harapja le a fejed...- mondom neki, és apró mosolyra húzom a szám. Bátorítom, hogy folytassa, és aztán mondja tovább. Nyelvtudás: spanyol. Nem rossz. Van a közelben spanyol lakta körzet, talán hasznomra válhat, bár az ottaniaknak megvan a maguk étterme, általában nem járnak be hozzám. Számítógépek... Várjunk csak!
- Ez érdekes... Visszatérhetünk majd rá?
Bólintok, amikor azt mondja, tud csapatban dolgozni. Ez szinte elengedhetetlen. Bár a kosárlabdás tehetségének nem sok hasznát veszem.
- Fogalmam sincs, ki az a Troy Bolton. Valami híres játékos? - oké, nekem is vannak hiányosságaim. Tudnom kéne, ki az illető?
Az, hogy délutánonként és hétvégente tud dolgozni, csak szervezés kérdése. Most éppen nincs sok alkalmazottam, akikkel egyezkedni kellene, ez biztosan nem okoz gondot. A délelőttöket amúgy is el tudom vinni egymagam.
- Nos, pár dolgot még tisztáznunk kell, gondolom, neked sem mindegy, például mennyi lenne a fizetésed, de azt hiszem, meg tudunk állapodni...
Terveim vannak a sráccal. Kipróbálom futárként, beforgatom az üzletben, és esetleg próbára teszem, vajon mennyire van otthon a számítástechnikában. De ehhez kell egy kis idő. Meg kell ismernem...

Miután közlöm vele, hogy nem tudtam minden kérdésre egyből válaszolni, azt mondja, érti. Aztán bólint, és elkezdem mondani, miket csináltam már, önszántamból, illetve nem önszántamból. Közben levettem a kabátomat, és ő egy pohár vizet tol elém, pedig nem kértem. De, hálás vagyok érte.
- Köszi - mondom neki és bele kortyolok a vízbe, közli velem, hogy nem izguljak senki nem harapj le a fejem, és apró mosolyra húzza a száját. Tudom, hogy senki nem harapja le a fejem, de én, még életemben nem voltam állásinterjún, azt se tudom, hogyan kéne viselkedni. Közben bátorít, hogy folytassam, és én folytatom. Amikor ahhoz a részhez érek, hogy értek a számítógépekhez, feltesz egy kérdést.
- Persze, hogy vissza térhetünk rá. - mondom neki és egy kis mosoly jelenik meg a szám szélén. Úgy látszik, ezzel felkeltettem az érdeklődését. Ami, nekem jót jelent, hiszen, tudok valamit, ami érdekli őt. Érzem, hogy kezdek megnyugodni, már nincs is annyira melegem, de azért kortyolgatom a vizet.
- Nem tudod? Akkor felejtsd el hogy valaha mondtam volna. Amúgy nem, nem játékos, ő egy karakter. - mondom neki, remélem nem veszi ezt, bunkóskodásnak, mert én, nem annak szántam, csak, ha nem is tudja ki, Troy Bolton, akkor ne is tudja. Aztán mondom neki, hogy nem jut eszembe más, amit mondhatnék, tehát, ha van kérdése, akkor nyugodtan felteheti. Mondja is, hogy pár dolgot még meg kell beszélnünk, és rá tér a fizetésre is. Nekem, teljesen kiment a fejemből a pénz. Ha most, nem hozza szóba, talán eszembe se jut, az első munkanapig.
- Ja igen a fizetés, hát igen azt biztos meg kell beszélnünk. De szerintem is meg tudunk egyezni.- most már minden idegesség elszállt belőlem, hiszen ha már szóba hozta a fizetést, biztosan fel is akar venni. Már ezért megérte a több órás kínlódás, tegnap este.

Látom a fiún, hogy izgul, és valószínűsítem, ez az első hely, amivel próbálkozik. talán soha nem is írt még önéletrajzot, bár emlékeim szerint nekem kellett, amikor az egyetemre jelentkeztem. Régen volt, vagy a szokások változtak, nem tudhatom.
Igyekszem megnyugtatni, és amikor leveszi a kabátját, vizet adok neki. talán melege van, és kényelmetlenül érzi magát. Itt viszont nincs mitől félnie. Bátorítom, hogy csak mondja el a gondolatait, és amikor a számítógépes ismereteiről beszél, felcsillan a szemem. Elsősorban azonban most a személyzetet kéne kiegészítenem, mert futárból van kevés.
Tulajdonképpen nagyon egyszerű meló, mert a kezébe adjuk a csomagot, azon rajta van a cím, és a termék ára. Csak ismernie kell a környéket, el ne tévedjen. Hoppácska, nem azt mondta, hogy mostanában költözött ide?
- Ismered a környéket? - kérdezem, és megáll a kezemben a törlőruha. Ez sarkalatos pontja annak, hogy alkalmazzam.
Nyugodtabbnak tűnik, talán a víz segített rajta, és oldottabban beszél, bár nekem kissé szétszórtnak tűnik. Ezt még mindig az idegessége vagy a tapasztalatlansága rovására írom. Meg vagyok szorulva, nagyon nem válogathatok.
Valószínűleg beégek ezzel a Troy akárkivel, hogy nem tudom, kicsoda. Kosárlabdázóra gondoltam, mert akkor említette a nevet, amikor erről beszélt, de tévedek. Egy karakter. Tehát a TV-ből kéne ismernem. Vagy nem. Ezt már sosem fogom megtudni, de nem is lényeges.
- Alapbért tudnék neked fizetni, ahogy a törvény írja elő. Heti 24 órában, napi max. 6 órában tudnálak foglalkoztatni, mert egyetemista vagy. Ezt tetszésed szerint oszthatod szét, de legalább egy pihenőnap jár egy héten. Szeretném, ha írnál egy tervezetet ennek alapján, hogy hogyan szeretnél dolgozni, mondjuk... a jövő hétfőtől, aztán egyeztetünk. Fizetés hetente vagy havonta, igény szerint, de mindig utólag. Előleget nem szívesen adok, de ha megszorulsz... Megegyezhetünk...- Miközben beszélek, a szemeibe nézek, kíváncsi vagyok az első reakcióira. Szerintem jó az ajánlat. Amit én kaptam annak idején, az húzósabb volt, bár akkor a diákmunkát még nem vették ennyire szigorúan.
- És egy kis házi feladat, ha időd engedi: utánanéznél, milyen eszközök ill. operációs rendszer kellene ahhoz, hogy itt az üzletben közvetlen kapcsolatban legyek a kollegákkal, bárhol is vagyok? Típus, ár, hatótávolság, vélemények, ajánlatok... Vállalod?
Legalább próbára teszem, mennyire szorgalmas a srác. Kettőt egy csapásra. Gondolatban váron veregetem magam, hogy ilyen okos ötletem támadt. és közben egy csomó dolgot megtudok a fiúról is. Elmés! Jó kedvem lesz.

Azt kérdezi ismerem-e a környéket, - Hát - vakarom meg a fejem, - Az igazság az, hogy még nem nagyon volt alkalmam körülnézni a városban. De, ha adsz nekem egy napot, hogy körbejárjam, akkor már biztos, hogy ismerni fogom. - válaszolom neki mosolyogva. Aztán mondja, hogy alapbért tudna nekem fizetni, mert a törvény ezt írja elő. Hetente 24 órát kéne dolgoznom. Ez tetszik, nem sok, és ezt, talán még féllábbal is kibírom. Napi 6 órában, tehát, ha délután kettőre jövök dolgozni, akkor este nyolcra, már végeztem is. Ez jól hangzik, nagyon jól. Egy pihenőnap, mikor nem kell, semmit csinálni. Azt kéri, írjak egy beosztást, hogyan szeretnék dolgozni, mondjuk jövőhéttől.
- Leírjam most vagy esetleg holnapra hozzam-e be?- kérdezem tőle, mert az az igazság, hogy már, most tudom hogyan szeretnék dolgozni. Fizetés hetente, vagy havonta.
- Hát ha lehet, akkor én, havonta kérném, úgy többnek látszik. - mondom most már, teljesen felszabadultan, nincs melegem, nem izzad a tenyerem, kezdek vissza térni, a régi önmagamhoz. Azt is megemlíti, hogy nem szívesen add előleget, bár meglehet beszélni vele. Egyre szimpatikusabb a srác, remélem, ha tényleg megkapom az állást, akkor akár barátok is lehetünk persze, ha nem kapom meg, akkor is lehetünk barátok a részemről. Amíg beszél, végig a szemeimbe néz, remélem látja benne azt, hogy nagyon tetszik az ajánlata, és én nagyon komolyan veszem, ezt az egészet. Aztán meghallom, azt a szót amit soha, de soha nem szerettem, és még a mai napig se szeretem a házi feladatot, mert most azt add nekem. Miután elmondja, hogy mi is lenne, a "házi feladat", elmosolyodok, ezt nem házi, csak egy kis szórakozás, nekem legalábbis.
- Nos szerintem, a legkézenfekvőbb a woki- toki, manapság már annyira elterjedtek, hogy potom összegért lehet már vásárolni. És még elemet sem kell venni, mert a mai világban, már lehet akkumulátorosat kapni. Egy woki- tokival, akár 300 sávot is lehet fogni, és akár több 10 km-es a ható sugara. Van amelyiket fogni kell, de van fülhallgatós/mikrofonos változatban is. Én, ezt ajánlanám neked, de ha gondolod, pontosabban is utánajárok a témának. - válaszolom neki, közben mosolygok, és végig a szemébe nézek.

Caleb olyan fiúnak látszik, aki ha eltökéli, hogy megcsinál valamit, akkor meg is csinálja. Nem riad meg a kihívásoktól, bár talán kissé gyámoltalan. Azon gondolkodom, vajon, ha a környéket nem ismeri, mennyire lenne hatékony, hiszen nálunk elsődleges szempont a gyorsaság. Nem bukhat meg egy szállítmány azon, hogy a futár nem találta meg a címet.
- Elég nagy a körzet, egy nap kevés lenne, Caleb- döntöm kicsit oldalra a fejem, mert nem tudom pontosan, komolyan beszélt-e, vagy csak azt a szándékát akarta kifejezni, hogy hajlandó a térképpel szoros ismeretséget kötni. - De értékelem a hozzáállásodat- teszem hozzá gyorsan, nehogy megint parázni kezdjen.
A srácnak jó kisugárzása van, úgy érzem, a diákokkal biztosan megtalálja a közös hangot, még akkor is, ha meg kell tanulnia, nem beszélhet szlengben mindenkivel. Ez pontosan olyan, mint kutyáknál az ugatás: minél gyakrabban csinálja, annál jobban. Lehetséges, hogy mielőtt bedobnám a mély vízbe, majd egy-két helyzetgyakorlatot is eljátszatok vele. Meg kell tanítsam arra is, mit kell tennie, ha valaki nem hajlandó fizetni, vagy más módon kerül veszélybe...
Arra kérem, csináljon egy tervezetet, hogy a beosztását meg tudjam csinálni. Rugalmas ember vagyok, szeretem, ha a beosztottjaim elégedettek, és lehetőség szerint mindenkinek az igényeit ki akarom elégíteni. Mindaddig jól működik ez, amíg viszonzásul megkapom azt, amit én kérek tőlük. Ha tehát valaki jól és pontosan dolgozik, igényeket támaszthat szabadnapra és beosztásra vonatkozóan.
- Rendben, Caleb. Úgy gondolkodj, hogy hétfőtől csütörtökig 22:00-ig, pénteken és hétvégén 24:00-ig vagyunk nyitva. A takarítás és a pakolás miatt egy-egy órát még rá kell számítani a zárásra. Érthető? - Ha ő napi 6 órában dolgozik, akkor az azt jelenti, hogy 17 órakor kell kezdenie, ha délutános műszakot vállal a hét közben. A hétvége kicsit más a hosszabb nyitvatartás miatt, de kezdetben úgysem osztom majd oda.
- Jól van, megjegyzem. De ezt majd még úgyis rögzítjük a szerződésben. És változtatni is lehet, bármikor- mosolyodom el. Úgy tűnik a válaszából, hogy ő már eldöntötte, nálam akar dolgozni, és ez valamiért örömöt okoz. Én csak abban bízom, gyorsan beilleszkedik majd, a csapat tagja lesz, jól kijön a többiekkel... és akkor nem lesz gond.
Mivel említette, hogy konyít valamelyest a számítástechnikához, felvázolom neki az ötletemet, de úgy tűnik, nem értette meg igazán, mit szeretnék.
- Ennél komolyabb dologra gondoltam. - Nekitámaszkodok a pultnak, úgy magyarázom el neki- Tudod, a szó elszáll, az írás megmarad. Szóval, valami olyasmi kellene, ami rögzíti a rendelést, és azt is, ha valaki nyugtázta, elkészítette. esetleg valamilyen módon vissza is jelezne. Ez több szempontból is hasznos lehet: tudjuk, hogy egy-egy munkafolyamat milyen fázisban van, illetve a havi fogyasztás alapján könnyebb lenne megcsinálni a rendelést a következő hónapra....- a Mekiben láttam ilyesmit, bár nem teljesen ezzel voltam elfoglalva, hanem Izzievel, de az ötlet mindenesetre illett az elképzeléseimbe.

Csak mosolygok, mert pont azt a reakciót kaptam, amit vártam, hogy elég nagy a körzet. Igen, ez igaz, hiszen ezért választottam, pont ezt a várost, mert hatalmas. És értékeli, a hozzá állásomat. De, van valami, amint még ő sem tud, azt a trükköt, amivel mindig, kitűnő eredményt kaptam az iskolában, anélkül, hogy akár egynél, többször olvastam volna el valamit.
- Tudom hogy nagy ,de van egy titkos fegyverem.- Hatás szünetet tartok, közben végig mosolygok, és az arcát fürkészem, aztán folytatom.
- Fotografikus memóriám van, ha látok valamit, csak lefényképezem az agyammal, és bármikor vissza tudom idézni, nagyon pontosan. Természetesen, ha, az emléket nap, mint nap, elő kell hívnom, akkor sokkal pontosabb.- fejezem be kis előadásomat a memóriámról. Aztán áttérünk a beosztásra, elmondja a nyitva tartást, és azt, hogy a délutáni műszak öttől kezdődik, tehát tizenegyig kell dolgozni. Ez még nem is annyira húzós szerintem, műszak előtt, még bőven akad időm, a semmittevésre.
- Oké ez tökéletesen megfelel akkor ha lehet hétfőtől - csütörtökig bevállalnám a délutános műszakot, ha az neked is megfelel persze ha szeretnéd hogy hétvégén is bejöjjek akkor természetesen be fogok jönni. - mondom neki, közben mosolygok,és figyelem a reakcióját.
Majd feladja a házi feladatott, amire rögtön mondok is egy megoldást. De, ő valami komolyabb cuccra gondolt.
- Nos, természetesen, ismerek pár komolyabbat is, de még mielőtt bármit mondanék neked, szeretnék utána járni még pár dolognak, ezzel kapcsolatban. Ha nem gond, tudod nem szeretnék olyat mondani, amiről kiderül, hogy már van egy újabb verzió, de megígérem, hogy még ma utánajárok ezeknek. - Mondom neki, végig komoly, és határozott a hangom. De azért egy kis mosolyra húzom a szám szélét.

- Fotografikus memória? Bámulatos!- mondom neki őszinte csodálattal, mert ez ritka képesség. Csak azt nem értem, akkor miért ilyen munkára pazarolja? Bármit meg tudna csinálni... Mondjuk, ennek itt is hasznát veheti, mert akármennyire bőbeszédű az étlap (mindenhez oda van írva, mit tartalmaz), a vendégeink mégis inkább tőlünk akarják hallani.
Arra kérem, csináljon egy tervezetet a beosztásáról (hogyan képzeli el), és nem kis meglepetésemre rögtön meg is teszi azt. Nagyon sok szabadideje lehet, ha mindig ráér délután. Nekem volt csak nehezebb az egyetem? Gyakran estig voltak óráink. Mondhatni, csak aludni jártam haza... Nos, úgy látszik, mint minden, ez is sokat változott...
- Jól van... Hétfőn gyere korábban, hogy megcsináljuk a szerződésedet. Ne izgulj. Kapsz munkaruhát, de egy cipőről gondoskodnod kell. Nincs megkötés, csak legyen kényelmes, hiszen sokat kell talpalni. És abban nem mehetsz ki az utcára... Hétvégére egyenlőre nem osztalak be, és egyenlőre csak próbaidőre veszlek fel. - Bár, azt gondolom, nem lesz gond vele, nem árt az óvatosság.- Ezt majd megbeszéljük.
Visszatérek arra, hogy ért a számítástechnikához, és ugyan az első ötlete nem az én igényeimnek megfelelő, tetszik, hogy rugalmasan kezeli a helyzetet. Bár nem vagyok elszállva a technikától, és nem feltétlenül van szükségem a lehető legújabb kütyükre, a lehetőségeket jobb megismerni, mielőtt végleges döntést hoznék bármiben is.
- Caleb, köszönöm, ráérsz. Ezeket is megbeszélhetjük hétfőn- mondom neki, amikor észreveszem, milyen buzgó módon akar nekivágni a feladatnak. Úgy tűnik, feloldódott, mert mosolyog. Visszamosolygok rá.
- Ha nincs most több kérdésed...- intek egy vendég felé, aki jelezte, hogy fizetne- Hétfőn találkozunk, Caleb.
Kezet nyújtok neki, és ha adja a sajátját is, határozottan megrázom. Megegyeztünk. Hacsak nincs más mondanivalója, lelépek a fizetővendéghez.

//Ez nem zárás. Folytathatjuk, ha van kedved! //

Amint meghallotta, hogy fotografikus memóriám van, visszakérdez, és azt mondja bámulatos. Hát igen, ez bámulatos, és én nagyon hálás vagyok, ennek a képességemnek, mert nélküle nem lennék most itt. Megcsináltam a beosztást amit kért, és úgy néz ki, hogy  ez így jó neki, nekem meg tökéletes. Aztán elmondja, hogy hétfőn kicsit korábban menjek be a szerződés miatt. És akkor, kapok egyen ruhát is, de cipőt azt nekem kell hozni. El kell mennem venni egyet, mert ami cipőm van azt mind használom kint, de sebaj. Majd megejtem a koli felé. És csak próbaidőre vesz fel, nem is vártam mást, hiszen meg kell ismernie,meg kell tudnia, hogy jó vagyok-e. Remélem, nagyon jó leszek.
- Természetesen, egy cipő amit kint nem használok, és próbaidő. Értettem. - ismételem utána. Aztán az mondja, hogy a számtek-es  dolog is, majd megbeszéljük hétfőn. Aztán már menne is vissza dolgozni, így elköszön, és kezet nyújt. Természetesen elfogadom a kézfogását.
- Viszlát hétfőn, és köszönöm. - köszönés képen biccentek a fejemmel. Majd felveszem a dzsekimet, és az ajtó felé indulok, kinyitom majd becsukom magam mögött. Aztán elindulok vissza a koliba.

...

Hétfő van, az első munkanapom, nagyon izgatott vagyok, de még előtte van pár órám, amire be kell mennem. Múltkor, nem volt kedvem új cipőt venni, ezért az is mára maradt. Az órák után gyorsan elmegyek egy cipő boltba, és veszek egy tök átlagos fekete cipőt, ami megy a mai szerelésemhez. Egy sötét farmer, fehér póló, és fekete bőrdzsekiből áll a mai kollekcióm. Direkt nem akartam színesbe öltözni, az első munka nap miatt had lássa a főnök, hogy van más ruhám, is a szekrényben.
Fél öt előtt pár perccel érek a  pizzériába, bemegyek, ű körülnézek és keresem az új főnökömet akit meg is találok, épp egy vendégnél van. Amikor felém fordul, intek neki leveszem a dzsekimet, és leteszem a szatyort, amibe az új munka cipőm van, leülök egy székre itt várok amíg végez, és ideje lesz rám.

Egész gyorsan boldogulok a sráccal. Látom, hogy lelkes, és kezdetnek ez elég. A kinézetével nagyobb gondom nincs, bár az ízlésében nem egyezek. A mai fiatalok szeretnek színesben járni, a hajuk, a körmük, a sminkjük rikító színekben játszik. Valószínűleg ez is valami divathullám, majd elmúlik, vagy lecsendesedik, megszelídül, ki tudja.
Mint ahogy nálam sosem a külső számít, Calebet sem írom le. Joga van egy esélyre, dolgozni szeretne, hát nálam próbálkozhat. Kedvelem az egyetemistákat, és a legtöbb módszert megragadom, hogy segíthessek nekik. Kedvezmény, munkalehetőség... Kinek mi kell.
Megmosolyogtat, ahogy megismétli a szavaimat. Talán volt katona a családban, azért ilyen pattogósak a válaszai, de lehet, csak a berögzítés miatt. Ha megismétli, amit mondtam, nem felejti el. Gondolatban feljegyzem magamnak, hogy erről a vendég előtt le kell szoktatni. Inkább írjon, de nem teheti ezt. Még valaki azt hinné, gúnyolódik. De ez majd megoldódik, remélem.
...
Sötét farmerben és fehér pólóban jelenik meg. Szinte meg sem ismerem, annyira jobban néz ki így. Komolyabb, felnőttesebb. Bár azon a véleményen vagyok, maradjunk lélekben mindig fiatalok, az öltözködéssel akaratlanul szimpátiát ill. unszimpátiát tudunk kiváltani. Sokat számít.
- Helló!- visszaintek neki, de a figyelmem egy része még a vendégemé. Beletelik néhány percbe, míg vele tudok foglalkozni. Aktuális segédemet kérem meg, hogy helyettesítsen, amíg bemegyek az irodába, és magammal viszem Calebet is.
A formaságokkal kezdünk: papírmunka, aláírások, szerződés. Kérem, hogy olvassa át, mielőtt aláírná, pedig szinte mindent megbeszéltünk.
- Van kérdésed?
Ha ezen is túl vagyunk, megmutatom neki az öltözőt, és adok neki egy szövetnadrágot, pólót, kötényt. Utóbbira ráragasztottam egy "T" betűt.
- Látom, hoztál cipőt. Kényelmes, ugye? - nem lenne jó, ha mindjárt az első nap feltörné a lábát.
Megvárom, míg átöltözik, aztán sorra megmutatom neki a kiszolgáló helyiségeket. Megkérem, hogy mosson kezet. Remélem, nem haragszik meg érte, de még ha ma nem is engedem étel közelébe, fontos, hogy ne hurcoljon be semmit az utcáról. Mielőtt visszamennénk az étterembe, pár dolgot még elmondok neki:
- Arra kérlek, ma még ne önállóskodj. A mai feladatod, hogy figyelj, jegyzetelj, tanulj. Ha valami nem világos, írd fel, munka után, vagy ha adódik rá lehetőség, megbeszéljük. Ma senki más nem parancsol neked, csak én. De ha kérek valamit, azt a lehető leggyorsabban próbáld végrehajtani. Rendben?

Miután köszöntem, ő is köszön, és leülök egy székre. Nem kell sokáig várnom új főnökömre, lepasszolja a munkát az egyik félszolgalónak. Aztán bemegyünk az irodába, ahol, oda adja papírokat, és arra kér olvassam át őket mielőtt aláírnám. Hát a kezembe veszem őket és gyorsan átolvasom, minden benne van, amit korábban már megbeszéltünk.
- Nem nincs, most legalábbis nem jut eszembe egy se. - mondom neki.
- Kérhetnék egy tollat? - kérdezem, és ha ad, akkor gyorsan alá is írom a papírokat. Miután a papírmunkán túl vagyunk, megmutatja az öltözőt, és  ad nekem egy szövetnadrágot, pólót, kötényt, amire ráragaszt egy  "T" betűt. Gondolom azt jelenit, hogy tanuló, és észre veszi a a cipőmet.
- A boltban kényelmes volt. - válaszolom neki. Kissé frusztráltan  érzem magam, mert még soha, nem voltam alárendelve senkinek, a gimiben se, bármilyen hülyeséget megtehettem, kaptam érte büntetést és ennyi, apám soha nem rúgott volna ki a suliból. Gyorsan átöltözöm, és  megnézem magamat, nem valami divatos öltözet, az biztos. Aztán megkér, hogy mossak kezet. Nem ellenkezem, tudom, van erre valami szabály, amit még anya mondott nekem, amikor segítettem neki, de nem hallottam teljesen, a hangos zene miatt. Aztán, mielőtt kimennénk az étterembe, még tisztáz pár dolgot.
- Oké, megértettem, és számíthatsz a gyorsaságomra. - közben bólogatok, ezzel jelezve, hogy felfogtam mindent, amit mondott.

Gyorsan átesünk a formaságokon. A papírokat kérdés nélkül írja alá, de ez az ő dolga. Nem mintha lenne benne bármi sumákság, de már megszoktam, hogy ilyen-olyan kifogásokkal jönnek.. Mert meg kellett újítanom minden szerződést, és némelyikkel elszállt a ló...
Adok neki munkaruhát, és úgy tűnik, nem nagyon tetszik neki a ruha.
-Ha jobban állunk majd anyagilag, esetleg megújítjuk a ruhatárat, de egyenlőre ez van. Kényelmes, pamut, nem izzadsz bele. Van 5 váltásod, naponta ledobhatod, közösen mosatjuk. Mindig legyen tiszta a ruhád... - nézek rá, bár azt hiszem, ezt felesleges volt neki mondanom, elég igényesnek néztem, függetlenül attól, hogy az ízlésvilága nem az enyém.
-A "T" jelzés csak annyit takar, hogy nálunk még tanuló vagy, így a vendégeink is tisztában lehetnek vele, új vagy itt. Ez addig marad rajtad, míg én azt nem mondom, leveheted. - Rövidre fogom, biztos érti a lényeget. Ha már önállóan meg tud csinálni dolgokat, leszedem a jelzést. Különben sem terveztem égetni az emberek előtt, ebben a kötényben nem megy ki a vendégtérbe. Ma csak az lesz a dolga, hogy figyeljen.
- Ó, még valami... - apróság, de nagyon fontos- a telefonodat állítsd rezgőre. Fogadhatsz hívásokat, de azokat sose odabent bonyolítsad. És légy tekintettel a munkatársaidra: míg te csevegsz valakivel, ők dolgoznak helyetted. - Egyszóval, fogja rövidre.-A benti vonalat magánbeszélgetésre ne használd.
-Dohányzol? - ha igen, meg kell beszélnünk azt is, hányszor mehet ki munkaidőben...

Azt hiszem, észrevette rajtam, hogy nem igazán vagyok oda a szerelésért. Rögtön mondja is, hogy 5 váltás ruhám van, és amint, az anyagi helyzete engedi, meg fogja újítani a ruhatárat, de addig is ez van. Tehát napi egy, és egybe szokták mosni, ez jó, így legalább nem kell a mosással törődnöm, amúgy sem használtam még mosógépet, soha életemben, és nem is most szeretném elkezdeni, bár, a koliban magam kell, hogy mossam őket, majd megkérem az egyik szobatársamat, hogy segítsen. És a ruhámnak mindig tisztának kell lennie. Ezzel nem lesz gond, nem igazán bírom a mocskos ruhát.
- Oké értettem, és ne aggódj, nem fogok piszkos ruhában dolgozni. Az nem vall rám. - mondom neki, közben, beletúrok kócos, de menő hajamba. Elmondja, hogy a "T" jelzés mit jelent. Pont azt, mire én is gondoltam, hogy tanuló vagyok, tehát új és addig marad rajtam, amíg ő úgy nem látja, hogy már nem kell. Remélem, nem lesz rajtam sokáig. Aztán, eszébe jut a telefon, hogy állítsam rezgőre, hívásokat fogadhatok, de nem az étteremben, és legyek tekintettel a munkatársaimra.
- Jó, akkor ha nembánod, le is halkítom a telefont. - mondom neki, és ha engedélyt kapok rá, előveszem, elkezdek babrálni vele, majd becsúsztatom a zsebembe.
- Ezzel megvolnék.- mondom neki, közben mosolygok. Megkérdezi, dohányzok-e.
- Nem, nem dohányzok. - válaszolok neki, kicsit meglepődve, bár nem tudom min is lepődtem meg.
- Oh eszembe jutott valami, ha kocsival jövök, akkor hol tudok parkolni? - kérdezem tőle, mert néha lehet, hogy azzal kell majd jönnöm.

Calebnek igaza van. A ruha kissé ódivatú, de tiszta pamut és kényelmes viselet, tulajdonképpen nincsen más panasz rá. Szándékomban áll majd azon is javítani, de a "közvéleménykutatás" után először a régi TV-ket cseréltük le síkképernyős, stereo hangzású készülékekre. Erre volt nagyobb igény. Jobban érdekli  a vendégeket, hogy mit milyen minőségben hallanak, mint az, hogy a felszolgálóink milyen öltözetben flangálnak. Ezzel ők is egyetértettek, bár Caleb ezt nem tudhatja, mert akkor nem volt még itt.
Igyekszem úgy irányítani a boltot, hogy mindenkinek jó legyen, így bárkinek van ötlete, javaslata az üzlettel kapcsolatban, azt elmondhatja, és semmit sem változtatok anélkül, hogy velük meg ne beszélném előtte. Nem minden ötletet fogadok el, és nekik sem tetszett minden javaslatom, de ez van. Én hiszek nekik, ők bíznak bennem... Egyenlőre jól működünk együtt (bár a főnökösdi még mindig nem nekem való, állítom).
- Kérlek, ne haragudj, hogy szóba hoztam- próbálok mosollyal enyhíteni, mert véletlenül sem akartam megbántani Calebet. Én az egyenes beszéd híve vagyok, és úgy gondolom, inkább beszéljünk róla, mint hogy az legyen: "ezt nem mondtad". Így is egy csomó dolgot hanyagoltam, mert kapásból úgy éreztem, nem lesz rá szükség.
Ahogy a hajába túr, eszembe jut még valami:
-Sajnos, a vendégek előtt ezt sem csinálhatod - Még az őskorban volt rá példa, hogy egy vendég arra panaszkodott, hajszál van a pizzájában, pedig az előkészítős kisegítőkön mindig van hajvédő, egyszerűen kizártnak tartottuk, hogy miénk lett volna az a hajszál... De a vendégnek mindig igaza van...- Tudod, az esetlegesen lehulló hajszálak miatt.
Beszélünk a telefonról is, hogyan használhatja, és máris megteszi, amit kérek. Fura, hogy mindenre ilyen hevesen reagál. Talán hiperaktív a srác, ez jut eszembe, ami ebben a helyzetben kicsit vicces is.
- Oké, tedd azt- bólintok, ismét mosolyra húzva a szám. Miért van az az érzésem, hogy nem is egy férfi áll velem szemben, hanem egy kisfiú? Megkérdezem, dohányzik-e, bár a ruháján és a leheletén nem vettem észre ennek jeleit, és a válasza is engem igazol. Egy gonddal kevesebb.
Bár a fiúk nagy része dohányzik, ők is belátják, hogy nem lehetnek állandóan kint, mert láncdohányosok. Óránként egy cigi engedélyezett, az egészségük szempontjából ez bőven sok is. És ha összetódul a meló, akkor bizony az az első, nem a "friss levegő".
- Van parkoló az épület mögött. Talán nem láttad a táblát? - emelem meg a szemöldököm. Ha ő nem látta, a vendégeink sem, pedig azért csináltattuk, hogy ez se okozhasson gondot. Bár a kolesz közel van, lehet, hogy idő szempontjából jobban jár, ha kocsival jön, én nem szólok bele.- Használd bátran! Milyen kocsid van?
Még egy udvarias kérdés, aztán, ha más nem jut eszébe, akár indulhatnánk is. Beviszem a konyhába, és bemutatom őt a fiúknak, hogy legalább névről ismerjék egymást. Az ő dolguk összehaverkodni, ez tőlem már független dolog.
- Csináltatok neked névtáblát is, ahogy a próbaheted letelik. - A szerződést úgy írtuk alá, hogy egy hét alatt bármelyikünk részéről az minden következmény nélkül felbontható. További 3 hét áll rendelkezésre, hogy mindent elsajátítson, és utána akár véglegesítem is, ha elégedett vagyok vele. Az egy hét alatt viszont bármi megeshet. Ha túl ügyetlen, vagy lusta, elküldhetem, vagy ha éppen neki nem tetszik a hely, elmehet.
Aztán a pult mögé vezetem, és megmutatom neki, hova kerülnek az asztalról összeszedett szennyes edények, tányérok, poharak, egyéb eszközök. Megmutatom, mit hol talál.
- Nyitogasd majd át nyugodtan a szekrényeket, úgy könnyebb megjegyezni, mit hol találsz, mintha csak elmondom. Ha észreveszed, hogy egy asztal megürült, nyugodtan leszedheted. Ha valami kérdésed van, szólj. És ma leginkább csak figyelj!
- Jó munkát, Caleb!- Kezet nyújtok neki, remélem, mindent értett, aztán egy asztal felé pillantok, ahol fizetnének.
Nos, jöjjön a mély víz...

//... Bocsánat a késedelemért. Nem jellemző rám... :/ //

-Semmi baj, nem azért mondtam. - mondom neki, próbálva kissé viccesre venni a szitut. Tudom, hogy nem azért mondta a tiszta ruhát, mert azt hiszi hogy én nem cserélem a ruháimat. Ami azt illeti, elég kényes vagyok, ha ruháról van szó, nem veszek fel akármit. De ez most más, ez a munka ruhám, ezért, ha tetszik, hanem rajtam marad, és naponta cserélhetem. Amúgy sem hordok, egy ruhát kétszer egy hónapban. Míg a hajamba túrok, a főnököm megszólal.
- Oh bocsi,majd oda figyelek rá, tudod ez már rutin nálam.- mondom, érzem, hogy az arcom kissé elvörösödik, ez, akkor szokott előfordulni, ha zavarban érzem magam. De megmagyarázza, miért is nem túrhatok bele a hajamba, és ez nem más mit a hajszálak.
- Hé nem kell magyarázat, ha nem lehet hát nem lehet. Tudom hogy ez nem a te mániád. Vagy igen? - persze tudom, hogy csak a vendégek miatt van az egész. Közben mosolygok. Aztán beszélünk a telefonról, gyorsan lehalkítom, mert ha most nem teszem meg, később el fogom felejteni, azt meg nem szeretném. Megbeszéljük a dohányzást is, én szerencsére nem dohányzok, odahaza a többség, úgy véli a dohányzás egyenlő a kárhozattal. De ez nem jelenti azt, hogy sosem próbáltam. Megkérdezem a parkolót, mert lehet, hogy én vagyok a vak, de azt itt nem láttam.
- Az épület mögött, oké köszi szépen az infót. Nem, nem láttam, de majd megnézem.- válaszolom neki, aztán az mondja használjam bátran.
- Oké fogom.- mondom neki mosolyogva.
- Egy 2000-es Ford Rangerem van. A szüleimtől kaptam nemrég. - mondom neki, közben mosolygok. Kíváncsi lennék, ő mennyire szereti a kocsikat. De már megyünk is tovább a konyhába, bemutat az ott  tartózkodóknak. Mindenkinek köszönök, és közben mosolygok. Közli, hogy ahogy letelik az egy hét, megkapom a névtáblámat. Már alig várom. Aztán még gyorsan elmondja, mit hol találok, de azt javasolja, hogy nyitogassak ki minden szekrényt, hogy könnyebben megjegyezzem, bár nekem ez nem lesz  nehéz a memóriám miatt. Aztán elmondja, hogy amint észreveszek egy üres asztalt, nyugodtan leszedhetem. Aztán a szokásos, ha valami kérdésed van, szólj és ma leginkább csak figyelj. Csak bólogatok, ezzel jelezve, hogy értettem, jó munkát kíván, és kezet nyújt amit elfogadok. Miután elment egy asztal felé, elkezdem kinyitogatni a szekrényeket és lefotózom az agyammal a tartalmát. Majd magát a helységet is. Figyelem, hogy a felszolgálók kimennek a vendégekhez, és felveszik a rendelést. Mosolyognak, és kedvesek. Aztán meglátok egy üres asztalt, odamegyek, nincs sok cucc rajta, csak két pohár, egy tányér, és evőeszközök. Gyorsan leszedem, és letörlöm az asztalt is. Beviszek mindent a konyhába. Majd megyek is vissza, figyelek, jegyzetelek, és várom, hogy mikor lesz szükség rám.

// Semmi baj //

Néhány apróságot tisztázunk még, és közben a hajába túr. Erről is eszembe jut valami, és szóvá is teszem, mire kissé elpirul.
- Van néhány mániám, de ez nem tartozik közéjük- csettintek a nyelvemmel. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra, miért nem szeretném, ha minden tele lenne hajszálakkal. Én sem örülnék neki, ha ott virítana egy hajszál az ételemben.
Telefontéma és cigiszünet kilőve. A parkolóra kérdez rá, és erre felkapom a fejem, mert ugye, nem csak neki lehet szüksége parkolóra, hanem a vendégeknek is. Igaz, még egyik sem panaszkodott, hogy problémája lenne vele, de nekem sem jutott eszembe, hogy erről kérdezősködjem. Furcsa, hogy Calebnek nem tűnt fel a tábla, pedig az étterem falára is tettünk ki jelzést, hol lehet parkolni, éppen a vendégeink kedvéért. Lehet, lelopták? Majd ellenőrzöm. Megkérdezem, milyen autója van, és leesik az állam.
- Hűha! - Nem kis autó. Bár nem családos embernek való, nem is olyan fickóhoz képzelem el, mint Caleb. Mindegy, nem az én dolgom.
Beviszem a konyhába, hogy bemutassam a srácoknak, bár már szóltam nekik, hogy jönni fog. Remélem, gyorsan összebarátkoznak, mert szükségük lesz egymásra. Aztán átmegyünk a pizzázóba, és bevetem a mély vízbe. Egyenlőre magára hagyom, mert egy vendég köti le a figyelmemet.
Térülök-fordulok, és már látom, hogy kezébe vette a dolgokat. Éppen egy asztalt szed le, és te is törölgeti. Úgy látom, ügyesen dolgozik, a székeket is megigazítja, pedig erre nem is hívtam fel a figyelmét. Elismerően bólintok neki. Visszamegyek a pult mögé, és elmondom neki, mit hova tegyen, hogy segítse a konyhai kisegítők munkáját. Aztán megmutatom, hogyan kell előkészíteni az asztalt az újabb vendégek érkezésekor.
- Ha éppen nincs mit csinálnod, tanulgasd az étlapot. Tudod, amiről már beszéltünk: tudnod kell, hogy melyik étel mit tartalmaz, mennyibe kerül. Az extra szolgáltatásokkal, kávékkal, egyéb italokkal ugyanez a helyzet.
Időnként magára hagyom, máskor apró javaslatokat súgok neki, mit és hogyan csináljon, de összességében meg vagyok vele elégedve. Udvarias, mosolyog, kedves, halk szavú. A lányoknak tetszik, feltűnt, hogy némelyik nagyon megnézi. Remélem, nem a T miatt. Az jut eszembe, nem volt-r túlzás a részemről, hogy rá aggattam ezt a szerelést, de az első benyomásom miatt úgy gondoltam, talán valamennyire féken tudom tartani. Lehet, túl óvatos voltam.
Gyorsan telik a délután, szerencsére sok a vendég, sok a munka, nem unatkozom. Caleb feltalálja magát, és kérés nélkül teszi a dolgát. Közeledünk a munkaidő vége felé, és eszembe jut, hogy van még valami, amiről beszélnünk kell. Ha éppen nincs más dolog, leülök vele a pult mögött néhány percre.
- Caleb, utána tudtál nézni annak a dolognak, amiről a múltkor beszéltünk? - a számítógépes holmira gondolok. Szerintem tudja ő is, csak azt nem tudom, felkészült-e a témában.

A főnök mondatára csak mosolygok. Én is gondoltam, hogy nem éppen jókedvéből mondta.
- Oké.- csak ennyit mondok, és mosolygok tovább. Megkérdezem a parkolót, mert lehet hogy én vagyok a vak, de nem láttam semmiféle táblát, hogy parkoló. Majd ha végzek a munkával, akkor utána nézek annak a táblának, mert nem szeretném, hogy balféknek nézzenek.
- Ugye, a szüleimtől kaptam, kicsit nagy, és használt,de a célnak megfelel. - mondom, bemegyünk a konyhába, bemutat mindenkinek,  aztán megyünk ki a pizzázóba. Hamar otthagy engem, mert vendégei vannak. Tehát teszem a dolgom és figyelek, egész jól szórakozom. Ha megürül egy asztal, szépen leszedem és kiviszem a konyhába, és mindent a megfelelő helyre rakok, miután az első leszedésem után megmutatták, mit hova kell tenni. Vissza megyek a pizzázóba.
- Oké megnézem az étlapot.- mondom neki mosolyogva. Épp nincs üres asztal, így kezembe veszem az étlapot és megnézem, jó sok minden van rajta, de nem gond, elmentem az ételek nevét, hogy miből készülnek, és az árakat is. Az italokra, már nem marad időm, mert észre veszek egy újabb üres asztalt, oda meggyek leszedem róla a tányérokat és  a poharakat. Az asztalt letörlöm, székeket megigazítom beviszem a mosatlant, elrendezek mindent a konyhába és újra terítem az asztalt. A főnök néha odajön hozzám, és apró tanácsokkal lát el, amiket meg is fogadok, hiszen ő régebb óta csinálja ezt mint én. Egész gyorsan telik a délután, unatkozni, meg nincs időm, de nem is baj. Mos először életemben, rendesen dolgozom, kíváncsi vagyok, hogy meddig fogom bírni, mert ahogy ismerem magam nem sokáig fog ez a "szerelem" tartani nálam. De, mindent megteszek, hogy jó sokáig kibírjam. Vissza megyek a konyhába, egy halom piszkos tányérral, és amikor kijövök a főnököt látom meg.
- Persze hogy utána nézem, már szóba akartam hozni, de úgy gondoltam majd a munkaidő végén fogom.- mondom neki és egy kis mosoly jelenik meg az arcomon.
- Ha van időd, akkor szívesen elmondom mire jutottam. Találtam egy tök jó szoftvert, ami szerintem pont megfelelne ide, és nem is kerül sokba - mondom és közben mosolygok.