Annyira aljas, és gonosz, hogy az már felháborító! Lenne, ha az aljassága nem járna azzal, hogy a polóm alatt ér hozzám...Na de mit tehetek, ha már fenyeget is? Persze ő azt mondaná, hogy csak kérlelt, de az hogy már feltételeket szab. Igazán nem értem, miért kéne hagynom, hogy kihasználjon... Pontosabban, hogy visszaéljen azzal, hogy mennyire akarom őt. Mégis meg teszi, és bár még mindig nemet akarok neki mondani, tudom, hogy már elbuktam ezt a kört. Pedig az előbb még büszke voltam magamra, hogy nemet tudtam neki mondani.
- A kedvedért... cöh...
Előrehajolok, hogy az asztalról az ölembe vegyem a MacBookot, aztán jövök rá, hogy szemüveg is kéne, azt meg a konyhában hagytam, szóval visszateszem a gépet az asztalra, Izziet arrébb lökdösöm, felállok és megkeresem a szemüveget. Amint megvan a földre ülök, és úgy keresem meg neki ezt a borzalmat, és csak magamban mérgelődöm.
- Gonosz némber...
Motyogom magam elé halkan, miközben rákattintok az Alkonyatra. 5$-ért lehet kölcsönözni, az még belefér. Jelszó, jóváhagyás, megerősítés, szabályzat elfogadás... miért kell ezeket minden egyes alkalommal végig klikkelni? Mindegy, 2 perc alatt végzek így is. Aztán megindul a betöltés. Most még vagy 5 percet várni kell, de aztán HD-ben nézhetjük a filmet. Még beállítom, hogy jól lássuk a képernyőt, aztán visszamászom a kanapéra és magamhoz húzom Izziet. Szörnyű, hogy még mindig a közelemben akarom őt érezni, amikor éppen haragudni akarok rá, de persze nem megy. Helyette csókolgatni kezdem, és a végén nem is kell 5 perc, már alig több, mint egy perc után elindul a film.
- Remélem most örülsz.
Jegyzem meg kissé morcosan, s előre hajolok, hogy teljes képernyőre tegyem a filmet, és nézni kezdem. Legalább tudjam, miért csúszik az esti programom...

18+ //annyira nem is - de a biztonság kedvéért kiírom//

A könyökömet a karfára támasztom, a másik kezemmel meg Izziet ölelem, és unottan bámulom a képernyőt. Nem vagyok elragadtatva a filmtől és ez bizonyára meg is látszik rajtam, de nem szólok semmit, nem akarom "elrontani" a "hangulatot". Egyébként elég eddzett vagyok, anyámmal is folyton romantikus filmeket/sorozatokat kell nézni, túl fogom élni ezt is.
A látványos unatkozásból egy csók ránt ki. Először a nyakamon érzem a puha ajkakat, aztán már magafelé fordítja a fejemet és úgy csókol. Nem igazán értem a hirtelen váltást, de eszem ágában sincs tiltakozni, én is helyezkedem kicsit, hogy kényelmesebb legyen mindkettőnek. Leveszem a szemüvegem és a földre ejtem, ahogy a fölsőmet kezdi rángatni.
Libabőrös leszek, de nem tudom hogy a hideg levegőtől-e vagy az érintésétől. Kellemes, amit csinál, nagyon élvezem, csak hamar abbahagyja.
- Persze.
Felelem mosolyogva, hiszen végre olyasmit kér, amihez még kedvem is van. Amint leveszi a felsőjét, már csókolom is, a kezeimmel pedig a melleit kezdem masszírozni. Tudom, hogy nem így gondolta, de muszáj kihasználni az alkalmat. Nem nyújtom túl hosszúra a dolgot, egy-egy apró puszi után felállok és a fürdőszoba felé indulok, de azért még odaszólok neki.
- Helyezd magam kényelembe, mindjárt jövök.
Megkeresem a masszázsolajat, s mire visszaérek, már Izzie is kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Időközben a szoknyájától is megszabadult, ezért kicsit húzom az időt. Előbb a szemüvegemet teszem fel a kisasztalra, aztán a lejátszó programot állítom meg. Nehogy kárba vesszen az 5 dollárom. Aztán még végigmérem, és újfent megállapítom, hogy gyönyörű. Mellé lépek, a haját elsimítom az útból, letérdelek, és egy kevés olajat nyomok a tenyerembe. Kellemes mandarin-grapefruit illatú, az eladó szerint ez az illat energiával tölt fel.
A vállaival és a nyakával kezdem először gyúró mozdulatokkal, persze nem túl erősen, nem akarom, hogy fájjon neki, aztán a hüvelyujjamal körözök majd néhány simítómozdulat... Hosszasan időzöm a vállainál, aztán a gerince mellett siklanak végig az ujjaim, majd a lapockáján, újra a nyakán, aztán egészen lecsúsznak a kezeim a fenekéig, hogy utána kicsit feljebb a keresztcsontjánál is megmasszírozzam.
Időnként egy-egy gyengéd csókot is kap, hol a nyajára, hol a hátára - véletlenszerűen, ha megállok, épp csak annyi időre, hogy még egy kis olajat tegyek a kezeimre.
Én nagyon élvezem ezt a kis kényeztetést, és a reakcióiból azt szűröm le, hogy neki tetszik. Főleg az tetszhet neki, amikor elkalandoznak a kezeim, és a fenekére vagy a melleire simítok, de épp csak egy pillanatra, hiszen most masszírozok, nem szabad ezekre a területekre tévednem.
Aztán nem bírok tovább magammal, és kicsit hosszabban időzők a fenekénél, sőt egészen lecsúszik a kezem a lábai közé, és miután a hátsójára is kap egy-egy puszit, erőt veszek magamon és a combjait próbálom masszírozni. A dolog hamar kudarcba fullad, mert a belső oldalon kezdem simogatni, és csókolgatni.
Erre persze már ő sem tud nyugton maradni - igazából csodálom, hogy eddig bírta - és ahogy mocorogni kezd, én a nadrágomtól igyekszem megszabadulni.
- Szerintem térjünk rá a kárpótlásomra...
Mondom kissé rekedtesen, aztán megcsókolom, és nagyon remélem, hogy már nem akar tovább kínozni.

18+ (bár ez se annyira az)

Szerencsére nagyon is benne van a dologban, ami azt illeti túlságosan is, mert rögtön nekiesik a melleimnek, pedig nem is azokat kellene masszíroznia, de erre már igazán csak belemosolyogni tudok a csókba. Leveszem a szoknyámat is, meg a harisnyát is, és (kivételesen nem szétszórom a szobában) a fotel karfájára teszem, utána meg hasrafekszem a kanapén, leveszem a melltartómat is, és a többi mellé teszem, majd várom, hogy visszaérjen.
Úgy fordítom a fejem, hogy lássam a filmet, a karjaimra fektetem, erre leállítja, amikor visszaér.
-Héé!-
Méltatlankodom, és megnyomom a lejátszás gombot, őt úgyse nagyon érdekli, pláne most, hogy gyakorlatilag egy szál bugyiban fekszem a kanapéján, és a kettőnk közötti kapcsolatban szerepel a masszázsolaj is.
Végre nekilát, én pedig olvadni kezdek a kezei alatt, ami azt illeti, nagyon ért hozzá. Az izmaim is szépen lazulnak, a csomók kezdenek eltűnni, én pedig időnként -elég gyakran- felnyögök a kellemes, intenzív érzésre. A kezei elkalandoznak, bámulatos, hogy még arra a pici résre is képes becsúsztatni a kezét, ami a kanapé és a bőröm között van, hogy a melleimet tapizhassa, de igazából tetszik, hogy neki ennyire tetszenek.
Rájövök, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már nem bírja tovább, mert a combjaimra tér, és azoknak is a belső oldalára. Annyira érzékeny vagyok erre a területre, hogy folyamatosan megrándulok, ahogy érinti, és amikor próbálom magam kényszeríteni, hogy ne ránduljon meg a lábam az érintésére, akkor meg beleremegek.
Mivel a filmet nézem, és nem őt, szavakkal is kifejti, hogy minek kellene következnie. Felnézek rá, ahogy vetkőzik, és elmosolyodom huncutul.
-Oké, menj fel, és mindjárt utánad megyek.-
Válaszolom, és az én hangom is elfúló már, először mintha meglepődne a kérésemen, de aztán hamar úgy dönt, hogy ebből csak jó származhat, és elindul felfelé. Még megvárom, amíg a lépteinek a visszhangja elhal a lépcsők fölött, és csak utána ülök fel.
Természetesen készültem, így a táskámért nyúlok, kicipzározom, és előveszem belőle a csodát, amit választottam, és belebújok. A könnyű, selyem anyag finoman omlik rám, jó érzés benne lenni, habár vannak lég kényelmetlen darabok is az ilyesfajta fehérneműkből, ez kifejezetten nagyon tetszik. El is indulok szépen utána, próbálok hangtalanul lépkedni, és felérve megállok először az ajtóba, hogy megcsodálhasson, és közben kacéran mosolygok rá, de nem akarom már sokáig feszíteni a húrt, nála, úgyhogy végül odasétálok hozzá.
-Nos, itt vagyok.-
Mondom a nyilvánvalót, miközben már húz is magához az ágyra, én pedig hagyom.

18+ (de csak egy kicsit)

Felküld, amit nem igazán értek, mert bár az ágy sokkal kényelmesebb, mégsem az igazi egyedül. Már nem. Pedig, hogy ódzkodtam először attól, hogy beengedjem. Most meg hiányérzetem van, ha nincs mellettem. Szrönyű.
Elindulok felfelé, de hátra-hátra nézek, hogy ő vajon mire vár még. Folyamatosan ígérgeti, hogy jön, és integet a kezével, hogy menjek már. Nem nagyon tudom mire vélni a dolgot, de hallgatok rá. Elfekszem az ágyon, amíg várok. Hamar felér, de nekem egy örökkévalóságnak tűnik, és közben számtalanszor megfordul a fejemben, hogy lemegyek érte, és felrángatom. Épp csak becsukom a szemem, hogy elűzzem a gonosz gondolatokat, és elszámoljak 10-ig, hogy kicsit türelmesebb legyek, amikor meghallom a lépteit.
- Woow.
Nyögöm nagyon értelmesen, amikor kinyitom a szemem és megpillantom őt az ajtómban. Felülök, és egyszerűen nem jutok szóhoz, annyira gyönyörű. Közelebb sétál, közben meg én is eljutok addig, hogy újra mozogni tudjak, úgyhogy érte kapok és az ágyra húzom.
- Gyönyörű vagy...
Suttogom két csók között, és remélem, hogy nem unja még, hogy folyton ezt mondom. Nem tehetek róla, de valahogy késztetésem van rá, hogy újra meg újra elmondjam neki. Tényleg így gondolom, és ezt a selyem csodát most nekem vette fel, hát muszáj megdicsérni érte. Persze én már elég telhetetlen vagyok, és rögtön le is húznám róla, de akkor elvesztené a varázsát a dolog, így még egy darabig rajta hagyom, csak a bugyiját tüntetem el az útból. De azért nem kapkodok el semmit sem, mert ha már ő így készült, akkor igazán felejthetetlenné kéne tenni az estét. Meg teszek mindent, ami tőlem telik, és még engem is meglep, hogy egy ilyen nap után - aminek folyamán, többször is felhergelt, és igazán elérte, hogy mindennél jobban akarjam - milyen jól bírom.
Még felötlik bennem az is, hogy ígért valami extra kívánságot, meg mindenfélét, de azt hiszem ezt már máskor fogom behajtani rajta, mert képtelen vagyok bármi másra is gondolni, kettőnkön kívül. Számomra teljesen megszűnik minden, csak mi vagyunk, és ebben a biztos tudatban ringatózva jutunk el a csúcsra. Én legalábbis biztosan és nagyon remélem, hogy ő is.
A hátamra fordulok és szorosan magamhoz ölelem Izziet, bár nem hiszem, hogy szökni próbálna, egyszerűen csak jól esik a közelsége. Magunkra rántom a takarót, és bár még, mindig kapkodom a levegőt, lágyan megcsókolom. A szívem is majd kiugrik a helyéről, de nem zavar, mert végre biztosan tudom, hogy szeretem, csak abban nem vagyok még biztos, hogy hogyan közöljem ezt vele.

Eszméletlen ahogy elhelyezkdeik: rajtam-mellettem. De nem panaszkodom, mert kifejezetten tetszik a dolog. Olyasmi ez, amit az év minden napján el tudnék viselni, és ez valahol ijesztő, mert egy kis hang gonoszul kántálja, hogy ne szokjak hozzá ehhez, mert mindennek ennek is vége lesz. Elhessegetem a gondolatot, és úgy döntök élvezem ameddig csak lehet.
Egyik kezemet a derekára teszem a másikkal a mellkasomon nyugvó kezét kedzem cirógatni. Valahogy nem érzem magam fáradtnak, pedig az ilyen alkalmak után általában elég hamar elalszom. Most azonban egészen ébernek érzem magam, mozogni persze nem nagyon szeretnék, beérem azzal, hogy egymás karjaiban fekszünk. Így legalább tudok gondolkodni. Tudnék, de Isabella megszólal, én meg elmosolyodom. Ez igazán egyszerű kérés.
- Amikor csak akarod.
Végig simítok a hátán, és még egy puszit is kap a fejebúbjára. A helyzet az, hogy nekem is jó volt, hogy hozzáérhetek, és bár amúgy is megtehetem, amikor csak akarom, mégis csak jobb, ha ő kér meg, hogy ezt megtegyem. Szívesen megteszem bármikor újra, és legközelebb talán rendesen is meg tudom masszírozni. Attól függ, mit csinálunk előtte. Bármi is legyen biztos jó lesz. Fordított helyzetet is el tudok képzelni, egész biztos tudnám élvezni, ha megnyomkodna. Lehet meg kéne kérnem nekem is őt, de most egyszerűen jól esik csöndben lenni, és csak arra figyelni, ahogy levegőt vesz, és hogy milyen selymes a bőre az ujjaim alatt.
Pedig egész biztos, hogy beszélgetni akar majd, és akkor vége lesz a nyugalomnak. Nem mintha zavarna a csacsogása. Régen zavart, de ez is olyasmi, ami hozzá tartozik, és ami miatt szeretem. Mert ugye bár szeretem. Fura ezt így bevallani magamnak, de valahogy mégis kellemes.
- Iz, hova szeretnél menni legközelebb?
Hirtelen jön ez a gondolat, és én töröm meg a csendet, de tényleg el kéne mennünk valahova, mint múltkor, amikor korcsolyázni voltunk. Neki pedig biztos vannak jó ötletei. Hiszen mindig tele van ötletekkel.

- Jó, de ahhoz előbb le kéne másznod rólam.
Nem mintha hagynám, sőt ha megpróbálná egész biztos, megfognám, hogy ne tegye. Annyira kellemes most így összebújva és szerintem ő is így gondolja, mert nem kezd el mocorogni, csak végig simít a mellkasomon.
Elgondolkozik a kérdésemen, és már azt hiszem, hogy valami jó ötlettel fog elő állni, pedig tudnom kéne, hogy bár ötlete mindig van, az ritkán olyan, ami nekem tetszeni szokott.
- Tudhattam volna, hogy ilyen fantáziátlan vagy... de... jó.
Szólalok meg, kissé csalódottan, majd egyezem bele végül. Közben folyamatosan simogatom, és akaratlanul is eszembe jut pár dolog, azzal az estével kapcsolatban. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak arról, ami akkor történt, pedig ha azt nézem, hová vezetett ez az egész, örülnöm kéne neki, mégsem gondolom, hogy annyira jó lett volna az az este.
Tovább beszél, és azt hiszem, amit mondd, pontosan az az oka, annak, amiért nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak. Akkor egyáltalán nem hittem volna, hogy lesz ebből bármi is. Sőt azt terveztem, hogy az egészet elfelejtjük... A kérdésére nem nagyon szeretnék válaszolni. Nem is tudom mit kéne válaszolnom. Az ilyesmiben nem vagyok jó, és soha nem is gondolkoztam rajta, de most meg teszem, aztán vonakodva, de megszólalok.
- Igazából sosem akartam, hogy rendszeres legyen. Minden egyes alkalommal elhatároztam, hogy soha többet... De ez úgy egy percig tartott...
Bizony. Hiszen csak azért volt minden, hogy miután megkaptam, kiverjem a fejemből, csakhogy az utóbbi nem ment, és hiába próbálkoztam, amint megláttam, megéreztem az illatát, már nem számított, semmilyen elhatározás. Nehéz ezt elismerni, de tényleg így van. Az én fene nagy önuralmam odalett.
- A másik meg... azt hiszem, az áramszünet után volt...
Igen, mert akkor főztem neki először vacsorát. Mert az a nap nem a szexről szólt. Akkor először tudtunk mást is csinálni együtt, veszekedés nélkül, még ha a vége nem is olyan lett, mint kellett volna.
- Mondjuk a kapcsolat az nem merült fel bennem... csak azt tudtam, hogy többet akarok.
A plafont bámulom, és már a kezem sem mozog egy ideje. Valahogy védtelennek érzem magam, most hogy elmondtam ezeket, és nem tudom, hogy ez normális-e. Nem szeretek ilyen dolgokról beszélni, mert sebezhetővé tesz. Kezdek fázni is, hiába a takaró. Nem ártana felvenni legalább egy gatyát, de ha megmozdulnék az csak rontana a helyzeten. Remélem van valami jó nyugtató módszere.

- Au.
Na tessék! Már megint püföl... és sajnos azt hiszem, neki lesz igaza. Elkapom a kezét, bár szerintem nem fog többet ütni, de biztos, ami biztos. Még mindig nagyot tud ütni, ahhoz képest, hogy milyen apró. De nem haragszom érte. Igazából tetszik, amikor ilyen vad és harcias.
- Majd buli előtt elkaplak egy körre.
Válaszolok szemtelenül, és most nem fogom hagyni, hogy megüssön vagy bármi hasonlót tegyen. Helyette inkább a tenyerébe csókolok. Nem gondolom komolyan az előbbi kijelentésemet, bár egész biztos nem lenne ellenemre, de nem csak erről szól az élet, és igenis be akarom neki bizonyítani, hogy nem csak a szexen jár a fejem. Már nem.
Közben pont erre terelődik a szó, és bár nehezemre esik, azért őszintén elmondom, amit gondolok, ő pedig meghallgat, majd helyezkedik, és ahogy rám fekszik, az megnyugtat... Persze más is eszembe jut, ahogy keresztbeveti rajtam a lábait, de ahhoz még el kell telnie egy kis időnek. Közben meg ő is elmondja, ő hogy volt a dolgokkal.
Egy kissé azért rosszul esik, hogy valamiféle játékszernek tartott, de elég a tudat, hogy ahogy nálam is, úgy nála is megváltozott időközben a helyzet. Meg aztán, igazán nem hibáztathatom, tényleg olyan voltam (vagyok), mint amilyennek leírt. Ha a közelemben van, tényleg hamar elvesztem az önuralmam...
A tenyereimbe fogom az arcát és kicsit megemelem, hogy egy lágy, gyengéd csókot adjak neki. Nem akarok én most ennél semmi többet, és ha ő akarna, most nem hagynám magam. Egyszerűen csak örülök, hogy ő is őszinte volt, és hogy - bár ő ezt nyilván nem tudja - már sokadszorra megnyugtatott. A csókot követően, átölelem, majd játszani kezdek a hajával, és a hátát simogatom.
- Fura, de valahogy még nem vagyok álmos...
Jegyzem meg inkább csak magamnak, és a szemmel az ébresztő óra után kutatok, hogy megnézzem hány óra, de nem látom, mert el van fordulva, és ha akarnám sem érném el. Mindegy is, a lényeg, hogy mostmár (biztos) itt alszik majd velem.

Kéne valamit csinálnunk, ha már egyikünk sem álmos, de semmi értelmes nem jut eszembe. Pontosabban semmi olyasmi, amit anélkül tehetnénk, hogy kimászunk az ágyból. Már pedig nem nagyon van kedvem megmozdulni. Valószínű, hogy ő is hasonló dolgokon töri a fejét, mert nem sokára megszólal, bár a kérdésétől nem vagyok elragadtatva.
- A mim?
Kérdezek vissza kissé értetlenül. Nem, nem a kérdést nem értem, az összes szó jelentésével tisztában vagyok, egyszerűen csak nem tudom, hogy pontosan mire gondol. Az én egyetlen vágyam az ő, és szerintem nála elvetemültebb nő nem is létezik a Földön, de pont ezért szeretem
Aztán azt mondja, hogy megcsináljuk és még meg is csókol, és ebből már egészen világos, hogy mit akar, csak éppenséggel nem tudok neki, mit mondani...
- Biztosíthatlak róla, hogy nem szoktam ilyesmin gondolkodni, de hallgatom a tieidet.
Ami nem jelenti azt, hogy megcsináljuk, mert őt ismerve biztos valami őrültséget akar. Bár ki tudja... Pár hónapja még az is elképzelhetetlen volt, hogy egyáltalán lefeküdjek valakivel, azóta meg... khm... Inkább nem gondolok rá. A fénymásolót például azóta sem használtam, mindig átmegyek a másik helységbe fénymásolni, és ha bárki kérdez, arra csak csúnyán szoktam nézni. Szóval nem, nem gondolkoztam még ilyesmin, de majd kitalálok valamit.

Nem tetszik neki a válaszom, de ez van. Nem fogok most a kedvéért kitaláni valami őrültséget, amit nem is akarok. Viszont az biztosan tudom, hogy ő hazudik, hiába próbálja velem elhitetni, hogy nem így van.
- Hazug.
Nyögöm bele a csókba, amit ad, de nem firtatom tovább a dolgot, elvégre nem hibáztathatom azért, hogy nem mondd el mindent, én is alig beszélek magamról, és még ha meg is van rá az okom, nem várhatom tőle, hogy minden egyes titkát elmesélje.
- De ilyennek szeretlek.
Mondom még mielőtt kiakadna, és hogy ne legyen ideje felfogni, hogy mit is mondtam fordulok, mégpedig úgy, hogy ő kerüljön alulra, közben pedig megcsókolom, mert nekem most szükségem van erre. Lassan kezdek bele, és még végig is simítok az egyik kezemmel az oldalán, de aztán persze sokkal szenvedélyesebb lesz az egész. El tudnám nyújtani ezt az édes kis játékot még órákig, viszont időközben rájöttem, hogy van még pár dolog, amit el kell intéznem mielőtt elalszunk - vagy esetleg, újra egymásnak esünk. Még néhány apró puszi, és tényleg abbahagyom. Felemelkedem róla, és még mielőtt kiakadna, megszólalok.
- El kell mosogatnom.
Igen, mert vacsora után nem ezzel foglalkoztam. Pedig reggel nem lesz rá időm, meg ha lesz is, tiszta macera, mert addira rászárad. Lehet, hogy már most is rá van száradva. Ez is Izzie hibája! teljesen megfeledkezem az ilyen alapvető dolgokról, ha a közelemben van. De nem baj. Kimászom az ágyból és kiveszem a szekrényből a köntösöm. Igazából zuhanyozni sem ártana, de a mosogatás fontosabb.

Megállok. Olyan ismerős ez a mondat... Mintha már hallottam volna valamikor... Rossz érzésem támad tőle, úgyhogy megfordulok, vagy ő fordít meg? Nem tudom, itt van előttem, de nekem máshol járnak a gondolataim. Hagyom, hogy tegye, amit akar. Jelenesetben, hogy lesimítsa rólam a köntöst, aztán visszahúzzon az ágyra.
Visszacsókolok, és rásimulnak a kezeim, de ez inkább automatizmus, nem tudok rájönni, miért visszhangzik még mindig a fejemben, hogy "Ha ki mersz menni azon az ajtón..."
Aztán újra megszólal, és ez végre visszaránt a jelenbe.
- Mi az, hogy te nem? Iz, nem akarok reggel órákig tányérokat sikálni!
Kiakadok, bár a hatást jelentősen rontja a jól eső nyögés, ami elhagyja a torkomat, ahogy mégjobban hozzám simul. Oh, a fenébe is! hogy lehet valaki ennyire... ennyire... Nem akarok rá rosszat mondani. Nem igazán érdekli, hogy reggel mennyire nehéz dolgunk lesz a koszos edényekkel és tovább folytatja, amit még az ajtóban kezdett el, én meg minden egyes másodperccel közelebb kerülök ahhoz, hogy isméltelten teljesen megfeledkezzek a mosogatásról. Viszont előtte még van annyi lélekjelenlétem, hogy egy utolsót próbálkozzam.
- Akkor te mosogatsz!
Motyogom két csók között, és nem érdekel, hogy mit válaszol, mert már megint elérte, amit akart - hogy ne akarjak elmenni. Nagyon utálni fogom magam egyszer emiatt, hiszen felfoghatatlan, hogy miket vált ki belőlem, de jelenleg már csak az érintésére és a csókjaira tudok koncentrálni. A fenébe is! Annyira jó!