- Ne ijesztgess.
Nézek rá nagy szemekkel, ezt most nem mondta komolyan. Pedig úgy látszott, és az a mosoly,amit utána tesz hozzá. Brr. Eszem ágában sem volt félrelépni, de ezt követően azt hiszem előbb végzek magammal, minthogy megtegyem.
Még jó hogy leülünk, és inkább magamtól mondok ezt-azt, de persze mint várható volt nem elég neki az információ. Viszont nem tetszik az, ahogy a kérdést felteszi. Persze értem, hogy nem csak arra az időszakra gondol, amióta leültünk megbeszélni, hanem azt is beleveszi, amit előtte csináltunk.
- Nem. Azt mondtam, hogy vizsgaidőszak van, és nem érek rá, mert nekem is tanulni kell.
Ilyesmiről természetesen szó sincs, hiszen előre megtanultam mindent, de egy kis pihenés nekem is jár, és persze közbe jött Izzie is, és ezekre a dolgokra is kell idő. Sőt ezekre talán sokkal több is kell.
- De a szülei sajnos nem hülyék, tudják, hogy vége a vizsgáknak, szóval egy-két héten belül biztos megtalálnak.
Két Nana mentes hónap, tökéletesen elég volt ahhoz, hogy megfeledkezzem róla, de most hogy felbukkant, ráadául ilyen váratalnul... Nem örülök neki, de ez van. Csak az nyugtat meg, hogy idén érettségizik és ha átrugdosom, akkor megszabadulok tőle.
Megiszom a maradék boromat, nem tudom Izzie mire gondol, de a mosolya megnyugtat, és bár én még tudnék korizni, azért bólintok és fel is állok, hogy elinduljunk a cipőkért. Megfogom a kezét, egyrészt, mert fogni akarom, másrészt hogy ha szükséges segítsek neki, eljutni a megőrzőig.
- Jó, akkor megmutathatod a cicát is.
Vetem fel, mint lehetőséget, bár engem továbbra sem különösebben érdekel, de a céltalan sétálgatást nem szeretem. Beállunk a sorba, itt szerencsére nincsenek olyan sokat, és hamar megkapjuk a dolgainkat.