Tegnap úgy döntöttem, kiveszek mára egy szabadnapot, hogy kiheverhessem a tegnap esti megbeszélést, na meg az elmúlt időszak rohanását. Ez is persze csak úgy jutott eszembe, hogy jobb és bal kezem egy ideje azzal nyaggattak, hogy pihenjek egy keveset. Beadtam a derekam. Tény, hogy az elmúlt időszakban állandóan csak rohangáltam, ilyen-olyan ügyek intézése végett, amikről rájöttem, hogy sokkal jobb, ha magam teszek pontot a végére. Van, amit nem lehet másokra bízni. Meg egyszerűen jobban szeretem kézben tartani a dolgokat. A szabadnapomnak persze pont a hét legpocsékabb időjárással járó napjára kellett esnie. Így semmi értelme, éppen ezért döntöttem úgy, hogy mégis bemegyek az irodámba. Majd máskor beiktatok egy egy napos szünetet, ha reggel úgy látom, sütni fog a nap. A lovaimmal mégiscsak akkor tudok leginkább foglalkozni, az én pihenésem pedig jobb híján azzal telik.
A szél tombol, előre jelezve számunkra a vihar jöttét, mit az elborult ég is mutogat. Ugyan odabent mindig van váltás ruhám, nem szeretnék elázni. Pedig még fodrászom is lenne, elvégre kisebb műsorokat forgatnak az épületben, ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy legalább egy ott legyen, ugyanúgy, ahogy egy sminkes jelenléte is szükséges. Ez persze nem azt jelenti, hogy máris haza kellene vágni öltözetemet. Jobban örülnék neki, ha megúsznám a dolgot egy kis fésülködéssel, minél kevesebb időt elpazarolva ilyesmivel.
Nem sokon múlik, hogy mindez meghiúsuljon. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy srác hasra vágódik, úgy egy méterrel lábam elé borulva. Kellemetlen. Mindenki a közelgő vész elől menekül, vélhetően ő is hasonlóképp tett volna, ha nem akad be a lába. Ennek ellenére senki nincs rajtam kívül, aki segíthetne is neki, vagy jobban mondva, aki segítene neki. Mindenki a maga dolgával törődik. Minden bizonnyal hasonlóképp cselekednék, ha nem az orrom előtt történik az eset, így viszont kénytelen vagyok cselekedni. Elé lépve segítő kezet nyújtok, hogy felsegíthessem.
- Jól vagy? - érdeklődöm, mondhatni formaságból.
Ilyenkor azt kell, nem? Megkérdezni, jól van-e, aztán ha semmi baja, hát tovább állni és tenni a saját dolgomat. Annyira nem nehéz feladat. Már-már túlontúl egyszerű, ha rá szánja magát az ember. Márpedig bennem egyre több az efféle hajlam. Talán elkaptam valamit.