Még jó, hogy forgás közben nem jut el az agyamig, a látvány. Mert ahogy az asztalon ül, én meg előtte bizony többet látnék, mint ami szerintem egészséges. De ez nem tudatosul. A kérdésén kezdek gondolkodni, hogy mi vonz benne. Erre eddig nem gondoltam, csak azon járt az agyam, hogy ne érezzek iránta vonzalmat, aztán mivel ez nem ment, azon dolgoztam, hogy megkapjam. Most is azért mondok el mindenfélét. De a kérdés jogos. Mi vonz benne? Viszont erre most nem tudok válaszolni, csak forgolódok tovább.
A következő kérdés már egyszerűbb. Igen megijeszt.
- Néha... na jó, lehet annál gyakrabban...
Még egyet fordulok. Teljesen olyan, mintha részeg lennék már megint. Nem volt jó ötlet a forgolódás. Mégsem hagyom abba.
- Bár szerintem, az a legijesztőbb, hogy ennyire akarlak...
Forogni jó, könnyebb így beszélni. Csak tényleg kezdek rosszul lenni. Viszont elégedett lehet, kimondtam. Kimondtam, hogy mit akarok, hogy miért viselkedem úgy ahogy. Kell ennél több? Aztán beugrik még valami:
- Körhinta.
Mondom ki hangosan, és ezzel együtt végre sikerül megállnom. Forog velem a világ, az egyetlen biztos pont Izzie velem szemben. Őt nézem, és ahogy lassan helyükre kerülnek a dolgok, úgy veszem észre ismét, hogy milyen szexi ahogy az asztalon ül.
Lassan állok fel, és rögtön meg is támaszkodom kétoldalt mellette, mert azért még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy meg tudok állni.
- Akarsz még valamit tudni?
Mert ha nem igazán visszatérhetnénk a lényegre. De ha olyat kérdez, még hajlandó vagyok egy darabig válaszolgatni. Egy darabig, de nem sokáig.

Szerinte is? Jó. Akkor nem vagyok egyedül. Sovány vígasz, mert ettől nekem egyáltalán nem jobb. Átmentileg mégis jónak tartom. Főleg mert annak ellenére, hogy megijeszti nem menekül. Annak ugyebár beláthatatlan következményei lennének.
- Ez azért lehet, mert nem udvarolok...
Ha igen, akkor nem tudok róla, és elnézést mindenkitől, hogy nem csinálom jól. Ez egyébként sem tartozik bele azokba a dolgokba, amiket jól akarok csinálni. Elég hosszú listám van erről, de az udvarlás sosem szerepelt rajta. Nem is fog. Kell, hogy legyen egy nő a földön, akinek így is megfelelek, akkor meg felesleges.
Mellesleg nem mindegy, hogy jól csinálom-e vagy sem, ha a végén már megint ő az, aki megcsókol? Ahogy végigkarcolja a kezemet libabőrös leszek, de ez határozottan a kellemes fajta, és az apró kis puszik is tetszenek, hát még a folytatás. Kívételesen úgy döntök hagyom őt irányítani. Aztán mecsap egy kis, hűs szellő és szöget üt a fejemben egy apróság, amit nem ártana tisztázni.
Most én szakítom meg a csókot, kiegyenesedem és lenézek rá.
- És te? Te mi akarsz?
Azt tudom nagyon jól, hogy nem nehéz rávenni erre-arra, de akkor is tudnom kell, hogy csak szórakozik, vagy most tényleg belemegy a dologba. Nem lenne jó, túl későn szembesülni a ténnyel, hogy csak hergelt.

Sokat gondolkozik, de nem baj. Így legalább őszintébbnek tűnik. A mondata nem éppen olyan, mint szeretném, de van benne két szó, ami azért megnyugtat. "most" és "itt". Szóval csak a hellyel van baja, amit megértek, igaz nehezen, de ha nem hát nem.
Bólintok. Többre nem futja, meg nem is akarok semmi olyat mondani, amivel esetleg megbántom. Nem, nem lettem hirtelen kedves, csak úgydöntöttem visszafogom magam addig, amíg megfelelő itt-és-mostot találunk.
Öltözni kezd, és ezzel nekem is egyértelmű, hogy mára ennyi volt, mehetek haza szenvedni. Én is visszamegyek a tárgyalóba, hogy összeszedjem a dolgaim és menet kész legyek. Vissza lehajtom az ingujjamat, megkeresem a kis tükröm, és ellenőrzöm a hajamat, meg a többi ehhez hasonló apróság. Közben meg végig követem őt a tekintettemmel, mert ahogy ma kinéz, azt nem lehet nem észrevenni.
A kérése kicsit meglep, legjobb emlékeim szerint, már megkapta egyszer, de hát persze, ha kell neki megkapja.
- Nem gond.
Rajta van a gépemen, meg egy külön lemezen is, mert sosem lehet tudni, mikor jön jól. Aztán amikor rákérdez, hogy hogy legyen az átadás, akkor kezd derengeni, hogy talán több is lehet a dologban... Akkor viszont, egyértelműen, nálam. Most, hogy Bree visszajött, nem akarok a koliba menni.
- Gyere át érte.
A válasz mellé egy mosolyt is kap, aztán én is beírom a nevem arra vacak papírra. Semmi értelme ennek a rendszernek, de mindegy. Felkapom a kabátom, és a táskám. Aztán Izziere nézek.
- Csak utánad.
Intek az ajtó felé, és nem azért mert ennyire úriember vagyok, hanem mert nálam van kulcs. Muszáj bezárni magunk után, csomó fontos dolog van itt, és ugye nem lenne jó, ha ez az eltűnne. Megvárom, amíg elindul, aztán indulok csak el, de még mielőtt az ajtóig érnénk elkapom a kezét. Nem tudom miért. De az valahogy annyira abszurdnak tűnik, hogy ezek után, csak úgy elengedjem. Hosszan nézem a kezünket, aztán ránézek. Nem, nem azzal van bajom, hogy nem feküdt le velem. Az elmúlt pár percben egészen lehiggadtam. Viszont mondtam pár dolgot, amit senki nem tud rólam - vagyis mostmár ő tudja - és jó lenne ha ez így is maradna. Beharapom a számat, de aztán összeszedem magam.
- Amiket az előbb mondtam... magamról... azt, ne terjeszd, jó?
Elengedem a kezét, és ellenállok a kísértésnek, hogy még egyszer (ma) utoljára megcsókoljam. Amint kiérünk kulcsrazárom az ajtót, és akármerre is menjen, én egész biztos a másik irányba fogok elindulni. El kell szívnom egy szál cigit.