A szemléltetése célt ér, azt hiszem, értem, mire gondol.
- Az első tehát szerinted is meghatározó, de a többi élménnyel felül lehet írni, befolyásolni lehet az egészhez való viszonyulást...- bólintok, meglehet, igaza van. Szerencsére, olyan sok negatív élményem nem volt még az életemben. És ha volt is valami, csak azért engedem, hogy hasson rám a mostban, mert nem akarok még egyszer csalódni vagy csalódást okozni. Ez meg jó, nem?
- Hidd el, engem is meg lehet annyira sérteni, hogy soha többé ne álljak szóba az illetővel- azoknak, akik szándékosan élezték rajtam és a családomon a nyelvüket, soha nem bocsájtottam meg.
- Kezdődhet rosszul...- mentem magam- és rájössz, ha annak is tűnik, nem az. Elnevetem magam- Igazad van, nem gondoltam át rendesen...
- Mintha megfordítottad volna az okot és okozatot. - nézek rá félre döntött fejjel. - Én abból indultam ki, hogy a különbségekre azért lehet építeni, mert szükségszerű, hogy a dolgainkat közös nevezőre hozzuk, közös megoldást találjunk. Te viszont... azt mondod, kitalálnád a módját, hogy mindketten a saját ízlésünknek megfelelően együk a steaket. Valóban, jó megoldás, és kivitelezhető, de hol van ebben az a szándék, hogy hasonlítsunk egymásra?
Elmosolyodom azon, hogy hozzám alkalmazkodna. Valahogy meggyőződésem volt, hogy ő próbál rábeszélni, próbáljam ki véresen (véresebben), ha fokról-fokról szoktatna rá, akkor is. Ezt jelentheti a metakommunikációja is, nem igaz?
A személyiségről megint érdekes vitát nyitunk. Bevallom, tetszik, ahogy érvel, a szemléltetése is tetszik, bár először nem értem a kérdést, hiszen a "szűz lány" példáját éppen ő hozta fel.
- Azt hiszem, ez mérlegelés kérdése. Ha úgy mérem fel, el tudom oltani a tüzet, azt fogom tenni, mégha egy két tárgyam oda is vész. Ha viszont esélytelennek látom a dolgot, az "emlékeimet" mentem ki, azaz a szívemnek fontos tárgyakat.- ebből is látszik, semmire sem mondhatjuk egyértelműen: ez fekete vagy fehér.
Témát váltunk.
- Nem tudom, mi lett volna ha... De ha semmi különleges nincs bennem, lett volna kedved meghallgatni? Vagy ... tényleg csak szórakozni akartál és mindegy volt, hogy nézek ki, mit tudok?- ezek szerint mindegy lett volna.
Megsimítom az arcomon a szőrzetet.
- Ahhoz még nem elég hosszú, hogy formára lehessen vágni- tényleg ennyire ápolatlannak hatok miatta? Legkésőbb a bemutatóig úgyis meg kell szabadulnom tőle.
- Én is... Nem a mostra, hanem a jövőre. Fiziológiai lassulás...- mosolygok. Úgy látom, asztaltársam sem képzeli, hogy megáll az élet folyása csak azért, mert elszáll fölöttünk az idő. Én is aktív öregkort képzelek magamnak.
- Igen, de ez a hozzáállás feltételezi, hogy szándékodban áll energiát fektetni bele. A legtöbb ember lusta! Nem így gondolod? Kipróbálja, ami van, ha nem tetszik, eldobja, keresi a másikat. Nem akarja az elsőt megtartani, és "képére" formálni. Sajnálná rá az időt. Inkább rá fogja, hogy rossz!- érvelek tovább. Tagadhatatlan azonban, hogy tetszik az a fajta szemléletmód, amiről beszél.
Olyan szépen mondja ki azt, amire utalni akartam, hogy öröm hallgatni!
- Ezek szerint, ha kedvelsz, és szeretnéd, hogy veled dolgozzam, hajlandó lennél alakulni hozzám- mondom szelíd mosollyal, de éreztetve, erre utaltam korábban. Mi ez, ha nem megfelelni akarás? Apró gesztusai sokat jelentenek nekem.
Megbotránkozik rajta, hogy nevetek, nem győzöm kozmetikázni a dolgot, hisz nem ő a célpont.
- Azt hiszem, szerencsém van, hogy férfi vagy és nem nő...- utalok rá, hogy az ellenkező nemmel bizony vannak problémáim.
A kocka-kör hasonlaton megint elmélkedünk egy csomót.
- Azt nem tudhatom előre, hogy a másik éppen félkész kocka, vagy félkész kör, netán az ő szemében vagyok én félkész alakzat, azaz megint csak kettőnkön múlik, szánunk-e rá időt, energiát, hogy összerendezzük alakzatainkat, vagy keresünk másik kört, kockát, hozzánk illőt? - állandóan visszautalok korábbi szavainkra, szerintem minden mindennel összefügg.
Egyre inkább élvezem a beszélgetést vele, mert minduntalan találkozunk a nézeteink gyengeségeivel, és épp annak kapcsán ismerjük be tévedéseinket, ahogy a másik rávezet bennünket. Ez oda-vissza igaz, úgy hiszem. Ő is adott már igazat nekem, én is neki. Mosollyal nyugtázom, hogy az ostobaságaink is a fejlődésünk része(i). Így kerek a világ. Így kell lennie. Nem vagyunk tökéletesek!
- Hát, megdolgoztatod az agysejtjeimet, nem vitás!- ismerem el. Nem hétköznapi csevegés volt a miénk. De az való igaz, a személyemre vonatkozó kérdés nem könnyű. Abból a szemszögből nézem magam, ahogy ő megismert, ahogy ő látott, és amit bármely helyzetben igaznak képzelek magamról.
- Furcsa így hallani, de azt hiszem, lényegében igen. És te mit mondanál magadról? - kérdezem aztán gyorsan. Talán azáltal megértem, milyen jellemzést várt volna el tőlem.

//Összefoglalok egy kicsit, részletekbe nem megyek bele, ha nem gond.//

A beszélgetésünk külső szemlélőnek akár kisebb vita is lehetne, de úgy tűnik, mi mindketten jól érezzük magunkat benne, ahogy a véleményeinket összeugrasztjuk. Van, hogy ő ad új nézőpontot nekem, és úgy látom, ő is elmélkedik azon, ahogy én látom a dolgokat. Összefoglalva érdekes eszmecserét tartunk és nem kevésbé hasznosat. Számomra mindenképpen az.
Egyre kevésbé tartom mgam szerencsétlennek, hogy nem sikerült a meghallgatás. Talán így jártam jobban. Felix szókimondó, nem kell attól tartanom, hogy olyasmit mond, amiről azt hiszi, hallani szeretném, ezért a kritikáit is így fogadom. Jót is, rosszat is.
- Biztos, hogy igazad van, de ez a szőrnövesztés csak azt hivatott bizonyítani, gyorsabb az átlagosnál. Legkésőbb június végére meg kell szabadulnom tőle!- bár lehet, hogy Suzyt hamarabb fogja zavarni, elvégre mindig összerezzen, ha megszúrja a borostám.
- Jobb szeretek olvasni...- vallom be, mert érinti a témát- Olyankor saját film forog a fejemben. Csalódást tud okozni, ha nem azt látom a vásznon, amit elképzeltem, bár vannak pozitív élményeim is- Szeretem a filmeket, és amióta több lehetőségem van, viszonylag sok filmet megnéztem már. Amúgy nem vagyok kimondottan tévézős-mozizós tipus. (Csinálni jobban élvezem)
Gyengéd célzásomat, hogy miattam képes lenne "változni", mintha hárítaná egy kicsit, legalábbis tőlem függővé teszi. Mosolyogva nézek rá.
- Örülök, hogy van lehetőségem ismerkedni veled, mert így bátrabban állíthatom, én sem zárkozóm el némi változástól- bátrabb lennék, hogy ki merem mondani, változnék a kedvéért? Karikából úgyse tudna négyszöget csinálni, más ember nem leszek, de "idomulhatok". Lehet, hogy csak időszakosan, lehet, hogy csak neki. Ezt előre nem tudhatom.
- Ha nő lennél, talán azt vágnád a fejemhez, köpönyegforgató vagyok, és csak azért idomulok hozzád, mert akarok tőled valamit. Nem tudom, ha alkalmazkodni próbálok, egyesek szerint képmutató leszek- nevetek egy kicsit; azt hiszi, megrészegítenek a női idomok? - Nem minden nő szeret filozofálni, ahogy én tapasztaltam. Korábban azt hittem, sokkal nagyobb fantáziával vannak megáldva, mint mi, férfiak, de... hajlamosak kategorizálni. Jártál már így? Skatulyáztak be valaha? - mosoly csillan a szememben. Lényegében szent igaz, minden történés tapasztalat. Ha merevnek látszottam, az bizonyára az én hibám is.
Érdekes, milyen könnyedén mondja ki, hogy a csalódások segítenek ügyesebbé válni. Nem tudom, ő vajon hogy élte meg az első csalódásait. Talán örült, hogy ezáltal tanult valamit? A csalódás nekem mindig negatív érzelmet jelent, függetlenül attól, hogy hosszú távon akár előnyhöz is juttathat. Megélni mindig nehéz.
A magamról alkotott jellemzésemet összefoglalva adja vissza, és bár nagyon szögletesen hangzik, igazat adok neki. Nem tudom, vagyok-e ilyen erős jellem, de szeretnék az lenni. Hogy ezt érdekesnek találja... Nos, most jön képbe, amit Sebastian mondott. Biztos, hogy nem vagyok hétköznapi, ha ezekkel a tulajdonságokkal meg tudok lepni valakit.
Amikor magáról kezd beszélni, figyelmesen hallgatom. Elmosolyodom, hogy közben engem is megemlít. Szóval a szokásostól eltérő gondolataim vannak. Hát, ez megint viszonyítás kérdése. És ha én azt mondom, neki vannak különös gondolatai? Kinek lenne igaza?
- Betörni? Miből gondolod, hogy meg akarnálak változtatni?- kérdezem, jókedvűen.
Közben mindketten befejeztük az evést. Én is kivégeztem a salátámat, a sajtos öntettel laktatóbb volt, mint vártam, és amúgy előtte sem voltam éhes. A desszert ötletére így hát csak egy módon válaszolhatok:
- Legyen egy másik alkalommal, ha nem haragszol. De nem zavar, ha te enni szeretnél...- azaz válasszon magának nyugodtan, nem zavar, ha ő eszik, én meg nem. Úgy hiszem, nem ma találkoztunk utoljára.

- Kísérlet volt, ne menjünk jobban bele- legyintek mosolyogva. Meggyőződésem, hogy gyorsabban nő a hajam is, szakállam is, mint az átlagnak. De igazából nincs jelentősége.
- Téged nehéz elképzelni szakállal, olyan "fiús" képed van!- nevetem el magam. Én is kaptam már hasonló jelzőt. Valami olyasmit takar, hogy nem látszik rajtunk a kor. De hogyan lehet ezt kijelenteni, ha még az életünk elején járunk?
- De előre honnan tudni, jó lesz-e vagy se? Próbálkozunk, aztán vagy bejön, vagy nem- igazából gyakran győz a kíváncsiság: ezt vagy azt a jelenetet vajon mások hogyan képzelték vagy valósították meg.
- Nem szokásom hízelkedni- meglep a kifejezés, a macskám jut eszembe. Akkor hízeleg, ha akar valamit (ritkán másért). Olyan ember benyomását keltem, aki így akarja magára felhívni a figyelmet? Ha így lenne, alaposan ki kell elemeznem és fegyelmezne kell magam.
Figyelmesen hallgatom, amit a nőkről mond. Úgy tűnik, volt már dolga néhánnyal, bár nem tűnik szerencsésebbnek velük, mint én (hosszú távon). Nem tudom, a merészséggel hol tévedtek a nők: a személyiségét vagy a szokásait illetően?
- Mindenkinek megvan a maga valósága és a maga álomvilága. Mi a biztosíték, hogy ez nem egyéni? - mintha azt akarta volna mondani, csak a nemi jellegünk miatt térünk el egymástól.
- Értem- bólintok lassan. Vajon jelen esetben az idomulás nem csak képmutatás lenne? Hiszen azért tenne másként, hogy nekem tessék, nem azért, mert elfogadta, hogy másképp is jó lehet (enni a steakat, pl.) A "betörés" erőszakosnak tűnik; nekem nem célom senkit megváltoztatni, ha ő maga nem akarja. Sőt, megváltoztatni sem akarok senkit. Feliix mosolya inkább uralkodik arról, neki vannak ilyen jellegű tervei.
- Örömmel- hagyom jóvá, desszertezünk még valaha.
Rendel magának egy fagylaltkelyhet, és közben kérdezget. Most a szakma kerül górcső alá.
- Tudod, ez érdekes. Amikor kezdődött... utánoztam: a tanáraimat, az osztálytársaimat, színészeket. Mulatságos volt, mert úgy tűnt, jól csinálom, és ezzel megnevettettem másokat. Később, az iskolai színjátszó körben már szerepekben bújtam bele. Néha engedték, hogy saját fejem után menjek, de gyakrabban rendezői utasításokat kellett végrehajtani. Ha olvasok, és nincs konkrétan megfogalmazva a szereplő személyisége, mindig én egészítem ki, képzelem hozzá, pontosan milyen... Pl. milyen stílusban, milyen tempóban, milyen hanglejtéssel beszél, hogyan mozog, hogyan kommunikál a "testével". És valóban, inkább kihívás, ha egy olyan személyiséget kell megformáznom, aki tőlem távol áll, aki nem hasonlít hozzám... Szóval, ez a kérdés nagyon összetett, nem olyan könnyű egyféleképpen válaszolni rá- vonom meg a vállam.
- Neked vajon mindegy, milyen a modell, akivel együtt dolgozol?- kérdezek vissza. Biztos a festészetben is létezik olyan, amit szívesebben csinál.

-Hehe- nevetek fel leplezetlenül- markáns vagy, de nem bántóan férfias, ha érted, mire akarok kilkyukadni. Némelyik pasas hihetetlenül ontja magából a nemi jelleget. Úgy hiszem, te inkább a belső kisugárzásoddal csábítod be a lányokat...- nézek rá kicsit oldalra fordított fejjel. El sem hiszem, hogy ilyesmiről beszélgetek egy pasassal, de hát ha így van!?
- És néha a megérzések is megtréfálnak...- azaz, ezzel akár önmagammal is vitatkozhatnék, hiszen Eleevel kapcsolatban volt és van vonzalom. Épp csak nem egyféleképpen gondolkodunk.
- Talán csak tapasztalatlan vagyok még- mondom könnyedén, vállat rántva, mintha csak kósza gondolat lenne az ötlet, és nem a valóság. De most komolyan, meglehet, hogy az egésznek én vagyok az oka, és nem a nő(i nem), nem? Mindenesetre csak az alapján nyilatkozhatok, amiket saját bőrömön tapasztaltam. Lágy tekintettel nézek rá, sugallva, hogy hagyjuk a témát, nem akarok most különösebben a nőkről diskurálni. Nem csak ez a téma érdekel.
- Oké, értem-, mosolygok finoman az orrom alatt. Szóval nem vagyok egyszerű eset. Lehet, hogy épp az a baj, túl egyszerű vagyok. Mást várt, összetett embert, személyiséget, de igazából kiforratlan vagyok, vagy a magam kiforrottságában más, mint az átlag.
- Jelenleg mindenképpen- örülök, hogy munkáról beszélünk. Bár a viszonyom ezzel kapcsolatban is állandóan változik, hol jobban akarom, hol kevésbé, úgy hiszem, közel áll hozzám a szórakoztatás, és ha nem is elsősorban színészként, de valamiképp részese leszek majd a "mozinak".
A munkájával kapcsolatban visszakérdezek, és meglehetősen bő választ ad.
- Arra gondoltam... esetleg könnyebben megy a munka, ha az alany, akit festesz, inspiráló számodra. Ha van benne valami, ami téged fog meg, és azt akarod visszatükrözni a képedben....- nézek rá elgondolkodva. Mert igaz, nekem is van olyan szerepem, amit úgy kell eljátszani, ahogy elvárják tőlem, noha én mást látok bele/mögé, és időnként ki is próbálom otthon, a tükör előtt, hogy mutat, ha "úgy" játszom, ahogy nekem tetszik...
Fagyit rendelt, és lassanként eszi, mint aki kiélvezi az ízek harmóniáját, ahogy olvad a nyelvén a hűs édesség. Sosem néztem még ki senki szájából ételt, de önkéntelen nyelek egyet, noha egy falat se férne több belém (jóízűen).
- Szereted a meglepetéseket? - kérdezem, hirtelen ötlettől vezérelve.

- Úgy hiszem, a belső kisugárzás fontosabb, mint hogy milyen színű valakinek a szeme- ha belemennék most, hogy pont egy kék szempár körül forgott az agyam néhány napig, biztosan kinevetne.
- A megérzések... azok csak úgy vannak. Nem lehet őket ésszerűen megfogalmazni, az okukat keresni, magyarázatot találni rá. Jön és kész, néha tehetetlen is vagy ellene. Kéretlenül jönnek. Ott vannak..., aztán emészd, barátom!- Nincs ebben semmi szándékosság. - Nem arról van szó, hogy valamit kívánok, vagy valamibe belelátok dolgokat. Megmagyarázhatatlan, épp ez benne a különös- Nem vagyok benne biztos, hogy érti. Ezt még Sebastiannak is nehéz lenne megmagyarázni, pedig ő is a saját bőrén tapasztalta velem kapcsolatban.
- Ah, szóval buta vagyok, köszi!- nevetek fel. Olyan diplomatikusan fogalmazott, meg sem bántódtam. Ha magamba nézek, valóban, a társalgási stílusomon lenne mit csiszolni, nem vagyok az a tipus, aki képes órákig beszélni a semmiről.
- Nem tudom, számomra azok a képek jelentenek sokat, amikről azonnal véleményt tudok mondani. Tudod, ami megmozgat, elindít bennem valamit: gondolatot vagy érzést, lesz konkrét benyomásom, nem kell azon töprengenem, milyen is, amit látok.
Az olvasással is éppen így van, akkor tetszik igazán egy sztori, ha olvasás közben megelevenedik a képzeletemben az egész, helyszínekkel, szereplőkkel, mindenestül.
Elhiszem, hogy problémát jelent, amit vázol: ahhoz, hogy valakiről jó képet tudjon festeni, nem csak a festés technikáját kell jól ismernie, hanem az egyént is, az arc mögött. Úgy vélem, ez az ismeret teszi a két dimenziót "élővé".
- Egy ilyen sorozatot hogyan kell elképzelni? - nézek rá kérdőn, ilyesmiről ezelőtt nem hallottam még.
Nézem a fagyiját, és ahogy eszi. eszembe jut a különös fagyizó, de a nézésemet félreérti, azt hiszi, talán megkívántam az édességet.
- Nem, köszi, tényleg nem kérek!- tagadólag rázom a fejem, aztán hozzáteszem- Éppen csak...- mondjam, ne?- Van egy fagyizó a Frances tömbje mögötti utcában. Különleges ízű fagyikat árulnak ott, azon gondolkodtam, téged érdekelne-e a dolog. Hogyan reagálnál például a polip ízű fagyira? - mondom nevetős grimasszal a szám szélében.

- De, épp ez az, erről beszélek én is- mosolygok rá. Hiába egy szép szem, szép haj, ápolt küllem, ha nincs mögötte tartalom, üzenet, valami- Nem feltétlenül a hited az, ami vonzóvá tesz. Talán van valami olyan tulajdonságod, ami átvetül a bőrödön, a lényeden, mint egy aura, körbevesz- Amire én gondolok, más, mint a magabiztosság. Úgy vélem, ő arra alapoz- De mindemellett elhiszem, amit állítasz- teszem hozzá.
- De, igen, igyekszem elemezni és megérteni őket!- mondok neki újfent ellen, mert azt gondolja, nem vagyok elemző típus- Mi célból vannak? Hogyan vettem észre? Mennyi ideig tartott? Milyen erővel bírt? Állandóan jár az agyam ilyesmiken, főleg ha valami nem úgy sül el, ahogy vártam...- mondom nyugodtan. Mindenkinek lehetnek kudarcélményei, én sem vagyok kivétel.
- Jól van, forgasd csak még bennem a tőrt- mondom nevetve, hogy leplezzem, kicsit rosszul esik, hogy ilyen gyorsan lebutáz. Alig ismer, és noha vannak hiámnyosságaim itt-ott, nem tartom magam butának!
A festészet kerül szóba, önkéntelen az irodalomhoz hasonlítom, és érdeklődve hallgatom az ő eszmefuttatását.
- Nos, ez igaz. De ha valakit felizgat egy fekete pont a fehér lapon, valószínűleg nem szabad tarka, zsúfolt képeket nézegettetni vele, mert belebolondul a sok információba...- húzom fel a vállam, kissé mosolygok, bár ezt nem tartom vicces dolognak.
- Ah, ez érdekes lehet!- nézek rá elgondolkodva, amikor a saját modelljeiről és azok ábrázolásáról beszél. Izgalmas lehet új dolgokat felfedezni egy ismerős arcon, testen... Van, amit nem lehet megunni, ugye?
- Én is úgy hiszem, ezek a képek neked jelentenek a legtöbbet. Te ismered a pillanatot, amikor születtek, és azokat az érzéseket más nem is élheti át, ami benned él, ha látod, ha eszedbe jut... Neked van egyedül bensőséges kapcsolatod a képpel és az alannyal, mindenki más önmaga kivetüléseit láthatja viszont- fogalmazom át a magam nyelvére, amit mondott. Vajon egyre gondolunk? Jól értem? Ebben egyet tudunk érteni?
A fagyija aztán lazább témát dobat fel, és látom, hogy megdöbbenti az ötlet (ami az ízeket illeti)
- Csak egy példa volt a polip, nem kell, hogy sós legyen. Gondolhatsz a pezsgőre, egy virágra, színre..- Miért ne? A lilához az ibolyát párosítanám, és az illat feidézi bennem az ízt. Fura, de fordítva nem működik... Ízhez kevésbé (vagy nem) tudok színt passzintani.
- Az például befolyásol, milyen színű, amit eszel?

Leesik, hogy a kisugárzást az intelligenciával hozza kapcsolatba. Meglehet, nem feltétlenül az értelem igéz meg egy nőben, vagy eddig nem erre koncentráltam. Az bizonyos, hogy Eleet bizonyos szempontból még nem múlta fölül senki. Suzy egészen máshogy tetszik, sokat gondolok rá.
- Ha pontosan meg tudnám fogalmazni, talán el is veszítenéd a varázsod, de valóban van benned valami... - Meglehet, hogy csak számomra különleges, s más világfiak észre sem veszik (bár ezt kétlem). Vannak emberek, akik kitűnnek a tömegből: Elee és Felix ilyen.
- Ez igaz. Menet közben nem ennyire tudatos, és sokkal gyorsabban történik minden. Otthon, a négy fal között azonban van időm és lehetőségem boncolgatni az eseményeket, noha ez úgy tűnhet, veszett fejsze nyele. De ha jobban belegondolsz... minden esemény hatást gyakorol ránk, és későbbi döntéseinkre is kihat. Lehet, hogy valamit ma elbénáztam. Holnap már nem fogom! A mai helyzetet nem tudtam volna másképp megoldani, de mert nem jól oldottam meg, igyekszem alternatívákat keresni, hogyan lehetett volna másképp- ecsetelem asztaltársamnak, miért nem haszontalan - akár később is- elemezni a dolgokat. Azt hozzá se teszem, hogy most sem lennék itt, ha nem rágom át magam a meghallgatáson történteken.
- Amúgy igazad van; az azonnali helyzetelemzést gyakorolni kell, csak előnyömre válhat, ha képes vagyok helyesen reagálni- teszem hozzá elgondolkodva. Ezzel kapcsolatban sokszor felmerült bennem: mi a helyes? Amit a nagyszüleim tanítottak nekem vagy amit időnként az ösztöneim súgnak? Pont az a problémám, hogy néha a kettő szöges ellentétben áll egymással. Abban viszont biztos vagyok, hogy a nevelőim jót akartak nekem!
Tenyerembe temetem az arcom, csak egy pillanatra, oda sóhajtok egyet.
- Akkor félreértettelek. Ne haragudj!- húzom fel a vállam, majd ejtem le. Miből adódott, hogy félreértettem? Teljes lelki nyugalomban eszik tovább. Neki aztán tök mindegy, milyen vagyok, és mit gondolok magamról. Legyen ez az én gondom.
- Megint elbeszélünk egymás mellett, noha logikailag arra válaszoltam, amit te mondtál, nem konkrét őrületre céloztam- nem ér sarkosítással vádolni, amikor a hasonlatot épp ő hozta fel- Lehet minden hangulat és kedv kérdése, de akinek egy fekete pont az univerzum, nem fogja kedvelni a mozgalmas és aprólékos kidolgozást. Lehet, hogy egy másik időpontban, hangulatban igen, de egy időben... szinte lehetetlen. Valami vagy felajz vagy megnyugtat, és a kettő, szorosan egymás mellett az egyik iránti ellenérzéssel jár- felhozhatnám Sebastiant, de túl bensőséges a példa, amúgy sem beszélném ki.
Ha nem is értünk mindenben egyet, jól elbeszélgetünk. Érdekel, amit mond, egy percig sem unatkozom. És aztán akadnak olyan dolgok is, amiben egymásra hangolódunk. A fagyival is sikerül a kedvére valót lelni.
- Mindjárt gondoltam! - nevetek fel és szándékomban áll kideríteni, létezik-e pezsgő ízű fagyi.
- Na igen, ha az étel a saját, természetes színét viseli, egyetértek, de a színezékektől nem vagyok elragadtatva. Úgy tudom, nem is egészségesek az ételszínezékek és tartósítószerek, mégis mindenben ott vannak- teszem hozzá kissé csüggedt hangnemben. Nagyon nehéz manapság egészségesen étkezni. (És nem is tudom betartani, bevallom)
- Ha hiszed, ha nem, ettem már lila levest- nevetek- áfonyát és ananászt főztem össze. Lila lett...- csóválom a fejem, kissé pirulva. - Fura volt, de mivel tudtam, mi van benne, megettem. Ízre nem volt rossz!
Közben kivégzi a desszertjét, elégedetten dől hátra, fürkésző tekintettel méreget.
- A vasárnapom szabad- mondom teljes bizonyossággal- Ha neked megfelel... Van valami kívánságod, milyen öltözetben jelenjek meg? - kérdezem, hogy megkönnyítsem a dolgát. A többit (hova és hányra menjek) biztosan gyorsan meg tudjuk beszélni. Elszaladt az idő, nekem ideje volna már lefeküdni. Gyorsan hajnali 3 óra lesz, és nekem akkor kelni kell!

Bólintok, ezzel a dologgal egyetértek. Kell a misztikusság, de csak annyiban, ami még nem feszélyez. Ha valaki túlontúl bezárkózik, olybá tűnik, nem akarja, hogy megismerjem, tehát nem tetszem neki. Jobb odébb állni.
- Hm, igaz, az agyam állandóan képes kattogni és más fényben tüntetni fel a dolgot egyik nap, mint máskor. De néha akaratlan jönnek elém dolgok és rágódok rajtuk, valószínűleg, mert foglalkoztat a dolog vagy a személy, amihez/akihez kötött- egészítem ki; csak ne nézzen teljesen hülyének vagy életképtelennek.
- Ez igaz! Akkor vagyok igazán bajban, amikor mást látok és mást hallok. Amikor a testbeszéd mást közöl, mint a száj- és akkor még bele sem kevertem a hatodik-hetedik érzékemet.
- Nem ígérem, hogy hangosan fogom tenni, de magamban mindenképp, szinte állandóan, hiszen folyamatosan benyomásokat szerzek rólad, amiből a magam kis puzzle-jét össze fogom rakni...- bólintok kicsit, mosolyogva.
- Mivel neked nem okoz problémát, én is könnyen túl teszem magam rajta- mondom könnyedén. Ha félre is értettem, nem kell elefántot csinálni a bolhából. Megbeszéltük. Ennyi. Nekem is könnyebb, ha nem neheztel.
- Igen, értem. Te azt mondod, a kép ébreszthet hangulatot egy emberben, s belátom, így van. Én arra gondoltam, egy bizonyos hangulat mennyire befolyásolhatja, miket gondolunk egy képről. Lényegében ez is igaz...- nevetek halkan, remélve, hogy egyetért. Valószínűleg mindkét megközelítés helyes és csak az ördög tudja, mi hat a másikra jobban.
- A színészet más. Nem, nem lennék hiteles, ha nem éltem volna át ezeket korábban, mert ezeket az emlékeket kell felidézni magamban, de a színészet csak játék, szórakozás, és ahogy szerelmes is többféleképp tud lenni az ember, úgy csalódott is. Nemde valaki Rómeót nyálas nőfalónak gondolja, Otellót pedig lelkileg gyenge ifjúnak? - már megint oda lyukadunk ki, hogy mekkora szerepet játszik az egyén ugyanazon dolgok megélésében. De ez így van rendjén, nem vagyunk egyformák.
A kiállítás ötlete egyébként tetszik, remélem, nem csak szó marad. Úgy érzem, jól járnék vele, ha egy bennfentessel sétálhatnék körül egy ilyen helyen.
- A rumról tudtam. A pezsgőtől is? - bár lehet a cukor vagy az alkohol hatása teszi, már nem emlékszem- Sokan talán tévesen isznak olyan sokat azt remélve, hogy ez az örök élet titka- viccelem el egy kicsit a témát. Ha már közel hajolt.
- Volt benne az is: tejszín és valamennyi cukor, szóval akár turmix is lehetett volna...- nevetek halkan. Nos, az tagadhatatlan, hogy a színe meglepett- Elfogyott, jelent valamit, nem?
Aztán lassan búcsúzkodunk, bár még megbeszéljük, mikor és hol találkozzunk, hogy modellkedjek neki. Meg is egyezünk, a szakáll még belefér, épp növesztem, és ez a bemutatóig le sem kerül (ha csak Suzy meg nem kér rá). Szép szóval válunk el, és megy mindenki a maga dolgára. Remélem, nem alszom el hazafelé, nagyon elfáradtam, hosszú volt a nap.

(Köszönöm én is. )