A téli nap fénye tolakodóan süt be az apró szobába egyenesen rám. A fejemre húzom a párnám, semmi kedvem nincs még felkelni. Végül mégis kimászom az ágyból. Lezuhanyzok, megszárítkozom, megfésülöm a hajam és felöltözködöm. Még szerencse, hogy vasárnap van és ma nem kell mennem dolgozni, az egész napom szabad. Örülök neki, mert néha elég bosszantóak tudnak lenni a vendégek. Szinte mindig belekötnek valamibe, aztán hallgass és mosolyogj, hiszen: "A vendégnek mindig igaza van.". Néha eléggé fel tudnak húzni, pedig ha valaki, hát akkor én eléggé békés természetű vagyok. Ez most mindegy, a lényeg az, hogy holnapig nem kell újra felöltenem a munkaruhám és kezembe kapnom a tálcát. Ma azt csinálok amit akarok. Úgy döntök megyek, veszek valami reggelinek valót és egy jó kis újságot. Le is ugrom a közeli kisboltba és veszek magamnak pár péksüteményt és egy újságot, majd hazamegyek. Otthon egy bögre forró tea társaságában elkezdem elfogyasztani az ételt. Közben bele-bele lapozok az újságba és egyszer csak megakad a szemem a "Kreatív pizzázó" hirdetésén. Többek között énekeseket is nagyon szívesen fogadnak fellépni. Ez kell nekem! Ez egy jó lehetőség, nem szabad kihagynom. Befejezem az evést és elindulok a pizzázóba. Mivel nincs messze hamar odaérek. Belépve az ajtón egyből a pult felé igyekszem.
- Jó napot! Daryl Brooke-kal szeretnék beszélni. - tájékoztatom az illetőt az pedig bólint, majd elmegy. Remélem összejön egy kis fellépés, mert azért nem ártana egy kis mellékes.

Az irodámban ülök az íróasztalom mögött, és a benyújtott életrajzokat olvasgatom. Jó ötlet volt az a hírdetés. Három lány és négy fiú jelentkezet már, és a telefon is csörög az állásokkal kapcsolatban. Többnyire egyetemisták keresnek rész munkaidős állást, de az egyik srác komolyabbnak tűnik, ő teljes munkaidőt akar. Ráadásul tapasztalata is van, dolgozott már vendéglőben... Kopognak, és Suzanne dugja be a fejét, hogy keres egy fiatal nő, velem akar beszélni.
- Oké, kísérd ide, légy szíves...- válaszolom, és összecsukom a dossziékat, majd a fiókomba rejtem őket.
Mefordul a fejemben, ki kereshet személyesen, és ha nem lenne a hírdetés, elsősorban "valamelyik nő az életemből" jutna először eszembe. Cinikus vagyok magammal szemben, hisz nem jutnék messzire: Gwen és Izabella, akik életemben szerepet kaptak és játszottak, utóbbi még mindig bizonytalan, milyen szerepe(ke)t oszt majd rám. Amúgy apja vagyok egy gyereknek, és lehet, egy másiknak is, vicces, nem? Lassan úgyis kiderül, enyém-e az a gyerek (is).
Megrázom magam, ha Izabella keresne, valószínűleg szólatak volna, hogy "egy terhes nő" keres, vagy "egy szép nő nagy pocakkal" esetleg, ha eljött már az ideje... "nő kisbabával"... Ott egye meg a fene a hülye gondolataim!
Ismét kopognak.
- Bújjon be!- magázom. Elvégre nem tudhatom, ki áll az ajtóm előtt.

Úgy érzem magam, mint még annak idején az állásinterjún. Ugyanúgy izgulok, izzad a tenyerem és dobog a torkomban a szívem. Olyan, mintha az egész testem érezné milyen fontos is, hogy most a dolgok milyen jól alakuljanak. És ez így is van. Fontos, hogy egy feltörekvő énekes minél több helyen lépjen fel, hátha valahol belebotlik valakibe, aki felkarolja, vagy kicsit ismertebb lesz a nevem. Egyenlőre már annak örülök, hogy elértem azt, hogy nem kell minden alkalom után nekem kutatnom, mert páran már maguktól megkeresnek telefonon. Kár, hogy eddig a legnagyobb közönségem száz fő volt egy bulin. Majd lesz még nagyobb is, nem szabad feladnom a reményt. Nem azért jöttem el otthonról hátrahagyva a családom és költöztem ebbe a városba. Azért jöttem ide, hogy befussak és el fogom érni a célom kerüljön bármibe. Nem lesz könnyű, de sikerülni fog kellő kitartással és szorgalommal. Nagyon jó lenne, ha minél hamarabb el tudnám érni az álmom, azonban igyekszek türelmes lenni, mert tudom, hogy ha elég kitartó vagyok előbb-utóbb beérik a munkám gyümölcse. Próbálom magam biztatni és el is hiszem, ezért kicsit nyugodtabb vagyok mire a nő újból felbukkan és int, hogy menjek vele. Én engedelmesen követem és a rövid út után egy ajtó előtt kötünk ki.
- Hálásan köszönöm. - mosolygok rá és bekopog az ajtón. Csak nyugodtan, menni fog! Bátorítom magam gondolatban. Másodperceken belül érkezik a válasz és meghagyva az ajkaimon az ívet lépek be a szobába. Kicsit idősebb úrra számítottam, azonban most nem ez a lényeg.
- Jó napot kívánok! Elnézését kérem a zavarásért, olvastam a hirdetését. Jennifer Frewer vagyok, énekesnő és szeretnék itt fellépni. - árulom el az érkezésem okát és igyekszem a legmodorosabb énem elővenni.

Éppen olvasgatok, amikor Suzanne jelzi, van itt valaki, aki beszélni szeretne velem. Kissé cinikus vagyok magammal, így nem csak a munka jut eszembe, hanem a két nő is, akik felkavarták az életem. Most is egy nő lép az irodámba, de nem hasonlít egyik másikhoz sem, akihez közöm volt, és némiképp lehiggadok, nem büntethetem magam naponta.
Felállok, ahogy belép, és elé megyek.
- Üdvözlöm, Daryl Brooke- ha nyújtja a kezét, finoman megfogom, de nem rázom meg, és gyorsan elengedem- Foglaljon helyet- mutatok a kanapéra, amit néhanapján alvásra használok.
Gyorsan a lényegre tér, valóban nem az időm rabolni jött ide.
- Nos... Pénteken és szombaton van lehetőség bemutatkozni az étterem közönsége előtt- mondom neki én is lényegre törően. Az ideje neki is drága lehet. De hogy meg tudjunk egyezni, néhány dolgot meg kell tudnom róla. -Elhívhatja a barátait, nem kötelező fogyasztani...- vetítem előre. Ezt sokan kérdezik, hozhatnak-e ismerőst, barátot, beülhetnek-e csupán meghallgatni őt, kötelezeő-e enni vagy inni valamit.
A kezdeményezés azonban nem erről szól. Ez csupán egy lehetőség, hogy aki szeretné, megmutathassa vagy kipróbálhassa magát. Valakinek erőt ad, ha a barátok támogatják, de senkit nem akarok kihasználni, pláne nem élősködni, és ahogy én nem tudok fizetni a fellépésért, azt sem várom el, hogy a "behozott tömeg" egyen-igyon valamit.
- Meg kell kérdeznem, milyen stílusban kíván előadni..- bár nem feltételezem, hogy punk-rockban utazik, nem árt az óvatosság.
Ha a válasza kedvező, további kérdésekkel bombázom majd, arra vonatkozóan, milyen alapot használ, mennyi helyre van szüksége, akar-e foglaltatni asztalt, ilyesmi...

Mindig arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Ha valaki sikerre törekszik muszáj ehhez tartania magát. Én pedig nagyon azt szeretném, hogy hírnevet szerezzek magamnak. Ha bármi bajom van azt igyekszem nem felvinni magammal a színpadra, hanem lent hagyni. Csak akkor viszem fel őket magammal, ha a dalhoz kell az a fájdalom és szomorúság amit a dolog illetve dolgok okoznak.
Ami a mostani helyzetet illeti természetesen kezet nyújtok a férfinek, ezzel is jelezve felé a tiszteletemet.
- Köszönöm. - felelem amikor hellyel kínál és élve a lehetőséggel leülök a kanapéra. Nem azért sétáltam el idáig, hogy az egész délutánomat itt töltsem, ezért is térek rögtön a tárgyra. Nem mintha az én időm annyira értékes lenne, azonban szerintem az övé az az, ezért nem is akarom sokáig zavarni.
- Maradjunk a pénteknél, ha lehet. - mondom, mivel szombaton esténként máshol szoktam fellépni. - Rendben. - nyugtázom a szavait bólogatva, bár kétlem, hogy bárkit is elhívnék magammal. Azért jó hallani, hogy nem a minél magasabb profitra utazik, mint egyes tulajdonosok, akiknek csak a pénz lebeg a szemük előtt.
- Főleg pop stílusban. - válaszolom és gondolom azért az látszott rajtam, hogy nem rockot, vagy heavy metalt fogok előadni. Az nem az én stílusom, annál higgadtabb és sokkal kevésbé lázadóbb természetű vagyok.

éppen azon gondolkodom, vajon várjak-e még néhány napot, míg személyesen is be ne hívom a jelentkezőket, akik a pizzázóba adták be az önéletrajzukat, amikor Suzanne jelzi, hogy van valaki, ki beszélni óhajt velem.
Az illető fiatal lány, kifejezetten csinos, olyan, aki után szívesen fordul meg az ember, hogy hátulról is lássa. Makulátlanul szép arcbőr, szőkésbarna, egyenes haj, zöld (?) szemek. Kevés smink, bár ebben nem vagyok szakértő. Lényeg, hogy nem lehet róla levakarni. Taszítónak tartom, ha valakin rétegesen áll az alapozó, festék.
Bemutatkozunk, hellyel kínálom. Rögtön a tárgyra tér. Az a lehetőség érdekli, ami szintén az állásajánlattal került az újságokba, bár ez nem kifejezetten állás, és egy-egy alkalomra szól, miszerint zenészek, énekesek mutatkozhatnak be. Felőlem jöhetnének humoristák is, bár nem túl szerencsés evés közben nevetni (vagy fordítva).
- Értem. Péntek- bólintok, és rá pillantok a naptáromra. - A következő péntekre már van egy fellépő, de a rá következőre még nem jelentkezett be senki...- mondom neki előljáróban.
- Van elképzelése vagy kérése arra vonatkozóan, mikor akar fellépni, pontosabban mettől-meddig? - igyekszem feltérképezni, miylen hosszú a műsora, egy blokkban akar énekelni vagy több kisebben. Mindenki mást akar. Ezt már az eddigi tapasztalatok bizonyatják. Erre csak azt tudom mondani: mindenki a saját maga főnöke, én aztán nem szólok bele.
Bár nem feltételeztem, hogy valami -számomra elviselhetetlen- stílusban nyomja, megnyugtat, hogy pop számokat kíván előadni.
- Hogyan kívánja biztosítani a zenei alapot? Van együttese, kísérője, vagy digitális módon?- kérdezem. Nem árt, ha felkészülünk. Jó, ha tudja, én csak a helyet biztosítom, a többiről önmagának kell gondoskodnia. A kihangosításhoz mondjuk, már vettem felszerelést, de gitározni nem fogok senki helyett (talán már nem is menne, régen játszottam utoljára).
- Ha vendégeket akar hívni, szóljon, hányan jönnek, és lefoglaltatom számukra az asztalokat...- mosolygok rá. Azt már mondtam, hogy nem várom el tőlük, falják fel a kínálatot.
- Járt már nálunk, ismeri a helyet?

Mindig is úgy tartottam, hogy nem a külső az első, hanem sokkal inkább a belső értékek. A külső lehet nagyon szép és hibátlan, ha a lelke ronda az embernek. Inkább járnék egy átlagos külsejű, de rendes, normális sráccal, mint egy gyönyörű rohadékkal. Én ezt az elvet vallom és ezt nem is titkolom. Azt szeretném, ha engem is valaki a belsőmért és nem a kinézetemért szeretne. Lehet, hogy nem vagyok csúnya, azonban a szépség múlandó és ha valaki csak azt szereti bennem, hogy helyes arcom van, vagy tűrhető alakom, az évek múlva kiábrándul belőlem, amikor már nem nézek ki ilyen jól. A botox, meg az ilyesmi meg nem az én világom, nem szeretném, hogy úgy legyek szép, hogy tiszta mű vagyok. Akkor inkább legyek természetes és kevésbé csinos. Egyenlőre úgy sem a megjelenésemmel akarok érvényesülni, hanem a hangommal és a tehetségemmel. Most is nem azért jöttem ide, hogy a külsőmmel próbáljak előre jutni, a zene béli tudásommal és képességeimmel fogom megmutatni mennyit érek.
- Rendben, nekem megfelel. - egyezek bele és a fejemben lévő határidő naplómba fel is vésem a dolgot. Annyira nem vagyok elfoglalt, hogy valós is legyen, viszont hátha egyszer az leszek.
- Este hattól ráérek, onnantól az este bármelyik órája megteszi kilencig. Maximum fél órás előadást gondoltam. - válaszolom és azért ezt az időintervallumot mondtam, mert ötkor ér véget a munkám az étteremben és kilencre már jó lenne letudni a fellépést, pénteken késő este aludni szeretnék és nem dolgozni.
- Nincs se kísérőm, se együttesem, de digitálisan tudom biztosítani az alapot. - felelem és úgy néztem amikor bejöttem, hogy vannak itt hangfalak. Annyira azért nem erős a hangom, hogy az egész helyiségben hallani lehessen erősítő felszerelés nélkül.
- Rendben, ígérem úgy lesz. - mosolygok rá, bár szerintem nem kell kinek asztalt foglaltatnom. Nincsenek nagyon barátaim a szülővárosomban élőkön kívül, de ők elfoglaltak a saját kis életükkel, ráadásul könnyen eltévednének ebben a hatalmas városban, még a legjobb GPS-sel is.
- Nem még nem, azonban tetszik ez a hely. - valóban hangulatosnak tartom ezt a kis kávézót, lehet nem csak énekelni fogok ide járni.

//Elnézést a késésért. :$//

A fiatal nő, aki személyesen keres fel, nem részmunkaidős állást akar; csupán egy lehetőséget, hogy megmutathassa magát. Csinos nő, és ráadásul olyan, aki tudja ezt magáról, mert nem fedi el túlzott festékkel természetes szépségét. Könnyed beszélgetésbe kezdünk, bár ez elég céltudatos, mintha mindkettőnket hajtana az idő.
Úgy tűnik, nem támaszt túlzott igényeket a technikával szemben, és az időpontra is rögtön rábólint.
- Bocsánat Jennifer ...?- szégyen, de elfelejtettem a családi nevét. - Felírnám a telefonszámát is. Tudja, az ördög nem alszik...- Kezembe veszem a naptárt, és az adott napnál tartom a tollam, máris beírva a lány nevét, és hogy "énekesnő (pop)"
- Ha javasolhatom, kezdjen hétkor, tapasztalataim szerint sokan jönnek akkor vacsorázni...- mosolygok rá. Szép lány. Ha a hangja is legalább ilyen kellemes, nem lesz elég a fél óra, a vendégek ráadást fognak követelni... De ő tudja. - Szánjon rá egy órát, kérem! Ha nem tetszik, abbahagyhatja. Ha jól érzi magát, énekelhet, amíg közönsége van... - Nem erőszak a disznótor. Eddigi tapasztalataim szerint sikeresek a hétvégi esték. Jól érzi magát a vendég is, és az is, aki fellép, eddig egyetlen alkalommal sem volt másképp.
Megbeszéljük, hogyan adja magának majd a zenei alapot, és arra is kitérünk, hogyan biztosítok helyet a vendégeinek, ha hozna. (Miért is ne? A legtöbb fiatal elhozza legalább a barátait. Ő miért lenne kivétel?)
- Jöjjön, körbevezetem...- ajánlom fel a karomat, hogy felsegítsem a díványról, és ha beleegyezik, kivezetem az ajtón, hogy megmutassam neki az éttermet.
- Ez itt hátul..., egy csendesebb sarok. Mint látja, többnyire kétüléses boxokból áll, kávézni, beszélgetni ülnek be ide az emberek vagy elbújni egy kicsit a világ szeme elől...
- Vezetem tovább- Ez az éttermi rész... Pizzázó, nagyrészt, de vannak frissen sültjeink, tésztáink, pitéink is. Nagycsaládosok, baráti körök részére alakítottuk ki. Az asztalok akár össze is tolhatók...
Az étterem bal sarkában alakítottuk ki a "mutasd meg magad" sarkot: a falakon fényképek, versek, novellák, elérhető közelségben ceruzák, tollak, papírok, és a zenei sarok, ahol jelenleg nincs más, csak egy bárszék, meg a hangfalak.
- Ha telt ház van, az is kb 70 fő..., nagy tömegre ne számítson...- mosolyodom el. Szerintem ő ezt már felmérte, de azért nem árt, ha tudatosítja, nehogy csalódás érje, ha nincs vastaps.

//Semmi gond, írj, amikor tudsz. //

Ha fontos dolgokról van szó nem szeretem az időt felesleges locsogással tölteni, ez pedig az, ha másnak nem is, de nekem mindenképpen. Minden fellépés lényeges, mert sosem lehet tudni, hogy melyik hozza meg az áttörést. Lehet, hogy a következő, vagy csak a többszázadik, nem lát az ember a jövőbe bármennyire is szeretné néha. Ezért is veszem komolyan az összes fellépést. Egy énekest nem csak azt nézik, amit összességében eddig letett az asztalra, hanem azt is, hogy az adott helyzetben hogy teljesít kihasználva a pillanat adta lehetőségeket. Én ki is használom őket ahogy csak tudom és naponta órákat szánok a gyakorlásra annak érdekében, hogy minél jobb legyek. Igaz, jobb lenne, ha valaki hozzáértő tanítana és nem csak én magamat autodidakta módon, azonban nem telik tanárra, így marad az önképzés.
Nem sértődök meg rajta, hogy nem tudja a vezetéknevem, nem vagyok én kicsit se olyan ismert, hogy mindenkinek kisujjból kéne vágnia a nevem. Bár az lennék... Majd egyszer az leszek, csak sok kitartás és akarat kell. Előbb-utóbb minden áldozat meghozza a gyümölcsét, erről még egy mondás is van: Türelem rózsát terem.
- Frewer, w-vel. - magyarázom neki, még azt is, hogy hogyan írják, hátha felírná és nem tudja. - Rendben, ahogy szeretné. - mondom és lediktálom neki. Jól is teszi, hogy elkéri, ha netán valami közbejönne, vagy eszébe jut pár  kérdés, amit elfelejtett feltenne könnyen el tud érni egy hívással, mert általában mindig be van kapcsolva a telefonom.
- Legyen, nekem tökéletesen megfelel. - bólintok rá egyből. Örülök, hogy ilyen kedves és segítőkész. Egyesek olyan modortalanok tudnak lenni, mert nagyon el vannak szállva maguktól, attól, hogy ők a hely tulajdonosai. Jó, hogy Daryl nem ilyen és ezért igyekszek nem sokat elrabolni az értékes idejéből. - Akkor egy óra, nekem úgy is jó. - mosolygok rá és egy szóval se mondhatja, hogy nekem aztán semmi nem felel meg, mivel mindenre rábólintok amit mond. Persze, nem feltétlenül azért, hogy ezzel bevágódjak nála, csak azért, mert eddig olyan ötleteket vetett fel, amik nekem is megfelelnek.
Megyek utána az épületben és egyre jobban tetszik ez a hely. Igazán hangulatos, baráti kávézónak tűnik, ahol bárki szívesen tölti el az idejét, mert ide nem csak beülni lehet egy kávéra, mint általában az ilyen helyeken, hanem vacsorázni is lehet, vagy meghallgatni egy jó kis előadást.
- Igazán ötletes, biztos sokan járnak ide. - állapítom meg és valóban így gondolom. Lehet én is visszanézek még ide párszor nem csak munka ügyben.
- Akkora közönség is elég, nem a méret a lényeg.  - léptem már fel sokkal kisebb közönség előtt is, ahhoz képest ez a hetven fő kész tömeg.

//Rendben. //

A lány, aki énekelni szeretne egy péntek este, kedvesnek és segítőkésznek tűnik, bár magát nem becsülheti sokra, ha csak fél órás műsorral akar fellépni. Azt javaslom neki, hogy legalább egy órát maradjon (azalatt több vendég cserélődik, így többen is megismerkedhetnének vele). Az ötletemre rábólint, bár nem látom, hogy igazán örülne neki. Igaz, csalódást sem látok, remélem, nem hiszi, hogy ki akarom használni. Magáért énekel, én csak helyet biztosítok neki. A mosolya csupán udvarias, igazi érzelmeket nem fejez ki. Felírom a nevét és a számát, és én is adok neki egy névjegyet. Nem árt a biztonság, elvégre vele is történhet bármi: jobb ajánlat, betegség, váratlan utazás... és aztán körbevezetem.
- Szeretném jobban népszerűsíteni a helyet, és egyúttal a tehetséges pályakezdőknek vagy újrakezdőknek is lehetőséget adni, hogy megmutathassák magukat, ezért jött létre a kreatív sarok- fordulok Jennifer felé- Elsősorban egyébként az egyetemisták és néhány nagycsaládos jár ide, mondhatni, rendszeresen... - Hogy mennyire sokan, relatív. Nyáron gyérebb volt a forgalom, a házhozszállításhoz is elég volt két futár, míg iskolaidőben négy-ötre is szükség van, és azok is folyamatosan forgásban vannak. Hangosan sosem panaszkodok.
- Nem ígérhetem, hogy péntek este is telt ház lesz, de ha gondolja, kiplakátolom a nevét, hogy aznap este Ön lesz a sztárvendégünk...- mosolygok rá. Az, hogy nekem ismeretlen az ő neve, nem jelenti azt, hogy még soha senki nem hallotta. Van esélye, hogy valaki csak miatta jöjjön el aznap este? De még mennyire!
- Megkínálhatom egyébként valamivel? Egy finom kávéval, üdítővel, vagy enne valamit? - Nem is tudom, hogy nem jutott eddig eszembe. Kissé szétszórt vagyok... - Természetesen a ház vendége.

Tudom magamról pontosan, hogy bár jó a hangom és értek is valamennyire ahhoz amit csinálok, azonban még bőven volna mit tanulnom. Messze állok még attól, hogy jó énekesnek mondhassam magam. Magammal szemben ilyen terén szigorú vagyok, rám teljesen igaz az a mondás, hogy a legnagyobb kritikusaink önmagunk vagyunk. Ha el is érek egy újabb lépcsőfokot afelé, hogy profi énekesnő legyek mindig kitűzöm magam elé a következő célt. Sokat gyakorlok, de meg is van a kellő motivációm és szorgalmam. Sokszor elnyomtak, vagy semmibe sem néztek. Itt az ideje megmutatnom, hogy igenis érek valamit. Az, hogy csak fél órás műsorral akarok fellépni az csak azért van, mert nem mindenkinek pont az én hangom, illetve stílusom jön be, aki inkább más felé hajlik annak bőven elég fél órát hallgatnia engem. Ettől függetlenül még örülök, meg minden, hiszen minden fellépés egy újabb lehetőséggel kecsegtet, csak nem akarom ezt túlságosan kimutatni, nehogy ezzel véletlenül lejárassam magam Daryl előtt. Tapasztalatból tudom, hogy páran egyenesen irritálónak tartják, ha valaki nagyon lelkes. Semmiképpen nem szeretnék lebőgni, mert az elég kínos lenne, akkor már inkább visszafogom magam.
- Szép és igazán kreatív ember lehet, ha ilyen jó ötletekkel áll elő a kávézó népszerűsítése érdekében. - és most egy cseppet sem túlzok, valóban úgy gondolom, hogy valaki ilyen leleményes. Biztosan az üzlethez is nagyon ért, nem tűnik ostobának, sőt éppen ellenkezőleg, elég értelmes férfinak ismertem meg eddig.
A felajánlására elmosolyodom, eléggé nagyszívű, hogy ilyesmit talál ki csak az én kedvemért. Van aki a legapróbb szívesség megtevésére se lenne hajlandó annyira tapintatlan.
- Roppant kedves öntől, de nem szükséges. - utasítom el finomon és most a mosolyom tényleg őszinte. Kétlem, hogy bárki csak miattam eljönne. Nem vagyok én még annyira ismert, hogy akár egy kisebb tömeg is rajongjon értem. Nincs még rajongótáborom, vagy legalábbis én még nem tudok róla. Aki mindenáron meg akar nézni az úgyis kideríti, hogy hol esz a következő fellépésem, akit meg nem érdeklek kicsit se azt valószínűleg ezután se fogok. Ezért is nehéz dolog kezdő énekesnek lenni, nem egyszerű kiérdemelni mások rajongását.
- Esetleg egy pohár vízzel. - mi tagadás kissé megszomjaztam, egy kis víz jó esne, attól nem szomjazok még jobban.

Jennifer csinos lány és meglehetősen szerény. Ha elég bátor hozzá, hogy lehetőségeket keressen magának fellépésekre, biztosan nem tehetségtelen, de megelégedne fél órával, és ennek nem igazán értem az okát. Ha szereti csinálni, miért nem marad tovább? De aztán erre is rábólint, és úgy hiszem, nem fogja megbánni.
- Tudja, ez a több legyet egy csapásra igazi példája- mondom neki mosolyogva. Azért ez az ötlet tényleg jó volt, szerénység ide vagy oda.- Népszerűsítem a helyet, és azokat, akik itt mutatják meg magukat. Remélni tudom csak, hogy ez hosszú távon inkább a művészeknek hasznosabb. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, éhes ember mindig akad...- húzom fel kicsit a vállam.
- Ne vicceljen; ez semmiség! Ha megengedné, hogy egy képet is kitegyek Önről, már a szépsége férfiak tucatjait vonzaná ide...- bókolok neki. Egyébként nem értem, miért utasít el. Ha senki nem tudja, hogy fel fog lépni nálam, és ő sem akarja elhívni a barátait, mégis mire számít? Csodára? Sajnos, nekem nincsenek zenei producer barátaim és ügyfeleim...
Azt javaslom, egyen vagy igyon nálunk valamit, de beérné egy pohár vízzel.
- Foglaljon helyet!- mutatok körbe, keressen magának tetsző asztalt, és nem csak vizet, hanem egy friss áfonyás pitét is viszek neki vaniliaöntettel.
- Kérem, ne utasítson vissza...- nézek rá kedvesen. - Remélem, szereti az áfonyát. Ez egy ősi recept, higgye el, érdemes megkószólnia...- agitálom kedvesen, ahogy leülök vele szemközt.

Egyes lányok hatalmas egoval rendelkeznek, szinte egy repülőtéren alig férnek el az óriási arcukkal. Nem igazán értem hogy tud valaki ilyen lenni. Oké, az ember képes felnagyítani a pozitív tulajdonságait és egészen apróvá téve a negatívakat a saját szemünkben, de akkor is. Hogy gondolhatja valaki azt magáról, hogy tökéletes? Nem igaz, hogy nem látja meg a hibáit. Sosem értettem meg őket, azonban egy valami biztos: a legtöbb beképzelt lány gazdag. Valahogy a pénz vakítja meg őket bizonyos értelemben. Én sose voltam gazdag, a szüleim egyszerű munkásemberek, az átlagos megélhetésen túl nem sokra futotta. Megszoktam már, hogy nem mindig én, meg a saját igényeim az elsők. Nem azt mondom, hogy így volt a legjobb felnőni, viszont ki lehetett bírni. Amiatt biztosan köszönetet mondhatok anyáéknak, hogy szerény lettem.
- Szerintem jól tette, hogy ezt a sarkot létrehozta. Az ember szívesebben jár egy helyre, ha az olyat is tud nyújtani, amit egy másik nem. - indulok ki saját magamból. Én szeretem, ha egy üzlet olyasmivel is tud szolgálni, amit alapból nem vár el az ember, de jó, ha van. Például hallottam, hogy egyes bárokban árulnak óvszert is.
Látom, hogy Daryl nagyon ragaszkodik a plakátokhoz, amit bár az előző percben nem szerettem volna, de mégis örülök, hogy ennyire makacs. És hogy miért utasítottam el? Nem is tudom, talán azért, mert megszoktam már, hogy a tulajdonosok többsége a kisujját se mozdítana a fellépője népszerűsítéséért, még akkor se, ha ezzel maguknak is hasznot szereznének. Aki meg mégis az főleg csak szánalomból teszi, vagy azért, hogy villoghasson a nagylelkűségével. Egyszerűen olyan furcsa olyan tulajdonossal találkozni, aki nem ilyen, hogy már reflexből nemet mondok.
- Túloz, de rendben, benne vagyok. - mosolygok rá barátságosan. A döntésemet nagyban megkönnyítette, hogy érzem ő tényleg ilyen és nem csak a látszat kedvéért.
Amikor hellyel kínál leülök az egyik üres asztalhoz. Kellemes meglepetésként ér a víz mellé járó pite. Ez a fickó tényleg ilyen kedves lenne?
- Jó, az ön kedvéért. - ismét ott az arcomon a mosoly, majd kezembe véve a villát megkóstolok a falatot. Hát nem túlzott, nagyon finom ez pite. - Nem is tudtam, hogy itt ilyen isteni ételek vannak. - dícsérem meg őszintén azt ételt miután lenyeltem a falatot és meg is jegyzem, hogy legközelebb ide jöjjek, ha pitére vágyom.

Jennifer kedvessége és szerénysége belőlem éppen (túlzott) segíteni akarást vált ki. Bár aki ismer, jól tudja, hogy vaj szívem van. Kezdetben rendesen ki is használtak a főiskolások, de Stephen az első néhány hónap után a körmömre nézett, és kiigazította a nézeteimet. Maradjunk ennyiben... (Hú, de csúnyán leteremtett!)
A kedvezmények nagy részét eltöröltette, a maradék mértékét nyírbálta meg. Így valóban jelentősen nőtt a bevétel (és a forgalom sem lett kisebb, ez meglepett), de megengedhetem azt a luxust magamnak, hogy időnként saját kontómra szórhassam a "pénzem". (Ha vendégül látok valakit, kifizetem a számlát, elvégre nem csak én vagyok a tulajdonos, hanem Lio és Gwen is; illetve Dominic, csak ő még kiskorú. Talán egyszer övé lesz a bolt.)
- Ez is egy nézőpont- bólintok. A dolog viszont csak akkor jár sikerrel, ha az az "olyat" elég sok embert érdekel. Láttam én már internetes éttermeket. De könyörgöm, ki az, aki ebéd közben is beül egy gép mögé? A függők manapság már okos-telefonnal járkálnak...
Számomra meglepő, hogy nem támaszt igényt helyfoglalást barátok, ismerősök vagy családtagok részére, amikor ő lép fel. A legtöbb fiatal, aki nálam megfordul, nmem ismeri a mértéket, azt gondolja, valami ingyen házibulit szervezhetnek itt. Nem minden megkeresésre mondok igent... Ez a lány viszont épp az ellenkező véglet.
- Rendben, köszönöm, hogy beleegyezett- mosolygok rá. - Átküldene nekem "emilen" egy erre alkalmas képet, amit majd kinyomtathatok? - Fontos számomra, hogy olyan kép legyen reklámozva róla, amit ő választ ki saját magáról. Bár hogy nem tartja magát elég szépnek, talán túlzott szerénység. Meg szokta magát nézni reggelenként a tükörben?
Lényegében mindent egbeszéltünk már (legalábbis semmi nem jut eszembe, amit tisztáznunk kellene még), ezért megkérdezem, van-e szüksége valamire. Hellyel kínálom, és a víz mellé, amit ő kért, kap egy finom pitét is. Látszik, hogy meglepem vele, de udvariasan arra kérem, ne utasítson el.
- Látja? Sosem hazudok!- nevetem el magam felszabadultan, amikor látom, hogy őszintén dícséri a süteményt. Talán nem ez az utolsó alkalom, hogy itt eszik...- Térjen hozzánk be máskor is, szívesen látjuk!- mondom neki vidáman, szívélyesen.
Igazából máris nagyon kíváncsi vagyok rá. Az a benyomásom, feltörekvő és tehetséges lány ül velem szemben. Nem tudhatom, mióta énekel, milyen sikerei (vagy éppen kudarcai) voltak eddig életében, de már csak kabalából sem szoktam így kutakodni utána senkinek. Utána se fogok. A jogom megvan, hogy félbeszakítsak egy műsort, ha nem elég színvonalas, vagy ha valaki nem tartja be, amiben korábban megegyeztünk. Úgy érzem, most nem lesz ilyen probléma.
Ha neki sem maradt kérése, kérdése, és megette a pitét, udvariasan elköszönök tőle.
- Nos, ha más kérdése nincsen..., örülök, hogy fellép nálunk. Ne feledje, várom a fényképét- a címem rajta van a névjegykártyán vagy szórólapon, amit adtam neki az irodában.
Ajtóig kísérem, elköszönök, aztán visszamegyek az irodába, hogy folytassam a munkám.

// Ugrunk az időben, kijátszuka fellépésedet? Vagy más ötleted van? Ha érzel hozzá kedvet, folytathatjuk! //

Amikor reggel eindultam otthonról főleg a pénz motivált és az, hogy van egy újabb lehetőségem megmutatnom magam. Szigorúbb, mogorvább személyre számítottam, azonban kellemesen kellett csalódnom. Ez persze sose baj, örülök neki, ha netán ilyesmibe botlok. Úgy néz ki ebből a fellépés most nem hoz pénzt, de nem bánom. Boldog vagyok, hogy jól érezzük magunkat amíg mindent át nem beszéünk, le nem fixálunk. Meglepő, hogy ennyire kedves és nagylelkű velem, mert nem erre számítottam. Sajnos kevesen ilyenek mint ő, sok ember elég önző tud lenni és akkor sem enged a saját igényeiből amikor magának okozna vele hasznot. Hiába, elanyagiasodott viágban élünk, el kell fogadnunk, mást úgy sem tehetünk. Az én életemben is meghatározó tényező a pénz, bármennyire is nem szeretném. Múlt héten is jó pár túlórát bevállaltam egy kis plusz fizetés reményében, mivel a lakbér kifizetése nem mindig megy könnyen. Ha itt akarok maradni LA-ban el kell ezt viselnem. Márpedig eszem ágában sincs menni. Itt van a legtöbb esélyem arra, hogy valaha legyen belőlem valaki. Megtehetném azt, hogy hagyom a fenébe a pincérkedést és visszaköltözöm a szüleimhez, viszont akkor szinte biztosan búcsút intehetek a hírnévnek. Otthon a legtöbb amire juthatok a végzettségemmel és a tudásommal az egy eladói ellás egy kisboltban. Semmi kedvem nincs egy pénztárgép mögött megöregedni. Ezeket elnézve pont elég motivációm van ahhoz, hogy lenyeljem a sok munkát és műmosollyal az arcomon szogáljam ki a legundokabb vendéget is. Mindenesetre nem bánom, hogy most nem kell dolgoznom, hanem a jövő hét pénteket kell lebeszélnünk.
- Természetesen átküldök. - ez a minimum, ha már van oyan jószívű, hogy plakátok rakjon ki. A kedvessége akkor is megmutatkozik, amikor egy kis vizet kérek és egy pitével tér vissza. Humoros fickó a poénkodása engem is megnevettet.
- Látom és biztosan fogok még ide jönni. - ezt komolyan is gondolom, ilyen jó heyre szép, hogy benézek máskor is. Befejezem ezt a finom ételt és már készülök is távozni, hiszen mindent letisztáztunk már, nincs miért maradnom egyenlőre.
- Úgy lesz. - ígérem meg neki mosolyogva és miután kikísért elköszönök tőle és megindulok haza. Ahogy látom a héten még többet kell gyakorolnom, hogy az este minél jobban sikerüljön, viszont ez nem gond.

//Részemről ugarhatunk, ha neked is van kedved tovább játszani. //

Mozgalmas napok állnak mögöttem, amikor újfent a naptáramra pillantok, és észreveszem, kinek a neve áll a pénteki nap alatt. Jennifer Frewer mély benyomást tett rám, szépségével, kedvességével és szerénységével. A fényképet, melyet átküldött, kiplakátoltattam, és az üzlet kirakatába tettem már a hét elején, és nem kevésszer vettem észre, hogy fiatal és kevésbé fiatal emberek fordulnak vissza, nézik meg újra, súgnak-búgnak össze a láttán. Hát jah, Jennifer dekoratív jelenség! Szép arc, igéző tekintet...
Aztán szerda magasságában a nevét is meghallom, egy kisebb társaság beszél róla, hogy pénteken is eljönnek, hogy meghalgassák a lányt; tán az egyikük már látta valahol, szerinte különösen jól énekel, csodálkozott, hogy eddig nem fedezte fel senki. Gondolkodóba esek, van-e valaki a volt iskolatársaim közül, akit érdekelhet a lány tehetsége, vagy valamilyen módon segítségére lehet, hogy előrébb jusson, olyan emberekkel ismerkedhessen meg, akikkel érdemes, de igazból egyikkel sem ápolok olyan viszonyt, hogy szívességet kérhessek, és lássuk be, a lányt nem is ismerem, nem is halottam még soha énekelni... Kell, hogy megbizonyosodjam róla, nem csaltak a megérzéseim.
Hétfőn felhívtam, hogy minden rendben van-e, és csütörtökön újra.
- Üdv, Daryl vagyok- mondom neki jókedvűen- Gondoltam, jelzem, van asztalfoglalásunk péntek estére... Gondolom, Ön miatt, cserben ne hagyjon hát!
Nem akarom azonnal lerohanni. Gondolom, ő is készül, és szólt volna, ha valami probléma van. Eddig olajozottan mentek a dolgok, remélem, nem is lesz ez másképp. Jó megérzéseim vannak a holnapi estével kapcsolatban, és -ugyan ritkán kacsint rám Fortuna- talán most éppen Jennifer lesz a szerencsecsillagom. Vagy én az övé. Izgulok érte. Fura ez, mert ennyire azért nem szokásom.

A hét gyorsan és megszokottan telik, úgy ahogyan általában mindig szokott. Napközben dolgoztam az étteremben, este pedig otthon pihentem. Viszont mégis kicsit más volt ez a hét. Hétfőn este felhívtak az egyik bárból, ahol már énekeltem és felkértek kedd estére, amit természetesen elfogadtam és fel is léptem. Nem volt nagy tömeg és túl nagy felhajtás sem, de nem is volt olyan rossz. A közönség javának tetszettem - mármint a hangom -, keveseknek nem, azok egyszerűen nem tapsoltak. Ennek örültem, legalább kerestem némi plusz pénzt, az pedig sosem árt. Jól esett Daryl folyamatos érdeklődése. A névjegykártyája alapján tudtam a számát, így fel is vettem neki a telefont. Most is éppen ő keres, én pedig fogadom a hívást természetesen. Megmosolyogtat a gondolat, hogy vannak rajongóim és asztalt foglaltak miattam. Egy "kezdő" énekesőnek, amilyen én is vagyok sokat jelent az ilyesmit, mert ez is azt jelenti, hogy van értelme annak, amit csinálok és nem teljesen felesleges.
- Jó napot! Ott leszek, történjen bármi, ne aggódjon. - nyugtatom meg. Hülye lennék kihagyni, főleg, hogy most már valószínűleg a plakátok is kint vannak és asztalt is foglaltak a fellépésemre. Nem akarok cserben hagyni senkit sem és nem is fogom megtenni. Nem szokásom.

Rövid beszélgetéseink után nyugodtan várom a pénteket, és ahogy közeledik az este, egyre többet nézem az órám. A vendégek egyenlőre olyan ütemben érkeznek, ahogy ilyenkor szokás, még nem érezni, hogy készülnének a koncertre, bár van addig némi idő. Két asztalon van foglalt jelzés (haha, egy pizzázóban!), és már elő van készítve a terep, hogy ha Jennifer oda áll, szinte azonnal tudjon énekelni. Az egyik szakács srác remekül ért a kihangosításhoz, ő lesz, aki majd beállítja, amit kell, és a számítógép is oda van készítve...
Közben zajlik az élet a háttérben is, az egyik törzsvendégem jelentkezett felvételre. Nem jár a főiskolára, de elmondása szerint megfordult a fejében, hogy ősszel majd jelentkezik. Nem tűnik már nagykamasznak, látom, hogy érti a dolgát, jó kommunikatív képességei vannak, úgyhogy gondolkodom, felveszem őt állandóra, és a főiskolások közül kettőt részmunkaidőre. Ha beválnak, júniusban el tudok menni nyaralni. Liohoz. Izabelláról egyenlőre nincs konkrét hír, azt a hírt kaptam felőle, hogy április elejére van kiírva. Megpróbálom ezt a dolgot most kirekeszteni, valószínűleg ugyanúgy izgulnék, mint amikor Dominic született.
...
Arra leszek figyelmes, hogy kisebb csapat verődik be az ajtón. Az egyik srác jön oda, és előadja, asztalfoglalása van. Jól is tette, mert szinte minden asztalnál ül valaki. Névegyeztetés után megmutatom a négyszemélyes astalt, ahova terítettem nekik, és arra gondolok, Jennyfer híre talán nem is olyan kicsi. Ritkán van olyan este, amikor telt ház van. De vajon ő mikor érkezik már meg? Rohamosan közeledik az idő, amikor fel kell lépnie...

Reggel korán kelek és próbálok. Szépen, halkan éneklem el a ma estére kiválasztott dalaimat, hogy azok miné jobban menjenek. Egész héten ezt csináltam, meg akkor is, amikor dolgoztam, csak akkor még korábban keltem, hogy biztosan legyen elég időm. Szerencse, hogy pacsirta típus vagyok, így a korán kelés meg se kottyan. Az is jó, hogy nincs szobatársam, mert ha lenne biztosan akarva-akaratlanul felkelteném. A szomszédok is csak azért nem ébrednek fel az énekemre, mivel viszonylag vastagok a falak és nem nagyon hallatszanak át a hangok. Különben lehet, hogy már leszedték volna a fejem, mert jó hang ide, vagy oda ilyen korai órán ők még aludnának és így tovább. Bár lehet, hogy nem érdekelne és ugyanúgy csinálnám tovább, mert ilyen téren maximalista vagyok. ha két ember is jön el a fellépésemre az a kettő élvezze és ne úgy távozzon, hogy "őt se hallgatjuk meg többé". Azt nem fogom hagyni, erre mérget vehet bárki. Azért költöztem ide, hogy megmutassam a tehetségem és ez így lesz kerül amibe kerül.
Lassan befejezem az éneklést, lezuhanyzom, elkészülődök, aztán irány a munka. Kissé pörgős ez a nap, de egészen kibírható. A vendégek se rinyálnak többet, mint szoktak. Csak beesik egy baráti társaság, akik nagyon nem akarnak távozni és már fél hat van mire végzünk. Miért pont ma? Amint végeztünk gyorsan hazasietek, egy gyors zuhany, megszárítkozom, elkészülődök és indulok. Negyed hét van amikor zárom magam után az ajtót és nekivágok az útnak. Gyalog megyek, de nem igazán félek, hiszen még nincs késő és sötét se. Egy negyed órán belül odaérek. Bent telt ház van amin meglepődök, de nagyon örülök neki. Darylt a pultnál találom és úgy látom elég ideges. Amint meglát rámosolygok és odamegyek hozzá.
- Jó estét! - köszönök rá kedvesen és remélem, hogy minden rendben van.

Ahogy közeledik a koncertre tervezett idő, egyre feszesebb vagyok, bár bízom a lányban, mert tegnap felhívtam, és boldogan csacsogta a telefonba, hogy jönni fog. A pizzázó fél hét felé kezd borulni, egyre többen esnek be az ajtón, egy része a vendégeknek ismeretlen előttem. (Korábban nagyon fontosnak tartottam a személyes kapcsolatot, hogy igényesebben tudjam kielégíteni a vendégeink óhajait).
Már csaknem minden asztal foglalt, mindenki sürgölődik, teszi-veszi a dolgát, amikor Jennifer is berobban, frissen, üdén, csinosan, az izgalom legkisebb jelét sem adva. Rólam is lehull minden teher, mosolyogva fordulok felé (éppen a pultban szolgálok ki).
- Jó estét. Örülök, hogy látom! Nagyon csinos!- bókolok neki, és hallani a hangomon a megkönnyebbülést.
- Minden rendben?- szeretném, ha pár percre leülne, kifújná magát. Ha kabátban jött, elveszem tőle. Közben kicsit közelebb hajolok hozzá. - Balról, az ablak melletti két asztalt foglalták le..- Ugyan az egyik még üres, de a másiknál a négy fiatalember lázasan beszélget valamiről.
- Kér valamit? - Ha kér, felszolgálom, gondolom egy mentes víz nem árthat, azt mindenképpen a pultra teszem.
- Szólok Kamelnek, hogy itt van, és beállítja önnek a számítógépet, kihangosítást...
Figyelem, milyen nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnik. Most már nem lesz semmi baj. A zsigereimben érzem, hogy jó este lesz. Csak ne maradjak szégyenben az asztal miatt. Ugye, eljön, aki lefoglalta? Véletlenül tudom, ki az. Ha eljön, és Jennifer kitesz magáért, egyenes útja van a sikerhez.

Ma akkor se hagynám ki a fellépést, ha pisztolyt szorítanának a fejemhez és kényszerítenének rá. Megígértem, nem egyszer, nem kétszer, többször is, hogy ott leszek és ha én megígérek valakinek valamit akkor nagyon nehéz eltántorítani a dologtól. Hogy miért? Egy: mivel bunkó dolog sok ígérgetés után cserben hagyni a másikat. Kettő: már én is sokat készültem rá és akkor ez a sok gyakorlással töltött óra kárba veszne. Ezek tökéletesen jó indokok arra, hogy ne táncoljak vissza. Bár nem annyira látszik rajtam, azonban izgulok és kicsit félek is. Mi lesz, ha elrontottam a hangot, vagy a szöveget? A szöveg az talán nem tűnne fel neki, hiszen a dalok többsége saját szerzemény, azoknak a szöveget általában kevesen ismerik. Legfeljebb a refrénnél vennék észre, ha nem rímelne. Max azt vennék észre, ha elrontanák egy hangot, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni, mert nagyon sokat gyakoroltam.
- Köszönöm - hálálkodok a bókjára ami jól esett.
- Persze. - mondom és leülök vele szemben. Mi tagadás a sétától kicsit kifáradtam és jól esik kicsit kifújnom magam pár perc erejéig. Az asztalfoglalásra csak mosolygok. Nagyon jó tudni, hogy van aki csak miattam jön el, holott még bőven nem vagyok híres, vagy annyira tehetséges, mint a sztárok.
- Kedves öntől, de nem. - utasítom vissza, viszont kicsit iszok a kirakott vízből, mert kicsit kiszáradt a torkom.
- Nagyszerű. - fejezem ki őszinte tetszésem a dolog iránt. Le a kalappal előtte, nem láttam még valakit aki ennyire figyelmes lenne, holott alig ismerjük egymást. Más bezzeg azzal se képes normális lenni, akit évek óta ismer.

A háttérben már minden készen áll, a pizzázó is izgatottabban zizeg (vagy legalábbis tűnik úgy), amikor belép Jennifer, és rólam az utolsó kőtömbök is lehullanak. A lányt hellyel kínálom, elveszem tőle (ha van) fölösleges ruháját (a kabára vagy pulcsira gondolok, ha visel ilyesmit), aztán elé teszek egy kis vizet. Míg kifújja magát és iszogat, szólok a technikusomnak (másodsorban ezt is bevállalja, ha már ért hozzá), és összeállítja a technikát, ha kell, Jennifer segítségét is igénybe véve, mit és hogyan szeretne. Érezhető, ahogy megváltozik a pizzázó hangulata, ahogy észreveszik Jennifert. A fiúk máris tapsolnak, de egy asztal még mindig üres, pedig már csak öt perc van kezdésig.
-Ha azt mondja, felkészült, elkezdhetjük- lépek Jenniferhez közelebb, és megcsap a parfüm illata, amivel beszórta magát. Igazán nőies.
Bátorítóan mosolygok rá, és ügyet sem vetek már az asztalokra, beállok a pult mögé. A feladatokat előre kiosztottam, lesz, aki helyettem figyel, én a lányt akarom nézni és hallani. Nem tudom, miért. Valami előérzet féle lehet; úgy érzem, elsősorban neki lesz fontos, nem nekem, de a tudat, hogy szerepem lehet benne, felvillanyoz.
Csendesen teszek-veszek a pultban, ügyelve, hogy ne csörrenjenek össze a poharak vagy az evőeszközök, amelyeket a kis mosogatóban szoktunk elmosogatni. El is zárom a csapot, ha eljön az ideje, és leülök egy magasított székre. A mennyezeti lámpák fényét felére mérsékelem, és az asztali lámpákat felkapcsolom, ettől ugyan báros hatása lesz a helynek, de a hangulat ezt kívánja meg. Elégedettséget érzek...

Nem látszik rajtam, de kicsit félek. Nem léptem még soha fel ekkora közönség előtt. Nem vagyok lámpalázas szerencsére, viszont picit remegnek a lábaim. Mi lesz ha valamit elrontok? Nyugi, Jennifer, ez természetes! Még a profi énekesek is izgulnak színpadra lépés előtt. Próbálom magam nyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel, míg végül lassan lenyugszom. Addigra előkerül a "technikus" és én utána megyek, hogy megbeszéljük a dalok sorrendjét, meg hogy melyiket mikor indítsa. Muszáj, mert furcsa lenne, ha egy lassabb számot elkezdenék énekelni, erre megszólal egy pörgősebb. Esetleg késve indul el a dal. Nem kellene ilyen apróságokon elcsúszni. Szerencsére jól szót értünk egymással és hamar elkészülünk.
- Kezdhetünk. - mosolygok rá és igazán jól esik a bátorítása, ha eddig nem lett volna elég erőm hát most már biztosan van. Felmegyek a színpadra és beállok középre. A fények rám irányulnak, a közönség pedig tapsol.
- Jó estét mindenkinek! Jó látni, hogy ennyien eljöttek, remélem élvezni fogják a mai estét. Első dalom a "Don't forget me". - fogom meg a bekapcsolt mikrofont. A dal lassan indul és pár másodpercen belül becsatlakozom. Aztán a közepe felé begyorsul a dal és a vége megint lelassul. Közben a szememet végig becsukom és igyekszek átérezni a számot. Nem nehéz, mert a saját életemből merítettem hozzá az ihletet, pontosabban az előző kapcsolatomból - ami sajnos szépen tönkrement, viszont most nem ez a lényeg -. Úgy látom tetszik nekik és ez nagyon jó. Vannak, akik táncolnak is, aminek nagyon örülök.

//Bocs, nem találtam megfelelő dalt, de olyan Demi Lovato-s hangot tudok hozzá elképzelni.//

Kamel és Jennifer hamar egymásra hangolódnak. Csak néha vetek rájuk egy-egy pillantást, ahogy össze dugják a fejüket, és nem kell sok idő, már csak arra várunk, hogy elinduljon az este legfontosabb része: Jennifer fellépése. Az üres asztalhoz közben leült valaki, Su-val kávét és üdítőt küldetek neki, jelezve, hogy a cég vendége.
Jennifer egy váltakozó ütemű dalba kezd bele, és az első hangoknál még érződik rajta némi bizopnytalanság, aztán egyre kevésbé. Csak azt sajnálom, hogy nem nyitja ki a gyönyörű szemeit. Vétek, hogy ennyire elzárja magát és az érzelmeit... Talán a dal kívánja meg így.
Jennifer kíváló előadó, és úgy hiszem, kellően tehetséges énekes. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a szűk hely ellenére is akadnak vállalkozók, akik táncra kérik párjukat, kedvesüket. Ez a része a dolognak meglep, mert még sosem történt hasonló, így amikor az első szám véget ér, hangos tapssal jutalmazom Jennifert.
...
A pult mögött könnyű dolgom van... Inkább rálátok mindenre, mint hogy bármibe is részleteibe menjek bele. Jennifer egyre magabiztosabban énekel, a háznak egyértelműen tetszik, nincs vendég, aki elhagyta volna az éttermet, mióta énekel. Valaki táncol, valaki csak dülöngél a székén magát szórakoztatva, a srácok egyike lelkesen füttyög és tapsol, amikor csak teheti. Nem vitás, elkötelezett híve más a lánynak.
Időnként a lányra lesek, vajon jól érzi-e magát, lenne-e szüksége valamire, de ő mintha kizárta volna a zavaró tényezőket, csak a daloknak él (vagy a közönségnek), és meg sem szakítja a műsorát egészen egy órán keresztül.

//Bocsi, nem tudom, hogy képzelted, ha van, amit kijátszanál, csak rajta! //

A számok egymást követik sorra, mivel nem kell megállnom és nem szakítanak félbe. Természetesen mindig bejelentem az adott szám címét előtte. Van amelyik boldog, van amelyik szomorú. Lassú nincs nagyon köztük. A kis izgalom ami bennem volt egyből köddé vált amint felléptem a színpadra és elkezdtem énekelni. Teljesen átélem a dalokat, minden sort, minden hangot. Érzem ahogy a zene szétárad a testemben és ez roppant jó érzés. Egészen egyedi, nem is lehet szavakba önteni. Ilyenkor minden feszültségem köddé válik, csak a számra koncentrálok és a hangokra. Néha azért kinyitom a szemem, hogy kontaktust teremtsek a közönséggel. Nagyon boldog vagyok és ezt ha tehetem ki is mutatom. Itt van ez a sok ember és látom rajtuk mennyire tetszik nekik a szám és páran még táncolnak is. Ahogy hallom van olyan, aki nagyon szeret, mert a számok végén gyakran fütyül. Úgy látom Daryl is meg van velem elégedve, mivel szinte mindig mosolyog, amikor rá nézek. Ez a sok pozitív energia körülöttem sokat segít így nem igazán érzem, hogy megszomjaztam. Igyekszek kizárni a zavaró dolgokat, hiszen így könnyebben végigcsinálni az órát. Igazán csak az utolsó dal végén tűnik fel a kiszáradt torkom.
- Köszönöm, nagyszerű közönség voltak! - hálálkodom boldogan egy utolsó széles mosoly kíséretében amit fent hagyva az arcomon hagyom el a színpadot. Első utam Darylhez vezet és megiszom a maradék vizem.