Give a little more - Joshua & Felix

Nem hiszem el, hogy ilyen átlátszó dumával kellett jönnie. Hívja a felesége... akkor minek ráncigál ide? A megbeszélés megbeszélés, ráadásul olyannyira szétszórt ez a pali, hogy azt is elfelejti, aznapra meghallgatásokat is szervezett. Öt embert, abból négy lement, egy srác vár még. Valami komikus darab, szerelmi történet, sok szállal. Nem vagyok oda az ilyenekért. Végigültem az összes interjút, a szünetekben kérdezgethettem, hogy akkor vevő lenne-e arra, hogy én fessem meg a díszletek javát... Elvégre ez egy színház, ő hívott, hogy tetszik neki a határozott, néhol absztrakt stílusom, passzoló lenne neki ebbe a modern ágyba ültetett félig kosztümös darabba. Szeretem a vegyes megoldásokat, azért is mondtam, persze, de rettentően játszik a türelmemmel ez az alak. Legszívesebben megraknám hátulról, hogy tanuljon valami fegyelmet. Vagy minden rossz válaszért vonalzóval vágnék a kezére, ahh, miért szüntették be az iskolákban a megfelelő fenyítést? Akkor nem lennének ilyen lehetetlen alakok. Így mikor közli ő most elrohan, szóljak Mr. McBridge-nek, hogy jöjjön vissza a következő időpontra, némileg elfintorodom. Nem is látja a pasas, kimegy a másik ajtón, hátul, mert ott parkol. Ideges vagyok, de negédes mosoly kúszik az arcomra. Mr. McBridge... Kinyitom az ajtót és rámosolygok nyájasan.
-Ön a következő, kérem jöjjön!
Még csak azt sem lehet mondani nem öltöztem interjúhoz, egy fekete öltönynadrág, egy fehér ing és vörös nyakkendő. Elegáns vagyok, kellemes arcszesz illat tölti meg azok orrát, akik közel jönnek hozzám. Leülök a munkáltatónk üresen hagyott székébe és keresztbe rakom a lábaim, állam megtámasztom, hosszú ujjaim az arcomra simulnak közben.
-Szóval Mr. McBridge, kérem mondja el, hogyan udvarolna egy olyan lánynak, aki szende, mint egy ártatlan angyal, de Ön csak a strigulát látja benne, mint mindenki másban. A cél hogy megkapja. Nos?
Mutatok a szabad kezemmel, hogy hajrá, győzzön meg. Van ilyen szereplő is a darabban, de ő a gonosz karakter (messze a legértelmesebb szerintem, a többi nyálas vagy idealista, de ez az én véleményem). Meglátjuk zavarba jön-e hogy nem erre kellett készülnie eredetileg. Elszórakozom kicsit, ennyi nekem is jár.

Felhívtak az ügynökségtől, hogy van egy darab, amibe egy hozzám hasonló karakterű srácot keresnek. Éppen nem vagyok elúszva a felkérésekkel, úgyhogy azt gondolom, egye fene, próbát teszek. Kapom a színház címét, és az időpontot, amikor a meghallgatást szervezik. Legyek pontos. (Mint mindig, madame...)
A darabról csak annyit tudok, hogy több szálon futó szerelmes cucc; de hogy ki írta és mi a címe... Hehe, találd ki, pajtás! Nos, elsőre valami Shakespeare-i vígjátékra gondolok, ő aztán szereti kevergetni a szálakat, és még ma is közkedveltek a művei. A Rómeó és Júliában otthon vagyok, ha valami drámait kell előadni, menni fog, ha pedig éppen arra kérnek, nevettessem meg a "közönséget", akkor sem hozhatnak nagyon zavarba.
Kicsit léha vagyok, bevallom, a szőrzetem se borotválom le, és eltökélem magamban, ha délig nem fejeződik be a meghallgatás, lelépek. Elígérkeztem Suzynak, nem akarom cserben hagyni. Hozzá öltözöm, és nem a meghallgatáshoz. Farmer van rajtam és fehér ing, alatta póló, edzőcipő, és hogy kissé különc legyek, felteszek egy kalapot meg egy napszemüveget. (Utóbbit nem hagyom magamon, ha beérek a váróba, de lazán az ingem nyakrészébe tolom a szárát, onnan lóg kifelé...
Meglep, hogy senki nem várakozik az előtérben rajtam kívül, és már majdnem megkérdezem, talán rosszul emlékszem az időpontra, amikor behívnak (kizárásos alapon). Megnyerő külsejű pasas invitál beljebb. Rögtön látszik, hogy alul vagyok öltözve, de az az ő dolga, hogy mennyire öltözik ki, és megint más, hogy én hogy nézek ki. Ha emiatt bukom a meghallgatást, így jártam! Ami közös bennünk, a fehér ing... De csak a színe. Valószínűleg többet költött csak az ingére, mint a havi fizetésem, de ez csak megérzés... Nem tudhatom biztosan. Az tuti, hogy nem turkálta... Kellemes illat lengi körül, ahogy közelebb lépek hozzá.
Bemutatkozásra sincs szükség, egyedül van a "szobában" (nem tudom, mi az), mert rögtön néven nevez és feladatot ad. Meglep, hogy egyedül van. Általában a meghallgatások nem így zajlanak, de hát ahány színház, annyi szokás. A kérése viszont elég érdekes. Az agyam rögtön szitálni kezd. Csajozásban nem vagyok tapasztalt, saját tapasztalatom nincs, valakit az emlékeimben keresek, akit utánozhatok... Elvégre színész vagyok, vagy mi...
- Rövid szöveget óhajt vagy hosszabbat?- kérdezem, hogy nyerjek egy kis időt, de máris van ötletem.

Nagyon rühellem ha úgy érzem azzal próbálnak fontosnak tűnni, hogy semmibe vesznek. Ez egy qva pocsék technika, különben is a művészekkel nem lehet így bánni! A díszlet legalább annyira markánsan meghatározó tud lenni, mint a színészi gárda, főleg ha a darab modern és lehet hogy senki sem kíváncsi rá, mert inkább néznek egy Geothe-t vagy egy klasszikus Shakespearet... Szóval fortyogok, dühömben arra gondolok, az uccsó emberkével eljátszom, hátha abba szorult színészi véna, nekem a többi ripacsnak és fontoskodónak tűnt, olyannak, aki inkább filmbe való, mint színpadra. Ha jól láttam a jelentkezők önéletrajzát, ennek a srácnak legalább van valami köszönőviszonya a színházzal... Szóval behívom és rögtön in medias res, feladatot adok neki. Nem kérdez sokat, pillanatnyit agyalok csak.
-Hosszabbat... majd kéretem magam, leszek magának a szende szűz...
Vigyorgok, de látszik ha leplezni is próbálom, hogy rohadtul szórakoztat az elgondolás maga. Közben jobban megnézem magamnak, nem rossz anyag. Egy meghallgatásra manapság nem illik kiöltözni? Rejtély, bár modern darab, gondolta biztos nem kell... ez a mai fiatalság, ahahah. Közben várok hogy belekezdjen, az ilyen dolgok szórakoztatnak. Ha van benne tehetség végképp szórakoztatni fog, mert akkor elküldöm innen, hogy túl jó ide. Oh tényleg, majd mondom nem tudjuk megfizetni. Ez mekkora, szerintem ilyet sem hallott még a világ! De csak vigyorgok és tekintetem az övébe fúrom, szuggesztívan, játsszon nekem. Az más kérdés hogy szendének kéne lennem, de nem is gondoltam komolyan, hogy én is játszani óhajtok.

A meghallgatásra, ami hirtelen jön, úgy indulok el, hogy onnan egyenesen Suzyhoz megyek... azaz nem a meghallgatásra öltözök ki, hanem azt veszem fel, amit a mai napra tervezett találkozóhoz terveztem. A pasas, aki beszólít, bezzeg nagyon ki van csípve, szerintem ez is túlzás, de... Mit lehet tudni? Nála lehet, hogy ez a hétköznapi viselet.
Nem sok idő van rá, hogy ismerkedjünk. Sőt, úgy kezel, mintha elég lenne, amit ő tud rólam. Az aktám előtte van, innen látom azokat a képeket, amit valaha az egyik egyetemista lány (Giselle?) készítette rólam. A szakállam így nem lepheti meg, az egy hét alatt, amióta növesztem, már jó pár centis, és a hajam is erősen belelógna a szemembe, ha nem tettem volna a fejemre a kalapot.
Feladatot ad, és közben úgy bámul rám, mintha neki is szándékában állna eljátszani a szerepet. Valószínűleg jobban menne neki, tapasztaltabb lehet, mint én, és ahogy elnézem... Á, nem alkotok véleményt elsőre. Már megszívtam pár alkalommal. Valami kapaszkodót keresek, bár egymás után adódnak ötleteim (többségüket azonnal elvetem).
- Bocsánat- kapok a szám elé, amikor halkan felnevetek, hogy ő lenne a szende szűz, akinek udvarolnom kell. Rájövök, az ürge élvezi a helyzetet. Szívat. Biztos tudja már, ki a befutó, én már csak hab vagyok a tortán, akin elszórakozhat. Mindegy, ez is csak egy megmérettetés, tapasztalatszerzésnek jó lesz...
Eszembe jut egykori "barátnőm", Heily, akit a Woody Allen duma arra sarkallt, hogy megtegye, amit ő kért Annie-től..., de nincs szívem ezt használni. Olyan, mintha bemocskolnám annak a lánynak az emlékét.
Kell még néhány másodperc, amíg összeszedem magam, és aztán kissé átlényegülök a színpadon. Nem vagyok Josh többé, csak egy szoknyapecér bolond, aki meg akarja kapni a szende szüzet, akivel összehozta a sors.

Közelebb lépek hozzá (s többé ő nem férfi, a nevét sem tudom), szórakozottan igazgatom a kalapom, és zavartságot mímelve pillantok rá, majd a földre, és rá, majd újra el, majd sóhajtok egy kicsit, majd fordulok felé, kisebb terpeszbe állva, fél kezemet zsebre duva, úgy, hogy a hüvelykujjam kint maradjon.
Egyenlőre nem szólal meg a karakterem, azt figyeli, felkeltette-e az érdeklődését a lánynak, vagy éppen semmibe veszi.

Nem mutatkozom be, még legalábbis nem adott okot, hogy én is elmondjam ki fia-borja vagyok, mit keresek itt, satöbbi. Különben is akkor odalenne a játék! Figyelem is, de sajnos én nem vagyok színész alkat, belőlem árad mit is akarok, talán ezért is szoktam megkapni. Ennek ellenére felvetem neki, leszek az elcsábítandó szűz, bár mindketten nevetünk az elképzelésen, vigyorgok csak rá, hogy bocsánatot kér érte. Nem kell, szerintem is röhejes volt kimondani is, de sssssh. Aztán csak belekezd, de ahelyett hogy dumálna, először csak méreget. Komolyan, előjáték! A szám szegletébe játékos mosoly kúszik, kisétálok a hanyag asztal elé, nekidöntöm a csípőm, de látványosan nem veszek róla tudomást, inkább az aktáját veszem el a kupacból és nyitom ki, nézegetem a képeket. Hm, nem is rossz képek, ami azt illeti. De mivel neki kell engem felszednie, mármint neki kell csajoznia, így nem segítek neki. Főleg hogy azt hittem lenyom valami monológot valami darabból, de szerencsére nem. Bár én szeretem a monológokat is, hm. Egy biztos, amíg nem erőszakolja ki a figyelmem nem fogom arra se méltatni, hogy ránézzek, inkább elfordulok kissé, úgy olvasok tovább. A szende lányokért küzdeni kell, ahahaha.

Nem szokványos meghallgatás. A pasas, aki behív, szinte azonnal játékszituációt ad. Elnevetem magam, amikor azt mondja, őt kell, mint szende szüzet elcsábítanom, de nem sértődik meg, sőt, nevet velem, mintha belátná, nevetséges az ötlet. Annak hangzik, igen. De egy színésznek el kell tudni játszania mindent, akár egy szekrényt is, ha az a szerepe. Úgy hiszem, a pasas tapasztalt a szakmában, de azt remélni sem mertem, hogy aktívan részt vesz majd a feladatomban.
Talán segíteni vagy motiválni akar, nem elégszik meg azzal, hogy szótlanul kezdek a feladatomnak, és beveti magát. Úgy viselkedik, mintha belebújna egy lány szerepébe, és bevallom, már így nézek rá. A szerep, amit megformál, azonban hűvös és tartózkodó, nem a szendeséget juttatja eszembe, de azért játszom tovább. Az üzenet az - egyértelmű-, hogy nem (vagy nem akar) tudomást venni rólam. Ennyi nem lesz elég, meg kell szólítanom. Csak a szája szögletében játszó mosoly jelzés értékű... Vajon mulat rajtam vagy igazából tetszik neki "látszólagos" esetlenségem?
Felveszi az aktámat az asztalról, és abba merül bele. Még el is fordul egy kicsit. Ha nőcsábász lennék, ez igen-igen bosszantana, szóval valami új dologgal kell előrukkolnom! Meg kell szólítanom.

Hosszan nézek rá, és látszik, téblábolok, azt keresve, kutatva, enyém-e egy pillantása, hogy megszólíthassam. Tudom, a kihívó nézés zavaró, senki sem tűri, hogy sokáig bámulják. Ha rám néz, nyert ügyem van, máris megszólítom.
- Megbocsáss... Nem szokásom, de szépséged mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ha elmegyek... , félő, többé meg nem bocsájtok magamnak, hogy nem ragadtam meg az alkalmat, megismerkedni... Veled- beszédem szándékosan akadozó, mintha keresnem kéne a szavakat, hogy kifejezhessem magam. De még nem lépek közelebb.

Meg kell mondjam, nem vagyok se színész, se szende, se nő. Nem szoktam női fejjel gondolkodni, mert ugyan minek? Amúgy is a férfitársaságot kedvelem jobban. Szóval inkább úgy teszek mint aki észre sem veszi hogy célpont lett és olvasni kezdek, az aktáját, nézegetem a képeket, hol játszott eddig... eddig csak a szemem sarkából figyeltem őt, mihez is kezd. Aztán feltűnik hogy bámul, bár engem ez nem zavar, sőt, imponál, de eszembe jut ettől mindig zavarba jönnek az emberek alapból, hát kérdőn ráemelem a tekintetem, hogy mi lesz? De már meg is szólít. Nagyon nem erre számítottam, azt hittem valami macsót hoz, így még őszintére is sikeredik a meglepődöttségem. De jobban belegondolva, én is így csinálom, csak a numera érdekel, de bunkó kicsit sem vagyok. Nem hittem volna, hogy magamból kell kiinduljak, hogy rájöjjek, érdekes külső szemmel ennek részese lenni. Mondhatni a másik oldalon... olálá. Bár én határozott pasas vagyok, bennem nincs bizonytalanság.
-Szerintem maga sem tudja mit szeretne, uram.
Szándékosan magázom tovább, de ha már szende vagyok, lesütöm a szemem, kéne valami ha már elpirulni nem tudok... direkt kiöntöm a képeket a mappából, tegyük be zavarnak.
-Elnézést... ügyetlen vagyok...
Mondom zavartnak mímelt mosollyal, de érezni nekem nehezebb szendének lenni, kihívás nekem is a szerepem, főleg hogy színész sem vagyok... de én mentem bele a dologba, na meg ha ide akar jönni, tanuljon meg ripacsokkal játszani! Oh, kegyes vagyok, nincs mese. De leguggolok a képekért, amúgy is össze kéne szedni őket.

A meghallgatás érdekes fordulatot vesz, amikor a hallgatóságom társam lesz a színjátékban. Az ugyan furcsa, hogy férfi létére nőt (akar) alakítani, de a téma adott, hát benne vagyok a játékban. Kihívás, mert személyiségemtől idegen a karakter, amit hoznom kell. Játszani kezdek, de először nem könnyíti meg a dolgom (vagy nem esik le neki, mi a szándékom). De aztán hozza azokat a reakciókat, amire számítok, és a játékba egyre inkább kezdem beleélni magam.
Ahogy rám pillant, megszólítom, s látom, ledöbben egy pillanatra. Jól játszik, nagyon jól.
- Valóban, pontosan nem tudom... Számtalan gondolat fogalmazodótt meg bennem, és hogy ebből mi válik valóra, csak ...- ebben a pillanatban önti ki a képeket a földre, s rögtön ugrom, segítőkészen, hogy segítsek neki összeszedni őket. Kezem, mint egy véletlenül, a kezéhez ér, szemezni kezdek vele (ha hagyja), s a válaszom így fejezem be- magán múlik, kisasszony...
Magázni kezdem, mert lemagázott, s talán imponálóbb lehet neki, ha viszonzom udvariasságát. Nem beszéltük meg előre, hogy mely korban játszódik a sztorink, szende szüzek manapság talán már nem is léteznek, Suzy szerint is 15-16 éves korban kezdenek érni a fiatalok manapság, szóval... ha egy 25 évessel találkozol, meglehet, esélyed sincs, hogy szűz?
Nem a kérdésemre felel, ügyetlensége felett nem tud elsiklani, mintha lényeges dolog lenne. Nekem az ügyetlensége nem téma. Nem tehetem szóvá. A képekre nézek (engem ábrázolnak), s megkérdezem:
- Talán a vőlegénye? - Rögtön féltékeny is leszek. Magamra. Milyen vicces! Tetszik a játék!

Meg kell hagyni, nem erre számítottam, nem egy ilyen nőcsábász karakterre, pedig ki mondta, hogy sablon bunkót hozzon? Érdekesebb is így. Azt nem nagyon fogom fel mit habog, arra figyelek, hogy zavarba kell jönnöm, hát kiöntöm a képeit. Na, itt már ismerősebb a szitu, szemezni nem nehéz vele, bár könnyen kiesem a szerepből, megszoktam hogy szuggesztíven nézzem a partnert. De ő tehetséges, kizökkent újra. Megrándul a szám, hogy kisasszonynak hív, le is sütöm a szemem. Qva szar lánynak lenni... de halál komolyan, nem lennék jó színész, bosszant a szerep, most jövök rá, nem szeretem ha nem vesznek férfiszámba. Keze érinti a kezem, nem húzom el, bár szabadkozom egy sort, elvégre béna senki sem szeret lenni, látszani sem jó annak. A képeket nézi, majd kérdez, elfojtok egy nevetést.
-Jó is lenne...
Somolygok rá, de próbálom rendezni a vonásaim, úristen, házasság... fiatal vagyok hozzá, viccnek is meredek. Ja de lány vagyok, lány vagyok... hogy hogy nem dilisek a színészek?
-Ő a barátnőm bátyja. Kedves és udvarias, mint maga. Szinte a kiköpött mása...
Vigyorgok, de elfojtom, ú ez nekem nem megy, megköszörülöm a torkom.
-Azt hiszem eleget fecsegtem, mennem kéne...
Veszem el a képeket, rendezem a mappát, közben felállok, mellkasomhoz szorítom a mappát, hajam a fülem mögé tűröm. Nocsak, csak nem olyan bonyolult ez, bár érezni én nem vagyok színész, kicsit sem. De próbálkozom. Messze kreatívabb mint a többi négy társa, mondhatni engem meggyőzött, még akkor is ha azt mondanám, ebből nem eldönthető, hogy rohadék-e vagy sem. De meglátjuk hogyan bizonyítja hogy ő előbbi nem utóbbi! Nem rohanok sem én, sem a karakterem.

Játszani kezdünk, és azt csinálom, mint általában: rögtön beleélem magam a szerepbe, bármilyen nehéznek tűnik. Nőcsábászt kell alakítanom, meg kell kapnom, ezt mantrázom a fejemben, ő pedig egy lány, egy helyes, szende, szűz lány (bár utóbbi sosincs a lányokra írva).
A szemezésre lesüti a szemét, bár néhány másodpercig éreztem a tekintetét. Érdeklődőnek tűnt. Játszom tovább, s bár elvonta a kezét tőlem, a képeket közösen szedegetjük össze. A kezébe adom (s közben megnézem őket). Hirtelen ötlettől vezérelve arról kezdek beszélni.
- Hmmm- A jó lenne nem tökéletes válasz, nem tudom, mi lenne jó. Ha már vőlegénye lenne, vagy ha az a fiú lenne az?
És aztán kedveset mond, lényegében udvariasan bókol nekem, és ettől pirulnom illenék, legyek akármilyen rosszfiú. Sőt, annál inkább! Hisz nem szabad rájönnie, hogy csak szórakozom, ugye?
Felállunk. Úgy szorítja magához azt a mappát, mint egy kislány a kedvenc könyvét. Azt mondja, mennie kéne. Nem hagyhatom!
- Engedje meg, hogy elkísérjem... Legalább egy darabon! - kérlelem- S hogy senki ne vádolja azzal, idegennel sétál, engedje meg, hogy bemutatkozzam...
Etikett órán azt tanultuk, csak akkor mutatkozhatunk be egy hölgynek, ha az engedélyt ad rá. Általában bólintással vagy a kéznyújtással szokták ezt jelezni. Ha már játék... Játék. Minden tudásom bevetem, amit csak tudok.

Eljátszogatunk, mondhatni egymással, a szerepeinkkel, a komikus jellemekkel. Neki jobban megy, ez tiszta sor, de próbálkozom én is. Ellenben nem adom könnyen magam, az a "rossz lányok" reszortja, mondhatni kislányosan illegek neki, mikor szorongatva a mappát közlöm mennem illene. Erre hozza az udvariasat, hah, azt kell mondjam olyan mint én... ijesztő? Cseppet sem, hízelgő! De biztos nem ismer, nem tudhatja, hogy hasonlóan csinálom én is. Elvégre csak a másik bizalmába kell férkőzni, ha egyszer megszavazzák, akkor már egyenes az út. Márpedig én ezt a bizalmat most megszavazom neki. Adom is a kezem, lányosabban, direkt nem fogok kezet rendesen, mert túl határozott lenne... nőknek meg kezet szoktam csókolni, attól oda vannak, már ha tudnak vele mit kezdeni de a romantikus lelkületű kis libák szokták szeretni. Ha mondd egy nevet, mondok én is, de én a sajátom nem mondhatom, röhejes lenne. Milyet mondjak? Hasonlót mint az enyém...
-Felicia...
Nem ez a nevem párja, bár lehet, de most jó lesz.
-Most nem megyek messzire, de egyszer kávézhatnánk egyet. Ha gondolja...
Javaslom neki, jelezve, eddig számomra ügyes volt. Mivel ilyen tapintatos, kiváró jellemet hoz, most úgy sem fog direktbe akciózni, ez világos. Ha belemegy, "kap" egy telefonszámot és nevet, igazából csak úgy teszek, mintha írnék valamire és odaadnám, majd mosolygok. A mappát magam mögé teszem, nekidőlök újra az asztalnak.
-A következő találkozón mit csinálna? Vagy az azt követőn? Vázolja fel hogyan gondolta az egész menetet, logikus kijátszani nincs időnk mindent. Csak ha már ezt a karaktert választotta, indokolja!
Kérem fel, mutatok egy székre előttem, üljön le ha akar, de állhat is, ahogy jobb neki. Fürkészőn nézem őt, szeretném ha hallatná az édes-bús hangját!

Úgy veszem, mint egy szituációs gyakorlatot, s bár korábban ehhez kaptam szöveget, most rögtönöznöm kell. Hallgatok az ösztöneimre, és eszembe idézem Sebastian finom stílusát. Nem rossz fiú ő, de bárkit képes volna az ujja köré csavarni. Nem akkor vagyok a legrosszabb, ha azt érem el, a lány maga kívánjon engem? Igazából kísérletezgetek, sosem csináltam ilyet még ezelőtt. De ha rossz is vagyok, bunkó nem.
A sztoriban ott tartunk, hogy jelzi, mennie kéne, én pedig felajánlom, elkísérném. Bemutatkozást szorgalmazok, és ő fogékony rá. A kezét nyújtja, kicsit lejtve, egyértelmű, hogy nem kézfogásra vár. Bár férfit látok, szerepe szerint egy lányról van szó, így gyengéden megfogom a kezét, és fölé hajolok, úgy téve, mintha megcsókolnám.
- Joshua.
És aztán ő ajánlja, hogy találkozzunk.. valamikor máskor.
- Nem is tudja, milyen örömöt okoz, hogy ezt mondja...- mosolygok rá, várakozón. Ha már ezt kitalálta, talán ötlete is van, mikor és hol. Ilyenkor nem rohanhatom le, Eleenél se arattam vele sikert, pedig nem akartam rosszat. (Most pedig igen)
Végre tesz valamit, mintha írna valamire, és azt adja nekem. Biztos, hogy időpont és hely, vagy név, telefonszám... Erre tippelek. Aztán leteszi a mappát, az asztalnak dől, és megkérdezi, milyen terveim voltak a karakterrel kapcsolatban.
- Nos..., bevallom, nem volt konkrét tervem. Rögtönöztem, és még a következő mondatot sem fogalmaztam meg magamban. A célom viszont az volt...- és a szemeibe nézek, férfiként is- hogy megnyerjem a bizalmát. Nem kötötte ki, mennyi idő alatt kell révbe érnem, azaz megkapnom... Feliciát. Amúgy engedje meg, ügyesen alakította... Régóta játszik?
Remélem, nem baj, ha visszakérdezek. Max rendre utasít. Talán nem fog. Nem egy karót nyelt figurának látszik.

A teremtőre mondom tényleg úgy csinálja mint én, hízik a májam, hogy karakter lettem, titokban. Édes titok ez, elvégre ha ilyen is vagyok, kevesen tudják, hogy tényleg romlott vagyok. Kezet csókol, örömét fejezi ki szolid stílusban, könnyed és megnyerő a másik, ahogy el is várom tőle. Messze ötletesebb, mint a többi mai jelölt, tuti nem hagyom, hogy ide felvegyék, túl jó forgalmat csinálna annak a bunkó tulajnak.... na nem, rohadjon meg ott ahol van, kicseszem vele! Közben míg ezen morfondírozom megkérdezem az előttem álló ifjút, hogy mit is akar kezdeni még ezzel a karakterrel, csak úgy mesélés szinten. Elvégre egy ilyen karakter időigényes, hogy kibontakozhasson, teret és numerát nyerjen. A válaszára somolygok, bólintok, valóban.
-Igen igen, ez a kulcs. És valóban nem kötöttem ki, bekorlátoltam volna a lehetőségeit, nem gondolja? Így hozhatott egy más jellegű karaktert, rafináltabbat!
Aztán kissé elképedek, majd nevetek. Még hogy én játszom... nem tudok színészkedni, valahol mindig komolyan gondolom, bármit is teszek, minden szerepbe olyannyira belesimulok, hogy nem szerep lesz végül. Csak átmeneti állapot.
-Hogy én? Úgy nézek én ki, mint egy színész? Ugyan. De a klisét az én esetemben bárki megoldotta volna. Nos Joshua, ha szabad véleményt formálnom, Önt lehet nem bírná az igazgató megfizetni. Teljesen amatőröket keres, Önnek nem csak tapasztalata van, de olyan kreatív és imponáló szemlélete, nyitottsága, hogy talán túl szabadnak is érezné magát, vagy épp korlátoltnak a többiek társaságában. Ha engedi, komolyabb szerepet és darabot keresnék az Ön helyében, ahol valóban fejlesztheti önmagát, nem pedig visszahúzzák egy alacsonyabb szintre. A többi jelentkező túl klisés volt, ami végül is a darabba teljesen passzol. Na de a fiatalságot nem csak eképpen lehet támogatni hogy munkát kínálunk nekik, hanem hogy nagyobb törekvésre buzdítjuk és ösztönözzük! Erősen kétlem hogy a kedves igazgató úr értékelné az Ön művészi hajlamait, valószínű kiölné ami van. Oh, elnézést, ez már az én személyes véleményem.
Teszem hozzá gyorsan némi negédes mosollyal karöltve. De amúgy komolyan gondolom, én fejlődés párti vagyok, úgy hiszem én sem lennék itt értékelve, ahogy arra sem lettem méltatva, hogy negyed óra nyugodt megbeszélést kapjak...

A meghallgatásom véget ér, gyorsabban, mint gondoltam. Érzem, hogy nem azért szakított félbe, mert elégedetlen velem, hanem mert - valószínűleg- ennyi ideje jutott rám. Röviden válaszolok a kérdésére, közben igyekezve felmérni, jók-e a sejtéseim.
- Nos, valóban- ha arra kért volna, érjem el, hogy negyed órán belül csábítsam el, biztos kudarcra lettem volna ítélve. Inkább nem szólok erről, a gyengeségeinkről hallgatni kell, míg rá nem jön a másik. Tűnhettem rafináltnak, de csupán kedves voltam egy "nővel". A szituációt ő maga alkotta, ő tudja csak, hogy igazából én gonosz vagyok. Ha bárki kívülálló látja a jelenetet, kedves fiúként írna le, nem szoknyapecérként... De ez csak eszmefuttatás.
Nem tudok azonban elmenni szó nélkül, milyen könnyedén hozta a női karaktert. Sok nőt megfigyelhetett már, hogyan viselkednek, ha egy férfi megközelíti őket, és nekem valóban az volt az érzésem, nem egy olyan karakterrel van dolgom, aki könnyen adná oda magát. Legnagyobb döbbenetemre azt mondja, nincs köze a színészethez.
- Próbálkoznia kéne, állítom, nagyon tehetséges!- mondom nevetve. Zavarba hozott ugyan, de nem nevetett ki. S aztán megint zavarba hoz azzal, amilyen értékelést mond rólam.
- Túloz!- ráncolom a homlokom. Diplomatikusan rúg ki. Nem lehetek ennyire jó, miért küldene el különben? Ez a rizsa a buzdításról jól hangzik, de nem ér semmit. Abból nem veszek kenyeret, nem fizetem ki a számláim. Munka kell és nem jobb lehetőségek. Mikor? Hol?
És ha nekem éppen ilyen noname szerep való? Mellékszerep, ami nincs különösebben körülírva, amiben saját egyéniségem is belecsempészhetek, lehetek olyan, amilyen szeretnék lenni a szerep szereint? Nagy szerepekre, meglehet, alkalmatlan lennék, azokban sokkal több a kötöttség, figyelem!
Először érzem, hogy csalódott vagyok. Azért javasolnak el, mert túl jó vagyok? Nagyon rossz ezt hallani, de beletörődöm.
- Értem, köszönöm, hogy meghallgatott. Ha jól értem, végeztünk...- nézek rá kissé leforrázva, talán szomorúan is. Ha utamra bocsájt, elmegyek.

Nem hittem volna hogy ilyen kellemesen csalódom ebben a srácban, elszórakoztatott. Az más kérdés hogy az igazi interjúvoltató ember arra sem méltatta hogy meghallgassa, ellenben velem és amúgy a bögyömbe került az a senkiházi, emiatt Mr. McBridge is szív. Bár szerintem akkor is szívességet teszek neki...
-Hogy én? Ó barátom, nekem egész másban rejlik a tehetségem, színészkedni nem tudok.
Nevetek, színészkedni tényleg nem tudok, az más kérdés, hogy ilyen leányokat örömmel rontok meg, ergo tudom milyenek, mennyire sablonosak. Aztán kifejtem neki a diplomatikus véleményem, de tényleg nem hülye, olvas a sorok között. Más erre csak annyit mondott volna, mennyire jó hogy dicsérve lett, de ő átlát ezen. És még jól is néz ki... hah.
-Nem, nem túlzok. Maga nem hallotta és szenvedte végig az unalmas monológokat, komolyan, az egyik srác Rómeó erkélyjelentét hozta... Rómeó... erkély... azt még ÉN IS tudom!
Hőbörgök egy sort, de gyorsan moderálom magam. Folytatom, de látom hogy csalódott. Kár hogy szimpatikus... Fenébe is. Sóhajtok egyet, nagyot, kissé patetikusan, de őszintén.
-Ó, már akkor végezve voltunk, mikor még kinn ült, kedves barátom. Én ezért nem kapok pénzt, mert meghallgattam. A többiért sem, az igazgató dolga lett volna, de ő úgy döntött, esélyt sem ad magának. Én úgy voltam vele, ha már beráncigálta magát, legalább legyen értelme, gyűjtsön tapasztalatot. Ha őszinte lehetek, magát sem vette volna fel, csak az a különbség, hogy míg engem fél szóval lerázott, addig magára annyit sem pazarolt. Legyen magában tartás. Van egy vevőm, ő reklámokkal foglalkozik. Nem ígérek semmit, de egy másik meghallgatáshoz adom a nevem, ha gondolja. Szívesség, ne legyen elcseszve a napja totálisan, mint az enyém... én öt órája ülök itt teljesen feleslegesen...
Sóhajtok megint, ez nem hazugság. Az eleje meg kicsit szépített, de még csak nem is hazudtam. Az meg megint más kérdés, ha összejönne neki a meghallgatás McRouht-nál, akkor honorálni fogja, hogy találtam neki megfelelő embert. Igazából két legyet ütnék egy csapásra, inkább hármat, mert az előttem lévő fess fiatalember is hálás lesz, továbbá a mai nap gyűlöltségi listámra kerülő Mr. Gregor meg elesik ettől a pasitól és tőlem is. Hmm talán mégiscsak szép az élet! El is mosolyodom.
-Nos? Mit szól hozzá kedves Mr. McBridge? De abban az esetben ha igent mondd kicsit jobban megismerném.
Persze mondhat nemet, nekem tulajdonképp mindegy. Ide nem jön már, ennyi a lényeg. Én csak nyerek. Ez a legszebb az egészben!

A meghallgatásom véget ér. Érdekes párbeszéd veszi kezdetét. Eleinte még örülök is neki.
- Ha nem titok, miben jeleskedik? - művészlélek-féle. Hogy miért gondolom? Csak rá kell nézni. Nem tipikus üzletember, de nagyon elegáns. Jól feltalálja magát a környezetében, könnyen alkalmazkodik. Itt volt... Hallotta, milyenek voltak azok, akiket korábban (valaki más is) meghallgatott. Köze lehet a színházhoz, a darabhoz... "Rómeón" csak nevetek magamban. Azt a szerepet én is tudom. Eszembe se jutott azt idézni! Eszembe jut Suzy, aki szerint Rómeó igazi szoknyapecér. De pont az erkélyjelenet? Pancser fiú lehetett, ha nem észlelte, nem Júliával hozta össze a sors.
Hiába hatnak szépen a szavai, dicséri meg a próbálkozásom, egyértelmű, hogy nem fog alkalmazni. Akármilyen barátságosnak is tűnik, le vagyok léptetve. Kész. Vége. Mehetek. Aztán...
- Ezt nem mondja komolyan...- mondom, és kissé meg is vagyok bántva. Hiszen átvert. Szórakozott velem, mintha csak valami játék lennék. Az sem vigasztal, hogy ő órákat várakozott, és "tapasztalatot" gyártott nekem. Talán ő is érzi, hogy túllőtt a célon, mert engesztelésül egy ajánlattal áll elő. Nem tudok azonnal válaszolni, túl kell lépnem azon, bohócot csinált belőlem. A mosolya őszintének tűnik, a gesztusa lényegében kedves.
- Elárulja, miféle reklámról van szó?- kérdezem, kissé gyanakodva. Ha megint valami fehérnemű, egyértelmű, mit válaszolok. Az órámra pillantok, hamarosan le kell lépnem. Suzynak megígértem, hogy délre a suli előtt leszek.

Somolygok, titok-e miben jeleskedem? Hah, told le a nadrágod és megtapasztalod... de nem, nem adom meg neki ezt a gyönyört, van más is amiben jeleskedem, bár ebben nem mindenki dicsér összhangúan.
-Tippelhet egyet, ha eltalálja, nem marad titok...
Somolygok tovább, játsszunk kicsit! Egyébiránt nem titok, de így, hogy felvetette ennek a lehetőségét, zamatosabbá teszi az egészet. Már ha játékos lelkületű, de színész, valahol annak kell lennie.
-De halálosan komolyan mondom. Gondoltam abban a hitben küldöm el, hogy legalább esélyt kapott, de... nekem tényleg tetszett a játéka. Persze megtehettem volna, hogy kisétálok, hazamegyek, magának meg nem szól senki, mert nem az én dolgom volt, hogy mégsem kíváncsiak magára, de gondoltam az rosszabbul érintené.
Mondom ártatlanul, látom szenved, elhűl, de elnyomom a mosolyomat. Olyan kis szenvedtetni való pára, egészen kedvemre van. Ez a jó fiú-rossz fiú szerep tetszik nekem, szerintem nem tudja eldönteni kedveljen vagy utáljon. Ha kicsit velem marad úgy is megkedvel, ha meg nem... nos... ő veszít a dologgal, nem én.
-Sokfajta reklámban érdekelt. Általában óra, öltöny... persze ha igent mondd, már elnézést, de...
Lépek közelebb, majd leveszem a kalapot, sóhajtok egyet.
-Oh, teremtőm. Szóval frizurára kéne vágatnia a haját, formára a szakállát...
Túrok a hajába, nézve milyen hosszú, majd megfogom finoman az állát, nézegetem magamnak.
-Na meg ennél elegánsabban kéne öltöznie. Akkor szerintem remek modell lehetne, még nekem is tetszene. Mondjuk kéne valami téma.
Lépek hátrébb, simogatom a szám és felette elnézek a plafon fele, gondolkodom. Nem rossz alapanyag, csak kicsit dolgozni kéne rajta.
-Látom menne, az idejét rabolom talán? Ha így áll a dolog, menjen. Nekem van munkám bőven, véletlen sem zavarnám meg bokros teendőiben.
Közlöm ércesebben, mert modortalanul viselkedik velem, amit nem szoktam tűrni. Így tegyen az ember szívességet! Mondom én hogy nem kifizetődő... De mivel ő így én is így, elmegyek a holmimért, arrébb van egy tokban, hosszú henger, abban vannak a festményeim, rajzaim, fel is kapom a vállamra, kihúzva magam némileg sértett magatartással, bár nem igen látszik.

Meglep vele, hogy tippelnem kell vele kapcsolatban. Nem vagyok túl jó emberismerő, ránézésre csak olyan spúrom van, hogy művész, de hogy milyen vonalon, fogalmam sincs. Mit kereshet a színházban?
- Talán zenész? - amikor a kezét megfogtam, észrevettem, hogy sok figyelmet fordít az ápolására. A körmei ápoltak és tiszták, a keze bőre puha és selymes volt.
Megbánt vele, hogy szórakozásból hallgatott meg, bár az érvelése logikus. Esély? Miről beszél? Ő nem kompetens dönteni. S bár neki tetszett a játékom, nem ér semmit, aki az állást hirdette, nem hallott, nem látott, nem vagyok beljebb, csak az időm pazarolta, ez az első gondolatom.
- Lehet, igaza van. Bár nem az első eset lett volna, hogy meghallgatás nélkül küldenek el- húzom fel a vállam. Annyira nem az életem a színház, hogy ezt zokon vegyem. Ezt sem kéne. Majd elkönyvelem úgy, nem jártam sikerrel. Az ajánlata akár érdekes is lehet, bár óvatosabb vagyok. Bármit nem vállalok el.
Ahogy válaszol, közelebb lép, leveszi a kalapom, a hajamba túr, megfogja az állam. Idegen érzés kúszik a mellkasomba, kissé hideg. Mereven állok, de legszívesebben hátrálnék. Mintha egy árucikk lennék a piacon, úgy érzem magam. Kritizálja a hajam, a szakállam. Eszemben sincs felvilágosítani, hogy egy lány miatt csinálom. Miért kéne védekezni? Az öltözékem... Nos, igen. Az ő igényeinek biztosan nem felel meg a farmer. Miért is kéne neki tetszenem?
- Téma? Mire gondol?- miközben ő a plafon felé pislog, én az órámra. Észreveszi. Megsértődik. Megváltozik a hangja, a viselkedése, egy székhez sétál, felvesz róla valami hengerszerű tárgyat, a vállára akasztja. Azt mondja, sok dolga van.
- Elnézést, találkozóm lesz valakivel, és elveszítettem az időérzékemet. Megsértettem talán? - kérdezem tőle őszinte kíváncsisággal. Fura egy ember, biztosan nehezen viseli, ha nem minden megy a tervei vagy az elképzelései szerint.

Mosolyogva ingatom a fejem, hogy ez nem nyert.
-Sajnos nem talált kedves Mr. McBridge, jó anyám hegedűművésznek szánt, de nem az lettem, az ő és most jelen pillanatban az Ön nagy bánatára.
Somolygok, mert igen, ápolt vagyok, vigyázok a kezemre, nagyon is, akár egy zenész, de mégsem vagyok az. Aztán látom duzzog a másik, magamban jól szórakozom.
-Elég szomorú. Manapság azt hiszik mindenki ráér, csak mert művész. Pedig a művész élete nem más, mint folytonos tanulás és harc.
Csóválom a fejem, vajon Seth barátom is sokszor felsül? Gondolom nem fogja az orromra kötni, pedig érdekelne.
-Valami, ami illik az Ön stílusához, belesimul. Egy kép ami megragadja az embert. Ami egyszerre ön és több annál. Egy téma!
Fordítom a tenyereim felfele, felé, míg vállat vonok. Tény hogy mint tárgy tekintem most, de ha a vászonra akarom vinni, mint ahogy most gondolkodom, vagyis inkább a reklámba bábunak, akkor sajnos nem a humorára leszek kíváncsi hanem a külcsínére. Amit meg kell hagyni, rendbe kéne tenni. De míg gondolkodom észreveszem hogy menne, sosem szerettem, ha nézegetik az órájukat a partnereim, azt súgja nem vagyok kellőképp érdekes, ami sértő számomra. Elvégre ha én megtisztelem az időmmel és a személyemmel, ő is tegyen hasonlóan.
-Nehéz engem megsérteni Mr. McBridge, ahhoz nincs elég tapasztalata. Nos, döntött? Eleget ücsörögtem itt teljesen feleslegesen, ha nem óhajt élni az ajánlatommal, feleslegesen rabolom az idejét. Ha mégis, ne habozza közölni, késni illetlenség.
Közlöm nyájasabban, de nem mondott hülyeséget. Azonban nálam hamar elmúlik ez az állapot, ha váltunk még pár mondatot olyan lesz mintha sosem lett volna hozzám egy rossz szava vagy gesztusa sem. Haragtartó nem vagyok csak bosszúálló, de utóbbit nem nézik ki belőlem, kellően hibásan. De visszasétálok mellé, elvégre kifele egy fele megyünk, nem óhajtok hátul kimenni, nem vagyok én holmi cseléd, hogy arra járjak.

Gondoltam, hogy nem találom el, mivel foglalkozik. ehhez nincs érzékem. De azzal, hogy közli, mellé lőttem, nem vagyok előrébb. Nem árulja el, mivel foglalkozik.
- Úgy érti, én is művésznek tartom magam? - csóválom a fejem. Nem egészen. Nem is panaszkodásnak szántam, amit mondtam az imént, csupán arra utaltam, nem lett volna ez az első eset, hogy feleslegesen jelentem meg egy meghallgatáson.
- Tanulni sosem árt és sosem késő- teszem hozzá. Nem hiszem, hogy csak a művészek kiváltsága vagy vágya volna. Szerintem szükségszerű, és a fejlődéshez elengedhetetlen.
Talán elmereng egy kicsit a másik, mert amikor azt mondja, téma kell nekem, nem értem, mire gondol.
- Ahhoz valóban jobban ismernie kéne...- mondom ki meggondolatlanul. Könnyebb valamilyennek lenni, ami meg van határozva, mint megjeleníttetni azt egy stílusban, amilyen én magam vagyok. Én sem tudom, pontosan milyennek is látnám/láttatnám magam. Ki lehet mindent fejezni külsőségekkel?
Ránézek az órámra, mert nem akarok elkésni, és a partnerem azt hiszi, őt unom halálra. Meg is változik egy kicsit, de amikor rákérdezek, ismét simulékonyabbnak tűnik. Az ürügyemet felhasználva noszogat gyors döntésre, élek-e az ajánlatával. Közelebb lép hozzám.
- Nem zárkózom el egyetlen ajánlat elől sem- mondom megfontoltan- Mégis, mit kell tennem, hogy többet tudjon rólam? - Ezt a feltételt kötötte. Bizonyos képességeimet látta már. Biztosan nem arra kíváncsi, hogyan szédítenék el egy szende szüzet.

-A színészet művészet, ha nem is tartja annak magát, általa azzá válik.
Mondom, mintha mi sem lenne egyértelműbb, de így gondolom.
-A fejlődésünket csak a tanulás és a kitartás biztosítja, jól mondja.
Ezzel nem tudok nem egyetérteni, de nem is óhajtok, elvégre nekem alap mozgatórugóm a fejlődés utáni vágy, aminek kielégítéséért nem vagyok rest tenni sem.
-Nem viccből mondtam amit. Nem szoktam a levegőbe böffenteni ami először az elmémbe ötlik, ormótlan szokás, nem vagyok tőle elragadtatva, ha valakinél tapasztalom.
Jegyzem meg, Sethetet is szoktam ilyennel vádolni alkalomadtán, de nem szokása magára venni sajnos. Ahogy más sem, szóval felhagytam azzal, hogy hangot adjak effajta nézeteimnek, ez kivétel, mert rám akarták vonatkoztatni.
-Mit mit mit... kedves Mr. McBridge, beszélgetni óhajtok Önnel. Egy kellemes vacsora, ma kilenckor, a Rosette étteremben? Az Ön nevére foglalok asztalt, remélem ott lesz. Ha szimpatikusnak találom, készséggel kiállok Önért. Ha nem, nos akkor valószínű csak volt egy kellemes vacsorája és az estebéd miatt nem fájt a feje. Maximum akkor ha több bort fog inni mint illő!
Nevetek kicsit, lágyan, úgy fest elszállt minden haragom, már ha volt.
-Várni fogom, ám ha megbocsát, sok dolgom akad, hogy este szabad legyek. Nagyon örvendtem, Mr. McBridge!
Hajolok meg kicsit, nem létező kalapom helyett a homlokomról intek egyet, majd elhagyom a termet hosszú, nyúlánk léptekkel. Így máris jobban tetszik, ellentmondásnak nincs helye. Ha én vacsorára invitálom lesz szíves elfogadni! Ott amúgy is még pár alkalom erejéig mondhatni ingyen eszem, ki kell használni! Elvégre megdolgoztam a kegyért.

Egész nap mászkáltam, rohangáltam, nem tett jót az idegeimnek, sok helyen felbosszantottak, ez egy ilyen nap. Csak abban reménykedem, hogy nem ültet fel ez a srác, annak nem lenne jó vége. Végső soron egyedül költöm el a vacsorám, de az elég undok dolog lenne. Kicsit késem, pár percet, nem akartam hamarabb odaérni, noha lehet ő is később ér oda. Már ha eljön persze, de melegen ajánlom. Nem jó velem packázni, láttam az aktáját, elintézem hogy egy darabig más ne lássa... Szóval otthon lefürödtem, kicsinosítottam magam újfent, csak aztán indultam taxit fogva az étterembe. Közepes kategória, régi vágású, zongora és hegedűmuzsika szól a háttérben, kellemesen. Kényelmes fotelszerű ülőalkalmatosságok vannak bíbor színben végig, a mi asztalunk kicsit kijjelebb esik, csöndesebb, diskurzusokra, tárgyalásokra, légyottokra egyaránt kitűnő. Majd meglátjuk a mienk végül hova sorolandó. Mikor megérkezem (vagy ő megérkezik ha utánam jönne) és nem állnék, felállok és úgy üdvözlöm.
-Mr. BcBridge! Nagyon örülök, hogy megtisztel a társaságával és eljött!
Ha nem jönne el, akkor persze csendben várok, húsz perc után rendelek, megvacsorázom és hazamegyek. De azért bizakodom, hogy nem mond nekem ellent.

Bólintok. Értem. Lényegében igaza van. amikor megformálok egy szerepet, még ha képzetlen színész is vagyok, mégiscsak "teremtek" valamit. Alkotok. Az pedig a művészek dolga.
- Tudja, még sosem gondoltam magamra így- vallom be neki.
Elmosolyodom, amikor olyan gondolatot fogalmaz meg, amivel egyet értek.
Ahhoz képest, hogy milyen kifinomult úriembernek látszik, a megfogalmazásai néha fejbe vágnak. Szokatlanul nyers.
Egy pillanatra más okot is ad, hogy kétségeket ébresszen bennem, de az érintése, ahogy az államhoz ér, és úgy szemlél meg, mint valami árucikket, valószínűleg csak élénk képzeletemnek köszönhető. Nem is tart sokáig a rossz érzés (ahogy az érintése sem). Azt mondja, meg akar ismerni, és mint egy parancsot, adja tudtomra, hogy mikor és hol óhajt találkozni velem.
Lehajtom a fejem, gondolkozom, van-e programom ma estére... és akarok-e vele újra találkozni, bármit is ígér. Azt sugallja, van hitele a szavának, hatni is tud bizonyos személyekre. Sokak szerint egy jó mentor nélkül ebben a szakmában nem lehet érvényesülni. Nem tudom.
Enyhíti bennem a görcsöt, ahogy elmosolyodik, szinte elneveti magát. Az előbbi tartózkodó, élces hangjának már nyoma sincs, éppen olyan kedves, mint amilyen első benyomást tett rám. Aztán elköszön, reményét fejezve ki, hogy este még találkozunk.
- Viszlát, Mr...- leesik, hogy még a nevét sem tudom.

Nem mondom, hogy nem gondolkodtam rajta, menjek-e vagy sem. Végül is megyek, és nem szándékosan kések. Úgy látszik, a taxi rám rossz hatással van, főleg ha időre mennék. Most éppen elakadtunk a forgalomban, pedig ki hinné, hogy este 8 után még dugó lesz az XY utcán?
A Rosette étteremben még nem jártam soha, és az öltözetem is csak annyiban változik, hogy vászonnadrágba bújok a farmer helyett, ingbe a póló helyett. Szakáll és hosszú haj marad... ez egy másik project része.
- Jó estét- adok neki kezet, ha kezet nyújt, és nem csak azzal tisztel meg, hogy feláll ültéből.
- Remélem, nem régóta vár...- kicsit felvonom a vállam. Nem hiszem, hogy érdekelné, kit okolok a késésem miatt. Indulhattam volna hamarabb!
Megvárom, hogy leüljön, csak utána foglalok helyet én is.

-Elég nagy hiba, ezután nyugodtan nézzen friss szemmel magára.
Mosolygok vissza rá, a mosolya megnyerőbb, mint a durcázása, meg kell hagyni. Aztán nyomást gyakorolok rá, de csak miután hajlandóságot méltóztatik mutatni az ajánlatom iránt, akkor viszont nem kímélem, ne húzódzkodjon, nem bírom a döntésképtelenséget, akkor döntök én, ennyi. Úgy fest nem fog felültetni, annál jól neveltebbnek is tűnik. Na meg ahogy elakad a gondolatban, a megszólításban, hogy rájön a nevem sem tudja, csak komiszul mosolygok, hogy tudom ám, hogy nem mutatkoztam be, eljön majd annak is az ideje, ha megismerkedünk. Addig felesleges.
Lassan, tetű lassan telik a nap, de nem csüggedek, felpezsdít az ismerkedés gondolata, mindig is szívesen éltem társasági életet, valamint ez a fiatalember jó benyomást tett rám. Hogy pontosan mivel, még nem döntöttem el, de érdemesnek gondoltam egy kis bájcsevejre. Kissé lep meg, hogy hamarabb odaérek, de nem bánom, ha jön. Fel is állok ha odavezetik az asztalhoz, határozottan rázok vele kezet ismét, kínálom a hellyel.
-Nem, mint látja még nem rendeltem unalmamban, időben van. De már kezdem érteni miért nézegeti az óráját folyton.
Somolygok, ha késős nem árt ha nézegeti, valóban.
-Nos Mr McBridge, nem tudom gondolkodott-e az ajánlatomon. Azaz inkább a lehetőségen, hogy reklámban szerepeljen. Tudom tudom, az nem olyan mint egy színdarab, messze nem olyan de... úgy gondolom tanácsos először olyan munkákat is elvállalni, amikben megmutathatja magát, van tapasztalata kooperatív munkában, önfegyelemben. Dolgozott bármi ehhez hasonló projectben?
Kezdek bele, ezért jött, az más kérdés engem a személyisége is érdekel, de majd ahogy mesél, leszűröm ami kell nekem. Áthatóan nézem, elé tolom az étlapot, én tudom mit kérek majd.

A válaszát szolid mosollyal nyugtázom. Meg kell tanulnom kívülről szemlélni magam. Sebastian szerint is jól játszom, pedig a saját képességeimet nem tartom nagyra. Hitem szerint utánzásra bárki képes, a művészet abban van, ha valaki a saját egyéniségét is képes előadni vagy ép elemészetni egy szerep kedvéért.
Lényegben beleerőltet egy vacsorába, nem sok kétséget hagyva felőle, hogy jobban járok, ha elmegyek. Ugyan a nevét nem adja meg, és gondolhatnám, éppúgy, mint a meghallgatással, most is felültet, valahogy mégsem ez az érzésem. Túl sok időt pazarolt már rám így is.
Gyorsan szalad a délután, Suzyval most is jól szórakozunk (...), aztán ő is szalad, én is jelzem, hogy estére programom van; éppen csak a holnapit beszéljük meg, s már el is válunk megint. Egyre rövidebbek a találkozóink (vagy csak nekem tűnik így), pedig déltől háromig megint együtt múlattuk az időt...
- Nem szokásom késni. Elnézését kérem- mondom szolidan, mert nem szeretném, ha beskatulyázna, ráadásul saját hibámon kívül.
Ahogy leülünk, azonnal beszélni kezd, mintha csak épp az imént említette volna, hogy szerepeljek reklámfilmben.
- Volt hasonló munkám, igaz, csak egy, de tapasztalatnak az is jó volt- somolygok. Azért, amiket délelőtt említett, nincs bennem félelem, hogy alsóban vagy anélkül kellene fotózkodnom- Alsóneműt kellett reklámozni. Szerintem láthatta már néhány képem napilapokban?- kérdésként hangzik, bár nem vagyok benne biztos, látott. Azok a képek nagyon emlékezetesek, bár az arcom szőrtelen. (Sebastian szerint a szememről meg lehet ismerni...)
- Azt hiszem, én csak egy salátát eszek- nézem át az étlapot. Rengeteget zabáltunk Suzyval, különösebben nem vagyok éhes.

Csak legyintek a kezemmel, hogy semmi baj.
-Engem nem zavar, míg belátható időn belül megérkezik. Művészekkel és elkényeztetett személyekkel vagyok körbevéve, megszoktam hogy a pontosságot is jobb relatívan kezelni mint az időt szokás.
Ne érezze úgy neheztelek, főleg hogy nincs miért. Meg azt sem akarom feszült legyen, idegesítő ha valaki ideges és hebeg-habog vagy épp mogorva. Inkább belekezdek, én szeretek beszélgetni, no meg ezért is hívtam, hát mire várjak? Írásos engedélyre?
-Remek! Ez jó hír! Na és elnyerte a tetszését annyira, hogy újra nekiveselkedjen egy hasonlónak?
Nem tudom milyen reklámja volt, nem vagyok benne annyira otthon mint illene, de hát... én sem lehetek mindennel képben, nem igaz?
-Oh, alsóneműt... akkor nem pironkodós fajta, külön öröm! Nem sajnos mostanában lekötnek a saját apró-csepű dolgaim, saját álmaim megvalósítása így be kell vallanom, némileg el vagyok maradva az új arcok körét illetően.
Közlöm némileg bocsánatkérő hangon, de nem tűnik annyira hiúnak, sőt... miket beszélek. Egyáltalán nem tűnik hiúnak, így erősen kétlem, hogy megorrolna ezért.
-Ahogy gondolja, de remélem nem diétázik, nagyon is jóerőben van így, mondjuk egy kis húst ehetne, a fehérje kell az izmoknak.
Mosolygok rá, majd intek a pincérnek. Mutatom hogy előbb a partneremtől vegye fel a rendelést, elvégre tudja mit kérek.
-Önnek a szokásosat, mint mindig, uram?
-Igen, nem tehetek róla, nincsen Önöknél jobb a környéken, túl gyorsan elcsábulok. De kérnék még egy üveg Veuve Clicquot-ot, szerintem illeni fog mindkettőhöz.
A pincér bólint, én mosolygok. Szeretem ezt a hozzám hasonló korú férfit, jó a segge. De most nem bámulom meg, rögtön társammal keresem a szemkontaktust.
-Remélem szereti a pezsgőt. Nagyon jó évjárat és stílus, meg is fizethető.
Elvégre csak drágább pezsgőt választottam, nem drágát. Nem húzom ki dotálomnál azt a bizonyos kecses gyufaszálat. Felkönyökölök az asztalra, állam alatt összefűzöm az ujjaim.
-Meséljen kicsit magáról! Bár tudom, ennél ostobább és sablonos kérdés nincs is, elvégre nem lehet tudni mire vagyok kíváncsi és untatni sem szeretne, de ha meg csak sablonokról mesél.... így aztán játszhatnánk! Ahogy elnéztem, nem lesz kifogása. Szereti a szituációs feladatokat? Annyi hogy most csak szóban kell válaszolnia. Színészkedhet is, de ha kiszúrom hogy hazudik nem kap desszertet!
Somolygok rá, majd kicsit mozgatom ide oda vékony ajkaim, majd belevágok.
-Tegyük fel, hogy anyagilag nem túl stabil a helyzete és közeleg a barátja vagy barátnője születésnapja. Tudja mit akar neki venni, aminek teljesen biztosan örülne, de nincs rá keret. Ahogy megy haza a metrón késő éjszaka, arra eszmél fel, hogy maga mellett az újság alatt a földön egy pénztárca lapul. Nincs benne személyigazolvány, vagy bármi ami konkrét nevet takarna, ellenben van majd' kétszáz dollár és rengeteg céges névjegy, fénykép... Mit tesz? Lehet őszinte, én semmiért nem fogom elítélni, nincs rossz vagy jó válasz. Csak válasz van.
Mosolygok rá, érezni, az érdekel tényleg mit tenne, mi járna a fejében, milyen jellemet is takar a Joshua McBridge név.

karakterinformáció

» Joshua és SoRa
» Vászon és ecset - Joshua & Felix
» Give it all - Vince & Anna
» I just come to give your shirt back
» Jennifer&Daryl - give me a chance (Kreatív pizzázó)

Give a little more - Joshua & Felix

Give a little more - Joshua & Felix

Similar topics

Similar topics