Ritkán kívánja meg a testem a zsúfolt szórakozóhelyek fülledt hangulatát, fülsértő zaját, és izzadságtól terhes levegőjét. Ma este mégis a HH felé veszem az irányt, kicsit talán reménykedek is benne, hogy Vincenttel is összefutok. Véletlenül persze… Rég láttam, és igazán jól esne egy röpke találkozás vele, de akkor sem történik semmi, ha mással találkozom.
A kidobó széles mosollyal köszönt, nem kétlem, hogy a VIP látogatásom óta már az összes műszak látott rólam képet a különböző kamerák valamilyen kimerevített kockái közül. Nem zavar különösebben, amíg a helyén van kezelve a dolog. Első utam a bárpulthoz vezet, már csak a pult végén van némi hely, azt is enyhe verekedéssel sajátítom ki. Még látom, ahogy egy részeg tyúk nekivágódik a pultnak, talán még az ott ülőket sem kíméli.
- Légy szíves! – szólok a csaj után, aki láthatóan nem rajong a munkájáért – Egy White Russian-t kérnék. – megrendelem az italomat a mogorva lánykától, a pultra dobom a pénzt, amikor elém rakja, és kezemben a jeges itallal a tömeget kezdem pásztázni. Az italommal együtt egy új szomszéd is megérkezik mellém. Csinos csaj, kábé velem egy idős lehet, bár a félhomályban nehéz bármit is határozottan állítani. Semmi csajos koktél, máris szimpatikus, főleg, hogy cigit tol a szájába.
- Bocsi, semmi közöm hozzá, de én nem tenném. – mosolyogva érintem meg a karját. Idebent nem lehet rágyújtani, már egy ideje így van, bár lehet, hogy ahonnan Ő jön, még nem ilyen nagy a szigor. – Hacsak nem szeretnéd, hogy kitegyenek, és egy darabig ne is jöhess vissza… - teszem még hozzá, és a pár centire a fejünk fölött figyelő kamera felé intek.

Egy kellemes hang üti meg a fülemet, egy óva intő hang. Oda kapom a fejem, s hozzá is társítom az arcot a hang tulajához. Kissé félre fordítom a fejem, értetlenül, majd a homlokomra csapok... -Basszus.... tilalom, oké...- kuncogok egyet magamon. -Úgy tűnik megmentettél a kitiltástól- Hogy lehetek ekkora barom? Felsóhajtok, és egy jóízűt kortyolok a whiskeymből. Jobban szemügyre véve az őrangyalomat, egész ismerősnek találom, de nem tudom hova tenni. Összeszűkítem a szemem, csak úgy magamban megállapítom, milyen jó az ízlése, s milyen helyes kis nőszemély. Egy mosolyt köldök felé, majd rájövök milyen bunkó vagyok.
-Ne haragudj, a döbbenet ködében be sem mutatkozom.. Lara vagyok, köszönöm hogy rám szóltál, mire hívhatlak meg?- kérdezem, számomra egyértelmű, hogy a vendégem egy körre. Kicsit trógerül könyökölök fel az asztalra, s támasztom meg oldalasan a fejemet, de most nem érdekel mi hogy tűnik. Hosszú nap volt ez a mai. Egyre gyakrabban pillantok a kezemben lévő szál cigire. -Kijössz egy cigire?- Bizakodom az igenlő válaszban.
Valószínűleg, ha már kimegyek egyből kettőt is elszívok majd, addig pedig elfogy az italom, s rendelhetek egy újabbat. -Remélem nem tervezel korán hazamenni!- mondom ki gondolataimat, hátha társulna hozzám az éjszakára. Felállok, s várom, jön-e velem.

Sajnálatos tény, hogy már nem lehet bent dohányozni. Na, persze megértem én, hogy védeni kell azokat, akik egészségesen élnek, elvégre a passzív dohányzás öl. A dohányzás nem, mert hát a füst tartósít, vagy mi… Meg hát, valamiben meg kell halni, nem? Jó, elismerem, hogy szar dolog, ha bemész valahova és vágni lehet a füstöt. Büdös lesz a hajad, a ruhád, a bőröd… A pórusaidból csak úgy árad a nikotin, még akkor is, ha te magad egy slukkot sem szívtál.
Jót mosolygok a reakcióján, és iszom egy kortyot az italomból; kellemesen melegít belülről, miközben jeges borzongás szalad végig a bensőmön. A csaj, még ha utálja is a melóját, jól csinálja.
- Semmi baj! – nevetek felé – Örülök, hogy megismerhetlek, Lara. Elenore vagyok, de maradjunk csak az Eleenél. – rávillantok még egy fogkrémreklámos mosolyt, ahogy felé nyújtom a kezem. Nem tehetek róla, nálam ez reflex, ha bemutatkozom, azzal együtt jár a kézfogás is.
- Ó, köszi, még van. – megemelem felé a poharamat, amiből még csak egy korty hiányzik. Ha még velem lesz, mire elfogy, persze lehet az övé a következő kör. Kíváncsi pillantással viszonzom a méregetését
- Naná! – vigyorodom el, és lepattanok a bárszékről. Kissé meggondolatlanul nagy lendülettel teszem mindezt, tekintve, hogy magas sarkúban indultam mulatni, de szerencsére nagyobb bajom nem lesz, csak hogy meg kell kapaszkodnom a pultban. Kezemben a pohárral megindulok a kijárat felé, és bár elvileg nem lehet poharat kivinni, talán sikerül meggyőznöm a kétajtós szekrényt az ajtóban, hogy nekem még ezt is lehet.
- Ami azt illeti, nem terveztem semmit, úgyhogy még bármi lehet. – mondom mosolyogva, miközben épp szorgosan pillogok a kidobó felé, hogy ugye lehet? Ha megengedi, ha nem, mi kimegyünk, pohárral, vagy anélkül, de cigizünk. És ez így van rendjén, ilyen egy függő.
- És amúgy, mi járatban itt? – kérdezem, miközben cigi után kutatnak az ujjaim a táskámban. Végre megtalálom a doboz peremét, és előhúzok egy szálat. Vékony, rózsaszín szűrős, epres ízesítéssel. Újabban ehhez van kedvem, bár mindig is elítéltem az ilyen ribanc pálcikákat szívogató szőke plasztik barbikat. Szőke még nem vagyok, de ilyen homlokhorpasztókat füstölök el, egyiket a másik után. Csúnya vége lesz ennek. Még a végén leszokom…

Kezet fogok Elee-vel, egy bólintással konstatálom hogy még van az italából. -Én az ez utánira gondoltam- kicsit megjáratom a whiskey-t a poharamban, majd elmosolyodok.
Ahogy kimegyünk a tömegből, én ügyet sem vetek a kidobóra, és a poharakra, de valószínűleg Elee mosolyának köszönhetően a kétajtós szekrény csak bólint egyet. Nem is megyünk messzire, ahogy a számba teszem a cigit, és a zsebeimet tapogatom megint megvilágosodok... -Tudnál adni egy gyújtót?- Már előre látom hogy pár pohárral ez után nem biztos hogy ilyen udvariasan fogalmazok. -Örömmel hallom hogy nem sietsz.-megemelem a poharam, majd belekortyolok. Kicsit megborzongat az ital. Ahogy cigi után kotorászik, és meglátom a kis rózsaszín halálrudacskát, odanyújtom a doboz arany marbimat. -Megkínálhatlak egyel?- Közben a feltett kérdésre fogalmazok választ gondolatban. Mit keresek itt... mit is? -Jó kérdés.. Alkoholt, egy társat az ivászatra, új helyet a lazításra, egy kis bulit.. rám fér- tovább gondolom -Felejtést, újrakezdést, hát igen... most kezdek egy új életet hogy úgy mondjam..- kicsit elmerengek. A költözés sok mindent megváltoztat. Így egy alig észrevehető mozdulattal ki is kapcsolom a telefonomat. Nem kell, hogy zavarjanak. -Na de egyelőre ennyit erről, és Te? Gyakran megfordulsz itt? -A fejem hátsó szegmenseiben megmozdul egy gondolat, bizony nem bánnám, ha valaki irányadást adna, hogy hová érdemes, hová nem bulizni menni. Abbahagyom a bambulást, most oda figyelek az új ismeretségre. -Tulajdonképpen idejárok a Frances-re, csak eddig nem igazán jártam ki, na többek közt ezen kezdek ma változtatni.- Ma valahogy oda a stabilitásom, még attól sem zárkózom el, hogy magamról bármit mondjak. Ez egy olyan este, amikor gondolatban a világnak a  középső ujjam mutatom. Olyan amikor nem különösen érdekel mi lesz a vége, mikor és hol. Szegény Elee a társam most ebben, de igazán örülök, hogy egymásba botlottunk. Meggyújtom a cigimet... már ha kaptam tüzet.

Kezet fogok az új barátnőmmel, mert ha máskor nem, ma este barinők vagyunk. Nevetek, mert nem vontam kétségbe az éleslátását, sejtettem, hogy feltűnt neki, hogy most kaptam meg az italomat.
- Gondoltam. – mondom mosolyogva, aztán kortyolok az italból. Aki ezt kitalálta, az egy zseni volt! A tejszín elveszi a vodka jellegzetes ízét, amit annyira nem csípek, és a kávélikőr meghúzódik a háttérben, amíg vissza nem üt utóízként.
Kimegyünk, a poharakkal, mert nem vagyunk a rongálós típusok, mármint… A múltkor sem én kócoltam össze a saját hajamat.
- Persze, máris adom. – biccentek, és túrni kezdem a kis táskámat gyújtó után. Itt kell lennie, Anya Zippoja mindig nálam van…
- O, ö, aha, köszi. – veszek egy szálat a dobozából és átnyújtom a strasszos lóherés patkós ereklyémet, és elsüllyesztem az epres cigit. – Amúgy nem szoktam ilyen homlokhorpasztót szívni, csak… - elharapom a mondatot, mert miért is magyarázkodom? Ah, mindegy!
- Felejteni és újrakezdeni a legjobb helyre jöttél, no meg pia is van bőséggel, csak bírja a pénztárcád! – nevetek, mert hát a HH nem éppen a legolcsóbb hely a városban – És mit szeretnél felejteni, ha megkérdezhetem?
Felhajtom az italom maradékát, és leteszem a poharat egy kis párkányra, és felkészülök, hogy válaszoljak a kérdésre.
- Hát, nem sokszor bulizom egyedül, ha mégis, akkor inkább csendesebb helyre megyek, mondjuk egy kocsmába. De ma valahogy erre vágytam… - és persze a közelmúlt emlékei is ide hajtottak, de hát ehhez még korán van, keveset ittam, vagy csak jobb, ha ezt megtartom magamnak.
- Komolyan? Én is oda járok… - nevetek, mert kicsi a világ, LA még kisebb, és hát a HH vendégkörének fiatalabb tagjai általában a Francesről érkeznek.
- És melyik szakon koptatod a padot? – átveszem tőle a gyújtót, és én is rágyújtok.

Kattintok egyet a gyújtóval, és végre nikotin jut a szervezetembe. Csak ez után pillantok rá a mini sárkányra. –Lóhere? Patkó?- kérdem, miközben tovább fixírozom. –A szerencsét szereted, vagy a lovakat?- Kérdem szelíd mosollyal.
Homlokhorpasztó, milyen találó kifejezés. –Csak néha kell egy kis változatosság- folytatom a be nem fejezett mondatot, azt hiszem talán így lett volna vége. Vagy ha nem is, ez akkor is jó magyarázat. A csinos, megnyerő ábrázatú, határozott lányka pohara immár üres, így én sem akarok lemaradni, kiiszom a maradékot, a májam nem maradhat szárazon. –Tulajdonképpen az eddig történteket. Nehéz időszak ez, és egy költözéssel azt hiszem sok mindent helyre tettem. Tudnék olyat mesélni, amit még én sem hinnék el, ha nem velem történt volna. - Keserűen kuncogok fel, végtére is valóban mulatságos, ha valaki a bátyjával folytat viszonyt. Jó-jó, nem kell megkövezni, legalább nem vér szerinti. De a jelleme, hát nem egyszerű.. annyi szent, ez teszi bonyolultabbá. Többek közt. De ez egy későbbi történet, amit nem biztos hogy elmesélek most, csak ha az alkohol beszél belőlem, de addig még sokat kell innom. –Láttam hogy nem a legolcsóbb, de nem számít. Ma nem. Egyébként én is a kocsmákat kedvelem inkább, csak gondoltam megnézem ezt a helyet is magamnak. – Miután befejezem a monológot, aprólékosan nyomom el a csikket, és meglengetem a poharamat. –Következő?- A beleegyezés után befelé veszem majd az irányt. –Marketingen vagyok.. De Téged sosem láttalak még.- vonom össze szemöldököm –Te milyen szakon vagy? – érdeklődök, kicsit zavar hogy nem találkoztunk még, bár nem kevesen járunk oda. Ahogy pörgetem az agyamban a képeket, talán egyszer a büfében… tömeg volt.. ő lehetett? Talán. A nagy mélázásközepette, útközben egy félrészeg pacák támolygott ki, aki sikeresen hozzám csapódott, talán mint egy bowling golyó a bábukat, Elee-t is betalálta, nem is láttam, ugyanis a földön heverő darabokra tört pohárra szegeztem a tekintetemet a nagy csörömpölést követően. Hupsz…

Rágyújt, és ahogy visszakapom a tüzet, én is. Látom, ahogy megvizsgálja, tudom, hogy kissé giccses, vagy inkább gyerekes, ha ehet egy öngyújtó gyerekes…
- Hosszú történet, de maradjunk annyiban, hogy a lovakat. – mondom mosolyogva. Korai lenne a nyakába önteni a Zippo történetét.
- Aha, valahogy úgy. – bólintok, mert elég jó kezdet, hogy a fejembe lát. Nem sokáig teketóriázik, hamar kiüríti Ő is a poharát.
- Értem. De tényleg! – nevetek, mert ez olyan sablon szövegnek is mondható, hogy „ja, persze, értem, kit érdekel…” De engem tényleg érdekelne, csak hát mégsem támadhatom le öt perc után azzal,hogy meséljen el mindent. Én sem tenném… Nem azért, mert nem szimpatikus, csak… Azért na!
-Hmmm, majd egyszer, ha te is úgy érzed, szívesen hitetlenkednék. – kacsintok rá,mert valahogy a zsigereimben érzem, hogy nem ma látom utoljára.
Elnyomjuk a csikkeket, és befelé igyekszünk, közben megállás nélkül csivitelünk, mint a madarak a dróton.
- Naná, elvégre te fizeted! –nevetek, és követem – Ó, hát nekem sem szúrt még szemet a vörös hajkoronád. –szarkazmusom felszínre tört egy pillanatra, mert hát elég sokan járunk az egyetemre, nem meglepő, hogy nem ismerünk mindenkit, főleg, hogy – mint kiderül – nem egy szakon vagyunk.
- Én számítógépes grafikát tanulok. – sóhajtom, mert egyre inkább feleslegesnek érzem. Ugyanakkor szeretem is, és érdekel, nem mellesleg jó vagyok benne. Azt hiszem.
Egyszer csak felöklelnek bennünket, a csávókám szerintem nem magától jött kifele ilyen nagy lendülettel, gyanítom, kipenderítették. Azt hallottam, a biztonsági fejes nem szokott szarakodni az ilyenekkel. Aztán meghallom, ahogy az üveg darabokra törik a járdán.
- Basszus… - csúszik ki a számon, és azonnal a secus felé pillantok. Szikrákat szór a szeme, és tudom, hogy még egyszer nem jöhetünk poharastul. Az is csoda, ha visszaenged minket.