Leírásomra Lizzy fintorog egyet, és olyat szól be, hogy megint elnevetem magam.
- Szó, mi szó, haragomban én is lebuziztam!- vallom be neki, bár kissé kelletlenül. Ha d'Abo megtudná, leharapná a .... fejem. Örülök, hogy ebben is egyetértés van közöttünk. Háromszoros bé. Óriási duma.
- Merész vagy bátor? Nem mindegy! Az egyik hülyeség csak!- Véleményem szerint őszintének lenni bátorság. Szembe kell nézni azzal, hogy nem minden embernek tetszik majd, amit mondunk. De ez nem érdekel. Nem akarok tetszeni senkinek úgy,a milyen nem én vagyok. Mert ha valaki megszeret, ezt a Lulut kapja majd, fehéren-feketén. Mindig, minden körülmények között. Az bizonyos, hogy Lizzy is hasonlót gondol. Különben nem vigyorogna ilyen elégedetten. Vagy csak azt hiszi, így könnyen kijátszhat? Kiderül az is, előbb-utóbb.
- Mister, azt elfelejtetted- javítom ki, amikor a lakótársa keresztneve is szóba kerül.
Aztán már a vacsora mellé dukáló ital milyenségéről csevegünk, nem hosszasan, mert hamar dülőre visszük a dolgot. A borral sokat kell pepecselni (valamelyiket hűteni kell, valamelyiket csak evés után ehet fogyasztani... blablabla), Lizzy azonban szereti a sört, ez eldönti as kérdést.
- Oké, világos. Az lesz. Mármint a sör! Most kérsz?- jut eszembe, talán van még a hűtőben. - Nem ízesített, nem barna, megjegyzem, én sem szeretem túlzottan.
Könyvek kapcsán kap néhány jótanácsot is, aztán már a könyvtárosokról beszélünk, és az egészet hozzám is kapcsolja.
- Nem, dehogy! Meg ne próbáld! Én már láttam magamat, borzalmas látvány voltam. Azóta rosszat álmodom!- vigyorgok kínosan. Az a királynős kép néha valóban megkísért...
Lizzy figyelmesen hallgat, amikor Nanaiáról beszélek neki. Talán szerencsém lesz. Egy lány, aki másképp látja a dolgokat, mint az átlag (kétség sem fér hozzá), és ráadásul körbe se röhög, milyen szerencsétlen és mulya vagyok. Meglepetésemre egész okos ötlettel áll elő. És a homlokomra csapok.
- A koncert!- Még év elején megbeszéltük, hogy elmegyünk koncertre! Ez tök jó ötlet, akkor Nanaiának is tetszett, remélem, nem változott ebben a véleménye (és az ízlése sem). És a szó, amit használnom kell.. talán tényleg igaza van. Nem kell többet lacafacázni. Megmondom, hogy mit érzek, és kész. Legalább tudni fogom, mire számítsak.
- Tudod, örülök, hogy beléd botlottam. Máris tanultam tőled valamit- mondom neki vidáman. Vidámabban. Ezekkel az ötletekkel tudok kezdeni valamit. Ha éppen össze tudom szedni hozzá a bátorságom.
- Nyugi, szedek hasfogót. Maxi teszek fel egy XL-es pelust is...-próbálom leviccelni, de a miértre nem adok konkrét választ. Valószínűleg tudja azt nagyon jól.
Előszedem a ragasztó szalagot, és gondosan körbe ragasztgatom a dobozokat. Fő a biztonság!
- Na, Lizzy? Indulhatunk?

-Jól tetted, bár szegény buzik, sértés volt nekik is. - Vigyorgok.
-Hmmm, bátor vagy hogy meg merészeled tenni! - Játszom a szavakkal kicsit hogy csaljak. De vigyorgok tovább, vakmerőnek nem mondanám, annál talán megfontoltabb.
-Jah, tényleg bocs, de közöltem vele így nem szólítom, semmi úri nincs benne. - Hördülök fel. De azért vigyorgok, hogy szívja Lio vérét a kedvemért, bár lehet neki sem szimpi. Van olyan akinek Lio SZIMPATIKUS? De úgy mindenben, nem egy valamiben, én is csak a humorát csípem benne eddig és kifújt.
Kuncogok, tetszett a szóvicce. Muris srác.
-Hmm... kérek, kössz. - Hát ha már felajánlja van pofám elfogadni. - De csak ha te is iszol, egyedül nem jó. - Na jó, finomítok, de nem hazudok.
-Neee, tényleg? - Kacagok fel, ú de kis édi-bédi lehetett, főleg mert olyan kis finom vonású arca van. - Fiúzni akartál, vagy van egy húgod? - Vigyorgok, jaj kérem a mocskos kis részleteket is!
-Na mi van, elfelejtetted hogy mentek? - Szalad fel a szemöldököm mikor a szerelmi életét vesézzük.
-Fú banyek, tőlem tanulni szerelmes vagy randis dolgot, kib.szott magad alatt lehettél! - Szörnyülködöm, de kedvesen mosolygok. Ha már én nagyon megszívtam, akkor legalább ő ne tegye.
-Tegyél, de elég ha megiszol egy felest előtte, megereszti a nyelved arra az öt percre... - Vigyorogva csóválom a fejem. - Különben is rajtad a pelus, jól belemarkol a seggedbe aztán azzal a lendülettel otthagy. Nem vállalnám be a helyedben. - Vigyorgok gonoszan.
-Aham, menjünk. - Állok fel és megemelem az egyik dobozt, van súlya... nem baj, feminim vagyok, elbírom, ha beledöglök is! Jah... van még egy táskám. Leteszem az ágy mellé a dobozt, felveszem gondosan elrendezve a táskát, hát... be fog vágni a szíj a melleimnél, jobban kibomborítva azt a keveset is ami akad, de nem érdekel. Minden fiúnak lehet jó napja, Lui meg csak a csajára gondoljon. Aztán felveszem a dobozt is és bólogatok, hogy okés, megvagyok. (A sört, ha ittunk gondolom megisszuk addigra.)

Szegény buzik! Ezen megint nevetnem kell. Bár meglehet, Lizzy félreértett, nem d'Abo képébe vágtam bele a véleményem, nem javítom ki. Semmi értelme nincs. Elég, ha én azt gondolom róla.
Tetszik, hogy játszik a szavakkal, a hüvelykujjam tartom fel neki, hogy mutassam, ez jó, ez tetszik.
- És beletörődött?- kérdezek vissza. Lizzy elég karakán, biztos voltam benne, hogy nem lehet rákényszeríteni semmit, amit ő nem akar. Ez az Anderson is betekeredhet, akkor sem lesz "mister".
Ebéd kapcsán felajánlom, hogy viszek valami bort, de Lizzy a sörre voksol. Erről meg eszembe jut, hogy akár ihatnánk is.
- Miért is ne? - felpattanok, és a hűtőhöz megyek, hogy aztán kivegyek belőle két üveggel. Előzékenye kinyitom Lizzynek, és odanyújtom neki.
A könyvek java már el van pakolva, és szóba kerül a könyvtár is, azt sem szabad hanyagolni, ha nem akar lemaradni. Kiderül, hogy kedveli a könyvtárosokat, mert a többsége nő (!), és akár engem is el tudna úgy képzelni. Nevetve tiltakozom.
- Bár van egy húgom, nem ezért... Nanaia csinált valami photoshoppos trükköt. Én voltam az angol királynő....- húzom ki magam, mintha valóban érdem lenne valaki más bőrébe bújni. Elnevetem magam. Az vicces volt. És szörnyű. Nem akarok nő lenni!!!- Szerintem elpakolta valahova a gépén. Majd megmutatja, ha találkoztok...
Aztán Nanaiáról beszélgetünk, és a kapcsolatunkról, és ahogy beszélgetünk, valami eszembe jut.
- Korábban beszéltünk róla, hogy milyen együtteseket szeret, és lehet, hogy még most nyáron lesz valami...- Hálásan nézek rá, majdhogynem köszönetet is mondok, amire igencsak meglepődik. Nem veszem az adást, hogy ő rosszul járt volna. Maximum arra gondolok, nincs sok tapasztalata.
- Lám, nekem mégis segítettél. Valamit mégiscsak tudsz, te lány!-billentem felé a söröm.
Elröhögöm magam, amikor azt ecseteli, Nanaia hogy fog a fenekembe markolni, de igazat adok neki, még akkor is, ha csak hülyültem. Pelus elvetve. Mint ahogy a pia is. Fűvel már próbálkoztunk. És fogalmam sincs, milyen hatást értünk el vele. Tiszán, józanul, komolyan kell beszélnünk. Csak így lehetek biztos, hogy célba ér a vallomásom.
Iszogatunk és beszélgetünk még; ha van kérdése a könyvekkel vagy jegyzetekkel kapcsolatban, szívesen válaszolgatok neki. Aztán lezárom a dobozokat. És ha a sör is elfogyott, megkérdezem, mehetünk-e.
Lizzy nem teketóriázik, magához kapja az egyik dobozt. Aztán leteszi, már-már azt hiszem, túl nehéz neki, de csak a táskáját veszi a vállára, aztán ismét felemeli.
- Nem túl nehéz? Bírni fogod?- kérdezem tőle. Elég jó súlya van annak is, amit én cipelek. Kibírható, de... Ha úgy gondolja, elindulhatunk, otthagyjuk a kollégiumi szobát. Az üres üvegeket persze, kidobom, nem hagyok rumlit magam után.
- Mutasd az utat...- Az új címét még nem mondta meg. Vajon messze lakik? nem bánom azt se, ha kilométereket kell miatta gyalogolnom, bírom a társaságát. A kezem is bírni fogja. Remélem, ő is bírni fogja. ha nem, majd megpihenünk menet közben. Időm, mint a tenger.

Vigyorgok rá hogy mutatja "oké", ha szereti ezt a fajta humort, talán tényleg elvisel majd.
-Nem volt más választása. Akkor tudtam meg hogy Lio, amúgy. - Vigyorgok, hát hagyjon lógva a beképzeltje, bár inkább Neozom, az viccesebb. Ha már én Barbie vagyok.
Megköszönöm hogy megkínál sörrel, ki is nyitja, milyen figyelmes, tekintve nem vagyok olyan király hogy a fogammal felpattintsam. Pedig az milyen vagány! Szóval így iszogatok vele.
-Húúúú... Háát... vicces fiú vagy! - Kacagok fel, mert kinek a vágya hogy az angol királynő legyen?! Lehet nem is az övé volt, de ettől még vicces. - Jó, érdekelne! Hány éves a húgod? - Érdeklődöm meg, szeretem a kölyköket, ha nem idegbeteg cukorfüggő szörnyecskék.
-Na, bevetheted magad, nehogy lecsapják a kezedről. - Ki tudja, sajnálnám ha így járna.
-Hah... író akarok lenni vagy mifene, nem? - Hablatyolok valamit neki, amolyan válaszként, nem érzem úgy hogy sok tapasztalatom lenni vagy jó tanácsokat adnék, de... ha neki segítettem az már valami. Koccintok vele arra hogy hajrá, legyen hős szerelmes, nyerje el a csajt.
Felteszek neki pár kérdést az órákról, meg a tanárokról, diákokról, ilyesmikről még sörözünk, legyek kicsit jobban képben itt hogy mennek a dolgok.
-Bírni, kemény csaj vagyok! - Ő úgy sem bírna kettőt, meg amúgy is. A büszkeségem nem engedi hogy vigye helyettem.
-Oks... nincs messze, ez az egyik kva nagy előnye a hülye albérletnek. Na jó imádom, csak Neot kéne kipakolni akkor is ha így olcsóbb... Lehet esténként fennmaradok mikor nem dolgozom és hangosan horkolok neki ne tudjon aludni, haha! Az elég idegesítő nem? - Félig komolyan gondolom ám. Csak azért félig, mert gyanús lenne hogy reggel olyan lennék mint egy zsák krumpli az alváshiánytól.
Vezetem, mondom merre, lehet tudja is, hogy kb húsz percre van a lakás. Mondjuk öt percenként kicsit megállok és szusszanok, de váltig állítom hogy csak melegem van, egyéb bajom nincs.
-Amúgy mit csinálsz ha nem tanulsz meg csajozol? Jah, meg olvasol. - Teszem hozzá, mert utóbbit is tudom. Érdekel mivel üti el unalmas óráit.

A szőke lány kellemes társaságnak bizonyul. Az biztos, hogy jól ért a szavakhoz, és szereti is csavargatni őket. Nekem tetszik ez a fajta humor, magam is élek vele (ha nekem jut eszembe hasonló), bár én nem vagyok ebben olyan jó. Viccelni szeretek, de a saját vicceimet inkább megtartom magamnak. Bohóckodni viszont képes vagyok bárhol és bármikor, nem riaszt vissza semmi, ha hülyülésről van szó.
- A húgom három évvel fiatalabb nálam. És van egy öcsém is, ő öt évvel fiatalabb. Neked... nincs testvéred, ugye? - lépek át a témán, hogy valaha, valahol, ha egy képen, de én voltam az angol királynő. Akkor nagyon vicces volt, és Nanaia megnevettetett vele, de ebből nem lesz rendszer. Már öltöztem banyának, és ha úgy hozza a helyzet, megint magamra ölthetek -viccből!- női göncöket, de nem azért mert jól érzem magam bennük, vagy mert jól áll (???)!
Nanaia pedig biztos örömmel mutatja meg a képeket majd Lizzynek, hisz titkon biztos kíváncsi, másoknak mi a véleménye az alkotásairól (vagy rólam?), ezt nehéz lenne megmondani. Néha elbizonytalanodom, mert olyan kijelentéseket tesz, mintha féltékeny lenne, máskor viszont nem is figyel rám. Ki érti ezt? Hogy szóba kerül ő, és a kapcsolatunk, eszembe jut, hogy beszélgettünk róla, elmegyünk majd koncertezni (azaz tombolni egy koncerten), és rájövök, az ügy érdekében még nem tettem semmit. Bár még elkésve sem vagyok, a nyár a koncertjeiről híres, csak találok olyat, ami mindkettőnknek tetszene...
- Gondolod...?- Szólom el magam. Nagyon bántana, ha Nanaia úgy fiúzna, ha nem tudná, hogy én is rajongok érte. Mert ha tisztában van vele, hogy szeretem, és mégis megteszi, az azt jelenti, ő nem gondol rám "úgy". Bele tudnék törődni, el tudnám fogadni, azt hiszem. Jobban szeretem annál, minthogy féltékenykedéssel keserítsem meg az életét. De azt nehezebben viselném el, ha olyanra pazarolná az idejét, aki kevésbé szereti, mint én.
Sörözgetünk, és próbálom magam figyelmeztetni, nem kéne eleve eltemetni magam. Bár Lizzy is arra figyelmeztet, ne halogassam sokáig a dolgot, nem akarom elsietni (és elkapkodni). Mindenképpen komolyan kell beszélgetnünk (és nem becsiccsentve, füvesen). Szóval... Csak ésszel.
A suliról beszélgetünk még, és közben el is fogy a sörünk. A könyvek és a jegyzetek már szépen bedobozolva, és minden már csak arra vár, hogy helyet változtasson... Egyetlen szavamra Lizzy máris ugrik, hogy indulhatunk, és egyből magához is vesz egy dobozt. Nem túl könnyű, de azt mondja, bírni fogja, én pedig alaposan megragasztottam (egyetlen alkalom elég lecke arra, hogy megtanítson, hogyan kell helyesen kibiztosítani egy könyvekkel teli dobozt). Elindulunk.
A lakótársa szívatásáról beszél, és elnevetem magam, hogy a horkolásával akarja elriasztani.
- Most akkor lakótársad vagy szobatársad? Eléggé hangosan kéne szedned a levegőt, hogy egy egész lakás rengjen belé! - kérdem kíváncsian. - És mi van, ha ő horkol fertelmesen? Esetleg más visszataszító szokást művel?
Lizzy hősiesen cipeli a dobozt, de tudom, hogy nehéz. Az én dobozom is az. Egy szót sem szólok, hogy gyakran megállunk. Fújja csak ki magát, én ráérek. Könnyebben megy úgy a beszélgetés is, ha nem nyögdécselésekkel teli.
- Mindenfélét. Szeretek moziba járni, zenét hallgatni, gördeszkázni... - mosolyodom el, amikor a csajozást is a szokásaim közé sorolja. Nem tudom, minek hisz, nem vagyok én Casanova. (De jól esik, hogy ezt gondolja. Mert azt hiszem, azt hiszi, hogy kedvelnek a csajok...)
- Na és te? - A kérdés elég nyitott. Nem beszéltünk még pasikról (és valószínűleg nem is fogunk), kivéve a lakótárs-szörnyeteget. Lizzy egyébként sem tűnik fiúfaló csajnak. Sokkal komolyabb annál. Lehet, neki a karriere a legfontosabb, és úgy van vele, ha már mindent bezsebelt ezen a téren, amit akart, majd jöhetnek a pasik is. Abban biztos vagyok, hogy szeret olvasni, és szeret írni. És nem kedveli a horrort... (Pedig nem olyan rossz ám az!)

-Áh, sok gyerekes család. - Mosolygok, ő a legidősebb, így értem már miért ilyen. Amyvel teljesen jó párost alkotnának - már nem úgy - mert ő is ilyen. - Nincs, egyke vagyok. A szüleim nem akartak több gyereket. - Nem tudom bánom-e, nem mindenki jön ki a tesóival.
De azt a képet elkérem a csajától, aki igazából még nem a csaja csak lesz, szóval meglesem a szemben ülő angol királynőt majd!
-Lehetséges, ezért ne totojázz sokat. Persze szervezd meg a dolgot de azért ne várj vele hónapokat, hmm? - Nem fogok neki hazudni, meg szépíteni, szerintem többet segítek azzal ha őszinte vagyok. Márpedig a csajok nem akarnak a végtelenségig várni egy srácra sem. Már a normálisabbja.
Aztán elindulunk a lakásom felé, közben Neoval való sziporkázó kapcsolatommal szórakoztatom.
-Egy szoba van, szóval is-is. - Aztán elfintorodom, hogy lehet Mr. Tökély-vagyok horkol. - Akkor hozzávágok valami hegyeset és keményet. Férfi, viselje el. - Na még csak az kéne hogy én ne aludjak tőle. - Van pár, közölte meztelen alszik... roppant "kíváncsi" vagyok ugye bár, de lehet azt hiszi majd rámászom mert reggel látom álló farokkal, fogalmam sincs. - Vágom az unott pofát, jelezve nagyon nem érdekel ha meztelen vagy ha akar valamit. Én nem akarok semmit csak egy kecót ahol lakhatok élhető körülmények között, olcsón.
Közben meg-meg állunk, de sok piros pontot szerez hogy nem szól be és tolerálja hogy sok pihenőre szorulok.
-Áh, gördeszka... egyszer megpróbáltam és majdnem pofára estem, azóta hagyom. Olyan trükköket meg vagány dolgokat is tudsz? - Érdeklődöm meg, azzal tuti tud csajozni, mert menő. Amúgy valóban azt hiszem a csajok kedvenc jó fej fiúja, még én is hamar megkedveltem, pedig nekem nem szokásom.
-Hmm... zenét hallgatni én is szeretek, néha elmegyek egy-egy koncertre. Néha zenélek, bár a gitárom otthon hagytam, nem volt kedvem cipelni. Főleg hogy nem volt időm gyakorolni szerintem már azt sem tudom hogy kell fogni... - Na jó ez túlzás persze. - Meg sétálni és úszni szoktam. - Igen, az enyém csupa "társas" dolog, de elég magamnak való vagyok, ez tény. - Van erre valami jó uszoda? Vagy az egyetemi jó? - Kérdezgetem, ez nekem fontos, mert a tengert is szeretem, de az uszodához vagyok szokva.
Közben lassan meg is érkezünk, előkotrom a zsebemből a kulcsot, de le kell tennem a dobozt, mert nem bírom egy kézzel megtartani.
-Rémes neve van ennek az utcának, először azt hittem kamu az egész... nem lesz nehéz megjegyezned. - Közlöm, elvégre az Elm utcában lakok.

A családról beszélgetünk. Elmondom neki, hogy nekem vannak testvéreim. Feltételezésem, hogy neki nincs, igaznak bizonyul.
- Néha nem is jó osztozkodni...- mondom, magam sem tudom, miért. A tesóimtól soha nem tagadtam meg semmit. Nagyon szeretem őket. Inkább anyámat sajnálom néha, mennyi stresszt okoznak neki a "kicsik". Valószínűleg én is ilyen lehettem gyerekkoromban, bár nem emlékszem rá, hogy valaha is panasza lett volna rám. Általánosságban jó gyerek voltam.
Nanaiára vonatkozó tanácsait megfogadom. Magam is tudom, hogy nem várhatok sokáig. Egyértelmű, hogy Nanában is felszínre kerültek a hormonok, hiszen a teste (változása) is ezt jelzi, és ő is... kevésbé kislányosan viselkedik. Lassan igazi nő lesz belőle. Meg kell hagyni, máris látszik, hogy gyönyörű nő... (És én mindig is láttam...)
Pakolgatunk, sörözünk, beszélgetünk. Lizzy nagyon fesztelen tud lenni, és jól érzem magam a társaságában. Megnevettetjük egymást, és ez tetszik. Szeretem az olyan lányokat, akik tudnak nevetni (és nem csak vihognak bután, mint a többség). Tetszik, hogy a munkából is kiveszi a részét, és nem nyafog, még akkor sem, ha elfáradt. A kis megállóit sem veszem zokon, nekem is jót tesz, ha kirázhatom megfeszített izmaimat. Menet közben róla beszélgetünk, az albérletéről és a szobatársáról.
- Upsz. Ez meglepett!- Szóval egy szobában kénytelen lakni azzal a beképzelt fickóval. Nagy lehet a kényszer, ha ezt bevállalja. De azért gondolatban megemelem neki a kalapom, hogy ezt bevállalja. Nevetek, milyen harciasnak tünteti fel magát, de valójában el tudom róla képzelni, hogy megdobálja valamivel a lakótársát, ha az olyan dolgot csinál, ami neki nem tetszik.
Újabb információkat oszt meg velem Andersonról, és egyre kevésbé tetszik nekem az az alak. Ha már kénytelen egy fiatal lánnyal megosztani az albérletét, viselkedhetne lovagiasabban is, pláne, hogy misternek szólíttatja magát.
- Még mindig az a véleményem róla, hogy nagy bunkó lehet...- húzom félre a szám. - Nem lehetséges, hogy a nők valójában hidegen hagyják?
Én is egy lánnyal (A lánnyal!) lakom együtt, de nekem szándékaim vannak vele. Minket már összeköt valami, nem vagyunk egymás számára ismeretlenek, és nagyrészt meg is beszéltük, mihez tartjuk magunkat egymás társaságában. (WC ülőke, éjszakai ruházat, miegyéb..)
A szabadidő eltöltésére tereli a szót, és párat elmondok neki. Ilyen a gördeszka is.
- Párat tudok, de nem számítok menőnek- mondom szerényen. Ha valamit megtanultam, nem azért, hogy bejöjjek a csajoknál, hanem mert nekem tetszett. És ami még fontosabbnak tűnt, soha ne tegyem kockára a testi épségemet (nos, ezt nem mindig sikerült maradéktalanul véghezvinnem)...
- Azért annyira nem nehéz. Egyensúlyozás kérdése az egész. Ha akarod, majd megmutatom- talán mégsem ment el a kedve. Ha meg tényleg nem megy neki, nem erőltetem. Akkor sem, ha nem akarja. Ha én, a kis béna meg tudtam tanulni, neki is menni fog...
- Ha már zene: kik a kedvenceid? Milyen koncertekre jársz szívesen?- kérdezem, minden hátsó szándék nélkül. Az ízlése viszont tényleg érdekel. Mint ahogy arra is felkapom a fejem, hogy zenél.
- Nocsak, nocsak. Zenélsz? Milyen hangszereken tudsz játszani?- biztos vagyok benne, hogy nem csak gitározni tud. Ahogy abban is, nem felejtett el játszani. Olyan nincs. Az emberben vagy ott van a muzsika, vagy nincs. Ha viszont ott van, mindegy, mit adsz a kezébe, valamit kihoz belőle... Arról még hallgatok, nekem milyen kötődésem van a zenéhez.
- Értem. Úszni jó...- vigyorgok. Én is szeretek úszni. Sétálni kevésbé, inkább deszkázom ahelyett, hogy a lábaimat koptatnám, de néha kivételt teszek. Mondjuk Nanaia miatt. Vagy most éppen miatta.
- Az egyetemi uszodában feszített a víztükör, de az óceán lágy hullámainál nincsen kellemesebb közeg...- mondom kicsit költőien, utalva rá, hogy előnyben részesítem a természetes vizeket. Én nem vagyok tagja egyetlen sportklubnak sem, nekem nem kötelező napi szinten lejárnom az uszodába, és az utóbbi időben el is hanyagoltam a rendszeres testmozgás effajta formájának gyakorlását, de megfogadom, szeptembertől heti két-három alkalommal elmegyek majd úszni.
Oldott hangulatban beszélgetünk, amikor eljutunk a célállomáshoz, Lizzy albérletéhez. Míg a kulcsát keresi, leteszi a könyves dobozt a földre, én pedig a térdemre támasztom a sajátom.
//Mivel nem tudom, milyen körülmények között van az albérlet, ebben a segítségedre szorulok majd. Önálló ház vagy bérház jellegű, a bejárat egyből a lakásba vezet, vagy csak a lépcsőházba... stb//
- Freddy Krüger ezek szerint nem lopta magát a szívedbe...- nevetek halkan, de nyíltan. Az Elm utcáról rögtön ő jut eszembe. Nekem az egyik kedvencem az a film, hisz az elsők között volt, ami valóban megrémisztett. (A faterral néztük meg egy olyan alkalommal, amikor kettesben utaztunk valahova. Anyám legszívesebben eltiltott volna ezektől a dolgoktól.)
Ha kell, segítek neki megfogni az ajtót, hogy aztán újra kézbe tudja venni a dobozt. Közben meg már azon agyalok, szeretném-e, ha otthon lenne a szobatársa. Feltérképezném a tagot. Lehet, hogy nem vagyok jó emberismerő, de talán le tudok belőle szűrni valamit, milyen ember lehet...

-De néha meg jól esne. - Igen, az érem két oldalát olvasták és láthatták kedves nézőink.
-Jah, engem is, mikor a hülye tulaj közölte, ha már mindketten egyetemisták vagyunk... jó hogy nem franciaágyat tettetett be, hogy hát az is jó... - Forgatok szemet, az a pasi, komolyan... És még tutyimutyi is volt.
Mesélek kicsit Lio-Neo-ról, hogyha találkozik vele ne érje nagy meglepetés. Meg jól esik puffogni, na, ennyi hibám és gyarlóságom nekem is lehet.
-Jól látod. Szerintem is az. - Ezzel mélyen egyet értek. - Hááát... nem tudom, nem tűnik melegnek. Szerintem ő az a tipikus megdugom és továbbállok kategória lehet. Legalábbis szerintem. - Mert nem ismerem a pasit, lehet impotens, ki tudja.
Aztán inkább a hobbikra terelem a témát, meg akarom ismerni Luit, azt hiszem.
-Vagy csak szerény vagy. - Vigyorgok rá. - Egyszer mutasd meg és kiderül kinek van igaza. - Jelzem, szívesen megnézném mit tud.
-Hááát, ha bevállalod és elkapsz... - Miért is ne, lehet már menne, nekem tetszene szerintem.
-Hmmm szeretem a Paramoret, az AC/DC-t, a Joan Jett-et, Pink-et... - van még ez csak pár, de őket szeretem. Olyan lázadó a stílusok, mondjuk az AC/DC szerintem alap hogy istenkirály. - Na és te? Remélem nem Elriqe Iglesias... (Nem tudom hogy írják XD) - Vigyorgok rá, de csak piszkálom.
-Gitáron, de túlzás hogy tudok, elszórakozok vele, ha olyanom van. Tanultam fuvolázni is de... az nem kötött le eléggé. - Húzom a szám, mert az annyira nem jött be, az olyan... komoly. - Miért, érdekel? - Ha ő tanít deszkázni én taníthatom gitározni, miért is ne.
-Jó hát, te is úszhatnál! - Lököm meg a vállammal kicsit, bár komoly erőfeszítést igényelt, de muszáj volt, oda kívánkozott.
-Milyen szépen írtad le... - Vigyorgok, be nem vallanám, hogy nagyon is tetszett. - Én szeretem mindkettőt, de az uszodában jobban tudom mérni magam, mennyit úsztam.
//sztem lépcsőház, nem beszéltük meg Lioval. De mivel qva olcsó, szerintem bérház, emeletes, meg ilyenek.//
-Hát nem nagyon. Azzal a randa égett-gyűrött pofájával meg a hülye karmos kezével... szerintem röhejes volt. - Na igen, én és a horrorok. Általában untatnak vagy fogom a fejem milyen hülyeség már és nevetek.
-Kössz. - Mondom mikor megfogja nekem az ajtót, gyorsan beoldalazok rajta, majd hívom a liftet. Ha kiszálltunk mutatom merre, nem luxuskörülményes de minden működik és nincs büdös. Ó je.
Nyitnám az ajtót de zárva, Lio nincs itthon.
-Kettesben leszünk, de hidd el, jobban jártál. Remélem mikor átjössz enni akkor sem lesz itthon. Meg úgy... nem igen lesz itthon, amúgy sem. - Fordulok Lui felé, hogy lássa, ennek örülnék.
Kinyitom kulccsal a lakást, majd felkapcsolom a villanyt, jobban lássunk. Egyszerű kis lakás, nem túl nagy, de ketten még elvagyunk benne.
-Na, itt lakom, az az ő ágya, inkább az enyémen fújd ki magad. - Azzal leteszem a dobozt az asztalom mellé és kifújom magam. Igazából... nem sokban különbözik a kolaszától most hogy belegondolok. Annyi hogy ez egy lakás... ezt jól megaszondtam, de gondolom mindenki érti mit akarok kinyögni.
-Kérsz inni? Tuti kérsz... hozok valamit, de sör is van, vetettem Lioval. - Szóval amit kér hozok.

Árnyalatnyi sajnálkozás lenne a hangjában, amikor arra utal, örült volna egy testvérnek? Nem tudom, milyen érzés egykének lenni, még túl kicsi voltam, amikor ezt élvezhettem és nem is emlékszem rá. A haverok nagy részének szintén volt testvére, akinek meg nem, azt mondta, jó neki így. Ejtjük a témát, mert nem érzem illőnek, hogy megkérdezzem, pontosan mire is gondol; talán hiányt szenvedett valamiben, vagy éppen az a baj, hogy a szülei nagyon ránőttek a fejére?
- Bakker...- nevetgélek kínosan, azért az nem mindennapos, hogy két albérlő egy szobában lakjon, pláne, hogy az egyik fiú, a másik meg lány. - De akkor csak a nyarat kell kibírnod vele, átjössz a koliba, nem?
A szobatársáról beszélgetünk. Nem is értem, mekkora lehetett a kényszer, hogy együtt lakjon valakivel, pláne, hogy nincs róla valami nagy véleménnyel. Talán úgy volt vele, rövid ideig mindent ki lehet bírni.
- Ha nőfaló típus, keveset lesz majd ott. Biztos mindig valaki másnál alszik. Mert ugye, az albérletbe már csak nem viszi fel a nőit?- hüledezem kicsit, a sztori egyre gázosabb. Vagy a fickó. Biztosan nem százas az ipse!
Ha már eleget beszéltünk a szobatársáról (és remélem, ezalatt kicsit kipuffogja magát újkeletű ismerősöm is), beszélgetünk "normálisabb" dolgokról, ismerkedősen, egymás hobbijáról, kedvteléseiről.
- Oké, benne vagyok- mosolygok rá- De ne várj tőlem túl sokat. Tényleg nem vagyok gördeszka-fenomén... De ha megszereted, majd bemutatlak egy-két tagnak, akik nagyon jól űzik az ipart. Egymás között néha versenyeket is csinálnak...- azokat én is csak tátott szájjal figyelem. Mosolygok azon, hogy feltételezi, el kéne kapnom, de bevállalom- Elkaplak...
Mindketten szeretünk zenét hallgatni, meg sem lepődöm. Ki az, aki nem? De az ízlése érdekel. Valami hasonlót néztem ki belőle, biztos voltam benne, hogy a keményebb hangvételt szereti, és nem a nyálas fiú együtteseket. Amikor visszakérdez, kedves és kaján mosolyt küld felém.
- Ő a kedvencem... Hogy találtad ki?- ugratom. Aztán sorolni kezdem én is: - 30 STM, U2, Muse, The Killers, The Horrors, The Script... Mindig van valami új, és van, ami elsüllyed...- az ember ízlése változik. Én is hangulatember vagyok időnként. Ami egyszer beválik, és jót pörgök rá, máskor idegesít.
Megemlíti, hogy játszik hangszeren, és erre felkapom a fejem. De az érdeklődésem félreérti.
- Meghallgatnám, hogyan játszol...- Érdekel a gitár is, a fuvola is. Vajon elhozta magával a hangszereit?
Aztán az úszásról beszélünk, és kicsit nekem üti a vállát, amit vehetek úgy is, mehetnék vele...
- Vegyem ezt ajánlatnak?- kérdem tőle, és féloldalasan rá mosolygok. Miért is ne? Nem fog ártani, ha edzem a felsőtestemet. Nanaia szerint sem ártana...
Csak magamban nevetgélek, hogy szóvá teszi a megnyilvánulásomat, amit költőinek szántam. Elég gyenge, de neki tetszik, vagy csak a kedvemben próbál járni. Nem tudom, de jól esik. Egy kicsit talán el is tűnik a sápadtságom. Szerencsére, az arcomba hulló hajam miatt nem sokat láthat belőle...
- Konkrét edzésterved van, mikor mennyit úszol?- kérdem komolyabban. Ha már ennyire a medence mellett kardoskodik, valami ilyesmi oka lehet. Bár lehet, csak nekem szűkös a látóköröm. Én egy idő után megunom a mókuskereket. Meg a klórt...
Elérünk a házhoz, ahol szobát bérel, és a kapunál segédkezek neki tartani az ajtót. Így is le kell tennie a dobozt, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Freddy Krügeren csak nevet, be nem vallanám, mennyire visszataszító, amikor a fém-karmait csikorgatja. A hideg tud rázni tőle. Amúgy a sztori meg nagyon is valóságos, hiszen rossz álmai bárkinek lehetnek. Nem vagyunk egyformák, ennyi. (Amúgy általánosságban mégis: a legtöbb horror nevetséges.)
Lifttel megyünk fel, zavaromban meg sem néztem, melyik emeletet nyomta meg, és az ajtónál hiába próbálkozik, az be van zárva. Ergó: egyedül vagyunk, Anderson-fiú nincs odahaza.
- Elfoglalt egyetemista. Hogy sajnálom!- mondom irónikusan, és az jut eszembe, lehet, hogy egész nap nők után koslat. Nem csípem az olyan egyéneket, akik fontosabbnak, nélkülönözhetetlenebbnek, elfoglaltabbnak mutatják magukat annál, mint amilyenek valójában. Bürökraták mind. Fúj.- Dolgozik valahol?
A lakás meglepően kicsi, leginkább a kollégiumi szobához hasonlít, de azért van egyfajta bája. Lizzy ágya felé araszolok, és ott teszem le a dobozt, ahol ő. Viszonylag kicsi íróasztal, de rendezett. Még nem tanul rajta senki... Aztán leülök, és várom, hogy Lizzy is leüljön egy kicsit. De ő még itatni akar.
- Bármi megteszi. Iszom, amit te...- mondom, és közben az ágya fölötti polcra esik a tekintetem. Könyvek, CD-k... Jane Austen akad a szemembe... Óóóó, a kemény lány romantikus oldala.
- Ha akarod, szerezhetek neked ide egy paravánt..., tudod, olyan szétnyithatósat...- Engem zavarna, ha egy idegennel laknék egy szobában. Legalább az érzete megvan, hogy saját szférám van, és nem kell állandóan bámulni egymást, ha nincs hozzá kedvem... Bár, ha keveset lesz itt az a srác, talán nem is lesz olyan szörnyű...

-Én durvábban reagáltam, elhiheted... - Hápogok, mert az emlék még mindig sokkol kissé. - Jah, de ha elmegy ő akkor lehet maradok. Majd meglátom. Akkor enyém lenne a lakás, ami irtó jó lenne. - Mondom némileg ábrándosan, mert jó lenne önállósodni, egyedül lakni.
-Nem tartom kizártnak hogy felhozza a csajait... gondolom sejti hogy nem maradok otthon, mert franc fogja azt hallgatni. De talán nem. Ha előre szól, megoldom úgy is. Na már ha nem minden napra hoz valakit, mert akkor úgy tökön verem, hogy nyolc napon túl gyógyuljon, velem ne packázzon. - Nem tudom lehet e ilyen brutál tökön verést elkövetni, mérgemben lehet kipróbálnám.
-Wow... jól van, de nekem te is tökéletesen megfelelsz szerintem, nem akarok én nyaktörő dolgokat csinálni. - mosolygok, még csak az kéne. De elvigyorodom. - Mertél volna mást mondani!
-Nem tudom, ő is valami olaszos nem? - Rettentően értek hozzá, ez most sugárzik rólam. - A Muse jó. - Bólogatok, a többiektől kevés számot ismerek, ha ismerek. - Persze, régen szerettem az Iron Maident például, de mostanra már nem, olyan... egyforma valahogy a legtöbb szám, vagy csak meguntam, nem tudom.
-Áh, nem nagy szám... Már a tudásom. De ha kerítesz egy gitárt, persze. - Mondom, bár érezni nem vagyok valami magamutogató valaki. Nincs színpad kényszerem.
-Ha mered! Kemény edző vagyok bátyus! - Folyton öcsizném, nem tudom miért, talán mert bosszantotta. De bátyust mondok, mert kedvelem. De ez a csajozós mosoly, vigyorgok rajta, jól áll neki.
-Igen. Régen versenyszinten úsztam, ez belém ivódott. Ha tengerben úszom, nem tudom mennyit úsztam... egyszer-egyszer okés, de hosszútávon zavarna.
-Jah, tuti csajozik. Ámen. - Jelzem, nekem tökéletesen megfelel, addig sincs itthon.
-Aham, asszem. Informatikus, programozó. Vagy valami ilyesmi. Be kell valljam nem teljesen ostoba, tiszta meglepő. - Ecsetelem neki bűnbánás nélkül, hogy szívem szerint egy idiótának nézném és úgy is kezelném.
-Okés. - Azzal hozok sört, nekem jól esne, szerintem neki is, világos, jobb fajta. Lio egyetlen erénye talán: ugyanazt a sört szeretjük... Na jó, az AC/DC-t is szereti. De ne essünk túlzásokba.
Leülök mellé (kicsit távolabb mint az átlag, megszokás), odanyújtom a sört amit kinyitottam neki. Jól látja, Austen, Brontë, sőt, Dessen kötetem is van, ő modern, mai írónő, tini regényeket ír, de szeretem, hiába egyértelmű a szerelmi szál benne, mert romantikus.
-Rendes vagy, de így is kicsi a hely, meg aztán... ha benyomom a zenét a fülembe és bebújok egy könyvbe vagy a laptomomba, engem nem zavar hogy az ágyán fekszik. Meglepően jól ignorálom a környezetemet ha kell. - Lásd suli, otthon... megtanultam.
-Honnan szereznél te paravánt, azon kívül hogy veszel a boltban? - Vigyorgok rá.

- Azt elhiszem...- mondom nevetve, és elképzelem Lizzyt, amikor szembesülnie kell vele, hogy nem csak övé a lakás. De belement. Kemény és bevállalós csaj, nem olyan, aki megriadna a saját árnyékától. És nem olyan, akit holmi "misterek" ki tudnának akasztani.
Enyhe csalódottságot érzek amiatt, hogy - értelmezésem szerint- szívesebben maradna az albérletben, mint a koleszben. Nem olyan rossz hely az, mint aminek látszik, és ha képes együtt élni egy két lábon járó vadállattal, a koleszben sem lenne nehéz dolga.
- Milyen kis agresszív vagy. Jó lesz veled vigyázni!- mondom neki, humorosan. Nem mintha nem nézném ki belőle, hogy képes megvédeni magát (az érdekeit), ha kell, de nekem semmi félnivalóm nincs vele szemben, mert nem akarok neki rosszat. Ő miért akarna bántani? Pláne a tökömet?
A deszkáról beszélgetve aztán érdeklődést mutat, és azt mondja, beéri velem is, nem akar nagy trükköket megtanulni. Hát, ha csak ennyiről van szó, rám bízhatja magát, a testvéreimet is megtanultam "gurulni", vele sem lehet nehezebb dolgom. Max veszek még egy deszkát, hogy kettesben tudjunk majd csúszni a lejtőkön...
Aztán a zene...
- Nem tudom, egyszer hallottam élőben, őrületesen rossz hangja van, úgyhogy ha egy lapra kerül a nemzetiségünk, letagadom, hogy olasz vagyok...- húzom el a szám. - Apám viszont zenélt az apjával, Julioval, és szerinte abban az emberben még ott volt a muzsika- bevallom, a stílusa engem nem hozott lázba.
Vannak közös pontjaink, mint kiderül, ő a Muse-t említette, nekem a rockkal nincs bajom. Mondjuk heavy metal koncertre nem mennék el, eltaposnának. Ennyire elvakult nem vagyok.
- Igen, ebben egyet értünk. Vannak zenekarok, amelyek nem tudnak váltani; egy kalapra megy minden számuk, és egy idő után... unalmassá válik. Nekem is vannak egy-két számos kedvenceim. Azokat a számokat kedvelem, de mondjuk a CD-t már nem veszem meg, mert a többi szám nem tetszik. Különben is, az interneten már minden hozzáférhető...
- Tudok szerezni gitárt. Szerintem Nanaiának is van...- mondom mosolyogva. -Ez nem lehet akadály. Szerintem az egyetemen is van, a zeneteremben szabadon lehet gyakorolni, ha mást nem, majd elmegyünk oda. Nanaia hangszerét nem ajánlhatom fel az ő tudta nélkül...
- Nyuszinak nézel, Lizzy? - nevetem el magam. Úszni hívott, nem maratont futni, ezt talán még én is be (merem) vállalni. Bátyusnak szólít, és ez tök fura, a tesóim is mindig a nevemen szólítanak, soha senki nem hívott még így. Azt gondolom, kedvelhet egy kicsit. Nem bánom, hogy becéz.
- Á, komolyan?- esik le az állam, mert mindig azt gondoltam, az úszó csajoknak elszáll a válla, és Lizzyé tök formás, szóval...- Vannak érmeid is? Mire vagy a legbüszkébb?- Fel kell kötnöm a gatyát, ha medencébe csobbanok vele. De remélem, nem aláz porig...
Közben elérünk a albérletbe, és felmegyünk valamelyik emeletre. A lakótársa nincs otthon, így újabb manőverezés kell, hogy az ajtót kinyissa, de aztán az ágyán ülve kiszusszantjuk magunkat. Kimegy sörért, és közben végigfuttatom a szemem a könyvein, a CD-in, és megfogalmazódik bennem, milyen sokszínű ez a lány. Biztos vagyok benne, remek író lesz belőle. Vagy szeretném ezt hinni... A példaképei nem rosszak.
- Köszönöm- fogadom a felém nyújtott sört, és belekortyolok. Jól esik, ahogy végigcsúszik a torkomon.
Eszembe jut, hogy van otthon egy paravánunk (könnyű szerkezetű, vászonnal borított) még abból az időből, amikor a kicsik még egy szobában aludtak, de már külön szerettek volna. Kompromisszumos megoldás volt, de a húgomnak nagyon tetszett, később a sarokba állította be, és mögötte öltözködött, mert így azt hihette magáról, hogy híres modell (Ezt sosem értettem, de biztos valami csajos dolog.)
- Nem kell vennem, elhiheted... - Megengedem magamnak, hogy rá kacsintsak, és hozzáteszem- Egy vérbeli olasz mindent meg tud szerezni- aztán elnevetem magam. Én, a sápadt olasz. Hát, ez igazán mulatságos.
Bár nem érzem rosszul magam, csak annyiról volt szó, hogy segítek elhozni a könyveket, úgyhogy nem akarok a nyakán maradni.
- Nagyon köszönöm a sört, Lizzy- aztán a hajamba túrok, először hátra, majd előre húzom a hajam, amit akkor szoktam csinálni, ha olyat készülök tenni, amihez nincs is igazán kedvem- Mennem kellene...

-Akit kedvelek, nem bántom. - Mondom féloldalas mosollyal, jelezve ő megúszta. Legalábbis addig míg nem csinál valami hülyeséget és nem utálom meg. Akkor fusson amerre lát, mert hujuj!
-Tényleg? Te szegény, hogy keveredtél a közelébe hogy halld? Vagy akkor ábrándultál ki belőle és adtad a gyűjteményed róla? - Vigyorgok, de csak piszkálom. - Tényleg? Azta... Apád zenész? - Kérdezem meg,mert ez nem világos, lehet csak ismerte és hülyültek, bandáztak, ilyesmi. Maffiásat játszottak, olaszok, ki tudja.
-Na igen, ki vesz manapság CD-t? - Mondom értetlen, mert szerintem felesleges pénzkidobás, akkor is ha ezzel a zenekart támogatom.
//Sebastian hallgat belül XD Ő vesz xD Juj tényleg xDDD Josh kap valamit... jut eszembe xDDD//
-Tényleg? Gitározik? - Mosolygok, ha nem háklis a hangszerére majd lehet elkérem ha náluk vagyok csak úgy kipróbálni megy-e még. Aztán meglepődöm. - Van zeneterem?
-Persze ez alap, amúgy is össze fogok vele futni szerintem, majd maximum megkérdezem ha már megismert. - Mert akkor tudni fogja, hogy vigyázok rá, meg ő is ott lenne és látná, ilyenek.
-Őszintén vagy barátian? - Kérdezem vigyorogva, na most derül ki nyuszimuszi-e. Amúgy mind a két esetben azt mondanám nem gyáva, nem tűnik annak.
-Héj héj nyugi... - Csitítom, mert nagyon belelendült, nehogy nekem egy hajrá, ússz Lizzy pólóval jöjjön legközelebb... - Fiatal voltam, tizenéves, mára csak hobbi. Nem kaptam érmet, csak két évig csináltam versenyszerűen de nem volt esélyem azokkal a csajokkal. Azok már kisiskolás koruk óta úsztak, vagy mást se csináltak ahogy elkezdték. Én élvezetben akartam úszni nem kényszerből, ezért is hagytam abba. De elég gyors vagyok ha akarok, engem cápa nem esz meg a nyílt vízen. - Vigyorgok, mert na, arra azért szeretek domborítani.
-Óóhh! - Nevetek, hogy itt kacsint meg menőzik, valahogy illik hozzá, de mivel nem csak ebből áll a repertoárja könnyű kedvelni. Nem tolakodó és üresfejű... - Don Lui, maga igazán csodálatos... - Nevetek, asszem az olaszoknál van Don-ozás.
-Nincs mit, én köszönöm a könyveket meg a segítséget! - Vigyorgok mert ez a séróbelövés nagyon vicces. - Ó hogyne, bocs, feltartalak. Na de akkor egy hét múlva, most már tudod hova gyere, remélem Lio elhúz és akkor nem kell nézni az elégedetlen pofáját meg hallgatni ahogy morog. - Mosolygok, remélem jót főzök majd neki, igyekezni fogok.
-Szóval tényleg kössz! - Ha azt mondja menni akar, akkor nem fogom marasztalni, nem az a típus vagyok. Így is ő tett szívességet, majd a kajával hálálom meg, remélem legalábbis. Ha indul az ajtó felé kiengedem, integetek neki és nekiállok kipakolni a cuccokat, szépen, sorban, rendezetten.

//Köszi //

- Lehetek bizakodó?- nevetem el magam, mert engem még nem piszkált. Kedvel? Kedves! Rámosolygok, válaszolnia sem kell. Maximum rám ölti a nyelvét (bár ő ennél komolyabb. Nem olyan, mint a húgom.)
- Még kisebb voltam, apám elvitt egy összejövetelre, ahol dobolt- válaszolok a kérdésére 2 in 1.- Őszintén mondom... borzasztó volt. Az a srác... nyávog!- az emlék hatására most is összerándulok. Én sem merek nagyon énekelni, de Enrique nyávogásánál -esküszöm,- jobb vagyok.
Zenéről beszélünk, zenekarokról, és arról, mekkora csalódás, hogy néhány zenekar egy kaptafára játszik minden számot. Nálam is vannak olyan zenekarok, amiktől csak 1-2-3 számot szeretek. ezeket én is netről töltöm le. De a kedvenceimet gyűjtöm. Lizzynél is akad azért egy két CD a polcon... (Majd később kiderül. Vagy nem?)
- Hegedül és zongorázik, de gitáron is jól nyomja... - mondom büszkén. Nanaia parafenomén. (Az én szememben mindenképpen)
A suliban még körbe fogom vezetni. Az egyetem mindennel fel van szerelve, amire csak szükség lehet. Miért ne éppen zeneterme ne volna? Még táncterem is van. egyszer láttam ott egy lányt balettozni... (Régi emlék. Amilyen gyorsan jut eszembe, olyan gyorsan hamvad el az emlék. Meg sem említem.)
Láttam, ahogy felcsillan a szeme a lehetőségre, hogy játszhat. Ha olyan óvatos lesz Nanaia hangszerével is, mint az én könyvemmel, akkor nagy baj nem lehet. Már csak kölcsön kell kérnie. Nanaia pedig nem irigy lány. Néha ellenséges, és lányokkal időnként agresszív, de a középiskolában már egyre kevésbé volt verekedős (Ezt sem mondom el Lizzynek, bár ő- valószínűleg- foggal-körömmel védené magát.)
Később már a sportról beszélünk, és ha jól értem, arra kért ússzunk együtt.
- Őszintén, hogy máshogy? Abból ért az ember!- mondom neki, és rábólintok, osszon csak, megérdemlem. Nyuszi. Na, az még nem voltam úgyse! Nevetgélek. Később úgyse lesz alkalmam, ha 50 méteren 25-t ver rám! Elmosolyodom, ahogy magyarázkodik. Most először látok valamit a kislányos énjéből (legalábbis most a húgomra hasonlít), és aztán őszintén felnevetek:
- Főleg, ha azt is megfenyegeted, hogy tökön rúgod...- hülyülök.
Aztán a paraván kapcsán - úgy tűnik- lenyűgözöm, mert magázni és donozni kezd. Bár ez inkább spanyol kifejezés, értem a célzást, és hajbókolok előtte, mint valami nemes:
- Szolgálatára, kisasszony...
Megiszom a söröm, és bármennyire nincs ínyemre a búcsú, elkezdem, mert nem akarom őt gátolni a pakolásban. Ő sem marasztal, viszont meghív a jövő hétre, és megbeszéljük, hogy majd még hívom előtte; ő pedig alkalmasint eljön majd még hozzánk az albérletbe, hogy Nanaiával megismerkedhessen, illetve, hogy a sulit megmutassam neki (mi, merre...)
- Á, tényleg nincs mit. Örülök, ha hasznot merítesz belőle...
Aztán kilépek az ajtón, és visszanézek. Integet. Intek én is , aztán a hajamba túrok, most bánom, hogy nincs nálam a deszka, mert pattannék rá, és már mennék is...
- Szia!- szólok azért vissza, és teszek egy teljes fordulatot a levegőben. Hoppácska! Ez még jól megy...

// Én köszönöm. Várom a kövit. Ugye, elkezded azt a  vacsorázósat? Megéheztem... A sört viszem!//