Mosolyom ezer wattos, és a szívem hevesen ver, amikor belépek a kajáldába és meglátom Lizzyt. Ezer éve nem láttam (vagyis nemközvetlen közelről), és ha nem is szokásom őt felnyalábolni, mert nem szereti, azért nagy az indíttatás. Ha jelét adná, hogy vevő rá, átölelem, egyébként csak lehuppanok mellé.
- Csőváz, nyanya, előbb szerezzünk valami abrakot, hiszen hogy eszed le magad, miközben lököm a sódert?- adom a hülye tinit; nagy gáz lenne, ha ilyen lennék, közben meg már apa vagyok! (Naná, hiszen a magzatom is már azzá tesz)
- Mit hozhatok neked?- kérdem komolyabban, ő csak foglalja a helyet. Nagyon klassz kis hely, én se találtam volna jobbat...

Lizzy már a büfében van, amikor megérkezem. Örömmel üdvözöljük egymást egy esetlen öleléssel, de én majd kibújok a bőrömből, ő pedig nagyon kedves nekem, és hiába a "személyes tér" tisztelete, ezeket most ő is felrúgja. Nem tudom, csak amiatt-e, mert régen látott, vagy a hír miatt, hogy apa leszek (vagyok), mert közben elmormol egy "gratulálok"-ot is.
- Friss és üde... aha, úgy is nézel ki- nevetek. Vizsgaidőszakban ez azért hatalmas bók, valljuk be! Mindenki más úgy néz ki, mint saját nagyanyja /vagy nagyapja.
Röhög; mindig csíptem benne, hogy hajlamos lesüllyedni az én szintemre, ha hülyülök. Elmondja, mit szeretne kajálni, és leszámolja nekem a pénzt. Számolatlanul teszem el. Tudom, hogy visszautasítani felesleges volna, abba nem menne bele, ennél azért már jobban ismerem.
Veszek két sajtburger menüt, meg néhány szendvicset hozzá, fagyit is, pitét is... Csak be tudjuk burkolni mi ketten. Nincs nagy sor, amúgy is gyorsan haladnak az efféle gyorséttermekben (nem hiába gyorsétterem, hehe), aztán már megyek is vissza hozzá. Majdnem leesik a székről izgatottságában. És még le sem ülök, máris kérdésekkel ostromol.
- Véletlen. Igen, családunk lesz- mosolygok tiszta szívből, mert hiába a távirati stílus, amit most itt gyorsban levágunk, úgyis tudom, hogy minden részletre kiterjedő beszámolót kell majd tartanom. Különben nem is kellett volna ennyi kaja.
- Az orvos szerint 4-5 hetes lehet, szóval nagyon friss a dolog- mondom, kissé félrebillentett fejjel- Először azt hittük, valami gyomorrontás, aztán, hogy az akkoriban terjengő vírusfertőzés, de amikor kimaradt a mensese is, már nem nagyon voltak kétségeim. Igazából akkor nyugodtam meg. Tudod, azt hittem, beteg. Nagyon rossz volt látni úgy. tehetetlennek éreztem magam...- mondom szomorkásabban. Azt a pár napot nem kívánom senkinek. Tele voltam aggodalommal. Főleg, amikor napok teltek már el, és nem volt semmilyen javulás.
- Lizzy, arról is lemaradtál, hogy nekünk közös szobánk van? - nevetek- Természetesen a bébivel már nem a koleszban fogunk lakni, de van még időnk, hogy eldöntsük, albérletbe menjünk-e vagy valamelyikőnk szüleihez. A tanév végéig a koleszban maradunk, ez így most kényelmesebb, és amúgy sem zavarunk senkit jobban, mint ezelőtt.
Kissé elhallgatok. Mielőtt folytatnám, ennem kell (vagy inkább inni), és Lizzyt is arra biztatom, fogjon hozzá (ha még nem tette volna.
- Nos, a suli...- sóhajtok, egészen aprót- Az volt a terv, megpályázok egy állást a suli után az Anime Californiánál...- ez lesz a beszélgetés rázósabb része. Serintem az életünkké is, de ha ügyesen összeszervezek mindent, működni fog. Működnie kell!

Hevesebben ver a szívem, ahogy állok a sorban. Mégiscsak számít Lizzy véleménye. Bár a lényegen túl vagyok és a nyakamon van még a feje, azért gondolom, nem úszom meg ennyivel. Ha ő lenne hasonló helyzetben én is feltennék neki néhány kérdést, vajon gondolkodott-e rajta. Visszamegyek hozzá, már az ételekkel megpakolt tálcával és lehuppanok. Szemérmesen lesütöm a szemem, védekeztünk-e. Nem megfelelően, ha Nanaia terhes lett.
- Azt mondják, mindig az első megérzés az igazi. És tudod, amikor kiderült... - csak mosolygok, mint egy hülyegyerek, de az az igazság, akkor is így éreztem magam, amikor Nanaia közölte, állapotos. Hihetetlen hír volt, hatalmas megkönnyebbülés, és még nagyobb öröm. Nem csak amiatt, hogy Nana nem beteg. A közös gyerek, a közös jövő lehetősége még sosem volt ennyire kézzel fogható, és 12 éves korom óta nem vágytam másra, csak erre. Nanaiára és a vele közös életre.
Nanaia tüneteiről beszélek, fel sem fogva, valakit taszítana a téma, amikor eszik; de Lizzy amúgy is kemény csaj, nem a finnyás fajta, szóval meg sem fordul a fejemben, hogy virágnyelven kellene beszélnem vele.
- Remélem, nem tart sokáig, eléggé kikészíti szegényt...- húzom félre a szám. Félek, to
vább fogy szegény. Legyengíti ez az állapot, koncentrálni sem tud úgy, pedig most még fontosabb lenne, hogy összeszedett legyen, elvégre év vége van.
Lizzy szavai nem érnek váratlanul, már nem először fut át a fejemen, mi lesz a továbbiakban: hol fogunk lakni, miből fogunk élni... Van A és B terv, és minden olyan... képlékeny, de nem akarok vészmadár lenni, de mindig a lehető legjobbra és a legrosszabbra is fel kell készülni. Akkor nem érhet semmi váratlanul.
- Igen, igen, igazad van, de... jobb szeretnénk függetlenek maradni!- mondom nyíltan- Nem igazán szeretnénk függni a szüleinktől; legalábbis nem úgy, hogy állandóan jelen vannak, a nap 24 órájában.
A ki nem mondott kérdés, mégis, hogyan képzelem, ott ég a szemében.
- Ezt az évet simán be tudjuk fejezni, hiszen már mindjárt itt az év vége. A jövő félév is pipa, nem lehet gond, Nanaiának csak a tanulásra kell koncentrálnia. Én...- megakadok.
- Nos, itt is van A terv és B terv. Tudod, mindenképpen jó lenne második diplomát is szerezni, de ha bejön az az állás... Tudod, kihagyhatatlan lehetőség, legalábbis az lenne...- túrom a hajam; érezni, hogy valamiről le kell mondanom; három fontos dolog nem fér bele egyszerre az életembe. Mellesleg nem is beszélhetek már egyes számban.
Lizzy talán érzi, hogy nem vagyok kész válaszolni, mert más oldalról közelíti meg a kérdést, Nanaia szempontjából.
- Nanaia ... Arról győzködöm, mindenben számíthat rám. Ha kell, maradok én otthon a bébivel, és ő is be tudja fejezni a sulit. Ő meg... folyton azt kérdezi, nem fogom-e bánni, hogy feladom... az álmaimat- mondom elhalón, kitekintve az ablakon.
Rosszul esik, de tudom, nehezen hihető, hogy számomra ő az első, a legfontosabb. Mindent képes lennék feláldozni érte, akkor is, ha amit feláldozok, értékes számomra. Felállítottam egy sorrendet az életemben, azért vagyok hajlíthatatlan, de persze, nekem is voltak (és vannak) álmaim.
Csendben vagyok, és úgy hiszem, Lizzy sem szól, amíg vissza nem nézek rá. Eltelik egy kis idő, míg ez megtörténik. Közben pörög az agyam, a szívem belesajdul az örömbe és a fájdalomba. Nem ülhetek egyszerre három lovon, az túl sok volna. Mert azt szépen elterveztem, hogyan fogok dolgozni és tanulni, de a gyerekünk mindent felülír, ő és Nanaia lett az első. Az állás nem biztos, de ha megkapom, a sulit kell halasztanom. De ha meg sem próbálom..., ah... Csendben szenvedek, miközben szürcsölök az üdítőmből.

- Hát... öhm...- jövök kissé zavarba a kérdéstől. Nanaia nem volt felhőtlenül boldog. Igen, mondhatni, megijedt- Ráéreztél, megijedt- hagyom ennyiben, egyenlőre. De érezni, valamit még elhallgatok.
- Igen, ennek már utánaolvastam. Ahogy a kívánósságnak is. De egyes helyeken azt írják, az első trimeszterben fordul csak elő, mások, mint te, azzal ijesztgetnek, a terhesség végéig fennmaradhat ez az állapot. Nos, ez utóbbi... eléggé ledermeszt, még engem is. Amúgy sem egy nagyétkű Nanaia, mi lesz, ha folyton hány, és nem marad meg benne semmi? És mi lesz úgy a bébivel?-Ó, bakker, én meg tömöm magamba a sült krumplit és a hamburgert. Szemét vagyok?
- Nos, vannak elképzeléseim. A tesóimmal nőttem fel, elég eszem volt már akkor, hgy felfogjam, nem megy minden magától...- biccentem oldalra a fejem. Vannak emlékeim. És vannak elképzeléseim. Terveim is vannak, mert jó apja akarok lenni a gyerekemnek, gyerekeimnek. Azon kívül társa Nanaiának, mindenben. Segítsége is, amikor tanul, miközben én is tanulok, dolgozok... De erről szól az élet, nem?
- Ezt a munkát nekem találták ki, Lizzy. Szinte kiabált hozzám, hogy pályázzam meg, szóval most éppen azon ügyködök, hogy azt a pályázati munkát összehozzam, és ezt ... nem akarom elszalasztani- ha a sulit kell miata jegelni, akkor azt fogom csinálni. Izgek-mozgok ültömben, mert ha erre gondolok, máris rohannék Reevenhez, hogy megnézzem, hol tart a meló.
Naniáról beszélgetünk részletesebben?a félelmeiről, kétségeiről. Lehet, nem vagyok eléggé empatikus, vagy talán tényleg én nem tudom felmérni, mibe készülünk beleugrani, de Lizzy éppen úgy hangot ad az aggodalmainak, mint Nanaia. Ezek mellett Lizzy szavait nem veszem b*szogatásnak. Inkább olyan, mintha valamire fel akarná hívni a figyelmem.
- Igen, ez igaz, Lizzy- halkulok el egy kicsit, aztán kimondom, amit érzek, noha Nanaiának nem mondtam még így ki soha, hiszen nem akartam megijeszteni- De ha választanom kell, a gyerekemre voksolok, és nem érdekel, mivel fogok foglalkozni az egyetem után. Állást bármikor, bárhol találhatok. Lehet, hogy nem leszek felhőtlenül boldog abban, amit majd csinálnom kell. De... ha kiteszem annak Nanaiát, hogy elvetesse a gyerekünket, és ettől bármi baja lesz... Azt SOHA AZ ÉLETBEN nem bocsájtom meg magamnak. Ez ennyire egyszerű.
Jó érzés kimondani. Nekem szívügyem a család, nemcsak felfelé, a szüleim felé, de a magam életében, a társamra nézve, és a jövőt illetően a gyerekeimre nézve. Soha nem fogom őket elhanyagolni vagy elhagyni. Olyan apa akarok lenni, akire büszkén néznek fel a gyerekei, akire büszke a felesége is. Ha áldozatot kell hoznom értük, hát meghozom az áldozatot. Én magam hoztam döntést, nem mások knyszerítettek bele, nem haragszom senkire.
- Na, akkor légy velem őszinte: alkamatlannak találsz arra, hogy ellássam a feladataim? Ha dolgozok vagy tanulok, esetleg mindkettő, már nem lehetek jó szülő, férj?
Tudom, tudom.... Sok tekintetben hülyébb vagyok az átlagnál. (Néha rá is játszok, bevallom) De kitartásban, akaraterőben bárkit lepipálok. Képesnek érzem magam rá; cseppet sem vagyok megijedve.

- Uhm, hát, khm... Szóval... Biztosan el tudod képzelni- nehezen fogok bele, de azért átérzem én Nanaia félelmeit- Nem azt mondom, hogy nem akart velem közös gyereket. Később biztosan, de ez eléggé váratlanul jött, és nem csak arról van szó, hogy mindketten fiatalok vagyunk, hanem arról is, hogy egy gyerek másképp is elkötelez minket.
Nem akarok ismét arról a tanárról beszélni, aki egy időben nagyon csapta neki a szelet, mert lehetne akárki; Nanaia szép lány, és most van abban a korban, amikor élvezi, hogy tetszik másoknak. Én mondjuk, örülök, hgy engem szeret, de nem lehetek biztos benne, hogy ez örökre így marad. A fiúk egy része sokkal helyesebb vagy/és okosabb nálam. Megvan az esélye, hogy Nanaia beleszeret másba. (Mondjuk ez akkor is igaz, ha gyerekünk lesz. Úgy viszont már kevésbé lesz "kapós". Vajon valójában önző vagyok, hgy akarom ezt a gyereket?)
- Remélem, igazad lesz. Most még abban a fázisban van, hogy a kívánt ételek is kifordulnak belőle...- emiatt elcsigázottnak érzem magam, hiszen nem tudok Nanaia kedvére tenni. Sokszor már attól is rosszul van, ha megsütök egy adag tojást.
- Kedves vagy- mosolygok rá- Az anyámra biztos számíthatunk. Szerintem Nanaiáéra is. Különös okból kedvel engem, és nem csavarta le a tököm, amikor megtudta, mi történt.
Rám hagyja. Érzem, hogy nem győztem meg teljesen, de rám hagyja. Talán úgy hiszi (és jól) fáj nekem anélkül is a fejem, hgy ő csesztetne. (Meg a szüleim, leendő anyósomék, stb) Az biztos, nehéz lesz mindent összeegyeztetni, de én még mindig bízom a csodában (és saját képességeimben)
- Ez is alternatíva. Ha összejöna meló is, a bébi is egészségesen fejlődik, akkor fontolóra veszem. Ha bármelyik kiesik, nem lehet probléma a nappali tagozat- mert igaz, ami igaz, már számtalan módon végigzongoráztam a lehetőségeket. Abban biztos vagyok, nem akarom, hogy Nanaia egy abortusznak tegye ki magát.
- Erről beszélek. Azaz, erről is. Tudod, én is mindent a szívemre veszek. Gondolod, engem hidegen hagyna?- nézek rá merengőn. Szerelmes vagyok Nanaiába, a legjobbat akarom neki és megóvni minden bajtól. Nem érdekel, hány lánynak volt már abortusza az egyetemig, nem akarom, hogy Nanaiának legyen. Sose tudná elfelejteni, és talán tudat alatt mindig engem okolna, hogy ebbe belesodortam.
Bólintok arra, hogy van (lesz) egy diplomám, és gyorstalpaló képzések is léteznek a világon.
- Van olyan munka is, amihez már most túlképzett vagyok- próbálom humorosan felfogni. De azért egy kicsit keserű a szám. Félő, hogy nem animátor leszek, bármennyire szeretném.
Rákérdezek,mert Lizzy pont az a csaj, akinek adok a véleményére, ő milyen apának lát. Eléggé szürkén festi le a jövőt, mintha semmi szépség és áldás nem lenne egy új élet kezdetében. Persze, nem vártam tőle, hogy rózsaszínben ábrázol mindent, de ez így túl sötét, nem?
- Nehéz azt mondani, nem értek egyet. De ha belegondolsz... Va olyan periódusa az életnek, ami valóban alkalmas arra, hogy családot alapíts? Amikor tanulsz, azért nem. Ha dolgozni kezdesz, azért nem. ha már dolgozol egy ideje, akkor azért nem... Nincs ideális idő, valaki majd mindig hiányol vagy azt mondja, később, máskor jobb lenne. Aztán azon kapod magad, felnőttél, megöregedtél, és egyedül vagy, mint az ujjam. Nem csak gyerek nincs, társad se, mert saját karriered vagy a tanulmányaid mindig fontosabbnak tűntek. De vajon az fontos, hány diploma van a zsebedben? Hogy hány évet kell kitartóan görizned, hogy vidd valamire, esetleg ismert és keresett legyen a neved? Az is csak azt eredményezi majd, hogy sok melód lesz, és kevés szabadidőd. Hogy építesz így családot? Akkor nem jobb már úgy nekifutni az életnek, hogy a legfontosabbak kerülnek előre, s mindent ahhoz igazítok?

- Anyámnak három gyereke született, de saját bevallása szerint most is be lenne tojva...- nevetem el, kicsit kínosan. De ezzel csak at akarom mondani, mindig lehetnek félelmeink, erre nem lehet "jól" felkészülni.
- Igen, ezt próbáljuk csinálni- sokszor, keveset.
- Nem tudom...- túrok bele a hajamba- Oké, nem vagyok egy főnyeremény, nézz csak rám... De mellettem szól, hogy Nanaiát valóban szeretem, nem csak a gyerek miatt venném el és vele képzelem leélni az életem.
Elpirulok. Sosem szerettem az erényeimről beszélni. Mindaz, amilyen vagyok a szüleim érdeme; én is csintalan kissrác voltam, lehetne sokkal rosszabb is a helyzet is, ha nem nevelnek következetesen.
Lizzy úgy próbálja nyitogatni a szemem, mintha csak ma tudtam volna meg, apa leszek. Persze, nem szólok közbe, több szem többet lát, az ő véleménye is fontos (különben nem is mondtam volna el, amíg nem biztos)
- Nem, ez nem igaz. Ott leszek én is, a szüleink is. Hát pont ez a lényeg, sosem hagynánk magára a babával!- mintha anyának lenni valami szörnyű dolog lenne. Rabság vagy ilyesmi. De ettől (is) meg akarjuk kímélni.
Lizzyt nehéz meggyőzni. És ami igaz, igaz, tud újat mondani.
- Nos, hát igen... De ugye nem hiszed, hogy az akarom rá akarom kényszeríteni? Én csak meg akarom óvni őt...- lehajtom a fejem. Nanaia ismeri az álláspontomat, és én is az övét. Már amennyire kialakult véleménye van; mert egyik nap ezt mondja, a másik nap mást. Tudom, hogy szorít bennünket az idő, ha mégis amellett döntünk, hogy ez korai, mihamarabb el kéne határozni magunkat, hogyan tovább.
- Kérlek, mesélj egy kicsit magadról- billentem félre mosolyogva a fejem. Nem csak az én életem zajlik, hanem az övé is. És alig tudok valamit róla. Szégyenletes, hogy ilyen keveset beszélünk.

Én és hős szerelmes(ség). Tovább mélyül a vörösségem, ahogy Lizzy szavait hallgatom. Úgy vélem azonban, hogy Lizzy sokkal őszintébb ember annál, hogy üres bókokkal dobálózzon.
- Kösz, őszintén- örülök, ha így vélekedik rólam. Adok a szavára.
Bármilyen lelkes vagyok, kicsit megnehezíti a lelkemet, hogy többnyire mindenki ilyen sötézen festi le a jövőt. Én is sóhajtok, bár megpróbálom észrevétlenebbül csinálni, mint Lizzy. Félénken mosolygok rá. De ahogy tovább beszélgetünk, megfogan bennem a gondolat, hogy Nanaia is csak miatam ilyen hajlékony. Hogy igazából csak engem nem akar megbántani, ha a ellenem (vagy inkább a baba ellen) dönt.
- Ebben... lehet valami- vallom be. Olyan jó volt elképzelni, hogy igazi család leszünk, hogy először bele sem gondoltam ennek a nehézségeibe. De még mindig effelé hajlok, még mindig inkább apa lennék, mint valaki, aki csak képzi magát, gyűjti a diplomákat.
Nem mintha nem lennék kíváncsi Nanaia minden rezdülésére, a kételyeit eddig úgy söpörtem félre, mintha csak apró homokszemek lennének. Úgy hittem, vagyok annyira erős, hogy elvigyem az ő terheit is.
Lassan bólintok, ahogy éppen megsimítja a kezem. Mintha... vígasztalna.
- Biztosan beszélünk még róla, hiszen csak most derült ki...- igazából a szüleinken kívül nem is nagyon mondtuk másnak eddig. Legalábbis én nem. És Nanaia kérte is, hogy nagyon ne "reklámozzuk". Ha jobban belegondolok, ez is jelent valamit.
- Na jó... Akkor beszéljünk most mi ketten arról, hogyan... hogyan...- nehezemre esik kimondani azt is, hogy megszabadulni a babától, annyira erős bennem az ezzel kapcsolatos ellenérzés. Nem is tudom befejezni a mondatot, még a szemem is szúrja valami.
- Hiszen értesz, Lizzy. Te lány vagy... - mit gondol és mit javasol Nanaiának? Biztosan olyan megoldást választana, amibe önmaga is beleegyezne. Az abortuszról már beszélni is kegyetlenség. Tud valamilyen alternatívát? Olyan fürkésző tekintettel nézek rá, hogy egyértelmű, mire vonatkozik a kérdésem.

Eljön a pillanat, amikor már nem tudok mit mondani magamról, Nanaiáról vagy a babáról. Épp ideje, hogy másról is beszéljünk, bár tudom, elsősorban ezért jöttünk ide. Csak reméltem, hogy a jókedvem eddig ki fog tartani, de egy kicsit megtörtem, le sem tudom tagadni. Mégis próbálok hülyülni egy kicsit, hátha...
- Csak nem gondolod, hogy három mondattal el tudod ezt intézni?- vigyorgok rá szélesen.
- Ezek szerint Maxi érdemes rá, hogy kigubózd- hunyorgok rá. Kevés fiú tartozik Lizzy érdeklődési körébe. Vajon mikor fog túllépni a múltján, hogy nőként vegyen részt egy kapcsolatban? Mikor pasizik már be?
- Öntelt barmokkal tele a város. Azért óvva intenélek az ilyenektől. Sosem tudhatod, mikor tör elő belőlük a negatív én. Te is ismered a mondást: kutyából nem lesz szalonna- ha kedvelhető is ez a bizonyos Blackwood, és Lizzy elég karakán személyiség, fenntartásaim mindig is lesznek az önteltekkel kapcsolatban.
- Nocsak... Azt hittem, szereted azt a helyet. És gondolkoztál már, hova mennél szívesen? - nehéz jó csapatot találni- Egér szeret a pizzázóban dolgozni. Azt mondja, a főnök meglepően humánus, és a többi sráccal is jól kijön. Mintha említette volna, hogy ismét felvétel van- nem teszem hozzá, hogy ennek mi az oka (a főnök becsajozott, vagy mi), mert ez csak pletyka. Amúgy is jó véleménnyel vagyok Darylről. Nem hinném, hogy bármely más üzletvezető is be szokott volna állni kiszolgálóként a saját üzletében.

//Nem vagyok biztos benne, voltunk-e közösen a pizzázóban, de azt tudhatod, hogy az öcsém ott dolgozik.//