Ki tudja, mi történik, ha nem éppen most érkezik meg a tag a droggal. Nincsenek véletlenek, szokták mondani. Talán ez is egy jel, hogy nem kéne kapkodni, vagy mi a fene... Próbálom magam összekaparni, Nanaia hiánya máris kiütközik rajtam, fokokat hűlt a szoba levegője... De amíg ő üzletet köt, én is higgadok egy kicsit.
Ő is zavarban van. Kicsit sápadt, és így próbál mosolyogni. A földre ül, én pedig odamegyek mellé. Nem a fű érdekel. Ő.
- Azt hiszem, ha most nem, akkor soha...- Ha átgondolom, ha adok időt gondolkodni, jönnek az ellenérvek, hogy miért ne csináljam, és ez nem csak a füvezésre vonatkozik.
- Te szeretnél beszélgetni? - kérdezek vissza, megnyomva az első szót, de figyelmesen nézek rá, és legszívesebben közelebb csúsznék hozzá... Bevallom, nem túl férfias, hogy rá hárítom a kezdeményezést, de az ő ötlete volt, biztosan foglalkoztatja valami, -ami az imént történt-, csak nem tudom, melyik része: a puszik, a "szeretlek" vagy a merevedésem?
Közben jár a keze, nagyon ügyesen tekeri a szálakat, én biztos elszórnám az egészet, amilyen ügyetlen vagyok. Megjegyzést teszek, nem gonoszkodva, talán csak hogy átlendüljünk ezen a furcsa feszültségen, ami most kettőnk között van, ő pedig halkan válaszol.
- Félre ne érts... Nem is feltételeztem rólad, hogy drogos vagy!- mondom, és úgy érzem, képtelenség, hogy most ennyire rossz irányba haladunk. Mintha távolodnánk egymástól.
Felajánlom, hogy igyunk sört, és ő rábólint, ezzel egy időben a füves cigiket is visszaejti a zacskóba. Kiveszek a hűtőből két üveggel, és kinyitom őket, így megyek vissza a lányhoz, aki már ott ül, öngyújtóval a kezében, szájában az egyik szál cigi. (Mi játszódhat most le benne? Ő mennyire bizonytalan?) Megbabonázva nézem, ahogy beleszív, és tudom, tettestársa leszek; ha repül, vele repülök (most, és aztán ha kiderül, a koleszból is)...
Elnevetem magam. Mondatának kétértelműsége most komikusan hat. "Ezt csináljuk"... Lebukhatunk... bármi mással? Mellé ülök, szorosabban, mint az imént, és fél kézzel átölelem a vállát.
- Nincs mitől tartanod... - mondom szélesen mosolyogva, aztán adok egy puszit az arcára, ne legyen már olyan feszült, mert megzabálom. - Inkább világosíts fel, mire számítsak...
Nagyjából tudom, milyen hatása van a fűnek. Remélem, én nem rókázni fogok tőle. Kiábrándító lenne. Aztán hozzáteszem:- Az első közös kalandunkra az idei szemeszterben...- emelem fel az üvegem, hogy összekoccintsam az övével, és alaposan meghúzom, hogy további bátorságot merítsek a folytatáshoz. Csak nyugodtan. Időnk, mint a tenger!

Lezsírozom a botot, aztán a földön kötök ki, Lulu mellettem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszavágjam magam a régi kerékvágásba és átmenetileg ignoráljam ezeket az érzésféléimet. "Lulu a legjobb barátom" mantrázom, főleg, amikor leül mellém és megbicsaklik a gyomrom. Felnevetek azon mennyire fél a fűtől, legalábbis úgy tűnik.
- Életre szóló élmény lesz, bizonyos szinten jobb mint a pia.
Nem mindegyik, de ez jó minőségű anyag.
Amikor megkérdezi amit, elvörösödöm és istenesen elbabrálok a szálakkal. Hehegek egy kört, megbámulom az ablakot, aztán a cipőm, végül őt.
- Tudod nem hibáztatlak, jól nézek ki az az igazság.
Fő a szerénység. Ránézek, csak vicceltem fejjel, de még vörösebb vagyok és a vigyorom is ráég a képemre. Marha ciki, úgy nézek ki mint egy szájpeckes Pikachu.
- Mármint álló farok, naés?
Jézusom...és még be sem szívtam!
- Ha fiú lennék, érted! Magazinok, rövid a szoknyám, ugye nem?
Nézek rá riadtan. Ja, hogy kicsit ki vagyok akadva? Na Lulu, látod, minek kérdezel ilyeneket? Jobbnak látom most azonnal befogni és inkább azon csamcsogni drogosnak tart-e. Tudom, hogy nem. Inkább rágyújtok, mert akkor mindez a zavar oldódik, eltűnik, könnyedek leszünk, önfeledtek. Elveszem a sört, ha iszom még jobban fog ütni.
Talán ezért is viselem lazábban, hogy mellém ül, meg megpuszil. Adok neki is egy szálat, nyomja a szájába és meggyújtom. Kicsit pörgentyűnek érzem most a világot, mintha hintára másztam volna. Király!
- Röhögni fogsz, minden nagyon vicces lesz, nagyon elvont, pörögsz és végül éhes leszel, nagyon éhes. Szerintem rendeljünk két pizzát.
Nevetek, koccintok a sörrel, abba is belekóstolok. Megszédülök a kettőtől egyszerre, kicsit Lulu vállának döntöm a fejem.
- Emlékezetes év lesz! Megígérem, hogy élvezni fogod!

Nanaiával a földön ülünk, nem sokkal azután, hogy kicsit összegabalyodtunk az ágyon, és én majdnem megcsókoltam már, ő meg szabályosan "méretet vett". Zavarban vagyunk, tagadhatatlan, és mintha kerülnénk a témát. Inkább olyan apróságokról beszélünk, mint hogy füvezzünk-e. Nekem az első lesz. Mármint a füvezés.
- Életre szóló? Veled bármit...- nézek rá, kicsit szédülten, szeretném újra olyan közel érezni magamhoz, mint az előbb.
Majdnem halasztjuk az egészet, de ő nagyon aranyosan vágja ki magát, és rájövök, nem volt gáz, hogy megérezte a merevedésem. Sőt, természetesnek vette (!). Hűha, sokat változott a világ néhány hónap alatt, a kislányból nő lett, aki tudatában van saját szépségének.
- Nem áll minden szép lánynak, elárulom...- mondom neki, és ez megint egy vallomás, ha elég hülyén hangzik, akkor is. Vagy szerinte minden nőre gerjedek?
- Nem, ezt nem értem... Miért akarsz te fiú lenni? - ráncolom a homlokom, hol maradtam le. - Nem, nem rövid a szoknyád- mondom, de fogalmam sincs, hogy jön ide most a magazin, meg a szoknya hossza. Nélküle nem működne a dolog, én őt szeretem, rá vagyok begerjedve, hát nem érti?
Aztán terelem a témát, mielőtt beismerném mindazokat, amiket végiggondoltam, és azt hiszi, azt hiszem, ő drogos. Hihetetlen, mennyire félre tudjuk egymást érteni. Kidumáljuk, megnyugszunk, iszunk sört, és megkapom az első szál füves cigimet.
Mielőtt mindez bekövetkezne, adok egy puszit Nanaiának, és átölelem a vállát. Legszívesebben el sem engedném. Szerencsére, nem röhögi körbe a kérdésemet, és elmondja, milyen hatásokra számíthatok a "cigi" után. Koccintunk a sörrel, aztán szívok egy slukkot, enyhén ingerel, nem is szívom mélyre, de aztán mégsem kezdek köhögni, Nanaia meg közben nekem dönti a fejét. Becsukom a szemem, újabb slukkot szívok, ezúttal mélyebbre.
Mit is mondott? Röhögés... Éhség. Bakker!
- Oké. Milyet kérsz? - Rendeljük meg, míg tudok beszélni. Darylnél isteni a pizza, a számukat fejből tudom. Csak a mobilom kell előkotorni valahonnan. Nem akarok felállni. Nem akarok elszakadni tőle, de a mobilomra is szükség lesz, a pénztárcámra is... a francba.
- Azonnal visszajövök...- mondom sajnálkozva, és lehámozom magamról a fejét, ha nem ülne fel magától- Minden oké? Ne költözzünk fel az ágyra? Vagy legalább... elé?
Enyhe szédülést már én is érzek. Az lenne a legjobb, ha mindketten visszamennénk az ágyhoz. Ott van az éjjeliszekrény fiókjában minden cuccom, amire szükség lehet. Majd csak a futárt kell beengedni, de ez legyen a jövő gondja. A gondolataimat azonban nehéz megfogni. Mintha szétfolynának. Fejben megvannak, de aztán elillannak, mint a köd, és ezernyi más dolog akar a helyükre csúszni. Könnyűnek érzem magam, furcsa érzés, mintha lebegnék, és közben mintha száz apró kéz csiklandozna testszerte....

Felnevet a szavaimon, de amit mond, arra odakapom a fejem.
- Mintha énrám kellene vigyázni, te... - mondom neki, ellágyulva, és szeretettel nézek rá.
Mielőtt nekiállnánk füvet szívni, valamit tisztázni kell, és gyorsan kiderül, a merevedésemre gondol.
- Ha így működne, egész nap álló farokkal rohangálna minden férfi- kicsit ciki a téma, de ha már benne vagyunk, hát egye fene. Nem tudom, más hogy van ezzel, de a szexuális izgalomhoz kell a vágy is. Csupán -egy idegen- női test kevés lenne, ha nincs fantázia... Egy kalap alá vesz "minden férfival", hát Istenem. Legalább férfiként élek az agyában, nem csak Luluként.
Úgy tesz, mintha nem értené, hogy miatta volt, és valami zavaros dolgot kezd magyarázni a magazinokról. Nem értem. Visszakérdezek. Jó lenne ezt tisztázni. (Vagy inkább csöndben maradni?)
- Magazinjaim nekem is vannak. Az ágy alatt - vonom meg a vállam. Ha már erről beszélünk, nem árt ha tudja. Később nem akarom, hogy a képembe vágja őket, ha rábukkan- De úgy gondolod, egy kétdimenziós kép elég, hogy beizguljak? - Talán túl őszinte vagyok. És nem is általánosítottam, bár gondolom, a többi fajtársamnál sem ilyen egyszerű a dolog. Különben tényleg mindenki álló farokkal mászkálna egész nap. Hisz az utca (a suli) tele van szebbnél szebb nőkkel!
Olyan ártatlanul néz rám. Elgondolkodtat, vajon mennyit tud a férfiakról. Nem sokat. Tapasztalata nincs, ebben szinte biztos vagyok. A fiúkkal mindig haverkodott, de ha valamelyik megpróbált volna közeledni hozzá, valószínűleg lepofozta volna. Inkább volt ő is fiú (legalábbis sokszor úgy viselkedett), így még én sem mertem neki elmondani... Pedig egy ideje, egy jó ideje... Ahhhhh.
Átkarolom a vállát. Nekem dönti a fejét. Érzem a haja illatát, és már a fűét is, amire rágyújtott, aztán én is kapok egyet a számba. Rám emeli a szép szemeit. Óvatosan rá fújom a füstöt. Van ebben valami erotikus, hogy ennyire közel van a szája. Hogy rá fújok, hogy visszacsapódik róla a lélegzetem és beszívom az övével együtt. Mintha mágnes lenne a szájában.
Kaja... Fel kell tápászkodnom, hogy meg tudjam rendelni a pizzát (nem tartom a farzsebemben a telefonom; nem számítottam rá, hogy a szőnyegen fogunk kikötni. Javaslom, hogy tegyük magunkat kényelmesebb testhelyzetbe.
- Az ágy alá?- vonom fel a szemöldököm.- Megnézed a magazinjaimat? - nevetek.
Gyorsan rendelek, nem variálok sokat, egy sajtos és egy sonkás pizza. 20 perc, remek. Közben Nanaia elszívta a maga adagját. Feláll és pörögni kezd a szobában. Ámulva nézem. Én így is szédülök. De aztán pörögni kezdek én is, éppen, ahogy ő, széttárt kezekkel, felfelé tartott fejjel. Olykor össze ér a kezünk, nevetek. Nem bírom sokáig, amikor megállok, a szoba tovább pörög. Nana keze után nyúlok, megállítom.
- Gyere, te kalandornő...- lehúzom a szőnyegre, és becsúszom az ágy alá. Szerencse, hogy takarítottam a minap, egyetlen porcica sincsen. Nem vagyok semminek elrontója, amit Nana javasol.
Bár nem túl nagy a mozgástér, ha Nanaia becsúszik mellém, a kezem a feje alá csúsztatom. Fura, hogy nem tudok mozogni, egyenlőre azonban nincs rossz érzésem ettől.

Feltartom a kezeim. Ha vigyázni kell rám, hát tegye.
- Légy az óvónénim!- nevetem el magam. Ez most megint hülyeség, nevetek is. Ha valakinek, neki megengedem.
A farkamról kezdünk beszélgetni, nagyon puritánul, egyszerűen. Nana ugyan elég nagy érdeklődést mutat, mégsem veszem magamra a kérdést, inkább általánosságban próbálom értelmezni a kérdéseit. A válaszom azonban a saját tapasztalataimra épül. Tudom én, hogy más férfi hogy van ezzel? Csak gondolom, hogy nem áll mindenki farka, ha csinos lányt lát. Vagy bennem lenne hiba? Na, még kiderül...
- Passz. Sosem számolom- forgatom a szemem, de nem nézek Nanára. Most komolyan, ez miért fontos? A potenciámra kíváncsi? - Szerintem egészséges vagyok- rántom meg a vállam. Lehet, hogy ez a kérdés, csak nem meri egyenesen megkérdezni.
- Hát ha érdekel...- Nana most megint haver, sosem tagadnék meg tőle semmit. Ha a magazinjaimra kíváncsi, hát odaadom neki őket. Fel sem merül bennem a kérdés, miért kíváncsi ő azokra. Bár gyanítom, csak ugrat. Aztán meglep.
- Hogy micsoda? - nevetek fel. Amit lefest, az inkább ijesztő- Ki mondott neked ilyen butaságot? - rázom a fejem- Tudod..., azt tartom, a sejtelmesebb sokkal izgalmasabb. Ha nem látod, csak elképzeled... Ha használnod kell a fantáziád, ha...- Ajaj. Ha most elmondom neki, én róla miket szoktam fantáziálni, képen töröl.
- Ezt hogy érted?- Mit próbáljunk ki?
De aztán egyértelművé válik, hiszen bemászunk az ágy alá, , ahol ugyan nem túl nagy a mozgástér, Nana mégis szinte rám mászik, a lábát átvetve rajtam a testét hozzám nyomva, és egy magazin felé nyúl, amit aztán kettőnk között tart. A bal kezem a feje alatt, a bal lába a derekamon.
- Ne is mutass semmilyen képet- nyomom lejjebb a magazint kettőnk között, hogy a szemeibe tudjak nézni- Akkor le nem tudnám magamról mosni, hogy arra izgultam be, és nem ... rád- Nyelek egyet. Mert bizony, ebben a helyzetben máris áll a farkam. Kemény padló ide vagy oda. Mintha én még keményebb lennék.
Abban sem vagyok biztos, tisztán látnám a képeket, amit mutatna. Elmosódottnak tűnik ő is, bár az bizonyos, hogy mosolyra áll a szája. Szeretném máris megízlelni őket. Jobb kezemmel az arca felé nyúlok, tenyerembe fogom, a hajába csúsztatom az ujjaim.
- Rád vagyok kattanva, Nanaia...- közelebb dugom hozzá a fejem, az ajkam megnedvesítem és csókra készülök.

- Eskü, szobatiszta vagyok már egy jó ideje!- mondom nevetve, és boldog vagyok a gondolattól, hogy Nanaia ilyen készségesen vállalja el a nevelésemet. Hosszú távon ugyan nem gondolok előre, de a családomban éppen jó a példa: bár apám a családfő, anyám (a nyak) nélkül semmi sem mozdulhat...
Fura, hogy miről beszélünk. Eddig soha, senki (egyetlen lány) sem volt kíváncsi, hányszor és hogyan élem ki a nemi vágyam. A fiúkkal ezzel kapcsolatban nem igazán lehet beszélni; a legtöbb tapló módon közelíti meg a témát. Én sem verem nagydobra, hogy miként könnyítek magamon. Olyan dolog ez, amiről mindenki tud, és meglehetősen keveset beszél róla. De jól van ez így. Jó volt ez így?
Nanaia megelégszik a válaszommal, és nem megyünk bele számadatokba. A kérdése viszont valamit elárul róla, mégha nem is sejti. Ötször naponta? Legalább? Bár tudnám, csak az erekcióra gondol-e, vagy arra, hányszor lennék képes... Vajon neki hogy tetszene, ha mindig megkörnyékezném, amikor megkívánom? Most, hogy együtt fogunk lakni, kontrollálnom kell majd magam, valóban nem láthat minden reggel álló farokkal... Nem is akarok erre gondolni. Jön valami butasággal, nagy mellű nőkről, csak nevetek rajta, miért hiszi mindenki, hogy például az eltúlzott kebelméret vonzó.
- Nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítés...- húzom fel a vállam, jelezve, hogy szerintem ez az egész őrültség. Valaki kitalálta, s egy csomó hülye leutánozta. Lehet, hogy először "csoda" volt egy nagyobb kebel, de ez az egész olyan irányt vett, ami már visszataszító. Nekem mindig a természetes tetszett. A fene akar műanyagot tapogatni...
Beavatom, hogy nekem mi tetszik, mi az, ami képes felizgatni, de mint mindig, most is részletekbe menően kíváncsi. Hat már bennem a sör, talán a fű is, nem is gondolkodom, hogy Nanaia az, aki kérdez, bár tisztában vagyok vele, ő kicsoda. Csak éppen ledőlt egy korlát, ami még állt, amikor beszélgetni kezdtünk. És bátorságot ad az ő bátorsága is, hiszen nem habozik kezdeményező lenni. Több szempontból is.
- Nos, oké.... - mondom neki, és felidézem neki az egyik fantáziám. Nanaiára való tekintettel egy "lájtosabb" sztorit- Magam elé képzelem a lányt, aki tetszik. Világos, lenge ruhában van, a haja ki van engedve. Messziről figyelem, ő talán észre sem veszi, én pedig elképzelem a testét a ruha alatt. Elképzelem, milyen lenne megérinteni ruhán keresztül. Hozzáérni a melléhez, a fenekéhez... Aztán benyúlni a ruha alá, feltérképezni az ujjaimmal és a tenyeremmel a bőrét, a domjait. Elképzelem, ahogy a fülembe sóhajt, és arra kér, csókoljam meg - bárhol vagy OTT- ... Lebukni előtte, hogy őt nézem, róla fantáziálok. Mert odajön hozzám és kézen fog, a fülembe súgja: én is akarlak...- a szemeibe nézek. Olvasnék belőle, ha nem lenne kissé homályos, elmosódott, enyhén ingó minden.
Az ágy alatt aztán hozzám simul, a lábát átveti rajtam. Tudja vajon, hogy az a lány ... ő? Hogy ezzel, amit csinál, csak gerjeszt, hogy minden elfojtott vágyam felkorbácsolja? Ha ilyen közel van, ha ilyen kézzel fogható elérhetőségben, félő, nem fogok tudni uralkodni magamon?
Bármi is volt a célja, gyanítom, hogy próbára akar tenni. Fel akar izgatni, tudni akarja, milyen gyorsan megy, mire ... Ha nem is a homokos tengerparton fekszünk, nem is vagyok szálkás, éppen nem is élvezzük a naplementét, és nekem nem nedves a hajam... Meg akarom csókolni. Olyan régóta vágyom rá, olyan erős bennem a késztetés...
Vallomásom kissé megakasztja. Hallom, ahogy visszatartja a levegőt, lassan már nem is a szerelem lesz az oka, hogy a szájára hajolok, hanem az elsősegély (levegőt fújni bele), és akkor gyorsan, mint egy kobra, lecsap a számra (még a végén én lepődök meg) és nedvesen szívja-simogatja az ajkaim. Szétfolyok, lebegek, ezernyi szikra pattan bennem és gyúl lángra minden sejtem. Égek, melegem van, tüzel az agyam. És a csókja szomjat olt. Olyan szomjat, amiről sejtelmem sem volt, hogy ekkora, csak most, hogy már oltódik...
Bal kezem a feje alatt. Jobb kezem, mi eddig puhán a derekán pihent, most a hátára siklik, szorosan ölelem magamhoz, és aztán önálló életre kel, kalandozni kezd, lefelé, a fenekére, hogy jobban magamhoz húzzam, magamhoz, magamra, nem csak a farkam kedvéért, de nem kizárólag. Elfelejtem, hol vagyunk, és szívesen helyezkednék fölé, de a fejem nagyot koppan az ágy fenéklapján. Nem foglalkozom vele, semmiség, ebcsont beforr, meg sem érzem, mert csak Nanaia létezik és én, az illata, az íze, a teste a ruhája alatt.... Érinteni akarom. Mindenhol. Bárhol. OTT is, ha engedi.

Mintha egy másik Nanaia lenne velem a szobában. Keresem benne a lányt, akivel pár hete találkoztam, de most egy "nő" van a helyén, ráadásul felettébb kíváncsi. Nem késett el ezzel egy kicsit? Már egy szobában lakunk, ha voltak félelmei arra vonatkozóan, hogy együttélésünk azt is jelenti, ezután rajta élem ki minden szexuális feszültségemet, későinnek tűnhet. Már bejött az oroszlán barlangjába...
Nem akarok én semmit eltitkolni előtte. Abból mindig csak a baj van, de szokatlan az ilyen mértékű kutakodás az intim szokásaim között. Hogy a fű-e ami átsegít, hogy minden kérdésére megpróbáljak megfelelni, vagy az, tényleg ki kell derülnie, el tud-e fogadni olyannak, amilyen vagyok, a hétköznapokon, álmosan, fáradtan, akárhogy, nem tudom. Lényeg, hogy válaszolok neki, mindnre. Őszintén.
Az ágy alatt még közelebb kerül hozzám, és bár először vicces, miről beszélgetünk, őt nézve megint elkap az érzés, elhatalmasodik rajtam, és érzem, elgyengülök. Az egyik álmom mesélése közben kiengedi a haját (reményeim szerint mert rájött, hogy róla van szó, és a kiengedett hajáért mindig is rajongtam), aztán csókolózni kezdünk, egészen vadul, mintha csak két kiéhezett tini volnánk. Talán azok is vagyunk.
Összeolvadunk. A szájaink után a testünk is összetapad, résnyi helyet sem hagyva kettőnk közöt, és a kezem önálló életre kelve kezd kalandozni rajta, egyre követelőzőbben. Mintha neki sem lenne ellenére, csúszik, helyeszkedik, nyomul.
Koppan a fejem, kicsit szétválnak az ajkaink, érzem a forró lélegzetét az arcomon és hallom saját lihegésemet, de a keze még a hajamban, a kezem még a fenekén, és csak egy pillanat kell... Újra az ajkára tapadok, ezúttal lágyan, ahogy annyiszor elképzeltem, finoman felfedezve a vonalait, a száját, a nyelvét, a fogait. Érzem a fű ízét a számban, az ő szájából, érzem a gyümölcsös rúzs (vagy szájfény) ízét, érzem, hogy feszül a teste nekem, és az én testem neki, nem is beszélve arról, ami a nadrágomban feszül.
A legősibb vágy ragad el iránta, képzeletben már messzebb vagyok, a ruhája alatt, benne..., de sokkal jobban szeretem, mint hogy így támadjam le, ráadásul itt, az ágy alatt...
- Fel.. kéne... másznunk...- nyögöm a szájába, és közbe el nem akarom engedni, félek, megtörik a varázs,, ha kiszélesedik a tér. Az ágy alatt rám van szorulva és hozzám, nem is lehetne másképp. Ölelésemmel lehetetlenné teszem, hogy mozduljon. És szám csaka száját keresi.

Az ágy alatt álomvilágba csöppenek. Egy álomba, mely éppen most válik valóra, amibe csak ő van, meg én. Hozzám simul, ajkai az ajkaimnak, először vadul és szenvedélyesen, aztán puhán és forrón, majdnem elolvadok, csak egy ponton leszek keményebb, de meg sem próbálom titkolni, és őt sem zavarja.
Nem tudom, mikor csókolóztam utoljára, talán valamelyik bulin, enyhén ittasan, nem is emlékszem a lányra és ő sem rám.. , nem is jelentett semmit. Amióta csak ismerem, tulajdonképpen mindig Nanaiáréra vágytam, az ő édes kis ajkaira. Százféleképpen képzeltem el, hogyan is zajlik majd le ez közöttünk, de arra álmomban sem gondoltam, hogy majd a közös szobánkban, az ágy alatt. És nem érdekel. Megvan ennek a maga varázsa, és élvezem. (De még mennyire!)
Mozdulnék, simogatnám tovább, ismerni akarom őt jobban és mégjobban, be akarom kezemmel járni az egész testét, de ehhez szűk a tér, örökké beütöm magam valamibe. Javaslom, hogy menjünk fel az ágyra, ölelni és csókolni akarom őt az életem végéig, de megijedve néz rám, és nem csak az ő szeme kerekedik el. Attól tartok, megijedt, bár megbánásról beszél.
- Mi? Mit? - kérdezem, nem is értem, mit kellett volna megbánnom, és ahogy megérzem, hogy reszket, magamhoz ölelem.
- Semmit, Kincsem, semmit... talán csak azt, hogy ennyit vártam...
Az álla alá nyúlok, és magam felé fordítom az arcát, számat újra a szájára tapasztom, gyengéden csókolom újra és újra, mintha minden évet, hónapot, hetet, napot és órát be tudnék pótolni, amit nélküle töltöttem el. Úgy lángol fel bennem a szerelem, ahogy még sohasem éreztem, kitágítva a mellkasom, mint valami vákuum, szívom őt magamba.
- Ne, inkább ne mozduljunk, maradjunk itt...- ölelem át szorosabban, és már tetszik, hogy ennyire közel vagyunk, hogy ennyire nincs mozgástér. Sosem voltam hozzá ennél közelebb.