Tárgy: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Jún. 10 2014, 23:07
To Dr. Skouris
Nagyon nagyon kómásan ébredek valami selymesre és mocorgóra magam mellett. Ahogy megérzem a nedves, apró érintéseket felnyögök és nyúlok máris a szőrpamacs után, magamhoz húzom. A nyulam állandóan felugrik az ágyra, szerencsére ezt a süni nem csinálja utána, ő mászna az ágyamba nagyon hamar sikítanék. A hörcsögöm is kedves nagyjából ilyen téren. A kisállat még nyalogat egy sort, majd követelően felmászik a fejemre, én pedig hangosan morranok, jelezve, hogy értek a szépszóból. Nehezen flülök és elvégzem a reggeli tiruálékat, tehát megetetem az összes állatot, fogat mosok, reggelizek, felöltözöm, ilyesmi, közben már az járkál a fejemben, hogy te jesszusom, ma lesz az első napom a lélekturkásznál. Sajnos a nőt elég hamar otthagytam, mert nem sikerlt meggyőznöm arról, hogy az anyám nem manipulált, és nem vagyok meleg. Márpedig én nem vagyok meleg. Shayne eléggé összezavart, talán mert ő volt mindenben az első. Az első szerelem, csók, szex... megcsalád, szakítás, költözködés. De már vég, és most szépen keríteni fogok magamnak egy lányt, normális kapcsolatom lesz, hétköznapi. Semmi extra nem lesz benne. Csak nem ártana elfelejtenem Shayne-t... az érzést, ami magába fogadott, mikor megölelt, vagy rám mosolygott. Mind őrültség, el kell múlniuk, talán egy orvos segíteni fog rajta, utat mutat ki ebből az egészből. Messze az exemtől. Nem tudom, hogy öltözzek fel, végül a szokásosat veszem. Valami laza felsőt és egy fekete nadrágot. Egy kis ideig a hajamat is próbálom megrendszabályozni, hogy ne legyen kócos, de végül feladom a dolgot, és kilépve a házból szépen felpattanok a bringámra és elkerekezek a megadott címre, ahova egyébként előre bejelentkeztem. Magamban összeszedtem eg kis listát, amiről nem akarok beszélni. Például az apámról. Mert igazából róla csak hallottam, és anya nagyon sátáninak íja le, azt nem úgyse hiszem el, de tudom, hogy nem vagyok mérges rá azért, amit tett velem. Nem tudom, milyen egy apa, így nem hiányzik. Edwardról se szívesen beszélnék, mert ugyan Shayne elől ide menekültem, hozzá, mégsem tudja, hogy létezem, én pedig félek megmondani neki, széttörni a képét a családjáról, lehet, mérges lenne rám, és azt hiszem, azt nehezen viselném el. Hogy egy családtagom ki nem állhat. Lehet, ezért se kerestem még fel... de ezen még kötélhúzok magamban egy sort. És... nem tudom. Shayne-ről se szívesen beszélnék, mert fáj, amit tett, bánt, hogy annyira szerettem, hogy mindent feláldoztam volna érte, és ezt tette... nem tudom feldolgozni, azt sem, hogy még mindig sokszor vele álmodok, és szeretném őt magam mellé. De róla muszáj lesz beszélnem, hogy segítsen a doki rájönni, hogy heteró vagyok, és Ő csak egy kis tévedés volt. Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy szabályos-e, hogy van egy bizonyos sztori, amit szeretnék, ha beadna nekem a pszichodoki, de bánja a fene. Szeretném végre kisöpörni az agyamat, hogy tiszta legyen minden és végül boldog lehessek. Mert anyám hírnevén nem fogok az égbe repülni, és ha cukrászként végül mégis a csúcsra török, akkor is jó lenne, ha a magánéletem nem lenne teljes katasztrófa. A biciklimet egy alkalms helyre lelakatolom, majd felmegyek a rendelőbe és leülök a váró részbe szépen, nem nyúlök semmihez, véletlenül sem, mert nagyon nagyon hajlamos vagyok leverni dolgokat, és annak általában nem lesz jó vége, mert a legtöbb ilyen tárgy törékeny. Teljes nyugalommal ücsörgök, míg be nem hívnak, addig az egyik tortán gondolkodom, hogy addig se Shayne járjon az agyamban, már csak az kéne. - Jó napot! Michaël Ayres vagyok - Mutatkozom be kezet nyújtva. Franciaországban laktam eddig, nem olyan régen költöztem ide, így, ugyan tudok angolul, elég erős az akcentusom, de remélem, nem fogja zavarni. Tényleg, csak remélem, mert én nagyon szégyellem.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Szer. Jún. 11 2014, 00:30
Előző este boncoltam, nem sok időm maradt alvásra, nagyon belemerültem, olyankor vétek abbahagyni. Az agyban semmi rendkívülit nem találtam, egy testet kéne összeraknom ahhoz, hogy teszteljem, de bármennyire is hiszek a képességeimben szembe kell néznem vele: nem én vagyok Dr. Frankeinstein. Hideg zuhannyal és kávéval ébresztettem magam, bár ez utóbbi szinte placebo és valahol szánalmas emberi baromságnak tartom ezt is, néha kellenek az ilyen ostoba kis szokások, hogy embernek érezzem magam. Milyen ijesztő és mennyire nem rémiszt ez meg. A sok hülye miatt van biztosan. Új beteget jelentettek ma be hozzám, először reflexből és majdnem nemet mondtam, be vagyok táblázva, de aztán megpillantottam a nevet, Ayres és érdekelni kezdett a dolog. Edward sosem említette, hogy lenne testvére. Azonnal adtam időpontot és még az időben befáradásra is hajlandóságot mutattam. Nem sokkal érkeztem a beteg előtt, száguldó szuper kocsival, gyorsan, vakmerően és biztosan vezetek. Az asszisztensnőmmel hozatok még egy kávét, már megszokta, azt is tudja hogyan szeretem és ahogy rásandítok néha az az érzésem földöntúli örömöket okozok neki az ilyen lényegtelen kérésekkel. Csak kérnie kéne, amúgy nem vonz, egyszerű és szolgalelkű, túlbuzgó, lerí róla mikor mit gondol és hogyan képzeli velem, szinte mókás úgy tennem, hogy sejtelmem sincs. Talán le kellene cserélnem, mostanában túl sokat vagyok nőkkel. Mielőtt bejönne még egyszer átfutom Edward aktáját, semmi utalás sincs benne arra, hogy lenne testvére, de kellemes olvasmány így a kávé fölött, az érkező férfiról nincs semmi adatom. Fattyú lenne? Azért az Ayres név. Mindig forrón iszom, szinte észre sem veszem, ahogy égeti a torkom a lötty. Edward hol is tart pontosan? Éppen összejött Kiliannal, amikor felvilágosítottam, hogy valójában Phoenixhez vonzódik, valamint tanácsot adtam arra vonatkozóan hogy készítse ki. Hm...szerintem nem fogadta meg, nekem kellett kezeskednem érte, aztán Kilian teljesen összezuhant, így lehet új embert varázsolni valakiből. Most egy nagyon pocsék személyiségből lett egy fokkal letisztultabb szemete a társadalomnak. Vagyis kíváncsi vagyok Mr Ayres2-re. Kék szemeim érdeklődve villannak az övéibe,amikor belép, valóban látok hasonlóságot köztük, jó génjeik vannak Ayreséknek. Noha acélos pillantásom, legtöbbször elborzasztja és megfagyasztja pácienseim én azt hiszem Edhez hasonlóan egy tökös figurával van dolgom, így nem fog bepisilni. - Jöjjön Mr Ayres, Dr Skouris Emelkedem meg kicsit a székemből, hogy kezet fogjak vele, francia fattyú a drága, hamiskásan elmosolyodom, ezt egyes, rosszindulatú paranoiásak gonosznak nevezik, nem is értem az embereket... - Mi szél fújta felém Mr Ayres? Gondjai vannak? Tudja egyáltalán, hogy van egy öccse és véletlenül épp a betegem? Fürkészőn fűzöm tekintetem az övébe, ujjaim összefűzöm és ajkaim elé emelem, tartásom laza, mégis hideg távolságtartó, amilyet általában az orvosoktól követelnek.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Csüt. Jún. 12 2014, 11:19
To Dr. Skouris
Ha belegondolok, hogy ez az egész egy fiú miatt van, egészen mérges leszek... magamra. Ha csak egy kicsivel éberebb lettem volna és oda figyelek arra, amit éppen csinálok, akkor talán meglátom, hogy akibe éppeb beleesek, az egy pasi. Nem is akármilyen pasi, hanem olyan, akinek a szex teljesen mindegy, és ugyanolyan mindenkivel. Lefeküdt velük, mert megkívánta őket, mert tetszettek neki, de csak egyszer feküdt le mind a hattal és csak az élvezet kedvéért. Érdekelne, hogy ha én feküdnék le egy fél focicsapattal, akkor vajon ő is elfogadná-e ezeket a válaszokat. Én elhiszem neki, hogy neki azok nem számítpttak. Komolyan mondom, elhiszem. De attól nekem még nem lesz jobb, és ha van valami, amit nem viselek el, az az, ha megcsalnak. Talán, ha csak egyszer történt volna meg, és szól utána és megbeszéljük, akkor más lenne a helyzet. Na de hatszor... ez elveszi a megbánás minimális lehetőségét is. Én is csak egy név voltam a listáján, valaki akihez haza mehetett és csinált kaját is, elhozta a ruháit a tisztítóból és elmondhatta a gondjait. Én voltam az állandó pont, a kiindulási részleg, ahova visszatérhetett. De én nem ez vagyok!!! Na mindegy, minél többet gondolkodom ezen, annál inkább behergelem magam, szóval ezt szeretném elmúlasztani, amíg még nem ereszt belém teljesen gyökeret. Kicsit sem éreztem kínosnak, hogy pár hónappal az érkezésem után máris pszichiátert keresek magamnak, végül is tök normális, hogy az embernek nincs ki mind a négy kereke. Illetve én ezt próbálom beadni magamnak, elég kevés sikerrel. De azért, sutba vágva minden büszkeségemet, eljöttem ide minden katasztrófa nélkül, és ezzel a teljesítménnyel eléggé elégedett vagyok. Míg vároom, hogy behívjanak mindenre figyelek, csak a gondolataimra nem, de szerencsére nem kell sokáig kint toporognom és be is mehetek. Állítólag az első találkozás, pillantás a legmeghatározóbb... nos remélem, most nem így lesz, mert első pillantásra a doktor rendesen helyesnek tűnik ~ amire ugye nekem szigorúan tilos gondolnom és nem csak mert az orvosom ~, és mindemellett ijesztőnek is, legalább annyira, hogy elbizonytalanodjak abban, meg merjek-e egyáltalán szólalni mindezek után, illetve elszégyelljem magam, amiért vannak problémáim. Kezet fogok vele minden esetre, mert ezt így illik, szóval megteszem, és reménykedek, hogy nem próbálja meg eltörni az ujjaimat, ami azért eléggé reális félelem ilyen pillantás után. Magamban csendben elgondolkozom azon, hogy vajon nem találtam-e meg a modern Dr. Lectert, aki egy idő után vagy meg fog enni, vagy gyilkosságra fog felbujtani, de végül arra jutok, hogy túl sokat filmeztem mostanában és fel kell hagynom a Hannibál sorozattal is, mielőtt komoly paranoiára tennék szert. Viszont a pszichopata fejtegetésben kicsit elmerülve majdnem elmulasztom a kérdést. - Hm? - Kérdezem picit szétszórtan, majd mikor leesik a kérdés kicsit zavarba jövök. - Jaj, ne haragudjon, kicsit szétszórt vagyok... igen, akad pár gondom, nem rég költöztem ide Avignonból... a féltestvéremhez, hogy elmondjam neki, de végül nem mondtam... és... csak... kezdek összezavarodni azt hiszem - Hát igen, hogy most Shayne elől menekültem-e ide Edwardert, vagy Edwardert jöttem, és mellesleg Shayne elől, azt nem tudom eldönteni, ahogy az apámmal kapcsolatos dolgokat sem, meg az anyámmal, és azzal, hogy ki vagyok én pontosan és kiket... szeretek, illetve nem. - Ettől pedig eléggé rosszul alszom, és mielőtt kirúgnak, gondoltam... eljövök... ide... ha nem gond. - Útközben, ha hellyel kínált, leülök, ha nem, akkor állva maradok, és úgy zavarodok bele megint az egészbe, pedig azt hittem, hogy ez nekem csak gondolatban ilyen nehéz, de mint az ábra mutatja, közel sem így van és egyre jobban elvesztem a fonalat. Zavaromban, idegességemben és minden miatt együtt megint elkezdem kapargatni a kézfejemet, ami már egyébként is silány állapotban van, illetve már nincs rajta túl sok bőr azon a helyen. - Köszönöm, hogy ilyen gyorsan kaptam időpontot - Teszem még hozzá, aztán már tényleg befogom a számat. Nyomorultul érzem magam a változatosság kedvéért. És azt még el se mondtam, mennyire szeretek depresszióba vissza-vissza zuhanni, egyre mélyebbre, és a legutóbbiból is rettenetesen nehezen másztam ki, főleg a kórház miatt, mert nem segített túlzottan, hogy pár hónapig sehova nem engedtek ki, miután jelentős vért pumpáltak belém vissza. A pánikolásaimról pedig még ennyit se beszéljünk. Anyám rettenetesen ki tud ezekért borulni rám, ez pedig csak méginkább növeli a pánikot... mit szépítsem, pánikbeteg is vagyok. Van néhány gondom, jól látja az orvos.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Csüt. Jún. 12 2014, 22:56
Az idő számomra mindig nagyon lassan telik, mintha nem egy síkon élnék a tömeggel. Vontatottnak tűnik, ahogy az emberek egyáltalán kinyitják a szájukat, hogy percek kellenek nekik, amíg valamit megrágnak. Távolságtartó értetlenkedéssel állok a dolgok fölött, többször elszámolok százig, közben sugallom, hogy ott vagyok az ő jelen pillanatukban, mégha fényévnyi távolságra is ugrok. Ilyen az Ayresre váró időm is, de mentségemre szóljon, megtanultam türelmesnek lenni. Hogy a fenébe bukkanhatott fel ilyen hirtelen egy kifejlett hím testvérpéldány? Első pillantásra talán a markánssága emlékezetet Edwardra, az Ayresek magával ragadó bája, sármja. Talán az állkapocs... Könnyeden rázok vele kezet, tenyerem egészen hűs szokott lenni, de természetesen dinamizmust és tartást is viszek bele, különben talán olyan lenne, mintha patak csordogálna végig az ember kezén. Ez nem mindig jó. Tekintetem érdeklődően az övébe bilincselem, általános reakció, hogy ettől zavarba jönnek. Pillantásom nyilván ismét túl átható és röntgenszerű, ezen nemhogy változtatnék, de csavarok egy kicsit, még élesebben vájom bele zavarbajvetően embertelenkék pillantásom az övébe. Legalább megállapítom, hogy az ő szemei is kékek és szintén tudna velük nézni orkán módjára, ha elsöprő akarna lenni. Hm...lehetséges, hogy ennek nincs tudatában. Álmodozó lehet. Az emberek kilencvenkilenc százaléka megtorpan, ha engem lát és nem kopaszodó, pocakos fogatlan entitásokat. Szétszórt, veszem észre. Összeráncolom a szemöldököm, hát ez elég zavaros, hátrébb húzódom, de a tekintetem továbbra is az övébe van ágyazódva, ha csak el nem néz. Amennyiben félrenéz, könnyen és újra elkapom a tekintetét, olyan lesz mintha fecskékkel kergetőznék. - Semmi baj, foglaljon helyet, kér egy pohár vizet? Nehogy összeessen csak azért mert meglátott, habár tudatában vagyok kivételes küllememnek, el még nem ájultak tőlem a szó ilyen szoros értelmében. - Tehát Avignonból költözött a féltestvéréhez, pontosabban csak szeretne hozzáköltözni, ha ő tudna magáról. Miért nem hozzá ment először? Honnan tudta meg egyáltalán, hogy féltestvére van? Tehát Edward még nem tudja, milyen érdekes... - Semmi baj, néha mindenki összezavarodik, főleg, ha kiderül, hogy van egy féltestvére. Hangom nyugodt, bár még mindig hideg és tárgyilagos, a szavaim tartalma talán nyugtatólag hat a betegre. Igaz, volt valaki, aki epilepsziás rohamot kapott tőlem, majdnem elfelejtettem. - Ezen könnyű segíteni, ha nyugtalannak érzi magát és annak vannak testi tünetei felírok egy könnyebb nyugtatót, esetleg enyhe altatót. Szed gyógyszereket? Mit dolgozik? Kérdezem, bizonyára nagy koncentrációt igénylő munkája van. Márpedig kapni fog gyógyszert, mert kényszeresen kapargatja a kezét. Felállok, megkerülöm az asztalt és mielőtt még talán észbekapna fölé magasodom. Egyáltalán nem hasonlít Edwardra, vagy csak nagyon kikészült. Ennyire nagy hatással volna egy titkos féltestvér az emberéletre? Gyenge emberi nem! Ránézek a kezére, tekintetemből süt a lesajnálás, de ha felpillant rám, finoman elmosolyodom. Hülyét kapok az ilyen kényszercselekvésekről, ez vakaródzik - Ne magát bántsa, inkább fogdosson valamit Átnyúlok fölötte, egész közel kerülök hozzá, de remélem a közelségem és az illatom, ami nagyon jó mert nagyon odafigyelek rá eltereli a figyelmét annyira, hogy abbahagyja a kaparászást. Azért a stresszlabdáért nyúlok, amit Edwardnak szoktam adni. Milyen ironikus... Ha megragadtam az eszközt finoman az ölébe ejtem, kellemes marzsigatásra ösztökélő anyaggal van tele mint a babzsákok, kicsit reccsen is, ahogy az ölébe pottyan. - Tessék, ezt nyomogathatja Hajolok át fölötte ismét, kár egy ilyen kellemes testet tönkretenni, ez mindig bosszantott. - És igyon egy kicsit Az asszisztensre ilyenkor rászólok, hogy ne zavarjon, de lehetne egy hatodik érzéke... Tényleg ki fogom rúgni. Ha már állok akkor egy a pulton heverő poharak közül leveszek egyet és mivel az irodámban is van csap megtöltöm vízzel. Remélem a csapvíz jó lesz neki. A szomszéd szekrényem tele van gyógyszerekkel, onnan leveszek egy doboz magnézium pezsgőtablettát és belerakom a vízbe. - Magnézium, segíteni fog Majd a kezébe adom a poharat, ölében, kezében most már elegendő tárgy van, hogy eleressze azt a szerencsétlen testrészt, már ha elfogadja a vizet. Lassan visszasétálok az asztalomhoz. - Nincs mit. Állt már pszichiátriai kezelés alatt? Állapítottak meg önnél rendellenességeket? Esetleg kórházi kezelés? Ránézésre megnövekedett az arousal-szintje és pánikbeteg, talán bipoláris zavarai is vannak, jó helyre jött. Ayres...beteg egy família.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Csüt. Jún. 12 2014, 23:47
To Dr. Skouris
Nagyon különleges ez a pasi, nem tudom, mi olyan furcsa benne, de ő nem zavar, pedig az előző pár agyturkász rettenetesen irritált valami furcsa okból kifolyólag, és csak menekülni akartam tőlük, de ez most érdekes, vagy már csak annyira kialvatlan, fáradt, elgyötört vagyok, hogy őt a legkönnyebb befogadnia az agyamnak. Ami egyébként már eléggé irtózik az emberektől, mivel minden fontos személy az életemben eltolt bennem valamit. És nem tudom, hogyan kéne visszaállítanom, nincs meg hozzá az eszköz, és ezért állandóan pánikrohamaim vannak... jobb esetben, rosszabban jön a depresszió és magamnak esek. Az kicsit sem vicces, utálom ezt az érzelmi hullámvasutazást, mrár nagyon belefáradtam. És ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy istenesen összezavarodjak. A kínálásra leülök, talán kicsit zavarodottan és bátortalanul, a víz kínálására nemet mondanék leginkább, de eszembe jut, hogy ma nem nagyon ittam eddig semmit. - Igen, köszönöm, az jól esne - Fogadom el halvány mosollyal a kínálást. A kérdésáradatra felvonom a szemöldökömet és mély levegőt veszek. - Azért, mert... elvileg... egy évejártam valakivel. Mikor szakítottunk én... elmenekültem. És az első valaki, aki felmerült bennem a féltestvérem volt. De már jó fél éve vagyok itt, és nem mertem elmenni hozzá. Az anyám olyan látványosan gyűlölte az apámat, akit soha nem láttam, hogy nem volt nehéz utána nézni, hogy van egy fia. De nem régóta tudom - Azért érezni, melyik a fontos rész, a szakítás, menekülés, mivel azon úgy átrohantam, mintha parázson sétálnék. Értetlenül nézek fel rá, aztán csak leesik, de fejet ingatok. - Nem Edward zavart össze. Én csak... még soha nem volt kapcsolatom Shayne előtt és mikor... akkor én csak... úgy éreztem, muszáj minél távolabb kerülnöm tőle minél hamarabb és azóta nem értem... mi történt és mit érzek - Olyan mélyen vörösödök el, hogy egy paradicsom megirigyelné a színemet. Hát persze, ki más fújná el életem, egyébként is rettenetesen gyenge lábakon billegő kártyavárát, ha nem ő. Pedig úgy viszáztam magamra, hogy ne boruljak ki megint teljesen, de nem sikerült. Nagy zavaromban észre se veszem, hogy elmondtam a nevét, amiről lehet tudni, hogy fiú. Ilyenkor mindig beáll a fejemben a teljes tanácstalanság, és ilyenek felett elsiklok. Örülök, hogy fel tudna írni nekem valamit, ami legalább az álmatlanságomon segít. - Nem... már semmilyen gyógyszert nem szedek. És cukrászmester vagyok. Tortákat csinálok, díszítek. Az anyám elismert szakács, ő próbált kitanítani, de nem nagyon bírtam a nyomást, ezért kirakott egy nyugodtabb részbe - Jó, igazából az volt a gondja, hogy miután fél napon át üvöltözött az alkalmazottaival, és velem is, miután rámkiabált ki tudja, hanyadszor, rámtört egy pánikroham. Hirtelen indul meg felém és áll meg fölöttem, én pedig az ülőalkalmatosságba passzírozódom előle. Mit akar? Kissé riadtan nézek fel rá, még az ujjaim is megállnak kezemen. Megdermedek, mikor átnyúl fölöttem, illata bekúszik orromba. Nem tudom nem bántani magam, itt zakatol az agyamban a kérdés, mit szútam el Shayne-nel, miért nem voltam elég neki, miért történik ez velem, miért nem kellettem az apámnak, miért miért miért. Az egész életem erről szól. De a labdát megfogom és elresztem cserébe a kézfejem. Érdeklődve szorítom meg a labdát, így észre se veszem, hogy elmegy valamerre, csak akkor eszmélek fel, mikor a poharat nyújtja, én pedig elfogadom és nézem a pezsgőtablettát benne karikás szemekkel. - Köszönöm, megiszom - Motyogom, valóban belekortyolva a vízbe, viszont a kérdésekre majdnem átöblítem az egészet az orromon, így inkább lerakom, és mielőtt még aa kezemnek esnék inkább a labdát fogom meg. - Voltam, igen, csak semelyiküknél nem maradtam sokáig... van, amelyik leadott és olyan is, akit én hagytam ott, mert állandóan... felhúztam. Öh... pánikbeteg vagyok és... néha... hirtelen rámtör a depresszió. Aztán ugyanolyan hirtelen eltűnik. De nem úgy, mint másoknál, sokkal többször, gyorsabban. Úgy érzem, mintha egy... hullámvasúton ülnék, és ez nagyon elfáraszt. - A végére nem felelek, csak vonakodva mozdulok, hátrálok a székben, ameddig csak lehet, a kezeimet nézem, kinyitom a számat, hogy mondjak valamit, de végül becsukom, és ezt eljátszom párszor, mire végre hang is kijön. - Sokszor voltam kórházban. Mikor leér a hullámvasút... nem mindig tudom kontrollálni magam és ártok magamnak... Általában az olyanok után soha nem engedtek haza azonnal. Csak... felüti a fejét a gondolat és belehergelem magam, annyira, hogy már nem tudom megállítani. Nem sokkal azután is kórházba kerültem, hogy ide költöztem. - Fúj, nem bírom a vért, de akkor igazán újrafestettem vele mindent, aztán jött egy kis megvilágosodás, és kihívtam a mentőket. - Annyira sok a fájdalom... nem csak bennem, mindenhol és sosincs vége, pedig annyira... próbálkozom. - Nem merek felnézni a dokira, helyette a labdát figyelem ujjaim közt. Nyelek egyet. - Nem kell egy ilyen testvér a féltestvéremnek, ezért tartottam távol magam tőle. Reméltem, kicsit... megnyugszom, már nem leszek olyan zavart, de nem tudom elfelejteni Őt, és így nem tudok helyre rakni semmit. Nem tudom össze rakni magam újból. - Óvatosan felnézek rá. Most lehet, ő is el fog küldeni máshoz. Mondván, hogy ilyen esetekkel nem foglalkozik. Nem tudom, mit értenek ilyen alatt. Pár pillanatig hallgatok. - Maga is el fog küldeni? - Kérdezem meg, mielőtt ő kimondhatná. Jobb így, mert ha a válasz igen, legalább... legalább én mondtam.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Jún. 17 2014, 14:00
Voltak már rosszabb eseteim, ő legalább meg tudja mondani szomjas-e, vagy sem, igaz eltűnődik a válaszon, míg én összehúzott szemmel figyelem. Lehet, hogy rossz szót használtam, mikor a gyógyszereket egy lapon említettem az "enyhével" Figyelmesen hallgatom Mr Ayres kettőt, akit bizonyára még inkább megingattam kérdéshalmazaim által. Lássuk az első megnyilatkozást. Egy éve járt valakivel. Itt akár meg is torpanhatunk később, előbb végighallgatom. Összevonom szemöldököm, ilyenkor rám fogják veszettül, csúnyán, gátlástalanul nézek, de egyrészt kedvtelő pillantásokat ártatlan és zavart tekintetekbe ágyazni, másrészt csak figyelek, koncentráltan. - Tehát megviselte ez a szakítás és egy időre meg is bénította, mert már fél éve kerülgeti a testvérét. Próbálom összegezni, kérdő pillantást vetek felé jó nyomon járok-e - S nyilvánvalóan fél. Meg tudná fogalmazni a félelmeit? Kérdezem, jelen időben, még mindig rettegősnek tűnnek, mintsem motiváltnak cselekedetei. A következő részmonológjából olybá tűnik saját érzéseitől retteg. Ismét nehéz kivennem a dolgok értelmét, még inkább ráncolom szemöldököm és fúrom belé, mélyre a tekintetem. - Tehát a párkapcsolata. Miért ért véget? Valószínűleg még mindig nem dolgozta fel, különben rég Edwarddal lenne, vidáman koktélt szürcsölnének és dalolászva ecsetelnék legújabb hódításaikat. - Elmenekült Shayne elől. Egészítem ki, mintegy magamnak, bár talán ezek a megjegyzések is Mr Ayres segítségére lehetnek, egyfajta megvilágosodásként, hiszen azt mondta össze van zavarva, az is világos, hogy miatta ilyen zavart. Rengeteg kérdésem lenne, de szépen, sorjában, képes lennék én is összezavarni, némi kísértő bizsergetést is észlelek ehhez, de vonásaim kisimítom, tekintetem megenyhítem némi felszínes mélasággal. - Próbáljuk megfogalmazni mit érez. Mondok egy szót és ön vágja rá azokat a dolgokat, amik legelőször az eszébe jutnak. Ezt hívják asszociációs játéknak. Ránézek benne van-e, három rövidke szót fogok mondani, ha látom, hogy felkészült artikulálva megadom a hangot: Edward, apa, Shayne Igen könnyű megállapítani egy ember érzéseit embertársaihoz, vagy egyéb dolgokhoz kapcsolódóan. Figyelemreméltóan élénk vörösbe vált az arcszíne, bármelyik érett paradicsom megirigyelné, szórakozottan legeltetem pillantásaim az arcrezdülésein. Gyógyszert azt most fog kapni, nem lehet magas strassztűrő képessége, biccentek a mesterségére, felteszem hatalmaskodó anyja bizonyos értelemben elnyomta. Mikor felállok szinte halálra rémítem, nevetséges ahogy belelapul a székbe mint egy lesokkolt rágcsáló, legszívesebben az orrára fújnék, hogy garantált legyen egy szívroham. Szórakozottan figyelem, ahogy markolja azt a labdát, mint szilárd pontot az életében, valószínűleg úgy érzi körülötte minden a legmélyebb és sötétebb káoszba torkolt. A kezébe nyomom a pohár magnéziumot, ujjaim lenyomata a hideg vizespoháron ragad. Meglepve látom, hogy nem nagyon iszik belőle, de a labdához máris ragaszkodik. Visszasétálok a székemhez, leülök rá, onnan hallgatom. - Hangulatingadozások Biccentek, hogy ebben semmi rendkívüli, a depresszión belül is rengeteg fajtája van a betegségnek. - A jó és rossz kedve váltakozik? Bizonyára, de azért megkérdezem. - A párkapcsolatában is előfordult ez, vagy inkább utána? Felvont szemöldökkel figyelem, hogy úgy tátog mint egy hal, végre nagy nehezen ráveszi magát a beszédre. Meglepően életképtelen figurának tűnik, minél hamarabb értesíteni kéne Edwardot, hogy nyakába szakadt még egy nyűg. Érdekes lesz a pillanat. A gyógyszerek mennyiségét magamban megemelem, őt nem rémítem még jobban halálra. - Például? Öngyilkossági kísérletek? Ártani az ember sokféleképpen tud magának, elég tág fogalom. A stresszlabdára nézek milyen állapotban van, úgy tűnik nem nagyon éli ki magát rajta. A számítógép felé fordulok és pötyögni kezdek rajta, elég súlyos esetnek tűnik. Fújok egyet a száraz levegőbe, ez még problémás lehet. Ujjaim ügyesen pattognak a kellemes kopogós hangot produkáló billentyűzeten, a legtöbb betegem méla transzba ejti. Mikor végzek egy kis névjegykártyát húzok ki az egyik elülső fiókomból. - Ha meg akarná magát ölni hívjon engem, vagy rögtön a pszichiátriai intézetet. Tudja Mr Ayres maga súlyos esetnek tűnik Villantok rá egy ironikus mosolyt, ajánlom neki, hogy eltegye a cetlit. - Fogunk a beteges hajlamaival is foglalkozni, de nézzük előbb a párkapcsolatát. Feltettem már néhány kérdést ezzel kapcsolatban, hagyok neki időt a válaszadásra. - Fájdalom? Mit érdekli magát más embereké, tudtommal maga Mr Ayres és nem Mr Krisztus Nézek rá merően, gúnyosan. - Ezt bízza a féltestvérére. Maga nyilvánvalóan nehéz eset, de biztosan vannak jó tulajdonságai és idősebb nála, sok mindenben a segítségére lehet. Megtámasztom könyökömmel a fejemet, a biztatás az unalmasabb része a dolgoknak. - Csak akaraterő kérdése Mr Ayres. Nem, nem fogom. Csináljunk magából embert, mit szól hozzá? Jelenleg elég hulladékgyanús. Közelebb hajolok a félénk kis pocokfiúhoz és megajándékozom legszélesebb, ellenállhatatlanabb mosolyommal, amit csak pondróknak oszthatott a balsors.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Jún. 17 2014, 15:24
To Dr. Skouris
Nem akartam beszélni Shayne-ről, nem akarok visszagondolni rá. Arra, hogy végre boldoggá tett. Talán soha nem voltam olyan önfeledten boldog, mint vele, mikor mellettem volt, és csak megölelt, vagy felkelt. Az összes olyan nagyon szép emlék, mégis félek tőlük. Elhitetik velem, hogy lehetek boldog is, mikor ez nem igaz! Akkor elhittem, és az ébredés szörnyű jeges zuhany volt. Nem akarom soha többet. Nem tudom, mitől félek, hiába kérdezi. - Attól, hogy valami megint úgy fog fájni. Hogy megint elhiteti velem valami, hogy rendben lesz és megint becsapás az egész. - A szerelemtől, attól félek. Félek, hogy még szeretem Shayne-t, hogy nem fogom tudni elfelejteni. Hogy a szerelmem felé soha nem múlik majd el. Mély levegőt veszek. Hát persze, hogy nem tudtam feldolgozni, mégis hogy dolgoznék fel olyat, aminek nem tudom az okát. Akárhányszor megkérdezem magamtól, hogy miért, mit rontottam el, az a válasz, hogy fogalmam sincs. - Megcsalt. Ötször-hatszor. És utána ezt úgy közölte, mintha természetes lenne, nem lenne gond. Mert csak egyszeri alkalmak és nem érzett semmit, csak vágy volt. Mégcsak meg se lehetett beszélni, mert nem érzett ebben hibát. Próbáltam rájönni, hogy miért, de nem tudtam megmagyarázni - Ez az egész nekem túl bonyolult. Nyilvánvalóan nem érezte azt, amit én, hiszen akkor millió egy hibát talált volna a saját viselkedésében. Felpillantok a dokira, és kicsit tartok a játékától, de belemegyek. Mi bajom lehet belőle? - Rendben, igyekszem - Ami először az eszembe jut. Nem lehet az annyira vészes. Felteszi a szavakat, és agyam szinte azonnal rákattan a válaszra és már mondom is. - Önállóság, eső, pótolhatatlan - Mondom a szavakat a nevek sorrendjében, és csak kicsit később esik le, hogy mit mondtam Shayne helyén. - Mármint elmúlt! - Persze, én is tudom, hogy ez mennyire nem ér semmit, csak magamat akarom meggyőzni. Legyűröm a késztetést, hogy valami olyasmit morogja: ez hülye játék. A labdára viszont figyelek, valahogy máris szimpatikussá válik, mert ez csak egy labda. Nem vár el tőlem semmit, nem kell, hogy tegyek érte valamit és nem akar bántani. Összességében bizalmat ébreszt bennem maga iránt, még ha ez baromi nagy állatság is, örülök, hogy a kezemben van. A kérdésre vállat vonok. - A kicsattanó jókedv és legmélyebb verem váltakozik - Az egyik pillanatban még boldogan rohangálok és sokkal több dolgot teszek meg, mint kéne, a másikban egy sima tortát alig bírok elkészíteni, és azzal is úgy érzem, a világ legnyomorultabb szerencsétlene vagyok. - Előtte, tizenhat éves korom óta, akkor volt az első. Mellette elmúlt, és ahogy kitettem aznap este a házából a lábam, úgy éreztem, megint áthajtott rajtam egy autó - Na igen, az kétségtelenül életem egyik leghirtelenebb változása volt, az egész negyed óra alatt történt. Egyre kínosabb és kínosabb témák jönnek és egyre zavartabbá is válok tőlük. - Legtöbbször az. Mert... ha valamit nem sikerül megjavítanunk, akkor egy idő után feladjuk és kidobjuk - Ez egy marha rossz példa emberekre vezetve le, a fenébe. Míg ő szépen eljátszik a számítógépen, én a labdával játszom, szorongatom, sokkal inkább azt, mint a kezemet, tényleg kéne neki hagynom időt, hogy rendbe jöjjön, mert hamarosan nem sok mindenhez fogok tudni hozzányúlni anélkül, hogy nyekeregjek a fájdalomtól. Váratlanul megszólal, felkapom a fejem, nézem, amit nyújt, egy ideig nem veszem el, de végül mégis elfogadom és a zsebembe csúsztatom. - Felhívom, de inkább Magát - Nem nagyon szívlelem már a gondolatot sem, hogy egy életunt recepcióssal beszéljek. Akkor tuti felkötném magam. Nem mondok semmit arra, hogy súlyos esetnek tart, ezt már páran mondták nekem, nem fogom a lelkemre venni. Van azon már éppen elég dolog. Már megint Shayne-ről akar beszélni, de én meg nem akarok! Mégis kénytelen leszek, ha várok valamit ettől az egésztől. - Shayne... idősebb nálam pár évvel. Orvos. Mindent megadtam neki, amire csak vágyhatott. meghallgattam, ha baja volt és... a barátaim mondták, hogy megcsal. Nem hittem el, hónapokig elutasítottam, aztán rákérdeztem és bevallotta. Nem próbálta megmagyarázni és nem sajnálta. Láttam, hogy felesleges lenne erölködnöm, ha ennyire nem érti. Úgyhogy felálltam, összepakoltam a cuccaimat egy táskába, szép életet kívántam neki, nem voltam mérges rá, hiszen ő nem érezte a gondot. Eljöttem. Két napra rá pedig elköltöztem. - Nem tudom, mi mást mondhatnék. Ő volt mindenem, szerettem őt mindenkinél jobban. Felnézek rá, összevonom a szemöldököm, és kiiszom poharamból a maradékot. - Érdekel, mert nekem mondják el, tőlem várnak választ. Csalódottak, ha nem kapják meg és én meg rosszul érzem magam, mert nem segíthettem nekik, mikor hittek bennem - A gúnyos pillantást nem tudom állni, bennem nincs meg ez a vasakarat, inkább a nadrágomat figyelem elmélyülten és a labdát szorongatom. - Ezt én is remélem - Mosolyodok el halványan. Ha szeretnék most valamit, az az, hogy Ed hasznosnak találjon. Figyelem, ahogy áthajol az asztalon a mosollyal, ami azért eléggé bíztató, és kedves tőle, így egy kisebbel, de viszonzom. - Azt hiszem, az mindenkinek az előnyére válna - Hagyom rá, nem kötözködök azzal, hogy dehát én már így is ember vagyok. Mert nem vagyok az. Nem teljesen. - Miért vagyok nehéz eset? Nem lehet... megérteni amit mondok? Vagy... nem tudom, miért gondol annak mindenki? - Tudom, hogy itt főállásban ő kérdez, de azért talán egyet megenged nekem is.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Pént. Jún. 20 2014, 10:18
A fejem kell támasztanom hozzá, hogy ezt hallgassam, akárha egy kislány, vagy klimaxos nő beszélne, Ayres fűt, mint egy kályha, remélem tisztában van vele. Szemeim oly érdeklődéssel isszák a szavait, mintha sosem hallottam még volna ilyesmiről, ádáz képmutatás lehetne a középső nevem. Még bólogatok is, éppen rossz helyen. Egy pszichiáter nem rázhat fejet cöccögve, idegtépő, kecsketípusú gyógyítók irritáló szokása. - Ha ilyesmitől fél kizárja az életéből a szerelmet, márpedig maga romantikus alkat. Ezt fogadja el, szinte nagy betűkkel van a homlokára tetoválva ez a szomorú tény. Ez nem jó hozzáállás, az élet tele van kockázatokkal. Nem élhet úgy, hogy kizárja ezeket csak mert fél, ne féljen. A félelem romboló erő, tönkreteszi magát, legyen bátor. Mint egy igazi férfi, nem attól lesz valaki hős, hogy elbújik az érzelmei elől, hanem, hogy megéli a dolgokat. Igyekszem kiszűrni a hangomból az unottságot, sőt a mondandó végér még a hangom is felélénkül és a légy férfi felszólításhoz villogó tekintetet kap, tudom, hogy egy tockos kiborítaná. - Én tudom miért. Nézek rá szemöldökfelvonva, határozottan. - Mert Casanovát kellett felszednie. Ilyen típus, élvezi az életet, de érzelmi dolgokba nem szívesen bonyolódik. Magát szerette? Most a megcsalástól elvonatkoztatva, úgy érzi szerette? Fűzöm össze hosszú ujjaim. - Két dolgot tudok javasolni. Felejtse el, de ez a könnyebbik és szenvedősebb megoldás. Keressen mást, élvezze az életet maga is, vannak melegbárok és megbízhatóbb fickók, talán talál egy hűségeset és lassan beleszeret. Vagy csalja meg, esetleg hazudja azt, hogy megcsalta, ha nem akarja, így tesztelheti valóban szerette-e, esetleg szereti-e még magát. Ha szereti állítsa patthelyzetbe, beszéljék meg a játékszabályokat, a legjobb lenne, ha belemenne abba, mivel neki is rosszul esik a megcsalás, hogy többet nem csinálják, ha nem meg bele még mindig két lehetősége van. Vagy elhagyja és hűségesebb darab után néz, vagy ön is élvezni kezdi a többieket is. A szám is kiszáradt ennyi beszédtől, öblösen pillantok rá, keményen, meg kell edzeni a fickót, ez hihetetlen. Az asszociációs játék közben is meredten, élesen figyelem. Érdekes, hogy Edről az önállóság jutott eszébe. - Talán ez az, amiben követhetné az öccsét Teszem fel, én anyuci kicsi fiának látom ezt a fickót, vagy a mamától, vagy egy még ismeretlen öcsikétől és a volt pasijától, de erősen függő viszonyban van. - Mennyire érzi magát önállónak? Biztos, ami biztos alapon rákérdezek. Az esőtől csak a homlokom ráncolom. - Szeretné megismerni az apját? Ha jól vettem ki a szavaiból nem kellett neki és kockázatos a lelki állapotát figyelembe véve megáldani még egy lehetséges traumával veszélyes lenne, de egyrészt én élvezném, másrészt teher alatt nő a pálma és Mr Ayres története is kuszább lenne. Shaynere biccentek, miközben nagyon jelentőségteljesen meredek a beteg szemébe. - Még szerelmes belé. Nem múlt el A kegyetlen mosoly elmarad, csak viaskodom vele, míg a labdát nézi, ismét pötyögnöm kell, hiszen egy mániás zavart máris észleltünk nála, márpedig arra gyógyszer kell. - Bipoláris zavar, mániás depressziónak is nevezik, erősebb antidepresszánsokat kap. Írok is rögtön egy receptet, hogy el ne felejtsük, vagy ha lejárna az időnk ezt itt ne felejtse, tulajdonképpen gyógyulásának kulcsáról beszélünk. - Xanaxot is kap. Nyugtató, biztosan szedett már. Hangulatstabilizáló gyógyszert fog kapni, Quetiapint. Ezt reggel és este vegye be, a xanaxot csak elalvás előtt. Altatóra nem nagyon szeretném rászoktatni, egyelőre csak egy nagyon enyhét írok fel, de csak akkor vegye be, ha a Xanaxtól sem tud elaludni, máskülönben elég lesz ez a kettő. Magyarázom, közben szuggesztíven bámulom, nagyon kéne, hogy figyeljen és megjegyezze, amit mondok. - Akkor Shayne akármekkora barom is jó hatással volt magára Közlöm kertelés nélkül, meggyőzően. - Ha ennyire fontos ne tegyen le róla olyan hirtelen. Tanácsolom mellesleg, a boldogsága csakis tőle függ, hiába kezelem a tüneteit gyógyszerekkel. Billentyűzetemet nem kímélem, hangos, precíz kattanó mozdulatokkal írom le az esetet, a beteg állapotát és neki ki a gyógyszereket. Még egy önértékelési zavar is, erősebben csapom le a szóköz. - A saját életét ne dobja ki, próbálja meg megtalálni a testvérét, hátha megkedvelik egymást. Ráadásul most azért vagyunk itt, hogy megjavítsuk, mert azt látom, hogy miszlikbe van törve. Megrázom a fejem és a durva szóköz után ismét felé fordulok. Biccentek, hogy hívjon. Hm...lehet jól meg kéne dugnom. - Orvos? Ez meglep, csak ne pszichiáter legyen, még a végén elkezd érdekelni az ürge, s akkor szegény Mr Ayres valóban darabokra hullik. Kínosan csábító... - Milyen orvos? Talán mindkettőt meg kéne... Elkalandoznak a gondolataim, hirtelen nagyon örülni kezdek a betegnek. - Értem. Kicsit mosolygom, ártatlan kis mártír, kezdem érteni miért lehetett izgalmas Shynenak megmártózni benne és biztosra venni, hogy lelki szemetesládának használja az idősebbik Ayrest. - Gondoljon néha magára is, a saját igényeire. Persze Krisztus szerepe igazán magasztos Veszem hangom sokkal selymesebbre, szinte simogatóvá, vigasztalóvá, sőt magamhoz képest lággyá és mézédessé válik, finoman biccentek arra, hogy Edward hasznára kellene válnia, sírba kacagom magam, ha egy tragikus testvérszerelemnek lennék ismét megrontója. Nem, hiszem 'd Abo egyedi perverziójában és Ayres romantikájának bájában. - Az ilyen tiszta naiv teremtések mint ön ki vannak szolgáltatva, megalázva, legyengítve, ön nagyon bájos teremtés és tökéletesen érthető, amit mond, de túl labilis, az élet elsöpri magát mint egy szemetet Közlöm kegyetlenül ártatlan félmosolynak álcázva az ördögit. - Mégis...rengeteg erő lakozik önben, hiszen még él, változtatni akar és hozzám is eljött. Szerencsés ember, higgye el. Nézek mélyen a szemébe, majd lassan felé nyúlok, könnyed, mégis szikár mozdulattal, hogy megragadjam a magnéziumos vizét és az asztalon áthajolva milliméternyivel közelebb toljam hozzá, s ha véletlen érte mozdulna lágy fuvallatként táncoltassam ujján végig az ujjamat.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Szomb. Jún. 21 2014, 00:22
To Dr. Skouris
Nem enyhén döbbenek meg, mikor a doki közli, hogy romantikus típus vagyok. Honnan tudja? Komolyan kérdezem, hiszen vele nem kezdtem el romantikázni, nem mondtam el, hogy Shayne-nek mindig rettenetesen finom illata volt, hogy a világ legszebb dolga volt felkelnem mellette. Ezeket mind megtartom magamnak, és nem csak azért, mert felesleges infók és én nem akarom untatni ezzel. Hanem mert én elhatároztam, hogy heteró leszek és Shayne csak egy tévedés volt. Nem illene bele a képbe ez. Rettenetesen hirtelen kapom fel a fejem a hős szóra, láthatja a szememben, hogy ez most komolyan megérintett. A nagybátyám hosszú éveken át helyettesítette az apámat. Megígértette velem, hogy mindent túlélek, és a saját magam hőse leszek. Aaz estéken, mikor úgy érzem, hogy semmim sincs, és a legjobb lenne feladni, akkor általában ezt motyogom: Nem vagyok hős. És ezek után ő azt mondja, hogy az más hősiesség, hogy ha megélem az érzéseimet. Végre őszinte érdeklődés és felfogás ül pillantásomban. - Megpróbálok... nem menekülni többet előlük. Csak félek, hogy felemésztenek, ha teljesen magamba engedem őket.- Természetesen ő az orvos, én nem szólok bele. Ha úgy gondolja, ez segít, akkor beeresztem. Akármi is jön. Kikerekednek a szemeim. Tudja?! Ő tudja miért csalt meg Shayne? Közelebb csúszok a székben, de a válasz eléggé lehangoló. Tehát igazam volt. Ő ilyen és pont. Nem lehet változtatni rajta semerre. Lesütöm a szemem és bólintok. - Igen. Biztos, hogy szeretett. Simogatott, míg fel nem ébredtem, csinált reggelit, elvitt autóval munkába... és mindig mikor felnéztem rá éppen engem nézett olyan mosollyal, amit nem lehet félreérteni - Válaszolom és kicsit zavarba jövök, hogy egy ilyet megosztok vele. Figyelmesen próbálom megjegyezni, amit mond, és végül is nem bolondság, és valóban. Ez tényleg működhet. De szemben áll azzal, hogy már nem foglalkozom fiúkkal. - Valóban használhatna, de... lehet, mégsem vagyok... nem vagyok meleg. Shayne csak valahogy becsúszott. Ő volt az első, akit szerettem. Rosszkor jött, nagyon össze voltam zavarodva és... most, hogy már nincs mellettem kereshetek egy nőt. - Próbálom igazi meggyőződéssel mondani, komoly képpel, de közben nem tudom elrejteni a fájdalmas villanásokat pillantásomban, hiszen első sorban nem Erosnak hazudok, hanem magamnak. Magamat kényszerítem bele. Eröltetem, nyomom, és egyszerűen nem fér össze bennem azzal a végtelenül érinthetetlen, bálványozott képpel, ami Shayne-ről él bennem. De azzal igen, amilyen egy normális Michaëlnek lennie kéne. Az asszociációs játék, mint később kiderült, nem lesz a kedvencem, mert sajna tényleg kimondom, ami először az eszembe jut. Viszont kérdésére vállat vonok. - Eléggé... döntésképtelen vagyok szinte mindenben. De egyedül élek és még nem gyújtottam magamra semmit. - Nincsen konkrét válaszom erre. Ellátom magamat, amíg nem kell döntést hozni. Tényleg, semmilyet. Viszont az apámról feltett kérdésre azonnal rávágom a választ. - Nem! - Mély levegőt veszek, és próbálok megnyugodni annyira, hogy válaszolhassak. - A nagybátyám volt az apám eddig. Nem akarom... hogy szembesüljek azzal, hogy nem kellettem neki. Ezt tudom, és megemésztettem, de legalább nem kell élő archoz kötnöm - Fintorral jelzem, hogy én is tudom, mit érzek Shayne iránt. - De el fog múlni. - Bár nem vagyok orvos, még én is tudom, hogy nem lehetnek követeléseim magammal szemben ilyen téren, de én megpróbálom. A gyógyszer áradatra figyelek, próbálok annyit megjegyezni az egészből, amennyit csak lehet. Bipoláris zavarom van? Furcsa. - A Xanax is altató hatású? - Kérdezem meg, de a Shayne-nel kapcsolatos szavaira nem felelek. Tudom, hogy fontos. Hogy boldog vagyok vele. De képtelen lennék úgy mellette lenni, hogy tudjam, ahogy hozzám ér, úgy érintett mást nem olyan rég. Megrezzenek kicsit arra, hogy a space-t szinte étnyomja a billentyűzeten és a megróvó szavaira. Sóhajtok. Miért lyukadunk ki mindig Shayne-nél? Bólintok, jelezve, hogy igen, orvos. - Onkológus. - Válaszolom végül, bár nem tudom, mit szeretne, mi egyen, de nem agyturkász. Elmondom, miért foglalkozom mások problémájával. - Nem vagyok Krisztus - Motyogom egyet értve vele, a hangja viszont egészen különleges lett, megnyugtató, kicsit vállaim is megereszkedtek, engedve a feszes tartásból. Őszinte döbbenet ül ki arcomra arra, ahogy leír engem. Ez lennék? Egy szemét? Csak mert több érzés szorult belém, mint a többiekbe? - Éppen az előbb mondta, hogy meg kéne élnem az érzéseimet... most pedig azt mondja, hogy ezektől leszek... felesleges - Bevallom, ez egészen összekavart, pedig az előbb azt hittem, hogy már értem... Most meg újra az ellenkezőjét mondja... Kicsit kezd rámtörni a pánik, hogy már megint jön az összezavarodás, és értetlenül fogok állni, hogy akkor melyik és mi történik, érzem, hogy szívem kicsit hevesebben dobban, és a levegőt is gyorsabban kell szednem. A víz felé nyúlok, pont, mikor ő felém tolja. Ujjaink összeütköznek, pillantásom rájuk villan. Főleg, mert simogatja a kezem. Még a levegő is bent reked, csak nézem, szemeim elnyílnak a csodálkozástól. Azt hiszem, ez is az egyik problémám. Képtelen vagyok leplezni érzéseimet. Kezem oldalra billen, ezzel nagyobb teret adva ujjainak, tenyerem felé, és furcsa, de a kezdődő pánik roham rögtön elcsitul és szelíd szuszogássá válik. Mert Ez a kis érintés... törődés. Vagy én annak fogom fel, és erre szükségem van, vágyom rá, hogy valaki hozzám érjen kedvesen, szomjazom ezt. Már ezt az apró mozdulatot is szonte gyermeki vággyal veszem, és mindenem rá figyel.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Hétf. Jún. 23 2014, 21:36
Nem értem miért néz rám döbbentem, biztos valamiféle romantikus sületlenség... Jajj ne, talán elvetettem a sulykot, egy vérfagyasztó pillanat erejéig azt hiszem elbőgi magát, márpedig azzal nehezen tudok mit kezdeni, ráadásul fárasztóan sokszor fordul elő ebben a praxisban. Felkészülök a legrosszabbra ahogy veszek egy jó, mély levegőt az arckifejezéséhez. Ez elmarad, kieresztem. Aranyos félelmek, laposabbakat pislogok, de úgy látszik ő még nem unja a szent szövegeimet. - Ez teljesen normális, mindenki fél, de ha jobban belegondol kellemesebb egy félelmek nélküli élet mint egy rettegéssel teli Logika és érvelés, az emberek mindig saját magunknak rontanak el mindent, pedig milyen egyszerű lenne a carpe diem, önsorsrontó, körülményeskedő, mazochista bagázs! - Mérlegeljen mi éri meg jobban. Ha fél és elnyom mindent, vagy ha bátor lesz és ne adj isten boldog Húzom gunyoros mosolyra szám sarkát. Komolyan mondom, néha úgy kell rákényszeríteni őket "örüljééé máááár öcsém!" Érdeklődve halltom ezt a rózsaszín szöveget, érdekes lehet a szerelem, de valahogy sosem tudtam beleképzelni magam a ködbe, annyira ostoba, elhomályosító és hazug érzés, nem is fűzök egyéb kommentárt - Ühüm És egy meghatározhatatlan szemöldökfelvonást, aztán hülyének nézem. Szó szerint úgy nézek rá, mintha megőrült volna, pedig eleve őrült. Épp az imént vont be cukormázzal egy díjnyertes vallomást, ami rózsaszín volt és még bűzlött is a máztól. Szükségem van még egy levegővételre, jó mélyre. - Kedves Mr Ayres maga forró mint egy tűzhányó, még azt is nehezére esik kimondani, hogy nő. De könnyen utánajárhatunk. Két ötletem is van kapásból Csettintek hirtelen és erőteljesen, közelebb húzódom hozzá, élvezet szánkázik ajkaimon, mosolyféle. - Gondoljon egy nőre. Akár be is hunyhatja a szemét, ha úgy jobban megy. Klasszikus szépség, 90, 60, 90, formás, éppen hálóruhát visel, kemény mellei kívánatosan kidudorodnak. Lassan közeledik felé, aztán hirtelen alányúl és érzi, hogy nedves. Magát akarja. Mit érez? Hozom kellemetlen helyzetbe azonnal, vágyva vágyom a reakciókat és még el sem kezdtem igazán a kísérletet, a folytatás még édesebb lesz. - Most gondoljon egy férfira. Háttal van magának, nincs rajta semmi, kidomborodik izmos tompora és olyan termetes pénisze van, hogy a lába között kibukkannak körvonalai a félhomályban. Lassan közeledik felé, megérinti a zacskót, érzi, hogy a vér felkúszik a szervbe, egyre gigászibb, egyre duzzadóbb. Most mit érez? Ha terveim jól haladtak immár közvetlen közelről nézek rá, jelentőségteljesen a szemébe, megnedvesítve alsó ajkam, majd még kihívóbban férfiasságára, aztán ujjaim combjához érintem, végigsimogatok rajta fölfelé, a grandiózus szervnél elkanyarodva. Ha semmilyen hatással nem leszek rá nem kifejezetten meleg. Mindig biztosabb, ha maga győződik meg az ember a dolgokról... - Mit érez? Az önállóságára bólintok, lehet csak Edet gondolja annak, ami így is van, a döntésképtelenség pedig világos, ha az is dillemát okoz számára, ami egyértelmű. Az apja ellen hevesen tiltakozik, micsoda szentimentalizmus, egyelőre nem is ez a legnagyobb gond, biccentek, hogy akkor hagyjuk az apját, nem erőltetem. Különben is a döntés mindig a betegeké én csak javaslok és általában meg sem fogadják, mindenki a saját feje után rohan. - Természetesen, egyszer minden elmúlik. Nem hiszek a szerelemben. A receptre mindent felírok, a Xanax elengedhetetlen bipoláris depresszió kezelésénél. - Okozhat aluszékonyságot, igen. De elsősorban nyugtató, segít ellazulni és ha nem görcsöl elalszik. Onkológus, ígéretesnek hangzik, ennek a fickónak utána nézek. Befejezem a pötyögést, aztán rápillantok, ez a baj az érzelgősökkel, mindent félreértenek. Megpróbálok nyugtatóan mosolyogni, de az sosem ment, van bennem valami veszélyes és azt megérzik, ösztönösen. - Csak ironizáltam, de egy szóval sem mondtam, hogy felesleges. Kellenek az ilyen emberek, hogy legyen kiket kiszipolyozni, nagyon is fontosak. - Csak, hogy érzelmes, ezért könnyen leigázhatják, viszont azzal nem segít, ha ezt az érzelmességét elnyomja és nem éli ki, az elfojtások sosem vezetnek semmire és csak megbetegítik az embert. Virágnyelven nem tudok, de így is a lehető legvisszafogottabban kezelem magamhoz képest. Sok betegemmel közöltem már mekkora marha, így kevesen maradnak, az igényes és erős réteg. A kezét megérintem, erre nagyon figyel, kedvem lenne felnevetni, de moderálom magam, félreértené, jogosan. A vizet végre megissza, én pedig elkapom a kezem, kutatóan nézek rá. - Jobban van?
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Jún. 24 2014, 09:20
To Dr. Skouris
Azt hiszem, Erost fogom megtartani a sok doki közül. Na nem úgy értem, jelenleg tényleg csak ő van, de nem fogom őt is itt hagyni. Érdekes dolgokat mond, és ezzel rákényszerít, hogy gondoljam át a szavait. Nem hittem volna, hogy megtörténik, és lesz ilyen valaha. Azt hiszem, véletlenül végre jó orvoshoz kerülteem, aki tényleg képes kihúzni a mocsárból, amit azt hiszem én építettem magam köré. Végül közlöm vele, hogy ami történt Shayne-nel, az csak egy eltévelyedés volt nálam, de rendes életet élek és heteró vagyok, szóval ezek után jókisfiú leszek. Azt hiszem, ez vitte be neki az ütést, amitől teljesen bolondnak nézett ő is. De én nyugodt pillantással válaszoltam, hiszen, őszintntén, elég sokakat borítottam már ki ezzel, így hozzá voltam edződve ehhez. Szépen csendben jövök zavarba arra, hogy szerinte milyen forró is vagyok, viszont, sajnos, azt nem vonhatom kétségbe, hogy tényleg egy kicsit neezen esik ki a számból az a bizonyos szó. Sőt, ami végül is ennél is kínosabb, hogy képtelen vagyok elképzelni egy lányt, akivel szép, hosszú, boldog életem lenne. Egyszerűen nem megy, sötét folt van az egész helyén, de Shayne-t olyan könnyű, mint összeadni egyet és egyet. És ez nem jó. Tudom, hogy ez így nagyon nem jó, biztos, hogy kell idő, mire hozzá tudok edződni, de végül is a Túl a barátságonban is melegek voltak, de volt feleségük, meg minden. Na, hát az a különbség, hogy én mellette nem fogok mással lefeküdni. Jó, persze, nekem nem csak ez jött le a filmből. Hanem az is, hogy a melegeket szépen megölik. És ha nem is, soha nem lesz normális életük. Valaki mindig ott lesz, hogy megkeserítse. Gondolataimból az robbant ki, hogy máris elkezdi az ötletek megvalósítását. Lehunyom a szemem, ha már gondolni kell valakire, és igen, látom magam előtt a lányt, úgy, ahogy a doki leírja, még azt is el tudom képzelni, ahogy ujjaim érzékeny részére siklanak, és bevallom, az is megvan, ahogy magamévá teszem. De ez az egész valahogy olyan, mint egy terv. Hogy mit kell csinálnom, ha van egy sátram, hogyan állítsam fel. Nincs benne túl sok érzés. A kérdésre viszont ajkamba harapok erősen. - Zavart... azt hiszem... - Tényleg így van. Azt, hogy fogalmam sincs, hogyan kéne ezt élvezni, vagy, hogy azon gondolkodok, hogy jól csinálom-e és biztos így van-e, meg ilyesmi. De még mielőtt nagyon elkalandoznék megint, folytatja. A reakció, sajnálatomra, sokkalta másabb... Ajkaim kiszáradnak szempillantás alatt, sokkal könnyebben és gyorsabban látom, amit Eros mond, érzem, hogy szívem hevesebben dobban, hogy bőröm kicsit felforrósodik. Hozzá akarok érni a gondolatbeli férfihoz, de ez sokkal több egy érintésnél. Azt akarom, hogy irányítson és birtokoljon, addig és ahányszor, ameddig csak bírjuk. Hogy mit érzek? Megnyalom ajkaimat. Azt hiszem, azok után, ami éppen a nadrágomban végbe megy nincs túl sok értelme hazudni, mert már én sem fogom bevenni. - Azt, hogy azt akarom, tegyen magáévá - Ahogy kinyitom a szemem, ő ott van közvetlen közel, mégsem húzódok el, meg se próbálok arrébb menni, még akkor sem, mikor lenéz nadrágomra, és én, bár ateista vagyok, magamban imádkozom, hogy ne lássa meg, amit én biztosan érzek. Keze megindul, egyre feljebb megy, combjaim pedig maguktól nyílnak kicsit széjjelebb, nagyobb területet kínálva neki, szinte vágyva, hogy a megfelelő helyre csússzon a keze, ami elkalandozik. - A... azt hiszem, ez bonyolultabb, mint hittem - Motyogom válaszul, hiszen azt mégse mondhatom, hogy beindultam Magára doktor úr. - De... végül is Shayne-nel voltam utoljára - Magyarul rohadt régen nem szexeltem senkivel, így a frusztráció szintem bizony rohadt magasan van, ezért lehet, hogy még egy képzeletbeli pasira is ennyire rágerjedek. Kínos. Ahogy rátérünk a gyógyszerekre már csak arra kell figyelnem, hogy ne álljon kicsit sem a zászló a továbbiakban, különben megnézhetem magamat, teljesen beégetem szerény személyem Eros előtt. - Mindent megjegyeztem, vagyis igyekeztem - reményeim szerint semmit nem fogok elfelejteni, amit mondott. A magyarázatra figyelek, és végre normálisan megnyugszom, hogy semmi komoly gond nincs velem azon kívül, hogy tulságosan érzelmes vagyok. De azt hiszem, jóval világosabb így, hogy miért bánt meg minden olyan hamar és ha igyekszem, hogy ne kapjam fel mindenre a fejem, akkor magamat őrlöm belülről. Nem vagyok egy könnyű eset, még magamnak sem. A kezdődő pánikrohamomat mégsem ez akadályozza meg, hanem az, hogy hozzám ér. Annyira ki vagyok már éhezve bármilyen kedvesebb érintésre, hogy ez az apró gesztus is teljesen lecsapja a pánik gombot. Megiszom a vizet, és mikor elhúzza a kezét, az enyém pár pillanatig ott marad, majd visszaesik ölembe. - Igen... de nem tudom, hogy hogy, még soha... nem sikerült berekesztenem útközben - Tényleg nem, eddig ha rámtört egy pánikroham, azt szépen, rendesen végigvittem, mikor milyen végkifejlettel, ő viszont megállította ennyivel. Nem rejtem el, hogy ezt bizony furcsának, vagy legalábbis érdekesnek tartom. - Hogy, vagy....
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Pént. Jún. 27 2014, 12:38
Mr Ayres melegebb mint hinné, könnyen ráérzek az ilyen könnyű egyértelműségekre. Ha Shayne nem rontja el, talán én teszem. Érdeklődve függ rajta tekintetem, figyelmem el-elkalandozik egyes testrészeiről érzékeny kis gyertyaláng életére. A szexualitás áll hozzám a legközelebb a világon, sőt ha szavakat kellene keresnem magamra éppen ez lenne az. Talán csak ez az egyetlen sok mindent magába foglaló szócska. Elgondolkodom ezen, de nem sokáig, csupán felmerül. - Magának mi lenne az az egy szó, amivel jellemezné magát? Sajátomról mélyen hallgatok, de az erotika teszttel jól boldogulunk, éppen az jön ki, amire számítok. Egy nő nedves alájánál nincs borzongatóbb, ösztönzőbb, illatosabb ellenállhatatlanabb, s egy egészsége férfi nem így reagálna. - Még sosem feküdt le nővel Mr Ayres? Közel vagyok hozzá, s máris Chloéra gondolok, ha vele lefekszik azt nem felejti el és valószínűleg méginkább kikészül. Ha már sokk legyen kemény, oly selymesen, lágyan és érzékien szólok hozzá, hogy egy percre se zuhanjon ki az erotikus képzelődésből. - Meg kell tapasztalnia mindent ahhoz, hogy dönteni tudjon. Le kell feküdnie nővel és férfival Suttogom csendesen, lassan, mintha a hangok is az erogén zóniám lennének. Véleményem szerint minden embernek ezt kéne tennie, s így biztosan kiderítené melyiket élvezi jobban, így a lakosság kilencben százaléka jönne rá, hogy az örömszerzés a dolog lényege nem a partnerek nemi identitása, de az emberek ostobák, balgák, bolondok, s míg ők szenvednek számomra az élvezet kiapadhatatlan forrását képezik, éppen mint Mr Ayres, ha így folytatja még a végén nekem is merevedésem lesz. De ne ugorjunk ennyire előre, még csak most képzeli el a férfivel való együttlétet, messziről lerí melyikhez vonzódik inkább. - Lefogadom, hogy egészen megemelkedett a pulzusa Kábítom képtelenkék tekintetemmel, melyre mondták már, hogy nem evilági, igazából csak nem e-kontinensi, ha létezik ilyen kifejezés. Mindenesetre nagyon hatásos, a legmerészebb félelmet és a legnagyobb vágyat tudom vele kicsikarni az emberekből. Ayres esetében ez utóbbinak szentelek figyelmet most. - Ezek alapján azt kell mondjam, hogy a férfiakhoz jobban vonzódik, nem igaz? De ez egyáltalán nem baj, a férfiak sok mindenben elevenebbek és erotikusabbak a nőknél A nőkről is ugyan ezt gondolom, de az ő pozitívumaikat most neki nem emelem ki. Ujjaim combjáról lassan a nadrágja felé kúsznak, miközben ajkam lassan szétnyílik. - Felesleges ezt elnyomni, most már én is meggyőződtem Hosszú mosollyal engedem el a merevedését, nem kellene első alkalommal így kikészítenem, nem jönne többet. - Akkor elgondolkodhatna egy újabb aktuson. Ez alapvető szükséglet Magyarázom lassan, mosolyogva, de ez perverz, kihívó semmint nyugodt mosoly. Írom a receptet, közben megitatom vízzel és simogatom a kezét, majd egy érdekes dolgot mond, amit hirtelen nem tudok hová tenni, hogy mi rekedt be. - Mi rekedt be út közben? Fordulok ismét felé összeráncolt homlokkal, megint közelebb hajolok hozzá, mert nekem úgy tűnik nincs jól. - Hogy vagy? Szeretné, ha inkább tegezném? Ezzel a visszakérdéssel ez minden, amire következtetni tudok.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Vas. Jún. 29 2014, 19:34
To Dr. Skouris
A kérdés kicsit meglep. Kb mindenki válasza felötlik bennem. Anyám valószínűleg a butát használná, a legjobb barátom az ügyetlent, kétbalkezeset. De én? Nem tudom. - Azt... azt hiszem, törődő.. talán - Van egy rakat állatom, akikkel foglalkozhatok, szeretem a kicsiket, akiket megvédhetek, tanítgathatok és játszhatok velük. Mindenkinek segítek, akinek csak tudok, ott vagyok és támogatom őket, megteszek nekik dolgokat, vagy egyszerűen csak lelkiszemetes vagyok, és csendben hallgatom, hogy áradnak a szavak, míg a hozzám közel álló személy könnyekkel áztatja a felsőmet. De ez nem jó, mert én is egy nagyobb gyerek, vagyok, aki kíváncsi, érdeklődő, keresi a titkokat. Úgy érzem, meg kell értenem az érzéseket, mindennek a működését, szeretném, ha valaki elmesélné, hogy láthassam. Shayne is ilyen volt. Ahogy mozdult minden változott, és rettenetesen lekötött. Megmutatta a szenvedélyt, melyről azt se tudtam, hogy van, és fogalmam sem volt, hogy honnan jön. - Hogy én? Nem, n.. nem, még soha - Ennek megvolt a maga története az anyámmal, aki egy életre elvette a kedvem az ilyenektől, mert mikor eszembe jut, ott van szemeim előtt az az esti jelenet. Pedig csak tizenkét éves voltam. - Majd keresek egyet - Egy pasit nehezebb lesz keríteni, a nőkhöz meg egyelőre kedvem nincs, de ezt hagyjuk. Az sokkal jobban lefoglal, hogy éppen egy ujjnyi szabad hely nincs a nadrágomban. Felkapom a fejem, zöldeskék, zavarodott pillantásom találkozik az ő gyönyörű, lélegzetelánnító íriszeivel, melyek teljesen elkábítanak, elültetik bennem a vágyat, hogy hozzáérjek, érezzem bőrét ujjaim alatt, ajkait az enyémeken... Csak hebegek-habogok válaszul, keze megindul és hirtelen fog rám, mire a válasz egy halk, elgyengült nyögés, pedig van köztünk pár réteg, mégis a pillantásával tart fogságban. - Éppen egy újabb aktuson gondolkodok - Az egészen tuti, csak éppenséggel Vele. Ami nem illendő, bár ő meg rámfogott, az sem illendő finoman szólva! Tehát kvittek vagyunk viszonylag, már ha lehet ilyenre gondolni. Rá, meztelenül, rajtam, ahogy bebizonyítja, milyen meleg is vagyok pontosan, illetve, hogy neki milyen vezetői génjei vannak. Nem!!! Ez így nem jó, soha, de soha nem fog elmúlni a merevedésem így. A doki egy kisebbpánikrohamot rekezst be, melyet nem csak az fűt, hogy pár pillanattal ezelőtt a teljes zavarba lökött, hanem a fellángoló emlék. Mégis elmúlt, ahogy hozzám ért. Szeretném megkérdezni tőle, hogy hogyan csinálta, de teljesen félre érti, úgy jön le neki, hogy tegezni akarom, pedig nem így van, az a "hogy" az inkább egy "hogyan", de az újabb zavar sipp-supp visszagyújtja a pánikrohamot. - A pánikrohamot és nem... illetve ha akar, én csak azt akartam megkérdezni, hogy hogyan csinálta, de most... - Fel kell állnom, hogy mély levegőket vehessek, majd egyszercsak megtorpanok a fel-le sétálgatásban. Talán, először életemben, el kéne mondanom valakinek, hogy mi történt. És ki lehetne erre jobb alany, mint a doki?! Karba fonom a kezem, mintha ezzel valamiképp védekezhetnék a múlt ellen, pedig ez nagyon nincs így. - Tizenkét éves voltam. Az anyám sokszor volt részeg az apám miatt... illetve még most is. Össze-vissza beszél ilyenkor. Én kaparom össze mindig, de aznap teljesen kifordult magából, elkezdett beszélni, csak mondta és mondta, közben meg markolta a csuklóm, a körme nyoma még ma is látszik. A... lányokról beszélt... - Nem tudom folytatni, és abban sem vagyok biztos, hogy akarom, olyan eleven még most is, pedig azt hittem, egy idő után el fog múlni, halványodni, kopni... Erősen ajkamba harapok, és teljesen szétlapítom a labdát kezembe, próbálom visszafogni a pánikot. - A szomszéd nem rég költözött be a kislányával, tizenkét éves volt ő is, Bonnynak hívták és... tetszett, rengeteget voltunk együtt. Anyám pedig rendesen berúgott megint, de most teljesen más volt. A ruháját a lába közé gyűrte, majd egyik kezével a harmadik borosübveget szorongatva, a másikkal elkapott engem. Jóval erősebb volt nálam. Bonnyról beszélt - A labdára nézek, megnyalom kiszáradt ajkaim, és igyekszem kevésbé kapkodni a levegőt, nem nézek a dokira, hogy annyira ne legyen ingerlő az egész helyzet. - Azt mondta, hogy... meg kell kóstolnom, olyan mélyen, ahogy csak tudom, mert az apám is ezt tette vele. Az egész ahogy telt az idő egyre undorítóbb lett, olyan, amit nem mond a gyerekének az anyja. Elmondta, hogy... hova lehetne feltámasztani, hol és mikor kell megmarkolni és hol fog folyni. Nem ez vol benne a gusztustalan, hanem, hogy olyan volt, mint egy bordélyház vezetője. Próbáltam elvenni tőle a bort, de teljesen esélytelen volt. Utána pedig... elmondta, hogy az apám mit tett vele azon az egy éjszakán. Magához nyúlt és nem tudtam elmenekülni, közben meg Bonnyt emlegette. - Az egésztől kezd újra felfordulni a gyomrom, mert ha valamit, a saját magát kielégítő anyámra soha nem voltam kíváncsi. - Másnap már nem... soha többé nem szóltam Bonnyhoz, csak azt láttam vele kapcsolatban, ami a "kötelességem lenne felé". És az összes többi lány felé is. Amit ő mutatott - Nem tudnám megmondani, hogy mikor ültem vissza s zékbe, de mire befejeztem, ott ültem kicsit üveges tekintettel magam elé meredve, egy teljesen befagyott állapotban, a pánik és a sokk közt.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Júl. 01 2014, 21:32
Érdekes és elgondolkodtató, hogy egy pozitív tulajdonságát emelte ki "törődő" Talán Mr Shayne is ezért ragaszkodott hozzá annyira és Edwarddal is törődne minden bizonnyal, persze ez majd még elválik. Szemöldököm diszkrét hihetetlenkedéssel a magasba szökik, igyekszem palástolni a lenézést és könnyedén reagálni erre a nyilvánvaló hibára. - Pedig azt könnyen eldöntheti, De ha viszolyog a nőktől a válasz is elég egyértelmű. Nem árt rákérdezni, de amíg a válaszon tűnődik eljátszadozom romantikus kis lelkületével, vagy mondjuk izgalmának legfőbb területével. Először csak bűvölöm, finoman, selymesen közelítve felé, az erotikának csak pillantásnyi hatása van, hogy aztán a későbbiekben kibontakoztathassam. Ujjaim finoman a merevedésére tekerednek, konstatálom, hogy nagyon is forró, sőt merem azt feltétezni rám gondol éppen. Tekintetemmel alaposan körbejárom ajkának körvonalait, aztán egy félreérthetetlen pillantásban fürösztöm egy századmásodpercig. Gyorsan húzódom el, hagyva hogy a farka tovább meredezzen, elvégre nem is tehetek mást első alkalommal nem igaz? Bár számomra nem lenne furcsa, ha másképpen is segíthetnék rajta, éppen ellenkezőleg, amire Mr Ayresnek szüksége van talán egy jó szex és mivel a nőket nem szereti Chloét nem ajánlhatom. - Éreztem Mr Ayres Ejtem ki a nevét erotikusan, aztán visszafordulok a receptek felé, bár ami aztán következik nincs olyan jó hatással a libidómra, mint az előbbi kis közjáték. Nem is értem egyszer csak folytatja a megkezdett rohamát, felpattan, járkál és össze vissza beszél. Sátorszerűen összefűzöm az ujjaim magam előtt, úgy meredek rá. Segítenék is, ha ez az egész nem késztetné arra, hogy valljon, így nincs más dolgom, mint hátradőlni. Nagyon érdekes történet, érdekes személyiség lehet az anyja, de természetesen ő teljesen kiakad ettől. Nos, pszichológiailag elképzelhető, hogy ezért undorodik a nőktől, ez egy elég súlyos trauma, mondjuk úgy én is hasonlókon mentem keresztül, csupán egy lényeges kivétel van köztünk, én élveztem és nem az igazi apámmal voltam együtt, hanem azzal, aki örökbe fogadott. Látom ez nagyon kikészíti, ismét felállok a székről, megkerülöm az egész hóbelevancot, íróasztal, miegymás és leguggolok a fiú lábához. Most megfogom a kezét, rászorítok, semmi erotikus simogatás. - Ez borzasztó trauma, legyen erős Mr Ayres, már most az volt, hogy elmesélte ezt nekem. Így már érthető miért viszolyog a nőktől, segíteni fogunk rajta ne aggódjon. Erősnek kell lennie továbbra is, ezt az emléket nem szabad a szőnyeg alá söpörni, de kezdetnek ez is elég volt. Beszélt erről azóta az édesanyjával? Természetesen a legjobb az lenne, ha megbeszélték volna, de valahogy az az érzésem nem. - Nyugodtan sírhat, vagy kiabálhat, ha ettől esetleg megkönnyebbül. Unom a guggolást, előtolok egy széket, igaz így el kell engednem a kezét egy rövid időre, de amint visszatoloncolom magam hozzá ismét megfogom, ha hagyja.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Júl. 08 2014, 10:59
To Dr. Skouris
Nem a tulajdonság pozitív vagy negatív voltát néztem, csak azt, hogy miből áll a napom. Felkelek, kitakarítom az állatokat, enni adok nekik és ha kell, megmosom őket, aztán dolgozni megyek, és nem a pénz jár a fejemben, hanem, hogy az, akié a torta lesz, boldog legyen vele, hogy szebb legyen az esemény, amire kapja. Jóval munkaidő utánig bent vagyok, hazamegyek és megint az állatokkal foglalkozom, beszélek anyámmal, elküldök bármilyen dolgot, amit csak szeretne és elintézem az itteni dolgait, aztán kidőlök, mint egy hulla. A teszt, amit elvégez rajtam eléggé látványos eredményt mutat, aminek annyira azért nem örülök, de meglepő, illetve, sokkoló tény, hogy az ujjai éppen a merevedésemen vannak jobban leköt. Egyáltalán miért? Az orvosom, és éppen rámmarkolt! Másrészről pokolian vágyom valakire, és ő nagyon nagyon jóképű, pillantásommal arca, teste vonalait falom, míg fel nem jutok újra fejéhez, és akkor látom csak meg, hogy éppen mit néz. A számat. Úgy, mintha éppen ő is arra vágyna, amire én. Mikor elereszt nyekkenek egyet, hiszen most tudatosul teljesen, mi történt. Minden esetre nagyon pattogni nem fogok, mert eléggé élveztem. A képzeletbeli nő nem takarodik ki a fejemből, egyre jobban elterpeszkedik, sőt, egy kellemetlen emléket is előhoz, ami állandóan ott táncol így is a fejemben, nem kéne még nagyobb teret adni neki. Még soha nem mondtam el senkinek, hogy mi történt az anyám és köztem, most viszont kirobban belőem, már nem tudom visszatartani, ahogy beszélek nő a pánik is, képtelen vagyok visszafogni, korlátok közé szorítani. Leroskadok a székre, valószínűleg jóideig ott is maradnék, míg kicsit magamhoz nem térek, ha nem lenne itt a doki. Ahogy megszorítja a kezem riadtan villan rá pillantásom. Határozottan rázom a fejem, vagyis inkább csak rémülten. - Ne.. nem akarom előrébb hozni, el akarom temetni, hogy soha többé ne találjam meg - Hadarom, ujjaim reszketnek az övéi közt, de a közelsége segít, és az, hogy határozott. Kérdésére halkan felnevetek és megingatom a fejem. - Nem, nem beszéltünk, másnap kaptam egy új vadászgörényt. Rengeteg állatom volt, van. Most éppen nyolc, akkor kevesebb volt, és a görény teljesen lefoglalt - Nyolc évig volt az enyém, aztán meghalt... azt mindig is rettenetesen rosszul viseltem, anya ezért nem akart többet venni, de persze utána kaptam még. Ahogy elengedi a kezem Eros, úgy indulnak meg a könnyeim, még mindig azt a kislányt és az egészet sajnálva, illetve azt az égető megalázottság érzést palástolva. - Shayne miatt nagyon dühös volt, üvöltözött, de az még mindig sokkal jobb, mint amit a lánynál csinált - Úgy érzem, mintha egyre nehezebben kapnék levegőt, a gyomrom fájdalmas görcsbe kezdene beállni, és végtelenül gyenge lennék, mégis, a szívem eszméletlen sebességgel kezd dobolni. - Semmi sem jó, sehogy sem jó, amit csinálok, vagy... aki vagyok, már azt se tudom, ki legyek, hogy végre elfogadjon, úgy érzem, meg fogok őrülni - Mégse sikerült megmenekülni a pánikrohamtól, úgy tűnik, szegény doki kezébe is úgy kapaszkodom, mintha csak ő fogna a szakadék szélén.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Szer. Júl. 09 2014, 20:21
Nem is tudom maga az érintés, vagy a páciens kifejezése vonz-e jobban. Mindenesetre Mr Ayres méltatott mértekkel rendelkezik, ezt nyilván Shayne is észrevette, mellesleg egyre jobban érdekel a férfi. Tekintetem lustán követi az övét, most bizonyára végignéz, kár, hogy az előírás értelmében orvosi köpeny van rajtam, így adoniszi adottságaim takarva vannak. Ilyenkor jól jönne, ha csak pszichológus lennék. Alsó ajkamra óvatosan kidugom a nyelvem, lassan beharapom, mikor pillantása eljut odáig, közben az övére fókuszálok, így egyértelmű mi jár a fejemben. Rövidesen pedig egy érdekes történetnek lehetek fültanúja. Vizuális típus vagyok, előttem a jelenet, ahogy Mr Ayres kinyalja az anyját. Elég perverz elképzelés ahhoz, hogy felizgasson, de moderálom magam. A gondolat mégis megfordul a fejemben, hogy egyenesen föléállok, ha bénák a kezei és nem találják, amit kell, akkor én teszem a nadrágomra a kezét. Nézze meg maga is elég kemény-e? Természetesen ez mind csak gondolatban megy végbe, az álca az, hogy roppant mód figyelek és természetesen mélyen együtt érzek. Ez utóbbinak a közelében sem vagyok, noha valóban megjegyzem a részleteket. Figyelem a könnyedén kibontakozó pánikroham előzményeit. Noha legszívesebben az ölébe simulnék és kéjesen szippantanék a kínjaiból csak előtte telepszem le és mélyen együtt érzek, hát hogyne. Szinte mosolygom a nevetséges elhárítási mechanizmusain. - De akkor sosem dolgozza föl igazán, mindig ott fogja kísérteni a háttérben arra várva, hogy egy adott pillanatban alaposan megszorongassa a golyóit. Az ölébe pillantok célzatosan, igen, elragadtatom magam. Most az anyjáról van szó - kényszerítenem kell az összpontosításom, kezdetnek hagynunk kell a témát, hogy később méltóképp feszegethessük. Görényt? Ezen jó magasra emelkednek szemöldökeim, mindkettő. - A lelke mélyén utálja az állatokat? Legyen őszinte, nekem bármit elmondhat és a legnehezebbet már ki is bökte Fúrom pillantásom szédítőn az övbe, miközben melegen szorongatom a kezét. Mire visszaérek a székkel ő már zokog. Ahh, ezt sosem tudom elkerülni és még biztatnom kell, hogy folytassa. Sosem értettem a sírást, magát a mechanizmust, noha ez is tud vonzó lenni, d' Aboból szívesen hoznék ki könnyeket. Talán Edwardból is. - Semmi baj, sírjon csak, akár teljes erejéből, adja ki magából a feszültséget Egészen megnyugtató a hangom. - Nem kell az anyjának megfelelnie, nem kell, hogy elfogadja magát, már önálló, felnőtt férfi, aki önmaga hozza meg a döntéseit. Az anyja ne legyen hatással Önre, az ő véleménye igazából nem is számít. Felelem őszintén. Anyák, ugyan már... - Csak magának kell önmagát elfogadnia. Nem fog megőrülni, ha csak nem akar, viszont az nagyon rossz lenne. Gondoljon bele, egy ágyhoz kötözve, szex nélkül, gyógyszerektől kábultan. Búgom lágyan - Fogadja el végre, hogy homoszexuális, jöjjön, ölelje át az érzést. Ha hagyja melegen átölelem, az emberek ilyenkor megtörnek és tényleg kisírják magukat a vállamon. Ezért van, hogy naponta legalább öt köpenyt cserélek.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Csüt. Júl. 10 2014, 18:22
To Dr. Skouris
Ugyan a látnivaló nagyrészét eltakarja a vacak köpeny, de van egy kis képzelőerőm, így annyira nem zavaró a dolog, nagyából egyébként is látszik, viszont a pilllantása és ajkai elárulják, hogy ő is arra gondol, amire én. Jobb lenne, ha ennek az egésznek időben véget vetnénk, mert a vége talán az lenne, hogy egymáson feküdnénk, és éppen azt tennénk, ami nagyon tilos páciens és orvos közt. Bár jelenleg nem érdekelne, az sem, ha maga az angol herceg lenne én meg a felmosófiú, csak vegye le a ruháit! Viszont próbálok jófiú lenni, tényleg, rettenetesen igyekszem, pedig annyi hónap után vagyok ahhoz elég kanos, hogy akár én is ráfogjak, és lerántva a nadrágját kielégítsem, mert látom, hogy ő sem olyan nyugodt már. Viszont az én érzelmi hullámvasutamon sajnos nincs olyan, hogy sokáig egy helyen van, illetve megengedi, hogy elérjek legalább a helyzet csúcsáig, máris átlendít a másik végzetbe, a pánikrohamba, amit a doki mintha szándékosan hagyna kibontakozni, talán azért is, hogy ne másszak rá.. nem mintha olyan lennék. A beszólásával majdnem visszamegyünk ugyanoda, értetlenül ráncolom össze szemöldökömet, ez azért kicsit erős megfogalmazás, nem? A kérdésére viszont elgurul az állam is. Most mondtam neki, hogy nyolc van, miért utálnám őket? - Nem, persze, rossz dolgokra emlékeztetnek, de szeretek törődni velük, és beszélgetni, velük nem vagyok egyedül - nem értem, honnan vette, hogy utálom őket, ez valami pszichológiai ok volt? Persze, anyám kegyetlen húzásaira emlékeztet a felük, de ez nem olyan, amiért őket hibáztatnám. Kezem az övébe simul finoman, és a könnyek, melyeket annyira szólongatott, végül kibuggyannak, pedig nem akartam, nem volt a tervemben, hogy sírok. A hangja megnyugtató, az, hogy fogja a kezem, méginkább segít, úgy látszik, a fizikai kapcsolat lendít a legtöbbet az egészen. Az anyám mellett ugye nem volt egy állandó férfi sem, így engem próbált meg tökéletes pasivá nevelni, és tudom, hogy csalódást okoztam neki. Ezért bűntudatom volt. De Eros nyugtató szavai, melyek bíztatnak, és pont az ellenkezőjét mondják, nagyon sokat segítenek, lassacskán, de elkezdek megnyugodni is. Halkan felnevetek a szex nélküliségen alapuló érvelésre és bólintok egyet. - Igen, az valóban eléggé rosszul hangzik - Éppen tiltakozni akarnék a homoszexuális cím ellen, mikor magához ölel, és a döbbenettől ez is rendesen belém fagy. Főleg azért, mert olyan mocskosul szexi, de tényleg. Viszont képtelen vagyok ellenállni, az ölelést, és minden ilyesmi testi, fizikai kapcsolatot szeretek és szomjazok, így azonnal szorosan magamhoz ölelem őt, illetve én bújok hozzá. Pár pillanatig csak élvezem, ahogy testünk összesimul, érzem őt a ruha alatt. De hamar az egész átfordul és Eros egy oszlop lesz, amibe kapaszkodhatok, míg kiadom a feszültséget. Kezem görcsösen fogja őt, hogy el ne engedjen, míg elgyengülök. Shayne-re gondolok, de úgy, ahogy eddig még nem. Vissza akarom őt kapni, nagyon. Hagyom, hogy ez a vágy gyökeret eresszen bennem, majd mikor a könnyeim kicsit elapadnak és az erő is visszatér belém, kérdezek valamit. - Sokan sírnak a vállán, igaz? - Kérdezem meg, és most vezsem csak észre, milyen jó illata is van, és a teste milyen tökéletes, na meg hogy a combom az ágyékéhot került valahogyan. Úgyhogy elhúzódok zavaromban, és mielőtt még nagyon elragadna a hév, mint az előbb. - Ne haragudjon, nem vagyok... sírós egyébként - Ez még igaz is, nem szoktam itatni az egereket, magamban szépen bedobozolom a dolgokat és megpróbálok molyogni hozzájuk, míg nem leszek teljesen egyedül. Félek, a végén még beköltöztet a rendelőjébe, annyira súlyos elmeháborodottnak cimkéz fel.
Tárgy: Re: That's my chaos... > Eros & Michaël a rendelőben Kedd Júl. 22 2014, 12:05
Erősen ingadoznak Mr Ayres érzeményei pánik és kéj között, némely esetben a kettőt nem is kell különválasztani. Egy rettegéssel fűszerezett együttlét izgalmasabb mint egy mechanikus dugás, sokféle kéretlen gondolat szalad át az agyamon Mr Ayresnek hála. Még az is, hogy valójában gyűlölnie kéne az állatokat. Tudat alatt logikus volna, történetéből következtethető rejtett elfojtás. Már a feltételezés is mélyen felháborítja. Igyekszem elrejteni somolygásom és megőrizni a komolyság álcáját. Biccentek, a beszélgetni velük hordoz némi abnormalitást, de nem úgy tűnik, hogy sokat foglalkoztatná a nyúzás, vagy bántalmazás gondolata. Telhetetlen vagyok, amint rábukkanok egy perverz traumára, keresem a másikat. A szelíd emberek gyakran fojtják el agressziójukat, főleg ha megfélemlítő szülők fogják vissza őket. A jó lelket megnyomorítja a szenvedés, de sajnos csupán orvos vagyok, így Mr Ayres gondolataiba sem látok bele. - Értem. Nos, logikus lenne, ha tudat alatt őket hibáztatná, egyáltalán hibáztat valakit? Talán az anyját? Az lenne a lekövetkezetesebb, ha nem élvezte az aktust okolhatja a kellemetlen helyzet okozóját. - Mit mond az állatoknak? Az érzelmeiről beszél? Ez esetben valóban kizárható a tudat alatti feltételezett gyűlölet, ők egyfajta pótlékok Ayres életében, néma hallgatók. De vajon szokott-e Shayne-vel beszélgetni? Elmondása alapján kapcsolatuk ugyanannyira lelki, mint testi. De ez csupán egyetlen nézőpont, ráadásul egy beteg emberé, ő gondolhatja egészen másképpen is, hiszen viselkedése alapján számára egyáltalán nem fontos ez a férfi. Az imént még ajkaira tapasztottam falánk tekintetem, most a kezét fogom és hallgatom a zokogását, ez mindkettőnk libidóján csorbát ejt. Aggódó arcot mímelek, közben megtervezem a holnap esti ebédet. Szorítom a kezét, azt hiszem pulykát csinálok fűszeres burgonya körettel. Elintéztetem valakivel a vásárlást, nem, nincs kedvem sorba állni a kasszánál. Egy idő után arra gondolok ez elég lesz belőle, élvezettel szippantok a szenvedéséből, aztán kötelességtudóan nyugtatgatni kezdem. Ha tudnám, hogy anyja modell alkatú most azonnal felkeresném, de valamiért egy konyhásnéni ugrik be erről az egészről hatalmas, büdös vaginával, azt én sem szívesen nyalnám. Simogatom Mr Ayres vélhetően rázkódó vállát és csupa hasznos, nyálas dolgot mondok neki, ami egy ennyire szentimentális fazont akár át is lendíthet a holdponton. Egyébként valóban jót tesz a pszichének, ha alaposan kisírja magát, akár tombolhat is. A műsorhoz meginnék még egy kávét, de akkor már lustán, hátradőlve nézném. Vigasztalni fárasztó, unalmas, akkor is ha nagyon imponál a szenvedése. Rövidre zárom az egészet egy forró öleléssel és megpróbálom élvezni. Erősen karolom át szegény, beteg embert, közben hangosan szippantok, mintha az illatát próbálnám magamévá tenni. A haját kezdem el gyengéden simogatni, s most, hogy testünk összesimul kellemes vibrációt érzek zsigereimben. Sajnálatközeli, élvezkedő rezgést, melyen parazitaként élősködöm egy ideig. - Szinte minden nap, de főleg asszonyok. Az nagyon fáraszt. Egy erős férfi kiborulása már izgató. Ayres fogása görcsösebbé válik, térde valahogy érinti az ágyékom, lágyan hozzápréselem, ahogy próbálok feltápászkodni. Érzi talán az izgalmam ébredezését, s én gyorsan felállva, kihúzva magam gyorsan össze is gombolom köpenyem annál a résznél, mintha zavarna, ha Mr Ayres megpillantaná. - Semmi baj, jól tette, ki kell adnia magából a feszültséget. Tomboljon néha. Ha találkozik Mr Shayne-vel legközelebb, esetleg törjön tányérokat nála egész nyugodtan. Ne fojtsa el a haragját, vagy a bánatát. Visszamegyek az íróasztalomhoz. - Egyelőre szedje a gyógyszereket, amiket felírtam. Próbáljon megbarátkozni a gondolattal, hogy homoszexuális. Kezdetnek, akár ki is mondhatja. Nekem, most, hangosan Nézek rá szuggesztívan - Legközelebb esetleg beszámolhatna róla hogyan halad testvére felkutatásával és kezdhetnénk valamit az anyjával kapcsolatos élménye feldolgozásával is. Erre több mód is van, vizualizáció, szerepjáték, hipnózis. Ha fontos önnek az a férfi gondolkodjon el rajta, hogy felkeresi. A szerelm hatásosabb mint a gyógyszerek. Akár párterápiára is eljöhetnek. Kopogtatom tollam hegyét az asztalon, egy hármasra gondolok. Aztán gyorsan kiírom a receptet és Mr Ayres orra alá tolom.
Kezdőlap 
Pént. Feb. 14 2020, 20:58 by 
