Kellemes, napsütéses reggelre ébredt az angyalok városának népe, így már megalapozott a hangulatom. Mindig is szerettem a napfényt, egyszerűen nem bírom ki hosszabb ideig nélküle, bár néha jó az esőt nézni, de ha szavazni kéne, én mindenképp a nyarat választanám. És még csak tetőzi a jókedvemet, hogy megkerült az első önként jelentkező ember a fotózásomra. Nem mondta pontosan milyet akar, meg mik a tervei, de én már ennek is örülök. Amikor kitaláltam nem voltam benne teljesen biztos, hogy jó ötlet, de úgy tűnik mégiscsak van rá vállalkozó. Végül is megértem, hiszen mindketten jól járunk, ő jóval olcsóbban megússza, mint egy profi fotós én meg gyakorolhatok és készülhetek gyakornoki éveimre. Meg is egyeztünk egy délutáni találkozóban, ahol mindent megbeszélhetünk, mégpedig a kedvenc kávézómban.
Mivel már nem volt időm az órák után hazamenni, így abban a ruhában vagyok kénytelen menni, amiben az egyetemen is voltam, bár szerencsére nem ma tartottam sportos napot. Szokásomhoz híven ismét késésben vagyok, így bepattanok egy taxiba és irány a kávézó, mert lassan ott kéne lennem és elég gáz már elsőre elkésni. Szerencsére nincs nagy forgalom, így még pár perccel hamarabb is érkezek. Belépve a megbeszélt asztal felé pillantok, hamarabb érkeztem, az asztal üres. Odabattyogok, majd még szinte le sem ültem, a pincér máris ott terem.
-Egy Latte Machiatot kérek. -adom le a rendelésem mosolyogva, majd miután egyedül maradtam, előkapom a telefonom és kihasználva a kis üres időm csekkolom mi történt az utóbbi 6-7 órában.

Megint voltam egy válogatáson, és megbarátkoztam egy titkárnővel, aki amellett, hogy felvette az ügynökségbe az adataimat, ellátott néhány jó tanáccsal is. Az első mindjárt az volt, hogy csináltassak magamról egy fotósorozatot, lehetőleg minél szélesebbet, ami hűen tükrözi, hányféle arcom van.
Kedves volt, mert azt mondta, a babaarcom igencsak keresett bizonyos reklámokban, de mivel ma éppen valami vidéki paraszt szerepére jelentkeztem, kinézi belőlem akár a 60 éves, agyonhajszolt öregembert is.
- Csak egy kis borosta, a többi a sminkesek dolga- kacsintott rám, és ott hagyott, mert még 14 másik pasassal kellett foglalkoznia.
Elhatároztam, hogy bemegyek a fősulira. Talán megkeresem azt a lányt (Jane Austen névrokonát), hogy esetleg vállaljon be engem is, csináljon rólam egy sorozatot, ha már ezzel foglalkozik. Azok a képek, amiket a pizzázóban láttam, nem voltak rosszak, sőt. Igaz, hogy azt mondta, megvannak a modelljei, de egy kis plusz pénz talán nem jön neki rosszul.
Aztán meglátok egy hirdetést, ami alapjában dönti meg az elhatározásomat, és úgy gondolom, nem kérek szívességet. Legalábbis most még nem. Letépem a kis fecnit, ami a telefonszámot rejti, és nem sokat teketóriázom, felhívom a lányt. Találkozóra hívom, a cetlire hivatkozva, és megegyezek vele egy időpontban, hogy egyeztethessük a részleteket.
Enyhe az idő, az eső sem esik. Ez a nap kedvező fordulatot hoz az életembe, az az érzésem. Ismerem a kávézót, ahova hívott, és időben érek oda, de a kirakat üvegén belesve még üresnek látom az asztalt, ahová a találkozót megbeszéltük, és nem megyek be. Jelenleg én is úgy nézhetek ki, mint egy főiskolás. Farmer van rajtam, ing és bőrkabát, sportcipő. Arcomat frissen borotváltam, a hajam frissen mosva, puhán omlik a homlokomba.
Az órámra pillantok. Még mindig van pár percem, amikor érkezik egy taxi, kiszáll egy lány, és rögtön tudom, hogy ő az. Farmert visel, bőrcsizmát, és télies kabátot. Talán nem volt ideje hazamenni suli után. Reggel még hűvös volt... Figyelem, ahogy leül, és rendel magának, majd az órájára pillant. Itt az ideje, hogy színre lépjek én is.
- Üdvözlöm, szép napot, kisasszony. Ha nem tévedek, Önnel van találkozóm. Joshua McBridge vagyok, telefonon beszéltünk- Megvárom, hogy kezet nyújtson, vagy hellyel kínáljon. Optimizmusomat biztosan látja rajtam, de azért megfogadom, óvatosabb leszek, mint Heilyvel.

Regisztráltam egy ügynökségbe, és ott kaptam az ukászt, hogy csináltassak magamról fényképeket. A titkárnő kedvesebbnek tűnt, ő azt is megsúgta, miféle képek kellenének, és valamiképp biztatott is, hogy van esélyem, mert "sokrétű" az arcom. Lehet, hogy minden fickónak ezt mondja, de nekem akkor is jólesett. Még mindig az újságkihordásból élek, és bár keresem a lehetőségeket, úgy tűnik, Fortuna nem kedvel engem. A kaszinózás pedig, valljuk be, nem egy életbiztosítás.
Szóval, fotósorozat... Ezt kell most megcsináltatnom, és ahogy a srácokkal elbeszélgettem, ha jó képeket akarok, bizony mélyen a zsebembe kell nyúlnom, profi fotós alaposan megkopaszthat, ha megtudja, miről van szó. Lehet, hogy nem szabadna kockáztatnom, mégsem megyek profihoz. Inkább bemegyek a főiskolára, és keresek valakit, aki szívesen megcsinálja, hisz időm, mint a tenger...
Heilyre gondolok elsősorban, hisz vele már ismerjük egymást valamennyire, ha nem ő, valamelyik csoporttársa talán tud (és akar) segíteni, de aztán meglátok egy hirdetést, és kapok is a lehetőségen, mert valaki éppen modelleket keres, fotózásra. Felhívom, megbeszéljük a helyet és az időt...
Itt állok előtte, és annak ellenére megszólítom, hogy bele van merülve a telefonjába, hiszen számíthatott rám. Felugrik, bemutatkozik, és már süllyeszti is el a telefont. A pincér éppen megérkezik, a lánynak hoz egy habos kávékülönlegességet (a nevét nem tudom) és érdeklődve néz rám. Rendelnem kéne...
- Köszönöm, egy Pepsit kérek.
Aztán végre a lányé minden figyelmem.
- Köszönöm, hogy időt szán rám- A legegyszerűbb, ha hivatalosak maradunk, gondolom én. Az udvarlás, a bókok csak bajhoz vezetnek. Nem teszem szóvá, milyen csinosnak tartom, és azt sem, mennyire tetszik a hangja. Inkább a kérdéseire figyelek.
- Nemrég érkeztem a városba, és munkát keresek. Az egyik ügynökségnél kértek tőlem... jobban mondva rólam egy fotósorozatot. Még nem készült rólam korábban hasonló. - És hogy egy kicsit oldjam a hangulatot, bár ezzel éppen ellent mondok korábbi önmagamnak- Ha jól emlékszem, az utolsó kép akkor készült rólam, amikor érettségiztem.

Nem sok fotózást csináltam még egyedül, sőt őszintén szólva eddig egyet, de már rengeteget tanultam, hogy is kell helyesen csinálni és az összes gyakorlati órán részt vettem, így muszáj mennie. Még a Photoshopot is megtanultam használni, mielőtt egyáltalán kellett volna, így eleve előnnyel indultam és igyekeztem ezt az előnyömet meg is tartani a többiekkel szemben, de hát mostanra egy szintre értünk a jobbakkal. Minden esetre nagyon szorgalmasan dolgoztam eddig, mert nekem tényleg céljaim vannak a fotózással és komolyan gondolom. Ezért is örülök nagyon, hogy máris akadt egy vállalkozó, aki támogatja további fejlődésem egy fotósorozatra tartott igénnyel. Kedvesnek tűnik, remélem nem lesz hisztis és akkor biztos vagyok benne, hogy jól ki fogunk jönni az egész munka alatt.
Megvárom amíg rendel magának valamit inni, majd egy mosollyal díjazom első megszólalását.
-Ugyan, én köszönöm, hogy engem választott. -továbbra is egy szolid mosoly van az arcomon, de ez nálam az alapállapot, úgyhogy elég nagy baj lenne, ha eltűnne. Igyekezve oldani a feszültséget egy egyszerű kérdést teszek fel és figyelmesen hallgatom rá a választ.
-Értem. -mosolygom továbbra is, majd a következő mondata után akaratlanul is felnevetek. Nem tudom mennyi idős lehet, de nem úgy néz ki, mint aki tegnap érettségizett, bár lehet,hogy nem sokkal idősebb, mint én.
-És jó élményként maradt meg az érettségifotózás vagy inkább átmegy az út túloldalára, ha meglát egy fotóst? -érdeklődöm ismét a szokásos mosollyal az arcomon, miközben belekortyolok a forró italomba és élvezem, ahogy végigmelengeti a torkom.

Szimpatikus, hogy rögtön elteszi a kütyüjét, ahogy megszólítom. Ez azt jelenti, hogy -bár még nem ismer- fontos vagyok neki. Fontos, mint munka. Udvarias vagyok vele és visszafogott. Nem akarok rá rossz benyomást gyakorolni, ez megrontaná vagy ellehetetlenítené a közös munkát. Nekem azonban szükségem van egy portfólióra, hogy mihamarabb legyen más munkám is, ne csak az újságkihordás.
A pincér elhúz a rendelésemmel, én pedig kényelmesen helyezkedem el a széken, szemben a lánnyal, aki Gisellenek mutatkozott be. Nagyon fiatalnak tűnik (persze, hisz főiskolás), mégsem szólítom keresztnevén, hacsak meg nem kér rá. Egyenlőre kérdéseket tesz fel nekem, valószínűleg, hogy felmérje, mire is akarom őt felkérni, és nem is kertelek, gyorsan elmondom, miről van szó.
A következő válaszommal azonban megnevettetem. Ez ennyire ciki lett volna?
- Sem egyik, sem másik. Úgy éreztem magam, mintha tárgy lennék egy futószalagon: "Leül, jobbra néz, balra néz, mosolyog, jó, kész"... - Utánzom Mr Paradis hangját, arckifejezését (nem nehéz, nagyon unott volt).
Önkéntelenül mosolyodom el, bár a gondolataim nem mondom ki. Most lényegesen kedvezőbb helyzetben vagyok. A fotósom fiatal, kedves, közvetlen. Minden korábbi fotós élményemnél csak jobb lehet.
Megérkezik a pincér is, leteszi elém a kólát, kibontja, de a kezemmel jelzem neki, hogy szeretném én kitölteni.
-Köszönöm - mondom neki, aztán ismét a szemben ülő lányra nézek, hátha van még valami, amire kíváncsi.

Amikor hangokat hallok közvetlenül az asztalom mellett, felpillantok és egy tipikus modellarcú embert látok meg magammal szemben. Szóval ő lenne az ügyfél. Elmosolyodom, miközben helyet foglal velem szemben én pedig elteszem a telefonom, hogy ne zavarjon meg. Nem akarok rögtön rossz benyomást kelteni, bár a közös munka során rá fog jönni, hogy különösen ragaszkodom a technikai eszközeimhez, főleg amin sikeresen internetezhetek is. De ez még a jövő, egyelőre inkább meg kéne beszélnünk, pontosan milyen fotózásra is gondolt. Mosolyogva hallgatom beszámolóját utolsó fotózási élményéről, miközben belekortyolok a pont kellemes hőmérsékletű lattemba.
-Hát, ezúttal nem így lesz. Bár még kell találni egy helyszínt is. Apropó, műtermi vagy inkább valami természetes háttér előtti képekre gondolt. Vagy mondták, hogy milyen kell pontosan? -érdeklődök, hiszen nem mindegy. Nekem se, hiszen, ha természeti háttér kell, akkor teljesen mások a feltételek, mint egy műteremben, nem mellesleg, ha műtermes kell, akkor bérelni kell egyet, ha nem sikerül megegyeznem az egyetemmel, hogy használhassam hétvégén a gyakorló műtermek egyikét, hiszen azok is teljesen jól felszereltek, és végül is hétvégén nem történik ott semmi, igazán megtűrhetnek, ha szeretnék építeni a karrierem. Időközben megérkezik a pincér és leteszi a férfi elé a rendelt kólát, majd távozik és ismét ketten maradunk.
-A háttéren kívül még lényeges lenne, hogy milyen munkához kell a portfólió? Mert van ahol egész alakos képeket akarnak, mint például a modelleknél, de nem mindenhol kötelező. -érdeklődök tovább, bár ezekkel a megkötésekkel én sem vagyok tisztában, hogy pontosan milyet kérnek az egyes munkahelyek és egyébként is, ez esetenként változó lehet, szóval legjobb az, ha Joshua mondja meg, mit sikerült megtudnia a hölgytől, aki elküldte fotózásra.

Nem tévedek, az a lány aki a taxiból kiszállt, az én emberem. Azaz ő adta fel a hirdetést, így nem húzom sokat az időt, odalépek az asztalhoz, ahova leült, és bemutatkozom. Szimpatikusnak tűnik. Pár percen belül már a munkáról beszélünk. Látszik, hogy nem az a fajta ember, aki szeret lacafacázni. A korábbi élményeimről kérdez, de abból nem sok van. A nagyszüleimet nem nevezhetném a technika ördögeinek, így azon a néhány családi fotón kívül, amit még nagyapa készített, csak az érettségi tablóképpel rendelkezem. A Mr. Paradis-féle fotózás viszont nem hagyott mély nyomot bennem.
- Azt hiszem, műtermi képekre lenne inkább szükség. Kaptam egy jó tippet, és szeretném kipróbálni- mosolygok a lányra. - Viszont nem zárkózom el egyéb ötletektől sem...- kérdő tekintettel nézek rá.
Kíváncsi vagyok, vajon neki vannak-e ötletei. Az kiderült számomra, hogy nem lehet túl tapasztalt, ha így lenne, egyből vágta volna, az ügynökségek milyen képeket szoktak kérni, de ez a dolog nem zavar. A végeredmény érdekel. Ha olyan képek készülnek rólam, amit nem tudok felhasználni, úgysem adom be őket, inkább elmegyek egy másik fotóshoz. De azt hiszem, a lány maximalista, különben nem rakott volna ki hirdetést a faliújságra. Ha nem lenne igényes a munkáira, ilyesmire nem adná a fejét. Egy próbát mindenesetre megér.
- Nos, ezt nem tudom...- mondom kicsit elgondolkodva. Az, amire én jelentkeztem, egy statiszta szerepe volt, de várakozás közben hallottam, hogy reklámügynökségeknek is közvetítenek. - Ha nem gond, csináljunk ilyet is, olyat is. Engem elsősorban a filmezés érdekel, de kezdő vagyok, így lehetséges, hogy még a reklámszerep is csak vágyálom marad.
Nem vagyok pesszimista, de azt el tudom képzelni, hogy nem könnyű betörni a film világába. Ha így lenne, minden ember ezt csinálná. Játszani könnyű, nekem legalábbis nem esik nehezemre leutánozni bárkit vagy bármit, belebújni más bőrébe, felvenni különböző akcentusokat... Nem hiszem, hogy erre valaha is rá lehetne unni.

Nos igen, azt hiszem pont ilyen emberre számítottam. Amint megtudom épp egy feltörekvő filmcsillaggal van dolgom. Ki tudja, talán egyszer igazi nagy sztár lesz és elmondhatom magamról, hogy nekem is volt valamennyi közöm hozzá. De ha ez mégsem következne be, akkor is egy jó alkalom lesz ez a fotósorozat egy kis gyakorlásra és hogy élesben kipróbáljam mindazt, amit eddig tanítottak nekem. Kíváncsi leszek, hogy boldogulok majd teljesen egyedül.
-Értem. Akkor kell foglalnom majd egy műtermet, de ne foglalkozzon ezzel, majd én gondoskodom róla. Egyéb ötletek? Nincs egyéb ötletem egyelőre, de ha eszembe jut esetleg valami, nem fogom magamban tartani. -mosolyodom el, majd nagyot kortyolok a lattemból. Ez az amiért szeretem ezt a helyet, itt adják a város legjobb latteját, nem lehet betelni vele, legszívesebben minden reggelem itt kezdeném, de sajnos nem esik útba.
-Természetesen. Akkor csinálunk mindenfélét, aztán válogassanak csak bátran a munkaadók. Minél több kép, annál jobb, könnyebb lesz nekik is és nagyobb az esély, hogy magára esik a választás. -már alig várom, hogy tényleg belekezdünk ebbe a fotózósdiba, teljesen belelkesültem és ezt az arcomra felszökő mosoly is jelzi.
-Azt hiszem most már elég sok mindent megbeszéltünk, de az időpont kimaradt. Mikor lenne megfelelő? Nekem többnyire délelőtt és kora délután vannak óráim, utána általában ráérek, de ha nagyon kell, akkor szakíthatok időt délelőtt is illetve hétvégén is elérhető vagyok. -sorolom az időbeosztásom továbbra is a megszokott mosollyal az arcomon. Nem tudom mennyit sikerült ebből elsőre felfognia az ügyfelemnek, de majd visszakérdez, ha nem értett valamit elvégre nem kisfiú már.

Nem sokat teketóriázunk, máris a munkáról beszélünk, azaz arról érdeklődik, nekem milyen leképzeléseim vannak. Jó kérdés, teljesen járatlan vagyok a szakmában, és ah az a kis titkárnő (vagy kicsoda) nem ad ötletet, azt sem tudtam volna, igazából mit várnak el tőlem.
- Nos, ha nem haragszik- mondom a lányra nézve, fürkészve őt, vajon mit szól az ötlethez, amit én hoztam magammal- ha már bérelni kell azt a műtermet, várjunk vele egy kicsit... Akkor majd visszafelé játsszuk el a dolgokat...- mondom, de amikor látom a lány kérdő tekintetét, rájövök, fogalma sincs, miről beszélek.
- Nos, most úgy nézek ki, mint egy húszas évei elején álló fiatalember, igaz?- Heiley pár napja ezt mondta, pedig, ha jól emlékszem, akkor még borosta is volt rajtam. - Nos, ha egy kicsit megnő a szakállam, és a hajam beszórom liszttel, 60 évesnek fog tartani. De bújtam már női ruhába, és saját nagyanyámat is megtévesztettem, úgyhogy... Ezt kéne valahogy megmutatni... Mit szól?
Giselle lelkesnek tűnik, azt hiszem, izgalmasnak találja a rá váró feladatot. Rám férne már egy kis szerencse, és rám férne egy jó fotós is, mert a siker titka a jó portfólió... Csak akkor fognak behívni meghallgatásokra, ha a képeim önmagukban kiváltanak a bíráimból valamiféle hatást. Kíváncsi vagyok, ennek a lánynak ez sikerül-e? Vajon a vérében van a fotózás? Ha ezt tanulja (gyanítom, hogy igen), akkor biztos szereti csinálni. Ó, nagyon remélem, hogy nem csak egy hobbyfotóssal hozott össze a sorsom.
A lelkesedése töretlen, még azok ellenére is, amit elmondtam, máris szervezkedik. Megmosolyogtat. Nagyon kedves lány.
- Én mindig hajnalban kelek, és akkor dolgozom. Leginkább tehát a késő délután, kora esti időpontok jöhetnének szóba-mondom nyugodtan- Eszemben sincs elrabolni a hétvégéjét, az pihenésre való. Mindenkinek jár...
Elgondolkodom azon, amit a műteremről mondott, és azon, amit én a 60 évemről, és aztán ez csúszik ki a számon:
- Mit gondol, két hét alatt meg tudja szervezni azt a műtermi dolgot? Annyi idő nekem is elegendő lenne szakállnövesztéshez...

Azt hiszem, egész jó kis csapat leszünk. Körülbelül egyetértünk a legtöbb dologban, sőt eddig még annyira nem is kötött bele egy ötletembe se, neki pedig nem nagyon volt mibe belekötnöm, úgyhogy sima az ügy. Következő mondatai után értetlenül nézek rá. Vagy én gondolkoztam el és maradtam le valami fontosról, vagy teljesen összefüggéstelenül beszél. Nem tudom. De szerencsére elég jó megfigyelő, észreveszi, hogy nem teljesen tiszta előttem a dolog és még időben megmagyaráz mindent, mielőtt kérdésre nyitnám a számat. Kérdése után bólintok egyet, másra nem is igazán van időm, mert már folytatja is.
-Értem. Hát, ilyet kevés ember tud, úgyhogy egyetértek abban, hogy meg kell mutatni valahogy. Mondjuk beleszőhetnénk egy történetbe az egészet. Mondjuk egy történet képekben és maga lehetne az összes szereplő, kidolgozzuk utána pedig majd összevágom a képeket és már mehet is velük az ügynökségekhez. -teljesen belendültem, bár annyira azért nem hadarok, úgyhogy remélem értette amit, próbáltam minél gyorsabban mondani, hogy a szám kövesse az agyam tempóját. Csak úgy cikáznak a gondolatok az agyamban és ettől még a szemem is felcsillant. Azt hiszem, ideje inni egy kis lattet, addig is csöndben leszek legalább és van ideje megemészteni Joshuanak is mindezt. Hamarosan áttérünk a fotózás időpontjára is, bár lehet, hogy ebből még több fotózás is lesz a végén, de majd kiderül.
-Remek, akkortájt általában már én is végzek az egyetemen és ráérek, szóval majd akkor egyeztetünk egy remek időpontot. -mosolyodom el. Egész jól haladunk ezzel a megbeszélés dologgal, majdnem mindenben megegyeztünk már, amiben pedig esetleg nem, azt telefonon is simán el tudjuk már intézni.
-Szerintem igen. Holnap utánakérdezek a dolognak és majd telefonálok, hogy mit sikerült intéznem. Ha késő délután vagy kora este telefonálnék az jó? Nem akarok zavarni, csak gondoltam ez gyorsabb, mint mondjuk emailben. -nem tudom mennyire értékelné a férfi, hogyha felhívnám, esetleg van barátnője, nehogy miattam robbanjon ki féltékenységi jelenet. Jobb ezt előre letisztázni és akkor minden tiszta.

Nagy szemekkel nézek a lányra, aki azt ajánlja, egy történetbe foglalva játszam el a különböző szerepeimet, és ő majd így csinál felvételeket. Ezen még gondolkodnom kell, mert elsőre megvalósíthatatlannak tűnik (vagy nagyon precízen ki kell dolgozni a jeleneteket, és elképzelni a "snitteket"). A dolog egyben nagyon érdekesnek is hangzik, eszemben sincs elvetni, úgyis van időm rajta rágódni.
- Oké, ezen is gondolkodni fogok- bólintok ellazulva.
Giselle láthatóan lelkes, kedvelem az ilyen embereket. Azt hiszem, nem is tudnék olyan besavanyodott emberekkel dolgozni, mint a szülővárosom fotósa, de lehetséges, hogy ő sem volt mindig olyan. Mindegy.
Rátérünk az időpont kérdéskörére, és egész könnyedén találunk közös pontokat a szabadidőnkben. Újabb örömfoltja az életemnek.
- Tudok alkalmazkodni. Bár vannak kötöttségeim, a legtöbbet rugalmasan tudom kezelni- mondom meggyőzően, hiszen a munkám a reggeli időpontokban zajlik, a magánéletem pedig... Szóval, az is egészen rugalmas. Nincs olyan, amit ne lehetne megbeszélni.
Nem akarom rabolni leendő munkatársam idejét, így amikor arról beszél, felhív majd telefonon, elmosolyodom.
- Ön tesz nekem szívességet, úgy illene, hogy én hívjam fel. Csak mondjon egy időpontot, mikor keressem- Szívesen megadom neki a telefonszámomat, de mégsem várhatom el, hogy ő szaladgáljon utánam.- Természetesen megadom a számom, ha szüksége van rá- mondom komolyan, és bármennyire szeretné bennem a kisördög ezt elviccelni egy kicsit, nem teszem. Ez munka. Nem lenne helyénvaló, ha azt hinné, rá akarok startolni.
Ha már más dolgot nem kell tisztázni, akár mehetnék is. Lassan iszogatom a kólám, mert mégsem illik felpattanni az asztaltól, de ha ő készülődni kezd, kedvesen szólok neki:
- Előre is köszönöm a segítségét. Természetesen a vendégem volt...
Ha úgy adódik, mehetünk egy ajtónyitásra is, de ha leráz, hogy neki sietnie kell, nem fogom ráerőltetni magam. Megvárom, míg megissza a lattéját, és csak ezután intek a pincérnek a számláért.