Most igen vagy nem? Igazán eldönthetné. Én a nemre, vagyis az igen szavaznék, mert tuti nem tudok felállni, amíg így forgunk. A többi dologgal, amúgy nincs bajom. Egész kellemes ez a pörgés. Csak meg ne lássanak minket, mert soha senkinek nem magyarázom meg, hogy nem önszántamból ültem a vörössel be a körhintába... Lassan már én sem hiszem el.
Igen? Remélem meghallották, mert én nem hiszem, hogy megtudnék szólni. Amúgy is sokkal fontosabb, hogy megvizsgáljam a cseresznye-elméletem.
Az első dolog, amit bizton állíthatok az az, hogy pont olyan puha és selymes mint a csersznye. Becsukom a szemem, hátha úgy többet érzékelek majd...
Az íze az más, és nem hiszem, hogy a csersznyék visszakóstolnak, de mindegy. Ez szem igazán akaratos, mert már irányítani is akar. Egyelőre hagyom, mert finoman csinálja, és jól esik. Érdekes.
Na most vége. Kinyitom a szemem. Hoppá! Ez nem is cseresznye! Ez a vörös! De mit csinálunk mi itt?
- Nem?
Kérdezek vissza, mert nem értem miről beszél. Mi nem? Hogy nem cseresznye? Arra már én is rájöttem. Gondolkozásra viszont nincs lehetőségem, mert visszahúz és már harap is. Na szép. Csak tudnám, hogy miért tetszik ez nekem...
Azt hiszem ideje megmutatni neki, hogy még mindig én vagyok a főnök. Mostmár azt is tudom, hogy csókolozni is tudok.
Visszaharapok, de csak egy kicsit, nem akarom bántani, aztán tőlem telhető határozottsággal - ami ebben az állapotban, sokkal erősebb - visszaveszem a teljes irányítást.
Viszont fáj a térdem, úgyhogy most én szakítom meg a csókot, mert muszáj felállnom. Magamml húzom őt is, mert.... mert még nem fejeztem be, amit elkezdtem az előbb. Még jó, hogy a járda végén egy épület van, mert a falnak pont neki lehet dönteni. Ellenkezésnek helye nincs, akarom. Most. A száját.
Szóval a falnak döntöm, és mintha mi sem történt volna újra megcsókolom. Talán kicsit hevesebben és türelmetlenebbül, közben pedig simogatni kezdem az oldalát...

Gyors, gyors, lassú... És táncolunk. Nem, nen mi hanem a nyelvünk, bár egyre megy. Annyira jó kedvem van, és még mindig nem értem miért. Hagyom, hogy úgy legyen, ahogy ő szeretné. Attól még én vagyok a főnök. A HÖK-ben legalábbis biztosan, és ha kell erre bármikor szívesen emlékeztetem. Ha! egyáltalán el jut a tudatomig, hogy elnök vagyok. Most semmi ilyesmi nem jut eszembe. Tompa az agyam, nem tudom voltam-e már valaha hasonló állapotban, viszont még mindig gyorsan tanulok, szóval nem vesztettem el az összes képességemet. Legalábbis még nem lökött el, nem bénázott le és, nincs és. Tudom, hogy jó vagyok, ebben most is halál biztos vagyok. Lehet nem a legjobb, de kivételesen kevesebbel is beérem.
Ahogy lassulunk, és egymáshoz ér a tesünk, egészen az az érzésem támad, hogy az agyam a nadrágomba csúszott. Persze nincs ezzel semmi baj, hiszen még mindig jól érzem magam. Tulajdonképpen egyre jobban, és sejtem, hogy innentől nincs megállás. Ha mégis az csak egy pillanatra van, mint most, mert most a nyakamat csókolja, és ez is nagyon jó. Annyira, hogy még nyögök is egyet. Ha magamnál lennék, lekevernék magamnak egy pofont, de most csak hagyom, hogy újra megcsókoljon. A csókok sokkal kellemesebbek, mint a pofonok.
Ismét megfogja a kezemet, és befejezi a szám harapdálását, kár, de mindegy. Húzni kezd, én meg sántikálok utána, most még a pokolba is követném.
Halványan dereng, hogy ez az épület a kollégium, de csak akkor jövök rá, amikor belépünk. A portást már nem is látom rendesen, de biztos minket néz, mert Izzie beszélni kezd. Amikor megértem mit mond, a szám elé kell kapnom a kezemet, nem az amelyiket fogja, hanem a másikat, hogy ne röhögjek fel hangosan.
Tanulni?
Haha. Ilyenkor? Kizárt... Jó mondjuk én azt hiszem tanultam a mai estéből. De vajon mit akar még tanulni? Passz. Tovább indul, én intek arra, amerre szerintem a portás van, aztán már valami fura helyen vagyunk. Az ajtó magától záródik és a kis szoba mozogni kezd, de mindegy is, mert ott folytatja, ahol abbahagytuk odakint, és nekem semmi ellenvetésem.
A lift megáll, nem tudom hanyadikon, de biztos itt lakik. Az ajtó is nyílik, úgyhogy lassan elindulok, de most nem engedem, hogy elmásszon, csókolozva is el tudunk menni, oda ahova kell.

18+

Sosem fogom megtudni, végül hogy jutottunk be a szobájába, de nem is igazán érdekel. Az ajtó a hátam mögött, mert hogy valamikor nekidöntött. Közben pedig próbálom megszabadítani a felesleges ruhadaraboktól. Nincs ezzel semmi baj, hiszen ő is ezt teszi, én meg egyébként is csak az ösztöneimre hallgatok.
Észre sem veszem, hogy már félmeztelen vagyok, amíg meg nem érzem a bőrét a bőrömön. Karmol is, és a fura az egészben, hogy ettől csak izgatottabb leszek. Nem fáj, nem tudom hogy csinálja, de akarom. Akarom őt, minden egyes porcikáját, még a karmolós kis ujjait is. Leginkább pedig azt akarom, hogy ne hagyja abba, amit csinál. A nadrágom is egyre szűkebb, igazán megszabadíthatna attól is. Hirtelen ötlettől vezérelve változtatok a helyzetünkön, miközben róla is lekerül egy zavaró ruha darab. Nem tudom levenni róla a szemem, ami nem is csoda, hiszen sosem láttam még csak hasonlót sem testközelből... Valami rezegni kezd, és nem is gondolkodva nyúlok a zsebembe, hogy megkeressem telefont. Épp csak egy pillantást vetek a kijelzőre. Egy kis hang azt suttogja fel kéne vennem, de elég visszapillantanom az immár fehérneműben előttem álló Izziere, és a hanggal mit sem törődve kinyomom a telefont, annyira hogy ki is kapcsol, aztán az asztalra dobom. Nem akarom, hogy bárki újra megzavarjon...
Órákig tudnék még gyönyörködni benne, de sokkal sürgetőbb vágyaim is vannak, így visszalépek és ismét megcsókolom. A kezeimet végigfuttatom az oldalán és csak a fenekénél állok meg, ott is csak azért, hogy felkapjam, mert meguntam az ácsorgást. Talán nincs ellenére a dolog, hiszen a kezeivel a nyakamat, a lábaival a derekamat öleli körbe. Menet közben megengedek magamnak egy puszit a nyakára, de inkább arra figyelek, hogy ne menjek neki semminek sem.
Csodák csodájára, sikerült baleset nélkül eljutnunk egy ágyig. Hogy az övé-e vagy sem, az teljesen hidegenhagy.
Leteszem az ágyra, és gyorsan megszabadulok a farmeromtól, aztán felémászok, hogy végre felfedezhessem az egész testét, tetőtől-talpig. Mert kevesebbel nem érném be.

18+ (amúgy nem, de akkor is )

Apró, elhintet kis csókok. Mindenhova. De valahogy nagy a csend. Felnézek rá. Azt hiszem elaludt. Hogy tudott pont most elaludni?
Ásítok egyet én is. Hmm... Lehet nekem is ezt kéne tennem. Kényelembe helyezem magam, még az sem zavar, hogy kicsi az ágy. Becsukom a szemem, csak egy 5 percre aztán elmegyek, mert egész biztos nem maradhatok itt.

Nehéz a takaróm. Lelóg a lábam az ágyról. Feljebb kéne kúszni. Megpróbálok megmozdulni, de rögtön félbe is hagyom. Mitől fáj így a fejem? És mi csiklandozza az orrom? Az a fura érzésem támad, hogy nem csak nehéz a takaró, de még lélegzik is. Lélegzik?
Kinyitom a szemem, és rögtön vissza is csukom. Nem... az nem lehet, hogy valaki fekszik rajtam. Újra kinyitom a szemem, de csak résnyire, hogy felmérjem a terepet. Hiába a függöny, ahhoz pont elég fény van, hogy rájöjjek a valakinek vörös haja van. Ez nem jó. Nagyon nem. Főleg mert érzek is dolgokat, és nagyon nem akarom őket érezni.
Ki kell innen másznom. Kedvem lenne felpattani, és nem foglalkozni azzal, hogy mi lesz vele, de még fejfájás és pánik mellett is tudom, hogy az amit, a legkevésbé akarok, az az, hogy most beszélni keljen vele. Oldalra csúszom, a feje alá tolom a párnát, átmenetileg ez jó kell, hogy legyen.
Felállok és végignézek a helyiségen, addig sem azon agyalok, hogy mi történt. Az ágy előtt a földön hever egy farmer, ami úgy néz ki mint az enyém. Eltart pár másodpercig míg rájövök, hogy tényleg az. Olyan gyorsan kapom fel, ahogy csak tudom, és igyekszem bele bújni. A fejfájás még mindig kegyetlen, magamban káromkodok is rendesen. Poló sincs rajtam. Te jó ég, mit csináltunk? nem emlkészem, és egyre jobban fáj a fejem. Kell a polóm. Az ajtóban akadok rá, felveszem azt is, meg az ingem. Aztán leülök egy székre, és a kezembe temetem az arcomat. Most sírjak, vagy üvöltsek? Mindkettő nagyon tetszene. Kávé!
Igen, kell innom egy kávét. Az jó lesz a fejfájásra is, és gondolkozni is segít, és meg is nyugtat. Igen kávé kell.
Kinyitok minden szekrény ajtót és fiókot, meg kell találnom a kávét. Ez a nő, nem tart ilyesmit? Jesszus, mi ez a kupi? Hogy tud így élni? Kávét akarok!
- Kávé, hol a kávé?
Csak suttogom, bár a fejfájásomnak üvöltés ez is...Óráknak tűnik az idő, amíg megtalálom- az utolsó fiókban-, az egyetlen kávéra emlékeztető dolgot: instant kávét. Átmenetileg megteszi ez is. Vizet forralok, és már az sem érdekel, ha felébred. Nekem kávé kell, ha ez meg van, akkor hajlandó leszek gondolkodni. Amíg a víz fel forr, keresek egy bögrét is, beleöntöm a port és a fejfájás csillapítására a homlokomat a hideg falnak nyomom.
- Csak egy perc... Egyetlen perc...
Motyogok a falnak, mert kezdek felébredni, és a helyzet egyre ijesztőbb...

Csörögni kezd egy telefon, ami nem az enyém. Ez persze csak azért baj, mert nem szaladhatok oda, hogy kinyomjam, mielőtt felébred a vörös. Nem mintha ilyen fejfájással bármi ilyesmire képes lennék. Egyszerűen csak megpróbálok nem tudomást venni a hangokról, amik alapján felkelt, és a telefonja után kutat. A fejem még mindig a falnak nyomom, szóval nem látom őt, csak hallom ahogy káromkodik. A káromkodást viszont nem tudom hová tenni, így felpillantok, hogy nincs-e valami gáz. Aztán rögtön el is fordulok, mert Izzien nincs ruha, és ez nagyon zavarba ejtő. Nekem. Főleg mert nem emlékszem, hogy hogy kerültem ide, és miért voltam én is egy szál gatyában, és mert ez az egész helyzet rettentően kínos.
Ruha, igen ez jó ötlet... Kell rá valami ruha, de honnan adjak én neki bármi ilyet? Egyébként is ez az ő szobája, miért nem vesz elő valamit a szekrényéből? Azért szétnézek, addig sem kellazon agyalnom mi történt éjjel. Az ajtóban van pár ruhanemű, odasétálok, de egy pillanatig habozok. Semmi kedvem nincs megfogni a ruháit, se ránézni és oda dobni neki.
Köztes megoldást választok, és hátrarúgom a gönceit. Remélhetőleg lesz benne valami, ami eljut hozzá. Kizárt, hogy én mégegyszer ránézzek így, egyáltalán. A vízforraló közben kattan egyet és kikapcsol. Ez megnyugtató, nem is foglalkozom tovább azzal, hogy mi lesz. Öltözzön fel, én megiszom a kávét, és már itt sem vagyok.
Persze nem ilyen egyszerű a dolog, miközben beletöltöm a vizet a bögrébe, kérdez.
- Főztem magamnak kávét.
Mondom eléggé ingerülten, hiszen elég egyértelmű a dolog. Amúgy meg én sem tudom, hogy miért vagyok itt, csak azt hogy meg kell innom ezt a vackot, mielőtt kilépek az ajtón, különben tuti nem érek haza egydarabban. Bár ki tudja, lehet így sem. Beleiszom a löttybe, és elfintorodom. Szörnyű ez a kávé...

Megfordulhatok. Hát ez fantasztikus. A kérdés csak az, hogy akarok-e. De azt hiszem, lőttek annak, hogy elhúzok, mielőtt még megbeszélnénk a dolgot. Pedig mennyire nincs most nekem hangulatom ehhez. Megfordulok, és csak félve nézek rá. Van rajta kellő mennyiségű ruha, nekem mégis egy olyan kép ugrott be róla, amiben szinte teljesen meztelen. Ráadásul a nadrágomban is kevesebb lesz ettől a képtől a hely... Csak azt nem tudom, hogy az előző kép égett bele az agyamba, vagy egy korábbi emlék villant be?!
Gyorsan beleiszom a kávéba, csakhogy ne lássa meg, milyen beteg gondolataim támadtak az előbb, aztán kihúzom az egyik széket és leülök. Túlságosan fáj a fejem ahhoz, hogy állni tudjak, és persze ott van a másik probléma is, a nadrágomban... Ő pedig mintha még jobban kínozni akarna, felteszi azt a bizonyos kérdést.
- Rajta vagyok a dolgon...
Felelem a kávémnak, jelezve, hogy próbálok emlékezni annak ellenére is, hogy az agyam erősen tiltakozik. Tudom, hogy könnyebb lenne nem emlékezni és hagyni az egészet a francba. Ugyanakkor, nem lene jó, ha mondjuk HÖK-gyülés közben villanna be valami, amiről nem akarok tudomást venni. Igencsak megzvarná a koncentrációmat.
- Van valamid fejfájásra?
Nem tudom, hogy a másnaposság fáj-e ennyire, vagy a helyzet hozza ki belőlem, de kizárt, hogy bármire is képes legyek, amikor így hasogat a fejem. Megiszom a maradék förtelmet is aztán ahogy megszabadulok a bögrétől, masszírozni kezdem a halántékomat.
- Soha többet nem iszom...
Ezt magamnak motyogom, bár nem baj az sem ha ő is hallja. Arra még emlékszem, hogy az ő ötlete volt, ez az igyunk ha a másik hazudik. De vajon ennyit hazdutam? Nem, nem hazudtam, ittam én magamtól is, hogy a fene vinné el.
- Táncoltunk... aztán megkértél, hogy kísérjelek haza....
Nyilván nem erre gondolt, amikor emlékekre kérdezett rá, de nekem muszáj a dolgokat az elejüktől fogva végig gondolnom. Csak ne fájan így a fejem...

Elveszem a bogyót, amit ad. Normális esetben kifaggatnám, hogy mi van benne, de most az sem érdekel, ha valami mérgező, ha elmúlik a fejfájásom, akkor bármi jó. Kávém már nincs. Megmozdulni meg nem akarok. Bekapoma bogyót, és hátradöntöm a fejem. Nagyot nyelek, és a kapszula is lemegy. Persze ettől még nem leszek jobban. Szerencsére ő folytatja helyettem az emlékezést. Így hogy említi, dereng nekem is, hogy volt szó valami körhintáról... De miért? Mindegy, ha nem voltunk vidámparkban akkor lényegtelen. Tuti kidobtuk volna a taccsot...
Aztán mintha pofon vágnának meggvádol, hogy megcsókoltam.
- Kizárt! Én? téged? SOHA!
Erre én is felállok, és visszamutatok rá, miközben kiborulok. Aztán eszembe jut valami: "cseresznye"... A szám elé kapom a kezem és visszahuppanok a székre. Most írtó jól nézhetünk ki, mert már nem csak ő vörös, de egész biztos, hogy én is. Hirtelen nagyon érdekesnek tűnik a padlója. Egyébként meg fogat kell mosnom.
- basszus... tényleg...
A térdemre könyöklök, és tovább bámulom a padlót, közben meg a hajamba túrok. Mi a francot csinálhattam még? Becsukom a szemem, és próbálok gondolkozni. Eszembe jut, a lift, aztán hogy csörgött a telefonom... A francba!
Felállok és kutatni kezdek a telefon után. A konyhapulton akadok rá, és ahogy felnyitom meg is ijedek.
17 nem fogadott hívás...
- A francba....
Suttogom csak, mert ez legalább olyan sokkoló, mint az éjszakai események. Mind a 17 hívás egy és ugyanazon személytől... Ebből még bajok lesznek. Visszaülök a székre, és a kérdésére felkapom a fejem.
- Kizárt. De most tényleg.
Mondom komolyan, mert arra csak emlékeznék, ha lefekszem valakivel. Az elsőre biztos emlékszik az ember. Annak olyannak kell lennie, hogy nem felejted el. Szóval nem lehet. Bár a csókra sem emlékeztem, amíg nem mondta. Gondolkozom, nagyon de nagyon erősen. Annyira, hogy kétlem elmúlik a fejfájásom. Aztán az ajtóra nézek, meg a földön heverő ruháira.
- Elaludtál... Aztán el akartam menni... de... azt hiszem elaludtam én is.
Sosem voltam még ennyire zavarban. Kerülöm a tekintetét, és reménykedem, hogy neki is eszébe jut ez, és megerősíti, hogy nem történt semmi. Így is elég szarul érzem magam, de ha valami lett volna, akkor tuti nem élném túl.
Felállok, és végigtapogatom a zsebeimet. A pénztárcám meg van, és a másik zsebembe nyúlva előkerül a másik telefonom és a lakáskulcsom is.
- Azt hiszem, én most megyek...
Fogalmam sincs mi a normális ilyen helyzetben, szóval csak az ajtóra mutatok, és el is indulok. Csak előbb visszateszem a széket a helyére, meg a bögrét a mosógatóba. Egy pillantara átfut a fejemen, hogy el kéne mosnom, de akkor legalább 5 perccel többet töltenék még itt, és azt nagyon nem szeretném.

Nem erősíti meg a szavaimat, de nem is mondja, hogy máshogy lenne, egyelőre pedig ez is elég. Egész biztos, hogy a mai nap még rengeteg dolog eszembe jut majd, csak győzzek szembe nézni velük. Bár az még a kisebbik baj. A kérdés az, hogy fogok reagálni a dolgokra...
Hagyom a bögrét a francba, majd ő elmossa, amúgy sem tart vissza, nem mintha vágynék a társaságára. Az ajtóig gond nélkül eljutok, aztán eszembe jut, hogy talán szólni kéne neki, hogy felejtse el, ami történt. Szerencsére ő mondja ki előbb. Bólintok.
- Ez lesz az első dolog, amiben rögtön egyetértünk.
Tényleg így van. Szakmai dolgokban mindig veszekszünk, aztán nagy nehezen megegyszünk. Ezt viszont nem kell kétszer mondania. Azt viszont már nem tudom, hogy miért nézek rajta végig még egyszer, mielőtt kinyitnám az ajtót, hogy eltünjek. Mindenesetre megteszem, és még csak nem is vigyázok, hogy ne legyen a dolog feltünő.
A telefonom rezgése térít magamhoz. Gyorsan kinyitom és beleszólok, közben pedig nyitom az ajtót.
- In Hee-sshi! Ne haragudj elaludtam.
Kezdek rögtön mentegetőzni és be is csukom az ajtót anélkül, hogy visszanéznék. A telefon másik végén, hosszú mérges monológ hangzik fel. Nem tesz jót a fejfájásomnak, de legalább eltereli a gondolataimat addig, amíg hazaérek. Holnapután, rendkívüli gyűlés lesz, a gólyabál miatt, és a vörös is ott lesz. Nem tudom, hogy fogom kibírni.