Beköltöztem a kollégiumba. Igen. Egy kollégiumba, ami a szülővárosomba található.
Már pár napja visszatértem, hogy folytassam tanulmányaimat, de még így is minden reggel meglepettem észlelem, hogy ez nem a megszokott hely. Nem a saját lakásomban vagyok, ahol nyugodtan aludhatnám át az egész napot.
A kollégiumban nem így megy.
Korán reggel arra ébredsz, hogy fölötted az emberek úgy rohangálnak, mint a mérgezett egerek. Az agyam lassan emészti meg az információkat, és egy hamar megtaláltam azt a boltot, ahol beszerezhettem egy pár füldugót. Mennyei érzés kerített hatalmába, mikor az első reggel rápillantottam az órámra és délelőtt tíz órát mutatott, én pedig nem hallottam semmit.
Az égvilágon semmit. Így máris nyugodtabban aludtam tovább.
Nem az én világom a nappali tevékenység. Az időeltolódás okozta kellemetlenségeket, még mindig érzem a napi teendőimmel kapcsolatban. Lassan áll vissza a szervezetem.
Túl sok mindent vállaltam magamra. Lehet, nem fogom bírni ezt a tempót hirtelen?
Talán ennek a kérdésnek fel sem kellett volna merülnie bennem.
Erős vagyok. Senki sem győzhet le. Ki fogom bírni. Sok mindent végig csináltam már, és ez sem fog ki rajtam.
Ezt gondoltam akkor is, mikor az első hétvégén egy kupac mosatlan ruhával találtam magam szembe.
Úgy gondoltam ideje kitakarítanom… nekem. Sose csináltam még ilyet, de már igen zavart az a rumli, amit a napok elteltével felhalmoztam. Most megalázkodva térdelek a földön, és az ágy alól olyan ruhadarabokat szedek elő, amikre nem is emlékszek.
Ez is az enyém lenne?
Teszem fel a kérdést, majd a kupac tetejére hajtom. Enyhe hányingerrel, és undorral az arcomon indulok meg a mosókonyha felé.
Próbálom gyorsan elintézni ezt, nem szeretném, ha bárki is meglátna.
A nagy Daniel Desmond. És a szennyesei.
Tökéletes főcím lenne. Így jobb lesz, ha kapkodom magam. Csak beteszem őket a gépbe, és már itt sem vagyok.
Hamar megtalálom a keresett helyiséget. Belököm az ajtaját. Szerencsére nincs bent senki.
A leghátsó géphez igyekszek, hogy ha esetleg valaki bejönne, ne ismerjen fel.
Leteszem a földre a kosaramat, majd elkezdtem tanulmányozni a gépet.
Egy idő után rá kell jönnöm, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.
Annyi takarítónővel volt már dolgom… az átkozott életbe!
Miért nem kérdeztem meg tőlük, hogy hogyan működik egy mosógép?!

Kínos. Ez az első szó, amikor szembe találom magam ezzel a bizonyos szerkezettel.
Most először következik be ez a találkozás, és mint minden találkozáskor, úriember módján kellene viselkednem, így most is megpróbálkozok ezzel.
Mosógé-Daniel. Daniel-Mosógép.
Miután ez a cseppet sem barátságos bemutatkozás megtörtént, már előre látom, hogy a mi kapcsolatunk nem lesz olyan önfeledt, mint azt a belépésem előtt gondolni véltem.
Pasi vagyok, minden kétséget kizáróan. Bizonyítottan, és még fokozhatnánk ezt a részét. Be kell ismernem, a mosógépekhez egy fikarcnyit sem értek.
Ennek tudatában, szomorúan rugdosom a gépet, hogy induljon már el. Hátha, ez is berúgásra indul, mint egy motor.
Ismételten tévednem kell, ez nem fog megvalósulni. Megtámaszkodok a gépezeten is egy hatalmasat sóhajtok, mikor az ajtó kitárul és belép rajta, egy…
Ruhakupac?!
Csak a fejemet fordítom oldalra, hogy félszemmel érzékeljem az idegen lény jelenlétét.
Kicsit meglepődök. Nem voltam felkészülve ilyen helyzetre, mikor is be kell ismernem nem értek valamihez. Nem, cseppet sem az lepett meg, hogy egy kosár ruha belépet.
Szemöldököm magasra ível, mikor meglátom a mögötte álló leányzót. Rápillantok az én csomagomra, majd az övére. Van különbség a méreteket tekintve. Lassan megfordulok, karjaimat összefonom, és háttal neki dőlök a mosógépnek.
- Szia! – Köszönök vissza, még integetek is neki, miközben ő közelebb merészkedik hozzám. Úgy pillantok rá, mint aki jelzi, hogy na, kicsi lány, veled aztán most mit csináljunk. Egy kérdést is kapok, amitől hirtelen még az ütő is meg áll bennem.
Egy nagyot nyelek, és elgondolkodva meredek a távolba, a leányzó feje felett. Ahol kiszúrok egy szekrényt, amire ki van írva tisztító szerek.
- Nincs, de az kollégiumnak van. – Mutatok is abba az irányba, ahol látom a feliratot. Ezt még egy analfabéta is észrevenné. Először is lehet tisztáznunk, kéne, hogy én nem is tudtam, hogy ide kell mosószer is. Viszont, ha ezt ő megtudja, én hülyének leszek titulálva, azt pedig senki sem szeretné. Legfőképpen én nem.
Mikor újabb kérdést hangzik el, újfent lemerevedek. Ezt próbálom álcázni, így rögtön rávágom…
- Persze, hogy tudom. Csak épp megzavartál, a gép tanulmányozásában. – Finoman megveregetem a vállát, hogy tudja, rám számíthat. Mindenben.
- Mivel kell hozzá mosószer, először a legjobb lenne, ha azt begyűjtenénk. – Elengedem a vállát, majd elindulok az említett szekrény felé, hogy begyűjtsem magamnak azt, amiről fogalmam sincs, hogy miként néz ki.

Miért nem találták még fel a ruhák önmosását? Őszintén nem értem. Mindenre van idejük a tudósoknak. Különböző csillagok tanulmányozására, de arra nincs, hogy megkönnyítsék az én életemet valamivel is.
Ennek köszönhető az, hogy most a mosókonyhában vagyok. Még kimondani is szörnyű, a hideg is kirázott.
A legszörnyűbb az egészben, hogy ezt az egészet, nem egyedül kell végig csinálnom
Társaságom akadt, egy igen szemrevaló lány társaságában. Viszont, okosnak kell látszanom. Miket beszélek. Hiszen, én okos vagyok. Kész szerencse.
Mosolygok a felém araszoló lányra. Kényelmesen neki dőltem a szerkezetnek. Ehhez legalább értek, és még hasznos is számomra. Használni MÉG nem tudom, de ami késik, nem múlik.
Egyelőre azt a látszatot keltem, hogy én aztán ehhez értek a legjobban a világon.
- Valóban nagyon szerencsésnek mondhatod magad. – Vigyorom még szélesebb lesz. Én is ezt érzem minden reggel, mikor belenézek a tükörbe. Micsoda szerencse, hogy én vagyok én…
- Nem nincs, de ha az kollégiumnak van, én minek költenék ilyen felesleges dolgokra? – Mert számomra ez egy felesleges dolog. Kényszerből csinálom, s nem kedvtelésből.
- Elsős? Ezt bóknak veszem. – Mondom, miközben elindulok a szekrény felé. Mikor elérem, szélesre tárom, de még így is kitakarom szerencsétlen lány elől a bent lakozó szörnyeket… izé, mosószereket.
- Öblítő? – Kérdezek vissza, majd szinte bemászok a szekrénybe és egy kék színű, tejes kancsóra hasonlító üveget húzok ki.
- Erre gondolsz? – Öblítő van ráírva, de inkább odaadom a csajszinak. Mégis csak ő itt a nő. Állapítsa meg Ő azt, hogy ez kell e nekünk ahhoz, hogy szagosak legyenek a ruhák. Nekem ez édes mindegy, úgy is egy liternyi pacsuli kerül majd rájuk. Hiszen, nekem egyedi illatom van…
Felvont szemöldökkel fordulok hátra.
- Nem szükséges a szökőkútban mosni, ha csak nem éppen idegesíteni akarsz vele valakit. – Én tudnék kit, de viszont a ruháim olyan drágák voltak, hogy holmi szappannal csak nem ugorhatok neki. Legközelebb inkább keresek egy mosodát a környéken. Jobban járok…
- Van itt minden, nem kell semerre menni. – A legfelső polcról, amit nem láthatott, leemelek egy dobozt is, amire mosószer felirat van ráírva. Felnyitom, hogy lássam, tényleg az van e benne. Valami por… reméljük nem drog.
Elindulok a mosógép felé, hogy letegyem rá a szükséges eszközt. Remélem a lány is követ, hogy használni tudjuk azt is.
Mikor mondja, hogy nem kockáztatja meg, hogy elszaladjak a bugyijával, megfordulok, és ismét neki dőlök a gépnek.
- Úgy gondolom, hogy jól állna nekem egy csipkés tanga? -