Fáj a fejem. Mocskosul fáj. Hányingerem van és úgy érzem minden Istenverte másnapossági tünet egyszerre rohanta meg a vodka bódulatától szabaduló porcikáimat. Sosem ébredtem még a tengerparton, pedig néhány vad bulit lenyomtam már, de ilyet soha. Arra ébredni, hogy fekszel a forró, karcos homokban, melletted egy csaj, akinek a neve homályosan sejlik fel előtted, nem túl felemelő. Haza akartam menni, de eltűnt a kulcsom. Fogalmam sincs, talán behajítottam a vízbe, vagy simán kiesett a zsebemből útközben. A húgomnak persze pont most kellett a barátjával édes kettesben Miamiba menni egy romantikus nyaralásra. Felhívtam, azt mondta elküldi a kulcsát a szerkesztőségbe. Szétszakadok. Kávé kell. Erős kávé. Próbálok minden embert elkerülni és egy eldugott hely felé igyekszem mindenféle mellél utakon. Nehézkes mozgásom ellenére, hamar odaérek, egyik törzshelyemre. Szeretem mert itt sosincs senki. Meghalok.Oda érve az üvegajtó elé, megpillantom magam. Illetve inkább, a jóképű, mindig jól öltözött és jól fésült Nicholas Hill karikatúráját. A farmerem rettentően poros, az egyik kedvenc szürke ingem gyűrött, félig van csak betűrve a másik fele pedig lóg. Az első négy gomb nincs begombolva, tekintve, hogy le vannak szakadva. Az arcom teljesen elgyötört, erősen borostás, jobban mint szokott. A hajamon, pedig mintha egy madárcsalád rakott volna fészket. Csodálatos. Úgy nézek ki, mint egy lecsúszott alkoholista csöves. Nem is próbálok jobb külsőt alakítani magamnak. Minek? Nekem már mindegy. Belépek az apró kávézóba. Klímás. Édes Istenem klímás! Köszönöm! Viszont bömböl a rádió. Mint ha apró tűszúrások érnék a fejem.  
- Sarah, könyörgöm halkítsd már le azt a szart. Fájdalomtól elcsigázott hangon könyörgök a pultoslánynak. Régóta ismerem, azóta belém van esve, amióta meglátott. Rögtön lekapcsolja a zenét.
- Semmi drágám, semmi édesem? Durva este volt Nicky? Utálom ha Nickynek hív. Nyálas és lányos. De ez ellen már nem tehetek semmit. Megszokta én meg nyelek egyet.
- Ha hozol nekem egy nagyon nagyon nagyon erős kávét csókot is kapsz. Nem próbálok udvariasan flörtölő lenni. Most nem, de mégis felcsillan a szeme. Remélem tudja, hogy csak ironizáltam. Nem biztos. Nem is érdekel. Bemegyek a mosdóba, ahol a tükörben még tisztábban látom eltorzult önmagam. Megmosom az arcom és iszom pár korty vizet. Legalább az alkohol tömény szaga menjen ki belőlem. Egy fokkal jobban festek, de az ingem még mindig lóg és mindig nincsenek meg a gombok. Ennyire durva éjszakám volt? Ha emlékeznék rá..Visszamegyek és leülök a leghátrább levő, legsötétebb boxba. Sarah hamar kihozza a kávét, én egy hanyag köszönömmel nyugtázom. Iszom belőle egy nagy kortyot és odébb tolom. Most ennek is borzasztó íze van. Lehajtom a fejem az asztalra és próbálok nem elaludni kínomban.  

Kellemes reggel van, bár egy kicsit meleg. De nem bánom, sosem volt bajom a hőséggel, inkább, mint hogy fázzak. Viszont unatkozom és antiszocnak érzem magam, úgyhogy felkapok egy farmer shortot, hozzá egy ujjatlan inget és karomra dobva a táskám, már el is indulok egy kis kávézó felé. Azért nincs kedvem a Starbucksban sorba állni, jobbnak látok egy eldugottabb kávézót. Be is battyogok, majd a pulthoz igyekszem, és mosolyogva köszönök, bár amint észreveszem a pultos lánynak jobb elfoglaltsága akad nálam. Abba az irányba nézek, amerre a lány szeme is mered, hogy meg tudjam ki a fene miatt nem kapok kávét és meglepetten veszem észre Nicket. Vagyis valami hasonmását, aki kevésbé ad a külsejére, mondhatni borzasztóan fest. Mi a fene történhetett vele? Na mindegy.
-Bocsii, nem akarok semmit megzavarni, csak egy Latte Machiatot kérnék. -mosolygok a lány felé, akitől nem kapok viszonzást, inkább szúrós szemekkel mered rám, amiért megzavartam Nick romjának bámulásában.
-És ahhoz az asztalhoz kérném. -mutatok mosolyogva Nickhez, mire még szúrósabb nézést kapok viszonzásul. Azt hiszem, valamiről lemaradtam. Minden esetre Nickhez igyekszem, bár magam sem tudom miért, talán aggódok, hogy mi a fene történhetett vele. Odaérve megállok az asztalnál.
-Szia. Minden oké? -kérdezem, majd leülök a fiúval szembe és megvárom, míg ki tud nyögni minimum egy értelmes mondatot. Addig leteszem a táskámat magam mellé és kényelmesen elhelyezkedem.

Azt hiszem ma tényleg kedves napomat fogom élni. De a legutolsó ember, akire számítottam, hogy ma összefutok vele az Nick volt. Egy ideje már nem láttam, de akkora katasztrófa nem volt, túléltem. Minden esetre elég szörnyen fest, így oda is battyogok hozzá és levágódok vele szemben. Türelmesen megvárom, míg kinyög valami értelmes választ, majd elmosolyodom annak hallatán.
-Sejthettem volna, hogy valami ünneplés van a háttérben. -Na jó, én se nagyon értem, mi a fene ütött belém, hiszen alapesetben a pokolra kívánnám a srácot. De azt hiszem, megsajnáltam, nincs mit tenni, kedves leszek vele. A következő mondatai hallatán ismét mosolyra húzódik a szám.
-Nem, nem próbáltam. De amint látom te igen. Miért nem vitted inkább haza a csajt, ha már annyira vele akartad tölteni a hajnalt? Különben is, borzalmasan nézel ki. Jobban tennéd, ha inkább hazamennél és rendbe szednéd magad.... kiábrándulnak belőled a rajongóid. -jegyzem meg, bár most nem akarok gonosz lenni, de tagadhatatlanul borzasztóan néz ki és ezen sürgősen javítani kell. Közben megérkezik a rendelt italom, és a pultoslány ismét szúrós szemekkel néz végig rajtam.. nyilván leültem szívszerelméhez. De akkor miért nem ült eddig ide, ha annyira odavan ezért az öntelt pasiért? Na mindegy, ez nem az én dolgom. Inkább kortyolok egyet az innivalómból, miközben várom belassult reakcióidejű beszélgetőtársam válaszát.

Üveges tekintettel a pult felé meredek. Próbálok valami emléket előcsalni kóválygó fejemből, de elég eredménytelenül. A felvetésre, hogy miért nem vittem haza tegnapi partneremet halványan elmosolyodom.
- Sosem viszek lányt haza, csak ha különleges és Ms. Egyéjszaka, minden volt, de különleges éppenséggel nem. Kihörpintem a kávém utolsó, keserű, zaccos kortyát.
- Hidd el, sehol nem lennék, olyan szívesen most, mint otthon, de drága húgom elutazott az én kulcsom pedig valahol a tegna...basszus. Ismét elgyötörten, most már tényleges erővel beleverem a fejem az asztalba. Megvan hol a kulcsom.
- Hogy én mekkora idióta vagyok. Elterveztük azzal a csajjal, hogy nála fogunk lakni ketten és, hogy jövőhéten elveszem feleségül, és ezt megpecsételendő beledobatta a kulcsaimat a vízbe. Egyetlen reményem, hogy ő nem emlékszik erre az alkoholban úszó ígéretre. Ő többet ivott és rosszabbul is bírja és még és reggel elég értetlen fejet vágott, mikor találkozott a tekintetünk a homokban. Előkotrom a telefonomat, az még szerencsére megvan, és a névjegyek között keresgélek.
- Megadta a számát, azt mondta, hívjam fel. Jézus Úr Isten. Fájdalmas arccal Giselle felé fordítom a kijelzőt, amin hatalmas betűkkel ez áll: ' Örökszerelmed<3XoXo'. A hideg is kirázott.
- Ezt azonnal kitörlöm. Visszadöntöm a fejem az asztalra. Ez nem az én napom.

Nem értem, miért is érdekel hirtelen,hogy mi van a fiúval. Talán most végre nem tűnik olyan egoistának és beképzeltnek, ezzel a kócos hajjal és cseppet sem tökéletes megjelenéssel, és ez kiváltott belőlem némi szimpátiát. Vagy nem tudom mi ütött belém, de eldöntöttem, hogy kedves leszek. Figyelem az indoklását, hogy miért nem vitte haza a lányt, miközben mosolyra húzódik a szám, de nem válaszolok semmit, inkább én is belekortyolok az italomba. Mikor a tegnapi sztoriba kezd, egyre jobban figyelek, hiszen valami izgalmas végre. Mintha csak egy latin szappanoperába csöppentem volna, még ott se tesznek ilyen fogadalmakat részegen egy éjszakai ismeretség után.
-Hajjaj, akkor ideje új kulcsokat szerezned, ha még haza akarsz egyszer jutni. -mosolygok továbbra is, bár szegény srác egyre röhejesebb lesz ezzel a történettel. Azt hiszem, tudom mivel fogom szekálni, ha legközelebb bunkó lesz. Amikor felém fordítja a kijelzőt, nevetésben török ki, még a pultos lány is felfigyel és  továbbra is irigykedve nézi, hogy Nickel ülök. Pedig ha tudná,hogy alapesetben a hátam közepére sem kívánnám a srácot. Most is inkább csak megsajnáltam. Ha meg annyira oda van érte, miért nem ült le hozzá?
-Azt hiszem fel kéne hívnod Örökszerelmed, hogy megtudd, hol is fogtok lakni... és az esküvő időpontját is meg kéne beszélni. -kacsintok a fiúra, bár lehet, hogy a végén hozzám vágja a kávéscsészét, de nem tudom kihagyni, kicsit muszáj gonoszkodnom vele. Minden esetre sikerrel feldobta a napomat... sőt egész héten lesz min röhögnöm.

Ha ma feladná a húgom a kulcsait és szeret a posta, talán, holnap estére megjönne, ha nem szeret holnap utánig esélyem nem lesz bejutni a házba. Addig maradok a szakadt csöves stílusnál vagy kisebb vagyont áldozok lepukkand hotelszobára és valami új öltözékre. Remek, ott vagyok, ahol a part szakad.
- Ha a sors a kegyeibe fogad akkor is csak legkorábban holnap este léphetek be a saját házamba. Addig pedig igyekszem elfoglalni az árnyékos padokat. Hiába volt rettenetes íze a kávémnak valamivel sikerült jobban éreznem magam. Tompult a fejfájásom és a hányingerem is szűnőben, de még mindig inkább hasonlítok egy zombira. Mikor Gis nevetni kezd a kínomon nagyon csúnyán nézek rá, annak ellenére, hogy én is ugyanígy reagálnék. Mikor elkezdi ecsetelni mit kellene tennem Ms. Egyéjszakával idegesen kitörlöm a névjegyzékből.
- Ez nem vicces. Ez tragikus. Különben is ha még egyszer találkoznák vele egyetlen egy dolgot kérnék tőle. Egy új inget, ha ezt már tönkretette. Viszont ha te ezt az esetet csak egyszer is fel mered hozni... Túl erős ütőlapot adtam neki magamról. Miért kellett pont most idetévednie. A fejem megint hasogatni kezd.
- Egy pillanat. Nehézkesen feltápászkodom és lassan odamászok a pulthoz. Sarah szeme ragyogni kezd.Rendkívül idegesítő
- Megdobnál egy Aspirinnel és egy pohár hideg vízzel? Őt már többet nem fogom drágázni, de látom, hogy ez nem tetszik neki.
- Fáj a fejed pici Nicky? Tessék itt van és a víz is. Tettem bele jeget. Lassan rendbe jössz. Ki az a csaj? Ugye nem a barátnőd? Hülyébb neveket nem tudna kitalálni, tönkre teszi ezt a helyet. Az utolsó kérdése meglep, nem gondoltam, hogy ilyen nyíltan féltékeny.
- Nem. Rövidre zárom, de látszik, hogy megnyugodott. Felesleges. Bekapom a gyógyszert iszok egy korty vizet és visszabotorkálók az asztalhoz.
- Lassan beírom ezt a nőt a panaszkönyvbe. Szemforgatva Sarah felé nézek. Sok. Túl sok.

Örülök,hogy pont ebbe a kávézóba tévedtem be, hiszen így lemaradtam volna csövesNickről, ami pedig hatalmas hiba lett volna. Azt hiszem, mostantól tudom mivel piszkálni, ha esetleg gonoszkodni támadna kedve, de azért remélem nem látom ezentúl se sűrűbben, mint eddig. Meglepve hallom,hogy ilyen sokáig nem tud hazajutni.
-Nincs valaki, aki esetleg befogad? Akivel kedves voltál az utóbbi időben? -kérdezem, bár nem igazán tűnik esélyesnek, hogy lenne ilyen. De akivel volt ünnepelni, az simán befogadhatná.
-Ha nagyon nincs hova menned, megtűrlek a kanapémon. -mondom ki, de legszívesebben már vissza is szívnám. Basszus, mi a fenének beszélek ennyit? Ennyire nem akartam kedves lenni. Most már mindegy, ajánlatot vissza nem vonunk, így ha igent mond, kénytelen leszek betartani és jó képet vágni hozzá.
-Na igen, nem épp a legjobb állapotban van. -mosolyodom el sejtelmesen a fenyegetése hallatán és sejtheti, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni ezt a sztorit. Figyelem ahogy felkászálódik, bár nem értem mit beszélnek, inkább kortyolok az innivalómból, így már nagyon is fogyóban van, alig egy kortyom maradt.
-Ugyan, csak tetszel neki. Örülj, hogy nem írta be magát a telefonodba.... Örökszerelmed2 -nevetek fel, majd megiszom a maradék kávémat és felpattanok, majd összekapom a táskámat is.
-Na akkor én megyek. Veled mi lesz? -nézek rá kérdőn. Be kell vallanom, egy kicsit aggódom miatta, bár nem tudom, miért is, hiszen annyira nem is bírom. Bár, ha jobban végig gondolom, általában sajnálom a hajléktalanokat... igen, itt lehet megoldás.

Kihez tudok menni? Remek kérdés fogalmam sincs. Az utóbbi időben begubóztam és inkább a munkának mint a szórakozásnak éltem. Nyilván ez okozta, hogy, olyan kedvel csaptam szét magam tegnap.
- Leo, a srác, aki lediplomázott, és igen, megvan az indokom, miért akarom minél előbb befejezni a suli, nekem is kell egy ilyen buli, szóval ő ütötte ki magát a legjobban. Szerintem nincs is LA-ben, mert mikor leléptünk azzal a csajjal azt határozták, hogy elmennek valamelyik másik városba is, mert miért ne? Komolyan tisztára mint a Másnaposokban. Aztán vannak páran a szerkesztőségnél, akik minden bizonnyal örömmel befogadnának, de inkább még egy este a homokban. A legjobb barátom, mert igen, bármilyen furcsa van legjobb barátom, pedig Oxfordon tanul, oda pedig valahogy most nincs kedvem átruccanni. Még egyszer végigpörgetem a névjegyeket a mobilomban, de akikhez mehetnék mind ott voltak tegnap, és esélytelen, hogy ma felébredjenek.Kezdem megszokni a padon alvás gondolát. Sok ember csinálja, egyszer nekem is belefér. Mikor Giselle felajánlja, hogy beköltözhetek hozzá, erősen kell türtőztetnem magam, hogy ne essen le rajzfilmszerűen az állam.Eddig azt sem engedte, hogy hazavigyem, mert akkor megtudom, hol lakik. Hihetetlen.
- Hát. Wow. Köszönöm. Elég szerencsétlennek érzem magam. Ha jobb állapotban lennék csípős célzásokat tennék, de most a tízig számolás is komoly gondot okoz.
- Úgy értem, tényleg köszönöm. Csendes leszek, észre se fogsz venni és nem horkolok. Nem térek magamhoz a döbbenettől. Bárhogy is csábítanak a parkban lévő padok egy kényelmes kanapé mégis csak biztatóbb. Hogy ne tűnjek annyira hülyének elmegyek a pulthoz és visszatérve kissé megemberelem magam.
- Nagyon, nagyon vicces... Szúrós tekintettel nézek rá. Örökszerelmed2. Még csak az kéne. Mikor elkezd induláshoz készülődni felcsillan a szemem. Csend. Olyan helyre megyek a csend lesz és tető.
- Én fizetek és mehetünk. Komótosan ismét a pultoz cammogok és Sarah elé teszem a kávé, a víz és a latte árát. Látom, hogy zavarja, hogy Gisét és én fizetem, de nem érdekel. Gyors köszönömsziával búcsút veszek tőle és visszamegyek Gisellhez.
- Tényleg köszönöm. A tőlem ebben az állapotban telhető leghálásabban hangot ütöm meg. Komolyan nem térek magamhoz.

Valahogy nem lepődök meg azon, hogy a fiúnak nincs hova mennie. Nem is értem, miért hihettem, hogy van valaki. Jellemző. Azért figyelem, ahogy pörög az agya, mégis kit lehetne felhívni, de amint látom senki. Ekkor csúszik ki a számon a meggondolatlan ajánlatom, hogy alhat a kanapémon. Na ez nem volt egy túl jó ötlet, de nem gáz, majd csak túlélem valahogy. Mosolyogva figyelem, ahogy hálálkodik, ilyet se tudtam volna elképzelni mondjuk múlt hónapban. De azóta sok minden változott... például kedves lettem, vagy mi a szösz.
-Most miért? Szerintem arik lennétek. -cukkolom tovább, bár lehet a végén tényleg hozzám vág egy poharat, vagy ami a keze ügyébe kerül. Megiszom a maradék kávém és indulásra kész vagyok. Amíg Nick elmegy fizetni, összekapom a táskám és türelmesen várok. A lány ismét egy szúrós pillantást küld felém. Azt hiszem, hivatalosan is nem kívánt személy lettem itt, új helyet kell találnom, pedig még csak oka sincs féltékenykedni, hiszen.. jesszus, még csak az kéne. Kiérve fogok egy taxit, majd közlöm a címet és betessékelem hajléktalan barátomat is.
-Nincs mit, de ez az első és utolsó alkalom, hogy a lakásom közelében látlak, okés? -igyekszem lefektetni előre, hogy nem akarom többet arrafelé látni, mert még a végén megdobálom vázával, vagy hasonlók. Megérkezve aztán kifizetem a taxit és egyenesen az ajtó felé veszem az irányt, remélve, hogy a fiú nem marad le. Betessékelem az ajtón, majd a lift felé veszem az irányt és megnyomom a harmadik emeletre vezető gombot. Miután megérkeztünk, kinyitom az ajtóm és beengedve a fiút ledobom a cuccaim.
-Hát, üdv nálam. Először is, erre van a fürdő, azt hiszem, jót tenne most egy kis tisztálkodás. -mosolyodom el, majd a fürdőajtó felé mutatok.

Ha egy pillantással ölni lehetne Giselle kétszeresen is a másvilágra költözött volna. Sarah gyilkos nézése után én és fenyegetően figyelem. 'Arik lennénk.' Minden bizonnyal.
- Szerintem tegyünk úgy, mintha ezt meg se hallottam volna. Még a gondolat is rémisztő. Kilépve verőfényes napsütés és pokoli forróság fogad. Minden eddigi silány próbálkozásomat arra, hogy emberibben nézzek ki és valamivel tűrhetőbben is érezzem magam, felolvasztotta ez az átkozott hőség. Itt fogok meghalni egy Istenhátamögötti kávéház kopott küszöbe előtt. Nem is próbálok beszélgetést kezdeményezni, teljesen esélytelen lenne, hogy három-négy szónál többet kitudjak préselni magamból. Hunyorogva várom a taxit. Mikor végre megjön és nagy nehezen begyömöszölöm magam két dolgot állapítok meg. Klímás és nem szól a zene. Giselle bemondja a címet és bármilyen erősen próbálok koncentrálni csak értelmetlen, összefolyó szavakat hallok. Még az utca nevét se bírom megjegyezni, normál körülmények között pedig egy életre belém vésődne. Elindul a kocsi, a sofőr jó fej, nem akar elcsépelt kérdezz-feleleket játszani, viszont Gis ismét motyog valamit. Első és utolsó alkalom és valami a lakásával. Hiába szakad szét a fejem, ezt azért még össze tudom rakni.
- Okés. Felelem kurtán, többre most jelenleg nem telik. Az úton valamennyire csillapul a fejfájásom és kezdem ismét felfogni a körülöttem zajló dolgokat. Giselle fizet, nekem kellene fizetnem, de már késő. Kiszállunk. Ismét ez az elviselhetetlen meleg, de most felkészítettem magam rá. Komótosan fej leszegve ballagok. Mikor felpillantok egy gagyi ruhaboltot veszek észre. Gyűlölök vásárolni, de szükség törvényt bont.
- Két perc. Meglepő gyorsasággal bemegy az üzletbe, leakasztom az első kezem ügyébe kerülő inget és bedobok a kosaramba egy boxert. Nincs sor, nem csodálom, hogy ide senki nem jár ide senki, elég ócska minőségű ruháik vannak, de semminél most ez is jobb. Kevesebb mint az ígért idő alatt megfordulok, a béna kis szatyrommal a kezemben. Ha eddig nem hasonlítottam egy lepusztul csövesre, most már minden kellékem megvan hozzá.
- Muszáj volt. Ebben nem mehetek sajnos már sehova. Fájdalmas tekintettel meghúzkodtam szebb időket látott szürke ingemet. Felérve a lakásba, egy modern, letisztult belső fogad, főként piros és szürke dominál.
- Szép. A szószátyár újságíró ma csak félszavakat használt, lenne a cím valamelyik szemét bulvárlapban. Felcsillan a szemem a fürdő felé érve.
- Nagy gond lenne ha letusolnék? Csupa homok vagyok mindenhol és elképzelhetetlenül csíp. Csend van. Csend. Ritkán értékelem így a nyugalmat, különösképp, hogy mindig én zavarom meg azt.

Kezd rémisztő lenni a pultos lány. Azt hiszem, a jövőben távolról elkerülöm ezt a helyet, mielőtt  végén még tényleg kinyír a csaj. Nick sem úgy tűnik, mintha lelkesedne érte, sőt. Minden esetre viccesek lennének együtt, de ez már nem az én dolgom. Miután elfogyasztottam az utolsó korty kávémat is, indulhatunk. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet a nálam alvása, de nincs hova mennie és én mindig kedves voltam a hajléktalanokkal. Megérkezve a lakásomhoz, elszáguld a szomszéd ruhaboltba. Akartam szólni neki, hogy nem épp a legjobb cuccok vannak, de a rajta lévőnél kevés rosszabbat találhat. Egy szatyorral tér vissza és igen, egyre jobban hasonlít valami utcalakóra. Azt hiszem itt az ideje, hogy bemenjünk, különben elkezdenek pletykálni, hogy hajléktalanszállót nyitottam.
-Nyugodtan, érezd magad otthon, törölközőt a csap alatti szekrényben találsz, ahogy fogkefét is. -fogalmam sincs, mi ez a kedvesség, nem megszokott tőlem, főleg nem Nickel szemben. Tényleg lehet valami ebben a hajléktalanos elméletemben. Amíg zuhanyzik, a konyha felé menetelek és elkezdem nézni, mi is van itthon. Jól sejtettem, fullon van a hűtő, nem úgy, mint az átlag egyetemistáknak. Mondjuk nekik nincs is Juliette, aki bevásároljon. Valamit ennem kéne, de nem vagyok éhes, inkább megvárom a fiút, mert ha jól sejtem, elég régen ehetett valamit, bár másnaposan lehet nem is akar.

Hálás tekintettel bemegyek a fürdőbe, előveszek egy törölközőt, és beállok a tus alá. A víz szinte jéghideg, amit magamra engedek, de nem baj, most ez kell, hogy magamhoz térjek. Valóságos megváltás megszabadulni a rám rakódott tegnap éjszakai kosztól. Lassan, de biztosan, kezdek visszatérni, a hideg zuhany kezdi érzékelteti áldásos hatásait és a gondolataim is újra megpróbálkoznak csatasorba állni. Nem tudom hova tenni Giselle kedvességét, de nem bánnám ha így maradna. Jobb állapotomban ez lenne a tökéletes alkalom, hogy bepróbálkozzam, és elérjem, a saját magamnak tett Hevenlys fogadalmamat, de nem. Ma a bűnbánó jófiú leszek, betört kezesbárány, de ez, minél inkább tisztulni kezd a fejem, annál jobban ellenemre van, de azért megpróbálom. Kilépve a zuhany alól, mintha kicseréltek volna. Bár még mindig érzem a macskajajt, de valamivel frissebb és élettel telibb tagja vagyok pici kis társadalmunknak. Erősen gondolkozom, azon, egy szál boxerben masírozzak ki, de nem. Nicholas Hill a jófiú első rész. Most utálom. A nadrágom csak poros volt, azt még a kávézó előtt leporoltam így annak nincs nagy baja. Felveszem a 120% műszál ingemet, ami piócaként tapad rám, de legalább a színe tetszik. Királykék, és ezzel ki is merült a pozitívumok tárháza. Megmosom a fogam, és azért a mentol még mindig jobb mint a vodka és kávé keserű utóíze. A hajam még nyirkos, mikor kimegyek.
- Ez életmentő volt! Ásítok egy hatalmasat. Hiába, azért a három óra alvás nem kifejezetten sok, és a tengerparton pláne nem pihentető.
Ha adsz rám még valami műszálat, este nem kell villanyt kapcsolni, mert világítni fogok. Amint hazaérek kidobom ezt az inget, de most vészmegoldásnak jó.
- Jól néz ki a lakásod! Tetszik ez a modern belső, kicsit hasonlít a szobámra, csak ott citromsárga-szürke kombináció van. Egyedül laksz itt? Lehuppanok a kanapéra, leendő fekhelyemre.
- Határozottan kényelmesebb mint egy pad. Állapítom meg, eleresztve még egy ásítás.

Amíg Nick zuhanyzik, mégis csak nekiállok és csinálok egy kis müzlit, mégpedig a kedvencemet, epres joghurtosat. Épp a tejet töltöm bele, amikor előbukkan mai vendégem, határozottan jobb külsővel.
-Igen, látszik is. Már nem nézel ki hajléktalannak. -nevetek, majd visszateszem a tejet a hűtőbe.
-Amúgy kérsz valamit enni? Vagy a homok hotelban volt kaja? -kanalazok egyet a reggelimből, mert bizony már késő van hozzá, de nekem kimaradt a nap első étkezése, így hát kénytelen leszek most pótolni.
-Sajnos műszállal nem tudok szolgálni. De visszaszaladhatsz a boltba. -kacsintok, bár azt hiszem, lámpa Nick nélkül is lesz elég fényforrás a lakásban, hála a falba süllyesztett apró lámpáknak.
-Köszönöm, nekem is tetszik. Igen, a szüleim Franciaországban maradtak. -fogalmam sincs, miért, de lehet, hogy megkedveltem ezt a fiút, bár már nem is néz ki hajléktalannak. Lehet, hogy azért, mert végre sebezhetőnek láttam, vagy nem is tudom.
-Azt elhiszem. - pattanok le a kanapé másik oldalára és törökülésbe téve a lábam kezdek kajálni.
-Te a nővéreddel laksz? -érdeklődök, ha ő kérdez, akkor nekem is vannak kérdéseim, majd amíg a válaszra várok, termelem befelé a kajám.

Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy már nem hasonlítók egy kéregető koldusra. Haladok. Giselle reggelijére terelődik a figyelmem.
- Meg nem bírom érteni mit szerettek ti azon a trugymákon. Amy is folyamatosan ezt eszi rosszabbnál rosszabb kinézettel. Ez nem is kaja. Fejcsóválva méregetem azt a bizarr valamit, amit Gis oly nagy lelkesedéssel majszol.
- Kérlek a homokhotel csodálatos all inklusive ellátást biztosított volna. Gyerekkoromban zseniálisan tudtam várat építeni, így vígan élhettem volna életem homokváramban, homokkaját majszolva, ha királyságom ragyogását be nem árnyékolta volna végtelen sötétségével Ms. Egyéjszaka. Szertartásos komolysággal és kissé kómásan adom elő világfájdalmam.
- De köszönöm, azt hiszem most passzolok minden szilárd tápláékot egy ideig. Egy falat nem menne belém, annyira azért még nem vagy jó állapotban.
- Igen, tényleg azt még a HeavenlyHellben mondtad, hogy egyedül jöttél a tengeren túlra. De azt hittem van valaki lakótárs vagy mit tudom én. De akkor csak az édes szabadság. Néha én magam is sokat adnék érte, hogy egyedül lakhassak. Giselle kérdése miszerint a nővéremmel lakom érzékeny pontomat találta el, a büszkeségemet. Én vagyok az idősebb. Ezt mindig ki is hangsúlyozom, minden helyzetben.
- Amy a húgom. Három perccel vagy idősebb nála, egyszóval, bár lehet most nem látszik, de én vagyok a bölcs és megfontolt bátyja. Most, hogy letisztáztam a helyzetem, visszanyerem lelki békémet is.
- De igen, egyébként egy lakásban lakunk. Bár én egyedül akartam ide költözni és úgy volt ő másik egyetemre megy, de mikor kitalálta, hogy mégis a Francesra, jobbnak láttam, ha osztozunk. Így legalább tudom, mikor mit csinál és nem aggódok. Alig kapok észbe, hogy az utolsó két szavammal, minden macsós imigemet a porba döngölöm. Mióta lettem ilyen érzelgős?
- Na nem mintha nagyon érdekelni, mikor merre tekereg... - Próbálom menteni a menthetőt több-kevesebb sikerrel.
- De azt mond már el nekem, hogy tudsz ilyen patent rendet tartani egyedül? Egyrészt ez tényleg érdekel, másrészt próbálom elterelni a figyelmét, arról, hogy milyen kenyérre kenhető testvér tudok lenni.

Nem vagyok nagyon éhes, de azért ennék valamit, ezért is esik a választásom egy kis müzlire, még akkor is, ha Nicknek  nem tetszik.
-Finom és egészséges... elvileg. De finomnak tuti finom. -válaszolom, bár nem tudom, miért is magyarázkodok neki, szeretem és kész. Figyelem rögtönzött kiselőadását a homokhotel előnyeiről, miközben egy mosoly szökik fel az arcomra. Valahogy a homokban alvás kimaradt az életemből. A szüleim túlságosan is szigorúak voltak velem.
-Úgy érted az Örökszerelmed? -mosolygom továbbra is, majd mikor közli, hogy nem kér semmit enni, leülök a kanapéra és úgy kezdem enni a kajám.
-Lakótárs? Még csak az kéne. Nem vagyok annyira társasági lény. -ha emberek közé vágyom, inkább elmegyek valahova, de igenis szeretek néha egyedül lenni és valljuk be, ezt egy lakótárssal elég nehéz megvalósítani.
-Szegény Amy. -hallgatom a fiú beszámolóját a lakásdologról és be kell vallani, elég vicces aggódó bátyusnak elképzelni, hiszen nem nagyon illik hozzá. Amikor aztán szépíteni akar, felnevetek.
-Ó, hát persze, hogy nem. -nevetek továbbra is, mert hát elég gyenge próbálkozás volt.
-Nem tudok rendet tartani, sőt. De épp ezért jött velem a dadusom is, vagy mi a szösz, aki kiskoromban vigyázott rám. Ő a város másik felén lakik, és amikor én az egyetemen vagyok, átjön, hoz kaját és rendet csinál. Bár  azt mondja, meg kéne tanulnom rendet tartani. -most ezt mi a fenének kellett elmondanom? Zseniális, máris kapott egy ütőkártyát a kezébe... de azért Ms. Egyéjszaka még mindig nagyobb értékű lap.
-Gondolom nálatok se te tartasz rendet, sokkal inkább marad a hugicádra a dolog. -mosolyodom el, majd tovább táplálkozom és miután végeztem, bedobom a mosogatógépbe a cuccokat és visszabattyogok a kanapéhoz.

Szem forgatva csodálkozom, hogy képes magába tudni azt a vackot. Félelmetes.  
- Finom... Erős irónival ismétlem az a szavait, de az ő dolga. Ha ízlik neki, egye. Kedvem lenne hozzávágni egy párnát, mikor mikor kimondja, hogy Örölszerelemed.
- Ugye tudod, hogy ha most nem szorongatnád, olyan elszántan azt a katyvasszal teli tálat, ezt kíméletlenül hozzád vágnám? Fenyegetően mutatom felé a díszpárnát, ha még egyszer felhozza nem kegyelmezek, ha kristálypohár lesz nála, akkor sem. Arra, hogy nem társasági lény elfojtok egy mosolyt. Nem csapom le a labdát, nem csapom le a labdát, jófiú vagyok, jófiú vagyok. Megerőltető, nem érces piszkálásokat hozzáfűzni pár mondatához, de nem, tartom magam.
- Nem kell a húgomat sajnálni, nagyon szerencsés, hogy, ilyen bátyja van mint én. Még azért küzdök, hátha menthetek valamit, az előző rombolásomból. Giselle, nem tud rendet tartani és, ahogy ő mondja dadusa van. Mióta láttam Nanny Mcphee történetet ösztönösen őt kapcsolom a dadus szóhoz és önkéntelenül is egy vásott kislány Giselle Veriott képe jelenik meg előtte, aki függönyre mászik, virágcserepeket tör, és mindent összemaszatol. Erősebbnek kell lennem mint a kitörni készülő nevetésvulkánom. Összepréselem a szám, még jobban. Nem, szólok semmit, nem leszek gonosz, nem leszek szemét, nem. Az egyik kezemet, amelyiket nem látja ökölbe szorítom, így is próbálom visszaszorítani a röhögést.
- Házvezető nő. Nyögöm ki kínlódva. Erősnek kell lennem, erősnek kell lennem.
- Használd inkább a házvezető nő kifejezést, az sokkal.. Kevésbé hat úgy mintha óvodás lennél és vigyázni kell rád.
- Az sokkal inkább, arra utal, hogy egy előkelő hölgy vagy, aki megengedheti, hogy házvezető nőt tartson. És nekem sem kell szenvednem a röhögéstől. Csak ki ne mondja még egyszer, hogy dadus, mert azért az én korlátaim se végtelenek.
- A szobámat én rendezem. Oda be se nagyon szoktam engedni, de a ház többi részében, engedem, hogy kiélje magát. Havi egyszer rájön a nagytakaríthanék és olyankor úgy viselkedik, mint, akit vízkőoldóval mérgeztek meg. Fut lót és törölget. Rendszerint ilyenkor megyek el otthonról huzamosabb ideig. Emlékszel, mikor a strandon találkoztunk? Na akkor is ez elől menekültem. Jut eszembe, hogy halad a fényképész karriered? Ma hihetetlenül nem vagyok önmagam, de nem ez a rémisztő. Hanem az, hogy vannak percek, amikor rendkívül élvezem a dolgot, hogy kedves lehetek Gisellel. Oké, a másnaposság érzelgőssé tesz, ebben biztos vagyok.

Inkább nem reagálok semmit a fiú csöppet sem irónia mentes megjegyzésére, csak tömöm befelé a kajámat, ami akármit is gondol, finom.
-Képes lennél hozzám vágni a párnát? Mit szólna örökszerelmed, ha meg tudná, milyen is vagy valójában... -tettetek sértődöttséget, majd felpattanok és bedobom a tálat kanalastól a mosogatógépbe. Visszaslattyogok a kanapéhoz és lecsüccsenek, majd ölembe kapva egy nagyobb díszpárnát, azt kezdem szorongatni.
-El tudom képzelni... bár kíváncsi lennék az ő véleményére is. -mosolyodom el. Na jó, lehet tényleg jobb fej a srác, mint gondoltam, de azért nem tudom kihagyni a gonoszkodást. Ez van, ilyen vagyok.
-Akkor házvezetőnő... igen, ezt a szót kerestem. -nevetek fel. Tényleg jobban hangzik, mint a dadus. Lehet, hogy életemben először megfogadom valaki tanácsát. De miért pont Nicknek kell ennek a valakinek lenni? Mindig is tudtam, hogy az életnek van a legtöbb iróniája, de ez azért mégis sok.
-Kösz csöves, azt hiszem így fogom ezentúl hívni Juliettet. -mosolygom továbbra is, majd leteszem magam mellé a párnát, mert mégsem kényelmes úgy, ahogy elképzeltem, inkább beülök a kanapé sarkába és a lábaimat felteszem az ülőalkalmatosság szabad részére, amelyiket nem a fiú foglalja be.
-El tudom képzelni, mi lehet ott.. -mondom ezt én, aki szintén nem képes rendet tartani, de legalább nekem van valaki, aki helyettem megcsinálja.
-Lehet azt elfelejteni? A pokolra kívántalak. -mondom nevetve, de tényleg így van. Mondjuk azt nem értem, miért mondom ezt el neki. A fenének kellett beengedni a lakásomba, itthon mindig rámjön az őszinteségi roham.
-Egész jól, pont úgy, mint eddig. Járok ide-oda fotózni és szeretnék majd télre összehozni egy kiállítást. De ez még csak erős terv. És neked az újságírás? Mihez kezdtél a tippemmel? -érdeklődök, mert a tiszteletpéldányokból még mindig nem kaptam és ez arra engedett következtetni, hogy mégsem valósította meg.

Na jó. Én megpróbáltam. De ismét felhozza vodkaízű tegnap estémet, és azért annyira nem vagyok papucs, hogy mindent tűrjek. Mikor visszaér, kíméletlenül nekidobom a párnát.
- Ne mond, hogy nem szóltam. Határozottan megkönnyebbültem.  
- Megérdemelted. Büszke vigyorral nézek a párna után.  Szerencsére megfogadván a javaslatomat nem dadusozza le azt a nőt.
- Szívesen antiszoci! Ha nem találod a szavakat, csak fordulj hozzám. Biztatóan kacsintok egyet. Kezdek visszatérni, ideje volt.
- Nálunk művészi rendszertelenség van, de mint zseni átlátom a káoszt. Ha nem hiszed egyszer nézz be hozzánk. Öngól kettő. Nem rég épp azt ecseteltem, hogy csak különleges lányokat engedek be a lakásomba, erre most konkrétan meghívom. Mindegy, csak átsiklik efelett a részlet felett.
- Na igen, felejthetetlen vagyok...bár én rendkívül élveztem. Szeretem, ha az emberek a pokolba kívánnak, figyeld csak meg, van valami groteszk humor a mérges emberekben. A kiállításra felkapom a fejem.
- Ha összejön és sikerül, szólj és írok rólad pár sort az újságban, egy kis reklám sosem árt. Különben is sokkal tartozok most neki és ezt szépen lassan csökkenteni akarom.
- Nagyon jól haladok, most az augusztust édes semmit tevéssel töltöm és régi poros ötleteket szépítgetek azt hozzák le, viszont szeptemberi nagy visszatérésként szeretnék berobbanni az első Emberi sorssal. A díszpéldány természetes megkapod, még dedikálom is. A főszerkesztő természetesen odáig meg vissza volt az ötlettől, fizetés emelést is ígért és egyéb juttatásokat. Ezt azonban nem kell tudni, mert akkor még pár dolgot felírhatnék a kiegyenlítendők listájára.

Épp, hogy csak visszaérek a konyhából és készülnék kényelembe helyezni magam, rögtön hozzám is vág egy párnát Örökszerelme emlegetése miatt.
-Még visszakapod. -nézek rá szúrósan, bár nem bántódtam meg egyáltalán, sőt legszívesebben nekiállnék párnacsatázni, de ennyi idősen azért már fura lenne.
-Igazán köszönöm, majd szólok, ha szavakra van szükségem. -mosolyodom el, majd igyekszem kényelembe helyezni magam és egész hamar sikerül is.
-Igazán köszi, de megmondtam, attól, hogy itt alszol ma, még nem lettünk annyira nagyon jóban. Különben is, mintha azt mondtad volna, nem mehet be akárki hozzád.. -jegyzem meg neki, amit még másnapossága kezdetén említett, majd elmosolyodom a következő mondatain.
-Zseniális, bár én nem örülnék neki, ha a pokolra kívánnának. -mosolyodom el, de ez van, mindig is tudtam, hogy fura egy fazon, de most már látom, hogy az egójának tényleg nincs határa. Az ajánlata hallatán még szélesebbre húzódik a mosolyom.
-Köszi, ez rendes tőled. Te tudsz rendes is lenni? -nézek rá meglepettséget színlelve, bár tényleg nem nézném ki belőle, de lehet, hogy ezzel is csak egy témát akar, és nem is nézi az én érdekeim.
-Helyes, várom is. De elég, ha a suliban hozzám vágod, nem muszáj megjegyezned a címem.. sőt értékelném,  ha nem tennéd. Nincs kedvem rettegni tőled hátralévő LA-i életemben. -mondom nevetve, majd kicsit fészkelődök, hogy még kényelmesebben legyek.

A szúrós tekintetre egy büszke mosollyal felelek. Tudta jól mi vár rá.
- Efelől nem volt, semmi kétségem, de én is megsúgom, nem ez volt utolsó csapás, ha még egyszer felhozod a dolgot. Nem ér szekálnod vele. Ha már én sem szívathatlak a dadussal. Átkozott dolog így viselkedni. Csatát vesztettem, emlékszik a kávézóban tett gondtalan megjegyzésemre.
- Nem is reménykedtem benne, hogy ' annyira nagyon jóban ' leszünk. De egyébként igen, eddig két nő lépte át a Hill rezidencia küszöbét, a húgom és anya. Elég komolyan veszem a dolgot, de te az küszöb előtt állva megszemlélhetnéd, azt megengedem.   Kicsit odébb csúszok a kanapén, valamivel hátrább és nekidőlök egy párnának. Fél percre lehunyom a szemem és elnyomok egy ásítást. Eltudnék most így aludni, de még nem akarok.
- Ha a pokolra kívánnak, legalább táplálnak feléd valamilyen érzelmet és nem csak egy elmosódó emlékű, szürke, hétköznapi folt vagy nekik az unalmas mókuskerékben. Hidd el, ha valaki egyszer elküld úgy teljes szívéből,  melegebb éghajlatra, az élete végéig emlékezni fog rád. Mindazon által kicsit kirángatod őket a unalmas monotonitásból, mert unalmas elég nehéz utálni bárkit is. Ha meg akarsz ismerni valakit állj be közé és a reggeli kávéja közé, akkor nem fogja megjátszani magát. Vulgáris őszinteséggel fog elküldeni a francba vagy kedvesen maga elé enged.   Ha újságíró vagy ki kell ismerned mindenkit, pár mozdulatból. Kivel lehet vicces interjút készíteni, ki az, aki, a merev komolyságot követeli meg. Egy ideig nehéz, aztán szórakoztató.
- Sejtelmed sincs mennyire rendes is tudok lenni. Egészen más véleménnyel lennél rólam, ebben biztos vagyok. Megint hátradőlök, szem becsuk, ásítás elnyom. Ugyan az a folyamat, mint előbb. Kinyitom a szemem, de a fejemet továbbra is hátradöntve a párna tetején hagyom.
- Ha akarnálak, se tudnálak megjegyezni a címed, ugyanis, mikor bediktáltad egy összefolyó hablatynak értettem az egészet. Még a házszámot se tudtam kivenni. Elkeserítő. Tényleg az. Mennyire utálna, ha egyszer csak unalmamban beállítanék.
- Mi volt a legnagyobb hülyeség, amit valaha tettél? Félkómában hátradőlve, fókusztalan tekintettel a semmibe meredve kérdezem. Nem is biztos, hogy tőle, mint inkább magamtól, lepörgetve a tegnap eseményeit.

-Na jó, elgondolkozom róla, hogy felhozzam-e még a jövőben. -kacsintok a fiúra, bár nem áll szándékomban elfelejteni Örökszerelmét, hiszen most már legalább van mivel piszkálnom.
-Igazán megtisztelő, most már tudom, mire vágytam egész életemben, csak ezelőtt nem tudatosult bennem. Mennyien lennének most a helyemben ezen ajánlat hallatán.. például mi is van azzal a pincércsajjal a kávézóból? -igen, eltűnt a kedves énem, de hát ez van, semmi nem tart örökké. Inkább figyelem a pokolra kívánásról szóló monológját, miközben igyekszem is követni szövevényes gondolatmenetét és úgy érzem sikerrel vettem az akadályt. Bár néhol lemaradtam, de összességében azt hiszem értem, mire akart kilukadni.
-Ahham, asszem vágom. -ennyi telik tőlem, miközben elgondolkozó fejet vágok, hiszen megpróbálom feldolgozni az imént hallott információkat.
-Azt mondod? Elég nehéz elképzelni, de te tudod. -jegyzem meg, és valóban nem tudom elképzelni Nicket kedvesnek, de az eddigi tapasztalatokból kiindulva nem vagyok valami jó emberismerő, úgyhogy kár is ítélkeznem bárki fölött.
-Hát ez az én szerencsém. Így legalább nyugodtan élhetem az életem. -könnyebbülök meg annak hallatán, hogy a fiúnak nem sikerült felfognia a címemet és remélhetőleg hazafelé sem jegyzi majd meg a környéket.
-A legnagyobb hülyeség? Huhh, hát én nem csinálok olyan nagy hülyeségeket, de talán az, hogy graffitit fújtam egy irodaház oldalára merő tiltakozásból egy barátnőmmel. Szerencsére sikerült meglógnunk a zsaruk elől. -mondom el, bár tudom, ez nem olyan nagy cucc, de az én életemben ez is hatalmas dolog volt.
-És neked? -kérdem, bár előre félek, hogy felsorol annyit, amennyitől simán bealszom, de egy próbát megér.

- Vigyázz mert megint megdoblak... Utalók a pincérlányos megjegyzésére.
- Jézusom, belese merek gondolni, mennyire negatív karakter vagyok a számodra. Nem mondom, hogy angyal vagyok, de azért ennyire sátáni sem. Néha tényleg sokat adnék azért, ha tudnék gondolatot olvasni. Érdekes mennyire máshogy ítélnek meg emberek. Mikor a legnagyobb hülyeségéről beszél döbbenten figyelek.
- Giselle Veriott, téged el kell rontani. Jelentem ki határozottan, de hitetlenkedve. 19 éves vagy talán több és ez volt élete legmeggondolatlanabb húzása? Ha én vagyok megtestesült gonosz, akkor, ő a földre szállt jóság.
- Sok hülyeségem volt, pl a tegnap este is egy közülük, de mégis a leglegleg 13 éves koromban volt. Lázadó tiniként totálisan leittam magam a sárga földig, hogy reggel a toxi-taxi vitt. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem nyúlok alkoholhoz és ezt a mai napig be is tartom. A mondat végét és teljes magabiztossággal jelentem be, annak ellenére, hogy másfél év múlva már megszegtem.
- De sosem voltál részeg? Vagy nem csináltál akkorra hülyeséget egy pasival, amit másnap megbántál? Azt nem ér mondani, hogy szóba álltál velem. De komolyan, kell, hogy legyen valami ennél rosszabb. Komolyan nem hiszem el, hogy csak ennyi. Kell lenni valaminek, bízom benne.

-Mindjárt megijedek. -nevetek fel a fenyegetése hallatán, melyet valószínűleg a pincérlány emlegetése miatt kapok.
-Még csak az kéne, hogy gondolatot olvass. Jobb, ha nem tudod, mit gondolok rólad. -válaszolok őszintén, hiszen annak ellenére, hogy már sokkal pozitívabbnak ítélem meg a fiút, mint eddig, azért még van hova fejlődnie bőven, hogy valóban pozitív karakter legyen a szememben. 
-Nem, nem fontos. Teljesen jól megvagyok így is. -mosolyodom el, bár azt hiszem, nem tűr ellentmondást, legalábbis a hangja határozottságából ezt vettem ki. Figyelem, ő mit tett, és igen, össze se hasonlítható a kettő.
-Na igen, képzelem mennyire tartod... azért néztél ki így reggel. -jegyzem meg hűvösen, hiszen még a vak is látta, hogy mennyit ivott előző este, vagy legalábbis sejthette.
-Részeg? Pasi? Ó, pedig téged szívesen említettelek volna. De nem, azt hiszem, mást nem nagyon csináltam.... és nem is érzem hiányát. -vallom be őszintén. Tök felesleges lenne össze-vissza bekamuzni mindenfélét. Ez van, én jó vagyok és nem is készülök rosszlánnyá válni, van belőlük épp elég a városban, nincs szükség még egyre. Na meg nem is lennék jó közéjük, az valahogy nem az én stílusom.

Gisellet, meg kell rontani, igen, ez határozott életcélom, lesz, ha akarja, ha nem.
- Komolyan nem akarsz olyan sztorikat, amiket nevetve magadon  mesélsz majd el pár év múlva? Vagy majd a gyerekeidnek, tan meseként, miért nem szabad az alkoholt keverni? Nem azt mondom, hogy pusztíts szét magad, legyél mindig részeg vagy, hogy úgy nézz ki, mint, aki sarokra készül. De csak egy kicsit, ne akarj ennyire megfelelni az elvárásoknak, mert hidd el, idővel bánni fogod. Ma mint borostás anti Teréz anya  próbálom leterelni a jámbor báránykát az unalmas ösvényről. Két ok is vezérel. Egyrészt megnéznem Gist részegen, másrészt, tényleg bánni fogja, ha ennyire angyali teremtés marad.
- Egyszer el kell jönnöd velem bulizni... Teljesen mindegy, ha nemleges választ kapok is elfogom cipelni magammal előbb-utóbb. Megértem én, hogy a franciákban eleve van egy velük született sznobizmus, de ennyire nem kell gátlásosnak lenni.