Tudom, hogy igazam van. Mindig igazam van! Az, hogy ezt Kilian is belátja, külön jó. Fejlődik a srác, határozottan javul. Lehet még belőle valaki! Az út hátralevő részét is kibírja csendben, ami már-már lenyűgöző, egyedül az a legjobb barátos duma bénít le, amikor kiszállunk, de ezen is hamar túl teszem magam. Legalábbis, átmenetileg úgy határozok, hogy nem foglalkozom a dologgal. Ha valóban Daryl hívta ide, akkor nyilván sokkal jobb a kapcsolatuk, és Kilian hamarosan meggondolja magát. Viszont, az, hogy mindjárt pánikrohamot kap nem túl szerencsés, így próbálom kicsit megnyugtatni.
Talán használ a dolog, mert nyugodtabban vesz levegőt, és egészen kivirul, már amennyire, így oldalról látom. Elengedem a vállát, és megnyugodva bólintok magamnak, hogy nem lesz itt gáz. Daryl már az ajtóban, és köszönti is Kiliant, így nyugodtan lépek be, csak aztán eljut a tudatomig pár dolog:
So Ra sehol.
Anderson viszont itt van.
Isabella Andersont öleli.
Daryl legjobb barátról beszél.
Kilian férfiasnak látja Andersont.
Ez így, egyszerre túl sok információ. Le is dermedek egy pillanatra az ajtóban, és próbálom a szálakat összekapcsolni. Az hogy So Ra nincs itt, egyrészről aggasztó, másfelől megnyugtató. Mert... mert tudtommal ma dolgozik, viszont Anderson és Isabella nem azok a személyek, akikkel szeretném, ha találkozna. Ördögi kör. Aztán a következő probléma. Mi a francot keresnek itt... együtt? Ez... erre még csak gondolni sem akarok. Mert rosszul leszek, és egyébként is. Legjobb barát... Daryl-Anderson. Hogy lehetnek ezek barátok.
Felkapom Kiliant és elszaladok vele egy lakatlan szigetre, Anderson ki fogja csinálni. És nem tudom miért gondolom ezt, de nem tetszik, ahogy végigméri. Nagyon nem. Valahogy mégsem tudom elképzelni Darylról, hogy szemét mód átverné Kiliant és... Megrázom a fejem, és az összes gondolatom száműzöm. Fél perc telhetett el, és az információk száma ezalatt túl nagyra nőtt.
- So Ra hol van? - kérdezem meg végül, köszönés helyett, mert nem tudok róla, hogy beteg lenne, és itt kéne lennie. De nem látom. Ha kapok választ, ha nem, teszek pár lépést befelé, és közben nézelődöm, de nincs eltűnve a boxok között, a pult mögött sem látom, így csak a mosdóban, vagy valami személyzet számára fent tartott helyen lehet...

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi ismerősöm jelenik meg hirtelen "nálam". Ha nem lenne a feszültség a levegőben, azt hinném, Lio rendezte így, szándékosan, apránként csöpögtetve nekem a vendégeket, hogy aztán mindannyian egy nagy buliba fojthassuk az örömünket. De túl sok a feszültség.
Úgy tűnik, itt mindenki mindenkit ismer, csak eddig ez nem volt nyilvánvaló. És talán az sem, hogy ki milyen kapcsolatban áll a másikkal. Hosszú lenne felsorolni, mi minden derül ki másodpercek leforgása alatt. Mindenkinek kijut egy kicsit a csodálkozásból, azt hiszem, egyedül Kilian, aki ártatlanul és vidáman szemléli az eseményeket, amíg Lio meg nem löki.
- Lio, mi bajod van? - kérdezem tőle. Nem egészen értem, miért vág ilyen dolgokat Lio a srác fejéhez. Ő talán nem érezte kellemetlenül magát, amikor azt hitték róla, hogy meleg? Talán több együttérzést vártam tőle... De állj! Miből feltételezi, hogy a fiú meleg? Mert Zinnel jött?
Zin és Izzie jelenete sem kerüli el a figyelmem. Helyre zökken egy puzzle darab. Legalábbis úgy hiszem, megfejtettem SoRa titkát. És talán Izzie-t is.
Zin és Lio láthatóan fújnak egymásra (úgy látszik, nem volt elég az a verekedés, amiről az imént szereztem tudomást.) Most azt hiszem, talán Izzienek is köze van a dologhoz. Vagy volt. Nem tudom.
- SoRa hátul van- felelem Zinnek, mert a kérdése eljutott hozzám, csak éppen Kilian az, aki leköti a figyelmemet. Vidámnak tűnik, és lelkesen mesél, mintha csak tegnap váltunk volna el... Én Liohoz terelném, hogy bemutassam, de ő még mindig ellenséges, sőt, elég durván löki el magától a fiút.
- Hé, Lio!- szólok rá erélyesebben, és Kilian felé nyúlok, hogy segíthessek neki, ha szüksége van rá.
Nem egészen értem most ezt a dolgot, Lio haragját, ellenérzéseit. Miért haragszik rá? Biztos vagyok benne, hogy soha nem ártott neki (sem senki másnak).
Ami ünneplésnek indult, kezd rémálomba fordulni. A barátaim (ismerőseim) ellenségei egymásnak. Nem akarom elhinni. Egyenlőre felfogni is nehezemre esik. Pedig a dolog nyilvánvaló.

So Ra hátul van... És én el is indulnék, de először Izzien kell túljutni. Félre értés ne essék, nem arról van szó, hogy nem szeretek vele egy helyiségben lenni, csak a tudat, hogy a barátnőm, és a volt barátnőm, egy légtérben lehetnek, eléggé zavaró. És azt sem tudom miért, mert ez az egész új. De nem baj. Nem lenne baj, ha nem azt mondaná, amit, mond. Ha nem puszilna meg, ha nem láttam volna, hogy félperccel ezelőtt még Andersont ölelte. És nem érdekel, hogy csak most csinálta-e vagy korábban is. Mégis csak egy aprót rebben a szemem, rosszallásul.
- Isabella... szerintem nem ketten vagyunk... - súgom neki halkan, aztán mennék tovább. De nem lehet, mert Anderson beszól Kiliannek, és ha mindez nem lenne elég, még fel is löki, amihez igazán semmi joga nincsen, mert Kiliant még életében nem látta. És mert... khm... Kilian azt mondta, én vagyok a legjobb barátja, annyit meg még én is tudok, hogy egy legjobb barát nem lép le, amikor a másiknak szüksége van rá.
Kiliant felsegíti Daryl, legalábbis remélem, én meg egészen nyugodtan, közlöm Andersonnal a véleményem.
- Anderson. Csalódtam benned... Eddig reméltem, hogy valóban csak rasszista vagy, de most már bizonyos, hogy a saját identitásoddal van bajod, és ezt másokon próbálod levezetni. Létezik annál buzisabb megnyilvánulás, minthogy egy nálad gyengébbet bántasz? - Mire befejezem már előtte állok, így Kilian is csak nekem ütközhet, de igazából mindegy, mert ha Andersonnak ütközik akkor is megvédem. Mondjuk hátrébb húzom és félreteszem az útból... - De nyilván mással már nem mersz kiállni, elvégre csak egy nagyszájú barom vagy.
Folytatom Anderson felé nézve és várom a reakcióját... Miért érzem úgy, hogy ez fájni fog nekem? Na mindegy. Egy biztos, én nem ütöm meg, nem égetem magam állati magatartással, azt meghagyom neki. Túl intelligens vagyok ahhoz, hogy ennyi ember előtt romboljam a rólam alkotott képet...

A rémálom egyre idegtépőbb, szeretnék végre felébredni. inkább lemondanék a boltról, ha ezek az emberek, itt körülöttem (és SoRa a háttérben) mind a barátaimnak mondhatnák magukat. Nem csak az enyéimnek, hanem egymáséinak is. Azt hiszem, ez sokkal nagyobb ajándék lenne, mint maga a bolt. És esélytelenebb, mint megnyerni a lottó ötöst.
Leginkább Lio viselkedése zavar. Nem értem, hogyan lehet valaki ennyire pokróc. Annak ellenére, hogy én örömmel fogadok valakit (Kilit), ő látványosan ellenséges vele. Át kell gondoljam, vajon valóban kedvel-e engem. Hiába vette meg nekem a pizzázót, ha az érzéseimet semmibe veszi. Elmondhatja a véleményét, (és gyakran elmondja, anélkül, hogy kérdezném), de ahhoz nincs joga, hogy nekitámadjon a vendégeimnek. Ha van oka rá, ha nincs.
Hiába igyekszem csitítani én, visszafogni Izzie..., semmit nem számít. Egyre durvább, és már nem csak Kilit bántja, hanem Zint, és Izzie-t is. Engem is. Ezt az oldalát én eddig kevésbé ismertem. Velem szemben még sosem volt ilyen. Vagy ha volt is, én nem vettem észre (vak voltam?).
Annyira feldúlt vagyok, most csak durvaságot tudnék a fejéhez vágni (és tudom, ezt utólag megbánnám), inkább Kilit segítem fel, és próbálom megnyugtatni, Lioval most Zin és Izzie foglalkozik (egyikük sem kedvesen)
- Kilian, kérlek, nyugodj meg, nem lesz semmi baj- mondom neki nem túl meggyőzően, hiszen én sem hiszem el, amit mondok. Lio valamiért begőzölt, és jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, ilyenkor nehezen áll le (vagy már nem is tud).
Zin és Lio vitája csak félig jut el hozzám. Zint sokkal békésebbnek ismerem annál, hogy engedje magát provokálni. Lio pedig mindent bevet. Izzievel hozakodik elő, és egy pillanatra megfagy a levegő... (Csak bennem, vagy ezt más is érzi?)
Kiliant egy csendes sarok felé próbálom terelni, de Lio még most is utána rúg (bár lehet, hogy csak a fényképezőgép volt a cél). Ez sem mentség. Izzie felkiált, és én is elengedem Kiliant, hogy Liohoz intézhessem szavaimat:
- Bakker, ha nem bírsz magaddal, húzzál innen a francba!- Ha valaki ismer, márpedig Lio jól ismer, tudhatja, hogy elveszítettem a türelmemet. Én soha nem kiabálok, nem beszélek csúnyán (főként nem a barátaimmal), szóval már ebből látszik, hogy nagy gáz van.
Reszketek. Ha nem Lioról lenne szó, talán be is húznék neki egyet, annyira elegem van most belőle. És azt is tudom, képtelen lennék rá, mert sokkal jobban szeretem annál. Ezért vagyok lúzer. Saját hülye érzelmeim rabja vagyok. Erősen gondolkodom, hogy visszaadom neki a kulcsot, és valami gorombaságot vágok a fejéhez (hova dugja fel magának, ha már ez a központi téma), de erre képtelen vagyok. Egy biztos. Nem engedem, hogy bántsa Kiliant. Ez nem fair. Nem igazságos. Azt hiszem, életemben először állok vele szemben. És remélem, hogy ez átmeneti állapot. Túl régóta a barátom, túlságosan sokat jelent nekem, és megőrülnék, bele betegednék, ha elveszíteném a barátságom vele. Nincs is másom rajta kívül... Hogy hozhat ilyen helyzetbe?

Komolyan, néha nem értem magamat. Itt áll előttem ez a nagyra nőtt barom, és lesüt róla, hogy egy beképzelt... Az. De hogy még gondolkodni se legyen képes! Maga alatt vágja a fát, minden egyes megjegyzésével fegyvert adva a kezembe, hogy visszavághassak. Úgy, de úúúúgy megütném! Már csak azért is, mert nem vagyok elég gyors, és gyomron rúgja Kiliant, ami enyhén szólva is undorító, még ha nem is éri teljes erőből, az én nyüzüge szobatársam biztos megérzi.
- Értem, szóval a lakosság 60%-a meleg, ugyanis ennyien fogadják el, a felnőtt szavazó népességből a homoszexualitást, arról nem is beszélve, hogy hamarosan engedélyezni fogják a házasságot melegek közt. Lehet valami iszlám országban lenne a helyed... ott tényleg megölnének, amiért a saját nemedhez vonzódsz
Valószínűleg Anderson annyira gyökér, még a híreket sem követi, így fogalma sincs róla, hogy mi zajlik körülötte. Pedig még szavazás is volt! Vagy közvélemény kutatás... tudom is én. Azt tudom, hogy nem elleneztem a dolgot, elvégre nekem tök mindegy, ki kivel mit csinál, nekem van párom, és kész. Legyen mindenki boldog, akivel akar.
- Ellökted, aztán belerúgtál - pontosítok, mert ezt történt. És remélem érti, hogy ez még egy ok, hogy lenézzem, közbe vetnék mást is, nevezetesen, hogy ha az, amit eddig ellenem tett bántásnak bizonyul, akkor röhög a vakbelem, mert semmiség volt. Ez persze nem igaz, néztünk már ki, mindketten elég szarul, de lényegtelen. Ami miatt képtelen vagyok megszólalni, az a megjegyzés, amit Izziere tesz. Egy pillanatra kinyitom a számat, aztán becsukom. Csalódott pillantást vetek Isabellára, de ő ezt nyilván nem látja, mert napszemüveg takarja a szemeimet. Szerencsére elég hamar kaparom össze magam a döbbenetből, és bár sejtem, hogy emiatt Izzie még kicsinál - de hé! lefeküdt ezzel a szeméttel, ráadásul, Anderson úgy beszél róla, mintha valami riherongy lenne! - így Anderson felé fordulva megadom neki a kegyelem döfést.
- Anderson, csak egy buzinak van szüksége rá, hogy azt bizonygassa volt már nővel, de ki kell ábrándítsalak, még mindig nem érdekel a nemi életed - és bár tudom, hogy messzire mentem, nem áll szándékomban megállni. - Semmi közöd a kapcsolatomhoz So Ra-val - vetem oda, csak úgy mellesleg és nyelek egy nagyot, hogy lenyugodjak. Ha reménykedtem is, hogy az állítólagos barátja előtt nem hülye, akkor az most szertefoszlik. Bár számítottam rá, hogy behúz, a gyomorba rúgás, elég váratlanul ér. Megtámaszkodom a mellettem lévő székbe/asztalba, tudja fene mi az. Egy pillanatra összeszűkülnek a szemeim, aztán kitágulnak, de csak azért sem nyögök fel hangosan, mert nem érdemli meg ez a rohadék, hogy tudja, ez most elég rendesen betalált. Persze a másik kezem így is odakapom, és valamelyest görnyedek is, de csak lenyelem az egészet, és kiegyenesedem újra, hogy még a képébe vághassák pár finomságot. Nem érdekel, hogy Izzie mit kiabál, sem az, amit Daryl mondd. Én nem akarom, hogy elmenjen, élvezem, hogy a "barátai" előtt saját magát járatja le. Azonban, ahogy Kilian kúszik be a képbe megijedek. Mi a francot csinál? Épp őt védtem, erre elront mindent!
- Kilian! Maradj ki ebből - nézek rá a kis hülyére és lerángatom Anderson karjáról. Fel sem fogom, hogy azt mondta, hogy buzi. Meg egyébként is, amilyen kis hülye, ilyen állapotban azt is bevallaná, hogy három éves, óvodás kislány, ha felfognám sem venném komolyan. Elvégre, mit tud ő, az orkokon kívül? Lényegtelen. Kicsi az esély, hogy gyorsabb leszek, mint Anderson, de legalább útban vagyok neki, ha bántani akarja - megint - Kiliant.

//kidobtam, basszus, 1-es XD meg leszek ütve már megint XD//

A legnagyobb rohadás az egész történetben, akár honnan is nézem, az, hogy egyetlen embert érdekel, hogy mennyire kikészít ez az egész... és nem, az nem a volt pasim, aki még vagy másfél évig halál belém volt zúgva, miután kidobtam. Nem is bárki más az étteremben, bár a többiektől ezt jobban megértem, Kilinek nagyon fáj, Daryltől meg mi jogon is várhatnám el? Mégis, Lio az, aki rákérdez. Az a Lio, aki csak időnként jól megkefél, aztán viszlát. Aki nem romantikus alkat, nincs ilyesmire szükségünk. Többet lát meztelenül, mint ruhában, többet nyögünk, mint amennyit beszélgetünk... oké, ezek lehet, hogy kissé túlzó megállapítások, de ha józan ésszel is belegondolok, akkor is van benne nagyon nagy igazság. Az arányokban is.
Hálás vagyok neki, ennek a baromnak. Az érzelmeim rabja vagyok, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már nem is igazán érdekel, hogy mekkora egy tahó tuskó, azért, mert figyelmet fordít rám. Tényleg szánalmas, mennyire vágyom erre, a figyelemre, a törődésre, te jó ég! De mégis így van, és azzal csak rosszabb lenne, ha hazudnék magamnak, ezt már rég megtanultam... akkor is fel kell vállalni az érzéseimet, és a véleményemet, ha az megaláztatást von maga után. És azt von, ehhez nem kell látnom Zin pillantását, mindent elárul a tátott száj, és ahogy ezen a kijelentésen _is_ túllép, mint a vasárnapi híreken hétfőn. Annyira hidegen hagyja, maximum lesajnál... és ez az, ami tönkre tesz mindent, a közönye, a szánalma. Mert ha bántaná, hogy (ahogy elnézem az ősellenségével) kavarok, nem tudná így visszafogni magát. Én ebben a kibaszott egyenletben már csak egy megfejtett, felesleges betű vagyok. F*szt akar ő barátságot, gondolom, maximum sajnál, amire rohadtul nincs szükségem, annál sokkal nagyobb az önbecsülésem, főként, hogy a sajnálata most mehetett át lesajnálásba.
Szóval megrázom a fejem Lio kérdésére. Nem. Abszolút nem vagyok jól, mitől is kéne úgy éreznem magam? Attól, amekkora tetűként viselkedik? Vagy amekkora tetű az exem, az állítólagos jóbarátom?
A kezemet a számhoz kapom, ahogy Derílium kizavarja Lítiumot. A szemeim kikerekednek, és elkezdenek folyni azok az áruló, rohadék könnyek. Túl zaklatott vagyok, és igazából túl lényegtelen jelen történetben, ezt én is tudom, ez nem az én harcom semelyik oldalról sem, de szerintem ennek nem is kéne harcnak lennie. zin pedig szavakba önti, ami eddig is nyilvánvaló volt a számomra, ezzel belém is rúg még egyet, de ez nyilván nem érdekli, ugyanúgy, ahogy az eddigiek se. Az ajkamba kell harapnom, hogy ne törjön fel belőlem a zokogás, katasztrofális a helyzet. Kilian coming outja, hogy ő a buzi, szerintem egy csepp a tengerben, de azért szánakozva nézek rá, szegény... iszonyatosan sok, és nehéz lehet most neki ez az egész. Kis szőke manócska.
Elkapom Lio kezét, és erősen fogom, hátha vissza tudom tartani attól, hogy tovább verje a népet (konkrétan ez történik, egyikük sem tud visszaütni neki...) de nem vagyok elég hatékony, kirántja a kezét, ezzel majdnem fellökve engem is, iszonyatos erő és indulat van benne, de szerencsére meg tudok támaszkodni egy asztalban, ő pedig megint lecsap. És most már nem érdekel semmi, fogom magam, és beállok a tűzvonalba, hogy megpróbáljam kirángatni az üzletből, így jó eséllyel állok az útjukba, ha valamelyikük megint lecsapna, bár eddig Lio volt, aki ütött. Minden esetre elé állok, megragadom, és ha Zin lecsap, akkor pont annyira vagyok neki útban, mint egy úthenger, és biztos, hogy nem tudok elugrani onnan, leginkább, mert Liora figyelek. Könnyes szemekkel nézek rá, végre meg merek szólalni, még ha zokogó is a hang (remélem, nem, mert az már tényleg mérhetetlenül szánalmas lenne).
-Hagyd abba Lio, kérlek, menjünk!-
És ha úgy alakul, akkor ki is sétálok vele innen.

//Na lássuk csak, 5-öst dobtam arra, hogy Lio ellök-e, így állva maradtam, és 2-est arra, hogy útban vagyok-e, amennyiben még kívánjátok egymást csépelni. Azt hiszem, ez fájni fog! XD
Ja, és bocs az elején a sok rinyáért, már én is unom Izzietől, de hát ilyen korszaka van a szentemnek. ^^//

Önző vagyok. Talán azért haragszom ennyire, mert az öröm csak néhány pillanatig tartott. Csodálatos, felemelő érzés - nem az, hogy bolttulajdonos lettem, hanem- hogy a barátomnak ennyire fontos vagyok, hogy ilyen ajándékkal lep meg. Többet ér ez bármilyen nyálas szónál. És mert Lio azt gondolja, a pizzázó a szívem csücske (és részben igaza van), ezzel akar nekem kedveskedni.
Csak azzal rontja el, hogy rátámad a barátaimra. Bárki csitítja, ő csak tovább hergeli magát és üt, vág. Kikelek magamból. Ha tudnám, már most elmondanám, hogy nem rá haragszom, csak arra, amit tesz... de arra nagyon. Őrá sosem tudnék haragudni. Akkor sem haragudtam rá, amikor összetörte magát a motorral, vagy amikor leszedte magáról a gipszet... Lio ilyen: heves és meggondolatlan.  Más, mint én. Egészen más. De én mégis szeretem. Nem csak az elmúlt 8 év miatt. Nem a hiánya erősítette fel bennem az érzelmeimet. De valaha csak ő volt nekem... Úgy, mint barát, mint lelki társ, mint tesó... És ma ő áll hozzám a legközelebb.
Már nem szívhatom vissza, amit mondtam, és amikor elindul, utána lépek, bennem van egy vágy, hogy visszatartsam és még egy, hogy most megszabaduljak tőle... (mindenkitől), mert úgy fáj bennem minden, ahogy eddig sosem fájt semmi.
Gyűlölök csalódni. Hiába lettem felnőtt, a korom azt mutatja, az vagyok, a naivitásom sosem sikerül levetkőzni, és mindig csalódom, amikor rájövök, a világ nem lesz tökéletes, én hiába teszek érte bármit. Hiába  teszek jót másokkal, csak annyit kérve cserébe, cselekedjenek ők is ugyanígy... Mindig lesznek ellentétek, harcok, háborúk.. a világ sosem lesz tökéletes.
Izzie sír... A könnyeit látom, és ő Liohoz húz, az ő keze után nyúl. Így a legjobb. Legalább Lio sincs egyedül. Kili már Zin védelme alatt, SoRa az egészből talán semmit nem vett észre (hát hol van ez a lány?), én meg felesleges baromnak érzem magam.
Legszívesebben elmennék... Alabamába... Az jó messze van. (És ennek külön története van, miért pont ide, de hosszú lenne elmesélni.) Akárhogy is, én ma képtelen leszek kinyitni. Ha SoRa elviszi a műszakot, hát tegye, de én ma nem maradok. Kedvem lenne belerúgni valamibe, így ma este leginkább magamban teszek kárt...
Aztán beszélnem kell Lioval, Kilivel... Szégyellem magam. Szégyellem, hogy ilyen tehetetlen vagyok, hogy ennyire határozatlan, hogy ennyire összezavart... Istenem...

Nem igazán értem, hogy mi történik, és itt nem arra gondolok, hogy nem fogom fel, mert azzal nincs bajom, egyszerűen csak a miértek és az események ilyen módon való alakulása az, amit nem tudok feldolgozni. Legkevésbé Isabellát... Annyi pasi van a világon, miért azt az egyet találja meg, akivel nem akarom együtt látni? Andersonnál még Sparks is jobb, és ez mindenképpen nagy szó, mert a HH tulajdonosáért sem rajongtam soha.
Talán rosszul teszem, hogy átmenetileg nem óhajtok foglalkozni a témával, de nekem így a könnyebb. Egyszerűen kizárom a tudatomból ezt az információt, és a feszültséget, amit részben ez is generált, Andersonon próbálom levezetni.
Csak kicsit nyugtat meg, hogy Daryl is elküldené ezt a barmot. Kicsit, mert ez nem változtat azon a tényen, hogy bántotta Kiliant, úgy, hogy nem is ismeri. Még ha igaza is van, és Kilian valóban megérdemelné, akkor is megérdemelt volna egy esélyt, annyit még tőlem is kapott, és én is túl éltem. Valahol mélyen, talán kedvelem is a szőkét, de ezt sosem mondanám meg neki, ha utólag megkérdezi, majd azt mondom, csak egy ürügy kellett, hogy Andersont provokálhassam.
Röhejes, hogy nincs tisztában semmivel sem, és szánalmasnak érzem a visszavágását is. Még ha lenne is igazság abban, amit feltételez, tudhatná, hogy őt sosem hívnám meg. Így csak egy lesajnáló sóhajt kap, és már le is tudnám, elvégre, látszik, hogy menni készül, de Kilian magánakciója, tönkre tesz mindent.
Természetesen elé állok, és nem hagyom, hogy az ez a szemét, bántsa. A gond az, hogy Andersonnak teljesen mindegy, melyikünket üti. Nem ér váratlanul a dolog, ha akarnám ki is védhetném, mégsem teszem, mert mint korábban mondtam, nem süllyedek ilyen mélyre.
Anderson ökle betalál, a napszemüvegem lerepül, de még előtte, felszakítja a szemöldököm. Vagy az ennek a baromnak az ütése volt? Igazából mindegy. A szemüveg a földre pottyanva törik, én meg összeszorítom a szemeim és a fogaim, hogy ne hagyja el, még egy apró nyögés se a számat. Kicsit meg is tántorodom, most nincs a közelben egyetlen szék sem, amibe kapaszkodhatnék.
Fogalmam sincs, hogy kerülök a földre, csak Isabella hangjára nyitom ki a szemem. A hangjában sírás, ennek a szemétnek könyörög, és vele akar menni?
Nagy szemekkel pislogok, és reménykedem benne, hogy csak a szemüveg hiánya miatt látok rosszul, de valószínűleg nem. Hirtelen nagyon sok érzés kavarog bennem, és egyiket sem tudom hova tenni. Ha kimennek, még legalább egy percig, csak nézek utánuk, bambán... mert nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Közben pedig, csorog a vérem, a szemhéjamtól lefele, de ezzel pont nem foglalkozom.

//Isabella, téged sosem bántanálak (legalábbis szándékosan nem)! Én is bocsi a sok értelmetlen baromság miatt, de ki kellett írni magamból //

 Olyan, mintha én lennék a helyzet idiótája, ez csak akkor esik le, amikor Izzie megrázza a fejét. Rögtön Woora rontanék ezért is, mert mindig minden természetesen az ő hibája! Akkor megállok a mozdulatban, a döbbent többiek, visító szőke, szánalmasan tébláboló Hyun, gonosz Daryl és síró Isabella kizökkentenek. Egyszerre nagyon sok, nem mintha érdekelne, de úgy látszik hat rám a körülettem lévők pszichikája és valamennyire megdöbbenek. Próbálom magamnak bemesélni, hogy a lány közvetlen azután kezdettel sírni, hogy a buzi bevallotta bűnét, úgyhogy nem miattam, elég szánalmasan hangzik a fejemben. Na és megvertem?! Izzie elém áll, Woo nem üti meg, jól teszi, meghalna. Én hagyom magam neki megragadni. Rövid pillantást vetek Dére, nincs erőm sajnálni, még én érzem magam sértettnek! Mintha elárult volna, egy perc alatt az ostobasága miatt feláldozott mindent, évtizedeket. Erőszakkal szakítom el tőle a pillantásom, nem szeretném látni bármi is a reakciója, teszek egy lépést Isabellával előre. Ő is jön velem, azt hiszem, őt is megbántották, nem csak én. Láttam, ahogy ezek ketten néznek egymásra! Hogy le merte sajnálni az a csótány, pedig fontos neki, érzem a csontomban, hogy belül majd meg szakad, legszívesebben őrjöngő kacagásban törnék ki, látva, hogy megint betörtem a képét, hogy igazam volt mert a buzi megy nyalogatni és mert közöltem vele a legfontosabbat. Hyun nem volt még ennyire béna, a nő miatt van, szinte élvezem a káoszt, csak Dé rendít meg egy másodpercre, aztán maga Isabella. Fél kézzel gyorsan átkarolom. Az érzékenységgel nem sokat tudok kezdeni, de síró nőkkel még mindig többet, átlépek Hyun teteme felett, ha tehetem rálépek a szemüvegére, búcsúajándék. Nem reagálom le, mintha teljesen véletlen lenne, aztán van már egy bizonyos mennyiségű számlám Izzienél.
- Gyerünk.
Morgom, senkinek nem köszönök, egyszerűen kisétálunk és amint kiértünk magamhoz szorítom. Miért érzem azt, hogy ez lesz a vesztem és most én fogok kapni? 
Logikus érveim vannak. Woo egy rakás hangyaszar, a buzikat meg kell verni, Daryl kitépte a szívemet. Ez nem igaz, de fel kell dolgozni, az biztos. Az átkozott szívroham óta lettem ilyen nyálas, hogy nekem valamit is feldolgozni kell, elismerni, a fenébe, barom voltam! Az a gyíkfos annyit se ért, hogy ráleheljek, Woot meg elintézem bármelyik buzi bárban, de most már késő utánagondolni, szétvertem az egész társaságot.
- Eléggé elcsesztem, allergiás vagyok rájuk, ha buzit látok egyszerűen bepöccenek, én...
Rohadt életbe! Felemelem az állát, ha sír lecsókolom a könnyeit.

// nekem nagyon tetszett a hszed Zin, Hyun érzékeny oldala, waooo!!  A szemüveget rád bízom!//

Próbálom kirángatni Liot, de nem mozdul. Nem vagyok elég erős, sokkal stabilabb nálam, bizonyára lelkileg is... mert én bizony sírok, hogy is ne tenném? Zin egy oltári s*ggfej, még annyi sincs benne, hogy emberszámba vegyen, Lio pedig egy tahó, visszhangoznak a fejemben a szavai, és hányingerem van... mégis, ő az, aki megkérdezi, hogy jól vagyok-e, ő az, akit érdekel, ő az, aki törődik velem. Nem más. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak, egyébként is már mindegy, tudom, hogy én tudok tenni az ellen, hogy tovább verje a bandát, úgy, ha kiviszem innen, naná, hogy ez a tervem. Végre reagál, átkarol, és kivezet.
Zokogva ölelem át a derekát, ez a legrosszabb ebben, hogy ha elkezdem, akkor nagyon mélyre kerülök, és nem tudom egykönnyen abbahagyni. Ha elkezdek sírni, akkor Niagara. Ó, Greg, szakadnál meg!
Csak arra leszek figyelmes, hogy felemeli az arcomat, és apró érintésekkel borítja. Kinyitom a szemem, az ajkai azok, de én indulatosan a mellkasába ütök, még akkor is, ha csak nyávogó zokogás jön ki a torkomból.
-Hogy lehettél ekkora barom?!-
Üvöltök rá hitetlenül, mert még most is alig vagyok képes felfogni a szavait. Azt gondolja, a gyenge embereknek meg kell halnia.
-Hogy mondhattad ezt?! Hogyan gondolhatsz ilyet?! Képes lennél hideg szívvel, gondolkodás nélkül belém vágni egy kést, ha beteg lennék?! Most is az vagyok, akkor hozhatod a karót!-
Tovább kiabálok vele, és tovább ütlegelem a mellkasát. Hihetetlen, hogy ennyire primitíven érzéketlen legyen, hogy ennyire ne gondolkodjon, inkább ennek tudom be, mint hogy komolyan gondolta, amit mondott.

//Jajj, nagyon béna lett, bocsi! //

No igen. Tökösség. Ez hiányzik belőlem. Bár nem tudom, segítene-e a helyzeten, ha én is beszállnék a bunyóba. Igazából nem akarok megütni senkit. egyikőjüket sem (még ha némelyik meg is érdemelné). Békíteni akarnám őket, de olyan feszült a hangulat, hogy ötletem sincs, ezt hogyan valósíthatnám meg. Attól tartok, lehetetlen küldetés volna.
Nézem, hogy fajulnak el a dolgok, és aztán Liora kiáltok, csak azért, hogy abbahagyja végre. Nem az a szándékom, hogy elmenjen, de azt az ellenségeskedést, ami most belőle árad, mindenképpen ki szeretném űzni. A dolog nem ilyen egyszerű.
Kiliant hiába próbálom biztonságosabb helyre cibálni, ő makacs módon a két "kakas" közé áll. Én meg lebénulok, mert többfelé húz a szívem. Lio felé, mert ő a legjobb barátom, és a betyárbecsület miatt mellette volna a helyem (De most nincs igaza!) Kilian felé, mert ebben a sztoriban ő a gyámoltalan, akit meg kell védeni, Izzie felé, aki egyre elkeseredettebb és látszik, hogy nehezen viseli a történteket, és Zin felé is, aki kiállt Kilian mellett (vagy csak Lioval viaskodik?). Szar az egész....
Aztán talán Izzie könnyei törik meg a dolgot, Lio magával húzza, ki az üzletből, persze, előtte még van egy kis csetepaté, és Zin vérezni kezd, illetve a napszemüvege is lerepül. Ahogy meglátom, hogy Lio már Izzievel foglalkozik, én a bent lévőkre fordítom a figyelmemet.
-Sajnálom... őszintén... Fogalmam sincs, mi ütött belé...
Megnézem Kiliant, de ő csak nagyon meg van ijedve, úgy tűnik, nem vérzik sehol. Zin vérzik, és ha engedi, felsegítem a földről. Legszívesebben Kiliant küldeném, hogy keresse meg SoRa-t, illetve hozza/hozassa ide az elsősegély ládát, de lehet, hogy ez elcseszett gondolat, Kilian jelen pillanatban (úgy tűnik) még a nevét sem tudná megmondani, úgy meg van szeppenve. Tiszta zsepit adok Zinnek, és magam megyek a dobozért. Ha kell (és Zin igényli), ellátom a sebét.
Furcsállom, hogy SoRa azóta sem tűnt fel, de most ő a legkisebb gondom.
Hülyén érzem magam, fogalmam sincs, mit mondhatnék, minden szó csak üresen kongana...
- Kértek valamit?- kérdezem megilletődötten, és tudom, ez is hülyén hangzik, mintha csak a vendéglátós szólna belőlem, pedig nem az a célom... Csak megnyugtatni őket.
Benyit egy törzsvendég, nagy szemekkel néz rám, nem érti, miért van kint még a ZÁRVA tábla, amikor már nyitva kéne lennünk, és én csak annyit mondok neki:
-Elnézést, ma nem nyitunk ki...

Próbálok rájönni, mikor kellett volna visszafordulnom, nemet mondanom, vagy bármit tennem, hogy ne így alakuljon a mai nap. Persze az egésznek semmi értelme, de erre jobb gondolni, mit a körülöttem levő tényekre. Egy, vérzi a szemöldököm, és  már biztos vagyok benne, hogy emiatt látok rosszabbul (na meg mert, a szemüvegem ripityára tört). Kettő, Izzie valóban ezzel a szeméttel megy el, és ez olyasmi, amit tényleg képtelen vagyok felfogni. Hát nem vagyunk barátok? Nem miattam kéne aggódnia? "Helló! Vérzek!" - szeretnék rákiabálni, de nem teszem. Azt hiszem ez az a pillanat, amikor köpni-nyelni nem tudok. Egyszerűen nem megy. Csak bámulok utánuk, és nem érzékelek semmit sem, abból, ami körülöttem történik. Semmit, amíg egy hang, meg nem töri a pillanatnyi csendet.
Daryl felé fordítom a fejem, és felhúzom a szemöldököm, de ezt rögtön meg is bánom, hiszen a mozdulattól újult erővel kezd csorogni a vérem, és persze fáj is, de azért sikerül, csak halkan felszisszennem.
- Semmi. Mindig ilyen - válaszolom, hiszen én sosem láttam Andersont másnak, és őszintén szólva elképzelni sem tudom, hogy máshogy viselkedne. Magamtól állok fel, és leporolom magam, bár teljesen felesleges. A vérem, már így is rácsöpögött a ruhámra. Nagyobban üthetett, mit gondoltam, mert jobban vérzik, mint kéne. A zsepit elfogadom, azonban Kilianre kell figyelnem, ő ugyanis minden valószínűséggel sokkot kapott.
- Semmi bajom Kilian. Pár perc és elmúlik - nyugtatom, de nem érek hozzá. Tudom, hogy kiakadna, mivel nem éppen tiszta a kezem. Én sem rajonganék a dologért. Darylt elhárítom, nem kell nekem semmi, ha mégis, majd elintézem magam a mosdóban, de erre sincs időm.
- Elviszlek! - kiáltok Kilian után, mert bár jobb lenne, ha kicsit nyugton maradna, belátom, ez nem az a hely, ahol most szívesen tartózkodna, és ha már megy, legalább ne menjen egyedül, nem is jutna messzire. - So Ra-nak ne említsd mi történt! - fordulok Darylhoz, aztán Kilian után sietek. Útközben elveszem a zsepit a szemöldökömtől, szerintem már nem vérzik. So Ra pedig... talán nem látott, nem hallott semmit az egészből, és akkor jobb, ha nem is tudja meg. Egyébként is, rám haragudna, amiért már megint "verekedtem" Andersonnal, pedig most sem az én hibám volt.
Ha kell erőszakkal tuszkolom be Kiliant a kocsiba, és miután a kesztyűtartóból kivett törlőkendővel, letörlöm az arcom, és felteszem a rendes szemüvegem (na meg, bekötöm magunkat), elindulok a koli felé.