Lehet örülnöm kéne, hogy ilyen kedves, és gondoskodó szobatársam van? Nem tudom, annyira megszoktam, hogy a világon csak egy ember van, akire számíthatok - ÉN - hogy nem igazán tudok mit kezdeni az ilyen megnyilvánulásokkal. Az viszont biztos, hogy mivel nincs szorulásom, nem veszek be valamit, amitől majd a wc-re rohangálok.
Vissza is adom Kiliannek a gyógyszerét, de ő meg tovább magyaráz. Eszméletlen, hogy a szobámban a székletem a fő téma.
- Igazán nagyon... - nagy levegő, nem akadok ki - ...figyelmes vagy, de szakadjunk le a témáról!
Nézek rá nyomatékosan, majd a könyvemhez fordulok, hátha tudok még olvasni egy kicsit. A színemre tett megjegyzéseivel nem foglalkozom. Azt sem értem, honnan jött ez neki, de elég furán hangzik, hogy szereti. Sőt, ha belegondolok ijesztő, de nem gondolok bele. Nem akarok belegondolni.
Usui persze lelép fürdeni, és igaza van, mert így legalább ne kell Kiliant hallgatnia. Én mégis reménykedem, hogy nem húzza sokáig az időt. Én csak azért nem szoktam, mert nincs annyi meleg víz, amennyire szükségem lenne, hogy kellőképp kikapcsolódjak.
Fél oldalt sikerül elolvasnom, míg meg nem szólal.
- Usui-nak hívják, és nem kis állat, hogy megtartsuk, de majd reggel megbeszéljük...
Válaszolom épp csak felpillantva a könyvemből, és részemről ezzel a téma lezárva. Bár ha rendőr... Akkor lehet tényleg nem kéne vele szívózni. Meg az előbb már hajlottam rá, hogy maradjon, előnye is lenne a dolognak, viszont van bennem tartás, ki tudja, milyen rossz szokásai vannak... De ha nem horkol, és nem hagy kupit maga után, akkor azt hiszem, elviselem majd.

//Én mostantól kicsit lassabb leszek, mert itthon vagyok Mo-n és kicsit zsúfolt a program, de igyekszem majd nem váratni titeket!//

-Az jó, az jó... - Mondja, de belül ez tényleg megnyugtatja. Igazából kellemes itt a rend, így a szoba pont nem zavarja. De nincs egyedül, ez zavarja. Ez furcsa. Nagyon.
Egy fél pillanatra ránéz a srácra, hát érdekes módon viszonozza, de inkább nem szól bele, ki tudja, lehet náluk ez alap.
-Értem. - Mond inkább csak ennyit.
Elmegy fürdeni, aztán visszajön, leül tanulni, de hamar felpillant belőle.
-Meccset? - Kérdezi, elvégre... ő tud úgy tanulni hogy zsivaj van körülötte, de... valamiért úgy érzi a kérdés neki is szólt ami nagyon furcsa elgondolás.
-Van akinek szurkolsz is? - Kérdezi, valahogy annyira nem tudja a sráccal a focit összekapcsolni... bár azok az ocsmány izék a képeken... na azt sem tudta volna, szóval... lehet hülye elgondolás, amúgy sem jó az emberismerete, maradjunk annyiban.

//Bocs, már vagyok, ha rövidkével is //

Lehet velem van a baj, hogy nem beszélek az ürítési szokásaimról. Ha lenne gondom, azt sem a szobatársammal osztanám meg, de így hogy tökéletesen egészséges vagyok, és csak nyugalmat akartam... nos, eléggé kiakaszt a téma. És hiába minden nyomatékosításom, mert Kilian még lezárni sem tud semmit anélkül, hogy nevén nevezze a dolgokat. Nagy levegőt veszek, és elszámolok 10-ig, akkor talán nem csapom le. Pedig én tényleg nem vagyok agresszív, csak ő van rám rossz hatással. Legutóbb, mikor részeg volt, egész elviselhető volt. Már, amikor nem a nőkről, a mindenről, vagy a maszturbálásról beszélt. De legalább nem emlékszik rá. Remélem, hogy nem emlékszik rá. Azóta nem beszéltünk erről, így úgy vettem, hogy nem. Ha emlékezne, nem tudná magában tartani.
Olvasni sem hagy, és igazán szánalmas, hogy egy nevet nem tud megjegyezni. Ilyenkor örülök (még ha el is írták), hogy könnyű nevem van. Három betű... Ennyit még ő is megbír jegyezni. De úgy látszik csak ennyit.
- U- su- i - szótagolom el neki újra, szegény japán srác nevét, nem értem, mi olyan nehéz rajta. Bár sejtem, az zavarja, hogy csak egy mássalhangzó van benne. - A japánok nem tudnak sok mássalhangzót mondani... Ő gondolom kivétel, mert itt nőtt fel, de amúgy minden szavuk magánhangzóra végződik...
Nem vagyok benne biztos, hogy figyel rám, azt sem tudom, minek mondom ezt el neki, de már elmondtam, szóval mindegy.
- Nem, nem hiszi azt, de ha ilyeneket kérdezel, mások azt fogják hinni... Usui még mindig.
Nem mintha engem érdekelne, de Killian annyira hülye néha, nem vagyok biztos benne, hogy amúgy értené, amit mondok. A srác neve után csak a fejem csóválom, remélem most már megjegyzi. Lehet fel kéne neki írni egy papírra. De nehogy már ilyeneket csináljak. Majd Usui szenved vele, ez nem az én problémám.
Közben kijön az emlegetett is, és én már örülnék, hogy olvashatok, mire a Takony, megint megszólal.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, eddig azt sem tudtam, hogy tudja, mi az a foci.
- Ha van hoki nézhetünk...
Válaszolom végül, de szerintem a hokit még annyira sem ismeri, így visszafordulok a könyvemhez. Látszólag. Mert Usui kérdez tőle, és engem valamiért érdekel a válasz.

- Nem Kilian... van mássalhangzójuk, csak mássalhangzó torlódás nincs - válaszolom, lassan elveszítve a türelmemet. Hogy lehet valaki ennyire idióta? Még egy egyszerű mondatot is félreértelmez. Oké. Bővített mondat volt, de akkor is! És persze, ha ez nem lenne elég, még ráadásul úgy is kezelné szerencsétlent, mint valami háziállatot. Azért jó, hogy velem kapcsolatban nem voltak ilyen őrült elgondolásai, mert már aggódnék, nagyon. Vagy lehet voltak? Bár mindegy, egyelőre nem érzem, hogy úgy kezelne, így viszonylag nyugodt vagyok. A témához pedig nem kívánok többet hozzászólni, csak egy bólintással jelzem, hogy hallottam, amit mondott.
Megjön Usui, és Kilian tovább magyaráz, most éppen arról, hogy meccset kéne nézni, bár nem tudom minek. Sem Usui, sem ő nem látszanak olyannak, mint akik végignéznének egy meccset. Engem meg pláne nem érdekel, és ha kicsit is figyelne rám, akkor feltűnt volna neki, hogy olvasni próbálok. De nem. Ez, minden valószínűséggel, túl nagy kérés lenne.
Arra, hogy még egy foci csapat nevét sem tudja megjegyezni egyszerűen megforgatom a szemem. Usui meg javítaná, de ő sem vágja, és bár engem sem vonz a foci, azért Anglia legismertebb csapatát nem tudni...
- Manchester United, vagy Vörös Ördögök... - jegyzem meg csak úgy mellékesen, aztán felvetem, hogy ha már nagyon muszáj, akkor hokit nézzünk, bár nem tudom, jó ötlet-e amikor még az európai focit sem érti, azért remélem az amerikai fociról van némi fogalmuk. Az biztos, hogy nem fogok nekik a hokiról magyarázni.
Az mondjuk meglep, hogy Kilian milyen aktív még mindig a témában, és milyen gyorsan utánajár a dolgoknak. Kivételesen pedig, nem örülök, hogy talál meccset, de ráhagyom. Nézze csak, aztán ha érdekes, majd oda-odapillantok én is. Hogy hova siet el, azt nem tudom, de nem bánom, hogy megy, és eszemben sincs visszatartani. Az meg, hogy addig tanuljak? Majd eldöntöm magam. De igen, valószínűleg az lesz.
Usui sem bír azonban tök csöndben maradni, bár az ő kérdése legalább jogos, így megérdemel egy választ.
- Rosszabb - igen, ennyi szerintem bőven elég, és kifejező. - Bár most miattad ilyen, tuti le akar nyűgözni...
No, ezt is letudtam, és ha jobban belegondolok, meg fogom tartani Usuit, mert én is jobban járok, ha Kilian figyelme kettőnk közt oszlik meg. Szerencsére egy darabig csend van, addig nyugodtan olvashatom a könyvem. Persze nem tart örökké a jó világ, befut Kilian, és amíg pakolászik az nem zavar, de amikor sör szag kezd szállingózni a levegőben, ráadásul meleg... Kinyitom az ablakot. Mert ez büdös. A biztosítékot azonban nem ez veri ki, hanem amikor a szobába lépve, chipsszel megrakott tálakat kezd lepakolni az ágyamra.
- Te meg, mégis, mi a francot csinálsz? - pillantok rá mérgesen, és megakadályozom, hogy bármit is az ágyamra rakjon - Még mindig az a te ágyad, és nem akarlak az enyém közelében látni. Főleg nem ezzel! - Magyarázom lassan és halkan, de kicsit talán ingerülten. Usui rendes, próbálkozik ő is... Nem is értem Kiliannek ez hogy jutott eszébe. Mindenesetre, mivel tök hülye felvilágosítom, melyik az ő ágya, és hogy nem, nem koszolja össze az enyémet.

Azt hiszem, Kiliannek fogalma sincs arról, hogy mit próbáltam mondani, de nem fogom neki megmagyarázni, ez egy alapfogalmom, körülbelül általános iskolában tanulják. Biztos csak azért jutott be az egyetemre mert sokat fizet az anyja... És ha ez nem lenne elég, még egy foci csapat nevét sem tudja rendesen megjegyezni. Már csak a szemem forgatom, ahogy kb negyedszer mondja rosszul, hogy Manchester, és úgy döntök nem akadok ki miatta. Elvégre, hol izgat engem az európai foci? Na jó... Igazából nem rossz sport, de nem az a kedvencem. Elvégre én hokizom. Ezért is mondom, hogy azt néznék, és nincs szerencsém, mert mint kiderül van ma meccs, bár biztosan csak valami gyengébb csapat, barátságos mérkőzése, de tisztában vagyok vele, hogy nem tudnám lebeszélni róla.
Enyhe megkönnyebbülés, amikor elmegy, és végre, nyugalom. Usui határozottan normálisabb, még akkor is, amikor megszólal. Pont ezért, megérdemel egy őszinte választ, még ha egy kegyes hazugság jobb lenne neki, akkor is.
- Alapvetően mindig mindenkit, de te vagy most az "újdonság" - válaszolom, fel sem nézve a könyvemből, aztán gondolom ennyiben maradunk, és egy jó darabig még élvezhetjük a csend és béke szigetét, egészen addig, amíg Kilian vissza nem ér. Ez sem lenne olyan szörnyű, ha nem az én ágyam felé közelítene egy adag chipsszel, vagy valami ahhoz hasonlóval. Le is tesz, mindent az ágyamra, én meg hitetlenkedve meredek rá, és közlöm vele a tényeket.
- Ha közelről nézed a tv-t Kilian azzal rongálod a szemed - válaszolom egy nagy sóhaj után, mert nem igaz, hogy ennyitől, szívbajt kapott. Felállok, az ágyamra pakolt tálakat, az íróasztalra teszem - ahol tökéletesen elférnek -, Usui kap egy gyilkos pillantást, amiért ötletel. Aztán Kilianhez lépek, hogy felsegítsem. Mégis csak miattam esett a földre...