XAVIER HUGO LAROUXE

Becenév: Roux, Mr. X - ahogy az egyik évfolyama tréfásan elnevezte.
Születésnap: 1986. 02. 20. Születési hely: Marseille, Franciaország
Neme: férfi
Kor: 18 felett!
Kar és Szakirány: oktató, filmszínészet
Évfolyam: -

Előtörténet:
A nevem Xavier Hugo Larouxe - de a többség csak Rouxnak becéz – és ez az én történetem…
Franciaországban születtem, Marseille városában, bár azt hiszem, a nevem erről már önmagában eléggé árulkodik. A szüleim fiatalon házasodtak össze, véleményem szerint nem kicsit elhamarkodottan. Mind valami elcseszett Rómeó és Júlia sztoriban, csak ők nem dőltek a tőrükbe és nem is mérgezték magukat halálra.
Apám (Anthon H. Larouxe) 20, anyám (Ingrid Betranche) mindössze 17 volt, mikor megszülettem, ők pedig nem voltak abban az anyagi helyzetben, hogy normális körülmények között nevelhessenek fel egy kiskölyköt. Pláne kettőt, mert hat évre rám megszületett Robert is. Mindketten nem várt babák voltunk… és ezzel mindent el is mondtam a szüleim felelősségtudatáról.
Anyám szülei szinte kitagadták a lányukat, apáméi meg eleve csórók voltak, így támogatást nem nagyon remélhettek, a saját lábukon kellett megállniuk valahogy, két gyerekkel a nyakukon. Így hát apám egy jobb élet reményében úgy döntött, hogy kiköltözünk Franciaországból az USA-ba, New Yorkba. Mert ugye Amerika a valóra vált álmok hazája, meg efféle maszlag…
Gondolhatjátok, mekkora kavart okozott ez a kontinenseket átívelő költözés egy akkor hat éves gyereknek… de ehh, túléltem. A suli- és a nyelvváltást is. Meglepő módon egyik nyelvet se töröm, mindkettőt anyanyelvi szinten beszélem, pedig azt hinné az ember, ha elhagyja az egyiket, azt el is felejti. A titkom abban rejlik, hogy apám odahaza válogatott francia káromkodásokat vágott a fejemhez … Na jó, nem csak ez a titka, de vissza oda, hogy a Nagy Almába költöztünk.
Ezzel együtt a dolgaink is kezdetben kezdtek jóra fordulni, végre kamatoztatni is tudta ősöm a szakmai tudását és egy luxus autókereskedésben dolgozhatott. Így mondhatni, a szüleimnek – ha csak pár évre is, de – sikerült megvalósítaniuk a maguk külvárosi kis kertes házas, nagy szőrös kutyás, idilli családos amerikai álmukat.
Anya nem dolgozott, örült, hogy minket nevelni tudott… Gyenge, törékeny nőcske volt, mi meg akkoriban még nem épp a leghálásabb kiskölykök a húgommal. Három éve anyám újra teherbe esett – persze, megint a „véletleneknek”, vagy inkább a gondatlanságuknak hála. Veszélyeztetett terhes volt, s alig pár napra rá, hogy Odette megszületett, ő elhunyt.
A kertvárosi lakást el kellett adni, helyette Queensben béreltünk egy alig két és fél szobás lakást. Apám a munkába, az alkoholba menekült a nyakába szakadó felelősség elől, mely miatt rengeteget vitázunk – szerintem soha nem dolgozza fel anyám elvesztését – én meg a művészetek felé fordultam, azon belül is a színészet volt az, ami érdekelt. Ebbe legalább nem szólhatott bele az ősöm! Szerintem azt se tudta, eszik e, vagy isszák…
Pótvizsgával sikerült bekerülnöm a Juilliardra, persze ösztöndíjasként, hisz ki az a marha, aki a tandíjat fizetni tudta volna a mi helyzetünkben?! A suli mellett feketén kocsikat szereltem a garázsunkban. Legalább ez rám ragadt apámról, még ha utálom is, ha vele hasonlítgatnak.
Valamiből el kell tartani magunkat, igaz, öcsém is sokat besegített – eladó volt egy áruházban.
A változást egyre növekvő népszerűségem hozta el, színházas berkekben. Reklámszereplésekre, kisebb sorozatszerepekre hívtak, és a pénz gyűlt, az élethelyzetünk javult.
Sajnos (vagy épp kevésbé sajnos) apámat alig két éve vitte el az alkoholizmusa. Valami volt a májával, lehet, már nem is volt neki… Lényeg, hogy a testvéreim és én is megállunk már a magunk lábán és a saját utunkat járjuk.
Akkor már javában jártam egy fiatal nővel, Nicole-lal. Közös jövőt nemigen terveztünk, tekintve, hogy ő híres zenészcsalád sarja, és erre igen felvágós volt. Én meg… nos, egy jött-ment senki, akinek szerencséje is akadt az életben. Brooklynban laktam ekkor már, és épp kaptam a hírt, hogy mehetek LA-be, a Francesre tanítani – ha szeretnék. Hogyne szerettem volna! Igen ám, de az Élet ért ahhoz, hogy a legjobb pillanatok közepére dobjon egy „bombát”…
A bomba név szerint Adele, a három éves lányom. Imádom, de sehogy se illik bele a társadalomnak a rólam alkotott képébe. Nicole el akarta vetetni, vagy örökbe adni… én – vallásos révén – egyiket sem helyeseltem, így a kezembe nyomta fél év után és lelépett. Azóta se láttam.
Persze, ezt a suliban senki se tudja. Már, hogy micsoda tündér vár odahaza minden áldott nap. Mindenki csak a pasit, a havert látja; a művészt, aki szereti feszegetni a határokat, szereti a szélsőséges dolgokat, és többnyire negatív szereposztásban látni. Pedig nem csak Tybalt voltam már, de Puck is, sőt, alakítottam már közveszélyes őrültet és meleget is…
Ezek után még kérded, hogy miért pont a színművészet? Nos lássuk csak... azért, mert ez valahol magába foglalja a táncot és az éneket is, éppen ezért rengeteg felé lehet fejlődni és ez kellően lefoglal. Na meg... ott van az, hogy valaki más lehetek a színpadon, a kamerák előtt. Olyankor félreteszem a gondjaimat, kint hagyom őket az öltözőben. És ezt az érzést imádom. Mintha újjászületnék.

A karakter külleme, jelleme:
Kezdjük a külsőmmel…öööhm, elég magas vagyok (183 cm), az alkatom az állandó mozgásban levéstől, emelgetéstől edzett. Még a suliba is bicóval járok, bár ez nem kényelmi szempont, inkább spórolás miatt van így, de psszt!
Hajam világosbarna, szemem égkék… néha elfelejtek megborotválkozni, bár a nőknek, úgy vettem észre, bejön a borosta. Mit is mondhatnék még?
A belső értékeimet igazából másoknak kellene megítélni, de meg kell valljam, ők se ismernek igazán. Senki. A suliban adom a jófej tanárurat, a diáklányok vágyálmát, a srácok legjobb haverját... Mondhatni színészkedem, így nem is véletlen választottam ezt a pályát. Egyszerűen jólesik kicsit másnak lenni, mint ami valójában vagyok.
Mert ha kiteszem a lábam a belvárosból, a menő tanárból egyedülálló apává kell válnom. Úgy vélem, az igazság „elhallgatása” ellenére meglepően megbízható vagyok, s felettébb határozott. Őrültségekbe sem ugrok fejest, csak ha nem tudom biztosra, hogy jól jövök ki belőle. Például itt ez a kettősség. Nem buktam még le vele. Ez idáig…

Szerepjátékos példa:
Bree/Jamie/Natie reagjai leshetőek e célra.

Nos, Professor X, én nem húzom itt az idegeket, hiszen tudjuk, amit tudni kell. Természetesen ELFOGADVA, aztán csak óvatósan, nehogy valaki tudomást szerezzen a nagy titkáról...