A tegnapi nap volt a lehető legrosszabb. Egyetlen jó poént sem hallottam, na de az még hagyján. Izzie... Még csak rá sem merek gondolni. Nem aludtam. Na de ez nem meglepő, és amúgy is, kit érdekelnek ilyen apróságok? Csomó dolgom van. Legalább haladtam a munkával. Fő az optimizmus.
A negyedik kávémnál tartok, a konyhában ülök, és még mindig doglozom, amikor megcsörren a telefon. Ilyenkor általában nem veszem fel, de a kijelzőn látom, hogy Izzie az, és bár nem vallanám be soha senkinek, vele mindig kivételt teszek.
- Mondd!
Veszem fel a telefont, és nagyon ajánlom, hogy bocsánat kéréssel kezdje, különben mérges leszek.

Legalább az ő hangja megnyugtatóan cseng. Bár nem értem, miért kell ezt megkérdeznie, hiszen pontosan tudja, hogy hogy vagyok. Mintha nem ő rontotta volna el a kedvem tegnap. Na mindegy. Amiért próbálkozik, hajlandó leszek megbocsájtani neki. Kivételesen.
- Jól.
Válaszolok valamivel normálisabban, és tulajdonképpen nem is hazudok, most, hogy hívott, határozottan jobban érzem magam. Hátra is dőlök a széken és iszom egy kis kávét.
- És te?
Csakhogy ne mondhassa, hogy bunkó vagyok, meg nem érdeklődöm. Biztos jól van. Jobban mint én. Nem? Elvégre ő jól érezte magát tegnap. De ma már nincsenek hülye tréfák...

Nincs jól? Mi az, hogy nincs jól? Talán beteg? Én nem értem. Ahogy azt sem, hogy miről beszél. Nem lesz a HÖK-ben? Nem találkozni? Miért? Miről maradtam le?
- Iz, pénteken közgyülés van, ha csak nem vagy a halálodon, ott kell lenned...
Nem ezt kellett volna mondanom, ugye? Meg kéne kérdezni, hogy mi baja van, de olyan fura, ahogy beszél. Most komolyan azzal fenyegt, hogy hívni fog? Én eddig is hívtam őt. Szerintem gyakran. Totál megkattant... Nem ő mondta, hogy ne hívjam? Mert ilyen olyan dolga van. Komolyan nem vágom mit akar. Sosem értettem a nőket, őt meg aztán pláne nem. De ettől még szeretem. Azért is teszek meg minden tőlem telhetőt.
- És mégis milyen időközönként szeretnéd, hogy hívjalak? Öt percenként, vagy elég ha csak minden másnap hívlak?
Megint nem ezt kellett volna kérdezni, de ha egyszer kiidegel a hülyeségeivel? Na mindegy. Válaszoljon gyorsan, aztán hadd csináljam tovább a dolgaimat. Nem érek én erre rá...

Szakítottunk? Az órámra pillantok. Nem már másodika van... Nem hülyéskedik. Bár akkor is téved. Nem szakítottunk. Max ő szakított, és én ebbe NEM mentem bele. Már-már kifejteném neki, hogy a többes szám első személyű megfogalmazása egyáltalán nem helyálló, de tovább dumál. Nem értem mit akar. Tényleg nem. Ennek az egészenk semmi értelme. És a legrosszabb az egészeben, hogy fogalmam sincs mit mondjak. Csak tátogok, mint valami idióta - milyen jó, hogy nem lát senki! - és hallgatom, ahogy elköszön.
- Iz! Ne! Várj!
De már lerakta... a telefon kijelzőjére meredek, ami világosan mutatja, hogy már tényleg nem vagyok vonalban. Fogalmam sincs mennyi ideig meredek így magam elé, csak akkor állok fel, és ejtem a telefont az asztalra, amikor a szúró érzés a mellkasomban már túlságosan zavaró...
El kell szívnom egy szál cigit...