- A befektetést bízd csak rám, ami a témát illeti, remélem inspirálhatlak
Csókolok ajkaiba lágyan, simogatom arcát egészen közel bújva hozzá.
Nah most megint zavarba jövök, bámulok rá elvörösödve, pirosabban, mint ő a láztól, ezzel a gyönyörűvel mindig kizökkent, fojtott nyihogást hallatok, ez magyarul: Reven - zavarban -röhögés.
- Kifejezni magam? Mármint...viccesen fogalmazok? Ezt néha mondod, de nekem olyan fura
Mitől használnám a szavakat lehengerlőbben, mint mások? De az az igazság nagyon tetszik, hogy simogatja az egóm, egészen hozzásimulok.
- Tudom, hogy más és nyilván majd kipróbálom, mert mindent kipróbálok, akkor eldől fekszik-e nekem. Kösz, hogy inspirálsz
Csókolom arcon, én vajon tudom? Több helyre kéne elvinnem
- Ha meggyógyulsz, menjünk el együtt festeni, művésznap lesz, én majd ellövök pár képet és írok, te megfested a tájat, valami egyedi, szép helyre gondoltam.
Megölelem, puszilom, a kedvéért egész más, az motivál.
Ez a féltékeny királylány énje új, nézek rá.
- Most mondtad, hogy kiábrándultam a nőkből és ezzel nem tudok vitatkozni, annyi elcseszett p*a van, hogy kétszer is aláhúzom ezt a tényt. Nem akarlak, te vagy az én cafkám
Gonosz kis félvigyorral lopok ajkairól csókot. Ahm...
- Nem azzal akartam befutni, hogy vagy nekem, csak annyira...
Szeretlek szó szinonimái, íme:
- Bálványozlak, hogy ki akartam ordítani, fel akartalak vállalni és fel is foglak az egész világ előtt, szerinted ezzel akartam karriert csinálni? Elég gyenge lennék.
Azt már a managerek találták, hogy húúú ez mekkora szám, bár nem vagyok teljesen meleg, miért ne dughatnék meg néhány lányt?
- Érzelmileg az is vagy, de attól még ha megdugnék pár csajt pont te már ne haragudj, megköveznél érte?
Elég ironikus lenne.
- Miből gondolod, hogy én csábítottam el?
Kérdezem hamiskás mosollyal.
- Amúgy flörtöltem, jó fej, tök jó volt vele, de gondolom ennek örülsz, nem?
Simítok a hajába, akkor miért is van bűntudatom? De majd mindjárt eloszlatja...

- Akkor jó...hiszem, ha több képet csinálsz rólam JOsh helyett.
Ez...kellett! Mikor köhögök finoman megveregetem a hátát, belediktálok egy korty teát, nincs ellentmondás.
- Akkor felhomályosíthatsz.
Rá ez találóbb, mert egyszer tudna konkrétabban fogalmazni baszki! Ő az, kérdés én mennyire. Simogatom, nézem a homlokát, mennyire lázas még, hozzak-e vizes rongyokat rá. Hosszabb puszit kap az ajkaira lelkesedésből.
- Remek! De csak miután meggyógyultál! Remélem ez motiválni fog.
Mindenféle szempontból.
- Miért? Lehetne egyszerre több cafkám. Annyi cafkám, mint egy vagon, nyitott kapcsolatban élünk.
Vonok vállat és nézek rá, igyekezve semleges arckifejezéssel. Erre nincs jó válasz, meg is rántom a vállam.
- Nem tudtam hogy fogom csinálni, csak csak hogy sikerülni fog. Én se téged, most meg eléggé mindenki tudja.
Célzok arra, idegen emberek, nem mintha számítanának.
- Nem fogom kiakasztani a rajongóimat, a kislányok valójában nem szeretik a durva szexet, de kikötözném őket és megnéznék hogyan csinálom egy férfival.
Ötletelek, miért, tanulnának, esetleg magukhoz nyúlnának, az kellemes lenne. Viszont bántani nem bántanám őket, az tuti, csak normálisan...
- Nem, azt nem foglak.
Elhanyagolni...baromságoktól tart. Kibököm Ericet, de ezt a több okot megint nem értem.
- Akkor fejtsd ki, kezdjük azzal, hogy romlottabb vagyok?
Nem mintha nagyon ellenkezett volna.
- Igen, tudom, én is kedvelem, igen...azt is tudom, tart tőle mi lenne, ha belém szeretne és...volt is egy vitánk. Megríkattam. Mert kicsit olyan volt, mintha visszautasított volna, azzal meg már tököm kivan. Aztán elmagyarázta mi a helyzet és...igen, ő az.
Rám nem gondol...csak Ericre.
- De csinálhatnánk hárman és idővel mindenki szeretne mindenkit, nem lenne belőle gond. Mondtam, hogy lakhatnánk is együtt és biztosan nem bánnád! Persze megérteném, ha nem akarná, mert tényleg nem összetörni akarom. Igazad volt! Tök király, ezt eltaláltad.
Nem haragszik, csodás, akkor ennyi volt? Eric feleslegesen parázott! A lázát mérem inkább, szükség van-e a vizes rongyokra.

Micsoda kifogás bazdmeg, ezért is utálom Josht, mi az, hogy engem nem fest le úgy, annyiszor? Mert nem szeret, különben elmerülne, gyönyörködne.
- Éppen az lenne a kihívás, de nem számít.
Rántok vállat, aztán gonoszkás somolygással nézek rá.
- Gazember...
Ez most bók, hallatszik a hangomon. A motivációra rábólintok, bár túl tárgyilagos volt, néha szépíthetne "érted mindent" barom vagyok... Az első cafkára nem reagálok, hülye. Majd pont én ne tudnám... Aztán a másodikra felkapom a fejem és vérmesen nézek rá.
- Hogy lennél már fejthető, te nagyon hülye? Megint eeez? Először is, ha te mész el, miért én húzzak el a házból, ezt nekem adták, nem neked, másodszor is elegem van már, hogy mindig ezzel fenyegetsz
Megremeg a hangom a dühtől, nehezebben folytatom.
- Az istenért bazdmeg, ha el akarsz hagyni, most tedd meg, de ne fenyegetőzz! Vagy csináld, vagy ne mondj ilyet!
Fogalma sincs, mennyire fáj ez, nézek magam elé kicsit kimeredt szemekkel, erre is csak annyit mond, válogassak. Pedig csak feltevés volt, nem csinálnék ilyesmit, nem gondoltam komolyan. Tényleg dugnom kéne orrba szájba? Segítene? Az ajánlására egy percre visszanézek rá, azt a pillantást sem köszöni meg, ráadásul szemeim zölden villannak fel.
- Ja...ő jobban.
Leidiótáz, vagy Ericet, nem is tudom, de megvédem.
- Nem az.
Arról hallgatok, hogy én jobban bőgtem, igaz nem azért, mert összevesztünk, hanem mikor elmondtam, miért ne engem válasszon, a gyilkosos részt.
- Nem emésztem, mert? Beléd lehet szerelmes egész nyugodtan, de én már tabu vagyok? Nem bazdmeg, miért tettem volna? Csak neked lehet a szeretőd, vagy mi a fasz van?
Mert komolyan nem vágom, miért reagál ennyire hülyén...
- Nem vagyok naiv. Az embereket nem lehet ilyen szerű kategóriákra osztani. Az elvakult monogám, aki hisz a házasságban meg te. Tévedsz. Igaz, hogy elveszem, ha jó és sokszor örülök, ha nincs tétje, de...amióta ismerlek nem kell más. Sebastian és Eric bejátszott mert...te viszont nem elégednél meg velem. De én nem bánnám. Kösz bazdmeg, mondhatnád rám is ugyanezt! Én nem vagyok az? Mikor fogod fel? Hány kibaszott dalt írjak még neked? Válasszak, mi? És te képes lennél választani? Te választottál? Nem, mi? Csak engem kényszerítesz! Akkora egy pöcs vagy! Nem akarom...és próbáltuk megbeszélni, tudja hogy én téged szeretlek, nem akarom, hogy rossz legyen neki csak... Jó, vele is jó és mi az, hogy te nemet mondtál? A szeretője vagy! Csak engem hagytok ki, mindig én maradok ki! Akkor minek vettél bele a hármasba? Asszed nekem olyan kibaszott fontos a szex? Nem...egy idő után kötődni kezdek, akarok is, mintha élnék, nem csak üres, látszat életet, van kivel...megosztani. Nem, nem akarom, hogy neki rossz legyen, csak szívjam meg én mindig, mert ez a kurva büntetésem?!
Fordulok el, nyilván... de akkor is. Nagyon felhúz, igazságtalan! És fáj...rossz, még ha jogos is, az élet megint baszogat.

- Jó
Baszódjon meg a kedvtelésével!
- Micsoda nonszensz faszság ez? Te nem utasítgathatsz, ott vagyok, ahol akarok! Nyomorult? Ezt gondolod? Te ótvaros fasz, ki mondott ilyet? A te bolond mániád ez! Ki a fasz sorol? Nincsenek is egyéjszakás lotyóim, te vagy a kurva, ember!
Jééézusom, mintha én feküdnék le minden nap mással!
- Mi az, hogy nem értékellek, vagy lecseréllek? Mondtam ilyet? Hülye drámakirálynő, most pont olyan vagy, mint valami menstruáló nő!
Bántom én is, mindent félreért.
- Oké, nem vagyok, boldog vagy?
Most mit kell ezt is felfújni? Ki a fasz mondta, hogy deigenis szégyellős vagyok? Nem minden szavába kötök bele, ha kicsit is figyelne rám!
- Milyen megindító, hogy így beszélsz a barátodról! Nem, te gondolom neki is azt mondtad, mint nekem. Lehettek szeretők, ha nem szeret beléd, és nem emésztem magam mindenért, de lehetnél empatikusabb, érzelmekről van szó, lehet, hogy neked nincsenek, de a földi halandóknak tud fájni a viselkedésed.
Most...csak és kizárólag Ericről beszélek! Sebastiannál megtorpanok, kicsit megmerevedve.
- Nem...feltétlenül. De nem akarok neki rosszat... Te aztán tudod, mindig szerencsétlen Sebyt hozod fel és fuj, ne beszélj nekem Joshról ilyen minőségben, különben is őt te akarod megbaszni.
Emlékeztetem, ki az isten firkálgat róla? Josh része a művészetének...míg engem kihagy, mert csak arra vagyok jó, hogy dugjon velem.
- Miért? Mert nem akartad megbántani, tudom. Én is ezért visszakozok.
Azt hiszi olyan könnyű ez? Neki kellene megértenie, mennyire nehéz.
- Megszánod? Mert te nem élvezed vele, kétlem.
Rázom meg a fejem, aztán elsápadok a hattyú halálán.
- Én nem is... Kösz, ha ilyen nyafogós pancsernek gondolsz nem meglepő, hogy nem szerettél belém. A 13 éves gyerek nem érdemelte meg! De mindegy... Sosem gondoltam, hogy te is utálsz, nem mondtam ilyet, hogy megvetsz, mindig...téged hozlak fel példának, hogy megértesz és elfogadsz...Ericnek is elmondtam, ha nem hiszed, kérdezd meg, hogy azt mondtam ezt is Csak te fogadod el, hogy te vagy nekem a tökéletes... Úgy érzed nem hálálom meg? Nem te vagy az egész kibaszott életem? Nem tudom mit csinálnék... Miről beszélsz, mintha állandóan sírnék! Akkora geci vagy! Hogy mondhatsz ilyet? Hogy épp Nekem nem jelent semmit? Én szeretlek te nyomorult fasz, nekem csak Te kellenél, vagy nem teszek meg mindent? Én picsogok, mi? És miért vagyok vak? Te mondtad, hogy nem kötődsz, nem vagy szerelmes, akkor mi mást gondoljak? Nem vagyok nő, hogy variáljak, valójában nem úgy gondolod, meg biztos szeretsz, csak nem bírod kifejezni, ha nekem megmondasz valamit, megmondasz, tény lesz. Ha meg annyit picsogok, igazad van, hagyj el a fenébe, ha ilyennek látsz tényleg semmi keresnivalónk egymással.
Ha megerősít majd, nyilván az történik, amit hiszek, hogy történik és elbukom. De legalább lesz vége a történetnek. Nem hagyom, hogy picsogós, szánalmas féregnek tartson. Úgyhogy behunyom a szemem és megkeresem a sötétséget, ami mindig segített. Mikor köhög, felé hajolok.
- Jól vagy?
Színtelen a hangom. Aztán megfogom a poharat és addig nyomom a képébe, végtelenítve, míg meg nem issza a teát. Tettem bele mézet is. Megfogom a fejét, ha még lázas, belenyomok még egy lázcsillapítót. Aztán kimegyek a konyhába, kerítek rongyokat és bevizezem őket. Visszamegyek, rácsavarom a lábára és a kezére. Aztán megint kimegyek a konyhába, mintha dolgom lenne, de csak az ablakon nézek kifelé. Ericnek nem volt igaza...nem lenne baj, ha eltűnnék, mert egy hálátlan, vinnyogó, egoista fasz csak a terhükre válik. És majd idővel megértik.

- Én is azt csinálok, amit akarok!
Acsarkodok.
- Mindent félreértesz, agyalágyult vagy! Tudod, hogy nem arra gondoltam, hogy te is útszéli numera vagy, ennyire nem lehetsz seggtitán! Eddig azt hittem az eszedért szeretlek, de mintha elpárolgott volna! És? Féltékeny vagy? Akkor igen, kimondom, tessék! Én is az vagyok a kuncsaftjaidra! Nincs különbség, te azokat dugod, én a rajongókat.
- Te totál hülye vagy. Ateistaként pont keresztényeket. Csak a te fétised megrontani a vallásosokat, engem kiráz tőlük a hideg!
Hát JOsh bazdmeg, miért nem gondol JOshra?
- Tudom bazdmeg, volt barátnőm.
Tessnek is megvolt.
- Persze, a tények. Mi az istenért veszekszünk ezen? Nem vagyok, ennyi, kész!
Kiabálom, sok már ez. És folyton azzal jön keressek mást...nem akar engem.
- Igaz...
Nála nem voltak szabályok...
- Aha, minden jóság gyengeség, az empátia is, csak akkor vagyunk menők, ha átgázolunk mindenen és mindenkin. Félreismertél, ha azt hiszed ilyen vagyok.
Talán ő sem ismer igazán, csak a rosszat akarja látni bennem és minden mást gyengeségnek nevez. Hogyne emészteném, ha gyilkos vagyok.
- Nem szabad megbocsátanom magamnak, soha, ezt mondta Eric is.
Sóhajtom.
- Nem úgy szerencsétlen, ahogy te gondolod csak...szófordulat. Tudom...nem vontam kétségbe a tehetséged, de őt festegeted...mindegy.
Úgy érzem őt belevonja a művészetébe, engem kihagy, talán tényleg csak a szex mozgatja? Ha bántani akar, hát sikerül, gratulálok, rondán nézek rá, ennyi telik, valahol megint mélyen tapogatózom, a fojtó sötétség beszippant. Kihűlnek a tagjaim, megfagyok, még a világ kis kifakul színeiből.
- Jól van, tudom! De ne te döntsd el helyettünk!
Mert megint kurvára bele akar pofázni és jobb lenne, ha tartaná a száját! Felhorkanok.
- Ez az egy bajod van vele? A pillantása? Az enyém nem zavar? Nem értem mitől vagyok jobb Ericnél, ha neked baj, ha ajnároznak. Pedig úgy tűnt az fényezi az egódat.
Szinte megvető a hangom, miért ilyen érveket hoz fel...miért nem mondja, hogy én kellek neki? És hogy másképp nézne rá egy szerelmes ember? Annyira naiv vagyok és ostoba!
- Inkább hagyjuk ezt a témát.
Felix tényleg érzelmi nyomorult, nem lehet vele érdemben beszélni erről.
- És megfosztottam őt ezektől a tapasztalatoktól, csodás! Nem, sosem voltam szent, de az enyém igazán egyedi eset volt. Nem lehet mérget venni rá, hogy drogos ribancként nő fel, nem ismertem!
Megrázom a fejem, nem csak bűneim vannak...és ha vannak is, ezt...ezt nagyon megbántam. Bűnnek számít, hogy megdugtam Lia mostohaanyját, de eszembe se jutna megbánni. Csak ezt a durva, meredek dolgot.
- Akkor hülyén érzed! Talán mondtam ilyet, régebben, de mostanában nem, ne mond, hogy mondtam! Azt hittem veled bármit megoszthatok... Nem picsogtam! Elmondtam valamit, mert azt hittem így megy ez...hogy neked lehet. Te teljesen zakkant vagy! Épp azt mondtam, hogy Rád mindig lesz időm! Miért kell kiforgatni mindent, amit mondok? Mi a fene? Mikor mondtam én ilyet?
Kapkodok levegő után, megőrült, nem lehet ennyire gyökér! Totál kifordítja és ellenem pörgeti minden szavam! Ez így rossz...rossz lesz.
- Most meg ez a bajod? Én meg elmegyek zenélni, hogy ezt ne vethesd a szememre! Neked semmi sem jó! Nekem nem is kell kajákat csinálnod! Disznó? Ahhh...hát hogyne, ez a baj!
Mint Liának, megint megkapom. Nem látom mi értelme van, miért kéne folytatnom... Teljesen mást hisz rólam, mint gondoltam, hát ennyire rossz a helyzet? Nem bír belém szeretni, mert egy depressziós barom vagyok? De...jól voltam, a gyógyszereim is kidobtam, miért hozza fel a régi dolgokat? Ez olyan, mint mikor Liától hallottam, de most sokkal jobban fáj. Mintha...nem lennék szórakoztató, nem nevettem volna vele eleget, csak...az a roncs lettem volna, az a selejt lennék, akinek Lia elképzelt. De ha...Felix is így, ha ő mondja...nem lehet másképp. Talán nem is Lia volt hülye, végig bennem volt a hiba, tényleg egy depressziós szar vagyok, aki csak picsog, akibe lehetetlen beleszeretni. Lehetetlent akartam...
A legrosszabb, hogy ahogy erre rájövök, nem üvöltök vissza, inkább csak világossá válik minden, aztán már minden elkeseredett, felesleges mozdulatot csak úgy csinálok, mint egy gép, mint akinek nincs értelme. Áltattam magam, soha nem is volt. Hiba volt azt gondolnom érzelmekkel élni jó...embereket választanom és elhatároznom, hogy kötődni fogok. Hogy felébredtem...tévesen hittem második esélynek. Nem volt az...csak dögönyözés a sárban egy disznónak. Nem hat meg, hogy az anyámat szidja, aztán ráhagyom már a gyógyszereket is, a teát, meg minden segítséget. Nyilván nem akarja tőlem, egy szánalmas, szerencsétlen disznótól. Nézek magam elé, egy régi elhatározást fontolgatok, micsoda hazugság, hogy bátor vagyok, rég meg kellett volna tennem. Mikor nem jön vissza a mosdóból, megyek utána, megpróbálom felemelni és bevinni, de valószínűleg anyádozni fog. Közben nem csinálok semmit....nem sírok, nem dühöngök, minden olyan mélyen van és jelentéktelen. Azt hiszem...nem is létezek igazán, eleve is hiba volt. Tudom, hogy el kell mennem, mikor elalszik, de nem hagyhatom itt betegen. Senki más nem jut eszembe, csak Eric... Őt hívom fel, miközben becsukom magam mögött a bejárati ajtót és lesétálok a lépcsőkön. Ha felveszi kissé idegen a hangom, mintha nem ebből a valóságból beszélnék.
- Szia...Felixnek kellenél. Rosszul van, összeszedett valamit, lázas. Adtam neki gyógyszert, de nekem most el kell mennem, összevesztünk. Alszik, de nem lenne jó, ha sokáig egyedül lenne... Kérlek, menj át hozzá. Én most nem is tudom...azt hiszem rálépek egy másik útra, itthagyom ezt az egészet, ostoba voltam. Azt hittem neki mindent elmondhatok, de azt mondta picsogós disznónak gondol, akinek semmi sem jó...és depressziós. Lényegében ugyan ezt nem bírta elviselni az unokatestvérem se. Azt hiszem senki se bírja elviselni bennem, azt hiszem elviselhetetlen vagyok. Nem jó, az, hogy karriert csinálok, mert szerinte nem leszek vele, közben meg baj neki, ha ő fizet...Minden baj neki. Sebastian, pedig már rég szó sincs Sebastianról...butaság volt, vidámabb lesz nélkülem. Tényleg nem örült hogy lefeküdtünk, mert téged is bántani foglak.... Igazából jobb, ha távol tartom magam mindenkitől. Nem....létezik az, amiről azt hittem valós, emberi kapcsolatok, amiket nem rombolok le. Mindenkinek...teher a depresszióm, még neki is... Nem boldog velem. Te nem tudod boldoggá tenni? Menj át hozzá....próbáld meg és
Megállok egy utcasarkon, sokat beszéltem.
- Soha többé ne gondoljatok rám.
Sosem akartam ilyen lehangoló ember lenni...Beteg, disznó, lehúzó, aki csak picsog és el kell tartani, márpedig Felix ilyennek lát és ez ellenkezik az egész szellemiségemmel. Amivé válni akartam az nem ez volt. De hazudtam magamnak... Kissé elhomályosodik előttem a kép, bizonyos könnycsatornák azt hiszem. Legalább nem fogom látni a valóságot, ha átsétálok, bár a haláltól sosem féltem... Nem vagyok kíváncsi a világra, inkább becsukom a szemem, nem baj, ha nyafogok, úgysem látja senki és egy hullának már nem számít.

Eszem megáll, hogy még a seggtitánt se érti, nem állok le neki magyarázni.
- Miből gondolod, hogy egy kalap alá vettelek te nagyon hülye? Jaaa, aha, cseppet se vagy klimaxos nő! Egyszer az a bajod, hogy nem fogok figyelni rád eléggé, máskor, hogy csak vele dugok! Baszódjak meg, szerintem is!
Mi az istent akar?
- Ki akar?
Felviszem a hangsúlyt, nem bírom már.
- Én csak azt mondom, nem kell mindenkin átgázolni! Nem mindig éri meg baszki!
Túrok a hajamba, egyszer feszültebb leszek. Lehet őt doppingolják a veszekedések, de ez már kezd elfajulni, főleg, mert idővel betalál és nekem hiányzó mozaikdarabkák állnak össze. Nem igazán érti. Persze van benne valami, hogy Eric elkényeztetett, sznob fiúcska valahol...de igaza volt. Elvettem egy életet, ezt még...én is tartom valamire. Megrázom a fejem és lassan kiszáll belőlem minden élet és ellenállás, főleg, hogy olyanokat mond.
- Nem zavar csak...mindegy.
Nem vagyok része a művészetének, nem ihletem meg, de egy disznó...nem is tudná. Egy nyomorult, picsogó szar. Más vagyok és hagyjuk, annyiban marad ez a másság.
- Nem, most nem érzem azt, hogy bármit is elmondhatnék...
Picsogósnak nevez, stb...mit mondanék el neki ezek után? Minden csak nyafogás, amit csinálok, nincs kiút ebből, hiba volt...érezni. Csak nekimentem pár kurva erős falnak és szétloccsantottam az agyam. Rázom a fejem, hogy hülye....megmondtam, hogy lesz rá időm, nem? Időm, de minek? Minek tart egyáltalán?
- Ja csak ilyen hiúsági okokból csinálod? Tök mindegy, nem kell! Valahogy visszacipelem, mintha a nevem mondaná, talán felismer. Lerakom az ágyra, alszik...akkor ejtem meg a hosszúra nyúló lefelé menetelt és a telefont Ericnek.

A legijesztőbb talán, hogy túl mélyen vagyok bárminemű emberi reakcióhoz, mint aki kiégett. Bár ez rossz módszer, mert mindig is zuhanni akartam, de úgy érzem most már semmi nem érdekel. Hiszen úgyis csak nyafogok... Hallgatom mit mond, ühümmögök a hisztis libán.
- De...de össze tudok. Főleg, hogy már tudom, mit gondol valójában és miért nem fog szeretni soha. Aha...hogyne. Ha meg úgy érzi nem tud felvidítani, az régen rossz.
Ez is csak engem igazol. Bedobom a postaládába és be tudsz jönni. Ne érdekeljen...Nem, én mondom meg mi lesz. Kiveszed a postaládából a kulcsot és felmész hozzá. Ápolod...
Le is rakom, tudni fogja mit kell vele csinálni, nem úgy mint én. Semmi sem volt jó. Úgy tervzem halálra gázolnak, mert ez a leggyorsabb megoldás, kell mielőtt meggondolnám magam. Bár jobb lenne lezuhanni, zuhanni mindig szerettem és az tuti. De úgy számolom, ha több kocsi jön nekem, mert nem tudnak hirtelen fékezni....Nem tudom mennyire vagyok beszámítható állapotban, hogy fontolgassak, egyszerűen nincs értelme, azt akarom, hogy vége legyen. Csak hiba vagyok a Mátrixban, mindenkinek csak az idejét pazarlom aki foglalkozik velem, Felix is így lát...hogy sosem gyógyultam ki a depresszióból, selejt lettem, olyan, akiket régebben én rugdostam. Elkerül a vég, nem örülök, bár a fejem lekókad, nem csinálok semmit se... Hülye kérdés? Hazudjak? Minden annyira felesleges.
- Légyszíves engedj el, ehhez semmi közöd.
Megölel, de összeszorítom a szemem, egy élő görcs vagyok, mélyen...nagyon mélyen most.
- Nem, tessék itt a kulcs, elfelejtettem bedobni, bocs...elfelejtettem
Kicsit beakadt a lemez, de a zsebembe halászva megtalálom a kulcsot és a kezébe nyomom, nem megyek fel, az biztos.
- Nem. Nem kell elengedni sétálni...nem vagyok a kutyád, vagy a disznód. Csak az igazat...hogy depressziós nyápic szarnak tart és állandóan picsogok, minden, amit megosztottam vele csak picsogás volt, hazugság az egész! Légyszi...hagyj most, jó? Nem megyek ki az útra.
Keresek egy magas épületet, fel is bámulok szemköztire, a huszadik elég kell, hogy legyen, ha a betonra esek. Á, igen, a szánalom, De miért ne pusztítanám el, ha az? Nem akarom...undorodom magamtól, ha ilyen vagyok, nem akarom már... Próbálom lerázni magamról Ericet, kikerülni, nem érti, hogy nekem ott volt a lehetőség! Nem létezni...én választhatok!

Már nem tudok mit válaszolni Felixnek, úgy érzem magam, mint egy bokszoló, akit kiütöttek a ringből és így hagyom el a lakást, megsemmisülten.


- Tudom miért nem...nem érzi jól magát velem. Csak lehúzom...ahogy Liát is lehúztam és Sebastian is csak azért nem mondja, mert ő Sebastian és soha nem mondaná.
Lehet, hogy neki nem mondta, de nekem igen.
- Nyitva hagyom, úgyhogy ki tudod venni. Nem magam miatt kérem, hanem miatta. Rosszul van, de én...nem tudok vele lenni
Érezhető egy kis könyörgés a hangomban. Hozzáteszem "kérlek" aztán viszont kinyomom, mert a saját halálommal kell foglalkozni.

De Eric rosszkor van rossz helyen.
- Nem, nem vagy, csak... Az vagy, a barátom vagy, de nekem semmi keresnivalóm már itt, már rég nincs.
Nincs erőm ránézni, a földet fixírozom és magam sem értem most miért nem "nyafogok" talán mert érzem hogy felesleges és hamarosan úgyis vége lesz.
- Én...nekem mindegy
Adom meg magam, úgysem ölném meg magam előtte, ez magányos tevékenység és ne Eric szívja meg. Bár az ölelése se használ most.
- Egy kicsit, mert még dolgom van...
Motyogom gépiesen, de hagyom, hogy elsodorjon a derekamnál fogva a park felé. Aztán valahogy meglátom a padot és mire magamhoz térek már ülve találom magam rajta. Kicsi, furcsa ugrásokban telik az idő.
- Nem...egyik se. Ezért vagyok teher, éreztette. Baj, hogy eltart, a szememre vetette, hogy főz és hogy az vagyok, ugyan azt csinálja, mint Lia... csak tőle sokkal jobban fáj és tőle már...
Lehunyom a pillanatra a szemem, miért van, hogy a forgatókönyv mindig ugyan az? Ugyan azt az elutasítást kapom, a nemeket... bár minden olyan egyértelmű és arra mutat, súlyosan tévedtem, mikor a kóma után megfogadtam, ragaszkodni kezdek, felépülök, még csak most kezdek élni. Hiszen leéltem már minden életet... Felix depressziósnak tart, tehernek és hátráltatom, hiába követtem el mindent a gyógyulásért.
- Többször is mondta. És hogy nyafogok és hogy Sebastinnál is ez volt és csak sajnáltatom magam, mint egy disznó, a saját depressziós dagonyámban. Ilyennek lát, mert ilyen vagyok, egy beteg állatnak. Valami szerencsétlen szarnak, amilyennek a szüleim és Lia is láttak és én nem vettem észre és valahol azt reméltem, belém szeret. Nem fog. Soha nem fog és hazudott...azt mondta meghallgat, de minden, amit mondtam csak nyafogás volt neki. De ezt mondta... Talán próbálkozott, de feladta ő is. Depressziósnak tart és picsogós szarnak, biztos azt hitte...megváltoztat, de csak teher vagyok számára... Állandóan azt emlegette, hogy szét kellene mennünk... már nem...bírom ezt hallgatni. Mintha valami váratlan bomba lenne, képes lenne bármikor elmenni. Nézd Eric, lehet, hogy megtette ezeket, de ki is mondta...amit kimondott és rengetegszer felhozta megint a szakítást, nem replikázná folyton, ha elégedett lenne. Valószínűleg meddőnek gondolja a fáradozásait...és kibukott belőle. Majd...vigyázz rá, de ő hamar túl fogja magát tenni. Te meg találj valakit.
Akár el is mehetne, de nem fog. Meg kell várnom. Meg kell harcolnom a bennem dúló pokollal, ami lassú tűzön éget.