Már hajnalban a stúdióban nyitottam, hónapok óta egy új albumon dolgoztunk a srácokkal, és mint ilyenkor mindig, nem bírtam nyugton megülni. Csak tökéletes munkát akartam kiadni a kezemből, és sosem éreztem hibátlannak a megvágott zenéket, amelyeket otthagytunk egy éjszakára pihenni a profi stúdiós gépeken. Úgyhogy mindig én voltam az első, aki megérkezett, és az utolsó, aki távozott onnan. Csupán azt nem kombináltam bele, hogy rajtam kívül a bandában mindenkinek volt magánélete. Barátnő, család, miegymás, egyedül engem nem várt haza senki. Úgyhogy ma reggel a többiek beintettek, miután tegnap éjszakába nyúlóan nyüstöltem őket a lemezzel, és megmondták, hogy bocsi, de ezt a napot mára kiveszik. Sosem voltam egy erőszakos fajta, így kissé csalódottan, de rájuk hagytam a dolgot. Azt terveztem, hogy velük ellentétben én bennmaradok és estig csiszolgatom a félkész dalszövegeket, de ehhez előbb ki kellett ugranom a boltba cigiért, piáért és egy doboz tejért a napi embertelen kávéadagomhoz.
Egy rekesz sörrel, két doboz cigivel és a bocifoltos csomagolású tejjel ballagtam éppen visszafelé a stúdióba, elhaladva a templom mellett is. Eddig egyetlen egyszer jártam csak a helyi templomban, akkor is csak a kíváncsiság vezérelt arra, hogy belülről is megnézzem az épületet. Csalódottan vettem tudomásul, hogy odabent sem volt semmi érdekes, nem úgy, mint néhány ősöreg építményben. Úgyhogy legfeljebb öt percet, ha eltöltöttem ott, és már rá is untam az egészre, szóval gyorsan bedobtam a gyűjtőládába egy kis pénzt és úgy iszkoltam ki, mint kisgyerekek az utolsó kicsengetés után. Sosem fogom megérteni, hogy képes valaki minden hétvégéjét egy ilyen rémunalmas helyen tölteni egy rakat álszent emberrel.
És ekkor lépett elém a nagyjából velemkorú srác. Körülbelül olyan volt a kiállása, mintha fizikai fájdalmat okozna neki ez a néhány mondat is. Általában rám mondták, hogy gátlásos vagyok és meglehetősen antiszociális, de ő még talán engem is felülmúlt. De nem is igazán ez döbbentett meg, hanem a puszta tény, hogy engem valaki be akar invitálni valami felekezeti piknikre vagy hasonlóra. Engem. Elég volt csak benéznem a templomkertbe, majd magamra, ahogyan ott feszítettem a Sex Pistols feliratú pólómban és sörrel a kezemben, és már beláttam, hogy ez elég abszurd dolog. (Nem mintha bármi szégyellnivaló lenne ebben, a Sex Pistolst biztosan valami felsőbb hatalom adta a zeneiparnak.)
- Jack Walker - ráztam vele kezet némi fáziskésés után, kissé megilletődötten. - Az az igazság, hogy nem vagyok valami nagy hívő és hacsak a sör nem jó, akkor a bulihoz sem nagyon tudok hozzájárulni...
Itt szúrtam ki a kerítésnél ácsorgó, csillogó szemű lányokat. Azonnal leesett a tantusz, nagy valószínűséggel ők akarták, hogy bemenjek. Meg is lepett volna, ha valaki csak úgy önszántából behív engem egy ilyen helyre. Előítéletek ide vagy oda, lerítt rólam, hogy a kereszténység és én két nagyon távoli pontján helyezkedtünk el a létezésnek.
- De öhm... akár be is nézhetek egy kicsit, nincs semmi dolgom. - Egyszer még a túlzott diplomatikus kedvességem fog a sírba vinni. Mennyivel egyszerűbb lett volna tahó módon ignorálni azokat a lányokat. Valószínűleg bárki más ezt tette volna a helyemben. Megutálnak? Na és akkor, van helyettük kismillió másik rajongónk. De tőlem távol állt az ilyesmi. Még akkor is, ha ehhez Isten házába kellett merészkednem. Magamban azért reménykedtem, hogy megúszom valami ingyen kajával és már szabadulhatok is, mielőtt még gyónni is elküldenek. Nos... lenne mit.
Egy tapodtat sem mertem mozdulni, pedig valószínűleg most jött volna az a rész, hogy magabiztosan besétálok a kapun. Ehelyett álltam az út közepén, mint a cövek és egyik kezemből a másikba adogattam a zacskót, benne a frissen vásárolt dolgokkal. Szép nap elé néztem, mit ne mondjak...

Máris szereztek nálam egy jó pontot. Nem voltam az a fajta, aki erőszakosan rátukmálja másokra a piát, de sosem értettem az antialkoholistákat. Nyilván az én alkohol(-és egyéb)fogyasztási szokásaim leginkább a beteges kategóriát súrolták, de néhány korty ital és egy kis becsiccsentés még senkinek sem ártott meg. De úgy tűnik, ez a bagázs sem csak szentelt vizet ivott. Oké, azt nem inni szokás. Akkor misebort.
- Oké, akkor ezt szívesen bedobom a közösbe - vontam meg a vállam végül tettetett lazasággal. A magamfajtáktól elvárják, hogy majd' szétessünk a lazaságtól, de engem minden ilyen helyzet némiképp frusztrált. Ha az embert éveken át terrorizálják, megtanul félni a legártatlanabb közeledéstől is és mindenhol támadást sejteni.
Félszegen követtem, kezemben a zacskóval. A saját gyávaságára utaló megjegyzést csak egy feszengő mosollyal díjaztam, ami azt illeti, én sem voltam a bátorság mintaképe. Bármilyen életveszélyes őrültségbe bele lehetett rángatni, ilyen téren elég magasan volt a félelemküszöbön, szociálisan viszont a leghétköznapibb helyzettől is rettegés fogott el.
- Nem, köszi, maradok a sörömnél. - Azért erről eszem ágában sem volt lemondani. Különben is, a napi folyadékbevitel nagyon fontos, és bár ezt vízre szokták mondani, lényegében a sör is folyadék. És még csak nem is valami vacak fajtát vettem, úgyhogy igazán nem szólhatott érte senki sem. Eredetileg a dalszövegeim felett ülve terveztem elfogyasztani, megtoldva némi anyaggal is, de erről úgy tűnt, még egy jó darabig le kellett mondanom. Elég érdekesen nézett volna ki, ha itt nekiálltam volna felszívni a cuccot, vagy enyhébb esetben csak békésen sodortam volna magamnak egy spanglit. Nem mintha bármelyik lett volna nálam, de akár lehetett is volna. - Valahogy úgy, punkpárti vagyok. Ezek szerint ismered őket, de van egy olyan érzésem, hogy nem a kedvenceid.
Meglepett volna, ha kiderül, hogy nagy Sex Pistols fan. És még csak nem is amiatt, hogy hívő keresztény volt. Egyszerűen manapság az emberek nem rajonganak az efféle zenéért.
A szendvicsből egyelőre nem mertem venni, egyrészt mert szörnyen zavarban voltam, másrészt pedig már magamba kényszerítettem néhány falatot reggel. Rosszul ébredtem, ugyanis a gyötrelmes stúdiózás velejárója volt a másnaposság, az pedig ugyebár nem serkenti az ember étvágyát. Az enyémet semmiképp.
- Azt úgy nem mondanám - ráztam meg a fej, hátrapillantva a lányokra. Épp csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk, utána azonnal beletemetkeztek a telefonjukba, mintha valami szörnyen érdekeset találtak volna. - Zenélek, talán onnan ismerhetnek. Van pár öhm... ismertebb számunk a zenekarommal.
Igazából örültem, hogy ez a Matt nevű srác nem ismert engem és úgy kezelt, mint akármilyen másik átlagos embert. Oké, kicsit fura, hogy az utcáról random módon behívtak valami szektás szeánszra... akarom mondani gyülekezeti piknikre, de azért tényleg rendes dolog tőle. Amíg nem akarnak megtéríteni, még akár jól is elsülhet a dolog.
- Amúgy ilyenkor mit szoktatok csinálni? - néztem körbe a kertben. Mert tényleg mindenki elfoglalta magát, de biztosan volt valami célja is annak, hogy itt összegyűltek, nem csak tengtek-lengtek egész nap. Bár annak is megvan a varázsa, én személy szerint szívesen űztem volna olykor. - Mármint az evésen kívül. Mert az tényleg a legjobb program az ivás után, de gondolom nem ennyiből áll a nap...
Ha már ide keveredtem, akkor komolyan érdekelt, mégis hova invitáltak be.

Igazából az lepett volna meg, ha rávágja, hogy neki is a kedvenc bandája, mondjuk a Rammstein mellett. Utóbbit mondjuk akkor sem hallgattam volna, ha valaki kényszerít rá, minden esetre a sráctól még abszurdabbnak tűnt volna.
- Az biztos, hogy sosem finomkodnak - vigyorodtam el. - De én pont ezért szeretem őket. Ha valami szar, akkor azon nem változtat, ha szebb köntösben tálaljuk. Szerintem. Persze a helyzettől is függ.
Különben az sem zavart volna, ha közli velem, mennyire gyűlöli ezt a zenét. Mindenkinek más az ízlése, habár személy szerint a diszkópatkányokat és a fiúbandákra vonagló tinilányokat bezártam volna valahova, de ezt a nézetemet sem hangoztattam inkább. Szerencsére nem olyan körökben mozogtam, ahol az ilyen emberek túl gyakran megfordultak. Az ismerőseim többsége vagy a punk és rocker réteget képviselte vagy amolyan saját stílusba tartozott.
- Annál azért kevésbé lázadót, jobban szeretem a lírikus dalszöveget. Meg azt hiszem, kicsit dallamosabb is a zenénk, legalábbis törekszem rá. - A számaink többségét én írtam, és bár imádtam a régi punkokat, de azért zeneileg többet és élvezetesebbet akartam nyújtani, mint a Sex Pistols. Akkoriban ők voltak a legjobbak, de azóta rengeteg idő eltelt, és a zeneiparral együtt az egész stílus megváltozott. Most már nem volt elég, ha az ember írt egy jó dalszöveget és két akkordot játszott a gitárján, jobb esetben két összeillőt.
Azonnal lecsaptam a cigire, és miután megköszöntem, én is rágyújtottam. Kölyökkorom óta dohányoztam, és mivel eddig a többi függőségemtől sem sikerült megszabadulnom, így ezt sem tartottam szükségesnek. Ha az ember annyira közeli kapcsolatot ápol a kábítószerekkel, mint ahogy én is tettem, utána már nem nyomja a lelkét annak a terhe, hogy esetleg le kéne rakni a cigit.
- Nem ilyen helyekre szoktam járni, de ha jobban belegondolok, nem hangzik rosszul. Mármint hogy segítetek egymásnak, manapság az emberek nem nagyon foglalkoznak másokkal. Jobb esetben a családtagjaikkal meg egy-két baráttal, de inkább még azokkal sem. Szóval ez tök jó, tényleg. - Egy pillanatra átfutott a gondolat az agyamon, hogy milyen jó lehet tartozni valahova. Akárhova, ahol ha baj van, fordulhat az ember valakihez, segítenek neki, támogatják, kirángatják a gödörből. De aztán el is hessegettem a dolgot, mert nyilván ezt nem az olyanoknak találták ki, mint én. Valószínűleg két alkalom után szenteltvízzel fröcsköltek volna le hangos "távozz Sátán" kiáltások közepette. Vagy valami hasonló.
Figyelmesen hallgattam a bibliai idézetet. Szép volt, legalábbis amit üzenni akart, az mindenképp. Én viszont nem tudtam elhinni, hogy ez megvalósul az életben. Jók ezek a tanítások, egy remek célt szolgálnak, de ugyan ki ilyen a mai világban? Mert én csak azt láttam magam körül, hogy mindenki eltaposta a másikat, nem pedig felemelte vagy még zuhanás közben visszarántotta. Nem, az emberek nem ilyenek, és ezen nem változtathat az sem, ha valaki kívülről tud ilyen régi szövegeket. Valószínűleg már akkor sem működött ez.
- Nem tudom, még nem sikerült dűlőre jutnom vallási kérdésekben. Ami azt illeti, annyit nem is tudok róla... Talán majd egyszer jön valami pálfordulás, nem tudom. - Esküszöm, nem gyenge viccnek szántam a páli fordulatot, épp csak ez a kifejezés jött a számra.
A kérdése teljesen jogos volt. Legtöbbször frusztrált, hogy felismertek az emberek, és próbáltam velük kedvesen viselkedni, de folyton elfogott valami szorongás a közelükben. Állandóan attól rettegtem, hogy majd rájönnek, mennyire szar alak vagyok valójában, vagy hogy elkövetek valami baklövést és onnantól kezdődik újra a kipellengérezés, amelyen már kamaszként keresztülmentem. És ezen nem segítettek az évek, eddig valahogy megúsztam mindenféle balhé nélkül, de ez sem adott több önbizalmat. Jó, felkerült rólam egy rakat részeg és bulizós kép a netre, de az ilyenek nem zavartak. Semmi vállalhatatlant nem tettem ilyenkor, legfeljebb úgy néztem ki, mint akit kimostak, majd áthajtottak rajta egy úthengerrel. De mégis ki ne eresztené el magát néha? Azt meg úgysem tudta senki, hogy néha mennyire eleresztettem magam...
Kifújtam a füstöt, mielőtt válaszoltam volna.
- Eleinte nagyon furcsa volt, most már megszoktam. És szerencsére a legtöbben normálisak, csak közös képet szeretnének, aláírást meg ilyeneket, nem jelennek meg a lakásomon vagy tudom is én. Néha elég fura dolgokat lehet olvasni, de nekem ez eddig kimaradt az életemből. Mondjuk nem is vagyok egy Justin Bieber, negyedannyian sem ismernek - ráztam meg a fejem. Előbb ugrottam volna ki egy toronyház tetejéről, minthogy olyan legyek, de ezt már inkább nem mondtam ki hangosan. - Úgyhogy túl lehet élni. Megörülök is, ha valaki elismeri a zenénket. Megerősít abban, hogy van értelme tovább csinálnom.
Néha tényleg ennyi tudott csak rábírni arra, hogy végigcsináljak néhány napot. De az előbbi mondatot inkább meghagytam abban a jelentésében, hogy a zenélésben adott újabb löketet az emberektől jövő biztatás.
Kiittam a maradék sörömet, mielőtt teljesen felmelegedett volna. A világon talán nincs is szörnyűbb, mint a meleg sör.