Magassarkúban topogok az egyetem folyosóin, szerencsére nem kell bemennem a már elkezdődött órákra. Fényképezésről jövök így ilyenkor nem is kéne bejönni tanításra. Szerencsére vagyok annyira szorgalmas, hogy még is megteszem. Na jó, valljuk be, hogy csak egyszerűen az egyik csoport társammal kell beszélnem, és őt csak itt tudom elérni. Így most itt vagyok, a nem annyira kényelmes térdig érő virágos fehér ruhába és fekete magassarkúba.
Utálom mikor ennyire nem magamat adom, de nem tudok mit tenni. Szerencsére a sminkemet én magam csinálhattam így az végre illik hozzám. Kell nekem mindenféle fotózást elvállalnom.
Na szóval szépen ráérősen sétálgatok a folyosón úgy is van még jócskán időm, és ha jól tudom van erre fele egy automata, lehet, hogy enni kéne valamit. Végül is már 14:00 van én meg még nem ettem ma.
Épp befordulok az egyik sarkon a gondolataimba mélyedve, mikor hirtelen valaki nekem jött és utána rögtön valami langyos lögy locsolódott rám.
- Nem látsz a szemedtől?
Lengetem végig a kézfejem a szemeim előtt, jelezve, hogy biztos van valami agyi baja. Nézek végig a ruhámon. Tiszta kávé lett.
- Hogy lehet valaki ennyire figyelmetlen?
Teszek fel egy költői kérdést, majd elő kapok egy nedves törlőkendőt a táskámból és elkezdem törölgetni vele a fehér anyagot.
- Nem, nincs semmi bajom.
Engedek meg egy alig észrevehető mosolyt a második mondatára. Majd abba hagyom a törölgetés és sóhajtok egy nagyot.
- Bocs...a kirohanásom miatt.
Reménykedem benne, hogy a tisztítóba majd kitudják szedni a foltot, ha nem meg akkor sem lesz semmi baj, max kifizetem a ruhát az ügynökségnek aki a fotózást szervezte.

Bosszús tekintettel nézek fel rá. Bármennyire is tudom, hogy igaza van de akkor sem fogom bevallani. Ez lehet, hogy csak a haragtól vagy a tehetetlenségtől van, de akkor sem fogom bevallani.
Sóhajtok egy nagyot és felvont szemöldökkel folytatom.
- Te meg ezt nagyon tudod.
Szintén vegyes érzéseim vannak evvel szemben is, be kéne magamban vallanom, hogy ez tényleg nem hatásos és egyre több esély van arra, hogy a ruhát kifizetem és nem kitisztíttatom.
Miket szólogathat be a fiú más embereknek, ha az én kis kirohanásom meg se kottyant neki. Oké ez egyáltalán nem volt olyan nagyon nagy kirohanás. Tudok én ennél durvább lenni, bár nem vagyok egy túl hisztis és beszólogatós ember. Csak a türelmem nem túl sok és akkor sajnos mindent mondok, néha még olyanok is amiket nem kellene.
Elmosolyodom.
- Elfogadom.
Ez nem is annyira rossz ötlet, főleg, hogy így elég ciki lenne kimenni az utcára. De ha ezt nem kínálta volna fel akkor is hívtam volna gyorsba egy taxit és nem vártam volna meg a csoporttársam. Majd beszéltem volna vele később.
- Ne aggódj megoldom, maximum szerzek egy edzőcipőt. Ami mondjuk véletlenül van nálam.
Reggel edzőcipőbe mentem meg ebbe a ruhába, de hülye vagyok simán átvehettem volna. Tényleg nem vagyok normális, de ez biztos a sors keze volt, vagy nem.
- Azta! Még sosem voltam bent.
Mondom nyers iróniával.
Csak gimiben voltam tanári irodában, vagy ami gyakrabb volt igazgatói irodába, fogalmam sincs, hogy lehetek én itt. Gimiben egy csomó lógás és még több balhém volt, de valahogy még is itt lehetek.
Követem a fiút egészen az irodáig, ami inkább szoba, de na.

Egy halvány mosolyt engedek meg magamnak. Bírom egyenlőre a stílusát, de nem ismerem valószínűleg nem is fogom, de talán nem is baj.
- Ó de hogy is. Munka miatt van csak nálam.
Azta mióta nem volt tesim? Tavaly még volt de az csak önvédelmi óra volt és talán kéthetente volt egy óra. Nem volt valami nagy szám. De úgy igazi rendes tesi órám az még gimiben volt. Emlékszem ahogy kikészítettük a tanárt, végén majdnem megbuktatott minket. De végül is csak mi rúgattuk ki őt és nem ő buktatott meg minket. A régi szép idők, egyáltalán nem kívánom vissza, talán csak az osztálytársaimat.
Megint felhúzom a szemöldököm, nem tudhatja, hogy én mit csinálok ilyen helyzetekben. Biztos vagyok benne, hogy megtudnám oldani ezt a helyzetet anélkül is, hogy ő segítene. Nem szoktam leblokkolni váratlan helyzeteknél, hála a jó égnek találékony vagyok. Talán ezt az egy jót örököltem Apától.
Követem ahhoz a bizonyos teremhez ahol van a póló. Remélem nincs senki a terembe, elég rossz vége lehet, mind nekem, mind neki.
Bemegyek vele a terembe ami hála üres. Megállok és neki dőlök az egyik falnak, míg várom a pólót.
Remélem legalább annyira hosszú lesz mint ez a ruha, mert ha nem akkor lehet, hogy meggondolom, hogy még is melyik be menjek haza.
Végül kihúzz a szekrényből egy világos kék inget. Meg kell mondanom, hogy örülök az ingnek. Könnyeben kitudok belőle hozni valami tűrhetőt.
Átveszem az inget, majd elkezd matatni a táskájában és kihúzz belőle egy zacskót, ezt is ide nyomja a kezembe.
- Köszönöm. Én is remélem, hogy meg lesz az a minimum hossz.
Már csak be kell mennem egy mosdóba és át kell öltöznöm.
- Amúgy Lana vagyok.
Nyújtom neki mosolyogva a kezemet.
Egyedül azt nem tudom, hogyan fogom lehúzni a a ruhám cipzárját. De majd megoldom, nem kell félteni engem.

Most magyarázzam el, hogy miért is van nálam torna cipő? Egy fiú úgy sem értheti meg mennyire kényelmetlen egész nap magassarkúban lenni. Baromira fáj a lábam, ha túlságosan nagy a sarka a cipőnek és ez egy ilyen cipő.
-Igen az.
Jegyzem meg cinikusan.
-Amúgy meg nem. Fényképezésről jövök.
Nem is magyarázkodok tovább, hogy még is minek kell a cipő. Bízom benne, hogy rájön magától, ha nem akkor majd megkérdezi, vagy nem.
A terembe szerencsére nem volt senki, sokat sem kellet várnom, míg megtalálta az inget. És rendes is volt, hogy adott egy zacskót. Úgy, hogy a következő teendőm az, hogy elvigyem még ma a tisztítóba, de előbb fel kell, hogy vegyem az inget.
Nem szeretek túl rövid ruhákba járkálni, sem a kivívókat. Nem tudom miért, egyszerűen nem én vagyok. De na, mindenki adja magát. Vagy ne, míg engem nem akar befolyásolni addig nem zavar.
A divathoz amúgy értek vagy legalább is követem, de én nem nagyon megyek a nép után, csak akkor ha nagyon tetszik is az a hóbort.
Kezet fogok vele mosolyogva.
-Mielőtt bármit is tehetnénk, ki szeretném fizetni az inget.
Nem tudom, hogy miért én ajánlom fel neki. Talán túl udvarias vagyok, sőt biztos. Ilyeneknél szituációknál jön elő az, hogy angol vagyok.
-Hát ha már így mondod.
Kezdek bele a mondandómba, ez furcsán fog kijönni.
-Lehúznád légy szíves a ruhám cipzárját?

-Modellkedek.
A modellkedés a színészkedés egyik mellékága. Szeretem csinálni, sok érdekes emberrel lehet így találkozni. Meg amúgy is ha csak úgy nem vállalnék melót akkor is kellene mert a színészkedéshez kell, ha csak a posztert is nézzük. De amúgy sincs vele bajom, tényleg baromira szeretem csinálni.
Csak megrántom a vállam. Legyen ahogy akarja. Legalább vissza hozhatnám majd neki.
Ó akkor már vissza hoznom sem kell, ezek szerint.
-Köszi.
Engedek el egy halvány mosolyt. Biztos feltudom majd használni, más nem tényleg pizsamának vagy oda adom Apunak vagy az egyik haveromnak, másnak amúgy sem tudnám oda adni. Barátom nincs szóval csak ezek a személyek maradtak csak.
Végül igent mondott a kérésemnek, ami tök jó, evvel baromi sokat segít.
Mosolyodok el.
-Ne aggódj nem fogják meg tudni sem, hogy itt voltam meg ránk se fognak nyitni. Oké.
Lehúzza a cipzárt, és elfordul én meg elkezdek öltözni olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudok. Gyorsan leveszem a ruhám, majd felveszem az inget. A magassarkút hagyom, így sokkal jobban néz ki mint cipővel. Hála a jó égnek annyira hosszú mint a ruha volt. Elég magas vagyok szóval ez csoda.
Megfordulok.
-Kész vagyok. Köszi az inget még egyszer.
Miközben mondom, belehajtogatom a zacskóba a kávés ruhát.

Bólogatok válasz képen. Szeretem csinálni.
-Nem, egyáltalán nem unalmas. Baromi jó hangulatba telik az összes fotózás. Még fárasztónak sem mondanám mert általában rám bízza a fotós a pózokat.
A sminkestől kezdve a fényképészig mindenkivel kitudok jönni, és végig beszélgetjük az egész fotózást. Nagyon családias hangulatú általában egy fotózás és figyelnek azért arra, hogy számomra mi kényelmes és mi nem.
-Plusz a nem szeretném akkor is kellene csinálnom. Más nem már csak a filmes plakátokhoz is kell.
Mosolyodok el. Igaza van, mindig akkor üt be a baj mikor nem is számít rá az ember. És az nekem sem tenne jót, ha ránk nyitna valaki. Még ha nem is történik semmi, elég félre érthető helyzet lenne.
Gyorsan öltözök, van benne rutinom. Már csak azért is,mert olyan, hogy két jelenet között tíz percem volt és más hajat kellet csinálni és persze más sminket is, szóval evvel van rutinom.
Készen vagyok, és amint megfordultam jól láthatóan végi néz a fiú. Majd mikor kimondja mire gondol kikerekedik a szemem. Ilyen fiút én még nem láttam, divat tanácsot ad egy lánynak. Azta! De igaza van, így tényleg túl lenge, de annyi baj legyen.
-Nincsen, de annyi baj legyen. Kibírok így 15 percet míg haza megyek.
Legyintek egyet.
Nem lakom messze így taxival is max 5 perc.
-Meg aztán kit érdekel, hogy mit mond a többi pláza cica?
Amúgy is lehet, hogy egy új divatot teremtek, az is elképzelhető, hogy holnap minden második lány így fog járkálni az utcán.

-Több fotózási stílus van. Gondolom tudod. És nem igazán vállalok el olyan munkákat, ahol nagyon mű lenne egy-egy hátteret vagy kelléket.
Mindig a természetességre megyek, vagy legalább is a földhözragadtabb munkákat kerestem. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs fantáziám, de nem szeretem ha egy nagyon mű dolgot kell eljátszanom, mint a filmvásznon, mint a fényképezőgép mögött.
-És az sem egy utolsó szempont, hogy nem keveset keresek vele.
Hát na, ez is fontos az életbe. Persze ez csak egy kiegészítés, a filmekhez képet. De általában ebből tartom fent a házat is amiben lakom, meg magamat és plusz még spórolni is tudok. Ez azért van mert a fotózásból folyamatosan jön a pénz, míg filmeknél csak akkor jön havonta ha éppen forgatsz egy filmet.
-Jól mondod, de akkor is kell.
Muszáj menni, néha nagyon nincs kedvem, főleg ha tudom, hogy milyen posztert csinálunk. Na ott tényleg mindent elmondanak és csak ritkán jó hangulata az embernek.
Meglepődöttség látszik az arcomon mikor kimondja a fiú a gondolatait. Ugyan tényleg igaza van, olyan érzésem van mintha hálóingben lennék.
De csak legyintek egyet, valószínűleg taxit fogok hívni és avval baromi gyorsan otthon leszek és még nem is fog senki látni.
Felkacagok a mondatára.
-Igazad van.
Mondom. Érdekes módon tényleg nem mondanak semmit az ember szemébe, de utána vissza jut a rossz az emberfülébe. Nem véletlenül kell velük nagyon vigyázni. Főleg ha valami titkosabb vagy kínosabb dolgot tudnak meg.
A másik fél kinyitja az ajtót avval a bizonyos bögrével a kezében amiben volt a kávé.
-Nem, köszi. Nem kávézok.
Mondom miközben, én is az ajtó felé sétálok.